KÓRHÁZ Napelemekkel csökkentik az energiaköltségeket

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KÓRHÁZ Napelemekkel csökkentik az energiaköltségeket"

Átírás

1 KÓRHÁZ Napelemekkel csökkentik az energiaköltségeket Megjelent: Korszerű és környezetbarát villamosenergia napelem rendszer kerül a megyei Csolnoky Ferenc Kórház A, D és E épületének tetejére tájékoztatta a sajtó képviselőit pénteken dr. Dávid Gyula megbízott főigazgató és dr. Kovács Zoltán államtitkár, megyei fejlesztési biztos. A projektet dr. Illésné Szilágyi Szilvia, a műszaki osztály vezetője mutatta be. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az 1137 napelem tábla elhelyezését az Európai Unió Kohéziós Alapja és Magyarország költségvetése közösen finanszírozza. A beruházás egy 204,58 millió forintos pályázati támogatás elnyerésének köszönhetően az év végéig valósul meg, a támogatási szerződést tegnap írták alá. Optimális működés esetén a rendszer évente több mint 11 millió forint értékű villamos áramot állíthat elő, ezzel a kórház éves energiafelhasználásának 7 százalékát tudják zöld energiával kiváltani. Dr. Dávid Gyula elmondta, hogy az elmúlt években számos nyertes pályázat eredményeként komoly fejlesztések történtek az intézményben. Összesen 11 milliárd forintot fordíthattak korszerűsítésre, felújításra, feladatbővítésre. Az idei év is jól kezdődik, hiszen a napelem projekt indítása mellett 226 milliós konszolidációs pályázati támogatással tudják az épületek tetőszigetelését megújítani, az elavult és gyakran meghibásodó élelmezési hűtőkamra teljes gépészeti berendezését kicserélni, valamint egy olyan személyzeti, bérszámfejtési,

2 adatnyilvántartási rendszert telepíteni, amely illeszkedik az Állami Egészségügyi Ellátó Központ fenntartásában működő másik 33 intézmény adatkezelő rendszeréhez. Külön öröm tette hozzá végül, hogy a 2017-es évbe lejárt tartozások nélkül léptünk át. Dr. Kovács Zoltántól megtudtuk, hogy jelenleg az ország fűtési energia felhasználásának 40 százalékával a levegőt fűtjük, amin a kormány szándéka szerint változtatni kell. Első körben a közintézményekre kerül sor. Veszprém megyében tíz közhivatal korszerűsítésére nyílik lehetőség konszolidációs pályázati támogatással.

3 Napelemmel spórolhat a veszprémi kórház Megjelent: Napelemes rendszert építenek ki a Csolnoky kórházban pályázati forrásból, így több mint tízmillió forintot takaríthatnak meg évente. Dávid Gyula, a kórház megbízott főigazgatója bejelentette, napelemes rendszer kiépítésére 204 millió forintot nyert el a kórház európai uniós pályázaton, valamint 226 millió forint konszolidációs támogatáshoz jutottak. Felidézte, az elmúlt években 11 milliárd forint fejlesztést nyert el a kórház - írja a veol.hu. Illésné Szilágyi Szilvia, a Csolnoky kórház műszaki osztályvezetője elmondta, a megújuló energiaforrás az intézmény éves energiafogyasztásának hét százalékát váltja ki, az új rendszer telepítésével évente 11 millió forint villamosenergia-költséget takarítanak meg. A beruházás márciusban indul és november végétől áll üzembe az összesen mintegy 1100 napelemtábla, amelyeket az A, D és E épületek tetejére szerelnek fel. Hozzátette, az energiamegtakarítás mellett a fejlesztéssel évente mintegy 128 tonna szén-dioxiddal kevesebbet bocsát ki a kórház. Dávid Gyula kiemelte, a kórház által elnyert állami konszolidációs támogatásnak is köszönhetően lejárt tartozás nélkül kezdte az évet az intézmény, amire két évtizede nem volt példa. A Csolnoky kórház sikeresen szerepelt az ÁEEK, az OEP és az EMMI három pályázatán, amelyekkel 226 millió forint támogatáshoz jutott. Az elnyert forrásból szigetelik az E és G épületek rossz állapotú tetőszerkezetét 103,7 millió forintból, az élelmezési hűtőkamra felújítására 3,2 millió forinthoz, míg egy egységes adatnyilvántartási rendszer bevezetésére 119,2 millióhoz jutott a kórház. Kovács Zoltán megyei fejlesztési biztos, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára elmondta, országosan 1160 milliárd forint áll rendelkezésre a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programban (KEHOP), amelyből az energiahatékonyság növelésére és megújuló energiaforrások kiépítésére közel 300 milliárd forintot költhetnek el. Hozzátette, a Csolnoky kórház fejlesztése mellett több mint tíz kormányhivatali épület energiahatékonyságát javítják Veszprém megyében több mint egymilliárd forintért. Megjegyezte, a megye kórházainak mintegy 3,9 milliárd forint jutott az európai uniós pályázati forrástöbbletből, fenntartói vissza nem térítendő támogatásból, valamint konszolidációs hozzájárulásból az elmúlt években, amelyből a Csolnoky kórház 1,7 milliárdot nyert el.

4 Veszprém Napelemes rendszert építenek ki a Csolnoky Ferenc Kórházban pályázati forrásból, a beruházással több mint tízmillió forintot takaríthat meg az intézmény évente. Megjelent: Dávid Gyula, a kórház megbízott főigazgatója bejelentette, napelemes rendszer kiépítésére 204 millió forintot nyert el a kórház európai uniós pályázaton, valamint 226 millió forint konszolidációs támogatáshoz jutottak. Felidézte, az elmúlt években 11 milliárd forint fejlesztést nyert el a kórház. Fotó: Balogh Ákos Illésné Szilágyi Szilvia, a Csolnoky kórház műszaki osztályvezetője elmondta, a megújuló energiaforrás az intézmény éves energiafogyasztásának hét százalékát váltja ki, az új rendszer telepítésével évente 11 millió forint villamosenergia-költséget takarítanak meg. A beruházás márciusban indul és november végétől áll üzembe az összesen mintegy 1100 napelemtábla, amelyeket az A, D és E épületek tetejére szerelnek fel. Hozzátette, az energiamegtakarítás mellett a fejlesztéssel évente mintegy 128 tonna szén-dioxiddal kevesebbet bocsát ki a kórház.

