A 6. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A 6. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.02.03-02.07."

Átírás

1 A 6. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK (HÉTFŐ) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla B.A.K. Emberölés bűntette :00 Az elsőfokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2013 októberében B. A. K. vádlottat emberölés bűntette miatt 15 év fegyházbüntetésre és végleges hatályú kiutasítás mellékbüntetésre ítélte. Az ítélet ellen a vádlott felmentésért, védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott, ukrán állampolgár, kishatárátlépő birtokában rendszeresen járt át lakóhelyéről Magyarországra a határmenti falvakba, ruházatában kisebb mennyiségű ukrán adó- és zárjegyű cigarettát csempészett és árult, illetve alkalmi munkát is végzett, akárcsak a kárpátaljai lakosok nagy része. A Mezőladányban élő id. K. I. sértett alkalmanként vásárolt ukrán cigarettát a vádlottól októberében egy alkalommal a vádlott éjszakai szállást kért a sértettől, aki ezt megtagadta. Ezt követően a vádlott elhatározta, hogy visszatér a sértett házához és akár erőszakkal is, de pénzt szerez tőle. Így is történt. Az idős ember beengedte a lakásba a vádlottat, mivel azonban nem adott neki pénzt, B. A. K. bántalmazta a sértettet. Egy hosszúkás kemény tárggyal a sértett fejét, halántékát ütötte, egy konyhai késsel pedig nyakon szúrta a férfit, majd a földön fekvő sértettet nagy erővel megrúgta. Id. K. I. olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A bántalmazás után a vádlott átkutatta a sértett lakását és Ft-tal távozott, majd a Lónyai Határátkelőhelyen elhagyta az országot. Néhány nappal később nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene és Oroszországban elfogták májusában adták át a magyar hatóságoknak. Első nyilvános ülés. Fórizs Ildikó ForizsI@dit.birosag.hu sajto@dit.birosag.hu 0630/ Debreceni Ítélőtábla K. P. J. r.ftzls + 1 fő Hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette :00 Az elsőfokon eljárt Egri Törvényszék 2013 októberében K. P. J. I. r. vádlottat hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette és társtettesként elkövetett jogellenes fogvatartás bűntette miatt 2 év börtönbüntetésre és rendfokozatban visszavetésre ítélte. A bíróság a szabadságvesztés végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette és s vádlottat előzetes mentesítésben részesítette. B. K. II.r. vádlottat, bűnsegédként elkövetett bántalmazás hivatalos eljárásban bűntette és társtettesként elkövetett jogellenes fogvatartás bűntette miatt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre és rendfokozatban visszavetésre ítélte. A bíróság a szabadságvesztés végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette és a vádlottat előzetes mentesítésben részesítette. Az ítélet ellen az ügyész a vádlottak terhére jelentett be fellebbezést az előzetes mentesítés alkalmazásának mellőzéséért, míg a védők a tényállás téves 1 / 42

2 megállapítása miatt, felmentésért fellebbeztek. A bíróság által megállapított tényállás szerint K. P. J. I.r. vádlott a cselekmények idején a Füzesabonyi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi és Közlekedésrendészeti Osztályának főtörzszászlósa, járőrvezető beosztásban. B. K. II.r. vádlott járőrtársa volt I.r. vádlottnak, 2011 novemberében gépkocsizó szolgálatot láttak el Füzesabony belterületén. Az egyik utcán egy baráti társaságban tartózkodó ifj. M. P. sértettet igazoltatták. Ennek során I.r. vádlott, a sértett nevére kiállított személyigazolvány plasztik kártya élével indokolatlanul orrnyergen ütötte a sértettet, melyet a férfi szóvá is tett. Ezt követően I.r. vádlott még egyszer ugyanilyen módon és ugyanott megütötte a sértettet. I.és II.r. vádlott megegyezett abban, hogy ifj. M. P. sértettet előállítják a kapitányságra. Megbilincselték a fiút és a Füzesabonyi Rendőrkapitányság épületébe szállították, ahol a folyosón lévő radiátorhoz bilincselték. A vádlottak a sértett édesanyjának, Mné T. Gy. rendőr őrnagynak megérkezését követően bocsátották szabadon a sértettet. I. és II. r. vádlott nem ismerte el a terhükre rótt cselekmények elkövetését. Első nyilvános ülés. Fórizs Ildikó ForizsI@dit.birosag.hu sajto@dit.birosag.hu 0630/ DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK Azt hitték hogy pedofil február 03. hétfő február 05. szerda február 07. péntek Emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények B. 86/2013 Debreceni Törvényszék, Széchenyi u. 9. I/100. Bizonyítási eljárás folytatása - tanúkihallgatások A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség szerint a vádlottak jól ismerik egymást, évek óta szomszédok, közeli ismerősök voltak Hajdúsámson Sámsonkertben. Mindhárman ugyanannak a kocsmának voltak a törzsvendégei, az ital mindhármuk életének rendszeres szereplője volt. A vádirati tényállás szerint a bűncselekmény sértettje az I.r. vádlott házában szemben lévő elhanyagolt, romos házban lakott, egyedül. Több évet töltött börtönben, ahonnan 2012 júliusában szabadult. A bevonulása előtti időszakban úgy 4 évvel korábban terjedt el az a hír, hogy a II.r. vádlott akkor 7 éves kislányát az egyik környékbeli férfi szexuálisan molesztálta. A gyermek barátnőjével hazafelé tartott, amikor az illető mutogatta nekik a nemi szervét. Akkor a kislány a későbbi - sértett házához vezette édesanyját, mondván, ő volt a mutogató. Az anya igyekezett az apa elől egy ideig elhallgatni a történteket, majd csak akkor mesélte el, miután a L.I. börtönbe vonult. Az asszony ugyanis attól tartott, hogy a férfi elégtételt vesz, ha korábban értesül az esetről. Négy évvel később tehát, augusztus 10-én munka után a sámsonkerti kocsmában futott össze az I.r. B. Attila, a II.r. D. János és a III.r. Sz. Józsefné. Italozás közben szóba került, hogy L.I. vagy ahogyan ők egymás között emlegették: a pedofil - letöltötte büntetését és újra itthon van. Miután mindenki meglehetősen ittas volt, hazafelé indultak. A III. rendű vádlott azonban egy ismerősével visszafordult és folytatta a kocsmázást, majd fél 12-kor indult ismét haza. Ekkor találkozott össze a II.r. vádlottal, aki egy családi vita után a háza közelében az utcán üldögélt. Beszélgetésbe elegyedtek és megint szóba került a többéves történet, a két vádlott azt taglalta, hogy valamilyen módon csak számon kellene kérni a II.r. vádlott gyermekét ért régi sérelmet, így eldöntötték, hogy felkeltik az I.r. vádlottat és hárman elmennek L.I.-hez. Ekkor már hajnali egy-két órára járt az idő, az elsőrendű vádlottat azonban a vád szerint nem kellett sokáig győzködni. Miután megtudta, hogy a II.r. vádlott már kereste a férfit, aki elbújt előle, felháborodott és nekivágtak az éjszakának. A sértett házán ajtó sem volt, világítás híján öngyújtóval tájékozódtak, végül elbújva találták meg odabent. B. Attila ugyanis egy öntözőcső darabbal folyamatosan ütögette az ablakkereteket, 2 / 42

3 hogy jól megijessze a férfit. Gyere ki te rohadt k..csög, pedofil ordított a vádirat szerint a kislánya miatt felbőszült apa, és ezzel a lendülettel ököllel megütötte és le is fejelte a sértettet. Ruhájánál fogva kihúzták az udvarra, fejét ütötték-rúgták. Az ügyészség azt állapította meg, hogy a III.r. vádlott ekkor ment be az udvarra és ő is bántalmazta a magatehetetlen embert. Mivel azonban észrevette, hogy a férfi eszméletlen, abbahagyta, vízzel fellocsolta, majd a másik két vádlottal együtt távozott. Másnap reggel az I.r. vádlott vette észre, hogy a sértett még mindig az udvaron fekszik, a II.r. vádlotthoz szaladt, de csak annak élettársát találta otthon. A nő felmérve a sértett súlyos állapotát, azonnal riasztotta a mentőt és a rendőrséget. L.I. életveszélyes állapotban került kórházba, az agysérülések és a koponyán belüli vérzések miatt azonban maradandó egészségkárosodást szenvedett. A férfit a mai napig egy ápolási otthonban kezelik, magatehetetlen állapota miatt ideiglenes gondnokot kellett mellé kirendelni. További információ: Tatár Timea, Debreceni Törvényszék, 36/ Dr. Veszprémyné Dr. Szajkó Márta sajtótitkár, Debreceni Törvényszék, 36/ sajto@debrecenit.birosag.hu, 36/ FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK Fővárosi Törvényszék, II B.1631/2011 csalás , :30 A Főtáv Zrt. gazdálkodásával kapcsolatban indult büntetőügyben a Fővárosi Főügyészség különösen nagy kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás bűntette, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt emelt vádat a Főtáv Zrt. volt vezérigazgatója és hét társa ellen. A vádiratban foglaltak szerint a vádlott az igazgatósági tagok megtévesztésével rábírta a Főtáv Zrt. igazgatóságát, hogy adja hozzájárulását a sem közületi hőszolgáltatási tevékenység végzésére engedéllyel, sem pedig a csepeli R. L. lakópark, mint társasház irányában érvényes hőszolgáltatási szerződéssel nem rendelkező, az egyik vádlott vezetése alatt álló H. XXI. Kft. által létrehozott, Cs. H. Kft. megvásárlásához. A jóváhagyás alapján a Főtáv Zrt. - a vádlott által aláírt szerződéssel március 13-én 180 millió forintért megvásárolta a nevezett kft.-t, amelynek azonban sem anyagi lehetősége, sem technikai tudása nem volt a társasház fűtési rendszerének kiépítésére. A lakópark komplett fűtési-, és hűtési rendszerének kiépítését a későbbiekben a Főtáv Zrt. végezte el további kb. 300 millió forintért. A szerződés megkötésével a felek célja az volt, hogy anyagi fedezetet nyújtsanak a vádlott által vezetett Cs. L. Zrt. részére a lakópark kivitelezési munkálatainak befejezése céljából. Az I. r. vádlott a fenti cselekményével II. és III. r. vádlottak segítségével ténylegesen 120 millió forint kárt okozott. A korábban vázolt cél elérése érdekében a Főtáv Zrt. által a Cs. H. Kft. vételárának első részleteként július 23-án a III. r. vádlott által vezetett H. XXI. Kft.-nek átutalt 120 millió forintból a vádlott július 24-én részvények átruházása címén forintot a IV. r. vádlott által vezetett a lakópark építésében fővállalkozóként résztvevő M. Zrt.-nek utalt át. A IV. r. vádlott, az M. Zrt. vezetője, az általa tudottan bűncselekményből származó, átutalt összeget, továbbutalta az építkezésben részt vevő társaságoknak, így közreműködött a bűncselekményből származó pénzösszeg megszerzésében, eredetének leplezésében, illetve megváltoztatásában. A fentieken túl az I. r. vádlott az V. r. vádlott rábírására, 2007 novemberében a káposztásmegyeri jégcsarnok fűtési rendszere kiépítése beruházási költségeinek biztosítása érdekében indokolatlan és aránytalan díjszabást tartalmazó reklámszerződést kötött a káposztásmegyeri jégcsarnok üzemeltetőjével annak ellenére, hogy az adott időszakra vonatkozóan már volt létező reklámszerződése a jégcsarnok legnagyobb bérlőjével. Ennek megfelelően a Főtáv Zrt január 7-én 24 millió forintot utalt át az üzemeltető cégnek. 3 / 42

