Halmaj Község Képviselő-testülete NYÍLT Szám: 7-5/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ülés helye: 2010. április 22. napján, Halmaj, Kiskinizs községi önkormányzatok együttes képviselő-testületi üléséről. Petőfi Sándor Közösségi Ház Halmaj Jelen vannak: Tóth József polgármester Halmaj Béres Sándor alpolgármester Boldizsárné Volcsányi Mária képviselő Frankó Zoltán képviselő később érkezik Dr. Lipusz Lóránt képviselő később érkezik Makranczi Zoltán képviselő Palásti László képviselő Szobota Jánosné képviselő Varga Vince képviselő Orosz Miklósné polgármester Kiskinizs Kovács Pál alpolgármester Ignác Barna képviselő Ríz Attila képviselő Szántó Lászlóné Dr. Szunyogh János Zsírosné Becse Gizella Frankó Zoltánné Tóthné Pekár Ágnes Polgáriné Csordás Judit Lukácsné Juhász Mária Tóth Zsuzsanna Szilágyi Sándor Kiss Zoltánné körjegyző igazgató óvodavezető gazdálkodási előadó Közösségi Ház vezető főtanácsos B-A-Z. megyei Gyermekvédelmi Központ igazgatója Miskolci Gyermekvédelmi Központ szakmai vezető Miskolci Gyermekvédelmi Központ nevelőszülői tanácsadó jegyzőkönyvvezető Távol van: Erdős Sándor képviselő Halmaj Tarnócziné Tóth Melinda képviselő Kiskinizs Svak Dezső képviselő Tóth József polgármester tisztelettel köszönti az együttes testületi ülésen megjelenteket. Megállapítja, hogy a halmaji és kiskinizsi képviselő-testület egyaránt határozatképes. Az ülést megnyitja, javasolja, hogy a jegyzőkönyv vezetésével Kiss Zoltánnét bízzák meg. Halmaj község Képviselő-testülete egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, elfogadja a javaslatot. Orosz Miklósné polgármester javasolja, hogy a kiskinizsi jegyzőkönyv hitelesítésével Kovács Pál alpolgármestert, a jegyzőkönyv vezetésével Kiss Zoltánnét bízzák meg. Kiskinizs község Képviselő-testülete egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadja a javaslatot.
2 Tóth József polgármester javasolja, hogy a kiküldött meghívó szerint tárgyalják meg a napirendeket, azzal az eltéréssel, hogy az együttes ülés 3. napirendjeként tárgyaljanak egyéb indítványokról, bejelentésekről. Halmaj község Képviselő-testülete egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, elfogadja a javaslatot, Kiskinizs község Képviselő-testülete egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadja a javaslatot, és a következő napirend szerint üléseznek: NAPIREND 1.) Iskolabusz normatívával kapcsolatos megállapodás jóváhagyása Előadó: polgármesterek 2.) Közös intézmények 2009. évi költségvetési beszámolójának elfogadása Előadó: intézményvezetők 3.) Egyéb indítványok, bejelentések Ezt követően Halmaj Község Önkormányzata önállóan folytatja ülését. Halmaj község Képviselő-testülete egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadja a javaslatot, és a következő napirend szerint folytatja majd önállóan tovább ülését: 4.) Az önkormányzat 2009. évi költségvetési beszámolójának elfogadása Előadó: Tóth József polgármester, Polgáriné Csordás Judit pénzügyi főtanácsos 5.) Közfoglalkoztatási Terv teljesítésének értékelése Előadó: Tóth József polgármester 6.) Egyéb indítványok, bejelentések I. NAPIREND Iskolabusz normatívával kapcsolatos megállapodás jóváhagyása Előadó: polgármesterek (Írásbeli előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi.) Tóth József polgármester elmondja, hogy a közösen fenntartott intézmények finanszírozási kérdéseivel összefüggésben az elmúlt évben konszenzusra jutott a két testület az iskolabusz fenntartásával kapcsolatban is. A 2009. decemberben kialakult kompromisszum rövid távra rendezte ezeket a problémákat. 2010. december 31-ig terjedő időszakra készült egy írásbeli megállapodás tervezet, amelyet Kiskinizs község Képviselő-testülete az április 21-i ülésen meg is tárgyalt, de döntést nem hozott. Az mindenki előtt ismeretes, hogy a Kiskinizs községből bejáró óvodás és iskolás gyermekeket az iskolabusz és a kiskinizsi falugondnoki gépjármű szállítja. Nem képezi vita tárgyát, hogy az óvodás gyerekeket a falugondnoki gépjármű szállítja reggel és délután. Az elmúlt évben 990 eft., ebben az évben 980 eft. normatívát utalt át 14 bejáró óvodás gyermekre tekintettel a Szikszói Kistérségi Többcélú Társulás. A közös intézmények költségeinek felosztásánál ez az összeg Kiskinizs község Önkormányzatának bevételeként került beszámításra. Nem egyértelmű azonban a bejáró iskolás gyermekek szállítása és a normatíva felosztása. Az iskolabusz és a falugondnoki gépjármű is ellátja a gyermekek egy részének szállítását. Reggel a halmaji busz hozza be az iskolás gyermekeket. A délutáni órákban a Mercedes Sprinter csak néhány gyermeket szállít, mert a kiskinizsi falugondnoki busz több alkalommal is hazaszállít gyermekeket annak függvényében, hogy hány órájuk van. Kérdés, hogy a két gépjármű vonatkozásában hogyan történjen a normatíva felosztása. Véleménye szerint jobban ki lenne használva az iskolabusz, ha kizárólag ez a gépjármű szállítaná haza is az iskolás gyermekeket. Azt javasolja rögzíteni, hogy az óvodásokat a falugondnoki gépjármű, az iskolásokat az iskolabusz szállítsa. A megállapodás tervezetet annyiban javasolja módosítani, hogy a jelenlegi mutatószámok alapján 2010-ben 14 fő óvodást a falugondnoki gépjármű szállítja, az azután járó normatív támogatás Kiskinizs község Önkormányzata részére kerüljön elszámolásra. Az iskoláskorú gyermekek be- és hazaszállításáról a Mercedes Sprinter gondoskodjon. Nem tartja jó megoldásnak, hogy reggel az iskolabusz szállítja be, délután a falugondnoki gépjármű viszi haza a gyermekek
3 egy részét, mert ezt az elszámolás során nem lehet megfelelően kezelni. Információi szerint nem az ebédszállítással egy időben szállítja a falugondnoki gépjármű a gyerekeket, mert a tanítási óráknak később van vége. Orosz Miklósné polgármester elmondja, hogy az április 21-én megtartott képviselő-testületi ülésen megtárgyalták a megállapodás tervezet melyet a jegyző asszony készített az ő javaslatukra. Ezt korrektnek tartják. Halmaj és Kiskinizs község Képviselő-testülete 2009. decemberében tartott egy megbeszélést a közös intézmények finanszírozásával kapcsolatban, ahol olyan döntés született, hogy a falugondnoki gépjármű szállítja haza a gyerekeket. Ez nem a kiskinizsi Képviselő-testület kérése volt. Az egyeztetés alkalmával arról volt szó, hogy felesleges az iskolabusszal szállítani délután néhány bejáró tanulót, inkább azt a falugondnoki gépjárművel oldják meg. Jelenleg 8 tanulót az iskolabusz, 3 tanulót a falugondnoki gépjármű szállít haza délután. A három tanuló nem ebédel. Így százalékos arányban a gyermekek 36 %-át a falugondnoki gépjármű, 64 %-át az iskolabusz szállítja. Véleménye szerint az 5.038.670.-Ft. normatívát is ennek arányában kellene felosztani. 1.813.920.-Ft. Kiskinizst, 3.224.747.