NYÍRBÁTOR VÁROS P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 4300. Nyírbátor, Szabadság tér 7. sz. Távbeszélő száma: 42/281-095., Telefax száma: 42/281-311 Ügyirat száma: 881-23/ E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselőtestületnek - a évi önkormányzati költségvetési rendelet módosítására Tisztelt Képviselőtestület! A költségvetési rendeletben elfogadott feladatok végrehajtásához számos költségvetést érintő képviselőtestületi, valamint átruházott hatáskörű polgármesteri és bizottsági döntés született a évi költségvetési jóváhagyását követően. Több jogcímen kapott önkormányzatunk átvett pénzeszközöket, melyek előirányzat-változásának átvezetése szükséges a költségvetési rendeleten és annak mellékletein. A jelentősebb módosító tételek a következők: Képviselőtestületi döntésen alapuló változások - A Képviselőtestület 5/ (II.07.) önkormányzati határozatával döntött a Nyírbátori Városüzemeltetési Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft-ben meglévő 100.000,-Ft névértékű üzletrészének értékesítéséről az Észak-alföldi Környezetgazdálkodási Kft. részére. A összeget felhalmozási tartalékba helyeztük. - A 31/ (IV.18.) önkormányzati határozat I. pontja alapján a József Attila u. 7. sz. alatt található óvoda épület teljes külső és belső felújítására benyújtott pályázathoz szükséges 8.000 e/ft önerőt az önkormányzat kötvény forrás terhére a Megújuló energiaforrásokat hasznosító közösségi távfűtőrendszerek kialakítása, megújuló energiaforrásra való részleges vagy teljes átállítása elnevezésű KEOP-2009-4.2.0./B számú projekt megnevezésű sorból történő átcsoportosítással biztosítja. - A 31/ (IV.18.) önkormányzati határozat II. pontja alapján 10% (3.537.717,-Ft) saját erőt biztosít az önkormányzat a Nyírbátori Városüzemeltetési Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. által benyújtott közfoglalkoztatási pályázat megvalósításához. Ennek keretében a városi közfeladatok ellátásához összesen 136 fő átlagosan 4 hónapos foglalkoztatására van lehetőség napi 6 órás foglalkoztatás mellett. A pályázati önerőn kívül a közfoglalkoztatási projektek lebonyolításához további 300 e/ft-ot hagyott jóvá a Képviselőtestület az általános tartalék terhére. - A 32/ (IV.18.) önkormányzati határozat alapján a Nyírbátori Mentőállomás részére légzésfigyelő monitor megvásárlására 100 e/ft támogatás került jóváhagyásra. - A 2012. évi önkormányzati költségvetés végrehajtásáról szóló beszámoló, a 2012. évi pénzmaradvány elszámolás és a 2012. évi vagyonmérleg jóváhagyásáról szóló 15/ (V.02.) önkormányzati rendelet alapján átvezetésre kerültek a 2012. évi pénzmaradvány jóváhagyott előirányzatai. - A 36/ (V.30.) önkormányzati határozat alapján az Országos Egyesület a Mosolyért Közhasznú Egyesület részére 10 e/ft adomány nyújtásáról döntött a Képviselőtestület. - Az 50/ (V.30.) önkormányzati határozat alapján az Édesanyák úti Általános Iskola Európai Uniós forrásból történő felújításához Nyírbátor Város Önkormányzatát terhelő és az
el nem számolható költségek fedezetére kötvény forrásból összesen 14.166 e/ft előirányzatot biztosított a Képviselőtestület. Átruházott hatáskörben hozott döntések - Átvezetésre kerültek az átruházott hatáskörben hozott 1-2/ számú Polgármesteri határozatok előirányzat-változásai. - A 13/ (III.18.) OKSIB határozat alapján a bizottság 7.500 e/ft-ot hagyott jóvá a a évi Nyírbátori Zenei Napok megrendezésére a Kiemelt Fesztiválok támogatása terhére. - A 15/ (III.25.) OKSIB határozat alapján a bizottság 1.707.450,-Ft-ot hagyott jóvá a Nyírbátor várossá válása 40. évfordulója alkalmából szervezett rendezvények kiadásaira a Kulturális Alap terhére. Átvett pénzeszközök - A 11/ (III.07.) önkormányzati határozat alapján a évi Nyírbátori Zenei Napok megrendezésére a Nemzeti Kulturális Alaphoz 5.000 e/ft támogatásra pályáztunk. A megítélt támogatás 1.500 e/ft. - A költségvetési szerveknél és az egyházak közcélú tevékenységet folytató intézményeinél foglalkoztatottak évi kompenzációjáról szóló 408/2012. (XII.28.) Kormányrendelet alapján január-május hónapra 7.237 e/ft (ebből előleg címen 661 e/ft) támogatást kapott önkormányzatunk. A támogatás az érintett költségvetési szervek személyi juttatási és járulékok előirányzatait növeli, míg az előleg a működési céltartalékba került. - A nyári szociális gyermekétkeztetésre 15.277.680,-Ft-ot kapott önkormányzatunk a 30/ (IV. 30.) EMMI rendelet szerinti pályázat keretében, melyből az általános iskolai nyári szünet idején naponta 643 gyermek ebédjét tudjuk biztosítani az intézményi konyha közreműködésével. - A Kulturális Központ technikai-műszaki eszközállományának, berendezési tárgyainak gyarapítására igényelhetett támogatást az önkormányzat a 4/2004. (II.20.) NKÖM rendelet alapján. A támogatási keretet a pályázók igénylésében vállalt saját forrás arányában osztják fel. Önkormányzatuk 3.500 e/ft önerő (működési tartalék terhére) vállalása mellett 2.431 e/ft támogatást kapott. Döntést igénylő feladatok - A mezőgazdasági startmunka projekt keretében termesztett növények értékesítéséből 1.200 e/ft+áfa bevételt javaslok tervezni. A nettó bevétellel a közfoglalkoztatással kapcsolatos kiadások előirányzatát javaslom emelni a nem támogatott kiadások finanszírozása céljából. - A Nyírkom tevékenység és az ingatlanértékesítések előkészítési kiadásai miatt az ingatlanhasznosítási szakfeladatot terhelő kötelezettségek jelentősen megnövekedtek. Jelenleg még nem tudható, hogy ezekből a tervezett értékesítésekből mikor származhat bevétele az önkormányzatnak, azaz mikor térülnek meg a ráfordítások. Az előbbiek miatt a szakfeladat kiadási előirányzatát a pályázat-előkészítés működési kiadásai előirányzatból történő átcsoportosítással 1.000 e/ft-tal javaslom növelni. - A április 15-i és a június 1-jei felmérések keretében az önkormányzatoknak lehetősége volt módosítani a költségvetési támogatásokat megalapozó feladatmutatókat illetve feladat átadás/átvételeket. Az áprilisi felmérés keretében gesztor önkormányzatként Nyírbátor átvette a Többcélú Kistérségi Társulás feladatellátásához kapcsolódó második 2