5 Fotó: Balogh Ákos Dávid Gyula kiemelte, a kórház által elnyert állami konszolidációs támogatásnak is köszönhetően lejárt tartozás nélkül kezdte az évet az intézmény, amire két évtizede nem volt példa. A Csolnoky kórház sikeresen szerepelt az ÁEEK, az OEP és az EMMI három pályázatán, amelyekkel 226 millió forint támogatáshoz jutott. Fotó: Balogh Ákos Az elnyert forrásból szigetelik az E és G épületek rossz állapotú tetőszerkezetét 103,7 millió forintból, az élelmezési hűtőkamra felújítására 3,2 millió forinthoz, míg egy egységes adatnyilvántartási rendszer bevezetésére 119,2 millióhoz jutott a kórház.

6 Fotó: Balogh Ákos Kovács Zoltán megyei fejlesztési biztos, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára elmondta, országosan 1160 milliárd forint áll rendelkezésre a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programban (KEHOP), amelyből az energiahatékonyság növelésére és megújuló energiaforrások kiépítésére közel 300 milliárd forintot költhetnek el. Hozzátette, a Csolnoky kórház fejlesztése mellett több mint tíz kormányhivatali épület energiahatékonyságát javítják Veszprém megyében több mint egymilliárd forintért. Fotó: Balogh Ákos Megjegyezte, a megye kórházainak mintegy 3,9 milliárd forint jutott az európai uniós pályázati forrástöbbletből, fenntartói vissza nem térítendő támogatásból, valamint konszolidációs hozzájárulásból az elmúlt években, amelyből a Csolnoky kórház 1,7 milliárdot nyert el.

u. 11. fsz. Műszaki ellenőr: ÉMI Nonprofit Kft Szentendre, Dózsa Gy.u.26

u. 11. fsz. Műszaki ellenőr: ÉMI Nonprofit Kft Szentendre, Dózsa Gy.u.26 A BÉKÉS MEGYEI KORMÁNYHIVATAL ÉPÜLETEINEK ENERGETIKAI FEJLESZTÉSE KEHOP-5.2.2/16-2016-00010 BÉKÉS MEGYEI KORMÁNYHIVAT ÁM ALATTI ÉPÜLETEINEK ÁTADÓ ÜNNEPSÉGE TAL GYULAI JÁRÁSI HIVATAL ADY ENDRE U. 8. VA

Részletesebben

KEHOP KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL ÉPÜLETEINEK ENERGETIKAI FEJLESZTÉSE PROJEKT BEMUTATÁSA

KEHOP KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL ÉPÜLETEINEK ENERGETIKAI FEJLESZTÉSE PROJEKT BEMUTATÁSA KEHOP-5.2.2-16-2016-00012 KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL ÉPÜLETEINEK ENERGETIKAI FEJLESZTÉSE PROJEKT BEMUTATÁSA KEHOP-5.2.2-16-2016-00012 KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL ÉPÜLETEINEK ENERGETIKAI

Részletesebben

MEGÚJULÓ ENERGIAPOLITIKA BEMUTATÁSA

MEGÚJULÓ ENERGIAPOLITIKA BEMUTATÁSA MEGÚJULÓ ENERGIAPOLITIKA BEMUTATÁSA Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Fenntartható gazdaság szempontjai

Részletesebben

Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium épületenergetikai fejlesztése

Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium épületenergetikai fejlesztése Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium épületenergetikai fejlesztése A projekt a Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium épületeinek energetikai korszerűsítését

Részletesebben

Téli energia csomag, a zöldenergia fejlesztés jövőbeli lehetőségei

Téli energia csomag, a zöldenergia fejlesztés jövőbeli lehetőségei Téli energia csomag, a zöldenergia fejlesztés jövőbeli lehetőségei Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

Részletesebben

Az év legjelentősebb eseményei

Az év legjelentősebb eseményei Az év legjelentősebb eseményei Beruházások a fogvatartottak munkáltatásának fejlesztése érdekében Dr. Pintér Sándor belügyminiszter május 31-én avatta Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti álfel

Részletesebben

CSOLNOKY FERENC KÓRHÁZ ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÖSSZEFOGLALÓ 2017 ÉVRE

CSOLNOKY FERENC KÓRHÁZ ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÖSSZEFOGLALÓ 2017 ÉVRE CSOLNOKY FERENC KÓRHÁZ ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÖSSZEFOGLALÓ 2017 ÉVRE Készítette: Veolia Energia Magyarország Zrt. 2018.05.15. Energetikai szakreferensi összefoglaló 2017 évre Csolnoky_1 1/13 Tartalomjegyzék

Részletesebben

ENERGIAHATÉKONYSÁG JAVÍTÁSA ÉS SZEMLÉLETFORMÁLÁS A DEBRECENI HATVANI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN HU A ENERGIAHATÉKONY ISKOLÁK FEJLESZTÉSE

ENERGIAHATÉKONYSÁG JAVÍTÁSA ÉS SZEMLÉLETFORMÁLÁS A DEBRECENI HATVANI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN HU A ENERGIAHATÉKONY ISKOLÁK FEJLESZTÉSE ENERGIAHATÉKONYSÁG JAVÍTÁSA ÉS SZEMLÉLETFORMÁLÁS A DEBRECENI HATVANI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN HU02-0007-A1-2013 ENERGIAHATÉKONY ISKOLÁK FEJLESZTÉSE Az energiafelhasználás racionalizálása, az energiahatékonyság

Részletesebben

A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM A Fejlesztési program eszközrendszere: Energiahatékonyság Zöldenergia megújuló energiaforrások

Részletesebben

FM ASzK - Mátra Erdészeti, Mezőgazdasági és Vadgazdálkodási Szakképző Iskola és Kollégium épületenergetikai fejlesztése

FM ASzK - Mátra Erdészeti, Mezőgazdasági és Vadgazdálkodási Szakképző Iskola és Kollégium épületenergetikai fejlesztése FM ASzK - Mátra Erdészeti, Mezőgazdasági és Vadgazdálkodási Szakképző Iskola és Kollégium épületenergetikai fejlesztése A projekt az FM ASzK Mátra Erdészeti, Mezőgazdasági és Vadgazdálkodási Szakgimnáziuma,