-Ft. Halmajt illeti. Véleménye szerint ha egyszer megállapodtak ebben a kérdésben, mindkét testületnek be kellene azt tartani. Sajnos hogy akkor ezt a megállapodást nem foglalták írásba. Tóth József polgármester hozzáfűzi, hogy 2010. évben várhatóan a bejáró tanulókra járó állami normatíva 3.640 eft. lesz. Orosz Miklósné polgármester kéri, hogy a normatíva elszámolása 2009. évre vonatkozóan a korábbi megállapodás alapján történjen. A 2010. évre vonatkozó elszámolásról döntsenek a jelenlegi ülésen. Polgáriné Csordás Judit pénzügyi főtanácsos véleménye szerint elvekről kell megállapodni, az a kérdés, hogy a megállapodásban rögzített 11 tanuló szállítását ténylegesen a falugondnoki gépjármű végezte-e? Tóth József polgármester megjegyzi, hogy nem lenne korrekt megoldás, ha a falugondnoki gépjármű bejön Halmajra az ebédért, visszafelé hazaszállítja az iskolásokat, ezért cserébe kérnék az iskolabuszos normatívát is. Ebben az esetben Halmajon nem fogja fedezni az iskolabusz működtetését a megmaradó normatíva. Halmaj Képviselő-testülete mindenben partner a korrektség és a kölcsönös előnyök határain belül. Orosz Miklósné polgármester továbbra is hangsúlyozza, hogy erről állapodott meg a két Képviselő-testület a decemberi megbeszélés alkalmával, aminek megfelelően a Jegyző Asszony elkészítette a megállapodás tervezetet. A falugondnoki gépjármű nem az ebédszállítással egyidőben szállítja a gyermekeket haza, hanem külön, mert az ebédszállításkor még tartanak a tanórák. A korábbi megállapodásnak megfelelően teljesítette a feladatot a falugondnoki gépjármű, ezért az elszámolást ennek megfelelően kérik. A kialakult gyakorlatot esetleg az év második felétől lehet megváltoztatni. Tóth József polgármester véleménye szerint olyan megállapodás született, hogy ahány gyermeket ténylegesen szállít a falugondnoki gépjármű, azután a normatíva Kiskinizst illeti meg. Ha a tanulókat az iskolabusz hozza be, a falugondnoki gépjármű viszi haza, az érintett tanulók esetében a normatíva 50 %-a illeti meg Kiskinizst. Halmaj község Képviselő-testülete azt szeretné, ha az iskolabusz működtetését fedezné a normatíva. Orosz Miklósné polgármester úgy gondolja, hogy a bejáró tanulók után járó normatíva Halmaj község Önkormányzatának talált pénz. Kiskinizs község Képviselő-testülete minden beruházáshoz, fejlesztéshez hozzájárul, többek között ezért tudta megvásárolni Halmaj község az iskolabuszt is. Azt nem érti, hogy amit egyszer már megbeszéltek, azon miért kell változtatni, újból tárgyalni. Polgáriné Csordás Judit pénzügyi főtanácsos elmondja, hogy az összes támogatásból a kistérségi önkormányzat 20 % kifizetését visszatartja, ezért Kiskinizs Önkormányzata sem kérheti 100 %-os mértékben a táblázatban szereplő normatívát. Tóth József polgármester fontosnak tartja, hogy az iskolabusz működési költségeit fedezze a normatíva. Amennyiben a normatíva mértékénél kisebb kiadás keletkezik, azt Halmaj község Önkormányzata a közös intézmények fenntartási költségei között számolná el, nem a halmaji forráshiányt csökkentené. Ezért Halmaj ebből semmit sem profitál. Halmaj kizárólag azért kezdeményezte az iskolabusz beszerzését, hogy a bejáró tanulók a lehető legkényelmesebben utazhassanak, valamint kisebb létszámú osztályok kirándulását, a tanulók iskolai rendezvényekkel összefüggő szállítását is meg tudják oldani. Véleménye szerint ez Halmajnak és Kiskinizsnek egyformán előnyt jelent.
4 Halmaj község Önkormányzata abban is partnert volt, hogy a fejlesztési forrásokhoz nem kért támogatást Kiskinizstől. Véleménye szerint a bejáró tanulók normatívája inkább Kiskinizsnek talált pénz, tekintve, hogy Kiskinizsnek jár a Falugondnoki Szolgálat fenntartásához állami normatíva, ami mellé a bejáró tanulók után járó normatívából is részesedik. Szántó Lászlóné körjegyző hozzáteszi, hogy amikor a tanulók szállítása átkerült Halmaj községhez, a két önkormányzat által aláírt szerződésben rögzítésre került a szállított gyermeklétszám, valamint a szállítási feltételek. A korábbi megállapodásban foglaltak módosítása a decemberi ülést követően vált szükségessé, tekintve, hogy Kiskinizs a teljes normatíva biztosítását kérte. Akkor olyan megállapodás született, hogy eltekint a teljes támogatástól, csak a ténylegesen szállított gyermekek után járó normatívát igényli, a többi képezze az oktatási intézmény bevételét. Ez a tétel a megállapodás tervezet 6. pontjában került megfogalmazásra. Polgáriné Csordás Judit pénzügyi főtanácsos elmondja, hogy kigyűjtötte az iskolabusz bejáró tanulók szállításával kapcsolatban megtett kilométereit. Kiszámította, hogy mennyibe került Halmajnak az iskolabusz fenntartása, a gyermekszállítással megtett kilométer hogyan alakul az összes kilométerhez viszonyítva. Ennek alapján az iskolába szállítás költsége 1,8 millió Ft. 11.472 eft. oktatási normatívát utalt le a Társulás, ebből az összegből levonásra került az 1,8 millió Ft., amelybe ténylegesen belekerült az iskolabusz fenntartása, valamint a kiskinizsi gépkocsival szállított gyermekek után járó támogatás. A fennmaradó rész az iskolai költségvetésben kerül elszámolásra. Orosz Miklósné polgármester azt is jó megoldásnak tartaná, ha az iskolabusz az iskola fenntartásába kerülne, az azzal kapcsolatos bevételek és kiadások a közös intézményeknél kerülnének elszámolásra, kivédve ezzel a további vitákat. Az óvodásokat továbbra is szállítaná a falugondnoki gépjármű, a tanulókat pedig az iskolabusz. Tóth József polgármester véleménye szerint a Polgármester Asszony által elmondottak is azt támasztják alá, hogy van egyfajta bizalmatlanság Halmaj Önkormányzatával szemben. Kiskinizs község Képviselő-testülete úgy gondolja, hogy Halmaj a normatívák felosztásánál pénzügyi előnyt szerez magának. Támogatja a Polgármester Asszony javaslatát, miszerint az iskolabusz kerüljön át az iskola fenntartásába. Ebben az esetben a munkáltatói jogkör átkerül az Igazgató Úrhoz. Orosz Miklósné polgármester a normatíva elszámolását a tavalyi évre vonatkozóan a korábbi megállapodásnak megfelelően javasolja. Az idei év esetében a II. félévtől lehet arról beszélni, hogy az összes tanulót az iskolabusz szállítsa, az óvodás gyermekeket pedig továbbra is a falugondnoki gépjármű. A bejáró tanulók után járó normatívából Kiskinizs nem kér, ha az iskolabusz átkerül az iskola fenntartásába. Dr. Lipusz Lóránt képviselő az ülésre megérkezett. Tóth József polgármester örülne annak, ha a bizalmatlanság légköre eloszlana. Halmaj legalább olyan nehéz pénzügyi helyzetben van, mint Kiskinizs. Nem ért egyet azzal, hogy a 11 tanuló után járó normatíva teljes összegét adják át Kiskinizs részére akkor, amikor a tanulókat a falugondnoki gépjármű csak délben szállítja haza, azaz a felét teljesíti a szállítási feladatnak. Kérdése, hogy ez felmerülhet-e indokoltan és jogosan? A 2008 január 2-án aláírt szerződésben a felosztás alapját a rezsiköltség 1 km-re eső összege képezi. Ha ezt az elvet követnék, akkor a 11 gyermeket is be kell vonni a szállításba. Véleménye szerint az óvodáskorú gyermekek teljes iskolabuszos normatívája Kiskinizst illeti meg, 8 tanuló esetén a normatíva fele, mert ezeket a gyermekeket csak délután szállítja haza a falugondnoki autó. Szántó Lászlóné körjegyző véleménye szerint ez sem lenne korrekt megoldás, mert ebben az esetben a falugondnoki autó részére másfélszer lesz biztosítva az egyéb rezsiköltség, az iskolabusz rezsiköltségére viszont nem marad. Halmaj község esetében a rezsiköltség casco, kötelező felelősségbiztosítás, szerviz ugyanannyiba kerül, ezért nem korrekt a felét Kiskinizs részére kifizetni, mert miből fizeti Halmaj a busz teljes rezsiköltségét, ugyanakkor pedig Kiskinizs egy járműre másféleszeres normatívát igényel, mert megigényli a falugondnoki normatívára és igényt tar a bejáró tanulók normatívájára is. Tóth József polgármester megegyezésre próbál törekedni a kérdésben. Javasolja, hogy május 1-től kezdve kizárólag az iskolabusz szállítsa a tanulókat, ezáltal a kihasználtsága is javítható. Az addig eltelt időszakra az elszámolásnál 8 tanuló után járó normatíva felét számítsák be Kiskinizs Önkormányzata részére, és ennyivel kevesebbet adjon át a közös intézmények fenntartásához. Palásti László képviselő véleménye szerint nem bizalmatlanságról van szó, inkább arról, hogy Kiskinizs Önkormányzata is pénzügyi nehézségekkel küzd. Egyetért a Polgármester Úr által javasolt megoldással.
