Köszöntő. Kedves Olvasó!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Köszöntő. Kedves Olvasó!"

Átírás

1

2

3 Kööntő Kedves Olvasó! A 15-ös év az adózás történetében is új fejezetet nyitott. Megkezdődött a Nemzeti Adó- és Vámhivat átakítása. Már tavy megmutatkozott az elmúlt harmincöt évben igorú hatósági oldáról ismert adóhivat olgáltató arculata is. Vitathatatlan, hogy ezen még dolgoznunk kell. A kitűzött célunk nem lehet más, mint a Svéd modell elérése, ahol a közigazgatási ervek néperűségi listájának élén bármilyen meglepő az adóhivat áll. Munkatársaim a ervezeti változások közepette is helytálltak, teljesültek a költségvetés 15. évi bevételi elvárásai. Ehhez a teljesítményhez túl azon, hogy a gazdaság növekvő pályára állt kellett az elkötelezett munkavégzés. Az államkasa 15. évi pénzforgmi adóbevételei az eredetileg tervezett költségvetési előirányzatot 550 milliárd forintt hadták meg. A többlet jelentős hányadát a gazdaság fehéredésének köönhetjük, amelyben nem kérdés, hogy az egyre nagyobb ámú titességes adófizető mellett a NAV dolgozóinak erepe megkérdőjelezhetetlen. A következő oldak statitikai adatai a fentieket átámatva bemutatják, hogy a NAV ismertebb, fegyelmező arca jól teljesített. Az államháztartási érdek képviselőjeként a költségvetési bevételeket beedte az adóhivat. A revizorok a ankciókk együtt több mint 1000 milliárd forintnyi eltitkolt adót tártak fel. Az eredmények apján érthető a nemzetközi érdeklődés az ellenőrzést segítő rendereink iránt. Az uniós tagállamok adóhatóságai az online pénztárgépek és az EKÁER tapatatokra kíváncsiak leginkább. A kiadvány adatsorait tanulmányozva egyértelművé válik majd, hogy miért is akarja több orág átvenni a két gazdaságfehérítő csodafegyverünket. A kiadványból elemzői aktudás nélkül is kiolvasható, hogy milyen hangsúlyos az állami adóhatóság olgáltató olda is. A közigazgatásban az egyik legnagyobb ügyfélforgmat a NAV bonyolította 15-ben. Ügyfélolgálatainkat mintegy 2,7 millió ügyfél kereste fel emélyesen. A 18 millió böngééssel pedig eredményesen pályázhatnánk a leglátogatottabb honlap címére is. Javaslom a következő oldak tanulmányozását mindenkinek, aki eretne bepillantást nyerni a magyar közigazgatás legnagyobb hivatának sokínű tevékenységébe. Tállai András a Nemzeti Adó- és Vámhivat vezetője 3

4 BBevételek A Nemzeti Adó- és Vámhivat bevételei 15-ben kedvezően akultak. Az előirányzathoz kötött bevételek ösesen ,8 milliárd forintot tettek ki, ami 851,1 milliárd forintt, 7,4 ázékk meghadta 14 eredményét, így az egyes adónemek év közben módosított előirányzata 3,9 ázékk, 464,6 milliárd forintt túlteljesült. A többlet döntő többsége a társadombiztosítási járulék, az áltános forgmi adó, a emélyi jövedelemadó, a jövedéki adó és a társasági adó bevételének emelkedéséből ármazott. A költségvetés bevételi pozícióit 15-ben is elsősorban a gazdálkodás áltános külső és belső körülményei ált determinált értékesítési lehetőségek, jövedelmezőség, jöve- A kiemelt adónemek és járulékok nettó bevételei 4 Előirányzat 15-re Pénzforgmi egyenleg (milliárd Ft) Megnevezés (milliárd forint) Index (%) Teljesítés (%) =3./2. 5.=3./1. Személyi jövedelemadó 1 639, , ,6 106,3 103,0 Áltános forgmi adó** 3 2, , ,7 108,2 102,0 Társasági adó 341,4 394,8 548,8 139,0 160,7 Tb-járulék bevételek + ociális hozzájárulási adó* 3 982, , ,9 107,1 101,8 Egéségügyi hozzájárulás 161,8 152,8 166,4 108,9 102,8 NFA-t megillető járulék 141,8 135,8 145,0 106,8 102,3 Szakképzési hozzájárulás 63,1 60,9 65,3 107,2 103,5 Jövedéki adó** 951,5 918,9 998,4 108,7 104,9 Vámbeedési költség megtérülése 11,0 11,0 13,4 121,8 121,8 Lakossági illeték 1,0 1,3 136,4 113,4 113,7 Pénzügyi tranzakciós illeték 6,2 277,9 7,7 74,7 100,7 EVA 83,8 96,8 89,4 92,4 106,7 Kisadózók tételes adója 56,3 42,2 54,4 128,9 96,6 Kisvállati adó 16,4 12,7 11,0 86,6 67,1 Adó- és járulékbevételek ösesen , , ,4 107,8 104,3 NAV ált kezelt előirányzathoz kötött bevételek ösesen , , ,8 107,4 103,9 * kizárólag a NAV ámláin megjelenő bevételek (Nyugdíjbiztosítási Alap ált előlegként elámolt öseggel korrigált tényleges bevétel) ** módosított előirányzat

5 delemkiáramlás befolyásolták. A mögöttes külső és belső gazdasági folyamatok lehetővé tették, hogy mind a jövedelem típusú, mind a forgmi típusú adók bevételei az eltelt időakban emelkedjenek. A NAV meghatározó feladatai között is kiemelt jelentőségű az ügyfelek tájékoztatása, az ügyintézés gyorsítása és egyerűsítése, a olgáltatások körének bővítése. Ügyfélközpontú hivat 5,5 millió adóany tartozik a NAV ügyfélkörébe. 1,6 millió folyóámla-kivonatot postázott a NAV 15-ben. Ügyfélolgálatainkat mintegy 2,7 millió ügyfél kereste fel emélyesen. A TCC render mintegy 1,2 millió hívást fogadott. Az ÜCC renderen keretül több mint 138 ezer sikeres ügyintézés történt. A hivat 22,7 millió bevlást és adatolgáltatást fogadott és dolgozott fel. A vámeljárások áma megközelítette az 1,7 milliót. Honlapunkat 18 millió komm keresték fel ügyfeleink. 5

6 6

7 Működő adóanyok 15 végén a működő adóanyok áma meghadta az 1,8 milliót. Az egy évvel korábbihoz képest az év végén mintegy öt ázékk több révénytársaság működött és két ázékk több egyéni vállkozó tevékenykedett új cég esett át adóregitrációs eljáráshoz kötődő űrésen. Ennek eredményeként 877 adózó nem kezdhette meg tevékenységét, mert a NAV jogerősen elutasította adóám megállapítása iránti kérelmüket. A működő cégek vezető titségviselői, illetve tagjai emélyében bekövetkezett változások körét is tekintve esetben merült fel olyan akadály, amely miatt a NAV-nak az eljárást le kellett folytatnia. Az egyéb adózási formát válató adózók közül a kisadózók tételes adóját válató adóanyok áma, egyéni vállkozók esetében hét ázékk, a pénzforgmi elámolást válató adózók áma 16 ázékk nőtt az elmúlt egy évben. 15. július 17-től, az Egységes Képviseleti Adatlap (EGYKE adatlap) bevezetése óta az állandó meghatmazottaknak, megbízottaknak elegendő csupán egy adatlapot benyújtaniuk vamennyi képviseleti jogosultságuk, vagy a képviseletben történő változás, vamint a képviseleti jog megűnésének bejelentésére. 15 decemberében megületett egy bővített verzió, amely nemcsak az adóakmai akterületen bejelenthető képviseleti jogosultságokat tartmazza, hanem vamennyi, a vámakmai akterületen hanálatban lévő új jogcímet és ügytípust. Az adatlap bevezetése óta teljes körű meghatmazottat jelentettek be. 15. december 31-én 8,6 ezer jövedéki engedélyes gazdálkodóv állt kapcsolatban a NAV. Ezek a gazdálkodók ösesen 11,2 ezer telephelyen végeztek jövedéki tevékenységet. 15-ben 816 adóraktári engedélyt, 110 keretengedélyt és 633 egyéb engedélyt adott ki a hivat. A köztartozásmentes adózói adatbázisba (KOMA) felvételt kérő és az abban aktuálisan ereplő adózók áma 14-hez képest jelentősen nőtt. Az év végén 129 5, míg egy évvel korábban adózó erepelt az adatbázisban. A növekedés hátterében az EKÁER-ben megerezhető biztosítéknyújtási kötelezettség óli mentességhez kapcsolódó kérelmek és az önkormányzati titviselők bejelentkezési kötelezettsége állt. Működő adóanyok megolása (db) 14. év 15. év Index (%) Gazdálkodók ösesen ,30 Ebből kiemelt körök: Korlátolt felelősségű társaság Révénytársaság Betéti társaság Egyéb ervezetek ,06 104,82 95,77 101,91 Egyéni vállkozók ,09 Adóámos magánemélyek ,92 Működő adózók (fő) ,53 7