4 Ugyanebben az időszakban az I. r. vádlott rábírta a DHK Zrt. vezetőjét, a VI. r. vádlottat, hogy a Fõtáv Zrt.-hez hasonlóan szükségtelen és indokolatlan reklámszerződést kössön a csarnok üzemeltetőivel a fűtési rendszer kiépítése költségeinek biztosítása céljából. A DHK Zrt. a szerződés alapján január 7-én 7,2 millió forintot utalt át az üzemeltetőnek. A vádlott cselekményével az V. r. vádlott felbujtására a Főtáv Zrt.-nek 24 millió forint, míg a szintén vádlott a DHK Zrt.-nek 7,2 millió forint vagyoni hátrányt okozott. Az I. r. vádlott 2008.júniusában szükségtelen, szakmai elvárások és hasznosítási cél nélküli szerződést kötött a P. E. Kft.-t képviselő A VIII. r. vádlottal a Főtáv Zrt júliusa és májusa közötti sajtómegjelenéseinek elemzésére, annak ellenére, hogy a Zrt. saját kommunikációs igazgatósága is képes lett volna a feladatot elvégezni. A vádlott cselekményével 3 millió forint vagyoni hátrányt okozott a Főtáv Zrt.-nek. Az ügyben a februári tárgyalási napokon perbeszédek várhatók. Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Tel.: , , Fax.: sajto@fovarosit.birosag.hu Fővárosi Törvényszék, II., Fő u , II. tárgyaló 15.B.516/2013 emberölés bűntette :30 A Fővárosi Főügyészség vádirata szerint: az I. r. vádlott körül ismerkedett meg a II. r. vádlottal, aki egyik bizalmasa lett, év során elsősorban testőri, sofőri feladatokat látott el az I. r. vádlott mellett. A III. r. vádlott az 1990-es évek elejétől különböző budapesti szórakozóhelyeket üzemeltetett, így került kapcsolatba az I. r. vádlottal, valamint a sértettel is. L. A év során egy takarékszövetkezetet kívánt létrehozni, mely kapcsán több millió forintot kapott az I. r. vádlottól és a sértettől is. L. A. jelentős tartozást halmozott fel az I. r. vádlott és a sértett felé és még abban az évben tartozásai kiegyenlítése nélkül külföldre távozott. Ezt követően az I. r. vádlott és a sértett a kölcsönadott pénzösszegek fejében egyaránt jogot formáltak L. A-hoz köthető 3 budapesti ingatlan tulajdonjogára. Az I. r. vádlott közölte a sértettel, hogy mindenképpen igényt tart az ingatlanokra, mire a sértett kijelentette, hogy egy kivételével ő is ragaszkodik az ingatlanokhoz és akkor sem adja át azokat, ha az I. r. vádlott megöli, vagy megöleti őt. Ezt követően az I. r. vádlott elhatározta, hogy megöleti a sértettet és intézkedéseket tett az emberölés elkövetésének megszervezésére. A cselekmény előkészítésébe és végrehajtásába a II. r. és a III. r. vádlottat is bevonta. Az I. r. vádlott október 28. napján M. T-vel és annak ismeretlen társával kézigránátot dobatott egy a sértetthez köthető budapesti autószalonra és a mellette lévő pizzériára. A sértett az autószalonban több olyan gépjárművet helyezett el, melyet az általa biztosított kölcsönöket nem fizető adósok értékesítés végett adtak át a részére. Az I. r. vádlott rávette a III. r. vádlottat arra, hogy anyagi ellenszolgáltatás fejében segítséget nyújtson a sértett megöléséhez oly módon, hogy információt szolgáltat a sértett napirendjére, tartózkodási helyére vonatkozóan. A cselekmény elkövetésének helyszínéül a III. kerületi Ladik utcát jelölték ki, ahova a sértett ügyintézés céljából ment volna. A helyszínt előzetesen felmérték és megtervezték a cselekmény végrehajtását is. Az I. r. vádlott a sértett megölése érdekében beszerzett egy lőfegyvert, amelyet átadott a II. r. vádlottnak. A III. r. vádlott telefonon tájékoztatta az I. r. vádlottat, hogy a sértett november 1-jén 11 órára 4 / 42

5 megy a Ladik utcába. A helyszínen a sértett gépkocsijánál a II. r. vádlott a nála lévő lőfegyverrel célzottan fejen lőtte a sértettet, aki a helyszínen életét vesztette. A III. r. vádlottat a helyszínről tanúkénti kihallgatása végett a rendőrségre szállították. A III. r. vádlott a nyomozó hatóság előtt tett tanúvallomásában tudatosan téves személyleírást adott az elkövetőről. Az ügyészség az I. r. vádlottat felbujtóként, előre kitervelten és nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével, a II. r. vádlottat előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettével, a III. r. vádlottat bűnsegédként, előre kitervelten és nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével vádolja. A február 3-i tárgyalási napon perbeszédek várhatók. Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Tel.: , , Fax.: sajto@fovarosit.birosag.hu KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK Bíróság KECSKEMÉTI JÁRÁSBÍRÓSÁG I. emelet 123. tárgyaló vádlott T. T. ügy orgazdaság bűntette és más bűncselekmény időpont február óra Kezdődik az Ausztriában ellopott gépkocsival kapcsolatos orgazdasággal vádolt férfi büntetőpere A vádirat szerint a vádlott május 15. napján 20 órát közvetlenül megelőző időben korábbi megállapodás eredményeként a kecskeméti tartózkodási helyén ismeretlen személytől vagyoni haszon végett, a forgalmi árnál jóval alacsonyabb összegért megszerezte a május 14. napjáról május 15. napjára virradó éjjel a nyomozás során ismeretlenül maradt személy által az ausztriai Krems, An der Schütt 3. szám alatt található Peugeot márkakereskedésből jogtalanul eltulajdonított, a Schengeni Azonosító Rendszerben körözés alatt álló járműként szereplő Peugeot Partner Tepee típusú gépkocsit. A vádlott a megszerzett és előző éjjel Ausztriából eltulajdonított Peugeot Partner Tepee típusú gépkocsi szétszerelését május 15. napján megkezdte a kecskeméti ingatlanában, ennek során az autó egyedi azonosításra alkalmas jelzéseit eltávolította és megsemmisítette, az autó 2 db alumínium típustábláját kettétörte és felgyújtotta, valamint a jármű azonosítóinak átalakítását megkezdte, amikor a NAV Bács-Kiskun Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóságának járőrei jövedéki ellenőrzésük során tetten érték. A jármű elkövetéskori kiskereskedelmi forgalmi értéke ,-Ft volt. A gépkocsi tulajdonosának a jogtalan eltulajdonításból eredő kárából a jármű lefoglaláskori maradványértéke alapján ,-Ft kár megtérült. A vádlott május 15. napját megelőzően, pontosan meg nem határozható időben ismeretlen személytől kábítószernek minősülő anyagot szerzett meg. A NAV Bács-Kiskun Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóságának járőrei a május 15. napján tartott házkutatás során lefoglalták a vádlott által birtokolt és az ingatlan egyik szobájának fiókos szekrényében tárolt, egy szál cigarettába és egy nejlonzacskóba csomagolt anyagmaradványokat, amelyek az igazságügyi vegyészszakértői vélemény szerint összesen 2,14 gramm nettó tömegűek és kannabiszra jellemző kannabinoid vegyületeket, köztük delta-9- THC-t tartalmaznak. A vádlott által birtokolt és tőle lefoglalt anyag kábítószernek minősül, amely hatóanyagtartalma a csekély mennyiség felső határát nem éri el. Az ügyészség a vádlottat mint többszörös visszaesőt -orgazdaság bűntettével, egyedi 5 / 42

6 azonosító jellel visszaélés bűntettével valamint kábítószer birtoklásának vétségével vádolja és fegyházbüntetés kiszabását indítványozza. A vádlott előzetes fogvatartásban van. InformácIó: Dr. Sárközy Szabolcs elérhetőségek sarkozysz@kecskemetit.birosag.hu Bíróság KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK fszt. 10. számú tárgyaló vádlott D. M. és társai ügy emberrablás bűntette és más bűncselekmények Folytatódik a Szegeden elkövetett emberrablás tárgyalása időpont február 3. 9 óra Folytatódik a Kecskeméti Törvényszéken az a 9 vádlottas 6 férfi és 3 nő - büntetőügy, melynek tárgyát többek között különösen súlyos hátrányt okozó emberrablás bűntette képezi. Az ügyben a Csongrád Megyei Főügyészség emelt vádat, melynek lényege szerint a II.r. vádlott 2008-ban rávette az egyik akkor 17 éves sértettet, hogy az egyik szegedi bárban táncoljon. A sértett a bárban szexuális szolgáltatást is nyújtott, mellyel napi ,- forintot keresett meg, amit átadott a II.r. vádlottnak. Ezután a II.r. vádlott rávette a sértettet, hogy ezen tevékenységét Hollandiában folytassa, ahol már napi átlagban 400 Eurót keresett 1 hónapig, majd visszajött Magyarországra, ahol ismét bárban és az út mellett is prostituáltként dolgozott. A sértett az összes bevételét átadta a vádlottnak, aki elégedetlen volt a bevétel nagyságával és többször bántalmazta a sértettet, aki egy kivétellel, amikor az egyik ujja eltört - nem fordult orvoshoz. A sértett ezen időszakban ismerkedett meg a II.r. vádlott testvéreivel, az I. és a III.r. vádlottakkal, akik szintén több alkalommal bántalmazták őt. A sértett 2010 januárjától kezdődően egy barátnőjével tovább folytatta a prostitúciós tevékenységet Svájcban, amiben a II.r., és az V.r. vádlottak - az I.r. vádlott unokatestvére valamint a III.r. vádlott testvére nyújtottak segítséget. A sértettek 2010 júniusában hazautaztak Szegedre, mert nem érezték jól magukat. Ebben a III.r. vádlott testvére próbálta erőszakkal megakadályozni őket, ami miatt a sértettek feljelentése kapcsán - ellene emberkereskedelem gyanúja miatt eljárás indult és Svájcban le is tartóztatták. Miután a sértettek hazatértek Szegedre, egyiküket aki gyermekkorú lánytestvére társaságában volt - a III.r. vádlott a Mars téren - élete kioltásával fenyegetőzve -arra kényszerítette, mutassa meg a másik lány lakóhelyét. Ez megtörtént, azonban az itt lakó sértett nem nyitott ajtót. Ekkor a III.r. vádlott a társaságában lévő testvérpár sértettet egy lakásba kényszerítette, ahol az I.r., a IV.r. és a VI.r. vádlottak tartózkodtak. Itt az idősebb korábban prostituáltként dolgozó sértettet a vádlottak megfenyegették, hogy megölik, ha nem vonja vissza a Svájcban tett terhelő vallomását az I.r. vádlott bántalmazta is -, illetve közölték vele azt is, addig nem mehet haza a testvérével, amíg ez nem történik meg. Ezután a VIII.r. vádlott - magát rendőrnek kiadva elhozta ebbe a lakásba a másik, korábban prostituáltként dolgozó sértettet is, akivel a vádlottak szintén azt közölték, addig nem mehet haza, amíg a terhelő vallomását vissza nem vonja. Az I.r. vádlott ököllel és baseball ütővel is megütötte őt, a nyakához pedig kést szegezett. A vádlottak végül az egyik sértett kiskorú testvérét kísérettel hazaengedték, majd a két másik sértett nőt először két különböző lakásban helyezték el, aztán pedig egy másik -immár közös -helyre vitték. Itt az I.r. vádlott a sértetteket ököllel megverte és megrugdosta és egy késsel meg is szurkálta egyikük arcát és nyakát pedig még meg is vagdosta. Egyúttal közölte velük, hogy a vallomásuk visszavonását egy ügyvéd már elkészítette, azt le kell másolniuk és Svájcba elküldeniük. Ez meg is történt. A vádlottak a sértetteket végül több hét elteltével - azért engedték el, mert a rendőrség már eltűntként - körözte őket. 6 / 42

7 A vádlottak azonban még ezt követően is irányították az egyik sértetteket, akit Svájcba is kivitték, hogy terhelő vallomását vonja vissza szóban is. Ez megtörtént, azonban a sértett a többszöri kihallgatás eredményeként feltárta, hogy kényszerből vonta vissza a vallomását, ami miatt az I.r., a II.r., a III.r., a IV.r. és a VI.r. vádlottak életveszélyesen megfenyegették és ismételten foglyul ejtették és csak másfél hét elteltével engedték szabadon, de továbbra is figyelték. Miután az utcán az I.r. és a IX.r. vádlott az utcán bántalmazta, a sértett rendőri segítséget kért és feltárta az eseményeket. A vádlottak közül öten vannak előzetes letartóztatásban. A Főügyészség valamennyi vádlott vonatkozásában végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt. Ítélethirdetés még nem lesz. Dr. Sárközy Szabolcs elérhetőségek sarkozysz@kecskemetit.birosag.hu 7 / 42

8 (KEDD) KÚRIA KÚRIA B. I. tanács fsz. 3. sz. tárgyalóterem L. Gábor Adócsalás bűntette A terhelt 2002/2006. években, mint gazdálkodó szervezet önálló képviseletre jogosult ügyvezetője az általános forgalmi adó és a társasági adó fizetési kötelezettségét oly módon csökkentette jogosulatlanul, hogy valóban tartalmú számlákat állított be a cég könyvelésébe. A tényállásban rögzített időszakban összesen forint adóhiányt okozott. Dr. Kónya István 06-1/ KonyaI@kuria.birosag.hu kuria@kuria.birosag.hu KÚRIA B. I. tanács fsz. 3. sz. tárgyalóterem M. Zoltán Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése bűntette A terhelt, mint gazdálkodó szervezet ügyvezetője éven két pályázatot nyújtott be EU integráció kezelésű előirányzatból vissza nem térítendő támogatás megszerzése érdekében. A támogatót a jogszerűen igényelhető támogatás összege tekintetében megtévesztette, és valótlan tartalmú magánokiratot csatolt. 25 millió és forint jogszerűtlen támogatást szerzett meg és években fiktív számlák felhasználásával részben jogosulatlanul igényelt vissza áfát, részben valótlan tartalmú adóbevallások benyújtásával csökkentette a fizetendő áfa összegét. 8 / 42