5 Orosz Miklósné polgármester elmondja, hogy az óvodás gyermekek szállítása személyesebb kapcsolatot igényel, ezért az óvodások szállításához mindenképpen ragaszkodnak. Egyetért azzal, hogy az iskolásokat teljes egészében az iskolabusz szállítsa. Az óvodások szállítása után járó normatívát továbbra is kérik. Az iskolabusz maradjon Halmaj községi Önkormányzat fenntartásában azzal, hogy minden feladatot lásson el amilyen szállítási igény csak jelentkezik az iskolánál. Ne kérje többet az iskola a kiskinizsi autót. Említette, hogy esetleg kerüljön át az iskolához, de Kiskinizsnek az előbbi megoldás is megfelel. Tóth József polgármester a megállapodás tervezettel kapcsolatban javasolja, hogy a tervezet 1-es pontjába ne szerepeljen létszám tekintve, hogy az folyamatosan változhat. A létszámnak a normatíva igénylésénél van jelentősége, amit jogszabály ír elő, hogy milyen létszámmal kell számolni. 2009 évre a 2008. évi októberi statisztikai létszám 8 /12-ed részével kell számolni és a 2009 évi októberi statisztika 4/12-ed részével. A kiskinizsről bejáró óvodás gyermek beszállításáról, illetve a 8 fő iskolás gyermek hazaszállításáról gondoskodjon kiskinízs önkormányzata 2010 április 30-ig. Május 1-től az óvodásokat továbbra is a falugondnoki autó szállítja az iskolásokat pedig a halmaji iskolabusz. Az óvodások normatívája kiskinizs önkormányzatát illeti, míg az iskolásoké Halmajt. A tervezet 2. pontja helyett a következőt javasolja: A 8 fő tanuló után járó normatíva felét Kiskinizs részére adják át. A 4-es pont vonatkozásában javasolja, hogy ne negyedévente utalja át Halmaj Önkormányzata Kiskinizs Önkormányzata számlájára a normatívát, hanem az intézmény közös költségei között kerüljön elszámolásra. Ezáltal Kiskinizs község hozzájárulása csökken. Halmaj község Képviselő-testülete az elhangzott javaslatokkal egyhangúlag egyetért, és 8 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: Kiskinizs község Képviselő-testülete az elhangzott javaslatokkal egyhangúlag egyetért, és 4 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: Szám: Tárgy: 32/2010. (IV. 22.) Kt. határozat Iskolabuszos normatívával kapcsolatos megállapodás jóváhagyása MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről a Halmaj Község Önkormányzata (cím: 3842 Halmaj, Kossuth út 1.), mint megbízó (továbbiakban: Megbízó), másrészről Kiskinizs Község Önkormányzata (cím: 3843 Kiskinizs, Rákóczi út 58.), mint megbízott (továbbiakban: Megbízott) között az alulírott helyen és időben, az alábbi feltételek szerint. (1) Megbízó megbízza Megbízottat, hogy Kiskinizsről a halmaji óvodába járó gyermekeket valamint az iskolába járó gyermekek közül 8 fő gyermek óvodába és iskolába szállításáról, valamint visszaszállításáról gondoskodjon a 2. számú pontban meghatározott időtartam alatt, illetve a 3. számú pontban meghatározott gépjárművel. (2) Megbízott a rábízott feladatot az iskoláskorú gyermekek vonatkozásában 2009. január 1-től 2010. április 31-ig az óvodáskorú gyermekek vonatkozásában pedig 2010. december 31-ig köteles ellátni. (3) Megbízott a megbízást Kiskinizs Község Önkormányzat tulajdonában lévő LLX-711 forgalmi rendszámú 9 személyes Ford Transit 1,3 SWB combi típusú gépjárművel köteles ellátni. (4) A megbízási díj összege a mindenkor érvényes bejáró tanulókra biztosított normatíva összege melyet a Szikszói Kistérség utal át a Halmaji Önkormányzat számlájára, tekintettel arra, hogy az oktatási intézmény Halmaj Önkormányzat közigazgatási területén található. Kiskinizs Önkormányzatot megillető rész az intézmény közös költségei között kerüljön elszámolásra. Ezáltal Kiskinizs község hozzájárulása csökken. (5) Megbízott a megbízást egy sofőrrel és egy felnőtt kísérővel köteles teljesíteni. Megbízott az utóbbi személyét a menetlevélben köteles dokumentálni.
6 (6) A többi bejáró gyermeket Halmaj Község Önkormányzata szállítja melyért a bejáró tanulók normatívája Halmaj Önkormányzatát illeti meg, olyan formában, hogy a normatívából fedezi az iskolabusz rezsiköltségét, és a fennmaradó részt köteles az oktatási intézmény bevételeként szerepeltetni csökkentve ezzel a kiadásokhoz való egy tanulóra jutó költséget. (7) A 6 pontban szereplő megosztásban azért kötött egyezséget a két önkormányzat, mert Kiskinizs Község tagja az oktatási társulásnak és ezért a halmaji önkormányzat minden óvodás és iskolás gyermek után éppen a bejáró tanulók normatívája miatt több normatívában részesül, mintha Kiskinizs Önkormányzat nem társult volna Halmaj Önkormányzatával az oktatási feladatok ellátására. (8) Jelen szerződésben nem vagy nem kellően szabályozott kérdésekben a Ptk. illetve az egyéb jogszabályok ide vonatkozó rendelkezései az irányadók. Jelen szerződés három, egymással szó szerint megegyező eredeti példányban készült, amelyet a szerződő felek elolvasás és kölcsönös értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag aláírják. Halmaj, 2010. április 22. Felelős: polgármester Határidő: azonnal illetve december 31. Tóthné Pekár Ágnes az ülésről eltávozott. II. NAPIREND Közös intézmények 2009. évi költségvetési beszámolójának elfogadása Előadó: polgármester, körjegyző, intézményvezetők (Írásbeli előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi.) Tóth József polgármester a napirenddel kapcsolatban kéri a jelenlévőket, mondják el véleményüket, észrevételeiket. Javasolja, hogy elsőként tekintsék át a közösen fenntartott intézmények 2009. évi költségvetési beszámolóját. Megjegyzi, hogy a Gárdonyi Géza Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda, mint komplex intézmény múlt évi teljesítése az elfogadott költségvetési előirányzat 99 %-a. A közösen fenntartott intézmények kiadásainak felosztása elnevezésű táblázat tételesen tartalmazza, hogy a közös intézmények tekintetében milyen bevételek realizálódtak az elmúlt évben. A felosztandó költségek között szerepel, hogy milyen mértékben és arányban kell a két önkormányzatnak a költségeket viselnie. Polgáriné Csordás Judit pénzügyi főtanácsos felhívja a jelenlévők figyelmét, hogy a Közösen fenntartott intézmények kiadásainak felosztása táblában az iskola összes kiadása 95.626 eft. Ez a szám nem egyezik meg az iskola költségvetésével. Ennek oka az, hogy a beruházással összefüggő kiadás levonásra került 590 eft. összegben, és megemelésre került 1.800 eft-al a Pedagógiai Szakszolgálat díjának összegével - tekintve, hogy ez az összeg Halmaj község Önkormányzatánál került kifizetésre, de az iskolával összefüggő kiadásként kell szerepeltetni. Tételesen kigyűjtötte a 2009. évben érkezett összes állami támogatást, valamint pótelőirányzatot. A felosztandó költség 30.190 eft., melyből Kiskinizs község Önkormányzatát 4.797 eft. megfizetése terheli. Kiskinizs község Önkormányzata által utalandó összeget 1.208 eft-al a bejáró gyermekek után járó normatívával csökkenteni kell, így Kiskinizs tartozik még 2.541 e Ft-al 2009 évre vonatkozóan. Béres Sándor alpolgármester érdeklődik, hogy Kiskinizs község Önkormányzata mikor utalja át a közösen fenntartott intézmények működéséhez szükséges elmaradt hozzájárulás összegét. Orosz Miklósné polgármester nem tud pontos választ adni a kérdésre, mert pénzügyi gondokkal küzd Kiskinizs község Önkormányzata. Reméli, hogy rövid idő múlva tudják rendezni a tartozást.
