CÁT ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS NYUGDÍJPÉNZTÁR 2700 Cegléd, Bede 575. Éves beszámoló kiegészítő melléklete 2009. december 31. Cegléd, 2010. május 26. Gábor Istvánné IT elnök
A gazdálkodás külső és belső szabályozása A "CÁT" Önkéntes Kölcsönös Nyugdíjpénztár 2009. évi gazdálkodását az Önkéntes Kölcsönös Biztosítópénztárakról szóló többször módosított 1993. évi XCVI. Törvény értelmében, annak helyi végrehajtását szolgálóan megalkotott alapszabályban rögzített elveknek megfelelően folytatta. A Pénztár gazdálkodása során az alapszabály felhatalmazása alapján a befizetett tagdíjak tartalékok közötti megosztása - a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének 2001. évi ellenőrzése után - módosításra került. A tagok által fizetett egyéni kötelező és a Dél-Pest Megyei Mezőgazdasági ZRt által fizetett munkáltatói tagdíjakat 2002. január 1-től hatályba lépve 5%-ban a működési-, 94,5%-ban a fedezeti- és 0,5%-ban a likviditási alapba helyezte. A többlet tagdíjak után képzett 97%-ban fedezeti tartalékot és 3%-ban működési tartalékot. 2004. július 1-ével a közgyűlés ismételten változtatta a tagdíjak tartalékok közti arányának megoszlását. Ezt azért tehette meg, mivel a működési tartalékon 2003. év végén 5.049.263,40 Ft, míg a likviditási tartalékon 702.656,40 Ft halmozódott fel, mely a jövőbeni tevékenység biztonságos folytatásához megfelelő bázist jelentett. Tehát a határozat hatályba lépésétől, azaz 2004. július 1-től számítva a tagok által fizetett egyéni kötelező és a Dél-Pest Megyei Mezőgazdasági ZRt és egyéb munkáltatókkal szerződésben lévők által megfizetett munkáltatói tagdíjakat 1%-ban a működési-, 98,5%-ban a fedezeti- és 0,5%-ban a likviditási alapba helyezte. A többlet tagdíjak után képzett 99%-ban fedezeti tartalékot és 1%-ban működési tartalékot. 2007. július 1-től ismét változott a Pénztár tartalékok közötti megoszlásának aránya, mivel a korábbi években felhalmozott működési tartalék felhasználásra került. A tagok által fizetett egyéni kötelező és a Dél-Pest Megyei Mezőgazdasági ZRt és egyéb munkáltatókkal szerződésben lévők által megfizetett munkáltatói tagdíjakat 2%-ban a működési-, 97,5%-ban a fedezeti- és 0,5%-ban a likviditási alapba helyezte. A többlet tagdíjak után képzett 98%-ban fedezeti tartalékot és 2%-ban működési tartalékot. A Pénztár a tartalékok közötti megoszlásának arányát 2008. január 1-től ismételten megváltoztatta, annak érdekében, hogy a működési tevékenysége biztosított legyen a következő években is. A tagok által fizetett egyéni kötelező és a Dél-Pest Megyei Mezőgazdasági ZRt és egyéb munkáltatókkal szerződésben lévők által megfizetett munkáltatói tagdíjakat 6%-ban a működési-, 93,5%-ban a fedezeti- és 0,5%-ban a likviditási 1
alapba helyezte. A többlet tagdíjak után képzett 94%-ban fedezeti tartalékot és 6%-ban működési tartalékot. Így teremtette meg a tagjai számára vállalt magasabb anyagi bázison nyugvó szolgáltatás fedezetét. A Pénztár a 281/2001.(XII.26.) Korm. rendeletben meghatározottak szerint alkotta meg a szabad pénztári eszközök befektetési politikáját. Különös figyelmet fordított a befektetési és likviditási keretszabályok betartására, a tagok egyéni fedezeti számláin felhalmozott vagyon hatékony gyarapítására. A 2009. évben a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan a Nyugdíjpénztár vagyonának kezelését a Raiffeisen Befektetési Alapkezelő bonyolította. A befektetési üzletmenetének szakszerű és hatékony bonyolítása a Pénztár befektetési politika korlátainak betartása mellett a letétkezelőnél zajlik. A letétkezelő a pénztári értékpapírszámla vezetésén túl a 281/2001. (XII.26.) Korm. rend. valamint a Pénztár befektetési politikájában meghatározott befektetési előírások betartásának ellenőrzését is folyamatosan ellátja. A Pénztár a befektetési üzletmenethez kapcsolódó pénzforgalmat a letétkezelőnél vezetett elkülönített bankszámlán (befektetési számlán) bonyolítja. A "CÁT" Önkéntes Kölcsönös Nyugdíjpénztár befektetési stratégiáját hasonlóan az elmúlt évek gyakorlatához a befektetések kockázati tényezőinek minimalizálása határozta meg. Állami Felügyelet A Pénztár felett a törvényességi felügyeletet az ügyészség, az állami felügyeletet a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete látja el. Taglétszám alakulása A pénztártagokkal a pénztár közvetlen kapcsolatot tart fenn. A személyes problémák 2
megoldásához úgy a pénzügyi, mint a könyvelést végző munkatársak személyesen és telefonon is a tagok rendelkezésére állnak. Taglétszám 2009.01.01.-én: 445 fő Új belépők száma: 11 fő Más pénztárból átlépettek száma: 0 fő Kilépett: - nyugdíjszolgáltatásban részesült: 12fő - más pénztárba átlépett: 0 fő - elhalálozott: 0 fő - 10 év várakozási idő letelte után kilépett: 2 fő Taglétszám 2009.12.31.-én: 442 fő A Pénztár taglétszámának és a szolgáltatást igénybevevők korévenkénti alakulását a kiegészítő melléklet számszaki része tartalmazza. Taglétszámát tekintve az idei év kevésbé volt sikeres, mint az előző év, amikor is 30 fő új belépő volt. A Nyugdíjpénztár tagjainak száma nagy mértékben függ a munkáltató humánerőforrás- gazdálkodásától. A jövőben előreláthatólag nagyobb tagi létszám növekménnyel nem számolhat a Pénztár. Ennek oka, hogy a DPMG Rt sem tervez foglalkoztatói létszám bővítést, sőt az eltávozott dolgozók helyét sem tölti fel minden esetben, hanem munkakörök összevonásával próbálja azt kiküszöbölni. Tervteljesítés A pénztári tervben foglalt gazdálkodási és hatékonysági elvárások teljesültek. A Pénztár működési fedezeti és likviditási céltartalékok alakulásának elemzését az azokra ható befolyásoló tényezők tükrében mutatja be a Pénztár, a tervteljesítés elemzése során. A Pénztár intenzív tagtoborzással nem foglalkozik, ezért tervében csekély mértékű taglétszám növekedéssel számolt. 2009. év végére a Pénztár 445 fős aktív taglétszámot és ebből 330 fős tagdíjat fizetővel tervezett. Közel hasonlóan alakultak a tényleges számok is, mely szerint a Pénztárnak 442 aktív tagja volt, melyből 325 fő tagdíjat is fizető tag. Ugyanakkor a tervezett 6.200.- Ft/fő/hóval szemben a tagdíjfizetés átlagos mértéke 8.876.- Ft/fő/hó volt. A 2008. évben ez a mutató 3
