A nemzetbiztonsági érdek megjelenése a migrációban és az idegenjogban 2

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A nemzetbiztonsági érdek megjelenése a migrációban és az idegenjogban 2"

Átírás

1 Hautzinger Zltán 1 A nemzetbiztnsági érdek megjelenése a migrációban és az idegenjgban 2 Laudáció helyett: a nemzetbiztnsági érdek fgalmi jellemzőiről Bda József szakmai és tudmánys pályafutásából kitűnik, hgy egymástól távl eső területeken, ágazatkban is tthnsan érzi magát. A közel hárm évtizedet átívelő időszakban született írásai között például van, amely a katnai felderítő tevékenységgel, 3 a rendészeti etikával, 4 a nemzetközi rendészeti ktatással, 5 a nemzetközi terrrizmus elleni küzdelemmel 6 fglalkzik, más írásai pedig a katnai ejtőernyőzés történetéről 7 vagy a bajtársiasságáról 8 szólnak. Gazdag tudmánys életművében ugyanakkr tematikus részt képviselnek a nemzetbiztnsággal, illetve a titksszlgálatkkal összefüggő munkák. Ezekben Bda József történeti, szakmai és képzési kérdésekkel egyaránt fglalkzik. Külön kiemelendő a nemzetbiztnsági tevékenységről és a titks infrmációgyűjtés szervezeti 1 Dr. Hautzinger Zltán egyetemi dcens, ktatási dékánhelyettes, Nemzeti Közszlgálati Egyetem Rendészettudmányi Kar. 2 Ez a tanulmány a Blyai Jáns Kutatási Ösztöndíj támgatásával készült. 3 Bda József (1988): Az összfegyvernemi hadsereg felderítő tevékenysége a nagy hnvédő hábrúban. Hnvédelem, 7. sz Bda József (2000): Faji megkülönböztetés, bűn és etika a magyar rendőrségnél. Magyar Rendészet, 1. évf Bda József (2001): Nemzetközi ktatás és képzés a magyar rendvédelmi szerveknél. Belügyi Szemle, 49. évf. 10. sz Bda József (2003): A nemzetközi terrrizmus és az ellene való összefgás szükségessége, lehetőségei. Nemzetvédelmi Közlemények, 3. évf. 4. sz Bda József (2017): Military Parachute Histry f Hungary. Academic and Applied Research in Military and Public Management Science, N Bda József (2015): A Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége. In Bda József szerk.: Ejtőernyősök. Leventék, srkötelesek és sprtlók. A plgári ejtőernyőzés története Magyarrszágn. Budapest, Zrínyi Kiadó

2 SZAKMAISÁG, SZERÉNYSÉG, SZORGALOM és feladatrendszerének áttekintéséről szóló tanulmánya 9 vagy ennek sajáts szakmai előzményeként a nemzetbiztnsági tevékenység hazai felelős intézményének funkcióját áttekintő írása. 10 Bda József tudmánys tevékenységének egyik legfntsabb példája a felderítés, a hírszerzés és a titks infrmációgyűjtés elméleti és gyakrlati kérdéseit összefglaló mngráfiája. Ez a nemzetbiztnsággal összefüggő legfntsabb tudnivalók megkerülhetetlen frrása. Ebben a szerző képet ad a titksszlgálati (nemzetbiztnsági) munka történeti fejlődéséről, valamint a glbális és reginális titksszlgálati szereplőkről. Mindezt hiánypótló szándékkal és azzal a nem titklt céllal teszi, hgy lyan átfgó kiadvány álljn a közvélemény és a szakemberek rendelkezésére, amely nyílt frráskra alapzva fglalja össze a nemzetbiztnsági szlgálatk (titksszlgálatk) tevékenységével kapcslats ismereteket, bemutatva mind a katnai, mind a plgári szervezeteket. A kötetben evidens módn egyes fgalmak szélesebb értelemben vett meghatárzásai is szerepelnek. E köszöntő tanulmány szempntjából ilyennek tekinthető a nemzetbiztnság fgalma, amely Bda álláspntja szerint is több összetevőből áll. 11 Egyrészt megtestesíti azt a külső és belső körülmények által determinált állaptt, államrendi stabilitást, amelyben az adtt állam zavartalanul, a teljes szuverenitás alapján gyakrlhatja funkcióit, másrészt kifejezi egy nemzet azn képességét, hgy megvédje nemzeti értékeit, érdekeit az ezeket fenyegető veszélyekkel szemben. A nemzetbiztnság tehát nem más, mint egy adtt rszág (nemzet) szuverenitásának, alktmánys rendjének, biztnsági érdekeinek titksszlgálati eszközökkel fenntarttt, támgattt, külső és belső veszélyektől, fenyegetettségektől mentes állapta. 12 A nemzetbiztnság meghatárzásának megkerülhetetlen fgalmi tartzéka az az érdek, amely egy rszág függetlenségének biztsításáhz és törvényes rendjének védelméhez kapcslódik. Magyarrszágn ennek az érdeknek a jgi meghatárzása az Alaptörvényben is megjelenik, 13 de bővebb kifejtését a nemzetbiztnsági törvényben találjuk. 14 Eszerint valamint az Alktmánybíróság 15 9 Bda József (2015): A felderítés, hírszerzés, titks infrmációgyűjtés elvei és gyakrlata. Belügyi Szemle, 63. évf. 9. sz Bda József (2013): A Nemzetbiztnsági Szakszlgálat helye és szerepe a titks infrmációgyűjtés rendszerében. Hadtudmány, 23. évf sz Bda József (2016): Szigrúan titks!? Nemzetbiztnsági almanach. Budapest, Zrínyi Kiadó Beregnyei József szerk. (2008): Rendészettudmányi szószedet. Budapest, Magyar Rendészettudmányi Társaság Magyarrszág Alaptörvénye szerint a nemzetbiztnsági érdek érvényesítése a nemzetbiztnsági szlgálatk feladata. Magyarrszág Alaptörvénye (2011. április 25.), 46. cikk (3) bekezdés évi CXXV. törvény a nemzetbiztnsági szlgálatkról, Vö. 13/2001. (V. 14.) AB határzat. 266

3 A nemzetbiztnsági érdek megjelenése a migrációban és az idegenjgban és az alapvető jgk biztsa 16 értelmezése alapján is megállapítható, hgy a nemzetbiztnsági érdek széles körű, az rszág szuverenitásával és alktmánys rendjével összefüggő, a demkratikus jgállam működéséhez nélkülözhetetlen, védendő értékeket jelent, így akár még a magánszféra krlátzása is legitim cél lehet. A nemzetbiztnsági érdekekkel összefüggésben védendő jgtárgyak a következők: az rszág szuverenitásának érvényre juttatása, az rszág plitikai, gazdasági és hnvédelmi érdekeinek megóvása, a szuverenitást, valamint az alktmánys rendet sértő vagy veszélyeztető tevékenységek felderítése és elhárítása. 17 A nemzetbiztnsági érdeket jelentősen beflyáslják a biztnságra ható külső tényezők. 18 Ezek körében értelmezhető a nemzetközi migráció, legyen szó akár annak tömeges, az államhatár engedély és ellenőrzés nélküli átlépésével járó frmájáról, akár reguláris, a beutazás, huzamsabb idejű tartózkdás vagy letelepedés ellenőrzött körülmények közötti megvalósulásáról. E köszöntő tanulmány a migráció mindkét lehetséges fajtájára figyelemmel kíván rövid, vázlats betekintést adni a külföldiekre vnatkzó jganyag és a nemzetbiztnsági érdek által keresztezett, sajáts halmazba. A nemzetbiztnsági érdek védelme az idegenjgban A külföldiek jgállását közvetlenül érintő szabályk rendszereként is megfgalmazható idegenjg lyan jganyagt tartalmaz, amely elsődlegesen a jgalany eltérő hnsságára tekintettel alkalmazható. Ebben a jganyagban jól látszik, hgy ha a nemzetbiztnsági érdek azt kívánja, akkr küzdeni kell azn külföldiek ellen, akik a fenti védendő jgtárgyak ellen különféle törekvéseket valósítanak meg. Az idegenjgi rendelkezések révén, a külföldi személyek kiutasításával, kitlnclásával vagy beutazásuk megtagadásával elérhetővé válhat a nemzetbiztnságra veszélyes magatartáskban rejlő veszélyek elhárítása. Ezért a nem hns személyekre vnatkzó jganyagnak mind a reguláris, a vnatkzó szabályk és elvek betartása szerint végbemenő migrációban, mind ezzel ellentétben, a jgellenes vándrlás megfelelőjeként apsztrfálható irreguláris migrációban részt vevő személyekre alkalmazandó szabályk keretében megldási javaslattal kell élnie a nemzetbiztnsági érdek érvényesülése érdekében. Minthgy a migrációs plitika egyszerre lehet kihatással a határellenőrzésre, a nemzetbiztnságra, 16 Vö. AJB-1132/2012. sz. jelentés. 17 Patyi András (2013): A rendészeti igazgatás és a rendészeti jg alapjai. In Lapsánszky András szerk.: Közigazgatási jg. Fejezetek szakigazgatásaink köréből. I. kötet, Budapest, CmpLex Kiadó Balla Zltán (2014): A rendészet fgalma és rendszere, a nemzetbiztnsági igazgatás. In Krinek László szerk.: Értekezések a rendészetről. Budapest, Nemzeti Közszlgálati Egyetem Rendészettudmányi Kar

4 SZAKMAISÁG, SZERÉNYSÉG, SZORGALOM a külföldiek társadalmi beilleszkedésére, az etnikai és multikulturális prblémákra, valamint a hnsításra, ezért a nemzetbiztnságt szavatló idegenjgi eszközök is ezek körében keresendők. Ezek természetükből fakadóan elsősrban közigazgatási és nem büntetőjgi jellegű nrmákat jelentenek. A migráció és a nemzetbiztnsági érdek védelme közötti egyensúly sajáts jellemzője, hgy az államnak a biztnságt úgy kell garantálnia, hgy különösen az Európai Unió tagállamain belül csak végső esetben sérüljenek a szabad mzgáshz és tartózkdáshz kapcslódó jgsítványk. 19 Különösen sajáts e követelmény annak tükrében, hgy az egyes etnikai, faji vagy vallási alapn megnyilvánuló erőszaks cselekmények elkövetői államplgárságuk vagy egyéb státuszuk miatt a reguláris migráció keretében utazhatnak a bűnelkövetések helyére. A fentiek ismeretében a nemzetbiztnsági érdek idegenjgi védelmének államplgársági kategóriára tekintet nélkül kell megjelennie az egyes rszágk nemzeti jgrendszerében. Így van ez az Európai Unió tagállamaiban, köztük hazánkban is, ahl a nemzetbiztnsági kritériumk mind a szabad mzgás és tartózkdás jgával rendelkező személyekre, 20 mind az úgynevezett legális migrációban részt venni szándékzó harmadik rszágbeli államplgárkra irányadó törvényi szabályzásban 21 is testet öltenek. A szabad mzgás és tartózkdás jgával rendelkezők (az úgynevezett EGTállamplgár 22 és családtagja) nemzetbiztnsági szempntból releváns idegenjgi kérdései alapvetően arra irányulnak, hgy az ilyen jgállású személyek beutazása és tartózkdása mennyire veszélyezteti Magyarrszág szuverenitását, törvényes rendjét. Aznban az uniós térségen belüli vándrlás szabályzásának alanya elsősrban nem ebből a személyi körből kerül ki. Emiatt a nemzetbiztnsági szempntból releváns ellenőrzések idegenjgi sajátssága legfeljebb abban merülhet ki, hgy 19 Hasnló célként jelentkezik a határbiztnság megteremtésének igénye is. A határbiztnsággal egy rszágnak azt kell garantálnia, hgy a területére csak lyan személyek beutazását engedélyezze, akik nem veszélyeztetik a közbiztnságt, ezzel együtt a laksk biztnságban vannak, és nem csökken a szubjektív biztnságérzetük sem. Vö. Balla József (2017): A Magyar Hnvédség helye és szerepe a határőrizeti rendszerben. Hadtudmányi Szemle, 10. évf. 1. sz évi I. törvény a szabad mzgás és tartózkdás jgával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkdásáról (a tvábbiakban: Szmt.) évi II. törvény a harmadik rszágbeli államplgárk beutazásáról és tartózkdásáról (a tvábbiakban: Harmtv.). 22 A magyar államplgár kivételével az Európai Unió tagállama és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapdásban részes más állam államplgára, tvábbá az Európai Közösség és tagállamai, valamint az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapdásban nem részes állam között létrejött nemzetközi szerződés alapján a szabad mzgás és tartózkdás jga tekintetében az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapdásban részes állam államplgárával azns jgállású személy. Vö. Szmt. 1. (1) bekezdés a) pnt. 268

