J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J E G Y Z Ő K Ö N Y V"

Átírás

1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal dísztermében Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 12-i munkaterv szerinti nyílt üléséről. Jelen vannak: Dr. Tiba István polgármester Blaskó Sándor, Bodó László, Csonka-Kis Pál, Hegedűs János, Iszák László, Kati István, Kálmán László, Kegyes Lászlóné, Koroknai Imre, Postáné Kecskés Ilona, Szarvas Endre, Tar István, Varga Jánosné, Varga László képviselők Polgármesteri Hivatal részéről: dr. Veres Margit aljegyző, Emődi Sándor, Csiha Gábor, Leiter Katalin, Dr. Kerekes Ferenc, dr. Bencsik Judit osztályvezetők, Takács Erika közművelődési ügyintéző, Vargáné Dobi Zsuzsa politikai tanácsadó Továbbá: Tóth János, Veres Péter Művelődési Központ és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény vezetője Molnárné Nemes Margit, Lengyel Menyhért Városi Könyvtár vezetője Végh Attila, Veres Péter Gimnázium, Szakközépiskola és Szakképző igazgatója Nagy Istvánné, Bocskai István és Kalmár Zoltán Egyesített Általános Iskola igazgatója Dr. Tiba István polgármester: Tisztelettel köszöntök mindenkit Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 12-i, munkaterv szerinti testületi ülésén. Megállapítom, hogy a Képviselő-testület határozatképes. Elsőként a meghívóban szereplő napirendről fogunk szavazni, miután egy módosító javaslatom lenne. A 3. számú előterjesztést kérném levenni a napirendről, mert a Magyar Államkincstár nem közölte azokat az adatokat, amelyek ezen napirend tárgyalásához szükségesek. Van-e más módosítás, kiegészítés? Kati István: A helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről szóló évi XCVI. törvény 10/A. (1) bekezdése, illetve az önkormányzati törvény 33/B. alapján megválasztását követően minden év január 1-től január 31-ig vagyonnyilatkozatot kell tenni a megválasztott képviselőknek, polgármesternek és a vele egy háztartásban élő közeli hozzátartozójának. Ez nálunk is megtörtént, minden képviselő és a polgármester úr is eleget tett a törvényben előírtaknak. A napirenddel kapcsolatban lenne módosításom. Az Ügyrendi és Jogi Bizottság három előterjesztést engedett be sürgősséggel a mai testületi ülésre. 1. Előterjesztés az ÉAOP jelű Balmazújvárosi hátrányos helyzetűek közösségi házának létesítése elnevezésű pályázat tárgyában; 2. Előterjesztés a BalmazInterCOM Távközlési és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Alapító Okiratának módosítása tárgyában; 3. Előterjesztés oktatási intézményi épületek tetőfelújítása tárgyában. Dr. Tiba István polgármester: Ki az, aki egyetért a módosított napirenddel? Balmazújváros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 15 igen szavazattal elfogadta a módosított napirendet. 1. napirend: Polgármesteri jelentés Előadó: Dr. Tiba István polgármester

2 Dr. Tiba István polgármester: Az előterjesztéssel kapcsolatban kérdése van-e valakinek? Vélemény, hozzászólás? Ki az, aki elfogadja a Polgármesteri jelentést? Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testület 15 igen szavazattal meghozta az alábbi 39/2009. (II. 12.) számú határozat A lejárt határidejű önkormányzati határozatok végrehajtásáról szóló polgármesteri jelentés elfogadásáról Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete a lejárt határidejű önkormányzati határozatok végrehajtásáról szóló polgármesteri jelentést elfogadja. 2. napirend: Tájékoztató a Polgármesteri Hivatal munkájáról, a megjelent fontosabb jogszabályokról Előadó: Szilágyi Jánosné dr. jegyző Dr. Tiba István polgármester: Kérdés, vélemény, hozzászólás? Iszák László: A Szociális, Ifjúságvédelmi és Lakásügyi Bizottság tárgyalta a tájékoztató szociális csoport munkájáról szóló részét. Egyhangúan elfogadásra javasolja. Kati István: Az Ügyrendi és Jogi Bizottság is tárgyalta a tájékoztatót és egyhangúan elfogadásra javasolja. Dr. Tiba István polgármester: Ki az, aki elfogadja a tájékoztatót? Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testület 15 igen szavazattal meghozta az alábbi 40/2009. (II. 12.) számú határozat Tájékoztató a Polgármesteri Hivatal munkájáról, a megjelent fontosabb jogszabályokról Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Polgármesteri Hivatal munkájáról, a megjelent fontosabb jogszabályokról szóló tájékoztatót elfogadja. 3. napirend: Előterjesztés Balmazújváros Város Önkormányzata évi költségvetési rendeletének elfogadásáról Előterjesztő: Dr. Tiba István polgármester Dr. Tiba István polgármester: Az előterjesztéssel kapcsolatban kérdése van-e valakinek? 2

3 Tar István: Szeretném megkérdezni, hogy a 1,5 milliárd forint kötvény kibocsátásból jelenleg mennyi pénz áll rendelkezésre? Egy későbbi napirendi pontnál lehet olvasni, hogy novemberben el lett költve több, mint 230 millió forint, decemberben 108 millió forint. A költségvetési rendeletnél azt láthatjuk, hogy nincs felhalmozási hiány, a 238 millió forint le lett tudva a kötvény kibocsátás összegéből, ezért csak működési hiány van. Leiter Katalin osztályvezető: A tavalyi évben kibocsátott 1,5 milliárd forint kötvényből két esetben történt lehívás. A mai napon ,- Ft áll rendelkezésre. A költségvetésben szereplő 238 millió forint folyamatosan kerül majd felhasználásra a évi költségvetés végrehajtásakor, illetve a Képviselő-testület döntésével ezt az előirányzott összeget fogja módosítani. Dr. Tiba István polgármester: További kérdése van-e valakinek? Bizottsági véleményeket kérnék. Hegedűs János: A Pénzügyi, Város- és Vállalkozásfejlesztési Bizottság tárgyalta ezt az előterjesztést. A rendelet-tervezetet hét egyhangú igen szavazattal elfogadásra javasolja a testületnek. A határozati javaslat mind a négy pontját szintén hét egyhangú igennel elfogadásra javasolja a bizottság. Iszák László: A Szociális, Ifjúságvédelmi és Lakásügyi Bizottság is tárgyalta a költségvetést. Mind a határozati javaslatot, mind a rendelet-tervezetet elfogadásra javasolja. Kati István: Az Ügyrendi és Jogi Bizottság a határozati javaslatot és a rendelet-tervezetet egyhangúan elfogadásra javasolja. Varga László: A Mezőgazdasági, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság a határozati javaslatot és a rendelet-tervezetet 5 egyhangú igen szavazattal elfogadásra javasolja. Szarvas Endre: Az Intézményfelügyeleti, Oktatási és Sportbizottság szintén tárgyalta rendelettervezetet, főleg az intézményekre koncentrálva. Elmondható, ahhoz, hogy jó színvonalon működjenek az intézmények, a költségvetés megfelelő. Felvetődött a kérdés, hogy sok-e az önkormányzat hitelállománya. A bizottság azt gondolja, hogy két lehetőség van. Vagy stagnál a város, vagy előrehalad. A Bizottság szerint inkább legyen nagyobb a hitelállomány, de a város fejlődjön. A rendelet-tervezetet és a határozati javaslatot is elfogadásra javasolja. Dr. Tiba István polgármester: További vélemény, hozzászólás van-e? Tar István: Meglepett az elnök úr hozzászólása, mert a hitelállománnyal kapcsolatos kérdést én vetettem fel, de erről a Bizottság nem szavazott. Röviden elmondanám, mire is gondoltam. Megjelent a Balmazújváros című újságban egy cikk Kötvény kibocsátás címen. Sokat beszéltünk polgármester úrral a hiteles tájékoztatásról. Úgy gondolom, illett volna elmondani, hogy mi a hátránya a kötvény kibocsátásnak. Azt nem írta le senki, hogy 1,3 milliárd forint kamatot kell kifizetnünk az 1,5 milliárd forintos hitelre. Felvettünk 1,5 milliárd forint hitelt és ki kell fizetnünk 2,8 milliárd forintot. Ha megnézem a város hitelállományát a költségvetéshez viszonyítva, akkor egy főre Balmazújvároson ,- Ft az adósság. Most is azt mondom, hogy ez nagyon sok és félek attól, hogy mi lesz a várossal. A 20 éves kötvény kibocsátás nagyon megterheli a várost. Nem azt mondom, hogy nem kell fejleszteni, hanem ésszerűbben kellene 3