7 Tóth József polgármester hozzáteszi, hogy Halmaj is pénzügyi nehézségekkel küzd, ezért tőkejellegű bevételt kellett fordítani az oktatási intézmények működésére, ami csökkenti a 2010. évi forráshiányos pályázati lehetőséget. Halmaj község Önkormányzata jelentős mértékben csökkentette az önként vállalt feladatokra fordítható kiadásokat, ezért az őszi bajnokságban nem fog indulni a helyi futballcsapat, mert az Önkormányzat nem fogja tudni finanszírozni. Hangsúlyozza, hogy Kiskinizs községi Önkormányzatnak a közös költségek viselésén túl, egyéb gondja nincs az oktatási intézmények fenntartásával. Kizárólag Halmaj község Önkormányzatának feladata a működés finanszírozása. A Gárdonyi Géza Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda komplex intézmény és a Körjegyzőség, 2009. évi zárszámadásával kapcsolatban több, mindkét önkormányzatot érintő bejelentés, hozzászólás nem hangzott el. Halmaj község Képviselő-testülete az elhangzottakkal egyhangúlag egyetért, és 8 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő rendeletet alkotja. A rendeletet egységes szerkezetben a közös intézmények zárszámadásával a jegyzőkönyv később tartalmazza. Kiskinizs Község Képviselő-testülete egyhangú igen szavazattal a közösen fenntartott intézmények beszámolóját elfogadja, azonban a saját ülésén fogadja el a zárszámadási rendeletét, így a közösen fenntartott intézményekét is, mely rendelet tartalmazza majd a közös intézmények bevételeit, kiadásait és a hozzájárulás végleges mértékét. A rendeletet Kiskinizs községi Önkormányzat Képviselő-testületének jegyzőkönyve tartalmazza. SZIKSZÓI KISTÉRSÉGI TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁS BELSŐ ELLENŐRZÉSI TEVÉKENYSÉGE (Írásos előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi.) Szántó Lászlóné körjegyző tájékoztatja a jelenlévőket, hogy a Kistérségi Többcélú Társulás belső ellenőrzési tevékenységét minden évben értékelni kell, az önkormányzatnál és a közös intézményeknél végzett ellenőrzések tapasztalatait meg kell tárgyalni. Az idevonatkozó szabályok értelmében a belső ellenőrzésről szóló jelentést a zárszámadással együtt jóvá kell hagyni. A Szikszói Kistérségi Társulás Belső Ellenőrzési Csoportja 2009. évben a normatíva igénylést ellenőrizte az Általános Iskolánál, valamint az Önkormányzatnál. Az írásos anyag a két településre vonatkozóan tartalmazza a belső ellenőrzés tapasztalatait, megállapításait. Az ellenőrzés során apróbb adminisztrációs hiányosságokat állapítottak meg, amit azóta már korrigáltak. A jelentés rögzítette azt is, hogy az ellenőrzés során mindkét intézmény együttműködést tanúsított. Megjegyzi, hogy a jelenlegi rendszerben nagy mennyiségű adminisztrációs teher hárul az intézményekre. Boldizsárné Volcsányi Mária képviselő elmondja, hogy az étkezési normatíva igénylésnél szerepel az írásos anyagban, hogy akkor is megigénylik az étkezési normatívát, ha a kedvezményben részesülő gyermek hiányzik. Ezt úgy kell értelmezni, hogy akkor is jogosult az ellátásra, ha hiányzás miatt nem veszi azt igénybe? Dr. Szunyogh János iskolaigazgató válaszában elmondja, hogy az intézményben nagyon sok gyermek hátrányos helyzetű, ezért óvodás gyermek, valamint 1-7 évfolyamos tanuló esetében nem kell térítési díjat fizetnie. A három és többgyermekes családból jövő gyermek 50 %-os támogatásra jogosult. A hiányzás első napjára még nem tudják kihúzni a névsorból, ezért aznap elviheti az ebédet. A hiányzás többi napján már nem veheti igénybe az étkezést. Tóth József polgármester javasolja, hogy a képviselő-testületek fogadják el a 2009. évi belső ellenőrzés tapasztalatairól szóló jelentést. Felhívja az intézményvezetők figyelmét, hogy az abban leírtakat tartsák be. Halmaj község Képviselő-testülete az elhangzottakkal egyhangúlag egyetért, és 8 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: Kiskinizs község Képviselő-testülete az elhangzottakkal egyhangúlag egyetért, és 4 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza:
8 Szám: Tárgy: 33/2010. (IV. 22.) Kt. határozat Szikszói Kistérségi Többcélú Társulás belső ellenőrzési jelentésének elfogadása Halmaj község Képviselő-testülete megtárgyalta a Gárdonyi Géza Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda, valamint az Önkormányzat tekintetében a Szikszói Kistérségi Többcélú Társulás Belső Ellenőrzési Csoportja által az állami normatíva igényléssel kapcsolatban készített vizsgálati anyagot. A jelentést kiértékelve felhívja az intézményvezetők figyelmét, hogy a vizsgálati anyag összegzésében és értékelésében felsorolt javaslatokat a mindennapi munkafolyamatba építsék be. Az adminisztrációs hiányosságokat pótolják be. Határidő: azonnal illetve folyamatos Felelős: iskolaigazgató, körjegyző III NAPIREND Egyéb indítványok, bejelentések KOMPLEX OKTATÁSI INTÉZMÉNY FEJLESZTÉSÉVEL KAPCSOLATOS TÁJÉKOZTATÁS Tóth József polgármester elmondja, hogy az óvoda, iskola rekonstrukciójával kapcsolatos 230 milliós projekt vonatkozásában a hiánypótlások teljesítését követően megérkezett a befogadó nyilatkozat. Amennyiben az Önkormányzat pozitív döntést kap, a beruházás elkezdhető. Az iskola fűtés korszerűsítése érdekében másik hazai forrásra benyújtott pályázaton 10,5 millió Ft-ot nyert el az Önkormányzat 80 %-os támogatással. A fejlesztés során a régi radiátorok cseréje, valamint nagyobb hatásfokú kazánok beszerzése valósulna meg. A fűtéskorszerűsítést célszerű lenne a nyári időszakban megvalósítani. Halmaj község Képviselő-testülete az elhangzott tájékoztatást egyhangúlag elfogadja. Kiskinizs község Képviselő-testülete az elhangzott tájékoztatást egyhangúlag elfogadja. FÉNYMÁSOLÓ BESZERZÉSE Szántó Lászlóné körjegyző tájékoztatja a jelenlévőket, hogy a Körjegyzőség kiskinizsi hivatalában elromlott a fénymásoló, annak javítása közel 300 eft-ba kerülne. A javítási költség a dologi kiadásokból kigazdálkodható, azonban nem látja értelmét a javításnak, tekintettel arra, hogy annak költségén új fénymásoló vásárlására is lehetőség van. A Kistérségi Többcélú Társulástól az új iktatási program bevezetésével összefüggésben kapott A/3-as nyomtató kizárólag nyomtatási funkcióval rendelkezik. A probléma az, hogy a Körjegyzőségnek nincs fedezete beruházásra. Tóth József polgármester véleménye szerint erre a tőkejellegű forrásokból kell fedezetet biztosítani, javasolja, hogy vizsgálják meg a lehetőségeket a beszerzésre vonatkozóan, és majd térjenek vissza a kérdésre következő együttes ülésen. Mindkét önkormányzatot érintő más bejelentés, egyéb hozzászólás az ülésen nem hangzott el, ezért Tóth József polgármester megköszöni a kiskinizsi képviselők munkáját, és az együttes ülést bezárja. Kiskinizs Község Képviselő-testülete, valamint Frankó Zoltánné az üléstermet elhagyja. Frankó Zoltán képviselő az ülésre megérkezett. Halmaj község Képviselő-testülete ülését tovább folytatja. IV. NAPIREND Az Önkormányzat 2009. évi költségvetési beszámolójának elfogadása. Előadó: Tóth József polgármester, Polgáriné Csordás Judit pénzügyi főtanácsos
