KIVONAT. A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulása január 18-i. ülésének jegyzőkönyvéből. 1/2007 (I. 18.) sz. határozat

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KIVONAT. A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulása 2007. január 18-i. ülésének jegyzőkönyvéből. 1/2007 (I. 18.) sz. határozat"

Átírás

1 ikörös-szögi Kistérség Többcélú Társulása január 18-i. ülésének jegyzőkönyvéből 1/2007 (I. 18.) sz. határozat dönt arról, hogy pályázatot nyújt be a Szociális és Munkaügyi Minisztérium 2007/1. számú Közmunka pályázatára. A pályázati projekt főösszege Ft. A kért támogatás összege Ft, az önerő mértéke Ft. A pályázathoz szükséges önerőt a Társulási Tanács a évi költségvetésében biztosítja, amelynek fedezete a társulásban résztvevő települések hozzájárulása. A Társulási Tanács felhatalmazza ét a pályázat benyújtásához szükséges dokumentumok aláírására, jognyilatkozatok megtételére. Utasítja a Kistérségi Iroda vezetőjét a pályázat benyújtására. Felelős: a Társulási Tanács e Mihaleczné Kovács Mária kistérségi irodavezető Határidő: január 22. Demeterné Annus Krisztina vidékfejlesztési menedzser Szarvas, január 18.

2 2007. január 24-i. ülésének jegyzőkönyvéből 2/2007 (I. 24.) sz. határozat 1. A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulás Társulási Tanácsa a évi költségvetési címrendjét az alábbiak szerint elfogadja: Bevételek címe: 1. cím: Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulása Bevételek jogcímcsoportjai, előirányzat csoportjai, kiemelt előirányzatai: I. Jogcímcsoport: Működési bevétel 1. előirányzat csoport: Intézményi működési bevétel II. Jogcímcsoport: Támogatások 1. előirányzat csoport: Önkorm., kistérségi társulások költségvetési támogatása 1.5. Kiemelt előirányzat: Normatív, kötött felhasználású támogatás előirányzat: Többcélú kistérségi társulások támogatása 2. előirányzat csoport: Központosított támogatás IV. Jogcímcsoport: Véglegesen átvett pénzeszközök 1. előirányzat csoport: Működési célú pénzeszköz átvétel 2. előirányzat csoport: Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel VI. Jogcímcsoport: Hitelek 1. Előirányzat csoport: Működési célú hitelek 2. Előirányzat csoport: Felhalmozási célú hitelek VII. Jogcímcsoport: Pénzforgalom nélküli bevételek 1. előirányzat csoport: Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 1. alcím: Körös szögi Kistérség Többcélú Társulása Pedagógiai Szakszolgálata

3 Kiadások címe: 1. cím: Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulása Kiadási előirányzat csoportok, kiemelt előirányzatok száma és neve: 1. Előirányzat csoport: Működési kiadások Kiemelt előirányzat: Személyi juttatás Kiemelt előirányzat: Munkaadókat terhelő járulékok Kiemelt előirányzat: Dologi kiadások Kiemelt előirányzat: Ellátottak pénzbeni juttatása Kiemelt előirányzat: Működési célú pénzeszköz átadás Kiemelt előirányzat: Társ., szoc. pol. juttatás Kiemelt előirányzat: Kamatfizetési kötelezettség Kiemelt előirányzat: Működési célú tartalék 2.Előirányzat csoport: Felhalmozási kiadások Kiemelt előirányzat: Fejlesztési kiadások Kiemelt előirányzat: Felújítási kiadások Kiemelt előirányzat: Felhalmozási célú pénzeszköz átadás Kiemelt előirányzat: Felhalmozási célú tartalék A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulásának bevételi forrásait az 1. számú melléklet tartalmazza. A Többcélú Társulás munkaszervezetének és az egyéb feladatok bevételei az 1/a. számú mellékletben kerülnek részletezésre. A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulásának működési, felhalmozási és finanszírozási kiadásait a 2. számú melléklet tartalmazza. A Többcélú Társulás munkaszervezetének és az egyéb feladatok működési kiadásai a 2/a. számú mellékletben kerülnek részletezésre. A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulásának működési és felhalmozási célú bevételei és kiadásai előirányzatait jogcímcsoportonként a 3. sz. melléklet tartalmazza. A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulásának költségvetési létszámkerete a 4. sz. mellékletben található. A Vállalkozási tevékenység kiadásainak és bevételeinek alakulását az 5. sz. melléklet tartalmazza. A Munkaszervezet és a Társulás költségvetési szervei bevételeinek - kiadásaink szembeállítását a 6. sz. melléklet tartalmazza. A költségvetés 7. sz. melléklete tartalmazza a költségvetés eredeti előirányzatait intézményenként és összesítve, kiemelt előirányzati bontásban. 2. A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulás Társulási Tanácsa a Társulás évi költségvetését I. fordulóban az előterjesztésben foglaltak szerint elfogadja az alábbi kiemelt előirányzatokkal:

4 Működési bevétel Költségvetési támogatás Működési célú pénzeszköz átvétel Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel Hitel felvétele Pénzforgalom nélküli bevétel Bevételek összesen Személyi juttatás Munkaadókat terhelő járulék Dologi és egyéb folyó kiadások Működési célú pénzeszköz átadás Működési tartalék Hitel törlesztése Fejlesztési kiadások Kiadások összesen eft, eft, eft, eft, eft, eft, eft eft, eft, eft, eft, eft, eft, eft, eft. Felkéri a települési önkormányzatok polgármestereit, hogy a költségvetésből a társult településekre háruló kötelezettségeket az önkormányzati költségvetések elkészítése során vegyék figyelembe. Utasítja a Kistérségi Iroda vezetőjét, hogy az önkormányzati költségvetések ismeretében a végleges társulási költségvetés elkészítéséről gondoskodjon és azt terjessze a Társulás februári ülése elé. Felelős: Polgármesterek Mihaleczné Kovács Mária kistérségi irodavezető Határidő: a februári társulási ülés időpontja hatósági ügyintéző Szarvas, január 24.

5 2007. január 24-i. ülésének jegyzőkönyvéből 3/2007 (I. 24.) sz. határozat I. A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulás Társulási Tanácsa költségvetési címrendjét az alábbiakkal egészíti ki: 2. Előirányzat csop.: Központosított támogatás 2.1. Kiemelt előirányzat: Gyermek és Ifjúságvédelmi feladatok II. A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulás Társulási Tanácsa a Társulás évi költségvetésének módosítását az előterjesztésben foglaltak szerint elfogadja az alábbi kiemelt előirányzatokkal: Működési bevétel Költségvetési támogatás Működési célú pénzeszközátvétel Felhalmozási célú pénzeszközátvétel Hitelfelvétel Pénzmaradvány BEVÉTELEK ÖSSZESEN Személyi juttatás Munkaadókat terhelő járulékok Dologi és egyéb folyó kiadások Működési célú pénzeszközátadás Működési célú tartalék Felhalmozási kiadás Felújítás KIADÁSOK ÖSSZESEN Létszám: Körös-szögi Kistérség TC Pedagógiai Szakszolgálat e Ft e Ft e Ft e Ft e Ft e Ft e Ft e Ft e Ft e Ft e Ft e Ft e Ft 68 e Ft e Ft 6 fő 8,5 fő Felelős: Mihaleczné Kovács Mária kistérségi irodavezető Elnök Szarvas, január 24.

6 2007. január 24-i. ülésének jegyzőkönyvéből 4/2007 (I. 24.) sz. határozat A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulási Tanácsa a Belső Ellenőrzési Társulás évi Ellenőrzési Tervét jóváhagyja. Utasítja a Társulás ét, és a Kistérségi Iroda vezetőjét, hogy a terv végrehajtásáról gondoskodjon. Határidő: december 31. Felelős: Mihaleczné Kovács Mária kistérségi irodavezető Szarvas, január 24.

7 2007. január 24-i. ülésének jegyzőkönyvéből 5/2007 (I. 24.) sz. határozat 1. A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulási Tanácsa egyetért azzal, hogy a Többcélú Társulás Szociális és Gyermekjóléti Intézményének helyetteseit az intézményvezető az alábbiak szerint nevezze ki: Általános helyettes: Kovácsné Molnár Katalin Garantált illetménye: Ft. Munkáltatói döntésen alapuló illetmény: Ft. Vezetői pótléka (100%): Ft. Munkahelyi pótléka (120%): Ft. Járandósága összesen: Ft. Intézményvezető helyettes: Dr. Borgulya Mártonné Garantált illetménye: Ft. Vezetői pótléka (100%): Ft. Járandósága összesen: Ft. 2. Az intézményvezető számára megállapított garantált illetmény: Ft. További szakképesítés (8%) Ft Magasabb vezetői pótléka (250%) Ft. Járandósága összesen: Ft. 3. A Társulási Tanács dönt arról, hogy a Többcélú Társulás Szociális és Gyermekjóléti Intézmény vezetője, Uhljár Zita részére gépkocsi átalányának mértékét február 1-től Ft-ban állapítja meg. A Társulási Tanács kéri ét, hogy fenti döntéseket az intézményvezetővel munkáltatójaként közölje. Határidő: január 31. Felelős: Mihaleczné Kovács Mária kistérségi irodavezető Szarvas, január 24.

8 2007. január 24-i. ülésének jegyzőkönyvéből 6/2007 (I. 24.) sz. határozat A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulásának Tanácsa a Pedagógiai Szakszolgálat intézményvezetői állására az alábbi pályázati felhívást teszi közzé: 1. Munkahely és beosztás: Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulás Pedagógiai Szakszolgálata 5540 Szarvas, Kossuth u. 56. igazgató 2. Magasabb vezetői megbízás időtartama: 5 év 3. Magasabb vezetői megbízás kezdő napja és megszűnésének időpontja: augusztus 1-től július 31-ig 4. Megbízás feltételei: - pszichológus, vagy - gyermekpszichiáter, vagy - logopédus, vagy - gyógypedagógus szakképesítés, és - a szakképesítésnek megfelelő munkakörben szerzett legalább öt év szakmai gyakorlat. 5. Beosztáshoz kapcsolódó bérezés és juttatások: a Kjt. szerint. 6. A pályázat benyújtásának határideje, helye: Közlönyben történő megjelenéstől számított 30 nap Társulási Tanács Elnöke Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulása 7. A pályázat tartalmi követelménye: - szakmai életrajz, - az intézmény vezetésére vonatkozó program a szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzeléssel, - büntetlen előéletet igazoló okmány, - végzettséget, szakképzettséget igazoló okmány hiteles másolata, - nyilatkozat arról, hogy az eljárásban résztvevők a pályázatot megismerhessék. 8. Elbírálás rendje:

9 a Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulásának Tanácsa dönt a véleményezési határidő lejártát követő 30 napon belül. Felelős: Mihaleczné Kovács Mária munkaszervezet-vezető Határidő: értelem szerint Szarvas, január 24.

10 2007. február 21-i. ülésének jegyzőkönyvéből 7/2007 (II. 21.) sz. határozat A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulási Tanácsa úgy dönt, hogy az Ipari Park működtetésére kiírt pályázatokat nem bírálja el, döntését későbbre halasztja. Utasítja a Kistérségi Iroda vezetőjét, hogy erről a pályázókat értesítse. Felelős: Mihaleczné Kovács Mária kistérségi irodavezető Határidő: február 23. Szarvas, február 21.

