Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség"

Átírás

1 Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: /2013. Ea: dr. Balthazár Éva Tóth Éva Kovács Viktor Balatonyi Zsolt Tárgy: Solt Város Önkormányzata, Solt, kerékpárút el zetes vizsgálat H A T Á R O Z A T Solt Város Önkormányzata (6320 Solt, Béke tér 1.) megbízásából az Abdiás-Öko Mérnöki és Szolgáltató Kft. (6090 Kunszentmiklós, sz u. 3.) által Solt belterület Dunaföldvár el tti Beszédes József dunai híd keleti vége közti 2997 m hosszú kerékpárút tárgyában szeptember 5-én benyújtott el zetes vizsgálati dokumentáció alapján megállapítom, hogy a tervezett tevékenység, mely a 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 3. sz. mellékletének 87. pontja szerint min sül (közutak és közforgalom el l el nem zárt magánutak, kerékpárutak (amennyiben nem tartozik az 1. számú mellékletbe - c) pont: kerékpárút védett területen, NATURA 2000 területen, barlang véd övezetén méretmegkötés nélkül), nem gyakorol jelent s környezeti hatást. Ez alapján nem kell környezeti hatástanulmányt készíteni. A 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 5. (2) bekezdés ac) pontja alapján, a környezet védelmének általános szabályairól szóló évi LIII. törvény 66. (1) bekezdés e) pontja szerint a tevékenységet útépítési engedély birtokában kezdheti meg. Szakhatósági állásfoglalások: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének BKR/001/ /2013. sz. állásfoglalása: Solt Város Önkormányzata (6320 Solt, Béke tér 1.) megbízásából az Abdiás-Öko Mérnöki és Szolgáltató Kft. (6090 Kunszentmiklós, sz u. 3.) által készített dokumentáció alapján, (Solt belterület - Dunaföldvár el tti Beszédes József dunai Híd keleti vége közti 2997 m hosszú kerékpárút létesítése) közegészségügyi szempontból nem indokolt a környezeti hatásvizsgálati eljárás lefolytatása. Szakhatósági állásfoglalásom ellen önálló jogorvoslatnak nincs helye, az a határozat illetve az eljárást megszüntet végzés elleni jogorvoslat keretében támadható meg. Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatal Járási Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatala BK- 05D/008/1876-2/2013. sz. állásfoglalása: Az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség (6722 Szeged, Fels -Tisza part 17.) hatóság megkeresésére a Solt, belterület - Dunaföldvár Beszédes József dunai híd közti kerékpárút - el zetes vizsgálati tervdokumentáció tárgyában a szakhatósági eljárásomat megszüntetem. Jelen végzés ellen önálló fellebbezésnek nincs helye. Jelen végzés csak az eljáró hatóság határozata, ennek hiányában az eljárást megszüntet végzése elleni fellebbezésben támadható meg. Solt Közös Önkormányzati Hivatal Jegyz jének 2465/2013. sz. állásfoglalása: Solt belterület - Dunaföldvár el tti Beszédes József dunai híd keleti vége közötti 2997m hosszú kerékpárút el zetes vizsgálatához, mint a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésér l szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 32/A. (1) bekezdésében foglaltak szerint érintett szakhatóság hozzájárulok. Állásfoglalásom ellen önálló fellebbezés nem terjeszthet el. Végzésemben foglaltakkal szemben csak az ügyben hozott érdemi döntés, ennek hiányában az eljárást megszüntet végzés elleni fellebbezésben támadható meg. A határozat ellen a közlést l számított 15 napon belül az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi felügyel séghez címzett, de az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel séghez, mint els fokú hatósághoz két példányban benyújtandó fellebbezésnek van helye. Központ: 6721 Szeged, Fels -Tisza part 17. Postacím: 6701 Szeged, Pf.: 1048, Tel.: (62) Fax: (62) Kirendeltség: 6500 Baja, Bajcsy-Zs. u. 10., Postacím: 6501 Baja, Pf.: 113, Tel.: (79) Fax: (79) Ügyfélfogadás: hétf, szerda, péntek: 8:30-12:00, továbbá szerda 13:00-16:00 Honlap:

2 2 A jogorvoslati eljárás díja a jogszabályban meghatározott esetek kivételével a befizetett szolgáltatási díjtétel 50 %-a, azaz Ft, amelyet a Magyar Államkincstárnál vezetett el irányzat-felhasználási számú számlára kell átutalni és a díj megfizetését igazoló bizonylatot vagy annak másolatát felügyel ségünk részére megküldeni. A befizetési bizonylat közlemény rovatába kérem feltüntetni jelen határozat számát. A kérelmez a ,-Ft. igazgatási szolgáltatási díjat befizette. Jelen határozat fellebbezés hiányában a fellebbezésre nyitva álló határid leteltét követ napon joger re emelkedik. I N D O K O L Á S Solt Város Önkormányzata (6320 Solt, Béke tér 1.) megbízásából az Abdiás-Öko Kft. (6090 Kunszentmiklós, sz u. 3.) elkészítette a Solt-Dunaföldvár településeket összeköt kerékpárút (EuroVelo 6) el zetes vizsgálatát, és szeptember 5-én benyújtotta a felügyel ségre. Az ügyfél a felügyel ség felhívására pótlólag benyújtotta a környezetvédelmi, természetvédelmi, valamint a vízügyi hatósági eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól szóló 33/2005. (XII. 27) KvVM rendelet 1. sz. melléklete I/49. pontja szerinti Ft igazgatási szolgáltatási díj befizetésér l szóló igazolást. A dokumentáció megfelel az R. 3. (2) bekezdésében meghatározott tartalmi és formai követelményeknek. Az engedélyes adatai: Neve: Solt Város Önkormányzata Polgármester: Kalmár Pál Cím: 6320 Solt, Béke tér 1. Adószám: KÜJ: A dokumentációt készítette ABDIÁS-ÖKO Mérnöki és Szolgáltató Kft. A vállalkozás székhelye: 6090 Kunszentmiklós, sz u. 3/a. Adószám: A szakért neve: Sz cs Pál Szakért i jogosultsága: SZKV-hu, -le, -vf, -zr Mérnöki Kamarai szám: A tervezett létesítmény megnevezése: Solt-Dunaföldvár településeket összeköt kerékpárút (EuroVelo 6) Címe: 6320 Solt, 4048., 0256/3. hrsz. Az ingatlan helyrajzi számai: 4048., 0256/3. hrsz. Az ingatlanok tulajdonosa: 0256/3. hrsz. - tulajdonosa: Magyar állam (1/1), kezel je: MÁV Zrt. (1/1). (Solt Város Önkormányzata jelenleg elvi hozzájárulással rendelkezik építési engedély lefolytatásához) hrsz. - Solt Város Önkormányzata (1/1) Kerékpárút teljes hossza: 2997 méter Az ingatlanok területe: m 2 A létesítend kerékpárút EOV koordinátái: Xkezdeti pont = m Ykezdeti pont = m Xvégpont = m Yvégpont = m A tervezett tevékenység célja: Solt-Dunaföldvári híd között tervezett kerékpárút, mint az EuroVelo 6 kerékpárút-hálózat része. A tervezett kerékpárút Solt Város belterületét köti össze a Dunaföldvár város el tti Beszédes József dunai híddal. Ezzel biztosítható, hogy Soltról kerékpárral el lehet érni Dunaföldvárt a nagy forgalmú és így a kerékpáros közleked kre különösen veszélyes 52. sz. út használata nélkül. A tervezett kerékpárút Solt Város belterületét köti össze a Dunaföldvár város el tti Beszédes József dunai híddal. A kerékpárút Solt Város belterületét l, az 5105 sz. közúttól indul a közút km szelvényéhez csatlakozva. A km szelvényig meglév földút nyomvonalán halad, ezért ezen a szakaszon a gépjárm vek közlekedését is biztosító vegyes forgalmi utat kell kiépíteni 4,0 m