9 (Írásbeli előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi.) Tóth József polgármester kéri, hogy a képviselők az előterjesztéssel kapcsolatban a saját fenntartású intézmények vonatkozásában mondják el észrevételeiket, véleményüket. A napirend tárgyában bejelentés, hozzászólás, észrevétel nem hangzott el. Tóth József polgármester kéri, hogy miután az Önkormányzat 2009. évi költségvetési gazdálkodásával kapcsolatban kérdés, észrevétel nem hangzott el, aki az előterjesztett költségvetési beszámolót, pénzügyi mérleget, vagyonkimutatást és a rendelettervezetet elfogadja, szavazzon. Halmaj község Képviselő-testülete az Önkormányzat 2009. évi költségvetési beszámolóját egyhangúlag elfogadja, és 9 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő rendeletet alkotja. Halmaj Község Önkormányzati Képviselő-testületének 4/2010. (IV. 23.) rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetési gazdálkodásáról Az önkormányzat képviselő-testülete az államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény 82. -ában meghatározott jogkörében eljárva a 2009. évi költségvetési gazdálkodásáról a következő rendeletet alkotja. 1. Az önkormányzat képviselőtestülete az 2009. évi költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadását a Z/1- Z/11. számú mellékletekben foglaltaknak megfelelően: jóváhagyja. 493.403 e Ft bevétellel 507.524 e Ft kiadással 13.158 e Ft záró egyenleggel 12220 e Ft pénzmaradvánnyal 2. Az önkormányzat kiadásait jogcímenként, bevételeit forrásonként a Z/1. számú mellékletben foglaltaknak megfelelően fogadja el. 3. Az önkormányzat a 2009. december 31-ei állapot szerinti mérleg fő összeget Z/2. számú melléklet - a mérlegben szereplő adatok alapján 1.057.905.e Ft-ban állapítja meg. 4. A kisebbségi önkormányzat 2009. évi gazdálkodását-bevételeit és kiadásait, valamint pénzmaradványáta Z/3. sz. melléklet szerint fogadja el. 5. A működési bevételek és kiadások mérlegét a Z/4a. sz. melléklet, a valamint a tőkejellegű bevételek és kiadások mérlegét a Z/4b. számú melléklet szerint fogadja el. 6. A képviselő-testület az önkormányzat beruházási kiadásait Z/5. számú melléklet felújítási kiadásait a Z/6. sz. melléklet, szerint hagyja jóvá.
10 7. Az önkormányzat az önállóan és részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervek kiadási előirányzatait szakfeladatonként kimutatva a Z/7. számú mellékletekben foglaltaknak megfelelően hagyja jóvá. 8. Az önkormányzat hitelállományát a Z/8. számú melléklet tartalmazza. Az Önkormányzat 2009. december 31.-én hitel állománnyal nem rendelkezett. 9. Az önkormányzat által adott közvetett támogatások (kedvezmények) alakulását a Z/9. sz. melléklet mutatja be. 10. Az intézmények elismert tartozásállományának alakulását a Z/10. sz. melléklet tartalmazza. 11. A képviselőtestület az önkormányzat 2009. évi pénzeszközök változásának levezetését a Z/11. sz. mellékletben foglaltak szerint hagyja jóvá. 12. A képviselő-testület a 2009. évi pénzmaradványt 12.220 e Ft összegben hagyja jóvá. Működési pénzmaradványa 6.220 e Ft. Felhalmozási szabad pénzmaradvány 6.000 e Ft. A részletes indoklást a Z/12 sz. melléklet tartalmazza. Az önkormányzatok önállóan gazdálkodó intézményei saját pénzmaradvánnyal nem rendelkeznek. 13. 14. A képviselőtestület utasítja az önkormányzat jegyzőjét, hogy a költségvetési beszámoló elfogadásáról a pénzmaradvány jóváhagyott összegéről, elvonásáról a költségvetési szervek vezetőit a rendelet kihirdetését követő 15 napon belül írásban értesítse. Ez a rendelet a kihirdetés napján lép hatályba. 15.
11 Sorszám Bevételi jogcím B E V É T E L E K 2009.évi terv Ezer forintban! 2009.évi 2009.évi mód teljesítés 1 2 5 5 5 6 1. I. Működési bevételek (2+3) 123 338 123 789 122 802 99,20% 2. 1. Intézményi működési bevételek 44 870 46 056 45 730 99,29% 3. 2. Önkormányzat sajátos műk. bevételei (4+ +7) 78 468 77 733 77 072 99,15% 4. Illetékek 5. Helyi adók 12 000 10 708 10 142 94,71% 6. Átengedett központi adók 65 598 66 063 65 971 99,86% Ebből: gépjármű adó 7 400 7 400 7 308 98,76% 7. Bírságok, egyéb bevételek 870 962 959 99,69% 8. II. Támogatások (9+ +15)) 220 827 278 903 277 903 99,64% 9. Normatív hozzájárulások 132 963 133 641 133 217 99,68% 10. Központosított előirányzatok 571 50 687 50 687 100,00% 11. Normatív kötött felhasználású támogatás 87 293 82 958 82 958 100,00% ebből: közcélú foglalkoztatás 33 093 33 093 35 571 107,49% 12. Kiegészítő támogatás 13. Működésképtelen önkormányzatok támogatása 5 102 5 102 100,00% 14. Egyéb támogatás 15. Fejlesztési célú támogatások 4 015 4 015 100,00% 16. Mük.képtelen önk. egyéb tám. 2 500 1 500 60,00% 17. Egyéb központi tám. 424 18. III. Felhalmozási és tőkejellegű bevételek (17+ +19) 15 100 8 100 8 151 100,63% 19. Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése 3 700 200 326 163,00% 20. Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkebevételei 11 400 7 900 7 825 99,05% 21. Pénzügyi befektetések bevételei 22. IV. Támogatásértékű bevétel (21+23) 52 593 75 023 74 024 98,67% 23. 1. Támogatásértékű működési bevételek (6.1.1.+ +6.1.4.) 44 055 63 803 61 730 96,75% 24. Ebből :OEP-től átvett pénzeszköz 4 400 4 400 4 354 98,95% Ebből: bérfejlesztés támogatása 25. 2.Támogatásértékű felhalmozási bevételek (6.2.1.+ +6.2.4.) 8 538 11 220 11 251 100,28% 26. Ebből: OEP-től átvett pénzeszköz 27. 3. Előző évi kp-i ktg. Visszatérítés 1 043 28. V. Véglegesen átvett pénzeszközök (26+27) 2 485 2 485 2 616 105,27% 29. 1. Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 30 30 174 580,00% 30. 2. Felhalmozási célú pénzeszk. átvétel államházt. kívülről 2 455 2 455 2 442 99,47% 31. VI. Tám. kölcs. visszatér. igénybev., értékp. bev. (29+30) 32. Működési célú kölcsön visszatér., értékpapír bev. 33. Felhalmozási célú kölcsön visszatér., értékpapír bev. 34. VII. Hitelek (32+33) 33 503 8 541 8 541 35. 1. Működési célú hitelek felvétele ( Forráshiány) 33 503 36. 2. Felhalmozási célú hitel felvétele 8 541 8 541 37. FOLYÓ BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (I+.+ VII) 447 846 496 841 494 037 99,44% 38. VIII. Pénzforgalom nélküli bevételek (36+37+38) 17 703 23 404 22 770 39. Működési célú pénzmaradvány igénybevétele 5 701 5 701 40. Felhalmozási célú pénzmaradvány igénybevétele 17 703 17 703 17 703 41. Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele 42. Átfutó -634 %
