J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J E G Y Z Ő K Ö N Y V"

Átírás

1 Balatonfüred Város Önkormányzata B a l a t o n f ü r e d Szám: 1/ /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület augusztus 19-én megtartott rendkívüli nyílt testületi üléséről Balatonfüred, Szent István tér 1. sz. alatt, a Balatonfüredi Közös Önkormányzati Hivatal hivatalos helyiségében. A Képviselő-testület teljes ülését hangfelvétel rögzíti, ezért e jegyzőkönyv szerkesztett jegyzőkönyv. Jelen voltak: Dr. Bóka István polgármester Hári Lenke alpolgármester Dr. Kiszely Pál tanácsnok Csizmazia Szilveszter Molnár Judit Pálffy Károlyné Pálfy Sándor Pethőné Schulcz Ágnes Dr. Szalai Gábor Takács Miklós Ujhelyiné Károly Krisztina Schindele György k é p v i s e l ő k Dr. Tárnoki Tárnoki Richárd jegyző Hivatal részéről:, Cserép László, Kosler Zoltán osztályvezetők, Dr. Tósoki Csilla ügyintéző, Földesiné Hamar Éva ügyintéző. Dr. Bóka István: Köszönti a megjelent képviselőket. Megállapítja, hogy a 12 tagú képviselő-testületből 12 fő jelen van. Az ülés határozatképes, azt megnyitja. Dr. Bóka István: Javaslatot tesz az ülés napirendjére. A meghívó szerinti napirendet kívánja tárgyalni, azzal a kiegészítéssel, hogy Felvenni javasolja: Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság támogatása (Sundance park előtti közterület rendjének fenntartására) 3. napirendi pontként.

2 Az 1-3. napirendeket nyílt ülés keretében javasolja tárgyalni. (Meghívó a jegyzőkönyv mellékletét képezi.) Megkéri, aki a napirenddel és a tárgyalás menetével egyetért, az kézfeltartással szavazzon. A Képviselő-testület 12 igen szavazattal elfogadta az ülés napirendjét. Dr. Bóka István: Megállapítja, hogy a Képviselő-testület az ülés napirendjét és a tárgyalás menetét a fenti szavazati arányokkal elfogadta és meghozta a 218/2014. (VIII.19.) h a t á r o z a t o t: Balatonfüred Város Önkormányzat Képviselő-testülete az ülés napirendjét az alábbiak szerint állapítja meg: 1. Junior Nyíltvízi Úszó VB. Rendezése Balatonfüreden 2. A balatonfüredi 3088/A hrsz-ú ingatlan (Lóczy tornacsarnok) ingatlan-bejegyzési ügye 3. Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság támogatása (Sundance park előtti közterület rendjének fenntartására). NAPIRENDEK TÁRGYALÁSA 1. Junior Nyíltvízi Úszó VB rendezése Balatonfüreden. Dr. Bóka István: Az 1/ /2014. számú előterjesztést a képviselők írásban megkapták. Kérdezi az előkészítőt (Cserép László), hogy van-e kiegészítése? Cserép László:. Tájékoztatásképpen elmondja, hogy 27 országból jönnek a fiatal versenyzők. A mai állapot szerint 360 szobafoglalás történt meg és óriási munkával igyekszünk megfelelni majd. Dr. Bóka István: Azt lehet tudni, hogy a rendezvényre a Kormány 50 millió Ft-ot biztosított. Fővédnökséget vállalt a rendezvény felett Orbán Viktor miniszterelnök. Amennyiben a költségek részletezése bárkit érdekel, azt szívesen rendelkezésre bocsátjuk. Ez már egy lealkudott összeg, az eredeti ajánlathoz képest %-ot mindenképpen alkudtunk. Egy csomó dolgot természetben kívánunk biztosítani. 2

3 Cserép László: Ismerteti a fontosabb költség tételeket. A sétány előtti öbölben lesz a pálya kijelölve. Minden nap többször lesz vízminta vétel. A VIP részére székeket fogunk elhelyezni a Rózsakertben, ott fel kell szedni a napozóágyakat. A mi költségünk lesz az őrzés-védés biztosítása is. Mobil lelátókat fogunk bérelni, melyre kértünk árajánlatot, a Széchényi szobor előtt lesz elhelyezve. A megnyitó napján polgármester úr fog köszöntőt mondani. Dr. Bóka István: Megkérdezi, van-e kérdés, vélemény, észrevétel. Ujhelyiné Károlyi Krisztina: Mi van akkor, ha olyan lesz az időjárás, hogy nem lehet megtartani? Dr. Bóka István: Csak 16 fok alatti vízhőmérsékletnél nem lehetne megrendezni. Szeptemberben a vízhőmérséklet nem szokott ez alá menni. Nyilvánvalóan biztosra mennek, úgy fogják a versenyszámokat ide-oda tologatni, hogy mindenképpen megrendezésre kerülhessen. Általában, ha tengeri verseny van, akkor sem viszik el medencébe, nem számolnak ezzel. Nyíltvízi versenyzőkről van szó, akik hullámokban úsznak, időjárással kapcsolatos aggodalmat nem hallott a szervezők részéről. A durva viharok nem szeptemberre, hanem május, június hónapokra a jellemzőek. Úgy gondolja nagy lehetőség ez a városnak. Élő közvetítés lesz Balatonfüredről, minden nap. Csizmazia Szilveszter: Lehet tudni, honnan és meddig úsznak? Cserép László: Egy 1,7 km-es körpálya lesz kijelölve, mint az úszás napján is volt. A sétány előtti rész le lesz zárva, ott lesznek a sátrak és a lelátó elhelyezve. Dr. Bóka István: Üzletileg is jó lesz ez a rendezvény, lesznek, akik 7 éjszakát is eltöltenek itt. 219/2014.(VIII. 19.) h a t á r o z a t o t: Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete hozzájárul a szeptember 2-7. között Balatonfüreden megrendezendő Junior Nyílt vízi Úszó Világbajnokság kapcsán a Magyar Úszó Szövetséggel kötendő együttműködési megállapodás aláírásához, egyúttal a pénzmaradvány terhére biztosítja a lebonyolításhoz szükséges Ft anyagi forrást. Határidő: azonnal 3

