J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete március 19-én megtartott rendkívüli üléséről.
|
|
- Nándor Deák
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 J e g y z ő k ö n y v Készült: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete március 19-én megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza, tanácskozó terme Jelen vannak: Nagy Szilárd polgármester, valamint Kozák Ferencné, Bódi Marianna, Csabainé Bártfai Margit, Németh Lajos és Varga Márta testületi tagok. Bejelentéssel van távol: Kovács Gyula testületi tag. Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Dr. Fekete Nóra az önkormányzat jegyzője Nagy Szilárd polgármester üdvözli a megjelenteket. Megállapítja, hogy a 7 testületi tag közül 6 fő megjelent, az ülés határozatképes, azt megnyitja. Ezután javaslatot tesz az ülés napirendjére a meghívó alapján azzal a kiegészítéssel, hogy a képviselő-testület az alábbi napirendet szintén tárgyalja meg: 4. Mozgáskorlátozottak helyi szervezet támogatásának kiegészítésére A Képviselő-testület a 4. napirendre tett javaslatot 6 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta. A polgármester elmondja, a napirendekre vonatkozó írásos anyagokat az ülés előtt mindenki megkapta, kéri a napirendek elfogadását. Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a napirendekre tett javaslatot 6 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta az alábbiak szerint: N A P I R E N D E K: 1. Előterjesztés az ÉAOP 4.1.1/A-2-AO a kengyeli óvoda korszerűsítése és bővítése című pályázat megvalósítására 2. Előterjesztés az Önkormányzat évi közbeszerzési tervének jóváhagyására 3. Előterjesztés közbeszerzési szabályzat módosítására 4. Előterjesztés a Mozgáskorlátozottak helyi szervezet támogatásának kiegészítésére I.NAPIREND: Az ÉAOP 4.1.1/A-2-AO a kengyeli óvoda korszerűsítése és bővítése című pályázat megvalósításáról szóló írásos előterjesztéshez az alábbi szóbeli kiegészítés hangzott el:
2 Nagy Szilárd polgármester szóbeli kiegészítésként elmondja ahhoz, hogy a közbeszerzést kitudják írni elkell készíteni hozzá a kiviteli tervet, aminek költsége kb. 4,5 millió forint. Amennyiben az Önkormányzat él a nyertes pályázattal ez az összeg megvalósulás esetén elszámolható költség. Abban az esetben, ha a kiviteli terv elkészül és mégsem tudja vállalni az Önkormányzat az óvoda felújítását és bővítését, akkor a kiviteli terv összegét a saját költségvetéséből kellene kigazdálkodnia. Ezután a polgármester kéri a testületi tagokat, kérdéseiket hozzászólásaikat tegyék meg. Kérdést tettek fel: Németh Lajos, Varga Márta, Bódi Marianna és Csabainé Bártfai Margit képviselő tagok. A feltett kérdésekre Dr. Fekete Nóra jegyző asszony és Nagy Szilárd polgármester adott választ, melyet a kérdést feltevők és a Képviselő-testület egyöntetűen elfogadott. Hozzászólás: Kozák Ferencné véleménye szerint, ha most nem kezdik el az óvoda korszerűsítését és bővítését, akkor ez a terv a későbbiek során nem fog megvalósulni. Sokkal takarékosabban tudna az intézmény működni, ha nem három épületben lenne elhelyezve, így a működési költségek összege is kevesebb lenne. A humánerőforrás-gazdálkodást is sokkal jobban meg lehet oldani, ha egy épületben lenne az óvoda. A felújítás után egy bölcsődei csoportot is szeretnének kialakítani. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, egyöntetű vélemény alapján a következő határozatot 12/2012.(III.19) Kt. H a t á r o z a t: Az ÉAOP 4.1.1/A-2-AO a kengyeli óvoda korszerűsítése és bővítése című pályázat megvalósításáról Kengyel Községi Önkormányzatának Képviselő-testülete vállalja a Napsugár Művészeti Óvoda felújításához, bővítéséhez szükséges kiviteli terv készítésének költségét, majd a közbeszerzési eljárás lefolytatását. Határidő: június 30. Felelős: Nagy Szilárd polgármester Erről értesül: 1. Nagy Szilárd polgármester 2. Dr. Fekete Nóra jegyző 3. Irattár II. NAPIREND: évi közbeszerzési terv jóváhagyásáról szóló írásos előterjesztéshez szóbeli kiegészítés nem hangzott el:
3 Dr. Fekete Nóra jegyző asszony szóbeli kiegészítésként elmondja, törvény általi kötelezettség, ezt a tervet el kell készíteni minden évben, ami a jelenleg folyamatban lévő pályázatok alapján lett összeállítva. A közbeszerzési törvény szerint március 31-ig el kell fogadni minden Önkormányzatnak. Nagy Szilárd polgármester kéri a testületi tagokat, kérdéseiket hozzászólásaikat tegyék meg. Kérdés, hozzászólás nem hangzott el. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, egyöntetű vélemény alapján a következő határozatot 13/2012.(III.19.) Kt. H a t á r o z a t évi közbeszerzési terv jóváhagyásáról Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete évi közbeszerzési tervét a Közbeszerzésekről szóló évi CVIII. törvény 33. -ában biztosított jogkörében eljárva a határozat melléklete szerint jóváhagyja. Erről értesül: 1. Nagy Szilárd polgármester 2. Dr. Fekete Nóra jegyző 3. Irattár
4 A közbeszerzés tárgya és mennyisége II. Építési beruházás Kengyel Község Óvoda építés, felújítás Melléklet a 13/2012.(III.19.) Kt. határozathoz Kengyel Községi Önkormányzatának évi összesített közbeszerzési, beszerzési terve az eljárás megindításának, illetve a közbeszerzés megvalósításának tervezett időpontja Időbeli ütemezés szerződés teljesítésének várható időpontja vagy a szerződés időtartama Előzetes összesített tájékoztató 2012.április 2012.december nem Dögkút rekultiváció 2012.április 2012.december nem Kerékpár út építés 2012.április 2012.december nem III. Szolgáltatás Kengyel Község területén lakossági kommunális hulladék gyűjtését és elszállítása 2012.április folyamatos nem Közétkezetés (iskola, óvoda) 2012.április folyamatos nem beszállítással Jóváhagyta: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 13/2012 (III.19.) Kt. határozatával Nagy Szilárd polgármester Dr. Fekete Nóra jegyző
5 III. NAPIREND: Közbeszerzési szabályzat módosításáról szóló írásos előterjesztéshez szóbeli kiegészítés nem hangzott el. Nagy Szilárd polgármester kéri a testületi tagokat, kérdéseiket hozzászólásaikat tegyék meg. Kérdés, hozzászólás nem hangzott el. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, egyöntetű vélemény alapján a következő határozatot 14/2012.(III.19.) Kt. H a t á r o z a t: Közbeszerzési szabályzat módosítására IV. NAPIREND: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a 1/2011(I.27.) Önk. határozattal jóváhagyott Közbeszerzési szabályzatának 2..(2.) bek. szöveg részéből Sólyom Dezső vezető tanácsost törli, helyébe Dr.Fekete Nóra jegyző lép. Erről értesül: 1. Nagy Szilárd polgármester 2. Dr. Fekete Nóra jegyző 3. Irattár Nagy Szilárd polgármester a szóbeli előterjesztésben elmondja, hogy a Civil Szervezetek támogatásánál, ha valamelyik szervezet nem adott be pályázatot, abban az esetben az előző évben meghatározott összeget kapja meg. A Mozgáskorlátozottak helyi szervezete az idén Ft támogatási összeget kapott. Mivel évben támogatásként Ft-ot kértek, ezért az idei évben is ugyanennyi összeggel lehet támogatni. Kéri a Képviselő-testület tagjait, a fennmaradó Ft összeggel támogassák a Mozgáskorlátozottak helyi szervezetét. A polgármester kéri a testületi tagokat, kérdéseiket hozzászólásaikat tegyék meg. Kérdés nem hangzott el. Hozzászólás: Kozák Ferencné elmondja, hogy a Mozgáskorlátozottak Szervezete nagy létszámú, ezért személy szerint támogatja az Egyesületet.
6 A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, egyöntetű vélemény alapján a következő határozatot 15/2012.(III.19.) Kt. H a t á r o z a t: Mozgáskorlátozottak helyi szervezet támogatásának kiegészítésére Kengyel Községi Önkormány Képviselő-testülete a évi költségvetésből a Mozgáskorlátozottak helyi szervezetét még Ft összeggel t á m o g a t j a. Mivel több napirend nem hangzott el, Nagy Szilárd polgármester megköszöni a megjelenést és az ülést berekeszti. Kmf. Nagy Szilárd polgármester Dr. Fekete Nóra jegyző
J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. május 30-án
J e g y z ő k ö n y v Készült: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. május 30-án megtartott soros üléséről, mely egyben KÖZMEGHALLGATÁS is. Az ülés helye: Községháza, tanácskozó terme
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. július 09-én megtartott soron kívüli üléséről.