4 fejleszteni. Olyan fejlesztéseket kellene végeznünk, amelyek esetleg pénzt hoznak, nem olyat, amelyek később is pénzt visznek. Van olyan fejlesztés, amelyeknek a fenntartása többe kerül, mint a haszna. Emiatt ezt a költségvetést ebben a formában nem is tudom elfogadni. Kegyes Lászlóné: Röviden szeretnék véleményt mondani a költségvetéssel kapcsolatosan. Azt gondolom, hogy abban egészen biztosak lehetünk, hogy nem voltak nagy álmaink a évi önkormányzati költségvetést illetően. Ez egy olyan összeállítás, ami a reményágon fut tovább és bízzunk benne, hogy második felére vagy 2010-ben talán valamilyen fellendülés tapasztalható lesz a gazdaságban. A konkrét tényekkel kapcsolatosan bizottsági ülésen két dologról beszéltünk. Az egyik dolog a zárolás ténye, illetve összegszerűsége volt. Szeretném kérni a Képviselő-testületet, hogy elfogadva azt, hogy ez a kényszerpálya most azt hozta, hogy egy viszonylag nagy összeget az intézményeknél zárolni kellett, de már a év zárásakor lesz egy olyan tapasztalat, amikor le lehet vonni azt a következtetést, hogy mi az, ami ebből ésszerű volt, jó lépés volt, és mi volt az, amit az élet úgy hozott, hogy nem lehetett megcsinálni, mert az nagyon komoly visszaesést jelentett volna az intézményi munkában. Összességében én kérném azt, hogy erre külön figyeljünk és térjünk vissza ennek az elemzésére, értékelésére, természetesen az érintett intézményvezetőkkel együtt. A másik megjegyzésem a hitelállományra vonatkozik. Ha az ember folyamatosan mérlegeli ezt a dolgot és megpróbál a sok rossz döntés között a kevésbé rossz irányába elmozdulni, akkor azt mondom, hogy ennek a városnak nem volt más választási lehetősége. Ha nem lépjük meg ezt a dolgot, akkor nincs pályázati lehetőség, a város visszafelé halad. Ezt képviselőként nagyon rossz döntésnek tartom. Abban egyetértek képviselőtársammal, hogy arra irányuljon elsődlegesen a figyelem a pályázatok beadásánál, hogy olyan jellegű pályázatokat támogassunk, ami a város infrastrukturális fejlődését segíti elő. Nem felélni kell ezt a hitelállományt, hanem olyat, amiből tényszerűen fejlődik a város, amiből közvetlenül, vagy közvetett úton is munkahelyek teremtődhetnek, amiből Balmazújvárosnak a gazdasága is fejlődni tud. December óta nagyon nyugtalan vagyok a szemétszállítással kapcsolatosan. Tudva levő, hogy a 2008-as évben is a lakosságnak egy igen nagy kintlévősége ott maradt. A 20%-os emelkedés azt fogja hozni, hogy újabb teher a lakosság, illetve az önkormányzat részére, mert szerintem továbbra sem fogják sokan kifizetni, mert nem is tudják kifizetni. Azt szeretném kezdeményezni, hogy keressük meg tavasszal azt a lehetőséget, hogy próbáljunk meg valamilyen megoldhatóságot kitalálni erre a dologra, hogyan lehetne a növekvő kintlévőséget megállítani, csökkenteni. Dr. Tiba István polgármester: Számomra nem világos az, hogy melyek azok a beruházások a hozzászólók szerint, amelyek bevételt hoznak a pályázatok kapcsán. Ezek szerint a Nap utcát nem kellett volna aszfaltoznunk, mert bevételünk nem realizálódik belőle, viszont kifizettünk rá 25 millió forintot. A lakossági fórumon el kell mondani a balmazújvárosi lakosoknak, hogy azokat a beruházásokat, amelyek nem hoznak bevételt, azokat nem tudjuk támogatni. Ilyen alapon nem tudom, hogy miért újítjuk fel a középiskolát, hiszen nem hoz bevételt. Miért bővítjük a bölcsődét, hiszen nem hoz bevételt? Miért építünk életházat, miért kérik tőlünk, hogy építsünk játszóteret? Az hoz konkrét bevételt és jó egy városnak, ha valamiből pénzt szedünk be, vagy megpróbáljuk azt értékelni, azzal, hogy az itt élő emberek jól érzik magukat ebben a városban, akkor szívesebben fektetnek be ebbe a városban, szívesebben maradnak itt a fiatalok, mert lehetőségük van, hogy a gyerekeiket normális bölcsődébe, óvodába, iskolába járassák, esetleg tudnak közlekedni az utakon anélkül, hogy tönkre menne a gépjármű tengelye, esetleg kapnak olyan egészségügyi ellátást, amiért nem kell beutazni Debrecenbe. Kérnék konkrét meghatározást a képviselők részéről, hogy mi az a beruházás, amit fölöslegesnek tartanak. Lehet úgy dönteni, hogy ne pályázzunk. Ha a Képviselő-testület úgy döntött volna, hogy mással nem foglalkozunk, 4

5 mint az előző Képviselő-testület által felvett 1,5 milliárd forintos hitelt próbáljuk visszatörleszteni és négy év múlva odaállunk az emberek elé és azt mondjuk, volt ennek az országnak 6 vagy 7 éve az Uniós támogatások révén arra, hogy pályázzon. Mi ezt nem tettük meg, mert törleszteni akartuk azt a hitelt, ami egyébként szintén nem hoz bevételt. A szennyvízberuházásból egyetlen háztartásnak sincs plusz bevétele. A képviselő úr számon kéri rajtunk, hogy milyen felelőtlenül vettünk fel hitelt és a hiteles tájékoztatást rója fel nekem ben ezt a várost az akkori Képviselő-testület hitel nélkül vette át. Az akkori polgármester ezt nyilatkozta le ra a mostani Képviselő-testület szembesült azzal, hogy van 1,5 milliárd forintos hitel a szennyvízberuházás kapcsán, melynek nincs meg az a bevételi oldala, amit egyébként beharangoztak a lakosságnak. Nem sikerült a lakástakarékpénztári szerződéseket megkötni tökéletesen, ezért ezt a Képviselő-testületet plusz 277 millió forint költség terheli. Elfelejtették közölni a lakossággal, ha nem vágnak bele olyan beruházásban, ahol 43% támogatást kapnak, hanem várnak másfél évet, akkor 80-85%-kal lehetett volna belevágni. A mostani 1,5 milliárd forintos kötvénykibocsátás nem azért van szükség, hogy működjön a város, hanem azért, hogy azok a fejlesztések, amelyeket a Balmazújváros című újság legutóbbi számában közöltünk, megvalósuljanak és azon kívül még nagyon sok minden. Azoknak a képviselőknek, akik ezzel úgy érzik, hogy nem helyes úton jár a Képviselő-testület, semmi gond nincs, lehetőségük van leírni a Balmazújváros újságban, odaállni a televízióba, kimenni az emberek közzé és elmondani, hogy nem kell fürdőfejlesztés, iskolafejlesztés, rendezvénycsarnok, nem kell semmit építeni, mert sajnos tudomásul kell venni, hogy ennek a városnak saját bevétele annyi nincs, hogy ebből a saját működését tudja fedezni. Ülhetünk itt a testületi üléseken, pörgethetjük a visszaszámlálót, hogy vajon mennyivel csökken az adósságunk, de nem történik semmi. Nem kell meghallgatni azt sem, hogy az út miért ilyen, járdát miért nem építünk és sorolhatnám. Mondja meg nekem valaki, hogy az elmúlt két év során megvalósított beruházások közül mi az, ami felesleges volt. Mi az, amit luxus beruházásnak tartanak, amit indokolatlannak tartanak, mi az, amit úgy gondolják, nem azt a célt szolgálja, hogy a Balmazújvároson élő idősek és fiatalok sokkal jobban érezzék magukat. Ha tudnak ilyet mondani, akkor természetesen meg fogom hallgatni, de nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi az, amire önök azt gondolják, felesleges. Egyértelmű volt mindenki számára, hogy a kötvény kibocsátásból származó bevételből csak fejlesztésre fordítunk. Ez pályázati alapot szolgáltat a városnak. Működésre egyetlen fillért sem költünk el, ezért kellett az elmúlt évben hatékonyan és húsba vágóan átszervezni az intézményrendszerünk működését, nehogy sor kerüljön arra, hogy valójában a kötvény arra szolgáljon, hogy működést fedezzünk. A Képviselő-testület tisztában van azzal, hogy a kötvényforrások végesek. Engem az elmúlt két év hatékony munkáját nézve - és ezért köszönet a hivatal dolgozóinak, mind a pályázattal foglalkozóknak, mind a külső pályázatkészítő cégeknek - elmondhatja azt Balmazújváros, hogy attól kell tartania, hogy pályázatokat kell visszamondania. Ettől függetlenül pályázni kell és eldönti a Képviselő-testület, hogy melyik pályázattal kíván élni és melyikkel nem. A lakosságtól azt hallom, hogy mikor épül meg a sportcsarnok, mikor fogjuk az iskoláinkat rendbe tenni, mikor fogjuk az utakat leaszfaltozni, mikor újítjuk fel a Semsey kastélyt. Nem azt hallom, hogy ne csináljunk semmit. Számítva a képviselő úr felvetésére, én is kiszámoltam az adósságállományt, gyakorlatilag picit pontatlanul számolt. Ha megnézem a kötvény kibocsátás terheit 20 évre, akkor ez éves szinten egy lakosra vonatkozóan 8.000,- Ft terhet jelent. Hozzátenném azt is, hogy nagy merészségnek tartom bárkitől a mai napon megmondani, hogy 10 év múlva mi lesz Magyarországon a kamatfeltétel, vagy a kötvény által törlesztendő kamatnak a nagysága. Ezért általánosítani ebben az esetben nagy bátorság. Ez a Képviselő-testület már azon gondolkodik, hogy függetlenül attól, hogy ő fogja továbbvinni ennek a városnak a vezetését vagy nem, megteremtse annak a feltételeit, hogy a kötvény által a városra eső terheket minden körülmények között nyugodtan, a működést nem veszélyeztetve vissza tudja 5