4 2. A balatonfüredi 3088/A hrsz-ú ingatlan (Lóczy tornacsarnok) ingatlan-bejegyzési ügye. Dr. Bóka István: Az 1/ /2014. számú előterjesztést a képviselők az ülés előtt írásban megkapták. Abszolút technikai jellegű kérdésről van szó. Megkérdezi, van-e kérdés vélemény az előterjesztéssel kapcsolatosan? KÉRDÉS, VÉLEMÉNY: Nem hangzott el. 220/2014.(VIII.19.) h a t á r o z a t o t: Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a balatonfüredi 3088/A hrsz.-ú, tornacsarnok megnevezésű 1465 m2 alapterületű ingatlanra vonatkozó, a Balatonfüred Kézilabda Sportjáért Közhasznú Alapítvánnyal kötendő, Ráépítés jogcímén történő tulajdonjogot elismerő szerződést megismerte és jóváhagyja. Felhatalmazza a polgármestert a szerződés aláírására és a tulajdonjog átvezetése érdekében a földhivatali eljárás során történő képviseletre. Határidő: azonnal 3. Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság támogatása. (Sundance park előtti közterület rendjének fenntartására). Dr. Bóka István: Minden évben támogatta a Sundance park a rendőrséget Ft összeggel. A rendőrség közvetlenül csak önkormányzattól tud pénzt fogadni. Döntést kell arról hozni, hogy a Ft közbiztonsági feladatok ellátására a rendőrségnek átadásra kerüljön. Nyilván akkor tudjuk továbbadni ezt a pénzösszeget a rendőrség felé, ha az megérkezett a számlánkra. De ehhez is döntés szükséges. Dr. Bóka István: Van-e kérdés vélemény az előterjesztéssel kapcsolatosan? Ujhelyiné Károlyi Krisztina: A rendőrség beszámolójakor megdicsértük a munkájukat. Az idén nyáron viszont hiányolta a Kék Szalag rendezvényekor a rendőrség jelenlétét, nem lehetett kikanyarodni a Kiserdőtől. Szólni kellene nekik, hogy az augusztus 20-i rendezvényeknél és főleg a tűzijátéknál aktivizálják magukat, mert biztosan őrültek háza lesz a városban. 4

5 Dr. Bóka István: Az a baj, ha kérünk valamit, akkor ők ezt plusz feladatnak tekintik. Tavaly azért mert olyan jól, mert fizettünk. Délután óra között, mikor a nagy strandról jövő forgalom van, akkor jelen vannak. De valóban ezt kezelni kell, megkéri Dr. Tárnoki Richárd jegyzőt, beszéljen a rendőrkapitánnyal, hogy az augusztus 23-ig hátralévő 4 napban grátiszban végezzék el a forgalomirányításokat. 221/2014.(VIII.19.) h a t á r o z a t o t: Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 600 eft összeggel támogatja a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságot a Balatonfüredi Rendőrkaptányság hivatásos állománya által Balatonfüred városban a Sun Dance Park előtti közterület rendjének fnntartásával és rendezvényeinek rendőri biztosításával kapcsolatban teljesített túlszolgálatok finanszírozására az erre a célra befolyó pénzeszköz terhére. Határidő: a bevétel teljesülését követően Dr. Bóka István Több napirend nem lévén, a nyílt ülést 8 óra 22 perckor bezárta. K.m.f. Dr. Bóka István polgármester Dr. Tárnoki Richárd jegyző 5

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balatonfüred Város Önkormányzata B a l a t o n f ü r e d Szám: 1/570-247/2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2014. szeptember 25-én megtartott rendkívüli nyílt testületi üléséről Balatonfüred,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balatonfüred Város Önkormányzata B a l a t o n f ü r e d Szám: 1/570-286/2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2014. november 13-án megtartott képviselő-testületi nyílt üléséről, Balatonfüred,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. március 19-én megtartott rendkívüli üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. március 19-én megtartott rendkívüli üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. március 19-én megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza, tanácskozó terme Jelen vannak: Nagy Szilárd

Részletesebben

T á r g y s o r o z a t a

T á r g y s o r o z a t a 1 Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 21-én megtartott rendkívüli ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, határozatai: 44-46/2011. (VI. 21.) d, rendeletei: Iktatószáma:

Részletesebben

Szám: 175-6/2015. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 21. napján 17 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: 175-6/2015. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 21. napján 17 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 175-6/2015. BÉB Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 21. napján 17 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült könyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8565 Béb, Kossuth u. 14.

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete 25/2013. SZÁMÚ

Fertőd Város Képviselő-testülete 25/2013. SZÁMÚ Fertőd Város Képviselő-testülete 25/2013. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2013. október 8. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban 1

Részletesebben

Az ülés helye: Többfunkciós Közösségi Ház helyisége Vigántpetend, Kossuth u.32.

