A TÚLSÚLLYAL KÜZDŐ ÁLTALÁNOS ISKOLAI GYEREKEK ZAKLATÁSÁNAK JELENSÉGE
|
|
- Fruzsina Halász
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Egészségtudományi Közlemények, 7. kötet, 2. szám (2017), pp A TÚLSÚLLYAL KÜZDŐ ÁLTALÁNOS ISKOLAI GYEREKEK ZAKLATÁSÁNAK JELENSÉGE SZABÓ MARIETTA 1 RUCSKA ANDREA 2 Absztrakt: Kutatásunk a túlsúllyal küzdő gyermekek általános iskolai zaklatásának előfordulására irányult. Hazánkban az iskolai zaklatásról szóló vizsgálatok egyre nagyobb szerepet kapnak, az elhízott gyermekek iskolai zaklatására asszociáló kutatások viszont hiányosságnak számítanak. Annak ellenére, hogy eredményeink nem igazolják felvetéseinket, azért azt látjuk, hogy egy kialakulóban lévő problémáról lehet szó. Nagyobb minta esetén pedig akár egy jelenlévő problémát is felismerhettünk volna. Fontosnak tartjuk a téma további elemzését, nem feltétlenül csak az elhízott gyermekekre nézve, hanem súlytól függetlenül, általánosságban az iskoláskorúak függvényében is, mivel nem megfelelő hangsúlyt kap Magyarországon ez a gyermekek pszichoszociális fejlődését jelentősen befolyásoló jelenség. Kulcsszavak: agresszió, túlsúly, iskolai zaklatás BEVEZETÉS Az agresszió manapság mindennapos jelenség a felnőttek és a gyerekek körében egyaránt. Talán mindannyian éreztük már, hogy olykor-olykor igazságtalanul bántottak vagy csúfoltak bennünket. Azonban vannak gyerekek, akik mindennap ki vannak téve atrocitásoknak, iskolatársaik lelki vagy testi bántalmazásának. Sokáig úgy gondoltam iskolai zaklatás, mint jelenség csak külföldön létezik, majd egyre több hír megjelenik a médiában, a televízióban, mely magyarországi példákról számolt be. Véleményünk szerint országunkban kevés hangsúlyt fektetnek erre a problémára, és én mint prevenciós tevékenységgel foglalkozó szakember védőnő talán segíteni tudok majd megelőzni az iskolai bántalmazást [1, 2]. Az iskoláskor minden ember életében meghatározó időszak, különösen az általános iskolás évek, hiszen ekkor küzdünk meg a serdülőkör gyötrelmeivel, ekkor alakulnak ki barátságaink és ekkor kezdődik érni, formálódni a személyiségünk. Mivel már tudjuk, hogy a mindennapos zaklatások hatással lehetnek az egyén pszichoszociális fejlődésére, ezért nem szabad elmennünk szó nélkül mindemellett. [3, 4, 5]. Nem lehet figyelmen kívül hagyni ezt a jelenséget, hiszen a kisebb problémákon túl ahogy azt külföldön már régóta látjuk akár öndestruktív magatartásba és iskolai lövöldözésbe is torkollhat ez a probléma [6, 7, 8]. Hazánkban rengeteg az elhízott gyermek, és sajnos számuk egyre csak nő. Úgy feltételezzük, ők nagyobb eséllyel vagy hamarabb lesznek áldozatai a különböző zaklatásoknak, mint egy normál testalkatú gyermek, hiszen a külcsín ebben a 1 Területi védőnő, Jászárokszállás 2 Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar, Gyakorlati Módszertani és Diagnosztikai Intézet, Miskolc
2 A túlsúllyal küzdő általános iskolai gyerekek zaklatásának jelensége 45 korban kezd igazán meghatározóvá válni. Azoknál a fiataloknál, akiknek a túlsúlyának hátterében lelki problémák állnak, a mindennapos gúnyolódások, bántalmazások ezt a helyzetet csak még jobban súlyosbíthatják. A tanulmányban kitérünk a tanárok diákok felé irányuló agressziójára is, mert általánosságban ez nagyobb hangsúlyt kap a médiában, feltételezhetően nem ok nélkül [9, 10, 11, 12, 13]. A kutatásban a Hárdi-féle agressziómegközelítést alkalmaztunk, mely szerint: Agresszióról beszélünk támadó jellegű magatartás, ellenséges legtöbbször feszültséggel járó belső rezdületek, élmények jelentkezésekor, amelyek irányulhatnak a külvilágra, személyre vagy befelé az átélőre magára; lehetnek tudatosak vagy tudattalanok, megmutatkozhatnak közvetlenül vagy közvetve (például bosszúságot okozó ajándék küldése, valakinek intenzív elhanyagolása), akár átalakult formában is (például elfojtott agresszióból származó szorongásban, testi tünetekben) [11]. A KUTATÁS CÉLKITŰZÉSEI ÉS HIPOTÉZISEK A túlsúly fizikai hátterei jól ismertek, de kutatásunkban mi arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen egyéb sérelmeket okoz ez az érintettek számára. Célunk az volt, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy az iskolai zaklatás a külföldi példához hasonlóan hazánkban is egy létező jelenség. Felderítsük, hogy az elhízott tanulókat milyen módon zaklatják és ennek milyen következményei vannak. Az alábbiakat feltételeztük: az elhízott tanulók gyakrabban esnek áldozatául iskolai zaklatásnak, mint normál testalkatú társaik. Az érintett gyermekek zaklatása az iskolai kereteken túl is folytatódik, például az interneten. Az érintett gyermekek hajlamosabbak az elszigetelődésre. ANYAG ÉS MÓDSZER Alkalmazott módszerünk önkitöltős kérdőív volt, mely huszonhat kérdésből állt. Kitöltése anonim módon zajlott. Nyitott és zárt kérdéseket is használtunk. A kérdőív felvétele három miskolci általános iskolában történt iskolai kereteken belül, a mintakiválasztáshoz kvótás mintavételi technikát alkalmaztunk. A kérdőívünket 145 gyermek töltötte ki a éves korosztályból (77 fiú és 68 lány). A testtömeg és a testmagasság adatok önbevallásos módon működtek. Az első nyolc kérdés általános kérdés volt: nemre, korra, testsúlyra, testhosszra, tanulmányi eredményre, barátok számára kérdeztünk rá. A 9. kérdés az iskolai közösségben való részvételt méri föl. A következő hét kérdés segítségével azt szerettük volna megtudni, hogy a tanulók milyen gyakran betegek, milyen betegségek ezek és milyen esetleges krónikus, tartósan fennálló betegségeik vannak. Az utolsó kilenc kérdés konkrétan a zaklatásra irányul, annak formáját, elkövetőit, elszenvedőit, a tanulók ezzel kapcsolatos érzéseit, észleléseit mérik föl. Ezekre a kérdésekre adott válaszokat fejtem ki most bővebben. EREDMÉNYEK A megkérdezett 145 gyerekből 96-an válaszolták, hogy úgy érzik, néha előfordul erőszak az iskolában a diákok között. 28 diák szerint ez rendszeresen, míg 21 diák válasza alapján soha nem fordul elő. Ennél derűsebb válaszok érkeztek a tanárok és