6 fizetni. Ezért történtek azok a lépések az elmúlt időszakban, amikor saját vállalkozásban hagytuk a BalmazInterCOM Kft-t, amikor saját vállalkozást hoztunk létre és amikor megpróbálunk piaci szereplőként fellépni a mai nehéz helyzetben. Egyáltalán nem látom tragikusan a helyzetet. Nyilván sokkal könnyebb lenne a dolgunk, ha pl. az iparűzési adóbevételünk jóval magasabb lenne. Meg kell nézni az internetes fórumon, hányan kérik, hogy oldjuk meg a fiatalok szórakozási lehetőségét. Nincs pályázati lehetőség, de ennek ellenére meg kell oldani ezt a dolgot is. A mostani eladósodottságot részben az előző testület alapozta meg. Az érdekes, amikor valaki nem támogatja a kötvénykibocsátást, ami alapja az összes pályázatunknak, de a pályázatokkal egyetért. Hogyan tudnánk pályázni, ha kötvényt nem bocsátunk ki? Miből tudnánk megvalósítani ezeket a beruházásokat? Ebben az országban nagyon sokan örülnének, ha országosan csak ennyi teher hárulna egy-egy lakosra. Nincs szégyenkeznivalónk. Minden képviselőnek jogában áll, hogy korrekt módon konzekvensen döntsön amellett, amikor nem támogat valamit. A képviselők többsége, akik itt ülnek, azok mindig büszkén fogják vállalni, hogy ebben a négy évben hogyan fejlődött a város. Kegyes Lászlóné: Én semmi olyat nem mondtam, amitől ilyen érzelmi túlfűtöttségű válasz szülessen. Nem értem, hogy mit lehetett félreérteni a hozzászólásomban. Amikor infrastrukturális fejlesztésről beszélek, akkor az infrastruktúrának a szerves részét éppen úgy képezi a bölcsőde, az általános iskola, a középiskola és a művelődési ház. Egy konkrét térségnek a fejlődése innen indul el. Az egy másik kérdés, hogy az oktatás és a nevelés közvetett úton és hosszútávon hozza a beruházás összegét, de e nélkül, mint ahogy a közút fejlesztése nélkül sem erősödhet fel egy térségnek a fejlesztése. Én erre gondoltam, amikor az infrastruktúra fejlesztéséről beszéltem, eszembe nem jutott volna olyan dolog, amit polgármester úr tartalmában erre a dologra reagált. Ne mossuk össze a dolgokat, mert ez nagyon kellemetlen számomra is. Dr. Tiba István polgármester: Nem mostam össze, továbbra is várom a képviselő asszony részéről is azt a felvetést, hogy mi az a pályázat, amin pályáztunk és nem értett vele egyet. Nevezzen meg a képviselő asszony egy olyan pályázatot, amit a Képviselő-testület benyújtott és erre nem volt szükség. Nem azok a pályázatok a döntőek, amelyek a zsebünket tömik. Nagyon fontosak, mert megteremti annak a lehetőségét, hogy tudjuk törleszteni a hiteleinket, de azt is hozzá kell tennem, ha ilyen elven gondolkodnánk, akkor pl. a BalmazInterCOM Kft. esetében nem ezeket az árakat alkalmaznánk. Nem elsősorban az a célunk, hogy a profitunkat növeljük, hanem hogy munkahelyet teremtsünk, gazdaságosan működtessünk valamit, ne kelljen pénzt beletenni. Nem bántó szándékkal mondtam, hanem a hozzászólásnál nem értem, hogy mi volt az a pályázat, amire nincs szükség. Nem tudok érzések nélkül beszélni a városról. Engem ez a város érdekel, presztízskérdés, hogy ez a város fejlődjön. Mindaddig, amíg védeni tudom, és nem tudnak megtámadni engem ésszerű, elfogadható dolgokkal, addig védeni fogom a képmutatással szemben. Tar István: Az én felvetésemre nem vártam más választ polgármester úrtól. Hogyan lehet a városvezetőnek összemosni egy olyan beruházást, ami az egész városnak az előnyére vált, egy olyannal, ami bekerült 150 millió forintba és a lakosságnak csak az öt százaléka élvezi? Azt vártam polgármester úrtól, hogy azt mondja, itt van ez az újságcikk, leírtuk, hogy milyen előnyökkel jár a hitelfelvétel, de arról nem szóltunk, hogy milyen hátrányokkal jár. Akkor azt mondom, hogy ez egy hiteles tájékoztatás, igazságos. De így, ahogy ez le van írva, ez nem hiteles. Azt nem tudja a lakosság, hogy a 1,5 milliárd forint után 1,3 milliárd forint kamatot kell fizetni 20 év alatt. Ha megnézzük a szennyvízberuházás kamatait, akkor látjuk, hogy ebben az évben 50 millió forint kamatot kell fizetni, a kötvényre pedig 120 millió forintot. Jövőre a 6

7 kötvényre ki kell fizetni 120 millió forintot, a szennyvízre 48 millió forintot re vége van a szennyvíznek. Megjelent egy napilapban, hogy országos átlagban mennyi az egy főre eső hitelállomány ,- Ft, a városok között ,- Ft. Nálunk ,- Ft az egy főre eső hitelállomány. Egyértelmű, hogy az egészségházat, a bölcsődét, az iskolákat fejleszteni kell. De a fürdőberuházásra 50%-os támogatást kell hozzátennünk, belekerül 1 milliárd forintba a fejlesztés és attól félek, hogy az átadás után az üzemeltetés hiánya nagyon magas lesz. Amikor az ésszerűségről beszéltem, akkor arra is gondoltam, hogy pl. 240 millió forint az iparűzési adóbevételünk. Éveken keresztül a testület kimondta, hogy ezt a pénzt csak fejlesztésre lehet fordítani. Most elmegy az iparűzési adó működési kiadásokra. Azt szeretném kérni, hogy polgármester úr ne mindig azt mondja el, hogy mi volt ezelőtt 5 évvel, hanem azt mondja el, hogy mi volt az utóbbi 2 és fél évben. Továbbá azt is mondja el, ha valamit én elmondok, abban miért nincs igazam. Dr. Tiba István polgármester: A hozzászólása akkor lett volna hiteles, ha 2006-ban ezt a várost úgy adják át a mostani testületnek, hogy nincs egy fillér tartozása és mi galád módon ilyen óriási terheket tettünk erre a városra. Érdekes dolog, amikor arról beszél, hogy a mi időnket felejtsük már el, arról ne beszéljünk, hogy akkor mi történt, beszéljünk csak erről a két évről. Mondjam el hitelesen? 50 millió forint a kamat, amit fizetni kell és 70 millió forint óvadék, amit le kell tennie a városnak, ami abból adódik, hogy önök rossz lakástakarék szerződést kötöttek. A kötvénnyel kapcsolatban nem hiszem, hogy ma Magyarországon van olyan ember, aki a hitelt úgy gondolja, hogy nem kell rá fizetni kamatot. Ezt önök mondták a szennyvízberuházás kapcsán. Lakossági fórumon, amikor rákérdeztek az emberek, hogy ki fogja az 1 milliárd forintot betenni, ami hiányzik a szennyvízberuházásnál, akkor nem mondták meg, hogy a balmazújvárosi lakosok. Ez így történt. Szeretném, ha mindenki megjegyezné, hogy a szerkesztő feladata az, hogy a Balmazújváros című újságban mi jelenik meg. Nincs cenzúra, nem kell előtte nekem bemutatni. A demokráciának az a lényege, hogy mindenki azt teszi, amit akar, ha mond valamit, akkor annak vállalni kell a következményeit. Ez a város nem két év munkája miatt került ebbe a helyzetbe, amely engem nem tölt el aggodalommal. Azért, mert nemcsak a kiadási oldalát, hanem a bevételi oldalát is látom hosszú távon is, hogy azt a terhet, amit ez a város felvállalt annak érdekében, hogy fejlődjön, azt egy felelős városvezetéssel ki tudja gazdálkodni. Képviselő úrtól sem hallottam egyetlen beruházást sem, amire azt mondta volna, hogy felesleges. Tudomásul kell venni, hogy olyan beruházás nincs, amelyik a város minden lakosának tetszik. Ez a szennyvízberuházásra is igaz. Tudomásul kell venni, ha valamit építünk, akkor olyat építsünk, ami hosszú időre szól és a fenntartása is megfelelő. Minden pályázatnál kiemelten figyelünk arra, hogy a fenntartás a legkevesebb terhet rója a városra. Olyan megoldásokat keresünk a fürdő esetében, az egészségügy esetében, ami jóval kevesebb költséget jelent. Nem véletlenül pályázunk minden közintézménynél az energiahatékonyságra, mert ez a város mást nem tud megtakarítani. Az összes intézményünkben dolgozónak köszönet, mert a minimális létszámmal működünk. Ezzel a létszámmal nem lehet nagy minőséget elérni. Mindenki megpróbálja a maga területén hozzátenni a város működéséhez, amit hozzá kell tenni. Visszaadtuk a kommunális adókedvezményt a nyugdíjasainknak. Meghagytuk a szemétszállítás kedvezményét. Már egyeztettem a Hulladékgazdálkodási Kft. vezetőjével, hogy üljünk le és próbáljuk megtalálni azt a módot, hogy ne kelljen fizetni azoknak szemétszállítási díjat, akik nem tesznek ki szemetet. Ha az elmúlt évi költségvetéshez viszonyítjuk ezt a költségvetést, bármennyivel is rosszabb a gazdasági helyzet az országban, a város szempontjából az elmúlt évhez képest jobb. Nem optimális. A város működését, hosszú távú működését biztosítja. Én is remélem, hogy a következő évben még jobb költségvetést tudunk elfogadni. Közben azon dolgozzunk, hogy a bevételi oldalon meglegyenek azok a forrásaink, amelyek ugyanúgy biztosítják azt, hogy ne a 7