félévi támogatásokat (100.815 e/ft) és pótigénylést (3.981 e/ft) nyújtott be az idősek otthona helyszíni ellenőrzésének megállapításai alapján. Ezt az összeget céltartalékba helyeztük. A júniusi felmérésben jelzett változások összességében 5.448 e/ft támogatás csökkenést jelentenek. A nyírbátori óvodai feladatellátáshoz kapcsolódó támogatások 4.280 e/ft-tal növekednek, ami az intézmény bér, járulék és dologi kiadási előirányzatait növeli. A nyírderzsi óvoda működtetéséhez kapcsolódó támogatások 54 e/ft-tal csökkentek, ami a Nyírderzs Önkormányzatának átadásra kerülő támogatás előirányzatát csökkenti. A bölcsődei ellátás támogatása 494 e/ft-tal csökken, amely összeget a működési tartalék csökkentésével javaslok kompenzálni, mert a támogatás csökkenése nem jár együtt az intézményi kiadások csökkenésével. Az óvodai étkeztetés támogatása 1.530 e/ft-tal csökken az intézményi kiadás csökkenésével párhuzamosan. Az iskolai, kollégiumi étkeztetés támogatása pedig összesen 7.650 e/ft-tal csökken. Ebből az összegből a Zrínyi úti iskola tanulóinak étkeztetési támogatása 1.530 e/ft-tal nőtt, míg a MIK-es intézményekben tanulók étkeztetési támogatása -9.180 e/ft-tal csökkent a korábbi fenntartó felméréskori nem megfelelő adatszolgáltatása miatt. - Kötvény forrás terhére benyújtott pályázataink közül nem nyert a Határon átnyúló kastély turizmus fejlesztése Nyírbátorban, Nagykárolyban és Huszton pályázat, a Határon átnyúló kutatásfejlesztés a termálvíz hasznosítására Nyírbátorban és Nagykárolyban pályázat, az OVI-FOCI, OVI-SPORT PROGRAM az OVI-FOCI Közhasznú Alapítványi pályázat és a Kulturális Központ, Alkotóház, Könyvtár, Iskola úti óvoda, Sport úti óvoda, József Attila 17. alatti óvoda épületek napelemes rendszer kiépítését célzó KEOP pályázata. Az ezekre jóváhagyott kötvény saját erőt (35.330 e/ft) illetve a megújuló energiaforrásokat hasznosító távfűtő rendszer pályázatra jóváhagyott kötvény saját erőből 14.670 e/ft-ot javaslok átcsoportosítani a Nyírbátor és Nagykároly együttműködése a határon átnyúló turisztikai desztináció fejlesztésére pályázatra. Mivel az építési beruházásra a tervezői költségbecslés magasabb, mint a pályázatban tervezett kiadás, ezért a közbeszerzés csak a források birtokában írható ki. - A Nokia Siemens Networks TraffiCOM Kft.-vel kötött hálózathozzáférési szerződésben a Nyírbátori Kulturális és Idegenforgalmi Np. Kft. nem fizetése esetére az önkormányzat vállalt kezességet. A Kft. 2012. évi tartozása 14.859 e/ft, amelyet három részletben kell a Kft. helyett kifizetni. Erre a kiadásra a Nyírkom tevékenység bevétele nem nyújt fedezetet a évi működési kiadások teljesítése mellett, ezért javaslom a kezességvállalás előirányzatát a működési tartalék terhére biztosítani. - Az önkormányzati feladatellátás teljesítési adatai és a várható teljesítések alapján több tételen kezdeményezünk előirányzat-átcsoportosítást: Oktatási, közművelődési, ifjúsági, diák- és tömegsport feladat (úszásoktatás kiadási előirányzatának átcsoportosítása dologi kiadásból működési támogatásba), Nyírbátor-Nagykároly határon átnyúló turisztikai desztináció fejlesztésére pályázat (projektmenedzsment kiadási előirányzatának átcsoportosítása felhalmozási kiadásból személyi juttatások és munkáltatói járulékok előirányzatára), - A Nyírbátor várossá válása 40. évfordulója alkalmából kiosztott emlékérmek elkészíttetéséhez az önkormányzatnak meg kellett vásárolnia az előállításhoz szükséges 3 db acélverőtőt. A tárgyi eszköz beszerzésnek minősülő 254 e/ft kiadás fedezetét az önkormányzati rendezvények szakfeladaton belüli átcsoportosítással javaslom a dologi kiadások előirányzatából biztosítani. - Az előző évre visszamenőleg idén kifizetett szociális ellátások központi forrásból már nem igényelhető támogatás részét az átmeneti segély keret terhére javaslom biztosítani összesen 541 e/ft összegben. A Bursa Hungarica ösztöndíjakra átutalt támogatás fel nem használt 3
része az önkormányzathoz visszaérkezett. Ezt az összeget (235 e/ft) javaslom átcsoportosítani az átmeneti segély előirányzatára. - április 1-jével átvette az önkormányzat az Éltes Mátyás Általános Iskola konyhájának üzemeltetését. A konyha működtetési és a gyermekétkeztetési feladatok miatt szükséges a Nyírbátori Óvoda, Bölcsőde költségvetésének módosítása. Az leg a MIK részére átadni tervezett állami támogatásból 13.362 e/ft átcsoportosításra kerül az intézmény költségvetésébe. Az előzetes számítások szerint konyha bevétele 17.737 e/ft-tal nő (térítési díj és kiszámlázott áfa bevétele, visszaigényelhető áfa), az átvett konyhai dolgozók bér és járulék kiadása 6.670 e/ft + 1.702 e/ft, míg a konyha dologi kiadása 35.160 e/ft. Az így keletkező többletkiadás (12.433 e/ft) fedezetét a működési tartalékból javaslom biztosítani. Tisztelt Képviselőtestület! Kérem a tisztelt Képviselőtestületet, hogy a fenti változások figyelembe vételével a költségvetés módosítását a mellékelt rendelet-tervezet szerint elfogadni szíveskedjen. Nyírbátor, június 27. Balla Jánosné sk. polgármester 4
Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 19/ (VII.04.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 5/(III.08.) önkormányzati rendeletet módosításáról Nyírbátor Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény 138. (1) bekezdés b) pontjában, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 23. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva - a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011.évi CLXXXIX. törvény 111. -a és a 120. (1) a) pontjában meghatározott Pénzügyi Bizottság véleményének kikérésével a következőket rendeli el: AZ ÖNKORMÁNYZAT KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSAINAK ÉS BEVÉTELEINEK FŐÖSSZEGE 1. (1) Nyírbátor Város Önkormányzata évi költségvetésének a.) kiadási főösszegét 3 232 867 e/ft-ban b.) bevételi főösszegét 2 737 301 e/ft-ban c.) hiányának összegét 495 566 e/ft-ban állapítja meg. (2) Az Önkormányzat az (1) bekezdés szerinti hiányból a.) Belső finanszírozásra szolgáló pénzforgalom e/ft nélküli bevételek 443 696 aa.) Előző évek pénzmaradványa működési célú 91 517 e/ft ab.) Előző évek pénzmaradványa felhalmozási célú 352 179 e/ft b.) Hitelek 51 870 e/ft ba.) Működési célú hitelfelvétel (hosszúlejáratú) 51 870 e/ft bb.) Felhalmozási célú hitelfelvétel 0 e/ft 2. 5
A költségvetési rendelet 1, 2, 3, 4, 5, 6, 8, 14, melléklete helyébe e rendelet 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8 melléklete lép. 3. ZÁRÓ- ÉS HATÁLYBA LÉPTETŐ RENDELKEZÉSEK E rendelet július 5-én lép hatályba. Kmf. BALLA JÁNOSNÉ s.k. polgármester DR. TÓTH ÁRPÁD s.k. jegyző 6
