DEM OGRÁFIA, (IV.) 3.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "DEM OGRÁFIA, (IV.) 3."

Átírás

1 DEM OGRÁFIA, (IV.) 3. SZÜ LETÉSSZÁ M ÉS ÉL E T SZ ÍN V O N A L M ÓD A L A D Á R N É A születésszám alakulását igen sokféle tényező határozza meg. Ezek egyrésze közvetlenül a társadalm i-gazdasági viszonyokban gyökeredzik, m ás részük közvetve, a társad alm i tu d ato n keresztül h a t. Ebből következik, hogy a születésszám ra ható tényezők a statisztika eszközeivel m ár eleve sem m u ta th a tó k k i a m aguk összességében, de a kérdés rendkívüli összetettsége következtében még az anyagi, gazdasági vonatkozású tényezők h a tá sá t is rendkívül nehéz a m aguk kom plexitásában statisztikailag nyom onkövetni. Az alábbiakban a sokféle gazdasági vonatkozású összefüggés közül csak eggyel, az életszínvonal és a születésszám összefüggésével kívánok foglalkozni, anélkül, hogy egyben annak m eghatározását is célul tűzzem, m ilyen súllyal esik latb a az életszínvonal a sok tényező közül. Sőt, még az életszínvonalat, am ely köztudom ásúlag rendkívül összetett fogalom, sem szándékozom ebben a keretben a maga egészében vizsgálni, hanem annak csak néhány vonatkozását állítom előtérbe. U gyanakkor tu d atáb an vagyok annak, hogy az életszínvonal szerteágazó fogalom köréből néhány terü letnek a kiemelése nem ad átfogó választ az életszínvonal és a születésszám alakulása közti kapcsolatra, m ert az életszínvonal különböző elemei közül egyik-m ásik, például a lakásviszonyok alakulása, hogy csak egyet em lítsek, feltehetően önm agában is jelentős m értékben befolyásolja a születésszám alakulását. Az életszínvonal és a születésszám összefüggésének vizsgála tá t azonban még e korláto zo tt keretek k ö zt sem tarto m feleslegesnek. M indaddig ugyanis, am íg hosszú id ő tartam o t felölelő és széles vizsgálati terepen folyó tudom ányos kutatáso k nem dolgozzák fel a születésszám a lak ulására ható tényezők egész rendszerét és ez a nyilvánvalóan csak kollektív m unkával m egoldható fela d a t egyelőre még elvégzésre v ár, az egyes részterületekről szárm azó vizsgálatok is hasznosan egészíthetik ki az erről a rendkívül fontos kérdésről rendelkezésre álló ism eretanyagot. Az eddigiekből következik, hogy jelen írásom csak szerény célkitűzéssel indulhat. Az alábbiakban néhány adalékkal és azokhoz fűzött néhány g ondolattal kívánok a kérdés m egvilágításához hozzájárulni. * Az életszínvonal az együttélő jövedelmi és fogyasztási közösségek, a családok, h áztartáso k keretében ölt k o n k rét teste t. E közösségek jövedelm i

2 310 M Ó D A L A D Á R N É színvonalát nem annyira a keresők keresete, m int inkább az azok keretében élő keresők és e lta rto tta k egym áshoz való arán y a határozza meg. E z t bizonyítják azok az adatok is, am elyeket a K özponti Statisztikai H ivatal év tavaszán g y ű jtö tt össze, több m int véletlenszerűen k iv álasztott m unkás- és alkalm azotti háztartás egyéni megkérdezése alapján, elsősorban a családok jövedelm ére és a család személyi összetételére vonatkozóan. Ezen adatok szerint az egy főre ju tó jövedelem alapján összesen 8 csoportba sorolt családok közül a legm agasabb csoportba tartozóknál a család egy főjére ju tó átlagos jövedelem ötszöröse a legalacsonyabb jövedelm i csoportba tartozó családokénak, ugyanakkor az egy keresőre ju tó havi m unkabér a legm agasabb jövedelm i csoportban mindössze kétszer annyi, m int a legalacsonyabban. A dolog m agyarázata abban rejlik, hogy m ialatt a legalacsonyabb jövedelm i csoportban 100 keresőnek 250 eltarto ttró l kell gondoskodnia, addig a legm agasabb jövedelm i csoportban 100 keresőre ennek kis hányada, 18 e lta rto tt esik. Az erre vonatkozó adatok a következők : 1. A z egy főre, ill. az egy keresőre ju tó jövedelem m utatói jövedelem nagyság-csoportonként a m egfigyelt háztartásokban Показатели дохода на душу и на одного самодеятельного по подоходным группам в наблюданных домашних хозяйствах Indicators of Income per Capita rcsp. per Earner According to Incomc-Groups within the Observed Households Az egy főre ju tó havi jövedelem nagyságcsoportja Az egy főre jutó liavi összes jövedelem (F t) Az egy keresőre szám ított havi m unkabérjövedelem (F t) Az egy főre ju tó havi összes jövedelem Az egy keresőre szám ított havi m unkabérjövedelem A száz keresőre ju tó e lta rto tta k száma d i (2) (3) (4) (3) (6) a legalacsonyabb jövedelem csoport százalékában 600 F t a la tt ,0 100, ,0 131, ,9 141, ,3 149, ,6 157, ,6 167, ,2 180, F t fe le tt ,1 215,7 18 Горизонтальная граф а: (1) Группы месячного дохода на д у ш у ; (2) весь месячный доход н а душу (в форинтах) ; 3. месячный доход из зарплаты на одного самодеятельного (в форинтах) ; (4) весь месячный доход на душ у, (5) месячный доход из зарплаты на одного самодеятельного во процентах к самой низкой подоходной группе. (6) Численность иждивенцев на 100 самодеятельных. Heading : (1) G roups of m onthly incom e per head ; (2) m onthly to ta l incom e per head (forint) ; (3) m onthly income from wages per earner (forint) ; (4) m onthly to ta l income per head, (5) m onthly income from wages per earner in the percentage of the lowest income-group ; (6) dep endants per 100 earners. Kézenfekvő és közism ert a k ereső-eltartott arány és a családnagyság közli összefüggés mennél nagyobbak a családok, annál több e lta rto tt esik egy keresőre, m árpedig a nagy családok általában azért nagyok, m ert sok bennük a gyerek, az e lta rto tt. Az alábbi adatok dokum entálják ezt az

3 SZÜLETÉSSZÁM ÉS ÉLETSZÍNVONAL 311 Lényegében a kereső-eltartott arány fenti alakulásának következtében csökken a családnagyság növekedésével az alábbiak szerint a jövedelem : A z egy háztartásra és az egy főre ju tó jövedelem a m egfigyelt háztartásokban, a két tagú háztartások százalékában A statisztikai adatok term észetesen csak azt a tén y t m u tatják, hogy ahol sok a gyerek, o tt kevesebb az egy főre jutó jövedelem, de arra nem válaszolnak, hogy ez a körülm ény milyen m értékig befolyásolja a születésszám alakulását. De ha azt nem is tu d h atju k, hogy milyen rétegeknél milyen m értékig h a t ki ez a tényező, ha nem is tudjuk, hogy m ilyen esetekben mikor ítélik m ár,,sok -nak a gyerekeket az ezzel kapcsolatb an alacsony jövedelmek következtében, egyszóval ha ennek a m indenki által kézzelfoghatóan érzékelhető összefüggésnek a h a tá sá t szám szerűsíteni nem is tu d ju k, a jövedelemnek az életszínvonal szem pontjából való nagy jelentősége következtében nagy biztonsággal feltehető, hogy az összefüggés ténye fennáll. E gyébk én t az életszínvonal és a gyerekek szám a k ö zött nem csak olyan közvetlen összefüggés van, hogy a családfő keresete sok gyerek esetén több családtag, kevés gyerek esetén kevesebb családtag között oszlik meg, hanem olyan közv etett összefüggés is van, hogy több gyerek m ellett érthető módon kisebb lehetőség van arra, hogy az anya is kereső foglalkozást folytasson. A családon belüli keresők szám ának a növelésénél pedig m ondhatni elsősorban az anya jön szám ításba a kereső gyerekek a dolog term észetéből folyóan előbbu tó b b önállósulnak, új családot alapítanak, a többi keresők pedig, a gyerekeken kívüli rokonok és a családdal együttélő más személyek, általában kevésbé állandóak. E z t a kö rülm ényt igazolja egyfelől a családi jövedelmek nagyon jellegzetes különbséget m utató szóródása azok közt a családok közt, am elyekben a feleség kereső és am elyekben nem-kereső, valam int ugyanennek a helyzetnek m integy m ásik vetületeként, a családi jövedelem színvonala és az anyák kereső foglalkozása k ö zti igen szoros kapcsolat.

4 312 M ÓD ALADÁRNÉ Az egy főre ju tó havi jövedelem (1) F t A zoknak a h áztartáso k n ak az arám am elyekben a családfő felesége kereső (2) nem kereső (3) 800 F t a l a t t 30,1 59, ,1 18, ,9 10, ,8 5, ,2 2, ,3 1, ,1 0, F t fe le lt... 3,5 1,2 Ö s sz e s e n ,0 100,0 Az anyák kereső foglalkozása és a gyerekek száma közti összefüggésre ugyancsak a m ár előbb em lített széleskörű statisztikai felvétel alapján lehet választ adni, am elynek keretében az összes m egkérdezett család közül m integy 8000 városban lakó családban részleges kikérdezést h ajto ttak végre a háztartásvezető asszonyok, gyakorlatilag az anyák körében, am elynek során tudakolták a nők foglalkoztatottságával, kereseti viszonyaival, képzettségével és k u ltu rális helyzetével kapcsolatos kérdéseket. Ez az a d a t felvétel nemcsak a z t az ism ert té n y t tá m a sz to tta alá, hogy az anyák fog-

5 SZÜLETÉSSZÁM ÉS ÉLETSZÍNVONAL 313 A rra vonatkozóan, hogy mi okoz viszonylag nagy különbséget az egy és k é t gyerekes családok esetében a kereső foglalkozást folytató anyák ^szám arányában, nem rendelkezünk statisztik ai ad ato k k al. E m pirikus megfigyelés alapján azonban kísérletet lehet tenni a válasz megközelítésére. Elég ha arra gondolunk, hogy m ennyivel kisebb feladatot jelent egy gyerek elhelyezése valam ilyen gyerekintézm ényben, m in t többé, m ennyivel nehezebben oldható meg több gyerek esetleg különböző helyekre történő bölcsődei, óvodai naponkénti elvitele és hazahozatala, m int egyé, és végül m ennyivel nehezebb a helyzet több gyerek esetén a gyerekek betegsége ápolása m ia tti hiányzások következtében anyagilag is, de a m unka folyam atosságának szükségletei m ia tt szubjektíve is, m in t ha egy gyerek v an. A fenti adatok, ha az okokra vonatkozólag nem is adnak választ, arra m indenesetre rám u tatn ak, hogy a születésszám alakulásának vizsgálatához sokkal finom abb, differenciáltabb m u ta tó k szükségesek, m in t az életszínvonal általános, és ezért globális m u tató ja a családi jövedelem. Egy ilyen részletesebb, elemzőbb vizsgálat rendkívül hasznos volna, m ert tá m ponto t ad h atn a ahhoz, hogy a lakosság fogyasztására, életszínvonalának növelésére rendelkezésre álló alapok olyan form ában, olyan módon kerüllalkoztatottságának mérve ford íto tt arányban áll a gyerekek szám ával, hanem m egm utatta azt is, hogy különböző számú gyerek esetén az összefüggés más és más m értékű. A tények ismerete előtt könnyen hajlottunk olyan felfogásra, hogy a gyerekek szám a és az anyák foglalk o ztatottsága között lineáris k apcsolat van. Az adato k megm u tatták, hogy ez egyáltalán nem így van, és éppen a lineáris összefüggéstől való eltérés ad bizonyos tám p o n to t a helyzet megítélésére. M it m u ta tta k ugyanis az ad ato k? Azt, hogy a nőknek gyakorlatilag ugyanakkora része fo ly ta t kereső foglalkozást, ha van egy gyereke, m int ha nincs gyereke, és csak a m ásodik gyerektől kezdve csökk en egyre fokozódó m értékben a kereső foglalkozást folytató nők aránya.

