45. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK
|
|
- Bálint Nagy
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 1 45. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK (HÉTFŐ) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla M. A. + 1 fő Fogolyszökés bűntette :30 Az elsőfokon eljárt Debreceni Városi Bíróság 2012 márciusában Fk. M. A. I.r. vádlottat lopás vétsége miatt 2 hónapi, végrehajtásában 1 évi próbaidőre felfüggesztett fiatalkorúak fogházára ítélte. H. Zs. II.r. vádlottat 1 rb. bűnsegédként elkövetett lopás vétsége és 2 rb. lopás vétsége miatt4 hónapi, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett fogházra ítélte. Fk. M. A. I.r. vádlott a próbaidő tartama alatt pártfogó felügyelet alatt áll. H. Zs. II.r. vádlottat a bíróság pártfogó felügyelet alá helyezte. A bíróság I. és II.r. vádlottat az ellenük 1 rb. fogolyszökés bűntettének kísérlete miatt emelt vád alól felmentette. A másodfokon eljárt Debreceni Törvényszék 2013 júniusában a vádlottakat bűnösnek mondta ki 1 rb. fogolyszökés bűntettének kísérletében valamint H. Zs. cselekményeit 2 rb. kifosztás bűntettének minősítette. I.r. vádlott fiatalkorúak fogházbüntetésének tartamát 6 hónapra, II.r. vádlott szabadságvesztés büntetésének tartamát 1 év 2 hónapra súlyosította, amelynek végrehajtási fokozata börtön. Az ítélet ellen az ügyész a vádlottak terhére fellebbezett, büntető anyagi jogi jogszabálysértés miatt, a vádlottakkal szemben megállapított társtettesként elkövetett lopás vétsége helyes minősítése érdekében, ugyanakkor a kiszabott büntetéseket a büntetési célok eléréshez elegendőnek tartotta. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlottak a cselekmény idején előzetes letartóztatásukat töltötték Debrecenben júniusában közösen elhatározták, hogy a javítóintézetből megszöknek. Megállapodtak abban is, hogy az ügyeletes nevelő pénzét elveszik, ebből tudnak később elutazni, a belépő kártyájával pedig a lezárt ajtókat kinyitják. Így is történt. I.r. vádlott bement a nevelői szobába, elvette a nevelő belépőkártyáját, pénztárcáját a benne lévő okiratokkal és Ft-tal, majd hálószobájukba mentek. Miután a nevelő elaludt, a belépőkártya segítségével kijutottak az épületből az udvarra. Azonban nem tudtak átmászni a falon, a tetején található drótháló miatt. A szolgálatban lévő biztonsági őr tetten érte őket az udvaron. A vádlottak az intézkedéssel szemben ellenállást nem tanúsítottak, azonban a belépő kártyát és a pénztárcár eldobták, a készpénzből Ft összegű papírpénzt megették. H. Zs. II.r. vádlott 2010 novemberében a Hajdú-Bihar Megyei Büntetés-végrehajtási intézet zárkájában tartózkodott K. A. és B. E. sértettekkel együtt. A II.r. vádlott egy másik intézetbe való átszállítása miatt az összepakoláskor magához vette K. A. sértett fogkrémjét, fogkeféjét, pulóverét, törölközőjét, valamint V. E. sértett pólóját. I. és II. r. vádlott a cselekmények elkövetését beismerték, azokban bűnösnek érezték magukat. Első nyilvános ülés. Fórizs Ildikó ForizsI@dit.birosag.hu sajto@dit.birosag.hu 0630/
2 2 Debreceni Ítélőtábla Sz. Zs. M. Közúti baleset gondatlan okozásának vétsége :00 Az elsőfokon eljárt Mezőkövesdi Városi Bíróság 2012 márciusában Sz. Zs. M. vádlottat közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt Ft pénzbüntetésre ítélte. A másodfokon eljárt Miskolci Törvényszék 2013 júliusában a vádlottat a közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vád alól bizonyítottság hiányában felmentette. Az ítélet ellen az ügyész fellebbezett a vádlott terhére a felmentése miatt, a vádlott bűnösségének maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozása vétségében történő megállapítása és pénzbüntetés kiszabása érdekében. A bíróság által megállapított tényállás szerint 2010 szeptemberében O. Gyné sértett és Csné M. M. kerékpártúrán voltak. Szentistván települést Négyes településsel összekötő ún. Tsz. Úton haladtak. Ugyanebben az időben tért rá az útra a vádlott az általa vezetett személygépkocsival, a sértettel és társával azonos irányban haladt. Az őket utolérő vádlott el akart haladni a kerékpárosok mellett, de nem tartotta meg a kellő oldaltávolságot és az autó jobb oldali részével nekiütközött O. Gyné biciklijének. Az ütközés ereje az asszonyt a levegőbe repítette, az úttest baloldali szélén, az útpadkára esett. Mentőhelikopter szállította kórházba. A baleset során 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Első nyilvános ülés. Fórizs Ildikó ForizsI@dit.birosag.hu sajto@dit.birosag.hu 0630/ FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK Fővárosi Törvényszék, II B.198/2012 emberölés , 05., 06., 07., :00 Az ügyben egyesített három vádirat szerint a vádlottak egy bűnözői csoport tagjai voltak, amelyben a csoporttagok a korábbi elítéléseik eredményeként a büntetés-végrehajtási intézetekben együtt töltött idő és korábbi bűnözői kapcsolataik kötötték össze. A csoport tagjai szabadlábra helyezésüket követően felvették egymással a kapcsolatot és változó összeállásban újabb bűncselekményeket követtek el, továbbá ilyen jellegű bűncselekmények elkövetését előkészítették, melyek végrehajtását bűncselekményeik felderítése és elfogásuk akadályozott meg. Az egyes vádlottakat az ügyészség különböző bűncselekményekkel, többek között több emberen elkövetett emberölés bűntettével, több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérletével, lőfegyverrel visszaélés bűntettével, robbanóanyaggal visszaélés bűntettével, valamint rablás bűntettével vádolja. Az ügy a Budapest Környéki Törvényszéken volt folyamatban, azonban az I. r. vádlott kizárás iránti kérelmet terjesztett elő az ügyben eljáró bíró ellen, aki a kizáráshoz hozzájárult. A Budapest Környéki Törvényszék büntető ügyszakos bírái úgy nyilatkoztak, hogy az ügyben elfogultnak érzik magukat és kérik kizárásukat. A Fővárosi Ítélőtábla január 31-én a büntetőügyből a Budapest Környéki Törvényszéket kizárta és egyúttal az elsőfokú eljárás lefolytatására a Fővárosi Törvényszéket jelölte ki. Az ügyben a novemberi tárgyalási napokon a bizonyítási eljárás folytatódik. Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Tel.: , , Fax.: , sajto@fovarosit.birosag.hu
3 3 Fővárosi Törvényszék, II B.311/2012 hivatali vesztegetés :30 A Fővárosi Főügyészség vádirata szerint: az I. r. vádlott november 1-től május 16-ig a Budapest Airport Budapest Ferihegy Nemzetközi Repülőtér Üzemeltető Zrt. (BA Zrt.) jogi előadója volt. Közvetlen felettese a II. r. vádlott jogi igazgató volt. A BA Zrt. több ügyvédi irodával rendszeresen, illetve esetileg kötött megbízási szerződést különféle jogi feladatok ellátására. A megbízási szerződések megkötésére többnyire a II. r. vádlott javaslatára került sor, ő döntötte el, hogy a BA Zrt. egy adott jogi munka elvégzésével melyik ügyvédi irodát bízza meg év végén, elején az I. és II. r. vádlottak elhatározták, hogy a BA Zrt. által az ügyvédi irodáknak kifizetendő összegekből az ügyvédi irodák részéről eljárt ügyvédektől (a III.r., a IV. r., az V. r., a VI. r., a VII. r., a VIII. r. és a IX. r. vádlottak) jogtalan előnyt kérnek. A II. r. vádlott közreműködésének köszönhetően a BA Zrt. olyan ügyvédi irodákat bízott meg, amelynek tagjai hajlandóak voltak arra, hogy a megbízási díjként kifizetett összeg egy részét jogtalan előnyként átadják az I. és II. r. vádlottaknak. Az ügyvédekkel többnyire az I. r. vádlott tartotta a kapcsolatot és az ügyvédi irodák által kiállítandó számlák végösszegét a részükre kifizetendő összeg (ált. 5-10%) egy részével megemelte. Miután a számlák összegét a BA Zrt. az ügyvédi irodák részére átutalta, az I. r vádlott az előre meghatározott összeget jogtalan előnyként az ügyvédektől átvette, majd ennek egy részét továbbadta a II. r. vádlottnak. Az I. r. vádlott a BA Zrt-vel szerződéses kapcsolatban álló ügyvédekkel azt éreztette, hogy amennyiben nem hajlandóak a megbízási díj egy részét a számunkra visszafizetni, a jövőben nem, vagy csak csökkentett mértékben fognak megbízásokat kapni. Egy másik vádpont szerint az I. r. vádlott és felesége elhatározták, hogy megvásárolnak egy III. kerületi ingatlant, mely az OTP Lakáslízing Zrt. tulajdonában állt. Az I. r. vádlott több alkalommal egyeztetett a vételárról és a finanszírozás feltételeiről a X. r. vádlottal, majd később T. Gy-vel az OTP Lakáslízing Zrt. kockázatkezelési és műszaki igazgatójával. Az I. r. vádlott 2,5 millió Ft-ot ígért a X. r. vádlottnak azért, hogy az összeg egy részének továbbadásával T. Gy-t rábírja arra, hogy - kötelességét megszegve, munkáltatója gazdasági érdekeit megsértve - az ingatlan áron alul, az OTP Lakáslízing Zrt. részére előnytelen feltételekkel való értékesítésében közreműködjön. A X.r. vádlott meg nem állapítható mértékű jogtalan előnyt ajánlott fel T. Gy-nek kötelessége megszegésért, de ezt T. Gy. elhárította. A 3. vádpont szerint az I.r. vádlott május 19-től a Budapesti Közlekedési (BKV) Zrt. alkalmazásában állt, mint jogi igazgató, a XI. r. vádlott pedig a BKV informatikai igazgatója volt. A vállalat szerződéseinek nyilvántartásához 2009 májusában szükségessé vált egy szerződéstár beszerzése. Az I. r. vádlott elhatározta, hogy a szerződés-nyilvántartó rendszer beszerzésével kapcsolatban jogtalan előnyre fog szert tenni, és a XI. r. vádlottal megállapodott abban, hogy a megszerzendő jogtalan előnyből a részére is juttat, amennyiben a szerződés létrejöttében közreműködik. Az I. r. vádlott 2009 nyarán felvette a kapcsolatot a Q. Kft egyik ügyvezetőjével, a XII. r. vádlottal és felkérte, hogy a BKV Zrt. felhívására nyújtsanak be ajánlatot. Az I. és XII. r. vádlottak megállapodtak abban, hogy az ajánlott vállalkozói díj legfeljebb 30 millió Ft + ÁFA összegű lesz és ebből 12 millió Ft-ra az I. r. vádlott tart igényt jogtalan előnyként. Az I. r. vádlott éreztette a XII. r. vádlottal, hogy a 12 millió Ft-ért segít abban, hogy a Q. Kft-nek a megbízást elnyerje. Az I. és a XI. r. vádlottat két másik cégtől is kértek ajánlatot, melyek ajánlatai meghaladták a Q. Kft-vel egyeztetett árat. Az I. r. és a XI. r. vádlott a BKV Zrt. vezérigazgatójának címzett közös levelében javasolta, hogy a szerződéstár elkészítésével a Q. Kft-t bízza meg. A BKV Zrt. vezérigazgatója a levélben foglaltakat jóváhagyta, megkezdődött a beszerzés. A szerződés-nyilvántartó rendszer megvalósítására irányuló vállalkozói szerződést 2009 augusztusában írták alá, a végleges vállalkozói díj 28 millió Ft volt, melyből az I. r. vádlott 11,8 millió Ft-ra tartott igényt. Az I. r. és a XII. r. vádlottak megállapodtak abban, hogy a jogtalan előnyt készpénzben egy közös ismerősük, a XIII. r. vádlott juttatja el az I. r. vádlottnak.