11 2007. február 21-i. ülésének jegyzőkönyvéből 8/2007 (II. 21.) sz. határozat Az Államháztartásról szóló évi XXXVIII. törvény 65 /5/ bekezdése alapján a Körös- szögi Kistérség Többcélú Társulási Tanácsa az alábbiakban állapítja meg a évi költségvetését: I. A költségvetés hatálya A költségvetési határozat hatálya kiterjed a Többcélú Társulás Tanácsára és annak bizottságára, a Társulás által létrehozott és fenntartott intézményekre és költségvetési szervekre, valamint a Társulás keretében működő intézményfenntartó társulásokra és az általuk fenntartott költségvetési szervekre vonatkozik. II. A költségvetés címrendje A Társulási Tanács a évi költségvetési címrendjét az alábbiak szerint határozza meg: A költségvetési határozat a bevételeket és a kiadásokat címenként, ezen belül alcímenként, jogcímcsoportonként előirányzat csoportonként, kiemelt előirányzatonként, valamint előirányzatonként részletezi: Bevételek címe: 1. cím: Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulása 1. alcím: Pedagógiai Szakszolgálat 2. cím: Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulása Szociális és Gyermekjóléti Intézménye Bevételek jogcímcsoportjai, előirányzat csoportjai, kiemelt előirányzatai: I. Jogcímcsoport: Működési bevételek 1. előirányzat csoport: Intézményi működési bevételek

12 II. Jogcímcsoport: Támogatások 1. előirányzat csoport: Többcélú Kistérségi Társulás költségvetési támogatása 1.1 Kiemelt előirányzat: Normatív hozzájárulások 1.2 Kiemelt előirányzat: Központosított előirányzatok 1.3 Kiemelt előirányzat: Normatív kötött felhasználású támogatások 1.4 Kiemelt előirányzat: Fejlesztési célú támogatások 1.5 Kiemelt előirányzat: Egyéb központi támogatások III. Jogcímcsoport: Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 1. előirányzat csoport: Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése 2. előirányzat csoport: Többcélú kistérségi társulások sajátos felhalmozási és tőkebevételei 3. előirányzat csoport: Pénzügyi befektetések bevételei IV. Jogcímcsoport: Támogatásértékű bevételek 3. előirányzat csoport: Támogatásértékű működési bevétel 4. előirányzat csoport: Támogatásértékű felhalmozási bevétel V. Jogcímcsoport: Véglegesen átvett pénzeszközök 1. előirányzat csoport: Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 2. előirányzat csoport: Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről VI. Jogcímcsoport: Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele, értékpapírok kibocsátásának bevétele VII. Jogcímcsoport: Hitelek 1. előirányzat csoport: Működési célú hitel felvétele 2. előirányzat csoport: Felhalmozási célú hitel felvétele VIII. Jogcímcsoport: Pénzforgalom nélküli bevételek 1. előirányzat csoport: Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 2. előirányzat csoport: Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Kiadások címei, és alcímei megegyeznek a bevételeknél leírt címekkel és alcímekkel: Kiadási előirányzat csoportok, kiemelt előirányzatok száma és neve: 1. Előirányzat csoport: Működési költségvetés Kiemelt előirányzat: Személyi juttatások Kiemelt előirányzat: Munkaadókat terhelő járulékok Kiemelt előirányzat: Dologi és egyéb folyó kiadások Kiemelt előirányzat: Ellátottak pénzbeni juttatásai Kiemelt előirányzat: Egyéb működési célú támogatások, kiadások Kiemelt előirányzat: Társ., szoc. pol. juttatás Kiemelt előirányzat: Kamatfizetési kötelezettség Kiemelt előirányzat: Működési célú tartalék 2. Előirányzat csoport: Felhalmozási költségvetés Kiemelt előirányzat: Intézményi beruházási kiadások Kiemelt előirányzat: Felújítások Kiemelt előirányzat: Felhalmozási célú pénzeszköz átadás Kiemelt előirányzat: Felhalmozási célú tartalék 3. Előirányzat csoport: Finanszírozási kiadások

13 3.1 Kiemelt előirányzat: Működési hitel törlesztése 3.2 Kiemelt előirányzat: Felhalmozási hitel törlesztése III. Bevételek évi költségvetésének összes bevételét eft-ban állapítja meg. /adatok eft/ A bevételek forrásonként az alábbiak szerint kerülnek meghatározásra (adatok eft) I. Működési bevételek Intézményi működési bevételek II. Támogatások 1. Többcélú kistérségi társulás költségv.támog Normatív hozzájárulások Normatív kötött felhasználású támogatások IV. Támogatásértékű bevétel 1. Támogatásértékű működési bevétel összesen Támogatásértékű felhalmozási bevétel összesen VII. Hitelek 2. Felhalmozási célú hitel felvétele VIII. Pénzforgalom nélküli bevételek 1. Előző évi pénzmaradvány igénybevétele IV. Kiadások évi költségvetésének összes kiadását eft-ban állapítja meg. A kiadások kiemelt előirányzatonként az alábbiak szerint kerülnek megállapításra (adatok eft) 1. Működési költségvetés Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú támog., kiadások Kamatfizetési kötelezettség Működési célú tartalék Felhalmozási költségvetés

14 2.1.Intézményi beruházási kiadások Finanszírozási kiadások Működési hitel törlesztése V. Mellékletek A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulásának bevételi forrásait az 1. számú melléklet tartalmazza. A Többcélú Társulás munkaszervezetének és a társulás feladatok saját bevételei az 1/a. számú mellékletben kerülnek részletezésre. A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulásának működési, felhalmozási és finanszírozási kiadásait a 2. számú melléklet tartalmazza. A Többcélú Társulás munkaszervezetének és az egyéb feladatok működési kiadásai a 2/a. számú mellékletben kerülnek részletezésre. A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulásának működési és felhalmozási célú bevételeit jogcímcsoportonként és kiadásai előirányzat csoportonként a 3. sz. melléklet tartalmazza. A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulásának költségvetési létszámkerete a 4. sz. mellékletben található. A Vállalkozási tevékenység kiadásainak és bevételeinek alakulását az 5. sz. melléklet tartalmazza. A Munkaszervezet és a Társulás költségvetési szervei bevételeinek - kiadásaink szembeállítását a 6. sz. melléklet tartalmazza. A költségvetés 7. sz. melléklete tartalmazza a költségvetés eredeti előirányzatait intézményenként és összesítve, kiemelt előirányzati bontásban. A költségvetés 8. sz. melléklete tartalmazza a működési és felhalmozási bevételeknek és kiadásoknak a mérlegét. A Társulási Tanács a többéves- a költségvetési évet követő 2 év- kihatással járó feladatok előirányzatot éves bontásban a 9. számú melléklet tartalmazza. VI. A költségvetés végrehajtásának szabályai 1. A Társulási Tanács a társult települések önkormányzatainak működési célú hozzájárulását a Társulás fenntartásához lakosságarányosan 500 Ft/fő/év összegben határozza meg. A lakosság létszámát a kistérségi normatíva igénylés adatai alapján kell számításba venni.

15 2. A Társulási Tanács költségvetését, valamint a felügyelete alá tartozó szervek költségvetését határozattal történő módosítással megváltoztathatja. 3. A Társulási Tanács által jóváhagyott kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosítást a Társulási Tanács engedélyezhet. Az évközi többletigények kielégítésére pótelőirányzatota kiadások fedezetének megjelölésével- a Társulási Tanács engedélyezhet. 4. A hitelekkel kapcsolatos döntések meghozatala a Társulási Tanács hatásköre. 5. A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulás intézményeinél év közben képződő működési többletbevételek felhasználását csak a Társulási Tanács jóváhagyását követően történhet. 6. A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulás az intézményeit megillető évi pénzmaradvány felhasználását- a 217/1998. (XII.30.) Korm. rendelet ra figyelemmel az alábbiak szerint korlátozza: -A kötelezettségvállalással terhelt pénzmaradványként csak a évi jóváhagyott előirányzatok terhére vállalt kötelezettség vehető figyelembe -A személyi juttatások, munkaadókat terhelő járulékok és a dologi előirányzatok (a céljellegű előirányzatok maradványán felüli része) maradványát a Társulási Tanács elvonja. A költségvetés végrehajtásért felelős: - Társulási Tanács e Mihaleczné Kovács Mária-kistérségi irodavezető Határidő: december 31. Szarvas, február 21.

16 2007. február 21-i. ülésének jegyzőkönyvéből 9/2007 (II. 21.) sz. határozat Társulási Tanácsa a Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulás Pedagógiai Szakszolgálata beszámolóját elfogadja. Szarvas, február 21.

17 2007. február 21-i. ülésének jegyzőkönyvéből 10/2007 (II. 21.) sz. határozat A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulási Tanácsa megvitatta Hunya község Önkormányzata képviselő-testületének kezdeményezését és arról szóló határozatát melynek értelmében kéri a község átsorolását a Szarvasi statisztikai kistérségbe. A Társulási Tanács a kezdeményezéssel egyetért és támogatja Hunya község átsorolását a szarvasi statisztikai kistérségbe, tekintettel arra, hogy a Hunya község történelmi hagyományai, társadalmi-gazdasági, munkahelyi és családi kapcsolatai ehhez a kistérséghez kötődnek. A Többcélú Kistérségi Társulási Tanács javasolja a Társult képviselő-testületeknek, hogy támogassák Hunya község Képviselő-testületének csatlakozását a Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulásához. Felkéri a polgármestereket, hogy Hunya község csatlakozási szándékát és a Társulási Tanács javaslatát terjesszék saját Képviselő-testületük elé elfogadásra. Határidő: értelem szerint Felelősek: a polgármesterek Szarvas, február 21.

18 2007. február 21-i. ülésének jegyzőkönyvéből 11/2007 (II. 21.) sz. határozat A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulási Tanácsa megállapodást köt Szarvas Város Önkormányzatával, Kondoros Nagyközség Önkormányzatával valamint Kardos Közég Önkormányzatával a Szociális és Gyermekjóléti Intézmény részére igényelt évi állami normatívák átadás-átvételéről. A Társulási Tanács az előterjesztéshez mellékelt megállapodásokat jóváhagyja. Felhatalmazza t a Társulási Tanács ét és Mihaleczné Kovács Mária kistérségi irodavezetőt a megállapodás aláírására. Határidő: azonnal Felelős: Mihaleczné Kovács Mária kistérségi irodavezető Szarvas, február 21.

19 2007. február 21-i. ülésének jegyzőkönyvéből 12/2007 (II. 21.) sz. határozat A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulási Tanácsa dönt arról, hogy a társulás által fenntartott intézmények pénzellátását kincstári formában szervezi meg. A kistérségi kincstár működési rendjét az előterjesztés szerint jóváhagyja. Utasítja a Kistérségi Iroda vezetőjét, hogy a szabályzatot az érintettek számára adja ki. Határidő: azonnal Felelős: Mihaleczné Kovács Mária kistérségi irodavezető Szarvas, február 21.

20 2007. február 21-i. ülésének jegyzőkönyvéből 13/2007 (II. 21.) sz. határozat tudomásul veszi, hogy a Szociális és Gyermekjóléti Intézmény vezetője Uhljár Zita az évi III. tv. 92/D -a alapján egy havi illetményével megegyező összeg kifizetésére jogosult. Utasítja a Kistérségi Iroda vezetőjét, hogy az összeg számfejtéséről és kifizetéséről gondoskodjon. Határidő: azonnal Felelős: Mihaleczné Kovács Mária kistérségi irodavezető Szarvas, február 21.