3 3 szélességben, két oldalon 1-1 m M-22 nemes padkával. Önálló két forgalmi sávos kerékpárút a km szelvényt l, a vegyes forgalmú út csatlakozásától kerül kiépítésre a vasúti töltésen 2,45 m szélességben. A (vasúti híd) km szelvény között a tervezett kerékpárút része az EuroVelo 6 kerékpárútnak, így ezen a szakaszon 3,0 m szélességben kerül kiépítésre. A híd után továbbra is a vasúti töltésen haladva a kerékpárút végszelvényben csatlakozik az 52 sz. f út Beszédes József Duna híd meglév járdájához. Leveg védelem: A kerékpárút kivitelezése során a munkagépek kipufogógázai és a talajmunkálatok során bekövetkez kiporzás okoz a környezetben légszennyez anyag terhelést, amelynek mértéke elhanyagolható és a munkálatok befejeztével megsz nik. Az üzemeltetéskor a kerékpárút leveg min ségre gyakorolt hatása semleges, az esetleges karbantartások id szakos jelleg nek tekinthet k, melyek alkalmával a munkagépek által okozandó légszennyezés a kerékpárút melletti közforgalmú f út közlekedéséb l adódó légszennyezéshez képest elhanyagolható. A kerékpárút el re nem megadható id pontban történ elbontásakor a légszennyezés a kivitelezéskori állapottal megegyez és id szakosnak tekinthet. Hulladékgazdálkodás: A kerékpárút nyomvonalában hulladéklerakó, szennyezett terület nincs. A kivitelezéskor kitermelt föld a helyszíni útpadka kialakításánál lesz felhasználva, a keletkez építési és karbantartási hulladékokat környezetszennyezést kizáró módon gy jtik és kezeltetik. A kerékpárút üzemeltetésekor hulladék az út melletti növényzet kaszálásából, illetve az esetleges útburkolat karbantartásából származik. A fenntartási munkálatok során keletkez hulladékok engedéllyel rendelkez nek lesznek átadva. A kerékpárút felhagyásakor nem várható olyan hulladék keletkezése, amely a jelenlegi gyakorlatban is alkalmazott hulladékkezelési technológiával ne volna kezelhet. Zajvédelem: A kerékpárút építési zaja a közelben lév 52. sz. f út közlekedési zajától, mint alapzajtól nem választható el. A kivitelezés 8.00 és közötti napi munkarendben fog történi. A kerékpárút kivitelezésénél zajkibocsátás tekintetében a legkedvez tlenebb állapot esetében került meghatározásra az egyes szakaszok kivitelezése esetén a zajvédelmi hatásterület. Számítások szerint a 4 szakasz közül egyik esetében sem érint védend létesítményt a megállapított hatásterület. A kerékpárút üzemeltetése során az id szakonként általában kézi er vel elvégzend karbantartási és felújítási munkálatok okozta várható zajterhelése elhanyagolható mérték lesz. Vízvédelem: Felszíni- és felszín alatti vizek védelme Solt közigazgatási területét a felszín alatti víz állapota szempontjából érzékeny területeken lev települések besorolásáról szóló 27/2004. (XII. 25.) KvVM rendelet melléklete alapján fokozottan érzékeny és kiemelten érzékeny felszín alatti terület felszín alatti vízmin ség-védelmi területi kategóriába sorolt. A kerékpárút területe a DLLF1-F-09 azonosítójú MePAR blokk része, mely a nitrátérzékeny területeknek a MePAR szerinti blokkok szintjén történ közzétételér l szóló 43/2007. (VI. 1.) FVM rendelet alapján nem nitrátérzékeny terület. A vízbázisok, a távlati vízbázisok, valamint az ivóvízellátást szolgáló vizilétesítmények védelmér l szóló 123/1997. (VII. 18.) Korm. rendelet alapján a vizsgált terület nem tartozik e rendelet hatálya alá, üzemel és távlati vízbázist nem érint. A felszín alatti vizek védelmér l szóló 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet 2. számú melléklete alapján a telephely területe 2c kategóriába sorolt. Az érzékenység oka az alábbi: azok a területek, ahol a porózus f vízadó képz dmény teteje a felszín alatt 100 m-en belül található. Felszíni vizek A kerékpárút a Solti-Duna fölött áthaladva ér el ezen szakasz végpontjáig. A Solti-Duna fölött a közúttól külön hídon elhelyezked nyomvonalon húzódik. A kerékpárút a Beszédes József híd K-i végénél ér véget. Itt csatlakozik a hídon kiépített járdarészhez. A kerékpárút solti szakasza a Duna nyomvonala el tt véget ér.