Az ülés helye: Többfunkciós Közösségi Ház helyisége Vigántpetend, Kossuth u.32. Vigántpetend község Önkormányzata Képviselő-testülete 8293. Vigántpetend, Kossuth u. 32. Szám: 119-5/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Vigántpetend község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. január 25-én, 17.00 órakor megtartott ülésének j e g y z ő k ö n y v e

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. január 25-én, 17.00 órakor megtartott ülésének j e g y z ő k ö n y v e Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. január 25-én, 17.00 órakor megtartott ülésének j e g y z ő k ö n y v e 1/2012. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők elfogadása

Részletesebben

BAKONYSZÜCS. Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 12. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

BAKONYSZÜCS. Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 12. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 83-3/2016. BAKONYSZÜCS Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 12. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testület 8572 Bakonyszücs,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült:A Képviselő-testület 2014. október 7-én 9:00 órakor megtartott rendkívüli üléséről. Szini Erzsébet Deák Attila

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült:A Képviselő-testület 2014. október 7-én 9:00 órakor megtartott rendkívüli üléséről. Szini Erzsébet Deák Attila Dörgicse Község Önkormányzata D Ö R G I C S E Szám: 301/ 20-33 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:A Képviselő-testület 2014. október 7-én 9:00 órakor megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak: Kis-Pál

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 14- én megtartott alakuló üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 14- én megtartott alakuló üléséről. 1 J e g y z ő k ö n y v Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 14- én megtartott alakuló üléséről. Ülés helye: Községháza, tanácskozó terme Jelen vannak: Nagy Szilárd

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Jelen voltak: Kis-Pál Miklós polgármester. Deák Attila Kurucz Attila. Pékné Dr. Csefkó Judit

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Jelen voltak: Kis-Pál Miklós polgármester. Deák Attila Kurucz Attila. Pékné Dr. Csefkó Judit Dörgicse Község Önkormányzata D Ö R G I C S E Szám:301/39-5/2013. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: A Képviselı-testület 2013. február 15-én megtartott rendes nyílt ülésérıl. Jelen voltak: Kis-Pál Miklós

Részletesebben

Borsod Abaúj Zemplén. megye SZENDRŐLÁD. község

Borsod Abaúj Zemplén. megye SZENDRŐLÁD. község Borsod Abaúj Zemplén megye SZENDRŐLÁD község 15/2013. számú Szendrőlád Község Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli üléséről készült jegyzőkönyve Az ülés időpontja: 2013. június 12. Hozott határozatok

Részletesebben

6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Készült: Nógrádszakál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29-én megtartott ülésről.

6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Készült: Nógrádszakál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29-én megtartott ülésről. 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: 2015. június 29-én megtartott ülésről. Jelen vannak: Radvánszky Judit Hódosi Tamás Oláh Ernő Balla Péter Kereszti Márta Molnár Lászlóné polgármester alpolgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2013. május 28-án 16,00 órakor Apc községi Önkormányzat képviselő-testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2013. május 28-án 16,00 órakor Apc községi Önkormányzat képviselő-testületi üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. május 28-án 16,00 órakor Apc községi Önkormányzat képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: jelenléti ív alapján Távolmaradását bejelentette: Gellénné Rezsnyák Erika

Részletesebben

102/2012.(VIII.24.) Bentlakásos intézmények kiváltása pályázatához bélapátfalvai

102/2012.(VIII.24.) Bentlakásos intézmények kiváltása pályázatához bélapátfalvai Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, IV. Béla u. 1. Tel.: 36/ 554-300 Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2012. augusztus 24-i ülésének J E G Y Z Ő K Ö

Részletesebben

KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott nyilvános, rendes üléséről.

KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott nyilvános, rendes üléséről. BADACSONYTÖRDEMIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 19/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 30-án, 18.00 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyve

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 30-án, 18.00 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyve Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 30-án, 18.00 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyve 4/2014. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv-hitelesítő elfogadása 5/2014.

Részletesebben

NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29. napján 17 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29. napján 17 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 67-8/2015. NAGYTEVEL Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29. napján 17 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8562 Nagytevel,

Részletesebben

T á r g y s o r o z a t:

T á r g y s o r o z a t: A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg! Balkány Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. szeptember 15-én megtartott nyilvános ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év július hó 30. napján. megtartott nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év július hó 30. napján. megtartott nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. év július hó 30. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 21/2015.(VII.30.) Rend eletek: Sorszáma (kihirdetés ideje) Tárgya

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dél-Békési Kistérség Többcélú Társulás Társulási Tanácsának Pénzügyi Bizottsága Cím: 5666 Medgyesegyháza, Kossuth tér 1. Elérhetőség: 5800 Mezőkovácsháza, Árpád u. 176. Tel: 68/381-011, Fax: 68/381-656

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Testület 3 igen szavazattal elfogadta az ülés napirendjét.

JEGYZŐKÖNYV. A Testület 3 igen szavazattal elfogadta az ülés napirendjét. Miskolc Megyei Jogú Város Szlovák Nemzetiségi Önkormányzata JK: 271.024-12/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 27. napján

Részletesebben

Szám: 334-3/2013. N é m e t b á n y a

Szám: 334-3/2013. N é m e t b á n y a Szám: 334-3/2013. N é m e t b á n y a Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 12. napján 9 órakor megtartott Képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Németbánya Község Önkormányzat

Részletesebben

2015. m á j u s 1 1.