5 A nemzetbiztnsági érdek megjelenése a migrációban és az idegenjgban a letelepedett jgállást igazló kmányt kérelmező, tvábbá a magyar államplgárságért flyamdó személyeket az Alktmányvédelmi Hivatal és a Terrrelhárítási Közpnt ellenőrzi, ezzel kapcslatban véleményt adnak, és amennyiben az Alktmányvédelmi Hivatal vagy a Terrrelhárítási Közpnt szerint az adtt személyek veszélyt jelentenek a nemzetbiztnságra, akkr kiutasíthatók. Más a helyzet aznban, ha az idegenjgi specialitáskat a harmadik rszágbeli államplgárk legális beutazásával vagy tartózkdásával összefüggésben kell keresni. Ekkr az Alktmányvédelmi Hivatal és a Terrrelhárítási Közpnt a fentiek mellett ellenőrizheti azkat, akik menekültkénti elismerésüket kérik, vagy vízumkérelmet nyújtttak be. 23 Az erre vnatkzó jgszabályi felhatalmazáskat végrehajtási rendeletben találjuk. Eszerint a kilencven napt meg nem haladó, tervezett tartózkdásra jgsító vízum iránti kérelemről a külplitikáért felelős miniszter, valamint a knzuli tisztviselő az Alktmányvédelmi Hivatal és a Terrrelhárítási Közpnt véleményét kérheti. 24 A vízumkiadó hatóság a nemzeti vízum iránti kérelemről, illetve a Bevándrlási és Államplgársági Hivatal reginális igazgatósága a tartózkdási engedély iránti kérelemről kérheti az Alktmányjgi Hivatal és a Terrrelhárítási Közpnt véleményét a közbiztnság és a nemzetbiztnság védelme érdekében meghatárztt esetekben. 25 E kéréseknek a címzett szervezetek visznylag rövid (napkban számlható) határidőn belül kötelesek eleget tenni. Külön jgszabály értelmében a vízumkérelem elbírálása a közbiztnság és a nemzetbiztnság védelme érdekében akkr igényel különös körültekintést, ha egy adtt rszágból érkező vízumkérelmezők vagy azk meghatárztt csprtja körében felmerül annak a megalapztt lehetősége, hgy lyan személy is vízumt kérelmezhet, akinek beutazása vagy itt-tartózkdása a nemzetbiztnsági érdek sérelmével járhat. Ez különösen azn külföldinek az esetében merülhet fel, aki Magyarrszág szuverenitása, területi épsége, plitikai, gazdasági, hnvédelmi vagy más fnts nemzeti érdekét veszélyeztető tevékenységet fejtene ki, akinek a tevékenysége összefüggésbe hzható szervezett bűnözői csprtkkal, kábítószer-kereskedelemmel, fegyverkereskedelemmel, embercsempészettel vagy emberkereskedelemmel, évi CXXV. törvény a nemzetbiztnsági szlgálatkról, 5. g) pnt. 24 Vö. 114/2007. (V. 24.) Krm. rendelet a harmadik rszágbeli államplgárk beutazásáról és tartózkdásáról szóló évi II. törvény végrehajtásáról (a tvábbiakban: Harmvhr.), 15. (1) bekezdés. 25 Harmvhr. 39. (1) bekezdés, illetve 50. (1) bekezdés. 269

6 SZAKMAISÁG, SZERÉNYSÉG, SZORGALOM valós szándéka terrrcselekmény elkövetésére, illetve terrrszervezetek támgatására irányul, akinek például a vízumkérelme alapján flytattt eljárás keretében, a személyes meghallgatása alkalmával krmányzati döntéseket megalapzó, külföldi eredetű infrmációk szerezhetők meg. 26 Az Alktmányvédelmi Hivatal és a Terrrelhárítási Közpnt a fentiek mellett szakhatósági jgkörrel is rendelkeznek. Eszerint a krmány a harmadik rszágbeli államplgár ideiglenes letelepedési engedélyének, nemzeti letelepedési engedélyének, illetve EK-letelepedési engedélyének megadása iránti eljárásban annak megállapítása kérdésében, hgy a harmadik rszágbeli államplgár letelepedése veszélyezteti-e Magyarrszág nemzetbiztnságát elsőfkn az Alktmányvédelmi Hivatalt és a Terrrelhárítási Közpntt, másdfkn a plgári nemzetbiztnsági szlgálatk irányításáért felelős minisztert szakhatóságként jelöli ki. 27 A vnatkzó rendelet megállapítja azt is, hgy a reginális igazgatóság az ideiglenes letelepedési engedély első ízben történő kiadása, a nemzeti letelepedési engedély vagy az EK-letelepedési engedély iránti kérelmet benyújtó harmadik rszágbeli államplgár közpnti idegenrendészeti nyilvántartásban kezelt adatait tvábbítja az Alktmányvédelmi Hivatal és a Terrrelhárítási Közpnt részére. Az Alktmányvédelmi Hivatal és a Terrrelhárítási Közpnt megkeresésére a reginális igazgatóság a kérelemhez csatlt kiratkba betekintést biztsít, illetve azkról máslatt készít. 28 Ha a szakhatósági állásfglalás megküldését követően a harmadik rszágbeli államplgárra vnatkzóan a szakhatóság érdekkörében lyan adat merül fel, amely a krábbi szakhatósági hzzájárulás visszavnását indklja, a szakhatóság új szakhatósági állásfglalását a reginális igazgatóságnak haladéktalanul megküldi. 29 A nemzetbiztnsági érdek védelme mellett alapvetően közbiztnsági tényezők miatt a rendőrség is szakhatósági hatáskört lát el. Ez alapvetően abban merül ki, hgy a krmány a harmadik rszágbeli államplgár ideiglenes letelepedési engedélyének, nemzeti letelepedési engedélyének, illetve EK-letelepedési engedélyének megadása iránti eljárásban annak megállapítása kérdésében, hgy a harmadik rszágbeli államplgár letelepedése veszélyezteti-e Magyarr- 26 Vö. 29/2010. (V. 12.) IRM-KüM-PTNM együttes rendelet a hárm hónapt meg nem haladó tartózkdásra jgsító vízum kiadását megelőző kötelező egyeztetés eseteiről, 1. (2) bekezdés. 27 Harmvhr. 97. (1) bekezdés. 28 Harmvhr. 97. (2) bekezdés. 29 Harmvhr. 97. (4) bekezdés. 270

7 A nemzetbiztnsági érdek megjelenése a migrációban és az idegenjgban szág közbiztnságát elsőfkn a megyei rendőr-főkapitányságt, másdfkn az Országs Rendőr-főkapitányságt szakhatóságként jelöli ki. 30 A beutazás és tartózkdás engedélyezésében megnyilvánuló döntés miatt beszerzett, az illetékes hatóságt csak rientáló véleménykérés, illetve az azt determináló szakhatósági hzzájárulás alapvetően megelőző funkciót töltenek be. Ezek mellett az Alktmányvédelmi Hivatal, a rendőrség és a Terrrelhárítási Közpnt önálló beutazási és tartózkdási tilalm elrendelését javaslhatja lyan személlyel szemben, akinek a beutazása és a tartózkdása a nemzetbiztnságt, a közbiztnságt vagy a közrendet sérti vagy veszélyezteti. 31 Ugyanebből az kból kiflyólag a nymzó hatóság, az Alktmányvédelmi Hivatal vagy a Terrrelhárítási Közpnt javaslatára idegenrendészeti kiutasítás is elrendelhető. 32 Ezek aznban nem pusztán idegenjgi, hanem ahhz képest tekintettel azk kényszerintézkedésben megnyilvánuló vnatkzásaira már rendészeti természetűek. Ebben az esetben aznban nem szükséges feltétel a külföldi jgellenes beutazása vagy tartózkdása, mivel a beutazási és tartózkdási tilalm vagy a kiutasítás elrendelésének alapját nem ez a tény, hanem a személy által megvalósíttt egyéb, a közbiztnságt vagy a nemzetbiztnságt veszélyeztető magatartás képezi. A vnatkzó ellenőrzések alapvetően adattárakban való ellenőrzéseket és egyéb akár társszervektől, akár külföldi partnerszervektől származó infrmációszerző tevékenységet fglalhatnak magukban. Ezek révén eldönthető lehet, hgy az adtt harmadik rszágbeli államplgár beutazása, tartózkdása, letelepedése vagy esetlegesen az államplgárság megszerzése sérti vagy veszélyezteti-e Magyarrszág törvényes érdekeit. Idegenrendészet és nemzetbiztnság Az idegenrendészeti eljárást az idegenjgi jgalkalmazáshz képest az alapzza meg, ha a külföldi megsérti a beutazás vagy a tartózkdás feltételeit. Az idegenrendészet fő terepe a jgellenes migráció kezelése, pntsabban a hatósági intézkedés lehetőségének megteremtése azkkal szemben, akik az rszág területére engedély nélkül érkeztek, és tartózkdásuk tvábbra sem jgszerű, illetve azk, akik engedéllyel utaztak be, de tartózkdási jgcímük azóta megszűnt. Tudmánys igényességgel vizsgálható a kérdés, hgy az illegális migrációban részt vevők 30 Harmvhr. 97/A. (1) bekezdés. 31 Harmtv. 43. (1) bekezdés, c) pnt, illetve Harmvhr (4) bekezdés, a) pnt. 32 Harmtv. 43. (2) bekezdés, d) pnt, illetve Harmvhr (4b) bekezdés. 271

8 SZAKMAISÁG, SZERÉNYSÉG, SZORGALOM milyen arányban jelenthetnek veszélyt a nemzetbiztnságra, vehetnek részt adtt esetben terrrista cselekményekben. Általáns vélekedés szerint az illegális migráció jelenléte egy adtt rszágban több szempntból is biztnsági kckázatt jelent. Különösen igaz ez a tömeges migráció kzta válsághelyzetben rejlő kckázatk számbavétele terén. Böröcz Miklós ebben a témában több tanulmányában is vizsgálta, hgy a nemzetközi terrrizmus és az illegális migráció milyen átfedéssel jár. Amíg az Európát érintő migrációs válságt megelőzően azt a megállapítást lehetett tenni, hgy az egyes irreguláris tényezők kevésbé jelentkeznek az egyes nemzetbiztnságra veszélyes, egyenesen szélsőséges terrrakciókban, 33 az ezt követő időszakban már jelentős terrrkckázatk mutathatók ki az ellenőrizetlen emberi vándrlás közvetlen hatásaként. E téren különös veszélyt jelenthetnek a hazatérő, úgynevezett külföldi harcsk, valamint azk a bevándrlási hullámmal érkező harmadik rszágbeli államplgárk, akik menedékkérőként, de egyértelműen terrrista indíttatással érkeznek az európai kntinensre. 34 Számlni kell tvábbá a radikalizáció lehetőségével. Azzal, hgy a válságövezetből érkezők közé vegyülő visszatérő harcsk és lgisztikai támgatóik élményei, tapasztalatai közvetítésük révén migráns hátterű, de már a befgadó rszágban született vagy jgszerűen tartózkdó személyek is mzgósíthatók jgellenes és közösségellenes cselekmények elkövetésére. 35 Ennek társadalmi ka lehet az, hgy a külvársba szrult fiatal, már államplgársággal rendelkező másdik és harmadik generációs réteg könnyebben radikalizálódik, másrészt kiválthatja a földrajzi elkülönülés és a többségi társadalm vélt vagy valós félelmen alapuló reakciója, kirekesztő magatartása is. 36 Mindezek alapján tvábbra is fenntartható az az álláspnt, hgy az illegális migráció és a nemzetközi terrrizmus beaznsíttt érintkezési pntjai azk, amelyeken keresztül az aktív terrrszervezetek az államhatárn átívelve, knspiratív módn juttatnak személyeket a célrszágkba. Az illegális migráció és a ter- 33 Böröcz Miklós (2014): Az illegális migráció és a terrrizmus közti összefüggések vizsgálata. (T)errr&Elhárítás, 2. sz. 3. Frrás: (letöltés dátuma: ). 34 Böröcz Miklós (2016): A migrációs válság terrrkckázata. Terrr&Elhárítás, 2. sz. 17. Frrás: tek.gv.hu/tt_pdf/5.%20%c3%a9vflyam%202.%20sz%c3%a1m.pdf (letöltés dátuma: ). 35 Laufer Balázs (2017): Migrációs státuszkérelmezők esetében felmerülő lehetséges nemzetbiztnsági és terrrkckázatk. Terrr&Elhárítás, 12. sz. 82. Frrás: EPA02932_terrr_elharitas_2017_3_ pdf (letöltés dátuma: ). 36 Vajkai Edina Ildikó (2017): A migrációs válság biztnságplitikai aspektusai. In Tálas Péter szerk.: Magyarrszág és a 2015-ös európai migrációs válság. Budapest Pécs, Dialóg Campus Kiadó

