Közösségi közlekedés 172,3 milliárd forintot kap 2009-ben a vasút



Hasonló dokumentumok
KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON Konferencia Balatonföldvár, május A közlekedésfejlesztés aktuális kérdései, feladatai

A GYSEV ZRT ÉVI ÜZLETI TERV TERVEZETÉNEK PÁLYAHÁLÓZAT MŰKÖDTETŐI TERV KIVONATA

Javaslat a térségi vasúti társaságok megalakításával kapcsolatos tárgyalásokra

A hálózat-hozzáférési díjtételek költségalapon való bemutatása. A 2010/2011. menetrendi évre kalkulált hálózat-hozzáférési díjak bemutatása

A magyar vasúti árufuvarozás aktuális kérdései

A MÁV ZRT. CSOPORT HELYZETE,

Új kihívások a közúti közösségi közlekedésben. Előadó: Ungvári Csaba üzemeltetési vezérigazgató-helyettes április 10.

Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP)

Andó János Hálózatfejlesztés vezető MÁV Zrt. Fejlesztési és Beruházási Főigazgatóság. VAMAV Kft. Évnyitó rendezvény Budapest

Üzemeltetési szervezetek elvárásai a fejlesztésekkel szemben

A vasúti pálya felújítása, karbantartása a forgalmi szakszolgálat szemszögéből

Zöld Nyíl Miskolci Villamos Projekt. Szeged január 23.


Árufuvarozó vasútvállalatok 2013

A közlekedés helyzete és az állami költségvetés


A közlekedésfejlesztés országos céljai. Fónagy János parlamenti államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Balatonfenyves, szeptember 10.

Integrált Ütemes Menetrend. A jövő vasútja most

ÜZEMELTETÉSI KIHÍVÁSOK KÜLÖNÖS

A D í D jszá zá ítás á i s D o D k o u k m u en e t n um u so s r o án á, n a z a a d t a szo

Vasúti személyszállítás aktuális trendjei a V4 országokban. Csépke András, MÁV-START vezérigazgató

Eszközbeszerzési stratégia a közúti közlekedésben

A MÁV-START utasbarát szolgáltatásfejlesztései. Kazai Katalin, MÁV-START értékesítési igazgató

Alternatív üzemanyagok a közszolgáltatásban a magánvállalkozások lehetőségei, piaci perspektívái

ELŐTERJESZTÉS február 22-i ülésére

A közösségi közlekedés előtt álló aktuális kormányzati célkitűzések

KÖSZÖNTJÜK TAGJAINKAT!

Kormányzati elvárásoknak való megfelelés a közúthálózat üzemeltetésben és fenntartásában Magyar Közút Nonprofit Zrt.

A GYSEV Zrt. mint régiós vasúttársaság

Pénzügyi lehetőségek az infrastruktúrafejlesztésben a as programozási időszakban

Magyar joganyagok - Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázati felhívá 2. oldal A pályázónak - konzorcium esetén annak egyik tagjának - a s

Beszámol a polgármester ősz

Debreceni közösségi közlekedés szolgáltatási színvonalának fejlesztése

VILLAMOS VASÚTI PÁLYÁK. Juhász Zsoltné tervező FŐMTERV ZRT április 20. MISKOLC

GYSEV Zrt. eredmények és fejlesztések a nyugat-dunántúli vasúti közlekedés elmúlt három évéből. Előadó: Kövesdi Szilárd vezérigazgató

Esélyegyenlőség a közösségi közlekedésben

Vasúti áruszállítási szolgáltatások pályavasúti támogatással. Tóth Csaba, üzemeltetési igazgató

Országos közforgalmú közlekedésfejlesztési koncepció. Tasó László Közlekedéspolitikáért Felelős Államtitkár

Személyszállítási törvény hatósági feladatai végrehajtásának tapasztalatai és a jövőbeni elképzelések

Intelligens európai városi közlekedés: Budapest közlekedési rendszerének megújítása

A VASÚTI MŰSZAKI SZABÁLYOZÁSI RENDSZER FELÜLVIZSGÁLATA ÉS FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI MODELLJÉNEK KIALAKÍTÁSA

Vasúti Erősáramú Konferencia

Budapest Főváros 1 Közgyülése. ikt. szám: Fph 123 I / 2018 MEGHÍVÓ. Tisztelt Hölgyem I Uram!

A Nemzeti Közlekedési Hatóság stratégiája

KÓRHÁZ Napelemekkel csökkentik az energiaköltségeket

MELLÉKLET. Magyar Vasúti Áruszállító Kft. Debrecen DÍJSZABÁSOK. Árufuvarozási üzletszabályzat melléklete

PIACFELÜGYELETI ÉS UTASJOGI FŐOSZTÁLY VASÚTI IGAZGATÁSI SZERV. Piaci jelentés év

PIACFELÜGYELETI ÉS UTASJOGI FŐOSZTÁLY VASÚTI IGAZGATÁSI SZERV. Piaci jelentés év

2013/2014. Veszprém vasúti szolgáltatásfejlesztés. Értékesítési szervezet MÁV-START Zrt

A TransHUSK Plus projekt

Módosult a KRESZ: nagyobb védelem a gyermekeknek! (ORFK)

Statikus funkcionális (működési) modell (szervezetek csoportosítása, szervezeti felépítés, tevékenységi szerkezet)

MTMG Logisztikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság DÍJSZABÁS

FUTÁR projekt A forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszer fejlesztése

Előadó: Dávid Ilona Elnök-vezérigazgató 2019.

Bodnár Sándor 4150, Püspökladány, Toldi u.10. Adószám: Beszámoló

AZ ELEKTROMOBILITÁS KORMÁNYZATI FELADATAI. III. Elektromobilitás Konferencia. Weingartner Balázs államtitkár Innovációs és Technológiai Minisztérium

A BKV ZRT. ÖNJÁRÓ AKKUMULÁTOROS TROLIBUSZAINAK ÜZEMELTETÉSI TAPASZTALATAI

Célegyenesben a Bubi. Célegyenesben a Bubi

A GYSEV és a GYSEV CARGO szerepe és tervei a közép-európai vasúti áruszállításban

A helyközi autóbuszos közlekedés előtt álló kihívások. Előadó: Kameniczky Ákos forgalmi igazgató május 30.

ELKÉSZÜLTEK A TOPONÁRI BUSZÖBLÖK

GYSEV tapasztalatok az infrastruktúrafejlesztések és a közlekedési szövetségek területén

KERÉKPÁRSZÁLLÍTÁS BUSZON, METRÓN, VILLAMOSON

AZ UD RENDSZER EMISSZIÓS KATEGÓRIÁINAK FELÜLVIZSGÁLTATA ÉS A JAVASOLT VÁLTOZÁS DÍJBEVÉTELI HATÁSAI

Kórházi létesítmény gazdálkodás a MOLNÁR AT TILA ELNÖK EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI VEZETŐK EGYESÜLETE

Harmadik feles (ESCO) finanszírozás lehetőségek és előnyök. Vámosi Gábor LENERG Energiaügynökség Nonprofit Kft. Ügyvezető

Harmadik feles finanszírozás jelentősége és lehetőségei energetikai beruházásoknál

DÍJSZÁMÍTÁSI DOKUMENTUM

A magyar-osztrák és a magyar-szlovák határtérségek közlekedési infrastruktúrája

A vasúti infrastruktúra üzemeltetési kihívásai. Előadó: Ikker Tibor Pályavasúti igazgató GYSEV Zrt.

Bevezetés. A Díjszabás az MMV Zrt. székhelyén (1035 Budapest, Kerék u. 80.), illetve a honlapján hozzáférhető. I. Fejezet. Díjszámítási feltételek

Összefoglaló a Havanna és Gloriett lakótelepek kötöttpályás kapcsolatának kialakítása a 42-es villamos vonal meghosszabbításával tárgyú projektről

Közúti pályák (BMEKOEAA213)

DÍJSZÁMÍTÁSI DOKUMENTUM

Infrastruktúra tárgy Városi (települési) közlekedés

Infrastruktúra tárgy Közlekedéspolitika Vasúti közlekedés

Nyári menetrendi módosítások

A közúti közösségi közlekedés kérdései tulajdonosi szcenáriók

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének november 28-i ülésére

Stockholm Public Transport (SL) Lars Romney Team Manager, Autóbusz- és Speciális közlekedés

A MÁV-START fejlesztési eredményei és célkitűzései, valamint a következő évek kihívásai

Így veszik meg a jegyet :19

Régi célok új szabályok. Hogyan növeljük Magyarország közlekedési rendszerének versenyképességét?

A MÁV Zrt. a szolgáltató pályavasút - Hogyan jobban?

Tulik Károly fejlesztési és beruházási főigazgató. A MÁV FBF fontosabb fejlesztései az aktuális, ill. az előttünk álló időszakban

VIII. VÁROSI VILLAMOS VASÚTI PÁLYA NAP

A MÁV-START Zrt. nemzetközi kapcsolatai, innovatív infrastruktúra fejlesztés Lóczi Csaba MÁV-START Zrt.

ELŐTERJESZTÉS május 30-i rendes ülésére

Együttműködési keretek Budapest közlekedésfejlesztésében. Dr. Denke Zsolt szakterületi vezető Budapesti Közlekedési Központ március 4.

3. NAPIREND Ügyiratszám: 14/ /2011. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület május 27-i nyilvános ülésére

Az RFC-11 Borostyán árufuvarozási korridor létrehozása és bővítésének lehetőségei. Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató GYSEV Zrt.

Ózd, május 17. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településf. és Vagyong. O.

BIZTONSÁGI FŐIGAZGATÓSÁG. Közlekedésbiztonsági Szervezet SZAKMAI NAP 2015.

