Szöveges beszámoló Cserkút Önkormányzata évi zárszámadásához,
|
|
- Albert Kocsis
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Szöveges beszámoló Cserkút Önkormányzata évi zárszámadásához, Az államháztartásról szóló 2011.évi CXCV. törvény 88. (1), valamint Az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségeinek sajátosságairól szóló 249/2000.(XII).24.) Kormányrendelet 7. -ának (1) bekezdése értelmében a helyi önkormányzat a tárgyévet követően költségvetési beszámolót készít, amelyet a fenti kormányrendelet 10. (5) bekezdése alapján a Magyar Államkincstár Baranya Megyei Igazgatóságának megküldi. Önkormányzati feladatellátás általános értékelése: Cserkút Önkormányzata az önkormányzati törvényben előírt kötelező feladatait évben is ellátta, az Önkormányzat működését biztosítani tudta,ezen túlmenően az önként vállalt feladatok finanszírozása is megoldott volt. Az egyre csökkenő normatív állami támogatások az önkormányzati intézmények működési kiadásaira nem nyújtanak fedezetet, ezért minden évben nagyobb arányú fenntartói kiegészítés válik szükségessé a folyamatos működéshez. Az önkormányzat képviselőtestülete hangsúlyt fektetett a különböző pályázati lehetőségek feltárására, ezzel is elősegítve a működési és fejlesztési források növelését B) Cserkút Önkormányzat évi számviteli beszámolójának értékelése Bevételi források és azok teljesítése Az Önkormányzat évi költségvetési módosított bevételi előirányzatának főösszege e Ft, a módosított előirányzathoz viszonyítva a teljesítés 107,4 %.. Adóbevételek alakulása A helyi önkormányzatok feladatellátását mind a mai napig a forrásszabályozás rendszerében részben az állami hozzájárulások, támogatások, részben az átengedett központi adók, valamint a saját bevételek biztosítják. A helyi adóztatás az önkormányzat kezében továbbra is olyan lehetőség, amely a helyi vagyoni érdekeltséghez, a kommunális fejlesztésekhez, valamint a helyi gazdasági tevékenységhez kapcsolódhat. A szabályozás lehetővé teszi azt, hogy a lakosság és a vállalkozások is bevonhatóak legyenek a közteherviselésbe. A helyi adózás struktúrája három fő rendszerelemre épül, nevezetesen: a vagyoni típusú adók, a kommunális adók és a helyi iparűzési adó. 1
2 A helyi adókról szóló évi C. törvény (Htv.) és ennek felhatalmazása alapján elfogadott önkormányzati rendeletek biztosítják az adóztatás kereteit és feltételeit. Az önkormányzat kizárólagos - az önkormányzati törvény szabályozásával szinkronban másra át nem ruházható - joga, hogy a törvényben meghatározott adóalanyok és adótárgyak tekintetében helyi adókat vagy azok valamelyikét bevezesse, a már bevezetett adót a következő évre módosítsa, avagy hatályon kívül helyezze. A Htv.-ben biztosított garanciákkal övezetten, döntési autonómiájából eredően az önkormányzat határozza meg az adó bevezetésének időpontját és időtartamát is. A helyi önkormányzat képviselő-testülete a helyi adók fajtáit és mértékét nem eredeti jogalkotói hatáskörében, hanem felhatalmazás alapján megalkotott önkormányzati rendeletekben állapíthatja meg. E felhatalmazást a Htv. 1. (1) bekezdése biztosítja. A helyi jogalkotás, azaz az önkormányzatok képviselő-testülete a helyi adók szabályozása során nem léphet túl a törvényi kereteken, az önkormányzat csak a Htv-ben meghatározott esetekben és mértékig jogosult önálló szabályokat alkotni. A rendeletek megalkotása során a helyi adópolitika alapvető célja az, hogy a helyi adók az önkormányzat folyamatos, állandó, stabilan előre tervezhető, biztos bevételi forrását jelentsék, ugyanakkor az adózói kört illetően méltányos, igazságos és megfizethető legyen. A helyi adókból származó évi tervezett bevétel e Ft, melyből e Ft teljesült, ami 148 %-os teljesítést jelent. Az önkormányzat adóbevételeit a jogszabályi környezet, az adópolitika változása, az adóhatóságok tevékenysége, a hátralékok alakulása egyaránt befolyásolta. A helyi adóbevételek elsődlegesen évben is a helyi közszolgáltatások kiadásait szolgálták évben az Önkormányzat összes bevételein belül 39,3 %-ot tettek ki az önkormányzati adóbevételek. A helyi iparűzési adó a helyi adóbevételek e. Ft, ezért a helyi adók között meghatározó súlya van. A tervezett bevétel e Ft, melyből e Ft teljesült, ami 179 %-os teljesítést jelent. A legnagyobb forrást jelentő helyi iparűzési adóbevételt meghatározza a vállalkozások bevétele, fizetőképessége. Kedvezőtlenül hatott, hogy a felszámolásban érintett vállalkozások bedőlt