9 A nemzetbiztnsági érdek megjelenése a migrációban és az idegenjgban rrizmus közötti összefüggés így lyan ptenciális eshetőségként van jelen, amelyek egyes esetekben már tényszerűen igazlást is nyertek. 37 Az adtt helyen nem jgszerűen tartózkdó személyekkel szemben leflytatandó idegenrendészeti eljárás, valamint az azn belül alkalmazható kényszerintézkedések célja ugyanakkr a jgalkalmazás célját tekintve közvetlenül nem nemzetbiztnsági természetű. Egy illegálisan tartózkdó külföldi kiutasítása vagy kitlnclása mögött elsősrban a tartózkdásával összefüggő jgellenes állapt húzódik. Az idegenrendészet és a nemzetbiztnsági rendészet 38 kapcslódása ettől függetlenül tetten érhető, hiszen idegenrendészeti kényszerintézkedésként mind a kiutasítás, kitlnclás, mind a beutazási és tartózkdási tilalm alkalmazható abban az esetben, ha azt lyan külföldivel szemben hirdetik ki és alkalmazzák, aki sérti az rszág nemzetbiztnsági érdekeit. 39 Relatív törvényi krlátként jelentkezik ugyanakkr a visszaküldési tilalm (nn-refulement) elve, amely a hatálys alaptörvényi szabályzás értelmében abszlút tilalmat határz meg. Eszerint senki nem utasítható ki lyan államba, vagy nem adható ki lyan államnak, ahl az a veszély fenyegeti, hgy halálra ítélik, kínzzák vagy más embertelen bánásmódnak, büntetésnek vetik alá. Az idézett tilalm abszlút jellege abban rejlik, hgy a visszaküldés a fenti akadályk fennállta esetén még akkr sem megengedett, ha az adtt helyen jgszerűtlenül tartózkdó külföldi az általa elkövetett bűncselekmény miatt, vagy más knál fgva veszélyt jelent az adtt rszág (esetünkben Magyarrszág) nemzetbiztnságára. Ezzel Magyarrszág nem mellesleg eleget tesz annak a kitételnek, amelyet az Emberi Jgk Európai Bírósága következetes jggyakrlata is rendre megerősít, miszerint a tilalm alkalmazása alól semmilyen egyéb szempnt (nemzetbiztnsági, terrrizmus vagy szervezett bűnözés elleni küzdelem, elkövetett bűncselekmények stb.) nem jelenthet kivételt. 40 A tilalm fennállta ezzel egy hatáss idegenrendészeti eszköz (kiutasítás, kitlnclás) alkalmazását gátlja meg, de nem jelenthet garanciát arra, hgy a nemzetbiztnságra vagy közbiztnságra veszélyes személy huzamsabb idejű 37 Böröcz szerint például ilyen példának tekinthető a július 18-án terrrcselekményt elkövető, würzburgi baltás támadó, Riaz Khan Ahmadzai (más néven: Muhammad Riyad) afgán származású menedékkérő, valamint a július 24-én Ansbachban rbbantást végrehajtó Mhammad Daleel, szír származású menekült. Vö. Böröcz (2016): i. m., A plgári nemzetbiztnsági rendészetről lásd például Balla Zltán (2017): A rendészet alapjai és egyes ágazatai. Budapest Pécs, Dialóg Campus Kiadó A nemzetbiztnság sérelmének veszélye mint idegenrendészeti kényszerintézkedés elrendelésének ka mind az Szmt, mind a Harmtv. vnatkzásában több törvényi helyen előfrdul. Vö. például Szmt. 40. (2) bekezdés c) pnt vagy Harmtv. 87/N. (9) bekezdés. 40 Kőszeg Ferenc szerk. (2012): Emberi jgi garanciák és a nemzetközi migráció. Budapest, Magyar Helsinki Bizttság

10 SZAKMAISÁG, SZERÉNYSÉG, SZORGALOM tartózkdási jgsultságt kaphassn, különösen az ellen nem, hgy az ilyen személlyel szemben más jgi (például titksszlgálati, büntetőjgi) eszközök alkalmazásával lehessen fellépni. Menedékjgi kihívásk a nemzetbiztnsági érdek védelmében A terrrizmus elleni küzdelem, ezzel összefüggésben a nemzetbiztnsági érdek védelme a menekültügyben is hangsúlys szerepet kap. A menedékjgról szóló törvény például a menekültkénti elismerést kizáró kként kezeli, ha a kérelmező terrrcselekménnyel, a terrrizmus finanszírzásával, ezekre való felbujtással gyanúsítható, illetve nem lehet menekültként elismerni azt a külföldit sem, akinek magyarrszági tartózkdása a nemzetbiztnságt sérti vagy veszélyezteti. 41 Ezek tehát kizárják azt, hgy a menekültet a genfi egyezményben fglalt kétnyelvű úti kmánnyal lássák el. 42 Törvényi akadály mutatkzik az ltalmaztti elismerést illetően is, mivel szintén törvény erejénél fgva nem lehet sem ltalmazttként, sem menedékesként elismerni azt a külföldit, akinek Magyarrszág területén való tartózkdása a nemzetbiztnságt sérti. 43 E kizáró szabályk mellett menekültügyi őrizetbe vételi k a nemzetbiztnság védelme, tehát az elismerést kérő külföldi személyi szabadsága már a menekültügyi eljárás alatt krlátzható ilyen indkkal. 44 Ez lényegében lyan feltétel, amely nem a menekültügyi őrizet bevezetésének általáns céljaihz (az eljárás alatti rendelkezésre állás biztsítása, nyilvánvalóan megalapzatlan kérelmek számának visszaszrítása) kapcslódik, hanem sajátsan beszerzett infrmációk alapján a nemzetbiztnsági érdekkel ellentétes külföldiek ellenőrizetlen mzgását kívánja megakadályzni. A menekültügy és a nemzetbiztnság, terrrellenesség kapcslódása az egyes infrmációgyűjtő tevékenységben nyer gyakrlati megvalósulást. Ez egyfelől a menekültügyi nyilvántartásk hzzáférését engedi a nymzó hatóságk, a nemzetbiztnsági szlgálat vagy a terrrelhárítási rendészeti szerv számára, másfelől szakhatósági jgkört biztsít a menekültkénti vagy ltalmazttkénti elismerésre irányuló eljárás srán az Alktmányvédelmi Hivatal vagy a Terrrelhárítási Közpnt számára. A szakhatósági eljárás arra a kérdésre keresi a választ, hgy a kérelmező elismerése veszélyezteti-e Magyarrszág nemzetbiztnságát. A vizsgálat srán a menekültügyi hatóság az érdemi eljárásra utaló végzés meg évi LXXX. törvény a menedékjgról (a tvábbiakban: Met.), 8. (3) bekezdés. 42 Met. 10. (3) bekezdés a) pnt. 43 Met. 15. b) pnt, illetve 21. (1) bekezdés b) pnt. 44 Met. 31/A. (1) bekezdés d) pnt. 274

11 A nemzetbiztnsági érdek megjelenése a migrációban és az idegenjgban hzatalát megelőzően megkeresi az illetékes hivatalt, tvábbítja a kérelmező menekültügyi eljárásban rögzített adatait, illetve betekintést biztsít a kérelemhez csatlt kiratkba. A fentiekből is látható, hgy menedékjghz való jg vagy a menekültügyi eljárás nem jelent krlátlan védettséget abban az esetben, ha a nemzetbiztnsági érdek ezt megköveteli. Ez ráadásul arra a körülményre sincs tekintettel, hgy a kérelmet alaps vagy megalapzatlan kból terjesztették elő. Mindkét esetben indklt lehet a nemzetbiztnsági vagy a terrrellenes ellenőrzés leflytatása, amely kizárólag a nemzetbiztnsági érdekek védelmére fókuszál. Ennek tükrében egyfelől a védelem krlátzható, másfelől lehetőséget biztsít a magyar hatóságk számára, hgy a menekültügyi eljárástól függetlenül amennyiben azt a múltban elkövetett cselekmény indklja büntetőeljárást kezdeményezzenek, és flytassanak le. Sajáts kivételként kell gndlni arra, ha a jgellenesen belföldön tartózkdó személy menedékjg iránti kérelem előterjesztésére vnatkzó szándéknyilatkzatt tesz az őt igazltatni kívánó rendőr előtt. Ebben az esetben a rendőr a külföldit az államhatárról szóló törvényben meghatárztt államhatár rendjének védelmét biztsító létesítmény kapuján átvezeti, hgy a külföldi a menedékjg iránti kérelmét a vnatkzó hatálys törvényi szabályzás szerint a tranzitzónában előterjeszthesse. 45 Minthgy aznban a menedékkérelemre vnatkzó szándékt előterjesztő személlyel szemben az átkísérés ténye miatt más rendészeti intézkedést nem fganatsíthatnak, ezért a menedékkérelem tranzitzónában való benyújtásának elmulasztása esetén a személy nemzetbiztnságra veszélyes vlta nem nyer hatósági felismerést. Persze ha a személyt eltávlítják belföldről, akkr már nem feltétlenül jelent tvábbi közvetlen nemzet- vagy közbiztnsági kckázatt. Ugyanakkr mivel e személlyel szemben sem hatósági felismerés, sem ennek kán hatósági fellépés nem történik tvábbi kckázati tényezők sem zárhatók ki. Nemzetbiztnsági érdek az államplgársági jgban A nemzetbiztnsági érdek, illetve a terrrizmus miatti állami reakció tetten érhető az államplgársági jgban, azn belül is az államplgárság megszerzésében. Állami érdek, hgy a hnsítással érintett külföldi ne jelentsen veszélyt a nemzetbiztnságra, ezért az egyes rszágk államplgársági szabályaiban gyakran találkzhatunk lyan rendelkezésekkel, amelyek az államplgárság megszerzését 45 Met. 80/J. (1) (3) bekezdés. 275