8 Tájékoztatás Az év végéig az ügyfélolgálatokon ezer ügyfél jelent meg emélyesen, 10 ázékk több, mint egy évvel korábban, elsősorban a bevlásokk kapcsolatos ügyintézés és az egyéb olgáltatások iránti érdeklődés miatt. Tájékoztatást 490 ezren, adóhatósági igazolást 398 ezren, egyéb olgáltatást csaknem ezren kértek. Bevlást, illetve beadványt 682 ezren nyújtottak be. A Magyarorágon ékhellyel, lakóhellyel nem rendelkező külföldiek ügyintézése is jelentősen, 19 ázékk növekedett és meghadta a 15 ezer főt, vamint 24 ázékk emelkedett a különös hatásköri adózók áma (11 ezer) az ügyfélolgálatokon. A kiadott képénz-átutási megbízások áma 2,3 millió volt, amely 22 ázékos csökkenést jelent az elektronikus befizetések térnyerése okán. 15-ben 452 ezer adóhatósági igazolás kiadására került sor. Az elektronikus úton érkezett igazoláskérelmek áma 297 ezer volt, ebből 216 ezret elektronikus formában adott ki a NAV. Bankkártyás befizetés esetben történt ösesen 1,6 milliárd forint értékben. A vám- és pénzügyőri igazgatóságok 31 igazolást adtak ki. Az áltános tájékoztatást olgáló es és telefonos renderben (TCC) mintegy ezer hívást kezdeményeztek az ügyfelek, amely több mint hét ázékos növekedést jelent az elmúlt évhez képest. E mögött jellemzően az EKÁER-rel kapcsolatos adózói kérdések állnak. A render továbbra is kiemelkedő, (99,7 ázékos) hatékonyságg működik. A beérkezett tájékoztatást kérő -ből öt válaoltak meg az igazgatóságok, amelyek elintézték a hagyományos, postai úton érkező levél feladójának ügyét is. Az Ügyféltájékoztató és Ügyintéző Renderben (ÜCC) kezdeményezett 162 ezer hívás eredményeként több mint 138 ezer sikeres ügyintézés történt, amely 12 ázékos növekedést jelent az elmúlt évhez képest. A hívásfogadás hatékonysága kiemelkedő, 97,9 ázék. A render hanálatához ükséges PIN kód igénylések áma 15-ben volt. Ezen felül az ja-bevlásokon még 190 ezer kérelem érkezett a NAV-hoz. Jelenleg a PIN kódd rendelkező adózók áma Új olgáltatásként jelenet meg a renderben az ügyfélazonosító-ámok módosításának lehetősége. A jövedéki akterület központi ervéhez 232 akmai vélemény iránti kérelem érkezett, amelyből 0 a jövedéki vonatkozású jogabályokban fogltakk, míg 32 a fiatkorúak dohányzásának visaorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről óló törvény (Dohánytörvény) gyakorlati végrehajtásáv kapcsolatos kérdést tartmazott. A NAV egyetlen és hiteles adózói folyóámla-vezetést támogató rendere a Centrizált Egységes Folyóámla-render (CEF), amely 16. január 1. óta működik. A folyóámla-integrációban több mint 11 ezer ügyfél adatainak inkronizálása zajlott le 15-ben, a render előkéítési fázisában. A NAV 15. október 31-ig kiküldte az adózóknak a 14-re vonatkozó folyóámla-kivonatokat és késedelmipótlék-értesítőket. A ezer folyóámla-kivonatból 75 ezer volt a gazdálkodói kivonatok áma, míg ezer magánemélyes és egyéni vállkozói kivonat volt. 15-ben 41,6 ezer vámegyenlegközlőt küldött a NAV. Az adózók 15-ben a megelőző évről áthúzódó ügyekkel együtt ösesen fizetési kedvezmény iránti kérelmet nyújtottak be, amely 16,8 ázékk kevesebb, mint 14- ben. Áthúzódó kérelmek nélkül ösesen 121,7 ezer kérelem érkezett mintegy 216 milliárd forint ösegre vonatkozóan. 15-ben a behozati irányú vámeljárások áma megközelítette az 575 ezret, a kiviteli irányú vámeljárások áma átlépte a 609 ezret, míg árutovábbítási vámeljárásra 474 ezer esetben került sor. 8

9 Az adóhatóság ált 15 ben kiadott igazolások áma (db) adóigazolás együttes adóigazolás jövedelemigazolás illet ségigazolás Szakértői Intézet A Nemzeti Adó- és Vámhivat Szakértői Intézete helyíni és anitikai vizsgálatokat végez, akértői véleményt állít öse és ad ki. Tavy az Intézetbe minta érkezett, aminek közel 84 ázékát az igazgatóságok ált beküldött tételek tették ki. Ezek mintegy 86 ázéka jövedéki és vámeljáráshoz kapcsolódott, de vizsgáltak büntető- és egyéb eljáráshoz kapcsolódó mintákat is. 238 esetben azonosítottak ismeretlen anyagot (gyógyer, pichoaktív anyag, kábítóer, növényvédőer és egyéb anyagok). A gyanúsnak ítélt reptéri minták közül 35 esetben derült ki, hogy új pichoaktív anyagot (főként intetikus kannabioidot) tartmaznak, kábítóer azonosítására 11 komm került sor. Az Intézet ált működtetett mozgó laboratóriumokk végzett vizsgálatokban ásványolajmintából 58 nem felelt meg az előírásoknak. Alkoholtermékek helyíni vizsgálatakor ellenőrzésből 137 esetben azonosítottak adózás ól elvont, illetve nem megfelelő minőségű terméket a mobillaboratóriumok. 9

10 10

11 Sajtó és kommunikáció A NAV sajtómegjelenésének meghatározó témáit elsősorban az EKÁER, az online pénztárgép render, a cigarettacsempéet, az illegális fémkereskedelem, vamint az élelmierre elkövetett áfacsások jelentették. Az év első felében a sajtókommunikáció központi témája az ja-bevlás volt. Több komm kerültek nyilvánosságra a munkaerő-kölcsönzők illegális tevékenységéről, a fémipari termékekkel elkövetett bűncselekményekről és az úgynevezett cégtemetős ügyekről óló esetek. A NAV 15-ben is ámos rendezvényen képviseltette magát kiállítóként. Rét vett többek között az Utazás Kiállításon, az V. Jubileumi Sörfetiválon, a Volt Fetiválon, a Sziget Fetiválon, a Szegedi Ifjúsági Napokon, a Budavári Borfetiválon, vamint a Budavári Pálinka- és Kolbáfetiválon. Standja vamennyi helyínen közkedvelt volt a látogatók körében, az érdeklődők tájékoztatást kaphattak egyebek mellett az utasforgmi vám-, illetve jövedéki abályokról, vamint kvíz- és nyereményjátékokon vehettek rét. 15-ben a NAV honlapjának látogatottsága meghadta a 17,9 millió főt, az 587 program letöltéseinek áma a 34,3 milliót. A NAV 13-ban indult hivatos Facebook felületén megjelenített 213 friss tartom látogatottsága csaknem elérte az 1,7 milliót. A vamennyi mobil platformon elérhető mobilkmazást 15 végéig felhanáló töltötte le. WEB titkárság (nav.gov.hu) ált közzétett megjelenések 15-ben média/téma ösesen publikálás elektronikus levél honlap látogatottsága programok 587 programokból vó letöltések

12 12

13 Bevlás, adatolgáltatás 15-ben 22,7 millió bevlás és adatolgáltatás érkezett a NAV-hoz, ebből 17 millió bevlást elektronikus úton nyújtottak be az adózók. Kontroll-adatolgáltatásból ösesen 2,6 millió érkezett. 15-ben ösességében több mint 4,8 millió emélyijövedelemadó-bevlás érkezett a NAV-hoz. Az áltános forgmi adó anyai tételes belföldi áfaösesítőjelentést nyújtottak be a NAV-hoz. A jelentés lekérdező felületén a mintegy 27 ezer adózói lekérdezés csaknem 18 ezer adózót érintett. Élelmier-értékesítést végző, kezelőemélyzet nélküli automatákra regitrációs ámot adott ki a NAV. 14 r l benyújtott ja bevlások megolása ja bevlás 1453M Csökkentett adattartmú ja bevlás 1453ADÓ Adónyilatkozat 1453E Egyer sített ja bevlás 14M29M Munkáltatói adómegállapítás Beérkezett bevlások és adatolgáltatások (db) Időak Zöldadós bevlások Jövedéki bevlások TAO Nullás bevlást helyettesítő bevlás ÁFA SZJA Járulék és munkaadói ja-bevlás Egyéb esen

14 14

15 Ellenőrzések A NAV ellenőrzési tevékenységében nagy erepet kap a magas ínvonú informatikai támogatottságú kockázatkezelés és kiválatás, az ellenőrzések előkéítésében egyre fontosabb a desk audit kmazása, továbbá az adó, a vám-, és a bűnügyi akágak együttműködésében kmazott vizsgálati móderek. 15-ben elindult a Jogkövetési Kockázatkezelési Keretrender (JOKER) éles üzemi hanálata, és ezzel az adóregitrációt követő kockázatelemzés hatékonysága javult. A kockázatkezelt adózók esetében az induló kockázat empontjából a közepes besorolás a leggyakoribb. A működési kockázat minősítése apján jogerősen adózó került fokozott adóhatósági felügyelet á, vamint 144 adózó adóámát törölték. Az igazgatóságok december végéig 237,6 ezer ellenőrzést folytattak le. A akterület kiemelt feladatként kezelte az online pénztárgéppel, vamint az EKÁER bejelentéssel kapcsolatos ellenőrzéseket. Az igazgatóságok a lezárt ellenőrzések során 592 milliárd forint nettó adókülönbözetet tártak fel, amiből 450 milliárd forint megállapítása már jogerős. A befejezett ellenőrzések az előző évinél több, ösesen 155 ezer 598 adózót érintettek. A kiabott ankciók ösege a bírságolási gyakorlat igorodása folytán 24,3 ázékk emelkedett az előző évhez képest, és kissé meghadta az 564 milliárd forintot. 15. január 1-jén hatályba lépett az áruk útjának nyomon követését biztosító EKÁER. Az adózók havonta átlagosan közel 1 millió bejelentést rögzítettek, azonban ezek több mint harmadában az EKÁER ám rögzítésére utólag, a hatóság ált került sor. Az EKÁER-ből adódó adókötelezettségek teljesítésével kapcsolatban 24,7 ezer vizsgálat zajlott és 160,4 millió forint mulatási bírságot kellett kiabni. Az EKÁER adatainak felhanálásáv végzett 494 adóellenőrzés 2,1 milliárd forint nettó adókülönbözetet tárt fel, és a 17,1 ezer egyes adókötelezettségek teljesítését célzó vizsgálat 193 millió forint mulatási bírságot eredményezett. Az online pénztárgéppel kapcsolatos adókötelezettségek teljesítését mintegy 80 ezer esetben vizsgálták, az esetek 17 ázéka megállapításs zárult, ösesen 1,2 milliárd forint Adatok a NAV 15-ben végzett ellenőrzéseiről A 237,6 ezer befejezett adóakmai vizsgálat mintegy 156 ezer adózót érintett, a feltárt nettó adókülönbözet 592 milliárd forint. A ankciók ösege meghadta az 564 milliárd forintot. Az EKÁER adatainak felhanálásáv végzett mintegy félezer adóellenőrzés 2,1 milliárd forint adókülönbözetet tárt fel. Az online pénztárgéppel kapcsolatos 80 ezer vizsgálat ösesen 1,2 milliárd forint mulatási bírságot eredményezett. A jövedéki akterületen csaknem 235,5 ezer ellenőrzés fejeződött be, a feltárt jogsértések miatt várhatóan kiabásra kerülő bírság ösege mintegy 5,3 milliárd forint. Csaknem 2,4 ezer fémkereskedelmi ellenőrzés zajlott le 15-ben. Közúti ellenőrzések során feltárt jogsértések miatt 8,6 ezer esetben kellett közigazgatási bírságot kiabni 1,1 milliárd forint értékben. A Szerencsejáték-felügyelet több mint 13 ezer ellenőrzése ösesen 826 millió forint bírságot eredményezett. 15