4 4 Az I. r. vádlott sürgette a XI. r. vádlottat, hogy minél hamarabb állítsák ki a teljesítés igazolást, hogy a vállalkozói díj átutalásra kerülhessen és az I. r. vádlott a jogtalan előnyhöz minél hamarabb hozzájuthasson. A teljesítési jegyzőkönyvet a XI. r. vádlott visszadátumozva írta alá, annak ellenére, hogy a tesztelések még nem fejeződtek be, így a Q. Kft. a vállalkozási szerződésben vállaltakat teljesen nem végezte el. A XIII. r. találkozót beszélt meg az I. r. vádlottal a pénz átadására, mely során a nyomozó hatóság őket tetten érte, így az I. r. vádlottnak már nem állt módjában a jogtalan előnyt megosztani a XI. r. vádlottal. Az ügyészség az I. r. vádlottat 5 rb. bűnsegédként, gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által kötelességszegéssel, bűnszövetségben és üzletszerűen három esetben folytatólagosan elkövetett vesztegetés bűntettével, felbujtóként gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozójának kötelessége megszegésére irányuló vesztegetés bűntettével, valamint gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által kötelességszegéssel, üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettével vádolja. A II. r. vádlottat 5 rb. gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által kötelességszegéssel, bűnszövetségben és üzletszerűen három esetben folytatólagosan elkövetett vesztegetés bűntettével vádolja. A III. r. vádlottat 2 rb. gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozójának kötelessége megszegésére irányuló vesztegetés bűntettével vádolja. A IV. r. és az V. r. vádlottakat bűnsegédként elkövetett gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozójának kötelessége megszegésére irányuló vesztegetés bűntettével vádolja. A VI. r., a IX. r., a X. r., valamint a XII. r. vádlottakat gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozójának kötelessége megszegésére irányuló vesztegetés bűntettével vádolja, míg a XIII. r. vádlottat ezen bűncselekmény bűnsegédletével vádolja. A VII. r. vádlottat 2 rb. gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozójának kötelessége megszegésére irányuló, folytatólagosan elkövetett vesztegetés bűntettével, egy esetben részben mint felbujtót, részben mint tettest, részben mint bűnsegédet, egy esetben mint bűnsegédet vádolja. A VIII. r. vádlottat 2 rb. gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozójának kötelessége megszegésére irányuló, folytatólagosan elkövetett vesztegetés bűntettével, egy esetben részben mint felbujtót, részben mint tettest, részben mint bűnsegédet, egy esetben mint tettest vádolja. A XI. r. vádlottat gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult tagja által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntettével vádolja. Az ügyben a novemberi tárgyalási napon a bizonyítási eljárás folytatódik. Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Tel.: , , Fax.: sajto@fovarosit.birosag.hu
5 5 BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK Budapest Környéki Törvényszék V/521. Vádlott: R. J. Ügy: hivatalos személyi jelleg óra színlelésével elkövetett hivatali befolyással üzérkedés bűntette A vádlott börtönben volt a vádbeli cselekmény idején; januárjában egy elítélt-társa családjától akart pénzt kicsalni, úgy, hogy magát a bv-intézet munkatársának adta ki és közölte a hozzátartozókkal, hogy a férfi bajban van, mert megverte egy rabtársát, de ő elintézi, hogy elkerülje a felelősségre vonást, ezért 300,000 Ft-ot kért, online telefonkártya feltöltés formájában. A másik elítélt édesanyjának gyanús lett a dolog, ezért előbb jelentette a börtönnek, majd feljelentést is tett. Koszta János Budapest Környéki Törvényszék Tel.: 0630/ kosztaj@budapestkornyekit.birosag.hu Honlap: KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK fszt. 10. tárgyaló vádlott K.B. és társai ügy csalás bűntette és más bűncselekmények időpont november 4. 9 óra Folytatódik a labdarúgással kapcsolatos csalás tárgyalása Folytatódik a Kecskeméti Törvényszéken az a büntetőügy, melynek tárgyát csalás bűntette, vesztegetés bűntette és magánokirat-hamisítás vétsége képezi. A vádirat lényege szerint az I.r., a II.r. és a III.r. vádlottak 2004 és 2009 között több magánszemélytől összesen több, mint 900 millió forint készpénzt vettek át kölcsön jogcímén annak a valótlan ténynek az állításával, hogy azt a tulajdonukban lévő futball klub / között African Star FC LLC, attól kezdődően pedig Humanity FC LLC / beindítására, jótékonysági labdarúgó mérkőzések rendezése, különböző pályázatok önerejének biztosítására fordítják. A pénzt befektetési céllal kérték kamatfizetési kötelezettség mellett -, mely tevékenységre PSZÁF engedéllyel nem rendelkeztek. A kölcsönadókat egyebek mellett egy valótlan tartalmú, hamis likviditási szerződés készítésével és felhasználásával tévedésbe ejtették és folyamatosan tévedésben tartották a pályázatokkal kapcsolatos elbírálások, kifizetések tekintetében. Azt állították, hogy a visszafizetésre már megnyert pályázati pénzekből kerül majd sor, melyek kapcsán elszámolási kötelezettségük nincs. A kölcsönök összegét nem fizették vissza. A sértettek megtévesztése érdekében az I.r. vádlott a IV.r. vádlottnak az MTV időközben elhunyt dolgozója jogtalan előnyt ígért azért, hogy kötelességét megszegve a telesport internetes oldalán egy valótlan tartalmú cikket jelentessen meg a vádlottak tulajdonát képező futball klub és a Mercedes gyár közötti szponzori szerződésről. Az ügyészség a vádiratában az I.r., a II.r. és a III.r. vádlottak vonatkozásában végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt. Dr. Sárközy Szabolcs elérhetőségek , sarkozysz@kecskemetit.birosag.hu
6 6 KECSKEMÉTI JÁRÁSBÍRÓSÁG KECSKEMÉTI JÁRÁSBÍRÓSÁG Díszterem Dr. Sárközy Szabolcs, vádlott Cs. I. és társai ügy kitartottság bűntette és más bűncselekmények időpont november 4.,6. és óra Folytatódik a prostituáltak futtatásával vádoltak tárgyalása Folytatódik a Kecskeméti Járásbíróságon az a büntetőügy, melynek 24 vádlottját többek között kitartottság bűntettével vádolja a Kecskeméti Városi Ügyészség. A vádirat lényege szerint az I. és II.r. vádlottak évben konspiratív módon működő, szervezettség jegyeit mutató hálózatot építettek ki, melynek tagjai velük alfölérendeltségi viszonyban álltak. A hálózat Kecskemét területén, illetve a Kecskemétre bevezető főutak és utak mentén üzletszerű kéjelgést folytató személyek szállításában, védelmében, felügyeletében, valamint az üzletszerű kéjelgésből származó bevételek beszedésében működött közre. Az I. és a II.r. vádlottak felosztották Kecskemét területét, meghatározták azt a helyet, útszakaszt, ahol az üzletszerű kéjelgést folytató személyek az engedélyükkel naponta fizetendő útpénz ellenében szexuális szolgáltatást kínáltak. A hálózat tagjai, az üzletszerű kéjelgést folytató személyek közvetlen felügyeletét, védelmét ellátó vádlottak egy-egy útszakaszt felügyeltek, beszedték az általuk felügyelt útszakaszon szexuális szolgáltatást nyújtó személyek bevételét, melyből Ft útpénzt adtak át a hálózat élén álló vádlottak, vagy megbízottjaik részére. Az utak mentén felügyelő, közvetlen felügyeletet ellátó vádlottak telefonon, vagy füttyjelzéssel értesítették egymást a rendőrjárőrök közeledéséről. elérhetőségek sarkozysz@kecskemetit.birosag.hu KECSKEMÉTI JÁRÁSBÍRÓSÁG I. emelet 131. tárgyaló vádlott L.Zs. ügy csalás bűntette stb. időpont november 4. 9 óra Folytatódik a Kecskeméti Járásbíróságon az a büntetőügy, melynek tárgya kuruzslás és csalás. A vádirat lényege szerint a vádlott évtől évig illetve egy sértett esetében már évtől kezdődően a vele ismerősi, baráti viszonyban álló több személy bizalmát kihasználva, tőlük hamis indokokra hivatkozással kért és kapott különböző összegű, összességében több milliós nagyságrendű készpénzt, az esetek többségében bankszámlájára történt átutalással, míg néhány esetben személyes átadással. A vádlott ezen időszakban semmilyen legális jövedelemmel nem rendelkezett, megélhetését ezen sértettek sérelmére elkövetett vagyon elleni bűncselekmények elkövetéséből cselekményeit rendszeres haszonszerzésre törekedve megvalósítva biztosította. Néhai Z. Gy. I-né sértettet a vádlott 1995-ben ismerte meg, öt éven keresztül állt baráti kapcsolatban a sértett egyik lányával, majd szakításukat követően a sértett és a vádlott továbbra is tartotta egymással a kapcsolatot a vádbeli időszakban már csak kizárólag telefonon keresztül, mivel a vádlott valótlanul arra hivatkozott a sértettnek, hogy külföldön tartózkodik, holott Budapesten élt -. A vádlott hosszú évek során teljességgel a sértett bizalmába férkőzött. A sértett magánéletének legbizalmasabb részleteibe is beavatta a vádlottat, így amikor nála májusában mellrák betegséget diagnosztizáltak, a vádlottal ezt is megosztotta. A vádlott és a sértett ezt követően napi szinten telefonos kapcsolatban
7 álltak egymással, így a vádlott folyamatosan értesült a sértettől betegsége aktuális állásáról, arról, hogy mikor, melyik egészségügyi intézménybe megy, mik a vizsgálati eredményei, kezelőorvosai számára konkrétan milyen gyógyszereket, illetve terápiát írtak elő. A vádlott ezen telefonbeszélgetéseik alkalmával eleinte különböző többnyire az általa e témában az interneten olvasottakat megosztva a sértettel különböző életviteli, táplálkozási tanácsokat adott. A néhai sértett betegsége súlyosságának tudatában kereste gyógyulásának lehetőségeit, ezt kihasználva a vádlott az alábbiakat hitette el vele: A vádlott azt állította néhai sértettnek, hogy rendszeresen jár külföldre, Nagy- Britanniába és az Egyesült Államokba, ennek során neves orvosokkal került ismerősi viszonyba. Állítása szerint az egyik USA-ban élő professzor egy olyan őssejt terápiát dolgozott ki, mely a rákgyógyítás jelenlegi legkorszerűbb de még csak kísérleti stádiumban lévő módszere, ugyanakkor a jelenleg Magyarországon alkalmazott gyógymódok gyógyulást nem hoznának a sértett számára. A vádlott elmondása szerint ezen terápia lényege, hogy újszülöttek köldökzsinór véréből kinyert anyagot befecskendezéses eljárással juttatnak a rákos szervezetbe, mely anyag felszívódását különböző kapszula alakban előállított gyógyhatású készítmények segítik. A vádlott ezt követően elhitette a sértettel, hogy ezen tetemes pénzösszegekbe kerülő és e mellett jelentős vámmal is terhelt - gyógyszereket ő külföldi kapcsolatai révén be tudja szerezni a sértettnek, aki azoknak az előírtak szerinti alkalmazása mellett száz százalékosan fel fog épülni. Néhai sértett a vádlott ezen minden valós alapot nélkülöző állításaiban bízva, betegsége májusában történt diagnosztizálását követően a szakorvosok által előírt gyógykezeléseket különösen az ebben a stádiumban leghatékonyabbnak bizonyuló kemoterápiás kezelést nem vette fel, más esetben csak késve, illetve a terápiát egy-két kezelés után abbahagyva vette csak fel. A vádlott nyarától májusáig terjedő időszakban több esetben küldött postai úton feladóként nem létező, általa orvosnak mondott személyek