8 lakosságot kelljen terhelni azért, hogy a hiteleinket vissza tudjuk fizetni. Akárhogy nézzük, Balmazújvároson a kommunális adó 5 eft. A környező településeken eft, mégsem mondtuk azt, hogy emeljük meg a kommunális adót, mert hitelt vettünk fel és ezt akarjuk törleszteni. Nem küldtünk el egyetlen embert sem, mert azt mondjuk, hogy ezen takarítunk meg. Az ellenzéknek az a feladata, hogy ne szavazza meg a költségvetést, mert ha véletlenül megszavazza, akkor elismerné, hogy jól működik ez a dolog. A költségvetéssel kapcsolatban szeretnék egy negatív dolgot javasolni. Tegnap elmondtam a Pénzügyi Bizottság ülésén tájékoztatva a Bizottságot, de ott is jeleztem, hogy én fogom mondani testületi ülésen, mert ez is a polgármester feladata. Nagyon régi téma és feszültségforrás az, amit szeretnék megszüntetni, a közalkalmazott és köztisztviselők közötti ellentét. A köztisztviselők kapnak olyan juttatásokat, amelyeket a közalkalmazottak nem kapnak. Az étkezési hozzájárulás a köztisztviselőknél ,- Ft. Érdekes dolog, hogy a polgármester javasolja azt a Képviselő-testületnek, hogy a köztisztviselők étkezési hozzájárulása is 6.000,- Ft-ra mérséklődjön a költségvetés kapcsán, ami egy 4 millió forintos megtakarítást jelent éves szinten. Ez a javaslatom, erre van lehetőség, nem törvénytelen. Tar István: Eddig mindig azt hallottuk, hogy törvényi előírás a 12 eft/hó a köztisztviselőknél, most pedig azt halljuk, hogy nem is kötelező. Most melyik az igaz? A másik kérdésem az lenne, hogy miért van arra szükség, hogy a bizottságok véleményét írásban is megkapjuk, ha nincs módosító javaslatuk? Dr. Tiba István polgármester: Az ÁSZ vizsgálat során jelezték, hogy ezt törvény írja elő. Ellentétben az előző testülettel, mi figyelünk az ÁSZ vizsgálatokra. dr. Veres Margit aljegyző: Nem változott a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény. Viszont az önkormányzat jelenleg nem tudja biztosítani a meleg étkeztetést a köztisztviselők részére, emiatt van lehetősége a munkáltatónak arra, hogy eldöntse, hogy az étkezési utalványból a hideget, vagy a meleget fogja biztosítani. A hidegnél az adható maximum 6 eft, a melegnél 12 eft. Utánajártam, hogy abban az esetben, ha az intézmény nem tudja biztosítani a természetbeni meleg étkeztetést, akkor ragaszkodhatunk-e a meleg étkeztetési utalványhoz. Azt a választ kaptam, hogy onnantól kezdve, ha egy intézmény ezt nem tudja biztosítani a dolgozói részére, már a munkáltató jogköre eldönteni, hogy a hideg, vagy a meleg étkeztetési utalványt adja. Dr. Tiba István polgármester: Nagyon sok intézkedésünk nem azt a célt szolgálja, hogy népszerűek legyünk, hanem hogy a város működjön. További javaslat van-e a költségvetéssel kapcsolatban? Szeretném megköszönni a hivatal dolgozóinak a munkáját, akik a költségvetés készítésében részt vettek, hogy igen komoly költségvetési tervezetet tettek le az asztalra. Volt lehetőségem néhány településnek belenézni a költségvetési rendeletről szóló előterjesztésébe, meg sem közelíti tartalmában, színvonalában a mi anyagunkat. Arra kérem az intézmények vezetőit, hogy a maximális szigorúsággal próbálják tartani a zárolást. Keressük azokat a lehetőségeket, ha adódig bármilyen többletbevételünk, akkor természetesen ésszerű keretek között ezeken változtassunk. Fontos lenne, ha első perctől azzal a kellő határozottsággal állnának hozzá, ahogy a többségük tette ezt az elmúlt év folyamán. Azokat a feladatokat, amit a határozati javaslatok a polgármesterre és a jegyzőre rónak, azt természetesen végre fogjuk hajtani és keressük a lehetőségét, hogyan tudjuk a működési hiányunkat csökkenteni. Nagyon remélem, hogy az idén is sikerül az ÖNHIKI pályázaton sikeresen indulnunk és forrást hozni a város költségvetési hiányának csökkentése számára. Ezek után szavazzunk. 8

9 Leiter Katalin osztályvezető: A működési hiány 10 hónapra vonatkozóan eft-os csökkenést jelent. Dr. Tiba István polgármester: Ki az, aki elfogadja a költségvetési rendelet-tervezethez tartozó előterjesztés határozati javaslatának 1 pontját, a módosított számmal, mely eft? Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testület 14 igen, 1 nem szavazattal meghozta az alábbi 41/2009. (II. 12.) számú határozat Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Államháztartási törvény 71. alapján a beterjesztett évi költségvetéshez Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete a beterjesztett évi költségvetési rendelet-tervezetet elfogadja. A Képviselő-testület felkéri Dr. Tiba István polgármestert és Szilágyi Jánosné dr. jegyzőt a hiány csökkentésére vonatkozó javaslatok megtételére, az önhibáján kívül hátrányos helyzetben lévő települések támogatására vonatkozó pályázat benyújtására. Határidő: április 30. Felelős: Dr. Tiba István polgármester Szilágyi Jánosné dr. jegyző Dr. Tiba István polgármester: Ki az, aki elfogadja a határozati javaslat 2. pontját? Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testület 14 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett meghozta az alábbi 42/2009. (II. 12.) számú határozat Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Államháztartási törvény 71. alapján a beterjesztett évi költségvetéshez Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete költségvetési rendeletében a felhalmozási bevételek között tartja nyilván az alábbi bevételeket: - tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése, - felhalmozási célra kapott támogatás, vagy támogatás értékű bevétel, - államháztartáson kívül felhalmozási célra átvett pénzeszköz, - a költségvetési törvény 3. sz. mellékletében szereplő társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve súlyos foglalkoztatási gondokkal küzdő települési önkormányzat feladataihoz történő hozzájárulás 100%-a, - magánszemélyek által befizetett építményadó 20%-a, - magánszemélyek kommunális adójának 100%-a, - az önkormányzat felhalmozási és tőke jellegű bevételei, - pénzmaradvány felhalmozási jellegű része, - a felhalmozási kiadások általános forgalmi adó tartalmának visszatérített összege, - felhalmozási célra felvett hitel, 9

10 - felhalmozási célra kibocsátott kötvény, - a évi költségvetésben a lakáshoz jutás feladatai címen az önkormányzatot megillető évi normatív hozzájárulás 100%-ával megegyező összeg, - az önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanok bérbeadásából és üzemeltetésre történő átadásából származó bevételek. Határidő: folyamatos Felelős: Dr. Tiba István polgármester Dr. Tiba István polgármester: Ki az, aki elfogadja a határozati javaslat 3. pontját? Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testület 14 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett meghozta az alábbi 43/2009. (II. 12.) számú határozat Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Államháztartási törvény 71. alapján a beterjesztett évi költségvetéshez Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete elrendeli, hogy a évi költségvetés végrehajtása során, a hiány mértékére tekintettel, 6. sz. táblázatban intézményenként és előirányzatként részletezett zárolásokat. Dr. Tiba István polgármester: Ki az, aki elfogadja a határozati javaslat 4. pontját? Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testület 15 igen szavazattal meghozta az alábbi 44/2009. (II. 12.) számú határozat Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Államháztartási törvény 71. alapján a beterjesztett évi költségvetéshez Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete felkéri és felhatalmazza Dr. Tiba István polgármestert, hogy az önkormányzat tulajdonát képező, értékesítésre kijelölt önkormányzati ingatlanok hasznosítására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Határidő: folyamatos Felelős: Dr. Tiba István polgármester Dr. Tiba István polgármester: Ki az, aki elfogadja a költségvetési rendelet-tervezetet? Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete 14 igen, 1 nem szavazattal elfogadta az önkormányzat évi költségvetéséről szóló rendelet-tervezetet és megalkotta a 4/2009. (II. 12.) B.újv. Ör. számú rendeletet. 10

11 BALMAZÚJVÁROS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 4/2009. (II. 12.) B.újv. Ör. számú r e n d e l e t e Az önkormányzat évi költségvetéséről Az Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. tv. 16. (1) bekezdése, az államháztartásról szóló évi XXXVIII. törvény 65. -a, a Magyar Köztársaság évi költségvetéséről szóló évi CII. tv. alapján az alábbi rendeletet alkotja: A rendelet hatálya 1. A rendelet hatálya Képviselő-testületre és annak bizottságaira, a Polgármesteri Hivatalra és az önkormányzat felügyelete alá tartozó intézményekre terjed ki. 2. Az államháztartási törvény 65. (3) bekezdése alapján a címrendet az 1. sz. melléklet szerint állapítja meg. A költségvetés bevételei és kiadásai 3. (1) A Képviselő-testület a Polgármesteri Hivatal és az intézmények együttes évi költségvetésének (eft-ban) kiadási főösszegét ezen belül: a./ a felhalmozási célú kiadást ebből: - beruházások összegét felújítás összegét felhalmozási célú pénzeszköz átadás felhalmozási kölcsönök nyújtása támogatás értékű felhalmozási kiadás hosszú lejáratú hitel kamata tartalékok b./ a működési célú kiadásokat ebből: - a személyi jellegű kiadásokat ebből kisebbségi önkorm. 0 - a munkaadókat terhelő járulékokat ebből kisebbségi önkorm. 0 11

12 - a dologi jellegű kiadásokat ebből kisebbségi önkorm a pénzeszköz átadás állam. ht-on kívülre támogatás értékű kiadás ebből kisebbségi önkorm. 0 - az ellátottak pénzbeni juttatásai ebből kisebbségi önkorm. 0 - működési célú kölcsön nyújtása rövid lejáratú hitel kamata tartalékok összegben hagyja jóvá. (2) A Képviselő-testület a Polgármesteri Hivatal és az intézmények együttes finanszírozási kiadását eft-ban állapítja meg. (3) A Képviselő-testület a Polgármesteri Hivatal és az intézmények együttes évi költségvetésének (eft-ban) bevételi főösszegét ezen belül: - a működési célú bevételt a felhalmozási célú bevételt összegben hagyja jóvá. (4) A Képviselő-testület a Polgármesteri Hivatal és az intézmények együttes évi költségvetésének (eft-ban) hiányát ezen belül: - a működési célú a felhalmozási célú 0 összegben hagyja jóvá, melynek finanszírozását bevételi többlettel, kiadás csökkentéssel és hitellel biztosítja. (5) A Képviselő-testület a Polgármesteri Hivatal és az intézmények együttes évi költségvetési létszámkeretét 364 főben hagyja jóvá. I. Az önkormányzat bevételei 12

13 4. (1) A működési és a felhalmozási célú bevételi és kiadási előirányzatokat mérlegszerűen, egymástól elkülönítetten, de a finanszírozási műveleteket is figyelembe véve együttesen egyensúlyban a 2-2/2 sz. mellékletek mutatják be, önkormányzat, önállóan és részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervenként. (2) Elkülönítetten a Cigány Kisebbségi Önkormányzatot 2/ sz., a Német Kisebbségi Önkormányzatot a 2/ sz. melléklet részletezi. 5. A 3. -ban megállapított bevételi főösszeg forrásonkénti megbontását a 3. sz. melléklet tartalmazza. 6. Az 5. -ban megállapított bevételeket forrásonként Polgármesteri Hivatal a részben önállóan gazdálkodó intézmények esetén a 3.1. számú, az önállóan gazdálkodó intézmény esetén 3.2 számú melléklet tartalmazza. Az önkormányzat kiadásai 7. A 3. -ban megállapított kiadási főösszeget működési és felhalmozási kiadás bontásban, a működési jellegű kiadásokat kiemelt előirányzatonként a 4. számú melléklet tartalmazza. 8. A 7. -ban megállapított kiadások közül a Polgármesteri Hivatal és a részben önállóan gazdálkodó költségvetési intézmények intézményenkénti kiadásait a 4.1. számú melléklet, az önállóan gazdálkodó intézmény kiadásait 4.2. számú melléklet állapítja meg, felhalmozási és működési bontásban, a működési jellegű feladatokat kiemelt előirányzatonként. 9. A 7. -ban megállapított kiadások közül a Polgármesteri Hivatal kiadásait feladatonként a 4.3. sz. melléklet tartalmazza. 10. (1) A Képviselő-testület a felhalmozási kiadásokat feladatonként a Polgármesteri Hivatalnál eft-ban, az intézményenkénti felhalmozási kiadásokat feladatonként 0 Ft-ban a 4.4 sz. melléklet szerint állapítja meg. (2) A Képviselő-testület a felújítási kiadásokat célonként a Polgármesteri Hivatalnál eftban, az intézményenkénti felújítási kiadásokat célonként 0 Ft-ban a 4.4. sz. melléklet szerint állapítja meg. Általános és céltartalékok 11. A Képviselő-testület az önkormányzat általános tartalékát 2009-ben eft-ban hagyja jóvá. 13