Részletesebben

Mit kell tudnunk a sikeres pályázáshoz? Az energetikai pályázatokról szakszerűen

Mit kell tudnunk a sikeres pályázáshoz? Az energetikai pályázatokról szakszerűen Mit kell tudnunk a sikeres pályázáshoz? Az energetikai pályázatokról szakszerűen 12 ezer milliárd forintos keret 513 Mrd Ft kapacitásbővítés 146 Mrd Ft informatika 581 Mrd Ft innováció 160 Mrd Ft energetika

Részletesebben

A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM Fejlesztési

Részletesebben

A napenergia hasznosítás támogatásának helyzete és fejlesztési tervei Magyarországon. 2009. Március 16. Rajnai Attila Ügyvezetı igazgató

A napenergia hasznosítás támogatásának helyzete és fejlesztési tervei Magyarországon. 2009. Március 16. Rajnai Attila Ügyvezetı igazgató A napenergia hasznosítás támogatásának helyzete és fejlesztési tervei Magyarországon 2009. Március 16. Rajnai Attila Ügyvezetı igazgató Energia Központ Nonprofit Kft. bemutatása Megnevezés : Energia Központ

Részletesebben

FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KEHOP-5.2.2.-16-2016-00056 A FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL ÉPÜLETEINEK ENERGETIKAI FEJLESZTÉSE 8000 Székesfehérvár, Szent István tér 9. A KEHOP-5.2.2 projekt rövid bemutatása:

Részletesebben

A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal épületeinek energiahatékonysági fejlesztésének előkészítése

A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal épületeinek energiahatékonysági fejlesztésének előkészítése KEOP-7.14.0/15-2015-0004 A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal épületeinek energiahatékonysági fejlesztésének előkészítése A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal épületállomány-kataszterében a pályázat benyújtásakor

Részletesebben

Energetikai pályázatok 2012/13

Energetikai pályázatok 2012/13 Energetikai pályázatok 2012/13 Összefoglaló A Környezet és Energia Operatív Program keretében 2012/13-ban 8 új pályázat konstrukció jelenik meg. A pályázatok célja az energiahatékonyság és az energiatakarékosság

Részletesebben

Energiatakarékos lett az Ökoiskola

Energiatakarékos lett az Ökoiskola Energiatakarékos lett az Ökoiskola Közel 180 millió forint értékű beruházás keretében zajlott a Debreceni Gönczy Pál általános Iskola és a Gönczy Pál Utcai óvoda épületenergetikai felújítása. 2015-ben

Részletesebben

Jelen projekt célja Karácsond Község egyes közintézményeinek energetikai célú korszerűsítése.

Jelen projekt célja Karácsond Község egyes közintézményeinek energetikai célú korszerűsítése. Vezetői összefoglaló Jelen projekt célja Karácsond Község egyes közintézményeinek energetikai célú korszerűsítése. A következő oldalakon vázlatosan összefoglaljuk a projektet érintő főbb jellemzőket és

Részletesebben

Kisvárdai Szakképzési Centrum II. Rákóczi Ferenc Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája energetikai korszerűsítése

Kisvárdai Szakképzési Centrum II. Rákóczi Ferenc Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája energetikai korszerűsítése Kisvárdai Szakképzési Centrum II. Rákóczi Ferenc Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája energetikai korszerűsítése A Kisvárdai Szakképzési Centrum II. Rákóczi Ferenc Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája energetikai

Részletesebben

Aktuális KEOP pályázatok, várható kiírások ismertetése. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

Aktuális KEOP pályázatok, várható kiírások ismertetése. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Aktuális KEOP pályázatok, várható kiírások ismertetése Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 1331/2012.(IX.07.) Korm. Határozat melléklete 1331/2012.(IX.07.) Korm. Határozat

Részletesebben

Havasi Patrícia Energia Központ. Szolnok, 2011. április 14.

Havasi Patrícia Energia Központ. Szolnok, 2011. április 14. Az Új Széchenyi Terv Zöldgazdaság-fejlesztési Programjához kapcsolódó megújuló energiaforrást támogató pályázati lehetőségek Havasi Patrícia Energia Központ Szolnok, 2011. április 14. Zöldgazdaság-fejlesztési

Részletesebben

Aktuálisan pályázható támogatások

Aktuálisan pályázható támogatások Aktuálisan pályázható támogatások Márciustól a Vidékfejlesztési Program keretein belül több pályázat is kiírásra kerül. Igényelje Ön is az akár 500 millió forintos vissza nem térítendő EU-s támogatásokat!

Részletesebben

Győri Műszaki Szakképzési. Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és

Győri Műszaki Szakképzési. Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Győri Műszaki Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma energetikai korszerűsítése A Győri Műszaki Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari

Részletesebben

Távhőfejlesztések KEOP 2007-2013 - KEHOP 2014-2020

Távhőfejlesztések KEOP 2007-2013 - KEHOP 2014-2020 Távhőfejlesztések KEOP 2007-2013 - KEHOP 2014-2020 Dr. Nemcsok Dénes Helyettes államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programokért Felelős Helyettes Államtitkárság

Részletesebben

Energy Saving Environmental Program 1

Energy Saving Environmental Program 1 AZ ÖNKORMÁNYZATOK SZEREPE AZ ENERGIAHATÉKONYSÁG MEGVALÓSÍTÁSÁBAN ENERGIAKÖZÖSSÉGEK NYITÓRENDEZVÉNY 2011 November 25 GÖDÖLLŐ Quirin Andrásné GREEN DEPENDENT INDEPENDENT Ha energiafüggő vagyok és odafigyelek

Részletesebben

Készült: Márkó Község Önkormányzatának ülésén 2012. december 17-én (hétfő) 15 órai kezdettel a Hivatal épületében. Polányiné Lénárt Katalin

Készült: Márkó Község Önkormányzatának ülésén 2012. december 17-én (hétfő) 15 órai kezdettel a Hivatal épületében. Polányiné Lénárt Katalin MÁRKÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8441 MÁRKÓ, Padányi Bíró Márton tér 5. E-mail: onkormanyzat@marko.hu Szám: 163- /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Márkó Község Önkormányzatának ülésén

Részletesebben

Energia Akadémia Pályázati források. CAM Consulting Kft.