TANULMÁNYOK A KÖZLEKEDÉS ÉS AZ

ÚTFELÜLETEK FELELŐS TERVEZÉSE,

TARTALOM 1 BEVEZETÉS ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A DD időbeli hatálya A DD tárgyi hatálya A Díjszámítási Dokumentum módo

Személyszállítási vasútvállalati igények. a KÖSZ jegyében Ughy Kálmán

Közösségi közlekedés

MTMG Logisztikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság VONTATÁSSZOLGÁLTATÁS

Átírás:

Kaposvár A Scania nyerte meg a tendert 4 Közösségi közlekedés 172,3 milliárd forintot kap 2009-ben a vasút 5 Szállítmányozás 2,5% legyen a szakmai minimum 7 XVII. évfolyam, 11. szám Fõszerkesztõ: Kiss Pál www.magyarkozlekedes.hu Elismerés fõszerkesztõnknek Jelentõs elismerésben részesült fõszerkesztõnk. Kiss Pál 15 éve jegyzi fõszerkesztõként a Navigátort, 10 éve pedig a Magyar Közlekedést. Ebbõl az alkalomból a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete elnöksége az MKFE Arany Emlékérmét adományozta neki. A kitüntetést Wáberer György, az MKFE elnöke és Kovács Aliz, az MKFE fõtitkára adta át. Kiss Pálnak elsõként Horváth Zsolt Csaba, az NKH elnöke gratulált. HungaroControl: új vezérigazgató Markó Andreát nevezte ki a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. vezérigazgatójává május 1-jétõl Hónig Péter közlekedési miniszter. Markó Andrea a Nehézipari Mûszaki Egyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát, ezt a Budapesti Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen elõbb mérnök-közgazdászi, majd Master of Business Administration végzettséggel egészítette ki. 2006-ban részt vett a HungaroControl részvénytársasággá történõ átalakításában. Távozik a vezérigazgató Június 30-i hatállyal közös megegyezéssel távozik posztjáról László Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója. Hosszú éveket töltöttem a cégnél, levezényeltem a megyei kht.-k összevonását, a régiósítást és a zrt.-vé alakulást is. Az elért megtakarítások révén úgy adom át a vezetést, hogy a Magyar Közút a válság miatt jelentõsen csökkentett útpénztári finanszírozás ellenére is képes ellátni feladatait mondta László Sándor. A vezérigazgatói poszt betöltésére a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium pályázatot írt ki. Az önkormányzatokkal kötött szerzõdéseket kell módosítani Továbbra is lehet iskolásokat szállítani Szeptembertõl sem változnak a közoktatási intézményekbe járó gyermekek autóbuszos szállításának feltételei: az eddigi biztonsági követelményeknek megfelelõ jármûveken történõ utaztatáshoz továbbra is igényelhetnek normatív állami támogatást az önkormányzatok. Az iskolabuszokra vonatkozó, szeptembertõl hatályos elõírások módosítására egyelõre nincs szükség, a települések és iskolák a szerzõdött szolgáltatókkal megállapodhatnak a KRESZ szerinti, többletköltségeket és fokozottabb biztonságot jelentõ elvárások betartásáról. A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium, az Önkormányzati Minisztérium, a Pénzügyminisztérium és a Volán Egyesülés képviselõi egyeztetõ megbeszélést tartottak az iskolabuszokkal kapcsolatos, szeptembertõl hatályba lépõ közlekedésbiztonsági célú követelmények értelmezése, megfelelõ alkalmazása, a közoktatási intézményekbe járó gyermekek szállítását végzõ autóbuszok támogatási lehetõségének tisztázása érdekében május végén. A Volán vállalatok azért kezdeményezték a megbeszélést, mert forrásaik nem teszik lehetõvé a költséges átalakítást. A találkozót követõ sajtótájékoztatón Csepi Lajos, a közlekedési tárca szakállamtitkára elmondta: a Volán vállalatok által jelzett jogértelmezési problémát a busztársaságok oldhatják fel. A Volánok vállalták, hogy teljes körû leltárt készítenek azokról az önkormányzatokkal kötött szerzõdéseikrõl, amelyekben kifejezetten iskolabusz szolgáltatás megrendelésérõl szólnak. E szerzõdések módosításával, az iskolabusz szolgáltatás megnevezést meghatározott külön célú menetrendszerinti, szerzõdéses vagy különjárati személyszállítás megnevezésre cserélve a gyermekeket közoktatási intézményekbe szállító buszok változatlan feltételekkel közlekedhetnek tovább. Ha a szeptemberig rendelkezésre álló idõben nem végezhetõ el az érintett szerzõdések módosítása, a szaktárcák készek módosítani a kapcsolódó jogszabályok egyikét a szolgáltatások zavartalan fenntartása érdekében. A KRESZ [1/1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól] iskolabuszokra vonatkozó, szeptember elsejétõl hatályba lépõ elõírásai szerint a gyermekeket biztonsági övvel, 135 cm alatt külön gyermekbiztonsági rendszerben kell rögzíteni, a busz elején és hátulján a rendeletben meghatározott megkülönböztetõ táblát kell elhelyezni, és a jármû álló utast nem szállíthat. A KRESZ azonban azt is kimondja, hogy nem kell biztonsági rendszerben rögzíteni a gyermekeket abban az esetben, ha a nem menetrend szerint közlekedõ autóbuszon a belsõ kialakításnak megfelelõen, valamint a forgalmi engedélyben rögzített adatok alapján lehetõség van álló utasok szállítására. Ennek megfelelõen tehát a KRESZ iskolabuszokra vonatkozó rendelkezései hatályba lépésükkor nem lehetetlenítik el a gyermekek autóbuszos szállítását, és nem zárják el az önkormányzatokat az erre a célra igénybe vehetõ támogatásoktól. A KRESZ kapcsolódó rendelkezései a szerzõdések módosítása esetén nem változnak meg, azok alapján az önkormányzatok és iskolák bizonyos saját költségek felvállalása mellett fokozottabb biztonságot jelentõ körülményeket teremthetnek a gyermekek iskolába jutásához. Négymilliárddal javult tavaly az üzemi tevékenység Csillag István kezdeményezése Iskolabuszok örökbefogadását kezdeményezte Csillag István, az Eximbank elnöke, volt gazdasági és közlekedési miniszter. Csillag István azt kérte vezetõtársaitól, topmenedzserektõl, hogy 1-2 havi tiszteletdíjuk felajánlásával biztosítsák iskolabuszok KRESZ szerinti átalakítását. Mint ismeretes, az iskolabuszokat üzemeltetõ Volán-vállalatok finanszírozási gondok miatt ezt nem tudják vállalni. Tízmillió eurós tõkeemelés a Malévnél Tízmillió euróval megemeli a Malév tõkéjét a Vnyesekonombank (VEB) közölte Anatolij Ballo a Malév igazgatóságának elnöke, egyben a kisebbségi tulajdonos VEB alelnöke. A Malév finanszírozásáról tartott sajtótájékoztatón más konkrétumot nem mondtak. Eldöntötték viszont, hogy három év múlva nyereséges lesz a cég, és hogy lesznek létszámleépítések. Május végéig 10 millió eurós tõkeemelést hajtanak végre a Malévnál közölte kérdésre válaszolva Anatolij Ballo, a légitársaság igazgatóságának elnöke a sajtótájékoztatón (információink szerint lapzártánkig erre nem került sor a szerk.). Arra a kérdésre, hogy a magyar állam által lehívott 32 millió eurónyi bankgaranciát átutalták-e már, és a nem idõbeli teljesítés miatt fizetnek-e késedelmi kamatot, a Malév elnöke annyit mondott: valamennyi összeg bizonyos idõn belül át lesz utalva. Hozzátette: a VEB kész folytatni a Malév finanszírozását (márciusban hárommilliárd forintos tõkeemelést hajtottak végre). Az egész vállalatcsoportra kiterjedõ, új költségcsökkentési projektet indít a Malév, amitõl 1,5 milliárd forintos javulást várnak az üzemi eredményben jelentette be Martin Gauss, a Malév Zrt. vezérigazgatója. Ennek részeként idén 150, 2011-ig pedig összesen több mint 300 dolgozót bocsáthat el a légitársaság. A létszámcsökkentés hosszabb távon nem jelent feltétlenül elbocsátást, hiszen egyes részlegeket kiszervezhetnek. Ezzel párhuzamosan idén télen a flotta létszáma több mint 30, a járatszám pedig 2 százalékkal csökken majd. A cég visszaadja a hetvenszemélyes Fokker 70-es gépeket a lízingcégnek, így a flotta csak két tí- pusból áll majd: Boeing 737-esekbõl és a most forgalomba állított regionális Q400-as típusokból. Míg tavaly nyáron a Malév 31 gépes flottát üzemeltetett, novembertõl már csak húszat fognak üzemeltetni. A téli menetrendtõl ideiglenesen a földön tartanak három Boeing 737-es repülõgépet is. A 2008. évi összevont (konszolidált) beszámolót és üzleti jelentést a június 29-i rendkívüli közgyûlésen tárgyalják meg. Tájékoztató jelleggel már írásban értesítették a részvényeseket arról, hogy az üzemi tevékenység vesztesége 10,7 milliárd forint, ami 4 milliárddal kedvezõbb a 2007-esnél.