4 4 Magyarország talajvíz térképe alapján a tárgyi terület alatt 5-10 méter mélységben található talajvíz, amelyhez szakaszonként hozzáadódik a töltés magassága. Jelenlegi állapot A kezd szelvény ( km) jelenleg is használatban lév földúton halad keresztül. A kerékpárút többi szakasza ( km) jelenleg nem használatos egykori vasúti töltésen húzódik. A vasúti szakaszon évek óta nincs közlekedés. Létesítés során keletkez vízterhelések A létesítési munkálatok a felszíni vizek min ségére közvetlenül nincsenek hatással. A kivitelezés során a Solti-Duna felett áthaladás során közelíti meg legjobban a felszíni vizeket. A kivitelezés során különösen nagy figyelmet kell fordítani arra, hogy hídon való átvezetés kialakításakor semmilyen szennyez anyag ne kerülhessen a Solti-Dunába. Az építés id szakában felszín alatti víztestb l történ vízkivétel nem tervezett. Az esetleges porfelver dés elkerülése végett a nedvesítést tartályos gépjárm vekb l fogják megoldani. Az építés során sem a felszíni, sem a felszín alatti vizekbe szennyez anyag kibocsátás nem történik. Technológiai szennyvizek az építkezés során nem keletkeznek. A létesítés során a kivitelezést végz munkásoktól származó, nem közm vel összegy jtött háztartási szennyvíz gy jtését a kivitelez vállalkozás fogja végezni mobil WC-k segítségével. Üzemelés során keletkez vízterhelések A tevékenységb l normál üzemállapot mellett sem a felszíni, sem a felszín alatti vízbe közvetlen bevezetés nem történik. Csapadékvíz elvezetés Az aszfalt burkolatra hulló csapadékvíz az út két oldalán található föld padka tetején keresztülfolyva a töltésoldalon elszikkad. A padka úgy lesz kialakítva, hogy az aszfaltozott úttal egy magasságú legyen, lejtésiránya pedig a töltésoldal felé vezeti a csapadékot. Mivel a létesítend út közvetlen ingatlanszomszédságában túlnyomórészt erd területek és közút található, így term területre történ csapadékvíz átfolyás kizárható. Táj- és Természetvédelem A tervezett nyomvonal hullámtéren húzódik. A nagyvízi medrek, a parti sávok, a vízjárta, valamint a fakadó vizek által veszélyeztetett területek használatáról és hasznosításáról, valamint a nyári gátak által védett területek értékének csökkenésével kapcsolatos eljárásról szóló 21/2006. (I. 31.) Korm. rendelet alapján a nagyvízi meder területe természeti területnek min sül. A nyomvonal egy része (kb. az km szelvényt l, a Solt, külterület 0256/3 hrsz. részeként) továbbá érinti a Tolnai Duna (kódszáma: HUDD20023) elnevezés Kiemelt Jelent ség Természetmeg rzési Területet, amely Natura 2000 terület. (Kihirdetve az európai közösségi jelent ség természetvédelmi rendeltetés területekkel érintett földrészletekr l szóló 14/2010. (V. 11.) KvVM rendeletben.) Fentieken túl a nyomvonal a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságnál természeti (természetközeli állapotú) területként nyilvántartott területeken is áthalad nyilvántartási számuk: 1188/0007, 1135/0004. Tekintettel a Natura 2000 területi érintettségre, Natura 2000 hatásbecslési dokumentációt is csatoltak az el zetes vizsgálati dokumentációhoz. A Natura 2000 területek kijelölése közösségi jelent ség él helyek, illetve közösségi jelent ség, ún. jelöl fajok alapján történt, melyeket a hatásbecslési dokumentáció részletesen felsorol. Továbbá a hatásbecslés részeként terepi bejárásra is sor került, a közvetlenül érintett, illetve a környez él hely típusokat az Általános Nemzeti Él hely-monitoring Rendszer (Á-NÉR) szerinti besorolásban adta meg a felmér és azok a következ k voltak. T2 ével szántóföldi kultúrák S7 facsoportok, erd sávok és fasorok OG taposott gyomnövényzet B1A nem t zegképz nádasok, gyékényesek és tavikákások OC jellegtelen száraz-félszáraz gyepek U11 Út és vasúthálózat J4 F z-nyár ártéri erd k S2 - nemesnyarasok

5 5 Fentiek közül a J4 kategóriába sorolt f z-nyár ártéri erd k min sülnek Natura 2000 él helynek - 91E0 Enyves éger (Alnus glutinosa) és magas k ris (Fraxinus excelsior) alkotta ligeterd k (Alno-Padion, Alnion incanae, Salicion albae), azonban ezen él helyet a beruházás közvetlenül nem érinti, az csak a tervezett nyomvonal mellett fordul el. Az érintett Natura 2000 jelöl fajok közül a közönséges tarajosg te Triturus cristatus, a vöröshasú unka Bombina bombina, a közönséges denevér Myotis myotis, a piszedenevér Barbastella barbastellus és a tavi denevér Myotis dasycneme esetleges és kismérték érintettségével számol a dokumentáció. Ez a kétélt eknél a vonulási id szakokban történ kivitelezés esetében valósulhat meg, ami a munkálatok id beni korlátozásával, vagy kétélt hálók kifeszítésével elkerülhet (egyébként a nyomvonal ismert vonuló útvonalat nem érint), míg a denevér fajok esetében a nyomvonal menti id s fák hiányában els dlegesen csak zajhatás keretében jelentkez zavaró hatásról lehetne beszélni, ami viszont az 52. számú forgalmából ered és meglév zajhatást figyelembe véve nem releváns. Összességében tehát a hatásbecslési dokumentáció Natura 2000 jelöl fajokat és él helyeket érint jelent s negatív hatásokkal nem számol, a kismérték hatások pedig megfelel el írásokkal tovább csökkenthet k, gyakorlatilag megel zhet k. A természetvédelmi érintettség okán továbbá a felügyel ség még az eredeti közlekedéshatósági eljárás során megkereste a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságot (továbbiakban KNPI), hogy nyilatkozzon a tervezett beruházással kapcsolatosan. A KNPI 530-2/2008. számú levelében a következ nyilatkozatot adta: A nyomvonalas létesítmények kialakítására, valamint a természeti területek (védett természeti területek) védelmére vonatkozó, a természet védelmér l szóló évi LIII. törvény 7. (2) a), g), h) pontoknak megfelel en kivitelezett beruházás ( A táj jellege, a természeti értékek, az egyedi tájértékek és esztétikai adottságok megóvása érdekében: a) gondoskodni kell az épületek, építmények, nyomvonalas létesítmények, berendezések külterületi elhelyezése során azoknak a természeti értékek, a mesterséges környezet funkcionális és esztétikai összehangolásával történ tájba illesztésér l; g) létesítményt úgy kell építeni, hogy a vadon él állatfajok egyedeinek átjutása megfelel térközönként biztosítva legyen; h) biztosítani kell a jellegzetes tájképi elemek fennmaradását. ) védett természeti értékekre bizonyíthatóan negatív hatást nem okoz, a Natura 2000 terület fenntartási céljainak elérését nem veszélyezteti, nem sérti. A természet védelmér l szóló évi LIII. törvény 8. (1) bekezdésnek megfelel en ( 8. (1) A vadon él szervezetek, továbbá ezek állományai, életközösségei meg rzését él helyük védelmével együtt kell biztosítani. ) kérjük minden, a kerékpárút létesítéssel kapcsolatos, akár ideiglenes terület-igénybevétel is a tervezett nyomvonal (nyári gát, vasúti töltés, közút) oldal szélét l számított lehet legkisebb távolságon (10 m) belül maradjon. Valamint kérjük a gépjárm vek kerékpárúton való közlekedésének kivéve id szakos, védekezés miatti gépjárm forgalom korlátozását. A kerékpárút az km szelvényt l halad Natura 2000 területen, a végszelvény a km szelvény, így a Naturás érintettség mintegy 1500 méteres szakaszon áll fenn. Ezen a szakaszon a kerékpárút végig a Solt, külterület 0256/3 hrsz-ú ingatlanon halad, melynek a m velési ága kivett közforgalmú vasút és egyben határos az 52. számú f úttal, tehát a Natura 2000 területen végig nyomvonalas létesítményen (a volt pályatesten) és nyomvonalas létesítmény (f út) mentén tervezik vezetni. A felügyel ség összességében megállapította, hogy a kivitelezési munkálatok és az üzemelés a közösségi jelent ség él helyekre és fajokra, illetve hazai védett természeti értékekre és természeti területekre megfelel korlátozásokkal negatív hatást nem gyakorol. A Rendelet 5. (2) szerint a felügyel ség a határozatában a) megállapítja az el zetes vizsgálat eredményének és az 5. számú melléklet figyelembevételével, hogy a tervezett tevékenység megvalósításából származhatnak-e jelent s környezeti hatások, valamint ac) ha nem feltételezhet jelent s környezeti hatás, és a tevékenység a 2. számú melléklet hatálya alá sem tartozik, tájékoztatást ad arról, hogy a tevékenység mely, a Kvt. 66. (1) bekezdés e) pontja szerinti egyéb engedélyek birtokában kezdhet meg. Az engedélyezési dokumentációnak a mindenkor hatályos környezetvédelmi jogszabályi el írásoknak kell megfelelnie, illetve az el írások teljesülését kell igazolni, illetve a következ ket vegyék figyelembe: Víz- és talajvédelem: 1. Az építés és a tevékenység végzése során szennyez anyag, illetve lebomlása esetén ilyen anyagok keletkezéséhez vezet anyagok használata, illetve elhelyezése csak m szaki védelemmel folytatható. 2. A környezet védelmének általános szabályairól szóló évi LIII. törvény 6. (1) bekezdésében megfogalmazottak szerint a környezethasználatot úgy kell megszervezni és végezni, hogy a legkisebb mérték környezetterhelést és igénybevételt idézze el, megel zze a környezetszennyezést és kizárja a környezetkárosítást.