2015. m á j u s 1 1. Veresegyház Város Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P é n z ü g y i B i z o t t s á g i é s Ü g y r e n d i, J o g i é s K ö z b i z t o n s á g i B i z o t t s á g i ülés 2015. m á j u s 1 1. Készült:

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2012. augusztus 13.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2012. augusztus 13-án 15.00 órakor

Részletesebben

VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311. J e g y z ő k ö n y v

VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311. J e g y z ő k ö n y v VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014.02.25-én 17:00 órakor Verpelét Város Önkormányzat hivatalos helyiségében

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 109 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2014. szeptember 11-én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 23/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. július 24. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban 1

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Pécsely Község Önkormányzata PÉCSELY Szám:201/ 2-13 /2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2016. március 07-én 17:00 órakor megtartott nyilvános soron következő képviselő-testületi

Részletesebben

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő napirend szerint tartsa ülését, az alábbi kiegészítésekkel:

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő napirend szerint tartsa ülését, az alábbi kiegészítésekkel: 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 002/12/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29. napján 13.30 órakor a Szikszói Közös

Részletesebben

T á rg ysoroza t : Tisztelettel: Pálosi László polgármester

T á rg ysoroza t : Tisztelettel: Pálosi László polgármester A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg! Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 5-én megtartott ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2013. május 15-én a Városháza emeleti kistermében 8 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

ó á á á á á ó á ó Á ö é á ó Ú á á á ó Á ö é á á á ó ó ó á á ó á ó Ú á é á ó ü é ü é á á á á ó é é á ú á ó á é ó á ó Ó é á ó é á ó ó á Ó Ö é á ó á ó é é é ü é ó á Ó é é é ó ó ó á ó é é ó á ü ó é á ó é é

Részletesebben

Á Ó Ö Á É É É É Ő ű Á Ó ű Ö ű ű ű Ó ű Ö Ú Ö Ú ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ü Á ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű Ö ű ű Ü ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű ű ű ű ű Á Á ű É ű ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ó Ü Á É Ű ű ű ű ű Á ű ű ű Á É ű Ú Ó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Hatvan Város Cigány Kisebbségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. augusztus 24-én 14 órakor megtartott ülésén. Ülés helye: Városháza kistanácskozó terme. Jelen vannak:

Részletesebben

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága 2015. június 17-i soron következő ülésének jegyzőkönyve 36/2015. (VI. 17.) sz. Városfejlesztési, Környezetvédelmi

Részletesebben

Ó Ú Ö Ú É Ö É Á ű ű ű ű ű ű ű ű Á ű Á Ú ű Ü ű ű Ü ű Ó ű ű Ú ű Ö Ö ű ű ű ű Á É Ó ű ű Ü Ö ű ű Ü Ú É ű ű ű ű É Ü Ü Ü É Ü Ü Ü Ü ű ű ű ű ű ű ű Ú É ű ű ű ű É Ü ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű Ö ű Ü ű ű ű ű É ű Ó ű ű É

Részletesebben

Ú ő É ő ű ő ű Á É ő Ó Á Á ő ű ű Á ű Ú É ő É Ú Ö ő ő Á ő ő Á É É Á ő ő ő ő ő ő Á Ó Á É Ú Á Á Á ő Á Á Á Á Á É ő ő ű ő ő É ő ő Á Á Ó Ü Á É Á ő Á ő ő ő Á É Ü ő Á Á ő Ö ő ő Á É ő ő ű ő Ö Á Á Ú Á Á Á É É ő ű

Részletesebben

Ú ű Ú ű ű ű Á ű Ö Á ű ű ű ű ű ű Ö ű Á ű ű Á ű ű ű ű ű Á ű Ú Ü Ü ű ű Ü Ü Ö ű ű ű ű ű Ú Ü ű ű ű ű ű Ú Ó ű ű ű Á É ű ű ű Ű ű ű ű É Á Á Á Á Ó Ó ű Ü Ú Ú Ö Ú ű Ö Ő Ú Ú ű Ó Ő Ú Ö Ö Ő Ű É ű Ó É Á Á ű ű Ú Á É É

Részletesebben

Á É ö ö ő ő ő Ú Ü ö ö ő ő ö ú ő ö ő ö ú ü ö Ü Ó ö ö ö ö ö ő ö ú ú ö ü Ü ö ö ö ö ö ö ő ö ö ő ö ü ő ö ő ü Ü Ó Ó ö ö ő Ü Ó ö ő ő ő ő Á ő ő Ü ő ö ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő É ü É ö ö É Ó ő ő ő ő Ü É ő Ó ő ő

Részletesebben

Á Á ó ő ő ó Ő ó ó ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Ó ó ő ó ó Ő Ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Á Ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Á Ó ó ó Ő ó ó ó Ó ó Ú ó Ó Ó ó Ó Ó Ő ó Ó ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó ó ó Ó ó ó ó Ó Ú Ó Ó ó ó ő ö Ó

Részletesebben

É Ó Ö Á ú Á ú ú ú ú Ó ú ú ú ú ű ú Á ÁÉ Á ű ű ú ú É ú É É ű ű É ű Ú ű Ü ú ű ú Ö Ú ű Ö Ö ú Ő ú ű Ö ú ú Ú Ó ú ú ű ú Ö Ú Ü Á Á Á É Ü ű Ü Ö É Á Ü Ó É Ö É ű Ü Á Á Á ú Ü Ö Á É Ü Á ú Ö Ö ú Ö Á ú É É Ö É Á Á Á