6.945.-Ft/fő/hó volt, mely jól mutatja, hogy a tagok Pénztárba történő befizetésének hajlandósága és a Pénztárba vetett bizalma is növekedett. Az idei évben is jelentős volt azon tagok létszáma, akik havi tagdíj kötelezettségüket nyilatkozat alapján növelték és meg is fizették. Ebben az évben is sokan éltek az adókedvezmény érvényesítésének lehetőségével (2009-ben 3.404 eft összegben írtunk jóvá APEH jóváírást) és ennek megfelelően növelték tagdíj befizetésüket, akár egyszeri, eseti befizetés révén is. A kifizetések száma a 12 fő tervezettel szemben 16 fő volt a tárgyévben. Ebből 2 fő más pénztárba lépett át, 0 fő elhalálozott, 12 fő nyugdíjszolgáltatás révén, míg 2 fő a 10 év várakozási idő letelte után igényelte az egyéni számláján nyilvántartott fedezeti összeget és tagsági viszonyát ezzel egy időben a Pénztárral szemben megszüntette. A pénztári alkalmazottak megbízási jogviszonyban vannak alkalmazva. Létszáma a tavalyi évhez hasonlóan 2 fő. A Pénztár megfelelő működéséhez szükséges a gazdálkodási és könyvelési feladatokat ellátó 1 fő mellett a vagyonkezeléshez szükséges szakmai feltételeknek megfelelő 1 fő. A szerződéses jogviszonnyal rendelkező 2 főnek a Pénztár, bérköltség és járulékai címen 286.695.- Ft, míg egyéb bérjellegű kiadásként 102.600.-Ft összeget fizetett, összesen 389.295.-Ft-ot. Ez az összeg a tervezett 2.200 ezerft-os szintnél jóval alacsonyabb mértékű. Ennek oka, hogy a Pénztár könyvelője a 2009. év második félévi, míg a Pénztár Igazgatótanácsának elnöke 2009. évi díjazásáról lemondott. A Pénztár Igazgatótanácsának tagjai és Ellenőrző Bizottsága tevékenységéért tiszteletdíjban nem részesült. Összességében véve a működési költségek záró állományának tervezett szintje 903 ezerft volt, ezzel szemben 2.625 ezerft összeggel zárt a Pénztár. A tényleges működési költségek záró állománya jóval magasabb lett, mint a tervek szerint. Ennek egyik oka, hogy ténylegesen 58%-kal több bevételt számolt el működésre a tervezett szinthez képest és emellett a Pénztár működési költsége a bérköltség csökkenése miatt 82,3%-kal kevesebb lett. A Pénztár a tervezett működési tartalékát alultervezte a ténylegeshez képest. Oka, hogy a tervezés során a bérköltségek kifizetéséve számolt, ezzel szemben 2 fő esetében sem történt díjazás. A tervezett működési eredmény -468 ezerft veszteség volt. Ezzel szemben a tényleges működési eredmény 1.061 ezerft nyereség volt. A fedezeti céltartalékok záró állományának tervezett szintje 2009. évre 227.959 ezerft volt. Ezzel szemben a tényleges 244.448 ezerft lett. A tervezett szinthez képest 7,23%-kal a 4
Pénztár több fedezeti céltartalékot képzett 2008. évben, ennek megfelelően kedvezően alakult a tervhez képest. A likviditási céltartalék záró állományának teljesítése a következők szerint alakult. 72 ezerft likviditási tartalékot tervezett a Pénztár, ezzel szemben 139 ezerft lett a tényleges. Likviditási tartalék 92%-ban az egyéni tagdíj befizetésekből képződik, 6,9% a hozamfelosztás során keletkező kerekítési maradékból, míg a maradék 1,1% az egyéb átcsoportosításokból keletkezik. A tartalékok nettó bevételeinek alakulása a tárgyévben bázisévhez viszonyítva Működési tevékenység nettó bevételének alakulása: A működési céltartalék képzése 2009. évben a közgyűlésen elfogadott tartalékok közötti megoszlásának arányának megfelelően alakult, azaz minden egyes befizetett tagdíj 6%-ával a működési céltartalékot növeltük. A Pénztár nyereséget realizált, ami 1.361 ezerft nyereséget jelentett a Pénztár számára. A nyereség a korábbi évek veszteségeit ellensúlyozta és az előző években felhalmozott működési tartalékát növelte a későbbiekben felmerülő működési költségek fedezetére. A tagdíjbevétel az előző évhez hasonlóan alakult, 2,36%-kal kevesebb működésre jutó tagdíjat realizált a Pénztár 2009-ben 2008. évhez képest. A Dél-Pest Megyei Mezőgazdasági ZRt az idei évben is 900.000.-Ft támogatásban részesíti a Pénztárat, melyet a 2006-ban először megjelenő alkalmazotti létszám növekedés hatására kialakult bérköltségek növekedésének ellensúlyozására ad. Továbbra sem jelentős a posta költsége, valamint egyéb anyagköltsége a Pénztárnak, ami köszönhető a Dél-Pest Megyei Mg. ZRt (munkáltató) maximális támogatásának, mely azt jelenti, hogy a felmerülő irodai és egyéb költségeket szinte 100%-ban átvállalja. 5
Működési tartalék alakulása: Adatok ezerft-ban Sorszám Megnevezés Működési tartalék 2008. év 2009. év 1 Egyénileg fizetett alaptagdíj 110 84 2 Munkáltató által fizetett alaptagdíj 536 402 3 Egyénileg fizetett többlettagdíj 361 325 4 Eseti befizetés 312 365 5 Utólag fizetett egyéni alaptagdíj 13 42 6 Utólag fizetett munkáltatói tagdíj 48 188 7 Utólag fizetett egyéni többlettagdíj 38 144 8 DPMG ZRT támogatás 900 900 9 Költségtérítés szolgáltatáskor 103 48 10 Pénzügyileg nem realizált egyéni tagdíj 48 59 11 Pénzügyileg nem realizált munkáltatói tagdíj 84 125 12 Pénzügyileg nem realizált egyéni többlet 130 179 13 Meg nem fizetett tagdíjak céltartaléka -207-443 I. TAGI BEFIZETÉSEK ÖSSZESEN 2 476 2 418 Hozambevétel tárgyévben 0 0 Hozamráfordítás tárgyévben 0 0 II. PÉNZÜGYI MŰVELETEK NETTÓ BEVÉTELE 0 0 14 Nyomtatvány 1 8 15 Személygépkocsi használat 420 102 16 Postaköltség 0 1 17 Könyvvizsgálat 96 100 18 Marketing 66 58 19 Oktatás 38 19 20 Egyéb költség 305 308 21 Bank költség 25 17 22 Munkabér 1 315 230 23 Nyugdíj- és egészségbiztosítási díj 365 57 24 Felügyeleti díj 151 157 III. MŰKÖDÉS TÁRGYÉVI KÖLTSÉGEI 2 782 1 057 A.) MŰKÖDÉSI CÉLTARTALÉK KÉPZÉS -306 1 361 Pénztári szolgáltatások fedezetének nettó bevételének alakulása: A Fedezeti céltartalék záró állománya 2009. évre (244.447.678.-Ft) 17,28%-kal nőtt a 2008. évhez (208.434.048.-Ft) képest. Az aktív tagok fizetési hajlandósága 6,34%-kal nőtt 2008. évhez képest. Ami köszönhető a tagok Pénztárba vetett bizalmának, a tagdíjemelési nyilatkozatok 2009. évben is gyakoriak voltak. 6