3 46 Szabó Marietta Rucska Andrea a diákok közötti agresszió meglétére. 101-en válaszolták, hogy sosem, 10 diák szerint néha, 4 gyermek szerint pedig rendszeresen előfordul erőszak az iskolában a tanárok-diákok között. Az 1. ábrán jól látható a diák-diák és a tanár-diák zaklatás megítélésének különbsége. soha néha Tanár-diák Diák-diák rendszeresen ábra: Diák-diák és tanár-diák közti erőszak előfordulásának gyakorisága 84 diák esetében fordult elő, hogy egyszer-kétszer olyan dolgokkal vádolták őket társaik, melyeket nem követett el. 54 gyermek sosem, míg 6 tanuló rendszeresen átéli ezt. 80 tanuló sosem érzi, hogy senki sem akar velük lenni az iskolában, 40 iskolás jelezte, hogy érezte már ezt párszor, míg 21-en minden nap így éreznek az iskolában. A megkérdezettek nagy részére (91 tanuló) nem jellemző, hogy az iskola keretein kívül, például interneten, telefonon zaklassák őket. 35 gyerek esetében azonban előfordult már, 19 gyermekkel pedig rendszeresen megtörténik. 79 tanuló esetében sosem fordult elő, hogy a diákok fizikailag bántják vagy csúfolják őket. 45-en jelezték, hogy előfordult már náluk ez a jelenség és 19 diáktól kaptuk azt a választ, hogy rendszeresen részesei a zaklatásnak. A következőkben arra voltunk kíváncsiak, hogy ezek az atrocitások az iskola keretein belül hol történnek. A válaszlehetőségeket mi adtuk meg és itt is több választ is adhattak a tanulók. Ez alapján 51 tanuló jelezte, hogy szünetben és 31 tanuló jelezte, hogy órán zaklatják őket. Iskola előtt, tehát iskolába menet vagy reggelente az iskolaudvaron 13 gyermeket, iskola után pedig 27 diákot bántanak. Közel egyenlő arányú válaszokat kaptunk osztályterem és folyosó tekintetében. Zártabb területen, a tanteremben 31, míg nyíltabban az iskola folyosóin 33 tanulót ér atrocitás. Az utolsó kérdéskör arra irányult, hogy a tanárok felől éri-e agresszió a diákokat. A megkérdezettek közül 128-an válaszolták azt, hogy sosem fordult még elő, hogy a tanárok fizikailag bántják, csúfolják, vagy egyéb módon zaklatják őket. 16 tanuló válaszolta azt, hogy
4 A túlsúllyal küzdő általános iskolai gyerekek zaklatásának jelensége 47 néha előfordul efféle megnyilvánulás a tanárok részéről. Csupán 1 tanuló esetében történik meg mindez rendszeresen. Ezen kérdés kapcsán is felmértük, hogy az iskola berkein belül hol zajlanak a zaklatások. A legtöbb gyermeket az órán érik atrocitások a tanárok részéről. Ez 11 tanulót jelent. Ezt követi a szünet, majd a folyosó. Az előbbit 6 gyermek, az utóbbit 4 diák jelölte a kérdőívünkön. Az iskola után történő tanári zaklatás 3 gyermeket, az iskola előtti pedig 1 gyereket érint. Osztályteremben 2 gyermek jelezte, hogy bántják a tanáraik. Annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a megvizsgált gyermekek közül mennyien elhízottak testtömegindexet számoltunk a megadott hossz és súlyadatok alapján, BMI percentilis táblázatok segítségével. A legalacsonyabb tanuló 124 cm, a legmagasabb 196 cm volt. A megkérdezettek közül a legsoványabb gyermek 30 kg, a legelhízottabb pedig 85 kg volt. A testmagasságnak nagy a szórása (s = 9,7). A testtömeg terjedelme pedig diák közül 1 gyermek jelentős súlyhiánnyal küzd. Sovány kategóriába 6 tanulót soroltunk. 71 gyermek megfelelő testsúlyúnak számít. Súlyfölöslege 24 tanulónak van. Túlsúllyal 33 gyermek, kóros elhízással 10 diák küzd a vizsgált tanulók közül. Ezt az eloszlást a 2. ábrán ábrázoltuk. 7% 1% 4% 23% 16% jelentős súlyhiány sovány 49% normál testsúlyú súlyfölösleg túlsúlyos kóros elhízás 2. ábra: BMI-kategória besorolás Az adatok feldolgozását az IBM SPSS 22 programcsomag segítségével végeztük. Az összefüggéseket Khi-négyzet próbával és kollerációval készítettük el. A könynyebb értékelhetőség szempontjából végül három BMI-kategóriát hoztunk létre: a sovány, normál testalkatú és az elhízott. Értelemszerűen a sovány csoportba kerültek a jelentős súlyhiányosok és a soványak, az elhízottakba a súlyfölösleggel küzdők, a túlsúlyosak és a kórosan elhízottak. Az általunk megalkotott BMI-kategóriák alapján a megkérdezett tanulók 46%-a normál testsúlyú, míg 49%-uk elhízott és 5%-uk sovány. Tehát közel egyenlő arányban szerepeltek a vizsgálatunkban túlsúlyosak és
5 Válaszadók száma (fő) 48 Szabó Marietta Rucska Andrea átlagos testalkatúak. A sovány gyermekeket csak bizonyos esetekben vetettük össze az elhízott tanulókkal a kevés esetszám miatt. Annak ellenére, hogy hipotéziseink teljes mértékben nem igazolódtak bizonyos következtetéseket le tudunk vonni kutatásunkból. Első körben azt vizsgáltuk mennyivel jobban vannak kitéve a túlsúllyal küzdő tanulók az iskolai zaklatásnak, mint normális testsúlyú társaik. Az erre irányuló legtöbb kérdésünknél láttuk, hogy az elhízott gyermekek nagyobb számban érzik úgy, hogy társaik rosszabbul bánnak velük, hogy kevésbé figyelnek rájuk, igazságtalanabbak velük szemben és kevésbé bíznak meg bennük, mint normál testsúlyú társaik esetében (3. ábra). Társaim szívesen fordulnak hozzám segítségért Azt is látjuk, hogy az obes tanulók közül többen vallották, hogy rendszeresen vagy legalább bizonyos időközönként előfordult erőszak az iskolában a diákok között. Több elhízott tanulóval fordul elő szinte mindennap vagy ennél valamivel ritkábban, hogy diáktársaik fizikailag bántják, csúfolják, megalázzák, vagy egyéb módon zaklatják őket. Habár nem szembetűnően, de az is felismertük, hogy az obes diákokat órák kivételével minden megadott időponton és helyszínen több atrocitás éri. Úgy gondoltuk, hogy az elhízott diákok zaklatása nemcsak az iskolában zajlik, hanem ezen túl is az interneten vagy a telefonon keresztül. Arányait tekintve összességében több túlsúlyos gyermek jelezte, hogyha nem is mindennap, de alkalmanként elő szokott fordulni velük efféle zaklatási forma. A továbbiakban azt vizsgáltuk, hogy az érintett gyerekre jellemző-e az elszigetelődés. Az elhízott tanulóknak kevesebb barátja van, mint normál testalkatú társaiknak. 10-nél több barátja pedig jelenegyáltalán nem igaz előfordult már többnyire igaz 3. ábra: Segítségkérés a különböző testsúlyú diákoktól teljes mértékben igaz sovány normál testsúlyú elhízott
6 A túlsúllyal küzdő általános iskolai gyerekek zaklatásának jelensége 49 tősen kevesebb elhízott diáknak van (4. ábra). Osztályprogramokon is valamivel kevesebb túlsúlyos tanuló vesz szívesen részt és gyakrabban érzik azt is, hogy diáktársaik nem akarnak velük lenni az iskolában nél több sovány normál testsúlyú elhízott 4. ábra: Iskolai barátok száma A betegségeket tekintve több elhízott diák jelezte, hogy szinte minden hónapban beteg, illetve több számban voltak jelen az alvászavar és a vérnyomásproblémák esetében. Ez persze összefügghet túlsúlyukkal is, ám felvetheti a lehetőségét egy esetleges szorongásos reakciónak is. Megvizsgáltuk azt is, hogy a tanárok felől érik-e atrocitások az elhízott tanulókat. A diákok többsége szerint nem fordul elő soha erőszak az iskolában a tanárok és a diákok között, illetve a megkérdezettek jelentős részét nem bántják fizikailag, nem csúfolják, és egyéb módon sem zaklatják tanáraik. A túlsúlyos tanulók közül többen válaszolták, hogy időnként előfordul erőszakos megnyilvánulás a tanárok részéről a diákokkal szemben. Több obes tanulót találtunk azon gyermekek között, akiket valamilyen módon zaklatnak vagy igazságtalanok velük tanáraik. Ebben az esetben is igaz, hogy minden megadott lehetőségnél kivéve osztályterem, folyosó több elhízott tanuló jelezte, hogy tanárai zaklatják őket. Összességében elmondható, hogy a diákoknak ambivalens érzéseik vannak az elhízott gyerekekkel szemben. Befogadják a túlsúlyosakat az osztályba, nem rekesztik ki őket és nem minden esetben irányulnak feléjük az agressziós megnyilvánulásaik. Az obes tanulók barátokkal rendelkeznek, akik akár védőhálóként is megjelenhetnek a rendszerben. Azonban mindezek ellenére úgy tűnik gyakrabban válhatnak célponttá.