21 2007. február 21-i. ülésének jegyzőkönyvéből 14/2007 (II. 21.) sz. határozat társulási Tanácsa támogatja a pályázat beadását a Helyi Vidékfejlesztési Iroda cím elnyeréséhez. A pályázatban az iroda (HVI) vezetői tisztségére Demeterné Annus Krisztina jelenlegi kistérségi vidékfejlesztési menedzsert nevezi meg. Külön jogszabály alapján az ÚMVP keretében a címmel járó feladatok teljesítésére támogatási kérelmet nyújt be első félévében. Határidő: a pályázat beadására március 10. Felelős: Szarvas, február 21.

22 2007. február 21-i. ülésének jegyzőkönyvéből 15/2007 (II. 21.) sz. határozat A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulási Tanácsa szerződést köt a MÁV Zrt. Pályavasúti Üzletág Területi Központjával (Szeged, Tisza Lajos Krt ) a szélessávú optikai gerinchálózat kábeleinek vasúti területen történő átvezetésére, az alábbi véleményeltérési nyilatkozattal: A szerződés 5./pontjában foglalt számlát a kivitelező Synergon Rt. nevére kell kiállítani (1047 Budapest, Baross u ) és kiegyenlítéséről is a kivitelező köteles gondoskodni. A Társulási Tanács felhatalmazza ét a szerződés aláírására. Határidő: azonnal Felelős: Szarvas, február 21.

23 2007. március 13-i. ülésének jegyzőkönyvéből 16/2007 (III. 13.) sz. határozat Társulási Tanácsa úgy dönt, hogy a Szarvas Város Önkormányzata kizárólagos tulajdonában álló szarvasi, belterületi 2395/1. hrsz.-ú, valamint a 2396/2. hrsz-ú, ingatlanokat, a mellékelt bérleti szerződésben rögzített feltételekkel bérbe veszi, Kistérségi Pedagógiai Szakszolgálat és Humánsegítő Tanácsadó Központ megvalósítása céljára, 244 m2 alapterületen. Felelős: Hamza Zoltán al Határidő: március 13. Szarvas, március 13.

24 2007. március 13-i. ülésének jegyzőkönyvéből 17/2007 (III. 13.) sz. határozat Társulási Tanácsa úgy dönt, hogy az előterjesztés mellékletét képező bérleti szerződés kiegészítést jóváhagyja, egyben felhatalmazza az alöt a bérleti szerződés kiegészítés aláírására. Felelős: Hamza Zoltán Határidő: március 13. Szarvas, március 13.

25 2007. március 13-i. ülésének jegyzőkönyvéből 18/2007 (III. 13.) sz. határozat Társulási Tanácsa Szarvas Város Önkormányzatának hozzájárulását kéri ahhoz, hogy a Szarvas Város Önkormányzata kizárólagos tulajdonában álló szarvas, belterületi 2495/1 hrsz-ú, valamint a 2395/2 hrsz-ú ingatlanokon, 244 m 2 alapterületen Kistérségi Pedagógiai Szakszolgálat és Humánsegítő Tanácsadó Központ valósuljon meg, és annak üzemeltetését a projekt megvalósulást követően tíz évig biztosítja a Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulása részére. Szarvas, március 13.

26 2007. március 28-i. ülésének jegyzőkönyvéből 19/2007 (III. 28.) sz. határozat A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulás Társulási Tanácsa a évi ellenőrzések végrehajtásáról szóló ellenőrzési jelentést jóváhagyja. Szarvas, március 28.

27 2007. március 28-i. ülésének jegyzőkönyvéből 20/2007 (III. 28.) sz. határozat A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulási Tanácsa Demeterné Annus Krisztina vidékfejlesztési menedzser évi várható pályázati lehetőségekről szóló tájékoztatóját elfogadja. Szarvas, március 28.

28 2007. március 28-i. ülésének jegyzőkönyvéből 21/2007 (III. 28.) sz. határozat a Körös-szögi Civil Fórum Egyesület megalakulásáról szóló beszámolót elfogadja. Felkéri a Területfejlesztési Tanács mellett működő Civil Egyeztető Fórum ét és a Kistérségi Iroda vezetőjét, hogy segítsék az Egyesület munkáját. Felelős: Kiszely Mihály a Civil Egyeztető Fórum e Határidő: március 28. Szarvas, március 28.

29 2007. március 28-i. ülésének jegyzőkönyvéből 22/2007 (III. 28.) sz. határozat A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulási Tanácsa a december 28-án a Szociális és Gyermekjóléti Intézmény létrehozására kötött megállapodást Örménykút Község Önkormányzatának és Békésszentandrás Nagyközség Önkrományzatának későbbi csatlakozása miatt módosítja. A módosított megállapodást a Társulási Tanács elfogadja és felkéri a társult települések polgármestereit, hogy jóváhagyásra terjesszék saját Képviselő-testületük elé. Határidő: értelem szerint Felelősek: a polgármesterek Szarvas, március 28.

30 2007. március 28-i. ülésének jegyzőkönyvéből 23/2007 (III. 28.) sz. határozat A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulási Tanácsa a Szociális és Gyermekjóléti Intézmény működéséhez szükséges ingatlan és ingó vagyontárgyak üzemeltetésre történő átadására december 28-án kötött megállapodást Örménykút Község Önkormányzatának és Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzatának későbbi csatlakozása miatt módosítja. A módosított megállapodást a Társulási Tanács elfogadja és felkéri a társult települések polgármestereit, hogy jóváhagyásra terjesszék saját képviselő-testületük elé. Határidő: értelem szerint Felelősek: a polgármesterek Szarvas, március 28.

31 2007. március 28-i. ülésének jegyzőkönyvéből 24/2007 (III. 28.) sz. határozat külön külön megállapodást köt Örménykút Község Önkormányzatának Képviselő-testületével, valamint Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testületével a társulásnak átadott szociális és gyermekjóléti feladatok önkormányzati normatíváinak átadásátvételéről. A megállapodásokat a Társulási Tanács elfogadja és felkéri Örménykút, valamint Békésszentandrás polgármesterét, hogy jóváhagyásra terjesszék saját képviselőtestületük elé. Határidő: értelem szerint Felelősek: Szakács Jánosné polgármester Hamza Zoltán polgármester Szarvas, március 28.

32 2007. március 28-i. ülésének jegyzőkönyvéből 25/2007 (III. 28.) sz. határozat A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulási Tanácsa az általa fenntartott Szociális és Gyermekjóléti Intézmény Alapító Okiratát Örménykút Község Önkormányzatának és Békésszentandrás Önkormányzatának későbbi csatlakozása miatt az előterjesztett módosított okirat szerint jóváhagyja. Felhatalmazza a társulás ét és a Kistérségi Iroda vezetőjét annak aláírására. Utasítja a Kistérségi Iroda vezetőjét, hogy a megállapodások és az Alapító Okirat aláírását követően az Intézmény működési engedélyének módosítását az illetékes engedélyező hatóságoktól kérje meg. Határidő: az aláírásokat követően azonnal Felelősek: Mihaleczné Kovács Mária kistérségi irodavezető Szarvas, március 28.

33 2007. március 28-i. ülésének jegyzőkönyvéből 26/2007 (III. 28.) sz. határozat a MEDPRIMO Kft-vel március 14-én kötött műszaki ellenőri szerződést az előterjesztéshez mellékelt tervezet szerint módosítja. Felhatalmazza a társulás ét a szerződésmódosítás aláírására. Felelős: Határidő: március 30. Szarvas, március 28.

34 2007. március 28-i. ülésének jegyzőkönyvéből 27/2007 (III. 28.) sz. határozat társulási Tanácsa támogatja az Ajánlatok Magyarországról című kiadványban a Kistérség megjelenését. Felhatalmazza az öt a megrendelés aláírására. A megjelentetéshez szükséges anyagi hozzájárulást a települések lakosságarányosan fizetik meg az előterjesztéshez részletezettek szerint. Felkéri a Kistérségi Iroda munkatársait, hogy a kiadvány elkészítésének és megjelenésének ellenőrzéséről gondoskodjanak. Szarvas, március 28.

35 2007. március 28-i. ülésének jegyzőkönyvéből 28/2007 (III. 28.) sz. határozat A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulási Tanácsa megvitatta Gyomaendrőd Város Önkormányzata képviselő-testületének kezdeményezését és arról szóló határozatát, melynek értelmében kéri a város átsorolását a Szarvasi statisztikai kistérségbe. A Társulási Tanács a kezdeményezéssel egyetért és támogatja Gyomaendrőd Város átsorolását a Szarvasi statisztikai kistérségbe. A Társulási Tanács utasítja a kistérségi iroda vezetőjét, hogy a döntésről Gyomaendrőd Város Polgármesterét és a Békés Megyei Közigazgatási Hivatalt értesítse. Felelős: Mihaleczné Kovács Mária kistérségi irodavezető Határidő: azonnal Szarvas, március 28.

36 2007. március 28-i. ülésének jegyzőkönyvéből 29/2007 (III. 28.) sz. határozat az által fenntartott Szociális és Gyermekjóléti Intézmény intézményi térítési díjait évre vonatkozóan az alábbiak szerint állapítja meg: I. Alapellátás 1. Házi segítségnyújtás Szarvas: 799 Ft/óra Kondoros: 327 Ft/óra Csabacsüd: 381 Ft/óra Kardos: 325 Ft/óra 2. Szociális étkeztetés (kiszállítással) Szarvas: 268 Ft/adag Kondoros: 628 Ft/adag Csabacsüd: 508 Ft/adag Kardos: 305 Ft/adag 3. Nappali ellátás Szarvas: 17 Ft/nap Kondoros: 104 Ft/nap Csabacsüd: 33 Ft/nap Kardos: 41 Ft/nap 4. Étkezés a nappali ellátás keretében Szarvas: 422 Ft/adag Kondoros: Ft/adag Csabacsüd: Ft/adag Kardos: Ft/adag 5. Támogató szolgáltatás gondozási óradíja egységesen: 732 Ft/óra 6. Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás térítési díja egységesen: Ft/év 530 Ft/hó

37 II. Intézményi ellátás 1. Idősek átmeneti otthona /Szarvas/ Ft/hó Ft/nap 2. Idősek otthona /Csabacsüd/ Ft/nap Átlagos ellátás: Demens ellátás: Ft/hó Ft/hó Ft/nap Emelt szintű ellátás: Ft/hó Ft/nap A Társulási Tanács felkéri a települések polgármesterit, hogy a fenti intézményi térítési díjak alkalmazásával alkossák meg helyi rendeleteiket, saját közigazgatási területükre vonatkozóan. Felelősek: a polgármesterek Határidő: értelem szerint A jóváhagyott térítési díjak alkalmazásáért felelős: Uhljár Zita intézményvezető Határidő: április 1. Szarvas, március 28.

38 2007. március 28-i. ülésének jegyzőkönyvéből 30/2007 (III. 28.) sz. határozat Társulási Tanácsa dönt arról, hogy pályázatot nyújt be a SZOC-ITKR-07-B kódjelű, Egyes szociális szolgáltatások évi kiegészítő támogatása című pályázati kiírására. A pályázat célja a Körösszögi Kistérség Többcélú Társulása fenntartásában működő Körös-szögi Kistérség Szociális és Gyermekjóléti Intézménye működési, felhalmozási célú kiadásainak támogatása. A pályázat két területe és az igényelt összeg: Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás Támogató szolgálat Ft Ft A Társulási Tanács felhatalmazza az öt a pályázat benyújtására, és a szükséges jognyilatkozatok megtételére. Felelős: Mihaleczné Kovács Mária kistérségi irodavezető Határidő: április 5. Szarvas, március 28.