Energia Akadémia Pályázati források. CAM Consulting Kft. Energia Akadémia Pályázati források Budaörs, 2016. május 17. Boza Pál, Virág Emese CAM Consulting Kft.. Áttekintésre kerülő operatív programok - Terület-és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) -

Részletesebben

Kecskeméti Szakképzési Centrum Gáspár András Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája energetikai korszerűsítése

Kecskeméti Szakképzési Centrum Gáspár András Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája energetikai korszerűsítése Kecskeméti Szakképzési Centrum Gáspár András Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája energetikai korszerűsítése A Kecskeméti Szakképzési Centrum Gáspár András Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának energetikai

Részletesebben

2018. ÉVES SZAKREFERENS JELENTÉS. A Beton Viacolor Térkő Zrt. Készítette: Group Energy kft

2018. ÉVES SZAKREFERENS JELENTÉS. A Beton Viacolor Térkő Zrt. Készítette: Group Energy kft 2018. ÉVES SZAKREFERENS JELENTÉS Készítette: Group Energy kft Bevezető Az energia ésszerű és hatékony felhasználására egyre nagyobb az igény és a törekvés. Mivel az áram és a gáz ára is az utóbbi években

Részletesebben

A megújuló energia termelés helyzete Magyarországon

A megújuló energia termelés helyzete Magyarországon A megújuló energia termelés helyzete Magyarországon Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Budapest, 2016.

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben VP3-4.2.1-4.2.2-18 Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft.

Részletesebben

Nagykanizsai Szakképzési Centrum Cserháti Sándor Szakképző Iskolája és Kollégiuma energetikai korszerűsítése

Nagykanizsai Szakképzési Centrum Cserháti Sándor Szakképző Iskolája és Kollégiuma energetikai korszerűsítése Nagykanizsai Szakképzési Centrum Cserháti Sándor Szakképző Iskolája és Kollégiuma energetikai korszerűsítése A Nagykanizsai Szakképzési Centrum Cserháti Sándor Szakképző Iskolája és Kollégiuma energetikai

Részletesebben

Frank-Elektro Kft. EMLÉKEZTETŐ Nyílt napról

Frank-Elektro Kft. EMLÉKEZTETŐ Nyílt napról Frank-Elektro Kft. 5440 Kunszentmárton Zrínyi u. 42. Telefon: 56/560-040, 30/970-5749 frankelektro.kft@gmail.com EMLÉKEZTETŐ Nyílt napról Frank-Elektro Kft. telephely korszerűsítése, építési munkái. A

Részletesebben

hatályos: 2015.10.20 - aa) a KEOP-5.6.0/12-2013-0030 azonosító számú, Az SE Kútvölgyi Klinikai Tömb Energetikai Korszerűsítése című, és

hatályos: 2015.10.20 - aa) a KEOP-5.6.0/12-2013-0030 azonosító számú, Az SE Kútvölgyi Klinikai Tömb Energetikai Korszerűsítése című, és 1770/2015. (X. 19.) Korm. határozat a 2012-2013-0030 azonosító számú ( Az SE Kútvölgyi Klinikai Tömb Energetikai Korszerűsítése című), valamint a 2014-0001 azonosító számú ( Épületenergetikai korszerűsítés

Részletesebben

ENERGIAHATÉKONYSÁGI BERUHÁZÁSOK A HAJDÚ-BIHAR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL 22 DB ÉPÜLETÉBEN

ENERGIAHATÉKONYSÁGI BERUHÁZÁSOK A HAJDÚ-BIHAR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL 22 DB ÉPÜLETÉBEN 2016. 11. 16. HAJDÚ-BIHAR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL SAJTÓKÖZLEMÉNY ENERGIAHATÉKONYSÁGI BERUHÁZÁSOK A HAJDÚ-BIHAR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL 22 DB ÉPÜLETÉBEN A KEHOP-5.2.2-16-2016-00047 azonosító számú projekt keretében

Részletesebben

A LAKOSSÁGI ENERGIAHATÉKONYSÁGI BERUHÁZÁSOK FINANSZÍROZÁSÁNAK KIHÍVÁSAI

A LAKOSSÁGI ENERGIAHATÉKONYSÁGI BERUHÁZÁSOK FINANSZÍROZÁSÁNAK KIHÍVÁSAI A LAKOSSÁGI ENERGIAHATÉKONYSÁGI BERUHÁZÁSOK FINANSZÍROZÁSÁNAK KIHÍVÁSAI Szabó Sándor - Igazgató Értékesítési és Ügyfélkapcsolati Igazgatóság MFB Zrt. AZ MFB KIEMELT SZEREPET TÖLT BE AZ UNIÓS FORRÁSOK KIHELYEZÉSÉBEN

Részletesebben

Villamos hálózati csatlakozás lehetőségei itthon, és az EU-ban

Villamos hálózati csatlakozás lehetőségei itthon, és az EU-ban Villamos hálózati csatlakozás lehetőségei itthon, és az EU-ban Molnár Ágnes Mannvit Budapest Regionális Workshop Climate Action and renewable package Az Európai Parlament 2009-ben elfogadta a megújuló

Részletesebben

2010. Klímabarát Otthon 2010.02.17.

2010. Klímabarát Otthon 2010.02.17. 2010. Klímabarát Otthon 2010.02.17. Kedves Pályázó! Ezúton szeretném Önöket értesíteni az alábbi pályázati lehetőségről. Amennyiben a megküldött pályázati anyag illeszkedik az Önök elképzeléseihez, kérem,

Részletesebben

1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK

1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV MEGJELENT FONTOSABB PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI (2011.02.11.) 1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK TECHNOLÓGIA-FEJLESZTÉS I. Magyarország területén megvalósuló beruházások esetében:

Részletesebben

KEOP-5.6.0/E/ Energia-megtakarítást célzó röntgen készülékek beszerzése a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban

KEOP-5.6.0/E/ Energia-megtakarítást célzó röntgen készülékek beszerzése a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban Energia-megtakarítást célzó röntgen készülékek beszerzése a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban Kedvezményezett: Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr A megvalósult projekt elért eredményei, fejlesztései

Részletesebben

VP Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban. A projekt megvalósítási területe Magyarország.

VP Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban. A projekt megvalósítási területe Magyarország. VP3-4.2.1-4.2.2-18 Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban 1 Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtására 2019. január 2. napjától 2021. január 4. napjáig van

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. TEL.: (88)545-011, FAX: (88)545-012 E-MAIL: MOKELNOK@VPMEGYE.