adótartozása rendkívül magas és folyamatosan emelkedő trendet mutat. Az előző évhez képest, jelentősen emelkedett az ilyen címen kieső adóösszeg nagysága. A törvényi szabályozás okán, a felszámolási eljárás megindulását követően az önkormányzati adóhatóságnak már semmiféle ráhatása nincs a tartozások megtérülésére. A felszámolási eljárás végéig, majd ettől számítottan a tarozás elévüléséig (5 év) az adóhatóság köteles nyilvántartani e tartozásokat is, így a következő években is megjelennek e tőke és emelkedő pótléktartozások, amiből vélhetően igen minimális bevétel folyhat be. Építményadó tervezett bevétele e Ft, melyből évben e Ft teljesült, mely 97,6 %-os teljesítést jelent. Az építményadóból származó bevételek növekedtek az előző évekhez képest. Idegenforgalmi adó (nagyságrendjében nem számottevő tétel a költségvetésben) a tervezett bevétel 50 e Ft, melyből évben 51 e Ft teljesült, mely 102 %-os teljesítést jelent. Az idegenforgalomból származó bevétel igen alacsony. 2
3 Az idegenforgalmi adónem a havi bevallásokhoz kötötten kerül előírásra. Gépjárműadó tervezett bevétel e Ft, melyből évben 5053 e Ft teljesült, mely 100 %-os teljesítést jelent.. A gépjárműadóban érintett járművek központilag egységes szabályok alapján kerülnek adóztatásra. A befolyó adó még 2012-ben teljes egészében az önkormányzat bevételét képezte.. Az adóbevételek között a második legjelentősebb adónem. Az önkormányzati adóhatóság a közúti nyilvántartás adatai alapján állapítja meg a gépjárműadót. Az adóztatás a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala által az önkormányzati adóhatóság részére történő adatszolgáltatás alapján történik. A személygépkocsik és motorkerékpárok esetén a gépjármű kora (gyártási éve) szerint differenciált adómérték szerint történik az adóztatás. A gépjárműadóról szóló évi LXXXII. törvény szerint az adóteher a vagyontárgy értékét jobban kifejező módon, a gépjármű hajtómotorjának kw-ban meghatározott teljesítményéhez és gyártási évéhez igazodik. Az adóhatóság az eljárási szabályok keretei között fizetési könnyítések biztosításával próbálja segíteni a vállalkozások és magánszemélyek helyzetét. A méltányossági eljárás részletszabályait az adózás rendjéről szóló évi XCII. törvény szabályozza. Az adóhatóság a magánszemély kérelme alapján az őt terhelő adótartozást, valamint a bírság- vagy pótléktartozást mérsékelheti vagy elengedheti, ha azok megfizetése az adózó és a vele együtt élő közeli hozzátartozók megélhetését súlyosan veszélyezteti. Más esetekben tőke tartozást az önkormányzati adóhatóság nem mérsékelheti, vagy engedheti el. Az adóhatóság a pótlék- és bírságtartozást kivételes méltányosságból mérsékelheti (elengedheti) különösen akkor, ha annak megfizetése a vállalkozási tevékenységet folytató magánszemély, jogi személy vagy egyéb szervezet gazdálkodási tevékenységét ellehetetlenítené. Az adóhatóság a mérséklést az adótartozás egy részének (vagy egészének) megfizetéséhez kötheti. Tekintettel arra, hogy meglehetősen magas hátralékállomány alakult ki az év során és az adózók fizetési könnyítést célzó kérelmet nyújtottak be az adóhatósághoz, így a hatóság többnyire feltételhez kötötten engedélyezett fizetési halasztást, részletfizetést. A gazdasági válságból eredő negatív hatások ellensúlyozására egyedileg vizsgálva a kialakulás körülményeit is - általában a szankciók csökkentését engedélyezte az adóhatóság az egyébként tőke tartozásokat megfizető vállalkozásoknak, magánszemélyeknek. Az adózók fizetési ütemezésére általában jellemző, hogy az év második felében teljesítik elmaradásaikat. Ugyanez mondható el az adóhatóság végrehajtási cselekményei megtérülésére, hiszen többnyire ebben az időszakban vezetnek pénzügyileg is eredményre. Az adóhatóság végrehajtási eljárásként leggyakrabban a hatósági átutalást (inkasszó) és a fizetési letiltást alkalmazza. A gyakorlati tapasztalatok szerint ezek a leghatékonyabb módszerek a hátralékok beszedésére. Átengedett központi adók 3