Részletesebben

É É Á É É ó ó ö ű ó ó ó ű ó ö ö ű ó ó ő ö ű ó ó ű ú ö ű ó ó ó ó ö ű ó ó ó ö ű ő ő ő ó ö ű ú ö ó ó ó ú ő ő ü ó ó ó ö ű ű ö ő ó ú ó ö ü ö ű ó ó ö ő ö ó ö ö ő ő ö ó ő ö ő ó ő ó ő ú ú ö ű ó ú ö ő ű ö ó ó ó

Részletesebben

ú ú ű ú ú Ú É É Ó ű ű ü ú ü ű ü ú ú ü ü ü ú ü ú ü ü ü ü ú ű ü ü ú ű ü ü ü Á ű ű ú ű ü ü ú ű ü ű ú ü ü ü ú ű ü ü ü ű ú ü ú ü ü ü ű ű ú ü ú ű Ö ú ü ü ü ü ü ú ű Ö ü Ú É ú ú ü ü ü ü ü ü ü ü ü ú ü ú ü ú ü ü

Részletesebben

Á ú ő ú Ú ü Ö ú Á Ó ú ü ő ő ő ú Ö ú É ú ű ü É ü ú ő ő ő ú ú ü ü Ö Ö ú ő ő ű É ü ü ü ú ő ő ú ü ü ő ő ő ú ü ő Ö ű ő ü ő ü ő ő Á É ő ü ő ü ú ú ő ü ü ü ő ü ő Ó ü ü ü ü ú É ő ü ü ü ú ő ü Ó ü ü ő ú ő ő ü ü ú

Részletesebben

ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ő ű Ö ő Ö ő ő ő ő ő ő ő ő ü Ö ő ő ü É ő ő ü ő Ú üü ő ő Á Á É É Á ü Ú ő Ó ű ő É ő ű ő ő ő ő ő ű É Ö ű Ú Ö É ő ű ü ő ü É É É É É ő É ü ű ő ü űú ű ü ű Ú É ü ű É É É ő Ó ő ű Á ÚÚ ő ő É

Részletesebben

ö Á É É ö ö Ö ö ű ö ő ö ő ö ú ü ö Ü ö ö ö ö ü ö ú ö ő ü ö Ú ü ü ö Ü ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ü ő ö ú ö ö ü ö ö ö ö ő ő ö ű ö ö ű ö ö ő Ü ö Ü ö ü Ü ö ö ö ú Ó ö ö ö ö ö ő ö ö ú ö ő ö ö ő ő ö ö ö ü ö ö É ö

Részletesebben

Á Á é é ő ö ó é é é é é ő é é é ő ő ő é ü ő ó ó ó ö ö é é ő é ő é ő ö é é é é é é é ő é ű ő é é é é é ó ő ö é ú ö é ö é é ö ő ó ő ó é ő é ő ő é ő ó ó é ő ő é é ü ő é ó é ö ő é ő é ó ő é é ő é é ő é é é

Részletesebben

ö ű ö ö ö ö ü ö ö ü ö ö ö ö ö ö ű ö ü ú ö ö ö ö ű ü ü Ö ü ö ű ű ű ö ú Ü Á Á Á ö ö ú ü ú Ü ö ö ö ö ö ú Ü Ü ö ö Ü ö ü ö ú ö ü ö ü ü Ü ü ű ö ü ö Ü Ú Ü ü Ü ü Ü ú Ü ö ö ü ö ö ű ű ü ö ű Á ö ü ö ö ú ö Ü Á Ü Ő

Részletesebben

Á ő ő ő ö ö Ó ő ú ö Á É É ü Ö ő ö ő ő ö Ó ö Ú Ó ő ő ő ö Ö Ú Ú ő Ö ú ö ő ú ú ú Ó ö Ó Ó Ú Ú Ú Ú Ö Ó ő ő ú ő ű ü ő ö ö ö ő ü Ó Ó ő ő Ó ö Ó Ó ü ő ő Ó ő ö ő ő Ó ő ő ő Ú ö ő Ó Ó ő Ó ő Ö ő ö ő ü ü ű ö ö ö Ó ö

Részletesebben

É É É É É Ö Á Á É Ő ű ű ű Ü ű ű ű Ú Á ű Ö ű Ú Á Ú ű Ó Ú Ú Ú Ú ű Ú Ú ű É ű ű É É É ű É É Ü ű ű É Á ű Á Á Ü Á Ü É Ú Á Ú Ó Ü Ü Ú ű ű Ú Ü Ü ű Ú É Ö ű ű Ü Ó Á Ö Ö ű Ö É É ű ű É ű ű ű Ú ű Ö É Ó ű Ú Ú Ú É Ú Ú

Részletesebben

ű É ű Á Ü É É ű ű Ű ÓÓ Ü É Ü Ú Ú ű Ú Ö Ö Ü ű ű Ű Ú Ö Ü Ö Ú Ó Ó Á É Ú Ű Ú Ú Ú Ú Ú ű Ú Ű Ú ű ű Ú ű ű Ú Ú É Á Ú Ú É É ű ű ű Ú ű ű Ú ű Ú Ó É Ű Ó ű Ú ű ű ű Á ű ű Ú ű ű É ű ű ű ű Ó Ú Á Ú ű Á ű Á Ú Ó ű ű Á ű