Sorsz. Sorsz. Nyírbátor Város Önkormányzata évi költségvetés pénzügyi mérlege A -i kv. rend. mód. 1. melléklete 1. 2. Bevételek Intézményi működési bevételek Önkormányzati közhatalmi bevételek Kiadások 368 465 19 211 387 676 1. Személyi juttatások 605 678 17 212 622 890 767 220 50 767 270 2. Munkáltatót terhelő járulékok 126 689 4 541 131 230 Önkormányzatok költségvetési Dologi kiadások (kamatok 3. 808 667 123 753 932 420 3. 758 703 94 580 853 283 támogatása nélkül) 4. Felhalmozási bevételek 78 647 100 78 747 4. Működési c. támogatások 178 837 1 995 180 832 5. Ellátottak juttatásai 0 0 0 5. Támogatásértékű bevételek 574 245-3 057 571 188 6. Szociális kiadások 402 021 14 737 416 758 6. Támogatási kölcsönök 0 0 0 7. Felhalmozási kiadások 418 675 53 640 472 315 8. Részesedésvásárlás 0 0 0 9. Kölcsönnyújtás 0 0 0 10. Céltartalékok 58 355 240 244 298 599 11. Általános tartalék (céltartalék rendkívüli kiadásokra) 20 500-2 688 17 812 1-6. Bevételek összesen 2 597 244 140 057 2 737 301 1-11. Kiadások összesen 2 569 458 424 261 2 993 719 7. Hitelfelvétel 51 870 0 51 870 12. Hiteltörlesztés (tőke) 90 933 0 90 933 8. Pénzforgalom nélküli bevételek 13. Kötvény törlesztés 107 803 0 107 803 159 492 284 204 443 696 14. Hitel- és kötvény kamatai 40 412 0 40 412 1-9. Bevételek mindösszesen 2 808 606 424 261 3 232 867 1-14. Kiadások összesen 2 808 606 424 261 3 232 867 0 0 0 Felhalmozási mérleg 630 148 140 917 771 065 Felhalmozási mérleg 655 396 195 993 851 389 Működési mérleg 2 178 458 283 344 2 461 802 Működési mérleg 2 153 210 228 268 2 381 478 Összesen: 2 808 606 424 261 3 232 867 Összesen: 2 808 606 424 261 3 232 867 Pü.mérl.-(Felh.+Műk.mérl.) 0 0 0 Pü.mérl.-(Felh.+Műk.mérl.) 0 0 0 Működési bevételből vállalkozási tevékenység bevétele (nettó összeg) 107 756 0 107 756 Vállalkozási tevékenység kiadása (nettó összeg) 107 756 0 107 756 1
Nyírbátor Város Önkormányzata évi működési mérlege A -i kv. rend. mód. 2. melléklete Sorsz. Bevételek Sorsz. Kiadások Intézményi működési bevételek 368 465 19 211 387 676 Személyi juttatások 605 678 17 212 622 890 Fordított áfa miatti bevétel (felhalmozási) 0 0 0 Munkáltatót terhelő járulékok 126 689 4 541 131 230 Kiszámlázott tárgyi eszközök áfája -19 400 0-19 400 Dologi kiadások 799 115 94 580 893 695 1. Intézményi működési bevételek ö. 349 065 19 211 368 276 Értékesített tárgyi eszköz és felhalmozási célú fordított -19 400 0-19 400 áfa befizetés 2. Közhatalmi bevételek Hitelek, kötvény kamata és kockázatkezelés -40 412 0-40 412 Helyi adók 728 000 0 728 000 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 0 0 Átengedett bevételek 34 000 0 34 000 Szociális kiadások 402 021 14 737 416 758 Bírságok, pótlékok, egyéb bevételek 5 220 50 5 270 Működési célú támogatások 178 837 1 995 180 832 3. Támogatások 1. Intézmények összesen 2 052 528 133 065 2 185 593 Feladatalapú állami támogatás 805 094 98 807 903 901 2. Visszafizetési kötelezettség 0 0 0 Központosított támogatások (műk. célú) 3 573 17 709 21 282 3. Működési célú kölcsön Egyéb működési c. költségvetési tám. 0 7 237 7 237 Működési céltartalék 0 105 457 105 457 4. Támogatásértékű működési bevételek 253 506-3 057 250 449 Általános tartalék (céltartalék rendkívüli működési 20 500-10 254 10 246 kiadásokra) 5. Működési c. kölcsön bevétele 0 0 0 Működési c. tartalék 4. összesen 20 500 95 203 115 703 1-5. Bevételek összesen 2 178 458 139 957 2 318 415 1-4. Kiadások összesen 2 073 028 228 268 2 301 296 6. Működési hitelfelvétel 0 51 870 51 870 5. Működési hitel törlesztés 69 682 0 69 682 7. Működési c. pénzmaradvány 0 91 517 91 517 6. Működési hitel kamata 10 500 0 10 500 1-7. Bevételek mindösszesen 2 178 458 283 344 2 461 802 1-6. Kiadások mindösszesen 2 153 210 228 268 2 381 478 25 248 55 076 80 324 2
Sorsz. Sorsz. Nyírbátor Város Önkormányzata évi felhalmozási mérlege A -i kv. rend. mód. 3. melléklete Bevételek Kiadások Felhalmozási bevételek 78 647 100 78 747 1. Felújítás, fejlesztési kiadás (INT) 0 0 0 Fordított áfa miatti bevétel (felhalmozási) 0 0 0 3. Felújítási, beruházási kiad. (ÖNK) 416 339 53 640 469 979 Értékesített tárgyi eszközök áfa-ja 19 400 0 19 400 4. Felhalmozási célú pénzeszközátadás 2 336 0 2 336 Korábban nyújtott kölcsönök visszatérülése 5. Részesedésvásárlás 0 0 0 6. Felhalmozási célú kölcsön nyújtása 1. Saját felhalmozási forrás összesen 98 047 100 98 147 7. Egyéb fejlesztési célú támogatás 0 0 0 8. Felhalmozási célú áfa befizetés (Értékesített tárgyi eszközök és fordított áfa) (ÖNKORMÁNYZAT) Felhalmozási célú áfa befizetés (Értékesített tárgyi eszközök és fordított áfa) (INTÉZMÉNY) 19 400 0 19 400 Központosított felhalm. célú kv. tám. 0 0 0 9. Felhalmozási célú tartalék 58 355 134 787 193 142 2. Támogatások összesen 0 0 0 10. 3. Támogatásértékű felhalmozási bevételek 320 739 0 320 739 Általános tartalék (céltartalék rendkívüli felhalmozási kiadásokra) 0 7 566 7 566 1-3. Bevételek összesen 418 786 100 418 886 1-10. Kiadások összesen 496 430 195 993 692 423 4. Előző évi pénzmaradvány felhalmozási része 159 492 192 687 352 179 11. Felhalmozási c. hitel és kötvény visszafiz. 129 054 0 129 054 5. Felhalmozási célú hitelek felvétel 51 870-51 870 0 12. Felhalmozási célú hitelek kamata 2 982 0 2 982 13. Kötvény kamata és kockázatkezelés 26 930 0 26 930 1-5. Bevételek mindösszesen 630 148 140 917 771 065 1-13. Kiadások összesen 655 396 195 993 851 389-25 248-55 076-80 324 3
Nyírbátor Város Önkormányzata évi bevételei A -i kv. rend. mód. 4. melléklete Ssz. Alcím, jogcím / Cím I. Önkormányzat II. Polgármesteri Hivatal III. Nyírbátori Óvoda, Bölcsőde IV. Nyírbátor Városi Könyvtár Önkormányzat összesen I. MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK I. 1. Intézményi működési bevételek I. 1.1. Közhatalmi bevételek 50-50 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 50-50 0 I. 1.2. Egyéb saját bevétel 108 116 1 200 109 316 6 036 0 6 036 126 950 12 014 138 964 1 100 0 1 100 242 202 13 214 255 416 I. 1.3. Általános forgalmi adó bevételek és visszatérülések 74 941 324 75 265 2 709 0 2 709 48 563 5 723 54 286 0 0 0 126 213 6 047 132 260 I. 1.4. Hozam- és kamatbevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 I. 1.5. Működési célú pénzeszközátvétel áht.-on kívülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 I. 1. Intézményi működési bevételek összesen 183 107 1 474 184 581 8 745 0 8 745 175 513 17 737 193 250 1 100 0 1 100 368 465 19 211 387 676 I. 2. Önkormányzatok sajátos működési bevételei Telekadó 58 500 58 500 0 0 0 58 500 0 58 500 Idegenforgalmi adó 2 625 2 625 0 0 0 2 625 0 2 625 Iparűzési adó 666 875 666 875 0 0 0 666 875 0 666 875 I. 2.1. Helyi adók 728 000 0 728 000 0 0 0 0 0 0 0 0 0 728 000 0 728 000 Gépjárműadó 34 000 34 000 0 0 0 34 000 0 34 000 I. 2.2. Átengedett központi adók 34 000 0 34 000 0 0 0 0 0 0 0 0 0 34 000 0 34 000 Adópótlék, adóbírság 4 500 4 500 0 0 0 4 500 0 4 500 Környezetvédelmi bírság 0 0 0 0 0 0 0 Talajterhelési díj 720 720 0 0 0 720 0 720 Egyéb bírság (helyszíni bírság) 0 50 50 0 0 0 0 50 50 I. 2.3. Bírságok, pótlékok, egyéb bevételek 5 220 50 5 270 0 0 0 0 0 0 0 0 0 5 220 50 5 270 I. 2. Önkormányzatok sajátos működési bevételei összesen 767 220 50 767 270 0 0 0 0 0 0 0 0 0 767 220 50 767 270 I. MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN 950 327 1 524 951 851 8 745 0 8 745 175 513 17 737 193 250 1 100 0 1 100 1 135 685 19 261 1 154 946 II. ÖNKORMÁNYZATOK KÖLTSÉGVETÉSI TÁMOGATÁSA II.1.1. Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása 81 210 81 210 0 0 0 81 210 0 81 210 II.1.2. Települési önkormányzatok egyes köznevelési és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása 298 450-4 954 293 496 0 0 0 298 450-4 954 293 496 II.1.3.1. Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása 116 347 104 302 220 649 0 0 0 116 347 104 302 220 649 II.1.3.2. Egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése 294 610-541 294 069 0 0 0 0 0 0 0 0 0 294 610-541 294 069 II.1.4. Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása 14 477 14 477 0 0 0 14 477 0 14 477 II. 1. Helyi önkormányzatok általános működési és ágazati feladatainak támogatása 805 094 98 807 903 901 0 0 0 0 0 0 0 0 0 805 094 98 807 903 901 Üdülőhelyi feladatok támogatása 3 462 3 462 0 0 0 3 462 0 3 462 Külterületi feladatok támogatása 111 111 0 0 0 111 0 111 Közművelődési érdekeltségnövelő támogatás 4/2004.(II.20.) NKÖM rendelet alapján 0 2 431 2 431 0 0 0 0 2 431 2 431 Helyi közösségi közlekedés normatív támogatása (23/2011.(V.20.) NFM rendelet alapján 0 0 0 0 0 0 0 0 Nyári gyermekétkeztetés támogatása 30/ (IV. 30.) EMMI r. 15 278 15 278 0 0 0 0 15 278 15 278 II. 2.1. Működési központosított előirányzat 3 573 17 709 21 282 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 573 17 709 21 282 4
Nyírbátor Város Önkormányzata évi bevételei A -i kv. rend. mód. 4. melléklete Ssz. Alcím, jogcím / Cím I. Önkormányzat II. Polgármesteri Hivatal III. Nyírbátori Óvoda, Bölcsőde IV. Nyírbátor Városi Könyvtár Önkormányzat összesen II. 2.2. Fejlesztési központosított előirányzat 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 II. 2. Helyi önkormányzatok központosított előirányzatai 3 573 17 709 21 282 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 573 17 709 21 282 évi kompenzáció: 408/2012. (XII.28.) Korm.r. 7 237 7 237 0 0 0 0 7 237 7 237 II. 3. Működési célú támogatások 0 7 237 7 237 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 7 237 7 237 II. 4. Fejlesztési célú támogatások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 II. TÁMOGATÁSOK ÖSSZESEN 808 667 123 753 932 420 0 0 0 0 0 0 0 0 0 808 667 123 753 932 420 III. FELHALMOZÁSI ÉS TŐKEJELLEGŰ BEVÉTELEK Ingatlan és vagyoni értékű jog értékesítés 63 855 200 64 055 0 0 0 63 855 200 64 055 III. 1. Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése 63 855 200 64 055 0 0 0 0 0 0 0 0 0 63 855 200 64 055 Önkormányzati lakások értékesítése 200-200 0 0 0 0 200-200 0 Egyéb önkormányzati vagyon bérbeadásából származó bevétel 9 000-9 000 0 0 0 0 9 000-9 000 0 Egyéb felhalmozási bevétel 0 9 000 9 000 0 0 0 0 9 000 9 000 III. 2. Egyéb saját felhalmozási bevétel 9 200-200 9 000 0 0 0 0 0 0 0 0 0 9 200-200 9 000 Tartós tul. befektetések, részvények, részesedések értékesítése 0 100 100 0 0 0 0 100 100 III. 3. Pénzügyi befektetések bevételei 0 100 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 100 100 III. 4. Felhalmozási célú pénzeszközátvétel áht.-on kívülről 5 592 0 5 592 0 0 0 0 0 0 0 0 0 5 592 0 5 592 III. 5. Felhalmozási célú áfa visszatérülések 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 III. FELHALMOZÁSI ÉS TŐKEJELLEGŰ BEVÉTELEK ÖSSZESEN 78 647 100 78 747 0 0 0 0 0 0 0 0 0 78 647 100 78 747 IV. VÉGLEGESEN ÁTVETT PÉNZESZKÖZÖK összesenből: OEP-től támogatásértékű működési bevétel 0 0 0 0 0 0 0 összesenből: Közfoglalkoztatáshoz (ÖNK, Munkaerőpiaci Alap) (62 fő/ 2 hó; 252 fő/10hó) 233 645-4 557 229 088 0 0 0 233 645-4 557 229 088 IV. 1. Támogatásértékű működési bevételek 253 506-3 057 250 449 0 0 0 0 0 0 0 0 0 253 506-3 057 250 449 ebből: OEP-től tám.ért. felhalmozási bevétel 0 0 0 0 0 0 0 összesenből: Közfoglalkoztatás nagyértékű eszközbeszerzés (ÖNK: Elkül. állami pénzalap, 10 780 10 780 0 0 0 10 780 0 10 780 Munkaerőpiaci Alap) IV. 2. Támogatásértékű felhalmozási bevételek 320 739 0 320 739 0 0 0 0 0 0 0 0 0 320 739 0 320 739 IV. TÁMOGATÁSÉRTÉKŰ BEVÉTELEK ÖSSZESEN 574 245-3 057 571 188 0 0 0 0 0 0 0 0 0 574 245-3 057 571 188 V. TÁMOGATÁSI KÖLCSÖNÖK VISSZATÉRÜLÉSE V. 1. Működési célú támogatási kölcsönök visszatérülése 0 0 0 0 0 0 0 V. 2. Felhalmozási célú kölcsönök 0 0 0 0 0 0 0 V. TÁMOGATÁSI KÖLCSÖNÖK VISSZATÉRÜLÉSE ÖSSZESEN 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 VI. HITELEK VI.1.1. Működési hitel (hosszú távú, adósságmegújító) 0 51 870 51 870 0 0 0 0 51 870 51 870 VI.1.2. Felhalmozási célú hitelfelvétel 51 870-51 870 0 0 0 0 51 870-51 870 0 VI. 1. HITELEK ÖSSZESEN 51 870 0 51 870 0 0 0 0 0 0 0 0 0 51 870 0 51 870 VI. 2. KÖTVÉNYKIBOCSÁTÁS 0 0 0 0 0 0 0 5
Nyírbátor Város Önkormányzata évi bevételei A -i kv. rend. mód. 4. melléklete Ssz. Alcím, jogcím / Cím I. Önkormányzat II. Polgármesteri Hivatal III. Nyírbátori Óvoda, Bölcsőde IV. Nyírbátor Városi Könyvtár Önkormányzat összesen VII. PÉNZFORGALOM NÉLKÜLI BEVÉTELEK VII.1. Előző évi pénzmaradvány igénybevétele műk. célú 0 67 963 67 963 0 18 484 18 484 0 1 565 1 565 0 3 505 3 505 0 91 517 91 517 VII.2. Előző évi pénzmaradvány igénybevétele felhalm. célú 159 492 192 687 352 179 0 0 0 0 0 0 0 0 159 492 192 687 352 179 PÉNZFORGALOM NÉLKÜLI BEVÉTELEK VII. 159 492 260 650 420 142 0 18 484 18 484 0 1 565 1 565 0 3 505 3 505 159 492 284 204 443 696 ÖSSZESEN I-VII. BEVÉTELEK ÖSSZESEN 2 623 248 382 970 3 006 218 8 745 18 484 27 229 175 513 19 302 194 815 1 100 3 505 4 605 2 808 606 424 261 3 232 867 VIII. Intézményfinanszírozás 0 257 131 1 063 258 194 420 798 35 240 456 038 30 481 348 30 829 708 410 36 651 745 061 IX. Intézmények bevétele összesen 2 623 248 382 970 3 006 218 265 876 19 547 285 423 596 311 54 542 650 853 31 581 3 853 35 434 3 517 016 460 912 3 977 928 6