12 SZAKMAISÁG, SZERÉNYSÉG, SZORGALOM kizárják azkban az esetekben, ha az államplgárságért flyamdó külföldi nemzetbiztnsági kckázatt jelent, vagy terrrizmussal összefüggő tevékenységgel gyanúsítható. Így van ez a magyar államplgársági szabályzásban is. A hatálys törvényhely szerint kérelmére a nem magyar államplgár egyfelől csak akkr hnsítható, ha a magyar jg szerint büntetlen előéletű, és a kérelem elbírálásakr ellene magyar bíróság előtt büntetőeljárás nincs flyamatban, másfelől hnsítása Magyarrszág közbiztnságát és nemzetbiztnságát nem sérti. 46 A nemzetbiztnsági érdek sérelme vagy a terrrizmus gyanúja ugyanakkr nemcsak akkr lehet érdekes államplgársági jgi szempntból, ha hnsításról vagy visszahnsításról kell dönteni. Még az Európai Unión belül is találunk példát (például Egyesült Királyság) arra a gyakrlatra, hgy ha egy személy összefüggésbe hzható a terrrizmussal, akkr megfszthatják az államplgárságától. Aktuális indka ennek az úgynevezett külföldi harcsk nemzetközi jgi megítélése, amelynek alapját az ENSZ Biztnsági Tanácsának 2014-ben meghztt határzata 47 jelenti. Ez többek között arról rendelkezik, hgy meg kell akadályzni mindazn személyek visszatérését a származási rszágukba, akik terrrista akciók végrehajtása vagy szervezése, előkészítése érdekében hagyják el származási rszágukat. Külföldi harcsnak minősül minden személy, aki idelógiai, vallási megfntlásból és/vagy rkni kapcslatk révén abból a célból hagyja el szülőhelyét vagy állandó tartózkdási helyét, hgy fegyveres knfliktusban érdekelt, külföldi illetőségű, nem állami fegyveres szervezethez csatlakzzn. 48 E meghatárzás és egyes nemzetközi jgi szakértők szerint a külföldi harcsk egyfelől nem anyagilag mtiváltak, 49 másfelől bár külföldi (jelen esetben például európai) rszág államplgárságával rendelkeznek a bevándrló diaszpórák szélesebb generációjáhz tartznak. 50 Történetesen lyan személyi körről van szó, amelynek tagjai számára a harckhz való csatlakzás kiutat jelenthet az európai (elsősrban francia, belga, nagy-britanniai) vagy amerikai befgadó államban a migrációs háttér miatt tapasztalt társadalmi, szciális és gazdasági prblémákkal telített helyzetből. Az ilyen személyek esetében ráadásul nagy a valószínűsége annak, évi LV. törvény a magyar államplgárságról, 4. (1) bekezdés b) és d) pnt. 47 Security Cuncil Unanimusly Adpts Reslutin Cndemning Vilent Extremism, Underscring Need t Prevent Travel, Supprt fr Freign Terrrist Fighters. 24 September SC Freign Fighters under Internatinal Law. Academy Briefing, N. 7. The Academy, a jint centre f the Graduate Institute Geneva. Octber Malet, David (2013): Freign Fighters. Transnatinal Identity in Civil Cnflicts. Oxfrd, Oxfrd University Press Hennessy, Orla (2012): The Phenmenn f Freign Fighters in Eurpe. Backgrund Nte, The Hague, Internatinal Centre fr Cunter-Terrrism

13 A nemzetbiztnsági érdek megjelenése a migrációban és az idegenjgban hgy miután harctéri tapasztalatkat szereztek, és a terrrszervezeten belül megfelelő kapcslatkat építettek ki, visszatérnek. 51 Egy állam tehát azért vnja meg valakitől az államplgárságt, hgy elősegítse a terrrizmus vagy a nemzetbiztnságra veszélyes személy kiutasítását, illetve e személy külföldön tartózkdása esetén megakadályzza visszatérését az államplgársága szerinti rszágba, 52 ugyanis az államplgárság fennállása esetén ezeket az intézkedéseket nem lehetne alkalmazni. Ez az út aznban legfeljebb többes államplgárság esetén járható, és csak akkr, ha a személy valamelyik államplgársága szerinti állam nem kíván élni a megfsztás lehetőségével. Ekkr ugyanis az inkriminált személy nem válik hntalanná, míg abban az esetben, ha az érintett alany csak egy államplgársággal rendelkezik, vagy mindegyik államplgársága szerinti állam élni kíván a megfsztás intézményével, elkerülhetetlen a hntalanság bekövetkezése. Ennek pedig nemzetközi tilalma van, mivel az Európa Tanács államplgárságról szóló egyezménye nem engedi meg az államplgárságtól való megfsztást, ha azzal az érintett személy bármekkra veszélyt jelentsen is az adtt rszág nemzetbiztnságára hntalanná válna. Ettől függetlenül az államplgárságtól való megfsztás intézménye egyre növekvő mértékben jelenik meg az egyes államk belső jgában, amelyek ráadásul némely esetben még a nemzetközi jgi kötelezettségekhez sem illeszthetők. Ez a tendencia vélelmezhetően egzakt nemzetközi jgi és európai közjgi elvek hiányában flytatódni fg, és egyre több állam próbálja majd államplgársági jgi és idegenrendészeti eszközökkel távl tartani határaitól a nemzetbiztnsági érdekekre veszélyes személyeket. Összegzés Bda József ktatói és tudmánys munkásságának jelentős részét meghatárzzák a nemzetbiztnsági érdek védelmében eljáró hatóságkkal, szlgálatkkal fglalkzó írásk. Maga a nemzetbiztnsági érdek sérelme mint veszélyfrrás, valamint a nemzetbiztnsági érdek védelme mint állami feladat a migrációval összefüggésben az utóbbi időben mind jelentősebb tényezővé vált a külföldiekkel összefüggő jgi szabályzás alakításában. Nem hagyható figyelmen kívül, hgy a külföldiek jelenléte egy adtt rszágban nemzetbiztnsági szempntból és a terrrizmus elleni fellépés ldaláról közelítve több nézőpntból is értékelhető. Egyfelől a fkzódó idegenellenes ha- 51 Zsebe Zslt (2015): Külföldi harcsk az Iszlám Állam mellett. Nemzet és Biztnság, 8. évf. 1. sz Lőrincz Aranka (2012): Az államplgárságtól való megfsztás mint biztnsági eszköz. In Gaál Gyula Hautzinger Zltán szerk.: Pécsi Határőr Tudmánys Közlemények XIII. Pécs, Magyar Hadtudmányi Társaság Határőr Szaksztály Pécsi Szakcsprtja

14 SZAKMAISÁG, SZERÉNYSÉG, SZORGALOM tásk, valamint a külföldiek ellen ható nemzeti érzelmek erőszaks megnyilvánulása egyfajta befgadói terrrizmusban jelenhet meg. Az idegenek etnikai vagy vallási alapn elkövetett bűncselekmények miatti sértetté válása mellett egyre több szó esik a migrációs hálózatkat és eszközöket kihasználók nemzetbiztnsági veszélyeiről is. Az etnkulturális különbségek, az egyéb kulturális knfliktusk vagy adtt esetben a knfliktusk migrációja azaz a származási helyről a vándrlással érkező ellentétek mind lyan tényezőként jelentkeznek, amelyek az elkövetés helye szerinti területen krábban nem frdulhattak elő. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján egyre inkább igazlódni látszik az a nézet is, hgy a terrrista cselekmények megvalósítói már nemcsak az elkövetés helye szerinti rszág államplgárságával rendelkező személyek, hanem lyan külföldiek, akik az irreguláris migrációs csatrnákat használva érkeztek az adtt rszágban. Ennélfgva az idegenjgnak (e körben az idegenjgi igazgatás, az idegenrendészet, a menedékjg és az államplgársági jg) mind a reguláris, mind az irreguláris migrációval érintett személyekre nézve rendelkeznie kell lyan szabálykkal, amelyek a nemzetbiztnságra veszélyes vagy a terrrizmussal összefüggésbe hzható külföldiek kiszűrését célzzák. Ezek többnyire a tartózkdási jgsultságt megalapzó egyes státuszk megszüntetését és a külföldiek adtt rszágból történő eltávlítását eredményezhetik, de egyes tagállamknál már megjelennek az államplgárságtól való megfsztást megfgalmazó nrmák is. Kétségtelen, hgy az idegenjgi eszközök rendészeti ldalról hatéknyan meg tudják teremteni mindazkat a feltételeket, amelyek meg tudják akadályzni az érintett külföldi kiutasítását vagy beutazását, mindaználtal tvábbi vizsgálatra érdemes, hgy ezek az eszközök előbbre valók-e, mint a külföldiek integrációját hatéknyabban támgató jgi és társadalmi lehetőségek fkzttabb figyelembevétele. A beutazás vagy tartózkdás megakadályzásával a nemzetbiztnsági érdek csak közvetett módn biztsítható, hiszen az ilyen érdekre veszélyes személynek csak a közvetlen jelenlétét lehet elkerülni, amely nem feltétlenül jelent garanciát a nemzetbiztnságra veszélyes cselekmények vagy helyzetek teljes kiküszöbölésére. Erre a leghatéknyabb módszert a nemzetbiztnságra veszélyes személy flyamats figyelemmel kísérése jelenthetné akár belföldön, akár külföldön nemzetközi rendészeti vagy bűnügyi együttműködés keretében. 53 Az ilyen módszerek alkalmazása aznban már nem az idegenjgi hatósági jgalkalmazás keretében valósulhat meg elsősrban. 53 Ezzel kapcslatban lásd például: Mészárs Bence (2011): Titksszlgálati eszközök a nemzetközi bűnügyi együttműködésben. In Drinóczi Tímea szerk.: Határn átnyúló és uniós jgi témák. Magyarrszág Hrvátrszág. Pécs Eszék

15 A nemzetbiztnsági érdek megjelenése a migrációban és az idegenjgban Felhasznált irdalm Balla József (2017): A Magyar Hnvédség helye és szerepe a határőrizeti rendszerben. Hadtudmányi Szemle, 10. évf. 1. sz Balla Zltán (2014): A rendészet fgalma és rendszere, a nemzetbiztnsági igazgatás. In Krinek László szerk.: Értekezések a rendészetről. Budapest, Nemzeti Közszlgálati Egyetem Rendészettudmányi Kar Balla Zltán (2017): A rendészet alapjai és egyes ágazatai. Budapest Pécs, Dialóg Campus Kiadó. Beregnyei József szerk. (2008): Rendészettudmányi szószedet. Budapest, Magyar Rendészettudmányi Társaság. Bda József (1988): Az összfegyvernemi hadsereg felderítő tevékenysége a nagy hnvédő hábrúban. Hnvédelem, 7. sz Bda József (2000): Faji megkülönböztetés, bűn és etika a magyar rendőrségnél. Magyar Rendészet, 1. évf Bda József (2001): Nemzetközi ktatás és képzés a magyar rendvédelmi szerveknél. Belügyi Szemle, 49. évf. 10. sz Bda József (2003): A nemzetközi terrrizmus és az ellene való összefgás szükségessége, lehetőségei. Nemzetvédelmi Közlemények, 3. évf. 4. sz Bda József (2013): A Nemzetbiztnsági Szakszlgálat helye és szerepe a titks infrmációgyűjtés rendszerében. Hadtudmány, 23. évf sz Bda József (2015): A felderítés, hírszerzés, titks infrmációgyűjtés elvei és gyakrlata. Belügyi Szemle, 63. évf. 9. sz Bda József (2015): A Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége. In Bda József szerk.: Ejtőernyősök. Leventék, srkötelesek és sprtlók. A plgári ejtőernyőzés története Magyarrszágn. Budapest, Zrínyi Kiadó Bda József (2016): Szigrúan titks!? Nemzetbiztnsági almanach. Budapest, Zrínyi Kiadó. Bda József (2017): Military Parachute Histry f Hungary. Academic and Applied Research in Military and Public Management Science, N Böröcz Miklós (2014): Az illegális migráció és a terrrizmus közti összefüggések vizsgálata. (T)errr&Elhárítás, 2. sz. Frrás: (letöltés dátuma: ). Böröcz Miklós (2016): A migrációs válság terrrkckázata. Terrr&Elhárítás, 2. sz. Frrás: (letöltés dátuma: ). Freign Fighters under Internatinal Law. Academy Briefing, N. 7. The Academy, a jint centre f the Graduate Institute Geneva. Octber Hennessy, Orla (2012): The Phenmenn f Freign Fighters in Eurpe. Backgrund Nte, The Hague, Internatinal Centre fr Cunter-Terrrism. 279