2 MAGYAR KÖZLEKEDÉS Hatalmas leépítés Romániában az államvasutak (CFR) 3700 dolgozóját elbocsátják idén, fõként a nyugdíjhoz közel járó dolgozók közül kerülnek ki az elbocsátandók közölte Radu Berceanu közlekedési miniszter. Megegyeztek az elbocsátásokban azzal, hogy a leépített dolgozók teljes nyugdíjat kapnak. Az év elején a kormány 12 ezres elbocsátást tervezett, de ezt a szakszervezetek tiltakozással fogadták. Lesz viszont fizetés- és kedvezménycsökkentés, annyi, amennyi kiteszi még további négyezer alkalmazott átlagfizetését. A román államvasutak 75 ezer embert foglalkoztat, és kormányzati bírálatok szerint a vállalat hatékonysága fele az EU-átlagnak. Hétvégi kamionstop Július 1-jétõl augusztus 31-ig tilalom lép érvénybe a hétvégi közlekedésre Németországban. Ettõl az évtõl kezdve immáron nemcsak vasárnap, hanem szombaton is él a 7 és 20 óra közötti idõszakra szóló tiltás. A szabály a 7,5 tonna össztömeget meghaladó, illetve a pótkocsis teherautókra vonatkozik. Vannak természetesen kivételek, ilyen például a kombinált szállítmányozás, legyen szó vonatvagy hajócsatlakozásról. A romlandó élelmiszerek is mentesülnek a szabály alól: legyen szó tejtermékrõl, húsról, halról vagy zöldség- és gyümölcsáruról. Az ezek szállítmányozásával kapcsolatos üres fuvarok is kivételezést élveznek. Germanwings-siker A Mobil in Deutschland e.v. elnevezésû közlekedési szervezet hat, a müncheni repülõtérrõl induló diszkont-légitársaságot tesztelt. A légitársaságokat összesen tíz kategóriában, többek között az alábbiakban tesztelték: kínálat, a hetente közlekedõ járatok száma, a flotta kora, fedélzeti ételkínálat, ülõhelytávolság, gyereknek kialakított jegyár. A Germanwings a tesztelés szinte valamennyi kritériumában versenytársai fölé emelkedett, így magabiztosan szerezte meg az elsõ helyezést. Az AirBerlin és a TUIFly került még fel a dobogóra. Drágább matrica Ausztriában 2010-tõl az infláció mértékének megfelelõen, 2,40 euróval lesz drágább az egy évre érvényes autópálya matrica, így 76,20 euróba fog kerülni. A 10 napos matrica ára 7,70 euróról 7,90 euróra emelkedik. Az autósoknak az autópályákon és a gyorsforgalmi utakon 22,90 eurót kell majd fizetniük a két hónapra érvényes matricáért 22,20 euró helyett. A 10 napos matrica ára 7,70 euróról 7,90 euróra emelkedik. A motorkerékpárosoknak is drágább lesz jövõre a sztrádahasználat: a kéthavi díj 11,50 lesz 11,10 helyett, a 10 napos matrica 4,50 euró lesz 4,40 helyett. Ausztriában legutóbb 2007 végén drágult a sztrádahasználat. Megalakult a Magyar-ukrán Kereskedelmi és Iparkamara Egységben az erõ, összefogásban a haszon Az elmúlt csaknem két évtized során magyarországi és ukrajnai részrõl különösen vállalkozók és térségfejlesztõ szakemberek körébõl több kísérlet indult azért, hogy az országaik gazdasági életében, kereskedelmi forgalmában érintett személyeket, szervezeteket a hatékonyabb, eredményesebb tevékenység érdekében összefogják, koordinálják, segítsék és képviseljék. Most egy, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) által Budapesten összehívott tanácskozás nyomán Nyíregyházán, június 3-án a szervezõk szándéka szerint 17 alapító taggal megalakult egy új, az eddigi szervezõdéseknél szélesebb kört érintõ grémium. Dunai Péter, az MKIK fõtitkára elmondta: nyilvánvalóan az elõzõ kezdeményezéseknek is voltak eredményeik, és munkájuk nyomán léteznek is közösségek, de térségünk változó feltételei és követelményei kényszerûen sürgették egy még szélesebb körben mûködõ szervezet létrehozását. Az MKIK budapesti, Kossuth téri székházában április 16-án tartott elõkészítõ tanácskozáson megjelent vállalkozók, társasági képviselõk e szándéktól vezérelve döntöttek úgy, hogy a szükséges jogi és szervezési lépések nyomán megalakul a Magyar-ukrán Kereskedelmi és Iparkamara (MUKIK). A magyar jogszabályok szerint nemzetközi jellegû társadalmi szervezetként létrejövõ és egyesületként, önálló jogi személyként tevékenykedõ szervezet elsõdleges célja a Magyarország és Ukrajna közötti gazdasági tevékenység elõsegítése, a kereskedelmi kapcsolatok ösztönzése, ápolása s tagjai gazdasági érdekeinek elõmozdítása. Szolgáltatásai között szerepel kiemelten a két ország vállalatai közötti üzleti kapcsolatok közvetítése, ápolása, továbbfejlesztése, az egyéni igények szerinti cégek felkutatása, címlisták biztosítása és az ezzel összefüggõ internetes szolgáltatás bevezetése. Mindezen túl képviseli a gazdasági kapcsolatokban résztvevõk érdekeit az ukrán és a magyar kormányzati szervek, hatóságok és egyéb intézmények elõtt. Támogatja a vállalkozások adott piacon történõ megjelenését, valamint beruházási és értékesítési irányú tanácsokat nyújt a piaci stratégia felépítése, illetve az optimális értékesítési lehetõségek kialakítása érdekében. Aktuális gazdasági információkat gyûjt és továbbít nyomtatott, illetve elektronikus formában az érintett terület gazdasági, kereskedelmi és politikai helyzetérõl. Rendezvényeket, szakmai szemináriumokat szervez, illetve közremûködik az adott országba irányuló gazdasági delegáció programjának szervezésében. Aktuális, folyamatosan megújuló adatbázist alakít ki a meglévõ értékesítési, beszerzési, beruházási lehetõségekrõl és az érintetteknek továbbítja a szükséges információkat. Nemzetközi és regionális szinten együttmûködési és kooperációs projekteket kezdeményez, illetve hozzájárul európai uniós forrásokra is támaszkodva az adott országok vállalkozóinak gazdasági és mûszaki kapcsolatfejlesztéséhez. A kamara tagja lehet ukrajnai bejegyzésû, magyar tulajdonosi háttérrel rendelkezõ cég, magyarországi gazdasági kapcsolatok iránt érdeklõdõ ukrán cég, illetve az ukrán gazdasági kapcsolatok iránt érdeklõdõ magyarországi vállalat. Szentpéteri Bertalan, az ukrán Vorskla Steel Cégcsoport Záhony térségében, Fényeslitkén épülõ hengermû üzemének vezérigazgatója, aki Ukrajnában volt gazdasági szakdiplomata, a kamara egyik alapító tagja és elsõ elnöke arról tájékoztatott, hogy az alapító közgyûlést június 3-án Nyíregyházán, a KELETEXPO Regionális, Logisztikai és Innovációs Kiállítás megnyitása elõtti napon, a Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei Önkormányzat dísztermében tartották. Az eseményt magyar-ukrán gazdasági fórum követte. G. Szûcs László Négy új igazgatósági tagot neveztek ki Személyi változások a német vasútnál A Deutsche Bahn fontos személyi változásokról hozott döntést a május végén tartott felügyelõ bizottsági ülésén. A grémium Berlinben négy új igazgatósági tagot nevezett ki. A megbízatások öt évre szólnak. Gerd Becht (57 éves) lett az új feladatkör, az ún. compliance, az adatvédelem és a jog területéért felelõs igazgatósági tag. A jövõben ide tartozik majd a konszernbiztonság kérdése is. A frankfurti születésû jogász a stuttgarti székhelyû Daimlertõl érkezett, ahol jelenleg is ellátja compliance-igazgatói tisztét. Becht fog gondoskodni a DB adatvédelmi színvonaláról és a korrupció elleni lépésekrõl. Ulrich Webert (59 éves) bízták meg a személyzeti ügyekkel. A szakember legkésõbb 2009. július 1-jével kezdheti meg munkáját, amennyiben erre az esseni Evonik Industries AG felügyelõ bizottsága áldását adja, mivel jelenleg ott tevékenykedik igazgatósági tagként. A DB személyszállításért felelõs igazgatósági tagja Ulrich Homburg (53 éves) lesz. A hannoveri születésû mérnök június 1-jével foglalta el posztját. Karl-Friedrich Rausch, aki eddig a személyszállításért felelt az igazgatóságban, ugyancsak június 1-jétõl kapott új feladatot, mégpedig a szállítmányozás és logisztika területén. Az 57 éves gazdasági mérnök 2001 óta dolgozik a német vasútnál. A DB igazgatóságában a gazdasági és politikai posztra várhatóan ez év végén neveznek ki új szakembert, addig is Joachim Fried (61 éves) látja el megbízott vezetõként ezeket a feladatokat. A neves szakember több mint tíz éve tölt be vezetõ funkciókat a DB-nél. A felügyelõ bizottság elnöke, Werner Müller és a DB új igazgatósági vezérigazgatója, Rüdiger Grube egybehangzó nyilatkozata alapján az új testülettel a német Aktuális gazdasági információkat gyûjtenek. vasút ismét képes megfelelni az operatív és stratégiai kihívásoknak. J. E. A hidrogénhajtás elõnyei és hátrányai Környezetbarát technológia az utakon Hidrogénnel hajtott jármûvek számára felszerelt autópályát adtak át Norvégiában Oslo és Stavanger között. A StatoilHydro gáztermelõ cég a sztráda mentén számos hidrogén-töltõállomást létesített több mint ötven jármûtípus részére. Az 560 kilométeres szakaszt több mint egy tucat hidrogénautó avatta fel. A Mazda az átadás alkalmából bemutatta RX8-Hydrogen RE modelljének új, balkormányos változatát. Kaliforniában és Japánban hasonló infrastrukturális fejlesztések vannak kilátásban. A hidrogén teljesen megváltoztathatja a közlekedést fejtette ki Bech Gjorv, a StatoilHydro munkatársa. Az elektromosokhoz képest a hidrogénautókat kevesebb idõ alatt lehet megtankolni, és nem szennyezik a környezetet, mert a hidrogént elégetõ motorok vizet bocsátanak ki. A hagyományos benzinmotorokénál jobb hatásfokkal dolgoznak, bár az üzemanyag csekély energiapotenciálja miatt ez nagyobb teljesítményben nem mutatkozik meg tette hozzá. Andreas Ostermeier, a német környezetvédelmi hivatal alternatívüzemanyag-specialistája ezzel szemben arra hívta fel a figyelmet, hogy az autógyártók néhány éve még sok energiát fordítottak a hidrogénhajtású modellek kifejlesztésére, a fejlõdés gyors üteme miatt azonban mind valószínûtlenebb, hogy hosszú távon széles körûen elterjednének az ilyen típusú jármûvek. Szerinte a hiányzó infrastruktúra, a tárolás továbbra is megoldatlan kérdése és az elektromos autókhoz képest Karl-Friedrich Rausch csekély energiahatékonyság képezi a fõ akadályt. A forgatónyomaték és a gyorsulás terén sem tudják felvenni a versenyt a hidrogénmotorok az elektromotorokkal. A hidrogénautókkal nem lehet messzire eljutni, továbbá sok energiába kerül a hidrogén elõállítása is. Norvégia utóbbit úgy próbálja áthidalni, hogy zárt körforgást hoz létre: a vízerõmûvekben elõállított energia segítségével hasítja ketté a vízmolekulát. Az elektromos energia közvetlen felhasználása azonban praktikusabbnak tûnik. Igazgató-fõszerkesztõ: Kiss Pál Fõszerkesztõ-helyettes: F. Takács István Lapszerkesztõ: Kuklai Katalin Hírszerkesztõ: Andó Gergely Kiadja a Magyar Közlekedési Kiadó Kft. Felelõs kiadó: Kiss Pál Szerkesztõségi titkár: Járdán Eszter Pénzügyek: Weisz Zsuzsanna Cím: H-1134 Budapest, Klapka utca 6. Telefon: 349-2574; 350-0763; 350-0764 Fax: 210-5862 E-mail: mk@magyarkozlekedes.hu Médiaértékesítés: blend média Lapterv: Thuróczy Gábor Absolutone Kft. www.absolutone.hu Stúdió: Sprint Kft. Nyomdai elõállítás: Oláh Nyomdaipari Kft. Felelõs vezetõ: Oláh Miklós vezérigazgató Elõfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Hírlap Üzletág Elõfizethetõ közvetlen a postai kézbesítõknél, az ország bármely postáján, Budapesten a Hírlap Ügyfélszolgálati Irodákban és a Központi Hírlap Centrumnál (Budapest, VIII. kerület, Orczy tér 1., Postacím: Budapest 1900, Telefon: 477-6300) További információ 06 (80) 444-444; E-mail: hirlapelofizetés@posta.hu Elõfizetési díj: egy évre 13 000 Ft Kiadói elõfizetés: 350-0763, Somlai Krisztina Index: 25453 HU ISSN 1217-1875 621. szám Ár: 500 Ft A Magyar Közlekedés bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva, felhasználása csak a kiadó engedélyével lehetséges. Értesüléseket, cikkeket átvenni csak a Magyar Közlekedésre hivatkozva lehet.