J e g y z ő k ö n y v Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. július 09-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza, tanácskozó terme Jelen vannak: Czédly Gyula
RészletesebbenT Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. november 5-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez
T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. november 5-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez 119/2015.(XI.05.) Kt. Hat. A napirendi pontra tett javaslatról 120/2015.(XI.05.)
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 14- én megtartott alakuló üléséről.
1 J e g y z ő k ö n y v Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 14- én megtartott alakuló üléséről. Ülés helye: Községháza, tanácskozó terme Jelen vannak: Nagy Szilárd
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem. Fuszkó Attila, Kopcsek Tamás és dr. Márai László képviselők.
12/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 8-án 8.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Hatvan Város Cigány Kisebbségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. augusztus 24-én 14 órakor megtartott ülésén. Ülés helye: Városháza kistanácskozó terme. Jelen vannak:
RészletesebbenT Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2013. december 12-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez
T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. december 12-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez 121/2013.(XII.12.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykúti Polgármesteri Hivatal Tanácskozó Terem. Kiss István alpolgármester és dr. Sztantics Péter képviselő.
20/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 9-én 14.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén. Ülés helye: Mélykúti Polgármesteri Hivatal Tanácskozó
RészletesebbenBUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Szám: 15/2015 BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 16-án, (szerdán) 8:15 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről
RészletesebbenT á rg ysoroza t : Tisztelettel: Pálosi László polgármester
A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg! Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 5-én megtartott ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 23-án megtartott rendkívüli üléséről.
J e g y z ő k ö n y v Készült: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 23-án megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza, kisterme Jelen vannak: Nagy Szilárd polgármester,
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kengyel Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. június 16. napján megtartott soron kívüli üléséről.
1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kengyel Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. június 16. napján megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye:községháza, tanácskozó terme Jelen vannak: Nagy
RészletesebbenT Á R G Y M U T A T Ó. KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. október 30-án megtartott rendes ülés jegyzőkönyvéhez.
T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. október 30-án megtartott rendes ülés jegyzőkönyvéhez 93/2013.(X.30.) Kt. Hat. 94/2013.(X.30.) Kt. Hat. Nagy Szilárd polgármester
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. március 11-i rendkívüli testületi üléséről
Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2013. sz. J e g y z ő k ö n y v Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. március 11-i rendkívüli testületi üléséről 2 Hosszúhetény
RészletesebbenAlmásfüzitő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2932 Almásfüzitő Petőfi tér 7. Tel.: 34/348-251
Almásfüzitő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2932 Almásfüzitő Petőfi tér 7. Tel.: 34/348-251 71-12/2011. Jegyzőkönyv Készült: 2011.07.14.-én 09.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak:
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Dunaegyháza Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2013. március 26. napján megtartott üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaegyháza Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2013. március 26. napján megtartott üléséről DUNAEGYHÁZA KÖZSÉG SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:
RészletesebbenT á r g y s o r o z a t a
1 Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 21-én megtartott rendkívüli ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, határozatai: 44-46/2011. (VI. 21.) d, rendeletei: Iktatószáma:
RészletesebbenJEGYZİKÖNYV. Készült: Recsk Nagyközség Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselıtestületének a 2012. február 14-én megtartott ülésérıl
2/2012. JEGYZİKÖNYV Készült: Recsk Nagyközség Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselıtestületének a 2012. február 14-én megtartott ülésérıl Határozat száma Tárgy 4/2012.(II.14.) A Roma Nemzetiségi Önkormányzat
RészletesebbenT Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. február 20-án megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez
T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. február 20-án megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez 16/2014.(II.20.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról 17/2014.(II.20.)
RészletesebbenBUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT PÉNZÜGYI ÉS VAGYONHASZNOSÍTÁSI BIZOTTSÁG J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Szám: 14/2015 BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT PÉNZÜGYI ÉS VAGYONHASZNOSÍTÁSI BIZOTTSÁG J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budakalász Város Önkormányzat Pénzügyi és Vagyonhasznosítási Bizottsága 2015. augusztus 19-én,
RészletesebbenKözségi Önkormányzat Képviselő-testülete Katafa. 29-4/2011. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Katafa 29-4/2011. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Katafa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2011. április 27-én (szerdán) 09 órakor a Polgármesteri
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 48/2016. (II. 25.) önkormányzati határozata az ülés napirendjéről:
JEGYZŐKÖNYV Készült: Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 25.-én a Községházán 9.30 órai kezdettel megtartott, soron kívüli nyilvános üléséről. Jelen vannak: Tamás Csaba polgármester,
Részletesebben6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Készült: Nógrádszakál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29-én megtartott ülésről.
6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: 2015. június 29-én megtartott ülésről. Jelen vannak: Radvánszky Judit Hódosi Tamás Oláh Ernő Balla Péter Kereszti Márta Molnár Lászlóné polgármester alpolgármester
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Szám: 317-7/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013.
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata testületének 2015. december 29.-én (kedden) 14.00 órakor Segesd Község Önkormányzata házasságkötő termében megtartott soron kívüli
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 21- én megtartott soron kívüli üléséről.
1 J e g y z ő k ö n y v Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 21- én megtartott soron kívüli üléséről. Ülés helye: Községháza, tanácskozó terme Jelen vannak: Nagy Szilárd
RészletesebbenKészült: A Képviselő-testület 2013. november 28-án megtartott rendkívüli üléséről. Kurucz Attila Deák Attila k é p v i s e l ő k
Dörgicse Község Önkormányzata D Ö R G I C S E Szám:301/39-46/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2013. november 28-án megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak: Kis-Pál Miklós
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Méhkerék Község Önkormányzatának képviselőtestülete. 2010. október 15-én megtartott soron kívüli üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Méhkerék Község Önkormányzat képviselő-testületének 2010. október 15-én megtartott soron kívüli üléséről. Jelen vannak: Meghívott: Tát Margit polgármester Netye Bertold alpolgármester
RészletesebbenHatározat száma 4/2014. JEGYZŐKÖNYV
1 4/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Recski Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének a 2014. április 22-én 16,00 órai kezdettel KÖZMEGHALLGATÁSSAL EGYBEKTÖTT üléséről Határozat száma Tárgy 13/2014.
Részletesebben132 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. szeptember 19-én 20 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Határozat 52/2014.
RészletesebbenRENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSE. 15. számú jegyzőkönyve (2013. JÚNIUS 20.) Határozatok: 100/2013. 104/2013. Kt. hat.
Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSE 15. számú jegyzőkönyve (2013. JÚNIUS 20.) Határozatok: 100/2013. 104/2013. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGÁNAK
Nagydorog Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG
RészletesebbenP é n z ü g y i B i z o t t s á g i é s Ügyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottsági ülés. 2 0 1 4. a u g u s z t u s 12.
Veresegyház Város Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P é n z ü g y i B i z o t t s á g i é s Ügyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottsági ülés 2 0 1 4. a u g u s z t u s 12. Készült: Veresegyház Város Polgármesteri
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K ÖN Y V E
Iktatószám: 1639/1/2015 Magyarcsanádi Román Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 30. napján 11.00 órakor megtartott soros, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Határozatok : 1/2015.(I.30.)
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 2/17/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 17. napján 8.00 órakor a Szikszói Közös Önkormányzati
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v. Szatymaz Község Képviselő-testületének 2011. június 24. napján megtartott nyílt üléséről.
J e g y z ő k ö n y v Szatymaz Község Képviselő-testületének 2011. június 24. napján megtartott nyílt üléséről. Napirendi pontok: 1. Szenvedélybetegek gyermek és felnőtt rehabilitációs centruma Előadó:
RészletesebbenT Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE május 18-án megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez
T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. május 18-án megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez 47/2018.(V.18.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
109 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2014. szeptember 11-én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt
RészletesebbenSZÁLKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
SZÁLKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Iktatószám: 62-6/2015. JEGYZŐKÖNYV Amely készült Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. október 28-án (szerdán) 16 órakor a Polgármesteri
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év július hó 30. napján. megtartott nyilvános üléséről
JEGYZŐKÖNYV Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. év július hó 30. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 21/2015.(VII.30.) Rend eletek: Sorszáma (kihirdetés ideje) Tárgya
RészletesebbenJegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 31-én tartott rendkívüli üléséről.
Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu 2/2014. Jegyzőkönyv Készült:
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: 80-10/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. június
RészletesebbenNyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 30-án megtartott ülésének
Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 30-án megtartott ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, határozatai: 100-110 d, rendelete: T á r g y s o r o z a t a 1.) Beszámoló
RészletesebbenT á r g y s o r o z a t a. 1.) Előterjesztés Búzási Alexandra ingatlan vételi ajánlatára Előterjesztő: Juhász Sándor polgármester
2012. augusztus 22-én 17:20 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Tárgysorozata: Jegyzőkönyve: Határozatai: 177-180 T á r g y s o r o z a t a 1.) Előterjesztés Búzási Alexandra ingatlan vételi
RészletesebbenJegyzőkönyv Vajta Község Képviselőtestületének 2012. április 25-én 15.00 órakor megtartott rendes nyilvános testületi üléséről
Jegyzőkönyv Vajta Község Képviselőtestületének 2012. április 25-én 15.00 órakor megtartott rendes nyilvános testületi üléséről Jelen vannak: Térmeg György Csonka Csaba Dr.Jaskó Sándor Vinklár László polgármester
RészletesebbenT Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE április 27-én megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez
T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. április 27-én megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez 44/2018.(IV.27.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Vámosgyörk Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 4-én 17.00 órakor tartott üléséről. Jelen vannak: Gedei Zoltán polgármester Hám László alpolgármester Endrész
Részletesebbenö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö
RészletesebbenJ E G Y Z İ K Ö N Y V. B o r d á n y. 1./ A Kereskedelmi és Hitelbank Zrt-vel kötött bankszámlaszerzıdés módosítása Elıadó: Tanács Gábor polgármester
V./2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V B o r d á n y Önkormányzati Képviselıtestületének 2012. április 23.-án megtartott soros nyílt ülésérıl. I. N A P I R E N D 1./ A Kereskedelmi és Hitelbank Zrt-vel kötött
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2014.december 18-án tartott rendkívüli, nyilvános üléséről
JEGYZŐKÖNYV Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2014.december 18-án tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság 2008. január 22-én 15:00 órai kezdettel megtartott üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság 2008. január 22-én 15:00 órai kezdettel megtartott üléséről Készült: az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság 2008. január 22-én 15:00
RészletesebbenJ E G Y Z İ K Ö N Y V
Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:.... /2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a
RészletesebbenÓPÁLYI ÉS NYÍRPARASZNYA KÖZSÉGEK KÉPVISELŐ-TESTÜLETEINEK 2011. FEBRUÁR 7-ÉN HÉTFŐN 16:00 ÓRAI KEZDETTEL MEGTARTOTT KÖZÖS ÜLÉSÉNEK
ÓPÁLYI ÉS NYÍRPARASZNYA KÖZSÉGEK KÉPVISELŐ-TESTÜLETEINEK 2011. FEBRUÁR 7-ÉN HÉTFŐN 16:00 ÓRAI KEZDETTEL MEGTARTOTT KÖZÖS ÜLÉSÉNEK A../ tárgysorozata B./ jegyzőkönyve C./ határozatai: Ópályi 9/2011.(II.07.)
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testület ülése 2010. február 25. J E G Y Z Ő K Ö N Y V JEGYZŐKÖNYV Készült: Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 25-én 10.00
RészletesebbenT á r g y s o r o z a t a. 2. Tsp. Előterjesztés az önkormányzat által kiadandó újsággal kapcsolatban
2009. szeptember 10-én 16:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Tárgysorozata: Jegyzőkönyve: Határozatai: 195-198 T á r g y s o r o z a t a 1. Tsp. Előterjesztés a közbeszerzési szakértő
Részletesebbená ú é é ő é ő á ő ő á á ú ű é é ö ő á ő ú ő ő á é Ü Ü á é á é á é á é á ö ö á é ő á ú ű é é á é é ő á ö ö á á é é ú é é ú á á ő é é é ö ö á á é ű ő á é ű ő ú ő á á é á ú é é á é ö á á ö Ü á á é é ú á á
RészletesebbenT Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE szeptember 13-án megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez
T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. szeptember 13-án megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez 106/2018.(IX.13.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
Doba Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 8482 Doba, Kossuth u. 10. Szám: D- 17-3 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Doba Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 8-án 17 órai kezdettel
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Az ülésről Gyói Gábor, Nagy Lászlóné és Vágner István képviselők távolmaradtak.