16 SZAKMAISÁG, SZERÉNYSÉG, SZORGALOM Kőszeg Ferenc szerk. (2012): Emberi jgi garanciák és a nemzetközi migráció. Budapest, Magyar Helsinki Bizttság. Laufer Balázs (2017): Migrációs státuszkérelmezők esetében felmerülő lehetséges nemzetbiztnsági és terrrkckázatk. Terrr&Elhárítás, 12. sz Frrás: hu/02900/02932/00012/pdf/epa02932_terrr_elharitas_2017_3_ pdf (letöltés dátuma: ). Lőrincz Aranka (2012): Az államplgárságtól való megfsztás mint biztnsági eszköz. In Gaál Gyula Hautzinger Zltán szerk.: Pécsi Határőr Tudmánys Közlemények XIII. Pécs, Magyar Hadtudmányi Társaság Határőr Szaksztály Pécsi Szakcsprtja Malet, David (2013): Freign Fighters. Transnatinal Identity in Civil Cnflicts. Oxfrd, Oxfrd University Press. Mészárs Bence (2011): Titksszlgálati eszközök a nemzetközi bűnügyi együttműködésben. In Drinóczi Tímea szerk.: Határn átnyúló és uniós jgi témák. Magyarrszág Hrvátrszág. Pécs Eszék. Patyi András (2013): A rendészeti igazgatás és a rendészeti jg alapjai. In Lapsánszky András szerk.: Közigazgatási jg. Fejezetek szakigazgatásaink köréből. I. kötet, Budapest, CmpLex Kiadó. Security Cuncil Unanimusly Adpts Reslutin Cndemning Vilent Extremism, Underscring Need t Prevent Travel, Supprt fr Freign Terrrist Fighters. 24 September SC Vajkai Edina Ildikó (2017): A migrációs válság biztnságplitikai aspektusai. In Tálas Péter szerk.: Magyarrszág és a 2015-ös európai migrációs válság. Budapest Pécs, Dialóg Campus Kiadó Zsebe Zslt (2015): Külföldi harcsk az Iszlám Állam mellett. Nemzet és Biztnság, 8. évf. 1. sz Jgi hivatkzásk jegyzéke 114/2007. (V. 24.) Krm. rendelet a harmadik rszágbeli államplgárk beutazásáról és tartózkdásáról szóló évi II. törvény végrehajtásáról 13/2001. (V. 14.) AB határzat évi LV. törvény a magyar államplgárságról évi CXXV. törvény a nemzetbiztnsági szlgálatkról évi I. törvény a szabad mzgás és tartózkdás jgával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkdásáról évi II. törvény a harmadik rszágbeli államplgárk beutazásáról és tartózkdásáról évi LXXX. törvény a menedékjgról 29/2010. (V. 12.) IRM-KüM-PTNM együttes rendelet a hárm hónapt meg nem haladó tartózkdásra jgsító vízum kiadását megelőző kötelező egyeztetés eseteiről, 1. (2) bekezdés AJB-1132/2012. sz. jelentés Magyarrszág Alaptörvénye (2011. április 25.), 46. cikk (3) bekezdés. 280

ÁLLAM ÉS POLGÁR I-II március 31. és április 7. ELŐADÁSVÁZLAT

ÁLLAM ÉS POLGÁR I-II március 31. és április 7. ELŐADÁSVÁZLAT ÁLLAM ÉS POLGÁR I-II. 2016. március 31. és április 7. ELŐADÁSVÁZLAT A népszuverenitás elve és alanyi köre - a nép, mint a közhatalm frrása plitikai közösség és demkratikus hatalmgyakrlás az alktmányzás

Részletesebben

Bartkó Róbert: A terrorizmus elleni küzdelem kriminálpolitikai kérdései. Universitas-Győr Nonprofit Kft. Győr, 2011. 17. o.

Bartkó Róbert: A terrorizmus elleni küzdelem kriminálpolitikai kérdései. Universitas-Győr Nonprofit Kft. Győr, 2011. 17. o. HAUTZINGER ZOLTÁN A TERRORIZMUS ELLENI KÜZDELEM IDEGENJOGI ESZKÖZEI * 1. Terrorizmus, migráció, idegenjog A külföldiek jogállását közvetlenül érintő szabályok rendszereként is megfogalmazható idegenjog

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2010.11.12. COM(2010) 662 végleges 2010/0325 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA a külső határk átlépésére jgsító és vízummal ellátható úti kmányk listájáról,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. Bevezető

TÁJÉKOZTATÓ. Bevezető TÁJÉKOZTATÓ Az pénzmsás és terrrizmus finanszírzása megelőzésével és megakadályzásával kapcslats eljárásairól Bevezető A pénzmsás lyan bűncselekmény, amelynek célja, hgy az illegális útn, avagy bűnözésből

Részletesebben

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap)

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap) NYILATKOZAT az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támgatáskra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizttsági rendelet (HL L 352., 2013.12.24.,

Részletesebben

JOGFORRÁSOK I-II március 2. és 9. ÖSSZEVONT ELŐADÁSVÁZLAT

JOGFORRÁSOK I-II március 2. és 9. ÖSSZEVONT ELŐADÁSVÁZLAT JOGFORRÁSOK I-II. 2017. március 2. és 9. ÖSSZEVONT ELŐADÁSVÁZLAT 1. A jgalktási tevékenység mint közhatalm-gyakrlás népszuverenitás és demkratikus legitimáció hatalmmegsztás a jgalktásban alktmányzó ~

Részletesebben

Államszervezet. Hatalommegosztás szeptember 11. ELŐADÁSVÁZLAT

Államszervezet. Hatalommegosztás szeptember 11. ELŐADÁSVÁZLAT 1. Az állam szervezeti sajátsságai Államszervezet. Hatalmmegsztás 2017. szeptember 11. ELŐADÁSVÁZLAT - az állam, mint intézményesített hatalmi szervezet - különböző tudmányterületek eltérő megközelítései

Részletesebben

HIRDETMÉNY. A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény követelményeinek betartásáról

HIRDETMÉNY. A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény követelményeinek betartásáról HIRDETMÉNY A pénzmsás és a terrrizmus finanszírzása megelőzéséről és megakadályzásáról szóló törvény követelményeinek betartásáról Az Erste Bank Hungary Zrt. (tvábbiakban Bank), mint a pénzmsás és a terrrizmus

Részletesebben

JOGFORRÁSOK I-II február 25. és március 3. ELŐADÁSVÁZLAT

JOGFORRÁSOK I-II február 25. és március 3. ELŐADÁSVÁZLAT JOGFORRÁSOK I-II. 2016. február 25. és március 3. ELŐADÁSVÁZLAT 1. A jgalktási tevékenység mint közhatalm-gyakrlás népszuverenitás és demkratikus legitimáció hatalmmegsztás a jgalktásban alktmányzó ~ törvényhzó

Részletesebben

HIRDETMÉNY. A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény követelményeinek betartásáról

HIRDETMÉNY. A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény követelményeinek betartásáról HIRDETMÉNY A pénzmsás és a terrrizmus finanszírzása megelőzéséről és megakadályzásáról szóló törvény követelményeinek betartásáról Az Erste Bank Hungary Zrt. (tvábbiakban Bank), mint a 2007. évi CXXXVI.

Részletesebben

JOGFORRÁSOK I-II. (összevont előadásvázlat) október 2. és 9.

JOGFORRÁSOK I-II. (összevont előadásvázlat) október 2. és 9. Alktmányjg 1. előadásk Eötvös Lránd Tudmányegyetem Állam- és Jgtudmányi Kar 2017/18. tanév őszi szemeszter Az Alktmányjgi Tanszék előadásvázlatai http://alkjg.elte.hu/ JOGFORRÁSOK I-II. (összevnt előadásvázlat)

Részletesebben

620. témaszámú nemzetközi könyvvizsgálati standard A könyvvizsgáló által igénybe vett szakértő munkájának felhasználása

620. témaszámú nemzetközi könyvvizsgálati standard A könyvvizsgáló által igénybe vett szakértő munkájának felhasználása 620. témaszámú nemzetközi könyvvizsgálati standard A könyvvizsgáló által igénybe vett szakértő munkájának felhasználása A könyvvizsgáló által igénybevett szakértő munkája megfelelőségének értékelése 12.

Részletesebben

SZOLGÁLTATÁSOK HATÁROK NÉLKÜL

SZOLGÁLTATÁSOK HATÁROK NÉLKÜL SZOLGÁLTATÁSOK HATÁROK NÉLKÜL Szélesebb fgyasztói kínálat, jbb ár-érték arány és könnyebb hzzáférhetőség a szlgáltatáskhz a szlgáltatási irányelvnek köszönhetően MIT NYERHET FOGYASZTÓKÉNT A SZOLGÁLTATÁSI

Részletesebben

RÉSZLETES ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÁS

RÉSZLETES ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÁS munkaerő-tbrzáshz kapcslódó adatkezelésről 1. Ki kicsda a jelen Adatvédelmi Szabályzatban? Mi, azaz az AmRest Kft. (székhely: 1138 Budapest, Dunavirág utca 2-6. 3. trny 2. emelet) Ön, azaz az a természetes

Részletesebben

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap)

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap) NYILATKOZAT az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a mezőgazdasági ágazatban nyújttt csekély összegű támgatáskra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1408/2013/EU bizttsági

Részletesebben

RÉSZLETES ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÁS munkaerő-toborzáshoz kapcsolódó adatkezelésről

RÉSZLETES ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÁS munkaerő-toborzáshoz kapcsolódó adatkezelésről RÉSZLETES ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÁS munkaerő-tbrzáshz kapcslódó adatkezelésről 1. Ki kicsda a jelen Adatvédelmi Szabályzatban? 2. Mi a jelen Adatvédelmi Szabályzat célja? 3. Ki az Ön személyes adatainak

Részletesebben

Idegenjog Nappali kérdéssor

Idegenjog Nappali kérdéssor Idegenjog Nappali kérdéssor 1. Határozza meg a migráció fogalmát! 2. Mit jelent a migrációs döntés? 3. Mit értünk az alatt, hogy a migráció racionális folyamat / döntés? 4. Sorolja fel a migráció típusait!

Részletesebben

Jogalkotási tanácskozások (Nyilvános tanácskozás az Európai Unióról szóló szerződés 16. cikkének (8) bekezdése alapján)

Jogalkotási tanácskozások (Nyilvános tanácskozás az Európai Unióról szóló szerződés 16. cikkének (8) bekezdése alapján) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. któber 11. (OR. en) 12783/17 OJ CONS 50 JAI 866 COMIX 660 TERVEZETT NAPIREND Tárgy: Az EURÓPAI UNIÓ TANÁCSÁNAK 3564. ülése (Bel- és Igazságügy) Időpnt: 2017. któber

Részletesebben

ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT

ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT Az adatkezelő személye, a szabályzat célja Az adatkezelő neve: Szalay és Társa Kft. (a tvábbiakban Badacsny Ingatlanirda) Székhelye: 8261 Badacsny, Római út 142.

Részletesebben

Adatkezelési tájékoztató

Adatkezelési tájékoztató Adatkezelési tájékztató Jelen dkumentum tartalmazza a Tarr Kft. (Székhely: 7100 Szekszárd, Kadarka utca 18.; Cégjegyzékszám: 17-09-000720; a tvábbiakban: "Adatkezelő") tájékztatását a webldalán leadható

Részletesebben

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap)

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap) NYILATKOZAT az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támgatáskra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizttsági rendelet (HL L 352., 2013.12.24.,

Részletesebben

VÁLASZTÓJOGOSULTSÁG A KÉPVISELETI ÉS A KÖZVETLEN DEMOKRÁCIA A KÖZVETLEN DEMOKRÁCIA INTÉZMÉNYEI november 17. ELŐADÁSVÁZLAT

VÁLASZTÓJOGOSULTSÁG A KÉPVISELETI ÉS A KÖZVETLEN DEMOKRÁCIA A KÖZVETLEN DEMOKRÁCIA INTÉZMÉNYEI november 17. ELŐADÁSVÁZLAT VÁLASZTÓJOGOSULTSÁG A KÉPVISELETI ÉS A KÖZVETLEN DEMOKRÁCIA A KÖZVETLEN DEMOKRÁCIA INTÉZMÉNYEI 2017. nvember 17. ELŐADÁSVÁZLAT A VÁLASZTÓJOGOSULTSÁG 1. Kiindulópntk A demkratikus hatalmgyakrlás fgalmi

Részletesebben

Út a munkához program. Kőnig Éva Hajdúszoboszló 2009. június 9-11.