A Pénztár 2009. évben is megtartotta befektetési politikáját, ennek megfelelően a Pénztár a magas hozamokat ígérő állampapírokat részesítette előnyben. A Pénztár kockázatkezelő portfolió kialakítását továbbra is szem előtt tartva folytatja befektetéseit. Az eseti befizetések 16,9%-os növekedést mutatnak a 2008. évhez képest. Ezen mutató nagyon jól tükrözi a tagok Pénztárba vetett bizalmának további erősödését. Ez évben a munkáltatói befizetések összege növekedett, 12,17%-kal 2008. évhez képest. Fedezeti céltartalék alakulása: Adatok ezerft-ban Sorszám Megnevezés Fedezeti tartalék 2008. év 2009. év FEDEZETI TARTALÉK NYITÓÁLLOMÁNYA 202 558 208 434 1 Egyénileg fizetett alaptagdíj 1 725 1 308 2 Munkáltató által fizetett alaptagdíj 8 350 6 266 3 Egyénileg fizetett többlettagdíj 5 656 5 089 4 Eseti befizetés 4 897 5 724 5 Utólag fizetett egyéni alaptagdíj 202 649 6 Utólag fizetett munkáltatói tagdíj 741 2 925 7 Utólag fizetett egyéni többlettagdíj 595 2 254 8 APEH SZJA jóváírás 2 675 3 404 9 Meg nem fizetett tagdíjak céltartaléka (-) -3 237-6 922 10 Pénzügyileg nem realizált egyéni tagdíj 638 922 11 Pénzügyileg nem realizált munkáltatói tagdíj 841 1 952 12 Pénzügyileg nem realizált egyéni többlet 1 724 2 808 I. TAGI BEFIZETÉSEK ÖSSZESEN 24 806 26 379 Hozambevétel tárgyévben 9 555 23 787 a.) Egyéni számlákat megillető bevételek 14 074 23 718 - ebből: értékelési különbözet -4 531 6 759 b.) Szolgáltatási tartalékot megillető bevételek 12 69 Hozamráfordítás tárgyévben 332 345 a.) Egyéni számlákat terhelő költségek 331 344 b.) Szolgáltatási számlákat terhelő költségek 1 1 II. PÉNZÜGYI MŰVELETEK NETTÓ BEVÉTELE 9 223 23 442 A.) FEDEZETI CÉLTARTALÉK KÉPZÉS 34 029 49 821 Más pénztárból átlépők tőke 53 9 Más pénztárból átlépők hozam 1 0 Nyugdíjszolgáltatás tőke kifizetés -4 311-9 012 Nyugdíjszolgáltatás hozam kifizetés -422-1 608 Elhalálozás miatt tőke kifizetés -347 0 Elhalálozás miatt hozam kifizetés -57 0 7
Megnevezés Fedezeti tartalék 2008. év 2009. év Más pénztárba átlépők tőke -618-560 Más pénztárba átlépők hozam -666-282 10 év utáni kilépők tőke -3 892-60 10 év utáni kilépők hozam -17 933-2 297 Fedezeti céltartalékba átcsoportosítás 39 3 Tagi kölcsön és kamatának törlesztése 0 0 B.) FEDEZETI TARTALÉK ZÁRÓÁLLOMÁNYA 208 434 244 448 Likviditási céltartalék nettó bevételének alakulása: A likviditási céltartalék képzése 9 ezerft-tal, azaz 14,1%-kal csökkent 2009-ben 2008. évhez képest. A likviditási tartalék arányaiban véve nem jelentős a fedezeti és működési tartalékhoz képest. Likviditási tartalék alakulása: Adatok ezerft-ban Sorszám Sorszám Megnevezés Likviditási tartalék 2008. év 2009. év 1 Egyénileg fizetett alaptagdíj 7 6 2 Munkáltató által fizetett alaptagdíj 43 32 3 Egyénileg fizetett többlettagdíj 0 4 Utólag fizetett egyéni alaptagdíj 1 3 5 Utólag fizetett munkáltatói tagdíj 4 15 8 Meg nem fizetett tagdíjak céltartaléka (-) -8-20 9 Pénzügyileg nem realizált egyéni tagdíj 3 5 10 Pénzügyileg nem realizált munkáltatói tagdíj 5 10 11 Pénzügyileg nem realizált egyéni többlet 0 0 I. TAGI BEFIZETÉSEK ÖSSZESEN 55 51 Hozambevétel tárgyévben 11 6 a.) Egyéb likviditási számlákat megillető bevételek 13 3 b.) Értékelési különbözetet megillető bevételek -2 3 Hozamráfordítás tárgyévben 2 2 a.) Egyéb likviditást terhelő költségek 2 2 b.) Értékelési különbözetet terhelő költségek 0 0 II. PÉNZÜGYI MŰVELETEK NETTÓ BEVÉTELE 9 4 A.) LIKVIDITÁSI CÉLTARTALÉK KÉPZÉS 64 55 8
Sorszám CÁT Önkéntes Kölcsönös Nyugdíjpénztár 2009. éves beszámoló kiegészítő melléklete A "CÁT" Önkéntes Kölcsönös Nyugdíjpénztár tartalékok záróállományának elemzése A mérleg és eredménykimutatás a 223/2000. (XII.19.) kormányrendelet értelmében üzemgazdasági szemléletű könyvvezetésen nyugvó számviteli nyilvántartás alapján készült. Felhalmozott vagyon alakulása Adatok Ft-ban Tartalék Megnevezés Induló tőke Működési Fedezeti Egyéni Szolgáltatás Egyéb Likviditási Értékelési különbözet Összesen A.) TARTALÉKOK NETTÓ BEVÉTELEI A TÁRGYÉVBEN 1 360 497,00 49 752 939,00 67 899,00 52 592,36 2 700,00 51 236 627,36 41 Előző évekből áthozott vagyon-tőke 400 000,00 1 264 453,44 208 434 303,00-255,00 35 112,90 51 873,00 210 185 487,34 42 Átcsoportosítás alapok között: 0,00 42724-42277 255,00-255,00 0,00 42728-42246 2 405,00-2 405,00 0,00 42223-42250 -9 012 103,00 9 012 103,00 0,00 42243-42274 -1 539 287,00 1 539 287,00 0,00 42246-42714 -318,00 318,00 0,00 42289-42715 520,00-520,00 0,00 43 Más pénztárból átlépők tőke 0+0+0+0 8 574,00 8 574,00 44 Más pénztárból átlépők hozam 0,00 45 Nyugdíjszolgáltatás tőke kifizetés 6+1+2+3-9 012 103,00-9 012 103,00 46 Nyugdíjszolgáltatás hozam kifizetés -1 607 706,00-1 607 706,00 47 Elhalálozás miatt tőke kifizetés 0,00 0+0+0+0 48 Elhalálozás miatt hozam kifizetés -390,00-390,00 49 Más pénztárba átlépők tőke 0+2+0+0-559 561,00-559 561,00 50 Más pénztárba átlépők hozam -282 229,00-282 229,00 51 10 év utáni kilépők tőke 1+0+0+1-59 878,00-59 878,00 52 10 év utáni kilépők hozam 1+2+3+3-2 296 777,00-2 296 777,00 53 Tagi kölcsön és kamatának törlesztése 0,00 B.) TARTALÉKOK ZÁRÓÁLLOMÁNYA 2 624 950,44 244 447 678,00 0,00 84 843,26 54 573,00 247 612 044,70 54 Meg nem fizetett tagdíjak céltartaléka 104 341,00 1 630 446,00 4 235,00 1 739 022,00 53 10 év utáni kifizetésekből eredő köt. 10 663,00 10 663,00 54 Szolgáltatásból eredő kötelezettség 307 535,00 307 535,00 55 Örökösök felé kötelezettség 0,00 0,00 56 Átlépő tagok felé kötelezettség 0,00 0,00 57 Szállítók 29 775,00 29 775,00 58 Kereset és kifizetési elsz.szla 0,00 0,00 59 Költségvetési kapcs. kötelezettség -874,00-874,00 60 Felügyeletnek fizetendő kötelezettség 16 365,00 16 365,00 61 479 Függő befizetések 0,00 0,00 62 48200-20. Passzív időbeli elhatárolás 100 000,00 103 424,00 203 424,00 C.) A PÉNZTÁR VAGYONA - MÉRLEGFŐÖSSZEG 400 000,00 2 874 557,44 246 499 746,00 0,00 89 078,26 54 573,00 249 917 954,70 A Pénztár 2009. évben 210.185.487,34 Ft előző években felhalmozott vagyon-tőke összeggel nyitott. 9
A "CÁT" Önkéntes Kölcsönös Nyugdíjpénztár tartalékainak alakulását, tárgyévi képződését és annak évközi változását részleteiben, valamint a Pénztár egyéb forrásainak december 31-i záróállományát a fenti táblázat szemlélteti. Működési tartalék alakulás: 2009-ben az összes működési költségeit az egyéni- és munkáltatói alaptagdíjakra és egyéni többlettagdíjakra 6% működési tartalékokkal szemben számolta el a 1.057 ezerft-os évi működési költségét, mely után a működés eredményét 1.361 ezerft-ban (nyereség) állapította meg. A 2009. évet 2.625 ezerft rendelkezésre álló eredménytartalékkal zárta, mely egyben a Pénztár tartaléktőkéjének felel meg. A Pénztár működési tartaléka a jövő évi működést is kellő mértékben biztosítja, ezért a jelenleg érvényben lévő működési tartalék hányadot, ami 6% nem kívánja módosítani. Fedezeti tartalék alakulása: A tagok egyéni számláin felhalmozott 2009. január 1-i nyitó vagyona 208.434 ezerft volt. A beszámoló évében elszámolt tagi befizetések 26.379 ezerft volt. Ezen belül 3.403.647.-Ft jóváírást jelentett a 2007. évben először új befizetési tételként jelentkező APEH által jóváírt nagyrészt 2008. évi befizetések adókedvezményei, melyek a tagok egyéni számláinak összegét 100%-ban növelte. Ez az összeg 27,25%-kal több, mint 2008. évben, mely jól tükrözi, hogy az egyéni befizetések nőttek 2008. évben 2007. évhez képest. A tagok egyéni számláin jóváírt befektetésekből származó hozam nettó bevétele 23.718 ezerft volt a tárgyévben, mely az előző évhez képest (9.543 eft) 48,54%-os növekedés. (A fedezeti tartalékon jóváírt hozam esetében a 2008-as évben 6,88%-os csökkenést prognosztizáltunk 2007. évhez képest.) Ez a szám jól mutatja, hogy az értékpapír piac a válságból kifelé tart. Meg nem fizetett tagdíjak tartalék képzése 6.922 ezerft volt. A Pénztár a 2009-es évben a fedezeti céltartalékon belül 6.759 ezerft összegű értékelési különbözetet írt jóvá az egyéni számlákra. Az 1 főre jutó átlagos tagdíjbefizetés összege: 26.378.589.-Ft / 442 fő / 12 hó = 4.973 Ft/fő/hó volt. 10
