A tehetséges tanulók azonosítása, beválogatása, valamint mérések alkalmazása a tehetséggondozó programban. Készítette: Bárány Zoltán r.

Hasonló dokumentumok
Veresné dr. Somosi Mariann

A vezető szerepe és feladatai a tehetséggondozásban

Tárgyi tematika és félévi követelményrendszer

Gönczy Pál Általános Iskola Debrecen, október 27.

M5004 FELADATOK. f) elegendő előny esetén meg tudja kezdeni a program előkészítését, és a feltételek megteremtését ISMERETEK

A KÖZSZOLGÁLATI KARRIERT TÁMOGATÓ RENDSZEREK

INGYENES KÉPZÉSI LEHETŐSÉG ÖNKÉNTES MUNKÁBAN

HOGYAN JELEZHETŐ ELŐRE A

Tehetségfejlesztési modellek a rendészeti képzésben

AZ ISKOLAI TEHETSÉGGONDOZÁS KRITIKUS ELEMEI

Tehetségről, a közoktatási törvényben /1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról /

MIR. Kompetenciák. Dr. Finna Henrietta

A tehetséggondozás gyakorlata és lehetőségei alsó tagozaton

I N T É Z K E D É S I T E R V MECSEKALJAI ÁLTALÁNOS ISKOLA JURISICS UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA PÉCS, MÁRCIUS 18. KÉSZÍTETTE:

TEHETSÉGGONDOZÁSI PROGRAMTERV A NASZÁLY-GALGA TISZKBEN február

Intézkedési terv a es tanévre vonatkozóan, a es tanév minőségirányítási programjának értékelése alapján

Hozd ki belőle a legtöbbet fiatalok egyéni támogatása coaching technikával

Egésznapos iskola vagy tanoda?

AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS EREDMÉNYEI 2016/2017-ES TANÉV

Tájékoztató a. munkájáról. Református Tananyagfejlesztő Csoport. Pompor Zoltán. szakmai vezető

A TEHETSÉGEK BEAZONOSÍTÁSA, A TEHETSÉGEK GONDOZÁSA

HELYZETELEMZÉS A TELEPHELYI KÉRDŐÍV KÉRDÉSEIRE ADOTT VÁLASZOK ALAPJÁN

A Debreceni Tehetséggondozó Központ Pedagógiai Szakszolgálat szerepe és lehetőségei a tehetséggondozásban

2008 Tehetséggondozó Program kidolgozása és működtetése 2008 AKKREDITÁLT TEHETSÉGPONT

A pedagógus szerepe a közösségi szolgálatban Szeged, 2013.április 25. Dr. Bodó Márton

Sylvester mentálhigiénés, személyiségfejlesztő, Közösségi szolgálat Projekt értékelés tanév

INNOVÁCIÓ A TEHETSÉGGONDOZÁSBAN A MATEHETSZ TEVÉKENYSÉGRENDSZERÉBEN

TEHETSÉGBARÁT ISKOLA KONFERENCIA A PEDAGÓGUSOK TEHETSÉGGONDOZÁSSAL KAPCSOLATOS ELŐZETES HIEDELMEI DR.SASS JUDIT - DR. BODNÁR ÉVA

TEHETSÉGGONDOZÁS A BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUMBAN

Szakmai-kapcsolati tőkénk előzményei:

Komplex tehetséggondozó program a szarvasi Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola és Óvodában

Csodagyerek, tehetség, talentum, géniusz?

A XXI. század módszerei a könyvvizsgálók oktatásában avagy a digitális kompetenciák és digitális tanulás fejlesztése

A Sátoraljaújhelyi Tehetségpont hatókörében működő műhelyek működési rendje

IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA

TEHETSÉGAZONOSÍTÁS TEÉRTED!

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS SZAKMAI TEVÉKENYSÉG BEMUTATÁSA FEBRUÁR 25.

A tanítási-tanulási motivációk szabályozási kérdései, Budapest, november 29. Készítette: Bánné Mészáros Anikó, RPI

Hogyan írjunk jól sikerült kompetenciamérést? Készítette: Kiss István 2. évf. Mérés-értékelés szakvizsga

IPR AKCIÓTERV. IPR alkalmazása tanév. Bárna, szeptember 1. Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015.

Olyan tehetséges ez a gyerek mi legyen vele?

Miért NE legyünk Iroman-ek? Legyen Extrém helyett ELÉG!