Cím / Alcím Nyírbátor Város Önkormányzat Önkormányzati intézményeinek évi kiadásai A -i kv. rend. mód. 5. melléklete Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hj. adó Dologi kiadások Ellátottak juttatásai Felhalmozási kiadások Intézmény megnevezése I. 1.1 Köznevelési intézmény működtetése, üzemeltetése (Zrínyi u. 42.) 26 398 360 26 758 7 023 97 7 120 55 185 0 55 185 0 0 0 0 I. 1.2 Köznevelési intézmény működtetése, üzemeltetése (Szentvér u.) 1 172 57 1 229 316 16 332 3 372 0 3 372 0 0 0 0 I. 1.3 Köznevelési intézmény működtetése, üzemeltetése (Ifjúság u.) 3 970 31 4 001 943 9 952 5 641 0 5 641 0 0 0 0 I. 1.4 Köznevelési intézmény működtetése, üzemeltetése (Báthori u. 20.) 1 276 54 1 330 318 14 332 2 244 0 2 244 0 0 0 0 I. Köznevelési intézmények működtetése, 1. üzemeltetése összesen 32 816 502 33 318 8 600 136 8 736 66 442 0 66 442 0 0 0 0 0 0 I. 2. Étkezési támogatás (alkalmazottak) 7 920 0 7 920 1 320 0 1 320 1 508 0 1 508 0 0 0 0 I. 3. Konyha 28 217 7 049 35 266 6 567 1 804 8 371 92 993 35 160 128 153 0 0 0 0 I. 4. Gyermekétkeztetés iskola 0 0 0 0 68 733 1 530 70 263 0 0 0 0 I. 5. Gyermekétkeztetés óvoda 0 0 0 0 57 062-1 530 55 532 0 0 0 0 I. 6. Napköziotthonos Óvoda 129 979 5 853 135 832 33 623 1 581 35 204 36 770 2 069 38 839 0 0 0 0 I. 7. Nyírderzs Tagintézmény 6 462 169 6 631 1 577 45 1 622 0 0 0 0 0 0 I. 8. Bölcsőde 7 991 137 8 128 2 018 37 2 055 5 713 0 5 713 0 0 0 0 I. Nyírbátori Óvoda, Bölcsőde összesen 213 385 13 710 227 095 53 705 3 603 57 308 329 221 37 229 366 450 0 0 0 0 0 0 II. Városi Könyvtár 18 872 319 19 191 4 735 79 4 814 7 974 3 455 11 429 0 0 0 0 III. 1. Képviselőtestület 26 269 0 26 269 6 474 0 6 474 2 000 0 2 000 0 0 0 0 III. 2. Polgármesteri Hivatal 148 969 837 149 806 31 881 226 32 107 41 673 18 484 60 157 0 0 0 0 III. 3. Továbbszámlázott szolgáltatás, fizetendő áfa 0 0 0 0 5 080 0 5 080 0 0 0 0 III. 4. Városháza takarítása 0 0 0 0 3 530 0 3 530 0 0 0 0 III. Önkormányzati Hivatal összesen 175 238 837 176 075 38 355 226 38 581 52 283 18 484 70 767 0 0 0 0 0 0 IV. Önkormányzati feladatok 198 183 2 346 200 529 29 894 633 30 527 409 637 35 412 445 049 402 021 14 737 416 758 418 675 53 640 472 315 I-IV. INTÉZMÉNYEK ÖSSZESEN 605 678 17 212 622 890 126 689 4 541 131 230 799 115 94 580 893 695 402 021 14 737 416 758 418 675 53 640 472 315 7
Cím / Alcím Nyírbátor Város Önkormányzat Önkormányzati intézményeinek évi kiadásai A -i kv. rend. mód. 5. melléklete Támogatások (Működési) Finanszírozási kiadás Tartalékok Intézményi kiadások összesen Intézmény megnevezése I. 1.1 Köznevelési intézmény működtetése, üzemeltetése (Zrínyi u. 42.) I. 1.2 Köznevelési intézmény működtetése, üzemeltetése (Szentvér u.) I. 1.3 Köznevelési intézmény működtetése, üzemeltetése (Ifjúság u.) I. 1.4 Köznevelési intézmény működtetése, üzemeltetése (Báthori u. 20.) I. Köznevelési intézmények működtetése, 1. üzemeltetése összesen I. 2. Étkezési támogatás (alkalmazottak) I. 3. Konyha I. 4. Gyermekétkeztetés iskola I. 5. Gyermekétkeztetés óvoda I. 6. Napköziotthonos Óvoda I. 7. Nyírderzs Tagintézmény I. 8. Bölcsőde I. Nyírbátori Óvoda, Bölcsőde összesen II. Városi Könyvtár III. 1. Képviselőtestület III. 2. Polgármesteri Hivatal III. 3. Továbbszámlázott szolgáltatás, fizetendő áfa III. 4. Városháza takarítása III. Önkormányzati Hivatal összesen IV. Önkormányzati feladatok I-IV. INTÉZMÉNYEK ÖSSZESEN 0 0 0 88 606 457 89 063 0 0 0 4 860 73 4 933 0 0 0 10 554 40 10 594 0 0 0 3 838 68 3 906 0 0 0 0 0 0 0 0 0 107 858 638 108 496 0 0 0 10 748 0 10 748 0 0 0 127 777 44 013 171 790 0 0 0 68 733 1 530 70 263 0 0 0 57 062-1 530 55 532 0 0 0 200 372 9 503 209 875 0 0 0 8 039 214 8 253 0 0 0 15 722 174 15 896 0 0 0 0 0 0 0 0 0 596 311 54 542 650 853 0 0 0 31 581 3 853 35 434 0 0 0 34 743 0 34 743 0 0 0 222 523 19 547 242 070 0 0 0 5 080 0 5 080 0 0 0 3 530 0 3 530 0 0 0 0 0 0 0 0 0 265 876 19 547 285 423 178 837 1 995 180 832 198 736 0 198 736 78 855 237 556 316 411 1 914 838 346 319 2 261 157 178 837 1 995 180 832 198 736 0 198 736 78 855 237 556 316 411 2 808 606 424 261 3 232 867 8
Személyi Járulék Dologi Ellátottak juttatása Működési célú Felhalmozási célú Felújítás Finanszírozási kiadás Tartalékok Nyírbátor Város Önkormányzata évi önkormányzati működési feladatok A -i kv. rend. mód. 6. melléklete sítás Működési kiadás Támogatás Fejlesztés Alcím Feladat megnevezése I. 1. Parkfenntartás 7 000 7 000 7 000 I. 2. Növényegészségügy 1 600 1 600 1 600 I. 3. Erdőgazdálkodás 1 200 1 200 1 200 I. 4. Helyi televízió 4 380 4 380 4 380 I. 5. Lapkiadás (Bátor újság) 3 992 3 992 3 992 I. 6. Közutak üzemeltetése, karbantartása 6 000 6 000 6 000 I. 7. Utak téli síkosság mentesítése 5 383 5 383 5 383 I. 8. Pályázatokkal kapcsolatos egyéb kiadások 6 438-1 000 5 438 5 438 I. 9. Ingatlanhasznosítás 4 500 1 000 5 500 5 500 I. 10.1. I. 10.2. Kiszámlázott termékek és szolgáltatások áfa befizetése (műk.) Értékesített tárgyi eszközök, immateriális javak áfa befizetése (felhalm.) 29 191 324 29 515 29 515 19 400 19 400 19 400 I. 11. Fordított áfa befizetés (felhalmozási) 0 0 0 I. 12. Főépítészi feladatok 2 435 2 435 2 435 I. 13. Környezetvédelmi feladatok (Alap) 3 983 3 983 3 983 I. 14. Városgazdálkodási feladatok 8 620 8 620 8 620 I. 15. Települési vízellátás 4 100 4 100 4 100 I. 16. Közvilágítási feladatok 42 699 42 699 42 699 I. 17. Önkormányzatok elszámolásai (int-i alulfinanszírozással együtt) 11 837 24 135 35 972 35 972 I. 18. Oktatási, közművelődési, ifjúsági, diák- és tömegsport feladat (OKSIB hatáskör) 3 000 3 000 2 000 1 000 I. 19. Állategészségügyi tevékenység 5 500 5 500 5 500 I. 20. Ebrendészeti feladatok 1 000 1 000 400 97 503 I. 21. Csatornarendszerek, üzemeltetése, karbantartása 0 0 0 I. 22. Köztisztasági feladatok 693 693 693 9
Személyi Járulék Dologi Ellátottak juttatása Működési célú Felhalmozási célú Felújítás Finanszírozási kiadás Tartalékok Nyírbátor Város Önkormányzata évi önkormányzati működési feladatok A -i kv. rend. mód. 6. melléklete sítás Működési kiadás Támogatás Fejlesztés Alcím Feladat megnevezése I. 23. Önkormányzati rendezvények, kapcsolattartás, kommunikáció Önkormányzati kulturális feladatok I. 24. (szakfeladat később intézmény) évi Nyírbátori Zenei Napok nélkül 10 000 1 707 11 707 11 453 254 43 400 43 400 10 080 2 722 30 598 I. 25. Közfoglalkoztatás 245 745 1 500 247 245 10 780 174 856 23 606 38 003 10 780 I. 26. Kábeltelevízió és internet szolgáltatás és kezességvállalás 132 486 14 859 147 345 12 847 3 469 116 170 14 859 I. 27. Önkormányzati kulturális feladatok: évi Nyírbátori Zenei Napok 9 000 9 000 9 000 I. SZAKFELADATOK ÖSSZESEN 604 582 51 525 656 107 10 780 198 183 29 894 401 137 0 15 859 0 11 034 0 0 0 II. Sportegyesületek támogatása 17 241 17 241 17 241 II. Sporttelep működtetésének támogatása 3 000 3 000 3 000 II. 1. Sportcélú támogatások 20 241 0 20 241 0 0 0 0 0 20 241 0 0 0 0 0 II. Központi Orvosi ügyelet működtetése 3 858 960 4 818 4 818 II. Pedagógiai Szakszolgálat 1 929 480 2 409 2 409 II. Tagdíjak 772 192 964 964 II. Családsegítés, gyermekjóléti szolgálat, szociális étkeztetés, éjjeli menedékhely és Védőnői Szolgálat működtetése 27 368 6 784 34 152 34 152 II. Idősek Otthona működtetése 23 699 5 875 29 574 29 574 TÁRSULÁS KERETÉBEN ELLÁTOTT FELADATOK -29 145-29 145-29 145 II. 2. Kistérségi Társulás később Önkormányzati Társulás összesen 28 481 14 291 42 772 0 0 0 0 0 42 772 0 0 0 0 0 II. 3. MIK fenntartású intézmények ingyenes és kedvezményes gyermekétkezetés 30 804-22 542 8 262 8 262 normatívája II. 4. Nyírderzs Önkormányzata ingyenes és kedvezményes gyerm. étkezetés tám. 2 916-54 2 862 2 862 II. 5.1. Egyéb társ. szervezetek támogatása 500-80 420 420 10