9 Dr. Kónya István 06-1/ KÚRIA B. III. tanács fsz. 9. sz. tárgyalóterem Cs. András Tartás elmulasztásának vétsége Az eljárt bíróság a terheltet bűnösnek mondta ki tartás elmulasztásának vétségében, és ezért próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. Az irányadó tényállás alapján június 1. és november 30. között nem tett eleget gyermektartási díj fizetési kötelezettségének, és az ellene kezdeményezett végrehajtási eljárás sem vezetett eredményre. A bíróság megállapította, hogy a hátralék tekintetében az önhiba a terhelt részéről megállapítható, mivel egészséges, munkaképes és a vádbeli időszakban alkalmai munkát végzett. A jogerős határozat ellen a megyei főügyészség nyújtott be a terhelt terhére felülvizsgálati indítványt a szabadságvesztés próbaidőre történő felfüggesztésének mellőzése érdekében. Dr. Kónya István 06-1/ KonyaI@kuria.birosag.hu kuria@kuria.birosag.hu DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla R. Ené + 1 fő Életveszélyt okozó testi sértés bűntette :00 9 / 42

10 Az elsőfokon eljárt Debreceni Törvényszék 2013 szeptemberében R. Ené I.r. vádlottat testi sértés bűntettének kísérlete miatt, mint erőszakos többszörös visszaesőt 2 év fegyházra és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. R. M. II.r. vádlottat 1 év börtönre ítélte, melynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet ellen a vádlottak és védőik felmentés érdekében fellebbeztek. A bíróság által megállapított tényállás szerint I.r. vádlott a férjével R. E. sértettel, valamint bátyjával R. M. II.r. vádlottal egy háztartásban élt Hosszúpályiban márciusában II.r. vádlott és R. E. sértett alkalmi munkát végzett, melynek során mindketten alkoholt fogyasztottak. A munka végeztével hazatérve a sértett átadta bérét feleségének, I.r. vádlottnak, hogy abból vásároljon be. I. és II.r. vádlott, mindketten már ittas állapotban elindultak a boltba, azonban a közelben lévő csárdáig jutottak, ahol tovább italoztak. A sértett a keresésükre indult, majd mindhárman tovább ittak a csárdában. A hazafelé úton szóváltás alakult ki közöttük, ami otthonukban is folytatódott. Ennek során I.r. vádlott egy konyhai késsel, 4 alkalommal megszúrta R. E. sértettet, aki viszont többször megütötte I.r. vádlottat. Ekkor azonban II.r. vádlott is bekapcsolódott a verekedésbe, ami az utcán is folytatódott. A sértett végül a település orvosi ügyeletére ment, ahonnan mentővel a Kenézy Kórházba szállították. Itt ellátták, azonban a szemészetre már nem ment át R. E. hanem az éjszakai órákban gyalogosan hazament Hosszúpályiba. A bántalmazás következtében fennállt a súlyosabb, 8 napon túl gyógyuló sérülés kialakulásának a veszélye. A vádlottak, illetve a sértett az események ellenére jelenleg is együtt laknak a településen. Első nyilvános ülés. Fórizs Ildikó ForizsI@dit.birosag.hu sajto@dit.birosag.hu 0630/ Debreceni Ítélőtábla Z. I. Lopás vétsége :00 Az elsőfokon eljárt Debreceni Városi Bíróság 2012 októberében Z. I. vádlottat 2 rb. szabálysértési értékre, üzletszerűen elkövetett lopás vétsége miatt, mint többszörös visszaesőt 3 hónap börtönre és 1 év közügyektől eltiltásra ítélte. A másodfokon eljáró Debreceni Törvényszék 2013 októberében az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a vádlottal szemben 1 rb. lopás vétsége tekintetében az ítéletet hatályon kívül helyezte és az eljárást megszüntette. Egyebekben az ítéletet helybenhagyta. A másodfokú bíróság ítéletet ellen a vádlott fellebbezett enyhítésért. A bíróság által megállapított tényállás szerint Z. I. rendszeres haszonszerzésre 2012 februárjában, Debrecenben egy Csapó utcai üzletből Ft értékben tulajdonított el csokoládét. Augusztusban egy Somlyai utcai boltból Ft értékű csokoládét tulajdonított el. Mindkét esetben a teljes egészében megtérült a kár. A vádlott beismerte a terhére rótt bűncselekmények elkövetését. Első nyilvános ülés. Fórizs Ildikó ForizsI@dit.birosag.hu sajto@dit.birosag.hu 0630/ Debreceni Ítélőtábla T. B. + 1 fő Vesztegetés bűntette :15 10 / 42

11 Az elsőfokon eljárt Miskolci Törvényszék 2013 augusztusában T. B. I.r. vádlottat felbújtóként, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és felbujtóként, folytatólagosan elkövetett magánokirathamisítás vétsége miatt Ft pénzbüntetésre ítélte. I.r. vádlottat az ellene emelt gazdálkodó szervezet dolgozója által folytatólagosan, kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntettének vádja alól felmentette. H. S. A. II.r. vádlottat folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt Ft pénzbüntetésre ítélte. II.r. vádlottat az ellene emelt gazdálkodó szervezet dolgozójának kötelessége megszegésére irányuló folytatólagosan elkövetett vesztegetés bűntettének vádja alól felmentette. Az ítélet ellen az ügyész élt fellebbezéssel I. és II.r. vádlottak terhére a vesztegetés bűntette miatt részfelmentő rendelkezések miatt. A vádlottak és védőik az ítéletet tudomásul vették. A bíróság által megállapított tényállás szerint I.r. vádlott 2011 februárja és áprilisa között egy miskolci székhelyű kft alkalmazásában dolgozott takarító beosztásban. Munkáltatója utasítására azonban ténylegesen a vas- és fémhulladék felvásárlásával foglalkozó, hajdúhadházi székhelyű cég miskolci telephelyén végzett mérlegelői feladatokat. A lakosságtól beérkező hulladékot vette át, osztályozta és mérlegelte. II.r. vádlott nyugdíja kiegészítéseként alkalmanként fémhulladékot gyűjtött és adott le a miskolci telepen. T. B. I.r. vádlott felajánlotta egy alkalommal H. S. A. II.r. vádlottnak, hogy nagyobb mennyiségű fémhulladékot írna a megállapodásra, majd az így kapott többletpénzt II.r. vádlott odaadja neki, melyből alkalmanként Ft-ot visszakap II.r. vádlott márciusa és áprilisa között összesen 23 alkalommal történt ez meg, így Ft-tal nagyobb összeget fizetett ki a pénztáros II.r. vádlottnak, aki a megállapodásnak megfelelően járt el. A pénztárosban azonban kételyek merültek fel és a telephely vezetőjével figyelni kezdték I.r. vádlott tevékenységét. A telephely vezetője, egy áprilisi tételt ellenőrzött és számon kérte I. és II.r. vádlottakat. I.r. vádlott írásos nyilatkozatban elismerte tettét. Ugyanakkor a tárgyaláson nem érezte magát bűnösnek, tagadta, hogy valótlan adatokat tüntetett volna fel az írásbeli megállapodásokon. Első nyilvános ülés. Fórizs Ildikó ForizsI@dit.birosag.hu sajto@dit.birosag.hu 0630/ Debreceni Ítélőtábla G. M. Hűtlen kezelés bűntette :30 Az elsőfokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2013 májusában G. M. vádlottat folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette és sikkasztás vétsége vádja alól felmentette. Az ítélet ellen az ügyész jelentett be fellebbezést a vádlott terhére felmentése miatt, megalapozatlanság okából, az ítélet hatályon kívül helyezése és egyben a vádlott bűnösségének megállapításáért. A bíróság által megállapított tényállás szerint G. M. egy bábolnai székhelyű Zrt területi képviselője volt Szolnokon. A cég vetőmagok, növényvédő szerek, műtrágyák értékesítésével foglalkozott áprilisában a cég szolnoki központjában megjelent egy Cs. A. nevű személy, aki egy kft nevében vetőmagot, műtrágyát és növényvédő szert kívánt vásárolni júniusi dátumozással megkötötték a termeltetői szerződést takarmány kukoricára és napraforgóra. A termelő fél vállalta, hogy az általa megjelölt földterületeken 1212,2 tonna takarmánykukoricát és 62,9 tonna napraforgót termel és a későbbi termékértékesítésből fizeti ki a számlát, melynek összege csaknem 19 millió forint volt. Mindezeken túl G. M. vádlott szállítási szerződést is kötött a kft-vel. A Zrt-nek összesen így több mint 55 millió forinttal tartozott a Cs. A. által képviselt kft. A szerződésben meghatározott határidő lejártát követően a kft fizetési kötelezettségét nem teljesítette, illetve a szerződésben foglalt kötelezettségének sem tett eleget. A kft-nek Cs. A. nevű képviselője nem volt, a megjelölt földterületek helyrajzi számai részben valótlanok voltak, részben más használatában álltak. A vádlott az ügyfél azonosítását elvégezte, de a cégképviseleti jogosultságát alátámasztó okiratról fénymásolatot nem készített, mivel munkaköri 11 / 42

12 kötelezettségével nem volt tisztában. A szerződést megkötő Cs. A. és a szállításban közreműködő B. F. személyének felkutatására folytatott sikertelen nyomozással egy időben a Zrt alkalmazottja G. M. vádlott ellen indult nyomozás márciusában egy mezőtúri lakos a vádlott édesapjának egyéni gazdaságából magmaradt áruját vásárolta meg Ft összegben. Mivel a vevőnek további növényvédő szerre és vetőmagra volt szüksége, ezért a vádlott, mint a Zrt területi képviselője a cég árujából is szállított neki Ft összegért, majd 2009 májusában Ft összegben kötöttek szerződést. T. K. vevő többször fizetett úgy, hogy azt készpénzben a vádlottnak adta át. A cég pénztárába a területi képviselők által való befizetések határidejét belső szabályzat nem rendezte. A vádlott az átvett és a Zrt-t megillető Ft-ot a Zrt pénztárába 2010 februárjában befizette. Bizonyítás felvétele. Fórizs Ildikó ForizsI@dit.birosag.hu sajto@dit.birosag.hu 0630/ GYŐRI ÍTÉLŐTÁBLA Győri Ítélőtábla fszt. I. számú tárgyalóterem T. I. Fegyveresen elkövetett rablás bűntette Első nyilvános ülés, határozathirdetés várható Az elsőfokon eljárt Tatabányai Törvényszék a következő tényállást állapította meg: A vádlott (1986) május 12-én a gyenesdiási Luxor kaszinóba lépve a kezében lévő lőfegyvernek látszó öngyújtóval arra kényszerítette az ott dolgozó sértettet, hogy a kasszában lévő összeget és a váltópénzt, összesen ,- Ft-ot adja át részére. Az eltulajdonított pénzzel a helyszínről távozott, a kár nem térült meg. A vádlott december 18-án 14 óra előtt bement a tatabányai Gerecse ABC-be, ahol az ott tartózkodó sértettet lefújta a nála lévő paprika spray-vel, majd a pénztárgép kasszájából ,- Ft készpénzt tulajdonított el, és távozott a helyszínről. Ugyanezen a napon 14 óra után bement a tatabányai Mini Depó üzletbe, ahol az ott tartózkodó sértett ugyancsak lefújta a spay-vel és a pult alatti fiókból ,- Ft készpénzt tulajdonított el, és távozott a helyszínről. A vádlott december 20-án a délelőtti órákban bement a tatabányai Stop ABC-be, ahol az ott dolgozó sértettet lefújta gáz spray-vel, illetve ököllel arcon ütötte, aki a földre került, majd a kasszából ,- Ft készpénz eltulajdonított és távozott a helyszínről. A vádlott december 21-én este 7 óra körüli időben bement a tatabányai Paletta lakóparkban található vegyesboltba, ahol a sértett arcon fújta gáz sprayvel, majd a pulton lévő pénztárgépet megragadta, hogy azt elvigye, azonban a sértett ezt látva megfogta a pénztárgépet, így a vádlottnak azt nem sikerült eltulajdonítania. A vádlott december 26-án bement a tatabányai Lux élelmiszerboltba, és a kezében lévő lőfegyvernek látszó öngyújtóval arra kényszerítette az ott dolgozó sértettet, hogy a kasszában lévő 7.500,- Ft-ot adja át részére, majd az eltulajdonított pénzösszeggel távozott a helyszínről. A vádlott december 27-én 16 óra után betért a tatabányai Pikk vegyesboltba, és a kezében lévő lőfegyvernek látszó öngyújtóval arra kényszerítette az ott dolgozó sértettet, hogy a kasszában lévő ,- Ft-ot adja át részére, majd az eltulajdonított pénzösszeggel távozott a helyszínről. A fenti tényállás alapján az elsőfokú bíróság a vádlottat 3 rb. rablás bűntette (Btk (1) bekezdés (4) bekezdés a) pont) és 3 rb. rablás bűntette (Btk (1) bekezdés) és1 rablás bűntettének kísérlete és 1 rb. testi sértés bűntette miatt halmazati büntetésül, mint különös visszaesőt 13 év fegyházra és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ügyész az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta, míg a vádlott és védője enyhítésért 12 / 42