4 Az önkormányzat sajátos működési bevételeinek jelentős arányát képezik az átengedett központi adók, amelyek az SZJA helyben maradó részét, a jövedelemkülönbség mérséklése miatti támogatást, valamint az önkormányzat által beszedett gépjárműadót tartalmazzák. Az átengedett központi adók összege évi teljesítése e Ft. Központi költségvetésből kapott költségvetési támogatások alakulása A központi költségvetésből évben befolyt bevételek összege e Ft volt Az alábbi táblázat a központi költségvetésből kapott támogatások alakulását mutatja be. Megnevezés év Önkormányzatok normatív állami hozzájárulása Normativ lakosságszámhoz kötött Normativ feladatszámhoz kötött Adósságkonszolídáció Központosított előirányzatok terhére igénybe vehető tám Egyes szociális feladatok támogatása Összesen Az önkormányzatok normatív állami hozzájárulása, szociális feladatokkal kapcsolatos központi költségvetési támogatásokat is tartalmazza.. Egyéb bevételi források: - Vizi közmű felbontások - Falú napi támogatások - Igazgatási szolg. Díjak - Túlfizetések visszautalása stb / melléklet szerint/ Kiadások alakulása Az Önkormányzat költségvetési módosított kiadási előirányzati főösszege e Ft, melyből e Ft teljesült, ez 97,5 %-os teljesítésnek felel meg. A működési kiadások legjelentősebb részét képező személyi juttatások a kapcsolódó járulékokkal és a dologi kiadások az előző év hasonló időszakához képest hivatali szinten a következőképpen alakultak: Kiadási jogcímek év 4
5 Működési kiadások Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások Egyéb folyó kiadások 727 Szoc. pol. ellátások és egyéb jutt., TB pénz. ell. Támogatásértékű kiadások Pénzeszközátadások államháztartáson kívülre Felhalmozási kiadások Finanszírozási kiadások KIADÁSOK ÖSSZESEN A személyi juttatások növekedését indokolja a Közcélú foglalkoztatás keretében foglalkoztatott átlagosan 6. fő részére számfejtett személyi juttatás. Közcélú foglalkoztatási formával kapcsolatban jelentkezik bevétel is, hiszen a Közcélú foglalkoztatottak bérének és a kapcsolódó járulékok felének a 95 %-a a központi költségvetésből támogatás formájában volt igényelhető. A dologi kiadások emelkedése az áremelkedéseknek és a nem tervezett /akut/ feladatok megoldásával is magyarázható. A támogatásértékű kiadások Az államháztartáson kívülre történő pénzeszköz átadások az előző évhez hasonló nagyságrendben merültek fel. A szociális kiadások a korábbi időszakhoz képest szintén jelentős emelkedést mutatnak (140 %-os emelkedés). Legjelentősebben az aktívkorúak ellátása és az ápolási díjak tekintetében nőtt meg a jogosultak létszáma. Egyre több azon regisztrált munkanélküliek száma, akik elhelyezkedni továbbra sem tudnak, azonban az aktívkorúak ellátására való jogosultság feltételeinek megfelelnek. Azon személyek részére, akik a munkavégzésbe bevonhatóak, az önkormányzat közfoglalkoztatást kell, hogy biztosítson. Ennek ellenére a jogosultak, ill. a támogatásban részesülők száma nagyon magas. A gazdasági válság következtében a kérelmezők és a jogosultak száma jelentősen emelkedett az átmeneti segély és a rendszeres gyermekvédelmi támogatások esetében is. Az eseti támogatások és a nem kötelező ellátások esetén a felhasználás az előirányzatoknak megfelelően alakult. Felhalmozási jellegű kiadások: Az önkormányzat fejlesztési kiadásai keretében e Ft-ot beruházási és fejlesztési feladatokra. - Petőfi út vége vásárlás I.részlet e Ft - MB-Bau pótmunka e Ft - Plató beruh. Önrész 845 e Ft - Áfa 937 e Ft 5
6 PÉNZMARADVÁNY Záró pénzkészlet eft /Tartalmazza a Plató 407 e Ft-ot és a körjegyzőség 494 e Ft-ot/ Aktív, passzív elszámolások egyenlege eft Módosított pénzmaradvány: e Ft HITELMŰVELETEK ALAKULÁSA: - Finanszírozási bevételek / hitelfelvételek / e Ft - Finanszírozási kiadások /hiteltörlesztések/ e Ft / 2012-es évben felvett folyószámla hitel, munkabér hitel negyedéves könyvelése alapján/ Adósság konszolídáció Ft ÖNKORMÁNYZATI VAGYON ALAKULÁSA ESZKÖZÖK Immateriális javak Ingatlanok Gépek berendezések Üzemeltetésre átadott eszközök Adósok Pénzeszközök Átfutó kiadások FORRÁSOK Saját tőke Költségvetési tartalék elszámolás Költségvetési pénzmaradvány Tartalékok összesen Rövidlejáratú hitelek, követelések Adó túlfizetések Passzív, függő elszámolások e Ft 946 e Ft e Ft e Ft e Ft e Ft e Ft -- e Ft e Ft e Ft -- e Ft e Ft -- e Ft e Ft e Ft e Ft Összességében elmondható, hogy Cserkút Önkormányzata a évre kitűzött feladatait teljesítette. Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy zárszámadásról szóló beszámolót tárgyalja meg, s a zárszámadási rendeletet fogadja el. Cserkút Papp Gizella Jónás József polgármester 6
Sajtótájékoztató az önkormányzati adóbevételek alakulásáról - 2012. október 15. 12.00 óra -
Sajtótájékoztató az önkormányzati adóbevételek alakulásáról - 2012. október 15. 12.00 óra - Az önkormányzati adóhatóság látja el az önkormányzat működéséhez szükséges források jelentős részének beszedését.