nevét feltüntetve a sértett részére valótlan hivatkozásai szerint őssejtet tartalmazó, illetve az őssejt szervezetbe való beépülését elősegítő kapszulákat, melyek általa hivatkozott ellenértékét, illetve vámoltatásának a díját kifizettette a sértettel. Mind e mellett a néhai sértettel azt is elhitette, hogy az általa beszerzett és külföldről küldött készítményeknek a sértett szervezetére gyakorolt hatását műholdon keresztül folyamatosan figyelemmel tudják kísérni, erre hivatkozással folyamatosan tájékoztatta a sértettet arról, hogy az őssejtek száma az előírt gyógyszerek és a sértett által a vádlott tanácsai alapján elfogyasztott ételek hatására mikor, hogyan módosult. Diagnózist állított fel a sértett vérnyomásáról, vérsüllyedéséről, gyomor nyálkahártyájának, agyműködésének állapotáról, pontosan előírta továbbá számára a postai úton küldött, gyógyszernek mondott kapszulák pontos adagolását. A vádlott a súlyos betegséggel küzdő és e betegségéből felgyógyulni kívánó néhai sértett bizalmát és ezen elesett állapotát teljességgel kihasználva konkrétan az alábbi összegekkel károsította meg a néhai sértettet. Néhai sértett a vádlott bankszámlájára összesen Ft összeget fizetett be több részletben. A vádlott által a néhai sértett részére postai úton megküldött készítmények valójában sem őssejtet, sem gyógyszer hatóanyagot nem tartalmaztak, azok a kereskedelmi forgalomban néhány ezer forint ellenértékért beszerezhető étrendkiegészítők voltak. A sértett a szakorvosok által előírt kezeléseket a vádlott valótlan ígéreteinek, rábeszélésének hatására nem vette fel, miután ekkorra már teljességgel a vádlott befolyása alá került. A vádlott által küldött - a vádlott állításától eltérően semmiféle rákellenes hatóanyagot nem tartalmazó készítmények ugyanakkor a megfelelő kezeléseket nem helyettesítették, az előírt gyógyszeres és kemoterápiás kezelések elmaradása a sértett betegség túlélési esélyét nagymértékben rontotta. A sértettnél 7
8 8 daganatos betegsége a vádlott magatartásának következtében gyors progressziót mutatott, holott amennyiben a betegsége májusában történt felismerését követően a szakorvosok által számára előírt az alkalmazható terápiák közül az orvostudomány jelenlegi állása szerint ezen stádiumban leghatékonyabbnak tartott kezeléseket kellő időben és kellő rendszerességgel felvette volna, azok elutasítása helyett, úgy klasszikus antiosztrogén terápia esetén túlélési esélye 64 %, míg kombinált kezelés esetén 88 % lett volna. A sértett egészségi állapota a jelen vádpontbeli cselekmény tárgyában megindult büntetőeljárás során fokozatosan rosszabbodott, majd végül július 10. napján elhalálozott a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórházában. Az ügyészség a vádlottal szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza. Dr. Sárközy Szabolcs elérhetőségek sarkozysz@kecskemetit.birosag.hu (KEDD) KÚRIA KÚRIA B. I. tanács fsz. 3. sz. tárgyalóterem I. K. és társai Csalás bűntette és más bűncselekmények Az I. rendű terhelt évben terhelt-társai által, a visszafizetés szándéka nélkül vett fel banki kölcsönöket, illetve kísérelte meg azt. A hitelképesség bizonyítására az egyik terhelt-társa által szolgáltatott hamis munkáltatói igazolásokat használták fel. Dr. Kónya István 06-1/ KonyaI@kuria.birosag.hu kuria@kuria.birosag.hu KÚRIA B. I. tanács fsz. 3. sz. tárgyalóterem N. J. és társai Csalás bűntette és más bűncselekmények A terheltek vásárlói csoportok szervezésével foglalkozó cég üzletkötőiként évben a sértetteket megtévesztve írattak alá megbízási szerződéseket. A sértettek előtt elhallgatták, hogy vásárlói csoport tagjai lesznek, őket gyors kölcsön ígéretével tévesztették meg. Az ügyfelek az igényelt összegeket nem kapták meg. Dr. Kónya István 06-1/ KonyaI@kuria.birosag.hu kuria@kuria.birosag.hu
9 9 KÚRIA B. III. tanács fsz. 9. sz. tárgyalóterem V. N. F. Csalás bűntette és más bűncselekmények I. Az irányadó tényállás szerint a terhelt adásvételi szerződést kötött, majd az áru átvétele után megkezdte annak továbbértékesítését, bár az áruk vételárát a tulajdonjog fenntartás adásvételi szerződésben való kikötése ellenére még nem fizette meg. Az árut először nem sikerült értékesíteni, azonban a terhelt új vevőt keresett. A terhelt több alkalommal, több cégnek értékesítette az árut. A terhelt a sértett felszólítása ellenére sem tett eleget fizetési kötelezettségének. Az árut részben ismert, részben ismeretlen helyekre értékesítette. A sértett csak igen csekély mennyiséget kapott vissza az áruból. A sértett kára az eljárás során nem térült meg. II. Az irányadó tényállás szerint a terhelt jogtalan haszonszerzés végett tévedésbe ejtette egy másik cég üzletvezetőjét, oly módon, hogy fuvarozási szolgáltatás elvégzésére adott megbízást a sértett cégnek, úgy hogy a szolgáltatások ellenértékét nem adta oda a sértett cégnek, aki a fuvarokat maradéktalanul, határidőn belül teljesítette. A terhelt a nemzetközi fuvardíjak megfizetésére vonatkozó kötelezettséget sem határidőben, sem azon túl nem teljesítette, az már az általa közölt megbízás időpontjában sem állt szándékában és erre a vádlott anyagi helyzete, valamint cégének anyagi helyzete miatt reális lehetősége nem volt. A jogerős döntés ellen a terhelt védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt. Dr. Kónya István 06-1/ KonyaI@kuria.birosag.hu kuria@kuria.birosag.hu KÚRIA B. III. tanács fsz. 9. sz. tárgyalóterem Cs. L. Csalás bűntette és más bűncselekmény Az elsőfokú bíróság a terheltet csalás bűntettében és magánokirat-hamisítás vétségében mondta ki bűnösnek. A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, más minősítést megállapítva és a büntetés tartamát súlyosítva. Az irányadó tényállás szerint a terheltnek nem állt szándékában a lízingdíjak törlesztése, erre a hitel felvételekor nem volt, és a későbbiek során sem lett volna képes. Állandó munkahellyel a hitel felvételekor nem rendelkezett. A jogerős döntés ellen a terhelt nyújtott be felülvizsgálati indítványt. Dr. Kónya István 06-1/ KonyaI@kuria.birosag.hu kuria@kuria.birosag.hu
10 10 KÚRIA B. III. tanács fsz. 9. sz. tárgyalóterem Cs. Zs. Testi sértés bűntette Az elsőfokú bíróság a terheltet jogerősen - testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek. Az irányadó tényállás szerint a terhelt édesanyja élettársával italozott, amelynek során szóváltásba keveredtek, mivel az élettárs nem volt hajlandó pénzt adni az italozás folytatására. A terhelt emiatt az ittassága folytán kialakult indulatában a sértettet egy alkalommal arcul ütötte, majd a földre kerülő sértettbe a terhelt 1-2 alkalommal belerúgott. A sértett a bántalmazás következtében 8 napot túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A jogerős döntés ellen a Heves Megyei Főügyészség nyújtott be jogorvoslati indítványt. Dr. Kónya István 06-1/ KonyaI@kuria.birosag.hu kuria@kuria.birosag.hu PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA Pécsi Ítélőtábla fszt. I. sz. tárgyalóterem V.M. emberölés bűntette november 5. 8 óra 30 Dr.Makai Lajos tanácsa másodfokú nyilvános ülés határozathozatal várható Az első fokon eljárt Pécsi Törvényszék a következő tényállást állapította meg. A vádlott év elején észlelte, hogy ismét teherbe esett, ennek tényét azonban mindenki előtt elhallgatta és eltitkolta év nyarára azonban a vádlotton már szembeszökően látszott a terhesség, amit észrevett anyósa és a védőnő is, akihez a vádlott első gyermekével gondozásra járt. A védőnő kérdésére a vádlott letagadta, hogy terhes, a további alkalmakkor pedig kitérő válaszokat adott, illetve azt állította, hogy volt orvosnál és nem terhes. A védőnő a rendelőintézeteket felhívta és megtudta, hogy a vádlott állítása miszerint volt orvosnál nem igaz. Ezt közölte is a vádlottal és több alkalommal felhívta arra, illetve próbálta rábírni, hogy menjen orvoshoz. Néhány nappal a szülés beindulása előtt is találkozott a vádlottal és közölte vele, hogy ha beindul a szülés hívjon mentőt, ellenkező esetben, ha a gyermekkel bármi történik az bűncselekmény. A vádlott közölte, hogy ezzel tisztában van, de ő nem terhes. A vádlottat a családban is többen felhívták arra, hogy forduljon orvoshoz, de ő mindvégig tagadta állapotát. Így környezete tehetetlenül várta a fejleményeket augusztus 18-án éjjel a vádlott érezte, hogy megindul a szülés, élettársával közölte, hogy kimegy levegőzni, mert rosszul van. Ezt követően egy korábban kinézett közeli, elhagyatott iskolaépülethez ment, ahol megszülte életképes gyermekét. A helyszínen egy követ ragadott fel, amellyel a csecsemő fejét közepesnél nagyobb erővel megütötte, majd a gyermeket egy plédbe csavarta és belehelyezte egy vászontáskába, azt pedig egy betört ablakon keresztül az iskola alagsorában lévő törmelék és szemét közé dobta, majd hazaindult. A vádlott hozzátartozói miután reggel nem találták a vádlottat a keresésére indultak és az utcán találkoztak vele, majd miután sejtették, hogy lezajlott a szülés mentőt hívtak, akik a vádlottat kórházba szállították. Ott megállapították, hogy néhány órával korábban szült a
11 11 vádlott és értesítették a rendőrséget. A szülés tényét a vádlott hosszas faggatásra beismerte, azonban azt, hogy az újszülöttel mi lett nem árulta el, azt állította, hogy nem emlékszik a történtekre. A csecsemőt a következő napon hullakereső kutyákat bevetve találta meg a rendőrség. A Pécsi Törvényszék a vádlottat bűnösnek találta előre kitervelten, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében, ezért őt 14 év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, míg a vádlott és védője enyhítésért jelentett be fellebbezést. Hornokné dr. Décsei Katalin sajtótitkár 0630/ , sajto-pit@t- .hu FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK Fővárosi Törvényszék, I B.1112/2011 emberölés :30 A Fővárosi Főügyészség vádirata szerint a vádlottak egymással rokonságban állnak, rendszeres jövedelemmel nem rendelkeznek, családjuk részére járó szociális juttatások képezték megélhetésük fő forrását. Emellett Budapestre és különböző vidéki településekre jártak el lomtalanításokra kitett tárgyak, illetve fém hulladékok összegyűjtése céljából, amelyek hasznosítása révén egészítették ki jövedelmüket. Ezen alkalmakkor figyeltek fel olyan idős személyekre, akik feltételezéseik szerint jobb anyagi körülmények között éltek. Elhatározták, hogy az általuk megfigyelt idős és emiatt védekezésre kevésbé, vagy egyáltalán nem képes emberek lakásába betörve próbálnak meg pénzhez jutni. A vádlottak 2008 szeptembere és 2009 áprilisa között különböző felállásban összesen 12, általuk kiszemelt idős személy lakásába hatoltak be és szereztek meg ily módon készpénzt, illetve különböző értéktárgyakat. A vádlottak a betöréskor arcukat maszkkal takarták, kezükre kesztyűt húztak. A vádlottak a sértetteket bántalmazták, majd megkötözték. A megfélemlített sértetteket arra kényszerítették, hogy árulják el értékeik rejtekhelyét. Az értéktárgyak megszerzését követően a megkötözött sértetteket magukra hagyva távoztak a helyszínről. A bántalmazások következtében 2 idős személy elhalálozott. Az ügyészség a vádlottakat többek között nyereségvágyból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével, ennek kísérletével és jelentős értékre, bűnszövetségben elkövetett rablás bűntettével vádolja. Az ügyben a november 5-i tárgyalási napon egy szakértő meghallgatására kerül sor. Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Tel.: , , Fax.: sajto@fovarosit.birosag.hu