39 2007. március 28-i. ülésének jegyzőkönyvéből 31/2007 (III. 28.) sz. határozat A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulás felhatalmazza az általa fenntartott Körös-szögi Kistérség Szociális és Gyermekjóléti Intézményt arra, hogy az Élelmiszerbank Egyesülettel a teljes kistérség ellátására módosítsa a korábban kötött szerződését. Ugyanakkor felkéri a települési önkormányzatok polgármestereit, hogy más szervezetekkel történő élelmiszerelosztásra ne vállaljanak kötelezettséget. Felelős: kistérségi tanács e Polgármesterek Uhljár Zita intézményvezető Határidő: értelem szerint Szarvas, március 28.

40 2007. március 28-i. ülésének jegyzőkönyvéből 32/2007 (III. 28.) sz. határozat Körös- szögi Kistérség Többcélú Társulási Tanácsa az alábbiakban állapítja meg a évi költségvetés módosítását: A) A Társulás összes bevételét eft-ban állapítja meg. /adatok eft/ I. Működési bevételek Intézményi működési bevételek II. Támogatások 1. Többcélú kistérségi társulás költségv.támog Normatív hozzájárulások Normatív kötött felhasználású támogatások IV. Támogatásértékű bevétel 3. Támogatásértékű működési bevétel összesen Támogatásértékű felhalmozási bevétel összesen V. Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel 104 VII. Hitelek 2. Felhalmozási célú hitel felvétele VIII. Pénzforgalom nélküli bevételek 1. Előző évi pénzmaradvány igénybevétele B) A Társulás összes kiadását eft-ban állapítja meg. Kiemelt kiadási előirányzatok

41 1. Működési költségvetés Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú támog., kiadások Kamatfizetési kötelezettség Működési célú tartalék Felhalmozási költségvetés a. Intézményi beruházási kiadások Finanszírozási kiadások Működési hitel törlesztése A költségvetés végrehajtásért felelős: - Társulási Tanács e Mihaleczné Kovács Mária-kistérségi irodavezető Határidő: március 31. Szarvas, március 28.

42 2007. március 28-i. ülésének jegyzőkönyvéből 33/2007 (III. 28.) sz. határozat a Kistérségben lévő kerékpárutak felújítására szóló pályázatot támogatja. Utasítja a munkaszervezet vezetőt és az öt a szükséges intézkedések megtételére. Felelősek: Mihaleczné Kovács Mária kistérségi irodavezető A pályázat benyújtásáért: Demeterné Annus Krisztina vidékfejlesztési menedzser Határidő: azonnal Szarvas, március 28.

43 2007. március 28-i. ülésének jegyzőkönyvéből 34/2007 (III. 28.) sz. határozat dönt arról, hogy pályázatot nyújt be a Szociális és Munkaügyi Minisztérium 2007/5. számú Közmunka pályázatára. A pályázati projekt főösszege Ft. A kért támogatás összege Ft, az önerő mértéke Ft. A pályázathoz szükséges önerőt a Társulási Tanács a évi költségvetésében biztosítja, amelynek fedezete a társulásban résztvevő települések hozzájárulása. A Társulási Tanács felhatalmazza ét a pályázat benyújtásához szükséges dokumentumok aláírására, jognyilatkozatok megtételére. Utasítja a Kistérségi Iroda vezetőjét a pályázat benyújtására. Felelős: a Társulási Tanács e Mihaleczné Kovács Mária kistérségi irodavezető Határidő: április 16. Szarvas, március 28.

44 2007. április 25-i. ülésének jegyzőkönyvéből 35/2007 (IV. 25.) sz. határozat az általa fenntartott Szociális és Gyermekjóléti Intézmény Szervezeti és Működési Szabályzatát jóváhagyja. Utasítja az intézmény vezetőjét, hogy az SZMSZ még hiányzó kötelező mellékleteit haladéktalanul készítse el és terjessze a Társulási Tanács következő ülése elé. Határidő: május 15. Felelős: Uhljár Zita intézményvezető Szarvas, április 25.

45 2007. április 25-i. ülésének jegyzőkönyvéből 36/2007 (IV. 25.) sz. határozat A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulási Tanácsa megvitatta a VARIUS Alapítvány (5600 Békéscsaba, Kis Tabán u. 5.) önkormányzati szociális alapfeladatok ellátására vonatkozó kérelmét feladatellátási szerződés keretében. A Társulási Tanács az előterjesztett szerződés-tervezettel egyetért, és jóváhagyja. Felkéri Kondoros Nagyközség Polgármesterét, hogy a megállapodást jóváhagyásra terjessze saját képviselő-testülete elé. Felelős: Dankó Béla polgármester Határidő: értelem szerint Szarvas, április 25.

46 2007. április 25-i. ülésének jegyzőkönyvéből 37/2007 (IV. 25.) sz. határozat A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulási Tanácsa megvitatta a Rózsakert gondozás az Egészséges Életmódért Alapítvány (5553 Kondoros, Aradi u. 33.) önkormányzati szociális alapfeladatok ellátására vonatkozó kérelmét feladatellátási szerződés keretében. A Társulási Tanács az előterjesztett szerződés-tervezettel egyetért, és jóváhagyja. Felkéri Kondoros Nagyközség Polgármesterét, Kardos Község Polgármesterét, Csabacsüd Nagyközség Polgármesterét és Örménykút Község Polgármesterét, hogy a megállapodást jóváhagyásra terjesszék saját képviselő-testületük elé. Felelős: Dankó Béla polgármester Brlás János polgármester Frankó János polgármester Szakács Jánosné polgármester Határidő: értelem szerint Szarvas, április 25.

47 2007. április 25-i. ülésének jegyzőkönyvéből 38/2007 (IV. 25.) sz. határozat A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulási Tanács a Kistérségi Szociális Szolgáltatástervezési Koncepcióban foglaltaknak megfelelően létrehozza a Körös-szögi Kistérségi Szociális Kerekasztal -t. Felkéri a társult települések önkormányzatait, hogy településükön szociális területen tevékenykedő szakembereket delegáljanak a Szociális Kerekasztal tagjainak. Felelős: polgármesterek Határidő: május 15. Szarvas, április 25.

48 2007. április 25-i. ülésének jegyzőkönyvéből 39/2007 (IV. 25.) sz. határozat felkéri Szarvas Város Önkormányzatát, hogy a Társulás által fenntartott Szociális és Gyermekjóléti Intézmény 2006-ban benyújtott és megnyert HEFOP jelű pályázat finanszírozásához hagyja vissza az Intézménynél a korábbi HEFOP jelű pályázat 2007-ben várható támogatási összegét. Ebben az esetben a Szociális és Gyermekjóléti Intézmény a bölcsőde felújításához kapott támogatási előleget a HEFOP jelű pályázat lezárását és elszámolását követően (várhatóan 2008-ban) fogja visszautalni Szarvas Város Önkormányzatának. Felelős: Határidő: május 31. Szarvas, április 25.

49 2007. április 25-i. ülésének jegyzőkönyvéből 40/2007 (IV. 25.) sz. határozat A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulásának Tanácsa úgy dönt, hogy a Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulásának Pedagógiai Szakszolgáltat alapító okiratát módosítja az alábbiak szerint: - 1. pont Az intézmény neve-: Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulás Pedagógiai Szakszolgáltat elnevezés hatályon kívül helyezésre kerül és helyébe a következő elnevezés lép: Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulás Egységes Pedagógiai Szakszolgálata, - 2. pont Az intézmény rövidítet neve-: Körös-szögi Kistérség Pedagógiai Szakszolgálat elnevezés hatályon kívül helyezésre kerül és helyébe a következő elnevezés lép: Körös-szögi Kistérség Egységes Pedagógiai Szakszolgálata A módosítás az alapító okirat egyéb rendelkezéseit nem érinti. Utasítja a kistérségi munkaszervezet vezetőt, hogy az alapító okirat egységes szerkezetbe foglalásáról és az érintett szervek részére történő megküldésről gondoskodjon. Felelős: Mihaleczné Kovács Mária kistérségi irodavezető Határidő: május 4.-ig Szarvas, április 25.

50 2007. április 25-i. ülésének jegyzőkönyvéből 41/2007 (IV. 25.) sz. határozat A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulásának Tanácsa úgy dönt, hogy a Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulása Pedagógiai Szakszolgálatának Minőségirányítási Programját Jóváhagyja. Utasítja az intézmény vezetőjét, hogy a Minőségirányítási Programban foglaltak végrehajtásáról gondoskodjon. Felelős: Bagaméri László intézményvezető Határidő: folyamatos Szarvas, április 25.

51 2007. április 25-i. ülésének jegyzőkönyvéből 42/2007 (IV. 25.) sz. határozat A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulásának Tanácsa úgy dönt, hogy a Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulás Pedagógiai Szakszolgálatára vonatkozóan a 15/2007. (III.14.) OKM rendeletben Pedagógiai Szakszolgálatok fejlesztésének támogatása címmel meghirdetett felhívásra a pályázatot benyújtja az Oktatási és Kulturális Minisztériumhoz. Továbbá dönt arról, hogy az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatóságához Ft összegű lebonyolítási díjat átutalja. Felhatalmazza a Társulási Tanács ét a támogatás igényléséhez szükséges dokumentumok aláírására és benyújtására. Utasítja a kistérség munkaszervezet vezetőjét és az intézményvezetőt az igényléshez szükséges dokumentumok határidőben történő előkészítésére. Felelős: Mihaleczné Kovács Mária kistérségi irodavezető Bagaméri László intézményvezető Határidő: május 10-ig Szarvas, április 25.

52 2007. április 25-i. ülésének jegyzőkönyvéből 43/2007 (IV. 25.) sz. határozat A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulásának Tanácsa úgy dönt, hogy a Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulás Pedagógiai Szakszolgálatára vonatkozóan a 15/2007. (III.14.) OKM rendeletben Az utazó szakember-hálózat kialakítása, fejlesztése segítésének támogatása címmel meghirdetett felhívásra a pályázatot benyújtja az Oktatási és Kulturális Minisztériumhoz. Továbbá dönt arról, hogy az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatóságához Ft összegű lebonyolítási díjat átutalja. Felhatalmazza a Társulási Tanács ét a támogatás igényléséhez szükséges dokumentumok aláírására és benyújtására. Utasítja a kistérség munkaszervezet vezetőjét és az intézményvezetőt az igényléshez szükséges dokumentumok határidőben történő előkészítésre. Felelős: Mihaleczné Kovács Mária kistérségi irodavezető Bagaméri László intézményvezető Határidő: május 10-ig Szarvas, április 25.

53 2007. április 25-i. ülésének jegyzőkönyvéből 44/2007 (IV. 25.) sz. határozat A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulásának Tanácsa a fenntartásában lévő Pedagógiai Szakszolgálat évre vonatkozón beiskolázási tervét megismert. A felülvizsgálat során megállapította, hogy a támogatott képzés az intézmény feladatellátásához kapcsolódik, továbbá nem igényel többlettámogatást, ezért beiskolázási tervében foglaltak megvalósítását támogatja. Utasítja az intézményvezetőt, hogy a jövőben is a pedagógusok azon képzésekben való részvételét támogassa, illetve tervezze a beiskolázási tervben melyek a dolgozók munkaköréhez szorosan kapcsolódnak, illetve a minőségi oktatását segítik elő. Felelős: Bagaméri László intézményvezető Határidő: folyamatos Szarvas, április 25.