6 314 M Ó D A L A D Á R N É jenek elosztásra, hogy más indokolt szem pontok m ellett optim álisan hassanak a születésszám alakulására is. Addig is, am íg e kérdés teljes feltérképezésére alkalm as adatokkal rendelkezünk, bizonyos kiinduló alapot ad h at szám unkra az is, ha az életszínvonalat legáltalánosabban m eghatározó jövedelm i, illetve term elékenységi színvonal és ezzel összefüggésben a gyerekek ellátási m ódjának főbb típusait felvázoljuk, s ennek alapján kíséreljük meg legalább bizonyos tendenciák m egállapítását. E főbb típuso k at a következőkben foglalnám össze : Olyan társadalm i-gazdasági közösségek, am elyekben 1. viszonylag alacsony a m unka term elékenységének színvonala, ugyanakkor kevés a m unkaalkalom, kevés a kereső, ennek megfelelően aránylag szűkös a dolgozók létfen n tartására rendelkezésre álló jav ak mennyisége ; ily en k ö rü lm é n y e k k ö z t a la c so n y a k ereső fo g la lk o z á st fo ly ta tó a n y á k a r á n y a és a g y erek ek e llá tá s a a la c so n y sz ín v o n a lo n, a csalá d i k e re te k k ö z t tö rté n ik, 2. közepes a m unka term elékenységének színvonala, azonban széles kör szám ára van biztosítva m u n k aalk alo m ; a foglalkoztatottak száma m agas, és ennek megfelelően m agasabb az életszín v o n al; ily en k ö rü lm é n y e k k ö z t a g y e re k e k sz ü k ség szerű en n ag y o b b m é rté k b e n v a n n a k tá rsa d a lm i k e re te k k ö z t, g y e re k in té z m é n y e k b e n e llá tv a ; a z o n b a n e n n ek ú g y a r á n y á t, m in t sz ín v o n a lá t o b je k tív e b e h a tá ro ljá k a te rm e lé k e n y ség n em elég m a g a s sz ín v o n ala á lta l k o rlá to z o tt leh ető ség ek, 3. viszonylag m agas a m unkaterm elékenység színvonala, azonban arán y lag kevesen folytatnak kereső foglalkozást az életszínvonal (a fenti két tényező arányától függően) lehet hasonló, de lehet m agasabb vagy alacsonyabb is m int az előző típ u s n á l; ily en k ö rü lm é n y e k k ö z t a c salád m e g é lh e té sét á lta lá b a n az a p a k e re se te b iz to sítja és a g y erek ek tú ln y o m ó ré sz é t a család k e re té b e n az a n y a lá tja e l ; 4. ugyancsak viszonylag m agas a m unka term elékenységének színvonala, de ugyanakkor viszonylag sok a kereső is a társadalom rendelkezésére álló javak bősége term észetesen ebben az esetben a leg n ag y o b b; ily en k ö rü lm é n y e k k ö z t a család m eg élh etéséh ez az a p a k e re se te m e lle tt az a n y a k e re se te is h o z z á já ru l, és a g y erek ek e llá tá s a n a g y m é rté k b e n tá rsa d a lm i k e re te k k ö z t, a rá n y la g m ag as sz ín v o n alú g y e re k in té z m é n y e k b en tö rté n ik. H angsúlyozni kívánom, hogy fenti típusok nem k ö th ető k m eghatározott, k onkrét színvonalhoz. De ha arra nincs is objektív alap, hogy m ikor nevezzünk valam ilyen term elékenységi vagy foglalkoztatottsági színvonalat abszolút m értékben m agasnak vagy alacsonynak, időbeli vagy térbeli összehasonlítás keretében viszonylagosan m egvan erre a lehetőség. H a ezeku tán saját körülm ényeinket időbeli változásában akarnánk megközelíteni, és a felszabadulás előtti állapotokból indulunk ki, úgy vélem, nem tévedünk sokat, ha azt állítju k, hogy hazánk m ás országokkal való em pirikus összevetés alapján a négy közül leginkább az első típushoz állt közel. Ehhez

7 SZÜLETÉSSZÁM ÉS É L E T S Z Í N V О N A L 315 képest pedig ugyancsak elég nagy biztonsággal az állapítható meg, hogy a felszabadulás óta bekövetkezett nagyarányú változások következtében e típusból kiem elkedtünk, s jelenlegi viszonyaink leginkább a másodiknak em lített típusnak felelnek meg. A látám asztja ezt az, hogy az összes foglalkozta to tta k (keresők) szám a 1960-ban kereken 25% -kal, s ezen belül a női foglalk oztatottak száma közel 60% -kal haladta meg a felszabadulás előttit, és az egy főre jutó nem zeti jövedelem 1960-ban kereken k é t és félszerese az évinek. Az alacsonyabb típusból a m agasabba való emelkedés kétségtelen eredm ény, de nyilvánvalóan nem végleg kielégítő. Felm erül a kérdés, hogy to v áb b i fejlődésünk m ilyen ú ton, m ilyen m ódon valósuljon meg. N yilvánvaló, hogy az életszínvonal emelését perspektívában nem a 3., hanem a 4. típ u s ú tjain fogjuk m egvalósítani, m e rt jelenlegi viszonyainkhoz képest a 3. típus, a nők alacsony foglalkoztatottsága, kétségtelen társadalm i visszafejlődést jelentene. Az alábbi adatok azt m u tatják, hogy M agyarországon a nők foglalkoztatottsági aránya más országokhoz képest kielégítőnek m ondható nagyjából azonos például A usztriában vagy az USA-ban fennálló arányokhoz. Az, hogy a nők szám ára m agasabb életform a, ha egyenrangú felekként bekapcsolódnak a társadalom gazdasági és kulturális építő m unkájába, nemcsak elvont elképzelés. Legjobb bizonyítéka ennek, hogy a szám talan nehézség és kétm űszakos teher ellenére m aguk az érdekelt asszonyok is így nyilatkoznak. Az előbbiekben em lített, körülbelül 8000 teljesen véletlenszerűen k iv á lasz to tt háztartásvezető nő közül azok, akik kereső foglalkozást

8 316 MÓD ALADÁRNÉ folytatnak, arra a kérdésre, hogy h a Önön m úlna, jelenlegi körülm ényei m ellett milyen foglalkozást v álasztan a, a következőképpen válaszoltak : Je len leg i fo g la lk o z á sá t f o ly ta tn á a m e g k é rd e z e tte k... 68,1 % -a C sak a h á z ta rtá s b a n d o lg o zn a... 13,0 % -a F iz ik a ila g k ö n n y e b b m u n k á t v á la s z ta n a... 5,4 % -a S z a k k é p z e ttség é n e k m egfelelőbb m u n k á t v á l a s z t a n a... 3,3 % -a O tth o n is v ég ezh e tő m u n k á t v á l l a l n a... 2,5 % -a N em fiz ik a i (iro d ai) m u n k á t v ég ezn e... 1,7 % -a R ö v id eb b m u n k a id ő v e l d o lg o zn a (a rá n y o sa n k ev eseb b fiz e té sé rt). 1,3 % -a E g y é b v á la s z t a d o tt... 4,7 % -a Az asszonyok többsége te h á t nyilvánvalóan nagym értékben a m ásodik kereset, a nagyobb családi jövedelem, a m agasabb életszínvonal m iatt is önként és tudatosan választja a kereső foglalkozást. Mellesleg ugyanez az adatgyűjtés rávilágít arra is, hogy nem egyedül a nagyobb jövedelem játszik i tt közre, m ert a kereső foglalkozást folytató asszonyoknak m agasabbak a k u ltu rális igényei, s ezeket nagyobb m értékben van m ódjuk kielégíteni, m int azoknak, akik csak saját háztartásukban dolgoznak. A fenti, általában pozitív m egnyilatkozás kapcsán külön is figyelemre m éltó, hogy nemcsak a gyerektelen és az egy-gyerekes, hanem még a kétgyerekes anyák a fentihez eléggé hasonló módon válaszoltak. E rről a következő adatok is beszélnek : Gyerekek szám a (1) A zoknak a szám a, akik jelenlegi foglalkozásukat kívánják fo ly tatn i (2) csak a h á z ta rtá s ban dolgoznának (3)... 72,0 10,5 68,1 13, ,9 14,4 54,0 20,6 és tö b b... 40,0 29,1 De bárm ilyen pozitivek is a fenti adatok, önm agukban mégsem megnyugtatók. Ezek a válaszok ugyanis azt nem m u tatják meg, am it más adatokból tu d u n k, hogy az a d o tt helyzet a születésszám gyakorisága szem pontjából nem m ondható kielégítőnek. Éppen ezért a negyediknek vázolt típ u st nem akárhogy kell célbavennünk, hanem úgy, hogy az a születésszám gyakoriság növekedésével járjo n eg y ü tt, ennek pedig tá rg y i előfeltétele, hogy m indkét oldal, te h á t az anyák széleskörű foglalkoztatásával egyidejűleg a gyerekekről való intézm ényes gondoskodás is megfelelő k ö r ben legyen biztosítva.