6 6 3. Az építés és üzemeltetés során nem okozhatják a 6/2009. (IV. 14.) KvVM-EüM-FVM együttes rendelet (B) szennyezettségi határértéknél kedvez tlenebb állapotot földtani közegben és felszín alatti vízben. A szakhatóságokat a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésér l szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 32/A. -a alapján kerestem meg szeptember 9-én kelt, /2013. sz. levelemben. A megkeresett szakhatóságok egyike sem kérte az eljárás hatásvizsgálati szakba utalását. Az indokolással ellátott szakhatósági állásfoglalások: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének állásfoglalása: Az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség szakhatósági állásfoglalás kiadásáért kereste meg Intézetünket Solt belterület - Dunaföldvár el tti Beszédes József dunai Híd keleti vége közti 2997 m hosszú kerékpárút létesítése tárgyában indult el zetes vizsgálati eljárásban. Az Abdiás-Öko Mérnöki és Szolgáltató Kft. által benyújtott el zetes vizsgálati dokumentáció áttanulmányozása során megállapítottuk, hogy az el zetes vizsgálati eljárást lezáró határozat kiadásának közegészségügyi akadálya nincs, mivel a létesítmény környezet-egészségügyi szempontból káros hatásokat nem okoz. Az önálló jogorvoslat lehet ségét, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.) 44. (9) bekezdése zárja ki. Szakhatósági állásfoglalásomat a Ket. 44. (1) bekezdésére figyelemmel, a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésér l szóló 347/2006. (XII.23.) Kormányrendelet 32/A. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a 4. számú mellékletben meghatározott szakkérdések tekintetében, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatról, a népegészségügyi szakigazgatási feladatok ellátásáról, valamint a gyógyszerészeti államigazgatási szerv kijelölésér l szóló 323/2010. (XII. 27.) Kormányrendelet 10. (1) bekezdés b) pontjában biztosított hatósági jogkörben, a 4. (2) bekezdésben megállapított illetékességgel adtam ki, alkalmazva a Ket. vonatkozó el írásait. Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatal Járási Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatala állásfoglalása: A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyel sége hatóság a Solt-Harta településeket összeköt kerékpárút II. szakasz építési engedélyének meghosszabbítása ügyében korábban már állásfoglalás kialakítása végett megkereste hatóságomat. A szakhatósági hozzájárulást akkor a következ kre való tekintettel adtam meg, s véleményemet továbbra is fenntartom. El leg kiadott állásfoglalásom száma: BK-05D/008/1428-2/2013. Szakhatósági eljárásom során a régészeti örökség és a m emléki érték védelmével kapcsolatos szabályokról szóló 393/2012. (XII. 20.) Korm. rendelet (továbbiakban Korm. rendelet) 13. (1) bekezdésében, illetve 3. számú mellékletének A részében felsorolt szakkérdéseket vizsgáltam. Megállapítottam, hogy a nevezett beruházás a kulturális örökség védelmér l szóló évi LXTV. tv. (a továbbiakban: Kötv.) 7. (31) pontja értelmében nagyberuházásnak min sül. A Kötv. 20/A (1) bek. értelmében nagyberuházás esetén el zetes régészeti dokumentációt kell készíteni. A régészeti lel hely és a m emléki érték védetté nyilvánításáról, nyilvántartásáról és a régészeti feltárás szabályairól szóló 80/2012. (XII.28.) BM rendelet 10. (2) bek. értelmében el zetes dokumentációnak min sül az öt évnél nem régebbi örökségvédelmi hatástanulmány, amennyiben tartalmát és az elkészítéséhez alkalmazott módszereket tekintve megfelel az el zetes régészeti dokumentáció fogalmi feltételeinek, továbbá alkalmas az elvégzend régészeti feladatellátás formájának, id - és költségvonzatának meghatározására. A beruházó a évben a beruházás vonatkozásában örökségvédelmi hatástanulmányt készített. A hatástanulmány áttanulmányozása során megállapítottam, hogy ez a hatósági döntés megalapozásához megfelel. A hatástanulmány, illetve a beruházás m szaki tervdokumentációja alapján megállapítottam, hogy a kerékpárút építése örökségvédelmi érdeket nem sért. Megállapítottam, hogy a tervezett tárgyi beruházás hatóságom jelenlegi adatai szerint kulturális örökségi elemeket nem érint, így - figyelemmel a régészeti örökség és a m emléki érték védelmével kapcsolatos szabályokról szóló 393/2012. (XII. 20.) Korm. rendelet 2. (1) pontjára - nincs hatásköröm szakhatósági állásfoglalást kiadni. A fentiek miatt a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 45/A. (3) bekezdése alapján döntöttem a szakhatósági eljárásom megszüntetésér l. Állásfoglalásomat a Ket. 44. (6) bekezdésére és 71. (1) bekezdésére figyelemmel végzés formájában hoztam meg. Az önálló jogorvoslatot a Ket. 44. (9) bekezdése alapján zártam ki, s e jogszabályi helyre való hivatkozással adtam tájékoztatást a jogorvoslat lehet ségér l. Solt Közös Önkormányzati Hivatal Jegyz jének állásfoglalása: Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség szakhatósági állásfoglalás kiadását kezdeményezte a rendelkez részben körülírt hatósági eljárásához.