MOTIVÁCIÓ A HILDBEN. avagy egy néha göröngyös út az eredményekhez. Göggené Somfai Zsuzsa igazgató Budapest, november 29.

Utazás a kompetenciák világába

Tehetséggondozó műhely az egészség szolgálatában Tehetségazonosító metodika

KULCSFONTOSSÁGÚ TEHETSÉGEK MENEDZSMENTJE

Az iskolapszichológiai,

Az iskolapszichológusok és az egészségügyi személyzet együttműködési lehetőségei a hátrányos helyzetű gyermekek gondozásában

Portfólióvédés március 2. Bajnokné Vincze Orsolya. Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet

Motivációs tesztek felépítése

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti kommunikáció. tanulmányokhoz

A mérés tárgya, tartalma

Üzleti kommunikáció TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. I. évfolyam. 2013/2014 I. félév

MELÓ-DIÁK Mentorprogram A fiatal generációk belépője a munkaerőpiacra

2017. november Jánossy Zsolt Budapesti POK Digitális Pedagógiai Módszertani Központ

ÉRETTSÉGI VIZSGÁK A 21. SZÁZAD ELEJÉN NEMZETKÖZI KITEKINTÉS

Miben fejlődne szívesen?

SIOK Széchenyi István Általános Iskola FIT jelentés 2011 Kompetenciamérés

XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP / STORYLINE KERETTÖRTÉNET

4. (13) bekezdés: A közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között

Iskolai közösségi szolgálat - az iskolák és a fogadó intézmények közötti kapcsolat módszertana

KARRIERTERVEZÉS ÉS CSALÁDI HÁTTÉR

Békés Megyei Foglalkoztatási Paktum Képzési munkacsoport. Kompetencia felmérő kérdéssor kiértékelés

IKSZ Ahogyan mi látjuk tapasztaljuk. a veszprémi Vetési Albert Gimnáziumban

MELLearN 13. Nemzeti és Nemzetközi Lifelong Learning Konferencia

EFOP ESÉLYTEREMTÉS A KÖZNEVELÉSBEN TANODA

Társadalomismeret. Hogyan tanítsunk az új NAT szerint? Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó Zrt. Králik Tibor fejlesztő

LATIN NYELV ÉS IRODALOM MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018

A bennem rejlő vezető. Eredményes iskolai kultúra kialakítása pedagógusok és diákok életvezetési kompetenciáinak fejlesztésével

Világos?! (Nem csak) egy természettudományos projekt története. Jánossy Zsolt Gödöllői Török Ignác Gimnázium IPET

AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS INTÉZMÉNYI EREDMÉNYEINEK ÖT ÉVRE VISSZATEKINTŐ ELEMZÉSE ALAPJÁN. készült INTÉZKEDÉSI TERV

Tehetséggondozás az integrált Debreceni Egyetemen ig

A SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK FEJLESZTÉSE AZ ERKÖLCSI NEVELÉS SZOLGÁLATÁBAN

Dr. Konczosné dr. Szombathelyi Márta Tehetség- és motivációs modell kidolgozásának kérdései a SZE TMDK kapcsán

A MEGVALÓSULT PROGRAM MUNKATERVE NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM 2014

Audi Hungaria Schule. Tájékoztató az Iskolai Közösségi Szolgálatról

TEHETSÉGFEJLESZTÉS A SZAKKÉPZÉSBEN

Megjegyzések a gyakorlati oktatási kézikönyvhöz

Kompetenciafejlesztés a mérnöktanárképzésben TÁMOP B.2-13/

DIPLOMA ÉS KOMPETENCIA KONFERENCIA HR KOMPETENCIÁK HAZAI IPARÁGI SZEMSZÖGBŐL MP SOLUTIONS HELLNER ALIDA

Teljesítményértékelés

A tanári mesterképzés portfóliója

A TEHETSÉG A TEHETSÉG NEM VÉSZ EL TATÁRSZENTGYÖRGYÖN TÁMOP /

Mérés-értékelés pedagógus szakvizsga

QALL Végzettséget mindenkinek! A kamara támogató szerepe gazdasági szempontból

AZ ANYANYELVI KOMMUNIKÁCIÓ STANDARDFEJLESZTÉSE

A TÁMOP 3.1.5/12 kiemelt projektben az OFI által megvalósítandó fejlesztések és a köznevelés megújulásának kapcsolata

Záróvizsga komplex tételsor villamos-mérnöktanár hallgatóknak

PROJEKTTERV SABLON. Digitális Jólét Nonprofit Kft.