Az egyéni fedezeti tartalék 2009. évi eredményét 49.753 Pénztár, amely egyben a tagok egyéni számláinak gyarapodását is jelenti. ezerft-ban állapította meg a A Pénztár taglétszámának és a szolgáltatást igénybevevők korévenkénti alakulását a kiegészítő melléklet számszaki része tartalmazza. Az egyéni számlákon elszámolt tartalékot érintő további változások a következők voltak: - Fedezeti céltartalékba átcsoportosítása az egyéb likviditási tartalékból 2.087.-Ft összegben. - Egyösszegű nyugdíjszolgáltatást 12 fő részére fizetett a Pénztár. Az egyéni számlákat 10.551 ezerft összegben terhelte és a szolgáltatási számla javára átvezette. 2008. évben 9 fő részére 4.715 ezerft-ot vezetett át ugyanezen a jogcímen. - Elhalálozott nem volt. 2008. évben 1 fő részére 404 ezerft-ot fizetett ki ugyanezen a jogcímen. Ezen 1 fő örökösei részére még 2009-ben 390.-Ft-ot fizetett a Pénztár. - A Pénztárból 2 tag más pénztárba lépett át. Az átvitt összeg 842 ezerft volt. 2008. évben 2 fő részére 1.285 ezerft-ot fizetett ki ugyanezen a jogcímen. - Más pénztárból átlépett 1 fő volt, aki 9 ezerft összeget hozott át. - A 10 év várakozási idő letelte után 2 tag lépett ki, akik a tőkét és a hozamot is kérték és tagsági viszonyukat is megszüntették. A 10 év várakozási idő letelte után 9 fő csak a hozamfelvétel lehetőségével élt, tagságukat megtartották és továbbra is aktív tagjai a Pénztárnak. Összesen 59.878.-Ft tőkét és 2.296.777.-Ft hozamot, összesen 2.356.655.-Ft-ot vettek fel a pénztárból. 2007. évben 22 fő részére 3.891.761.-Ft tőkét és 17.932.653-Ft hozamot, összesen 21.824.014-Ft-ot fizetett ki ugyanezen a jogcímen. A szolgáltatási számlákon 2009-ben további hozamokat számolt el azon tagjainak, akik tört időszakban számoltak el a Pénztárral. Ezen tagjai számára összesen 67.899.-Ft hozamot fizetett ki a Pénztár, melyet 2009-ben maradéktalanul teljesített. Likviditási tartalékból 775.- Ft került átcsoportosításra a szolgáltatási számlák részére. Szolgáltatást 12 fő kezdeményezett 2009-ben. Az egyéni számláról 10.552 ezerft került átvezetésre a szolgáltatási számlákra. A 11
szolgáltatási számlákon jóváírt hozammal együtt összesen 10.620 ezerft került kifizetésre a szolgáltatást igénylő tagjai részére. Szolgáltatásban részesült tagjai részére 2009. évben 3.000 Ft működési költséget számolt fel a Pénztár. 2007. július 1-től 3.000.-Ft kilépési költséget számol el a Pénztár, a korábbiakban 1.000.-Ft volt. A kilépési költség növekedését a megnövekedett működési költségek indokolták. A 3.000.-Ft-os kilépési költség az alábbi bontás szerint indokolt, miután feltételezzük, hogy évente 24 ki- illetve átlépés van, azaz havonta 2 fő adminisztrációját kell elvégezni. - munkadíj egy fő egy hónapban 0,5 munkanap munkaigényű, azaz egy átlagos 20 munkanapos hónapot feltételezve 105.000 Ft/hó megbízási díjjal és annak járulékaival: 2.205 Ft (105.000/20*0,35*1,2) - postaköltség: ajánlott levél feladása: 220 Ft - boríték: 20 Ft - fénymásolás: 80 Ft (8 lap * 10 Ft/nap) - nyomtatás: 40 Ft (4 oldal * 10 Ft/oldal) - telefon költség: 305 Ft ( 2 hívás, 2 perc) 20 Ft (2 *kapcsolási díj) - bankköltség: 110 Ft Összesen: 3.000 Ft A fedezeti tartalék záró állománya 2009.12.31-én 244.447.678.-Ft volt, amely tagonkénti leltárral forintra egyezően alátámasztott. 12
A fedezeti tartalék tárgyévi 1 tagra eső állománya: 553.049,- Ft/fő ( 244.447.678 / 442 = 553.049 ) E mutató szerint 2008. évhez képest átlagosan 15,3%-os növekedés tapasztalható a tagok egyéni fedezeti számláin. A várakozási idő figyelembevételével megállapított kifizetés igénybevételére jogosult vagy egy éven belül jogosulttá váló pénztártagok létszáma 140 fő és egyéni számlájuk összesített tárgyév végi egyenlege 89.157 ezerft. A Pénztár tagdíjat nem fizető tagjainak száma 117 fő és egyéni számlájuk összesített tárgyév végi egyenlege 31.409 ezerft. Likviditási tartalék alakulása: A likviditási tartalékon belül értékelési különbözet, valamint egyéb likviditási tartalékkal rendelkezik a Pénztár, amelyek nyitó állománya 2009. január 1-én 86.985,90 Ft volt. Likviditási tartalék bevétele a tagi befizetésekből 2009-ben 51.478.-Ft volt. A likviditási tartalék pénzügyi műveletek eredményét 3.814,36 Ft-ban állapította meg a Pénztár 2009-ben. A tárgyévben 2.862.-Ft-ot csoportosított át a Pénztár az egyéni fedezeti és szolgáltatási számlákra likviditási tartalék terhére. A Pénztár 139.416,26Ft likviditási tartalékkal zárta az évet. Meg nem fizetett tagdíjak céltartalék képzése: Működési tartalék: 104.341.-Ft Fedezeti tartalék: 1.630,446.-Ft Likviditási tartalék: 4.235-Ft Összesen: 1.739.022.-Ft. 13
Munkáltatói kötelezettség vállalások A Pénztár a Dél-Pest Megyei Mezőgazdasági ZRt-vel, a DPMG ZRt-ből kivált Art-Trió 2000 Kft-vel, Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatallal és a MÁK közép-magyarországi Regionális Igazgatósággal, mint munkáltatókkal áll kapcsolatban. A DPMG ZRt-n kívül más munkáltatókkal is kapcsolatot tart fenn a Pénztár, ami abból adódik, hogy a tagok a DPMG ZRt-vel munkaviszonyukat felbontották, azonban a Pénztárnál tagságukat megtartották és továbbiakban is maradtak aktív fizető tagjai. E munkáltatók munkavállalói részesülnek a munkáltatói tagdíjból, amíg azok foglalkoztatottak és tagjai a Pénztárnak. A tagdíj befizetések egy összegben átutalással érkeznek a DPMG Rt-től, míg a pontos adatok a DPMG Rt jövedelem moduljából kerülnek közvetlen átvételre. A munkáltató adatszolgáltatási és fizetési fegyelme az év folyamán megfelelő volt. Az Art-Trio 2000 Kft esetében is egy összegben, átutalással érkezik a tagdíj. Minden utaláshoz csatolják a névsort a tagdíj összeggel kiegészítve. A Pénztár 2009. évben nem kötött új munkáltatóval szerződést. Azonban a meglévő szerződések alapján a munkáltatók egy esetben sem mondták vissza munkavállalóik felé