54 2007. április 25-i. ülésének jegyzőkönyvéből 45/2007 (IV. 25.) sz. határozat 1. A Körös szögi Kistérség Többcélú Társulás Társulási Tanácsa a évi gazdálkodásáról szóló beszámolóját elfogadja az alábbi kiemelt előirányzatokkal: Működési bevételek Költségvetési támogatás Működési célú pénzeszköz átvétel Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel Hitelek Pénzforgalom nélküli bevétel BEVÉTELEK ÖSSZESEN Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások Működési célú pénzeszköz átadás Fejlesztési kiadások KIADÁSOK ÖSSZESEN 2 689e Ft e Ft e Ft e Ft e Ft 7 735e Ft e Ft e Ft 4 884e Ft 9 403e Ft e Ft e Ft e Ft 2. A Társulási Tanács a évi költségvetési pénzmaradványát Ft összegben jóváhagyja és tartalékba helyezi. Felelős: Mihaleczné Kovács Mária kistérségi irodavezető Határidő: folyamatos Szarvas, április 25.

55 2007. április 25-i. ülésének jegyzőkönyvéből 46/2007 (IV. 25.) sz. határozat A Kistérségi Területfejlesztési Tanács a Területfejlesztésről és Területrendezésről szóló évi XXI. törvény rendelkezései alapján elfogadja a Békés megyei Területfejlesztési Tanács 2/2007. (II. 28) sz. határozatát a évi tagdíj Ft. összegről. A tagdíjat a társult települések a BMTT határozata alapján az alábbiak szerint biztosítják. Békésszentandrás: Csabacsüd: Kardos: Kondoros: Szarvas: Összesen: Ft Ft Ft Ft Ft Ft. A Területfejlesztési Tanács felhatalmazza ét arra, hogy a Békés megyei Területfejlesztési Tanács ével a megállapodást aláírja. Felkéri a polgármestereket, hogy a települési hozzájárulások összegének átutalásáról legkésőbb június 15-ig gondoskodjanak, a Kistérségi Társulás számlájára. Utasítja a Kistérségi Iroda vezetőjét, hogy a tagdíj átutalásáról a Békés megyei Területfejlesztési Tanács részére gondoskodjon. Határidő: június 30. Felelős: Mihaleczné Kovács Mária kistérségi irodavezető Szarvas, április 25.

56 2007. április 25-i. ülésének jegyzőkönyvéből 47/2007 (IV. 25.) sz. határozat Társulási Tanácsa megismerte és elfogadja Prjevaráné Kiss Eszter regionális tanácsadó I. negyedévi szakmai beszámolóját. Határidő: azonnal Felelős: Szarvas, április 25.

57 2007. április 25-i. ülésének jegyzőkönyvéből 48/2007 (IV. 25.) sz. határozat Társulási Tanácsa megismerte és elfogadja Demeterné Annus Krisztina vidékfejlesztési menedzser I. negyedévi szakmai beszámolóját. Határidő: azonnal Felelős: Szarvas, április 25.

58 2007. április 25-i. ülésének jegyzőkönyvéből 49/2007 (IV. 25.) sz. határozat elfogadja a Körös-szögi Kht. ügyvezető igazgatója, Hetényi István javaslatát a Társulás évi Ft. összegű követelésének rendezésére. A Társulási Tanács egyetért azzal, hogy a követelés összege kistérségi turisztikai kiadványok elkészítésére, pályázati önerőként kerüljön felhasználásra. A pályázat megjelenéséről, feltételeiről és benyújtásáról a Kht. ügyvezető igazgatója tegyen jelentést a Társulási Tanácsnak. A pályázat sikertelensége esetén a követelés rendezésére ismételten vissza kell térni. Határidő: értelem szerint, de legkésőbb október 31. Felelős: Hetényi István Körös-szögi Kht. ügyvezető igazgatója Mihaleczné Kovács Mária kistérségi irodavezető Szarvas, április 25.

59 2007. április 25-i. ülésének jegyzőkönyvéből 50/2007 (IV. 25.) sz. határozat A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulási Tanácsa dönt arról, hogy létrehozza a Körös-szögi KÖZKINCS Kerekasztal -t. Felkéri a társult települések önkormányzatait, hogy a településükön közművelődési, kulturális tevékenységet folytató önkormányzati intézmények, civil szervezetek és vállalkozások részéről delegáljanak tagokat a KÖZKINCS Kerekasztalhzoz és támogassák annak tevékenységét. Felelős: polgármesterek Határidő: május 15. Szarvas, április 25.

60 2007. április 25-i. ülésének jegyzőkönyvéből 51/2007 (IV. 25.) sz. határozat egyetért és támogatja az alábbi kistérségi rendezvények megszervezését május 18. Régiók Találkozója július 21. Körös-szögi Civil Szervezetek V. Kistérségi Találkozója A Társulási Tanács a rendezvényekre Ft. illetve Ft. költségkeretet biztosít a Kistérségi Iroda évi dologi kiadásainak terhére. Felelős: Mihaleczné Kovács Mária kistérségi irodavezető Határidő: értelem szerint Szarvas, április 25.

61 2007. április 25-i. ülésének jegyzőkönyvéből 52/2007 (IV. 25.) sz. határozat elviekben egyetért azzal, hogy 2007-ben a Körös-szögi Kistérségben megrendezésre kerüljön a Körösök által érintett bel- és külföldi települések Polgármestereinek Randevúja. A rendezvény költségeit pályázatok és szponzorok útján kell biztosítani. A pályázatok benyújtása és a szponzoráció megszervezése a Kistérségi Iroda feladata. Felelős: Mihaleczné Kovács Mária kistérségi irodavezető Határidő: értelem szerint Szarvas, április 25.

62 2007. április 25-i. ülésének jegyzőkönyvéből 53/2007 (IV. 25.) sz. határozat A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulási Tanácsa a Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulásának évi költségvetési beszámoló megbízhatósági ellenőrzéséről szóló jelentést megismerte és elfogadja. Határidő: azonnal Felelős: Mihaleczné Kovács Mária kistérségi irodavezető Szarvas, április 25.

63 2007. május 16-i. ülésének jegyzőkönyvéből 54/2007 (V. 16.) sz. határozat A Körös-szögi Kistérség Fejlesztési Tanácsa megismerte és jóváhagyja a közötti időszakra szóló Kistérségi fejlesztési programot és cselekvési tervet. Utasítja a Kistérségi Irodát, hogy a stratégiában foglaltak végrehajtása érdekében kísérje figyelemmel a fejlesztési lehetőségeket és forrásokat. Felelős: Mihaleczné Kovács Mária kistérségi irodavezető Határidő: értelem szerint Szarvas, május 16.

64 2007. május 16-i. ülésének jegyzőkönyvéből 55/2007 (V. 16.) sz. határozat A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulási Tanácsa dönt arról, hogy pályázatot nyújt be az Oktatási és Kulturális Minisztérium Közkincs programjának térségi szintű pályázati felhívására, ezen belül a Kistérségi KÖZKINCS Kerekasztal létrehozására, működésének támogatására. A pályázat benyújtásához Ft. saját forrást biztosít a Többcélú Társulás évi költségvetésének tartaléka terhére, továbbá megállapodásokat köt a Kistérség meghatározó kulturális intézményeivel a közművelődési feladatok ellátására. Utasítja a Társulási Tanács helyettesét a pályázat benyújtására, és a megállapodások aláírására. Felelős: Hamza Zoltán helyettes Határidő: május 17. Szarvas, május 16.

65 2007. május 16-i. ülésének jegyzőkönyvéből 56/2007 (V. 16.) sz. határozat A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulási Tanácsa megbízza, a Szarvasért kiemelten közhasznú Alapítványt a évi Kistérségi Nyári Művészeti Fesztivál és a Civil Szervezetek V. Kistérségi Találkozójának megszervezésével. A Többcélú Társulás a Civil Találkozó költségeire évi költségvetésében Ft-ot biztosít. A rendezvénysorozat további költségeit pályázati úton és szponzori támogatásokkal kell biztosítani. A Társulás megbízza az Alapítványt, hogy nyújtson be pályázatot az OKM Közkincs programjának támogatására, ezen belül a kulturális feladatot ellátó társadalmi szervezetek programjára. Felhatalmazza a Társulás ét a megbízási szerződés aláírására. Felelős: Határidő: május 17. Szarvas, május 16.

66 2007. május 16-i. ülésének jegyzőkönyvéből 57/2007 (V. 16.) sz. határozat Társulási Tanácsa dönt arról, hogy pályázatot nyújt be a Dél-Alföldi régió ismertségét növelő turisztikai marketingeszközök támogatására, a 2007-TU-DAL-3 jelű pályázati kiírásra. A pályázat kistérségi turisztikai kiadvány elkészítésére irányul, amelyhez a szükséges önerőt e Ft. összegben a Körös-szögi Kht-nak a Társulással szembeni tartozásából fedezi. A további 250 e Ft. önerő biztosítását a Társulás Szarvas Város Önkormányzatától kéri. Utasítja a Kistérségi Iroda vezetőjét a pályázat benyújtására. Felelős: Mihaleczné Kovács Mária kistérségi irodavezető Határidő: június 8. Szarvas, május 16.

67 2007. május 16-i. ülésének jegyzőkönyvéből 58/2007 (V. 16.) sz. határozat A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulási Tanács az általa fenntartott Szociális és Gyermekjóléti Intézmény részére engedélyezi egy fő pénzügyi szakember felvételét. A Társulási Tanács a Szociális és Gyermekjóléti Intézmény létszámát 118,5 főben állapítja meg, amelyből 95 fő a szakmai alkalmazottak létszáma és a 23,5 fő a technikai dolgozó. A Társulási Tanács utasítja az intézményvezetőt a szükséges intézkedések megtételére. Felelős: Uhljár Zita intézményvezető Határidő: azonnal Szarvas, május 16.