Út a munkához program. Kőnig Éva Hajdúszoboszló 2009. június 9-11. Út a munkáhz prgram Kőnig Éva Hajdúszbszló 2009. június 9-11. Az átalakítás céljai és alapelvei Célk: a segélyezettek munkaerőpiaci pzíciójának javítása, a segélyezés munka ellen ösztönző hatásának mérséklése,

Részletesebben

Adatkezelési tájékoztató

Adatkezelési tájékoztató Adatkezelési tájékztató Jelen dkumentum tartalmazza a Patika Platfrm Kft. (a tvábbiakban: Adatkezelő) tájékztatását az általa közzétett álláshirdetéssel összefüggő adatkezeléssel kapcslatban. Elérhetőségeink:

Részletesebben

A KORMÁNY október 16. ELŐADÁSVÁZLAT. 1. A Kormány funkciója, helye a hatalommegosztás rendszerében és a kormányzati rendszerben

A KORMÁNY október 16. ELŐADÁSVÁZLAT. 1. A Kormány funkciója, helye a hatalommegosztás rendszerében és a kormányzati rendszerben A KORMÁNY 2017. któber 16. ELŐADÁSVÁZLAT 1. A Krmány funkciója, helye a hatalmmegsztás rendszerében és a krmányzati rendszerben A Krmány a végrehajtó hatalm általáns szerve, amelynek feladat- és hatásköre

Részletesebben

Adatkezelési tájékoztató

Adatkezelési tájékoztató Adatkezelési tájékztató Az adatkezelési tájékztató a WebEye Magyarrszág Kft. (székhely: 1043 Budapest, Dugnics utca 11.; cégjegyzékszáma: 01-09-860532) WebEye Szlgáltatás nyújtása tárgyában létrejött Előfizetési

Részletesebben

Adatkezelési Szabályzat A Játékosok hozzájárulása alapján a Játékosok személyes adatait a Játékszabály és adatkezelési szabályzat során megadott

Adatkezelési Szabályzat A Játékosok hozzájárulása alapján a Játékosok személyes adatait a Játékszabály és adatkezelési szabályzat során megadott Adatkezelési Szabályzat A Játéksk hzzájárulása alapján a Játéksk személyes adatait a Játékszabály és adatkezelési szabályzat srán megadtt tájékztatás, az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 Rendelete

Részletesebben

ADATVÉDELMI és COOKIE SZABÁLYZAT

ADATVÉDELMI és COOKIE SZABÁLYZAT ADATVÉDELMI és COOKIE SZABÁLYZAT A jelen adatvédelmi szabályzat azkat a személyes adatkat ismerteti, amelyek gyűjtésére, létrehzására (kezelésére) akkr kerül sr, amikr Ön a Be Smart Klub webldalait ( Webldalak

Részletesebben

Kérelemnyomtatvány súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményének igényléséhez 2014. január hónaptól hatályos

Kérelemnyomtatvány súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményének igényléséhez 2014. január hónaptól hatályos Kérelemnymtatvány súlys mzgáskrlátztt személyek közlekedési kedvezményének igényléséhez 2014. január hónaptól hatálys 1. Súlys mzgáskrlátztt, illetve egyéb fgyatékssággal élő személyre vnatkzó adatk: 1.1.

Részletesebben

Alkotmányjog 3. Smuk Péter

Alkotmányjog 3. Smuk Péter Alktmányjg 3. Smuk Péter PPJNE 18. Cikk 1. Mindenkinek jga van a gndlat, a lelkiismeret és a vallás szabadságára. Ez a jg magában fglalja a vallás vagy meggyőződés szabad megválasztását vagy elfgadását

Részletesebben

Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/2016. (V. 13.) önkormányzati rendelete

Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/2016. (V. 13.) önkormányzati rendelete Balatnrendes Község Önkrmányzata Képviselő-testületének 6/2016. (V. 13.) önkrmányzati rendelete a helyi adókról szóló 7/2014. (X. 9.) önkrmányzati rendelet módsításáról Balatnrendes Község Önkrmányzata

Részletesebben

Adatkezelési tájékoztató

Adatkezelési tájékoztató Adatkezelési tájékztató Jelen dkumentum tartalmazza az Aristn Therm Hungary Kft. tájékztatását tartalmazza a My Aristn prgramban megvalósuló adatkezelésekről. Az adatkezelési tájékztató a 2016/679 számú

Részletesebben

Adatkezelési tájékoztató

Adatkezelési tájékoztató Adatkezelési tájékztató Jelen dkumentum tartalmazza a Patika Platfrm Kft. (a tvábbiakban: Adatkezelő) tájékztatását a www.daxa.hu és www.patikaplatfrm.hu dmain nevek alatt elérhető internetes ldal (a tvábbiakban:

Részletesebben

A duális felsőfokú képzés alapelvei

A duális felsőfokú képzés alapelvei A duális felsőfkú képzés alapelvei 1. A duális felsőfkú képzés definíciója A duális képzés definícióját az Nftv. 108. 1.a. bekezdése tartalmazza. Eszerint duális képzés: a műszaki, infrmatika, agrár, természettudmány

Részletesebben

Jogszerűen, szakszerűen, következetesen, emberségesen!

Jogszerűen, szakszerűen, következetesen, emberségesen! Jogszerűen, szakszerűen, következetesen, emberségesen! Szolnok 2012. december 04. Harhai Zsolt igazgató Előzmények Hazánk 1989-ben területi korlátozással csatlakozik a a menekültek helyzetéről szóló 1951.

Részletesebben

Alkotmány, alkotmányosság szeptember 22. ELŐADÁSVÁZLAT LEVELEZŐ TAGOZAT

Alkotmány, alkotmányosság szeptember 22. ELŐADÁSVÁZLAT LEVELEZŐ TAGOZAT Alktmány, alktmánysság 2017. szeptember 22. ELŐADÁSVÁZLAT LEVELEZŐ TAGOZAT 1. Bevezetés, alapfgalmak A jgág különböző elnevezései és azk történelmi meghatárzttsága - közjg - államjg - alktmányjg Az alktmányjg,

Részletesebben

Kérelem nyomtatvány súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményének igényléséhez Hatályos 2012. 09. 08-tól

Kérelem nyomtatvány súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményének igényléséhez Hatályos 2012. 09. 08-tól Kérelem nymtatvány súlys mzgáskrlátztt személyek közlekedési kedvezményének igényléséhez Hatálys 2012. 09. 08-tól 1. Súlys mzgáskrlátztt, illetve egyéb fgyatékssággal élő személyre vnatkzó adatk: 1.1.

Részletesebben

I. Súlyos mozgáskorlátozott, illetve egyéb fogyatékossággal élő személyre vonatkozó adatok:

I. Súlyos mozgáskorlátozott, illetve egyéb fogyatékossággal élő személyre vonatkozó adatok: 1. Személyes adatk Név: Születési név: Születési hely, idő: Anyja neve: TAJ szám: Államplgárság: Kérelemnymtatvány súlys mzgáskrlátztt személyek közlekedési kedvezményei igényléséhez 2016. február hónaptól

Részletesebben

Adatkezelési adatvédelmi tájékoztató

Adatkezelési adatvédelmi tájékoztató Adatkezelési adatvédelmi tájékztató Jelen adatvédelmi - adatkezelési tájékztató célja, hgy az INTERNATIONAL LANGUAGE SCHOOL Nyíregyházi Nyelviskla Krlátlt Felelősségű Társaság Rövid név: ILS Nyelviskla

Részletesebben

Adatkezelési tájékoztató

Adatkezelési tájékoztató Adatkezelési tájékztató Jelen dkumentum tartalmazza az evisit Kft. (a tvábbiakban: Adatkezelő) www.evisit.hu hnlapján megvalósuló adatkezeléssel kapcslats tájékztatást. Az adatkezelési tájékztató a 2016/679

Részletesebben

Etikai Kódex Dometic Csoport

Etikai Kódex Dometic Csoport Etikai Kódex Dmetic Csprt 1. Alapelvek és általáns követelmények 1.1 Alapelvek Levél az Elnöktől A Dmetic Csprt tevékenységét bővítő multinacinális vállalatként elkötelezte magát amellett, hgy felelős

Részletesebben

ÜGYVITELI SZABÁLYZAT

ÜGYVITELI SZABÁLYZAT ÜGYVITELI SZABÁLYZAT Az Internatinal Plice Assciatin (Nemzetközi Rendőrszövetség) Magyar Szekció Elnöksége (tvábbiakban Elnökség) az Egyesületekről szóló 1989. évi II. tv. és Alapszabályának rendelkezéseire

Részletesebben

PRIVACY POLICY. 1. Ki kicsoda a jelen Adatvédelmi Szabályzatban?

PRIVACY POLICY. 1. Ki kicsoda a jelen Adatvédelmi Szabályzatban? PRIVACY POLICY 1. Ki kicsda a jelen Adatvédelmi Szabályzatban? 2. Mi a jelen Adatvédelmi Szabályzat célja? 3. Ki az Ön személyes adatainak kezelője és milyen elérhetőségeken keresheti az adatkezelőt? 4.

Részletesebben

KÜLTERÜLETEK BIZTONSÁGA 2014-2015

KÜLTERÜLETEK BIZTONSÁGA 2014-2015 KÜLTERÜLETEK BIZTONSÁGA 2014-2015 KIEMELT, POLGÁRŐR BŰNMEGELŐZÉSI PROGRAM PROGRAMINDÍTÓ FÓRUM 2014. február 15. ELFOGADVA: AZ OPSZ 2014. JANUÁR 17-EI ELNÖKSÉGI ÜLÉSÉN HOZOTT, ELN/5/2014. SZÁMÚ HATÁROZATÁVAL

Részletesebben

Előterjesztő: Bodorkós Ferenc polgármester. Összeállította: Dr. Görög István jegyző. Melléklet: Pályázati felívás

Előterjesztő: Bodorkós Ferenc polgármester. Összeállította: Dr. Görög István jegyző. Melléklet: Pályázati felívás Tárgy: Gencsapáti Idősek Klubja intézményvezetői álláshelyére vnatkzó pályázati kiírás jóváhagyása Előterjesztő: Bdrkós Ferenc plgármester Összeállíttta: Dr. Görög István jegyző Melléklet: Pályázati felívás

Részletesebben

Nyilvános konzultáció a as időszakra szóló európai fogyatékosságügyi stratégia felülvizsgálatáról

Nyilvános konzultáció a as időszakra szóló európai fogyatékosságügyi stratégia felülvizsgálatáról Nyilváns knzultáció a 2010 2020-as időszakra szóló európai fgyatéksságügyi stratégia felülvizsgálatáról Az Európai Unióban 80 millióra tehető azknak a plgárknak a száma, akik valamilyen fgyatékssággal

Részletesebben

IGÉNYLÉSHEZ SZÜKSÉGES TOVÁBBI DOKUMENTUMOK 1

IGÉNYLÉSHEZ SZÜKSÉGES TOVÁBBI DOKUMENTUMOK 1 Hiteligénylő neve: Banki tanácsadó neve: telefnszáma: telefnszáma: IGÉNYLÉSHEZ SZÜKSÉGES TOVÁBBI DOKUMENTUMOK 1 K&H lakáscélú hitelek állami támgatással és extra 10+10 / Családi tthnteremtési kedvezmény

Részletesebben

SCHENGENI VÍZUM- ÉS BEUTAZÁSI SZABÁLYOK

SCHENGENI VÍZUM- ÉS BEUTAZÁSI SZABÁLYOK SCHENGENI VÍZUM- ÉS BEUTAZÁSI SZABÁLYOK Vízummentes beutazás (hat hónapn belül 90 napt meg nem haladó időtartamra) Vízummentesen utazhatnak be az 539/2001/EK tanácsi rendelet II. mellékletében (pzitív

Részletesebben

Amennyiben kérdése lenne jelen közleményünkhöz kapcsolódóan, kérjük, írja meg nekünk, és megválaszoljuk kérdését. címünk:

Amennyiben kérdése lenne jelen közleményünkhöz kapcsolódóan, kérjük, írja meg nekünk, és megválaszoljuk kérdését.  címünk: 1 1. Az adatkezelés célja A Gldberg Cnsulting Kft. (cím: 1191 Budapest, Hamvas utca 7-9.) a tvábbiakban, szlgáltató, adatkezelő) mint adatkezelő, magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen jgi közlemény

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, január 12. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, január 12. (OR. en) Cnseil UE Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. január 12. (OR. en) TERVEZET JEGYZŐKÖNYV 1 Tárgy: 14454/1/15 REV 1 LIMITE PUBLIC PV/CONS 66 EDUC 312 JEUN 114 CULT 87 AUDIO 33 SPORT 69 Az Európai Unió

Részletesebben

Adatkezelési tájékoztató

Adatkezelési tájékoztató Adatkezelési tájékztató Jelen dkumentum tartalmazza a Participati Kft. és az AON Magyarrszág Kft. által a HR Fest elnevezésű rendezvénnyel kapcslatban megvalósuló adatkezelésekkel kapcslats tájékztatást.