az egyéni tagdíjukat kiegészítő munkáltatói hozzájárulás megfizetését és havi rendszereséggel teljesítik a pénzügyi rendezést. Céltartalékok alakulásának közép-és hosszú távú pénzügyi terveinek elemzése: A működési-, fedezeti- és a likviditási céltartalékok alakulása a közép- és hosszú távú pénzügyi terveinek tükrében a következő megállapításokat nyertek. Extenzív fejlődési folyamat továbbra sem várható, így ennek megfelelően nem is tervezett a Pénztár. Ez többek között azzal magyarázható, hogy a Pénztár zárt, munkáltatói pénztár jellegéből adódóan tagtoborzást nem végez, csak a DPMG ZRt alkalmazottai a tagjai. A DPMG ZRt sem tervez jelentős alkalmazotti létszám bővítést, sőt folyamatos csökkenést prognosztizál a természetes úton (pl.: nyugdíjazás) történő kiválásokkal. A megüresedett helyeket a meglévő dolgozók között osztja szét. Az elmúlt évek azt mutatják, hogy kétszer annyi tag megy nyugdíjba, mint amennyi új tag lép be a Pénztárba. Ez párhuzamosan alakul a munkáltató humánerőforrás politikájával. Bár taglétszám növekedéssel nem számol a Pénztár, azonban a meglévő 14
Sorszám CÁT Önkéntes Kölcsönös Nyugdíjpénztár 2009. éves beszámoló kiegészítő melléklete tagjainak a Pénztárba vetett bizalma egyre erősebb és a minimum tagdíjakon felül jelentős tagdíj emeléseket eszközöltek 2009-ben is és ezzel a jövőben is számol a Pénztár. Az egyéni számla növekedése várható az SZJA kedvezmények egyéni számlán való jóváírásának köszönhetően is. A gazdasági helyzet konszolidálódása után lesz lehetőség annak számbavételére, hogy az emberek a jövedelmükből a jövőre való tekintettel az öngondoskodást előtérbe fogják helyezni. Ennek felismerése után tervezhet a Pénztár nagyobb volumenű tartalékok növekedésével. Távlatokban a Pénztár az inflációt meghaladó reál kamat biztosítására törekszik. Eszközök összetétele: Az eszközök összetételét, ezen belül az értépapír befektetésekben megtestesült vagyon állományát 2009. december 31. szemlélteti az alábbi táblázat: Adatok Ft-ban Megnevezés Tartalék Működési Fedezeti Likviditási Összesen 1 Tagdíjkövetelések (egyéni+munkáltatói) 52 081,32 811 600,57 4 340,11 868 022,00 2 Tagdíjkövetelések (egyéni többlet) 54 240,00 849 760,00 0,00 904 000,00 3 Tagoknak adott kölcsönök 4 752 291,00 4 752 291,00 I Tagokkal szembeni követelések 106 321,32 6 413 651,57 4 340,11 6 524 313,00 4 MÁK (hosszú lejáratú) vételi árfolyama 100 900 616,00 100 900 616,00 5 MÁK (hosszú lejáratú) értékelési különbözete 2 640 745,00 2 640 745,00 6 MÁK (rövid lejáratú) vételi árfolyama 0,00 0,00 7 MÁK (rövid lejáratú) értékelési különbözete 0,00 0,00 8 KKJ vételi árfolyama 74 400 000,00 74 400 000,00 9 KKJ értékelési különbözete 2 237 636,00 2 237 636,00 10 DKJ vételi árfolyama 53 396 777,00 53 396 777,00 11 DKJ értékelési különbözete 347 968,00 347 968,00 II Értékpapírok összesen 0,00 233 923 742,00 0,00 233 923 742,00 12 Pénztár 0,00 0,00 0,00 13 Elszámolási betétszámla 2 250 491,30 5 791 998,55 139 311,15 8 181 801,00 14 Elkülönített számlák 73 713,88 73 713,88 15 Elkülönített alszámla 17 744,82 17 744,82 III Pénzeszközök 2 268 236,12 5 865 712,43 139 311,15 8 273 259,70 16 Tagoknak adott kölcsön kamat elhatárolás 296 640,00 296 640,00 17 DPMG RT támogatás elhatárolás 900 000,00 900 000,00 IV Aktív időbeli elhatárolás 900 000,00 296 640,00 0,00 1 196 640,00 ESZKÖZÖK ÖSSZESEN-MÉRLEGFŐÖSSZEG 3 274 557,44 246 499 746,00 143 651,26 249 917 954,70 15
Tagi kölcsön A Pénztár 2009-ben is lehetőséget biztosított tagjainak, hogy tagságuk alatt tagi kölcsönhöz jussanak a befektetett pénzük, folyószámlakivonatuk egyenlegének 30%-ának összegében. A felvett összeget egy éven belül havi rendszerességgel vagy egy összegben fizetik vissza. A tagi kölcsönök visszafizetésében is nagy segítséggel van a DPMG Rt bérosztálya, akik az egyének munkabéréből levonják a havi törlesztő részletet és azt a Pénztár bankszámlájára utalják. A tagi kölcsönök teljes összegének visszafizetése után a mindenkori jegybanki kamat+5%-nak megfelelő összegű kamatot számol el a Pénztár a kölcsönt felvett tagtól. 2009. évben is a törvény adta lehetőségeket kihasználva egy tag több alkalommal is élhet a tagi kölcsön felvételének lehetőségével, azzal a kitétellel, hogy korábban felvett tagi kölcsönt kamataival együtt maradéktalanul visszafizette a Pénztár részére. 2009. december 31-én 52 fő esetében, 4.752.291.-Ft a tagi kölcsön követelése a Pénztárnak a korábbi 2008. évvégi állapothoz képest, ami 32 fő esetében 3.333.600.-Ft volt. A kérelmek száma nagyságrendekkel több, mint az előző években, ami köszönhető a törvény adta lehetőségnek, miszerint egy pénztártag több alkalommal is élhet a tagi kölcsön felvételének lehetőségével. Befektetési tevékenység Értékpapír befektetések tárgyévi változásának, valamint az elszámolt hozam összetételének bemutatása a kiegészítő melléklet számszaki részében bemutatott táblázat szerint. Az év folyamán elszámolt hozam bevételt, ráfordítást és értékelési különbözetet a következő táblázatba foglalva mutatjuk be: Hozam jogcím Összeg 1 Bankbetét kamat 40 084,39 2 Tagi kölcsönkamat 554 303,00 3 Államp. Püileg realizált kamata 11 416 996,00 4 Államp. Püileg real. Árf.nyeresége 2 702 755,00 5 DKJ püileg real. Árf.nyeresége 2 294 827,00 6 Ért.kül. Időarányos kamat -609 296,00 7 Ért. kül. (+) árf. kül. - 4 902 511,00 8 Ért. kül. (-) árf. kül. 12 295 494,00 Hozambevétel tárgyévben 23 792 652,39 9 Kamatveszteség 123,03 10 Egyéb nem pü-i művelet vesztesége 4 500,00 16
Hozam jogcím Összeg 11 Letétkezelői díj 341 966,00 Hozamráfordítás tárgyévben 346 589,03 PÉNZÜGYI MŰVELETEK NETTÓ BEVÉTELE 23 446 063,36 A befektetési politikájára jellemző, hogy értékpapírjait akkor váltja be, ha azok lejárati ideje letelt. A lejárati napon az összeg újra befektetésről azonnal gondoskodik. Értékpapírjai 100%- ban magyar kibocsátású értékpapírok, devizanemük Ft. A letétkezelői tevékenységért a piaci értékre vetített 0,5% fix díjat fizetett a Pénztár. A Pénztár és a letétkezelő minden negyedévben a 281/2001. (XII.26.) Korm. rend. értelmében egyedileg értékeli befektetéseit. Kölcsönbe adott értékpapírjai nem voltak a tárgyévben. Az elszámolt hozam elemzése: 2009. évben a "CÁT" Önkéntes Kölcsönös Nyugdíjpénztár 11,09%-os éves bruttó hozammal, valamint 10,92%-os éves nettó hozammal számolt. (Ld: kiegészítő melléklet számszaki része.) Az elmúlt 10 év (2000-2009) átlagos nettó hozama 8,17% volt. Az elmúlt 10 évre (2000-2009) számított vagyonnövekedési mutatója 7,82%. Referencia hozama az alábbi táblázat szerint alakult 2009. évben: Dátum MAXC index Negyedév Referenciahozam (%) 2009.03.31 323,6366 2009.I. -6,96 2009.06.30 358,9651 2009.II. 10,92 2009.09.30 391,7897 2009.III. 9,14 2009.12.31 396,9653 2009.IV. 1,32 Értékelési különbözet értékpapíronkénti elemzése A Pénztár a negyedévek végén bruttó piaci értéken (kamattal növelt) értékeli az értékpapír 17