16 mulatási bírságot kellett kiabni. Az ellenőrzések háromnegyedében a revizorok nyugta- és ámlaadási kötelezettségek teljesítését ellenőrizték. Az OPG adatpiac adatait jellemzően továbbra is a klasikus operatív területek hanosították, de más területek, például az EKÁER csoportok is elemezték azokat, vamint az utólagos ellenőrzési akterület is tett megállapításokat a beérkezett forgmi adatok felhanálásáv. 15-ben a NAV vámervei ált hivatból indult utólagos ellenőrzések során ösesen 1 milliárd 237 millió forint ankció kiabására került sor. A jövedéki akterület 235,5 ezer vizsgálatot folytatott le 15- ben. A jövedéki ellenőrzések áma 153,5 ezer volt. A hatósági felügyeleti ellenőrzések áma 12 ezer, az egyéb ellenőrzések áma 70 ezer volt esetben, 892 millió forint értékben került sor termékek lefoglásra. A legnagyobb arányt az kohol (40,03%), a állítóeköz (19,8 %) és a cigaretta (17,7 %) tette ki. A akterület munkatársai jogsértést tártak fel, ebből jövedéki. A kiabható bírság ösege millió forint. A NAV járőrei a közúti ellenőrzések során esetben, 1,1 milliárd forint értékben abtak ki közigazgatási bírságot. A NAV vám- és pénzügyőri ervei rendéeti abálysértést (ezen belül hatáskörös abálysértést) derítettek fel, 136 millió forint elkövetési, és 139 millió forint lefoglási értékben. A fémkereskedelemről óló törvény apján fémkereskedelmi hatóságként eljáró vámervek 15-ben fémkereskedelmi ellenőrzést hajtottak végre, amelynek 44 ázékában került sor hatósági eljárásra. A jogerősen kiabott bírságok áma elérte a mintegy et, együttes ösege pedig a 1,2 milliárd forintot. Az év során a NAV 14 komm vett rét nemzetközi műveletben, ezek fókuában a jogosulatlan fuvarozás kiűrése, a gépjárműves bűncselekmények visaorítása, az orághatáron átnyúló (veélyes) hulladékállítás ellenőrzése, a csempéettel, vamint a hamisításs és a erzői jogok megsértésével érintett áruk kizárása, prekurzorok és új pichoaktív anyagok felderítése, vamint az illegális dohányáru-kereskedelem elleni fellépés állt. Jövedéki ellen rzések arányának akulása (db) Jogsértések miatt várhatóan kiabásra kerül bírság ösege (millió forint) Jövedéki akterület ált lefolytatott egyéb ellen rzések áma Hatósági felügyelet keretében lefolytatott ellen rzések áma Jövedéki ellen rzés keretében lefolytatott ellen rzések áma Jövedéki jogsértés miatt Nem jövedéki jogsértés miatt 16

17 17

18 18

19 Z Szerencsejáték- Felügyelet A NAV erencsejáték-felügyeleti erve 15-ben 245 hatósági engedélyt adott ki erencsejáték ervezésére. 15 végén 8 kainó üzemelt és 10 kártyaterem működött. A erencsejáték-felügyeleti akterület több mint 13 ezer ellenőrzést végzett, 509 bírságoló döntést hozott és ösességében több mint 826 millió forint bírságot állapított meg, jellemzően engedély nélküli játékhelyek és játékok működtetése, ervezése miatt. A NAV ösesen 331 esetben rendelkezett internetes old ideiglenes (90 napra történő) hozzáférhetetlenné tételéről (internetes blokkolás). Ez az engedély nélküli erencsejáték-ervezéssel érintett honlapok blokkolását jelenti. 154 esetben öesen 641,5 millió forint bírságot kellett kiabni különböző domain nevek att folytatott engedély nélküli erencsejáték ervezése miatt. Kiadott engedélyek Sorsolás 48 engedély Fogadás 10 engedély Játékkainó 181 engedély Táverencsejáték - Kártyaterem 6 engedély 19

20 Hátrékbehajtási tevékenység 15-ben a végrehajtási cselekmények áma ismét emelkedett, az igazgatóságok több végrehajtási eljárást indítottak, ami a korábbi évekhez képest jelentősen nagyobb öseget érintett. A behajtás az elmúlt évben is elsősorban a leghatékonyabb és leggyorsabban eredményt hozó hatósági átutási megbízások (inkasó) kiadására irányult. A saját hatáskörben indított végrehajtás mellett különös figyelmet kellett fordítani a külső megkeresésekre, amelyek áma jelentősen emelkedett. Ezeknek a követeléseknek a túlnyomó többsége kis ösegű, amely mese elmarad a behajtandó adótartozások nagyságrendjétől. A NAV 15-ben mintegy 1,3 millió végrehajtási eljárás eredményeként 408,5 milliárd forint követelést edett be az adózóktól saját adó-, járulék-, illeték- és vámvégrehajtásból, vamint megkeresésre végzett behajtásból. A felámoláss és csődeljáráss érintett adózóktól mintegy 4,9 milliárd forint bevétel ármazott. A NAV az öses megkereső ervnek 6,8 milliárd forint egyéb köztartozást edett be. Az elmúlt évben négy új jogcímmel (hulladéklerakási járulék, diákhitel 2, visafizetendő állami ötöndíj, önkormányzatnak folyósított támogatás) bővült a jogcímek köre. Jelenleg a NAV 138 jogcímen kezel külső megkereső ervekhez kapcsolódó ügyeket. A NAV teljes hátrékállománya a 14. december 31-i milliárd forintról egy év att milliárd forintra csökkent. A működő gazdálkodók hátréka melyre a NAV-nak ráhatása van 21,5 ázékk csökkent. A tevékenységet nem folytató vállkozásokk emben 15- ben is tömegével indultak a kényertörlési, vamint az adóám-törlésre irányuló eljárások. A kényertörléssel érintett cégek egyre nagyobb arányban játottak erepet a működő vállkozások hátrékállományának csökkentésében. A nem működő cégek körében változatlanul igen hosadmasak a bíróságok ált kezelt, a NAV ráhatásától független megűnési eljárások, például a felámolás, a kényertörlési eljárás, ezért a nem működő cégek nem behajtható tartozásának leírása lassan had, jelentős rée rövidtávon nem űnik meg. A működő gazdálkodói hátrék az öses hátréknak mindöse 10,9 ázéka, a magánemélyek kevésbé hatékonyan beedhető hátréka pedig 9,1 ázék. A behajthatatlan állomány kezeléséhez kapcsolódóan a NAV elévülés miatt, döntő többségében korábban behajthatatlannak minősített 94,3 milliárd forint tartozást törölt, ami 58,2 ázékk több a bázisévinél. A törlések elsősorban magánemélyeket érintettek, döntő rében (83 ázék) késedelmi pótlék, bírság, áfa és ja adónemben. A pénzforgmat lebonyolító bevlásokban, illetve a kiutási és átvezetési kérelmeken visaigényelt ösegeket a NAV nem Adatok a NAV hátrékbehajtási tevékenységéről Mintegy 1,3 millió végrehajtási eljárás indult 15-ben. A behajtási tevékenység eredményeként 408,5 milliárd forint tartozás folyt be. A NAV 138 jogcímen végez behajtást külső ervek réére. Az adóigazgatóságok 15-ben felámolást indítványoztak. Felámolásból és csődeljárásból mintegy 4,9 milliárd forint bevétel ármazott. Csaknem 17 ezer elektronikus árverést bonyolított a hivat. A NAV teljes hátrékállománya milliárd forint volt 15 végén.

21 A behajtási tevékenység f bb adatai (db) indított végrehajtási eljárások áma bels folyóámla egyeztetések áma fizetési felólítások áma folyamatban lév felámolási eljárások folyamatban lév végelámolások küls megkeresésre indított ügyek utja ki, amennyiben az adózónak tartozása, illetve adók módjára behajtandó köztartozása van. A visatartott öseg 15- ben több mint 26,2 milliárd forint volt. A teljes öseg 97 ázékát a NAV-nál a folyóámlán nyilvántartott adónemeken fennálló tartozásokra visatartott tételek tették ki. Az államháztartásról óló törvény apján, az államháztartáson kívüli terméetes emélynek és jogi emélynek folyósítandó költségvetési támogatásból a kedvezményezettet terhelő köztartozás ösegét legfeljebb a támogatás ösegének erejéig az agrártámogatások esetén a Mezőgazdasági és Vidékfejletési Hivat (MVH), más költségvetési támogatás esetén a Magyar Államkincstár (MÁK) a NAV adatolgáltatása apján visatartja, és a megfelelő költségvetési ámlán jóváírja. Az adatolgáltatás apján a MÁK 2,3 milliárd forintot, az MVH 2,7 milliárd forintot utt a NAV-nak az elmúlt évben. A NAV internetes honlapján a végrehajtás att álló adózók listáját változatlanul hetente, a 180 napon keretül jelentős adóhátrékk rendelkező adózók listáját negyedévente frissíti. A behajtási ügyám a korábbi ezer helyett az utóbbi egy évben ezer között akult, 15 december végén 178 ezer gazdálkodó erepelt a közzétett listán. A tartósan nagy ösegű, 180 napon keretül jelentős adóhátrékk rendelkező adózók internetes listáján ereplők áma az egy évvel korábbihoz képest 1,8 ázékk csökkent, ezen belül a gazdálkodók áma 8,9 ázékk nőtt, a magánemélyek áma 9,5 ázékk csökkent. A jelenleg közzétett listán magánemély és gazdálkodó erepel, tartozásuk ösesen milliárd forint, amiből 380 milliárd forint a behajthatatlanként nyilvánított tartozás. Az adóigazgatóságok 15-ben felámolást indítványoztak, míg a bíróságok felámolást rendeltek el. A magánemélyek hátrékkezelését hatékonyabbá tette a Behajtáss beedett tartozások 14 ben és 15 ben Mrd Ft esen: 358,8 milliárd forint esen: 408,5 milliárd forint* 450,0 400,0 350,0 300,0 250,0 0,0 150,0 100,0 50,0 0,0 6,8 5,9 116,8 116,2 285,0 236, Küls megkeres ervek réére befolyt öseg Járulékbehajtásból befolyt öseg Adó, vám, illetékbehajtás *62,3 Mrd Ft rendkívüli bevételt tartmaz 21