7 50 Szabó Marietta Rucska Andrea Az obesitas egy nagyon komoly probléma nemcsak hazánkban, hanem szerte a világon. Azt tudjuk, hogy megfelelő életmóddal és prevenciós tevékenységgel mindez kivédhető lenne. Helyes étrenddel, megfelelő mozgással pedig orvosolni lehet a már kialakult helytelen szokásokat. Ugyanakkor az is világos számunka, hogy elhízott gyermekek mindig lesznek, ahogy iskolai agresszió, zaklatás is. Úgy gondolom, hogy a hatalmas mennyiségű tananyag mellett, hangsúlyt kellene fektetni az iskolában a pedagógusoknak, iskolavédőnőknek, iskolapszichológusoknak az empátia és az elfogadás készségének fejlesztésére is. Az egészségnevelő óráknak részét kellene képeznie ez a téma is. Továbbá fontosnak tartom, hogy a rendszeres iskolai szűrővizsgálatok mellett a tanulók lelki állapotát is nyomon kövessék és az iskolában helyet foglaló szakemberek és tanárok az esetleges problémákat fölismerjék és segítséget nyújtsanak. Azonban sajnos szakmai gyakorlatom során tapasztaltam, hogy erre sokszor kevés idő jut, főleg egy nagy tanulólétszámmal rendelkező iskolában. Ugyanakkor pedig mi is látjuk, hogy mennyire szükséges lenne, hiszen egy nagyobb minta esetén úgy vélem beigazolódhattak volna hipotéziseink, ahogy beigazolódott más kutatások esetében is. ÖSSZEFOGLALÁS Kutatásunk tehát a túlsúllyal küzdő gyermekek általános iskolai zaklatásának előfordulására irányult. Annak ellenére, hogy eredményeink nem igazolják felvetéseinket, azért azt látjuk, hogy egy kialakulóban lévő problémáról lehet szó. Nagyobb minta esetén pedig akár egy jelenlévő problémát is felismerhettünk volna. Fontosnak tartom a téma további elemzését, nem feltétlenül csak az elhízott gyermekekre nézve, hanem súlytól függetlenül, általánosságban az iskoláskorúak függvényében is, mivel úgy érzem, kevés hangsúlyt kap Magyarországon ez a gyermekek pszichoszociális fejlődését jelentősen befolyásoló jelenség. Esetleg érdekes lenne a továbbiakban megvizsgálni azt is, hogy a tanárokat érik-e atrocitások a diákok részéről. Egyrészt azért, mert egyre többet hallunk erről manapság a médiában, másrészt pedig azért, mert erről még kevesebb kutatás született eddig, mint a diákok zaklatásáról. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS A kutatómunka a Miskolci Egyetem stratégiai kutatási területén működő Alkalmazott Anyagtudomány és Nanotechnológia Kiválósági Központ, Élettudományi Műhely közreműködésével valósult meg. IRODALOMJEGYZÉK [1] Barbara COLOROSO: Zaklatók, áldozatok, szemlélők: Az iskolai erőszak. Budapest, 2014, Harmat Kiadói Alapítvány. [2] BRIXVAL et al.: Overweight, body image and bullying an epidemiological study of 11 to 15 year olds. European Journal of Public Health, 2011, 22. szám,
8 A túlsúllyal küzdő általános iskolai gyerekek zaklatásának jelensége 51 [3] BUDA Mariann: Iskolai erőszak, iskolai zaklatás. Fordulópont, 2008, 3. szám, [4] Dan OLWEUS: Az iskolai zaklatás. Educatio, 1990, 4. szám, [5] NAGY Ildikó KÖRMENDI Attila PATAKY Nóra: A zaklatás és az osztálylégkör kapcsolata. Magyar Pedagógiai Szemle, 2012, 12. évf., 3. szám, [6] RANSCHBURG Jenő: Félelem, harag, agresszió. Budapest, 2012, Saxum Könyvkiadó. [7] STORCH et al.: Peer Victimization, Phsyhosocial Adjustment. Journal of Pediatrics Psychology, 2006, 32. szám, [8] KÓSA Éva VAJDA Zsuzsanna: Neveléslélektan. Budapest, 2014, Osiris Kiadó Kft. [9] GOLNHOFER Erzsébet: Az iskolák belső világa. Budapest, 2006, Bölcsész Konzorcium. [10] GRIFFITHS et al.: Obesity and bullying: Different effects for boys and girls. Arch Dis Child, 2006, [11] HÁRDI István: Az agresszió világa. Budapest, 2010, Medicina Könyvkiadó Kft. [12] JANSEN et al.: Associations between overweight and obesitiy with bullying behavioris in school aged children. Pediatrics, 2003, [13] MOHÁS Lívia: Az agresszióról és a sikerkereső emberről. Budapest, 2012, Saxum Könyvkiadó.