MEGÁLLAPODÁS A BÉKÉSI KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS LÉTREHOZÁSÁRÓL

MEGÁLLAPODÁS A BÉKÉSI KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS LÉTREHOZÁSÁRÓL MEGÁLLAPODÁS A BÉKÉSI KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS LÉTREHOZÁSÁRÓL (A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg) A Magyar Köztársaság Alkotmányának rendelkezései, a helyi önkormányzatokról szóló, többször

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S E L İ T E R J E S Z T É S mely készült Ordacsehi Község Önkormányzatának 2012 január 25 - i testületi ülésére a 2. sz. napirendi ponthoz. Tárgy: Rendelet tervezet az önkormányzat 2012 évi költségvetésérıl

Részletesebben

BELSŐ ELLENŐRZÉSI JELENTÉS

BELSŐ ELLENŐRZÉSI JELENTÉS Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulás 5540 Szarvas, Szabadság u. 25-27. Iktatószám: 40-1/2010 BELSŐ ELLENŐRZÉSI JELENTÉS Készült: Békéscsaba, Mogyoró u. 22. szám alatt, 2010. február 17-én. Ellenőrzés

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2005. május 12- i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2005. május 12- i rendkívüli ülésére ELŐTERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2005. május 12- i rendkívüli ülésére Tárgy: Többcélú kistérségi társulási megállapodás jóváhagyása, hozzájárulás pályázat benyújtásához Előterjesztés

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉSEK. Gyomaendrőd Város Önkormányzata. Képviselő-testület. 2011. április 28. napján tartandó rendes üléséhez

ELŐTERJESZTÉSEK. Gyomaendrőd Város Önkormányzata. Képviselő-testület. 2011. április 28. napján tartandó rendes üléséhez ELŐTERJESZTÉSEK Gyomaendrőd Város Önkormányzata Képviselő-testület 2011. április 28. napján tartandó rendes üléséhez Gyomaendrőd Város Önkormányzata 5500 Gyomaendrőd, Szabadság tér 1. BESZÁMOLÓ a Képviselő-testület

Részletesebben

Elıterjesztés. Sándorfalva Város Képviselı-testületének. Kakas Béla polgármester. belsı ellenır

Elıterjesztés. Sándorfalva Város Képviselı-testületének. Kakas Béla polgármester. belsı ellenır Elıterjesztés Sándorfalva Város Képviselı-testületének Elıterjesztı: Kakas Béla polgármester Tárgy: 2011. évi Ellenırzési Program és a 2011. évi Ellenırzési terv idırendi táblázatának elfogadása Iktatószám:

Részletesebben

Pásztó Város Önkormányzat Képvisel -testülete 3/2010. (II.15.) rendelete a város 2010. évi költségvetésér l

Pásztó Város Önkormányzat Képvisel -testülete 3/2010. (II.15.) rendelete a város 2010. évi költségvetésér l Pásztó Város Önkormányzat Képvisel -testülete 3/2010. (II.15.) rendelete a város 2010. évi költségvetésér l Pásztó Városi Önkormányzat Képvisel -testülete a helyi önkormányzatokról szóló módosított 1990.évi

Részletesebben

VAS MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉRTESÍT JE

VAS MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉRTESÍT JE XVII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 2006. MÁJUS 26. VAS MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉRTESÍT JE TARTALOM SZÁM TÁRGY OLDAL SZEMÉLYI RÉSZ 92/2006. (V.26.) sz. határozat A Vas Megyei Szakosított Szociális Intézet Szombathely

Részletesebben

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE XVI. évfolyam 4. szám _ ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE HIVATALOS LAP 2015. MÁRCIUS 13. TARTALOM SZEMÉLYI RÉSZ ZMJVK 45/2015. (III.05.) sz. hat. Kulturális, közművelődési gazdasági ellátó szervezet

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉSEK. Gyomaendrőd Város Önkormányzata. Intézményi Társulás. 2013. május 30. napján tartandó rendes üléséhez

ELŐTERJESZTÉSEK. Gyomaendrőd Város Önkormányzata. Intézményi Társulás. 2013. május 30. napján tartandó rendes üléséhez ELŐTERJESZTÉSEK Gyomaendrőd Város Önkormányzata Intézményi Társulás 2013. május 30. napján tartandó rendes üléséhez ELŐTERJESZTÉS Az Intézményi Társulás 2013. május 30-i ülésére 1. napirendi pont Tárgy:

Részletesebben

K I V O N A T. Tata Város Önkormányzat Képviselő- testületének

K I V O N A T. Tata Város Önkormányzat Képviselő- testületének K I V O N A T Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. (V.31.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

1 BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSE 2010. szeptember hó 24-én tartott nyilvános ülésének jegyzıkönyvi K I V O N A T A

1 BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSE 2010. szeptember hó 24-én tartott nyilvános ülésének jegyzıkönyvi K I V O N A T A BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSE 200. szeptember hó 24-én tartott nyilvános ülésének jegyzıkönyvi K I V O N A T A Javaslat a 200. évi költségvetési rendelet módosítására I. A közgyőlés

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Gyomaendrőd Város Polgármestere tisztelettel meghívja Önt a Képviselő-testület. 2013. december 19-én 14.00 órakor

M E G H Í V Ó. Gyomaendrőd Város Polgármestere tisztelettel meghívja Önt a Képviselő-testület. 2013. december 19-én 14.00 órakor Gyomaendrőd Város Polgármestere 5500 Gyomaendrőd, Selyem u. 124. Tel./Fax: (66) 521-600, (66) 283-288 Web site: www.gyomaendrod.hu e-mail: polgarmester@gyomaendrod.hu M E G H Í V Ó Gyomaendrőd Város Polgármestere

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. április 29-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. április 29-i ülésére Tárgy: Előkészítette: Véleményező bizottság: Költségvetési szerv alapítása intézményi gazdasági feladatok ellátására Tárnok Lászlóné jegyző Váczi Julianna Gazdasági Osztályvezető Sápi András intézményi

Részletesebben

NAPIREND Ügyiratszám: 1/535/ 2008. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2008. szeptember 12-i nyilvános ülésére

NAPIREND Ügyiratszám: 1/535/ 2008. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2008. szeptember 12-i nyilvános ülésére NAPIREND Ügyiratszám: 1/535/ 2008. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2008. szeptember 12-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Tájékoztató az Állami Számvevőszék

Részletesebben

Elıterjesztés. Sándorfalva Város Képviselı-testületének. Kakas Béla polgármester. belsı ellenır

Elıterjesztés. Sándorfalva Város Képviselı-testületének. Kakas Béla polgármester. belsı ellenır Elıterjesztés Sándorfalva Város Képviselı-testületének Elıterjesztı: Kakas Béla polgármester Tárgy: 2012. évi Ellenırzési Program és a 2012. évi Ellenırzési terv idırendi táblázatának elfogadása Iktatószám:

Részletesebben

Verbai Lajos polgármester Végrehajtásért felelős: Végrehajtás előkészítéséért felelős: Hajdu Péter irodavezető

Verbai Lajos polgármester Végrehajtásért felelős: Végrehajtás előkészítéséért felelős: Hajdu Péter irodavezető BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Tárgy: Jelentés a lejárt határidejű és a folyamatban lévő határozatok végrehajtásáról Tisztelt Képviselő-testület! Budapest Főváros X. kerület

Részletesebben

az önkormányzat 2016. évi költségvetése

az önkormányzat 2016. évi költségvetése Újhartyán Város Önkormányzat Képviselő Testülete H e l y b e n E L Ő T E R J E S Z T É S az önkormányzat 2016. évi költségvetése 1. napirend Összeállította: Göndörné Frajka Gabriella jegyző Tóth Anikó

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2009. április 27 -i ülésére

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2009. április 27 -i ülésére ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. április 27 -i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat 2008. évi költségvetésének teljesítése Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés

Részletesebben

37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet. az építésügyi hatósági eljárásokról, valamint a telekalakítási és az építészeti-műszaki dokumentációk tartalmáról

37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet. az építésügyi hatósági eljárásokról, valamint a telekalakítási és az építészeti-műszaki dokumentációk tartalmáról 1. oldal 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet az építésügyi hatósági eljárásokról, valamint a telekalakítási és az építészeti-műszaki dokumentációk tartalmáról Az épített környezet alakításáról és védelméről

Részletesebben

JÓSIKA MIKLÓS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

JÓSIKA MIKLÓS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA Sényő Község Képviselőtestületének 2/2007.(I.24.) Kt. számú határozata A Szociális Otthon működéséhez szükséges okiratokat elfogadja. Sényő Község Képviselőtestületének 3/2007.(I.24.)Kt. számú határozata

Részletesebben

Szekszárdi Önkormányzat 8/2006.(III.1.) rendelete a 2006. évi költségvetésrıl * a módosításokkal egységes szerkezetben

Szekszárdi Önkormányzat 8/2006.(III.1.) rendelete a 2006. évi költségvetésrıl * a módosításokkal egységes szerkezetben Szekszárdi Önkormányzat 8/2006.(III.1.) rendelete a 2006. évi költségvetésrıl * a módosításokkal egységes szerkezetben Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

K I V O N A T. a Képviselő-testület 2007. február 8-i nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. a Képviselő-testület 2007. február 8-i nyílt ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T a Képviselő-testület 2007. február 8-i nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 7/2007. (II.08.) számú h a t á r o z a t : 1. Balatonfüred Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2007. évi költségvetés

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6./2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013.április 30.-án (kedd) 15 órakor tartott üléséről.

Részletesebben

398-30/2014. Tárgy: DAREH Társulás Társulási Megállapodás módosítása Mell.: egységes szerkezetbe foglalt Társulási megállapodás

398-30/2014. Tárgy: DAREH Társulás Társulási Megállapodás módosítása Mell.: egységes szerkezetbe foglalt Társulási megállapodás Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota, Kelemen László tér 10. Tel.: 62/263-001 Fax: 62/263-105 398-30/2014. Tárgy: DAREH Társulás Társulási Megállapodás módosítása Mell.: egységes szerkezetbe

Részletesebben

KÍSÉR LEVÉL ELLEN RZÉSI JELENTÉS MEGKÜLDÉSÉHEZ

KÍSÉR LEVÉL ELLEN RZÉSI JELENTÉS MEGKÜLDÉSÉHEZ KÍSÉR LEVÉL ELLEN RZÉSI JELENTÉS MEGKÜLDÉSÉHEZ Tárgy: Vezet i összefoglaló Pátyi Polgármesteri Hivatal 2071 Páty, Kossuth Lajos u. 83. dr. Guba Zsolt jegyz Tisztelt Jegyz Úr! A 2014. évi bels ellen rzési

Részletesebben

K I V O N A T. Hajdúszoboszló Város Képviselő-testületének 2007. szeptember 6-án tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Hajdúszoboszló Város Képviselő-testületének 2007. szeptember 6-án tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből Polgármesteri Hivatal 4201 Hajdúszoboszló, Hősök tere 1. Telefon: 52/557-300. Fax: 52/557-301. Email: polgmhiv@hajduszob.hu Szám: 3575-1/2007. K I V O N A T Hajdúszoboszló Város Képviselő-testületének

Részletesebben

A SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT (SZMSZ) CÉLJA, JOGI ALAPJA és HATÁLYA

A SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT (SZMSZ) CÉLJA, JOGI ALAPJA és HATÁLYA Térségi Szociális Gondozási Központ Gyomaendrőd- Csárdaszállás-Hunya Szervezeti és Működési Szabályzata I. ÁLTALÁNOS RÉSZ A SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT (SZMSZ) CÉLJA, JOGI ALAPJA és HATÁLYA 1. A

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült 2011. március 16. napján Hunya Község Önkormányzata Képviselő-testületének soron következő üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült 2011. március 16. napján Hunya Község Önkormányzata Képviselő-testületének soron következő üléséről. Hunya Község Képviselő-testülete H u n y a 5/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2011. március 16. napján Hunya Község Önkormányzata Képviselő-testületének soron következő üléséről. Az ülés helye: Körjegyzőség

Részletesebben

Tájékoztató. Fegyvernek Önkormányzat Képviselőtestület 2010. június 24-i ülésére a két ülés közötti eseményekről, intézkedésekről.

Tájékoztató. Fegyvernek Önkormányzat Képviselőtestület 2010. június 24-i ülésére a két ülés közötti eseményekről, intézkedésekről. Fegyvernek Nagyközség Pol gár mester e Fegyvernek, Felszabadulás u. 171. Tájékoztató Fegyvernek Önkormányzat Képviselőtestület 2010. június 24-i ülésére a két ülés közötti eseményekről, intézkedésekről.

Részletesebben

SONKÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 2/2009. (I. 30.) SKKT. r e n d e l e t e. A rendelet hatálya. A költségvetés címrendje

SONKÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 2/2009. (I. 30.) SKKT. r e n d e l e t e. A rendelet hatálya. A költségvetés címrendje SONKÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 2/2009. (I. 30.) SKKT. r e n d e l e t e Az önkormányzat 2008. évi költségvetéséről szóló 3/2008.(II.21.) SKKT rendelete módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról Az

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2011. április 16-án 14 órakor. kezdődő ülésére a Városháza Dísztermébe.