Részletesebben

Ó Á É Ő É ő ő ő ó ó ó ó ó ő Ö ó ő ó ü ő ó ő ű ó ó ó ő ő ő ő ő ű ő ó ü ó ő ő ő ő ó ü ó ó ó ű ő ó ő ó ő ú ő ő ü ő ó ü ó ő ő ő ü ó ó ő ő ü ő ó ő ó ő ű ő ő ű ő ó ó ó ó ó ó ő ő ó ó ó ő ó ő ü ó ű ő ő Á ó ó Ó

Részletesebben

Á ű Ú ÚÉ Á Á Ü Ü ű Ü Ü Ü Ú Ü Ü Ü É Ú Ü ű Ü Ü Ö ű ű Ü Ü Ü Ü Ü ű ű ű Ú ű ű Ú ű ű ű ű Á Ú É Á ű Á É Á Ú ű Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á ű Á Á Á Á Á É ű Ü ű Á ű ű ű Á ű Ú Ó Á Á ű Ú ű Ü ű Ü Á Á ű ű É

Részletesebben

ö ő ö Ö ö ó ő ő ő ú ö ö ő ó ü ö ö ő ő ő ő ő ö ő ö ő ó ő ö ő ő ő ú ó ő ö ó ö ő ó ö ő ő ő ó ő ő ő ő ö ö ő ö ő ó ú ö ö ő ő ó ő ő ú ő ü ő ó ö ö ő ő ő ü ö ö ő ó ó ö ő ő ö ő ö ö ö ö ő ő ő ü ű ö ö ő ő ó ö ö ö

Részletesebben

ö É ö ö ő ő ö ó ó ú ő ó ö ö ő ő ö ö ó ű ű ó ú ó ő ő ö ű ó ő ö ö ű ű ó ú ő ó ó ö ű ó ő ö ö ű ű ó ő ő ö Ü Ü ö ű ó ő ö ö ű ű ó ő ó Ü Ü ó ő ő ű ö ö ű ű ű ű ő ö ó ű ó ö ű ö ó ö ó ö ő ó ö ö ő ó ö ö ö ű Ö ö ö

Részletesebben

ú ő ü ő ő ü ő ű ű ő ü ü ő ő Ü Á ő ü ő ő ü ő ő ü ő ú ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ő ű ű ő ü ő ő ő ü ő ü ő ű ő ü ő ő ő ő ü ü ü ő ő ű ú ü ü ő ő ő ő ü ü ő ő ő ü ő ő ő ő ű ő ú ő ő ü ő ő ü ő ő ő ű ő ő ű ü ü ő

Részletesebben

ő Á ú ő ú ő ú ú ú ő ő ő ű ú ű ő ő ú ő ő ő ú Á ő ú ő ő ú ő ő É É ú ő ő Ú ő É ú ú ő ő ő ő ő É ő ő ú É ű ű ű ú ő ő É ő ű ő ő É ú É ú ő ő ű ú ű ő ő ú ú Ú ú Ü ő ű ú ő ű ő ő ú ő ő ő ő ú ő ő ú ú ő ú ő ú ű ű É

Részletesebben

É Ú ú Á Ú Ú Á Á Ú ú ú ú Ú ú Á Ú Ü Ü ű ű ú ú ú ú Ü ú Ü Ú ú ű ú É ú Ü ű ú ú Ú É É Á Á Á Á Ü ú Á Á É Ú É ú Á Ü É Ü Ü Ü Ü Á Á ű ú ű ú Ü ű Á ú ű ű ú ű ű ű ú ű ű ű ű ú Ü É ű ú ű Ü ű ú ű Ü Ü Ü ú Ú ú ú ú ű ú ű

Részletesebben

Á ö ü ö ő ö ű ö ú ú ö ú ő ő Á ő ő ö ú ü ő ő ú ő ő ő ő ö ü ő ő ú ő ö ö ü ü ő ö ü ü ö ő ú ő ő ő ö ú ú ö ö ú ő ü ü Ü ő ö ő ű ü ö ú ú ú ö ő ö ő ö ú ö ű ő ő ö ő ö ü ö É É É É Ú É É É É É öö É É ő É ö É

Részletesebben

ú Ö ó ú ó ú Ö ő ü ú ő ó ü ú ő ü ú ő ó ó ó ó Ö ő ü ü ü ü ő ú ű ü ú Ö ő ü ő ó ü ü ü ő ő ő ü ó ő ü ú ő ü ő ő ő ó ó ő ó ó ü ő ó ü ó ó ü ú ó ó ő ú Ö ó ü ó ő ó ő ó ő ó ó ü ó ó ó ó ú ő ü ó ü ú ó ő ü ó ő ő ő ü

Részletesebben

2013. m á r c i u s 18.