7 7 Hatóságom a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésér l szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 32/A. (1) bekezdése 4. mellékletének 4. pontja rendelkezése szerint érintett szakhatóság az ügyben. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL törvény 98. -a alapján zártam ki az önálló fellebbezést és adtam tájékoztatást a jogorvoslat lehet ségér l. A felügyel ség a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.) 29. (6) bekezdése alapján a hatásterületen él ügyfeleket és az ügyfélnek min sül szervezeteket az eljárás megindításáról hirdetményi úton értesítette. A felügyel ség az R. 3. (3) és (4) bekezdése alapján a hivatalában és a honlapján szeptember 10-t l közzétette az eljárás megindításáról szóló közleményt, továbbá a vonatkozó iratokat közhírré tétel céljából megküldte a létesítmény helye szerinti önkormányzat jegyz jének. A közlemény a Solt Közös Önkormányzati Hivatal Jegyz jének tájékoztatása szerint Solt Község hirdet tábláján szeptember 16-tól október 2-ig közzétételre került, mellyel kapcsolatosan észrevétel nem érkezett. A felügyel ség jelen határozatot a évi LIII. törvény 71. (3) bekezdése értelében joger re emelkedésre tekintet nélkül hivatalában, honlapján és a központi rendszeren ( nyilvánosan közzéteszi. Az ügyintézési határid lejártának napja: november 15. A Felügyel ség az R. 5. (6) bekezdése alapján ezen döntését megküldi az eljárásban érintett, hatásterületen lév Solt Közös Önkormányzati Hivatal Jegyz jének, aki jelen határozat megküldését l számított 8. napon gondoskodik annak közzétételér l, továbbá a közzétételt követ 5 napon belül tájékoztatja felügyel ségünket a közzététel id pontjáról, helyér l, a betekintési lehet ség módjáról. Az igazgatási szolgáltatási díj mértékét a 33/2005. (XII. 27.) KvVM rendelet 1. melléklet I./49. pontja alapján határoztam meg. A jogorvoslati eljárás díját a 33/2005. (XII. 27) KvVM rendelet 2. (4) (8) bekezdése alapján állapítottam meg. A Felügyel ség hatáskörét a 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 3. (1) bekezdése, illetékességét a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésér l szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 1. számú melléklete állapítja meg. Szeged, október 29. Némethy Tímea igazgató megbízásából: Dr. Mader Balázs s. k. hatósági engedélyezési irodavezet Kapják: 1. Solt Város Önkormányzata (6320 Solt, Béke tér 1.) tv. 2. Abdiás-Öko Mérnöki és Szolgáltató Kft. (6090 Kunszentmiklós, sz u. 3.) 3. Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve (6001 Kecskemét, Pf. 112.) (HKP) 4. Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatal Járási Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatala (6000 Kecskemét, Széchenyi krt. 12.) (HKP) 5. Solt Közös Önkormányzat Jegyz je (6320 Solt, Béke tér 1.) 6. Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (6000 Kecskemét, Deák tér 3.) tájékoztatásul (HKP) 7. Hatósági Nyilvántartás 8. Irattár

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség Ügyiratszám: 104187-1-13/2015. Tárgy: IQ Kecskemét Kft. Ügyintéz : dr. Kisgyörgyei Ágnes Kecskemét, el zetes vizsgálat Lovrityné Kiss

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi.szám: 90675-1-10/2012. Ea: dr. Joó Anikó Filakné Enyedi Andrea Bánfi Szabolcs Tárgy: Vakulya Istvánné, el zetes vizsgálat

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 94.661-1-5/2013. Ea.: Dr. Kiss Renáta Kovács Tibor (táj- és természetvédelem) Csókási Anita (víz- és talajvéd. + összefogó)

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Ügyiratszám: 97248-1-11/2013. Tárgy: Szentkirályi Ásványvíz Kft., Szentkirály Ügyintéz : dr. Barka Dóra el zetes vizsgálat Berényi

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 96.494-1-8/2013. Ea: dr. Balthazár Éva dr. Heged s Márta Balatonyi Zsolt Berényi Anita dr. Jenei Mária Tárgy: Szeged 2011

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi. szám: 89814-1-17/2013. Ea.: Bang Gyula Kovács Viktor dr. F z István Tárgy: ÖKO2000 Vállalkozás, Szabó József egyéni vállalkozó

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A dokumentációban foglaltak alapján, közegészségügyi szempontból nem indokolt a környezeti hatásvizsgálati eljárás lefolytatása.

H A T Á R O Z A T. A dokumentációban foglaltak alapján, közegészségügyi szempontból nem indokolt a környezeti hatásvizsgálati eljárás lefolytatása. CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 105739-1-14/2015. Ügyintéz : dr. Séra Judit Berényi Anita Kovács Viktor Király Dániel Tel.: 62/553-060/44253 Tárgy: EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. Akasztó-

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség Szám: 100560-2-15/2015. Ea: dr. Balthazár Éva dr. Heged s Márta Balatonyi Zsolt Berényi Anita Tárgy: Szeged 2011 Sportszolgáltató és

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 1. A Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi F osztály CSR/039/00957-2/2015. számú szakkérdésben adott szakmai álláspontja:

H A T Á R O Z A T. 1. A Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi F osztály CSR/039/00957-2/2015. számú szakkérdésben adott szakmai álláspontja: CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 105025-1-11/2015. Ügyintéz : Tel.: +36 (62) 553-060 Tárgy: Naturtex Kft., Hódmez vásárhely., el zetes vizsgálat H A T Á R O Z A T A Naturtex Kft. (6728 Szeged,

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Ügyiratszám: 96.595-1-11/2013. Ügyintéz : dr. Kiss Renáta Sipos László (zaj- és rezgésvéd.) Balatonyi Zsolt (hulladékgazdálk.

Részletesebben

A Dunapataj 0219/3a hrsz. alatti öntözőtelep megvalósítása közegészségügyi szempontból nem igényli további vizsgálat (hatásvizsgálat) lefolytatását.

A Dunapataj 0219/3a hrsz. alatti öntözőtelep megvalósítása közegészségügyi szempontból nem igényli további vizsgálat (hatásvizsgálat) lefolytatását. CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: CSZ/01/4683-14/2016. KTFO-azonosító: 109472-1-12/2016. Ügyintéző: dr. Vajda Hajnalka Kissné Nagy Ildikó Berényi Anita Balatonyi Zsolt Kovács Viktor Simó Lajosné

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség Ügyiratszám: 70219-8-12/2014. Tárgy: Délút Kft., Algy Ügyintéz : dr. Ruzsáli Pál el zetes vizsgálat Balatonyi Zsolt Berényi Anita Dr.