Személyi Járulék Dologi Ellátottak juttatása Működési célú Felhalmozási célú Felújítás Finanszírozási kiadás Tartalékok Nyírbátor Város Önkormányzata évi önkormányzati működési feladatok A -i kv. rend. mód. 6. melléklete sítás Működési kiadás Támogatás Fejlesztés Alcím Feladat megnevezése II. 5.2. Országos Mentőszolgálat Alapítvány (32/ (IV.18.) önk.hat.: a Nyírbátori Mentőállomás részére légzésfigyelő monitor Országos Egyesület a Mosolyért II. 5.3. Közhasznú Egyesület (36/ (V.30.) önk.hat. 1/ (IV.30.) Polg.Hat.: Nyírbátori II. 5.4. Határőr Igazgatóság Nyugdíjasai Egyesület támogatása (apátistvánfalvai kirándulás utazási költségére) II. 5.5. 2/ (V.13.) Polg.Hat.: Nyírbátori Nyugdíjas Értelmiségiek Egyesületének támogatása (Nagykárolyi Szent Teréz Egyesület nyírbátori látogatásának költségére, testvérvárosi kapcsolatok) 0 100 100 100 0 10 10 10 0 30 30 30 0 50 50 50 II. 5. Egyéb társ. szervezetek támogatása összesen 500 110 610 0 0 0 0 0 610 0 0 0 0 0 II. 6. Nyírbátori Polgárőr Egyesület 500 500 500 II. 7. Városüzemeltetési Np. Kft. (közfoglalk.) 417 3 538 3 955 3 955 II. Kulturális Központ 0 0 0 II. Várkastély működtetése 0 0 0 II. József A. úti Közösségi Ház 0 0 0 II. Közüzemi díjhátralék támogatás 15 000 15 000 15 000 II. 8. Kulturális és Idegenforgalmi Np. Kft. 15 000 0 15 000 0 0 0 0 0 15 000 0 0 0 0 0 II. 9.1. Kiemelt fesztiválok (Szárnyas Sárkány Utcaszínházi Fesztivál, Zenei Napok, 15 000-7 500 7 500 7 500 stb.) II. 9.2. Kulturális Alap 9 778-1 707 8 071 8 071 II. 9. Egyéb kulturális feladatok támogatása támogatása 24 778-9 207 15 571 0 0 0 0 0 15 571 0 0 0 0 0 II. Gyógyfürdő és Kemping 45 000 45 000 45 000 11
Személyi Járulék Dologi Ellátottak juttatása Működési célú Felhalmozási célú Felújítás Finanszírozási kiadás Tartalékok Nyírbátor Város Önkormányzata évi önkormányzati működési feladatok A -i kv. rend. mód. 6. melléklete sítás Működési kiadás Támogatás Fejlesztés Alcím Feladat megnevezése II. Inkubátorház (51/2010. (VIII.26.) Önk. hat.) 500 500 500 II. 10. Városfejlesztési és Működtető Kft. 45 500 0 45 500 0 0 0 0 0 45 500 0 0 0 0 0 II. 11. Helyi autóbuszközlekedés 7 200 7 200 7 200 II. 12. RÉS Alapítvány támogatása [72/2008. (XII. 18.) önk. hat.] 1 000 1 000 1 000 II. 13. Héra Alapítvány (energia áremelések miatt rászorulók támogatása) 300 300 300 II. 14. Roma Nemzetiségi Önkormányzat 1 200 1 200 1 200 II. MŰKÖDÉSI TÁMOGATÁSOK ÖSSZESEN 178 837-13 864 164 973 0 0 0 0 0 164 973 0 0 0 0 0 III. 1. Rendszeres szociális segély Aktív korú ellátásra jogosult személy III. aki a nyugdíjkorhatárt 5 éven belül betölti (Szt. 37.. (1) bekezdés b) 6 805 6 805 6 805 pontja alapján) III. Aktív korú ellátásra jogosult személy aki 14 éven aluli kiskorú gyermeket nevel (Szt. 37.. (1) bekezdés c) pontja 0 alapján) III. Aktív korú ellátásra jogosult személy aki az önkormányzati rendeletben meghatározott egyéb feltételeknek 5 139 5 139 5 139 megfelel (Szt. 37.. (1) bekezdés d) pontja alapján) III. Aktív korú ellátásra jogosult személy aki egészségkárosodottnak minősül (Szt. 37.. (1) bekezdés a) pontja 14 162 14 162 14 162 alapján) III. 2. Foglalkoztatást helyettesítő támogatás (Szt. 35.. (1) bek. alapján) 273 600 273 600 273 600 III. 3. Időskorúak járadéka [Szt. 32/B..] (2012. dec. hó) 154 154 154 12
Személyi Járulék Dologi Ellátottak juttatása Működési célú Felhalmozási célú Felújítás Finanszírozási kiadás Tartalékok Nyírbátor Város Önkormányzata évi önkormányzati működési feladatok A -i kv. rend. mód. 6. melléklete sítás Működési kiadás Támogatás Fejlesztés Alcím Feladat megnevezése III. 4. III. 5. III. 6. III. 7. Normatív lakásfenntartási támogatás [Szt. 38..(1) bek. a) pont] Adósságcsökk. tám.-hoz lakásfennt. t. [Szt. 38..(1) bek. b) pont] Adósságcsökkentési támogatás [Szt. 55/A.. (1) bek. b) pont] Normatív ápolási díj a [Szt. 41.. (1) bek., 43/A.. (1) és (4) bek.] (2012. dec. hó) III. 8. Helyi ápolási díj a [Szt. 43/B..] 0 III. 9. Átmeneti segély [Szt. 45.. (pénzbeli) és 47.. (1) bek. c) pont (természetbeni)] 46 200 46 200 46 200 1 800 1 800 1 800 3 866 3 866 3 866 3 099 3 099 3 099 III. Krízissegély (pénzbeli és természetbeni) 6 000-306 5 694 5 694 III. Eseti gyógyszertámogatás (pénzbeli) 2 000 2 000 2 000 III. Tüzelőtámogatás (helyi) (természetbeni) 2 500 2 500 2 500 III. Gyermektartásdíj megelőlegezése (Gyvt. 22..) (2012. dec. hó) 1 025 1 025 1 025 III. 10. Temetési segély [Szt. 46.. (pénzbeli) és 47.. (1) bek. d) pont (természetbeni)] III. 11. Rendsz. gyermekvéd. kedvezm.-ettek pénzbeli támogatása [Gyvt.20/A. ] (évi 2 alkalom) III. 12. Óvodáztatási támogatás [Gyvt.20/C. ] (évi 2 alkalom) Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás III. 13. [Gyvt. 21.. (pénzbeli), 18.. (5) bek. (természetbeni)] III. 14. Egyéb az önkormányzat rendeletében megállapítható juttatás 2 850 2 850 2 850 15 579 15 579 15 579 3 080 3 080 3 080 2 000 2 000 2 000 13
Személyi Járulék Dologi Ellátottak juttatása Működési célú Felhalmozási célú Felújítás Finanszírozási kiadás Tartalékok Nyírbátor Város Önkormányzata évi önkormányzati működési feladatok A -i kv. rend. mód. 6. melléklete sítás Működési kiadás Támogatás Fejlesztés Alcím Feladat megnevezése III. BURSA HUNGARICA ösztöndíj támogatás 3 270-235 3 035 3 035 III. 15. Köztemetés [Szt. 48..] 700 700 700 III. 16. Közgyógyellátás [Szt. 50.. (3) bek.] 2 667 2 667 2 667 III. 17. Szociális étkezés támogatása (Szt. 62..) 500 500 500 III. 18. Önkormányzat által saját hatáskörben (nem szoc. és gyvt. előírások alapján) adott pénzbeli ellátás III. Ösztöndíj támog. (Arany J. tehetséggond.) 375 375 375 Önkormányzat által saját hatáskörben III. 19. (nem szoc. és gyvt. előírások alapján) adott természetbeni ellátás III. Iskolatej program (2012. évi áthúzódó és évi) 4 650 4 650 4 650 III. Szociális nyári gyermekétkeztetés támogatása 15 278 15 278 15 278 III. 20. Postaköltségek 3 500 3 500 3 500 ÖNKORMÁNYZAT ÁLTAL III. FOLYÓSÍTOTT ELLÁTÁSOK ÖSSZESEN 405 521 14 737 420 258 0 0 0 3 500 416 758 0 0 0 0 0 0 IV. 1. Pályázatelőkészítés (tervezési, előkészítési költségek) 22 535 22 535 22 535 22 535 IV. 2. Nyírbátor és Nagykároly együttműködése a határon átnyúló turisztikai desztináció 229 068 50 798 279 866 229 068 2 346 633 276 887 fejlesztésére IV. 3. Eszközbeszerzés (Önkormányzati felzárkóztatási tám-ból, 5/20123.(III.01) BM rend.) 35 096 35 096 35 096 35 096 IV. 4. ÉAOP-2010-4.1.1/A/2 kódszámú, Nevelési intézmények fejlesztése Nyb. Fáy úti óvoda infrastruktúrális felújítása 101 370-364 101 006 101 370 101 006 14