A közösségi szolgálat, mint pedagógiai eszköz

AGRESSZÍV, MERT NINCS MÁS ESZKÖZE Magatartászavaros gyerekek megküzdési stratégiáinak vizsgálata a Pszichológiai Immunkompetencia Kérdőív tükrében

A kompetencia terület neve

A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI

A KOMP RENDSZER MINT A JÖVŐ TUDATOS HUMÁNERŐFORRÁS-GAZDÁLKODÁSÁNAK EGYIK HATÉKONY ESZKÖZE

TÁMOP /2 Iskolai tehetséggondozás MŰVÉSZETI TEHETSÉGKÖR

Ha az akadályozott gyermeknek nem segítünk abban, hogy a képességeit kibontakoztassa, az egyéni tragédia. Tragédia neki és családjának.

Összeállította: Kiss Zoltánné koordinátor az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet közös kiadványa alapján.

Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés, a tanfelügyelet standardjai

A szervezetekkel, vállalkozásokkal való együttműködés szerepe a munkaerőpiac igényeinek felmérésében december 14.

Átírás:

A tehetséges tanulók azonosítása, beválogatása, valamint mérések alkalmazása a tehetséggondozó programban. Készítette: Bárány Zoltán r. alezredes

Logikai fázis A tehetségazonosítás beválogatás folyamatának főbb területei Példák a tehetségazonosítás, beválogatás lehetséges folyamataira P A beválogatás szempontrendszerének meghatározása, az adatbázisok kialakítása, mérési eszközkészlet összeállítása, a mérés(ek) időpontjának meghatározása Az adatbázisok feltöltése. A mérés szabályozóinak kidolgozása. A mérés kérdéseinek összeállítása. A méréshez szükséges személyi, anyagi, technikai feltételek megteremtése D Végrehajtás Az adatbázisok felhasználása, osztályfőnöki és szaktanári ajánlás, mérések folyamata, feladatok, tesztek végrehajtása alapján. A beválogatás több szakaszban történő végrehajtása. A mérések eredménye alapján tanulók beválogatása. C Értékelések területe. Szakmai iránymutatás, koordinációs tevékenységek folyamata. A Kontrollmechanizmusok működtetése. Kontrolmérések Kommunikációs folyamatok.

A tanuló kompetenciáinak mérése és értékelése Az iskola nevelőtestületének döntése értelmében tanulók kulcskompetenciáit a képzés során legalább három marker ponton kell mérni, és a mérés alapján kell meghatározni a fejlesztési irányokat osztály, illetve az egyén szintjén.

A bemeneti kompetenciamérés elemei Mérendő kompetenciák a bemeneti mérés során kompetencia Mivel mérjük? kompetencia Mivel mérjük? Kommunikáció interjú Együttműködés AC Önfejlesztés, készség tanulási interjú Problémamegoldás és döntési képesség, AC Érzelmi stabilitás Önismereti teszt

Köztes mérések Bemeneti mérésnél már mért kompetencia (kontrollmérés) Újonnan mérendő kompetencia kompetencia Mivel mérjük? kompetencia Mivel mérjük? Kommunikáció interjú Konfliktusmegoldás Thomas Killman Önfejlesztés, tanulási interjú konfliktuskezelési teszt készség Problémamegoldó képesség, döntési képesség, Érzelmi stabilitás AC önállóság AC Önismereti teszt

A képesítő vizsgára bocsátás előtti kompetenciamérés elemei korábbi méréseknél már mért kompetencia (kontrollmérés) Újonnan mérendő kompetencia kompetencia Mivel mérjük? kompetencia Mivel mérjük? Önfejlesztés, készség tanulási interjú Differenciálás, ésszerű kockázatvállalás? Problémamegoldó képesség, döntési képesség, AC Helyzetfelismerés, határozottság AC Érzelmi stabilitás Önismereti teszt

Osztályfőnöki ajánlás A tanulóknál a beválogatás első részében az osztályfőnökök saját tapasztalataik alapján ajánlást tesznek

Szaktanári ajánlás Az osztályfőnöki ajánlással egy időben az adott területen tanító szaktanárok is javaslatot tesznek arra, hogy saját szakterületükön mely diákokat tartják alkalmasnak az adott tehetséggondozó programban való részvételhez

A tanulmányi eredmény szerepeltetése a beválogatási rendszerben Egységes értékelési rendszer itt nem adható, így a tehetséges tanulók azonosítására az adott terület szaktanára által megadott tanulmányi eredmények számítanak, amelyet a beválogatás szempontjából fontosnak tartanak.