12 12 Fővárosi Törvényszék, fsz P.20799/2011 kártérítés :00 A felperesek az iszapkatasztrófa kapcsán indítottak kártérítési pert az alperes ellen. Az I. és II. r. felperesek négy gyermekükkel Kolontáron laktak. A vörösiszap áradat elöntötte otthonukat és 14 hónapos gyermekük meghalt, miután elmerült a vörösiszapban. Másik gyermekük szemsérülést és súlyos nyelőcső károsodást szenvedett. Az I. és II. r felperesek és gyermekük, a III. r. felperes égési sérüléseik miatt kórházba kerültek. A katasztrófa idején a IV. és V. r. felperesek nem tartózkodtak otthon. A felperesek annak megállapítására kérik a bíróságot, hogy a vörösiszap katasztrófa által az alperes megsértette a felperesek személyhez fűződő jogait, továbbá, kötelezze az alperest, hogy fizessen meg nemvagyoni kártérítés címén I. r. felperesnek 14,5 millió forintot, II. r. felperesnek 16,5 millió forintot, III. r. felperesnek 5,5 millió forintot, míg a IV. és V. r. felpereseknek pedig 3,5-3,5 millió forintot. A novemberi tárgyalási napon határozathozatal várható. Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Tel.: , , Fax.: sajto@fovarosit.birosag.hu Fővárosi Törvényszék, II., Fő u , I. 42.Kb.393/2013 előljárói intézkedés elmulasztásának bűntette :00 A 2006-os őszi események kapcsán 14 egykori, illetve jelenleg is állományban lévő rendőrrel szemben emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség Debreceni Regionális Osztálya. Az ügyészség tizenöt vádpontban részletezi a vád tárgyává tett cselekményeket, melyek kapcsán különféle bűncselekmények elkövetését rója az egyes vádlottak terhére. A vádirat rögzíti, hogy szeptember 17-én este Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök öszödi beszédének nyilvánosságra kerülését követően néhányan gyülekezni kezdtek a Kossuth téren. A kezdetben nyugodt tüntetők a résztvevők számának növekedésével - mind hangosabbak lettek, a kormányt és a rendőrséget szidalmazva új választások kiírását követelték, majd az ezerfősre nőtt tömeg átszakította a Parlament előtti lánckorlátot. Miután a tömeg egyre nőtt, újabb rendőri egységeket vezényeltek a helyszínre, s a rendőri vezetők - a megyei rendőrfőkapitányságok ügyeletének bevonásával - intézkedtek a vidéki rendőrök fővárosba rendelésére is. Másnap, szeptember 18-án este a több ezresre nőtt tömeg a Parlament köré vont kordont benyomta, majd a tüntetők egy csoportja átment az MTV székháza elé, mert be akarták olvastatni a petíciójukat. Miután nem sikerült elérniük, hogy az MTV illetékes képviselőjével tárgyaljanak, a Kossuth térről több ezres támogató tömeg érkezett hozzájuk. A vád szerint a tüntetők közül egy néhány száz fős tömeg kövekkel dobálta a székház épületét, s nemcsak a székházat, hanem az épület védelmére rendelt, a főbejárat előtti lépcsősoron sorfalszolgálatot teljesítő Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság csapatszolgálati századát is megtámadták. Kövekkel, üvegekkel, különféle tárgyakkal dobálták őket. A támadás folytán 60 rendőr megsérült, köztük olyanok, akiknek nem volt bevetési sisakja vagy pajzsa. Ezt egyébként a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság csapatszolgálati századának parancsnoka korábban jelezte az V. rendű vádlottnak - a Rendészeti Biztonsági Szolgálat műveletirányítói beosztásából eredően a század elöljárója volt - aki a jelentést tudomásul vette, a hiányok pótlására azonban bár arra módja lett volna, és védőfelszerelések is rendelkezésre álltak mégsem intézkedett. Az V. r. vádlottat ennek kapcsán 2 rb. elöljárói gondoskodás elmulasztásának bűntettével vádolják. A vádirat kitér arra is, hogy késő éjszakára már kemény összecsapás volt a rendőrség és a tüntetők között. Az egyre jobban kiszélesedő támadás miatt - Budapest rendőr-főkapitánya - II. r. vádlott a IV. r. vádlottat az épület és környéke helyszínparancsnokául jelölte ki, aki azonban e
13 feladatát nem volt képes ellátni: az akadályozó körülményekről elöljáróinak nem tett jelentést, nem végezte el a rendelkezésére álló erők és eszközök számbavételét, így nem mérte fel a feladatba bevont rendőri erők nagyságát és felállítási helyét, illetve azokét sem, amelyeket erősítésként be lehetett volna vonni. Nem ismerte a székházba vezényelt rendőri erők parancsnokait, velük kapcsolatot nem keresett, a védendő épület sajátosságainak megismerése érdekében nem vette fel a kapcsolatot a biztonsági szolgálattal sem. A II. r. vádlottól kapott paranccsal szemben a székházba vezényelt rendőri köteléket nem irányította, nem koordinálta, így az alegységek szervezetlenül igyekeztek részt venni a székház védelmében. Mindezek alapján az ügyészség a IV. r. vádlott ellen parancs iránti, jelentős hátrány veszélyével járó engedetlenség bűntette miatt emelt vádat. A vád szerint a II. rendű vádlott a televízió által sugárzott képekből, a rádióforgalmazásokból és a rendőri jelentésekből a székháznál, illetőleg a székházban történt eseményekről tudta, hogy a rendőri egységek irányítatlansága miatt teljes káosz alakult ki. A II. r. vádlott annak ismeretében, hogy az általa a székház védelmére rendelt rendőri egységek irányítására kijelölt helyszínparancsnok az ebből fakadó feladatait nem gyakorolja, elöljárói kötelmét megszegve eltűrte, hogy parancsa nem érvényesül. Nem utasította a IV. r. vádlottat jelentéstételre, a változó helyzet értékelésére, a megtett intézkedések ismertetésére, vagy azok elmaradása okainak feltárására. G. Péter rendőr vezérőrnagy - bár tudta, hogy az MTV székházhoz vezényelt egyes rendőri alegységek a konkrét helyzetekben saját belátásaik szerint szervezték a védekezést, adtak utasítást alárendeltjeiknek -, nem intézkedett az alkalmatlanná vált helyszínparancsnok leváltására és a rendőri erőket összefogni képes rendőr helyszínparancsnokként való kijelölésére. A vád szerint mulasztása következményeként mert a helyszínparancsnoki intézkedések elmaradásával a helyszínre vezényelt rendőri kötelékek túlnyomórészt felmorzsolódtak több rendőr megsérült, a szolgálatra jelentős hátrány következett be. Mindezek miatt az ügyészség elöljárói intézkedés elmulasztásának bűntettével vádolja a II. r. vádlottat. A vád szerint - a Rendészeti Biztonsági Szolgálat egykori parancsnoka - III. r. vádlott az MTVszékház szeptember 18-i ostromakor a rendőri erők, technikai eszközök igénybevételére vonatkozó késedelmes jelentések miatt elöljárói kötelességét megszegve az eseményt követően nem intézkedett mulasztó alárendeltjeinek felelőssége vonására, a jelentéstétel elmaradása okainak feltárására. Ha a jelentések kellő időben megtörténnek volna, a III. r. vádlott a bevetési állomány riadóztatására már korábban intézkedhet, így akár meg is előzhette volna, hogy az események nemcsak időben, de mértékükben se váljanak a bekövetkezettekkel azonossá. Mivel az ilyen rendkívüli helyzetben a jelentéstétel elmulasztása katonai bűncselekmény elkövetésének gyanúját veti fel amely a III. r. vádlott mulasztásával minden jogkövetkezmény nélkül maradt -, így az ügyészség a III. r. vádlottat emiatt elöljárói intézkedés elmulasztásának bűntettével vádolja. Egy másik vádpontban azt részletezi az ügyészség, hogy a volt országos rendőrfőkapitány vizsgálóbizottságokat hozott létre a rendőri intézkedések komplex kivizsgálására, azonban a vizsgálóbizottságok jelentéseiben megfogalmazott megállapítások ellenére két kivétellel elmulasztotta a felelősségre vonásra irányuló eljárások megindítását, nem intézkedett a jelentésekben megjelölt tárgykörökben parancsnoki tényfeltáró vizsgálat lefolytatására, így a személyi felelősségre vonások elmaradásaival a szolgálat rendjét és érdekeit jelentősen sértette. Mulasztása különösen súlyos a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság csapatszolgálati századával történtek, az Ignácz és Árvai - jelentések, illetve a IV. r. vádlottal szemben elrendelt fegyelmi eljárásban végzett meghallgatások adatai tekintetében, hiszen az időben lefolytatott parancsnoki vizsgálat akár katonai bűncselekmény megalapozott gyanúját is feltárhatta volna. A vádhatóság egy másik vádpontban arra tér ki, hogy a Rendészeti Biztonsági Szolgálat állományába tartozók közül - a törvényi előírás és annak ellenére, hogy az I. r. vádlott október 23-a előtt kifejezett és egyértelmű utasítást adott az azonosító jelvények kötelező viselésére október 23-án senki nem viselte a szolgálati azonosító jelvényt. A magasabb rendőri parancsnokoknak emellett határozott utasítást adott, gondoskodjanak, hogy az állomány viselje a szolgálati azonosító jelvényeket. Miután a parancs ellenére a REBISZ állománya a bevetési ruházaton nem viselt szolgálati azonosító jelvényt, az I. r. vádlott bár erről tudomást szerzett -, a parancs érvényesülésének elmulasztása miatt nem intézkedett a parancsnokok felelősségre vonására. Annak ellenére, hogy az eseményeket követően a közvélemény különféle híradásokon keresztül kifogásolta és sérelmezte a szolgálati jelvények bevetési öltözeten való 13