Részletesebben

KÉZENFOGVA ALAPÍTVÁNY JOGSEGÉLYSZOLGÁLAT

KÉZENFOGVA ALAPÍTVÁNY JOGSEGÉLYSZOLGÁLAT KÉZENFOGVA ALAPÍTVÁNY JOGSEGÉLYSZOLGÁLAT ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ Az alábbi tájékztató célja, hgy segítségével Ön a Kézenfgva Alapítvány Jgsegély Szlgálata (A tvábbiakban: Szlgáltató) (http://kezenfgva.hu/jgsegely-szlgalat)

Részletesebben

Rendészeti igazgatás. Rendészet

Rendészeti igazgatás. Rendészet Gazdasági élet Igazgatása Környezet Védelme Közrend, Közbiztonság védelme, rendészet Humán igazgatás Rendészeti igazgatás Jogi szabályozás Alaptörvény (46. cikk) Rtv 1994:XXXIV. tv. Hszt 2015. évi XLII.

Részletesebben

Adatkezelési adatvédelmi tájékoztató

Adatkezelési adatvédelmi tájékoztató Jelen adatvédelmi - adatkezelési tájékztató célja, hgy a Adatkezelési adatvédelmi tájékztató Rejtett Kincsek Dwn Egyesület, Székhely: 4400 Nyíregyháza, Közép utca 17. Telephelyek: 4400 Nyíregyháza, Bcskai

Részletesebben

^i\- (b l^o \^ ^L_? ALKOTMANYBIRÖSAG . ;IA^ S''ABUÍ<KIJ;MI'NUTAR. ÍAI. TO4Buda!KÍLi"ali"u..w. E-nuih Mdra.<. k", ran"n, (,;"~,'.^

^i\- (b l^o \^ ^L_? ALKOTMANYBIRÖSAG . ;IA^ S''ABUÍ<KIJ;MI'NUTAR. ÍAI. TO4Buda!KÍLialiu..w. E-nuih Mdra.<. k, rann, (,;~,'.^ AIktmánybíróság 1015 Budapest Dnátiutca35-45. Ugyszám: ALKOTMANYBIRÖSAG ^i\- (b l^ \^ Érkezett: 2018 JAN 04. 5j-íL^-

Részletesebben

1. Értelmező rendelkezés (1) Jelen rendelet alkalmazásában:

1. Értelmező rendelkezés (1) Jelen rendelet alkalmazásában: BALMAZÚJVÁROS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 12/2016. (IV. 27.) önkrmányzati rendelete a helyi adókról szóló 29/2012. (XI. 29.) rendelet módsításáról Balmazújvárs Várs Önkrmányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT

ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT A New West Kft. számára kiemelt fntsságú cél a www.newwest.hu látgatói által rendelkezésre bcsáttt személyes adatk védelme, a látgatók infrmációs önrendelkezési jgának biztsítása.

Részletesebben

A KézenFogva Alapítvány észrevételei és javaslatai

A KézenFogva Alapítvány észrevételei és javaslatai A KézenFgva Alapítvány észrevételei és javaslatai FELHÍVÁS a nagylétszámú intézeti ellátási frma kiváltásának, és magas minőségű, hzzáférhető közösségi ellátási frmák kialakításának megvalósítására A Felhívás

Részletesebben

EFCA CA FGIV 1701 PROJEKTFELELŐS. A Hivatal örömmel fogadja mindazon motivált jelöltek jelentkezését, akik részt kívánnak venni az EFCA fejlődésében.

EFCA CA FGIV 1701 PROJEKTFELELŐS. A Hivatal örömmel fogadja mindazon motivált jelöltek jelentkezését, akik részt kívánnak venni az EFCA fejlődésében. ÁLLÁSHIRDETÉS AZ EURÓPAI HALÁSZATI ELLENŐRZŐ HIVATAL EFCA AZ EURÓPAI UNIÓ 2005-BEN LÉTREHOZOTT ÜGYNÖKSÉGE, AMELYNEK CÉLJA A TAGÁLLAMOK ÁLTAL FOLYTATOTT HALÁSZATI ELLENŐRZÉSI ÉS FELÜGYELETI TEVÉKENYSÉGEK

Részletesebben

TERVEZETT NAPIREND 1. MÓDOSÍTOTT VÁLTOZAT II.

TERVEZETT NAPIREND 1. MÓDOSÍTOTT VÁLTOZAT II. Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. július 19. (OR. en) 11367/1/16 REV 1 OJ CRP2 27 COMIX 535 TERVEZETT NAPIREND Tárgy: Az ÁLLANDÓ KÉPVISELŐK BIZOTTSÁGÁNAK (II. rész) 2595. ülése Időpnt: 2016. július

Részletesebben

Rendészeti igazgatás. Rendészet. Jogi szabályozás

Rendészeti igazgatás. Rendészet. Jogi szabályozás Gazdasági élet Igazgatása Környezet Védelme Közrend, Közbiztonság védelme, rendészet Humán igazgatás Rendészeti igazgatás Jogi szabályozás Alaptörvény (46. cikk) Rtv 1994:XXXIV. tv. Hszt 1996: XLIII. tv.

Részletesebben

A MATASZ KÜLFÖLDÖN SZOLGÁLATOT TELJESÍTETTEK (MISSZIÓS) TAGOZATÁNAK ÉVI PROGRAMJÁNAK MEGVALÓSULÁSA

A MATASZ KÜLFÖLDÖN SZOLGÁLATOT TELJESÍTETTEK (MISSZIÓS) TAGOZATÁNAK ÉVI PROGRAMJÁNAK MEGVALÓSULÁSA Tájékztató a célkitűzések megvalósítási helyzetéről, a 2015. évben betervezett és végrehajttt feladatkról, tevékenységünkről, működésünk tapasztalatairól: A MATASZ KÜLFÖLDÖN SZOLGÁLATOT TELJESÍTETTEK (MISSZIÓS)

Részletesebben

TERVEZETT NAPIREND AZ ÁLLANDÓ KÉPVISELŐK BIZOTTSÁGA (II. rész) Európa épület, Brüsszel november 8. (10.00)

TERVEZETT NAPIREND AZ ÁLLANDÓ KÉPVISELŐK BIZOTTSÁGA (II. rész) Európa épület, Brüsszel november 8. (10.00) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. nvember 7. 13975/1/17 REV 1 OJ CRP2 37 COMIX 740 TERVEZETT NAPIREND AZ ÁLLANDÓ KÉPVISELŐK BIZOTTSÁGA (II. rész) Európa épület, Brüsszel 2017. nvember 8. (10.00)

Részletesebben

Családi pótlék határokon átívelő esetekben (Európai Unió, Európai Gazdasági Térség és Svájc) A nemzetközi jog alkalmazása

Családi pótlék határokon átívelő esetekben (Európai Unió, Európai Gazdasági Térség és Svájc) A nemzetközi jog alkalmazása Családi pótlék határkn átívelő esetekben (Európai Unió, Európai Gazdasági Térség és Svájc) A nemzetközi jg alkalmazása A jelen tájékztató áttekintést ad a határkn átívelő esetek sajátsságai tekintetében.

Részletesebben

ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG

ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG 25 ÉVES A POLGÁRŐRSÉG 300X100 BIZTONSÁG A RENDŐRSÉG ÉS A POLGÁRŐRSÉG KIEMELT BŰNMEGELŐZÉSI MINTAPROGRAMJA Magyarrszág 300 településén a közbiztnság erősítésére és a laksság

Részletesebben

Nagyvárosi térségek és regionalizmus Izraelben

Nagyvárosi térségek és regionalizmus Izraelben A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 aznsítószámú Nemzeti Kiválóság Prgram Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támgatást biztsító rendszer kidlgzása és működtetése rszágs prgram című kiemelt

Részletesebben

A HAND Szövetség válaszai a 2015 utáni globális fejlesztési/fenntartható fejlődési agendára vonatkozó külügyminisztériumi konzultációs kérdésekre

A HAND Szövetség válaszai a 2015 utáni globális fejlesztési/fenntartható fejlődési agendára vonatkozó külügyminisztériumi konzultációs kérdésekre A HAND Szövetség válaszai a 2015 utáni glbális fejlesztési/fenntartható fejlődési agendára vnatkzó külügyminisztériumi knzultációs kérdésekre 2013.09.10. A HAND Szövetség az alábbi kérdések megválaszlásában

Részletesebben

I. A felosztandó jogdíjak alanyai

I. A felosztandó jogdíjak alanyai A Magyar Hanglemezkiadók Szövetségének Felsztási Szabályzata A Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége (MAHASZ) által kezelt jgdíjakat a Szövetség közgyűlésének 2006. április 21-én hztt határzata (2007. február

Részletesebben

IGÉNYLÉSHEZ SZÜKSÉGES TOVÁBBI DOKUMENTUMOK 1

IGÉNYLÉSHEZ SZÜKSÉGES TOVÁBBI DOKUMENTUMOK 1 Hiteligénylő neve: Banki tanácsadó neve: telefnszáma: telefnszáma: IGÉNYLÉSHEZ SZÜKSÉGES TOVÁBBI DOKUMENTUMOK 1 K&H lakáscélú hitelek állami támgatással és extra 10+10 / Családi tthnteremtési kedvezmény

Részletesebben

LUDA SZILVIA. sikerül egységnyi anyagból nagyobb értéket létrehozni, gyorsabban nő a GDP, mint az anyagfelhasználás.

LUDA SZILVIA. sikerül egységnyi anyagból nagyobb értéket létrehozni, gyorsabban nő a GDP, mint az anyagfelhasználás. A GAZDASÁGI NÖVEKEDÉS ÉS A PAPÍRFELHASZNÁLÁS ALAKULÁSA NÉHÁNY OECD ORSZÁG PÉLDÁJÁN KERESZTÜL Bevezetés LUDA SZILVIA A tanulmány az ök-hatéknyság fgalmának értelmezését bemutatva, felhívja a figyelmet annak

Részletesebben

Adatkezelési tájékoztató

Adatkezelési tájékoztató Adatkezelési tájékztató Jelen dkumentum tartalmazza a PAK Persnal Hungary Kft., mint szlgáltató tájékztatását a pakpersnal.eu közvetítési tevékenységével összefüggésben megvalósuló adatkezelésekkel kapcslatban.