portfolióból álló befektetés állományát, amely alapján állapítja meg az értékpapírok értékelési különbözetét. A könyvviteli, főkönyvi nyilvántartásból rendelkezésre álló adatokból a következő táblázatban értékpapíronként mutatjuk be az értékelési különbözet negyedévenkénti alakulását és annak változását. Adatok ezerft-ban Értékelési különbözet változása Időszak MÁK KKJ DKJ Lekötött Értékpapírok betét összesen Negyedéves nyitó 2009.01.01-1 901 376 0 1-1 524 Negyedéves záró 2009.03.31-7 015 793 25 0-6 197 Negyedévi változás -5 114 417 25-1 -4 673 Negyedéves nyitó 2009.04.01-7 015 793 25 0-6 197 Negyedéves záró 2009.06.30 1 332 1316 463 0 3 111 Negyedévi változás 8 347 523 438 0 9 308 Negyedéves nyitó 2009.07.01 1 332 1 316 463 0 3 111 Negyedéves záró 2009.09.30 3 353 625 1809 0 5 787 Negyedévi változás 2 021-691 1 346 0 2 676 Negyedéves nyitó 2009.10.01 3 353 625 1 809 0 5 787 Negyedéves záró 2009.12.31 2 640 2 238 348 0 5 226 Negyedévi változás -713 1 613-1 461 0-561 A pénzügyi helyzetre, ezen belül a befektetésekre, a befektetési szabályok érvényesülésére, a hozamok alakulására, az eszközök összetételének változására rendkívüli események nem voltak hatással. Azonosítatlan függő befizetések: Azonosítatlan függő befizetések 2008. év végén 1.500.-Ft volt. Ebből 1.000.-Ft a Dél-Pest Megyei Mezőgazdasági Zrt által utalt 2008. november havi tagdíj levonásának 1.000.-Ft-os túlfizetéséből adódott. A túlfizetést a DPMG ZRt a 2009. január 21- én utalt 2008. december havi tagdíj levonások egyenlegéből levonta. Míg a maradék 500.-Ft a Büntetés Végrehajtástól érkezett 2008. október 9-én a Pénztár egyszámlájára. Az összeg 2009.10.06-án visszautalásra került. 2009. év közben más azonosítatlan függő befizetése nem keletkezett a Pénztárnak. Ennek 18
megfelelően azonosítatlan függő befizetései 2009. év végén nem volt. Cash-Flow A Pénztár Cash-Flow alakulását a kiegészítő melléklet számszaki része tartalmazza. Egyéb tevékenységek, jelenségek: A Pénztár immateriális javakat és tárgyi eszközöket az előző évek gyakorlatához hasonlóan nem szerzett be és nem tart nyilván. Az üzleti év mérlegfordulónapjáig és a mérlegkészítés időpontjáig más egyéb és rendkívüli esemény nem befolyásolta a Pénztár működését. 19
CÁT ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS NYUGDÍJPÉNZTÁR 2700 Cegléd, Bede 575. Éves beszámoló kiegészítő melléklet számszaki része 2009. december 31. Cegléd, 2010. május 26. Gábor Istvánné IT elnök 20
Sorszám PSZÁF kód 001 73OD01 002 73OD02 003 73OD03 004 73OD04 005 73OD05 006 73OD06 007 73OD07 73OD Cash-Flow kimutatás Megnevezés Működés és kiegészítő vállalkozási tevékenység mérleg szerinti eredménye (+/-) Immateriális javak nettó értékében bekövetkezett állományváltozás (+/-) Immateriális javakra adott előlegek állomány változása (+/-) Tárgyi eszközök (beruházások és beruházásra, felújításra adott előlegek kivételével) nettó értékében bekövetkezett állományváltozás (+/-) Beruházások, beruházásra, felújításra adott előlegek állomány változása (+/-) Befektetett pénzügyi eszközök (hosszú lejáratú bankbetétek kivételével) állomány változása (+/-) Készletek (készletekre adott előlegek kivételével) értékében bekövetkezett állományváltozás (+/-) Nagyságrend: ezer forint Előző év Tárgyév Mód 1 2 3 c d z -306 1 361 0 0 0 0 0 0 0 0 68 184-6 572 0 0 008 73OD08 Készletekre adott előlegek állományváltozása (+/-) 0 0 009 73OD09 Tartaléktőke állomány változása (+/-) 0-1 010 73OD10 Követelésállomány változása (+/-) -245-1 629 011 73OD11 Forgóeszközök között kimutatott értékpapírok állományváltozása (+/-) -70 294-29 529 012 73OD12 Működési céltartalék állományváltozása, céltartalékok egymás közötti átcsoportosítása miatt 0 0 (+/-) 013 73OD13 Meg nem fizetett tagdíjak tartalék állományának változása (+/-) 78 1 533 014 73OD14 Hosszú lejáratú kötelezettségek állomány változása (+/-) 0 0 015 73OD15 Tagokkal szembeni kötelezttségek állomány változása (+/-) 218-43 016 73OD16 Szállítói kötelezettség állomány változása (+/-) 0 30 017 73OD17 Hitelfelvétel, kapott kölcsönök (+) 0 0 018 73OD18 Hitel, kölcsön visszafizetés (-) 0 0 019 73OD19 Azonosítatlan függő befizetés állomány változása (+/-) 1-1 020 73OD20 Egyéb rövid lejáratú kötelezettség állomány változása (+/-) -55 0 21
021 73OD21 022 73OD22 023 73OD23 Hosszú lejáratú bankbetétek elhelyezése (-) Hosszú lejáratú bankbetétek megszüntetése (+) Aktív időbeli elhatárolások állomány változása (+/-) 0 0 0 0-310 -708 024 73OD24 Passzív időbeli elhatárolások állomány változása (+/-) 110-106 025 73OD25 Fedezeti céltartalékképzés (+) 34 030 49 821 026 73OD26 Fedezeti céltartalékba átcsoportosítás likviditási céltartalékból (+) 39 3 027 73OD27 028 73OD28 029 73OD29 030 73OD30 031 73OD31 032 73OD32 Fedezeti céltartalékba átcsoportosítás tartaléktőkéből (+) Más pénztártól átlépő pénztártagok áthozott tagi követelése (+) Likviditási céltartalékba átcsoportosítás fedezeti tartalékból (-) Más pénztárba átlépő pénztártagok átvitt tagi követelése (-) Tagoknak, kedvezményezetteknek visszatérítés fedezeti céltartalékból (-) Fedezeti céltartalék felhasználás szolgáltatásnyújtásra (-) 0 0 54 9 0 0 1 285 842 404 0 4 733 10 620 033 73OD33 Egyéb fedezeti céltartalék állományváltozás (+/-) -21 824-2 357 034 73OD34 Likviditási céltartalékképzés (+) 64 55 035 73OD35 Likviditási céltartalékba átcsoportosítás fedezeti céltartalékból 0 0 (+) 036 73OD36 Likviditási céltartalékba átcsoportosítás tartaléktőkéből (+) 0 0 037 73OD37 Likviditási céltartalékból átcsoportosítás fedezeti tartalékba (-) 39 3 038 73OD38 Likviditási céltartalék átcsoportosítás tartaléktőkébe (-) 0 0 039 73OD39 Egyéb likviditási céltartalék állományváltozás (+/-) -2 1 040 73OD40 Pénzeszköz változás 3 281 402 041 73OD401 Készpénz állomány változása (forintés valutapénztár) 0 0 042 73OD402 Számlapénz (pénztári elszámolási számla, éven belüli lejáratú forint és deviza betétszámlák, egyéb elkülönített betétszámlák) állomány változása 3 281 402 22