13 jelentettek be fellebbezést. Dr. Ferenczy Tamás 0630/ Győri Ítélőtábla fszt. I. számú tárgyalóterem B. T. testi sértés bűntette Első nyilvános ülés, határozathirdetés várható Az elsőfokon eljárt Tatabányai Törvényszék a következő tényállást állapította meg: A vádlott (1967) október 27-én oroszlányi lakóhelyén felkereste a sértettet, hogy aznap együtt igyanak. Miután a sértett élettársa távozott otthonról, a sértett a vádlottal kezdett kötekedni, meggyanúsította azzal, hogy lefeküdt az élettársával. Heves szóváltás bontakozott ki közöttük, amelynek hevében a sértett állon ütötte a vádlottat. A vádlott visszaütött, amitől a sértett az udvari wc előtti linóleumra huppant. Ezután a sértett megfenyegette a vádlottat, hogy vasvillával leszúrja, ezért a vádlott dühében hasba rúgta a sértettet. A vádlott a verés után bevonszolta a házba a magatehetetlen sértettet és az ágyra fektette, majd távozott anélkül, hogy a mentőket kihívta volna. Azonban a sértett élettársának keresésére indult, majd közölte vele, hogy agyonrugdosta a sértett, ezért siessen haza. A fenti tényállás alapján az elsőfokú bíróság a vádlottat testi sértés bűntette (Btk (1) bekezdés (6) bekezdés I. fordulat) miatt 2 év börtönre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére, hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabása, míg a vádlott és védője enyhítés érdekében jelentettek be fellebbezést. Dr. Ferenczy Tamás 0630/ ferenczyt@gyoritb.birosag.hu FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK Fővárosi Törvényszék, fsz P.23482/2011 kártérítés :00 A felperesek az iszapkatasztrófa kapcsán indítottak kártérítési pert a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. (MAL Zrt.) alperes ellen. A keresetlevél szerint a felperesek otthonát a vörösiszap teljesen elöntötte, a II. és III. r. felperesek pedig égési sérüléseket szenvedtek, miután testük a maró anyaggal érintkezett. A felperesek annak megállapítására kérik a bíróságot, hogy a vörösiszap-katasztrófa által az alperes megsértette a személyhez fűződő jogaikat, továbbá a bíróság kötelezze az alperest Ft nem vagyoni kár megfizetésére. Az ügyben a februári tárgyalási napon a bizonyítási eljárás folytatódik. Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Tel.: , , Fax.: sajto@fovarosit.birosag.hu 13 / 42

14 Fővárosi Törvényszék, II., Fő u , I. 42.Kb.393/2013 elöljárói intézkedés elmulasztásának bűntette , 06. 9:00 A 2006-os őszi események kapcsán 14 egykori, illetve jelenleg is állományban lévő rendőrrel szemben emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség Debreceni Regionális Osztálya. Az ügyészség tizenöt vádpontban részletezi a vád tárgyává tett cselekményeket, melyek kapcsán különféle bűncselekmények elkövetését rója az egyes vádlottak terhére. A vádirat rögzíti, hogy szeptember 17-én este Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök öszödi beszédének nyilvánosságra kerülését követően néhányan gyülekezni kezdtek a Kossuth téren. A kezdetben nyugodt tüntetők a résztvevők számának növekedésével - mind hangosabbak lettek, a kormányt és a rendőrséget szidalmazva új választások kiírását követelték, majd az ezerfősre nőtt tömeg átszakította a Parlament előtti lánckorlátot. Miután a tömeg egyre nőtt, újabb rendőri egységeket vezényeltek a helyszínre, s a rendőri vezetők - a megyei rendőrfőkapitányságok ügyeletének bevonásával - intézkedtek a vidéki rendőrök fővárosba rendelésére is. Másnap, szeptember 18-án este a több ezresre nőtt tömeg a Parlament köré vont kordont benyomta, majd a tüntetők egy csoportja átment az MTV székháza elé, mert be akarták olvastatni a petíciójukat. Miután nem sikerült elérniük, hogy az MTV illetékes képviselőjével tárgyaljanak, a Kossuth térről több ezres támogató tömeg érkezett hozzájuk. A vád szerint a tüntetők közül egy néhány száz fős tömeg kövekkel dobálta a székház épületét, s nemcsak a székházat, hanem az épület védelmére rendelt, a főbejárat előtti lépcsősoron sorfalszolgálatot teljesítő Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság csapatszolgálati századát is megtámadták. Kövekkel, üvegekkel, különféle tárgyakkal dobálták őket. A támadás folytán 60 rendőr megsérült, köztük olyanok, akiknek nem volt bevetési sisakja vagy pajzsa. Ezt egyébként a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság csapatszolgálati századának parancsnoka korábban jelezte az V. rendű vádlottnak - a Rendészeti Biztonsági Szolgálat műveletirányítói beosztásából eredően a század elöljárója volt - aki a jelentést tudomásul vette, a hiányok pótlására azonban bár arra módja lett volna, és védőfelszerelések is rendelkezésre álltak mégsem intézkedett. Az V. r. vádlottat ennek kapcsán 2 rb. elöljárói gondoskodás elmulasztásának bűntettével vádolják. A vádirat kitér arra is, hogy késő éjszakára már kemény összecsapás volt a rendőrség és a tüntetők között. Az egyre jobban kiszélesedő támadás miatt - Budapest rendőr-főkapitánya - II. r. vádlott a IV. r. vádlottat az épület és környéke helyszínparancsnokául jelölte ki, aki azonban e feladatát nem volt képes ellátni: az akadályozó körülményekről elöljáróinak nem tett jelentést, nem végezte el a rendelkezésére álló erők és eszközök számbavételét, így nem mérte fel a feladatba bevont rendőri erők nagyságát és felállítási helyét, illetve azokét sem, amelyeket erősítésként be lehetett volna vonni. Nem ismerte a székházba vezényelt rendőri erők parancsnokait, velük kapcsolatot nem keresett, a védendő épület sajátosságainak megismerése érdekében nem vette fel a kapcsolatot a biztonsági szolgálattal sem. A II. r. vádlottól kapott paranccsal szemben a székházba vezényelt rendőri köteléket nem irányította, nem koordinálta, így az alegységek szervezetlenül igyekeztek részt venni a székház védelmében. Mindezek alapján az ügyészség a IV. r. vádlott ellen parancs iránti, jelentős hátrány veszélyével járó engedetlenség bűntette miatt emelt vádat. A vád szerint a II. rendű vádlott a televízió által sugárzott képekből, a rádióforgalmazásokból és a rendőri jelentésekből a székháznál, illetőleg a székházban történt eseményekről tudta, hogy a rendőri egységek irányítatlansága miatt teljes káosz alakult ki. A II. r. vádlott annak ismeretében, hogy az általa a székház védelmére rendelt rendőri egységek irányítására kijelölt helyszínparancsnok az ebből fakadó feladatait nem gyakorolja, elöljárói kötelmét megszegve eltűrte, hogy parancsa nem érvényesül. Nem utasította a IV. r. vádlottat jelentéstételre, a változó helyzet értékelésére, a megtett intézkedések ismertetésére, vagy azok elmaradása okainak feltárására. G. Péter rendőr vezérőrnagy - bár tudta, hogy az MTV székházhoz vezényelt egyes rendőri alegységek a konkrét helyzetekben saját belátásaik szerint szervezték a védekezést, adtak utasítást alárendeltjeiknek -, nem intézkedett az alkalmatlanná vált helyszínparancsnok leváltására és a rendőri erőket összefogni képes rendőr helyszínparancsnokként való kijelölésére. A vád 14 / 42

15 szerint mulasztása következményeként mert a helyszínparancsnoki intézkedések elmaradásával a helyszínre vezényelt rendőri kötelékek túlnyomórészt felmorzsolódtak több rendőr megsérült, a szolgálatra jelentős hátrány következett be. Mindezek miatt az ügyészség elöljárói intézkedés elmulasztásának bűntettével vádolja a II. r. vádlottat. A vád szerint - a Rendészeti Biztonsági Szolgálat egykori parancsnoka - III. r. vádlott az MTVszékház szeptember 18-i ostromakor a rendőri erők, technikai eszközök igénybevételére vonatkozó késedelmes jelentések miatt elöljárói kötelességét megszegve az eseményt követően nem intézkedett mulasztó alárendeltjeinek felelőssége vonására, a jelentéstétel elmaradása okainak feltárására. Ha a jelentések kellő időben megtörténnek volna, a III. r. vádlott a bevetési állomány riadóztatására már korábban intézkedhet, így akár meg is előzhette volna, hogy az események nemcsak időben, de mértékükben se váljanak a bekövetkezettekkel azonossá. Mivel az ilyen rendkívüli helyzetben a jelentéstétel elmulasztása katonai bűncselekmény elkövetésének gyanúját veti fel amely a III. r. vádlott mulasztásával minden jogkövetkezmény nélkül maradt -, így az ügyészség a III. r. vádlottat emiatt elöljárói intézkedés elmulasztásának bűntettével vádolja. Egy másik vádpontban azt részletezi az ügyészség, hogy a volt országos rendőrfőkapitány vizsgálóbizottságokat hozott létre a rendőri intézkedések komplex kivizsgálására, azonban a vizsgálóbizottságok jelentéseiben megfogalmazott megállapítások ellenére két kivétellel elmulasztotta a felelősségre vonásra irányuló eljárások megindítását, nem intézkedett a jelentésekben megjelölt tárgykörökben parancsnoki tényfeltáró vizsgálat lefolytatására, így a személyi felelősségre vonások elmaradásaival a szolgálat rendjét és érdekeit jelentősen sértette. Mulasztása különösen súlyos a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság csapatszolgálati századával történtek, az Ignácz és Árvai - jelentések, illetve a IV. r. vádlottal szemben elrendelt fegyelmi eljárásban végzett meghallgatások adatai tekintetében, hiszen az időben lefolytatott parancsnoki vizsgálat akár katonai bűncselekmény megalapozott gyanúját is feltárhatta volna. A vádhatóság egy másik vádpontban arra tér ki, hogy a Rendészeti Biztonsági Szolgálat állományába tartozók közül - a törvényi előírás és annak ellenére, hogy az I. r. vádlott október 23-a előtt kifejezett és egyértelmű utasítást adott az azonosító jelvények kötelező viselésére október 23-án senki nem viselte a szolgálati azonosító jelvényt. A magasabb rendőri parancsnokoknak emellett határozott utasítást adott, gondoskodjanak, hogy az állomány viselje a szolgálati azonosító jelvényeket. Miután a parancs ellenére a REBISZ állománya a bevetési ruházaton nem viselt szolgálati azonosító jelvényt, az I. r. vádlott bár erről tudomást szerzett -, a parancs érvényesülésének elmulasztása miatt nem intézkedett a parancsnokok felelősségre vonására. Annak ellenére, hogy az eseményeket követően a közvélemény különféle híradásokon keresztül kifogásolta és sérelmezte a szolgálati jelvények bevetési öltözeten való viselésének hiányát, és ezáltal a rendőrök azonosíthatatlanságát, az I. r. vádlott azt is eltűrte, hogy a REBISZ parancsnoka e tárgykörben érdemi tényfeltáró vizsgálatot nem rendelt el, és senkivel szemben nem kezdeményezett felelősségre vonást. Az I. r. vádlott e mulasztásai a szolgálatra jelentős hátránnyal jártak, ezért a fentiek miatt 2 rb. elöljárói intézkedés elmulasztásnak bűntette a vád dr. B. László nyugállományú rendőr altábornagy ellen. A vád szerint a III. r. vádlott az utasítást figyelmen kívül hagyva a szolgálati jelvények viselésének elmaradása tárgykörben érdemi vizsgálatot nem rendelt el. Azzal, hogy eltűrte, hogy a bevetésben részt vettek ruházatukon az országos rendőrfőkapitány utasítása ellenére nem viselték az ünnepnapon a szolgálati jelvényt, az erre vonatkozó érdemi tényfeltáró vizsgálat és az esetleges felelősségre vonás elmaradása nemcsak a szolgálati, de a közérdek jelentős hátrányát idézte elő. A vádhatóság egy másik vádpontban azt rója fel, hogy a Rendészeti Biztonsági Szolgálatnál azokban az ügyekben, amelyekben a gyanúsítotti idézést ugyan kibocsátották, de a nyomozás később megszüntetésre került, fegyelmi eljárás elrendelésére intézkedések nem történtek. Fegyelmi eljárás elrendelésére csak azon 2006-os őszi eseményekkel kapcsolatos esetekben került sor, amelyekben az eljáró ügyészség a vádemelésről tájékoztatta a katonai szervezetet. A következő vádpont a október 23-án használt kényszerítő eszközök kapcsán megállapítja, hogy a csapatszolgálati feladatok során használt kényszerítőeszközökről (gumilövedék, könnygázgránát) nem készültek külön rendőri jelentések, azok alkalmazásáról az érintett időben meghatározott feladatokban részt vett osztályok vezetői tettek említést. A csupán eseményleírást tartalmazó jelentések nem tartalmazták a kényszerítőeszközök igénybe vételének okait és az egyes helyszíneken bevetett eszközök mennyisége részleteit, így - külön jelentések hiányában - 15 / 42