MAGYAR KÖZLEKEDÉS 3 A Díjszámítási Dokumentum próbaszámítási eredményei Akár 70%-kal is nõhet a pályahasználati díj A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. története során elõször kidolgozott egy, a pályavasúti közvetlen költségeken alapuló pályahasználati díjrendszert. A pályavasutak 2007-es pénzügyi tényadatai alapján a jelenlegi, 2008/2009-es menetrendi évre készült el a próbaszámítás, amely azt mutatja, hogy a kereskedõvasutak jelentõs áremelkedésre számíthatnak a mai díjszinthez képest. Ez a vasút piaci részarányának további csökkenését okozhatja, hacsak nem lép be az állam az infrastruktúrafinanszírozásba. A VPE 2009 májusának elején ismertette egy elõadássorozat keretében az új díjrendszert, így a hozzáférésre jogosultak mellett a közlekedési szaktárca, a Pénzügyminisztérium, a Nemzeti Közlekedési Hatóság és a Magyar Vasúti Egyesülés képviselõi is megismerkedhettek a változásokkal, amelyek élesben a 2010/2011-es menetrendi évben debütálhatnak. A VPE által végzett számítás igazi meglepetést nem okozott, mindenki fel volt készülve a legrosszabbra. A negatív várakozásokat alátámasztotta, hogy az állam évtizedek óta nem vállal kellõ mértékû szerepet a pályahálózat karbantartásában, annak költségét eddig 80%-ban az igénybevevõkre hárította, a maradék 20%-ot korábban veszteségfinanszírozáson keresztül, 2008-ban a közszolgáltatási szerzõdésen keresztül rendezték. Sajnos a használóktól beszedett, európai és térségi összehasonlításban is magas jelenlegi használati díjak és a közvetett állami pénz együttesen sem biztosította a szinten tartást, így a fenntarthatóságon alapuló díjrendszer áremelést vetített elõre, különösen hogy a 2004-ben megállapított, még az inflációval sem mindig korrigált jelenlegi díjszinthez képest ez idõ alatt 35%-kal növekedtek a pályavasutak költségei. Az új díjrendszer lényegesen diverzifikáltabb az elõzõnél, az eddiginél több szempont alapján áll össze a használati díj. A legkedvezõbb változás, hogy a menetvonal-biztosítás díja az eddigi 5000-12 600 forintról a reálisabb 297 forintra csökkenhet. Új díjelemként jelent meg az elegytonna, vagyis a vonatok tényleges tömegének figyelembevétele, ami kedvez a rövidebb tolatós tehervonatok, mellékvonali személyvonatok közlekedtetésének, így ezen vonatok gazdaságossága javulhat. Ezzel együtt az elegytonna hatás ellentétes a nagyvonatok szervezésére vonatkozó társasági megfontolásokkal, ami a belsõ hatékonyságokat növeli hangzott el a VPE által szervezett bemutatón a kereskedõ vasutak képviselõitõl. A hálózat-hozzáférésre jogosultak mindegyike elégedetlen ugyanakkor azzal az összköltséggel, amit az új metódus alapján fizetniük kellene. Nõ a MÁV-START fizetési kötelezettsége is, egy számítás szerint akár 12 milliárddal, ami további állami támogatási igény szükségességét veti fel. Ez persze nem feltétlenül baj, hiszen az állam a személyszállítási közszolgáltatáson keresztül gyakorlatilag támogatja a pályavasutakat, csak épp arányaiban mégis a teherfuvarozó vasúttársaság pályahasználati költségei nõhetnek jobban, lényegesen az infláció felett. 2007-ben a MÁV Zrt. Pályavasúti Üzletága 111,5 milliárd bevételre tett szert, ez az új díjszámítás alapján 159,3 milliárdra nõhet, ha nem csökken a forgalom a bázishoz képest. A 47,5 milliárdnyi növekménybõl 21 milliárd jutna a cargo vasutaknak, vagyis hozzájárulásuk a pályavasút költségeihez 70%-kal, 30 milliárdról 51 milliárdra nõne. Ekkora költségszintnövekedést a vasútvállalatok állításuk szerint sem továbbhárítani, sem kigazdálkodni nem képesek. Az új Díjképzési Módszertan Közszolgáltatási szerzõdések nélkül nem megy Az árufuvarozó vasútvállalatok lehetnek az ütemes menetrend legnagyobb hívei a jövõben. Minél több személyszállító vonat közlekedik a hálózaton, annál kisebbek a tehervonat-közlekedtetési díjak. A pályavasúti költségek hirtelen változása a jövõben akár 3-4 hónapon belül megjelenhet a használati díjakban. Ezek is az új Díjképzési Módszertan következményei. Az Európai Unió 2001/14/EK számú irányelvének megjelenése óta tudható, hogy a hálózat-hozzáférési díjrendszer átalakításra, erõsebben mondva kialakításra szorul. Míg a diszkriminációmentességet és átláthatóságot (a díjak terén) könnyen megteremtették a pályavasutak, a szolgáltatási díjak közvetlen költségek alapján történõ megállapításával, valamint a vasúthálózat teljesítményének javítására való ösztönzéssel adósok maradtak. Nem csoda, hogy Brüsszel el is marasztalta emiatt az országot. A GKM és a PM már 2007-ben kiadta azokat a rendeleteket, amelyek az irányelvnek való megfeleléshez szükségesek. Ezekbõl tudható, hogy a Díjképzési Módszertant (DM) ötévente kell kidolgozni, az ez alapján készített Díjszámítási Dokumentumot (DD) pedig évente kell elkészíteni. Ezek nem igényelnek kormányzati jóváhagyást. A pályavasutak adatszolgáltatása alapján az ezekkel kapcsolatos ügyintézés a VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. feladata. A DM 2008. augusztus 29-re elkészült, az a www.vpe.hu honlap Közlemények rovatából letölthetõ. A díjképzés során biztosítani kell, hogy a pályadíjbevételek és az állami hozzájárulás együttesen fedezze a pályavasúti költségeket. Ez az összefüggés idõlegesen sem borulhat fel, emiatt lehetõség van a már érvényes és hatályos díjrendszerek módosítására néhány hónapos átfutási idõvel. Az államnak másfél évre elõre kötelezettséget kell vállalnia a hozzájárulása mértékére. Ha ezt nem teszi meg, akkor azt nullának veszik, és így számolnak tovább ahogy tették ezt a próbaszámításkor is. A tapasztalatok szerint az állam akkor jár jobban, ha elõre közli a támogatási paramétereket, nem pedig a maradékelv alapján fizet. A DM-ben a pályavasúti szolgáltatásokat pontosan és egyértelmûen definiálták a MÁV és a GYSEV vonatkozásában, egységesen. Az új rendszerben két vonattípus közül lehet választani (az eddigi három és öt helyett), míg a vonalaknak három kategóriája lesz a jövõben is. A bruttótonna-km arányos díjrész (amelyben a mozdony tömege is benne foglaltatik) a használati díj 40%-át is kiteheti az eddigi 0, illetve 10%-kal szemben. A DD-ben az állomáshasználat (ötféle díj 3 állomáskategóriára) mellett a felsõvezeték-használat, a jármûmérleg, különféle tolatási tevékenységek díjai is megjelennek, több más mellett. A DM egyik nagy vívmánya, hogy meghatározza az elismerhetõ pályavasúti költségek körét. Így megszûnhet a pályavasúton belüli keresztfinanszírozás vagy az alaptevékenységhez nem kapcsolódó tevékenységek használati díjból finanszírozása. Ezek betartására a Nemzeti Közlekedési Hatóság felügyel. A pályavasúti költségeket három csoportba osztják: az egyes tevékenységhez közvetlenül kapcsolódó költségek (ez az összköltség 52%-a a MÁV-nál), az alaptevékenységhez közvetlenül köthetõ, de több szolgáltatás között megosztandó költségek (például ilyen a térvilágítás költsége) ez az A közút térnyerésének kedvez az új díjrendszer A vasúttársaságok szakmai szervezete, a HUNG- RAIL Magyar Vasúti Egyesülés álláspontja szerint a bemutatott értelemszerûen nem végleges díjnövekedések részben a költségek növekedése, részben pedig nulla állami szerepvállalást feltételezve egyértelmûen a közúti szállítás irányába tereli a meglévõ vasúti forgalmakat, amennyiben a vasúttársaságok az egyébként is magasnak tartott vasúti infrastruktúrahasználati díj növekedésével szembesülnek majd a 2010/2011-es menetrendi évben. Az egyesülés szerint a használatarányos útdíj bevezetéséig, egy hatékony személyszállítási közszolgáltatási rendszer kidolgozásáig (párhuzamosságok megszüntetése, a közlekedési alágazatok összehangolása/együttmûködése), valamint a hosszú távú pályamûködtetõi szerzõdések megkötéséig nem szabad ekkora költségtöbbletet a vasúttársaságokra hárítani úgy, hogy a többi alágazatnak nem kell hasonló sokkhatást elszenvednie. Az egyesülés által megfogalmazottak szerint az ilyen áremelés ellentétes az uniós fejlõdési irányokkal, és nem szolgálja a hazai társadalmigazdasági érdekeket sem. A valós veszélyként jellemzett forgalomátterelõdést a HUNGRAIL álláspontja szerint olyan közlekedéspolitikával lehet kedvezõen befolyásolni, amely a kötöttpályás közlekedési formát preferálja. Jelen helyzetben a versengõ alágazatok, a közúti és a vasúti szállítások nem azonos módon pozícionáltak, így eleve torz verseny alakult ki, amelynek további torzulása várható az áremelés után. összköltség 35%-a, valamint az általános költségek, amelyek a használókkal nem minden esetben fizettethetõk meg például a szimfonikus zenekar támogatása. Az állami támogatás kiszámíthatósága a díjrendszer egyik alappillére. Ennek egyik záloga lehetne, ha az állam végre megkötné a MÁV Zrt.-vel a pályahálózat üzemeltetésére a közszolgáltatási szerzõdést. Ebben ugyanis egyebek mellett az állami szerepvállalás mértéke is rögzítésre kerülne több évre. Mivel a pályadíjat befolyásoló tényezõk közül az egyik legjelentõsebb az értékesítés volumene, vagyis a közlekedõ vonatok száma és tömege, fontos, hogy az állam a vasúti személyszállítási közszolgáltatásra is szerzõdést kössön (valakivel vagy valakikkel), legalább két évre elõre. Ha ugyanis a kormányzat folytatja az elmúlt években megszokott gyakorlatát hogy a menetrendi év kezdete elõtt hetekkel is alapvetõ változtatásokat kér a személyszállítási menetrendben, akkor az egész metódus alapjait kezdi ki, hiszen az árufuvarozók nem bízhatnak a 2009 decemberében meghirdetett, 2011-re érvényes árakban, azok alapján nem köthetnek felelõsen szerzõdést a megbízóikkal. Márpedig a vasút aligha lesz versenyképesebb az árufuvarozásban úgy, hogy a vasúttársaságok mindenféle klauzulákat kötnek ki a beláthatatlan kormányzati döntések pályadíjnövelõ hatásai miatt.