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. TEL.: (88)545-011, FAX: (88)545-012 E-MAIL: MOKELNOK@VPMEGYE. Szám: 14/144-21/2011. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. TEL.: (88)545-011, FAX: (88)545-012 E-MAIL: MOKELNOK@VPMEGYE.HU ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Tisztelt Képviselı-testület! A Környezet és Energia Operatív Program KEOP-2012-4.10.0-A, Helyi hı, hőtési és villamos-energia

Tisztelt Képviselı-testület! A Környezet és Energia Operatív Program KEOP-2012-4.10.0-A, Helyi hı, hőtési és villamos-energia Szentes város Polgármesterétıl 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt.sz.: U-17747-2/2013 Témafelelıs: Kecskés Mária, Szántai Szilvia Szentes Város Önkormányzata Képviselı-testülete Tárgy: Szentes város intézményeinek

Részletesebben

Sertéstartó telepek korszerűsítése VP

Sertéstartó telepek korszerűsítése VP Sertéstartó telepek korszerűsítése VP2-4.1.1.5-16 A felhívás a mezőgazdasági termelők, a mezőgazdasági termelők egyes csoportjai és a fiatal mezőgazdasági termelők részére az állattartó gazdaságokban a

Részletesebben

Lakossági Energiahatékonysági Beruházások támogatása 2014-2020

Lakossági Energiahatékonysági Beruházások támogatása 2014-2020 Lakossági Energiahatékonysági Beruházások támogatása 2014-2020 Várható kormányzati programok Budapest, 2014. június Tartalom 1.Panel III Programtervezet 2.Operatív Programok 2014-2020 között 3.A KEHOP

Részletesebben

Nógrád megyei oktatási intézmények épületenergetikai fejlesztése

Nógrád megyei oktatási intézmények épületenergetikai fejlesztése Nógrád megyei oktatási intézmények épületenergetikai fejlesztése A Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium energetikai korszerűsítését célozza a KEHOP-5.2.2 konstrukció keretében megkezdett beruházás. A projekt

Részletesebben

Környezet és Energia Operatív Program Várható energetikai fejlesztési lehetőségek 2012-ben Nyíregyháza, 2012.11.29

Környezet és Energia Operatív Program Várható energetikai fejlesztési lehetőségek 2012-ben Nyíregyháza, 2012.11.29 Környezet és Energia Operatív Program Várható energetikai fejlesztési lehetőségek 2012-ben Nyíregyháza, 2012.11.29 Mi várható 2012-ben? 1331/2012. (IX. 7.) Kormányhatározat alapján Operatív programok közötti

Részletesebben

Előterjesztés. Tárgy: Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése TOP kódszámú felhívásra pályázat benyújtása.

Előterjesztés. Tárgy: Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése TOP kódszámú felhívásra pályázat benyújtása. Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Gazdasági és Városfejlesztési Tanácsnokától Képviselő-testület 2016. május hónap 31. napján tartandó ülésére Tárgy: Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése

Részletesebben

Zöld stratégia a területfejlesztésben A ZÖLD megye

Zöld stratégia a területfejlesztésben A ZÖLD megye Zöld stratégia a területfejlesztésben A ZÖLD megye Seszták Oszkár A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés Elnöke Nyíregyháza, 2012. június 19. Vázlat I. Változások II. Múlt III. Stratégiai céljaink IV.

Részletesebben

Nyíregyháza, 2014.06.27. Cseszlai István Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Nyíregyháza, 2014.06.27. Cseszlai István Nemzeti Agrárgazdasági Kamara A megújuló energiák alkalmazásának szerepe és eszközei a vidék fejlesztésében, a Vidékfejlesztési Program 2014-20 energetikai vonatkozásai Nyíregyháza, 2014.06.27. Cseszlai István Nemzeti Agrárgazdasági

Részletesebben

A MATÁSZSZ JAVASLATAI A 2014-2020 KÖZÖTTI IDŐSZAK TÁVHŐFEJLESZTÉSEIRE. dr. Orbán Péter projektvezető

A MATÁSZSZ JAVASLATAI A 2014-2020 KÖZÖTTI IDŐSZAK TÁVHŐFEJLESZTÉSEIRE. dr. Orbán Péter projektvezető A MATÁSZSZ JAVASLATAI A 2014-2020 KÖZÖTTI IDŐSZAK TÁVHŐFEJLESZTÉSEIRE dr. Orbán Péter projektvezető Röviden a MaTáSzSz-ról A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége 1993- ban alakult. A hazai távhőszektor

Részletesebben

1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK

1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT FONTOSABB PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI (2011.02.09.) 1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK TECHNOLÓGIA-FEJLESZTÉS I. Magyarország területén megvalósuló

Részletesebben

Ajkai Mechatronikai és Járműipari Klaszter Energetikai Stratégiája 2011. február 28.

Ajkai Mechatronikai és Járműipari Klaszter Energetikai Stratégiája 2011. február 28. Ajkai Mechatronikai és Járműipari Klaszter Energetikai Stratégiája 2011. február 28. Nagy István épületenergetikai szakértő T: +36-20-9519904 info@adaptiv.eu A projekt az Európai Unió támogatásával, az

Részletesebben

Új Széchenyi Terv Zöldgazdaság-fejlesztési Programjához kapcsolódó megújuló energia forrást támogató pályázati lehetőségek az Észak-Alföldi régióban

Új Széchenyi Terv Zöldgazdaság-fejlesztési Programjához kapcsolódó megújuló energia forrást támogató pályázati lehetőségek az Észak-Alföldi régióban Új Széchenyi Terv Zöldgazdaság-fejlesztési Programjához kapcsolódó megújuló energia forrást támogató pályázati lehetőségek az Észak-Alföldi régióban Kiss Balázs Energia Központ Debrecen, 2011. április

Részletesebben

Pályázati lehetőségek energetika (KEOP) területén 2012-2013 2012.11.22. Kecskemét

Pályázati lehetőségek energetika (KEOP) területén 2012-2013 2012.11.22. Kecskemét Pályázati lehetőségek energetika (KEOP) területén 2012-2013 2012.11.22. Kecskemét Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 KEOP Beérkezett pályázatok Energetikai pályázati

Részletesebben

A szén-dioxid mentes város megteremtése Koppenhága példáján. Nagy András VÁTI Nonprofit Kft.