74OA Taglétszám alakulása korévenként Tagsági viszony évközi megszűnése Sorszá m PSZÁF kód Megnevezé s Év elejé n Belép ő Át(Ki)lépé s Elhalálozá s Szolgáltatás igénybevétel e Egyéb megszűnés* * Év végé n Mó d 1 2 3 4 5 6 7 8 a b c d e f g 001 74OA01 16 0 0 0 0 0 0 0 002 74OA02 17 0 0 0 0 0 0 0 003 74OA03 18 0 0 0 0 0 0 0 004 74OA04 19 2 1 0 0 0 0 3 005 74OA05 20 4 0 0 0 0 0 4 006 74OA06 21 3 0 0 0 0 0 3 007 74OA07 22 6 0 0 0 0 0 6 008 74OA08 23 9 0 0 0 0 0 9 009 74OA09 24 11 0 0 0 0 0 11 010 74OA10 25 14 0 0 0 0 0 14 011 74OA11 26 17 0 0 0 0 0 17 012 74OA12 27 20 0 0 0 0 0 20 013 74OA13 28 14 0 0 0 0 0 14 014 74OA14 29 16 0 0 0 0 0 16 015 74OA15 30 13 0 0 0 0 0 13 016 74OA16 31 17 2 0 0 0 0 19 017 74OA17 32 20 0 0 0 0 0 20 018 74OA18 33 14 0 0 0 0 0 14 019 74OA19 34 5 0 0 0 0 0 5 020 74OA20 35 14 0 0 0 0 0 14 021 74OA21 36 17 0 0 0 0 0 17 022 74OA22 37 13 0 0 0 0 0 13 023 74OA23 38 10 2 0 0 0 0 12 024 74OA24 39 14 0 0 0 0 0 14 025 74OA25 40 14 0 0 0 0 0 14 026 74OA26 41 16 1 1 0 0 0 16 027 74OA27 42 8 0 0 0 0 0 8 028 74OA28 43 17 0 0 0 0 0 17 029 74OA29 44 11 0 0 0 0 0 11 030 74OA30 45 7 0 0 0 0 0 7 031 74OA31 46 27 0 0 0 0 0 27 032 74OA32 47 33 0 0 0 0 0 33 033 74OA33 48 22 0 0 0 0 0 22 034 74OA34 49 10 0 0 0 0 0 10 035 74OA35 50 5 1 0 0 0 0 6 036 74OA36 51 9 0 0 0 0 0 9 037 74OA37 52 5 0 0 0 0 0 5 038 74OA38 53 8 0 0 0 0 0 8 039 74OA39 54 3 2 1 0 0 0 4 040 74OA40 55 1 0 0 0 0 0 1 041 74OA41 56 3 0 0 0 0 0 3 23
042 74OA42 57 1 1 0 0 2 0 0 043 74OA43 58 0 0 0 0 5 0-5 044 74OA44 59 0 0 0 0 0 0 0 045 74OA45 60 0 0 0 0 1 0-1 046 74OA46 61 0 0 0 0 0 0 0 047 74OA47 62 0 0 0 0 2 0-2 048 74OA48 63 0 0 0 0 0 0 0 049 74OA49 64 0 1 0 0 1 0 0 050 74OA50 65 0 0 0 0 1 0-1 051 74OA51 66 0 0 0 0 0 0 0 052 74OA52 67 0 0 0 0 0 0 0 053 74OA53 68 0 0 0 0 0 0 0 054 74OA54 69-1 0 0 0 0 0-1 055 74OA55 70 0 0 0 0 0 0 0 056 74OA56 71 0 0 0 0 0 0 0 057 74OA57 72-1 0 0 0 0 0-1 058 74OA58 73-2 0 0 0 0 0-2 059 74OA59 74-1 0 0 0 0 0-1 060 74OA60 75-3 0 0 0 0 0-3 061 74OA61 76 0 0 0 0 0 0 0 062 74OA62 77 0 0 0 0 0 0 0 063 74OA63 78 0 0 0 0 0 0 0 064 74OA64 79 0 0 0 0 0 0 0 065 74OA65 80 0 0 0 0 0 0 0 066 74OA66 81 0 0 0 0 0 0 0 067 74OA67 82 0 0 0 0 0 0 0 068 74OA68 83 0 0 0 0 0 0 0 069 74OA69 84 0 0 0 0 0 0 0 070 74OA70 85 0 0 0 0 0 0 0 071 74OA71 86 0 0 0 0 0 0 0 072 74OA72 87 0 0 0 0 0 0 0 073 74OA73 88 0 0 0 0 0 0 0 074 74OA74 89 0 0 0 0 0 0 0 075 74OA75 90 0 0 0 0 0 0 0 076 74OA76 91 0 0 0 0 0 0 0 077 74OA77 92 0 0 0 0 0 0 0 078 74OA78 93 0 0 0 0 0 0 0 079 74OA79 94 0 0 0 0 0 0 0 080 74OA80 95 0 0 0 0 0 0 0 081 74OA81 96 0 0 0 0 0 0 0 082 74OA82 97 0 0 0 0 0 0 0 083 74OA83 98 0 0 0 0 0 0 0 084 74OA84 99 0 0 0 0 0 0 0 085 74OA85 100 0 0 0 0 0 0 0 086 74OA8 6 Összesen 445 11 2 0 12 0 442 24
74OC Szolgáltatást igénybevevők létszáma korévenként Sorszám PSZÁF kód Megnevezés Szolgáltatás megnevezése Év elején Új igénybevevők Lejárt Elhalálozás Egyéb ok Év végén 1 2 3 4 5 6 7 8 Mód a b c d e f g h 001 74OC01 Mindösszesen 0 12 12 0 0 0 Szolgáltatás évközi megszűnése 002 74OC1 Összesen Nyugdíjszolgáltatás 0 12 12 0 0 0 003 74OC101 16 0 0 0 0 0 0 004 74OC102 17 0 0 0 0 0 0 005 74OC103 18 0 0 0 0 0 0 006 74OC104 19 0 0 0 0 0 0 007 74OC105 20 0 0 0 0 0 0 008 74OC106 21 0 0 0 0 0 0 009 74OC107 22 0 0 0 0 0 0 010 74OC108 23 0 0 0 0 0 0 011 74OC109 24 0 0 0 0 0 0 012 74OC110 25 0 0 0 0 0 0 013 74OC111 26 0 0 0 0 0 0 014 74OC112 27 0 0 0 0 0 0 015 74OC113 28 0 0 0 0 0 0 016 74OC114 29 0 0 0 0 0 0 017 74OC115 30 0 0 0 0 0 0 018 74OC116 31 0 0 0 0 0 0 019 74OC117 32 0 0 0 0 0 0 020 74OC118 33 0 0 0 0 0 0 021 74OC119 34 0 0 0 0 0 0 022 74OC120 35 0 0 0 0 0 0 023 74OC121 36 0 0 0 0 0 0 024 74OC122 37 0 0 0 0 0 0 025 74OC123 38 0 0 0 0 0 0 026 74OC124 39 0 0 0 0 0 0 027 74OC125 40 0 0 0 0 0 0 028 74OC126 41 0 0 0 0 0 0 029 74OC127 42 0 0 0 0 0 0 030 74OC128 43 0 0 0 0 0 0 031 74OC129 44 0 0 0 0 0 0 032 74OC130 45 0 0 0 0 0 0 033 74OC131 46 0 0 0 0 0 0 034 74OC132 47 0 0 0 0 0 0 035 74OC133 48 0 0 0 0 0 0 036 74OC134 49 0 0 0 0 0 0 037 74OC135 50 0 0 0 0 0 0 038 74OC136 51 0 0 0 0 0 0 039 74OC137 52 0 0 0 0 0 0 040 74OC138 53 0 0 0 0 0 0 041 74OC139 54 0 0 0 0 0 0 25
042 74OC140 55 0 0 0 0 0 0 043 74OC141 56 0 0 0 0 0 0 044 74OC142 57 0 2 2 0 0 0 045 74OC143 58 0 5 5 0 0 0 046 74OC144 59 0 0 0 0 0 0 047 74OC145 60 0 1 1 0 0 0 048 74OC146 61 0 0 0 0 0 0 049 74OC147 62 0 2 2 0 0 0 050 74OC148 63 0 0 0 0 0 0 051 74OC149 64 0 1 1 0 0 0 052 74OC150 65 0 1 1 0 0 0 053 74OC151 66 0 0 0 0 0 0 054 74OC152 67 0 0 0 0 0 0 055 74OC153 68 0 0 0 0 0 0 056 74OC154 69 0 0 0 0 0 0 057 74OC155 70 0 0 0 0 0 0 058 74OC156 71 0 0 0 0 0 0 059 74OC157 72 0 0 0 0 0 0 060 74OC158 73 0 0 0 0 0 0 061 74OC159 74 0 0 0 0 0 0 062 74OC160 75 0 0 0 0 0 0 063 74OC161 76 0 0 0 0 0 0 064 74OC162 77 0 0 0 0 0 0 065 74OC163 78 0 0 0 0 0 0 066 74OC164 79 0 0 0 0 0 0 067 74OC165 80 0 0 0 0 0 0 068 74OC166 81 0 0 0 0 0 0 069 74OC167 82 0 0 0 0 0 0 070 74OC168 83 0 0 0 0 0 0 071 74OC169 84 0 0 0 0 0 0 072 74OC170 85 0 0 0 0 0 0 073 74OC171 86 0 0 0 0 0 0 074 74OC172 87 0 0 0 0 0 0 075 74OC173 88 0 0 0 0 0 0 076 74OC174 89 0 0 0 0 0 0 077 74OC175 90 0 0 0 0 0 0 078 74OC176 91 0 0 0 0 0 0 079 74OC177 92 0 0 0 0 0 0 080 74OC178 93 0 0 0 0 0 0 081 74OC179 94 0 0 0 0 0 0 082 74OC180 95 0 0 0 0 0 0 083 74OC181 96 0 0 0 0 0 0 084 74OC182 97 0 0 0 0 0 0 085 74OC183 98 0 0 0 0 0 0 086 74OC184 99 0 0 0 0 0 0 087 74OC185 100 0 0 0 0 0 0 26
27
2009. I. negyedév 2009.03.31 Dátum 1 2 3=2-1 4 (DKJ) 5 6=3/5 7 4 (MÁK, Napok száma KKJ) 8=4*6 9=7-(1+8) 10=8+9 Értékelési különbözet Megne- vezés Beszerzés Lejárat Kötési érték Darab Névérték Névérték - kötési érték (kamat) Beszerzéstől 03.31- ig Lejáratig Összes 1 napra jutó kamat Piaci érték Felhalmozott kamat (%) Időarányos kamat (+) Árfolyam nyereség, veszteség (+/-) Összesen 2009/C 2007.06.12 2009.06.24 30 183 153 3 003 30 030 000-153 153 658 85 743-206 31 396 725 5,3699 1 612 581-399 009 1 213 572 2009/F 2006.08.25 2009.08.12 32 254 380 3 330 33 300 000 1 045 620 949 134 1 083 965 34 147 518 4,1137 1 369 862 523 276 1 893 138 Rövid lejáratú összesen: 62 437 533 6 333 63 330 000 892 467 1 607 219 1 826 759 65 544 243 2 982 443 124 267 3 106 710 2011/A 2007.04.13 2011.02.12 41 412 000 4 000 40 000 000-1 412 000 718 683 1 401-1 008 37 339 720 0,9660 386 400-4 458 680-4 072 280 2011/B 2007.03.29 2011.10.12 37 924 814 3 877 38 770 000 845 186 733 683 1 416 597 0 2007.04.13 2011.10.12 3 975 885 405 4 050 000 74 115 718 925 1 643 45 0 2008.11.20 2011.10.12 9 927 297 1 129 11 290 000 1 362 703 131 925 1 056 1 290 2011/B összesen: 51 827 996 5 411 54 110 000 2 282 004 1 582 2 533 4 115 