4 MAGYAR KÖZLEKEDÉS Szabadság híd Immár az autósok is használhatják a budapesti Szabadság hidat. Az átkelõt két éve zárták le, átépítették a közutat, a járdákat és a villamospályát. Rozsdásodás elleni védelmet kaptak az acélszerkezeti elemek, pótolták a díszítõelemeket. A világörökség részének számító híd felújítása 5 és fél milliárd forintba került, ennek csaknem a felét az Európai Unió adta. A Vámház körúton és a Kálvin téren a 4-es metró építése miatt azonban továbbra is korlátozásokra kell számítaniuk azoknak, akik autóval haladnak az Üllõi út irányába. Emiatt csak azoknak javasolják a megújult híd használatát, akik a pesti oldalon a híd közelébe tartanak vagy onnan indulnak. Az építkezések miatt csak a Lónyai utcai keresztezõdésig lehet eljutni, és onnan csak jobbra lehet kanyarodni. Buszfolyosó: késõbb Két évnél is többet kell várniuk a rákoskeresztúriaknak a XVII. kerületi városközponthoz vezetõ autóbusz-folyosó kiépítésére. A közösségi közlekedés színvonalát javító, a jármûvek menetidejét csökkentõ beruházás leghamarabb 2011 októberében készülhet el. A projekt öt szakaszból áll. Az elsõ négyben a közmûveket kell kiváltani, járdákat és megállókat, valamint a házakhoz beállókat kell építeni, minimális útépítés mellett. Az ötödik szakasz fõ munkája viszont 3,5 kilométer hosszú aszfalt marása és újraszõnyegezése lesz. Az ajánlattételi határidõ július 6., az eredményhirdetés idõpontja augusztus 4., míg a szerzõdéskötés tervezett idõpontja augusztus 19. Podmaniczky Program A Fõvárosi Önkormányzat 2005-ben a Podmaniczky Program keretében útfelújítási programot indított, amelynek révén 2010 végéig megújul több mint 530 kilométer, a fõváros kezelésében lévõ utak mintegy 53 százaléka. A program keretén belül idén 43 különbözõ útszakasz kap új aszfaltburkolatot, ami összesen 36 kilométernyi új utat jelent Budapesten. Idén megkezdõdik a következõ évi útfelújítási program elõkészítése is, így 2010-ben további 75 kilométer fõvárosi út újulhat meg. A program eredményeként lényegesen javult, dinamikusabbá vált Budapest közlekedése, kevesebb kátyú van az utakon, és átjárhatóbb a város. A Hídszerviz nyert A Hídszerviz Kft. nyerte a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ egyszerûsített közbeszerzését: két éven át csaknem 700 millió forintért mossa és vizsgálja az ország 750 közúti hídját. A nyertesnek el kell végeznie a 19 megyében lévõ 750 közúti híd oldalsó, alsó, felsõ (járdáról kézzel el nem érhetõ) részeinek, illetve a járdák, szegélyek, kocsipályák felsõ felületeinek, a vízelvezetõ rendszerek takarítását, lemosását. A munka része a kiemelt szegélyek, öntött és hengerelt aszfalt sávok közötti repedések, hézagok takarítása, és 1500 méter hosszban a kiöntésük. A hidak fõvizsgálatához a szükséges mûszerekkel, berendezésekkel felszerelt jármûveket és kezelõket kell biztosítania a vállalkozónak. A Hídszerviz Kft. a legalacsonyabb 699 877 568 forintos ajánlattal nyerte meg a közbeszerzést. Az ötlettõl a piacig: tesztüzemben a projekt Integrált biztonsági rendszer Az Állami Autópálya-kezelõ Zrt. bicskei autópálya-mérnökségén zajlik annak az integrált biztonsági rendszernek a tesztüzeme, amelyet a veszprémi Pannon Egyetem Mûszaki informatikai kara a Kürt Zrt.-vel közösen fejlesztett ki az elmúlt években jelentették be a bicskei helyszínen tartott sajtótájékoztatón. Vass Ilona, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) elnökhelyettese elmondta, hogy a Jedlik Ányos pályázatukon a Pannon Egyetem, valamint a Kürt Zrt. 300 millió forint támogatást nyert el 2005-ben. A pályázat az elkülönülten mûködõ biztonsági rendszerek integrációját ajánlotta, lehetõvé téve ezzel azok hatékonyabb mûködtetését és magas szintû öszszehangolását. A Kürt Zrt. a veszprémi Pannon Egyetemmel karöltve olyan, nemzetközi szinten is újdonságot jelentõ termék kifejlesztését vállalta, amely a cég innovatív munkahelyein, csúcstechnológiák felhasználásával valósulhatott meg, és máshol is alkalmazható. Erre példa a mostani helyszín. Az NKTH 2008 óta a Nemzeti Technológia Program keretében támogatja a stratégiai kutatási és fejlesztési projekteket. A program A 133 éves híd szerkezeti és mûemléki rekonstrukcióját a fõvárosi önkormányzat részben európai uniós forrásokból finanszírozza; a beruházás teljes költsége a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség közlése szerint 13 milliárd forint; ebbõl az uniós forrás 6 milliárd forint. A fõváros tájékoztatása szerint további 1,85 milliárd forint tartalékkeretet állítottak be. A fõpolgármester továbbá jelezte: akár még ennél is célja az erõforrások még nagyobb mértékû koncentrációja volt: 2008-ban az eredetileg tervezett 20 milliárd forinthoz képest (részben a gazdasági válságra való tekintettel) összesen 30 milliárd forinttal támogatta a releváns projektjavaslatokat. A programot az NKTH az elõzetes terveknek megfelelõen 2009-ben is kiírta. Az elsõ forduló pályázatainak értékelése várhatóan a következõ hetekben befejezõdik mondta Vass Ilona. A Kürt Zrt. és a Pannon Egyetem közös projektje jól példázza, hogy az NKTH milyen célokat kíván a stratégiai kutatások támogatásával megvalósítani emelte ki Friedler Ferenc, a veszprémi egyetem dékánja. A Pannon Egyetem Mûszaki informatikai kara, valamint a Kürt Zrt. kutatásai olyan rendszer kifejlesztését célozták meg, amely az Németh A. Dávid, Friedler Ferenc, Vass Ilona, Kürti Tamás, Bertók Botond Torlódások várhatók a környéken Kezdõdik a Margit híd felújítása Júliusban megkezdõdik az igen rossz állapotú Margit híd felújítása, ám az autósoknak forgalomkorlátozásokra várhatóan csak augusztustól kell számítaniuk közölte Demszky Gábor (SZDSZ) fõpolgármester a helyszínen tartott sajtótájékoztatón. A margitszigeti villamosmegállónál megszûnik az aluljáró, zebrán lehet majd átkelni a szigetre. nagyobb lehet az összeg, mivel a közbeszerzési pályázatok még nem zárultak le. A Margit hídon a tervek szerint a felújítás megkezdését követõ egy év múlva, tehát várhatóan 2010. augusztus végén indulhat meg újra a gépkocsiforgalom. A beruházás 2011-re készül el minden tekintetben és pénzügyi zárással. A 4-es, 6-os villamosok rövid idõszakokat leszámítva ideiglenesen kialakított pályákon a munkálatok ideje alatt is járnak majd. Továbbá elképzelhetõ, hogy a gyalogos mellett a kerékpáros közlekedést is mindvégig biztosítani tudják. Budapest egyik legforgalmasabb hídját teljesen átépíttetik, a meglévõ mûemlékeket felújíttatják, továbbá a megrongálódott vagy megsemmisült mûemléki elemeket helyreállíttatják. A margitszigeti villamosmegállónál megszûnik az aluljáró, helyette a mozgáskorlátozottakra és a babakocsival érkezõkre tekintettel zebrán lehet majd átkelni a szigetre. Lámpás csomópontot kell ezért kiépíteni, ami lelassítja majd a híd forgalmát. A Scania nyerte meg a tendert Korszerû buszok Kaposváron Kilenc korszerû Scania-Hess csuklós autóbuszt vett át 2009. május 29-én a Kaposvári Tömegközlekedési (KT) Zrt. a Scania Hungária Kft.-tõl. Így idén nyártól már alacsonypadlós, Euro 3-as csuklós buszokon is utazhatnak a kaposváriak. Kaposvár közgyûlése 2008. február 13-án döntött a KT Zrt. eszközparkjának korszerûsítésérõl. A használt, de környezetvédelmi, gazdaságos üzemeltetési, kényelmi és akadálymentességi szempontból korszerû csuklós buszok közbeszerzésére kiírt pályázatot a Scania Hungária Kft. nyerte meg. Ennek eredményeként kilenc használt, hatéves, átlagosan kevesebb mint 300 ezer kilométert futott Scania- Hess típusú, végig alacsonypadlós, légkondicionált, Euro 3-as csuklós autóbusz került a KT Zrt. flottájába, 360 millió forint értékben. A csökkenõ utasszám, az emelkedõ üzemanyagár és a kedvezõtlen általános gazdasági körülmények ellenére gazdaságilag is indokolttá vált a kilenc csuklós busz beszerzése. A leváltott 18-25 éves, elavult Ikarus csuklósok ugyanis nagy üzemanyag-fogyasztásuk mellett tetemes javítási költségeikkel is terhelték a vállalat költségvetését. A korszerûsítés eredményeként a teljes eszközpark 20,93, míg a csuklós eszközpark 42,85 százalékban megújult, így a jármûpark átlagos életkora 15,89-rõl 10,82 évre, a csuklós jármûparké pedig 19,72-rõl 9,49 évre csökkent. A flotta átlagos futásteljesítménye 768 330-ról 581 740 kilométerre mérséklõdött. Az üzemeltetõ a kilenc Scania-Hess busztól a jármûvek fenntartási költségeit illetõen 4,1 százalékos, míg az egy kilométerre vetített költségek terén 3,3 százalékos megtakarítást vár el. A gazdaságosabb üzemeltetés mellett az utasoknak nyújtott szolgáltatás színvonalának javulása is figyelemre méltó. A beszerzett jármûvek nagyobb utaskapacitása egyes biztonsági berendezések pl. füstjelzõk, mozgásérzékelõk, beléptetõ kapuk, videomegfigyelõ rendszerek, informatikai biztonsági rendszerek adatait egy rendszerbe foglalva intelligens kiértékeléssel önállóan, kevesebb emberi beavatkozás mellett képes döntéseket hozni ismertette a rendszer lényegét Kürti Tamás, a Kürt Zrt. alelnöke. Így például lehetõvé válik az egyes riasztási események értékelése a berendezések adatainak összevetésével és a téves riasztások kiszûrése. A rendszernek köszönhetõen megelõzhetõ a többi között, hogy feleslegesen kelljen az épületeket hosszabb idõre kiüríteni. Ugyanakkor az ilyen módon integrált rendszer sokkal komplexebb biztonsági szabályokat is képes értelmezni, mint a szigetszerûen egyenként mûködõ rendszerek. Sõt akár a veszélyhelyzetek elõrejelzésére is alkalmas lehet. Az integrált rendszerek mûködtetése adott esetben kevesebb költséggel is járhat, mint a különálló, ezért gyakran redundáns (az új információt, érdemleges közlést már nem tartalmazó) rendszereké. Négy éve kezdtük az együttmûködésünket a Pannon Egyetemmel, valójában azonban az együttmûködésünk tíz évre tekint vissza. Az egyetem kutatóinak komoly ipari tapasztalata van, míg a Kürt Zrt. a kockázatkezelõ rendszerek szakértõje kapcsolódott be az ismertetésbe az egyetem docense, Bertók Botond. Ma már a rendszer segítségével ki tudjuk jelölni a legfontosabb prioritásokat a legmegfelelõbb biztonsági szint elérésére. A technológia két részbõl áll. Az egyik a mesterséges intelligenciákat tartalmazó rész a különbözõ egységekbõl érkezõ információkat egységesen tudja kezelni. A másik fontos része a biztonsági szabályzatokat tanuló rész, amelylyel megelõzhetõek bizonyos biztonsági kockázatok. Önállóan fejleszti tudását és az adatokat rendszerezve valós információkkal támogatja a központ mûködését. Kürti Tamás ezek után elmondta, hogy jelenleg ez az egyetlen olyan megoldás, amely a különbözõ alrendszerekbõl érkezõ információkat önállóan feldolgozva mutatja be a teljes létesítmény pillanatnyi biztonsági állapotát. Nincs szükség minden egyes rendszer külön felügyeletére, ami idõt és pénzt takarít meg a rendszer használójának. A munkaidõn túli biztonságot is megfelelõen ellátja úgy, hogy a beavatkozások idõben megtörténhessenek mind a fizikai, mind az informatikai rendszer elleni támadásokat idõben elháríthatóvá teszi. Német A. Dávid, az Állami Autópálya-kezelõ Zrt. belsõ ellenõrzési vezetõje elmondta, hogy éppen azért választották ezt a rendszert, mert ezzel egységbe foglalhatják a különféle biztonsági rendszereket miközben nõ a biztonság és csökken az erre fordított költség. A másik szempont volt a költséghatékonyság, mert csak azzal a kockázattal szabad érdemben foglalkozniuk, aminek a kezelése kimutatható, mérhetõen elkerülhetõ káreseményt jelent. Kijelölve a prioritásokat döntöttek a mérnökségek integrált vagyonvédelmi rendszerének bevezetésérõl. A most tesztelés alatt álló rendszert csak az elsõ lépésnek tekintik, a rendszernek ugyanis a vagyonvédelemnél sokkal több alkalmazási lehetõsége van. Kiss Árpád Augusztusban a híd északi felén kezdõdik a lezárással járó munka, amelyet 2010 márciusától a déli oldal rekonstrukciója követ. Az északi oldal átépítésének idején, tehát tavaszig nem lehet majd a szigetre a Margit hídon át bejutni. A margitszigeti villamos-megállóhelyeket kiszélesítik és korlátokkal látják el. A rekonstrukció keretében felújítják a hídon átvezetõ víz-, gáz- és termálvezetékeket is. Az építészeti rekonstrukció során a korabeli állapot helyreállítására törekednek, a híd a felújítás során díszvilágítást is kap. A hidat hosszában kettéválasztva, két részben építik át, hogy a munkálatok alatt a gyalogosok, a kerékpárosok és a BKV-jármûvek közlekedését fenn tudják tartani. Az átépítés végén azonban néhány hétig semmilyen jármû nem közlekedhet majd a hídon. mérsékli a zsúfoltságot, az alacsonyabb belépési magasság és a jobb oldali térdeplés, vagyis a légrugók által a karosszéria jobb oldalának lesüllyesztése kényelmesebb és gyorsabb fel-, illetve leszállást biztosít. Az igényesebb belsõ kialakítás, valamint a hatékonyabb fûtés, szellõzés és a légkondicionálás jelentõsen komfortosabbá teszi az utazást. A babakocsival vagy kerekes székkel közlekedõk mozgását a második ajtónál kihajtható mechanikus rámpa könnyíti meg.