9 SZÜLETÉSSZÁM ÉS ÉLETSZÍNVONAL 317 Az elő ttü n k álló ú t m egítéléséhez elsősorban is az t kell m egállapítanunk, hol ta rtu n k m ost, hogyan érvényesül nálunk ez idő szerint a gyerekekről való társadalm i gondoskodás k é t alapvető form ája a családi keretb en és az intézm ények keretében való segítés, tám o g atás? Nézzük meg először a gyerekek családi keretek közt való ellátásának legjelentősebb segítségét, a családi pótlékot ban (azonos vásárlóértékben szám olva) a családi pótlék több m int három szorosát te tte ki az évinek. A növekedés jelentős m értékben az igényjogosultak, a foglalkozta to tta k körének kiszélesedésére vezethető vissza ; m értéke a bérekkel arányosan n ő tt a béralapnak m ost is, és 1949-ben is viszonylag kis részét, kb. 2,5% -át teszi ki. Vessünk ezután egy pillantást arra, hogyan jelenik meg a családi pótlék a háztartások költségvetésében. A családi pótlék egyrészt m ert a gyerekek szám ával progresszíven nő, m ásrészt m e rt a családtagok szám á nak növekedésével csökken az egy főre ju tó jövedelem a gyerekek szám ának növekedésével e g y ü tt növekvő szerepet játszik a családi költségvetésekben. E z t az alábbi (a folyam atos h áztartá ssta tisztik ai megfigyelésből szárm azó) adatok érzékeltetik : De ha a családi pótlék a gyerekek szám ával növekvő szerepet játszik is a családi költségvetésben, így is kism értékben csökkenő részét fedezi csak a gyerekek szám ával növekvő kiadásoknak. É s ha a társad alm i hozzájárulás term észetesen nem is vállalhatja á t a gyerekek eltartásának egész terhét, hanem csupán segítséget n y ú jth a t ahhoz, az is nyilvánvaló, hogy a jelenleg ta lá n legérzékenyebb területen, o tt, ahol egy gyerek hely ett k ettő vállalásához kellene befolyást gyakorolnia, a nem egész 3% -os családi pótlékkal nem érhetünk el eredm ényt. Mi a helyzet ezek u tán a gyerekek intézm ényekben történő ellátása terén? (Az alábbiakban csak az iskolát megelőző korra vonatkozó ad ato k at idézem. Nem m intha az iskoláskorú gyerekek felügyelete nem állna összefüggésben a nők foglalkoztatottságával, de kétségtelen, hogy elsősorban a kisgyerekkor az, ahol a problém ák legélesebben jelentkeznek.) M int az adatokból kitűnik, az óvodai és bölcsődei ellátás terén rendkívüli a fejlődés a felszabadulás előtti időhöz, de 1949-hez képest is. U gyanakkor az óvodáskorú gyerekeknek így is csak harm adrészét ölelik fel az intézm é nyek, a bölcsődéskorúaknak pedig ennél még jóval kisebb részét. Az ezzel kapcsolatos adatok a 6. táb lán láthatók. Hogy oszlanak meg ezek u tán a költségvetési kiadások a társadalom összes ráfordításai a gyerekek ellátásának k é t fő form ája k ö zt? A családi pótlék céljaira fo rd íto tt összeg a gyerekek eltartásához való társad alm i hozzájárulásnak eddig csak m integy harm adrészét te tte ki, jóllehet ez a legszélesebb körű, az em líte tt korosztály 70% -ára kiterjedő tá r sadalm i ju tta tá s. Csak valam ivel volt kevesebb a bölcsőde és óvoda céljaira

10 318 M Ó D A L AD A RNÉ 1 Férőhely évi ad at Горизонтальная графа : (1) Численность детей в детских садах ; (2) во процентах к дошкольникам ; (3) число детей в яслях ; (4) во процентах к детям соответствующего возраста. H eading : (1) N um ber of kindergarten children ; (2) per 100 population in infant school age ; (3) num ber of children in day-nurseries ; (4) per 100 population in infant nursery age. fo rd íto tt összeg, noha ebben a ju tta tá sb a n az előbbiek szerint az érdekeltek lényegesen kisebb hányada részesül. Ezek az arányok bizonyos m értékig m ódosultak a legutóbbi, a bölcsődei és óvodai díjak rendezésére vonatkozó intézkedés következtében, azonban lényeges változásról nem beszélhetünk. Ezeknek az arányoknak a következtében azok a családok, am elyeknek gyerekeiről valam ilyen intézm ény bölcsőde, óvoda keretében történik gondoskodás, átlagosan lényegesen több ju tta tá sb a n részesülnek, m int azok, akikről családi keretben történik gondoskodás. Megjegyzendő ehhez, hogy a különböző intézm ényekben e llá to tt gyerekek általáb an nem a leginkább rá szoruló rétegekből kerülnek ki, m ert érthető m ódon legtöbbször az egyvagy kétgyerekes családok veszik igénybe a szóban forgó intézm ényeket, m árpedig a kisebb családok anyagi helyzete átlagosan viszonylag kedvezőbb, m in t a nagyobbaké. A fentiek röviden úgy foglalhatók össze, hogy viszonylag keveset ju tta tu n k a gyerekek családon belüli ellátásának megkönnyítésére, ebben a kevésben azonban a gyerekek rendkívül széles k ö rét részeltetjük, ugyanak k o r viszonylag sokat kö ltü n k intézm ények céljaira, ezek azonban a gyerekeknek csak aránylag kis körét érintik. Ez pedig azt jelenti, hogy az önm agukban jelentős tételek, am elyeket társadalm unk a gyerekek céljaira fordít, egyfelől m aguknak a kedvezm ényeknek, másfelől a kedvezm ényezettek körének a szűkreszabott volta m ia tt aránylag alacsony hatásfokkal érvényesülnek. Ehhez hozzájárul az is, hogy az intézm ényeken keresztül történő gondoskodást, am ely nem személyes jövedelem, hanem ingyenes ju tta tá s form áját ölti m int a hasonló ju tta tá so k a t általában, szubjektíve kevésbé becsülik, részben azért is, m ert e ju ttatáso k ra ford íto tt összegek tetem es hányada m unkabér kiegyenlítésére szolgál, m égpedig olyan teljesítm ények kapcsán, am elyeket a családi keretben ingyen végeznek el, így annak különös értéket akkor sem tulajdonítanak, ha ezt a m unkát más, fiz e te tt alkalm azott végzi. M indebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a 4. típus következetes m egvalósítása, azaz a nők széleskörű foglalkoztatása m ellett a gyerekek, s hozzá kell tenni, növekvő szám ú gyerekek nagy társadalm i ráfordítá s t igénylő intézm ényes ellátása az elkövetkező években csak eléggé foko

11 SZÜLETÉSSZÁM É S ÉLETSZÍNVONAL 319 csak a végcélt tekintve, nyilván a gyerekek intézm ényes ellátását kell biztosítani, a születésszám növelése érdekében egyelőre nagyobb m értékben a gyerekek családi keretben való ellátását volna célszerű m egkönnyíteni. Joggal m erülhet fel ennek kapcsán, hogy a születésszám növekedése szem pontjából hatásos lehet-e ez az intézkedés, hisz az előbbi adatok szerint a nők aránylag széles köre több gyerek m ellett is a kereső foglalkozás m ellett foglalt állást. És ugyanígy m erülhet fel, nem áll-e a családi pótlék növelése, s ezzel e g y ü tt a gyerekek fokozott arányú családi k eretben való ellátása ellentétben céljainkkal, a nők széleskörű bevonásával a term elésbe? Ami az első kérdést illeti : az hogy a nők viszonylag széles köre gyererekek m ellett is foglalkozásuk és ezzel együtt keresetük m egtartása m ellett szavaz, nem áll ellentétben azzal, hogy ahol m a nincs gyerek, vagy kevés gyerek van, o tt inkább lenne, ha az átm enetileg otthonm aradó anyák kieső keresete legalább részben pótlást nyerne. E m ellett a z t sem szabad elfelejteni, hogy a gyerekek társadalm i tám og atásának a családi pótlék a leggazdaságosabb, aránylag legkevesebb társadalm i ráfordítást igénylő form ája, hogy hatóköre a legszélesebb, és m ert a családok személyes jövedelm évé válik, a társadalm i ju tta tá sn á l szubjektíve jobban becsülik. A családi pótlék hatásosságának azonban előfeltétele, hogy összege a jelenleginél lényegesen m agasabb legyen, és ne m aradjon önm agában, hanem más intézkedésekkel főleg a lakáshelyzet javításával járjon együtt. Elég ennek kapcsán az előbbiek közül egy adatra utalni, am i alátám asztja egy m agasabb családi pótlék v árh a tó hatékonyságát. Jelenleg feltűnően alacsony azoknak a nőknek az aránya, akik arányosan kevesebb bérért rövidebb m unkaidő m ellett szeretnének dolgozni. U gyanakkor nyilvánvaló, hogy a nők rövidebb m unkaidejével nagym értékben kiszélesedik a gyerekek családi keretben való ellátá sá n a k lehetősége. E zért nagy a valószínűsége annak, hogy m agasabb családi pótlék szélesebb k ö rt ösztönözne rö v id ített m unkaidő m elletti m unkára, s ezzel több gyerek otthoni ellátására. M it jelent a m ásik kérdés? A zt, hogy célul tűzzük, m enjenek vissza az asszonyok a gazdasági és kulturális életből a háztartások keretei közé? A zt, hogy csökkenjen a foglalkoztatott nők arán y a? Természetesen nem ez a perspektíva, m ert ez m ind anyagi, m ind kulturális-politikai szem pontból visszalépést jelentene a m ár elért színvonalunkhoz képest. E gyébként, ha ilyesm it célul tűznénk is ki, meg sem valósíthatnánk, m ert m aguk az érdekeltek, az asszonyok m ár ma is nagy többségükben a jelenlegi helyzet m ellett szavaznak. Nem arról van te h á t szó, hogy csökkentsük a foglalkoztatott nők ará nyát, mégcsak nem is arról, hogy ne szélesítsük ezek körét, mindössze arról, hogy a gazdaság, a k u ltú ra, az egészségügy és az igazgatás illetve adm i nisztráció területén dolgozó nők k ö rét aránylag lassúbb ütem ben célszerű bővíteni, úgy, hogy az a csak fokozatosan fejleszthető gyerekintézm ények és a gyerekek nagyobbm érvű otthoni ellátása m ellett az eddiginél jobb lehetőséget nyújtson a születésszám kedvezőbb alakulására. Term észetesen szám olni kell azzal is, hogy a gyerekek o tthoni ellátásának nagyobb tá rsa dalm i segítése nem csak az új m unkavállalás m érvét fogja némileg csökkenteni, hanem az ez idő szerint kereső foglalkozást folytató nők közül is lehetnek olyanok, akik a k ár m ert több gyerekük van, a k ár m ert több gyere-