12 43. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (34+35) 465 549 520 245 516 807 99,34% K I A D Á S O K Ezer forintban! Sorszám Kiadási jogcímek 2009.évi terv 2009.évi mód 2009.évi teljesítés % 1 2 3 3 5 6 1. I. Folyó (működési) kiadások (2+ +13) 414 676 472 250 457 234 96,82% 2. Személyi juttatások 175 665 186 227 182 093 97,78% 3. Munkaadókat terhelő járulékok 48 461 50 999 49 667 97,39% 4. Dologi kiadások 101 670 121 089 109 288 90,25% 5. Egyéb folyó kiadások 3 102 6. Pénzmaradvány átadás 7. Támogatásértékű működési kiadás 3 172 3 172 100,00% 8. Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 12 400 44 696 44 450 99,45% 9. Garancia és kezességvállalásból származó kifizetés 10. Társadalom- és szociálpolitikai juttatások 71 480 66 067 65 134 98,59% 11. Ellátottak pénzbeli juttatása 12. Pénzforgalom nélküli kiadások 5 000 13. Kamatkiadások 328 14. II. Felhalmozási és tőke jellegű kiadások (15+ +20) 50 873 39 454 39 013 98,88% 15. Felújítás 11 239 13 007 13 029 100,17% 16. Intézményi beruházási kiadások 38 434 26 297 25 834 98,24% 17. Támogatásértékű felhalmozási kiadás 50 50 100,00% 18. Felhalmozási célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 1 200 100 100 100,00% 19. Pénzügyi befektetések kiadásai 20. EU-s támogatásból megvalósuló projektek kiadásai 21. III. Tartalékok (22+23+24) 22. Általános tartalék 23. Céltartalék 24. Államháztartási céltartalék 2005. évi CLIII. tv. 52. (1)bek. 25. IV. Hitelek kamatai 26. V. Egyéb kiadások 27. VI. Finanszírozási kiadások 28+29) 8 541 11 277 28. Hitelek, kölcsönök kiadásai 8 541 8 541 29. Értékpapírok kiadásai 30. Átfutó kiadások 2 736 31. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (I+ + VI) 465 549 520 245 507 524 97,55%
13 MÉRLEG 2009.év ESZKÖZÖK Sorszám Előző év Tárgyév Változás állományi érték %-a 1 2 3 4 5 1. Vagyoni értékű jogok 1 1431 1224 85,53% 2. Szellemi termékek 2 133 63 47,37% 3. Egyéb immateriális javak 3 4. Immateriális javakra adott előlegek 4 I. Immateriális javak összesen (01+02+03+04) 5 1 564 1 287 82,29% 1. Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok 6 541 877 552 843 102,02% 2. Gépek, berendezések és felszerelések 7 15 595 16 461 105,55% 3. Járművek 8 16 118 21 639 134,25% 4. Tenyészállatok 9 5. Beruházások, felújítások 10 15 894 10 113 63,63% 6. Beruházásra adott előlegek 11 II. Tárgyi eszközök összesen (06+..+11) 12 589 484 601 056 101,96% 1. Egyéb tartós részesedés 13 880 880 100,00% 2. Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapír 14 3. Egyéb tartósan adott kölcsönök 15 4. Hosszú lejáratú bankbetétek 16 III. Befektetett pénzügyi eszközök összesen (13+..+16) 17 880 880 100,00% IV. Üzemeltetésre, kezelésre átadott, koncesszióba adott (vagyonkezelésbe vett) eszközök 18 437 596 421 981 96,43% 1 025 204 99,58% A) BEFEKTETETT ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (05+12+17+18) 19 1 029 524 1. Anyagok 20 316 454 143,67% 2. Befejezetlen termelés és félkész termékek 21 3. Növendék-, hízó és egyéb állatok 22 4. Késztermékek 23 2/a Áruk, közvetített szolgáltatások 24 2/b Követelés fejében átvett eszközök és készletek 25 I. Készletek összesen (20+..+25) 26 316 454 143,67% 1. Követelések áruszállításból, szolgáltatásból (vevők) 27 1 861 3 802 204,30% 2. Adósok 28 4880 4848 99,34% 3. Rövid lejáratú kölcsönök 29 4. Egyéb követelések 30 ebből:-köv. egy évben esedékes kölcsön 31 - különféle egyéb követelések 32 II. Követelések összesen (27+28+29+30) 33 6 741 8 650 128,32% 1. Egyéb részesedés 34 2. Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok 35 III. Értékpapírok összesen (34+35) 36 1. Pénztárak, csekkek, betétkönyvek 37 1164 1136 97,59% 2. Költségvetési bankszámlák 38 26 115 12 022 46,03% 3. Elszámolási számlák 39 4. Idegen pénzeszközök számlái 40 IV. Pénzeszközök összesen (37+38+39+40) 41 27 279 13 158 48,23% 1/a. Költségvetési aktív függő elszámolások 42 934 1152 123,34% 2/a. Költségvetési aktív átfutó elszámolások 43 6 769 9 287 137,20% 3/a. Költségvetési aktív kiegyenlítő elszámolások 44 1-3/b. Költségvetési kívüli aktív függő, átfutó, kiegyenlítő elszámolások 45 V. Egyéb aktív pénzügyi elszámolások összesen (42+43+44+45) 46 7 703 10 439 135,52% B) FORGÓESZKÖZÖK ÖSSZESEN 47 42 039 32 701 77,79% ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (19+47) 48 1 071 563 1 057 98,73%
14 Mérleg 2009.év FORRÁSOK Előző év Sorszám (nyitó) Tárgyév Változás állományi érték %-a 1 2 3 4 5 1. Induló tőke (411.) 49 28 301 28 301 100,00% 2. Tőkeváltozások (412.) 50 1 000 402 993 228 99,28% 905 1 021 529 99,30% D) SAJÁT TŐKE ÖSSZESEN (49+60) 51 1 028 703 1. Költségvetési tartalék elszámolása 52 22 362 11 611 51,92% Ebből: - tárgyévi költségvetési tartalék elsz. 53 22 362 11 611 51,92% - előző év(ek) költségvetési tartalékainak elszámolása 54 2. Költségvetési pénzmaradvány 55 3. Kiadási megtakarítás 56 4. Bevételi lemaradás 57 5. Előirányzat-maradvány 58 I. Költségvetési tartalékok összesen (52+55+56+57+58) 59 22 362 11 611 51,92% 1. Vállalkozási tartalék elszámolása 60 Ebből: - tárgyévi vállalkozási tartalék elszámolása 61 - előző év(ek) vállalkozási tartalékának elszámolása 62 2. Vállalkozási tevékenység eredménye 63 3. Vállalkozási tevékenység kiadási megtakarítása 64 4. Vállalkozási tevékenység bevételi lemaradása 65 II. Vállalkozási tartalékok összesen (60+63+64+65) 66 E) TARTALÉKOK ÖSSZESEN (55+60) 67 22 362 11 611 51,92% 1. Hosszú lejáratra kapott kölcsönök 68 2. Tartozások (fejlesztési célú) kötvénykibocsátásból 69 3. Beruházási és fejlesztési hitelek 70 4. Egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek 71 I. Hosszú lejáratú kötelezettségek összesen (68+..