EGYÜTT AZ EGÉSZSÉGÉRT! A NETFIT FEJLESZTÉSI IRÁNYAINAK BEMUTATÁSA AZ ISKOLAI VÉDŐNŐI HÁLÓZATTAL TÖRTÉNŐ EGYÜTTMŰKÖDÉS LEHETŐSÉGEI A NETFIT MÉRÉSEKBEN
EGYÜTT AZ EGÉSZSÉGÉRT! A NETFIT FEJLESZTÉSI IRÁNYAINAK BEMUTATÁSA AZ ISKOLAI VÉDŐNŐI HÁLÓZATTAL TÖRTÉNŐ EGYÜTTMŰKÖDÉS LEHETŐSÉGEI A NETFIT MÉRÉSEKBEN Együtt az egészségért! ISKOLA CSALÁD PEDAGÓGUSOK ISKOLAIGAZGATÓ
Agresszió? Erőszak? Avagy a magyar és a szlovák középiskolások iskolai erőszakkal kapcsolatos tapasztalatai
Agresszió? Erőszak? Avagy a magyar és a szlovák középiskolások iskolai erőszakkal kapcsolatos tapasztalatai RUCSKA Andrea, KISS-TÓTH Emőke Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar rucska@freemail.hu Az elmúlt
AGRESSZÍV, MERT NINCS MÁS ESZKÖZE Magatartászavaros gyerekek megküzdési stratégiáinak vizsgálata a Pszichológiai Immunkompetencia Kérdőív tükrében
AGRESSZÍV, MERT NINCS MÁS ESZKÖZE Magatartászavaros gyerekek megküzdési stratégiáinak vizsgálata a Pszichológiai Immunkompetencia Kérdőív tükrében Készítette: Uicz Orsolya Lilla 2011. Erőszakos, támadó!
Várnai Dóra, Örkényi Ágota, Páll Gabriella. CEHAPE Konferencia, 2006. február 9. Országos Gyermekegészségügyi Intézet
A kortársak rsak közötti k bántalmazás, önsértés Várnai Dóra, Örkényi Ágota, Páll Gabriella CEHAPE Konferencia, 2006. február 9. Országos Gyermekegészségügyi Intézet A bullying/ / bántalmazb ntalmazás
Az elhízás, a bulimia, az anorexia. Az elhízás
Az elhízás, a bulimia, az anorexia Az elhízás Elhízás vagy túlsúlyosság elhízás a testsúly a kívánatosnál 20%-kal nagyobb túlsúlyosság a magasabb testsúly megoszlik az izmok, csontok, zsír és víz tömege
Partnerség az Iskolai Agresszió Ellen projektszülői kérdőív - értékelő kutatás
Partnerség az Iskolai Agresszió Ellen projektszülői kérdőív - értékelő kutatás Kedves Szülők! Kérjük, töltse ki az alábbi kérdőívet a Partnerség az Iskolai Erőszak Ellen (ASAP) projektünk keretében, melynek
GYERMEKEK FIZIKAI FEJLŐDÉSE. Százalékos adatok és görbék. Fiúk Lányok Fiúk Lányok 1 72 76 81 69 74 79 8,8 10,5 12,6 8,1 9,7 11,6
MAGASSÁG (cm) SÚLY (kg) Fiúk Lányok Fiúk Lányok min átlag max min átlag max min átlag max min átlag max 0 46 50 54 46 49 54 2,5 3,5 4,3 2,5 3,4 4,2 0,5 64 68 73 62 66 70 6,7 8,2 9,9 6,1 7,5 9,0 1 72 76
Pályaválasztók a Pályaválasztási Kiállításokon
1 Pályaválasztók a Pályaválasztási Kiállításokon A Közép-Dunántúli Regionális Munkaügyi központ Pályaválasztási Kiállításokat rendezett Székesfehérváron (2009. november 5-7.) és Dunaújvárosban (november
Program címe: TEGYÜNK EGYÜTT A GYERMEKEKÉRT EDUKÁCIÓS PROGRAM
Program címe: TEGYÜNK EGYÜTT A GYERMEKEKÉRT EDUKÁCIÓS PROGRAM Tanúsítvány száma: 1/2014 Tanúsítvány érvényességi ideje: 2016. január 30. Kérelmező neve: Danone Tejtermék Gyártó és Forgalmazó Korlátolt
A BÁNTALMAZÁS MEGJELENÉSI FORMÁI A KÖZÖSSÉGI OLDALAK VILÁGÁBAN
A BÁNTALMAZÁS MEGJELENÉSI FORMÁI A KÖZÖSSÉGI OLDALAK VILÁGÁBAN A KUTATÁS KERETEI A KUTATÁS MÓDSZERE Kvantitatív online kérdőíves empirikus vizsgálat 55 item Témakörök: a használat gyakorisága, időtartama,
Mohamed Aida* 58% 27% 42% EGYÉNI STRESSZLELTÁRA. (valós eredmény kitalált névvel) STRESSZHATÁSOK EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT SZOKÁSOK /JELLEMZŐK
Mohamed Aida* EGYÉNI STRESSZLELTÁRA (valós eredmény kitalált névvel) STRESSZHATÁSOK 100-66% 65-36% 35-0% 27% EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT 0-35% 36-65% 66-100% 42% SZOKÁSOK /JELLEMZŐK 0-35% 36-65% 66-100% 58% Cégnév:
ISKOLÁSKORÚ GYEREKEK TÁPLÁLKOZÁSÁNAK NÉHÁNY JELLEMZŐJE, ÉS EZEK KAPCSOLATA A CSALÁDI HÁTTÉRREL
ISKOLÁSKORÚ GYEREKEK TÁPLÁLKOZÁSÁNAK NÉHÁNY JELLEMZŐJE, ÉS EZEK KAPCSOLATA A CSALÁDI HÁTTÉRREL Koszonits Rita 1, Örkényi Ágota 2 1 MDOSZ, 2 OGYEI Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének VIII. Szakmai
Sajtóközlemény. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért. 2012. november 14.
Sajtóközlemény 2012. november 1. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért A stressz tehet leginkább a rövidebb életről, a stressz miatt alakulnak ki bennünk a rettegett betegségek ezt gondolja a magyar
V. Jubileumi Népegészségügyi Konferencia évi eredmények, összefüggések. Dr.habil Barna István MAESZ Programbizottság
V. Jubileumi Népegészségügyi Konferencia 2010-2011-2012-2013.évi eredmények, összefüggések Dr.habil Barna István MAESZ Programbizottság 2014.02.20. Magyarország Átfogó Egészségvédelmi Szűrőprogramja (MÁESZ)
Helyzetképek: középiskolások infokommunikációs kultúrája
Generációk az információs társadalomban Infokommunikációs kultúra, értékrend, biztonságkeresési stratégiák Projekt záró workshop TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KONV-2010-0005 Program Helyzetképek: középiskolások infokommunikációs
MILYEN TÉNYEZÕK BEFOLYÁSOLJÁK A FIATALOK TÁPLÁLKOZÁSÁT?
MILYEN TÉNYEZÕK BEFOLYÁSOLJÁK A FIATALOK TÁPLÁLKOZÁSÁT? Böröndi-Fülöp Nikoletta 1, Szakály Zoltán 2 1 PhD hallgató, 2 tanszékvezető, egyetemi docens Kaposvári Egyetem GTK, Marketing és Kereskedelem Tanszék,
A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI LIPPAI EDIT - MAJER ANNA - VERÉB SZILVIA-
JELENTÉS A PRTA DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI FELMÉRÉSÉRŐL, A jelentést készítette: Dr. Németh Tamás Pápa,
JELENTÉS A PRTA DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI FELMÉRÉSÉRŐL, 2016 A jelentést készítette: Dr. Németh Tamás Pápa, 2016.08.17. A DPR kérdéssor és a beérkezett válaszok Az eredmények összesített
Miben fejlődne szívesen?