Személyi Járulék Dologi Ellátottak juttatása Működési célú Felhalmozási célú Felújítás Finanszírozási kiadás Tartalékok Nyírbátor Város Önkormányzata évi önkormányzati működési feladatok A -i kv. rend. mód. 6. melléklete sítás Működési kiadás Támogatás Fejlesztés Alcím Feladat megnevezése IV. 5. Településrendezési terv 4 729 4 729 4 729 4 729 IV. 6. Külterületi kerékpárutak építése Nyírbátor és Nyírmeggyes között (KÖZOP 3.2.0/c- 0811-2011-0001) saját erő (Nyírcsászári gesztor önkormányzat) 9 507 9 507 9 022 485 9 022 IV. 7. Külterületi kerékpárutak építése Nyíregyháza és Nyírbátor között (16/2008.(V.13.) önk. hat.) saját erő 1 920 1 920 1 920 1 920 (Nagykálló gesztor önkormányzat) IV. 8. Ingatlanvásárlás (Nyb, Gyulai út. 913/2 hrsz.) Nyb. 0215/10 hrsz. terület leválasztása és megvásárlása 350 350 350 350 szennyvízátemelő célra és IV. 9. 1 MW -os naperőmű pályázatelőkészítési feladataira 1 469 1 469 1 469 1 469 Közművelődési intézmény IV. 10. eszközbeszerzés (közműv. érd. növ. tám. + önerő) 5 931 5 931 5 931 IV. FELÚJÍTÁSOK, BERUHÁZÁSOK ÖSSZESEN 406 044 56 365 462 409 405 559 2 346 633 0 0 0 485 458 945 0 0 0 V. 1. Dél-Nyírségi Víziközmű Beruházó Társulás (Szennyvíz program) 1 851 1 851 1 851 V. 2. Nyírbátor- Nyírbogát közötti kerékpárút építéshez 0 0 0 V. FELHALMOZÁSI TÁMOGATÁSOK ÖSSZESEN 1 851 0 1 851 0 0 0 0 0 0 1 851 0 0 0 0 VI. 1.1. Működési hiteltörlesztés 69 682 69 682 69 682 VI. 1.2. Fejlesztési hiteltörlesztés 21 251 21 251 21 251 VI. 1.3. Kötvény tőketörlesztés 107 803 107 803 107 803 VI. 1. Hitel és kötvény tőketörlesztés összesen 198 736 0 198 736 0 0 0 0 0 0 0 0 0 198 736 0 15
Személyi Járulék Dologi Ellátottak juttatása Működési célú Felhalmozási célú Felújítás Finanszírozási kiadás Tartalékok Nyírbátor Város Önkormányzata évi önkormányzati működési feladatok A -i kv. rend. mód. 6. melléklete sítás Működési kiadás Támogatás Fejlesztés Alcím Feladat megnevezése VI. 2.1. Működési célú hitel (folyószámla) kamata, rendelkezésre állás és 5 000 5 000 5 000 hitelkezelési ksg. VI. 2.2. Működési célú hitel (hosszú távú) kamata és hitelkezelési ksg. 5 500 5 500 5 500 VI. 2.3. Fejlesztési célú hitelek kamata 2 982 2 982 2 982 VI. 2.4. Kötvény kamatfizetés 21 000 21 000 21 000 VI. 2.5. Kockázatkezelés 5 930 5 930 5 930 VI. 2. Kamatkiadás és kockázatkezelés összesen 40 412 0 40 412 0 0 0 40 412 0 0 0 0 0 0 0 VI. FINANSZÍROZÁSI MŰVELETEK 239 148 0 239 148 0 0 0 40 412 0 0 0 0 0 198 736 0 VII. 1.1. évi kompenzáció: 408/2012. (XII.28.) Korm.r. előleg 661 661 661 VII. 1.2. Kistérségi Társulás által ellátott feladatok 2. félévi központi támogatása 104 796 104 796 104 796 VII. 1. Működési céltartalék összesen 0 105 457 105 457 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 105 457 VII. 2.1. Céltartalék kötvénykibocsátásból (tőke) 58 355 122 734 181 089 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 181 089 VII. 2.2. Céltartalék 2008. évi kötvény hozamból 0 9 185 9 185 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 9 185 VII. 2.3. Céltartalék 2009. évi kötvény hozamból 0 2 868 2 868 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 868 VII. 2. Felhalmozási céltartalék összesen 58 355 134 787 193 142 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 193 142 VII. CÉLTARTALÉK 58 355 240 244 298 599 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 298 599 VIII. 1. Céltartalék rendkívüli működési kiadásokra összesen 20 500-10 254 10 246 10 246 VIII. 1. Céltartalék rendkívüli felhalmozási kiadásokra összesen 7 566 7 566 7 566 VIII. ÁLTALÁNOS TARTALÉK (Céltartalék rendkívüli kiadásokra) 20 500-2 688 17 812 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 17 812 I-VIII. ÖNKORMÁNYZATI KIADÁSOK ÖSSZESEN 1 914 838 346 319 2 261 157 416 339 200 529 30 527 445 049 416 758 180 832 2 336 469 979 0 198 736 316 411 16
Nyírbátor Város Önkormányzata költségvetési kapcsolatokból származó évi bevételei A -i kv. rend. mód. 7. melléklete Hiv. a kv. tv.- re Jogcím Normatíva (Önkormányzat áprilisi módosítás júniusi módosítás júniusi módosított Mutató Támogatás Mutató Támogatás Mutató Támogatás Mutató Támogatás I. A helyi önkormányzatok működésének általános támogatása I.1. A települési önkormányzatok működésének támogatása I.1.a) Önkormányzati hivatal működésének támogatása 4 580 000 32,51 148 895 800 0,00 0 0,00 0 32,51 148 895 800 I.1.b) Település-üzemeltetéshez kapcsolódó feladatellátás támogatása I.1.ba) A zöldterület-gazdálkodással kapcsolatos feladatok ellátásának támogatása 22 261 647,70 14 418 450 0,00 0 0,00 0 647,70 14 418 450 I.1.bb) Közvilágítás fenntartásának támogatása 26 453 047 0 0 26 453 047 I.1.bc) Köztemető fenntartással kapcsolatos feladatok támogatása 43 69 817,00 3 002 131 0,00 0 0,00 0 69 817,00 3 002 131 I.1.bd) Közutak fenntartásának támogatása 13 200 000 0 0 13 200 000 I.1.c) Beszámítás összege -0,5% 31 809 427 000-159 047 135 0 0 0 0 31 809 427 000-159 047 135 I.1.d) Egyéb kötelező önkormányzati feladatok támogatása 2 700 12 699 34 287 300 0 0 0 0 12 699 34 287 300 II. A települési önkormányzatok egyes köznevelési és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása II.1. Óvodapedagógusok bértámogatása 1-8. hó 2 832 000 46 86 848 000 0 0 1 1 888 000 47 88 736 000 9-12. hó 2 832 000 43 40 592 000 0 0 2 1 888 000 45 42 480 000 II.1. Óvodapedagógusok nevelő munkáját közvetlenül segítők bértámogatása 1-8. hó 1 632 000 21 22 848 000 0 0 0 0 21 22 848 000 9-12. hó 1 632 000 34 18 496 000 0 0 0 0 34 18 496 000 II.2. Óvodaműködtetési támogatás 1-8. hó 54 000 546 19 656 000 0 0 4 144 000 550 19 800 000 9-12. hó 54 000 513 9 234 000 0 0 17 306 000 530 9 540 000 II.3. Ingyenes és kedvezményes gyermekétkeztetés támogatása II.3.a) Bölcsődei étkeztetés támogatása 102 000 3 306 000 0 0 0 0 3 306 000 II.3.b) Óvodai, iskolai, kollégiumi étkeztetés támogatása óvoda 102 000 285 29 070 000 0 0-15 -1 530 000 270 27 540 000 iskola 102 000 703 71 706 000 0 0-75 -7 650 000 628 64 056 000 III. A települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása III.1. Egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése 294 610 000 0 0 294 610 000 III.2. Hozzájárulás a pénzbeli szociális ellátásokhoz 107 146 819 0 0 107 146 819 III.3. Egyes szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása III.3.ab) Családsegítés alaptámogatás 1 975 000 0,00000 0 3,65980 7 228 105 0,00000 0 3,65980 7 228 105 kiegészítő támogatást társult formához 300 0,00 0 18 299,00 5 489 700 0,00 0 18 299,00 5 489 700 III.3.ab) Gyermekjóléti szolgáltatás alaptámogatás 1 975 000 0,00000 0 3,33950 6 595 513 0,00000 0 3,33950 6 595 513 kiegészítő támogatást társult formához 300 0,00 0 16 697,50 5 009 250 0,00 0 16 697,50 5 009 250 III.3.c) Szociális étkeztetés alaptámogatás 55 360 0,00 0 31,00 1 716 160 0,00 0 31,00 1 716 160 kiegészítő támogatást társult formához 5 536 0,00 0 0,00 0 0,00 0 0,00 0 III.3.d) Házi segítségnyújtás alaptámogatás 145 000 0,00 0 140,00 20 300 000 0,00 0 140,00 20 300 000 kiegészítő támogatást társult formához 43 500 0,00 0 140,00 6 090 000 0,00 0 140,00 6 090 000 III.3.f) Időskorúak nappali intézményi ellátása alaptámogatás 109 000 0,00 0 56,00 6 104 000 0,00 0 56,00 6 104 000 kiegészítő támogatást társult formához 54 500 0,00 0 56,00 3 052 000 0,00 0 56,00 3 052 000 17