22 A NAV hátrékállományának akulása Mrd Ft év végén 15. év végén ÖSSZES Magánemélyek M köd gazdálkodók Nem m köd gazdálkodók pénzintézeti megkeresések elektronikus renderének (EBT) bevezetése. A NAV és a pénzintézetek között létrejött kommunikációs csatorna megkönnyítette a ükséges információkhoz, döntően a bankámlaám adatokhoz vó hozzáférést. Az igazgatóságok 15-ben 3,21 millió megkeresést küldtek a pénzintézeteknek, ami 38,5 ázékos növekedést jelent 14-hez képest. Az adóakmai tevékenységhez kapcsolódóan 15-ben árverés fejeződött be, 11,9 ázékk kevesebb, mint az előző évben. Az ingóságoknál és az ingatlanoknál is nőtt a sikerességi arány. Az ingatlanárverések ámában tapatt csökkenés egyértelműen ösefügg a 14. április 30-tól hatályba lépett jogabályváltozáss, mely erint az adóhatóság termőföldet nem árverezhet, az ilyen ingatlanok értékesítése a mezőgazdasági igazgatási ervezetet illeti meg. A vám- és bűnügyi akterület ált lefoglt, elkobzott vagyontárgyak árverése továbbra is jelentősen kisebb ámban, de annál eredményesebben működik. Az igazgatóságok az árveréseken változatlanul piacképesebb, speciális vevőkört érintő ingóságokat hirdettek meg, elsősorban a járműveket és a fémkereskedelmi engedélyhez kötött termékeket. A 15-ben befejezett 494 árverésből 385 zárult sikeresen, mindöse 94 sikertelenül, a többi egyéb okból űnt meg. Az értékesített vagyontárgyak becsértéke mintegy 154 millió forint volt, a vételár elérte a 135 millió forintot, így az értékesítés eredményessége 87,9 ázék. Külső erv megkeresése apján nem indult lakóingatlan-árverés. Egyrét a lakáshitelezési válságrendezéssel ösefüggő kilakoltatási moratórium okán, másrét az új jogabályban meghatározott feltételeknek megfelelő lakóingatlan-árverés lebonyolítására nem érkezett megkeresés a NAV-hoz. Felámolási eljárások áma (db) Bíróság ált elrendelt felámolás NAV ált kezdeményezett felámolás

23 23

24 Bűnügyek A NAV adóakmai, vamint vám- és pénzügyőri ervei 15- ben bűncselekmény gyanúját tárták fel, az elkövetési érték meghadja a 67 milliárd forintot. Jellemzően költségvetési csás, hamis magánokirat felhanálása és orgazdaság bűncselekmények gyanúja merült fel. A NAV büntetőfeljelentést tett a nyomozóhatóságokhoz. A NAV bűnügyi erve 15-ben bűncselekmény gyanúja miatt indított büntetőeljárást, ebből a hatáskörös bűncselekmények áma volt. Az ismertté vált bűncselekmények 40,3 ázéka költségvetési csás volt. Egy év att a költségvetési csás bűncselekmények áma ről re, a közokirat-hamisítás esetáma ről 480-ra, a csődbűncselekmény esetáma 818-ról 688-ra, a magánokirat-hamisítás és hamis magánokirat felhanálása esetáma ről 639-re, az orgazdaság esetáma 538-ról 407-re, a erzői vagy erzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése bűncselekmények esetáma 363-ról 236-ra, a ámvitel rendjének megsértése bűncselekmények áma 544-ről 536-ra csökkent, az iparvédelmi jogok megsértése bűncselekmény esetáma 449-ről 573-ra, a társadombiztosítási, ociális vagy más jóléti juttatáss visaélés esetáma 95-ről 114-re emelkedett. Az ismertté vált bűncselekményekhez kapcsolódó elkövetési érték 136,6 milliárd forintot tett ki, amelyből a költségveté- Feltárt b ncselekmények megolása 15 ben 3% 4% 7% 22% 21% költségvetési csás hamis magánokirat felhanálása orgazdaság kábítóer birtoklása iparjogvédelmi jogok megsértése egyéb 43% Az ismertté vált f bb hatáskörös b ncselekmények akulása a NAV nyomozóhatóságánál (db) Szerz i vagy erz i joghoz kapcsolódó jogok megsértése Orgazdaság Közokirat hamisítás Számvitel rendjének megsértése Iparjogvédelmi és iparvédelmi jogok megsértése Magánokirat hamisítás/hamis magánokirat felhanálása Cs db ncselekmény Költségvetési csás év 14. év 24

25 si csás körébe tartozó bűncselekmények elkövetési értéke mintegy 131 milliárd forint volt. A kárbiztosítás ösege 6 esetben mintegy 6,7 milliárd forint volt. 73 bűncselekmény kapcsán még a kísérleti akaban került sor a büntetőeljárás bevezetésére, ezért több mint 2,1 milliárd forint ösegben sikerült megelőzni a költségvetési bevételek csökkentését. A folyamatban lévő büntetőeljárásokban a kárbiztosítás ösege 30,7 milliárd forintot tett ki, ami 22,5 ázékos kármegtérülést jelent. A NAV Áru- és Bűnjelkezelő Hivata 15-ben 218,3 millió forint értékben ajánlott fel lefoglt termékeket karitatív célra, ebből 63,6 millió forint értékű terméket fogadott be a Karitatív Tanács. A Pénzmosás Elleni Információs Iroda 10,5 ezer bejelentést, megkeresést, értesítést, tájékoztatást fogadott, és 976 esetben küldött megkeresést, tájékoztatást, információt belföldi és külföldi ervek réére. Az Iroda ösesen 165 ellenőrzést végzett és esetben intézkedett. A NAV bűnügyi akága ált folytato büntetőeljárások ösesíte adatai Ismertté vált b ncselekmények áma (db) 14. év év Elkövetési érték (Mrd Ft) 148, , év 15. év Vagyoni kényerintézkedéssel biztosított érték (Mrd Ft) év 28,8 15. év 30,7 25

26 26

27 Nemzetközi Kapcsolatok Az EU Fiscis és Customs programjai ált nyújtott lehetőségek, vamint pályázatok kihanálásáv a NAV 15-ben is tevékenyen hozzájárult a nemzeti költségvetés terheinek csökkentéséhez. A bilaterális kapcsolatok fenntartása és fejletése terén prioritást élveztek a omédos államok, ugyanakkor a NAV-nak sikerült a már meglévő kapcsolatokat egyéb harmadik orágokk is elmélyítenie. Jelentős nemzetközi sikerként könyvelhető el, hogy két új megállapodás (horvát vámadatcseremegállapodás, FATCA együttműködési keretmegállapodás) áírására került sor. A NAV az előző évekhez hasonlóan 15-ben is aktívan vett rét az Adóigazgatások Európai Szervezetének (IOTA) munkájában. Az IOTA a munkaprogramjához adott három magyar javaslatból kettőt elfogadott és beépített a 16. évi munkaprogramtervbe, vamint sikeresen zárult a NAV-v közösen, Budapesten ervezett akmai rendezvény is. Az IOTA ált biztosított eközök intenzív kihanálásáv a NAV akemberei ámára 15-ben is lehetővé vált a legújabb nemzetközi adóakmai trendek nyomon követése és a nemzetközi adóakmai kapcsolatok bővítése. A NAV második komm rendezte meg az Európai Unió tagállamai adóhivati vezetőinek tálkozóját (G28), ahol az Európai Bizottság, az IOTA, az OECD, továbbá az EU tagállamok képviselői vettek rét. A NAV már nemcsak más orágoktól erzett be hanos ismereteket, hanem tapatatait át is adta az azok iránt érdeklődő külföldi társervek akértőinek. Ilyen volt például az online pénztárgépek és az EKÁER bemutatása Szlovákia, Csehorág és az Egyesült Királyság akértőinek. Az otrák társhatóság érdeklődött egyebek mellett a magyar fejletésű PANORÁMA render iránt, amelynek révén az adóhatósági adatbázisokban ereplő adatok lekérdezhetősége, vizuizációja és megjelenítése új akmai távlatokat nyithat ezen a akterületen. 27

28 28

29 Kultúra, sport 15-ben is nagy érdeklődés kísérte a Pénzügyőr- és Adózástörténeti Múzeum állandó kiállításait. A pénzügyőrség történetét bemutató állandó kiállítást közel 3 ezren, az adózástörténeti gyűjteményt közel 150-en tekintették meg. A Pénzügyőr Zenekar ösesen 140 rendezvényen vett rét. Kiemelt fellépések: vendégereplés a Vámos Települések Szövetségének Nemzetközi Tálkozóján Szlovákiában, Mytna (Vámosfva) településen és a Múltidéző Piactér című rendezvényen a budapesti Nehru Parkban, Szent Máté Napi IX. Fúvóenekari Fetivál, révétel a Széchenyi István - Európa Udvar kiállításmegnyitó ünnepségen, ünnepi hangversenyek a Nemzetközi Vámnap, a Köztitviselők Napja, és az Október 23-i Nemzeti Ünnep kmából, Karácsonyi Koncert a Szent István Bazilikában. Jelentősebb sportesemények a NAV ervezésében 15-ben: NAV IV. Orágos Sportnap, Fitness Fetivál, XVI. Oravecz Láló Teremlabdarúgó Emléktorna, V. Orágos Horgáverseny, Orágos Röplabda és Streetbl Verseny, Sportmajális, Dunai Vízi Túra és Csádi Sportnap, Mecseki Gyogló Teljesítménytúra, Budapesti Kispályás Labdarúgó Bajnokság, Lövéversenyek, Bowlingversenyek. 29