16 igénybevételük jogszerűségének, szakszerűségének, illetve arányosságának parancsnoki kivizsgálására sem kerülhetett sor. A vád szerint a III. r. vádlott a kényszerítőeszközök használata, alkalmazásuk körülményei, az egyes helyszeneken felhasznált gumilövedékek, könnygázgránátok mennyisége, a feladat végrehajtáshoz igazodó arányosság tárgyában nem indított vizsgálatot, így utóbb azok alkalmazásának jog-és szakszerűsége már egyáltalán nem, vagy nehezen igazolható. Különösen fontos lett volna ennek vizsgálata a Károly körúton végrehajtott lovasroham vonatkozásában, amellyel kapcsolatban számos ellentmondás folytán utóbb nem állapítható meg, hogy ki, milyen indok és adatok birtokában adott utasítást e speciális kényszerítőeszköz alkalmazására, az mennyiben volt megalapozott és indokolt. Éppen ezért abban a kérdésben sem lehet állást foglalni, felmerül-e ezzel kapcsolatban bárkinek is a büntetőjogi felelőssége. Az ügyészség a fentiek alapján a rendőr vezérőrnagy III. r. vádlott ellen 4 rendbeli, részben folytatólagosan elkövetett elöljárói intézkedés elmulasztásának bűntette miatt emelt vádat. Az ügyészség a fentieken túlmenően 10 vádpontban szeptember között történt - eset kapcsán emelt vádat elöljárói intézkedés elmulasztásának bűntette miatt egyes parancsnokok ellen, akik nem akadályozták meg alárendeltjeik bántalmazó magatartását, illetve utóbb nem jelentették azt. A vád szerint mulasztásaikkal a szolgálati és fegyelmi rendet sértették, beosztottaikban azt a képzetet erősítették, hogy a jogellenes cselekményeket észlelő elöljárók a törvényes eljárás mellőzésével és a törvénytelen módszerekkel egyetértenek, ezáltal a jogsértő cselekmények jogkövetkezmények nélkül maradhatnak, ami megalapozhatja annak reális veszélyét, hogy jövőbeni csapaterős tevékenységük során hasonló jogellenes intézkedést hajtanak végre. E tényállások alapján az ügyészség a VI. r. vádlott, a VII. r. vádlott, a VIII. r. vádlott, a IX. r. vádlott, a X. r. vádlott, a XI. r. vádlott, a XII. r. vádlott, a XIII. r. vádlott és a XIV. r. vádlott ellen elöljárói intézkedés elmulasztásának büntette miatt emelt vádat. A Központi Nyomozó Főügyészség a vádiratban indítványozta, hogy a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa az I-VI. és VIII-XIII. r. vádlottakat - a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli előzetes mentesítés mellett - felfüggesztett szabadságvesztésre, míg a VII. és XIV. r. vádlottakat pénzbüntetésre ítélje. A főbüntetések mellett a IV., a VII., a XII. valamint a XIII. r vádlottak esetében indítványozta, hogy katonai mellékbüntetésül rendfokozatban visszavetést is alkalmazzon. Az ügyben a bizonyítási eljárás folytatódik. Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Tel.: , , Fax.: sajto@fovarosit.birosag.hu GYULAI TÖRVÉNYSZÉK Gyulai Törvényszék 14.B.315/2013. számú büntetőügy hivatali visszaélés, Tárgyalás valamint hivatalos Z.A. I. rendű vádlott és 23 társa ellen időpontja: 8 óra 30 személy által február perc elkövetett közokirathamisítás bűntette 4. Második tárgyalás A vádirati tényállás szerint az I. rendű vádlott az érintett időszakban egy közoktatási intézmény igazgatója volt. Az I. rendű vádlott a egy egyéni cég képviseletében eljáró P.A. felnőttképzési szerződést kötöttek, melynek alapján a képzési díjból az egyéni cég személyenként, félévente ,- forintot fizet, az intézmény pedig az előírtnál rövidebb idő alatt, a tanórákon való megjelenési kötelezettség nélkül biztosítja az érettségi megszerzésének lehetőségét. Ennek alapján P.A. 213 tanulóval felnőttképzési szerződést kötött úgy, hogy a hallgatók a négy évfolyamra előírt képzést négy félév alatt sajátíthatták el. Az intézményben nem alkalmazták a jelentkezés rendjére irányadó szabályokat, mivel a felvételt az egyéni cégnél kezdeményezték a hallgatók, 16 / 42

17 és így az I. r. vádlott átengedte jelentkezésről való döntést. A jogszabályi előírások ellenére nem történt meg a tanulói jogviszonyt keletkeztető beíratás sem, továbbá az I. rendű vádlott szándékosan túllépte a hivatali hatáskörét azzal, hogy egyedi kérelem nélkül, egységesen engedélyezte az egyes évfolyamok előírtnál rövidebb idő alatt történő teljesítését. A képzés az intézmény pedagógiai programjában nem szerepelt, nem határozták meg a tananyagot, a beszámoltatás módját. A felnőttképzést augusztus 1-jétől a III. r. vádlott vezette. A szorgalmi időszakban a tényleges tanítási órák száma nem érte el a levelező óraszámot, és az osztályozás sem volt megfelelő, mivel osztályozó vizsga helyett a tanulók az óraadó pedagógusok által összeállított feladatlapot töltöttek ki, amelyet az oktatók minden esetben legalább elégséges osztályzattal értékeltek. A vádbeli időszakban a II. r. vádlott volt az általános igazgatóhelyettes, aki utasította a III. r. vádlottat, hogy intézkedjen az osztályok naplójának utólagos kiállítása felől. A III. r. vádlott utasítására a pedagógusok a ténylegesen megtartott tanórákon túl továbbiak megtartását is igazolták, illetve részben olyan tantárgyakat is igazoltak, melyeket az adott évfolyamon nem oktattak. A IV X. r. vádlottak látták el az osztályfőnöki teendőket, akiknek a III. r. vádlott arra is utasítást adott, hogy a naplókba utólag évközi érdemjegyeket is írjanak be, és a valótlan tartalmú osztálynaplók alapján állítsák ki a törzslapokat és a bizonyítványokat, amelyek lehetővé teszik a tanulók számára a magasabb osztályba lépést, illetve a 12. évfolyam esetén azt, hogy érettségi vizsgát tehessenek. Ennek az osztályfőnökök eleget tettek. Egyes tanulók részére az I. r. vádlott egyetértésével a II. r. vádlott is állított ki valótlan tartalmú bizonyítványt, illetve olyan személyeknek is állítottak ki bizonyítványt, akik ténylegesen nem vettek részt a képzésben. Az intézményben megsértették az érettségi vizsgára való jelentkezés szabályait is azáltal, hogy az I. r. vádlott annak ellenére, hogy tudomással bírt arról, hogy a tanulók nem teljesítették az egyes évfolyamok tanulmányi követelményeit, a jelentkezés elfogadását kizárólag a évfolyamra fizetendő képzési díjak kiegyenlítéséhez kötötte, és így az intézmény összesen 211 tanulót jelentett le az érettségi vizsga adminisztrációs rendszerébe. dr. Bagdi Árpád Gyula 20/ sajto@gyulait.birosag.hu NYÍREGYHÁZI TÖRVÉNYSZÉK Nyíregyházi Törvényszék (Nyíregyháza, Bocskai u. 2.) L. I-né különösen nagy kárt okozó üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette :45 óra 4-én fszt én I. em. 30. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vádirata szerint L. I-né vádlott az egyik női szerzetesrend magyarországi főnöknőjétől különböző valótlan ürügyekkel - többek között arra hivatkozással, hogy kifizetetlen közüzemi számlái vannak, lakbértarozása van - kölcsönöket kért azt állítva, hogy nagy értékű ingatlannal is rendelkezik, amelynek értékesítéséből származó pénzből majd a kölcsönöket vissza tudja fizetni, ám azok visszafizetése nem állt szándékában, a kölcsönöket nem a megjelölt célra fordította és a pénz visszafizetésének reális lehetősége sem állt fenn. Ily módon április 16. és július 29. között L. I-né részére összesen 97 alkalommal összesen forint átadására került sor L. I-né részére, mely összegnek a visszafizetése nem történt meg. Emellett L. I-né ismeretlen társai telefonon vették fel a kapcsolatot a rendfőnöknővel és többek között ügyésznek, közjegyző titkárnőjének, bíró titkárnőjének kiadva magukat arra hivatkozással, hogy L. I-né édesanyja után nagyobb örökség maradt, amelynek megszerzéséhez pénzre van szükség, kölcsönkértek a rend főnöknőjétől, azt ígérve, hogy az örökségből L. I-né fogja visszafizetni a pénzt. Ennek hatására a rendfőnöknő február 21. és január 10. között összesen 58 alkalommal összesen forintot utalt a megadott bankszámlákra. Ezen összegek minden esetben L. I-né vádlotthoz kerültek, azok nem arra a célra kellettek 17 / 42

18 amelyekre a vádlott ismeretlen társai hivatkoztak, és ezen összegek visszafizetése a vádlottnak és ismeretlen társainak soha nem állt szándékában, a pénzvisszafizetés nem történt meg. L. I-né ismeretlen társaival együtt összesen forint kárt okozott a szerzetesrendnek, mint sértettnek, amely nem térült meg. A megyei főügyészség L. I-né vádlottat különösen nagy kárt okozó üzletszerűen. folytatólagosan elkövetett csalás bűntettével vádolja. A törvényszék további tanúk kihallgatásával folytatja a bizonyítási eljárást. Dr. Nyakó Zsuzsanna 06-30/ sajto@nyiregyhazit.birosag.hu 18 / 42