12 320 MÓD ALADÁRNÉ ket, vagy egyáltalán gyereket szeretnének, akiknek megfelelő ellátására a d o tt körülm ényeik k ö zt nincs m ás lehetőség átm enetileg kikapcsolódnak a term elő m unkából. Véleményem szerint azonban ez sem kellene, hogy a nők foglalkoztatottságának csökkenését eredm ényezze, m ert részben az anyagi körülm ények, részben a nők egyre növekvő társadalm i igénye következtében az átm enetileg otthonm aradók köre nem volna olyan széles, hogy ne volna pótolható részben az újonnan felnövő női generációból, m elynek tagjai egyre szélesebb körben keresnek foglalkozást, részben pedig azoknak a nőknek a köréből, akiket nem ta r t vissza gyerekeik ellátása, s akik jelenleg nem fo ly tatn ak kereső foglalkozást, de megfelelő m unkaalkalom esetén szívesen eljárnának dolgozni. (Ezeknek a nőknek az aránya, ha nagyon alacsony is, azért szám ításba veendő. A korábban hivatkozott női kikérdezés keretében a rra a kérdésre, hogy m iért nincsenek m unkaviszonyban, az összes kereső foglalkozást nem folytató asszonyok közül B udapesten 8,5%, vidéken pedig 14,2% válaszolta azt, hogy nincs megfelelő m unkaalkalom.) Ilyen körülm ények k ö zött biztosra vehető, hogy a nagyobb társadalm i segítség következtében a term elésből átm enetileg esetleg kikapcsolódok nem okoznák a fog lalk o ztato tt nők arán y án ak csökkenését, nem okoznának esetleges m un kaerőhiány problém át. A szocialista tervgazdálkodás keretei közt m egvan a lehetőség arra, hogy felism ert újabb szükségleteknek megfelelően változtassunk fennálló arányokon, meglevő rendszereken. A felismerés azonban önm agában nem elég abhoz, hogy bárm ilyen k ívánatos válto záso k at is azonnal és teljességükben keresztülvigyünk. Az addigi fejlődés által k ialak íto tt hely z e t, az a d o tt körülm ények bizonyos m értékig k e re te t szabnak a változások m érvének és ütem ének, ha organikusan akarunk haladni, ha ki akarjuk kerülni a felesleges zökkenőket, akadozásokat, esetleg indokolatlan kilengéseket. S ha így van ez általáb an is, kétszeresen így v an olyan intézkedések esetében, am elyek befolyásolják a népesség életkörülm ényeit, családi k ö rü l m ényeit. De ha a szükségesnek ta r to tt változások csak bizonyos keretek közt, csak bizonyos ütem ben h ajth ató k is végre, lényegében mégis az a helyzet, hogy ha az össznépesség céljaira rendelkezésre álló jav ak meg is határo z zák azt, hogy összesen milyen ütem ben és m ilyen m értékig em elhető az életszínvonal, az mégis többé-kevésbé elhatározás kérdése, hogy a fogyasztás emelésére előirányzott ja v a k a t m ilyen arán y b an osszuk meg a tá rs a dalom tag jai által elvégzett m unka arán y áb an, s m ilyen m értékig a szükségletek szerint, ezen belül pedig a gyerekekről való gondoskodás szükségletei és e szükséglet kielégítését szolgáló különböző form ák szerint. Ez az elhatározás nem egyszerű, m ár csak azért sem, m ert általában nem egyetlen célt kívánunk elérni, és előfordulhat, hogy a különböző célok az eszközök más-m ás, sokszor egym ásnak éppen ellentm ondó felhasználását indokolnák, Így például a term elés emelése, am i kétségtelenül egyik alapvető célunk, lévén a bőség fokozásának alapja, a m unka szerinti elosztás elemeinek fokozott érv én y reju ttatását indokolná, ugyanakkor a születésszám emelése, am i ugyancsak célunk, éppen ellenkezőleg, a szükséglet szerinti elosztás nagyobb arán y át követelné. E cikk keretei k ö zött term észetesen nem fér meg a különböző célok mérlegelése és az ezek együttes eredm ényeképp k ív á natos tendenciák kijelölése. A jelen írás tárg y a, a születésszám alakulása

13 SZÜLETÉSSZÁM ÉS ÉLETSZÍNVONA L 32! szem pontjából azonban az eddigiek alapján bizonyos m egállapítások teh e tők, am elyek az alábbiakban foglalhatók össze : 1. M iután a szocializmus építésének előrehaladásával a gyerekekről való gondoskodás egyre növekvő m értékben társadalm i felad attá válik, elvben és általában szükségszerű, hogy a dolgozók fogyasztásának fedezésére szolgáló javak egyre növekvő hányada a szükséglet szerint kerüljön elosztásra. Az, hogy ez milyen m értékben és milyen ütem ben valósitandó meg, az ad o tt körülm ényektől függ. T ekintettel arra, hogy a születésszám az utóbbi időben nem kielégítő módon alakul, időszerűnek látszik a gyerekek ellátásával kapcsolatos szükséglet szerinti elosztás jelenleginél nagyobb érvényesítése. 2. A szükséglet szerinti elosztást m egvalósító társad alm i ju tta tá s keretében átmenetileg célszerűnek látszik a gyerekek o tthoni ellátásához ny ú j to tt kiegészítő tám ogatás arányának növelése, m ert az szélesebb körben, kisebb társadalm i ráfordítással, gazdaságosabban érvényesül. 3. A szükséglet szerinti elosztás fokozott érvényesítése érdekében célszerűnek látszik a gyerekek szám ával párhuzam osan az eddiginél nagyobb m értékben növelni a családi pótlék progresszivitását, mégpedig úgy, hogy az ne csak a sokgyerekes családoknál legyen valóban érezhető, hanem adott körülm ényeinknek megfelelően m ár az első és m ásodik, valam int a második és harm adik gyerek k ö zt is megfelelő m érvű legyen. 4. A családi pótlékon kívül a szükséglet szerinti elosztás más form áit is célszerű lenne igénybevenni a gyerekek családi keretben való ellátásának m egkönnyítésére. Ilyen lehetne például a szülés után i hosszabb, nem teljes fizetésű, de nem is fizetésnélküli, hanem a fizetés bizonyos része m elletti szabadság, vagy jelentősen rö v id ített m unkaidő m elletti foglalkoztatottság lehetővé tétele. 5. T ekintettel arra, hogy az ország különböző területei közt igen nagy különbség van a nők foglalkoztatottságának m értékében, az elkövetkező időben a term elés kiszélesítését, új m unkahelyek létesítését m ás szempontok megfelelő mérlegelésével főleg azokon a területeken kellene megvalósítani, ahol ez idő szerint alacsony a nők foglalkoztatottságának aránya. Ez lehetőséget nyújtan a arra, hogy a fokozott foglalkoztatás se érintse a nőknek azokat a rétegeit, amelyeknél a foglalkoztatottság akadályozza vagy korlátozza a gyerekek nevelését. Természetes, hogy m inden intézkedés csak alapos tanulm ányozás, a sokoldalú k ih atáso k mérlegelése alapján tö rtén h et, éppen ezért e ta n u l m ány keretében nincs lehetőség k o nkrét javaslatok tételére. A zt azonban em ellett is nem csak m egengedhetőnek, hanem szükségesnek tarto m hangsúlyozni, hogy éppen a problém a összetettsége, és a követelm ények, az elérendő célok sokfélesége következtében csak megfelelően differenciált intézkedési rendszerek vezethetnek jó eredm ényre. Csak a lehetőségek bizonyos választéka a d h at alapot arra, hogy a körülm ények különbözősége m ellett az egyén és a társadalom, a m unka és a család szem pontjai optim ális összeegyeztetésre kerülhessenek. * Befejezésül azt szeretném aláhúzni, hogy ha az előttünk álló feladatok különbözősége következtében az életszínvonal emelésének különféle form ái, az elosztás különböző m ódjai ellentétbe k erülhetn ek is egym ással, egy 2 1 Demográfia

14 322 MÓD ALADÁRNÉ tekintetben semmiféle ellentm ondás nincs, és ez a m unkaterm elékenység emelésének jelentősége az életszínvonal szem pontjából. A term elékenység emelése ugyanis egyaránt szükséges m ind a közvetlenül előttünk álló, m ind a perspektívában m egoldandó feladatokhoz. Az első esetben ahhoz, hogy aránylag kevesebb dolgozó legyen képes biztosítani a növekvő népesség megfelelő színvonalú ellátását, s így növekvő szám ú gyereket a jelenleginél nagyobb m értékben az anyák otthon láthassanak el. A m ásodik esetben pedig ahhoz, hogy m egvalósítsuk részben a nagy társadalm i ráfordítást igénylő gyerekintézm ények hálózatának kellő m értékű kiszélesítését, részben az átlagos m unkaidő, a kereső foglalkozással járó k ötöttségek csökkentését, m ert perspektívában ezek a feltételei annak, hogy a nők egyre növekvő kö rét bevonhassuk a szocializmus építésének éltető nagy áram ába. Ч И С Л О PO Ж Д Е Н 11 Г! И Ж И 3 Н Е Н И Ы П У Р О В Е Н Ь Резюме В вводной части своей статьи автор указывает, что из числа многих факторов экономического характера, воздействующих на жизненный уровень, он намерен остановиться только на воздействии одного из них, а именно на воздействии числа рождений на жизненный уровень, без того, чтобы при этом установить также и удельный вес воздействия этого фактора по сравнению с другими факторами. Заодно автор указывает та к же и па то, что жизненный уровень является весьма сложным понятием и что он поэтому в своей работе выдвигает на передний план только некоторые аспекты последнего. Д инамику жизненного уровня можно наблюдать в рамках подоходных и потребительских общностей, то есть в рамках семей и домашних хозяйств. Уровень доходов этих общностей определяется не столько заработком самодеятельных, сколько соотношением самодеяетльиых и иждивенцев. Весной 19(50 года Центральное Статистическое Управление на основе индивидуального опроса отобранных случайным методом 18 ООО домашних хозяйств рабочих и служащ их собирало данные о доходах семей и личном составе семей. Проведенное обследование свидетельствует о том, что приходящийся на душу населения совокупный месячный доход обратнопропорционалеп числу иждивенцев, приходящемуся на сто самодеятельных. Согласно данным табилцы стр. 311 параллельно с ростом числа членов семей происходит сокращение дохода на душу населения. Эти данные, конечно, показывают только то, что там, где имеется много детей, доход на душу населения является меньшим, но не дают ответа на тот вопрос, насколько это обстоятельство воздействует на количество рождений. Однако весьма вероятным является то, что здесь имеет место взаимозависимость. На основании данных можно установить такж е и то, что отдельные частные стороны жизненных условий оказывают более непосредственное воздействие на число рождений, чем семейный доход, являющийся наиболее общей формой выражения жизненного уровня. Соотношение между самодеятельными и иждивенцами является менееблагоприятной в больших семьях, чем в меньших, не только из-за наличия большего числа детей, но такж е и, косвенно, потому, что в условиях наличия большего числа детей имеется меньше возможностей для того, чтобы мать могла заниматься деятельностью, приносяшей заработок. Между тем при увеличении числа самодеятельных в семье на работу поступает в первую очередь, мать. В таблицах 2 и 3 хорошо показана весьма тесная связь между уровнем семейных доходов и деятельностью матерей, приносящей заработок. Точно такая же связь имеет место между приносящей заработок деятельностью матерей и числом детей. Большое.