2013. m á r c i u s 18. Veresegyház Város Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P é n z ü g y i B i z o t t s á g i ülés 2013. m á r c i u s 18. Készült: Veresegyház Város Polgármesteri Hivatal 111. számú termében, 2013.03.18-án

Részletesebben

ü Ü ö ö ö Á ő ö ö ö ü ú ö ő Á ő ö ő ü ú ő ő ő ö ö ö ő ú ő ő ő ö ő ö ű ő ő ő Ú ö ü ő ő ú ú ö ő ö ő ú ú ő ú ö ö ő ú ő ü Ü ö ő É ő ő ü ö ő ú ő ö ű ő ő ü ő Ú ű Ö ü ő ú ő ő ő ú Ú ü ö ő ő ú ő ű ő ö ö ü ö ö ő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Vámosgyörk Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 4-én 17.00 órakor tartott üléséről. Jelen vannak: Gedei Zoltán polgármester Hám László alpolgármester Endrész

Részletesebben

ö ü ö ú ú ö Á Ú ü ö ö ü ű É ú ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ö ű ú ü ö ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ü ö ű ű ú ö ü ö ö ö ű ö ű ö ö ü ú ü ö ü ö ü ü ö ö ö ö ö ü ö ű ü ö ö ű ö ö ö ö ü ú É ö ö ö ö ö ö ö ú ú ö ö ö ö ö ö ú ú ú ú

Részletesebben

É ú ú Á É ú É ű Á Ú ú ú ú ű ú É ű ú ú ű ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ű ű ú Á Á ű É É ú ú ú ú ú ú ű Ü ű ű ű Ö Ú ú Ú ú ű ú ú ű ú ű ű ú ú Ö ű ú ú ú ű ű ű ű ú ú É É ű ű É É ú ú ű Á ú ú ú É Ú ű ú ú ű ú ú ú Ü ú

Részletesebben

ú Á ö ü ö ú ű ü ü ö ö ű ö ö ö ü ö ü ö ű ü ö ú ú ü ü ü ú ö ö ö ű ű ü ú ű ü ö ö Á ö ü ű ö ö ü ö ü ö ö ü ö ö ü ö ö ö Á ü ú ö ö ü ö ö ö ú ö ü ö ö ú ú ü ö ű ö ö ö úö ö ö ö ö ö ű ö ú ö ö ö ü ü ö ú ö ö ú ö ö

Részletesebben

Készült: Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. október 28-án 15.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről.

Készült: Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. október 28-án 15.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről. Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, IV. Béla u. 1. Tel.: 36/ 554-300 Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2011. október 28-i ülésének J E G Y Z Ő K Ö N

Részletesebben

É ú ú ú ú ú ú ú ú ú É É ú ű ú ű ú Ú Ü ú ú ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Ü ű ű ú É É ű É ű É ú ú ú ű É ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Á ú É ű ű ú ú ú ú ű ű ű ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú Ú ű ú ű ű ú ú ű Ü ú ű

Részletesebben

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 16/2013. sz. jegyzőkönyve. a 2013. október 28-án megtartott üléséről

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 16/2013. sz. jegyzőkönyve. a 2013. október 28-án megtartott üléséről NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 16/2013. sz. jegyzőkönyve a 2013. október 28-án megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. október

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Ikt. szám: 2-1/ 2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Murony Község Murony Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. január 16-án megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Önkormányzat tanácskozó

Részletesebben

Á Á É É É ö É Ó ú Á ú Á Á Á Á ö Á ő ű ú ö ö ú ű ú É ő ö ú ú ű ö ű ő Ú Ú ú ő ö ö ő ö ö Á ö Á ö ú ű ö ö ö ö ö ö ö ö ö ő ö ö ö ö ő ö Á ö ő ö ö ő ú ú ö ö ő ö ö ö ö ú ö ú ö ő ú ö ö ö ö ö ú ö ú ú ö Ú ő ű ő ö

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Sokorópátka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9112 Sokorópátka, Öreg utca 1. Tel. (96) 488-046, Fax: (96) 549-044, Mobil: (20) 440 3049 E-mail: polg.hiv@sokoropatka.hu Honlap: www.sokoropatka.hu

Részletesebben

T á rg ysoroza t. Tisztelettel: Pálosi László polgármester

T á rg ysoroza t. Tisztelettel: Pálosi László polgármester Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 15-én megtartott rendkívüli ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (58-59) T á rg ysoroza t 1.) Előterjesztés a SZIB-ÉP

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BAK, SÁRHIDA ÉS ZALATÁRNOK KÖZSÉGEK ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETEI EGYÜTTES ÜLÉSÉRŐL 2009. JÚLIUS 2.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BAK, SÁRHIDA ÉS ZALATÁRNOK KÖZSÉGEK ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETEI EGYÜTTES ÜLÉSÉRŐL 2009. JÚLIUS 2. J E G Y Z Ő K Ö N Y V BAK, SÁRHIDA ÉS ZALATÁRNOK KÖZSÉGEK ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETEI EGYÜTTES ÜLÉSÉRŐL 2009. JÚLIUS 2. HATÁROZATOK SZÁMA: 13, 14, 15/2009. 2 Jegyzőkönyv Bak, Sárhida és Zalatárnok

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 3. Hírközlési hálózat építéséhez tulajdonosi hozzájárulás a DIGI Kft. részére

JEGYZŐKÖNYV. 3. Hírközlési hálózat építéséhez tulajdonosi hozzájárulás a DIGI Kft. részére 70 JEGYZŐKÖNYV Készült: Göd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 07-i rendkívüli, ülésén a Polgármesteri Hivatal nagytermében. Jelen vannak: jelenléti ív szerint Tárgy: a Képviselő-testület

Részletesebben

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA J E G Y Z Ő K Ö N Y V

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 15/2015 BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 16-án, (szerdán) 8:15 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről

Részletesebben

É É ö Ü É ő Ü É Ö Ó Ö Ó Ü Ü Ü É É É É ö É Ó É ö Ü Ü É Ö ő ő ö Ó ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö Ü É Ó É ő ö ö É ö ö ő ő ö ő ö É ö É ő ű É Ü Ü ö ő É É ö ő É Ü ö ö ö Ü É É ö É É ö É É É Ü É Ü Ü ő Ő ő Ü É É ő ö Ü ö Ü