14 14 viselésének hiányát, és ezáltal a rendőrök azonosíthatatlanságát, az I. r. vádlott azt is eltűrte, hogy a REBISZ parancsnoka e tárgykörben érdemi tényfeltáró vizsgálatot nem rendelt el, és senkivel szemben nem kezdeményezett felelősségre vonást. Az I. r. vádlott e mulasztásai a szolgálatra jelentős hátránnyal jártak, ezért a fentiek miatt 2 rb. elöljárói intézkedés elmulasztásnak bűntette a vád dr. B. László nyugállományú rendőr altábornagy ellen. A vád szerint a III. r. vádlott az utasítást figyelmen kívül hagyva a szolgálati jelvények viselésének elmaradása tárgykörben érdemi vizsgálatot nem rendelt el. Azzal, hogy eltűrte, hogy a bevetésben részt vettek ruházatukon az országos rendőrfőkapitány utasítása ellenére nem viselték az ünnepnapon a szolgálati jelvényt, az erre vonatkozó érdemi tényfeltáró vizsgálat és az esetleges felelősségre vonás elmaradása nemcsak a szolgálati, de a közérdek jelentős hátrányát idézte elő. A vádhatóság egy másik vádpontban azt rója fel, hogy a Rendészeti Biztonsági Szolgálatnál azokban az ügyekben, amelyekben a gyanúsítotti idézést ugyan kibocsátották, de a nyomozás később megszüntetésre került, fegyelmi eljárás elrendelésére intézkedések nem történtek. Fegyelmi eljárás elrendelésére csak azon 2006-os őszi eseményekkel kapcsolatos esetekben került sor, amelyekben az eljáró ügyészség a vádemelésről tájékoztatta a katonai szervezetet. A következő vádpont a október 23-án használt kényszerítő eszközök kapcsán megállapítja, hogy a csapatszolgálati feladatok során használt kényszerítőeszközökről (gumilövedék, könnygázgránát) nem készültek külön rendőri jelentések, azok alkalmazásáról az érintett időben meghatározott feladatokban részt vett osztályok vezetői tettek említést. A csupán eseményleírást tartalmazó jelentések nem tartalmazták a kényszerítőeszközök igénybe vételének okait és az egyes helyszíneken bevetett eszközök mennyisége részleteit, így - külön jelentések hiányában - igénybevételük jogszerűségének, szakszerűségének, illetve arányosságának parancsnoki kivizsgálására sem kerülhetett sor. A vád szerint a III. r. vádlott a kényszerítőeszközök használata, alkalmazásuk körülményei, az egyes helyszeneken felhasznált gumilövedékek, könnygázgránátok mennyisége, a feladat végrehajtáshoz igazodó arányosság tárgyában nem indított vizsgálatot, így utóbb azok alkalmazásának jog-és szakszerűsége már egyáltalán nem, vagy nehezen igazolható. Különösen fontos lett volna ennek vizsgálata a Károly körúton végrehajtott lovasroham vonatkozásában, amellyel kapcsolatban számos ellentmondás folytán utóbb nem állapítható meg, hogy ki, milyen indok és adatok birtokában adott utasítást e speciális kényszerítőeszköz alkalmazására, az mennyiben volt megalapozott és indokolt. Éppen ezért abban a kérdésben sem lehet állást foglalni, felmerül-e ezzel kapcsolatban bárkinek is a büntetőjogi felelőssége. Az ügyészség a fentiek alapján a rendőr vezérőrnagy III. r. vádlott ellen 4 rendbeli, részben folytatólagosan elkövetett elöljárói intézkedés elmulasztásának bűntette miatt emelt vádat. Az ügyészség a fentieken túlmenően 10 vádpontban szeptember között történt - eset kapcsán emelt vádat elöljárói intézkedés elmulasztásának bűntette miatt egyes parancsnokok ellen, akik nem akadályozták meg alárendeltjeik bántalmazó magatartását, illetve utóbb nem jelentették azt. A vád szerint mulasztásaikkal a szolgálati és fegyelmi rendet sértették, beosztottaikban azt a képzetet erősítették, hogy a jogellenes cselekményeket észlelő elöljárók a törvényes eljárás mellőzésével és a törvénytelen módszerekkel egyetértenek, ezáltal a jogsértő cselekmények jogkövetkezmények nélkül maradhatnak, ami megalapozhatja annak reális veszélyét, hogy jövőbeni csapaterős tevékenységük során hasonló jogellenes intézkedést hajtanak végre. E tényállások alapján az ügyészség a VI. r. vádlott, a VII. r. vádlott, a VIII. r. vádlott, a IX. r. vádlott, a X. r. vádlott, a XI. r. vádlott, a XII. r. vádlott, a XIII. r. vádlott és a XIV. r. vádlott ellen elöljárói intézkedés elmulasztásának büntette miatt emelt vádat. A Központi Nyomozó Főügyészség a vádiratban indítványozta, hogy a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa az I-VI. és VIII-XIII. r. vádlottakat - a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli előzetes mentesítés mellett - felfüggesztett szabadságvesztésre, míg a VII. és XIV. r. vádlottakat pénzbüntetésre ítélje. A főbüntetések mellett a IV., a VII., a XII. valamint a XIII. r vádlottak esetében indítványozta, hogy katonai mellékbüntetésül rendfokozatban visszavetést is alkalmazzon. Az ügyben a bizonyítási eljárás folytatódik. Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya
15 15 Tel.: , , Fax.: BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK Budapest Környéki Törvényszék IV/401. Vádlott: B. G. + 3 fő Ügy: vesztegetés bűntette óra és A vád szerint a vádlottak egy lakberendezési áruház alkalmazottai voltak, év második felében támadt az az ötletük, hogy az áruház raktárából a vásárlást igazoló adminisztrációt kikerülve, fizetés nélkül vigyenek ki árucikkeket. Koszta János Budapest Környéki Törvényszék Tel.: 0630/ kosztaj@budapestkornyekit.birosag.hu Honlap: KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK Díszterem vádlott Zs. T. és társai ügy adócsalás bűntette és más bűncselekmények időpont november 5. és óra Folytatódik a bűnszervezetben elkövetett adócsalás tárgyalása Folytatódik annak a 32 vádlottnak a büntetőügye a Kecskeméti Törvényszéken akik ellen bűnszervezetben elkövetett, az adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő adócsalás bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség. A vádirat lényege szerint az I.r., II.r., III.r., V.r. és VI.r. vádlottak évtől kezdődően több gazdasági társaságot is alapítottak, illetőleg vettek át más személyektől. A társaságok irányítását névlegesen az ügyvezető pozíciót betöltő II.r., III.r., V.r. és VI.r. vádlottak végezték, őket, és így közvetve a társaságok tevékenységét azonban ténylegesen az I.r. vádlott irányította. Az érintett cégek tényleges gazdasági, legális bevételszerző tevékenységet a vádbeli időszakban egyáltalán nem végeztek, az ilyen jellegű működéshez szükséges alapvető személyi és tárgyi feltételeknek sem feleltek meg, így különösen nem rendelkeztek sem eszközállománnyal, sem bármilyen munkavégzést teljesíteni tudó alkalmazottakkal. A gazdasági társaságok létrehozatalának, illetőleg továbbműködtetésének egyetlen célja az volt, hogy a vádlottak előzetes megrendelés alapján számlákat tudjanak kibocsátani különböző, egyébként legális gazdasági tevékenységet végző más cégeknek, illetve egyéni vállalkozóknak. Utóbbiak a számlákat saját könyvelésükbe befogadva és adóbevallásukban felhasználva azokat a megfizetendő általános forgalmi adó csökkentésére tudták felhasználni, akár azzal, hogy az ÁFA összegét jogszerűtlenül levonásba helyezték, akár azzal, hogy visszaigénylő pozícióban a visszaigényelt összeg mértékét növelték. A számlákon feltüntetett gazdasági
16 16 események a megrendelők és az I., II., III., V., és VI.r. vádlottak által irányított társaságok között azon a módon, helyen és időben, ahogyan a számlákon szerepelt, nem valósult, nem valósulhatott meg figyelemmel a kibocsátó cégek már ismertetett körülményeire is. A megrendelő társaságok és egyéni vállalkozók, valamint a kibocsátó cégek az I.r., II.r., III.r., V.r., és VI.r. vádlottak közvetlen, vagy áttételes, (számos esetben az eljárás során ismeretlenül maradt) közvetítőket is magába foglaló személyi kapcsolatai útján találkoztak. A megrendelések túlnyomó részét I.r. vádlott szerezte, azonban a cégek névleges ügyvezetői tisztségét betöltő vádlott-társai is hozhattak megrendelést akár a saját, akár társaik cégének. Az I.r. vádlott a megrendelésekkel összefüggésben szoros kapcsolatban állt a VII.r. vádlottal is, aki nagy mennyiségben közvetített megrendeléseket a vádlottak cégeinek. A VII.r. vádlott tisztában volt azzal, hogy az általa közvetített megrendelések nem tényleges gazdasági tevékenységre, hanem csupán fiktív számlák kiállítására vonatkoznak. A közvetítésért VII.r. vádlott a számlaérték kb. 15%-át kitevő jutalékot kért a megrendelő társaságoktól, személyektől, mint ahogyan I.r. vádlott is kb. a számlaérték 5-8%-ának megfelelő összegű jutalékban részesült azért, hogy az általa irányított valamelyik cég a megrendelőnek a számlákat kibocsássa. Amennyiben valamelyik, a fiktív számlázást végző részére valamelyik vádlott megrendelést szerzett, ugyancsak jutalékban részesült. A II.r., III.r., V.r. és VI.r. vádlottak, mint a fiktív számlákat kiállító társaságok névleges vezető tisztségviselői, I.r. vádlott irányítása alapján látták el mindazokat a feladatokat, amelyek a számlák kiállításával, aláírásával, a bankszámlára érkezett pénzek felvételével és a cégek törvényes működése látszatának fenntartásával voltak kapcsolatosak. A törvényes működés látszatának fenntartásában, ennek keretében a számlák kiállításában, a megrendelések fogadásában, a megrendelőkkel való kapcsolattartásban, a számlák alapjának szánt vállalkozói szerződések és teljesítési igazolások összeállításában, közvetítésében közreműködött IV.r. vádlott is, aki könyvelő szakképesítéssel rendelkezett, s akit a feladatok elvégzésére I.r. vádlott kért fel. IV.r. vádlott tevékenységéért I.r. vádlottól időszakonként díjazásban részesült, feladatait alapvetően I.r. vádlott irányítása alapján látta el. A társaságok névleges vezetői azaz II., III., V. és VI.r. vádlottak I.r. vádlottól alkalmanként kisebb-nagyobb, a vádbeli időszak egészét tekintve azonban több millió Ft-ot kitevő összegeket kaptak. Ennek fejében a néveleges cégvezetői feladatokat látták el, számlák kiállításában működtek közre, azokat aláírták, a társaságok bankszámláira érkezett összegeket készpénzben felvették és I.r. vádlottnak azt átadták. A megrendelők és a számlakibocsátók közötti kapcsolat látszatát volt hivatott fenntartani az a vádlottak által folytatott gyakorlat, amely szerint a kibocsátott számlák ellenértékét a megrendelő társaságok a számlakibocsátó cégek bankszámláira átutalták. Ezeket az összegeket II., III., V. és VI.r. vádlottak minden esetben készpénz formájában felvették, és azokat az esetek túlnyomó többségében I.r. vádlott útján visszajuttatták a megrendelőknek. A fent említett jutalékot a vádlottak a készpénzfelvételt követően a készpénzösszegek megfelelő részének visszatartásával realizálták. Azon megrendelők esetében, amelyeket VII.r. vádlott közvetített, a felvett összegeket I.r. saját maga vagy II.r. vádlottal együtt személyesen adta át VII.r. vádlottnak, aki azokat továbbította. A vádirat szerint az I., II., III., IV., V., VI., és VII. r. vádlottak egy hosszabb időn, több mint két éven át tartó olyan tevékenységben működtek közre, amelynek lényege számos gazdasági társaság részére adóelkerülő magatartás elősegítése volt. A vádlottak mindegyike tisztában volt azzal, hogy az általuk végzett cselekmény törvénytelen, azt rendszeres anyagi haszonszerzés céljából mégis tartósan,
17 17 életvitel-szerűen végezték. A vádlottak között feladatmegosztás jött létre, a számlázási tevékenység irányítója közvetlenül I.r. vádlott volt, azonban a cselekmények véghezvitelét, azok folyamatosságát a nagyszámú megrendelés közvetítésével VII.r. vádlott is jelentősen előmozdította. II., III., IV., VI. és VI. r. vádlottak cselekményüket I.r. vádlott útmutatása alapján látták el, azonban mindegyikük átlátta az egész folyamat lényegét. A Főügyészség a vádiratban 9 vádlott esetében letöltendő, a többiek esetében pedig végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozza. Ítélethirdetés még nem lesz. Dr. Sárközy Szabolcs elérhetőségek sarkozysz@kecskemetit.birosag.hu (SZERDA) BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK Budapest Környéki Törvényszék V/521. Vádlott: E. R. E. +3 fő Ügy: kereskedéssel, jelentős mennyiségre elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntette óra A vád szerint a vádlottak nyarától amfetamin előállítására alkalmas droglabort terveztek, rendeztek be és működtettek, egészen december 2-i elfogásukig, amikor is a rendőrség balatonalmádiban tetten érte a vádlottakat kábítószer előállítása közben az éppen működő droglaborban. Koszta János Budapest Környéki Törvényszék Tel.: 0630/ kosztaj@budapestkornyekit.birosag.hu Honlap: Budapest Környéki Törvényszék fszt. 20. Vádlott: G. M. +1 fő Ügy: gazdálkodó szervezet dolgozója által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette és óra ELSŐ TÁRGYALÁS! A vád szerint a vádlottak a TIGÁZ dolgozói voltak a vádbeli időszakban, az I. rendű vádlott koordinátorként, a II. rendű vádlott pedig üzemeltetési szerelőként. Az I. rendű vádlott feladatai közé tartozott az ellenőrizendő fogyasztók körének meghatározása és az ellenőrzésekkel kapcsolatos adminisztratív feladatok. A szabálytalan vételezéssel kapcsolatos ügyintézés során I. rendű vádlott feladata volt a szakértői vizsgálatok megrendelése, részvétel a szakértői vizsgálaton és ő készítette el a fogyasztói értesítéseket a gázmérő szakértői vizsgálatának időpontjáról, eredményéről és költségéről. A telephelyén kialakult gyakorlat szerint előfordult, hogy az I. rendű vádlott képviselte a TIGÁZ-t a fogyasztóktól leszerelt és a szabálytalan gázvételezés gyanúja miatt bedobozolt mérők szakértői vizsgálatán, ilyenkor tájékoztatta a fogyasztókat a jogaikról, a szakértő