Ajánlások összegzése Az osztályfőnöki és szaktanári javaslatok, ajánlások alapján minden MF-es szakterülethez elkészül egy adatbázis. Az adott terület adatbázisa tartalmazza mind az osztályfőnöki, mind az adott szakterület szaktanári javaslatait. Egy adott diák több szakterület adatbázisában is szerepelhet.

Tanulói rangsorolás A tanulók önkéntességének érvényre juttatása érdekében (mert lehet, hogy egy tanuló több területre is jelentkezni kíván) a szaktanári vagy osztályfőnöki javaslattal rendelkező tanulókat nyilatkoztatjuk, hogy állítsanak fel egy rangsort, hogy melyik területen kívánnák tehetségüket leginkább kibontakoztatni. A rangsorolás célja: - egy diák ne kerüljön egyszerre több helyre - minden területen maradjon megfelelő tanulói létszám, mely a speciális, szaktanári szűrésnek teret biztosít.

Speciális szűrés Minden tananyagelemnél megjelenik azon tanulók listája, akik közül a szaktanár a tehetséggondozó program céljainak megfelelően, speciális szűréssel kialakítja a program résztvevőinek körét.

A lappangó tehetségek azonosítása A lappangó tehetségesek feltérképezése érdekében széles körű és kiterjedt propaganda tevékenységet folytatunk le az iskolán a fenti módszerekkel be nem válogatott megbújó tehetségek beazonosítása érdekében, számukra kurzusonként további 2-5 üres helyet fenntartunk, amelyekre az önként jelentkező tanulókat a speciális szaktanári válogatásra irányítunk a többi tanulóval együtt.

Mérési területek a Miskolci Rendészeti Szakközépiskola tehetséggondozó programjában

Az IQ (intelligence quotient, azaz intelligenciahányados) A Miskolci Rendészeti Szakközépiskolában a tehetséggondozó program során a Raven Standard és Advenced teszteket alkalmaztuk. A tesztet az iskola ILIAS rendszerébe adaptáltuk, így a kitöltése számítógépen egy időben gyorsan nagy létszámú csoporttal is végrehajtható. A teszt eredménye azonnal jelentkezik.

Az EQ (Emotional Quotient) A Miskolci Rendészeti Szakközépiskolában a tehetséggondozó program során a SEMIQ tesztet alkalmaztuk. A tesztet az iskola ILIAS rendszerébe az intelligencia teszthez hasonlóan adaptáltuk.

Motiváció, kreativitás A Miskolci Rendészeti Szakközépiskolában a tehetséggondozó program során nyomtatott formátumú iskolai motivációs tesztet töltöttek ki a beválogatott tanulóink. A tesztet a fejlesztő team tagjai értékelték ki. A kreativitás vizsgálatára program során a szokatlan körök tesztjét, valamint a távoli asszociációs tesztet alkalmaztuk.

Szakpszichológusi értékelés, Renzulli-Hartman skála A fentebbi négy mérés eredményét szakpszichológus értékelte ki. A beválogatott tanulók miután részt vettek a fakultációkon, a fakultációt vezető tanár kitöltötte személyenként a Renzulli-Hartman féle skálát, amely összesítve kiértékelésre került.

Pszichológiai immun vizsgálat A tehetség azonosítására és a tehetséggondozásban részt vett tanuló fejlődésének kimutatására is alkalmas 80 kérdéses teszt, kontrolmérésként is alkalmazható.

Pszichológiai immun vizsgálat A teszt alapján az alábbi főbb jellemzők mutathatóak ki a vizsgált személynél: pozitív gondolkodás kontroll érzés koherencia érzés öntisztelet növekedés érzés kihívás rugalmasság empátia leleményesség énhatékonyság társas mobilitás szociális alkotóképesség szinkronképesség érzelmi kontrol ingerlékenység, gátlás

Pszichológiai immun vizsgálat A főbb jellemzőkben az alábbiak szerint jellemezhetőek a vizsgált személyek: teljes mértékben jellemző, majdnem jellemző, néha jellemző, alig, vagy sosem jellemző A teszt befejeztével az eredmény diagrammon jeleníthető meg, a tesztet szintén az ILLIAS rendszerben használjuk.

Köszönöm a megtisztelő figyelmet