15 S 7. Ü L ETÉSSZ A M ÉS ÉLETSZÍ X V O X A сокращение в этой области наблюдается после второго ребенка : удельный вес самодеятельных женщин в бездетных семьях и семьях, имеющих одного ребенка, составляет 62 процента, а у семей, имеющих двух детей, уж е только 54%. Автор настоящей статьи затем указывает, что более высокой формой жизни для женщин является их включение в качестве равноценного работника в экономическое и культурное строительство. Большинство из числа опрошенных самодеятельных женщин, ведущих домашнее хозяй ство, заявило, что они бы продолжали свое нынешнее занятие и в том случае, если бы они в этом и не нуждались. Автор настоящей статьи высказывает мнение, что современная система пособий по многодетности непригодна для оказания влияния на число детей. Н аряду с этим достаточно распространенная и обеспечивающая высокий уровень обслуживания сеть детских садов охватывает 34 процента детей соответствующего возраста, а сеть детских яслей охаватывает лишь 7 процентов детей соответствующего возраста ; таким образом значительная часть семей не пользуется этими льготами. Согласно мнению автора, с точки зрения желаемого результата в настоящее время более целесообразным явилось бы повышение суммы пособия по многодетности, чем более интенсивное распространение детских яслей и детских садов. Такой подход оказал бы желаемое воздействие в более широких слоях населения и содействовал бы повышению степени обеспечения детей в кругу семьи. Более высокий уровень пособия по многодетности оказал бы влияние на более широкий круг в направлении перехода на сокращенное рабочее время. С точки зрения будущего здесь, таким образом, речь идет о том, что приобщение женщин к общественной ж изни было бы целесообразно осуществить таким темпом, который, в условиях преходящего ухода за детьми на дому и постепенно развивающейся сети детских учреждений, обеспечивает возможность для более благоприятного числа рождений, чем это имеет место в настоящее время. П оскольку параллельно с прогрессом социалистического строительства забота о детях становится во все большей степени задачей общества, в принципе и вообще необходимо, чтобы все больш ая часть благ, служащих для удовлетворения потребностей членов общества, распределялось в соответствии с потребностями. То, в какой степени и каким темпом следует решать эту задачу, зависит от конкретных обстоятельств. П ри нимая во внимание тот факт, что число рождений в последнее время складывалось неблагоприятным образом, нам каж ется своевременным реализовать в повышенной мере принцип распределения по потребностям. B IRTH RATE AND LIVING STANDARDS S u m m a ry In th e in tro d u c to ry p a r t th e a u th o r p o in ts o u t th a t of th e m a n ifo ld econom ic fa c to rs h e w ishes to deal o n ly w ith th e effect of one i. e. th e liv in g s ta n d a rd on th e b ir th r a te w ith o u t m e n tio n in g th e w e ig h t of th is p a rtic u la r fa c to r. W h ile stre ssin g th e c o m p le x ity of th e liv in g s ta n d a rd all h e w ishes to do is to focus a tte n tio n o n ly on som e of its a sp ects in his p ap er. T h e d e v e lo p m e n t of th e liv in g s ta n d a rd can b e s t be o b se rv e d th ro u g h th e incom e a n d co n su m p tio n of c o h a b ita tin g c o m m u n itie s i. e. fam ilies a n d h o u se h o ld s. T h e incom e level of th e se co m m u n ities is d e te rm in e d n o t so m u ch b y th e e a rn in g s of th e b re a d w in n e rs as r a th e r b y th e ra tio of e a rn e rs a n d d e p e n d a n ts. In sp rin g 1960 th e C e n tra l S ta tis tic a l O ffice g a th e re d d a ta, am o n g o th e rs co n cern in g th e in co m e a n d p e rso n a l fa m ily p a tte r n of w o rk er a n d em p lo y ee h o u se h o ld s, on b asis of ra n d o m te s ts a n d p e rso n a l in te r ro g a tio n. A cco rd in g to th e su rv e y th e ra tio of th e a g g re g a te m o n th ly in co m e p e r h e a d is in v e rse ly p ro p o rtio n e d to th e n u m b e r of d e p e n d a n ts p e r 100 e a rn e rs. A c c o rd in g to th e T a b le p. 311 th e in co m e p e r h e a d p a ra lle lly d ecreases w ith th e gro w in g n u m b e r 21*

16 324 MÓD A L A DÁRNĚ of h o u se h o ld m e m b e rsh ip. Of c o u rse th e d a ta on ly show th a t w h ere th e n u m b e r of ch ild ren is g re a t th e in co m e p e r h e a d is low b u t n o a n sw e r is giv en to th e q u e stio n h o w fa r th is c irc u m sta n c e in flu e n ces th e tre n d of th e b ir th ra te. I t is v e ry p ro b a b le, how ev er, th a t su c h a n in te rd e p e n d e n c e e x ists. On b a sis of th e d a ta i t c a n also b e e sta b lish e d t h a t som e d e ta ils of liv in g co n d itio n s h a v e a m o re d ire c t effe ct on th e b ir th r a te th a n th e fa m ily in co m e en co m p a ssin g th e liv in g s ta n d a rd in its m o st g en eral fo rm. In b ig g er fam ilies th e r a tio b etw een e a rn e rs a n d d e p e n d a n ts is less a d v a n ta g e o u s, n o t o n ly on a c c o u n t of th e g re a te r n u m b e r of c h ild re n b u t, in d ire c tly, also b e cau se a h ig h e r n u m b e r of c h ild re n im p a irs th e m o th e r s o p p o rtu n ity to p e rsu e a g a in fu l o c c u p a tio n a n d, le t us b e a r in m in d, t h a t w h en w e w ish to in c re a se th e n u m b e r of e a rn e rs w ith in th e fa m ily it is p rim a rily th e m o th e r w hose p erso n is re c k o n e d w ith. T ab les 2 a n d 3 show w ell th e r a th e r close re la tio n sh ip b etw een th e in co m e level of th e fa m ily a n d th e m o th e r s e a rn in g o c c u p a tio n ; sim ila r is th e in te rc o n n e c tio n b etw een th e m o th e r s g a in fu l e m p lo y m e n t a n d th e n u m b e r of c h ild re n. T h e g re a t se tb a c k o ccurs w ith th e second ch ild b e cau se th e ra tio of g a in fu lly occu p ied w om en is 6 2 % w ith childless fam ilies a n d fam ilies w ith o n e child w h e re a s in case of tw o -c h ild re n fam ilies it is n o t m o re th a n 5 4 %. H e re a fte r th e p a p e r em p h asizes t h a t fo r th e w om en e n te rin g th e cons tr u c tiv e eco n o m ic a n d c u ltu ra l w o rk of so c iety as e q u a l p a rtn e rs re p re se n ts a h ig h e r fo rm of liv in g. T h e o v erw h elm in g m a jo rity of th e in te rro g a te d w om en w hose life is sp lit b e tw e e n a g a in fu l o c c u p a tio n a n d a h o u se h o ld h a s a n sw e re d t h a t th e y w o u ld c a rry on th e ir p re s e n t o c c u p a tio n ev en if th e y d id n o t d ep en d on it. T h e a u th o r is of th e opin io n t h a t th e p re s e n t sy ste m of fa m ily allo w an ces is n o t su ite d to in flu e n ce th e n u m b e r of c h ild re n. B esides, th e w id e -sp re a d h ig h -sta n d a rd k in d e rg a rte n n e tw o rk can p ro v id e o n ly fo r 3 4 % of ch ild ren of th e co rre sp o n d in g age g ro u p w h ereas th e fig u re fo r in fa n t n u rse rie s is 7 % a n d th u s q u ite a co n sid e ra b le p a r t of th e fam ilies do n o t b e n e fit fro m th e s e g ra n ts. T h e a u th o r b eliev es t h a t fro m th e p o in t of view of th e d esired re s u lt i t w o u ld be fo r th e tim e b ein g a t le a st, b e tte r to ste p u p th e a m o u n t of th e fa m ily allo w an ce th a n e x te n d in g th e in f a n t n u rse ry a n d k in d e rg a rte n n e tw o rk a t a n a c c e le ra te d p a c e a n d th is p ro p o se d m e a su re w o u ld affe ct a w id e r circle of p eo p le, a n d w o u ld re p re se n t a n in crease d s ta n d a rd fo r th e c h ild ren w ith in th e fa m ily. A h ig h e r fa m ily allo w an ce w o u ld offer in c e n tiv e to a w id e r circle to w o rk s h o rte r tim e. F o r th e fu tu re th e id ea is to m ak e use of w o m en in p u b lic life a t a r a te w h ich w o u ld allo w a n im p ro v in g b ir th r a te w h ich w o u ld, for a p e rio d of tr a n s itio n, give th e ch ild ren a ch a n c e to be c a re d fo r a t h o m e a n d la te r to be a d m itte d to g ra d u a lly d ev elo p in g c h ild re n s w elfare in stitu tio n s. W ith th e b u ild in g of socialism p ro g ressin g th e c are fo r th e c h ild ren is in c re a sin g ly b eco m in g a ta s k of th e w h o le so c iety a n d th e re fo re i t is n ecessa ry n o t o n ly in p rin c ip le b u t also in p ra c tic e, t h a t a n in c re a sin g p ro p o rtio n of goods se rv in g th e co n su m p tio n of w o rk ers sh o u ld b e d is trib u te d b y n eed s. A t w h a t degree a n d a t w h a t p a c e th is sh ould b e realized d e p e n d s on th e g iven c irc u m sta n c e s. C o nsidering t h a t th e b ir th r a te h as been d ev elo p in g in an u n s a tis fa c to ry m a n n e r it a p p e a rs tim e ly to en fo rce in c re a sin g ly th e p rin c ip le of d istrib u tio n b y n eeds.

SZABÁLYSÉRTÉSI IRATOK ÜGYKEZELÉSI SZABÁLYZATA

SZABÁLYSÉRTÉSI IRATOK ÜGYKEZELÉSI SZABÁLYZATA BELÜGYMINISZTÉRIUM TITKÁRSÁGA 10 2 4 9 2 / 1 9 74. BELSŐ HASZNÁLATRA! 19 Sorszám: SZABÁLYSÉRTÉSI IRATOK ÜGYKEZELÉSI SZABÁLYZATA 1975 ÁBTL - 4.2-10 - 2492/1974 /1 BELÜGYMINISZTÉRIUM TITKÁRSÁGA 10-2492/

Részletesebben

KÖZÖS UTASÍTÁSA. A BELÜGYMINISZTÉRIUM I. ÉS IV. FŐCSOPORTFŐNÖKÉNEK 004. számú. Budapest, 1965. évi március hó 1-én BELÜGYMINISZTÉRIUM

KÖZÖS UTASÍTÁSA. A BELÜGYMINISZTÉRIUM I. ÉS IV. FŐCSOPORTFŐNÖKÉNEK 004. számú. Budapest, 1965. évi március hó 1-én BELÜGYMINISZTÉRIUM BELÜGYMINISZTÉRIUM SZOLGÁLATI HASZNÁLATRA! 10-26/4/1965. Hatályon kívül helyezve: 17/73. min. par. A BELÜGYMINISZTÉRIUM I. ÉS IV. FŐCSOPORTFŐNÖKÉNEK 004. számú KÖZÖS UTASÍTÁSA Budapest, 1965. évi március

Részletesebben

Didíer«E s' v a s ú t i k o c s i k t ó l. A k ö v e tk e z ő f e l t é t e l e k n e k k e l l u i. m e g fe l e l n i e s

Didíer«E s' v a s ú t i k o c s i k t ó l. A k ö v e tk e z ő f e l t é t e l e k n e k k e l l u i. m e g fe l e l n i e s -.59 - Didíer«E s' K Ö N Y V - V O N A T Annak é rd e k é b e n, h ogy az o l v a s á s á ld á s a ib a n azo k n ak a k ö z é p n a g y sá g ú á llo m á s h e ly e k n e k v a s u t a s a i i s r é s

Részletesebben

atályonkívülhelyezve:14/1970.m

atályonkívülhelyezve:14/1970.m SZOLGÁLATI HASZNÁLATRA! B E L Ü G Y M IN ISZ T É R IU M 10-24/8/ 1965. H atályonkívülhelyezve:14/1970.m in.ut. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERHELYETTESÉNEK 008. számú UTASÍTÁSA Budapest, 1965.