18 18 megállapításairól és annak következményeiről. Amennyiben a szakértői vizsgálat igazolta a szabálytalan vételezést, az I. rendű vádlottnak vissza kellett dobozolnia a mérőt és alá kellett íratnia a fogyasztóval, majd visszavinni azt a raktárba, illetve továbbítania kellett az adatokat a nyíregyházi irodához a fogyasztót terhelő kötbér kiszámlázása céljából. A hivatalos eljárás szerint az ügyfeleknek a Déli Ellenőrzési Régió vezetőjével kellett egyeztetniük a kötbér összegének csökkentéséről, nem az I. rendű vádlottal. Készpénzt az ügyintézőknél nem, csak a TIGÁZ ügyfélszolgálati pénztárában vagy postai csekken lehetett befizetni. Az I. rendű vádlottnak nem volt joga személyesen felkeresni a fogyasztókat, és a kötbér csökkentésére vonatkozó ajánlatot sem tehetett. Ennek ellenére az I. rendű vádlott márciusában egy ellenőrzés alá vont fogyasztónak felajánlotta, hogy ha 150,000 Ft-ot fizet neki, akkor nem kell kifizetnie az Ft-os kötbért és a TIGÁZ az eljárást lezárja. A nő ezt nem tudta neki kifizetni, a TIGÁZ pedig 500,000 Ft-os kötbér megfizetésére kötelezte. A II. rendű vádlott a TIGÁZ alkalmazottaként áprilisában 2 esetben, miután a lecserélt gázmérőn szabálytalan gázvételezésre utaló nyomokat talált, 75,000, illetve 150,000 Ft-ot kért a fogyasztótól, hogy elintézze az ügyet. Koszta János Budapest Környéki Törvényszék Tel.: 0630/ kosztaj@budapestkornyekit.birosag.hu Honlap: Budapest Környéki Törvényszék fszt. 20. Vádlott: Gy. L. +1 fő Ügy: hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette és más bcs és óra ELSŐ TÁRGYALÁS! A rendőrként dolgozó vádlottak június 1. napján a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság épületében gyanúsítottként hallgatták ki a sértettet, a kihallgatás során a vád szerint bántalmazták a sértettet, az I. rendű vádlott több alkalommal belerúgott, megütötte, illetve a sértett fejét a falba verte. Koszta János Budapest Környéki Törvényszék Tel.: 0630/ kosztaj@budapestkornyekit.birosag.hu Honlap:
19 19 Budapest Környéki Törvényszék fszt. 21. Vádlott: M. K. K. +4 fő Ügy: előre kitervelten, nyereségvágyból, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több emberen, részben 14. életévét be nem töltött sértett sérelmére elkövetett emberölés bűntette és óra Az I. rendű vádlott haragosa házának felgyújtásának megszervezésére kérte fel a II. rendű vádlottat, aki három ismerősét bízta meg a feladattal június 28-ról 29-re virradó éjszakán a három férfi a helyszínre ment, és Molotov koktélokat dobtak tévedésből - egy másik házra. Koszta János Budapest Környéki Törvényszék Tel.: 0630/ kosztaj@budapestkornyekit.birosag.hu, Honlap: KAPOSVÁRI TÖRVÉNYSZÉK Kaposvári Törvényszék Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 3. I. emelet 118. O. L. és társai Életveszélyt okozó testi sértés bűntette A 36 éves vádlott június 16-án tőle különélő felesége lakásán, egy családi rendezvényen, szóváltásba keveredett a sértettel, akit egy késsel hátba szúrt. A II. és III. r. vádlott az elkövetés eszközét azért, hogy a bűncselekmény felderítését nehezítsék elrejtették. Folytatólagos tárgyalás. Dr. Vadócz Attila Sajtószóvivő 06/ vadocza@kaposvarit.birosag.hu NYÍREGYHÁZI JÁRÁSBÍRÓSÁG Nyíregyházi Járásbíróság (Nyíregyháza, Bocskai u. 2.) Dr. K. Á. és társa Rágalmazás vétsége óra Fszt. 13. Dr. B. A. és az X-C. Nonprofit Kft. feljelentők szeptember 21. napján feljelentést, egyben magánindítványt terjesztettek elő dr. K.Á. I. rendű és B. Zs. II. rendű feljelentettekkel szemben az Echo TV szeptember 5.-i nap közvetített műsorában elhangzottakra hivatkozással rágalmazás vétsége és becsületsértés vétsége miatt a Miskolci Városi Bíróságon. A feljelentők (a továbbiakban: magánvádlók) szerint a feljelentettek (a továbbiakban: vádlottak) dr. B. A. magánvádló X-C. Nonprofit Kft-ben folytatott, valamint a M. I. S. E. K. és E. O. K. Nonprofit Kft-vel kapcsolatos tevékenységét, továbbá az M. autógyártó cég és dr. B. A. magánvádló üzleti kapcsolatát érintően mások, illetve nagy nyilvánosság előtt valótlan tényeket állítottak, híreszteltek, illetve tettek közzé, mellyel nekik jelentős érdeksérelmet okoztak. Továbbá más személyek, illetve a nagy nyilvánosság előtt aljas indokból, becsület csorbítására alkalmas tényt állítottak, híreszteltek, mellyel jelentős érdeksérelmet okoztak.
20 20 Az ügyben dr. K. Á. I. rendű vádlott kizárási indítványt terjesztett elő, melyet megvizsgálva a Debreceni Ítélőtábla május 26. napján kelt végzésével a büntető ügyből a Miskolci Városi Bíróságot kizárta és az ügy elsőfokú elbírálására a Nyíregyházi Járásbíróságot jelölte ki. A többször átosztott ügyben a Nyíregyházi Járásbíróság január 21. és február 18. napjain és június 3. napján tartott tárgyalást. A januári tárgyaláson dr. B. A. magánvádló és II. r. magánvádló törvényes képviselőjének meghallgatására, valamint dr. K. Á. I. r. vádlott kihallgatására, a februári tárgyaláson pedig B. Zs. II. r. vádlott kihallgatására, a júniusi tárgyaláson tanú kihallgatásra került sor. Az ügyben a következő tárgyalást november 6. napjának órakor tart a bíróság. Dr. Nyakó Zsuzsanna 06-30/ sajto@nyiregyhazit.birosag.hu KECSKEMÉTI JÁRÁSBÍRÓSÁG Bíróság KECSKEMÉTI JÁRÁSBÍRÓSÁG I. emelet 126. vádlott S.G. ügy közokirat-hamisítás bűntette időpont november óra Kezdődik a hamis útlevelet használó román vádlott tárgyalása A vádirat lényege szeriont a román állampolgárságú vádlott december 7-én 10 óra 41 perckor az egyik kecskeméti bank fiókjában bolgár állampolgárnak adva ki magát, L. M. névre kiállított bolgár útlevelet adott át a banki ügyintézőnek azzal a céllal, hogy Forint, illetve Euró folyószámlát kíván nyitni. Az adatok és az útlevél ellenőrzése során, a bankbiztonsági program szerint a vádlott által átadott útlevél hamisnak bizonyult. A helyszínre kiérkező rendőrjárőrök a vádlottat igazoltatta, amely során a vádlott a fenti hamis bolgár útlevelet átadta részükre. A vádlott a Kecskeméti Rendőrkapitányságon történt előállítása után, a ruházat átvizsgálásakor, az útlevél meghamisításának leplezése céljából 12 óra 40 perckor a rendőrjárőrök jelenlétében az íróasztalon lehelyezett, nyitott állapotú bolgár útlevélből a fényképes adatlapot kitépte, és azt a szájába tömve, lenyelte. Az igazságügyi okmányszakértői vélemény szerint a vádlott által használt bolgár magánútlevél eredeti gyártású, amely anyagában és nyomat-technikai elemeiben is megegyezik az eredeti, hatóság által kiállított útlevelekkel. Az okmányból eltávolították a nagy valószínűség szerint meghamisított ún. adatoldalt (1-2. számozású oldalak). Így összességében a kérdéses útlevél az adatok eltávolítása miatt meghamisítottnak minősül. A vádlottal szemben az ügyészség pénzbüntetés kiszabását indítványozza. Dr. Sárközy Szabolcs elérhetőségek sarkozysz@kecskemetit.birosag.hu
Fővárosi Törvényszék
Fővárosi Törvényszék 2018. 03. 12-14. 2018. 03. 12. Fővárosi Törvényszék földszint 38. 1.B. 469/2017 T. J. és társa különösen nagy kárt okozó csalás 2018. 03. 12. 9.00 A vád szerint T. J. I. r. vádlott
DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA
DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA 2019.05.20.-05.24. 2019. 05.20. A TÁRGYALÁS HELYE 1. sz. tárgyalóterem 44/2019 M. B. + 1 fő Költségvetési csalás 2019.05.20. 09:00 Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2018
Fővárosi Törvényszék
Fővárosi Törvényszék 2018.11.12. - 2018.11.16. 2018. 11. 12. 7.B.1619/2017 E-S. O. H. + 36 fő különösen nagy 2018.11.12. 9:00 nyitott, különböző bankszámlákra befizették. Később a befizetett 2018. 11.
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2019.04.15.-04.18. 2019. 04. 15. Szegedi Törvényszék 108. sz. tárgyalóterem B.190/2017. D. A.-né Kábítószer-kereskede- 2019. április 15. 8.15 vádlott és lem bűntette és más társa bűncselekmény
MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK március
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/111. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. március 19-23. 2018.
A 25. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.06.17-06.21.
1 / 37 A 25. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.06.17-06.21. 2013.06.17. (HÉTFŐ) KÚRIA KÚRIA B. II. tanács fsz. 3. sz. tárgyalóterem K. J. és társai Lopás vétsége 2013. 06. 17. 9.00 A felülvizsgálattal
35. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK
35. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015.08.24-28. 2015.08.25. (KEDD) PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA Pécsi Ítélőtábla fszt. I. sz. tárgyalóterem M.J. és 16 társa 2015. augusztus 25-26. 9 óra hivatalos személy által
FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA. F. Gy. és társai Hűtlen kezelés bűntette február 7., 9., 28.
FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA 2018. február 7. 1055 Budapest, Markó u. 16. - Díszterem Ügyszám 5.Bf.217/2017. F. Gy. és társai Hűtlen kezelés bűntette 2018. február 7., 9., 28. 9 óra Az ügy lényege: F. Gy. és társai
2018. DECEMBER 10. (HÉTFŐ) EGRI TÖRVÉNYSZÉK DECEMBER DECEMBER heti tárgyalási jegyzék
2018. DECEMBER 10. (HÉTFŐ) EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. DECEMBER 10. 2018. DECEMBER 15. 50. heti tárgyalási jegyzék Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú S. K. és hat társa Életveszélyt
A Bírósági Határozatok című folyóiratban évben megjelent határozatok
BÜNTETŐ KOLLÉGIUM A Bírósági Határozatok című folyóiratban 2007. évben megjelent határozatok BH 2007/1/3. A bűnszervezetben való elkövetést meg kell állapítani, ha az elkövető tisztában volt azzal, hogy
Fővárosi Törvényszék
Fővárosi Törvényszék 2019.06.03. - 2019.06.07. 2019.06.03. Fővárosi Törvényszék, 1027 Fő utca 70-78., I/2. 22.B.752/2015 D. M. és társai költségvetési csalás 2019.06.03. 9:00 A vád szerint az I. r. és
Fővárosi Törvényszék
Fővárosi Törvényszék 2018. 04.16-20. 2018. 04. 16. Pesti Központi Kerületi Bíróság II. emelet 201. II/19.Fk.22962/2013 G. R. és 10 társa kerítés bűntette 2018. 03. 16. 8:30 A vád szerint G. R. I. rendű
A 20. HETI ORSZÁGOS TÁGYALÁSI JEGYZÉK 2014.05.12-16.