30

31 Ö s eá eá eá eá eá eá eá eá eá eá eá eá eá eáll ll ll ll ll ll ll ll ll ll ll ll ll ll ll ll l ít ít ít ít ít ít ít ít ít ít ít ít ít ít í ot ot ot ot ot ot ot ot ot ot ot ot o ta ta ta ta ta ta ta ta ta ta ta ta: Ne Ne Ne Ne Ne Ne Ne Ne Ne Ne Ne Ne Ne Ne Nemz mz mz mz mz mz mz mz mz mz mz mz mz mz mzet et et et et et et et et et et et et et eti Ad Ad Ad Ad Ad Ad Ad Ad Ad Ad Ad Ad Ad Ad Ad Ad A ó- ó- ó- ó- ó- ó- ó- ó- ó- ó- és Vá Vá Vá Vá Vá Vá Vá Vá Vá Vá Vá Vá Vá Vámh mh mh mh mh mh mh mh mh mh mh mh mh mh mh mh m iv iv iv iv iv iv iv iv iv iv iv iv iv ivat at at at at at at at at at at at at at a Bu Bu Bu Bu Bu Bu Bu Bu Bu Bu Bu B da da da da da da da da da d pe pe pe pe pe pe pe p st st st st st st st st st st, áp áp áp áp áp áp áp áp ápri ri ri ri ri ri ri ri ri ri ri ri rili li li li li li li li li li lis

1) Régiós átalakulás regionális szervezeti felállásban

1) Régiós átalakulás regionális szervezeti felállásban 1) Régiós átalakulás 2007. január 01-jei hatállyal az állami adóhatóság már nem megyei, hanem regionális szervezeti felállásban működik. Ez azt jelenti, hogy térségünkben létrejött az APEH Észak-magyarországi

Részletesebben

BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ

BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján a

Részletesebben

HELYZETJELENTÉS AZ ADÓ- ÉS PÉNZÜGYI ELLENİRZÉSI HIVATAL ÁLLAPOTÁRÓL

HELYZETJELENTÉS AZ ADÓ- ÉS PÉNZÜGYI ELLENİRZÉSI HIVATAL ÁLLAPOTÁRÓL HELYZETJELENTÉS AZ ADÓ- ÉS PÉNZÜGYI ELLENİRZÉSI HIVATAL ÁLLAPOTÁRÓL (a Pénzügyminisztérium átadás-átvételi dokumentumának melléklete) 2010. május Tartalomjegyzék Adó- és Pénzügyi Ellenırzési Hivatal átadás-átvételi

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Gyomaendrőd Város Polgármestere tisztelettel meghívja Önt a Képviselő-testület. 2012. február 15-én 14 órakor

M E G H Í V Ó. Gyomaendrőd Város Polgármestere tisztelettel meghívja Önt a Képviselő-testület. 2012. február 15-én 14 órakor Gyomaendrőd Város Polgármestere 5500 Gyomaendrőd, Szabadság tér 1. Tel./Fax: (66) 521-600, (66) 283-288 Web site: www.gyomaendrod.hu e-mail: polgarmester@gyomaendrod.hu M E G H Í V Ó Gyomaendrőd Város

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete. k ö z m e g h a l l g a t á s t

M E G H Í V Ó. Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete. k ö z m e g h a l l g a t á s t M E G H Í V Ó Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete k ö z m e g h a l l g a t á s t tart szelektív hulladékgyűjtés témában. A közmeghallgatás helye:

Részletesebben

Az ülés helye: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal díszterme. I. N y i l v á n o s ü l é s

Az ülés helye: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal díszterme. I. N y i l v á n o s ü l é s BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján a

Részletesebben

A NAV az általános forgalmi adó alanya, pénzügyi igazgatási tevékenysége adómentes, vállalkozási tevékenységet nem folytat.

A NAV az általános forgalmi adó alanya, pénzügyi igazgatási tevékenysége adómentes, vállalkozási tevékenységet nem folytat. XVI. Fejezet: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Államháztartási egyedi azonosító száma: 295868 Államháztartási szakágazati besorolása: 841112 Pénzügyi, költségvetési igazgatás Adószáma: 15789934-2-51 Székhelye:

Részletesebben

Általános értékelés. A világgazdaság helyzete

Általános értékelés. A világgazdaság helyzete Általános értékelés I/1. A világgazdaság helyzete Legújabb World Economic Outlook elemzésében a januárinál is pesszimistább képet fest a világgazdaságról az IMF. A 216-ra vonatkozó növekedési előrejelzését

Részletesebben

MELLÉKLET 2012. ÉVI ÜZLETI TERVEK KIVONATA

MELLÉKLET 2012. ÉVI ÜZLETI TERVEK KIVONATA MELLÉKLET 2012. ÉVI ÜZLETI TERVEK KIVONATA 1 1./ SZEGEDI KÖZLEKEDÉSI KFT A társaság az előző üzleti hez képest az alábbi változásokat építette be a 2012. június 22-i közgyűlésre benyújtott üzleti ébe:

Részletesebben

Bevezetés... 3 Az ügyiratforgalom alakulása... 4 Szociális ellátások... 5 Közgyógyellátás... 5 Aktív korúak ellátása... 5 Rendszeres gyermekvédelmi

Bevezetés... 3 Az ügyiratforgalom alakulása... 4 Szociális ellátások... 5 Közgyógyellátás... 5 Aktív korúak ellátása... 5 Rendszeres gyermekvédelmi Beszámoló A Bordányi Polgármesteri Hivatal 2015. évi tevékenységéről Bevezetés... 3 Az ügyiratforgalom alakulása... 4 Szociális ellátások... 5 Közgyógyellátás... 5 Aktív korúak ellátása... 5 Rendszeres

Részletesebben

A PÁTRIA TAKARÉKSZÖVETKEZET ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZATA

A PÁTRIA TAKARÉKSZÖVETKEZET ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZATA A PÁTRIA TAKARÉKSZÖVETKEZET ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZATA Tevékenységi engedély száma, dátuma: Állami Pénz- és T kepiaci Felügyelet 819/1997/F. hat. 1997. november 27. Jóváhagyva: az 37/2014.(03.18.) számú

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT a Képviselő-testület 2012. december 13-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT a Képviselő-testület 2012. december 13-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Budakeszi Város Önkormányzatától JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT a Képviselő-testület 2012. december 13-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből A jelenlévő 9 f ő képviselő 9 mellette, ellen szavazat és tartózkodás

Részletesebben

2012. október 17. (szerda) napjára de. 9.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.

2012. október 17. (szerda) napjára de. 9.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/21. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján a Képviselı-testület

Részletesebben

11. NEMZETKÖZI VÁNDORLÁS. Gödri Irén FŐBB MEGÁLLAPÍTÁSOK

11. NEMZETKÖZI VÁNDORLÁS. Gödri Irén FŐBB MEGÁLLAPÍTÁSOK 11. NEMZETKÖZI VÁNDORLÁS Gödri Irén FŐBB MEGÁLLAPÍTÁSOK A 2004-es uniós csatlakozást követően a Magyaroszágra bevándorlók számában enyhe, majd 2008-ban az előző évben bevezetett jogszabályi változásoknak

Részletesebben

Előterjesztés. a Képviselő-testület 2008. szeptember 25-én tartandó ülésére. Beszámoló az adóhatósági tevékenységről. Tisztelt Képviselő-testület!

Előterjesztés. a Képviselő-testület 2008. szeptember 25-én tartandó ülésére. Beszámoló az adóhatósági tevékenységről. Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés a Képviselő-testület 2008. szeptember 25-én tartandó ülésére Beszámoló az adóhatósági tevékenységről Tisztelt Képviselő-testület! Az alábbiakban szeretnék számot adni és beszámolni az önkormányzati

Részletesebben

Hajdúhadházi Polgármesteri Hivatal 2015. évi beszámolója

Hajdúhadházi Polgármesteri Hivatal 2015. évi beszámolója Hajdúhadházi Polgármesteri Hivatal 2015. évi beszámolója Irányadó jogszabályok: Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 81. (3) bekezdés f) pontja szerint a jegyző évente

Részletesebben

J/55. B E S Z Á M O L Ó

J/55. B E S Z Á M O L Ó KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA J/55. B E S Z Á M O L Ó az Országgyűlés részére a Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2005. január

Részletesebben

B E SZ Á M O L Ó. az Ózdi Rendőrkapitányság - Ózd város vonatkozásában - végzett 2013. évi tevékenységéről

B E SZ Á M O L Ó. az Ózdi Rendőrkapitányság - Ózd város vonatkozásában - végzett 2013. évi tevékenységéről ,20 ÓZDI RENDŐRKAPITÁNYSÁG VEZETŐJE 3601 Ózd, Jászi Oszkár út 2. Pf.: 112 Tel: (48) 570-070, BM tel:(31) 52-40, Fax.: (48) 570-070/52-85 e-mail: drvargal@borsod.police.hu Szám: 05070-13690/2013. ált. B

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sajóivánka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 30-án, 16:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Községháza

Részletesebben

Az ülés helye: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal díszterme. I. N y i l v á n o s ü l é s

Az ülés helye: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal díszterme. I. N y i l v á n o s ü l é s BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján a

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testülete. k ö z m e g h a l l g a t á s t

M E G H Í V Ó. Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testülete. k ö z m e g h a l l g a t á s t M E G H Í V Ó Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testülete k ö z m e g h a l l g a t á s t tart Balmazújváros Sportélete, lehetıségek a sportolásra Balmazújvároson

Részletesebben

ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK JELENTÉS. a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat pénzügyi helyzetének ellenőrzéséről (43/2) 1163 2011.

ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK JELENTÉS. a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat pénzügyi helyzetének ellenőrzéséről (43/2) 1163 2011. ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK JELENTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat pénzügyi helyzetének ellenőrzéséről (43/2) 1163 2011. december Számvevői Iroda lktatószám: V-3019-14/2011. Témaszám: 1015 Vizsgálat-azonosító

Részletesebben

J/19392. A Magyar Köztársaság legfőbb ügyészének. országgyűlési beszámolója. az ügyészség 2005. évi tevékenységéről

J/19392. A Magyar Köztársaság legfőbb ügyészének. országgyűlési beszámolója. az ügyészség 2005. évi tevékenységéről J/19392 A Magyar Köztársaság legfőbb ügyészének országgyűlési beszámolója az ügyészség 2005. évi tevékenységéről 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. Az ügyészi szervezet 6 2. A büntetőjogi ügyészi tevékenység 8 A) A

Részletesebben

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2013. április 25-i ülésére

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2013. április 25-i ülésére Tárgy: Beszámoló Békés Város Önkormányzata 2012. évi költségvetésének teljesítéséről Előkészítette: Váczi Julianna osztályvezető és a Gazdasági Osztály munkatársai Véleményező bizottság: Valamennyi bizottság

Részletesebben

1991. évi IL. törvény a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról 2015.12.12 98 1991. évi IL. törvény

1991. évi IL. törvény a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról 2015.12.12 98 1991. évi IL. törvény 1 / 81 2016.03.25. 14:05 1991. évi IL. törvény a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról 2015.12.12 98 1991. évi IL. törvény a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról Az Országgyűlés a fizetésképtelenséggel

Részletesebben

Iktatószám: 3708470298/2013. Ügyszám: 3708476652/2013.

Iktatószám: 3708470298/2013. Ügyszám: 3708476652/2013. Iktatószám: 3708470298/2013. Ügyszám: 3708476652/2013. NEMZETI ADÓ- ÉS VÁMHIVATAL SZÖVEGES INDOKLÁS A 2012. ÉVI ZÁRSZÁMADÁSHOZ XVI. Fejezet: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Államháztartási egyedi azonosító

Részletesebben

A gazdaság fontosabb mutatószámai

A gazdaság fontosabb mutatószámai A gazdaság fontosabb mutatószámai 2008. január 1-től ahogy azt korábban már jeleztük a KSH a TEÁOR 08 szerint gyűjti az adatokat. Ezek első közzétételére a 2009. januári ipari adatok megjelentetésekor

Részletesebben

Tájékoztató a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztály 2015. évi tevékenységéről

Tájékoztató a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztály 2015. évi tevékenységéről Tájékoztató a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztály 2015. évi tevékenységéről A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal (továbbiakban: Főosztály) a

Részletesebben

/ r / ^ / 0 0 -U > Q. Fővárosi Vízművek Zrt. I ő v A k o s i VÍZMŰVEK BUDAKESZI. Vagyonkezelési szerződés. Budapest, 2012.

/ r / ^ / 0 0 -U > Q. Fővárosi Vízművek Zrt. I ő v A k o s i VÍZMŰVEK BUDAKESZI. Vagyonkezelési szerződés. Budapest, 2012. / r / ^ / 0 0 -U > Q Fővárosi Vízművek Zrt. I ő v A k o s i VÍZMŰVEK BUDAKESZI Vagyonkezelési szerződés Budapest, 2012. december VAGYONKEZELÉSI SZERZŐDÉS mely létrejött egyrészről Budakeszi Város Önkormányzata

Részletesebben

Tájékoztató a Bérgarancia támogatásról

Tájékoztató a Bérgarancia támogatásról Tájékoztató a Bérgarancia támogatásról A bérgarancia támogatás a Bérgarancia Alapról szóló, 1994. évi LXVI. törvény alapján megállapítható visszatérítendő kamatmentes támogatás. 1. Ki veheti igénybe a

Részletesebben

1995. évi CXVII. törvény a személyi jövedelemadóról 2016.01.11 2017.12.31 139 1995. évi CXVII. törvény a személyi jövedelemadóról

1995. évi CXVII. törvény a személyi jövedelemadóról 2016.01.11 2017.12.31 139 1995. évi CXVII. törvény a személyi jövedelemadóról 1 / 202 2016.03.29. 10:55 1995. évi CXVII. törvény a személyi jövedelemadóról 2016.01.11 2017.12.31 139 1995. évi CXVII. törvény a személyi jövedelemadóról Az adóbevételek biztosítása érdekében, az állampolgárok

Részletesebben

A számvitel és az adózás időszerű kérdései 2014

A számvitel és az adózás időszerű kérdései 2014 Madarasiné Dr. Szirmai Andrea Dr. Siklósi Ágnes Dr. Sztanó Imre Sztanó Imréné dr. Dr. Veress Attila A számvitel és az adózás időszerű kérdései 2014 PR-017/14 Tartalomjegyzék 1. A SZÁMVITEL IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI.....................

Részletesebben

Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 14/2004. (IV.30.) rendelete. a közterületek használatáról és a közterületek rendjéről

Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 14/2004. (IV.30.) rendelete. a közterületek használatáról és a közterületek rendjéről Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2004. (IV.30.) rendelete a közterületek használatáról és a közterületek rendjéről Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban:

Részletesebben

A munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai (2015. III. negyedév)

A munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai (2015. III. negyedév) A munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai (2015. III. negyedév) 1. Ellenőrzési adatok 2015. első kilenc hónapjában a munkaügyi hatóság 13 586 munkáltatót ellenőrzött, a vizsgálatok során a foglalkoztatók 66

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A 2013. ÉVI HELYI ADÓ BEVÉTELEKRŐL

BESZÁMOLÓ A 2013. ÉVI HELYI ADÓ BEVÉTELEKRŐL BESZÁMOLÓ A 2013. ÉVI HELYI ADÓ BEVÉTELEKRŐL Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 29-i ülésére Előterjesztő: Dr. Bagó József jegyző Készítette: Deák Gerda adóügyi

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Tevékenységünk ötödik évéről. 2014. március 1.

BESZÁMOLÓ. Tevékenységünk ötödik évéről. 2014. március 1. 1 BESZÁMOLÓ Tevékenységünk ötödik évéről 2014. március 1. 2 Taglétszám Taglétszámunk az elmúlt évben már érdemben nem változott, jelentős emelkedésre az új szabályozási terv életbe lépését követően számítunk.

Részletesebben

A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében. 2011. II. negyedév

A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében. 2011. II. negyedév Munkaügyi Központ A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében 7400 Kaposvár, Fő u. 37-39. Telefon: (82) 505 504 Fax: (82) 505 550 E-mail: somogykh-mk@lab.hu Honlap: www.kozig.somogy.hu

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM T Á J É K O Z T A T Ó * az államháztartás központi alrendszerének 2014. július végi helyzetéről 2014. augusztus * Az államháztartás központi alrendszerének havonkénti részletes

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM T Á J É K O Z T A T Ó * az államháztartás központi alrendszerének 2014. március végi helyzetéről 2014. április * Az államháztartás központi alrendszerének havonkénti részletes

Részletesebben

Termál Üdülőszövetkezet

Termál Üdülőszövetkezet Termál Üdülőszövetkezet Apartman Hotel 9740 Bük, Termál krt. 41/A Tel./Fax.: 94/358-088 E-mail: titkarsag@apartmanhotel.hu Termál Üdülőszövetkezet Közérdekű tájékoztatója 2016. TAVASZI TAGTÁJÉKOZTATÓ 2

Részletesebben

Üzemeltetési Szabályzat

Üzemeltetési Szabályzat Üzemeltetési Szabályzat Tartalomjegyzék I. Az elektronikus árverések közös szabályai... 3 1. Részvételi feltételek... 3 1.1 Regisztráció... 4 1.2 Bejelentkezés... 4 1.3 Engedélyhez kötött tulajdonszerzés...

Részletesebben

I. Kiemelt vizsgálati célok 1. Az adózói életút vizsgálatán alapuló ellenőrzések

I. Kiemelt vizsgálati célok 1. Az adózói életút vizsgálatán alapuló ellenőrzések A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által kiadott 4001/2016. tájékoztatás az állami adó- és vámhatóság 2016. évi ellenőrzési feladatainak végrehajtásához kapcsolódó ellenőrzési irányokról Az adózás rendjéről

Részletesebben

GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- ÉS

GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- ÉS MILEI OLGA GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- ÉS BÚTORIPAR HELYZETÉRE 2012. JANUÁR-SZEPTEMBER FAIPARI BÚTORIPARI ERDÉSZETI ÁGAZATI PÁRBESZÉD BIZOTTSÁG RÉSZÉRE BUDAPEST, 2012. DECEMBER GAZDASÁGELEMZÉS

Részletesebben

PATIKA ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ EGÉSZSÉGPÉNZTÁR

PATIKA ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ EGÉSZSÉGPÉNZTÁR PATIKA ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ EGÉSZSÉGPÉNZTÁR Ü Z L E T I J E L E N T É S 2015. ÉV T A R T A L O M J E G Y Z É K 1. 2015-BEN AZ EGYÉNI BEFIZETÉSEK STABILIZÁLTÁK A KÜLÖNADÓ EMELÉSE MIATT KIESŐ MUNKÁLTATÓI

Részletesebben

1. A 2013. évi költségvetés előirányzatai

1. A 2013. évi költségvetés előirányzatai A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2/2013. (II. 15.) önkormányzati R E N D E L E T E a Tolna Megyei Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről 1, 2, 3, 4, 5 A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése az

Részletesebben

1990. évi XCIII. törvény

1990. évi XCIII. törvény 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről[1] Az Országgyűlés az állami és társadalmi feladatokhoz való arányos hozzájárulás, valamint az önkormányzatok saját bevételi forrásának gyarapítása érdekében az

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2016. március 18-án (péntek) napjára de. 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.