MAGYAR KÖZLEKEDÉS 5 Elkészülhet a MÁV Csoport üzleti terve 172,3 milliárd forintot kap 2009-ben a vasút Bajnai Gordon miniszterelnök május 22-i kormányrendelete döntött arról, hogy a vasúti és közúti közszolgáltatók mennyi költségtérítésre számíthatnak 2009-ben. E döntés híján az érintett cégek eddig sem üzleti, sem beruházási tervüket nem tudták elkészíteni, noha a pénzügyi év fele lassan már eltelt. Márkus Imre a szakképzésrõl A szakképzési hozzájárulás a lifelong learning szolgálatában címmel rendezett konferenciát a LifeLong Learning Magyarország Alapítvány Budapesten. A konferencián az érintett minisztériumok és állami szervezetek szakemberei, a munkahelyhez kötõdõ felnõttképzés és a szakképzés rendszerét is magas arányban támogató energetikai, távközlési, közlekedési ágazatok nagyméretû szervezeteinek képviselõi és HR-vezetõk vettek részt. A konferencia célja az volt, hogy az érintett feleket a döntéshozókat és a munkáltatókat egy asztalhoz ültesse, hogy megvitathassák: hogyan érdemes a továbbiakban fenntartani, fejleszteni a szakképzés hozzájárulás jelenlegi rendszerét, különös tekintettel a nemrégiben életbelépett adójogi változások utáni helyzetre. Az elõadásokat amelyeket tartalmas szakmai eszmecsere követett Márkus Imre, a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. vezérigazgatója összegezte. A konferencia és a folytatódó kutatásának tanulságairól 2009. június 25-én szervez újabb munkáltatói és döntéshozói szakmai párbeszédet az alapítvány. Az európai piacvezetõ céljai még nem ismertek Engedély a DB Schenker leányvállalatnak A Nemzeti Közlekedési Hatóság 2009. május 26-án engedélyezte a gyõri Audi kiszolgálására létrehozott DB Schenker leányvállalatnak, hogy az országos közforgalmú vasúthálózaton vasúti árutovábbítási tevékenységet végezzen. Ilyen engedélyt május 11-én a MÁV-GÉPÉSZET is kapott, ám õk csak a saját szállításaikat végeznék a jövõben saját jogon. A gyõri székhelyû, mai nevén Logistic Center Hungária Rakománykezelõ és Szállítási Kft. (LCH) 1997 óta végez vasúti tolatási tevékenységet Gyõrben. Ekkor kötött az Audi fuvarozási szerzõdést a német államvasút árufuvarozási leányvállalatával (mai nevén DB Schenkerrel) a cég magyarországi (gyõri) és bajorországi (ingolstadti) gyára között napi három irányvonatpár közlekedtetésére. E szerzõdés keretében tavaly áprilisban már a 15 ezredik tehervonat közlekedett le. Szakmai körökben megoszlanak a vélemények arról, mi is az európai piacvezetõ stratégiai célja a magyar piacon. Egyes vélemények szerint a magyar engedéllyel a DB Schenker a német és balkáni érdekeltségei között saját kézbe veheti a tranzitszállításokat. Ezt az érvet gyengíti, hogy több európai uniós vasútvállalati engedélyük birtokában ezt már eddig is megtehették volna a németek magyar vasútvállalati engedély nélkül is. Sokan ezért inkább arra tippelnek, hogy a németek ezzel akarnak jobb alkupozícióba kerülni az RCA MÁV Cargo kettõssel való tárgyalásaikon. Tény, hogy a németek eddig jellemzõen együttmûködésre törekedtek mind a magyar, mind az osztrák állami vasútvállalatokkal. Az állami döntésnek köszönhetõen az idei menetrendi évben már nem módosul jelentõsen a személyszállítási menetrend. Ez a legfõbb következménye annak, hogy a kormány 165,2 milliárd forint költségtérítést nyújt a MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt.-nek szerzõdés alapján végzett személyszállítási közszolgáltatásaihoz. A MÁV-START 2008-ban 156,7 milliárd forint költségtérítést kapott, vagyis a költségvetési megszorítások ellenére is sikerült 5,4%-os növekedést elérni, ami nagy teljesítmény a MÁV Csoport menedzsmentjének részérõl. Tavaly a START az alaptevékenységére 221,4 milliárdot költött, vagyis a költségtérítés adta a bevételeinek 70%-át. A MÁV-START a költségtérítést azért kapja, mert a hatósági áron nyújtott szolgáltatásainak bevétele és a szolgáltatás elõállítási költsége között legalább ekkora rés van. A START a fenti összegen túlmenõen árkiegészítést is kap a kormánytól, amivel az állam az általa adott utazási kedvezményeket ellentételezi, vagyis kiegészíti az ilyen jegyeket a hatósági teljes árra. Ez utóbbi támogatást a STARTon keresztül valójában az utasoknak adja az állam. Költségtérítést a MÁV Zrt. is kap személyszállítási közszolgáltatásaihoz, 2009-ben 914 millió forintnyit. Ezért a pénzért a MÁV három kisvasúton (a balatonfenyvesin, a kecskemétin és a nyíregyházin) koordinálja az alapellátást. E tevékenységet ugyan már régóta átadná a MÁV a MÁV- START-nak, de ez eddig nem történt meg, ezért lett a MÁV is kedvezményezett. A Gyermekvasút üzemeltetését is a MÁV Zrt. végzi, de nem közszolgáltatásként. A GYSEV személyszállítását 5,1 milliárd forinttal dotálják, amiért a kisebbik államvasút három vasútvonalon végez közszolgáltatást. A vasutak 171,2 milliárd forintnyi költségtérítése mellett szinte eltörpül az autóbusszal végzett közszolgáltatások 21,6 milliárd forintos támogatása. Utóbbi azonban a vasúti támogatásoknál gyorsabban növekvõ tendenciát mutat, hiszen a Volánok éveken át nulla forintot kaptak e címen. A személyszállítás mellett a vasúti pályahálózat mûködtetésében is szerepet vállal az állam. Ennek mértéke azonban jelképes, a MÁV Zrt. esetében 389 millió forintot, a GYSEV esetében 690 millió forintot tesz ki. A MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága lapunkat úgy tájékoztatta, hogy a Vasúti törvény alapján a pályavasút bevétellel nem fedezett, ám indokolt költségei a jelenleginél nagyobb költségtérítést tennének szükségessé, azonban az állami költségvetés teherbíró képessége következtében, illetve a költségvetési törvényben a vasút költségtérítésére biztosított keret felosztása után mindössze 389 millió forint jutott a pályavasútnak. A vasút alulfinanszírozottsága a MÁV Csoporton belül leginkább a pályavasút esetén érhetõ tetten. A pályavasúti (pontosabban a MÁV Zrt. által végzett) alaptevékenység bevétele 2008-ban 199,6 milliárd forintot tett ki, amelyben a pályahasználatidíj-bevétel mellett a kiegészítõ szolgáltatások (tolatás, iparvágány-kiszolgálás, karbantartás) is benne vannak. Ezzel szemben állt 232,1 milliárdnyi kiadás úgy, hogy a pénzügyi év során a beruházási tervet 116 milliárdról 50 milliárdra csökkentették. Ám még így is keletkezett 30 milliárd forintnyi hiány, amelyet költségtérítés címen kellett volna megkapnia a vasúttársaságnak. Ám a veszteségfinanszírozás így és akkor nem történt meg, és ezen a 2009-es jelképes költségtérítés sem változtat érdemben. A 15-20%-os eltérés a pályavasút bevételei és kiadásai között 2011-ben tûnhet el végleg, amikortól az alaptevékenység bevételének mindenképp fedeznie kell a kiadásokat, akár használatidíjemelések árán is. Errõl az aspektusról részletesen lapunk 3. oldalán írunk. Utóbbi szép példája, hogy a vasúti árutovábbításra Ausztria és Németország között 13-13 mozdonynyal néhány hónapja alapított az RCA és a DB Schenker a mozdonyok mellett mozdonyvezetõkkel is kistafírozott közös céget, RailSelect néven. Ez az új fapados cég a magánvasutak konkurenciája akar lenni az irányvonati (konténervonati) közlekedésben, abban a szegmensben, ahol a konkurens vasútvállalatok a legsikeresebbek. Ideiglenesen forgalomba helyezett vonal Kevesebb környezetterhelés Az elsõ vonat május 25-én este haladt át Zalaegerszegrõl Hodos irányába, miután a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztõ (NIF) Zrt. ideiglenesen forgalomba helyezte az uniós támogatással épült új Bagod Andráshida Zalaegerszeg vasúti nyomvonalat. A Bagod és Zalaegerszeg közötti vonalszakasz vágányrehabilitációja során épült meg a vasúti pálya új nyomvonalon, amely nagyrészt a Zala folyóval párhuzamosan, az árvízvédelmi töltés mellett vezet. A korábbi nyomvonal áthelyezésével két felszállóhelyet is áttelepítettek, Andráshidán újonnan épült állomás, Zalaegerszeg Ola városrészében pedig megállóhely. A Zalalövõ Zalaegerszeg Boba vasútvonal rehabilitációjának elsõ beruházására jutó összes támogatás nettó 167,4 millió euró. A vasútvonal és a felszállóhelyek forgalomba helyezését követõen megszûnik a lakóházaktól alig 8-10 méterre lévõ, városon átvezetõ eredeti vasútszakasz. A megszûnõ vasúti fõvonal kisebb, elõvárosi része iparvágányként továbbra is megmarad. Az itt közlekedõ vonatok menetrendje nem változik. A vonalszakasz áthelyezését részben Zalaegerszeg hoszszú távú közlekedésfejlesztési koncepciója, részben pedig az indokolta, hogy kevésbé zavarja a lakott területeket. A magyar-szlovén vasúti kapcsolat megépítése a városon átvezetõ pályaszakaszon jelentõs forgalomnövekedést eredményezett, emiatt nagy mértékben megnövekedett a zaj és a rezgés is. Az új nyomvonal már a lakott területektõl lényegesen távolabb halad, így a nagyobb sebesség ellenére környezetvédelmi szempontból kedvezõbb hatást eredményez. Az összesen 7423 méteres vasúti pálya óránkénti 120 kilométeres sebességû közlekedésre alkalmas, az ideiglenes üzembe helyezéssel egyelõre 80 kilométer/órás sebességgel használhatják a vonatok. Az Európai Unió Kohéziós Alapjának támogatásával megvalósult projekt támogatási szerzõdését 2007 nyarán írták alá. A hozzájárulás aránya 100 százalék, amelynek fele az operatív programon belüli hazai forrás, másik fele pedig uniós támogatás. GYSEV-fejlesztés Lakossági fórumot tartott a GYSEV Zrt. a Sopron Szombathely Szentgotthárd vasútvonal fejlesztésérõl közte a soproni Kõszegi úti aluljáróról a városházán. A brüsszeli támogatással megvalósuló beruházás teljes összege eléri az 50 milliárd forintot. Ebbõl a soproni aluljáró valamivel több mint 2,5 milliárd forintot tesz ki. A fejlesztés után a vasúti pályán 120 kilométer/órás sebességgel közlekedhetnek a vonatok. A peronokat 55 centiméter magasra emelik, így könnyebb lesz az utasoknak a felszállás. Több helyen megnyújtják az állomási pályákat is, hogy keresztezhessék egymást az uniós szabványnak megfelelõ hosszúságú, 750 méteres vonatok. A közbeszerzési eljárások júniusban lezárulhatnak, õsszel elkezdõdhet a kivitelezés. Az átfogó vasút-korszerûsítés 2011-ben fejezõdik be. Pályafelújítás Megkezdõdik a vasúti pálya felújítása Kaposvár és Dombóvár között. Legutóbb 150 kerékpáros tiltakozott a pálya állapota miatt azzal, hogy egy kaposvári civil szervezet kezdeményezésére vonatelõzõ akciót tartottak, igazolva, hogy egy jobb kerékpáros megelõzi a Dombóvár Kaposvár közötti 30 kilométeres távolságon a vonatot. A távot 12-en gyorsabban tették meg két keréken, mint a gyorsvonat, amely napjainkban 100 évvel korábbi önmagát is alulmúlja, akkor ugyanis két perccel gyorsabban, 38 perc alatt tette meg az utat a két város között. Knorr-Bremse-üzem Varga István magyar gazdasági miniszter és Heinz Hermann Thiele, a német Knorr-Bremse felügyelõ bizottságának elnöke részvételével május 26-án avatták fel a Knorr-Bremse vállalat új, vasúti jármûrendszereket gyártó üzemét Budapesten. Az üzemi és irodaterületekkel együtt 30 ezer négyzetméteres épületkomplexumban azonban csak 2010 tavaszán indul be a gyártási tevékenység, és 800 munkatárs dolgozik majd itt. Megjelent a Navigátor A 2009/5 szám címlapsztorijában az Európai Unió és különösen hazánk íróasztal mögött született koncepciókkal teli közlekedéspolitikáját szemfényvesztésnek, a hazai hatósági hálót lyukasnak nevezi Czitó Gyõzõ, az ömlesztett poranyag szállítmányozására szakosodott, mégis több lábon álló Pultrans Vasúti Szállítmányozási Kft. ügyvezetõ igazgatója, aki a cég által megvalósított összetett (vasútiközúti) szállítást is a legmeszszemenõbbekig kombinált fuvarozásnak tartja, ha a közlekedési döntéshozók nem is. A közút-vasút eredendõ érdekellentétérõl nemcsak üzleti és érzelmi megfontolások alapján, hanem a fennálló versenyhelyzet alapos elemzésével, az eltolódott súlyarányok visszabillentésére megoldások felvázolásával beszélt a lapnak.