Miben fejlődne szívesen? Tartalomelemzés Szegedi Eszter 2011. január A vizsgálat egy nagyobb kutatás keretében történt, melynek címe: A TANÁRI KOMEPETENCIÁK ÉS A TANÍTÁS EREDMÉNYESSÉGE A kutatás három
Kutatás a év közötti magyar lakosság körében. Megrendelő: Café PR
Kutatás a 14-49 év közötti magyar lakosság körében Megrendelő: Café PR Tinédzserek médiahasználata (korábbi Pulzus-kutatás reprezentatív eredménye) TINIK ÉS AZ INTERNET 36% okostelefonfüggőnek tartja magát
SPONTÁN ASSZOCIÁCIÓK VIZSGÁLATA KÖZÉPISKOLÁS DIÁKOK MŰELEMZÉSEIBEN, SALVADOR DALI ALKOTÁSAI NYOMÁN
SPONTÁN ASSZOCIÁCIÓK VIZSGÁLATA KÖZÉPISKOLÁS DIÁKOK MŰELEMZÉSEIBEN, SALVADOR DALI ALKOTÁSAI NYOMÁN Témavezető: Dr. Dósa Zoltán Végzős hallgató: Szente Anita 2017. Az érzelmi szenvedés tudattalan konfliktusok
1/8. Iskolai jelentés. 10.évfolyam matematika
1/8 2009 Iskolai jelentés 10.évfolyam matematika 2/8 Matematikai kompetenciaterület A fejlesztés célja A kidolgozásra kerülő programcsomagok az alább felsorolt készségek, képességek közül a számlálás,
KÖVETELMÉNYEK 2014/2015.II.félév. Vassné Dr Figula Erika főiskolai tanár
2014/2015.II.félév Inkluzív nevelés - attitűdformálás INM2011 Meghirdetés féléve 2. 0+2 Minősített aláírás INM 2010 Az órák tréning jelleggel, tömbösített formában zajlanak. A minősített aláírás teljesítésének
A munkaerőhiány vállalati percepciója
A munkaerőhiány vállalati percepciója Egy empirikus vizsgálat tapasztalatai 218. január 1/14 Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott közgazdasági
Against School Aggression Partnership (ASAP Collaboration) Kérdőív tanároknak és nem pedagógus alkalmazottaknak
Against School Aggression Partnership (ASAP Collaboration) Kérdőív tanároknak és nem pedagógus alkalmazottaknak Mielőtt elkezdené a kérdőív kitöltését, kérjük, olvassa el az alábbi információkat. Kedves
A NEGYEDIK ÉS AZ ÖTÖDIK KÖZÖTTI ÁTMENET (SZÜLŐI KÉRDŐÍV JANUÁRJÁBAN)
A NEGYEDIK ÉS AZ ÖTÖDIK KÖZÖTTI ÁTMENET (SZÜLŐI KÉRDŐÍV 2013. JANUÁRJÁBAN) Összeállította: Ladányiné Sütő Tünde igazgatóhelyettes Az adatokat összesítette: Horváth Erika és Szabados Mátyás Budapest, 2013.
Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testületének Ügyrendi, Lakásügyi, Egészségügyi és Szociális Bizottsága 2015. március 24-i ülésére
Tárgy: Védőnők beszámolója az általános iskolai tanulók egészségügyi állapotáról Előkészítette: Dr. Gulyás Zsuzsanna Igazgató főorvos Nagy Krisztina Vezető védőnő Véleményező Bizottság: Ügyrendi, lakásügyi,
VI. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2015.
VI. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2015. Jubileumi V. Sikeresen Teljesült Évad / 2010-2011 - 2012-2013 - 2014 / 2010-2011-2012-2013-2014. évi eredmények, összefüggések bemutatása II. Dr. habil Barna
Nők testképe, önértékelése és elégedettsége életmódjával
Nők testképe, önértékelése és elégedettsége életmódjával Schmidt Judit, Kovács Ildikó, Arató Györgyi, Pénzes Veronika, Lelovics Zsuzsanna Országos Élelmiszerbiztonsági és Táplálkozástudományi Intézet Egészséges
AZ ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPFOKÚ OKTATÁSBAN RÉSZTVEVŐ, KÖZÉTKEZTETÉSBEN ÉTKEZŐK ÉS CSALÁDJUK KÖRÉBEN VÉGZETT REPREZENTATÍV FELMÉRÉS EREDMÉNYEI
AZ ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPFOKÚ OKTATÁSBAN RÉSZTVEVŐ, KÖZÉTKEZTETÉSBEN ÉTKEZŐK ÉS CSALÁDJUK KÖRÉBEN VÉGZETT REPREZENTATÍV FELMÉRÉS EREDMÉNYEI Dr. Polereczki Zsolt Prof. Dr. Szakály Zoltán Jasák Helga Debreceni
Budapest, 2005. november 12. SZSÉG. Dr. Badacsonyiné Kassai Krisztina dietetikus, védőnő MDOSZ
Ételed az életed! TáplT plálkozás egészs szség megelőzés Budapest, 2005. november 12. EGÉSZS SZSÉGTUDAT(OSSÁG) G) A TUDÁS S EGÉSZS SZSÉG Dr. Badacsonyiné Kassai Krisztina dietetikus, védőnő MDOSZ ALAPVETŐ
A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI LIPPAI EDIT, MAJER ANNA, VERÉB SZILVIA,
Iskolai jelentés. 10. évfolyam szövegértés
2008 Iskolai jelentés 10. évfolyam szövegértés Az elmúlt évhez hasonlóan 2008-ban iskolánk is részt vett az országos kompetenciamérésben, diákjaink matematika és szövegértés teszteket, illetve egy tanulói
SZEMLE. Digi, dagi, daganat, kergeti a halakat
SZEMLE Digi, dagi, daganat, kergeti a halakat Az ausztrál szerző, aki írása alapján évtizedek óta foglalkozik az iskolai kegyetlenkedés, a bullying problémájával, hasznos kötettel örvendezteti meg az olvasókat.
KÖVETELMÉNYEK 2014-2015. 1.félév. Vassné Dr Figula Erika főiskolai tanár
Személyes hatékonyság fejlesztése INM2010L Meghirdetés féléve 1. Kreditpont: 2 Félévi óraszám (elm.+gyak.) 6 Minősített aláírás A kurzus tréning jelleggel zajlik. A gyakorlati jegy teljesítésének feltétele
Dr. László Miklós. A hatástól az értésig
Dr. László Miklós A hatástól az értésig Dr. László Miklós A hatástól az értésig Bevezetés 2013-ban immár hetedik alkalommal került sor egy olyan kutatásra, mely témája a tinédzserek és a média kapcsolata
VIII. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2017.
VIII. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2017. Pécsvárady Zsolt Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság Központi Rizikófelmérési Kérdőív 2012-2016. évi eredmények, és a visszérbetegség kockázat összefüggésének
Kollányi Bence: Miért nem használ internetet? A World Internet Project 2006-os felmérésének eredményei
Kollányi Bence: Miért nem használ internetet? A World Internet Project 2006-os felmérésének eredményei A World Internet Project magyarországi kutatása országos reprezentatív minta segítségével készül.
Fontos azt figyelembe venni, hogy az egy-két fős létszámok nem reprezentatívak. Nyilván ezt az iskolai szintű eredményeknél kell értelmezni.
A Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola NETFIT eredményeinek iskolai, városi és országos összehasonlító elemzése, értékelése a 20/20-ös tanévben Fontos azt figyelembe venni, hogy az egy-két fős létszámok
Beszámoló a Partneri igény- és elégedettségmérésről 2009 / 2010.
Beszámoló a Partneri igény- és elégedettségmérésről 2009 / 2010. Készítette: Scsureczné Pór Magdolna minőségirányítási vezető 1 1. A mérés előzményei Októberben a Partneri igény és elégedettségmérés végrehajtásáért
Negatív gyermekkori élmények: a hazai vizsgálatok első eredményei különös tekintettel a drogfogyasztók adataira. Makara Mihály dr.
Negatív gyermekkori élmények: a hazai vizsgálatok első eredményei különös tekintettel a drogfogyasztók adataira Makara Mihály dr. WHO ACE-IQ Az Egészségügyi Világszervezet nemzetközi kérdőíve a gyermekkori
SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE 44 válasz alapján. 1. Hányadik évfolyamra jár legidősebb iskolánkba járó gyermeke?
SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE válasz alapján Az iskola vezetősége novemberében arra kérte a szülőket, hogy e kérdőív kitöltésével segítsék az iskola fejlődését és adjanak visszajelzést arra, hogy látják az
FIATALOK NASSOLÁSI SZOKÁSAI
FIATALOK NASSOLÁSI SZOKÁSAI Böröndi-Fülöp Nikoletta 1 Polereczki Zsolt 2 Szabó Sára 3 Dr. Szakály Zoltán 4 1 tanársegéd, 2 tanársegéd, 3 pszichológus, 4 egyetemi docens Kaposvári Egyetem, GTK, Marketing
KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁS KIÉRTÉKELÉSE
Monori ivóvízminőség javításának műszaki előkészítése (KEOP-7.1.0/11-2011-0026) KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁS KIÉRTÉKELÉSE Monor Város Önkormányzata 2200 Monor, Kossuth Lajos u. 78-80. TARTALOMJEGYZÉK 1. A KÉRDŐÍV...
Szilágyi Nóra, Dr. Keresztes Noémi: Asztaliteniszezők életmódjának jellemzői mozgásprogramban résztvevők körében
Szilágyi Nóra, Dr. Keresztes Noémi: Asztaliteniszezők életmódjának jellemzői mozgásprogramban résztvevők körében Túlsúly népbetegség Felnőttkori fizikai aktivitás szerepe Sport fontossága Életmódváltozás
A pszichológiai tényezők szerepe az elhízásban
A pszichológiai tényezők szerepe az elhízásban Tisljár-Szabó Eszter eszter.szabo@sph.unideb.hu Magatartástudományi Intézet Mi az elhízás? Sokféleképpen definiálják: a. Populáció átlagsúlyhoz képest: >20-40%:
A jó alkalmazkodás prediktorai serdülők körében
MPT Nyíregyháza 2008 A jó alkalmazkodás prediktorai serdülők körében A szociális önértékelés specifikus szerepe hátrányos helyzetű csoportokban Örkényi Ágota, Zakariás Ildikó, Kökönyei Gyöngyi, Várnai
Dr. Pauwlik Zsuzsa Orsika főiskolai docens Tantárgyfelelős tanszék kódja
Mentálhigiéné INM 1011L Meghirdetés féléve 1. Kreditpont: 3 Konzultációs óraszám 9 Kollokvium Dr. Pauwlik Zsuzsa főiskolai docens AK Zárthelyi dolgozat írása az előadás és a kötelező irodalom alapján a
DIABÉTESZ A DIABÉTESZESEK SZEMÉVEL
1 DIABÉTESZ A DIABÉTESZESEK SZEMÉVEL FELMÉRÉS 2-ES TÍPUSÚ CUKORBETEGEK KÖRÉBEN Magyar Cukorbetegek Országos Szövetsége (MACOSZ), a NOVARTIS támogatásával KINCSES JÁNOS a MACOSZ elnöke 2010. januárjában
AZ ÓVODA ÉS AZ ISKOLA KÖZÖTTI ÁTMENET (SZÜLŐI KÉRDŐÍV JANUÁR)
AZ ÓVODA ÉS AZ ISKOLA KÖZÖTTI ÁTMENET (SZÜLŐI KÉRDŐÍV 2011. JANUÁR) Összeállította: Ladányiné Sütő Tünde Budapest 2011. január 1 Az óvoda iskola átmenet tapasztalatai 2010/2011. Elégedettségi mérést az
ACTA CAROLUS ROBERTUS
ACTA CAROLUS ROBERTUS Károly Róbert Főiskola tudományos közleményei Alapítva: 2011 3 (1) ACTA CAROLUS ROBERTUS 3 (1) Módszertan szekció Összefogalalás MATEMATIKA TANÍTÁSA ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLYBAN BARANYAI
A nappali tagozatra felvett gépészmérnök és műszaki menedzser hallgatók informatikai ismeretének elemzése a Budapesti Műszaki Főiskolán
A nappali tagozatra felvett gépészmérnök és műszaki menedzser hallgatók informatikai ismeretének elemzése a Budapesti Műszaki Főiskolán Kiss Gábor BMF, Mechatronikai és Autótechnikai Intézet kiss.gabor@bgk.bmf.hu
Output menedzsment felmérés. Tartalomjegyzék
Összefoglaló Output menedzsment felmérés 2009.11.12. Alerant Zrt. Tartalomjegyzék 1. A kutatásról... 3 2. A célcsoport meghatározása... 3 2.1 Célszervezetek... 3 2.2 Célszemélyek... 3 3. Eredmények...