Részletesebben

Budape s t, ja n u á r h ó 3 1 -é n. Tárgy: A s z a b á ly s é rté s i jogszabályok egyes re n d e lk ezésein ek é rte lm e zése

Budape s t, ja n u á r h ó 3 1 -é n. Tárgy: A s z a b á ly s é rté s i jogszabályok egyes re n d e lk ezésein ek é rte lm e zése ÁBTL - 4.2-28 -80/1975 /1 BM II/II. CSOPORTFŐNÖKSÉG S z á m : 2 8-8 0 /1 9 7 5. BM IGAZGATÁSRENDÉSZETI CSOPORTFŐNÖKSÉG B e ls ő h a s z n á la tra! KÖRLEVÉL Budape s t, 1975. ja n u á r h ó 3 1 -é n. Tárgy:

Részletesebben

P ÁRAD IFFÚ ZIÓ ÉP Ü LETFIZIKA

P ÁRAD IFFÚ ZIÓ ÉP Ü LETFIZIKA P ÁRAD IFFÚ ZIÓ ÉP Ü LETFIZIKA A DIFFÚZIÓ JELENSÉGE LEVEGŐBEN Cs in á lju n k e g y k ís é rle t e t P A = P AL +P= P BL + P = P B Leveg ő(p AL ) Leveg ő(p BL ) A B Fe k e t e g á z Fe h é r g á z A DIFFÚZIÓ

Részletesebben

В А Л Е Н Т Е Й, Д. И. : П р обл ет ы н а р одон а сел ен и я. (A n ép esed és k érd ései) В ы сш а я Ш кола. М о с к в а, 1961. 159 р.

В А Л Е Н Т Е Й, Д. И. : П р обл ет ы н а р одон а сел ен и я. (A n ép esed és k érd ései) В ы сш а я Ш кола. М о с к в а, 1961. 159 р. IR O D A LO M В А Л Е Н Т Е Й, Д. И. : П р обл ет ы н а р одон а сел ен и я. (A n ép esed és k érd ései) В ы сш а я Ш кола. М о с к в а, 1961. 159 р. A k ö n y v n ép szerű fo rm á b a n á tfo g ó a n

Részletesebben

A berendezkedés programja

A berendezkedés programja DÉLVIDÉK VISSZATÉRT A berendezkedés programja 1 9 4 1 k o r a t a v a s z á n H it le r t e r v e a S z o v j e t u n ió le r o h a - n á s á r a, a z is m e r t F a li B a r b a r o s s a e lő k é s z

Részletesebben

PARANCSA. Budapest, 1 9 6 2. évi novem ber hó 29-én

PARANCSA. Budapest, 1 9 6 2. évi novem ber hó 29-én BELÜGYMIN IS ZT É R IU M SZIGORÚAN T I T K O S! 10 2 3 /2 2 /1 9 6 2. Sorszám : 10 A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁ G B E L Ü G Y M I N I S Z T E R H E L Y E T T E S É N E K ltin e ü g k rb y s -m é zh 0022. számú

Részletesebben

Hatályonkívülhelyezve:08/1970

Hatályonkívülhelyezve:08/1970 M ó d o s í t v a BELÜGYMINISZTÉRIUM 10- : 0 1 6 / 6 6. m i n h. u t. SZ IG O R Ú A N TITKOS! 2 4 /2 3 /1 9 6 5. Hatályonkívülhelyezve:08/1970 A M A G Y A R N ÉP K Ö Z T Á R S A S Á G BELÜGYMINISZTERHELYETTESÉNEK

Részletesebben

H atályon kívül helyezve: 15/1976. A TERV- ÉS PÉNZÜGYI CSOPORTFŐNÖK KÖRLEVELE. Budapest, 1973. évi május hó 31-én.

H atályon kívül helyezve: 15/1976. A TERV- ÉS PÉNZÜGYI CSOPORTFŐNÖK KÖRLEVELE. Budapest, 1973. évi május hó 31-én. BELÜGYMINISZTÉRIUM Szolgálati használatra! Szám: 7001/21 1973 H atályon kívül helyezve: 15/1976. A TERV- ÉS PÉNZÜGYI CSOPORTFŐNÖK KÖRLEVELE Budapest, 1973. évi május hó 31-én. Tárgy: A betegségi biztosításra

Részletesebben

CYEB Energiakereskedő Kft. H-2000 Szentendre, Szmolnyica sétány 6/5. Tel: +36 (26) Fax: +36 (26)

CYEB Energiakereskedő Kft. H-2000 Szentendre, Szmolnyica sétány 6/5. Tel: +36 (26) Fax: +36 (26) CYEB Energiakereskedő Kft. H-2000 Szentendre, Szmolnyica sétány 6/5. Tel: +36 (26) 300 994 Fax: +36 (26) 303 755 C YE B E N E R G I A K E R E S K E D Ő KFT. F Ö L D G Á Z K ERESKEDELMI Ü ZLETSZABÁLYZATA

Részletesebben

VÉGREHAJTÁSI UTASÍTÁSA. Tárgy: Üzemanyag ellátás és gazdálkodás rendszerének

VÉGREHAJTÁSI UTASÍTÁSA. Tárgy: Üzemanyag ellátás és gazdálkodás rendszerének BELÜGYMINISZTÉRIUM I/II. CSOPORTFŐNÖKSÉG SZOLGÁLATI HASZNÁLATRA! 10-26/5/A/1969. Az 5/1969. számúfőcsoportfőnöki UTASÍTÁS VÉGREHAJTÁSI UTASÍTÁSA Budapest, 1969. évi június hó 16-án. Tárgy: Üzemanyag ellátás

Részletesebben

Varga Bal a mk. század os A TV2-117A TÍPUSÚ HELIKOPTERHAJTÖNO KOMPRESSZORÁNAK VIZSGÁLATA

Varga Bal a mk. század os A TV2-117A TÍPUSÚ HELIKOPTERHAJTÖNO KOMPRESSZORÁNAK VIZSGÁLATA Varga Bal a mk. zázad o TV2-117 TÍPUSÚ HELIKOPTERHJTÖNO KOMPRESSZORÁNK VIZSGÁLT Eb bon a cikkben zeretném f o l y t a t n i az 1001/1. zámban m e g je le n t, a h a jtó m ű -v iz g á la tr ó l z ó ld tanulmányom,

Részletesebben

CYEB Energiakereskedő Kft. H-2000 Szentendre, Szmolnyica sétány 6/5. Tel: +36 (26) Fax: +36 (26)

CYEB Energiakereskedő Kft. H-2000 Szentendre, Szmolnyica sétány 6/5. Tel: +36 (26) Fax: +36 (26) CYEB Energiakereskedő Kft. H-2000 Szentendre, Szmolnyica sétány 6/5. Tel: +36 (26) 300 994 Fax: +36 (26) 303 755 C YE B E N E R G I A K E R E S K E D Ő K FT. F Ö L D G Á Z K ERESKEDELMI Ü ZLETSZABÁLYZATA

Részletesebben

P in té r Is tv á n őrn agy, f ő is k o l a i docens PREKONCEPCIÓ VEZETŐI EMBERKEP VIZSGALATAHOZ

P in té r Is tv á n őrn agy, f ő is k o l a i docens PREKONCEPCIÓ VEZETŐI EMBERKEP VIZSGALATAHOZ P in té r Is tv á n őrn agy, f ő is k o l a i docens PREKONCEPCIÓ VEZETŐI EMBERKEP VIZSGALATAHOZ El őf el vetés: A vezetési s tílu s lényeges összetevője a sze rv e ze tb e n k i a la k u lt "em berkép",

Részletesebben

Befogadás és munkába állítás Pálhalmán

Befogadás és munkába állítás Pálhalmán Befogadás és munkába állítás Pálhalmán 1985 ja n u árjáb an befogad ó cso p o rto t létesítettünk a Pálhalm ai B örtön és F ogházban. A zóta m ódunk nyílott tapasztalatain k at összegezni, bizonyos következtetéseket

Részletesebben

A KÖZPONTI STATISZTIKAI H IVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK ÉS A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA DEMOGRÁFLAI BIZOTTSÁGÁNAK KÖZLEMÉNYEI 63.

A KÖZPONTI STATISZTIKAI H IVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK ÉS A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA DEMOGRÁFLAI BIZOTTSÁGÁNAK KÖZLEMÉNYEI 63. A KÖZPONTI STATISZTIKAI H IVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK ÉS A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA DEMOGRÁFLAI BIZOTTSÁGÁNAK KÖZLEMÉNYEI 63. KÖZPONTI STATISZTIKAI H IVATAL Népességtudományi Kutató Intézet

Részletesebben

a z 1995. év i L X V. 2 8. -á ra fig y e le m m e l A BELÜGYMINISZTÉRIUM 2. s z á m ú UTASÍTÁSA Budapest, 1967. évi február hó 6-án.

a z 1995. év i L X V. 2 8. -á ra fig y e le m m e l A BELÜGYMINISZTÉRIUM 2. s z á m ú UTASÍTÁSA Budapest, 1967. évi február hó 6-án. BELÜG Y M IN ISZ TÉ R IU M SZOLGÁLATI HASZNÁLATRA! 1 0-2 6 / 2 / 1967. a z 1995. év i L X V. 2 8. -á ra fig y e le m m e l A BELÜGYMINISZTÉRIUM I. F Ő C S O P O R T F Ő N Ö K É N E K 2. s z á m ú UTASÍTÁSA

Részletesebben

AZ ENTERÁLIS O K O KB Ó L EREDŐ. c s e c s e m ő h a l a n d ó s á g a l a k u l á s a M A GY A R O R S Z Á G ON AZ UTÓBBI ÉVEKBEN*

AZ ENTERÁLIS O K O KB Ó L EREDŐ. c s e c s e m ő h a l a n d ó s á g a l a k u l á s a M A GY A R O R S Z Á G ON AZ UTÓBBI ÉVEKBEN* 274 KÖZLEMÉNYEK AZ ENTERÁLIS O K O KB Ó L EREDŐ c s e c s e m ő h a l a n d ó s á g a l a k u l á s a M A GY A R O R S Z Á G ON AZ UTÓBBI ÉVEKBEN* A csecsemőhalálozás az utolsó tíz évben világszerte roham

Részletesebben

VARÁZSLÓ TULAJ- DONSÁG- ÉRTÉK ERŐ ÜGY ÜGYESSÉG ÁLL INT INTELLIGENCIA BÖL KAR KARIZMA. Egyéb módosító ALAPTÁMADÁS

VARÁZSLÓ TULAJ- DONSÁG- ÉRTÉK ERŐ ÜGY ÜGYESSÉG ÁLL INT INTELLIGENCIA BÖL KAR KARIZMA. Egyéb módosító ALAPTÁMADÁS KASZTFÜGGÉS VARÁZSLÓ A KARAKTER NEVE: FAJ: _ SZINT: NEM: _ JELLEM: TULAJ- DONSÁG- TULAJ- DONSÁG- IDŐLEGES IDŐLEGES TERMET: KOR: _ SÚLY: MAGASSÁG: HAJ: _ SZEM: VALLÁS: SZAKÉRTELMEK MAX. SZINT / ERŐ ERŐ

Részletesebben

EGY ITS KERETSZERKEZET KEZELÉSE. Workshop rész

EGY ITS KERETSZERKEZET KEZELÉSE. Workshop rész EGY ITS KERETSZERKEZET KEZELÉSE Workshop rész 0. PONT LETÖLTÉS HITS HUNGARIAN ITS FRAMEWORK ARCHITECTURE Történelem 1996-2002: EITSFA European ITS Framework Architecture 2000-2008: Elkészül a HITS Magyar

Részletesebben

2012. január 1-én adóhátralékkal rendelkező adózók listálya:

2012. január 1-én adóhátralékkal rendelkező adózók listálya: 1 ÖNKORMÁNYZATI HIRADÓ MELLÉKLET 2012. január 1-én adóhátralékkal rendelkező adózók listálya: Tápiószentmárton Nagyközség Önkormányzatának Adóhatósága az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény

Részletesebben

ÉRTELMI FOGYATÉKOS GYERMEKEK ÉS CSALÁDI KÖRNYEZETÜK SZOCIODEMOGRÁFIAI VIZSGÁLATA BUDAPESTEN RÁTAY CSABA

ÉRTELMI FOGYATÉKOS GYERMEKEK ÉS CSALÁDI KÖRNYEZETÜK SZOCIODEMOGRÁFIAI VIZSGÁLATA BUDAPESTEN RÁTAY CSABA ÉRTELMI FOGYATÉKOS GYERMEKEK ÉS CSALÁDI KÖRNYEZETÜK SZOCIODEMOGRÁFIAI VIZSGÁLATA BUDAPESTEN RÁTAY CSABA Az utóbbi évtizedekben világszerte növekvő érdeklődés kíséri az értelm i fogyatékosokkal foglalkozó

Részletesebben

D r.u J J A n d r i s ő r n a g y, f ő i s k o l a i a d ju n k t u s A G O N D O L A T T O L A M E G V A L Ó S U L A S IG, A V A G Y. I I I.