M E G H Í V Ó. 2016. március 18-án (péntek) napjára de. 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján

Részletesebben

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ A negyedéves munkaerı-felmérés tapasztalatai a dél-dunántúli régióban 2009. II. negyedév A felmérés lényege A PHARE TWINING svéd-dán modernizációs folyamat során

Részletesebben

Berente Község Önkormányzata 3704 Berente, Esze Tamás út 18. Tel./Fax: (48) 411-435, 512-042

Berente Község Önkormányzata 3704 Berente, Esze Tamás út 18. Tel./Fax: (48) 411-435, 512-042 Berente Község Önkormányzata 3704 Berente, Esze Tamás út 18. Tel./Fax: (48) 411-435, 512-042 Tájékoztató Berente Község Önkormányzata 2014. évi gazdálkodásról, annak első félévi helyzetéről Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

1990. évi XCIII. törvény az illetékekről 2016.01.01 152 1990. évi XCIII. TÖRVÉNY

1990. évi XCIII. törvény az illetékekről 2016.01.01 152 1990. évi XCIII. TÖRVÉNY 1 / 79 2016.03.29. 10:35 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről 2016.01.01 152 1990. évi XCIII. TÖRVÉNY az illetékekről Az Országgyűlés az állami és társadalmi feladatokhoz való arányos hozzájárulás,

Részletesebben

Az ülés helye: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal díszterme. I. N y i l v á n o s ü l é s

Az ülés helye: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal díszterme. I. N y i l v á n o s ü l é s BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján a

Részletesebben

CSONGRÁD MEGYEI FÖLDHIVATAL S Z E G E D Horváth Mihály u. 1/b. 6701 Pf. 129 (62) 551-950 Fax: (62) 425-581 web:www.csmfhiv.hu

CSONGRÁD MEGYEI FÖLDHIVATAL S Z E G E D Horváth Mihály u. 1/b. 6701 Pf. 129 (62) 551-950 Fax: (62) 425-581 web:www.csmfhiv.hu CSONGRÁD MEGYEI FÖLDHIVATAL S Z E G E D Horváth Mihály u. 1/b. 6701 Pf. 129 (62) 551-950 Fax: (62) 425-581 web:www.csmfhiv.hu Szám: 28008-22/2008. Tárgy: 2007. évi szöveges beszámoló Elıadó: Bozsóné Hiv.sz.:

Részletesebben

számú kiegészítés 16. számú napirendi ponthoz

számú kiegészítés 16. számú napirendi ponthoz 2. számú kiegészítés a 16. számú napirendi ponthoz Tisztelt Közgyűlés! I. Önrész-hozzájárulás a Szeged Vízisport Egyesület (EDF-Démász Szeged) pályázatához A Szeged Vízisport Egyesület (EDF-Démász Szeged)

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó A POLGÁRMESTERI HIVATAL 2011. ÉVI MUNKÁJÁRÓL

T Á J É K O Z T A T Ó A POLGÁRMESTERI HIVATAL 2011. ÉVI MUNKÁJÁRÓL TÉGLÁS VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJÉTŐL 4243 TÉGLÁS, KOSSUTH U. 61. sz. T Á J É K O Z T A T Ó A POLGÁRMESTERI HIVATAL 2011. ÉVI MUNKÁJÁRÓL A hivatal látja el az önkormányzatnak, illetve a jegyzőnek jogszabályokban

Részletesebben

Tetétlen Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2006. (I.18.) ÖKT. rendelete

Tetétlen Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2006. (I.18.) ÖKT. rendelete Tetétlen Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2006. (I.18.) ÖKT. rendelete A közterület használatáról Tetétlen Község Önkormányzat Képviselő-testülete a közterület használat és igénybevétel szabályozására

Részletesebben

V. Állami Számvevőszék. fejezet. 2010. évi költségvetésének. végrehajtása

V. Állami Számvevőszék. fejezet. 2010. évi költségvetésének. végrehajtása Az V. Állami Számvevőszék fejezet 2010. évi költségvetésének végrehajtása Budapest, 2011. május hó 2 Az Állami Számvevőszék történetében az elmúlt évet a változások és a kihívások meghatározó kettőssége

Részletesebben

ALLIANZ HUNGÁRIA EGÉSZSÉGPÉNZTÁR 2014. ÉVI KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE

ALLIANZ HUNGÁRIA EGÉSZSÉGPÉNZTÁR 2014. ÉVI KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE ALLIANZ HUNGÁRIA EGÉSZSÉGPÉNZTÁR 2014. ÉVI KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE Az Allianz Hungária Önkéntes Kölcsönös Egészségpénztárt (rövidített nevén Allianz Hungária Egészségpénztár) 34 fő természetes személy alapította

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó Marcali Város 2015. évi közrend, közbiztonsági helyzetéről.

B E S Z Á M O L Ó Marcali Város 2015. évi közrend, közbiztonsági helyzetéről. RENDŐRKAPITÁNYSÁG MARCALI Ügyszám: 14040/1116-1/2016.ált. Hiv. szám: 1254-1/2016. Tárgy: Beszámoló Marcali Város 2015. évi közbiztonsági helyzetéről. Üi: Bene Zsolt r. alezredes B E S Z Á M O L Ó Marcali

Részletesebben

Tárgy: Kiskunmajsa Város Önkormányzatának 2011. évi költségvetési koncepciója.

Tárgy: Kiskunmajsa Város Önkormányzatának 2011. évi költségvetési koncepciója. Kiskunmajsa Város Polgármesterétől E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület 2010. december 22-i ülésére. Tárgy: Kiskunmajsa Város Önkormányzatának 2011. évi költségvetési koncepciója. Az előterjesztés

Részletesebben

- 1 - Szászvár Nagyközség Önkormányzat Közbiztonsági és bűnmegelőzési koncepciója 2015-2020

- 1 - Szászvár Nagyközség Önkormányzat Közbiztonsági és bűnmegelőzési koncepciója 2015-2020 - 1 - Szászvár Nagyközség Önkormányzat Közbiztonsági és bűnmegelőzési koncepciója 2015-2020 - 2 - I. BEVEZETÉS 1. A koncepció előzményei, a megalkotást indokoló körülmények Szászvár nagyközség a korábbiakban

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. az ÓZDINVEST Kft. 2015. évi tevékenységéről J A V A S L A T

B E S Z Á M O L Ó. az ÓZDINVEST Kft. 2015. évi tevékenységéről J A V A S L A T B E S Z Á M O L Ó az ÓZDINVEST Kft. 215. évi tevékenységéről J A V A S L A T a mérleg megállapítására, üzleti jelentés és eredménykimutatás jóváhagyására Tartalom: 215. évi beszámoló - mérleg - eredmény

Részletesebben

215/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet

215/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet 215/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet a lakás-előtakarékosság állami támogatásáról A lakás-takarékpénztárakról szóló 1996. évi CXIII. törvény (a továbbiakban: Ltv.) 26. -ának a) pontjában kapott felhatalmazás

Részletesebben

JELENTÉS. Balmazújváros Város Önkormányzata pénzügyi helyzetének ellenőrzéséről (43/4) 1214 2012. április

JELENTÉS. Balmazújváros Város Önkormányzata pénzügyi helyzetének ellenőrzéséről (43/4) 1214 2012. április JELENTÉS Balmazújváros Város Önkormányzata pénzügyi helyzetének ellenőrzéséről (43/4) 1214 2012. április Állami Számvevőszék Iktatószám: V-3093-025/2012. Témaszám: 1015 Vizsgálat-azonosító szám: V0560124

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s E l ő t e r j e s z t é s Nyúl Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 29-i ülésére. Tisztelt Képviselő-testület! Nyúl Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. október 30.-i ülésén

Részletesebben

BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE

BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 4/2007. (III. 21.) sz. rendelete 5. (1) bekezdése alapján a

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2014. május 20-án 14.00 órakor

M E G H Í V Ó. 2014. május 20-án 14.00 órakor Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági, Turisztikai, Ellenőrző és Közbeszerzési Bizottságának Elnöke 5500 Gyomaendrőd, Selyem u. 124. Tel./Fax: (66) 386-122 (66) 581-232 Web site: www.gyomaendrod.hu

Részletesebben

BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ

BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 4/27. (III. 21.) sz. rendelete 5. (1) bekezdése alapján a Képviselı-testület

Részletesebben

HASZNOS TUDNIVALÓK. a 2016. január 1-től érvényes egyes fixösszegű ellátásokról, adó- és tb-törvények fontosabb változásairól

HASZNOS TUDNIVALÓK. a 2016. január 1-től érvényes egyes fixösszegű ellátásokról, adó- és tb-törvények fontosabb változásairól HASZNOS TUDNIVALÓK a 2016. január 1-től érvényes egyes fixösszegű ellátásokról, adó- és tb-törvények fontosabb változásairól A munkajog területén 2014 2015 2016 Minimálbér (Ft/hó) bruttó összege 101.500,-

Részletesebben

Az év során végrehajtásra kerültek az alábbi feladatok:

Az év során végrehajtásra kerültek az alábbi feladatok: A Pénzügyminisztérium alapvető feladata a kormány pénzügypolitikai döntéseinek előkészítése, a költségvetési, a jövedelmi, az ár- az árfolyam- és a devizapolitika összehangolása, a gazdaságstratégia pénzügypolitikai

Részletesebben

Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/4890)

Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/4890) Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/4890) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság számára, a természetes személyek adósságrendezéséről

Részletesebben

LXXI. NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP

LXXI. NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP LXXI. NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP A Nyugdíjbiztosítási Alap költségvetésének végrehajtása I. A Nyugdíjbiztosítási Alap költségvetése egyenlegének alakulása, feltételrendszerének értékelése A Magyar Köztársaság

Részletesebben

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1 MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 7-én megtartott soron kívüli, nyilvános

Részletesebben

Munkaügyi Központ T Á J É K O Z T A T Ó. Borsod-Abaúj-Zemplén megye munkaerő-piaci folyamatairól. 2013. május

Munkaügyi Központ T Á J É K O Z T A T Ó. Borsod-Abaúj-Zemplén megye munkaerő-piaci folyamatairól. 2013. május Munkaügyi Központ T Á J É K O Z T A T Ó Borsod-Abaúj-Zemplén megye munkaerő-piaci folyamatairól 213. május Márciustól folyamatosan csökken a regisztrált álláskeresők száma a megyében. Borsod Abaúj - Zemplén

Részletesebben

Velem községi Önkormányzat 2011. évi költségvetési koncepciója. Horváth Miklós polgármester

Velem községi Önkormányzat 2011. évi költségvetési koncepciója. Horváth Miklós polgármester E L Ő T E R J E S Z T É S Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 13-ai testületi ülésére Tárgy: Előterjesztő: Összeállította: Melléklet: Velem községi Önkormányzat 2011. évi költségvetési

Részletesebben

A nem önkormányzati fenntartásban működő médiumok Szentes városában.

A nem önkormányzati fenntartásban működő médiumok Szentes városában. Szentes Város Polgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. Témafelelős: Mihály Béláné Ikt.szám: P-3892/2012. Tárgy: Az önkormányzat által adott költségvetési támogatások és a támogatott médiumok helyzetének

Részletesebben

A jogszabály mai napon (2012.VI.7.) hatályos állapota. Váltás a jogszabály következő időállapotára ( 2012.VII.1. )

A jogszabály mai napon (2012.VI.7.) hatályos állapota. Váltás a jogszabály következő időállapotára ( 2012.VII.1. ) A jogszabály mai napon (2012.VI.7.) hatályos állapota A jel a legutoljára megváltozott bekezdéseket jelöli. Váltás a jogszabály következő időállapotára ( 2012.VII.1. ) 1991. évi XLIX. törvény a csődeljárásról

Részletesebben

OTP Bank Rt. 2003. évi Éves Jelentése. Budapest, 2004. április 29.