ALAPÁLLAPOT KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉS - ELŐZETES EREDMÉNYEK NEMZETKÖZI KITEKINTÉS
ALAPÁLLAPOT KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉS - ELŐZETES EREDMÉNYEK NEMZETKÖZI KITEKINTÉS Spórolunk@kiloWattal - Munkahelyi EnergiaKözösségek enerigamegtakarítási program célja, hogy a közszféra dolgozói energiatudatosabban
A Hypermobilitás. diagnosztikai problémái és prevenciós stratégiája
A Hypermobilitás (M3570) diagnosztikai problémái és prevenciós stratégiája A Hypermobilitás(M3570) gyakorisága A magyar lakosság 5%-a érintett. A nők között kétszer gyakoribb 18 éves kor alatt bizonyos
Iskolai kortársbántalmazás áldozatának lenni az osztályban
Iskolai kortársbántalmazás áldozatának lenni az osztályban Pszichés és szomatikus tünetek többszintű elemzése Zsiros Emese 1, Simon Dávid 1,2, Arnold Petra 1, Huhn Zsófia 1, Költő András 1, Németh Ágnes
A Világ Legnagyobb Tanórája. Emberi Erőforrások Minisztériuma - PontVelem Okos Program
A Világ Legnagyobb Tanórája 2015 Emberi Erőforrások Minisztériuma - PontVelem Okos Program Projekt áttekintés A PontVelem Okos Program bemutatása A Világ Legnagyobb Tanórájának ismertetése Hazai kezdeményezés
Szülői elégedettségi kérdőív 2014/15 (11 kitöltés)
Szülői elégedettségi kérdőív 2014/15 (11 kitöltés) 1/12 Kitöltői adatok statisztikái: 1. Kérjük, gondolja végig és értékelje azt, hogy a felsorolt állítások közül melyik mennyire igaz. A legördülő menü
KÖVETELMÉNYEK félév. Vassné Dr Figula Erika főiskolai tanár
2015-2016. 1. félév Személyes hatékonyság fejlesztése INM2010L Meghirdetés féléve 1. Kreditpont: 2 Félévi óraszám (elm.+gyak.) 6 Minősített aláírás A kurzus tréning jelleggel zajlik. A gyakorlati jegy
IV. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó A év szűrővizsgálatainak eredményei. Dr. Barna István
IV. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2013. A 2012. év szűrővizsgálatainak eredményei Dr. Barna István A részvevők nemek szerinti megoszlása (n=19865) 11755 nő 8110 férfi 41% Férfi Nő 59% A felnőtt
Új módszertan a kerékpározás mérésében
Új módszertan a kerékpározás mérésében Megváltoztattuk reprezentatív kutatásunk módszertanát, mely 21 márciusa óta méri rendszeresen a magyarországi kerékpárhasználati szokásokat. Ezáltal kiszűrhetővé
A külföldi munkavállalás lehetősége a magyar felsőoktatásban tanulók terveiben
A külföldi munkavállalás lehetősége a magyar felsőoktatásban tanulók terveiben Sansumné Molnár Judit ecomojud@uni-miskolc.hu Miskolci Egyetem VI. Magyar Földrajzi Konferencia Kockázat Konfliktus Kihívás
Hajléktalan emberek egészsége. Dr. Rákosy Zsuzsa PTE ÁOK Orvosi Népegészségtani Intézet
Hajléktalan emberek egészsége Dr. Rákosy Zsuzsa PTE ÁOK Orvosi Népegészségtani Intézet Népegészségügyi szempontok Gyakoribbak a megbetegedések az átlagpopulációhoz képest Drámaian kevesen élik meg az adott
A természetismeret munkaközösség munkaterve
A természetismeret munkaközösség munkaterve A munkaközösség tagjai: Stankovicsné Soós Mária biológia-technika szakos nevelő, intézményvezetőhelyettes Csiszár Attila földrajz-testnevelés szakos nevelő Györéné
Az osztályf nöki órák helyzetér l MÚLT-JELEN-JÖV
Az osztályf nöki órák helyzetér l MÚLT-JELEN-JÖV Az osztályf nöki órák közvetlen el dje a szabad beszélgetések" órája, 1947-ben került a tantervbe azzal a céllal, hogy a gyerekeket érdekl és érint kérdésekr
Fiatalok szegmentálása táplálkozási szokásaik szerint
Táplálkozástudományi kutatások PhD konferencia Budapest, 2012. január 28. Fiatalok szegmentálása táplálkozási szokásaik szerint Böröndi-Fülöp Nikoletta KE-GTK Marketing és Kereskedelem Tanszék Bevezetés
MAGYAR KÖZÉPISKOLÁSOK EGÉSZSÉGE ÉS EGÉSZSÉGMAGATARTÁSA. ISKOLATÍPUS SZERINTI KÜLÖNBSÉGEK
MAGYAR KÖZÉPISKOLÁSOK EGÉSZSÉGE ÉS EGÉSZSÉGMAGATARTÁSA. ISKOLATÍPUS SZERINTI KÜLÖNBSÉGEK Németh Ágnes 1, Költő András 1, Örkényi Ágota 1, Zsiros Emese 1, Halmai Réka 2, Zakariás Ildikó 1 1 Országos Gyermekegészségügyi
A mindennapos testnevelés szubjektív helyzete az észak-alföldi régió tanulóinak körében
Fintor Gábor Debreceni Egyetem, Nevelés-és Művelődéstudományi Doktori Program A mindennapos testnevelés szubjektív helyzete az észak-alföldi régió tanulóinak körében Fiatal Sporttudósok IV. Országos Konferenciája
Az iskolai online erőszak és áldozatai Magyarországon #dgys
Pálfi Erika főosztályvezető Az iskolai online erőszak és áldozatai Magyarországon #dgys 1 #dgys 1488/2016. (IX. 2.) Korm. Határozat gyermekvédelmi szűrőszoftver gyűjtőhonlap médiatudatosság a DTH-ban kortárs
SZAKDOLGOZÓK TŰSZÚRÁSOS BALESETEINEK ALAKULÁSA
SZAKDOLGOZÓK TŰSZÚRÁSOS BALESETEINEK ALAKULÁSA Európában évente mintegy egymillió egészségügyi dolgozó sérül meg használt injekciós tűtől. Az ilyen balesetek súlyos következményekkel járhatnak, akár HIV-,
XVI. reál- és humántudományi ERDÉLYI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA Kolozsvár május
XVI. reál- és humántudományi ERDÉLYI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA Kolozsvár 2013. május 23-26. Gyógypedagógia szekció 1. díj: Gál Éva 2. díj: Vári Timea 3. díj: Csoboth Adél Dicséret: Fülöp Éva Emília
Egészséges (?) ifjúság Egészséges (?) nemzet. Prof. Dr. Oroszlán György Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ
Egészséges (?) ifjúság Egészséges (?) nemzet Prof. Dr. Oroszlán György Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Felnttkori kóros állapotok megelzése gyermekkorban Elhízás Hypertonia Szív-
PAJZSMIRIGY HORMONOK ÉS A TESTSÚLY KONTROLL
PAJZSMIRIGY HORMONOK ÉS A TESTSÚLY KONTROLL SEMMELWEIS EGYETEM Általános Orvostudományi Kar Semmelweis Egyetem Energia bevitel Mozgás Nyugalmi energiafogyasztás Thermogenesis Spontán motoros aktivitás
XV. reál- és humántudományi ERDÉLYI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA Kolozsvár május
XV. reál- és humántudományi ERDÉLYI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA Kolozsvár 2012. május 10-13. Gyógypedagógia szekció Helyezettek 1.díj: Simon Evelyn Boglárka, Török Karola: Középiskolás tanulók elképzelései
Védőnői szolgálat. Buj Buj, Rákóczi u Védőnő: Kiss Józsefné. Tel.: +36 (20)
Buj 4483 Buj, Rákóczi u. 13-15. Védőnő: Kiss Józsefné Tel.: +36 (20) 429-7859 Email: kissjozsefne63@freemail.hu Védőnői fogadóóra: minden nap 8:00-9:00 Az első esztendő meghatározza a jövőt! 1 / 5 Területi
KÖVETELMÉNYEK 2015/2016.II.félév. Vassné Dr Figula Erika főiskolai tanár
Inkluzív nevelés - attitűdformálás INM2011 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont: 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 Minősített aláírás INM 2010 Az órák tréning jelleggel, tömbösített formában zajlanak.
Iskolai jelentés. 10. évfolyam szövegértés
2010 Iskolai jelentés 10. évfolyam szövegértés Szövegértési-szövegalkotási kompetenciaterület A fejlesztés célja Kommunikáció-központúság Tevékenység centrikusság Rendszeresség Differenciáltság Partnerség
Oktatói munka hallgatói véleményezése. 2014/2015-ös tanév II. félév. Testnevelő tanárok
Oktatói munka hallgatói véleményezése 2014/2015-ös tanév II. félév Testnevelő tanárok A Nemzeti Közszolgálati Egyetem szellemi műhelyként az ország egyik meghatározó felsőoktatási intézménye. Emellett
Egészségértés: Híd a jobb egészséghez
Egészségértés: Híd a jobb egészséghez Mi az egészségértés? Az egészségértés (Health Literacy) az emberek alapvető egészségügyi információkhoz való hozzáférési, feldolgozási és megértési képessége. Ez a
Tanácsadók álláskeresési álmai. Dr. Budavári-Takács Ildikó - Csehné Dr. Papp Imola - Jekkel Orsolya
Tanácsadók álláskeresési álmai Dr. Budavári-Takács Ildikó - Csehné Dr. Papp Imola - Jekkel Orsolya Cél Megtalálni azokat a tényezőket, melyek befolyásolják a friss diplomások elhelyezkedési esélyeit. Ezek
Túlzottan on-line? Készítette: Kistérségi Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgáltató Központ (9200 Mosonmagyaróvár, Vasutas u. 10.)