Részletesebben

Az IPA Magyar Szekció Elnökségének Ügyrendje

Az IPA Magyar Szekció Elnökségének Ügyrendje Az IPA Magyar Szekció Elnökségének Ügyrendje I. Az Elnökség és tagjai 1.1 Az IPA Magyar Szekció (a tvábbiakban: Magyar Szekció) Elnöksége (a tvábbiakban: Elnökség) a Magyar Szekció ügyintéző és képviseleti

Részletesebben

Tájékoztató a 2015. évi pedagógiai-szakmai ellenőrzés (tanfelügyelet) és pedagógusminősítések szakértői feladataival kapcsolatban

Tájékoztató a 2015. évi pedagógiai-szakmai ellenőrzés (tanfelügyelet) és pedagógusminősítések szakértői feladataival kapcsolatban Tájékztató a 2015. évi pedagógiai-szakmai ellenőrzés (tanfelügyelet) és pedagógusminősítések szakértői feladataival kapcslatban Budapest, 2015. szeptember 21. 1 A 2015. év szeptemberében megkezdődött minősítésekkel

Részletesebben

Felhasználási feltételek 1.2

Felhasználási feltételek 1.2 Felhasználási feltételek 1.2 E hnlap célja az, hgy segítsen megismerni a 2019.05.18-i találkzón elhangzttakat. Szeretnénk, ha a hnlapunkból másk is hasznt merítenének, de kérjük, ne használja fel annak

Részletesebben

Bodorkós Ferenc polgármester. Dr. Görög István jegyző Kissné Sághi Rita igazgatási előadó

Bodorkós Ferenc polgármester. Dr. Görög István jegyző Kissné Sághi Rita igazgatási előadó Beszámló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatk 2015. évi ellátásáról Bdrkós Ferenc plgármester Dr. Görög István jegyző Kissné Sághi Rita igazgatási előadó A beszámlót figyelemmel Magyarrszág helyi

Részletesebben

Adatkezelési tájékoztató

Adatkezelési tájékoztató Adatkezelési tájékztató Jelen dkumentum tartalmazza a Jbcapital Kft., mint szlgáltató tájékztatását a jbcapital.eu közvetítési tevékenységével összefüggésben megvalósuló adatkezelésekkel kapcslatban. Az

Részletesebben

A KÖZVETLEN DEMOKRÁCIA ÉS INTÉZMÉNYEI április 21. ELŐADÁSVÁZLAT

A KÖZVETLEN DEMOKRÁCIA ÉS INTÉZMÉNYEI április 21. ELŐADÁSVÁZLAT A KÖZVETLEN DEMOKRÁCIA ÉS INTÉZMÉNYEI 2017. április 21. ELŐADÁSVÁZLAT Alapfgalmak. A képviseleti és a közvetlen hatalmgyakrlás visznya - a közvetlen hatalmgyakrlás klasszikus intézményei népszavazás: döntéshzatal

Részletesebben

ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA

ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KRIMINOLÓGIA DOKTORI PROGRAM Tanulmányi mdul: 72 tanulmányi kredit 1. kötelező előadás és szeminárium AJI/KRIM/köt/1: Kutatásmódszertan (közös előadás az állam- és

Részletesebben

Adatkezelési szabályzat

Adatkezelési szabályzat Adatkezelési szabályzat ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ Süveges Kft. Ez az adatkezelési tájékztató a természetes személyek személyes adatai védelméről és az adatk szabad áramlásáról az Európai Parlament és a

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Prgram Múzeumk isklabarát fejlesztése és ktatási-képzési szerepének infrastrukturális erısítése c. pályázati felhívásáhz Kódszám: TIOP 1.2.2/09/1

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere. Javaslat a térfigyelő kamerarendszer működtetésével kapcsolatos döntés meghozatalára

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere. Javaslat a térfigyelő kamerarendszer működtetésével kapcsolatos döntés meghozatalára Ügyszám: 24967 /2016. Salgótarján Megyei Jgú Várs Plgárm es tere Javaslat a térfigyelő kamerarendszer működtetésével kapcslats döntés meghzatalára Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján Megyei Jgú Várs Közgyűlése

Részletesebben

ADATVÉDELMI NYILATKOZAT BELCHIM CROP PROTECTION

ADATVÉDELMI NYILATKOZAT BELCHIM CROP PROTECTION ADATVÉDELMI NYILATKOZAT BELCHIM CROP PROTECTION (Érvényes 2018. május 25-től) A jelen adatvédelmi nyilatkzatt az Ön személyes adatainak a jelen nyilatkzatban feltüntetett kezeléséért közvetlenül vagy a

Részletesebben

P7_TA(2012)0091 A 6. Vízügyi Világfórum

P7_TA(2012)0091 A 6. Vízügyi Világfórum P7_TA(2012)0091 A 6. Vízügyi Világfórum Az Európai Parlament 2012. március 15-i állásfglalása a Víz Világfórumról (Marseille, 2012. március 12 17.) (2012/2552(RSP)) Az Európai Parlament, tekintettel a

Részletesebben

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Jgi Bizttság 12.11.2013 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE (104/2013) Tárgy: A brit Alsóház indklással elláttt véleménye az Európai Ügyészség létrehzásáról szóló tanácsi rendeletre

Részletesebben

A SZŐKE TISZA pusztulása és a jogi felelősség kérdése

A SZŐKE TISZA pusztulása és a jogi felelősség kérdése 3. számú melléklet A SZŐKE TISZA pusztulása és a jgi felelősség kérdése Furcsa mód épp a laikus civil közösség hivatkztt internetes közösségi ldalain kmmentelők részéről vetődött fel több alkalmmal is

Részletesebben

ESZTERGOM ÉS NYERGESÚJFALU TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS

ESZTERGOM ÉS NYERGESÚJFALU TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS ESZTERGOM ÉS NYERGESÚJFALU TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS Nyílt ülésen tárgyalandó. 52/2011.09.08. A határzati javaslat elfgadásáhz egyszerű többség szükséges. Előterjesztés az Esztergm és Nyergesújfalu

Részletesebben

ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ

ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ amelyben tájékztatjuk Önt, mint hnlapunk látgatóját társaságunk adatkezelési és adatvédelmi szabályairól. 1. Milyen alapelveket követünk adatkezelésünk srán? Társaságunk az adatkezelése

Részletesebben

Dr. Nemes Ákos, titkár, Magyar Követeléskezelők és Üzleti Információt Szolgáltatók Szövetsége (MAKISZ)

Dr. Nemes Ákos, titkár, Magyar Követeléskezelők és Üzleti Információt Szolgáltatók Szövetsége (MAKISZ) Dr. Nemes Áks, titkár, Magyar Követeléskezelők és Üzleti Infrmációt Szlgáltatók Szövetsége (MAKISZ) Európai Bizttság 2011/7/ EU irányelvének érvényesülése, a hazai kintlévőség-kezelési jgszabályi környezet

Részletesebben

ÁLLÁSHIRDETÉS TARTALÉKLISTA LÉTREHOZÁSA CÉLJÁBÓL

ÁLLÁSHIRDETÉS TARTALÉKLISTA LÉTREHOZÁSA CÉLJÁBÓL ÁLLÁSHIRDETÉS TARTALÉKLISTA LÉTREHOZÁSA CÉLJÁBÓL Besztás Besrlási csprt/fkzat AD 8 Szerződés típusa Hivatkzás A pályázatk benyújtásának határideje A munkavégzés helye A tartaléklista érvényességének ideje

Részletesebben

TERVEZETT NAPIREND 1. MÓDOSÍTOTT VÁLTOZAT

TERVEZETT NAPIREND 1. MÓDOSÍTOTT VÁLTOZAT Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2015. nvember 24. (OR. fr) 14453/1/15 REV 1 OJ/CRP2 42 COMIX 617 TERVEZETT NAPIREND Tárgy: Az ÁLLANDÓ KÉPVISELŐK BIZOTTSÁGÁNAK (II. rész) 2565. ülése Időpnt: 2015. nvember

Részletesebben

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK. 30/2015.(XII.18.) önkormányzati rendelete. a helyi iparűzési adóról

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK. 30/2015.(XII.18.) önkormányzati rendelete. a helyi iparűzési adóról NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 30/2015.(XII.18.) önkrmányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Nyíregyháza Megyei Jgú Várs Önkrmányzatának Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk

Részletesebben

Adatkezelési Tájékoztató az MLSZ közreműködésével kiépített kamerarendszerek és a Groupama Aréna kamerarendszerének alkalmazásával kapcsolatban

Adatkezelési Tájékoztató az MLSZ közreműködésével kiépített kamerarendszerek és a Groupama Aréna kamerarendszerének alkalmazásával kapcsolatban Adatkezelési Tájékztató az MLSZ közreműködésével kiépített kamerarendszerek és a Grupama Aréna kamerarendszerének alkalmazásával kapcslatban 1. Hl találja az adatkezeléssel kapcslats infrmációkat? Az MLSZ

Részletesebben

Adatkezelési tájékoztató

Adatkezelési tájékoztató Adatkezelési tájékztató Jelen dkumentum tartalmazza a Lmex Kft. (a tvábbiakban: Adatkezelő) által a vásárlóit érintő adatkezelésekkel kapcslats tájékztatást. Az adatkezelési tájékztató a 2016/679 számú

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET január 31-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET január 31-i ülésére Budapest Fővárs IX. Kerület Ferencvárs Önkrmányzata Iktató szám: 14/2013. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2013. január 31-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat az önkrmányzat adósságának

Részletesebben

Utólagos, Ügyfél kérésére történő hitelszerződés módosításokról szóló tájékoztató

Utólagos, Ügyfél kérésére történő hitelszerződés módosításokról szóló tájékoztató Utólags, Ügyfél kérésére történő hitelszerződés módsításkról szóló tájékztató Tartalm: Fedezetcsere... 1 Fedezetkivnás... 4 Adóstárs csere... 6 Lakáscél és/vagy finanszírztt ingatlan módsítás... 7 Fedezetcsere

Részletesebben

ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA

ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA Állam- és Jgtudmányi Dktri Iskla tel +36 1 483 8000/4732 fax +36 1 483 8000/4632 e-mail: phdjur@ajk.elte.hu ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KRIMINOLÓGIA DOKTORI PROGRAM TANULMÁNYI MODUL: 72 tanulmányi

Részletesebben

A Mobile2020 projekt magyarországi munkacsoportjának ajánlásai. Mezei Csaba

A Mobile2020 projekt magyarországi munkacsoportjának ajánlásai. Mezei Csaba A Mbile2020 prjekt magyarrszági munkacsprtjának ajánlásai Mezei Csaba 11.11.2013. Baltic Envirnmental Frum Deutschland e. V. Osterstraße 58 20259 Hamb urg Germany www.mbile2020.eu Part -financed by the

Részletesebben

Tisztelt Intézményvezető Úr/Hölgy!

Tisztelt Intézményvezető Úr/Hölgy! Tisztelt Intézményvezető Úr/Hölgy! Az elmúlt időszakban már majdnem minden GDPR tanácsadó árajánlata megérkezett az EU 2018.05.25-től kötelezően alkalmazandó adatvédelmi rendeletével (tvábbiakban GDPR

Részletesebben

ÁLLÁSHIRDETÉS TARTALÉKLISTA LÉTREHOZÁSÁHOZ. IT szakértő (F/N)

ÁLLÁSHIRDETÉS TARTALÉKLISTA LÉTREHOZÁSÁHOZ. IT szakértő (F/N) ÁLLÁSHIRDETÉS TARTALÉKLISTA LÉTREHOZÁSÁHOZ Munkakör Besrlási csprt/fkzat AD 6 Szerződés típusa Hivatkzás A pályázatk benyújtásának határideje A munkavégzés helye IT szakértő (F/N) Ideiglenes alkalmaztt

Részletesebben

A támogatást igénylők egymás közti kapcsolat jellege: házastársi élettársi

A támogatást igénylők egymás közti kapcsolat jellege: házastársi élettársi KÉRELEM ÉS NYILATKOZAT Lakásépítési támgatás kölcsönszerződés megkötését követően született gyermek után történő igénybevételére hiteltartzás csökkentésére / építési költség megfizetésére TAKARÉK aznsító:

Részletesebben