1.. 35.244 eft bevétellel, 28.558 eft kiadással
Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/211.(IV.29.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 21. évi zárszámadásáról és a pénzmaradvány jóváhagyásáról 1.. (1) Tárnokréti Község Önkormányzata
Szöveges beszámoló Tengelic Község Önkormányzatának 2014. 01. 01. 2014. 06. 30-ig terjedő gazdálkodásáról. I.) Bevezetés
Tisztelt Képviselő-testület! Szöveges beszámoló Tengelic Község Önkormányzatának 2014. 01. 01. 2014. 06. 30-ig terjedő gazdálkodásáról I.) Bevezetés Tengelic Község Önkormányzatának gazdálkodása, könyvvezetése
MIKLÓSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
MIKLÓSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 1. A közfeladatot ellátó szerv éves költségvetése, számviteli törvény szerinti beszámolója vagy éves költségvetési beszámolója Miklósi Község Önkormányzata Képviselő-testületének
Hidegség Község Önkormányzatának 2012. III. negyedévi beszámolója
Készítette: Zsirai Alajosné gazd.főelőadó Előterjesztés Hidegség Község Önkormányzatának 2012. III. negyedévi beszámolója Tisztelt Képviselő-testület! BEVÉTELEK ALAKULÁSA Hidegség Község Önkormányzatának
KÁRA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
KÁRA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 1. A közfeladatot ellátó szerv éves költségvetése, számviteli törvény szerinti beszámolója vagy éves költségvetési beszámolója Kára Község Önkormányzata Képviselő-testületének
1. melléklet a 4/2014. (V.8.) önkormányzati rendelethez
1. melléklet a 4/2014. (V.8.) önkormányzati rendelethez Somlóvásárhely Község Önkormányzatának és intézményeinek pénzügyi mérlege Önkormányzat és intézményei összesen A B C D E F G H 1 BEVÉTELEK EredetiMódosítottTeljesítés
BESZÁMOLÓ a Képviselő-testület 2014. április 29-ei ülésére a 2013. évi költségvetés végrehajtásáról
BESZÁMOLÓ a Képviselő-testület 2014. április 29-ei ülésére a 2013. évi költségvetés végrehajtásáról Alsózsolca Város Önkormányzatának 2013. évi költségvetése végrehajtásáról a következők szerint tájékoztatom
működési bevétel támogatás támogatás értékű bevétel saját bevétel átvett pénzeszköz államháztartáson kívülről pénzügyi műveletek összesen:
működési bevétel támogatás központi költségvetésből normatív állami hozzájárulás központosított előirányzatok normatív, kötött felhasználású támogatások felügyeleti szervtől kapott támogatás értékű bevétel
működési bevétel támogatás támogatás értékű bevétel saját bevétel átvett pénzeszköz államháztartáson kívülről pénzügyi műveletek összesen:
működési bevétel támogatás központi költségvetésből normatív állami hozzájárulás központosított előirányzatok normatív, kötött felhasználású támogatások felügyeleti szervtől kapott támogatás értékű bevétel
Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014.(V.13.) önkormányzati rendelete a évi költségvetése végrehajtásáról
Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014.(V.13.) önkormányzati rendelete a 2013. évi költségvetése végrehajtásáról 2 Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény
Andocs Község Képviselő-testületének 8/2011 (IV.28.) számú rendelete. Az Önkormányzat évi gazdálkodásának zárszámadásáról. A rendelet hatálya
Andocs Község Képviselő-testületének 8/211 (IV.28.) számú rendelete Az Önkormányzat 21. évi gazdálkodásának zárszámadásáról Andocs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló többször
. számú napirend a Képviselő testület 2015. szeptember 16-i ülésén. Tájékoztató Győrújbarát Község Önkormányzatának 2015. első félévi gazdálkodásáról
. számú napirend a Képviselő testület 2015. szeptember 16-i ülésén Tájékoztató Győrújbarát Község Önkormányzatának 2015. első félévi gazdálkodásáról Tisztelt Képviselő testület! Az elmúlt években az a
Előterjesztés az Önkormányzat 2009. évi zárszámadásáról szóló rendelet megtárgyalására és elfogadására
Medgyesbodzás Község Önkormányzatának Polgármesterétől Előterjesztés az Önkormányzat 2009. évi zárszámadásáról szóló rendelet megtárgyalására és elfogadására A helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági
8/2012.(IV.26.) KT Rendelet-tervezet az Önkormányzat és intézményei évi zárszámadásáról. I. Rendelet hatálya
8/2012(IV26) KT Rendelet-tervezet az Önkormányzat és intézményei 2011 évi zárszámadásáról Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló 1992évi XXXVIIItörvény 82 -ában meghatározott
6/2015. (IV.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2014. (II.06.) rendelet módosításáról
ÚJUDVAR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2015. (IV.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat költségvetéséről szóló 1/2014. (06.) rendelet áról 1. (1) A 2015. július 1. és december 31.
2. (1) Mátraterenye Község Önkormányzata az önkormányzat évi költségvetését
Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6/2014. (IX. 15.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetésének módosításáról Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Mátraverebély Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (II.05.) önkormányzati rendelete a
Mátraverebély Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (II.05.) önkormányzati rendelete a Mátraverebély Községi Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről és a költségvetés vitelének szabályairól.
CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2009.(X.1.) r e n d e l e t e
CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2009.(X.1.) r e n d e l e t e az önkormányzat költségvetéséhez és a zárszámadáshoz csatolandó mérlegek, kimutatások tartalmi követelményeinek meghatározásáról
1. számú melléklet a 4/2014.(IV.15) önkormányzati rendelethez Az Izsák Város évi összes bevétele forrásonként
1. számú melléklet Az Izsák Város 2013. évi összes e forrásonként Bevételi forrás megnevezése eredeti ei. Előirányzatok Összesen Összesenből (1=2+3) Működési (2) Felhalmozási (3) mód. telj. % eredeti ei.
Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület szeptember 27-i ülésére
1 Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2012. szeptember 27-i ülésére 202/2012. (IX.27.) sz. előterjesztés Tárgy: I. Javaslat Budakalász Város Önkormányzat 2012.
Ö S S Z E S Í T Ő Pannonhalma Város Önkormányzatának 2012. évi költségvetési bevételeiről
Ö S S Z E S Í T Ő Pannonhalma Város Önkormányzatának 212. évi költségvetési bevételeiről 1. Sz.melléklet BEVÉTELI FORRÁSOK 212.évi javaslat Intézményi működési bevétel,áfa 15531 Helyi adók iparűzési 33
4/2016 (IV.28..) DIÓSJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. az önkormányzat évi zárszámadásáról
4/2016 (IV.28..) DIÓSJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE az önkormányzat 2015. évi zárszámadásáról Hatályos: -tól A helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági
Csengőd Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2011.(II.15.) rendelete az önkormányzat 2011. évi költségvetéséről
Csengőd Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2011.(II.15.) rendelete az önkormányzat 2011. évi költségvetéséről Csengőd Község Önkormányzata Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.
1.. 841403 város-, községgazdálkodási m.n.s. szolgáltatások. 841902 központi költségvetési befizetések. 882111 aktív korúak ellátása
Bocskaikert Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2012.(III.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 5/2012. (II.6.) önkormányzati rendelet módosításáról Bocskaikerti
Költségvetési bevételek és kiadások 1..
Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2013.(II.25.) önkormányzati rendelete a 9/2012.(III.26.) rendelettel. a 12/2012.(IV.25) rendelettel, a 17/2012.(V.14.) 22/2012 (VIII.23.) önkormányzati
Cirák Község Önkormányzata Képviselő-testület 1. számú melléklet A kiadási jogcímek részletezése
Cirák Község Önkormányzata Képviselő-testület 1. számú melléklet A kiadási jogcímek részletezése 2013. évi TERV Személyi juttatások EI 10 886 - rendszeres sz.j. 4 339 - nem rendszeres sz.j. 2 870 - külső
Ecsegfalva Községi Önkormányzat Polgármesterétől 5515 Ecsegfalva, Fő u. 67. Tel.: 66/
Tisztelt Képviselő-testület! Ecsegfalva Községi Önkormányzat Polgármesterétől 5515 Ecsegfalva, Fő u. 67. Tel.: 66/487-100 ELŐTERJESZTÉS Ecsegfalva Községi Önkormányzat 2011. évi I. félévi költségvetési
Halmaj Község Önkormányzatának 19/2009. (XI. 27.) rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 1/2009. (III.02.) rendelet módosításáról
Halmaj Község Önkormányzatának 19/2009. (XI. 27.) rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 1/2009. (III.02.) rendelet módosításáról Halmaj Község Önkormányzati képviselő-testülete a helyi
A költségvetés főbb adatai
3/2008. /II.25../ sz. KT. RENDELET Monostorpályi Község Önkormányzatának 2008. évi költségvetésére Monostorpályi Község Önkormányzati Képviselő Testülete a helyi önkormányzatokról szóló módosított 1990.
2. Az Önkormányzat évi összesített költségvetése
Egyházasdengeleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2014. (IV. 30.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2013. évi költségvetésének végrehajtásáról Egyházasdengeleg Község Önkormányzata Képviselő-testülete
MEGHÍVÓ. Tisztelettel meghívjuk Önt a Képviselő-testület 2015. március 5. napján 14:00 órakor tartandó ülésére, az alábbi helyszínen:
Csárdaszállás Község Önkormányzata 5621 Csárdaszállás, Petőfi utca 17. MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívjuk Önt a Képviselő-testület 2015. március 5. napján 14:00 órakor tartandó ülésére, az alábbi helyszínen:
állapítja meg. (4) A 2. -ban megállapított kiadási előirányzatból
Vadna község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2018.(V.30.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2017.évi költségvetéséről szóló 2/2017.(II.28.) önkormányzati rendelet módosításáról Vadna község
Szatymaz Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal és szakfeladatai 2007.évi bevételei és kiadásai Sorszám Megnevezés
Szatymaz Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal és szakfeladatai 2007.évi bevételei és kiadásai Sorszám Megnevezés Eredeti Módosított előirányzat ezer Ft ezer Ft 1. számú melléklet % 1 Személyi juttatások
Előterjesztés. Szigliget Község Önkormányzat és intézményei 2011. évi költségvetési gazdálkodásáról
Előterjesztés Szigliget Község Önkormányzat és intézményei költségvetési gazdálkodásáról Előadó: Balassa Balázs polgármester Készítette: Lutár Mária körjegyző Páros Gyuláné pénzügyi előadó 2 Tisztelt Képviselő-testület!
21. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 27-i rendes ülésére
21. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 27-i rendes ülésére Tárgy: Beszámoló a 2013. évi adóztatásról Előterjesztő: Dr.
Ötvöskónyi Község Önkormányzatának. 5/2007. (IV. 17.) számú rendelete. az Önkormányzat 2006. évi zárszámadásáról és pénzmaradvány elszámolásáról
Ötvöskónyi Község Önkormányzatának 5/2007. (IV. 17.) számú rendelete az Önkormányzat zárszámadásáról és pénzmaradvány elszámolásáról Ötvöskónyi Közég Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról
A nagyközségi önkormányzat évi költségvetési rendeletének módosítása
Az előterjesztés száma: 104/2015. A rendelet tervezet elfogadásához minősített többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2015. május 28-án, 18-órakor megtartandó ülésére A nagyközségi önkormányzat
1. A rendelet hatálya Kalocsa Város Önkormányzata költségvetésére, valamint a költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadásra terjed ki.
1 Kalocsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2010. (III. 26.) sz. rendelete a költségvetés és zárszámadás mérlegeiről, valamint a költségvetési szervek elemi beszámolójának a rendjéről és tartalmáról
Költségvetési bevételek és kiadások 1..
Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 22/201(VIII.2) önkormányzati rendelete a 9/201(III.26.) rendelettel. a 12/201(IV.25) rendelettel, a 17/201(V.14.) önkormányzati rendelettel módosított
Pécel város Önkormányzatának működési mérlege
Pécel város Önkormányzatának működési mérlege z.3 jelű melléklet Bevétel Kiadás megnevezése Összeg megnevezése Összeg Intézményi müködési bevétel 77 644 Költségvetési címek müködési kiadásai Helyi adók
1. (1) Az 1/2014.(II.19.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 2. (1) és (4) bekezdéseinek helyébe az alábbi rendelkezések lépnek:
Vadna községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2014.évi költségvetéséről szóló 1/2014.(II.19.) önkormányzati rendelete módosításáról Vadna községi
POGÁNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4/2011.(III. 21.) rendelete a évi KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL
POGÁNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4/2011.(III. 21.) rendelete a 2011. évi KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL Pogány község Képviselőtestülete az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. (továbbiakban ÁHT) 65. (1) bekezdésében
5.. Az önkormányzat 2003. évi teljesített működési és felhalmozási bevételei és kiadások mérlegszerű bemutatását a 6. számú melléklet tartalmazza.