OTP Bank Rt. 2003. évi Éves Jelentése. Budapest, 2004. április 29. OTP Bank Rt. 2003. évi Éves Jelentése Budapest, 2004. április 29. 2 TARTALOM AZ OTP BANK RT. 2003. ÉVI ÜZLETI JELENTÉSE 4 A FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓ BESZÁMOLÓJA A 2003. ÉVI ÉVES BESZÁMOLÓ VIZSGÁLATÁNAK

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal 2014. évi munkájáról

B E S Z Á M O L Ó Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal 2014. évi munkájáról 1 1. melléklet B E S Z Á M O L Ó Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal 2014. évi munkájáról 2 A HIVATAL 2014. ÉVI TEVÉKENYSÉGE A Hivatal 2014. évi munkájáról szóló részletes tájékoztatást

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. M E G H Í V Ó

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. M E G H Í V Ó SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. M E G H Í V Ó Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete Gazdasági, Városfejlesztési és

Részletesebben

Fejér megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2013-2020 Felülvizsgálat Összeállította: Fejér Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság 2014.

Fejér megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2013-2020 Felülvizsgálat Összeállította: Fejér Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság 2014. Fejér megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2013-2020 Felülvizsgálat Összeállította: Fejér Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság 2014. 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 1. Bevezető... 10 2. Módszertan...

Részletesebben

LXXII. EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP. fejezet. 2010. évi költségvetésének végrehajtása

LXXII. EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP. fejezet. 2010. évi költségvetésének végrehajtása A LXXII. EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP fejezet 2010. évi költségvetésének végrehajtása 2011. június hó Az Egészségbiztosítási Alap 2010. évi költségvetésének végrehajtása Az Egészségbiztosítási Alap 2010. évi

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a jegyző 2011. évi teljesítményének értékeléséről

T Á J É K O Z T A T Ó a jegyző 2011. évi teljesítményének értékeléséről T Á J É K O Z T A T Ó a jegyző 2011. évi teljesítményének értékeléséről Répcelak Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (Ktv.) 34. (3)

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése Az AJB-492/2016. számú ügyben (Előzmény: AJB-4069/2014.)

Az alapvető jogok biztosának Jelentése Az AJB-492/2016. számú ügyben (Előzmény: AJB-4069/2014.) Az alapvető jogok biztosának Jelentése Az AJB-492/2016. számú ügyben (Előzmény: AJB-4069/2014.) Előadó: dr. Szentkirályi-Harsányi Ágnes Az eljárás megindítása A panaszos beadványában előadta, hogy vállalkozása

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó A POLGÁRMESTERI HIVATAL 2012. ÉVI MUNKÁJÁRÓL

T Á J É K O Z T A T Ó A POLGÁRMESTERI HIVATAL 2012. ÉVI MUNKÁJÁRÓL TÉGLÁS VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJÉTŐL 4243 TÉGLÁS, KOSSUTH U. 61. sz. T Á J É K O Z T A T Ó A POLGÁRMESTERI HIVATAL 2012. ÉVI MUNKÁJÁRÓL A hivatal látja el az önkormányzatnak, illetve a jegyzőnek jogszabályokban

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A JÁSZ- NAGYKUN- SZOLNOK MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG 2015. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

TÁJÉKOZTATÓ A JÁSZ- NAGYKUN- SZOLNOK MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG 2015. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság TÁJÉKOZTATÓ A JÁSZ- NAGYKUN- SZOLNOK MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG 2015. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Szolnok, 2016. április 8. / Matuska Zoltán

Részletesebben

HÉVÍZ ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET 8380 HÉVÍZ, SZÉCHENYI U. 66. Ig. 3/2015. (01.29.) számú ÜZLETSZABÁLYZAT

HÉVÍZ ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET 8380 HÉVÍZ, SZÉCHENYI U. 66. Ig. 3/2015. (01.29.) számú ÜZLETSZABÁLYZAT HÉVÍZ ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET 8380 HÉVÍZ, SZÉCHENYI U. 66. Ig. 3/2015. (01.29.) számú ÜZLETSZABÁLYZAT Jelen Üzletszabályzatot a módosításokkal egységes szerkezetben a Takarékszövetkezet Igazgatósága

Részletesebben

T/9601. számú. törvényjavaslat. az uniós vámjog végrehajtásáról

T/9601. számú. törvényjavaslat. az uniós vámjog végrehajtásáról MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/9601. számú törvényjavaslat az uniós vámjog végrehajtásáról Előadó: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Budapest, 2016. március 1 2016. évi. törvény az uniós vámjog végrehajtásáról

Részletesebben

VÍGH ANTAL EMBERKERESKEDELEM ELLENI HARC A HATÁRİRSÉGNÉL EGY KONKRÉT BŐNCSELEKMÉNY BEMUTATÁSA ALAPJÁN. A Határırség nyomozó hatósági hatásköre

VÍGH ANTAL EMBERKERESKEDELEM ELLENI HARC A HATÁRİRSÉGNÉL EGY KONKRÉT BŐNCSELEKMÉNY BEMUTATÁSA ALAPJÁN. A Határırség nyomozó hatósági hatásköre VÍGH ANTAL EMBERKERESKEDELEM ELLENI HARC A HATÁRİRSÉGNÉL EGY KONKRÉT BŐNCSELEKMÉNY BEMUTATÁSA ALAPJÁN A Határırség nyomozó hatósági hatásköre A büntetıeljárási törvény 2006. július 1-jén hatályba lépett

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Népjóléti Iroda

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Népjóléti Iroda Ikt. szám: 23469/2012. Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Népjóléti Iroda Tájékoztató Megyei Jogú Város Önkormányzata gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak 2011. évi ellátásáról Tisztelt Közgyűlés!

Részletesebben

Beszámoló Nádudvar Város Önkormányzat és intézményei 2005. évi gazdálkodásáról

Beszámoló Nádudvar Város Önkormányzat és intézményei 2005. évi gazdálkodásáról /2006. ELİTERJESZTÉS Beszámoló Nádudvar Város Önkormányzat és intézményei 2005. évi gazdálkodásáról Nádudvar, 2006. április 2 Tisztelt Képviselı-testület! A helyi önkormányzatoktól szóló módosított 1990.

Részletesebben

A FŐGÁZ FÖLDGÁZELOSZTÁSI KFT.

A FŐGÁZ FÖLDGÁZELOSZTÁSI KFT. A FŐGÁZ FÖLDGÁZELOSZTÁSI KFT. FÖLDGÁZELOSZTÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA TERVEZET! (egységes szerkezetben a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal 2237/2016. számú határozatában előírt módosításokkal)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szatymaz Község Képviselő-testületének 2011. január 19. napján,a Teleházban (Szatymaz, II. körzet 115.) megtartott nyílt testületi üléséről. Napirendi pontok: 1. Hatályos rendeletek

Részletesebben

KIEGÉSZÍTİ MELLÉKLET A 2007. ÉVI BESZÁMOLÓHOZ

KIEGÉSZÍTİ MELLÉKLET A 2007. ÉVI BESZÁMOLÓHOZ PÁTKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALA 8092 PÁTKA, VAK BOTTYÁN TÉR 4. TEL: (22) 580-506; FAX: 580-509 E-MAIL: KTVPATKA@CITROMAIL.HU, WWW.PATKA.HU KTVPATKA@DATATRANS.HU 15. számú melléklet a 3/2008.

Részletesebben

I. Bevezetés. II. Közbiztonsági helyzet értékelése

I. Bevezetés. II. Közbiztonsági helyzet értékelése I. Bevezetés A Várpalotai Rendőrkapitányság az Országos Rendőr-főkapitányság és a Veszprém Megyei Rendőrfőkapitányság célkitűzéseinek, útmutatásainak, továbbá a saját munkatervében meghatározottaknak megfelelően

Részletesebben

Társasági adó, SZJA, bevallások tapasztalatai, valamint tájékoztató a 2013. évi Szja 1+1%-ról

Társasági adó, SZJA, bevallások tapasztalatai, valamint tájékoztató a 2013. évi Szja 1+1%-ról Társasági adó, SZJA, KATA és KIVA bevallások tapasztalatai, valamint tájékoztató a 2013. évi Szja 1+1%-ról NAV Győr-Moson-Sopron Megyei Adóigazgatósága sajtótájékoztató háttéranyag Győr, 2014. szeptember

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Budapest, 2010/2

Statisztikai tájékoztató Budapest, 2010/2 Központi Statisztikai Hivatal Internetes kiadvány www.ksh.hu 2010. szeptember Statisztikai tájékoztató Budapest, 2010/2 Tartalom Összefoglaló...2 Gazdasági szervezetek...2 Beruházás...3 Ipar...4 Építőipar...5

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2009. április 27 -i ülésére

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2009. április 27 -i ülésére ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. április 27 -i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat 2008. évi költségvetésének teljesítése Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés

Részletesebben

Hunya Község Önkormányzata Önkormányzat képviselő-testületének 6/2011. (IV.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2010. évi zárszámadásáról

Hunya Község Önkormányzata Önkormányzat képviselő-testületének 6/2011. (IV.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2010. évi zárszámadásáról Hunya Község Önkormányzata Önkormányzat képviselő-testületének 6/2011. (IV.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2010. évi zárszámadásáról Hunya Község Önkormányzata Önkormányzat képviselő-testülete

Részletesebben

Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal Intézményi Ellenırzési Osztály VI. 185/2010. ELLENİRZÉSI JELENTÉS

Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal Intézményi Ellenırzési Osztály VI. 185/2010. ELLENİRZÉSI JELENTÉS Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal Intézményi Ellenırzési Osztály VI. 185/2010. ELLENİRZÉSI JELENTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézménye fıigazgatói megbízás

Részletesebben

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. I. Árverés helyszíne és címe: Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal 9028 Győr, Arató utca 5.

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. I. Árverés helyszíne és címe: Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal 9028 Győr, Arató utca 5. Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA, Kiíró) a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII.

Részletesebben