+71) 72 1. Rövid lejáratú kölcsönök 73 2. Rövid lejáratú hitelek 74 3. Kötelezettségek áruszállításból és szolgáltatásból (szállítók) 75 6151 11789 191,66% Ebből: - tárgyévi költségvetést terhelő szállítói kötelezettségek 76 4382 3753 85,65% - tárgyévet követő évet terhelő szállítói kötelezettségek 77 1769 8036 454,27% 4. Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek 78 1727 990 57,32% Ebből: -munkavállalókkal szembeni köt. 79 -iparűzési adó feltöltése miatti köt. következő évet terhelő törlesztő részletei 80 1367 684 50,04% - helyi adó túlfizetése miatti kötelezettség 81 128 207 161,72% - tárgyévi egyéb rövid lejáratú kötelezettségek 82 - különféle egyéb rövid lejáratú kötelezettségek 83 232 99 42,67% II. Rövid lejáratú kötelezettségek összesen (73+74+75+78) 84 7 878 12 779 162,21% 1/a Költségvetési passzív függő elszámolások 85 280 280 100,00% 2/a Költségvetési passzív átfutó elszámolások 86 12 340 11 706 94,86% 3/a Költségvetési passzív kiegyenlítő elszámolások 87 1-3/b Ktg.vet kívüli passzív függő,átfutó,kiegy 88 4. Passzív letéti elszámolások 89 5. Nemzetközi támogatási programok deviza elszámolása 90 III. Egyéb passzív pénzügyi elszámolások összesen (85+..+90) 91 12 620 11 986 94,98% F) KÖTELEZETTSÉGEK ÖSSZESEN (72+84+91) 92 20 498 24 765 120,82%
15 FORRÁSOK ÖSSZESEN (51+67+92) 93 1 071 563 Kisebbségi önkormányzat 1 057 905 98,73% Megnevezés 2009. évi terv 2009. évi mód.ei. 2009. évi teljesítés % 54 Készletbeszerzések 30 30 46 153,33% 55 Szolgáltatások 231 231 5 2,16% 56 Különféle dologi kiadás 556 556 842 151,44% Dologi kiadások összesen: 817 817 893 109,30% Függő kiadás Összes kiadás: 817 817 893 109,30% Nyitó egyenlege: 46 Normatív támogatás 571 571 778 136,25% Föld értékesítés 200 200 200 100,00% Egyéb bevétel 46 46 4 8,70% Bevétel: 817 817 1028 125,83% Záró egyenleg 2009. december 31. 135
Bevételek Megnevezés I. Működési célú (folyó) bevételek, működési célú (folyó) kiadások mérlege (Önkormányzati szinten) 2009. évi terv 2009. évi mód 2009. évi telj. Megnevezés Ezer forintban! Kiadások 2009. évi terv 2009. évi mód 2009. évi telj. Int. működési bevételek 41 890 44 074 43 748 Személyi juttatások 175 665 186 227 182 093 Önk. sajátos műk. Bev. 78 468 77 733 77 072 Munkaadókat terhelő járulék 48 461 50 999 49 667 Támogatások 213 750 267 811 266 387 Dologi és folyó kiadások 98 690 120 187 111 579 Támogatás ért. bev. 44 055 63 803 62 773 Támogatás ért. kiadás 3 172 3 172 Véglegesen átvett pe. /kivülről/ 30 30 174 Pénzeszköz átadás / kivülre/ 12 400 44 696 44 450 Pénzmardvány 5 701 5 701 Pénzeszköz átadás egyéb Társ. és szoc.politikai juttatás 71 480 66 067 65 134 kölcsön, hitel 33 503 Tartalék 5 000 Előző évi kp-i kieg. Hitel átfutó -634 átfutó 2 736 ÖSSZESEN: 411 696 459 152 455 221 ÖSSZESEN: 411 696 471 348 458 831 Hiány: -12 196-3 610 Többlet:
17 II. Tőkejellegű bevételek és kiadások mérlege (Önkormányzati szinten) Ezer forintban! Bevételek Kiadások Megnevezés 2009. évi terv 2009. évi mód. 2009. évi telj. Megnevezés 2009. évi terv 2009. évi mód. 2009. évi telj. Tárgyi eszk. értékesítése 3 700 200 326 Beruházási kiadások 38 434 26 297 25 834 Önk. sajátos felhalmozási és tőkebevételei 11 400 7 900 7 825 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás / kivülre/ 1 200 150 150 Pénzügyi befektetések bevételei Felújítások 11 239 13 007 13 029 Állami támogatásból fejl. 7 077 7 077 7 077 Pénzügyi befektetések Egyéb központi támogatásból 4 015 4 440 hitel 8 541 8 541 Támogatásértékű bevételek 8 538 11 220 11 251 Áfa befizetés 2 980 902 902 Véglegesen átvett pe. / kivülrő/ 2 455 2 455 2 442 237 Egyéb bevételek Előző évi várható pénzm. 17 703 17 703 17 703 hitel 8 541 8 541 Ért. tárgyi eszköz áfája 2 980 1 982 1 981 ÖSSZESEN: 53 853 61 093 61 586 ÖSSZESEN: 53 853 48 897 48 693 Hiány: ---- ---- Többlet: ---- 12 196 12 893
18 Beruházás megnevezése Teljes költség Kivitelezés kezdési és befejezési éve Felhasználás 2008. XII.31-ig 2009. évi előirányzat Ezer forintban! 2009. év utáni szükséglet (2-4 - 5) 1 2 3 4 5 6 2 Falugondnoki autó 1 888 009 1 888 2 Mercédesz busz 4 000 009 4 000 2 Körjegyzőség - bútor, számítógép 861 009 861 2 Hangosítás 2 233 009 2 233 2 iskola- kerítés, páraelszívó 591 009 591 2 földterület 920 009 920 2 Ház vásárlás 3 720 009 3 720 2 Kamera 1 180 009 1 180 2 József A. u. vízelvezető járda, buszmegálló 5 016 009 5 016 2 adagoló szivattyú 127 009 127 2 Gépek beszerzése 3 087 009 3 087 2 E.Mo. számítógép beszerzés 200 009 200 2 IKTSZ Közösségi Ház bőv. 250 009 250 2 Iskola 1 448 009 1 448 2 Tervek 313 009 313 Összesen: 25 834-25 834
19 Ezer forintban! Felújítás megnevezése Teljes költség Kivitelezés kezdési és befejezési éve Felhasználás 2008. XII.31-ig 2009. évi előirányzat 2009. év utáni szükséglet (2-4 - 5) 1 2 3 4 5 6 Iskola-ifj.ház tetőfelújítása 4 287 4 287 Egészségház felújítás 8 565 8 565 Konyha-páraelszívó felújítás 177 177 Összesen: 13 029 13 029
Cím Alcím Megnevezés Bér Járulékok Dologi 1 Önkormányzat Beruházás fejlesztési pe. átadás Segély, átadott pénzeszk. Összesen 01 Utak fenntartása 1 576 313 1 889 02 Ingatlanok hasznosítása 392 17 492 17 884 03 Igazgatási tevékenység 15 709 4 154 17 134 36 997 04 Átadott pénzeszköz 50 46 317 46 367 05 Gépkocsi üzemeltetése 2 844 810 3 273 5 888 12 815 06 Községgazdálkodás 36 432 6 641 3 389 8 104 5 54 571 07 Közvilágítás 2 771 2 771 08 Vízellátás 1 921 567 4 895 127 7 510 09 Egészségügyi ellátás 537 537 10 Védőnői szolgálat 2 958 825 664 4 447 11 Szociális étkeztetés 64 1 179 1 243 12 Könyvtári tevékenység 5 121 1 577 9 533 3 863 20 094 13 Köztisztasági tevékenység 7 170 7 170 14 Sportfeladat 338 1 300 1 638 15 Kisebbségi Önkormányzat 893 893 16 Rendszeres szoc. pénzbeli 815 11 271 12 086 Rendszeres 17 gyermekvédelmi 3 447 3 727 7 174 18 Munkanélküli ellátások 43 563 43 563 19 Eseti pénzbeli ellátások 17 100 2 670 2 787 Eseti pénzbeli 20 gyermekvéd. 2 724 2 724 21 Iskola 743 133 5 716 1 448 8 040 Összesen: 65 728 15 522 61 809 37 385 112 756 293 200 2 Gárdonyi Géza Általános Iskola 01 Általános Iskola 54 122 15 842 23 862 590 94 416 02 Óvoda 27 904 8 192 4 379 40 475 03 Napközi 6 046 1 778 28 7 852 04 Konyha 6 544 1 942 19 781 177 28 444 Összesen: 94 616 27 754 48 050 767 171 187 3 Körjegyzőség Halmaj 01 Igazgatási tevékenység 21 749 6 391 2 859 861 31 860 ÖSSZES KIADÁS 182 093 49 667 112 718 39 013 112 756 496 247