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség Szám: 70762-3-10/2014. Tárgy: NA-TURFA Kft. Sükösd IV. homok bányatelek El adó: Dr. Séra Judit el zetes vizsgálati eljárás Kissné Nagy

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 96.824-1-7/2013. Ea: dr. Balthazár Éva Filakné Enyedi Andrea Tóth Éva Lovrityné Kiss Beáta Berényi Anita Radócz zoltán

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi.szám: 95444-1-8/2013. Ea.: dr. F z István Filakné Enyedi Andrea Radócz Zoltán Tárgy: EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. Szeged

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi.szám: 89.253-1-7/2012. Tárgy: Délút Kft., Hmvh. Ea: dr. Ruzsáli Pál el zetes vizsgálat Balatonyi Zsolt Hargitai Attila Sipos

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 91.159-1-15/2012. Ea: Dr. Jenei Mária Privitzer Jen Balatonyi Zsolt Dr. Balthazár Éva Tárgy: Balázs Bt., Mindszent, szarvasmarha

Részletesebben

CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL H A T Á R O Z A T

CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL H A T Á R O Z A T CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 106901-2-14/2015. Ügyintéz : dr. Baltazár Éva Csókási Anita Berényi Anita Balatonyi Zsolt Bánfi Szabolcs Koczkáné Kristó Gyöngyi Miklós Tímea Tel.: +36 (62)

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Ügyiratszám: 93.056-1-9/2013. Tárgy: DÉBÁK Kft., Hódmez vásárhely, Ügyintéz : dr. Ruzsáli Pál el zetes vizsgálat Hargitai Attila

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség Üi.szám: 101430-1-16/2015. Tárgy: Szentesi Paradicsom Kft. Ea: dr. F z István üvegházas kertészet - el zetes vizsgálat dr. Heged s Márta

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség Ügyiratszám: 103973-2-12/2015. Tárgy: EDF Démász Hálózati Elosztó Kft., Kiskunfélegyháza Ügyintéz : dr. Hagymásy Márta Kiskunmajsa, Bugac,

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 91.603-1-13/2012. Ea: dr. Balthazár Éva Balatonyi Zsolt Hargitai Attila dr. Jenei Mária Tárgy: Szegedi Vadaspark, fókamedence

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség Ügyiratszám: 100791-2-10/2014. Tárgy: EDF Démász Hálózati Elosztó Kft., Szentkirály Ügyintéz : dr. Barka Dóra Szentkirály, 087/26 hrsz-ú

Részletesebben

Felhívom a figyelmet, hogy ezen hozzájárulás nem mentesít a jogszabályokban el írt tulajdonosi és egyéb engedélyek beszerzése alól.

Felhívom a figyelmet, hogy ezen hozzájárulás nem mentesít a jogszabályokban el írt tulajdonosi és egyéb engedélyek beszerzése alól. Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség Ügyiratszám: 101559-1-9/2014. Ügyintéz : dr. F z István Lovrityné Kiss Beáta Berényi Anita Filakné Enyedi Andrea Privitzer Jen Tárgy:

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 89.541-1-13/2012. Ea: dr. Balthazár Éva Filakné Enyedi Andrea Lovrityné Kiss Beáta Privitzer Jen Radócz Zoltán Tárgy:

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi.szám: 86811-1-14/2012. Ea: dr. Petrovics György Radócz Zoltán Sipos László Filakné Enyedi Andrea Lovrityné Kiss Beáta Tárgy:

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 1. A magtár létesítése közegészségügyi szempontból nem igényli további vizsgálat (hatásvizsgálat) lefolytatását.

H A T Á R O Z A T. 1. A magtár létesítése közegészségügyi szempontból nem igényli további vizsgálat (hatásvizsgálat) lefolytatását. CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 105687-1-13/2015. Ügyintéz : dr. Ruzsáli Pál Király Dániel Lipták Dávid Berényi Anita Kovács Viktor Tel.: +36 (62) 553-060/44268 Tárgy: Agrofeed Kereskedelmi

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 88118-1-10/2012. El adó: dr. Séra Judit (EJT) Filakné Enyedi Andrea (KEX) Tárgy: EDF Démász Hálózati Elosztó Kft. Solt-

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 77.487-1-11/2012. Ea.: dr. Balthazár Éva Maknics Katalin Tárgy: Balotaszállás Községi Önkormányzat, települési hulladékkezelési

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 90.285-1-6/2012. Ea.: Dr. Kiss Renáta Lovászi Péter (táj- és természetvéd.) Balatonyi Zsolt (hulladékgazd. + összefogó)

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Ügyszám: 95551-1-12/2013. Ea.: Simándiné dr. Nagy Edit M. ea.: Vincze Krisztina ( VVO ) H A T Á R O Z A T Tárgy: Vízjogi létesítési

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi.szám: 85418-1-13/2012. Ea: dr. Petrovics György Csókási Anita Kovács Tibor Tárgy: EDF Démász Hálózati Elosztó Kft., el zetes

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Ügyiratszám: 95451-1-11/2013. Tárgy: Lakitelek Népf iskola Alapítvány Ügyintéz : dr. Joó Anikó / R.P. el zetes vizsgálat Lovrityné

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség Ügyiratszám: 98516-1-9/2014. Tárgy: Andritz Kft., Tiszakécske Ügyintéz : dr. Barka Dóra el zetes vizsgálat Lovrityné Kiss Beáta Vollmuth

Részletesebben

CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL H A T Á R O Z A T

CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL H A T Á R O Z A T CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 64343-7-15/2015. Ügyintéző: dr. Ruzsáli Pál Balatonyi Zsolt Kissné Nagy Ildikó Berényi Anita Kiss Brigitta Tel.: +36 (62) 553-060/44268 Tárgy: Raklap és Tüzép

Részletesebben

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! Ikt. sz.: KTVF: 1291-11/2011. Tárgy: Pilisszentkereszt szennyvizeinek szentendrei

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi.szám: 91865-1-12/2013.. Tárgy: NT Kft., Ea.: dr. Joó Anikó el zetes vizsgálati eljárás Filakné Enyedi Andrea (hulladékgazdálkodás)

Részletesebben

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség mint I. fokú hatóság 5000 Szolnok, Boldog Sándor István krt. 4. Tel.: (06 56) 523-423 Fax: (06 56) 343-768 Postacím: 5002 Szolnok, Pf.

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. környezetvédelmi engedélyt adok az alábbiak szerint.

H A T Á R O Z A T. környezetvédelmi engedélyt adok az alábbiak szerint. Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi.szám: 10442-2-20/2010. Ea: dr. Petrovics György (jogi ea.) Lovászi Péter (természetvédelem) Balatonyi Zsolt (hulladékgazd.)

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG. Határozat

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG. Határozat ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

melynek jelentését évente, a tárgyév végéig be kell nyújtani a természetvédelmi hatóság részére Hulladékgazdálkodás:

melynek jelentését évente, a tárgyév végéig be kell nyújtani a természetvédelmi hatóság részére Hulladékgazdálkodás: Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Ügyiratszám: 91.480-2-74/2013. Ea: Hargitai Attila dr. Ruzsáli Pál Berényi Anita Balatonyi Zsolt Lovászi Péter Tárgy: Országos

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. k ö r n y e z e t v é d e l m i e n g e d é l y t a d o k.