6 MAGYAR KÖZLEKEDÉS Lapunkat rendszeresen szemlézi az ország legnagyobb médiafigyelõje, az» OBSERVER «OBSERVER BUDAPEST MÉDIAFIGYELÕ Kft. 1084 Bp. VIII., Auróra utca 11. Tel.: 303-4738. Fax: 303-4744. Internet: http://www.observer.hu PIACI BAROMÉTER A múltkori plusz 2 százalékot most leadta a magyar fuvarpiac. De ez a barométer még mindig sokkal jobb állapotot mutat, mint a 2 hónappal ezelõtti. A Magyarországról kivitt árumennyiség átlagban kissé növekedett, de például a bolgár piac megduplázódott, az osztrák másfélszeresére, és a román is 3 százalékkal nõtt. Tulajdonképpen lényeges mértékben (4 százalék) csak az olasz forgalom mérséklõdött. A beszállított áruknál viszont általános a visszaesés: Hollandia vezet 13 százalékkal, de nem kevés a cseh (7) és az orosz (8) csökkenés sem. Csupán a francia és a román (3 százalék) és a német (2) piac mutatott növekedést az elmúlt 2 hétben. Online www.magyarkozlekedes.hu NAPI HÍREK SAJTÓSZEMLE INFORMÁCIÓK Kedvezményes elõfizetési akció A Magyar Közlekedés és a NAVIGÁTOR címû kiadványainkat most kedvezményes áron rendelheti meg. Elõfizetõinknek és olvasóinknak lehetõségük nyílik arra, hogy a szakmában elismert kiadványainkból tájékozódjanak a szakmáról, valamint megismerhetik a piaci helyzetet és a piaci szereplõket. Lapjaink átfogják a teljes közlekedési ágazatot, illetve nemzetközi kitekintést is biztosítanak. Egyúttal szólnak a vasútról, közútról, hajózásról, légiközlekedésrõl, valamint a szállítmányozásról és a logisztikai szolgáltatásokról. A Magyar Közlekedés a szakma egyedüli szaklapja, a NAVIGÁTOR pedig a cargo szakma magazinja. A szaklapok elõfizetése és olvasása szakmai elkötelezettséget is jelent, valamint szaklapjaink biztosítják a folyamatos továbbképzést. Megrendelhetõ: Magyar Közlekedési Kiadó Kft. 1134 Budapest, Klapka u. 6. Tel.: 350-0763, 350-0764 Fax: 210-5862 Lapterjesztõ: Somlai Krisztina MEGRENDELÉS Magyar Közlekedés 12 000 Ft + áfa/év Navigátor 4 000 Ft + áfa/év Magyar Közlekedés és Navigátor 16 000 Ft + áfa/év Több példány megrendelése esetén 20% kedvezmény. A megrendelõ neve:.................................................................... Cím:................................................................................ Számlázási cím:....................................................................... Adószám:............................................................................ Ügyintézõ:........................................................................... Telefon:............................................................................. Fax:................................................................................ Elõfizetési idõszak:............................. -tól.............................. -ig Példányszám:......................................................................... A megrendelés elküldhetõ levélben, illetve faxon is. P. H.................... aláírás VÁLTOZATLAN ÁRON! BAJAI GABONA PARTNERSÉG Szakmai találkozó aratás elõtt Baja város és a Bajai Országos Közforgalmú Kikötõmûködtetõ Kft. aratás elõtti szakmai találkozót és helyszíni szemlét szervez a gabonapiac résztvevõinek, a szántóföldtõl a fogyasztóig. Köszöntõt mond: Dr. Révfy Zoltán polgármester Házigazda: Nagy László, a BOKK ügyvezetõ igazgatója Médiapartner: Kiss Pál, a Magyar Közlekedés fõszerkesztõje Helyszín: Baja Város Polgármesteri Hivatal díszterme 6500 Baja, Szentháromság tér 1. Információ: Kollárné Vörös Tímea, tel.: +36/79-422-502