Z/8.sz. melléklet Az önkormányzat által felvett hitelállomány alakulása Lejárat és eszközök szerinti bontásban Sor- Felvétel Lejárat Hitel állomány január 1-jén szám Hitel jellege éve éve 2009. 2010. 2011. Ezer forintban! 1 2 3 4 5 6 7 8 1. Működési célú 2.... 3.... 4.... 5.... 6. Felhalmozási célú 7.... 8.... 9.... 10.... 11. Összesen (1+6) 2012. után
Ezer forintban! Soszám Bevételi jogcím Kedvezmény nélkül elérhető bevétel Kedvezmények összege 1 2 3 4 1. Szemétszállítás 5017 2006 2. 3. 4. 5. 7. 8. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. Összesen: 5017 2006
23 Költségvetési szerv neve: Költségvetési szerv számlaszáma: Sorszám 1. 2. 3. 4. 5. Tartozásállomány megnevezése Állammal szembeni tartozások Központi költségvetéssel szemben fennálló tartozás Elkülönített állami pénzalapokkal szembeni tartozás TB alapokkal szembeni tartozás Tartozásállomány önkormányzatok és intézmények felé 6. Egyéb tartozásállomány 7. Összesen: 15-30 nap közötti állomány 30-60 nap közötti állomány 60 napon túli állomány Összesen:..., 2009.... hó... nap költségvetési szerv vezetője
24 Z/11. számú melléklet PÉNZESZKÖZÖK VÁLTOZÁSÁNAK LEVEZETÉSE Sorszám 1. Megnevezés Pénzkészlet 2009 január 1-jén Ebből: Összeg (E Ft) 27279 2. Bankszámlák egyenlege 26115 3. Pénztárak és betétkönyvek egyenlege 1164 4. Bevételek (+) 493403 5. Kiadások (-) 507524 6. Záró pénzkészlet egyenlege 2007 december 31- én Ebből: 13158 7. Bankszámlák egyenlege 12022 8. Pénztárak és betétkönyvek egyenlege 1136
25 Z/12.sz. melléklet Pénzmaradvány kimutatás Záró pénzkészlet 13158 Aktív és passzív pü. elszámolások egyenlege -1547 Helyesbített pénzmatadvány 11611 Költségvetési befizetés -3114 Költségvetési kiutalás 3703 Módosított pénzmaradvány 12200 Pénzmaradvány felhasználása testületi döntés alapján Felhalmozási pénzmaradvány 6000 Működési pénzmaradvány 6220 Felhalmozási pénzmaradvány felhasználása 2010. évi költségvetés beruházási kiadásaként 6000 Működési pénzmaradvány Esélyegyenlőség, felzárkoztatást segítő tám. (G.G. Ált.Iskola) 1313 Támop 3.1.4. fel nem használt támogatása 1154 Szállítói tartozás 3753 Polgáriné Csordás Judit pénzügyi főtanácsos az ülésről eltávozott.
V. NAPIREND Közfoglalkoztatási Terv teljesítésének értékelése Előadó: Tóth József polgármester, (Írásbeli előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi.) Tóth József polgármester a 2009. évi közfoglalkoztatási terv végrehajtásával összefüggésben elmondja, hogy jelenleg több mint 70 munkanélküli van foglalkoztatva különböző programokban. Május 3-tól további személyek alkalmazására nyílik még lehetőség. Szükséges rosszként fogalmazható meg a közfoglalkoztatási tevékenység. Végrehajtása nem könnyű feladat. A hatékony munkavégzés egyik alapvető feltétele kellene hogy legyen az anyagköltségre történő fedezet biztosítása. Dr. Szunyogh János iskolaigazgató megdicséri az Alpolgármester Úrnak a közmunkaprogram irányításában végzett tevékenységét. Azt tapasztalta, hogy ebben az évben nagyon sokat tettek a közmunkások az iskola esztétikus külsőjének megvalósítása érdekében. A parkolót megépítették, elbontották a faszerkezetű kerítést. Fontosnak tartja az iskola előtti kerítés építésének folytatását a most megvásárolt területen is. Köszönetét fejezi ki az elvégzett munkáért. Boldizsárné Volcsányi Mária képviselő véleménye szerint szemmel láthatóan szépül a település környezete a közmunka programban résztvevők tevékenysége által. Arra kell törekedni, hogy munkaidőben ne álljanak egy helyben. Azt gyakran lehet látni, hogy egy ember dolgozik, a többi pedig nézi, ez rossz fényben tünteti fel a tevékenységet, rossz példa az emberek számára. Béres Sándor alpolgármester, a közmunka program irányítója megjegyzi, hogy valóban törekedni kell a hatékonyabb munkavégzésre. Az alkalmazottak között van olyan is, aki megbecsüli ezt a lehetőséget, de nagy számban vannak olyanok, akik nem. Az írásbeli előterjesztésben is szerepel, hogy a munkanélküliek harmada végezte megbízhatóan a feladatát, a másik harmad munkavégzése közepesnek minősíthető, a harmadik harmad fegyelmezetlenül dolgozott. Minden munkavállaló mellett azonban nem lehet ott állni. A napirenddel kapcsolatban egyéb észrevétel, hozzászólás nem hangzott el. Halmaj község Képviselő-testülete az elhangzottakkal egyhangúlag egyetért, és 9 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: Szám: Tárgy: 34/2010. (IV. 22.) Kt. határozat Halmaj községi Önkormányzat 2009. évi közfoglalkoztatási tervének végrehajtása Halmaj község Képviselő-testülete megtárgyalta a 2009. évi közfoglalkoztatás tervének végrehajtásáról készült előterjesztést és azt elfogadja. A Képviselő-testület megállapítja, hogy a Közfoglalkoztatási Tervben előirányzott feladatok döntő többsége megvalósításra került. Elmaradás a vízelvezető árkok karbantartása körében mutatkozott. A közfoglalkoztatás során az elkövetkezendőkben törekedni kell a teljesítményorientált munkavégzésre, valamint a feladatok elvégzésének számonkérésére. Felelős: Béres Sándor alpolgármester Határidő: folyamatos VI. NAPIREND Egyéb indítványok, bejelentések NEVELŐSZÜLŐI HÁLÓZAT BŐVÍTÉSÉNEK MEGTÁRGYALÁSA Tóth József polgármester köszönti Lukácsné Juhász Máriát, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Gyermekvédelmi Központ igazgatóját, valamint Tóth Zsuzsannát, a Miskolci Gyermekvédelmi Központ szakmai vezetőjét és Szilágyi Sándort a Miskolci Gyermekvédelmi Központ nevelőszülői tanácsadóját. A szakértők az intézeti nevelt gyermekek kihelyezésével kapcsolatban felmerült problémák tisztázása érdekében kerültek meghívásra. Szeretné, ha a jövőben a Képviselő-testület az intézményvezetőkkel együtt közös álláspontot alakítana ki arra vonatkozóan, hogy bővíthetőe-e tovább a településen az intézeti nevelt gyermekek nevelőszülőkhöz történő kihelyezése.