14 12. A Képviselő-testület az önkormányzat céltartalékát évben eft összegben állapítja meg az 5. számú melléklet alapján, részletezett célonként. Több éves kihatással járó feladatok 13. A Képviselő-testület a több éves kihatással járó hiteltörlesztések és kezességvállalások részletezését a 6. számú melléklet szerint fogadja el. Közvetett támogatások 14. A Képviselő-testület a közvetett támogatásokat, azok jellege, mértéke, összege, illetőleg kedvezményezettje szerint részletezettséggel a 7. számú melléklet szerint hagyja jóvá. 15. Bevételek és kiadások alakulása (1) Az év várható bevételi és kiadási előirányzatainak teljesüléséről előirányzat-felhasználási ütemtervet a 8/1-1-től 8/1-5 és 8/2. számú mellékletek tartalmazzák. (2) A működési és felhalmozási célú bevételek és kiadások évi alakulását a külön bemutató mérleget a 9. sz. melléklet tartalmazza. 16. Európai Uniós forrásokkal támogatott programok, projektek bevételei, kiadása A Képviselő-testület az Európai Uniós forrásokkal támogatott programok, projektek bevételei, kiadásai részletezését a számú melléklet szerint felhalmozási, 10.2 számú melléklet szerinti működési előirányzatként fogadja el. II. A évi költségvetés végrehajtásának szabályai 17. (1) A Képviselő-testület az államháztartásról szóló évi XXXVIII. törvény 74. (1) bekezdése alapján a jóváhagyott kiadási előirányzat közötti átcsoportosítás jogát nem ruházza át. (2) A Képviselő-testület a évi céltartalék terhére történő felhasználást az 5. számú tábla alapján szabályozza. (3) A Képviselő-testület kötelezettség-vállalási jogát: a. az általános tartalék terhére eft erejéig a polgármesterre ruházza át, az esetenkénti felhasználása 100 eft-ot nem haladhatja meg. Ugyanazon támogatott részére ugyanahhoz a tevékenységhez éves szinten 14

15 maximum 100 eft adható eft erejéig a Mezőgazdasági, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottságra b. az egyesületek, szervezetek támogatása biztosított előirányzatból eft összegben az Oktatási, Intézményfelügyeleti és Sportbizottságra ruházza át. (4) A (2)-(3) bekezdésben átruházott hatáskörben nem hozható olyan döntés, ami a későbbi években többletkiadással jár, illetve az önkormányzat képviselőjére, köztisztviselőjére vagy közalkalmazottjára személyi jellegű kifizetést illetve hozzá kapcsolódó járulékot állapít meg. (5) Az e -ban foglalt átcsoportosításról az érdekeltek a polgármester koordinálásával az I. félévi költségvetési beszámoló és az I-III. negyedéves költségvetési tájékoztató tárgyalásakor és a költségvetési szerv számára a költségvetési beszámoló felügyeleti szervhez történő megküldésének külön jogszabályban meghatározott határidejéig december 31-i állapotban megfelelően kötelesek beszámolni. A költségvetési rendelet módosítására a polgármester ezzel egyidejűleg köteles javaslatot tenni. 18. (1) Az évközben engedélyezett központi pótelőirányzatok felosztásáról ha az érdemi döntést igényel a testület dönt a polgármester előterjesztésében, a költségvetési rendelet egyidejű módosításával. (2) Az (1) bekezdésben nem szereplő központi pótelőirányzatok miatti költségvetési rendelet módosításáról a Képviselő-testület a 17. (5) bekezdésében foglalt módon dönt. (3) Az (1)-(2) bekezdésben szereplő előirányzat módosításokról a Képviselő-testület 17. (5) bekezdésében foglalt módon dönt. 19. A Képviselő-testület az Áht. 93. (4) bekezdése alapján nem engedélyezi többletbevétel költségvetési szerv hatáskörében történő felhasználását. 20. Az év várható bevételi és kiadási előirányzatának teljesüléséről az előirányzat felhasználási ütemtervet a 8/1-1.-8/2. számú melléklet szerinti részletezésben fogadja el a Képviselő-testület, ettől eltérni a Pénzügyi, Város- és Vállalkozásfejlesztési Bizottság engedélyével lehet. 21. Az önállóan és részben önállóan gazdálkodó intézmények nettósított költségvetési támogatását a Képviselő-testület havi az előirányzat felhasználási ütemterv alapján elkészített intézményfinanszírozási terv szerinti ütemezésben biztosítja. Ettől eltérni a beruházások és felújítások esetén külön engedély nélkül, más esetekben a Pénzügyi, Város- és Vállalkozásfejlesztési Bizottság engedélyével lehet. 22. (1) A Képviselő-testület a köztisztviselői illetményalapot Ft-ban állapítja meg. (2) A Képviselő-testület a közköltséges földbetemetés összegét Ft-ban, a közköltséges hamvasztásos temetés összegét Ft-ban állapítja meg. 15

16 23. (1) A költségvetés végrehajtása során a létrejött többlet felhasználásáról a Képviselő-testület dönt. (2) A létrejött hiányt elsősorban bevételi többletből kell fedezni, másodsorban hitelből, kötvénykibocsátásból. (3) A Képviselő-testület a hitelfelvétel és kötvénykibocsátás jogát kizárólagos hatáskörében tartja. (4) A Képviselő-testület az ideiglenesen szabad pénzeszközeit OPTIMA nyíltvégű befektetési jegy vásárlására fordítja, vagy pénzpiaci alapba fektetheti be. (5) A Képviselő-testület az átmeneti likviditási gondok megoldására folyószámla hitelkeret szerződést köt a számlavezető hitelintézettel. 24. Önkormányzati biztost kell kirendelni, ha az önkormányzat által fenntartott költségvetési szerv 30 napon túli tartozás állományának mértéke eléri éves előirányzatának 10%-át, vagy a 100 millió Ft-ot és e tartozását egy hónap alatt nem képes 30 nap alá szorítani. 25. A Képviselő-testület a pénzmaradvány felhasználásáról a évi zárszámadási rendelet megalkotásával egy időben dönt. 26. Az államháztartásról szóló módosított évi XXXVIII. törvény 15/A -ában előírt közzététel a 200 eft és az e feletti összeghatárú támogatásokra vonatkozik. Záró rendelkezések E rendelet február 13-án lép hatályba. 27. Balmazújváros, február 13. Dr. Tiba István Polgármester Szilágyi Jánosné dr. jegyző 4. napirend: Előterjesztés a Veres Péter Általános Művelődési Központ és Művészetoktatási Intézmény és a Lengyel Menyhért Könyvtár éves munkatervének elfogadása Előadó: intézményvezetők Dr. Tiba István polgármester: Kiegészíteni kívánják-e az intézményvezetők? Kérdés, vélemény, hozzászólás van-e? 16

17 Szarvas Endre: Az Intézményfelügyeleti, Oktatási és Sportbizottság elfogadásra javasolja mind a két intézmény munkatervét. Dr. Tiba István polgármester: Ki az, aki egyetért a határozati javaslat a./ pontjával? Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testület 15 igen szavazattal meghozta az alábbi 45/2009. (II. 12.) számú határozat Közművelődési intézmények évi munkatervének elfogadása tárgyában Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete a muzeális intézményekről, nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló évi CXL. törvény 78. (5) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva a Lengyel Menyhért Városi Könyvtár és a Veres Péter Általános Művelődési Központ és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény évi munkatervét elfogadja. Dr. Tiba István polgármester: Ki az, aki egyetért a határozati javaslat b./ pontjával? Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testület 15 igen szavazattal meghozta az alábbi 46/2009. (II. 12.) számú határozat Közművelődési intézmények évi munkatervének elfogadása tárgyában Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 77. (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva úgy határoz, hogy a Veres Péter Általános Művelődési Központ és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény évi költségvetésében előirányzott bevétele fölött teljesített többletbevételét, színháztermi programok szervezésére és lebonyolítására fordíthatja. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert a szükséges intézkedés megtételére, és Polgármesteri Hivatal jegyzőjét, hogy a költségvetési rendeletben a módosítást a fentieknek megfelelően vezesse át. Határidő: február 28., illetve folyamatos Felelős: Dr. Tiba István polgármester Szilágyi Jánosné dr. 5. napirend: Előterjesztés az önkormányzat többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságok évi üzleti tervének elfogadása tárgyában Előadók: a társaságok ügyvezetői Dr. Tiba István polgármester: Az előterjesztéssel kapcsolatban kérdése van-e valakinek? 17