D r.u J J A n d r i s ő r n a g y, f ő i s k o l a i a d ju n k t u s A G O N D O L A T T O L A M E G V A L Ó S U L A S IG, A V A G Y. I I I. D r.u J J A n d r i s ő r n a g y, f ő i s k o l a i a d ju n k u s A G O N D O L A T T O L A M E G V A L Ó S U L A S IG, A V A G Y A S E M L E G E S S É G > d A L A K U L Á S Á N A K F O L Y A M A T A

Részletesebben

A DUNAKANYAR TÁJÉKOZTATÓBAN MEGJELENT ERDÉSZETTÖRTÉNETI VONATKOZÁSÚ ÍRÁSOK. Nagy Domokos Imre

A DUNAKANYAR TÁJÉKOZTATÓBAN MEGJELENT ERDÉSZETTÖRTÉNETI VONATKOZÁSÚ ÍRÁSOK. Nagy Domokos Imre 335 A DUNAKANYAR TÁJÉKOZTATÓBAN MEGJELENT ERDÉSZETTÖRTÉNETI VONATKOZÁSÚ ÍRÁSOK Nagy Domokos Imre A Dunakanyar Tájékoztató (r ö v id itv e : DkT) a Dunakanyar Intéző B iz o ttsá g évente két-három alkalommal

Részletesebben

IRODALOM. re n g e te g é b e azzal, h o g y b e m u ta tja, h o g y a n le h e t a s ta tis z tik a i a d a to k

IRODALOM. re n g e te g é b e azzal, h o g y b e m u ta tja, h o g y a n le h e t a s ta tis z tik a i a d a to k IRODALOM Internationale Abortsituation, Abortbekämpfung, Antikonzeption. (Nem zetközi abortusz-helyzet, abortusz elleni küzdelem, fogam zásgátlás.) Összeállíto tta : prof. dr. med. habil K. H. Mehlan.

Részletesebben

A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK ÉS A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA DEMOGRÁFIAI BIZOTTSÁGÁNAK KÖZLEMÉNYEI 62.

A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK ÉS A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA DEMOGRÁFIAI BIZOTTSÁGÁNAK KÖZLEMÉNYEI 62. A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK ÉS A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA DEMOGRÁFIAI BIZOTTSÁGÁNAK KÖZLEMÉNYEI 62. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL N épességtudom ányi Kutató Intézet

Részletesebben

A M Ű V I VETÉLÉSEK D E M O G R Á F IA I JELENTŐSÉGE DR. MILTÉNYI KÁROLY 1.A Z ABORTUSZОК JELE N ТŐ SÉ G E A SZÜ L ETÉSK ORL Á TOZÁ SB AN

A M Ű V I VETÉLÉSEK D E M O G R Á F IA I JELENTŐSÉGE DR. MILTÉNYI KÁROLY 1.A Z ABORTUSZОК JELE N ТŐ SÉ G E A SZÜ L ETÉSK ORL Á TOZÁ SB AN A M Ű V I VETÉLÉSEK D E M O G R Á F IA I JELENTŐSÉGE DR. MILTÉNYI KÁROLY Születésszámunk 1955 óta bekövetkezett visszaesése időrendben egybe esik a terhességmegszakításokra vonatkozó rendelkezések alapvető

Részletesebben

H ŐÁTVITELI F OLYAM ATOK e g ys z e r űs ít e t t je lle m z é s e ÉP ÍTÉS Z

H ŐÁTVITELI F OLYAM ATOK e g ys z e r űs ít e t t je lle m z é s e ÉP ÍTÉS Z H ŐÁTVITELI F OLYAM ATOK e g ys z e r űs ít e t t je lle m z é s e ÉP ÍTÉS Z ÉPÜLETFIZIKAI HATÁSOK Az é p ü l e t e t k ü lö n b ö z ő h a t á s o k é rik H ŐM ÉR S ÉKLETI H ATÁS OK S ZÉL H ATÁS H ŐS U

Részletesebben

Intelligens Ágensek Evolúciója (Evolution of Intelligent Agents) Készítette: Kovács Dániel László Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem V il l

Intelligens Ágensek Evolúciója (Evolution of Intelligent Agents) Készítette: Kovács Dániel László Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem V il l DIPLOMATERV K o v á c s D á n i e l L á s z l ó 2 0 0 3. Intelligens Ágensek Evolúciója (Evolution of Intelligent Agents) Készítette: Kovács Dániel László Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Részletesebben

KÖZHASZNÚ ÉS MULATTATÓ TARTALMÚ HETILAP.

KÖZHASZNÚ ÉS MULATTATÓ TARTALMÚ HETILAP. Debreczen 865 Febr 2 7 szám Negyedik évfolya Mt'üjtflt'ii K g y e s «zíán í é i i i i i i l e u vn*í»rn«n»«kljifíxptt'üi ávit»*!í j évre í r i iv'l ém* J ' LaiiuntiK'áMliiSw külföldi hirdétniéntéket elfogad:

Részletesebben

KÖZLEMÉNYEK AZ ELME- ÉS ELMEIDEGBETEGSÉGEK M A GYARORSZÁG ON

KÖZLEMÉNYEK AZ ELME- ÉS ELMEIDEGBETEGSÉGEK M A GYARORSZÁG ON KÖZLEMÉNYEK AZ ELME- ÉS ELMEIDEGBETEGSÉGEK M A GYARORSZÁG ON DR. MARTON ZOLTÁN SZABÓ EMILNÉ Az elmúlt évtizedek folyamán az elme- és elmeidegbetegségek gyakorisága nemcsak hazánkban, de általában az egész

Részletesebben

DAGUERREOTYPEK B Ú C S Ú L A K O M Á N

DAGUERREOTYPEK B Ú C S Ú L A K O M Á N DAGUERREOTYPEK F E L O L V A S T A T O T T K E R E S Z T E S Y JÓ Z S E F V ÍV Ó -T E R M É B E N 1 8 9 0 -IK É V T A V A S Z Á N T A R T O T T B Ú C S Ú L A K O M Á N. B U D A P E S T 1890. A z ih le

Részletesebben

A M agyar Népköztársaság Belügym iniszterének

A M agyar Népköztársaság Belügym iniszterének BELÜGYMINISZTÉRIUM Szigorúan titkos! K ülönösen fon tos! Szám: 10-21/32/1965. Hatályon kívül helyezve: 011/1973. min. ut. A M agyar Népköztársaság Belügym iniszterének 32 0032. számú _ PARANCSA Budapest,

Részletesebben

FÓKUSZBAN A TERÍTÉK SZÓKIMONDÓ. 12. oldal. 10. oldal... - i i

FÓKUSZBAN A TERÍTÉK SZÓKIMONDÓ. 12. oldal. 10. oldal... - i i FÓKUSZBAN A TERÍTÉK 10. oldal.... - i i SZÓKIMONDÓ 12. oldal V á rju k lá to g a tó in k a t 2001. március 22-25. a B u da pe sti V á s á rk ö z p o n t F, F2 p a v ilo n já b a n. Jk Nyitva tartás: 10.00-18.00

Részletesebben

és élet- m inôség 5 3

és élet- m inôség 5 3 B. egészség 52 és életminôség 53 B. E G É S Z S É G É S É L E T M I N Ô S É G A z eddigiekben több szem pontból is rávilágítottunk, hogy az egészség szám - talan csato rn án k eresztü l hat a gazd a sá

Részletesebben

Heart ra te correc ti on of t he QT interva l d ur i ng e xercise

Heart ra te correc ti on of t he QT interva l d ur i ng e xercise Heart ra te correc ti on of t he QT interva l d ur i ng e xercise Gáb or Andrássy, Attila S zab o, 1 Andrea Duna i, Es zter Sim on, Ádá m T a hy B u d a p e s t i S z e nt Ferenc Kó r há z, K a r d io

Részletesebben

DR. T A M Á SY JÓZSEF M A G Y A R O R S Z Á G N É P E S S É G É N E K C S A L Á D - Ö S S Z E T É T E L E * ALAPJÁN**

DR. T A M Á SY JÓZSEF M A G Y A R O R S Z Á G N É P E S S É G É N E K C S A L Á D - Ö S S Z E T É T E L E * ALAPJÁN** M A G Y A R O R S Z Á G N É P E S S É G É N E K C S A L Á D - Ö S S Z E T É T E L E * a z 1960. évi n é p s z á m l A lás 1%-os képviseleti feldolgo z á s a ALAPJÁN** DR. T A M Á SY JÓZSEF Az 1960. évi

Részletesebben

ÁBTL- 4.2. -50-100/3/1966 /1

ÁBTL- 4.2. -50-100/3/1966 /1 ÁBTL- 4.2. -50-100/3/1966 /1 BM. O R S Z Á G O S R E N D Ő R F Ő K A P IT Á N Y S Á G. Szám : 50-100/ 3-1966. P M. V Á M - É S P É N Z Ü G Y Ő R S É G O R S Z Á G O S P A R A N C S N O K S Á G. S o rszá

Részletesebben

B E L Ü G Y M IN IS Z T É R IU M. 14. szá m ú UTASÍTÁSA. Budapest, 1969. évi december hó 17-én.

B E L Ü G Y M IN IS Z T É R IU M. 14. szá m ú UTASÍTÁSA. Budapest, 1969. évi december hó 17-én. B E L ÜGY M INISZ T É R IU M SZOLGÁLATI HASZNÁLATRA! 1 0 2 6 /1 4 /1 9 6 9. 3 4 B E L Ü G Y M IN IS Z T É R IU M 1. F Ő C S O P O R T F Ő N Ö K É N E K 14. szá m ú UTASÍTÁSA Budapest, 1969. évi december

Részletesebben

A Győri Járműipari Körzet tudásalapú folyamatai

A Győri Járműipari Körzet tudásalapú folyamatai SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar Magyar Regionális Tudományi Társaság XV. Vándorgyűlése Mosonmagyaróvár 2017. október 20. A Győri Járműipari Körzet tudásalapú folyamatai Dr. Hajdu-Smahó

Részletesebben

SZIGORÚAN TITKOS! Hatályon kívül helyezve: 001/65 min. 0017. számú. B u d a p e s t, 1964. j ún i u s 1 - é n.