A szén-dioxid mentes város megteremtése Koppenhága példáján. Nagy András VÁTI Nonprofit Kft. A szén-dioxid mentes város megteremtése Koppenhága példáján Nagy András VÁTI Nonprofit Kft. Szén-dioxid semlegesség A vízió: 2025-ben Koppenhága lesz az első szén-dioxidsemleges főváros a világon. az összes

Részletesebben

Nemzetközi Geotermikus Konferencia. A pályázati támogatás tapasztalatai

Nemzetközi Geotermikus Konferencia. A pályázati támogatás tapasztalatai Nemzetközi Geotermikus Konferencia A pályázati támogatás tapasztalatai Bús László, Energia Központ Nonprofit Kft. KEOP 2010. évi energetikai pályázati lehetőségek, tapasztalatok, Budapest, eredmények 2010.

Részletesebben

Megújuló energia és energiahatékonysági helyzetkép

Megújuló energia és energiahatékonysági helyzetkép Megújuló energia és energiahatékonysági helyzetkép Szabó Zsolt államtitkár Fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint Kiemelt Közszolgáltatásokért Felelős Államtitkárság Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. július 12-i rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. július 12-i rendkívüli üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 12-i rendkívüli üléséről 81-84/2013. (07. 12.) ÖK. sz. határozat 1 Készült: Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Hatékony energiafelhasználás Vállalkozási és önkormányzati projektek Kohéziós Alap támogatás Költségvetés kb. 42 md Ft

Hatékony energiafelhasználás Vállalkozási és önkormányzati projektek Kohéziós Alap támogatás Költségvetés kb. 42 md Ft Környezetvédelemi és Energetikai fejlesztések támogatási lehetőségei 2007-13 KEOP Energia prioritások Megújuló energiaforrás felhasználás Vállalkozási és önkormányzati projektek ERFA alapú támogatás KMR

Részletesebben

A FŐTÁV pályázati törekvéseinek és energiahatékonysági irányainak bemutatása

A FŐTÁV pályázati törekvéseinek és energiahatékonysági irányainak bemutatása A FŐTÁV pályázati törekvéseinek és energiahatékonysági irányainak bemutatása 2014. október 28. Balog Róbert Kapcsolati és üzletfejlesztési igazgató, FŐTÁV Zrt. 2010-2013 2 Távfelügyelet Műszaki tartalom:

Részletesebben

Kódszám: KEOP-2012-5.5.0/D

Kódszám: KEOP-2012-5.5.0/D Kódszám: KEOP-2012-5.5.0/D 1. A támogatás célja: Jelen pályázati felhívás kiemelt célkitűzése összhangban a hazai és EU stratégiával ösztönözni a decentralizált, környezetbarát megújuló energiaforrást

Részletesebben

STRUKTÚRAVÁLTÁST TÁMOGATÓ FEJLESZTÉS A GRÓF ESTERHÁZY KÓRHÁZBAN

STRUKTÚRAVÁLTÁST TÁMOGATÓ FEJLESZTÉS A GRÓF ESTERHÁZY KÓRHÁZBAN STRUKTÚRAVÁLTÁST TÁMOGATÓ FEJLESZTÉS A GRÓF ESTERHÁZY KÓRHÁZBAN TIOP-2.2.6-12/1B-2013-0020 Több mint egy éves előkészítés után 2014 októberében kezdődött meg a Gróf Esterházy Kórház és Rendelőintézeti

Részletesebben

Települési energetikai beruházások támogatása a 2014-2020 közötti operatív programokban. Lunk Tamás Szentgotthárd, 2014. augusztus 28.

Települési energetikai beruházások támogatása a 2014-2020 közötti operatív programokban. Lunk Tamás Szentgotthárd, 2014. augusztus 28. Települési energetikai beruházások támogatása a 2014-2020 közötti operatív programokban Lunk Tamás Szentgotthárd, 2014. augusztus 28. EU 2020 célok: Európa (2020) Intelligens ( smart ) Fenntartható ( sustainable

Részletesebben

GINOP Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása kombinált hiteltermékkel

GINOP Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása kombinált hiteltermékkel GINOP-4.4.1-8.8.4-16 Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása kombinált hiteltermékkel A pályázat keretében a következő tevékenységek megvalósítására lesz lehetőség:

Részletesebben

Az önkormányzati energiagazdálkodás néhány esete Dr. Éri Vilma Éghajlatváltozás, energiatakarékosság, környezetvédelem és kármentesítés VIII. Környezetvédelmi Konferencia Dunaújváros, 2006. június 6. Amiről

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/57/8/2014. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. június 25-i ülésére Tárgy: Döntés az Önkormányzatok és intézményeik

Részletesebben

Okos város megoldások a zöldenergia területén

Okos város megoldások a zöldenergia területén Okos város megoldások a zöldenergia területén Dr. Makai Martina helyettes államtitkár Zöldgazdaság Fejlesztéséért, Klímapolitikáért és Kiemelt Közszolgáltatásokért felelős Helyettes Államtitkárság Nemzeti

Részletesebben

Aktuális, önkormányzatokat és a gazdaságot érintő általános helyzet és a várható változások, hosszú távú kormányzati elképzelések

Aktuális, önkormányzatokat és a gazdaságot érintő általános helyzet és a várható változások, hosszú távú kormányzati elképzelések Aktuális, önkormányzatokat és a gazdaságot érintő általános helyzet és a várható változások, hosszú távú kormányzati elképzelések dr. Szöllősi László helyettes államtitkár 2011. október 26. Stratégiák,

Részletesebben

A zöldgazdaság-fejlesztés lehetőségei

A zöldgazdaság-fejlesztés lehetőségei A zöldgazdaság-fejlesztés lehetőségei dr. Nemes Csaba főosztályvezető Zöldgazdaság Fejlesztési Főosztály Budapest, 2015. Október 15. Az előadás tartalma I. A klíma- és energiapolitika stratégiai keretrendszere

Részletesebben

AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT FONTOSABB PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI

AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT FONTOSABB PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. 2011. január 19., szerda AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT FONTOSABB PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI 1. Logisztikai- és raktárfejlesztés Pest megyén és Budapesten

Részletesebben

Energetikai szakreferensi jelentés

Energetikai szakreferensi jelentés Energetikai szakreferensi jelentés GIRO Zrt. 18 Éves jelentés 1) Gazdálkodó szervezet adatai Gazdálkodó szervezet adatok Gazdálkodó szervezet megnevezése GIRO Zrt. Gazdálkodó szervezet telephelyének címe

Részletesebben

Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési Osztály. Ózd, szeptember 26.

Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési Osztály. Ózd, szeptember 26. Javaslat támogatási kérelem benyújtására a TOP-1.4.1-19 kódszámú, Bölcsődei férőhelyek kialakítása, bővítése című felhívásra a Katona József Úti Bölcsőde felújítása, bővítése céljából Ózd, 2019. szeptember

Részletesebben

Energiahatékonyság, megújuló energiaforrások, célkitűzések és szabályozási rendszer Varga Tamás Zöldgazdaság-fejlesztési Főosztály

Energiahatékonyság, megújuló energiaforrások, célkitűzések és szabályozási rendszer Varga Tamás Zöldgazdaság-fejlesztési Főosztály Energiahatékonyság, megújuló energiaforrások, célkitűzések és szabályozási rendszer Varga Tamás Zöldgazdaság-fejlesztési Főosztály Build Up Skills Hungary I. projekt konferencia Budapest, Ramada Resort

Részletesebben

Sajtótájékoztató február 11. Kovács József vezérigazgató

Sajtótájékoztató február 11. Kovács József vezérigazgató Sajtótájékoztató 2009. február 11. Kovács József vezérigazgató 1 Témakörök 2008. év értékelése Piaci környezet Üzemidő-hosszabbítás Teljesítménynövelés 2 Legfontosabb cél: A 2008. évi üzleti terv biztonságos

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S a 2009. október 29.-i képviselő-testületi ülés 13-as számú - A saját naperőmű létrehozására pályázat beadásáról tárgyú - napirendi pontjához. Előadó: Gömze Sándor polgármester

Részletesebben

Tájékoztató a Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai. fejlesztések támogatása című, GINOP számú pályázatról

Tájékoztató a Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai. fejlesztések támogatása című, GINOP számú pályázatról Tájékoztató a Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása című, GINOP-4.1.2-17 számú pályázatról A pályázati kiírás keretében a következő vállalkozások pályázhatnak:

Részletesebben

Jó gyakorlatok az energetikában

Jó gyakorlatok az energetikában ENEREA Észak-Alföldi Regionális Energia Ügynökség Nonprofit Kft. Jó gyakorlatok az energetikában Vámosi Gábor Ügyvezető Jó gyakorlatok bemutatásának jelentősége Az ENEREA Észak-Alföldi Regionális Energia

Részletesebben

Új pályázati lehetőségek vállalkozásoknak Nyeste Péter projektmenedzser

Új pályázati lehetőségek vállalkozásoknak Nyeste Péter projektmenedzser Új pályázati lehetőségek vállalkozásoknak Nyeste Péter projektmenedzser 2016. november 4. Újonnan megjelent pályázati felhívások Kis összegű eszközbeszerzés - GINOP 1.2.2-16 Nagy összegű eszközbeszerzés

Részletesebben

Intézményrendszernek végzett munkák

Intézményrendszernek végzett munkák Boza Pál HDI Consulting Kft. 2013. október 29. Budapest HDI Consulting Kft. Intézményrendszernek végzett munkák KEOP IH számára pályázati konstrukciók előkészítése pl. KEOP 4.3.1 Norvég Alap energiahatékonysági

Részletesebben

Vállalkozások számára elérhető energiahatékonysági programok és források a GINOP-ban

Vállalkozások számára elérhető energiahatékonysági programok és források a GINOP-ban Vállalkozások számára elérhető energiahatékonysági programok és források a GINOP-ban Döbrönte Katalin Európai Uniós Források Felhasználásáért Felelős Államtitkárság Gazdaságtervezési Főosztály Budapest,

Részletesebben

ZÖLD TÁVHŐSZOLGÁLTATÁS PÉCSEN

ZÖLD TÁVHŐSZOLGÁLTATÁS PÉCSEN ZÖLD TÁVHŐSZOLGÁLTATÁS PÉCSEN KÉNYELEM ÉS BIZTONSÁG FENNTARTHATÓ MÓDON A távfűtés a legkorszerűbb és a leginkább környezetbarát fűtési megoldás a nagyvárosokban élők számára. Egy megfelelően hőszigetelt,

Részletesebben

Az energiapolitika aspektusai az energiahatékonyság tükrében. Horváth Attila Imre

Az energiapolitika aspektusai az energiahatékonyság tükrében. Horváth Attila Imre Az energiapolitika aspektusai az energiahatékonyság tükrében Horváth Attila Imre fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár Nemzeti Épületenergetikai Stratégia

Részletesebben

Épületenergetikai fejlesztések Varga Zoltán szakközgazdász

Épületenergetikai fejlesztések Varga Zoltán szakközgazdász Épületenergetikai fejlesztések Varga Zoltán szakközgazdász 2016.11.04. Vállalkozói költségek csökkentése A vállalkozás energia felhasználásának csökkentése beruházással A vállalkozás energia felhasználásának

Részletesebben

Nyíregyházi Szakképzési Centrum Bánki Donát Műszaki Középiskolája és Kollégiuma energetikai korszerűsítése

Nyíregyházi Szakképzési Centrum Bánki Donát Műszaki Középiskolája és Kollégiuma energetikai korszerűsítése Nyíregyházi Szakképzési Centrum Bánki Donát Műszaki Középiskolája és Kollégiuma energetikai korszerűsítése A Nyíregyházi Szakképzési Centrum Bánki Donát Műszaki Középiskolája és Kollégiuma energetikai

Részletesebben

Energiahatékonysági Beruházások Önkormányzatoknál Harmadikfeles finanszírozás - ESCO-k Magyarországon. Műhelymunka

Energiahatékonysági Beruházások Önkormányzatoknál Harmadikfeles finanszírozás - ESCO-k Magyarországon. Műhelymunka Energiahatékonysági Beruházások Önkormányzatoknál Harmadikfeles finanszírozás - ESCO-k Magyarországon Műhelymunka A SEAP finanszírozási lehetőségei: Fókuszban a megtakarítás-alapú energiaszolgáltatási

Részletesebben

ENERGETIKAI BEAVATKOZÁSOK A HATÉKONYSÁG ÉRDEKÉBEN SZABÓ VALÉRIA

ENERGETIKAI BEAVATKOZÁSOK A HATÉKONYSÁG ÉRDEKÉBEN SZABÓ VALÉRIA ENERGETIKAI BEAVATKOZÁSOK A HATÉKONYSÁG ÉRDEKÉBEN SZABÓ VALÉRIA TARTALOM I. HAZAI PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 1. KEHOP, GINOP 2014-2020 2. Pályázatok előkészítése II. ENERGIA HATÉKONY VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉS LEHETŐSÉGEK

Részletesebben

Időbeli ütemezés. az eljárás megindításának, illetve a közbeszerzés megvalósításának tervezett időpontja 2015.év II. negyedév 2015.év II.