18 Tar István: Kb. 2 évvel ezelőtt megjelent a Hajdú Bihari Naplóban polgármester úr nyilatkozata, hogy a piac működése átkerül a LIDL áruház területére. Akkor én interpellációban kérdést tettem fel, amire azt a választ kaptam, hogy amit mi nem tudtunk elintézni több tárgyalás alapján, polgármester úr egy tárgyalással ezt elintézte. Ebben a beszámolóban három és fél sor van a piaccal kapcsolatban, szeretném megkérdezni, hogy jelenleg hogyan is áll ez a dolog és miért nem sikerült két év alatt ezt a dolgot megoldani? Az hallatszik a városban, hogy a két piaci díjbeszedő kényszervállalkozóvá vált, mert nem volt más választásuk. Polgármester úr helyesnek tartja-e, hogy így történt a dolog? Korábban mindig azt hallottuk, hogy nem lehet valakiből vállalkozó úgy, hogy annál a cégnél maradjon, mert ez törvénysértést von maga után. Dr. Tiba István polgármester: Bizottsági ülésen is felvetődött ez a kérdés. Az előző városvezetés nem tudott megállapodni a LIDL áruházzal, különféle problémák voltak. Két évvel ezelőtt sikerült megállapodni arról, hogy ha már megépítették az áruházat, akkor minél hamarabb tudja elkezdeni a működését. Nagyon fontos kérdés volt, hogy a mellette lévő területtel mi történik. Az elképzeléseink szerint akkor is és most is arra ideálisan alkalmas, hogy a piac oda kerüljön működés szempontjából, megszűnjön az az áldatlan állapot, ami a piaci napokon a Szigetkert településrészen megfigyelhető. Miután megépült az áruház, leültünk egy utolsó tárgyalásra, hogy próbáljuk megállapítani azokat a paramétereket, ami alapján átadja használatra, működtetésre ezt a területet. A piacból éves szinten 10 millió bevétele van a városnak a helypénzekből. A kiadási oldalon realizálódnak azok a költségek, a piacfelügyelőknek a bére, illetve a takarítás, stb., összességében 6 millió forint az, ami a piacnál bevételként realizálható. Ezzel szemben a LIDL vezetője jelezte számomra, hogy havi 1 millió forintért adnák ki a piacot nekünk üzemeltetésre. A 6 millió forintos bevételhez még 6 millió forintot kellett volna a város költségvetéséből hozzátenni ahhoz, hogy a piac oda bekerülhessen. Ezt nem vállaltam, és most sem vállalom fel, mert a város költségvetése ezt nem teszi lehetővé. Minden olyan üzletre hajlandóak vagyunk, ami legalább nullszaldósra jön ki, tehát nem ront a költségvetésünkön, de abba nem tudunk belemenni, hogy pluszban más helyekről kelljen elvenni 6 millió forintot. Ezért nem történt meg a megállapodás. Az elmúlt egy év arról szólt, hogy én továbbra is tartottam magam ehhez az álláspontomhoz és a LIDL is tartotta magát a saját álláspontjához, tekintettel arra, hogy elmondták, igen komoly összeget fektettek ennek a piacnak a kialakításába. Most van remény a megállapodásra. Lehet, hogy a következő testületi ülésen pozitív dologról tudok beszámolni, hiszen a jövő héten ismételten leülünk tárgyalni a LIDL vezetőjével, ami mindenképpen azt jelzi, hogy ők is abba az irányba szeretnének elmozdulni, hogy megállapodás szülessen. Neki sem jó, hogy üresen áll az a terület, amibe komoly összeget invesztált, nekünk sem jó, hogy még mindig ebben a formában kell megoldani a piacnak az üzemeltetését. Bodó László: A mezőgazdasági tevékenységgel kapcsolatban szeretnék két kérdést feltenni. A Halomalja Kft. 17,5 hektárral működik és látom, hogy fejlődés mutatkozik, mivel vetésforgót alakítottak ki. Paprika, paradicsom és sütőtök lenne a termesztés lényege. Ezt a területet a Fekete Fa területen 1 hektárral bővítenénk és ott ugyanezen termékek termesztése folyna. Erre a termékekre tudunk-e piacot előre? Korábban felvetettem egy kérdést a fiatalok szórakozásával kapcsolatban, hogy tudunk-e helyet, területet biztosítani szórakozóhely létesítéséhez. Felvetődött az is, hogy esetleg a Fekete Fánál lenne lehetőség kialakítani egy discot. Ezzel kapcsolatban kérdezném, hogy milyen irányban gondolkodunk? Dr. Tiba István polgármester: Soha nem szerencsés, ha előre szerződünk a mezőgazdasági terményeink eladására. Természetesen valamilyen biztonságot ad, ha tudjuk, hogy megveszik tőlünk, másrészt viszont ez árban visszaüt, mert nem biztos, hogy a legjobb áron tudjuk eladni. 18

19 Tekintettel arra, hogy itt nem egy magánvállalkozásról van szó, hanem egy önkormányzati Kftről, akik nem vállalhatnak olyan kockázatot, mint amit vállalhat bárki, aki a saját terményeit, a saját tőkéjét, saját vagyonát viszi vásárra. A kettő közötti megoldást követjük. Egyrészt tárgyalunk a telekföldi konzervüzem vezetésével, akik biztosítottak arról, hogy a Halomalja Kftnek a terményeit át fogják venni minden mennyiségben. Sajnos még nem tudunk olyan mennyiségben adni, hogy ez nekik problémát jelentsen. Ha lehetőségünk van szabad piacon drágábban értékesíteni, akkor élni fogunk ezzel a lehetőséggel is. Szeretnénk nálunk is a szociális boltot megnyitni, ott is értékesíteni a saját terményeinket. A discoval kapcsolatban magam is utánanéztem, hogy esetleg ez a terület erre alkalmas lenne-e. Annak a területnek az övezeti besorolása most nem teszi lehetővé, hogy ott szórakozóhelyet hozzunk létre. A másik dolog az, hogy nem is feltétlenül cél kitenni egy discot a város szélére. Azért nem, mert igen komoly problémákat vetett fel, amikor a város szélén volt a disco. Nagyon sokan jöttek más településekről. A helyiek viselkedése, amikor a disco befejeztével hazafelé tartottak, némi kívánnivalót hagyott maga után. Ezt azon terület lakossága sérelmezte. Nem is célunk egy olyan nagyságú discot építeni, amelyik több településről kívánná idecsábítani a fiatalokat. Egy olyan nagyságú discot kell reményeim szerint hamarosan a városban létrehozni, ami a helyi fiataloknak nyújt szórakozási lehetőséget. Ebben a kezdeti lépések megtörténtek és megfelelő időben a Képviselő-testületet tájékoztatni fogjuk erről. A Fekete Fának komolyabb szerepet szánunk gazdasági téren, minthogy disco legyen a területén. Tar képviselő úr kérdezte még a véleményemet a munkavállalókkal kapcsolatban. Munkavállalóval mindenhol a tárgyalás egy kettős tárgyalás. A munkavállaló biztos mérlegeli azt, hogy számára mi az előnyösebb, ha megszűnik a munkahelye, vagy valamilyen formában tovább tudják foglalkoztatni és lehetősége van arra, hogy ne munkanélküli legyen. Nemcsak a városüzemeltetésnek a piacüzemeltetési részén történt létszámcsökkentés, hanem a fürdőnél is volt. Ha tudjuk ezeket az embereket valamilyen formában alkalmazni, velük szerződést kötni, illetve együtt tudunk működni abban, hogy átképezzük őket, akkor ez a járható út. A munkahely egy nagyon fontos kincs, de tudomásul kell venni, hogy a költségvetésünk azt teszi lehetővé, hogy optimális létszámmal dolgozzunk minden egyes intézményünknél, szervünknél. Bizottsági véleményeket kérek. Hegedűs János: A Pénzügyi, Város- és Vállalkozásfejlesztési Bizottság tárgyalta az előterjesztést. Az Első Vagyonkezelő és Fejlesztő Kft. és a VESZ Nonprofit Kft. üzleti tervét is elfogadásra javasolja. Varga László: A Mezőgazdasági, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság is elfogadásra javasolja az üzleti terveket 3 igen és 2 tartózkodással. Dr. Tiba István polgármester: Ki az, aki elfogadja az Első Vagyonkezelő és Fejlesztő Kft évi üzleti tervét? Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testület 15 igen szavazattal meghozta az alábbi 47/2009. (II. 12.) számú határozat Első Vagyonkezelő és Fejlesztő Kft évi üzleti tervének jóváhagyása 19

20 Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 80. (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva az Első Vagyonkezelő és Fejlesztő Kft évi üzleti tervét elfogadja. Dr. Tiba István polgármester: Ki az, aki elfogadja a VESZ Nonprofit Kft évi üzleti tervét? Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testület 15 igen szavazattal meghozta az alábbi 48/2009. (II. 12.) számú határozat A Balmazújvárosi VESZ Városi Egészségügyi Szolgálat Nonprofit Kft évi üzleti tervének jóváhagyása Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 80. (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva a Balmazújvárosi VESZ Városi Egészségügyi Szolgálat Korlátolt Felelősségű Társaság évi üzleti tervét elfogadja. 6. napirend: Előterjesztés a évi közbeszerzési terv elfogadása tárgyában Előterjesztő: Dr. Tiba István polgármester Dr. Tiba István polgármester: Kérdés, vélemény, hozzászólás van-e? Hegedűs János: A Pénzügyi, Város- és Vállalkozásfejlesztési Bizottság egyhangúan elfogadásra javasolja a határozati javaslatot. Dr. Tiba István polgármester: Ki az, aki elfogadja a határozati javaslatot? Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testület 15 igen szavazattal meghozta az alábbi 49/2009. (II. 12.) számú határozat A évi közbeszerzési terv elfogadása tárgyában 1. Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete figyelemmel a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 80. (1) bekezdésére úgy határoz, hogy - a évi közbeszerzési tervet elfogadja. 2. Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete figyelemmel a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 80. (1) bekezdésére úgy határoz, hogy - felhatalmazza Dr. Tiba István polgármestert, hogy a közbeszerzési tervben nem szereplő időközben felmerülő közbeszerzési értékhatárt elérő beruházásokat átvezesse folyamatosan a közbeszerzési tervben azzal, hogy negyedévente kerül előterjesztésre a képviselő-testület elé jóváhagyás céljából a közbeszerzési terv aktualizált verziója. 20

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal dísztermében Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 21-i munkaterv szerinti nyílt üléséről. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal dísztermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 11-i

Részletesebben

Napirend. Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Napirend. Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sáránd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4272 Sáránd, Nagy u. 44. Tel: 52/374-104 Tel/Fax: 52/567-209 e-mail: sarandph@t-online.hu, sarandph@gmail.com Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal dísztermében Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. augusztus 10-i rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal dísztermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 9- i

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 1. napirend: Előterjesztés a Veres Péter Gimnázium, Szakközépiskola és Szakképző kérelme tárgyában.

Jegyzőkönyv. 1. napirend: Előterjesztés a Veres Péter Gimnázium, Szakközépiskola és Szakképző kérelme tárgyában. Jegyzőkönyv Készült: A Polgármesteri Hivatal Tanácskozótermében Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Bizottságának 2012. április 23-i nyílt üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

Halmaj Község Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Halmaj Község Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V Halmaj Község Képviselő-testülete NYÍLT Szám: 7-5/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ülés helye: 2010. április 22. napján, Halmaj, Kiskinizs községi önkormányzatok együttes képviselő-testületi üléséről.