MAGYAR KÖZLEKEDÉS 7 Kautz István javaslata 2,5% legyen a szakmai minimum Hagyományos évzáró közgyûlését tartotta május 26-án a szállítmányozó szövetség. A Kautz István vezette elnökség beszámolóját, idei munkatervét és költségvetését a közgyûlés résztvevõi elfogadták. Meghallgatták és tudomásul vették Lukács Gyöngyi könyvvizsgáló beszámolóját, aki elmondta, hogy a szövetség gazdálkodása a törvények és elõírások betartásával történt. A szokásos évi szakmai, piaci értékelés és mérleg a tagvállalatok 2008. évi eredménye alapján készült, így az összegzésben csak részben érzékelhetõ a válság hatása. Bár több tagvállalat nem bocsátott a szövetség rendelkezésére mérlegadatait, a szakma éves árbevétele 300 milliárd forint felett van. (A teljes szakmai bevétel 500-600 milliárd forint lehet.) A szállítmányozó szövetség 20 éve alakult, és ma már tekintélyes szakmai szervezetként tartják számon itthon és külföldön is. Aktív résztvevõje a FIATA nemzetközi rendezvényeinek. Kautz István elnök és Iszak Tibor társelnök szinte az alapítás óta áll a szervezet élén. Torma Imre fõtitkárnak is szerepe volt abban, hogy az MSZSZ úgymond jegyzett szervezet. Képviselõje Fülöp Zsolt jelenleg ellátja a Logisztikai Egyeztetõ Fórum soros elnöki tisztségét is. Kiadónk, illetve lapunk és a Navigátor, valamint a szövetség együttmûködése ma már többéves múltra tekinthet vissza, és a hagyományos, novemberi konferencia közös siker. Így az sem véletlen, hogy az idei, tizedik szállítmányozási konferencián fogunk megemlékezni a szövetség 20 éves jubileumáról. Kautz István megemlékezett a szövetség alapítóiról is. Az MSZSZ jogelõdje, a Magyar Szállítmányozók Egyesülése 1989-ben alakult. Az alapítás a Hungarocargo (Erni János), a Masped (Gelencsér Kálmán), a Raabersped (dr. Berényi János), a Technosped (Pozsgai Gyula) és a Voláncamion (Benczik Béla) nevéhez fûzõdik. Az elnök két idõszakot tartott kiemelésre méltónak. MKFE-közgyûlés A versenyfeltételek megõrzése a cél A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete május 21-én a CEU Konferenciaközpontban tartotta országos küldöttközgyûlését. Az elõzõ hetekben megrendezett regionális találkozókon a tagság és a választott tisztségviselõk, valamint a munkaszervezet vezetõi már tanácskoztak a szakmát érintõ legégetõbb gondokról, ettõl függetlenül sem volt parázs vitáktól, hozzászólásoktól mentes a közgyûlés. A hagyományokhoz híven a meghívott vendégek elõadásával kezdõdött a közgyûlés. Hosszú ideje vita tárgya, szükség van-e a protokoll vendégek jelenlétére az egyesület legfontosabb fórumán. A többség azonban igényli a személyes találkozást a hatóság képviselõivel. A Nemzeti Közlekedési Hatóság elnöke, Horváth Zsolt Csaba elõadásában az elmúlt év ellenõrzési tapasztalatairól számolt be. Hangsúlyozta, hogy az ellenõrzések célja a közlekedés biztonságának javítása, valamint hogy ne kerüljenek versenyhátrányba azok a fuvarozó vállalkozók, akik betartják a szabályokat azokkal szemben, akik tudatosan, üzleti megfontolásból szegik meg az elõírásokat. Székely András, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium osztályvezetõje a váratlanul más feladatot kapott Csepi Lajos szakállamtitkárt képviselte a közgyûlésen. Elmondta, hogy a gazdaságban és a fuvarozó szakmában is megjelent válságot Magyarországon nem tükrözi sem a jármûvek, sem a tevékenységi engedélyek száma. Az osztályvezetõ nem volt könnyû helyzetben, amikor arra vállalkozott, hogy a kormány és a fuvarozói érdekképviseletek között tavaly megkötött megállapodás megvalósulásáról, pontosabban meg nem valósulásáról adjon tájékoztatást. Ami kedvezõ: a hétvégi forgalomkorlátozás rendjének módosítása, illetve az MKFE által kezdeményezett ún. bírságrendelet-módosítás. Jámbor István, az Országos Rendõr-fõkapitányság osztályvezetõje a rendõrség közúti közlekedési szolgáltatókat érintõ munkájáról számolt be. A 2008. év volt a Közúti közlekedési törvény elsõ teljes esztendeje. A rendõrség 3000 eljárást indított, és ezeknek egy százaléka került bírósági felülvizsgálatra. Az ún. objektív felelõsség alapján a múlt év májusától járnak el a rendõrök, ami az azóta Az 1990 1993 közötti éveket tekinthetjük a gazdasági rendszerváltás idõszakának, amikor sorra alakultak a szállítmányozó vállalkozások. Ez az ún. hõsi idõszak a 90-es évek végéig tartott. Változást az uniós belépés hozott, mivel jelentõs mértékben csökkent a jól jövedelmezõ vámügynöki tevékenység. Kautz István úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi válságidõszakban az MSZSZ tagjainak többsége a túlélésért küzd. A múlt évre visszatekintve elnöki beszámolójában Kautz István hangsúlyozta, hogy augusztusszeptember hónapig a társaságok nettó árbevétele a megelõzõ évinél 10-15 százalékkal magasabb volt. Szeptembertõl viszont már érzékelhetõ volt a válság, a többletforgalom eltûnt, többnyire az elõzõ évi szinten alakult, illetve csökkent. Ez azt jelenti, hogy a 2007. évi bevételi nagyságrend megismétlõdött. Az adózás elõtti összesített eredmény 6,7 milliárd forint volt. Ez mintegy 2,5 százalékos árrésnek felel meg. Kautz István azt javasolta a közgyûlésen, hogy ezt eltelt idõszakban 400 ezer embert magánautósokat és fuvarozókat érintett. Vas Ádám õrnagy, a Vám- és Pénzügyõrség Országos Parancsnokságának osztályvezetõje arról számolt be, hogy a bolgár, a román, a török fuvarozók részérõl igen sok a panasz és a tiltakozás a bírságrendelet miatt. Adódtak olyan esetek is, amikor a román pilóták agresszívan léptek fel az eljáró pénzügyõrrel szemben, és elõfordult az is, hogy a kijelölt parkolóból elhajtottak a visszatartott kamionnal. A küldöttközgyûlés résztvevõi saját elsõsorban természetesen negatív tapasztalataikat sorolták a hatóság képviselõinek. Bánkeszi Lajos, az egyesület budapesti régiójának képviseletében például elmondta, hogy azt a bizonyos 1,2 millió forintos bírságot nem a vezetési idõt túllépõ elkövetõ fizette, hanem a jármû üzembentartója. Bellér György és Kiss Gyuláné szerint a hatóságoknak alaposabban kellene ellenõrizniük a külföldi jármûvek fuvarokmányait, különös tekintettel a harmadik országos engedélyekre. Gál András, a közgyûlés levezetõ elnöke arra kérte a hatóságok képviselõit, MLSZKSZ-közgyûlés, 2009 Évértékelés és újabb minõsítés A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége immár több mint 7. éve aktív résztvevõje a hazai logisztikai szakmai közéletnek, képviseli a tagsága érdekeit, konstruktívan részt vesz különbözõ hatóságok, minisztériumok közötti egyeztetésekben, pályázati kiírásokat véleményez, küzd a kombinált szállítás hazai érdekeiért. Elkészítette és a LEF által is elfogadott értékrendszer szerint folyamatosan végzi a hazai logisztikai központok minõsítését Az MLSZKSZ értékelését mutatja a folyamatosan növekvõ tagság, valamint a szakma és a hatóságok egyre szélesedõ elismerése is. A szövetség Budapesten tartotta évzáró közgyûlését, ahol elfogadásra került a 2008-as évi beszámoló, a 2009-es év üzleti terve, módosításra került az alapszabály. Az alapszabály módosítására a szövetség tevékenységének hatékonyabb szervezése érdekében volt szükség. A közgyûlés elõtt szakmai konferencián a jelen levõ 50 szövetségi tag és számos meghívott tájékoztatást kapott. Torda Csaba a VPOP részérõl ismertette a vámudvarokkal, az elektronikus vámmal kapcsolatos 2009-es várható változásokat. Gecse Gergely az NFGM részérõl részletes tájékoztatást adott a jelenleg futó logisztikai pályázatokról, a jövõben kiírásra várókról, a várható változásokról. Szeszák Balázs ismertette a Marco Polo pályázat keretében a Combi*net kombinált szállítási irányító, szervezõ rendszerre elnyert több mint 2,5 millió eurós pályázat megvalósulásának jelenlegi állapotát. Dr. Kovács Tibor és dr. Berencsi Tamás ügyvéd a szövetség által kezdeményezett közös energiabeszerzési klub keretében az eredményhányadot tekintse a jövõben szakmai minimumnak a magyar szállítmányozó szakma. Az idei kilátásokat elemezve Kautz István szerint 25-30 százalékos forgalomcsökkenéssel számolhatnak a magyar szállítmányozók. Az elnök a németországi helyzetet ajánlotta a résztvevõk figyelmébe. Németország ugyanis 2009-re minimum 6 százalékos gazdasági teljesítmény-csökkenést jelez, így 2010 is a válság éve lesz. A növekedés csak ezt követõen prognosztizálható. Kautz István véleménye szerint a trend nálunk is hasonló lesz. Az érzékelhetõ növekedési jelek átmenetiek. Az MSZSZ elnöke szerint a megbízói körben tendencia lehet a nem fizetõk vándorlása a szállítmányozók között. Kérdésre válaszolva az ún. 101-es kormányrendeletrõl, amely a 30 napos fizetési határidõrõl rendelkezik, Kautz István elmondta, hogy ez a kormányrendelet a belföldi áruszállításra vonatkozik. Egyébként a fuvarozó részére megfelelõ elõny nyújtása esetén a 30 napos fizetési határidõ áthidalható. hogy írásban adjanak választ a konkrét kérdésekre. A továbbiakban az MKFE elnöke, Wáberer György felkérésére Karmos Gábor fõtitkárhelyettes ismertette a közúti fuvarozás jelenlegi helyzetét és az MKFE legfontosabb eredményeit, terveit. A többi között elmondta, hogy két évvel ezelõtt a magyar fuvarozók még az elsõ helyen álltak Európában a piaci részesedés növelésében, mára a 6. helyre estek vissza. A legnagyobb vesztesek a régi tagállamok, és azok elõztek meg bennünket, akik velünk együtt csatlakoztak. A statisztika szerint a magyar közúti fuvarozók megduplázták ugyan a részesedésüket, de az uniós csatlakozás óta 3,5-szeresére nõtt a jármû állományuk és négyszeresére a létszámuk. Szintén az elnök felkérésére az írásbeli beszámoló kiegészítéseként Erdei Péter, az MKFE Szolgáltató Kft. és az Oktatási Akadémia ügyvezetõje az egyesület által nyújtott szolgáltatásokról számolt be. A legfontosabb eredmény a Mol-MKFE megállapodás eredményeként az együtt tankolás, eddig több mint 650 vállalkozó csatlakozott az akcióhoz, akik havonta több mint 3 az áram és a gáz közös beszerzésének lehetõségeirõl adott tájékoztatót. A gazdasági válság hatásainak mérséklési lehetõségeirõl, gyakorlati megoldásairól tartott nagyon érdekes elõadást Szepessy Kornél. Kautz István Szórádi András átveszi a Raabersped oklevelét Iszak Tibor a FIATA példájára hivatkozva pártoló tagság bevezetését kezdeményezte. Ez a módszer a FIATA esetében már bevált. Az MSZSZ nem kíván tagdíjat emelni, illetve tartózkodik az erõszakos tagtoborzástól is. A támogatás minimális összege természetes személy esetében 20 ezer, jogi személy esetében 50 ezer forint lesz. Ennek szellemében várják a szövetség támogatóinak jelentkezését. Az MSZSZ-közgyûlés egyperces felállással tisztelgett a 99 éves korában elhunyt Héthelyi Pál emléke elõtt. A szakma kiemelkedõ személyisége 2004-ben részesült MSZSZ Életmûdíjban, amelyet a Szállítmányozás 2004 konferencia ünnepi fogadásán Kautz István elnök adott át neki. millió gázolajat tankolnak kedvezményesen. A könyvvizsgálói és az ellenõrzõ bizottsági jelentésbõl is az derült ki, hogy az egyesület jól gazdálkodott az elmúlt egy év során. Az elnök szerint azonban eljött az ideje annak, hogy a rendelkezésre álló összegekbõl, az MKFE által megtermelt gazdasági haszonból, az egyesület vagyonából újabb, a tagság számára kedvezõ szolgáltatásokat, lehetõségeket hozzanak létre. Az érdekképviseleti munka eredményeit hiányoló hozzászólásokra a következõképpen válaszolt: Nem az MKFE hibája, hogy a miniszterelnök által aláírt megállapodást, amelyben például a gépjármûadó vagy a jövedéki adó csökkentése szerepel, a kormány nem tartja be. Ennél sokkal nagyobb problémákat látok 2009-ben. Gondolok az üzemanyag-megtakarítás és a napidíj adómentességének megszüntetésére. Jelenleg a magyar fuvarozó vállalkozók által végzett tevékenység 35 százaléka harmadik országos fuvar. Ez jelentheti a kiutat, de szükséges hozzá a napidíj adómentessége. Tudnunk kell, hogy Európában 25 százalék a felesleges fuvarkapacitás. Ezen a magyar kormány nem segíthet. De kérdés, hogy javítják vagy rontják a versenyképességünket. Ez pedig csak a megígért adókedvezmények megadásával és a meglévõ kedvezmények fenntartásával lehetséges. Az elõadásokat követõen logisztikai központ minõsítési oklevelek kerültek átadásra, a Raabersped gyõrszemerei telephelye Helyi LSZK, a Bertrans kecskeméti telephelye Intermodális LSZK minõsítést kapott.

8 MAGYAR KÖZLEKEDÉS RCA Vasúti szállítmányozás Európában Komplex logisztikai szolgáltatások Raabersped GmbH Raabersped Kft. A 1050 Wien, Wiedner Hauptstraße 120 124. H 1037 Budapest, Montevideo u. 4. Tel.: +43 (1) 533-1582 Fax: +43 (1) 535-0437 Tel.: +36 (1) 430-8500 Fax: +36 (1) 430-8599 E-mail: office@raabersped.at E-mail: raaber@raabersped.hu www.raabersped.eu www.raabersped.eu