19 (SZERDA) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla B. T. r. tőrm. + 1 fő Életveszélyt okozó testi sértés bűntette :00 Az elsőfokon eljárt Debreceni Törvényszék 2013 októberében B. T. r. tőrm. I.r. vádlottat testi sértés bűntette és hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette miatt 2 év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztette. B. M. r. tőrm. II.r. vádlottat valamint B. T. r. tőrm. I.r. vádlottat 1-1 rb. társtettesként elkövetett testi sértés bűntettének és 1-1- rb. társtettesként hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettének vádja alól felmentette. Az ítélet ellen az ügyész I. és II.r. vádlottak terhére, felmentésük miatt, továbbá I.r. vádlott tekintetében a kiszabott büntetés súlyosítása érdekében fellebbezett. I.r. vádlott és védője felmentésért jelentettek be fellebbezést. II.r. vádlott és védője az ítéletet tudomásul vették. A bíróság által megállapított tényállás szerint I.r. vádlott 2010 áprilisában egy éjszaka a Debreceni Rendőrkapitányság Bevetési Osztálya állományában járőrként teljesített szolgálatot Debrecenben. Az egyik kereszteződésben a piros lámpánál várakozva, a mellettük lévő kanyarodó sávban álló gépkocsi jobb oldali hátsó ülésén ülő ittas állapotban lévő K. Cs. Gy. sértett a lehúzott ablakon kihajolva sértő kifejezéseket hangoztatott, ezért I.r. vádlott megkülönböztető jelzés alkalmazásával a kanyarodását megkezdő személygépkocsi után indult és a buszöbölben megálló gépkocsi utasait igazoltatta. A sértett ellenszegült, ezért I.r. vádlott a teste mögött megbilincselte. A sértett a szolgálati gépkocsiba nem akart beülni ezért I.r. vádlott testi kényszert alkalmazott, majd előállította a kapitányságra személyazonosság igazolásával kapcsolatos kötelességek megszegésének szabálysértése miatt. I.r. vádlott a sértettet az előállító helyiség előterében meglökte, aki emiatt a földre esett, majd I.r. vádlott több alkalommal megrúgta a férfit. K. Cs. Gy. sértett folyamatosan hasi fájdalmakra panaszkodott, ezért I.r. vádlott értesítette a mentőket, akik a sértettet a Kenézy Gyula Kórházba szállították, ahol megállapították a sértett húgyhólyag szakadását és a lépkapu tokjának szakadását, ami közvetlen életveszélyes állapotot eredményezett, amelyet az időben végzett szakszerű orvosi ellátás hárított el decemberében I. és II.r. vádlott Debrecenben az egyik büfében igazoltattak, mert információik szerint az egyik ott tartózkodó személynél feltehetően kábítószer-kereskedelemből származó, nagyobb összegű készpénz található. Az ittas állapotban lévő B. I. sértett az igazoltatást megtagadta, ezért a rendőrök előállították a kapitányságra. Az előállító helyiségben I. és II.r. vádlottak egymással szándékegységben tettleg bántalmazták a sértettet. Majd meghallgatását követően B. I. sértett elhagyta a rendőrség épületét. Másnap délután jelentkezett a Kenézy Gyula Kórház Ambulanciáján, ahol 8 napon túl gyógyuló bordatörést és különböző arcsérüléseket állapítottak meg. Az eljárás során kétséget kizáró módon nem volt bizonyítható, hogy B. I. sértett sérüléseit pontosan hol és mikor szenvedte el. I. és II.r. vádlott tagadta a terhére rótt bűncselekmények elkövetését. Első nyilvános ülés. Fórizs Ildikó ForizsI@dit.birosag.hu sajto@dit.birosag.hu 0630/ Debreceni Ítélőtábla D. Á. + 1 fő Életveszélyt okozó testi sértés bűntette :00 19 / 42

20 Az elsőfokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2013 októberében D. Á. I.r. vádlottat testi sértés bűntettének kísérlete miatt 2 év börtönre ítélte, melynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. N. T. II.r. vádlottat garázdaság vétsége miatt Ft pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet ellen az ügyész I.r. vádlott terhére, a kiszabott büntetés súlyosítása, a próbaidő hosszabb tartamban történő megállapítása érdekében fellebbezett. II.r. vádlott és védője a jogos védelem megállapítása érdekében, felmentésért jelentettek be fellebbezést májusában mindkét vádlott Záhony egyik presszójában tartózkodott. A presszóban pultosként dolgozott I.r. vádlott élettársa. Az esti órákban már mindkét vádlott ittas állapotban volt. II.r. vádlott odament a pulthoz, hogy maga és társai részére italt rendeljen és közben a kezével ütni kezdte a pultot. I.r. vádlott ezért kérdőre vonta II.r. vádlottat, úgy hogy közben kezével felcsapta II.r. vádlott állát. Kölcsönös szóváltás, dulakodás majd verekedés alakult ki közöttük. A presszóban tartózkodók többször is szétválasztották a verekedő két férfit. Ekkor azonban I.r. vádlott hirtelen felvett egy sörösüveget, azt a nyakánál fogva a pulthoz ütötte, mire az üveg széttört. Ezt a kezében tartva megindult II.r. vádlott felé és megpróbálta őt többször nyakon szúrni. II.r. vádlott védekezett, így a keze illetve a füle sérült meg. A vádlottakat ismét a presszóban tartózkodók választották szét. A cselekmény alkalmas volt arra, hogy az ott tartózkodókban megbotránkozást, riadalmat keltsen. Első nyilvános ülés. Fórizs Ildikó ForizsI@dit.birosag.hu sajto@dit.birosag.hu 0630/ Debreceni Ítélőtábla G. Zs. + 4 fő Hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntette :30 Az elsőfokon eljárt Miskolci Törvényszék 2013 májusában G. Zs. I.r. és M. T. J. II.r. vádlottat vesztegetés bűntette miatt 3 év szabadságvesztésre 3 év közügyektől eltiltásra és Ft pénzbüntetésre ítélte. F. Z. III.r. és V. Zs. IV.r. vádlottat 2 év szabadságvesztésre, 2 év közügyektől eltiltásra és Ft pénzbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés büntetést valamennyi vádlott esetében börtönben kell végrehajtani. A törvényszék N. T. V.r. vádlottat az ellene vesztegetés bűntette miatt emelt vád alól felmentette. A törvényszék M. T. J. II.r. vádlottal szemben Ft vagyonelkobzást rendelt el. Az ítélet ellen az ügyész I., II., III. és IV. r. vádlottak terhére a kiszabott büntetés súlyosításáért, míg V. r. vádlott terhére a felmentés miatt bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása céljából fellebbezett. I., II. és IV.r. vádlott és védője felmentésért, III. r. vádlott védője a tényállás megalapozatlansága, a bizonyítékok jogszabálysértő felhasználása, iratellenesség és ténybeli következtetés hibája okán felmentés érdekében fellebbezett. V. r. vádlott tudomásul vette az elsőfokú ítéletet. A bíróság által megállapított tényállás szerint M. T. J. II.r. vádlott 2007-ben Onga település polgármestere volt. III. és IV. r. vádlott 2007 és 2011 között közösen irányítottak egy szállítmányozással foglalkozó kft-t. Az érdekkörükbe tartozó Onga település külterületén tervezett építkezés feltételéül szolgáló építési engedély kiadásának meggyorsítása érdekében 2007-ben megállapodtak II.r. vádlottal, hogy a hivatali helyzetéből adódóan segít az engedély megszerzésében. Mindezért cserébe III. és IV. r vádlott Ft-ot ígértek II.r. vádlottnak, aki elfogadta az ajánlatot Ft-ot át is adtak II.r. vádlottnak azzal, hogy a további összeget az engedély kiadása után fogja megkapni júliusában, miután a képviselőtestület határozatot hozott az ügyben az érintett területet gazdasági területté nyilvánították a beépíthetőség érdekében. Ezért Ft-ot át is adtak II.r. vádlottnak. A fennmaradó összeg átadását az engedély kiadásához kötötték. Azonban a település jegyzője a képviselő-testületi döntést követően sem adta ki az építési engedélyt februárjában a II. és IV.r. vádlott közös ügyvezetése alatt álló kft megvásárolta az érintette ingatlan, a képviselőtestület pedig márciusban módosította a helyi építési szabályzatról szóló rendeletet. Onga település jegyzője 2008 áprilisában az építési engedélyezési eljárás lefolytatására más közigazgatási szerv kijelölését kérte. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Építési- és Környezetvédelmi Osztálya az építési 20 / 42

2018. DECEMBER 10. (HÉTFŐ) EGRI TÖRVÉNYSZÉK DECEMBER DECEMBER heti tárgyalási jegyzék

2018. DECEMBER 10. (HÉTFŐ) EGRI TÖRVÉNYSZÉK DECEMBER DECEMBER heti tárgyalási jegyzék 2018. DECEMBER 10. (HÉTFŐ) EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. DECEMBER 10. 2018. DECEMBER 15. 50. heti tárgyalási jegyzék Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú S. K. és hat társa Életveszélyt

Részletesebben

GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK

GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK 2018.10.15. 2018.10.19. 2018. 10. 15. GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK FSZT. 15. tárgyalóterem Bf.184/2018. H. A. Kettőnél több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.11.12. - 2018.11.16. 2018. 11. 12. 7.B.1619/2017 E-S. O. H. + 36 fő különösen nagy 2018.11.12. 9:00 nyitott, különböző bankszámlákra befizették. Később a befizetett 2018. 11.

Részletesebben

B. P. r.zls. Bántalmazás hivatalos eljárásban bűntette

B. P. r.zls. Bántalmazás hivatalos eljárásban bűntette 1 / 47 A 14. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.03.31-04.04. 2014.03.31. (HÉTFŐ) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla Cs. L. Emberölés bűntette 2014.03.31. 09:00 Az elsőfokon eljárt Debreceni Törvényszék

Részletesebben

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA 2019.05.20.-05.24. 2019. 05.20. A TÁRGYALÁS HELYE 1. sz. tárgyalóterem 44/2019 M. B. + 1 fő Költségvetési csalás 2019.05.20. 09:00 Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2018

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018. 03. 12-14. 2018. 03. 12. Fővárosi Törvényszék földszint 38. 1.B. 469/2017 T. J. és társa különösen nagy kárt okozó csalás 2018. 03. 12. 9.00 A vád szerint T. J. I. r. vádlott

Részletesebben

35. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK

35. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 35. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015.08.24-28. 2015.08.25. (KEDD) PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA Pécsi Ítélőtábla fszt. I. sz. tárgyalóterem M.J. és 16 társa 2015. augusztus 25-26. 9 óra hivatalos személy által

Részletesebben

Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú tárgyalóterme

Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú tárgyalóterme EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2019. FEBRUÁR 11. 2019. FEBRUÁR 15. 7. heti tárgyalási jegyzék 2019. FEBRUÁR 11. (HÉTFŐ) Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú Fiatalkorú V. E. és két társa Személyi

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK március

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK március 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/111. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. március 19-23. 2018.

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.10.08. - 2018.10.12. 2018. 10. 08. Fővárosi Törvényszék fsz. 12. 6.P. 20122 /2016 alperes: G. P. B. Zrt. felperes: Cs. S. testi épség, egészség megsértésével kapcsolatos per 2018.10.08.

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 20180226-0302 2018 02 26 Szegedi Járásbíróság 18 sz tárgyalóterem B196/2017 V K Csalás bűntette és más bűncselekmény 26 A vádirat lényege szerint a vádlott hazai és külföldi üdülési

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.06.03. - 2019.06.07. 2019.06.03. Fővárosi Törvényszék, 1027 Fő utca 70-78., I/2. 22.B.752/2015 D. M. és társai költségvetési csalás 2019.06.03. 9:00 A vád szerint az I. r. és

Részletesebben

Miskolci Törvényszék 119. sz. tárgyalóterem

Miskolci Törvényszék 119. sz. tárgyalóterem 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/241. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. június 11-15. 2018.

Részletesebben

Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú tárgyalóterme

Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú tárgyalóterme EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. NOVEMBER 19. 2018. NOVEMBER 23. 47. heti tárgyalási jegyzék 2018. NOVEMBER 19. (HÉTFŐ) Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú A. S. Életveszélyt okozó

Részletesebben

A 20. HETI ORSZÁGOS TÁGYALÁSI JEGYZÉK 2014.05.12-16.

A 20. HETI ORSZÁGOS TÁGYALÁSI JEGYZÉK 2014.05.12-16. 1 / 49 A 20. HETI ORSZÁGOS TÁGYALÁSI JEGYZÉK 2014.05.12-16. 2014.05.12. (HÉTFŐ) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla S. Jné Emberölés bűntette 2014.05.12. 09:00 Az elsőfokon eljárt Debreceni Törvényszék

Részletesebben

SOMOGY MEGYEI FŐÜGYÉSZSÉG KAPOSVÁR Ig. 46/2013/41-I. szám SAJTÓKÖZLEMÉNY

SOMOGY MEGYEI FŐÜGYÉSZSÉG KAPOSVÁR Ig. 46/2013/41-I. szám SAJTÓKÖZLEMÉNY SOMOGY MEGYEI FŐÜGYÉSZSÉG KAPOSVÁR Ig. 46/2013/41-I. szám SAJTÓKÖZLEMÉNY 1.) A Kaposvári Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat két kaposvári férfival szemben. A vádlottak 2013. július 21.