Időbeli ütemezés. az eljárás megindításának, illetve a közbeszerzés megvalósításának tervezett időpontja 2015.év II. negyedév 2015.év II. A közbeszerzés tárgya és mennyisége CPV kód Irányadó eljárásrend Tervezett eljárási típus Élelmiszerek beszerzése 15000000-08 uniós Nyílt MÁGY gyógyszerek beszerzése Laboranyagok, reagensek, eszközök beszerzése

Részletesebben

Tájékoztató a Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai. fejlesztésének támogatása kombinált hiteltermékkel című,

Tájékoztató a Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai. fejlesztésének támogatása kombinált hiteltermékkel című, Tájékoztató a Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztésének támogatása kombinált hiteltermékkel című, GINOP-4.1.1-8.4.4-16 számú felhívásról A pályázati kiírás keretében a

Részletesebben

Tájékoztató. A pályázati kiírás elsősorban az baromfitartó gazdaságok telephelyeinek korszerűsítésére irányul.

Tájékoztató. A pályázati kiírás elsősorban az baromfitartó gazdaságok telephelyeinek korszerűsítésére irányul. Tájékoztató Tájékoztatjuk tisztelt Partnereinket, Ügyfeleinket, hogy megjelent a Baromfitartó telepek korszerűsítése pályázati felhívás! A pályázati kiírás elsősorban az baromfitartó gazdaságok telephelyeinek

Részletesebben

Épületenergetika, de hogyan? Megoldások, és források vállalkozásoknak

Épületenergetika, de hogyan? Megoldások, és források vállalkozásoknak Épületenergetika, de hogyan? Megoldások, és források vállalkozásoknak Hol éri meg? ahol magas a víz, villany és fűtési igénye a termelésnek ahol magas a végtermék árában az energiaköltség ahol a fix költségek

Részletesebben

Javaslat évi támogatási kérelem benyújtására a TOP kódszámú, Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése című felhívásra

Javaslat évi támogatási kérelem benyújtására a TOP kódszámú, Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése című felhívásra Javaslat 2018. évi támogatási kérelem benyújtására a TOP- 3.2.1-16 kódszámú, Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése című felhívásra Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési

Részletesebben

Szakmai hozzáértés, hatékony megoldás, forrásszervezés és projektmenedzsment az ötlettől a megvalósulásig.

Szakmai hozzáértés, hatékony megoldás, forrásszervezés és projektmenedzsment az ötlettől a megvalósulásig. Szakmai hozzáértés, hatékony megoldás, forrásszervezés és projektmenedzsment az ötlettől a megvalósulásig. Társaságunk 1996 nyarán alakult német szakmai tulajdonosi háttérrel, elsősorban az Önkormányzatok

Részletesebben

Teljes a leállás - Önkormányzati és közintézményi energiahatékonysági projektek

Teljes a leállás - Önkormányzati és közintézményi energiahatékonysági projektek Energiagazdálkodás: a jövő lehetőségei és korlátai Világgazdaság konferencia Teljes a leállás - Önkormányzati és közintézményi energiahatékonysági projektek Makra József Budapest, Danubius Hotel Gellért

Részletesebben

A környezeti szempontok megjelenítése az energetikai KEOP pályázatoknál

A környezeti szempontok megjelenítése az energetikai KEOP pályázatoknál A környezeti szempontok megjelenítése az energetikai KEOP pályázatoknál.dr. Makai Martina főosztályvezető VM Környezeti Fejlesztéspolitikai Főosztály 1 Környezet és Energia Operatív Program 2007-2013 2007-2013

Részletesebben

A rendelet hatálya és célja 1.

A rendelet hatálya és célja 1. Kazincbarcika Város Önkormányzatának /2010. (I. 29.) számú rendelete a hagyományos technológiával épült lakóépületek széndioxid-kibocsátás csökkentést és energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének,

Részletesebben

Pálffy Anikó Elemzési és Statisztikai Főosztály

Pálffy Anikó Elemzési és Statisztikai Főosztály EU stratégiai és jogszabályi keretek Pálffy Anikó Elemzési és Statisztikai Főosztály Budapest, 2019. március 1. Európai energiapolitika 2015 után harmadik éve növekvő európai energiafogyasztás A 2020-as

Részletesebben

FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK UNIÓS FORRÁSBÓL

FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK UNIÓS FORRÁSBÓL SZÉCHENYI PROGRAMIRODA KÖFOP-3.3.3-15-2016-00001 FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK UNIÓS FORRÁSBÓL Keretösszeg: 105,2 milliárd Ft Kölcsön összege: TERMÉSZETES SZEMÉLY KÖLCSÖNFELVEVŐ ESETÉN: minimum 500.000 forint,

Részletesebben

Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer - Mi otthonunk felújítási és új otthon építési alprogram

Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer - Mi otthonunk felújítási és új otthon építési alprogram Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer - Mi otthonunk felújítási és új otthon építési alprogram A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium meglévő lakóépületek felújítására és új energiatakarékos lakóházak

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok megyei oktatási intézmények épületenergetikai fejlesztése

Jász-Nagykun-Szolnok megyei oktatási intézmények épületenergetikai fejlesztése Jász-Nagykun-Szolnok megyei oktatási intézmények épületenergetikai fejlesztése A Hajnóczy József Gimnázium, Humán Szakgimnázium és Kollégiumának energetikai korszerűsítését célozza a KEHOP-5.2.2 konstrukció

Részletesebben