1 932 48 026 359 2,7945 1 512 104-5 313 741-3 801 637 2016/C 2007.11.14 2016.02.12 7 660 620 795 7 950 000 289 380 503 2 509 3 012 96 5 412 455 0,7082 56 302-2 304 467-2 248 165 Hosszú lejáratú összesen: 100 900 616 10 206 102 060 000 1 159 384 2 803 5 725 8 528 1 021 90 778 534 1 954 806-12 076 888-10 122 082 MÁK összesen: 163 338 149 16 539 165 390 000 2 051 851 4 410 5 944 10 354 1 780 156 322 777 4 937 249-11 952 621-7 015 372 2009/17=K09422 2008.04.15 2009.04.22 7 000 000 700 7 000 000 0 350 22 372 0 7 514 444 7,0479 493 353 21 091 514 444 2009/36=K090902 2008.08.28 2009.09.02 19 000 000 1 900 19 000 000 0 215 155 370 0 19 278 787 4,6027 874 513-595 726 278 787 Kamatozó kincstárjegy összesen: 26 000 000 2 600 26 000 000 0 565 177 742 0 26 793 231 1 367 866-574 635 793 231 MÁK+KKJ összesen: 189 338 149 19 139 191 390 000 2 051 851 4 975 6 121 11 096 1 780 183 116 008 6 305 115-12 527 256-6 222 141 DK091118 2009.02.13 2009.11.18 12 199 200 1 300 13 000 000 800 800 46 232 278 2 881 2009.02.18 2009.11.18 3 501 014 374 3 740 000 238 986 41 232 273 875 DK091118 összesen: 15 700 214 1 674 16 740 000 1 039 786 87 464 551 3 756 15 725 305 326 770-301 679 25 091 DKJ Összesen: 15 700 214 1 674 16 740 000 1 039 786 87 464 551 3 756 15 725 305 0 326 770-301 679 25 091 MINDÖSSZESEN: 205 038 363 20 813 208 130 000 198 841 313 6 631 885-12 828 935-6 197 050
2009. II. negyedév 2009.06.30 Dátum 1 2 3=2-1 4 (DKJ) 5 6=3/5 7 4 (MÁK, Napok száma KKJ) 8=4*6 9=7-(1+8) 10=8+9 Értékelési különbözet Megne- vezés Beszerzés Lejárat Kötési érték Darab Névérték Névérték - kötési érték (kamat) Beszerzéstől 06.30- ig Lejáratig Összes 1 napra jutó kamat Piaci érték Felhalmozott kamat (%) Időarányos kamat (+) Árfolyam nyereség, veszteség (+/-) Összesen 2009/F 2006.08.25 2009.08.12 32 254 380 3 330 33 300 000 1 045 620 1 040 43 1 083 965 35 076 955 5,7342 1 909 489 913 086 2 822 575 Rövid lejáratú összesen: 32 254 380 3 330 33 300 000 1 045 620 1 040 43 1 083 965 35 076 955 1 909 489 913 086 2 822 575 2011/A 2007.04.13 2011.02.12 41 412 000 4 000 40 000 000-1 412 000 809 592 1 401-1 008 40 131 280 2,8362 1 134 480-2 415 200-1 280 720 2011/B 2007.03.29 2011.10.12 37 924 814 3 877 38 770 000 845 186 824 592 1 416 597 0 2007.04.13 2011.10.12 3 975 885 405 4 050 000 74 115 809 834 1 643 45 0 2008.11.20 2011.10.12 9 927 297 1 129 11 290 000 1 362 703 222 834 1 056 1 290 2011/B összesen: 51 827 996 5 411 54 110 000 2 282 004 1 855 2 260 4 115 1 932 52 752 813 4,2904 2 321 535-1 396 718 924 817 2016/C 2007.11.14 2016.02.12 7 660 620 795 7 950 000 289 380 594 2 418 3 012 96 6 525 917 2,0795 165 320-1 300 023-1 134 703 Hosszú lejáratú összesen: 100 900 616 10 206 102 060 000 1 159 384 3 258 5 270 8 528 1 021 99 410 010 3 621 336-5 111 942-1 490 606 MÁK összesen: 133 154 996 13 536 135 360 000 2 205 004 4 298 5 313 9 611 1 986 134 486 965 5 530 824-4 198 855 1 331 969 2009/36=K090902 2008.08.28 2009.09.02 19 000 000 1 900 19 000 000 0 306 64 370 0 20 188 013 6,5973 1 253 487-65 474 1 188 013 2010/17=K100428 2009.04.23 2010.04.28 7 600 000 760 7 600 000 0 68 302 370 0 7 727 900 1,6829 127 900 0 127 900 Kamatozó kincstárjegy összesen: 26 600 000 2 660 26 600 000 0 374 366 740 0 27 915 913 1 381 387-65 474 1 315 913 MÁK+KKJ összesen: 159 754 996 16 196 161 960 000 2 205 004 4 672 5 679 10 351 1 986 162 402 878 6 912 212-4 264 330 2 647 882 DK091118 2009.02.13 2009.11.18 12 199 200 1 300 13 000 000 800 800 137 141 278 2 881 2009.02.18 2009.11.18 3 501 014 374 3 740 000 238 986 132 141 273 875 2009.06.12 2009.11.18 3 006 120 312 3 120 000 113 880 18 141 159 716 2009.06.24 2009.11.18 32 128 839 3 327 33 270 000 1 141 161 6 141 147 7 763 DK091118 összesen: 50 835 173 5 313 53 130 000 2 294 827 293 564 857 12 235 51 297 918 3 584 916-3 122 171 462 745 DKJ Összesen: 50 835 173 5 313 53 130 000 2 294 827 293 564 857 12 235 51 297 918 0 3 584 916-3 122 171 462 745 MINDÖSSZESEN: 210 590 169 21 509 215 090 000 213 700 796 10 497 128-7 386 501 3 110 627 29
2009. III. negyedév 2009.09.30 Dátum 1 2 3=2-1 4 (DKJ) 5 6=3/5 7 4 (MÁK, Napok száma KKJ) 8=4*6 9=7-(1+8) 10=8+9 Értékelési különbözet Megne- vezés Beszerzés Lejárat Kötési érték Darab Névérték Névérték - kötési érték (kamat) Beszerzéstől 06.30- ig Lejáratig Összes 1 napra jutó kamat Piaci érték Felhalmozott kamat (%) Időarányos kamat (+) Árfolyam nyereség, veszteség (+/-) Összesen 2011/A 2007.04.13 2011.02.12 41 412 000 4 000 40 000 000-1 412 000 901 500 1 401-1 008 40 697 320 1,0066 402 640-1 117 320-714 680 2011/B 2007.03.29 2011.10.12 37 924 814 3 877 38 770 000 845 186 916 500 1 416 597 0 2007.04.13 2011.10.12 3 975 885 405 4 050 000 74 115 901 742 1 643 45 0 2008.11.20 2011.10.12 9 927 297 1 129 11 290 000 1 362 703 314 742 1 056 1 290 2011/B összesen: 51 827 996 5 411 54 110 000 2 282 004 2 131 1 984 4 115 1 932 56 134 796 5,8027 3 139 841 1 166 959 4 306 800 2016/C 2007.11.14 2016.02.12 7 660 620 795 7 950 000 289 380 686 2 326 3 012 96 7 421 786 3,4658 275 531-514 365-238 834 Hosszú lejáratú összesen: 100 900 616 10 206 102 060 000 1 159 384 3 718 4 810 8 528 1 021 104 253 902 3 818 012-464 726 3 353 286 MÁK összesen: 100 900 616 10 206 102 060 000 1 159 384 3 718 4 810 8 528 1 021 104 253 902 3 818 012-464 726 3 353 286 2010/17=K100428 2009.04.23 2010.04.28 7 600 000 760 7 600 000 0 160 210 370 0 7 817 390 4,1404 314 670-97 280 217 390 2010/33=K100818 2009.08.14 2010.08.18 36 500 000 3 650 36 500 000 0 47 322 369 0 36 833 245 0,9130 333 245 0 333 245 2010/37=K100915 2009.09.11 2010.09.15 24 800 000 2 480 24 800 000 0 19 350 369 0 24 873 879 0,2979 73 879 0 73 879 Kamatozó kincstárjegy összesen: 68 900 000 6 890 68 900 000 0 226 882 1 108 0 69 524 514 721 795-97 281 624 514 MÁK+KKJ összesen: 169 800 616 17 096 170 960 000 1 159 384 3 944 5 692 9 636 1 021 173 778 416 4 539 807-562 007 3 977 800 DK091118 2009.02.13 2009.11.18 12 199 200 1 300 13 000 000 800 800 229 49 278 2 881 2009.02.18 2009.11.18 3 501 014 374 3 740 000 238 986 224 49 273 875 2009.06.12 2009.11.18 3 006 120 312 3 120 000 113 880 110 49 159 716 2009.06.24 2009.11.18 32 128 839 3 327 33 270 000 1 141 161 98 49 147 7 763 DK091118 összesen: 50 835 173 5 313 53 130 000 2 294 827 661 196 857 12 235 52 644 179 8 087 473-6 278 467 1 809 006 DKJ Összesen: 50 835 173 5 313 53 130 000 2 294 827 661 196 857 12 235 52 644 179 0 8 087 473-6 278 467 1 809 006 MINDÖSSZESEN: 220 635 789 22 409 224 090 000 226 422 595 12 627 280-6 840 474 5 786 806 30