1 / 49 A 20. HETI ORSZÁGOS TÁGYALÁSI JEGYZÉK 2014.05.12-16. 2014.05.12. (HÉTFŐ) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla S. Jné Emberölés bűntette 2014.05.12. 09:00 Az elsőfokon eljárt Debreceni Törvényszék
Tatabányai Törvényszék
Tatabányai Törvényszék 2018.05.02.-05.04. 2018.05.02. TATABÁNYAI TÖRVÉNYSZÉK fszt. 1. tárgyalóterem 3.B.415/2017. S. R. és 4 társa üzletszerűen elkövetett, 2018.05.02. 8.00 különösen nagy vagyoni hátrányt
Fővárosi Törvényszék
Fővárosi Törvényszék 2018.04.23-27. 2018. 04. 23. Fővárosi Törvényszék 1027 Fő utca 70-78., II/1. 22.B.752/2015 D. M. és társai költségvetési csalás bűntette 2018. 04. 23. 9:00 A vád szerint az rendű és
Fővárosi Törvényszék
Fővárosi Törvényszék 2019.01.14. - 2019.01.18. 2019. 01. 14. Fővárosi Törvényszék II. 36. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás 2019.01.14. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs-t és tíz társát különösen
Fővárosi Törvényszék
Fővárosi Törvényszék 2018.12.10. - 2018.12.14. 2018. 12. 10. Fővárosi Törvényszék 1027 Fő utca 70-78., I/2. 22.B.752/2015 D. M. és társai költségvetési csalás bűntette 2018.12.10. 9:00 A vád szerint az
Fővárosi Törvényszék
Fővárosi Törvényszék 2018.09.17. - 2018.09.21. 2018. 09. 17. Pesti Központi Kerületi Bíróság III. 307. 7.B.20229/2017 H. J. + 3 fő csalás bűntette 2018.09.17. 9:00 A H. J. és bűntársai 2015 áprilisától
Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú tárgyalóterme
EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2019. FEBRUÁR 11. 2019. FEBRUÁR 15. 7. heti tárgyalási jegyzék 2019. FEBRUÁR 11. (HÉTFŐ) Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú Fiatalkorú V. E. és két társa Személyi
AZ 51. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.12.16-12.21.
1 / 21 AZ 51. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.12.16-12.21. 2013.12.16. (HÉTFŐ) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla L. T. Zs. + 4 fő Emberölés bűntette.2013.12.16. 09:00 Az elsőfokon eljárt
Fővárosi Törvényszék
Fővárosi Törvényszék 2018.10.08. - 2018.10.12. 2018. 10. 08. Fővárosi Törvényszék fsz. 12. 6.P. 20122 /2016 alperes: G. P. B. Zrt. felperes: Cs. S. testi épség, egészség megsértésével kapcsolatos per 2018.10.08.
Fővárosi Törvényszék
Fővárosi Törvényszék 2019.03.25. - 2019.03.29. 2019.03.25. Fővárosi Törvényszék II. 36. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás bűntette 2019.03.25. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs.-t és tíz társát
BÜNTETŐBÍRÓSÁG ELŐTTI ÜGYÉSZI TEVÉKENYSÉG FŐBB ADATAI
BÜNTETŐBÍRÓSÁG ELŐTTI ÜGYÉSZI TEVÉKENYSÉG FŐBB ADATAI 2012. év Kiadja: LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG ISSN 1217-0003 BEVEZETŐ 4 A büntetőbíróság előtti ügyészi tevékenység 2012. évi adatai alapján: jogerős bírósági
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.07.09.-07.13. 2018. 07. 09. B.917/2013. S. M. és társai Bűnszervezetben elkövetett adócsalás bűntette 2018. július 09. 9.00 A vádirat lényege szerint az I.r. vádlott és 9 társa
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA Bfv.III.362/2010/12.szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága Budapesten, a 2010. év november hó 23. napján tartott nyilvános
MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK július 9-13.
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/288. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. július 9-13. 2018.
SOMOGY MEGYEI FŐÜGYÉSZSÉG KAPOSVÁR Ig. 46/2013/41-I. szám SAJTÓKÖZLEMÉNY
SOMOGY MEGYEI FŐÜGYÉSZSÉG KAPOSVÁR Ig. 46/2013/41-I. szám SAJTÓKÖZLEMÉNY 1.) A Kaposvári Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat két kaposvári férfival szemben. A vádlottak 2013. július 21.
GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK
GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK 2018.10.15. 2018.10.19. 2018. 10. 15. GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK FSZT. 15. tárgyalóterem Bf.184/2018. H. A. Kettőnél több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége
A 10. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015.03.09-03.13.
A 10. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015.03.09-03.13. 2015.03.09. (HÉTFŐ) KÚRIA KÚRIA B. III. tanács fsz. 9. sz. tárgyalóterem K. Józsefné II. r. Hatóság félrevezetésének 2015. 03. 10. 09.00 vétsége
Fővárosi Törvényszék
Fővárosi Törvényszék 2018.08.24. - 2018.08.31. 2018. 08. 24. Pesti Központi Kerületi Bíróság II. 211. 17.B.30790/2017 S. Á. különösen nagy kárt okozó csalás bűntettének kísérlete 2018.08.24. 10:00 A vádirat
FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA. A TÁRGYALÁS HELYE földszinti díszterem tárgyalóterem július 4. a tárgyalás ideje: egész naposak
FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA 2018. július 4. A TÁRGYALÁS HELYE földszinti díszterem tárgyalóterem Ügyszám V. L. és társai költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények a tárgyalás dátuma: 2018. július 4.,
Fővárosi Törvényszék
Fővárosi Törvényszék 2019.02.25. - 2019.03.01. 2019.02.26. Fővárosi Törvényszék fsz. 32. 8.B.800/2018 B. Gy. + 16 fő terrorcselekmény 2019.02.26. 9:00 B. Gy. és társai ellen terrorcselekmény és más bűncselekmények
BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS
BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS 2004 2012. ÜGYÉSZSÉG M AG YARORSZÁ G KÖZZÉTESZI: LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG Budapest, 2013. Bűncselekmények 2004 2006 2008 2010 2012 Összes regisztrált bűncselekmény 418 883 425 941
Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú tárgyalóterme
EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. NOVEMBER 19. 2018. NOVEMBER 23. 47. heti tárgyalási jegyzék 2018. NOVEMBER 19. (HÉTFŐ) Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú A. S. Életveszélyt okozó
18. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.04.29-05.03.
1 / 25 18. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.04.29-05.03. 2013.04.29. (HÉTFŐ) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla B. I. + 1 fő Sikkasztás bűntette 2013.04.29. 08:00 Az elsőfokon eljáró Nyíregyházi
Fővárosi Törvényszék
Fővárosi Törvényszék 2018.11.05. - 2018.11.09. 2018. 11. 05. Fővárosi Törvényszék II. 93. 15.B.21771/2016 (PKKB) H. Gy. hűtlen kezelés 2018.11.05. 9:00 A Fővárosi Főügyészség perújítási indítványában a
Regisztrált bűncselekmények Összesen
2018 Regisztrált bűncselekmények 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 Összesen 408 407 394 034 447 186 451 371 472 236 377 829 329 575 280 113 290 779 226 452 Az élet, a testi épség és az
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.10.15.-10.19. 2018. 10. 15. Szegedi Járásbíróság 14. sz. tárgyalóterem B.875/2015. O. J. L. és társai Különösen jelentős mértékű tényleges vagyoncsökkenést eredményező csődbűntett
DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA
DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA 2019.02.04.-02.08. 2019. 02. 04. A TÁRGYALÁS HELYE 2.sz. tárgyalóterem 753/2018 B. Zs. Szexuális erőszak 2019.02.04. 09:00 Az első fokon eljárt Debreceni Járásbíróság 2017 októberében
Fővárosi Törvényszék
Fővárosi Törvényszék 2019.09.09. - 2019.09.13. 2019.09.09. Fővárosi Törvényszék I. 97. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás 2019.09.09. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs.-t és tíz társát különösen
NYÍREGYHÁZI TÖRVÉNYSZÉK május 6 10.
4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 2. Pf. 85 t. 06 42 523-902, 06 42 523-903 f. 06 42 410-045, 06 42 523-904 e. birosag@nyiregyhazit.birosag.hu http://nyiregyhazitorvenyszek.birosag.hu 2019. El. XI. B. 5/19.
Összes regisztrált bűncselekmény
Bűncselekmények Összes regisztrált bűncselekmény 420 782 418 883 425 941 408 407 447 186 Vagyon elleni bűncselekmény összesen 1/ 283 664 262 082 260 147 265 755 273 613 szabálysértési értékre elkövetett
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2019.02.11.-02.15. 2019. 02. 11. Szegedi Törvényszék 112. sz. tárgyalóterem Bf.286/2018. A. L. és társai Hatósági eljárás akadályozásának bűntette és más bűncselekmények 2019. február
35. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK
1 / 8 35. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.08.25.-08.29. 2014.08.25. (HÉTFŐ) SZOLNOKI TÖRVÉNYSZÉK Szolnoki Törvényszék 1. em. 53. Dr.K.E. különösen nagy hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette
MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK február
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/70. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. február 19. 23. 2018.
BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS
BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS 2003 2011. ÜGYÉSZSÉG M AG YARORSZÁ G KÖZZÉTESZI: LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG Budapest, 2012. Bűncselekmények 2003 2005 2007 2009 2011 Összes regisztrált bűncselekmény 413 343 436 522
VÁDKÉPVISELETI V LAP 2015. január 1-től
Elrendelte a 16/2007. (ÜK. 12.) LÜ utasítás (OSAP 1523 nytsz.) VÁDKÉPVISELETI V LAP 2015. január 1-től JOGERŐS! MEGJEGYZÉS: RENDŰ VÁDLOTT 1. ALAPADATOK 1. Az első fokon eljáró (fő)ügyészség:. iktatószám:
B. Ferenc emberölés bűntette 2014. április 28.
1 / 22 18 HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.04.28-04.30 2014.04.28. (HÉTFŐ) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla K.P. J. r. főtörzszászlós + 1 fő Hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette
A 46. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.11.11-15. F. D. CS. Emberölés bűntette 2013.11.11. 10:00
1 / 52 A 46. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.11.11-15. 2013.11.11. (HÉTFŐ) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla A.A. Jövedékkel visszaélés bűntette 2013.11.11. 09:00 Az elsőfokon eljárt Nyíregyházi
Tatabányai Törvényszék
Tatabányai Törvényszék 2018.02.19.-02.23. 2018.02.19. TATABÁNYAI TÖRVÉNYSZÉK fszt. 1. tárgyaló 17.B.391/2017 B. E. és 7 társa bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt
11. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.03.10-03.14.
1 / 36 11. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.03.10-03.14. 2014.03.10. (HÉTFŐ) DEBRCENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla Zs. L. Adócsalás bűntette 2014.03..10. 09:00 Az elsőfokon eljárt Egri Törvényszék
A 8. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.02.17-21.
1 / 42 A 8. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.02.17-21. 2014.02.17. (HÉTFŐ) DEBREDCENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla O. F. Csalás bűntette 2014.02.17. 09:30 Az elsőfokon eljárt Miskolci Törvényszék
42.Kb.393/2013 elöljárói intézkedés elmulasztásának bűntette
1 / 44 15. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.04.07-04.11. 2014.04.07. (HÉTFŐ) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla M.F. Adócsalás bűntette 2014.04.07. 09:00 Az elsőfokon eljárt Debreceni Törvényszék
MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK március
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/123. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. március 26-30. 2018.