Részletesebben

tárgyában. Balmazújváros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 12 igen szavazattal elfogadta a napirendi pontokat.

tárgyában. Balmazújváros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 12 igen szavazattal elfogadta a napirendi pontokat. JEGYZŐKÖNYV Készült: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal dísztermében Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 25-i munkaterv szerinti nyílt üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE

BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 4/2007. (III. 21.) sz. rendelete 5. (1) bekezdése alapján a

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. SZEPTEMBER 26-I SORON KÖVETKEZŐ NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. SZEPTEMBER 26-I SORON KÖVETKEZŐ NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. SZEPTEMBER 26-I SORON KÖVETKEZŐ NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 9/2011. (IX. 27.) önkormányzati rendelet 2011. évi költségvetéséről szóló

Részletesebben

A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg!

A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg! A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg! Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. december 21-én megtartott ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Javaslat a képviselő-testület

Részletesebben

Bánk Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 19/2010. számú JEGYZŐKÖNYVE

Bánk Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 19/2010. számú JEGYZŐKÖNYVE Bánk Község Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2010. számú JEGYZŐKÖNYVE Készült: 2010. december 20-án 17 00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről Ülés helye: Bánk Község Önkormányzata,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácskozótermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal dísztermében Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. március 25-i munkaterv szerinti nyílt üléséről. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal dísztermében Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. május 23-i munkaterv szerinti nyílt üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselőtestületének 2004. november 25-én megtartott üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal dísztermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 6- án

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült: Sződ Község Faluházában, 2013. február 06. napján 18.00 órakor megtartott Sződ Község Képviselő-testületének üléséről. Jelen vannak: A jelenléti ív szerint Napirendi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-án 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-án 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről. Szám: 14/2011. Ö.ü. Készült: 5 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-án 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről.

Részletesebben

Szuha Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2012.(VIII.27.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Szuha Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2012.(VIII.27.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 9/2012.(VIII.27.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: 2012. augusztus 27.-én a községi önkormányzat tanácstermében tartott üléséről. Jelen vannak: - Szuha község polgármestere: Tóth Zoltán István - 4 fő települési

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 28-án megtartott ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 28-án megtartott ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 28-án megtartott ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Javaslat az önkormányzat 2008. évi költségvetéséről

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal dísztermében Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 15-i munkaterv szerinti nyílt üléséről. Jelen

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésétől, Miskolc II-527-1/2010. J e g y z ő k ö n y v Készült: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2010. február 11. napján tartott üléséről. Az ülés

Részletesebben

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. október 22-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. október 22-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK 2015. október 22-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 134/2015.(X.22.)számú határozata- Hantos

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 28 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 14-én megtartott közmeghallgatással egybekötött soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A

Részletesebben

Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. évi 24. számú Jegyzőkönyve

Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. évi 24. számú Jegyzőkönyve Készült: 2009. november 23.-án a legéndi önkormányzat hivatalában megtartott képviselő-testületi ülésről 2009. évi 24. számú Jegyzőkönyve 2 Jelen vannak: Szavlik Zoltán Tóth Sándor al Kristófné Ponicsán

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. 97/2010.(III.09.) számú határozat. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az alábbi napirendi pontokat tárgyalja:

J E G Y ZŐKÖNYV. 97/2010.(III.09.) számú határozat. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az alábbi napirendi pontokat tárgyalja: J E G Y ZŐKÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2010. március 09-én (Kedd) 11.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Medgyaszay Ház Nagykanizsa, Sugár

Részletesebben

Jegyzőkönyv. VESZ Nonprofit Kft. részéről: Dr. Kiss Tamás ügyvezető igazgató

Jegyzőkönyv. VESZ Nonprofit Kft. részéről: Dr. Kiss Tamás ügyvezető igazgató Jegyzőkönyv Készült: A Polgármesteri Hivatal Tanácskozótermében Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Város- és Vállalkozásfejlesztési Bizottságának 2009. február 11-i nyílt üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal dísztermében Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 9-i rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 26.-án megtartott nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 26.-án megtartott nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 26.-án megtartott nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 36-47 /2012. (IV. 26.) számú határozatok. d. rendeletek:

Részletesebben

J E GYZŐ KÖNYV. Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-ai munkaterv szerinti nyílt üléséről

J E GYZŐ KÖNYV. Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-ai munkaterv szerinti nyílt üléséről Polgármesteri Hivatal Oroszlány 5/2015. KTÜ J E GYZŐ KÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Távol van: Meghívottak: Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-ai munkaterv

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal dísztermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 25-én

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 22-én megtartott soros nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 22-én megtartott soros nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 22-én megtartott soros nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m : Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma 58/2015.(VI.03.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 55 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. június 30.-án Jászboldogháza Önkormányzat Képviselőtestületének munkatervében nem szereplő rendkívüli ülésén 15.00 órakor, a Községháza, 5144 Jászboldogháza, Rákóczi

Részletesebben

Szám: 334-4/2013. N é m e t b á n y a

Szám: 334-4/2013. N é m e t b á n y a Szám: 334-4/2013. N é m e t b á n y a Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 18. napján 8 óra 30 perckor megtartott Képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Németbánya Község

Részletesebben

Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban

Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének és Bozsok községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 4-én 18,00 órai

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2009. december 17-én 17.00 órai kezdettel tartott üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2009. december 17-én 17.00 órai kezdettel tartott üléséről. Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült a Képviselő-testület 2009. december 17-én 17.00 órai kezdettel tartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Jelen vannak: Balassa Balázs

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Gomba Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2008. november 13-án 15 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: jelenléti ív alapján Üdvözölte az ülésen

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 2. Járási hivatal kialakításával kapcsolatosan Dömösről és Pilismarótról átadandó státuszok tekintetében kötött megállapodás jóváhagyása

Jegyzőkönyv. 2. Járási hivatal kialakításával kapcsolatosan Dömösről és Pilismarótról átadandó státuszok tekintetében kötött megállapodás jóváhagyása Jegyzőkönyv Készült: 2012. október 25-én megtartott rendes üléséről Jelen vannak:pálmai József korelnök Csonka József Dr. Pálinkási Csaba Bartók László képviselők Dr. Szabó Attila jegyző Jegyzőkönyvvezető:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Leiter Katalin, Emődi Sándor osztályvezetők, Balmazújvárosi Városgazdálkodási Nonprofit Közhasznú Kft. részéről:

Jegyzőkönyv. Leiter Katalin, Emődi Sándor osztályvezetők, Balmazújvárosi Városgazdálkodási Nonprofit Közhasznú Kft. részéről: Jegyzőkönyv Készült: A Polgármesteri Hivatal Tanácskozótermében Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Bizottságának 2012. május 21-i nyílt üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácskozótermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Humán Bizottság 2012. november 28-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Humán Bizottság 2012. november 28-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült: A 2012. november 28-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott ülésén. Jelen vannak: a részéről: Szvitankó Tamás, a bizottság elnöke Tarnavölgyi László Lendák Lajos Zoltán

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy termében

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy termében JEGYZŐKÖNYV PÉNZÜGYI ÉS KÖLTSÉGVETÉSI BIZOTTSÁGÁNAK 2016. január 20-án 14,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Bornemisza János polgármester, Botos Sándor, Görbe Károly, Kiss Katalin, Varga István, Dr. Rédecsi Árpád képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Bornemisza János polgármester, Botos Sándor, Görbe Károly, Kiss Katalin, Varga István, Dr. Rédecsi Árpád képviselő 29 JEGYZŐKÖNYV Készült: Poroszló- Újlőrincfalva Önkormányzatok Képviselő-testületének 2011. február 23-án (szerdán) 13.30 órai kezdettel tartott együttes nyílt üléséről Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Füzesgyarmat Város Önkormányzat K é p v i s e lő- testülete 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-058, 491-401, Fax: 491-361 E-mail: fgyphiv@globonet.hu -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2013. január 30-án megtartott ülésének

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2013. január 30-án megtartott ülésének Szám: 230/2013. TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 2013. január 30-án megtartott ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Tartalom: 1/2013.(I.31.) számú önkormányzati RENDELET A

Részletesebben

Szám: 362-20/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Tengelic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 13-án megtartott üléséről.

Szám: 362-20/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Tengelic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 13-án megtartott üléséről. Szám: 362-20/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 13-án megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata

Részletesebben

Gödöllő Város Képviselő-Testülete

Gödöllő Város Képviselő-Testülete Gödöllő Város Képviselő-Testülete File: D:\Képviselő testületi\2011\0421\2011 április 21 001.rep 2011.04.21, 08:04 N Y I L V Á N O S K É P V I S E L Ő -T E S T Ü L E T I Ü L É S J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének, Serényfalva Község Képviselőtestületének, Hét Község Képviselő-testületének és Sajópüspöki Község Képviselőtestületének 2011. február

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Tószeg község önkormányzata képviselő-testületének 2014. február 12-i soron következő testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Tószeg község önkormányzata képviselő-testületének 2014. február 12-i soron következő testületi üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tószeg község önkormányzata képviselő-testületének 2014. február 12-i soron következő testületi üléséről. M U T A T Ó Tárgy: Hatsz.: 1./ Napirenddel kapcsolatos döntés 5/2014.(II.12.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 14-én de. 09 00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 6. számú JEGYZŐKÖNYV

Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 6. számú JEGYZŐKÖNYV 6. számú JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. február 22. napján 16 órai kezdettel megtartott Képviselő- testületi ülésen. Jelen vannak: Mezőfi Zoltán polgármester Dr. Katona Ernő alpolgármester Dr. Szájbely Ernő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2007. szeptember 06-án 14.00 órakor kezdődött nyilvános üléséről. Jelen vannak: Dr. Sóvágó László polgármester, Dr.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal dísztermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 27-én

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendes testületi ülésén, 2009. szeptember 14-én a Polgármesteri Hivatal A épületi tanácskozó termében. Jelen vannak: Gyenes

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok: 4. Poroszló Község Önkormányzat 2011. évi 1. számú költségvetési rendeletének módosítása.

JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok: 4. Poroszló Község Önkormányzat 2011. évi 1. számú költségvetési rendeletének módosítása. 140 JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. augusztus 31-én (szerdán) 14.00 órai kezdettel tartott nyílt üléséről Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme, Poroszló Jelen vannak: Meghívottak: Bornemisza János polgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2009. február 25-ei rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2009. február 25-ei rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2009. február 25-ei rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének ülésterme Jelen vannak: 1.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2012. július 26.

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2012. július 26. JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2012. július 26. I. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 26. napján 15 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. településfejlesztési és pályázati osztályvezető

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. településfejlesztési és pályázati osztályvezető J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2014. január 27-én a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2007. július 9-én 17,10 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2007. július 9-én 17,10 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről 21 / 2007. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. július 9-én 17,10 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2010. december 15-én megtartott üléséről. Dr. Németh Károly mb. jegyző.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2010. december 15-én megtartott üléséről. Dr. Németh Károly mb. jegyző. 227 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2010. december 15-én megtartott üléséről. Jelen vannak: Barta Miklós Ferenc polgármester, Buhajla János, Fazekas András,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal dísztermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 27-i munkaterv

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendes nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendes nyílt üléséről JEGYZŐKÖNYV rendes nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Bicske Városháza I. emeleti díszterem Bicske, Hősök tere 4. 2015. június 24. 8.30 óra Az ülésen megjelent önkormányzati képviselők: Pálffy

Részletesebben

BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE

BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 4/27. (III. 21.) sz. rendelete 5. (1) bekezdése alapján a Képviselı-testület

Részletesebben

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. szeptember 14-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. szeptember 14-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK 2015. szeptember 14-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Tartalom: Határozatok: Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 114/2015.(IX.14.) számú

Részletesebben

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselő-testületének 2002. június 20-án megtartott üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 1/2008. (II.11.) rendelete. az Önkormányzat 2008. évi költségvetéséről

Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 1/2008. (II.11.) rendelete. az Önkormányzat 2008. évi költségvetéséről Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2008. (II.11.) rendelete az Önkormányzat 2008. évi költségvetéséről Az Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2012. NOVEMBER 29. NAPJÁN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL. Jegyzőkönyv

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2012. NOVEMBER 29. NAPJÁN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL. Jegyzőkönyv Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 28/2012. sz. TERKA Jegyzőkönyv Készült: 2012. november 29-én 14:00 órai kezdettel tartott nyílt Képviselő-testületi ülésről. Testületi ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 11-én (hétfőn) 16.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről.

Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 11-én (hétfőn) 16.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Szám: 1/3/2/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 11-én (hétfőn) 16.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Községháza

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Előszállás Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2015. október 21- én 17,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott rendes, nyílt

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. január 26-án megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. január 26-án megtartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. január 26-án megtartott üléséről. Jelen vannak: Sisák Imre polgármester, Volek György alpolgármester, Barna Tiborné, dr. Becsó

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 14-én megtartott soros, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 14-én megtartott soros, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 14-én megtartott soros, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m: Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma Tárgy

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Páty Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 2-án (szerdán) 16:00 órai kezdettel megtartott üléséről 1 Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Iktatószám: 1011-4/2011.

JEGYZŐKÖNYV. Iktatószám: 1011-4/2011. Iktatószám: 1011-4/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 31. napján 17:00 órakor, a Művelődési Ház kis tanácstermében (8123 Soponya, Petőfi S. u.

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Pomáz Város Önkormányzata 2/2012. ÖTÜ. J E G Y Z İ K Ö N Y V Felvéve: Pomáz város Önkormányzat Képviselı-testülete által 2012. 02. 09-én tartott képviselı-testületi ülésen a Polgármesteri Hivatal dísztermében.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzati Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság 2012. június 26-án 9,00 órakor a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó termében

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007. szeptember 6- ai rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007. szeptember 6- ai rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007. szeptember 6- ai rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének ülésterme Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. november 30-án 16.00 órai kezdettel megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. november 30-án 16.00 órai kezdettel megtartott üléséről. 1 JEGYZŐKÖNYV Készült Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. november 30-án 16.00 órai kezdettel megtartott üléséről. Jelen vannak: Márok Csaba polgármester Cseke Ottó alpolgármester

Részletesebben

INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Jegyzőkönyv a Képviselő-testület üléséről 2014. 12. 17. Jegyzőkönyvet készítette: Marosi Magdolna jegyzőkönyv-vezető Iktatószám: 284-65/2014. Jegyzőkönyv Inárcs Nagyközségi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny Község Képviselő-testületének 2012. április 5-én megtartott üléséről Hozott döntések: 21/2012. számú határozat napirend elfogadásáról 22/2012. számú határozat

Részletesebben

1.napirend. Jurácsik Zoltán

1.napirend. Jurácsik Zoltán Jegyzőkönyv Készült: Püspökladány Város Önkormányzat Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága soros ülésén 2009. február 19-én a Városháza tanácskozó termében Jelen vannak: - a pénzügyi és ügyrendi bizottság tagjai

Részletesebben

Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület. 2014. szeptember 29-én megtartott nyílt ülésének. Jegyzőkönyve

Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület. 2014. szeptember 29-én megtartott nyílt ülésének. Jegyzőkönyve 102 12 /2014. Nagyrév Község Önkormányzat Képviselőtestület 2014. szeptember 29én megtartott nyílt ülésének Jegyzőkönyve Nagyrév Község Önkormányzat Képviselőtestületének 56/2014. (IX.29.) számú határozata

Részletesebben

1/2011 TERKA JEGYZŐKÖNYV

1/2011 TERKA JEGYZŐKÖNYV 1/2011 TERKA JEGYZŐKÖNYV Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2011. 01. 24-én 14:00 órai kezdettel a Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi bizottság nyílt ülésén.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balatonfüred Város Önkormányzata B a l a t o n f ü r e d Szám: 1/570-286/2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2014. november 13-án megtartott képviselő-testületi nyílt üléséről, Balatonfüred,

Részletesebben

Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2015. JEGYZŐKÖNYVE

Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2015. JEGYZŐKÖNYVE Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2015. JEGYZŐKÖNYVE Készült: 2015. november 23-án 14 00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről Ülés helye: Bánk Község Önkormányzata, 2653

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tóthné Csetneki Ilona jegyzőkönyvvezető, Ludmanné Papp Ilona képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Tóthné Csetneki Ilona jegyzőkönyvvezető, Ludmanné Papp Ilona képviselő JEGYZŐKÖNYV Készült: 2015. június 24-én du : 14,00 órakor a Nádudvari Polgármesteri Hivatal tanácstermében a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének ülése alkalmából. Jelen vannak: Beke Imre polgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2003. decemberi 4-ei üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2003. decemberi 4-ei üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2003. decemberi 4-ei üléséről. Az ülés helye: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének ülésterme Jelen vannak: 1. Dr. Kálmán

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2012. NOVEMBER 8. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRŐL.

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2012. NOVEMBER 8. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRŐL. Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 27/2012. sz. TERKA Jegyzőkönyv Készült: 2012. november 8-án 14:00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyílt Képviselő-testületi ülésről. Testületi ülés helye:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal dísztermében Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 14-i munkaterv szerinti nyílt üléséről. Jelen

Részletesebben

JEGYZ KÖNYV 2004.április 29-én

JEGYZ KÖNYV 2004.április 29-én Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselőtestületének 2004.április 29-én megtartott üléséről Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Göd Város Önkormányzat Pénzügyi Ellenőrző, Közbeszerzési és Jogi Bizottságának 2011. január 21-i ülésén a Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében Jelen vannak: Tárgy:

Részletesebben

Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2014. december 19-én 10 órától megtartott nyílt Pénzügyi Bizottsági ülésen

Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2014. december 19-én 10 órától megtartott nyílt Pénzügyi Bizottsági ülésen ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Arnót, Petőfi S.u. 120. Tel: 46/ 500-740 Szám: 17/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2014. december 19-én 10 órától megtartott nyílt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ü L É S É R Ő L

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ü L É S É R Ő L Füzesgyarmat Város Önkormányzat K é p v i s e lő- testülete 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-058, 491-401, Fax: 491-361 E-mail: fgyphiv@globonet.hu -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 3741.Izsófalva,Izsó Miklós út 64 sz. Szám: 114/ 14/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 24-én

Részletesebben

Szám: 8-13/2014. N é m e t b á n y a

Szám: 8-13/2014. N é m e t b á n y a Szám: 8-13/2014. N é m e t b á n y a Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 28. napján 9 órakor megtartott rendkívüli Képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Németbánya Község

Részletesebben

Szám: 123-25/2013. Készült: 4 példányban

Szám: 123-25/2013. Készült: 4 példányban Szám: 123-25/2013. Készült: 4 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének és Bozsok községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 30-án 17,00

Részletesebben

JEGYZŐKÖNY. Újlőrincfalva Község Képviselő-testülete: Zsebe Zsolt polgármester, Lovász László Györgyné képviselő, Paulik Kálmán képviselő

JEGYZŐKÖNY. Újlőrincfalva Község Képviselő-testülete: Zsebe Zsolt polgármester, Lovász László Györgyné képviselő, Paulik Kálmán képviselő 1 JEGYZŐKÖNY Készült: Poroszló- Újlőrincfalva Önkormányzatok Képviselő-testületének 2011. január 26-án (szerdán) 13.30 órai kezdettel tartott együttes nyílt üléséről Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem 11/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 22-én 14.00 órakor megtartott ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZOCIÁLIS, EGÉSZSÉGÜGYI ÉS GYERMEKVÉDELMI BIZOTTSÁGÁNAK JEGYZŐKÖNYVE A 2011. FEBRUÁR 14.-ÉN TARTOTT ÜLÉSÉRŐL

EGYEK NAGYKÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZOCIÁLIS, EGÉSZSÉGÜGYI ÉS GYERMEKVÉDELMI BIZOTTSÁGÁNAK JEGYZŐKÖNYVE A 2011. FEBRUÁR 14.-ÉN TARTOTT ÜLÉSÉRŐL 3/2011 J E G Y Z Ő K Ö N Y V TERKA Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának hivatalos helységében 2011. február 14.-én a NYÍLT ülésén. Jelen vannak: A csatolt jelenléti ív szerint NAPIRENDEK:

Részletesebben