H A T Á R O Z A T. k ö r n y e z e t v é d e l m i e n g e d é l y t a d o k. CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 103526-1-46/2015. Ügyintéz : dr. Ruzsáli Pál Lovrityné Kiss Beáta Kissné Nagy Ildikó Balatonyi Zsolt Kovács Viktor Sipos László Tel.: +36 (62) 553-060/44268

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Iktatószám: 80888-1-8/2011. Ügyintéz : Huszár Milán Tárgy: hulladékkezelési engedély H A T Á R O Z A T A Kalo - MÉH Trans Kft.

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség Ügyiratszám: 87368-3-21/2014. Ügyintéz : Privitzer Jen dr. Ruzsáli Pál Sipos László Balatonyi Zsolt Lovászi Péter Tárgy: Kiskunfélegyházi

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi.szám: 81475-1-13/2012. engedély Ea: dr. Petrovics György Pádár Csilla Tárgy: hulladékkezelési H A T Á R O Z A T A Holdi Környezettechnológiai

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 78.004-2-8/2013. Ea.: Dr. Kiss Renáta Lovrityné Kiss Beáta (leveg védelem + összefogó) Hargitai Attila (víz- és talajvéd.)

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. engedélyezem,

H A T Á R O Z A T. engedélyezem, Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi.szám: 79504-1-8/2011. Ea: dr. Petrovics György Szóráth Zoltán Tárgy: hulladékkezelési engedély H A T Á R O Z A T Farkas Gábor

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. engedélyezem,

H A T Á R O Z A T. engedélyezem, Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi.szám: 75105-4-10/2011. Ea: dr. Petrovics György Pádár Csilla Tárgy: hulladékkezelési engedély H A T Á R O Z A T A BÁCSVÍZ

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelség Szám: 89.561-2-14/2012. Ea: dr. Balthazár Éva Hargitai Attila Filakné Enyedi Andrea Lovrityné Kiss Beáta Sipos László Tárgy:

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 78.076-2-8/2010. Ea.: dr. Hofszang Brigitta M. ea.: Tombácz Szintia ( VVO ) Tárgy: Elvi vízjogi engedély HATÁROZAT Fábiánsebestyén

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. engedélyezem,

H A T Á R O Z A T. engedélyezem, Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi.szám: 17782-7-8/2011. engedély Ea: dr. Petrovics György Pádár Csilla Tárgy: hulladékkezelési H A T Á R O Z A T A Hírös Hulladékgazdálkodási

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség Iktatószám: Ügyintéz : 80771-4-5/2015. Király Dániel Dr. Séra Judit Tárgy: Siemens Zrt. Kisk rös 4355/17 hrsz. beavatkozási terv elbírálása

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG. Határozat

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG. Határozat ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! Ikt. sz.: KTVF: 525-5/2012. Tárgy: Tóalmás 4. számú transzformátor állomás

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. a k ö r n y e z e t v é d e l m i e n g e d é l y t

H A T Á R O Z A T. a k ö r n y e z e t v é d e l m i e n g e d é l y t CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 60536-3-86/2015. Ügyintéző: dr. Ruzsáli Pál Lovrityné Kiss Beáta Pócsainé Major Edit Tel.: +36 (62) 553-060/44268 Tárgy: Mercedes-Benz Manufacturing Hungary

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. hulladékgazdálkodási engedélyt adok

H A T Á R O Z A T. hulladékgazdálkodási engedélyt adok CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 79710-3-11/2016. Ügyintéző: dr. Vajda Hajnalka Huszár Milán Jónai Andrásné Tel.: +36 (62) 681-673 Tárgy: hulladékgazdálkodási engedély H A T Á R O Z A T A DUNA

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: Iktatószám: H-5490-19/2008. Hiv. szám: - Tárgy: Esztergom Előadó: ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi,

Részletesebben

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség mint I. fokú hatóság 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. Tel.: (06 56) 523-423 Fax: (06 56) 343-768 Postacím: 5002 Szolnok, Pf. 25

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi.szám: 29917-5-13/2012. Tárgy: MOL Nyrt., Ea: dr. Petrovics György Szank, 0156/15 hrsz, Sivók Gábor tényfeltárási záródokumentáció

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Iktatószám: 96005-1-3/2013. Tárgy: Zajkibocsátási határérték megállapítása kérelemre Ügyintéz : Csomor László KÜJ: 103 019 398

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Iktatószám: 91963-1-4/2012. Ügyintéz : Csomor László Tárgy: Zajkibocsátási határérték megállapítása kérelemre Hiv. szám: Zajkibocsátási

Részletesebben

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség mint I. fokú hatóság 5000 Szolnok, Boldog Sándor István krt. 4. Tel.: (06 56) 523-423 Fax: (06 56) 343-768 Postacím: 5002 Szolnok, Pf.

Részletesebben

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség mint I. fokú hatóság 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. Tel.:(06 56) 523-423 Fax: (06 56) 343-768 Postacím: 5002 Szolnok, Pf. 25

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség 1 Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Ügyiratszám: 79979-1-20/2011. Tárgy: Veszélyes és nem veszélyes hulladék be- El adó: dr. Séra Judit (jogi) gy jtés, szállítás,

Részletesebben

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 1 Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség mint I. fokú hatóság 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. Tel.:(06 56) 523-423 Fax: (06 56) 343-768 Postacím: 5002 Szolnok, Pf.

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. monitoring záródokumentációt elfogadom, és elrendelem monitorozás folytatását az alábbiak szerint:

H A T Á R O Z A T. monitoring záródokumentációt elfogadom, és elrendelem monitorozás folytatását az alábbiak szerint: CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 18422-8-14/2015. Ügyintéz : dr. Ruzsáli Pál Király Dániel Tel.: +36 (62) 553-060/44268 Tárgy: Mol Nyrt., Algy 01884/24 hrsz. (szivattyútelep), kármentesítési

Részletesebben

CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL H A T Á R O Z A T

CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL H A T Á R O Z A T CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 104076-2-17/2015. Ügyintéz: dr. Kisgyörgyei Ágnes Lovrityné Kiss Beáta Filakné Enyedi Andrea Kissné Nagy Ildikó Sipos László Tel.: +36 (62) 553-060/44255 Tárgy:

Részletesebben

HATÁROZAT. hulladékkezelési engedélyt

HATÁROZAT. hulladékkezelési engedélyt Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Iktatószám: 79075-1-6/2011. Tárgy: Varga Sándor (Szabadszállás) nem veszélyes hulladék kezelésének engedélyezése (települési

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 78.003-1-15/2009. Ea.: dr. Balthazár Éva Imre Marianna Tárgy: Ottlakai Businesspark Kft., Szeged, kármentesítés, m szaki

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Iktatószám: 96850-1-3/2013. Tárgy: Zajkibocsátási határérték megállapítása kérelemre Ügyintéz : Csomor László KÜJ: 103 138 781

Részletesebben

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség mint I. fokú hatóság 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. Tel.: (06 56) 523-423 Fax: (06 56) 343-768 Postacím: 5002 Szolnok, Pf. 25