JEGYZŐKÖNYV Készült: a 2009. március 27-én megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterem Jelen vannak: polgármester Bárkai Jánosné Göblyös Gáborné Harmatos
RészletesebbenT Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE június 05-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez
T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. június 05-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez 65/2014.(VI.05.) Kt. Hat. A napirendi pontra tett javaslatról 66/2014.(VI.05.)
RészletesebbenT Á R G Y S O R O Z A T
Túristvándi Községek Önkormányzati Képviselőtestületei 2011. február 11-én 14 órai kezdettel tartott nyilvános ülésének: a.) tárgysorozata, b.) jegyzőkönyve, c.) határozata: Túristvándi 1/2011. (II. 11.)
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. november 5-én 13 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. Jelen vannak: Pádár Lászlóné polgármester, Baktai Kálmán,
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Községi Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. december 17- én a Körjegyzőségi Hivatal hivatalos helyiségében megtartott üléséről. Jelen vannak: ( A jelenléti
Részletesebben2015. m á j u s 1 1.
Veresegyház Város Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P é n z ü g y i B i z o t t s á g i é s Ü g y r e n d i, J o g i é s K ö z b i z t o n s á g i B i z o t t s á g i ülés 2015. m á j u s 1 1. Készült:
RészletesebbenJ e g y z ı k ö n y v
Sárospatak Város Önkormányzat Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 10.380-5/2011. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
Balatonfüred Város Önkormányzata B a l a t o n f ü r e d Szám: 1/570-217/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2014. augusztus 19-én megtartott rendkívüli nyílt testületi üléséről Balatonfüred,
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Dunaegyháza Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2013. április 30. napján megtartott üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaegyháza Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2013. április 30. napján megtartott üléséről DUNAEGYHÁZA KÖZSÉG SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:
RészletesebbenÜ Ú Ú Á Á Ő É é ö é é é é é ü ö é é é é é é é é é é ö é ö ö ö é é é é é é ö é é é é ö é ű é é é ö é é é é éé ö é éö é é ö é é é é ö é ű é é é ö ö é é é é é ö é ö é é ö ö é ö é é é é é é ü é é ö é é é é
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. NAGYPIRIT Szám: 137/2014/Np. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagypirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. január 14-én (kedden) 17,00 órai kezdettel
RészletesebbenBér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petıfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu. 18. sz.
a 3045 Bér: Petıfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu 18. sz. JEGYZİKÖNYV Képviselı-testülete 2011.augusztus. 19.-én megtartott nyílt ülésérıl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Készült:
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Községi Önkormányzati Képviselő-testület 2011. május 30-án a Művelődési Ház Könyvtártermében megtartott üléséről. Jelen vannak: ( A jelenléti ív a jegyzőkönyv
RészletesebbenPilisszentkereszt Község Önkormányzata 16/2015. K-t. Jegyzőkönyv
Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 16/2015. K-t. Jegyzőkönyv A 2015. augusztus 31-én megtartott képviselő-testületi ülésről. (119/2015.) sz. önkormányzati határozat) (-/2015. sz. önkormányzati rendelet)
RészletesebbenFertőd Város Képviselő-testülete 25/2013. SZÁMÚ
Fertőd Város Képviselő-testülete 25/2013. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2013. október 8. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban 1
RészletesebbenJegyzőkönyve. 2.) A nemzetiségi önkormányzati képviselők eskütétele Előadó: Mártonné Kádár Zsuzsanna HVB Elnöke és Kató Pálné jegyző
1/2014. Csanyteleki Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. október 27.-én (hétfőn) du. 15. 30 órai kezdettel megtartott alakuló nyílt ülésének Jegyzőkönyve Napirend: 1.) A Helyi Választási
RészletesebbenMARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: 2011. november 9-én megtartott soron kívüli üléséről 2 J e g y z ő k ö n y v Készült: Martonvásár Város
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
4/2011. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÚJRÓNAFŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 2011. március 3-án megtartott üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. március 3-án, a Körjegyzőség
RészletesebbenT Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE szeptember 09-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez
T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. szeptember 09-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez 93/2014.(IX.09.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról
RészletesebbenVERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311. J e g y z ő k ö n y v
VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014.02.25-én 17:00 órakor Verpelét Város Önkormányzat hivatalos helyiségében
RészletesebbenNyírmártonfalva Községi Önkormányzat Pénzügyi-Ügyrendi Bizottságának 2010. február 10-én tartott ülésének jegyzőkönyve
Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Pénzügyi-Ügyrendi Bizottságának 2010. február 10-én tartott ülésének jegyzőkönyve Az ülésen hozott határozat száma Tárgya 1/2010. (II. 10.) Költségvetési rendelet-tervezet
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v. Készült: 2012. május 15-én Kengyel Község Művelődési Házban megtartott Falugyűlésen.