Részletesebben

35. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK

35. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 1 / 8 35. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.08.25.-08.29. 2014.08.25. (HÉTFŐ) SZOLNOKI TÖRVÉNYSZÉK Szolnoki Törvényszék 1. em. 53. Dr.K.E. különösen nagy hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.09.17. - 2018.09.21. 2018. 09. 17. Pesti Központi Kerületi Bíróság III. 307. 7.B.20229/2017 H. J. + 3 fő csalás bűntette 2018.09.17. 9:00 A H. J. és bűntársai 2015 áprilisától

Részletesebben

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA 2019.02.04.-02.08. 2019. 02. 04. A TÁRGYALÁS HELYE 2.sz. tárgyalóterem 753/2018 B. Zs. Szexuális erőszak 2019.02.04. 09:00 Az első fokon eljárt Debreceni Járásbíróság 2017 októberében

Részletesebben

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA 2019.04.08.-04.12. 2019. 04. 09. A TÁRGYALÁS HELYE 1. sz. tárgyalóterem 93/2019 P. Cs. + 1 fő Gyermekprostitúció kihasználásának bűntette 2019.04.09. 09:00 Az első fokon eljárt Nyíregyházi

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.02.25. - 2019.03.01. 2019.02.26. Fővárosi Törvényszék fsz. 32. 8.B.800/2018 B. Gy. + 16 fő terrorcselekmény 2019.02.26. 9:00 B. Gy. és társai ellen terrorcselekmény és más bűncselekmények

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.11.05. - 2018.11.09. 2018. 11. 05. Fővárosi Törvényszék II. 93. 15.B.21771/2016 (PKKB) H. Gy. hűtlen kezelés 2018.11.05. 9:00 A Fővárosi Főügyészség perújítási indítványában a

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.04.23-27. 2018. 04. 23. Fővárosi Törvényszék 1027 Fő utca 70-78., II/1. 22.B.752/2015 D. M. és társai költségvetési csalás bűntette 2018. 04. 23. 9:00 A vád szerint az rendű és

Részletesebben

A 46. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.11.11-15. F. D. CS. Emberölés bűntette 2013.11.11. 10:00

A 46. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.11.11-15. F. D. CS. Emberölés bűntette 2013.11.11. 10:00 1 / 52 A 46. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.11.11-15. 2013.11.11. (HÉTFŐ) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla A.A. Jövedékkel visszaélés bűntette 2013.11.11. 09:00 Az elsőfokon eljárt Nyíregyházi

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2019.04.15.-04.18. 2019. 04. 15. Szegedi Törvényszék 108. sz. tárgyalóterem B.190/2017. D. A.-né Kábítószer-kereskede- 2019. április 15. 8.15 vádlott és lem bűntette és más társa bűncselekmény

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI TÖRVÉNYSZÉK május 6 10.

NYÍREGYHÁZI TÖRVÉNYSZÉK május 6 10. 4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 2. Pf. 85 t. 06 42 523-902, 06 42 523-903 f. 06 42 410-045, 06 42 523-904 e. birosag@nyiregyhazit.birosag.hu http://nyiregyhazitorvenyszek.birosag.hu 2019. El. XI. B. 5/19.

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2019.05.06.-05.10. 2019. 05. 06. Szegedi Törvényszék 108. sz. tárgyalóterem B.210/2019. N. S. és társa Testi sértés bűntette 2019. május 06. 8.15 A vádirat szerint a férfi egy szegedi

Részletesebben

FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA. F. Gy. és társai Hűtlen kezelés bűntette február 7., 9., 28.

FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA. F. Gy. és társai Hűtlen kezelés bűntette február 7., 9., 28. FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA 2018. február 7. 1055 Budapest, Markó u. 16. - Díszterem Ügyszám 5.Bf.217/2017. F. Gy. és társai Hűtlen kezelés bűntette 2018. február 7., 9., 28. 9 óra Az ügy lényege: F. Gy. és társai

Részletesebben

A 10. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015.03.09-03.13.

A 10. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015.03.09-03.13. A 10. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015.03.09-03.13. 2015.03.09. (HÉTFŐ) KÚRIA KÚRIA B. III. tanács fsz. 9. sz. tárgyalóterem K. Józsefné II. r. Hatóság félrevezetésének 2015. 03. 10. 09.00 vétsége

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK február

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK február 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/70. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. február 19. 23. 2018.

Részletesebben

VÁDKÉPVISELETI V LAP 2015. január 1-től

VÁDKÉPVISELETI V LAP 2015. január 1-től Elrendelte a 16/2007. (ÜK. 12.) LÜ utasítás (OSAP 1523 nytsz.) VÁDKÉPVISELETI V LAP 2015. január 1-től JOGERŐS! MEGJEGYZÉS: RENDŰ VÁDLOTT 1. ALAPADATOK 1. Az első fokon eljáró (fő)ügyészség:. iktatószám:

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA Bfv.III.362/2010/12.szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága Budapesten, a 2010. év november hó 23. napján tartott nyilvános

Részletesebben

A 7. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.02.10-02.14. Debreceni Ítélőtábla K. A. Személyi szabadság megsértésének bűntette

A 7. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.02.10-02.14. Debreceni Ítélőtábla K. A. Személyi szabadság megsértésének bűntette 1 / 39 A 7. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.02.10-02.14. 2014.02.10. (HÉTFŐ) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla K. A. Személyi szabadság megsértésének bűntette 2014.02.10. 08:00 Az elsőfokon

Részletesebben

FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA. A TÁRGYALÁS HELYE földszinti díszterem tárgyalóterem július 4. a tárgyalás ideje: egész naposak

FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA. A TÁRGYALÁS HELYE földszinti díszterem tárgyalóterem július 4. a tárgyalás ideje: egész naposak FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA 2018. július 4. A TÁRGYALÁS HELYE földszinti díszterem tárgyalóterem Ügyszám V. L. és társai költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények a tárgyalás dátuma: 2018. július 4.,

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.01.14. - 2019.01.18. 2019. 01. 14. Fővárosi Törvényszék II. 36. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás 2019.01.14. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs-t és tíz társát különösen

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK július 9-13.

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK július 9-13. 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/288. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. július 9-13. 2018.

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.09.09. - 2019.09.13. 2019.09.09. Fővárosi Törvényszék I. 97. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás 2019.09.09. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs.-t és tíz társát különösen

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.06.17. - 2019.06.21. 2019.06.17. Fővárosi Törvényszék II. 36. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás bűntette 2019.06.17. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs.-t és tíz társát

Részletesebben

Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú tárgyalóterme

Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú tárgyalóterme EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2019. MÁRCIUS 18. 2019. MÁRCIUS 22. 12. heti tárgyalási jegyzék 2019. MÁRCIUS 18. (HÉTFŐ) Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú fiatalkorú V. E. és két társa Személyi

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018. 04.16-20. 2018. 04. 16. Pesti Központi Kerületi Bíróság II. emelet 201. II/19.Fk.22962/2013 G. R. és 10 társa kerítés bűntette 2018. 03. 16. 8:30 A vád szerint G. R. I. rendű

Részletesebben

BÜNTETŐBÍRÓSÁG ELŐTTI ÜGYÉSZI TEVÉKENYSÉG FŐBB ADATAI

BÜNTETŐBÍRÓSÁG ELŐTTI ÜGYÉSZI TEVÉKENYSÉG FŐBB ADATAI BÜNTETŐBÍRÓSÁG ELŐTTI ÜGYÉSZI TEVÉKENYSÉG FŐBB ADATAI 2012. év Kiadja: LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG ISSN 1217-0003 BEVEZETŐ 4 A büntetőbíróság előtti ügyészi tevékenység 2012. évi adatai alapján: jogerős bírósági

Részletesebben

42.Kb.393/2013 elöljárói intézkedés elmulasztásának bűntette

42.Kb.393/2013 elöljárói intézkedés elmulasztásának bűntette 1 / 44 15. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.04.07-04.11. 2014.04.07. (HÉTFŐ) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla M.F. Adócsalás bűntette 2014.04.07. 09:00 Az elsőfokon eljárt Debreceni Törvényszék

Részletesebben

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 2019. 09. 23. - 09. 27. 2019. 09. 23. Monori Járásbíróság Földszint 10. tárgyalóterem 18.B.80/2018 H.L. +1fő Személyi szabadság 2019. 09. 23. 13.00 megsértésének büntette

Részletesebben

A 13. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.03.24-28.

A 13. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.03.24-28. 1 / 38 A 13. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.03.24-28. 2014.03.24. (HÉTFŐ) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla K. P. J. r.fzls.+ 1 fő Hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette 2014.03.24.

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK április

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK április 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/144. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. április 16-21. 2018.

Részletesebben

A 8. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.02.17-21.

A 8. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.02.17-21. 1 / 42 A 8. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.02.17-21. 2014.02.17. (HÉTFŐ) DEBREDCENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla O. F. Csalás bűntette 2014.02.17. 09:30 Az elsőfokon eljárt Miskolci Törvényszék

Részletesebben

Regisztrált bűncselekmények Összesen

Regisztrált bűncselekmények Összesen 2018 Regisztrált bűncselekmények 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 Összesen 408 407 394 034 447 186 451 371 472 236 377 829 329 575 280 113 290 779 226 452 Az élet, a testi épség és az

Részletesebben

2. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.01.06-10.

2. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.01.06-10. 1 / 29 2. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.01.06-10. 2014.01.06. (HÉTFŐ) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla B. Sz. + 2 fő Emberölés bűntette 2014.01.06. 09:00 Az elsőfokon eljárt Miskolci Törvényszék

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.10.15.-10.19. 2018. 10. 15. Szegedi Járásbíróság 14. sz. tárgyalóterem B.875/2015. O. J. L. és társai Különösen jelentős mértékű tényleges vagyoncsökkenést eredményező csődbűntett

Részletesebben

A 3. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.01.13-01.17.

A 3. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.01.13-01.17. 1 / 46 A 3. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.01.13-01.17. 2014.01.13. (HÉTFŐ) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla Cs. B. + 199 fő Hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntette 2014.01.13.

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK március

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK március 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/123. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. március 26-30. 2018.

Részletesebben

Tatabányai Törvényszék

Tatabányai Törvényszék Tatabányai Törvényszék 2018.04.16.-04.20. 2018.04.17. TATABÁNYAI TÖRVÉNYSZÉK -fszt. 6. tárgyaló 17.B.22/2018 a vádlott monogramja N. D. emberölés bűntettének kísérlete 2018.04.17. 8.00 A vádlott 2017.07.23-án

Részletesebben

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S ÁG N E V É B E N!

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S ÁG N E V É B E N! SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA Bf.II.331/2004/4. A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S ÁG N E V É B E N! A Szegedi Ítélőtábla a Szegeden, 2004. évi szeptember hó 30. napján tartott nyilvános fellebbezési tárgyalás alapján

Részletesebben

Összes regisztrált bűncselekmény

Összes regisztrált bűncselekmény Bűncselekmények Összes regisztrált bűncselekmény 420 782 418 883 425 941 408 407 447 186 Vagyon elleni bűncselekmény összesen 1/ 283 664 262 082 260 147 265 755 273 613 szabálysértési értékre elkövetett

Részletesebben

A 44. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.10.28-10.31.

A 44. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.10.28-10.31. 1 / 32 2013.10.28. (HÉTFŐ) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA A 44. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.10.28-10.31. Debreceni Ítélőtábla E. J. Emberölés bűntette 2013.10.28. 09:00 Az elsőfokon eljárt Nyíregyházi

Részletesebben

Tatabányai Törvényszék

Tatabányai Törvényszék Tatabányai Törvényszék 2018.02.19.-02.23. 2018.02.19. TATABÁNYAI TÖRVÉNYSZÉK fszt. 1. tárgyaló 17.B.391/2017 B. E. és 7 társa bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt

Részletesebben

B. Ferenc emberölés bűntette 2014. április 28.

B. Ferenc emberölés bűntette 2014. április 28. 1 / 22 18 HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.04.28-04.30 2014.04.28. (HÉTFŐ) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla K.P. J. r. főtörzszászlós + 1 fő Hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette

Részletesebben

DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK

DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK 2019.05.06. 05.10. 2019.05.06. Hajdúszoboszlói Járásbíróság Földszinti tárgyaló B. 97/2018 Z. Zs. Sikkasztás bűntette 2019.05.06. 08:30 Előkészítő ülést tart a Hajdúszoboszlói Járásbíróság

Részletesebben

VÁDKÉPVISELETI V LAP július 1-től

VÁDKÉPVISELETI V LAP július 1-től Elrendelte a 16/2007. (ÜK. 12.) LÜ utasítás (OSAP 1523 nytsz.) VÁDKÉPVISELETI V LAP 2018. július 1-től JOGERŐS! A jogerő dátuma: / / MEGJEGYZÉS: RENDŰ VÁDLOTT 1. ALAPADATOK 1. Az első fokon eljáró (fő)ügyészség:.

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.05.13. - 2019.05.17. 2019.05.13. Fővárosi Törvényszék II. 36. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás 2019.05.13. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs.-t és tíz társát különösen

Részletesebben

11. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.03.10-03.14.

11. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.03.10-03.14. 1 / 36 11. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.03.10-03.14. 2014.03.10. (HÉTFŐ) DEBRCENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla Zs. L. Adócsalás bűntette 2014.03..10. 09:00 Az elsőfokon eljárt Egri Törvényszék

Részletesebben

Tatabányai Törvényszék

Tatabányai Törvényszék Tatabányai Törvényszék 2018.03.26.-03.29. 2018.03.26. TATABÁNYAI TÖRVÉNYSZÉK 6. tárgyalóterem 17.B.69/2017. K. M. és társa jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének

Részletesebben

BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS

BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS 2003 2011. ÜGYÉSZSÉG M AG YARORSZÁ G KÖZZÉTESZI: LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG Budapest, 2012. Bűncselekmények 2003 2005 2007 2009 2011 Összes regisztrált bűncselekmény 413 343 436 522

Részletesebben

B NÖZÉS ÉS LEGF BB ÜGYÉSZSÉGE

B NÖZÉS ÉS LEGF BB ÜGYÉSZSÉGE B NÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS KÖZZÉTESZI A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGF BB ÜGYÉSZSÉGE 2008. Bűncselekmények 1999. 2001. 2003. 2005. 2007. Összes ismertté vált bűncselekmény 505 716 465 694 413 343 436 522

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.03.25. - 2019.03.29. 2019.03.25. Fővárosi Törvényszék II. 36. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás bűntette 2019.03.25. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs.-t és tíz társát

Részletesebben

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA 2018.09.24. 09.28. 2018. 09. 25. A TÁRGYALÁS HELYE 1. sz. tárgyalóterem 327/2018 K. F. Költségvetési csalás 2018.09.25. 10:00 Az első fokon eljárt Egri Törvényszék 2018 februárjában

Részletesebben

BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS

BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS 2004 2012. ÜGYÉSZSÉG M AG YARORSZÁ G KÖZZÉTESZI: LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG Budapest, 2013. Bűncselekmények 2004 2006 2008 2010 2012 Összes regisztrált bűncselekmény 418 883 425 941

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.10.14. - 2019.10.18. 2019.10.14. Fővárosi Törvényszék I. 97. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás bűntette 2019.10.14. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs.-t és tíz társát

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.07.09.-07.13. 2018. 07. 09. B.917/2013. S. M. és társai Bűnszervezetben elkövetett adócsalás bűntette 2018. július 09. 9.00 A vádirat lényege szerint az I.r. vádlott és 9 társa

Részletesebben

AZ 51. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.12.16-12.21.

AZ 51. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.12.16-12.21. 1 / 21 AZ 51. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.12.16-12.21. 2013.12.16. (HÉTFŐ) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla L. T. Zs. + 4 fő Emberölés bűntette.2013.12.16. 09:00 Az elsőfokon eljárt

Részletesebben

7. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015.02.09.-02.13.

7. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015.02.09.-02.13. 2015.02.09. (hétfő) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA 7. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015.02.09.-02.13. Debreceni Ítélőtábla F.M.L. + 6 fő Sikkasztás bűntette 2015.02.09. 09:00 Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018. 03. 26-29. 2018. 03. 26. Fővárosi Törvényszék II. 93. 14.B. 1615/2017 P. L. G. emberölés kísérlete 2018.03.26. 9:00 A Központi Nyomozó Főügyészség 2017. december 11-én emelt

Részletesebben

A Bírósági Határozatok című folyóiratban évben megjelent határozatok

A Bírósági Határozatok című folyóiratban évben megjelent határozatok BÜNTETŐ KOLLÉGIUM A Bírósági Határozatok című folyóiratban 2007. évben megjelent határozatok BH 2007/1/3. A bűnszervezetben való elkövetést meg kell állapítani, ha az elkövető tisztában volt azzal, hogy

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018. 04.03-06. 2018. 04. 03. Fővárosi Törvényszék fsz. 51. 15.B. 501/2016 V. P. és 4 társa különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette és más bűncselekmények 2018. 04.

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.06.18.-06.22. 2018. 06. 18. Szegedi Törvényszék 117. sz. tárgyalóterem B.1525/2017. A. S. Kábítószer birtoklásának bűntette 2018. június 18. 13.00 A vádirat lényege szerint az

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék II. emelet 58. sz. tárgyalóterem

Fővárosi Törvényszék II. emelet 58. sz. tárgyalóterem Fővárosi Törvényszék 2017. 01. 22.-01. 26. 2017. 01. 22. Fővárosi Törvényszék II. emelet 58. sz. tárgyalóterem 6.B. 1090/2017 K. R. emberölés bűntettének kísérlete 2018. 01. 24. 9:00 A vádirat szerint

Részletesebben

A 17. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.04.22-04.25.

A 17. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.04.22-04.25. 1 / 55 2014.04.22. (KEDD) KÚRIA KÚRIA B. I. tanács fsz. 3. sz. tárgyalóterem A 17. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.04.22-04.25. dr. G. László rágalmazás vétsége 2014. 04. 22. 09.00 A folytatólagosan

Részletesebben

Tatabányai Törvényszék

Tatabányai Törvényszék Tatabányai Törvényszék 2018.05.02.-05.04. 2018.05.02. TATABÁNYAI TÖRVÉNYSZÉK fszt. 1. tárgyalóterem 3.B.415/2017. S. R. és 4 társa üzletszerűen elkövetett, 2018.05.02. 8.00 különösen nagy vagyoni hátrányt

Részletesebben

Kollokviumi kérdések büntetőeljárási jogból 2011/12-es tanévtől visszavonásig

Kollokviumi kérdések büntetőeljárási jogból 2011/12-es tanévtől visszavonásig Kollokviumi kérdések büntetőeljárási jogból 2011/12-es tanévtől visszavonásig A 1. A büntetőeljárás és a büntetőeljárási jog (alapfogalmak, feladatok) 2. A büntetőeljárási jog forrásai és hatálya 3. A

Részletesebben

A 19. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.05.05-05.10.

A 19. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.05.05-05.10. 1 / 38 A 19. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.05.05-05.10. 2014.05.05. (HÉTFŐ) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla N. J. Emberölés bűntette 2014.05.05. 09:00 Az elsőfokon eljárt Miskolci Törvényszék

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó. bűnüldözésről

T Á J É K O Z T A T Ó. bűnüldözésről T Á J É K O Z T A T Ó a bűnüldözésről 2008. év Kiadja: Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Büntetőpolitikai Főosztály, valamint Legfőbb Ügyészség Számítástechnika-alkalmazási és Információs Főosztály

Részletesebben

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA 2018.10.15.-10.19. 2018. 10. 15. A TÁRGYALÁS HELYE 1. sz. tárgyalóterem 382/2018 P.-Gy. Zs. + 2 fő Kábítószerkereskedelem bűntette 2018.10.15. 09:00 Az első fokon eljárt Debreceni

Részletesebben

4. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.01.20-01.24.

4. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.01.20-01.24. 1 / 58 4. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.01.20-01.24. 2014.01.20. (HÉTFŐ) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla T. K. + 10 fő Adócsalás bűntette 2014.01.20 09:00 Az elsőfokon eljárt Debreceni

Részletesebben

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N!

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! Szegedi Ítélőtábla Bf.I.171/2003/14. A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! A Szegedi Ítélőtábla Szegeden, 2004. évi január hó 13. napján és 2004. február hó 10. napján tartott fellebbezési

Részletesebben

42. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.10.14-18.

42. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.10.14-18. 1 2013.10.14. HÉTFŐ 42. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.10.14-18. DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla F. A. + 1 fő Emberölés bűntette 2013.10.14. 09:00 Az elsőfokon eljárt Miskolci Törvényszék

Részletesebben

Debreceni Ítélőtábla. Debreceni Ítélőtábla :00. R. P. Életveszélyt okozó testi sértés bűntette

Debreceni Ítélőtábla. Debreceni Ítélőtábla :00. R. P. Életveszélyt okozó testi sértés bűntette R. P. Életveszélyt okozó testi sértés bűntette 2018.01.08 09:00 Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2017 júliusában R. P. I. r. vádlottat testi sértés bűntette miatt, mint erőszakos többszörös visszaesőt

Részletesebben

14. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.04.02-04.05.

14. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.04.02-04.05. 1 / 21 14. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.04.02-04.05. 2013.04.02. KEDD FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA BÜNTETŐ KOLLÉGIUMA 1055. Budapest, Markó utca 16. díszterem R.J. vádlott előre kitervelten

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.02.05-09. 2018.02.05. Fővárosi Törvényszék II. emelet 36. 14.B. 1615/2017 P. L. G. előre kitervelten, aljas indokból, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.05.28. - 2018.06.01. 2018. 05. 28. Fővárosi Törvényszék II. 93. 14.B. 1615/2017 P. L. G. emberölés kísérlete 2018. 05. 28. 9:00 A Központi Nyomozó Főügyészség 2017. december 11-én

Részletesebben

A 15. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015.04.07 04.10.

A 15. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015.04.07 04.10. A 15. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015.04.07 04.10. 2015.04.07. (KEDD) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla R. Gyné Testi sértés bűntette 2015.04.07. 08:30 HATÁROZAT HIRDETÉS Az első fokon eljárt

Részletesebben

A vádlottra irányadó szabályok az előkészítő ülésen

A vádlottra irányadó szabályok az előkészítő ülésen Előkészítő ülés Az előkészítő ülés lényege Az előkészítő ülés a vádemelés után a tárgyalás előkészítése érdekében tartott nyilvános ülés, amelyen a vádlott és a védő a tárgyalást megelőzően kifejtheti

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.08.24. - 2018.08.31. 2018. 08. 24. Pesti Központi Kerületi Bíróság II. 211. 17.B.30790/2017 S. Á. különösen nagy kárt okozó csalás bűntettének kísérlete 2018.08.24. 10:00 A vádirat

Részletesebben

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! V É G Z É S T :

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! V É G Z É S T : Szegedi Ítélőtábla Bf.I.11/2003/10. A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! A Szegedi Ítélőtábla Szegeden, 2003. évi július hó 15. napján tartott fellebbezési nyilvános ülés alapján meghozta

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.12.10. - 2018.12.14. 2018. 12. 10. Fővárosi Törvényszék 1027 Fő utca 70-78., I/2. 22.B.752/2015 D. M. és társai költségvetési csalás bűntette 2018.12.10. 9:00 A vád szerint az

Részletesebben

A 25. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.06.17-06.21.

A 25. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.06.17-06.21. 1 / 37 A 25. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.06.17-06.21. 2013.06.17. (HÉTFŐ) KÚRIA KÚRIA B. II. tanács fsz. 3. sz. tárgyalóterem K. J. és társai Lopás vétsége 2013. 06. 17. 9.00 A felülvizsgálattal

Részletesebben

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! Í T É L E T E T :

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! Í T É L E T E T : Szegedi Ítélőtábla A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! A Szegedi Ítélőtábla Szegeden, 2003. évi július hó 8. napján tartott fellebbezési nyilvános ülés alapján meghozta a következő Í T É

Részletesebben

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! Í T É L E T E T :

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! Í T É L E T E T : Szegedi Ítélőtábla Bf.I.185/2003/10. A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! A Szegedi Ítélőtábla Szegeden, 2004. évi április hó 13. napján tartott nyilvános fellebbezési tárgyalás alapján meghozta

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.10.01.-10.05. 2018. 10. 01. Szegedi Törvényszék 108. sz. tárgyalóterem B.190/2017. D. A.-né vádlott és Kábítószer-kereskedelem bűntette és más 01. társa bűncselekmény A vádirati

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék B. 1615/2017 P. L. G. emberölés kísérlete :00

Fővárosi Törvényszék B. 1615/2017 P. L. G. emberölés kísérlete :00 Fővárosi Törvényszék 2018. 02. 26-03. 02. 2018. 02. 26. Fővárosi Törvényszék II. emelet 36. 14.B. 1615/2017 P. L. G. emberölés kísérlete 2018. 02. 26. 9:00 A vádlott 2016 nyarán elhatározta, hogy robbanószerkezetet

Részletesebben

MENTESÍTÉS A BÜNTETETT ELŐÉLETHEZ FŰZŐDŐ HÁTRÁNYOK ALÓL A MENTESÍTÉS HATÁLYA

MENTESÍTÉS A BÜNTETETT ELŐÉLETHEZ FŰZŐDŐ HÁTRÁNYOK ALÓL A MENTESÍTÉS HATÁLYA MENTESÍTÉS A BÜNTETETT ELŐÉLETHEZ FŰZŐDŐ HÁTRÁNYOK ALÓL A MENTESÍTÉS HATÁLYA 100. (1) A mentesítés folytán - törvény eltérő rendelkezése hiányában - az elítélt mentesül az elítéléshez fűződő hátrányos

Részletesebben