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 85.157-1-7/2011. Ea: dr. Balthazár Éva Pádár Csilla Tárgy: hulladékkezelési engedély H A T Á R O Z A T A Biopetrol Környezettechnikai

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelség Szám: 84.366-1-8/2011. Ea.: dr. Balthazár Éva Maknics Katalin Tárgy: T-Szer 99 Kft., Szeged, hulladékkezelési engedély H A T

Részletesebben

KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG H A T Á R O Z A T

KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG H A T Á R O Z A T KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG Tárgy: Hulladékgazdálkodási engedély Ügyszámunk: 3095/2013. Iktatószámunk: 72247/2013. Ügyintézınk: Görög Annamária H A T Á R

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. engedélyezem

H A T Á R O Z A T. engedélyezem Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Iktatószám: 78053-1-9/2011. Tárgy: Országos szállítással történ veszélyes hulladék begy jtési, hulladékkezelési engedély. Ügyintéz

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség 1 Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Ügyiratszám: 79979-1-/20. Tárgy: Veszélyes és nem veszélyes hulla- El adó: dr. Séra Judit (jogi) dék begy jtés és szállítás

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Hatósági Engedélyezési Iroda - Környezetvédelmi Engedélyezési Osztály

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Hatósági Engedélyezési Iroda - Környezetvédelmi Engedélyezési Osztály ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Hatósági Engedélyezési Iroda - Környezetvédelmi Engedélyezési Osztály 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím : 9002 Győr, Pf. 471.

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. I. engedélyezi

H A T Á R O Z A T. I. engedélyezi Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Iktatószám: 81083-1-4/2011. Tárgy: Hulladékkezelési engedély nem veszélyes hulladékok Magyar Köztársaság területén történ szállítására.

Részletesebben

KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG Ügyszám: 23837/2013. Iktatószám: 45004/2014. Ügyintéző: Görög Annamária Tárgy: Hulladékgazdálkodási engedély H A T Á R O Z A T 1.00 Engedélyes:

Részletesebben

CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL H A T Á R O Z A T

CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL H A T Á R O Z A T CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 108507-1-20/2016. Ügyintéző: dr. Ruzsáli Pál Dr. Hegedűs Márta Vida Éva Dr. Kiss Edit Hefkóné dr. Szeri Anna Mészáros Patrícia Tel.: +36 (62) 681-668/2668 Tárgy:

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024

Részletesebben

KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG Tárgy: Hulladékgazdálkodási engedély Ügyszám: 18151/2014. Iktatószám: 19309/2015. Ügyintéző: Horváth Zoltán H A T Á R O Z A T 1.00 Engedélyes:

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 79.700-4-17/2011. Ea: dr. Balthazár Éva Filakné Enyedi Andrea Tárgy: Szeged Energia Zrt., er höz létesítend nagyfeszültség

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. engedélyezem,

H A T Á R O Z A T. engedélyezem, Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi.szám: 80144-1-6/2011. Ea: dr. Petrovics György Dr. Budavári Viktória Tárgy: hulladékkezelési engedély H A T Á R O Z A T A

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 61845-2-14/2012. Tárgy: EDF Démász Hálózati Elosztó Kft. El adó: dr. Séra Judit Balástya Várostanya major 032-027 jsz.

Részletesebben

H-5600 Békéscsaba, Kazinczy utca 9. Levelezési cím: 5602 Pf.:60 Tel: 66 549-470 Fax: 06/66 441-628 e-mail: bekes.vizugy@katved.gov.

H-5600 Békéscsaba, Kazinczy utca 9. Levelezési cím: 5602 Pf.:60 Tel: 66 549-470 Fax: 06/66 441-628 e-mail: bekes.vizugy@katved.gov. Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgató-helyettesi Szervezet Területi Vízügyi Hatóság H-5600 Békéscsaba, Kazinczy utca 9. Levelezési cím: 5602 Pf.:60 Tel: 66 549-470 Fax: 06/66 441-628 e-mail:

Részletesebben

KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG H A T Á R O Z A T

KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG H A T Á R O Z A T KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG Tárgy: Hulladékgazdálkodási engedély Ügyszámunk: 17288/2013. Iktatószámunk: 79543/2013. Ügyintézınk: Görög Annamária H A T Á R

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 57.382-1-8/2010. Ea.: dr. Kiss Renáta Pádár Csilla (hulladékgazdálkodás + öf.) Tárgy: Stabil Sped Kft., Üllés, hulladékkezelési

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Ügyszám: 37718-4-12/2012. Ügyintéz : dr. Ulbert Mónika Imre Mariann Tárgy: vízjogi fennmaradási engedély HATÁROZAT A CSÁNYI

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám: 11956-13/2015. Hiv. szám: Tárgy: Ügyintéző: dr. Tatár Beatrix Margit Tarjányi István Kelemenné Szalóky Tímea Bedők László Juhász Judit Pandúr László

Részletesebben

Tárgy: Bakonykoppány I. dolomit védnevű bányatelek környezetvédelmi működési engedély iránti kérelem elutasítása

Tárgy: Bakonykoppány I. dolomit védnevű bányatelek környezetvédelmi működési engedély iránti kérelem elutasítása KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Ügyszámunk: 8682/2012. Iktatószámunk: 62423/2012 Ügyintézőnk: Tárgy: Bakonykoppány I. dolomit védnevű bányatelek környezetvédelmi

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL. Határozat

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL. Határozat GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám: 7254-20/2015. Hiv. szám: Tárgy: Ügyintéző: dr. Tatár Beatrix Margit Sovánné Nagy Gréte Melléklet: Csorna, E.ON Zrt., M85-M86 autóút 26+700 km szelvényben

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG Tárgy: Hulladékgazdálkodási engedély Ügyszám: 16943/2014. Iktatószám: 68548/2014. Ügyintéző: Görög Annamária H A T Á R O Z A T 1.00 Engedélyes:

Részletesebben

KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Ügyszámunk: 13194/2013. Iktatószámunk: 63567/2013. Ügyintézőnk: Marcsek Balázs Tárgy: Hulladékgazdálkodási engedély H A T Á R

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Hatósági Engedélyezési Iroda - Környezetvédelmi Engedélyezési Osztály

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Hatósági Engedélyezési Iroda - Környezetvédelmi Engedélyezési Osztály ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Hatósági Engedélyezési Iroda - Környezetvédelmi Engedélyezési Osztály 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím : 9002 Győr, Pf. 471.

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL. Határozat

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL. Határozat GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám: 9279-20/2015. Hiv. szám: - Tárgy: Ügyintéző: dr. Király Bernadett Zsófia / Pulai Judit / Kristóf Andrea / Sovánné Nagy Gréte / Pandúr László / Bedők

Részletesebben

CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: CSZ/01/1389-20/2016. KTFO-azonosító: 108922-1-18/2016. Ügyintéző: dr. Vajda Hajnalka Csókási Anita Balatonyi Zsolt Berényi Anita Huszár Edit Miklós Tímea Farkas

Részletesebben