M E G H Í V Ó. 2011. április 16-án 14 órakor. kezdődő ülésére a Városháza Dísztermébe. Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete Városfenntartó, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottságának Elnöke 5500 Gyomaendrőd, Szabadság tér 1. Tel./Fax: (66) 386-122, (66) 283-288 Web site: www.gyomaendrod.hu

Részletesebben

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1 MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Martonvásár város Önkormányzat képviselő-testületének 2011. május 10-én megtartott soron kívüli üléséről

Részletesebben

Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 1/2016. KIVONAT. A 2016. január 21-én megtartott képviselő-testületi ülésről. Az óvodai előjegyzés időpontja:

Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 1/2016. KIVONAT. A 2016. január 21-én megtartott képviselő-testületi ülésről. Az óvodai előjegyzés időpontja: 1/2016. A 2016. január 21-én megtartott képviselő-testületi ülésről. 1/2016. (I.21.) sz. önkormányzati határozat: Pilisszentkereszt Község Önkormányzatának képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 2016. évi

Részletesebben

K I V O N A T. Készült: Sényő Község Képviselőtestületének 2007. április 19-én tartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Készült: Sényő Község Képviselőtestületének 2007. április 19-én tartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. SÉNYŐ KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETE 4533. Sényő, Kossuth u. 69. 233-6/2007. K I V O N A T Készült: Sényő Község Képviselőtestületének 2007. április 19-én tartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Sényő

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 1999. szeptember 9-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 1999. szeptember 9-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 1999. szeptember 9-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A Tárgy: 1999. évi költségvetésről szóló rendelet módosítása - A közgyűlés 16 igen, egyhangú

Részletesebben

A KÖRÖS-SZÖGI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁS PÁLYÁZATI SZABÁLYZATA

A KÖRÖS-SZÖGI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁS PÁLYÁZATI SZABÁLYZATA A KÖRÖS-SZÖGI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁS PÁLYÁZATI SZABÁLYZATA A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulás (továbbiakban: Társulás) pályázati döntéshozó szerve a Társulási Tanács, amely a Társulás pályázati

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése 2002. március 7-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A H A T Á R O Z A T

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése 2002. március 7-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A H A T Á R O Z A T Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése 2002. március 7-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A Tárgy: Egy orvos egy rendelő kialakítására jóváhagyott keretösszeg maradvány felosztása

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ismerteti a meghívóban közölt napirendi pontokat, amelyeket javasol a Képviselő-testületnek elfogadásra.

JEGYZŐKÖNYV. Ismerteti a meghívóban közölt napirendi pontokat, amelyeket javasol a Képviselő-testületnek elfogadásra. 8 JEGYZŐKÖNYV Készült: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 25-én megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: Bornemisza János polgármester, Józsa Gábor alpolgármester, Botos Sándor,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016. január 28-án tartandó ülésére. Jelentés a lejárt határidejű határozatokról

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016. január 28-án tartandó ülésére. Jelentés a lejárt határidejű határozatokról Füzesgyarmat Város Önkormányzat POLGÁRMESTERÉTŐL 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-401, Fax: 491-361 E-mail: polgarmesterihivatal@fuzesgyarmat.hu ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016.

Részletesebben

R E N D E L E T T E R V E Z E T NYÍRBÁTOR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT /2009. (II. 12.) számú r e n d e l e t e

R E N D E L E T T E R V E Z E T NYÍRBÁTOR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT /2009. (II. 12.) számú r e n d e l e t e R E N D E L E T T E R V E Z E T NYÍRBÁTOR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT /2009. (II. 12.) számú r e n d e l e t e Nyírbátor Város Önkormányzata 2009. évi költségvetéséről Nyírbátor Város Képviselőtestülete az államháztartásról

Részletesebben

HOMOKHÁTI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA 2011. JÚNIUS 24-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉN

HOMOKHÁTI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA 2011. JÚNIUS 24-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉN HOMOKHÁTI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA 2011. JÚNIUS 24-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉN 62/2011. (VI. 24.) Tkt határozat: Tárgy: Napirendi pontok elfogadása H a t á r o z a t: 1./ A Homokháti Kistérség Többcélú Társulásának

Részletesebben

M e g h í v ó. 2013. február 21-én 17 órára

M e g h í v ó. 2013. február 21-én 17 órára A 2013. február 21-i Váchartyáni Képviselő-testülettel közösen tartott rendkívüli képviselő-testületi ülés előterjesztései Tisztelt Képviselő-testület! M e g h í v ó Rád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Előterjesztő: Á c s János polgármester TISZTELT KÉPVISELŐ-TESTÜLET! Az irányelvek a koncepció szerint a következők voltak:

Előterjesztő: Á c s János polgármester TISZTELT KÉPVISELŐ-TESTÜLET! Az irányelvek a koncepció szerint a következők voltak: 2. NAPIREND: Ügyiratszám: 5/18.028 /2006. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2006. február 10-i ülésére Tárgy: Tapolca város 2006. évi költségvetéséről és a végrehajtásával kapcsolatos egyes

Részletesebben

Kadarkút Város Önkormányzat Képviselı-testületének 3/2011.(II. 11.) önkormányzati rendelete. Kadarkút Város Önkormányzata 2011. évi költségvetésérıl

Kadarkút Város Önkormányzat Képviselı-testületének 3/2011.(II. 11.) önkormányzati rendelete. Kadarkút Város Önkormányzata 2011. évi költségvetésérıl Kadarkút Város Önkormányzat Képviselı-testületének 3/2011.(II. 11.) önkormányzati rendelete Kadarkút Város Önkormányzata 2011. évi költségvetésérıl Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselı-testülete (a

Részletesebben

TÁRGY: Beszámoló a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról, valamint a két ülés között történt fontosabb eseményekről

TÁRGY: Beszámoló a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról, valamint a két ülés között történt fontosabb eseményekről AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 29. MELLÉKLET: - db. TÁRGY: Beszámoló a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról, valamint a két ülés között történt fontosabb eseményekről E L Ő T E R J E S

Részletesebben

Az ülés helye: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal díszterme. I. N y i l v á n o s ü l é s

Az ülés helye: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal díszterme. I. N y i l v á n o s ü l é s BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján a

Részletesebben

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2009. november 26-i ülésére

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2009. november 26-i ülésére Tárgy: Tájékoztató Békés Város Önkormányzata 2009. évi költségvetésének I.-III. negyedévi teljesítésérıl és a 2009. évi költségvetésrıl szóló 4/2009.(II.13.) KT. rendelet módosítása Elıkészítette: Tárnok

Részletesebben

K i v o n a t a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 2011. május 27-ei ülésén hozott határozataiból:

K i v o n a t a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 2011. május 27-ei ülésén hozott határozataiból: 126/2011. (V. 27.) MÖK határozat A Hajdú Bihar megyei Önkormányzat Közgyőlése a 2011. május 27-ei ülése napirendjét a következık szerint fogadja el: 1. Elıterjesztés gazdasági társaságok 2010. évi mérlegének

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s E l ő t e r j e s z t é s Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-i ülésére Tárgy: A Szekszárdi Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása, valamint a közös önkormányzati

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT a Képviselő-testület 2012. december 13-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT a Képviselő-testület 2012. december 13-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Budakeszi Város Önkormányzatától JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT a Képviselő-testület 2012. december 13-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből A jelenlévő 9 f ő képviselő 9 mellette, ellen szavazat és tartózkodás

Részletesebben

Tervezési szerződés tervezet

Tervezési szerződés tervezet Tervezési szerződés tervezet amely létrejött egyrészről Budafok Tétény, Budapest XXII. kerület Önkormányzata címe: 1221 Budapest, Városház tér 11. adószáma: 15735856-2-43 bankszámlaszáma: 11784009-15522001-00000000

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2016. március 18-án (péntek) napjára de. 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.

M E G H Í V Ó. 2016. március 18-án (péntek) napjára de. 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült:

JEGYZŐKÖNYV. Készült: JEGYZŐKÖNYV Készült: Gyula Város Polgármesteri Hivatal Ovális tárgyaló termében (5700.Gyula, Petőfi tér.3.) 2012. február 15-én 09.30 órakor kezdődő a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28 i nyilvános ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28 i nyilvános ülésén. 1 SALFÖLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8256 Salföld, Kossuth u. 27. Ikt.szám: 510-3 /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28

Részletesebben

/ r / ^ / 0 0 -U > Q. Fővárosi Vízművek Zrt. I ő v A k o s i VÍZMŰVEK BUDAKESZI. Vagyonkezelési szerződés. Budapest, 2012.

/ r / ^ / 0 0 -U > Q. Fővárosi Vízművek Zrt. I ő v A k o s i VÍZMŰVEK BUDAKESZI. Vagyonkezelési szerződés. Budapest, 2012. / r / ^ / 0 0 -U > Q Fővárosi Vízművek Zrt. I ő v A k o s i VÍZMŰVEK BUDAKESZI Vagyonkezelési szerződés Budapest, 2012. december VAGYONKEZELÉSI SZERZŐDÉS mely létrejött egyrészről Budakeszi Város Önkormányzata

Részletesebben

A PERKÁTAI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

A PERKÁTAI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE A PERKÁTAI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. április 22-én (szerda) 15:00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Perkáta, 2015. április 22. Határozat:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testülete ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testülete ülésére Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Alpolgármester A Képviselő-testület nyilvános ülésének anyaga (2011. évi CLXXXIX. törvény 46. (1) bek.). ELŐTERJESZTÉS Budapest Főváros XII. kerület

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2013. június 17-én 14 órakor. kezdődő ülésére az Új Városháza üléstermébe.

M E G H Í V Ó. 2013. június 17-én 14 órakor. kezdődő ülésére az Új Városháza üléstermébe. Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete Városfenntartó, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottságának Elnöke 5500 Gyomaendrőd, Selyem u. 124. Tel./Fax: (66) 386-122 (66) 581-232 Web site: www.gyomaendrod.hu

Részletesebben

A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT

A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT 2004. február 27. 3. szám A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT A KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA Tartalomjegyzék Szám Tárgy Oldal SZEMÉLYI RÉSZ 2/2004. (II. 19.) Kgy. A Baranya Megyei Levéltár (Pécs) igazgatóhelyettese

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Katona József Művelődési Központ- Endrődi Tájház és Helytörténeti Gyűjtemény 5500 Gyomaendrőd, Kossuth út 9. Tel: 06/66/386-524 E-mail: tajhaz@gyomaendrod.hu SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Készítette:

Részletesebben

BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ

BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 4/27. (III. 21.) sz. rendelete 5. (1) bekezdése alapján a Képviselı-testület

Részletesebben

I. Fejezet Az el nem idegeníthető vagyontárgyak

I. Fejezet Az el nem idegeníthető vagyontárgyak Sülysáp Nagyközség Önkormányzata 16/2004. (VII.12.) számú rendelete Az önkormányzat ingatlanvagyonnal, a vagyoni értékű jogokkal és értékpapírokkal való gazdálkodásról Sülysáp Nagyközség Önkormányzat képviselő-testülete

Részletesebben

Tisztelt Közgyűlés! Szeged, 2012. november 27. Tisztelettel: Dr. Botka László polgármester

Tisztelt Közgyűlés! Szeged, 2012. november 27. Tisztelettel: Dr. Botka László polgármester Előterjesztői módosítás a 94951/2012. ikt. számú Döntés a Móra Ferenc Múzeum átvételéről és az ehhez kapcsolódó intézmények alapító okiratainak módosításáról tárgyú előterjesztéshez (19-es napirendi pont)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV TÖRTEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. SZEPTEMBER 8-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV TÖRTEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. SZEPTEMBER 8-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Polgármesteri Hivatal 2747. Törtel, Szent István tér 1. JEGYZŐKÖNYV TÖRTEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. SZEPTEMBER 8-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Rendeletek száma: Határozatok száma: 12.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Ráckeve Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 21-én megtartott nyilvános üléséről Az ülés helye: Régi Városháza Díszterme Ráckeve, Kossuth L. u.