Nyírbátor Város Önkormányzata költségvetési kapcsolatokból származó évi bevételei A -i kv. rend. mód. 7. melléklete Hiv. a kv. tv.- re Jogcím Normatíva (Önkormányzat áprilisi módosítás júniusi módosítás júniusi módosított Mutató Támogatás Mutató Támogatás Mutató Támogatás Mutató Támogatás III.3.k) Hajléktalanok átmeneti intézményei alaptámogatás 468 350 0,00 0 5,00 2 341 750 0,00 0 5,00 2 341 750 kiegészítő támogatást társult formához 46 835 0,00 0 0,00 0 0,00 0 0,00 0 III.4. Idősek átmeneti és tartós elhelyezése III.4.a) szakmai dolgozók bértámogatása 2 606 040 0,00 0 9,00 23 454 360 0,00 0 9,00 23 454 360 III.4.b) intézmény-üzemeltetési támogatás 17 415 000 0 17 415 000 III.3.ja) Bölcsődei ellátás 494 100 18 8 893 800 0 0-1 -494 100 17 8 399 700 IV. A települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása IV.1.d) Települési önkormányzatok támogatása a nyilvános könyvtári ellátási és a közművelődési feladatokhoz 1 140 12 699 14 476 860 0 0 0 0 12 699 14 476 860 2.mell. A helyi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatása 805 093 072 104 795 838-5 448 100 904 440 810 15. Üdülőhelyi feladatok támogatása 1,5 2 307 800 3 461 700 0 0 0 0 2 307 800 3 461 700 17. Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok ellátása 111 305 0 0 111 305 3.mell. A helyi önkormányzatok által felhasználható központosított előirányzatok 3 573 005 0 0 3 573 005 KÖLTSÉGVETÉSI KAPCS-BÓL TÁM. MINDÖSSZESEN 808 666 077 104 795 838-5 448 100 908 013 815 Ágazatok 2013 2013 2013 2013 Település-üzemeltetés, igazgatás: 81 320 898 0 0 81 320 898 Közoktatás: 298 450 000 0-4 954 000 293 496 000 Szociális ágazat: 410 956 619 104 795 838-494 100 515 258 357 Kultúra, közművelődés: 14 476 860 0 0 14 476 860 Idegenforgalom, turisztika, (üdülőhelyi feladatok): 3 461 700 0 0 3 461 700 Költségvetési támogatások mindösszesen: 808 666 077 104 795 838-5 448 100 908 013 815 0 0 0 0 18
Nyírbátor Város Önkormányzata Kibocsátott kötvénykeret és hozamainak felhasználása A -i kv. rend. mód. 8. melléklete Ssz. Felhasználási cél Forrás 2012.12.06-i kv. rend. szerint (e/ft) kv. rend. szerint (e/ft) 0. 2008. évi hitelvisszafizetés TŐKE 65 021 65 021 65 021 1. "Hit és egészség" projekt TŐKE 969 212 969 212-17 605 951 607 2. 0385/2 hrsz. (Gyógyfürdő területén lévő) "Vendégház" ingatlan kisajátítás TŐKE 21 940 21 940 21 940 3. Gyógyfürdő kiegészítő fejlesztése TŐKE 81 257 81 257 81 257 4. Norvég Alap projekt TŐKE 24 110 24 110-12 24 098 5. Oktatási Centrum bővítés, felújítás 1. ütem TŐKE 126 611 126 611 126 611 6. Oktatási Centrum bővítés, felújítás 2. ütem TŐKE 162 000 162 000 162 000 7. Oktatási Centrum bővítés, felújítás 3. ütem (Tornacsarnok) TŐKE 36 560 36 560 36 560 8. Bölcsőde, Óvoda, Általános- és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Zrínyi úti bölcsőde egységének infrastrukturális TŐKE 0 0 0 felújítása, játszóudvar fejlesztése, és eszközök beszerzése 9. Nyírbátori emeltszintű szakrendelő, kistérségi egészségcentrum korszerűsítés TŐKE 20 801 20 801 20 801 10. Járdalapok és térburkoló kövek gyártásához anyagbeszerzés TŐKE 3 119 3 119 3 119 11. Városi Köztemető kerítéskiépítés LEKI pályázat TŐKE 6 672 6 672 6 672 12. Szentvér-Fáy-Füveskert utcák felújítása TEUT pályázat TŐKE 11 848 11 848 11 848 13. Fogorvosi rendelők kialakítása a Nyírbátori kistérségben projekt TŐKE 5 182 5 182 5 182 14. Szolgáltató központ megvalósítása az Ipari Parkban projekt TŐKE 200 500 190 745 190 745 15. Görögtemető utca burkolása pályázat TŐKE 3 450 3 450 3 450 16. Kerékpárút építése az Ipari Parkhoz LHH-s projekt TŐKE 26 363 26 363 26 363 17. Édesanyák úti sportlétesítmény tornatermének felújítása TŐKE 940 940 940 18. "Nyírbátor a szolgáltató város" (funkcióbővítő városközpont rehabilitáció) TŐKE 33 074 0 0 19. ÉAOP-2009-4.1.5. számú Egyenlő Esélyű Hozzáférés a Közszolgáltatásokhoz (városháza akadálymentesítése) TŐKE 4 037 4 037 4 037 pályázat 20. Megújuló energiaforrásokat hasznosító közösségi távfűtőrendszerek kialakítása, megújuló energiaforrásra való részleges vagy teljes átállítása elnevezésű KEOP-2009- TŐKE 75 523 60 112-22 670 37 442 4.2.0./B számú projekt 21. Kötvény kockázatkezelésre TŐKE 0 0 0 22. Nyírbátori Oktatási Centrum energiaellátásának fejlesztése napelemes rendszer kiépítése projekt TŐKE 5 209 5 209 5 209 23. Hunyadi Mátyás Általános Iskola energetikai korszerűsítése projekt TŐKE 25 610 25 610 25 610 24. 1 MW -os naperőmű pályázat-előkészítési feladatai TŐKE 0 0 0 25. Fáy úti óvoda infrastrukturális felújítása projekt nem támogatott kiadásai (ÉAOP-2010-4.1.1/A/2 pályázat) TŐKE 3 500 3 500 3 500 26. Nyírbátor és térsége ivóvízminőség-javító projekt (KEOP- 7.1.0/11 pályázat) TŐKE 5 264 5 264 5 264 27. Sóhordó u. korszerűsítése (Debreceni-Kisbogáti utcák közötti szakasz) önerő (ÉAOP-3.1.2/A-11 pályázat) TŐKE 10 612 10 612 10 612 28. Nyírbátor és Nagykároly együttműködése a határon átnyúló turisztikai desztináció fejlesztésére pályázat (HU-RO határon TŐKE 11 951 17 951 50 000 67 951 átnyúló együttműködési program 2007-2013) 29. Határon átnyúló kastély turizmus fejlesztése Nyírbátorban, Nagykárolyban és Huszton önerő (Mo.-Szlovákia-Románia- Ukrajna ENPI-CBC határon átnyúló együttműködési program 2007-2013) TŐKE 3 052 3 052-3 052 0 30. Határon átnyúló kutatásfejlesztés a termálvíz hasznosítására Nyírbátorban és Nagykárolyban pályázat önerő (Mo.-Románia határon átnyúló együttműködési program 2007-2013) TŐKE 17 588 17 588-17 588 0 31. OVI-FOCI, OVI-SPORT PROGRAM az OVI-FOCI Közhasznú Alapítványon keresztül (2.350-2.850)/óvoda TŐKE 8 550 8 550-8 550 0 32. Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátás korszerűsítése a Nyírbátori Kistérségben c. pályázat saját erő TŐKE 2 070 2 070 12 096 14 166 és pályázaton kívüli kiadások 33. KEOP pályázat Sárkány Wellness és Gyógyfürdő Napelem 54KWP TŐKE 8 700 7 715 7 715 34. KEOP pályázat Polgármesteri Hivatal Napelem 44,1KWP TŐKE 7 200 7 107 7 107 19