J e g y z ő k ö n y v Készült: 2012. május 15-én Kengyel Község Művelődési Házban megtartott Falugyűlésen. Jelen vannak: Nagy Szilárd polgármester Kozák Ferencné, Bódi Marianna, Csabainé Bártfai Margit,
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült:A Képviselő-testület 2014. október 7-én 9:00 órakor megtartott rendkívüli üléséről. Szini Erzsébet Deák Attila
Dörgicse Község Önkormányzata D Ö R G I C S E Szám: 301/ 20-33 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:A Képviselő-testület 2014. október 7-én 9:00 órakor megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak: Kis-Pál
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
Miskolc Megyei Jogú Város Ukrán Nemzetiségi Önkormányzata 80.053- /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. június 17. napján
RészletesebbenBÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com
BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. július 14-én megtartott
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
Bácsszentgyörgy Község Képviselő-testülete 9/2012. (nyilvános) J e g y z ő k ö n y v Készült: Bácsszentgyörgy község képviselő-testülete 2012. május 3-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Községháza
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGÁNAK
Nagydorog Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V BAK, SÁRHIDA ÉS ZALATÁRNOK KÖZSÉGEK ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETEI EGYÜTTES ÜLÉSÉRŐL 2009. JÚLIUS 2.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V BAK, SÁRHIDA ÉS ZALATÁRNOK KÖZSÉGEK ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETEI EGYÜTTES ÜLÉSÉRŐL 2009. JÚLIUS 2. HATÁROZATOK SZÁMA: 13, 14, 15/2009. 2 Jegyzőkönyv Bak, Sárhida és Zalatárnok
RészletesebbenT á rg ysoroza t. Tisztelettel: Pálosi László polgármester
Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 15-én megtartott rendkívüli ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (58-59) T á rg ysoroza t 1.) Előterjesztés a SZIB-ÉP
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 17-én megtartott rendkívüli üléséről
JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 17-én megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 107/2015.(XII.17.) Horti Szociális Ellátó Intézmény vezetőjének
RészletesebbenT Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE október 1-én megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez
T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. október 1-én megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez 112/2018.(X.01.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykúti Polgármesteri Hivatal Tanácskozó Terem
1/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016.január 12-én 14.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén. Ülés helye: Mélykúti Polgármesteri Hivatal Tanácskozó
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 5-én 8,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.
Szám: V/100-24/2015. Készült: 2 példányban JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 5-én 8,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kazár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 14-én 16.00 órai kezdettel megtartott alakuló testületi üléséről. Az ülés helye: Magtár Közösségi Ház Jelen
RészletesebbenT Á R G Y S O R O Z A T
PAPOS KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2003. január 30-án tartott nyilvános képviselőtestületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Határozatai: 1-2 Rendelete: -- Készült: 2. példányban Kapják: 2. sz. példányát
RészletesebbenAmely készült 2014.február 05-i nyilvános képviselő-testületi ülésről
EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Rendeletek: JEGYZŐKÖNYV Amely készült 2014.február 05-i nyilvános képviselő-testületi ülésről 2/2014.(II.06.) Önkormányzat 2014. évi költségvetése 3/2014.(II.06.) Az
RészletesebbenH O M O K B Ö D Ö G E
Szám: 263-11/2012. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. október 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v. Óhíd Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2009. március 27-én megtartott üléséről.
Iktatószám: 233-6/2009. J e g y z ő k ö n y v Óhíd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. március 27-én megtartott üléséről. Határozatok száma: 2 db Ó h í d Óhíd Községi Önkormányzat Polgármesterétől
RészletesebbenFülesd Község Önkormányzat Képviselőtestületi
Fülesd Község Önkormányzat Képviselőtestületi Ülésének jegyzőkönyve (nyilvános) 11-6/2010. Fülesd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. augusztus 16-án megtartott nyilvános ülésének a) jegyzőkönyve,
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kazár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. november 17-én 16.00 órai kezdettel megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Magtárház Jelen vannak: 1. 2. Cziglerné
Részletesebben