Részletesebben

Újhartyán Város Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 3/2015. (II.19.) számú önkormányzati rendelete

Újhartyán Város Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 3/2015. (II.19.) számú önkormányzati rendelete Újhartyán Város Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 3/2015. (II.19.) számú önkormányzati rendelete Újhartyán Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2014. december 8-án 14 órakor. kezdődő ülésére az Új Városháza üléstermébe.

M E G H Í V Ó. 2014. december 8-án 14 órakor. kezdődő ülésére az Új Városháza üléstermébe. Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete Városfenntartó, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottságának Elnöke 5500 Gyomaendrőd, Selyem u. 124. Tel./Fax: (66) 386-122 (66) 581-232 Web site: www.gyomaendrod.hu

Részletesebben

Kazincbarcika és Vonzáskörzete Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás Társulási Iroda

Kazincbarcika és Vonzáskörzete Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás Társulási Iroda Kazincbarcika és Vonzáskörzete Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás Társulási Iroda KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁS, UTALVÁNYOZÁS, ELLENJEGYZÉS, ÉRVÉNYESÍTÉS, RENDJÉNEK SZABÁLYZATA Érvényes: 2010. január 1-tıl

Részletesebben

2012. évi 15. szám 2012. szeptember 13. TARTALOMJEGYZÉK

2012. évi 15. szám 2012. szeptember 13. TARTALOMJEGYZÉK 2012. évi 15. szám 2012. szeptember 13. TARTALOMJEGYZÉK HATVAN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 52/2012. (IX. 13.) önkormányzati rendelete a felsőoktatási intézményben tanulók ösztöndíjjal történő

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-29/2015. Tárgy: A 2015. évi költségvetési rendelet II. változatának

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Edelény, 2013. február 5.

ELŐTERJESZTÉS. Edelény, 2013. február 5. ELŐTERJESZTÉS EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. FEBRUÁR 12-EI RENDES NYÍLT ÜLÉSÉRE SORSZÁM: MELLÉKLETEK: 20 DB TÁRGY: EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL ELŐTERJESZTŐ:

Részletesebben

K I V O N A T. Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: 245-26/2013.

K I V O N A T. Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: 245-26/2013. 246/2013.(X.29.) KT 1./ Dunaföldvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 61/2012.(III.06.), 94/2012.(IV.24.), 232/2012.(IX.11.), 235/2012.(IX.11.), 269/2012.(X.30.),271/2012.(X.30.), 47/2013.(III.05.),

Részletesebben

170/2010. (V. 20.) számú Képviselő-testületi Határozat

170/2010. (V. 20.) számú Képviselő-testületi Határozat könyvéből: 170/2010. (V. 20.) számú Képviselő-testületi Határozat Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a Hajdúnánási Építő és Szolgáltató Kft. (4080 Hajdúnánás, Kossuth u. 22.) 2009. évi

Részletesebben

BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE

BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 4/27. (III. 21.) sz. rendelete 5. (1) bekezdése alapján a Képviselı-testület

Részletesebben

Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2011.(IV.1.) önkormányzati rendelete a lakások és helyiségek bérletéről (módosításokkal egységes szerkezetben) Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

36/2009. (XII. 30.) ÖM rendelet

36/2009. (XII. 30.) ÖM rendelet 36/2009. (XII. 30.) ÖM rendelet az országgyőlési képviselık 2010. évi általános választása költségeinek normatíváiról, tételeirıl, elszámolási és belsı ellenırzési rendjérıl A választási eljárásról szóló

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2014. május 20-án 14.00 órakor

M E G H Í V Ó. 2014. május 20-án 14.00 órakor Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági, Turisztikai, Ellenőrző és Közbeszerzési Bizottságának Elnöke 5500 Gyomaendrőd, Selyem u. 124. Tel./Fax: (66) 386-122 (66) 581-232 Web site: www.gyomaendrod.hu

Részletesebben

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZLÖNY

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZLÖNY 2010. évi 1. különszám 2010. február KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZLÖNY A KOMÁROM - ESZTERGOM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT HIVATALOS LAPJA TARTALOMJEGYZÉK Szám Tárgy Oldal A közgyőlés 2010. február 18-ai ülése SZEMÉLYI

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Tartalomjegyzék Bevezetés Általános rész 1. A Társaság főbb adatai a hatályos Alapító Okirat szerint

Tartalomjegyzék. Tartalomjegyzék Bevezetés Általános rész 1. A Társaság főbb adatai a hatályos Alapító Okirat szerint 1 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék Bevezetés Általános rész 1. A Társaság főbb adatai a hatályos Alapító Okirat szerint 2. A Társaság célja, tevékenységi körei 3. A Társaság jogállása 4. A Társaság szervezete

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. KÉSZÜLT: Tótkomlós Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 26-án 15,00 órai kezdettel tartott soros, nyilvános ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. KÉSZÜLT: Tótkomlós Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 26-án 15,00 órai kezdettel tartott soros, nyilvános ülésén. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: Tótkomlós Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 26-án 15,00 órai kezdettel tartott soros, nyilvános ülésén. A TESTÜLETI ÜLÉS HELYE: A Polgármesteri Hivatal díszterme.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 26-án megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 26-án megtartott üléséről. 1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 8-A/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 26-án megtartott üléséről. 2 Mérges

Részletesebben

Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal Humánpolitikai Iroda 9600 Sárvár, Várkerület 2. Tel.: 95/523-160

Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal Humánpolitikai Iroda 9600 Sárvár, Várkerület 2. Tel.: 95/523-160 Nyílt ülésen kerül tárgyalásra: A Bizottság saját hatáskörébe tartozó döntések 18./ Napirendi pont Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal Humánpolitikai Iroda 9600 Sárvár, Várkerület 2. Tel.: 95/523-160 E

Részletesebben

ÜZLETSZABÁLYZAT. ALFA-NOVA Energetikai, Fejlesztő, Tervező és Vállalkozó Korlátolt Felelősségű Társaság SZEKSZÁRD

ÜZLETSZABÁLYZAT. ALFA-NOVA Energetikai, Fejlesztő, Tervező és Vállalkozó Korlátolt Felelősségű Társaság SZEKSZÁRD ÜZLETSZABÁLYZAT ALFA-NOVA Energetikai, Fejlesztő, Tervező és Vállalkozó Korlátolt Felelősségű Társaság SZEKSZÁRD Hatálybalépés időpontja: 2013. február 01. Szekszárd, 2013. február 01. 1 Tartalomjegyzék

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT (Hatályos: 2011. augusztus 1-től)

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT (Hatályos: 2011. augusztus 1-től) Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT (Hatályos: 2011. augusztus 1-től) Bálint András ügyvezető igazgató Tartalomjegyzék I. Bevezetés...3 II. A Társaság főbb adatai...3

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a 2012. április 19-i Képviselő-testületi üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a 2012. április 19-i Képviselő-testületi üléséről Szigethalom Város Önkormányzat Képviselő-testülete ------------------------------------ J E G Y Z Ő K Ö N Y V a 2012. április 19-i Képviselő-testületi üléséről Az ülés helye: Szigethalom Város Önkormányzat

Részletesebben

2012. március 29-ei ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

2012. március 29-ei ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselőtestülete 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 1. Tel.: 562-015 26-5/2012. Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselőtestület 2012. március 29-ei ülésének J

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2014. február 27-ei rendes közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 25. napirendi pont: Előterjesztés a Pro Kultúra

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT DUNAVARSÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2013. február 13. Elfogadva:../2013. (II.12.) sz. Kt. határozat 1 I. FEJEZET Általános rendelkezések A közpénzek

Részletesebben

ÉRDI TARTALOM. II. Határozatok 7 A Közgyűlés 2014. március 20-ai ülésén hozott határozatok 7

ÉRDI TARTALOM. II. Határozatok 7 A Közgyűlés 2014. március 20-ai ülésén hozott határozatok 7 ÉRDI IV. évfolyam. 3. szám 2014. Március 27. Érd Megyei Jogú Város hivatalos lapja TARTALOM I. Rendeletek 2 4/2014. (III.27.) önkormányzati rendelet a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, a közétkeztetésről,

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT A 224/2015.(XII.15.) határozat melléklete Sajószentpéter Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) 27. (1)

Részletesebben

Előterjesztés Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 25. napján tartandó soron következő nyílt ülésére

Előterjesztés Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 25. napján tartandó soron következő nyílt ülésére BALATONKENESE VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 8174 Balatonkenese, Béri Balogh Ádám tér 1. Telefon: +36(88)481-741 Fax: +36(88)481-741 email: hivatal@balatonkenese.hu Előterjesztés Balatonkenese Város Önkormányzata

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 16/2014 nyílt Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testület ülése 2014. november 27. J E G Y Z Ő K Ö N Y V JEGYZŐKÖNYV Készült: Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november

Részletesebben

Magonc Óvoda. Szervezeti és Működési Szabályzata

Magonc Óvoda. Szervezeti és Működési Szabályzata 1071 Budapest, Városligeti fasor 39-41. Szervezeti és Működési Szabályzata Az intézmény OM azonosítója: Készítette: 200535 Nevelőtestületi elfogadás határozatszáma:../2015. ( ) az intézményvezető aláírása

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS (Tervezet)

MEGÁLLAPODÁS (Tervezet) 125/2007. (VI. 28.) MÖK határozat 3. sz. melléklete MEGÁLLAPODÁS (Tervezet) amely létrejött a Sümeg Város Önkormányzat Városi Kórház és Rendelőintézetében (Sümeg, Doba) ellátott egészségügyi szakellátási

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 11-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 11-én tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-7/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. szeptember 11-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Magyar Távirati Iroda Zrt.

Magyar Távirati Iroda Zrt. A Magyar Távirati Iroda Zrt. Szervezeti és Működési Szabályzata 2009. július 1. 2009. július 1. 1 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A Magyar Távirati Iroda Zártkörűen működő Részvénytársaság adatai Név: Magyar

Részletesebben

1. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /259-4 / 2008. ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2008. május13 i rendkívüli nyilvános ülésére

1. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /259-4 / 2008. ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2008. május13 i rendkívüli nyilvános ülésére 1. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /259-4 / 2008 ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2008. május13 i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: A Széchenyi István Szakképző Iskola fenntartásának visszavétele a Veszprém

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. április 28-án 14 00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. április 28-án 14 00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. április 28-án 14 00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Nagy András polgármester Patyi Norbert alpolgármester

Részletesebben

KIVONAT. Alcsútdoboz Település Önkormányzatának Képviselő-testülete

KIVONAT. Alcsútdoboz Település Önkormányzatának Képviselő-testülete megtartott soros testületi ülésének könyvéből: Alcsútdoboz Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 120/2013 (X. 30.) sz. határozata a lejárt határidejű határozatok teljesüléséről szóló beszámolóról

Részletesebben