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 20180226-0302 2018 02 26 Szegedi Járásbíróság 18 sz tárgyalóterem B196/2017 V K Csalás bűntette és más bűncselekmény 26 A vádirat lényege szerint a vádlott hazai és külföldi üdülési
Ügyészi határozatok a nyomozásban Dr. Friedmanszky Zoltán címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész
BÜNTETŐ HATÁROZATOK SZERKESZTÉSE Ügyészi határozatok a nyomozásban Dr. Friedmanszky Zoltán címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész Büntető határozatok szerkesztése I. A büntető határozatok fogalma II.
A 3. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.01.13-01.17.
1 / 46 A 3. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.01.13-01.17. 2014.01.13. (HÉTFŐ) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla Cs. B. + 199 fő Hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntette 2014.01.13.
A 17. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.04.22-04.25.
1 / 55 2014.04.22. (KEDD) KÚRIA KÚRIA B. I. tanács fsz. 3. sz. tárgyalóterem A 17. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.04.22-04.25. dr. G. László rágalmazás vétsége 2014. 04. 22. 09.00 A folytatólagosan
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2019.05.06.-05.10. 2019. 05. 06. Szegedi Törvényszék 108. sz. tárgyalóterem B.210/2019. N. S. és társa Testi sértés bűntette 2019. május 06. 8.15 A vádirat szerint a férfi egy szegedi
Fővárosi Törvényszék
Fővárosi Törvényszék 2019.05.13. - 2019.05.17. 2019.05.13. Fővárosi Törvényszék II. 36. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás 2019.05.13. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs.-t és tíz társát különösen
74. A FELLEBBEZÉS ELINTÉZÉSÉNEK ALAKI SZABÁLYAI
szernek az alkalmazására került sor; úgy az eljárási szabályok közül a súlyosítási tilalomra vonatkozóan is a Be. 354. (4) bekezdésének a 2010. május 1. napját megelőző korábbi rendelkezései érvényesülnek.
A 13. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.03.24-28.
1 / 38 A 13. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.03.24-28. 2014.03.24. (HÉTFŐ) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla K. P. J. r.fzls.+ 1 fő Hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette 2014.03.24.
Fővárosi Törvényszék
Fővárosi Törvényszék 2018.05.22-25. 2018. 05. 22. Fővárosi Törvényszék II. 36. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás bűntette 2018. 05. 22. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs-t és tíz társát különösen
Fővárosi Törvényszék
Fővárosi Törvényszék 2018.02.05-09. 2018.02.05. Fővárosi Törvényszék II. emelet 36. 14.B. 1615/2017 P. L. G. előre kitervelten, aljas indokból, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.06.18.-06.22. 2018. 06. 18. Szegedi Törvényszék 117. sz. tárgyalóterem B.1525/2017. A. S. Kábítószer birtoklásának bűntette 2018. június 18. 13.00 A vádirat lényege szerint az
17. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.04.22-26.
1 / 42 17. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.04.22-26. 2013.04.22. (HÉTFŐ) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla L.Z. + 3 fő Emberölés bűntette 2013.04.22. 09:00 Az eksőfokon eljáró Debreceni Törvényszék
26. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.06.23-06.27.
1 / 50 2014.06.23. (HÉTFŐ) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla 26. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.06.23-06.27. G. I. + 2 fő Hűtlen kezelés bűntette 2014.06.23. 09:00 Az elsőfokon eljárt Debreceni
A 7. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.02.10-02.14. Debreceni Ítélőtábla K. A. Személyi szabadság megsértésének bűntette
1 / 39 A 7. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.02.10-02.14. 2014.02.10. (HÉTFŐ) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla K. A. Személyi szabadság megsértésének bűntette 2014.02.10. 08:00 Az elsőfokon
Fővárosi Törvényszék
Fővárosi Törvényszék 2018. 04.03-06. 2018. 04. 03. Fővárosi Törvényszék fsz. 51. 15.B. 501/2016 V. P. és 4 társa különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette és más bűncselekmények 2018. 04.
MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK szeptember
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/347. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. szeptember 10-14.
B NÖZÉS ÉS LEGF BB ÜGYÉSZSÉGE
B NÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS KÖZZÉTESZI A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGF BB ÜGYÉSZSÉGE 2008. Bűncselekmények 1999. 2001. 2003. 2005. 2007. Összes ismertté vált bűncselekmény 505 716 465 694 413 343 436 522
B. P. r.zls. Bántalmazás hivatalos eljárásban bűntette
1 / 47 A 14. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.03.31-04.04. 2014.03.31. (HÉTFŐ) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla Cs. L. Emberölés bűntette 2014.03.31. 09:00 Az elsőfokon eljárt Debreceni Törvényszék
17. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.04.22-26.
1 / 47 17. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.04.22-26. 2013.04.22. (HÉTFŐ) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla L.Z. + 3 fő Emberölés bűntette 2013.04.22. 09:00 Az eksőfokon eljáró Debreceni Törvényszék
A 6. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.02.03-02.07.
A 6. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.02.03-02.07. 2014.02.03. (HÉTFŐ) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla B.A.K. Emberölés bűntette 2014.02.03. 09:00 Az elsőfokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék
Fővárosi Törvényszék
Fővárosi Törvényszék 2018. 03. 26-29. 2018. 03. 26. Fővárosi Törvényszék II. 93. 14.B. 1615/2017 P. L. G. emberölés kísérlete 2018.03.26. 9:00 A Központi Nyomozó Főügyészség 2017. december 11-én emelt
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.11.05.-11.10. 2018. 11. 05. Szegedi Járásbíróság 14. sz. tárgyalóterem B.875/2015. O. J. L. és társai Különösen jelentős mértékű tényleges vagyoncsökkenést eredményező csődbűntett
Fővárosi Törvényszék
Fővárosi Törvényszék 2019.06.17. - 2019.06.21. 2019.06.17. Fővárosi Törvényszék II. 36. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás bűntette 2019.06.17. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs.-t és tíz társát
A 44. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.10.28-10.31.
1 / 32 2013.10.28. (HÉTFŐ) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA A 44. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.10.28-10.31. Debreceni Ítélőtábla E. J. Emberölés bűntette 2013.10.28. 09:00 Az elsőfokon eljárt Nyíregyházi
Fővárosi Törvényszék II. emelet 58. sz. tárgyalóterem
Fővárosi Törvényszék 2017. 01. 22.-01. 26. 2017. 01. 22. Fővárosi Törvényszék II. emelet 58. sz. tárgyalóterem 6.B. 1090/2017 K. R. emberölés bűntettének kísérlete 2018. 01. 24. 9:00 A vádirat szerint
Tartalomjegyzék JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS... 2 ÁLDOZATSEGÍTÉS... 4 PÁRTFOGÓ FELÜGYELET... 6 UTÓGONDOZÁS... 7
Tartalomjegyzék JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS... 2 ÁLDOZATSEGÍTÉS... 4 PÁRTFOGÓ FELÜGYELET... 6 UTÓGONDOZÁS... 7 Jogi segítségnyújtás Hatáskörrel rendelkező szerv: VEMKH Igazságügyi Szolgálat Jogi Segítségnyújtó
DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA
DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA 2018.09.24. 09.28. 2018. 09. 25. A TÁRGYALÁS HELYE 1. sz. tárgyalóterem 327/2018 K. F. Költségvetési csalás 2018.09.25. 10:00 Az első fokon eljárt Egri Törvényszék 2018 februárjában
Budapest Környéki Törvényszék V/521. Vádlott: Cs. J. +13 fő Ügy: jelentős értékre fegyveresen elkövetett rablás bűntette és más bcs.
1 ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK JÚLIUS 21. (HÉTFŐ) BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK Budapest Környéki Törvényszék V/521. Vádlott: Cs. J. +13 fő Ügy: jelentős értékre fegyveresen elkövetett rablás bűntette és
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.05.14.-05.18. 2018. 05. 14. Szegedi járásbíróság 14. sz. tárgyalóterem B.404/2017. Sz. E. és társai Rablás bűntette és más 2018. május 14. 8.00 A vádirat lényege szerint az I.
Miskolci Törvényszék 119. sz. tárgyalóterem
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/241. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. június 11-15. 2018.
DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA
DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA 2019.04.08.-04.12. 2019. 04. 09. A TÁRGYALÁS HELYE 1. sz. tárgyalóterem 93/2019 P. Cs. + 1 fő Gyermekprostitúció kihasználásának bűntette 2019.04.09. 09:00 Az első fokon eljárt Nyíregyházi
42. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.10.14-18.
1 2013.10.14. HÉTFŐ 42. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.10.14-18. DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla F. A. + 1 fő Emberölés bűntette 2013.10.14. 09:00 Az elsőfokon eljárt Miskolci Törvényszék
MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK február
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/55. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. február 11-15. 2019.
A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N Í T É L E T E T :
Szegedi Ítélőtábla A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N A Szegedi Ítélőtábla a Szegeden, 2005. évi december hó 13. napján tartott fellebbezési nyilvános ülés alapján meghozta a következő Í
Fővárosi Törvényszék
Fővárosi Törvényszék 2017.01.15.-01.19. 2017. 01. 15. Fővárosi Törvényszék II. emelet 93. sz. tárgyalóterem 14.B.925/2017 P. G. és társa nyereségvágyból elkövetett emberölés 2018. 01. 15. 9.00 A vádirat
A közvetítői eljárás
A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosításáról szóló T/18090. számú törvényjavaslat közvetítői eljárást érintő rendelkezései 85. (4) A Be. 190. -a a következő (3) bekezdéssel egészül ki,
26. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.06.24-28.
1 / 42 2013.06.24. (HÉTFŐ) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA 26. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.06.24-28. Debreceni Ítélőtábla Sz. K. + 1 fő Emberölés bűntette 2013.06.24. 09:00 Az első fokon eljáró Debreceni
A 43. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.10.21-25.
1 / 29 2013.10.21. (HÉTFŐ) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla A 43. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.10.21-25. P. M. + 3 fő Rablás bűntette 2013.10.21. 09:00 Az elsőfokon eljárt Miskolci Törvényszék
Fővárosi Törvényszék
Fővárosi Törvényszék 2019.10.14. - 2019.10.18. 2019.10.14. Fővárosi Törvényszék I. 97. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás bűntette 2019.10.14. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs.-t és tíz társát
7. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015.02.09.-02.13.
2015.02.09. (hétfő) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA 7. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015.02.09.-02.13. Debreceni Ítélőtábla F.M.L. + 6 fő Sikkasztás bűntette 2015.02.09. 09:00 Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék
21. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015.05.18-22
21. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015.05.18-22 2015.05.18. HÉTFŐ DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla N. J. Erős felindulásban elkövetett emberölés bűntette 2015.05.18. 09:00 Információ: Az elsőfokon
T Á J É K O Z T A T Ó. bűnüldözésről
T Á J É K O Z T A T Ó a bűnüldözésről 2008. év Kiadja: Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Büntetőpolitikai Főosztály, valamint Legfőbb Ügyészség Számítástechnika-alkalmazási és Információs Főosztály
Tatabányai Törvényszék
Tatabányai Törvényszék 2018.03.26.-03.29. 2018.03.26. TATABÁNYAI TÖRVÉNYSZÉK 6. tárgyalóterem 17.B.69/2017. K. M. és társa jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének
AZ 5. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.01.27-31.
1 / 55 AZ 5. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.01.27-31. 2014.01.27. (HÉTFŐ) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla B. M. Csalás bűntette 2014.01.27. 09:00 Az elsőfokon eljárt Debreceni Törvényszék
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2019.06.24.-06.28. 2019. 06. 24. Szegedi Törvényszék 117. sz. tárgyalóterem B.139/2019. Cs. I. J. és társai Költségvetési csalás bűntette és más 2019. június 24. 9.00 A vádirat lényege
Rendkívüli és egyéb események jelentésének szabályai 2015.
Rendkívüli és egyéb események jelentésének szabályai 2015. Rendészeti Szabályzat 3. sz. melléklete Hatályba lépett: 2015. A szabályzat hatálya Kiterjed a Javítóintézet minden dolgozójára, és növendékére.