Nemesszalók község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2004.(IV.30.) rendelete Nemesszalók Község Önkormányzatának 2003. évi költségvetésének végrehajtásáról Az államháztartásról szóló többször módosított
Kőröshegy Községi Önkormányzat Képviselő- testületének. 5/2006. (II. 27.) rendelete az
Kőröshegy Községi Önkormányzat Képviselő- testületének 5/2006. (II. 27.) rendelete az önkormányzat költségvetésének megállapításakor, illetőleg a zárszámadáskor a képviselő-testület részére tájékoztatásul
Páty Község Önkormányzata évi I. félévi Pénzügyi beszámolója TARTALOMJEGYZÉK
1 Páty Község Önkormányzata 2013. évi I. félévi Pénzügyi beszámolója TARTALOMJEGYZÉK I. Bevételek I/1. I/2. I/3. I/4. I/5. I/6. I/7. Az önkormányzat sajátos m ködési bevételei Intézményi m ködési bevételek
Ecsegfalva Községi Önkormányzat Polgármesterétől 5515 Ecsegfalva, Fő u. 67. Tel.: 66/487-100
Ecsegfalva Községi Önkormányzat Polgármesterétől 5515 Ecsegfalva, Fő u. 67. Tel.: 66/487-100 ELŐTERJESZTÉS Szöveges beszámoló Ecsegfalva Községi Önkormányzat 2011. évi zárszámadásához Tisztelt Igazgatóság!
MAGYARCSANÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2015. (II. 27.) önkormányzati rendelete
MAGYARCSANÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2015. (II. 27.) önkormányzati rendelete Magyarcsanád Község Önkormányzat költségvetéséről, módosításáról és végrehajtásának rendjéről szóló 1/2014.
1. E rendelet hatálya Nadap Község Önkormányzatra terjed ki.
Nadap Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2 /2011. (IV.13. ) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2010. évi költségvetéséről szóló 1/2010. ( II. 10.) önkormányzati rendelet módosításáról Nadap Község
III KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN IV.
Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 5/0.(IV.6.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 0. évi zárszámadásáról és a pénzmaradvány jóváhagyásáról Bősárkány Nagyközség Önkormányzatának
Az önkormányzat által felvett hitelállomány alakulása Lejárat és eszközök szerinti bontásban (e/ft-ban)
... évi költségvetéséről Az önkormányzat által felvett hitelállomány alakulása Lejárat és eszközök szerinti bontásban (e/ft-ban) 5. sz. melléklet Sorszám Felvétel Lejárat Hitel állomány december 31-én
E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. április 23-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. április 23-i ülésére Tárgy: Beszámoló 2011. évi adóztatási tevékenységről Előadó: Dr. Árpásy Tamás jegyző Előterjesztés tartalma:
Csólyospálos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/ 2012.(II.24.) rendelete a községi önkormányzat 2012.évi költségvetéséről
Csólyospálos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/ 2012.(II.24.) rendelete a községi önkormányzat 2012.évi költségvetéséről Csólyospálos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény
Orfalu Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2014. (V.05.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi zárszámadásáról
Orfalu Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2014. (V.05.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi zárszámadásáról Orfalu Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk
KÖLTSÉGVETÉS BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI
Tengelic Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1./2013. ( I.31.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 3/2012.(II.16.) önkormányzati rendelet módosításáról. Tengelic
Önkormányzati szintű bevételek 2015. évi
2. melléklet a /2015.( ) önkormányzati rendelethez Önkormányzati szintű bevételek 2015. évi 2015. évi előirányzat Polgármesteri Megnevezés Önkormányzat Hivatal, intézmények Összesen 1. Helyi önkormányzatok
KISSZIGET KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
KISSZIGET KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2013. (XII.31.) önkormányzati R E N D E L E T E az önkormányzat 2013. évi költségvetésének módosításáról Kissziget Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
Az önkormányzat vagyona a 2012. évi mérleg alapján 123.110 e. forint. Az összevont zárómérleget a 6. számú melléklet tartalmazza.
Marcaltő Község Önkormányzata Képviselőtestületének 4/2013.(IV.30.) önkormányzati rendelete az önkormányzat és szervei 2012. évi zárszámadásáról és pénzmaradvány jóváhagyásáról Marcaltő Község Önkormányzati
Egyházasfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2012. (II. 15.) önkormányzati rendelete
Egyházasfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2012. (II. 15.) önkormányzati rendelete Az önkormányzat 2011. évi költségvetésről szóló 1/2011.(II.16.) önkormányzati rendelet módosításáról Egyházasfalu
TOKORCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 3/2001./ III.19. SZÁMÚ RENDELETE A ÉVI KÖLTSÉGVETÉS ÉS GAZDÁLKODÁS VÉGREHAJTÁSÁRÓL.
TOKORCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 3/2001./ III.19. SZÁMÚ RENDELETE A 2000. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS ÉS GAZDÁLKODÁS VÉGREHAJTÁSÁRÓL. Tokorcs Község Önkormányzat Képviselőtestülete,,A helyi önkormányzatokról
Bekecs községi Önkormányzat 8/2005.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE. az Önkormányzat 2004. évi gazdálkodásának zárszámadásáról
Bekecs községi Önkormányzat 8/2005.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE az Önkormányzat 2004. évi gazdálkodásának zárszámadásáról Bekecs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló többször módosított
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 43/2009. (XII.18.) költségvetési és zárszámadási rendelete mérlegei és kimutatásai tartalmáról
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 43/2009. (XII.18.) költségvetési és zárszámadási rendelete mérlegei és kimutatásai tartalmáról Dombóvár Város Önkormányzatának képviselőtestülete a helyi
3. A rendelet 6. -ban rögzített 1. melléklete helyébe e rendelet 1. melléklete lép.
Visegrád Város Önkormányzat Képviselő Testületének 5/2014. (IV. 18.) önkormányzati rendelete az önkormányzat és intézményei 2013. évi költségvetéséről szóló2/2013. (II.16.) számú költségvetési rendeletének
Csepreg város 2006. I. félévi költségvetési beszámolója
1 Csepreg város 2006. I. félévi költségvetési beszámolója Az önkormányzati feladatellátás általános értékelése Csepreg Város Önkormányzata 2006. I. félévben is ellátta az önkormányzatokról szóló törvényben
ELŐTERJESZTÉS ÚJHARTYÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉVI ZÁRSZÁMADÁSÁRÓL
Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal 2367 Újhartyán, Fő u. 21. ELŐTERJESZTÉS ÚJHARTYÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2010. ÉVI ZÁRSZÁMADÁSÁRÓL 1.)A 2010. évi könyvviteli mérleg és vagyonkimutatás Az önkormányzat
Pannonhalma Város Önkormányzat.../2012. (...) rendeletének indoklása. az Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről RÉSZLETES INDOKLÁS
Pannonhalma Város Önkormányzat.../2012. (...) rendeletének indoklása az Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről RÉSZLETES INDOKLÁS I. A költségvetés összeállításának általános keretei Az önkormányzat 2012
Egyházasfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2012.(II. 15.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat évi költségvetéséről
Egyházasfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2012.(II. 15.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről Egyházasfalu Község Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról
B1 IBRÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2012. (IX. 28.) önkormányzati rendelete
B1 IBRÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2012. (IX. 28.) önkormányzati rendelete Ibrány Város Önkormányzata 2012. évi költségvetéséről és végrehajtásának szabályairól szóló 6/2012. (IV.06.)
HIRDETMÉNY K I H I R D E T E M. Mátraterenyei Közös Önkormányzati Hivatal Mátraterenye, Kossuth út 178.
Mátraterenyei Közös Önkormányzati Hivatal 3145. Mátraterenye, Kossuth út 178. Szám: /2017.I. HIRDETMÉNY Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 7/2017. (IX. 14.) önkormányzati rendeletét
BESZÁMOLÓ a 2013. I. félévi gazdálkodás helyzetéről
BESZÁMOLÓ a 2013. I. félévi gazdálkodás helyzetéről BEVÉTELEK Az Önkormányzat bevételei 50,47 %-ban teljesültek az I. félévben, a Függő és átfutó kiadások figyelembevételével. MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK: A teljesülés
Pátka Község Önkormányzat 8092 Pátka, Vak Bottyán tér 4. Tel: (22) 580-506; fax: (22) 580-509
Pátka Község Önkormányzat 8092 Pátka, Vak Bottyán tér 4. Tel: (22) 580-506; fax: (22) 580-509 1 Pátka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2010. (VII.6.) rendelete az önkormányzat 2010. évi költségvetéséről
Szálka Község Önkormányzata képviselő-testületének 3/2015. (IV. 30.) önkormányzati rendelete a 2014. évi költségvetés végrehajtásáról
Szálka Község Önkormányzata képviselő-testületének 3/2015. (IV. 30.) önkormányzati rendelete a 2014. évi költségvetés végrehajtásáról Szálka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország helyi
BARLAHIDA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
BARLAHIDA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2013. (XII.31.) önkormányzati R E N D E L E T E az önkormányzat 2013. évi költségvetésének módosításáról Barlahida Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének
16/2016.(VIII.22.) önkormányzati rendelet az önkormányzat 2016. évi költségvetésének módosításáról Hatályos: 2016. augusztus 23-tól Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2016.(VIII.22.) önkormányzati
Nagykarácsony Község Önkormányzata bevételeinek és kiadásainak mérlege 2012. évre
2011. 2012. % BEVÉTELEK: INTÉZMÉNYI MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK 3050 3100 101,6 EGYÉB SAJÁTOS BEVÉTELEK 1650 1910 115,8 ÖNKORMÁNYZATOK SAJÁTOS MŰKÖDÉSI BEVÉTELE 67062 59958 89,4 ebből: - Helyi adók, bírságok, pótlékok,
BESZÁMOLÓ. Sóly Község Önkormányzatának háromnegyed éves gazdálkodásáról
Sóly Község Önkormányzat Polgármestere Szám: /2017. BESZÁMOLÓ Sóly Község Önkormányzatának 2017. háromnegyed éves gazdálkodásáról Tisztelt Képviselő testület! A 2017. évi költségvetésről szóló, módosított
Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének november 21-i ülésének 3. napirendi pontjához
ELŐTERJESZTÉS Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 21-i ülésének 3. napirendi pontjához A költségvetési rendelet módosítására az 1. információs táblában kimutatott javaslatok
3.. (1) Az önkormányzat 2013. december 31-i állapot szerinti vagyonát a következők szerint állapítja meg: 1..
Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2014.(IV.30.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi zárszámadásáról és a pénzmaradvány jóváhagyásáról Maglóca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Mány Község Önkormányzata 5/2009. (IV.22.) számú rendelete a 2008. évi zárszámadásáról
5/2009. (IV.22.) számú rendelete a 2008. évi zárszámadásáról Mány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. tv. 82. -a alapján a 2008.