Részletesebben

Tápióság Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 15-én, 17 órakor megtartott ülésének j e g y z ő k ö n y v e

Tápióság Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 15-én, 17 órakor megtartott ülésének j e g y z ő k ö n y v e Tápióság Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 15-én, 17 órakor megtartott ülésének j e g y z ő k ö n y v e 20/2010. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők elfogadása

Részletesebben

Amely készült 2014.február 05-i nyilvános képviselő-testületi ülésről

Amely készült 2014.február 05-i nyilvános képviselő-testületi ülésről EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Rendeletek: JEGYZŐKÖNYV Amely készült 2014.február 05-i nyilvános képviselő-testületi ülésről 2/2014.(II.06.) Önkormányzat 2014. évi költségvetése 3/2014.(II.06.) Az

Részletesebben

É Á Á ű ű É ű ű Á ű Ó Ő Á Á Á Ő Á ű Á Í É Ö ű ű É Ö Ö Á Á Ö Á ű É Ö É Á Ö Á É É Á ű Ö É Í Á Á ű Á ű ű É Á Á Á ű ű É Ü Ő Á Á Á ű Á ű Á ű Ö ű ű Á Á Ö Ö Á ű Ö ű ű Í ű Á Á ű Á É Í Á Á Ó ű ű Á ű Á Á Á Á É Á

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 263-11/2012. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. október 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge

Részletesebben

Agócs Zoltán, Gyömrői TÜF Kht. ügyvezetője

Agócs Zoltán, Gyömrői TÜF Kht. ügyvezetője J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli testületi ülésén, 2006. március 30-án, Gyömrőn, a Szabadság tér 1. sz. alatti tanácskozó teremben. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Dunaegyháza Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2013. március 26. napján megtartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Dunaegyháza Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2013. március 26. napján megtartott üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaegyháza Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2013. március 26. napján megtartott üléséről DUNAEGYHÁZA KÖZSÉG SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:

Részletesebben

Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 30-án megtartott ülésének

Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 30-án megtartott ülésének Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 30-án megtartott ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, határozatai: 100-110 d, rendelete: T á r g y s o r o z a t a 1.) Beszámoló

Részletesebben

Szám: 137-12/2015. BAKONYSZÜCS. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 29. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: 137-12/2015. BAKONYSZÜCS. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 29. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 137-12/2015. BAKONYSZÜCS Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 29. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testület 8572 Bakonyszücs,

Részletesebben

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselőtestületének 2004. november 25-én megtartott üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

P é n z ü g y i B i z o t t s á g i é s Ügyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottsági ülés. 2 0 1 4. a u g u s z t u s 12.

P é n z ü g y i B i z o t t s á g i é s Ügyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottsági ülés. 2 0 1 4. a u g u s z t u s 12. Veresegyház Város Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P é n z ü g y i B i z o t t s á g i é s Ügyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottsági ülés 2 0 1 4. a u g u s z t u s 12. Készült: Veresegyház Város Polgármesteri

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 5 igen egybehangzó szavazattal az alábbi határozatot hozza.

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 5 igen egybehangzó szavazattal az alábbi határozatot hozza. Jegyzőkönyv Készült Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 29-én 15.00 h kezdettel a Művelődési Ház tanácskozótermében (Balatonberény, Kossuth tér 1.) megtartott nyilvános

Részletesebben

Jegyzőkönyv Kecskéd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. május 28-án 18 órától megtartott üléséről

Jegyzőkönyv Kecskéd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. május 28-án 18 órától megtartott üléséről 1 Kecskéd Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2852. Kecskéd, Vasút u. 105. Jegyzőkönyv Kecskéd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. május 28-án 18 órától megtartott üléséről Helye: Polgármesteri

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v 10-20/2008.

J e g y z ő k ö n y v 10-20/2008. J e g y z ő k ö n y v 10-20/2008. Készült: Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. szeptember 11-én tartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Gömze Sándor polgármester Zrinszki

Részletesebben

T á r g y s o r o z a t a. 1.) Előterjesztés Búzási Alexandra ingatlan vételi ajánlatára Előterjesztő: Juhász Sándor polgármester

T á r g y s o r o z a t a. 1.) Előterjesztés Búzási Alexandra ingatlan vételi ajánlatára Előterjesztő: Juhász Sándor polgármester 2012. augusztus 22-én 17:20 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Tárgysorozata: Jegyzőkönyve: Határozatai: 177-180 T á r g y s o r o z a t a 1.) Előterjesztés Búzási Alexandra ingatlan vételi

Részletesebben

2013. szeptember 12. Rendkívüli nyílt ülés

2013. szeptember 12. Rendkívüli nyílt ülés 588-19 /2013. PÁTKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. szeptember 12. Rendkívüli nyílt ülés Rendeletek: Határozatok: 169/2013.(IX.12.) 170/2013.(IX. 12.) 171/2013.(IX. 12.) 172/2013.(IX.

Részletesebben

Készült: A Képviselő-testület 2013. november 28-án megtartott rendkívüli üléséről. Kurucz Attila Deák Attila k é p v i s e l ő k

Készült: A Képviselő-testület 2013. november 28-án megtartott rendkívüli üléséről. Kurucz Attila Deák Attila k é p v i s e l ő k Dörgicse Község Önkormányzata D Ö R G I C S E Szám:301/39-46/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2013. november 28-án megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak: Kis-Pál Miklós

Részletesebben