Túlzottan on-line? Készítette: Kistérségi Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgáltató Központ (9200 Mosonmagyaróvár, Vasutas u. 10.) TÁMOP-3.1.4.B-13/ 1 2013-0001 Függőség kávé Szerhez kötődő Nem szerhez
Egészség és társas kapcsolatok kamaszkorban
Zsiros Emese Arnold Petra Huhn Zsófia Költő András Simon Dávid Németh Ágnes Egészség és társas kapcsolatok kamaszkorban Az iskola, a kortársak és a család szerepe a magyar serdülők életmódjában A serdülők
Használói elégedettségvizsgálat 2015.
Használói elégedettségvizsgálat 2015. Könyvtárunk MSZ EN ISO 9001:2009 Minőségirányítási rendszerének megfelelően látogatóink könyvtárhasználati szokásait és elégedettségét vizsgáltuk kérdőív segítségével.
A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája 2015-ös évi kompetenciamérésének értékelése
A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája 2015-ös évi kompetenciamérésének értékelése 2016. június 10. Készítette: Karenyukné Major Ágnes I. A telephely épületének
Dr. Nagy Zita Barbara igazgatóhelyettes KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdaságért november 15.
Dr. Nagy Zita Barbara igazgatóhelyettes KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdaságért 2018. november 15. PÉNZ a boldogság bitorlója? A jövedelemegyenlőtlenség természetes határa A boldog ember gondolata a
ÁROP-1.A.3-2014-2014-0077 Esélyegyenlőségi programok összehangolása a soproni járás területén
Oktatás, gyermeknevelés: A kérdőívben a megkérdezettek közül nyolcvanöt fő a mintában résztvevő kétszázegy gyermekes család 42%-a jelezte, hogy oktatási területen tapasztalt mindennapi életében problémákat.
EREDMÉNYEK EURÓPAI LAKOSSÁGI EGÉSZSÉGFELMÉRÉS (2009)
EREDMÉNYEK EURÓPAI LAKOSSÁGI EGÉSZSÉGFELMÉRÉS (2009) ÓRAMENET Krónikus epidemiológiai válság A felmérés 4 modulja: 1. Egészség-magatartás összetevői egészség-magatartás típusok 2. Munkakörülmények 3. Egészségi
A mintában szereplő határon túl tanuló diákok kulturális háttérre
Fényes Hajnalka: A Keresztény és a beregszászi II. Rákóczi Ferenc diákjai kulturális és anyagi tőkejavakkal való ellátottsága Korábbi kutatásokból ismert, hogy a partiumi régió fiataljai kedvezőbb anyagi
A tanulók hangja: A kérdés háttere és kutatási tapasztalatok
A tanulók hangja: A kérdés háttere és kutatási tapasztalatok Imre Anna Eszterházy Károly Egyetem - Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet 2018. Augusztus 30. Előfordul-e az Önök iskolájában, hogy kikérik a
Tájékoztatás a Zöldkereszt Bt. működésér. ködéséről
Tájékoztatás a Zöldkereszt Bt. működésér ködéséről A Védőnői Szolgálat a világon szinte egyedülálló. Az eltelt évtizedek során sok változáson ment keresztül, de a védőnői munka fő célkitűzése nem változott.
Hogyan mentsd meg a szíved?
Hogyan mentsd meg a szíved? Mivel minden második haláleset oka szív- és érrendszeri betegségbõl adódik, a statisztikán sokat javíthatunk, ha tudjuk, hogyan is küzdjünk e probléma ellen. Pl. már minimális
Magyarország kerékpáros nagyhatalom és Budapest minden kétséget kizáróan elbringásodott: egyre többen és egyre gyakrabban ülnek nyeregbe a fővárosban
Magyarország kerékpáros nagyhatalom és Budapest minden kétséget kizáróan elbringásodott: egyre többen és egyre gyakrabban ülnek nyeregbe a fővárosban 2014. június 30. A Magyar Kerékpárosklub legfrissebb,
AZ ISKOLAI PÁLYAORIENTÁCIÓS TEVÉKENYSÉGHEZ SZÜKSÉGES KOMPETENCIÁK
AZ ISKOLAI PÁLYAORIENTÁCIÓS TEVÉKENYSÉGHEZ SZÜKSÉGES KOMPETENCIÁK FELSŐOKTATÁSI KIHÍVÁSOK ALKALMAZKODÁS STRATÉGIAI PARTNERSÉGBEN 12. MELLEARN KONFERENCIA BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM, 2016. ÁPRILIS 22. Hegyi-Halmos
A tanítási-tanulási motivációk szabályozási kérdései, Budapest, november 29. Készítette: Bánné Mészáros Anikó, RPI
A tanítási-tanulási motivációk szabályozási kérdései, Budapest, 2017. november 29. Készítette: Bánné Mészáros Anikó, RPI 1 3500 fő OKM jelentésben szereplő - református intézményben tanulók - létszáma
MATEMATIKA ÉRETTSÉGI TÍPUSFELADATOK EMELT SZINT Statisztika
MATEMATIKA ÉRETTSÉGI TÍPUSFELADATOK EMELT SZINT Statisztika A szürkített hátterű feladatrészek nem tartoznak az érintett témakörhöz, azonban szolgálhatnak fontos információval az érintett feladatrészek
Beérkezett kérdőívek aránya csoportonként
A 2019-es szülői elégedettségmérés elemzése Óvodánk az Oktatási Hivatal által kiadott, a köznevelési intézmények tanfelügyeletéhez szerkesztett kérdőívét használja a szülői elégedettség kétévenkénti mérésére.
FELSŐS SZÜLŐI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEI
FELSŐS SZÜLŐI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEI 2017. január Szülői elégedettségmérés felső tagozaton 2017 decemberében a felső tagozatos szülők körében mértük a szülők elégedettségét az iskolában folyó nevelő-oktató
A kutatási program keretében a következő empirikus adatfelvételeket bonyolítottuk le
NYELVTANULÁSI MOTIVÁCIÓ AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK KÖRÉBEN: KIHÍVÁSOK AZ EURÓPAI UNIÓHOZ VALÓ CSATLAKOZÁS ELŐTT ÉS UTÁN (T47111) A kutatási program keretében a következő empirikus adatfelvételeket bonyolítottuk
Kérdőíves felmérés szeptember. Külön lehetőséget biztosítottunk írásbeli vélemény nyilvánításra a változtatás igényével kapcsolatosan.
Kérdőíves felmérés 2016. szeptember Könyvtárunk szolgáltatási színvonalának mérésére kérdőíves felmérést végzett 2016. szeptember 20 és október 20 közötti időszakban. A mintavétel módja véletlenszerű kiválasztással