Pátka Község Önkormányzat 8092 Pátka, Vak Bottyán tér 4. Tel: (22) 580-506; fax: (22) 580-509
Pátka Község Önkormányzat 8092 Pátka, Vak Bottyán tér 4. Tel: (22) 580-506; fax: (22) 580-509 Pátka Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2010. (III.13.) rendelete az önkormányzat 2010. évi költségvetésének
(1) A Képviselő-testület az önkormányzat évi költségvetésének. a.) tárgyévi költségvetési bevételét
Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2015. (X. 1.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 2/2015. (II. 27.) rendelet módosításáról Szálka Község Önkormányzatának
TAKTASZADA KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 6/2009. (V. 8.) SZÁMÚ RENDELETE. Az Önkormányzat évi költségvetésének teljesítéséről
TAKTASZADA KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 6/2009. (V. 8.) SZÁMÚ RENDELETE Az Önkormányzat 2008. évi költségvetésének teljesítéséről Taktaszada Község Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló 1992.
ZEBECKE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
ZEBECKE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2013. (XI.05.) önkormányzati R E N D E L E T E az önkormányzat 2013. évi költségvetésének módosításáról Zebecke Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
Polgármesterétől J e g y z ő j é t ő l
Csanytelek Község Önkormányzata Csanytelek Község Önkormányzata Polgármesterétől J e g y z ő j é t ő l 121-3/2011. * 6647. Csanytelek, Volentér János tér 2.sz.( 63/578-510; fax: 63/578-517; E-mail: csanytelek@csanytelek.hu,
BARLAHIDA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 4/2013. (IV.30.) önkormányzati RENDELETE
BARLAHIDA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 4/2013. (IV.30.) önkormányzati RENDELETE az önkormányzat 2012. évi költségvetésének végrehajtásáról Barlahida Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
1. (1) Az 1/2014.(II.19.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 2. (1) és (4) bekezdéseinek helyébe az alábbi rendelkezések lépnek:
Sajóivánka községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2014.évi költségvetéséről szóló 1/2014.(II.19.) önkormányzati rendelete módosításáról Sajóivánka
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 1/2013.(II.20.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: Izsák Város Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Módosított
Nyírpazony Község Önkormányzat összesített
1 NYÍRPAZONY KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 16/.(XII.19.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e Nyírpazony Község Önkormányzat. évi költségvetéséről és költségvetés vitelének szabályairól szóló 3/.
(1) Felhalmozási kiadások előirányzata összesen ezer forint, melyből az intézményfinanszírozás összege ezer Ft.
Iktatószám: SZ/101/15/2012. Pécel Város Önkormányzat Képviselőtestületének 15/2012. (IX. 10.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2012.évi költségvetéséről szóló 3/2012. (III. 12.) önkormányzati rendelete
BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK TELJESÍTÉSE
HETES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2014. (IV.30.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E AZ ÖNKORMÁNYZAT 2013. ÉVI ZÁRSZÁMADÁSÁRÓL ÉS PÉNZMARADVÁNYÁRÓL Hetes Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Orfalu Községi Önkormányzat 2016. február 12-én tartandó képviselő-testületi ülésére. Tárgy: Javaslat Orfalu Községi Önkormányzat 2015. évi költségvetésnek módosítására. Tisztelt
ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület december 15-i ülésére. A méltányossági kérelmek elbírálása adónemenként az alábbiak szerint alakult:
BALATONFÜREDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL J E G Y Z Ő 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. titkarsag@balatonfured.com Szám: 1/217- /2016 Előkészítő: Horváth Zsolt ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2016.
Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2013. (IV. 10.) önkormányzati rendelete
Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2013. (IV. 10.) önkormányzati rendelete Dunavarsány Város Önkormányzat 2012. évi költségvetésének végrehajtásáról Dunavarsány Város Önkormányzatának
A évi költségvetési rendeletről szóló 1/2013.(III.13.) Önkormányzati rendelet módosításáról
Újszász Városi Önkormányzat 11/2013.(VIII.07.) rendelete A 2013. évi költségvetési rendeletről szóló 1/2013.(III.13.) Önkormányzati rendelet módosításáról Újszász Város Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 3/2014.(II.07.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: Újtikos Községi Önkormányzat Kévislő-testületének 3/2014.(II.7.)
Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat 2009.évi költségvetésének pénzügyi mérlege (eft-ban)
3/2010. (II.9.) 1. melléklet [1/2009. (II.19.) Ktr. 2.melléklet] Előirányzat csoport Kiemelt Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat 2009.évi költségvetésének pénzügyi mérlege (eft-ban) Előirányzat csoport,
IKLÓDBÖRDŐCE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK
IKLÓDBÖRDŐCE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 15/2013. (XII.31.) önkormányzati R E N D E L E T E az önkormányzat 2013. évi költségvetésének módosításáról Iklódbördőce Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
aa) működési költségvetési bevételét - ebből előző évi pénzmaradvány ,- E Ft
Szálka Község Önkormányzata képviselő-testületének 2/2016. (II. 18.) önkormányzati rendelete Szálka Község Önkormányzata képviselő-testületének 2015. évi költségvetéséről szóló 2/2015. (II. 27.) önkormányzati
Németbánya Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2/2014.(V.13.) önkormányzati rendelete Németbánya Község Önkormányzat 2013.
Németbánya Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2/2014.(V.13.) önkormányzati rendelete Németbánya Község Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 1/2013.(III.25.) önkormányzati rendelet módosításáról
1.számú melléklet. Módosított Teljesítés %
1.számú melléklet Nagybakónak Község Önkormányzatának 2011. évi bevételei (ezer Ft-ban) 2011. évi Teljesítés % 1.Intézményi bevételek Közhatalmi bevételek 0 0 23 Áru és készletértékesítés 0 0 69 egyéb