SZIGORÚAN TITKOS! Hatályon kívül helyezve: 001/65 min. 0017. számú. B u d a p e s t, 1964. j ún i u s 1 - é n. BELÜGYMINISZTÉRI UM 1024/17/1964 A SZIGORÚAN TITKOS! Hatályon kívül helyezve: 001/65 min. u t. MAGYAR N É P K Ö Z T Á R S A S Á G b e l ü g y m i n i s z t e r h e l y e t t e s é n e k 0017. számú U T

Részletesebben

NÖVÉNYTERMESZTÉSTAN. Az egyes növények termesztésének a részleteivel foglalkozik

NÖVÉNYTERMESZTÉSTAN. Az egyes növények termesztésének a részleteivel foglalkozik NÖVÉNYTERMESZTÉSTAN Az egyes növények termesztésének a részleteivel foglalkozik Növénytermesztés irányzatai: Hagyományos vagy konvencionális Integrált (fenntartható, környezetbarát) Ökológiai, biotermesztés

Részletesebben

A BELÜGYMINISZTÉRIUM HATÁRŐRSÉG ORSZÁGOS PARANCSNOKÁNAK PARANCSA. 1. számú. BELÜGYMINISZTÉRIUM Határőrség Országos Parancsnokság Budapest

A BELÜGYMINISZTÉRIUM HATÁRŐRSÉG ORSZÁGOS PARANCSNOKÁNAK PARANCSA. 1. számú. BELÜGYMINISZTÉRIUM Határőrség Országos Parancsnokság Budapest BELÜGYMINISZTÉRIUM Határőrség Országos Parancsnokság Budapest Szolgálati használatra! 018... sz. példány A BELÜGYMINISZTÉRIUM HATÁRŐRSÉG ORSZÁGOS PARANCSNOKÁNAK 1. számú PARANCSA Budapest, 1974. évi október

Részletesebben

SV- 3829-4./14. Javaslat elővásárlási jog érvényesítésével kapcsolatos nyilatkozat megtételére

SV- 3829-4./14. Javaslat elővásárlási jog érvényesítésével kapcsolatos nyilatkozat megtételére 14251290 Salgó Vagyon Kft. Salgótarján SV- 3829-4./14. Javaslat elővásárlási jog érvényesítésével kapcsolatos nyilatkozat megtételére Gazdasági, Városfejlesztési, Városüzemeltetési és Idegenforgalmi Bizottság

Részletesebben

m m m A S A N A É S A C I S C O E G Y Ü T T É P Í T I A J Ö V Ő A n é m e t S a n a K l i n i k a a C i s c o e g é s z s é g ü g y i h á l ó z a t á t v á l a s z t o t t a a j ö v ő k ó r h á z a m e

Részletesebben

A Z A B O R T U SZ-N ÉP SZ A P O R O D Á S KÉRDÉS

A Z A B O R T U SZ-N ÉP SZ A P O R O D Á S KÉRDÉS A Z A B O R T U SZ-N ÉP SZ A P O R O D Á S KÉRDÉS GA Z D A S Á G I V O N A T K O Z Á S A I* DR. ILLÉS GYÖRGY A z abortusz kérdésnek kettős arculata van. B arsy dr. tanulm ánya fogla lk ozott az abortuszok

Részletesebben

ÁBTL /78 /1

ÁBTL /78 /1 ÁBTL - 4.2-137 - 30/78 /1 BELÜGYMINISZTÉRIUM BESZERZÉSI ÉS ELLÁTÁSI KÖZPONT SZIGORÚAN TITKOS BELÜGYMINISZTÉRIUM BESZERZÉSI ÉS ELLÁTÁSI KÖZPONT VEZETŐJÉNEK 1 /1 9 7 8.számú K Ö R L E V E L E az 1979. é

Részletesebben

ö á á ö á ü á í á ö ü í ö ö ő ö á á ó ö á á á í ó á á á ő ő ú ú á á ó ó ó ő ö ü ö ö ü ö Ö á ő á á Ö á Í á ó á ő ü á ö á á ü ö ö á ö á á ö ó ü ú ő á í

ö á á ö á ü á í á ö ü í ö ö ő ö á á ó ö á á á í ó á á á ő ő ú ú á á ó ó ó ő ö ü ö ö ü ö Ö á ő á á Ö á Í á ó á ő ü á ö á á ü ö ö á ö á á ö ó ü ú ő á í ö á ő ü ó ü ö á á ó ö Ö á á ő ü á ö á ó ó ó ö á í ö á ó ő ó ö á ü í á í á á á ó ó ó á á á ó ó ő ő ö ő ő á ó Á á ü ö á á ö á ü ó á ü ő á á á ő ő á á á ö Ö á Í á Ö á ö á á Í ü á ű á í á á ó ö ő á á í ó ö

Részletesebben

r rt t é t t t r r q rs té P r s P t é r t r rs té r é

r rt t é t t t r r q rs té P r s P t é r t r rs té r é r rt t é t t t r r q rs té P r s P t é r t r rs té r é t r és é t é r é q r s rt s r è s q s t à ét r r t t t à r r s r s s t tés s P r r rté r t q s è s é ss t t îtr t 1 r s st t t tr r é t P r r rs à

Részletesebben

A LEG IDŐSEBBEK EREDM ÉNYEI

A LEG IDŐSEBBEK EREDM ÉNYEI A LEG IDŐSEBBEK D E M O G RÁFIAI v i z s G á l a t á n a k EREDM ÉNYEI DR. A C S Á DI G Y Ö R G Y -D R. K L I N G ER A N D R Á S A K özponti Statisztikai H ivatal az 1960. évi népszám lálás alapján részletes

Részletesebben

ö É Á É É Ú Ö É Á

ö É Á É É Ú Ö É Á É É Á ö ó ó ó ó ö í ó ö ó í ű ö ó Á Á ó í í ö É Á É É Ú Ö É Á Á Á Á Á í ó Á Á É ő Ö ő ö ő ő ő ő őí ő ö ö Á Ó Ö Ö Ő É ÁÍ Á Ö Á Á Ö ő ö Á ú Á ó Í É í í Ő Í Á Ü ő í Ü ő ö ő ö Ü É Ö Ó É Á Á É Á ü ö ö ü ő ö

Részletesebben

A M agyar N ép k ö ztá rsa sá g. 010. szám ú PARANCSA

A M agyar N ép k ö ztá rsa sá g. 010. szám ú PARANCSA BELÜGYMINISZTÉRIUM Szám: 0-/0/968. Szigorúan titkos! 3 A M agyar N ép k ö ztá rsa sá g b e lü g y m in is z te r é n e k 00. szám ú PARANCSA Budapest, 968. május 0-én Tárgy: A BM. tartalékos állom ány

Részletesebben

10-2147/1962. BELÜGYMINISZTÉRIUM E G É S Z S É G Ü G Y I ÜGYRENDJE ÁBTL-4.2.-10-2147/1962

10-2147/1962. BELÜGYMINISZTÉRIUM E G É S Z S É G Ü G Y I ÜGYRENDJE ÁBTL-4.2.-10-2147/1962 BELÜGYMINISZTÉRIUM 10-2147/1962. SZIGORÚAN TITKOS! B E LÜG Y M I N IS ZTÉR I U M E G É S Z S É G Ü G Y I O SZ T Á L Y ÜGYRENDJE BELÜGYM INISZTÉRIUM 10-2147/1962. SZIGORÚAN TITKOS! Jóváhagyom! Budapest,

Részletesebben

A N É PSZ Á M LÁ LÁ SI AD A TO K M EG BÍZH A TÓ SÁ G Á N A K ELLENŐRZÉSE II.1 RÓ ZSA G ÁBO R

A N É PSZ Á M LÁ LÁ SI AD A TO K M EG BÍZH A TÓ SÁ G Á N A K ELLENŐRZÉSE II.1 RÓ ZSA G ÁBO R K Ö Z L EM É N Y E K A N É PSZ Á M LÁ LÁ SI AD A TO K M EG BÍZH A TÓ SÁ G Á N A K ELLENŐRZÉSE II.1 RÓ ZSA G ÁBO R L akásism érvek A lakás tu la jd on jellege Ennél az ism érvnél nincs összehasonlítási

Részletesebben

M o lo k finn hulla dék g yűjtő rends zer a vilá g ba n

M o lo k finn hulla dék g yűjtő rends zer a vilá g ba n M o lo k finn hulla dék g yűjtő rends zer a vilá g ba n S zirá k y K lá ra ü g y ve ze tő 2 0 1 5.á p rilis 22. w w w.in n o p ro je c t.h u w w w.m o lo k.c o m k la ra @s zira k y.e u +36 20 470 4615

Részletesebben

Számítógépes hálózatok egységes tárgyalási módja az ISO-OSI szabvány

Számítógépes hálózatok egységes tárgyalási módja az ISO-OSI szabvány Számítógépes hálózatok egységes tárgyalási módja az ISO-OSI szabvány Tóth Tivadar mk. órgy. Egyetemi adjunktus Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Vezetés- és Szervezéstudományi Kar K o ru n k ta lá n

Részletesebben

UTASÍTÁSA A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERHELYETTESÉNEK. 0021. számú ÁBTL 4.2.-10-24/21/1962. Budapest, 1962. november 14.

UTASÍTÁSA A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERHELYETTESÉNEK. 0021. számú ÁBTL 4.2.-10-24/21/1962. Budapest, 1962. november 14. BELÜGYMINISZTÉRIUM SZIGORÚAN TITKOS! 10-24/21/1962. 100 A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERHELYETTESÉNEK 0021. számú UTASÍTÁSA Budapest, 1962. november 14. A MINŐSÍTÉS MEGSZŰNT az 1995. évi LXV. tv.

Részletesebben

ľ ú ĺ ę ĺ ú ľ ľ ĺ ü ľ ĺ ĺ ĺ ĺ ľ ľ ľ ł ĺ ú Ĺ ľ ű ě ę ö ú ĺ ź ű ű ö ľ ź ú í ĺ ľ ú ű ű íľ ę ö ľ źę ě ö ú ľ ń ĺ đ ę ú ě ý ú ö ö ě ú źú ź ĺ ĺ ú ú ł ú ľ í ű ú ĺ í ö ź ú ľ ĺ ľ ö ľ ľ ľ ú ľ ú ľ ľ Í ľ ĺ ľ ľ ĺ íĺ

Részletesebben

ADATOK CIGÁNY SZÜLÉSEK SZÁMÁNAK ALAKULÁSÁHOZ, BARANYA MEGYEI TAPASZTALATOK ALAPJÁN ( )

ADATOK CIGÁNY SZÜLÉSEK SZÁMÁNAK ALAKULÁSÁHOZ, BARANYA MEGYEI TAPASZTALATOK ALAPJÁN ( ) 520 KÖZLEMÉNYEK ADATOK CIGÁNY SZÜLÉSEK SZÁMÁNAK ALAKULÁSÁHOZ, BARANYA MEGYEI TAPASZTALATOK ALAPJÁN (1963 1980) D R. H ORVÁTH M IHÁLY Cigány csecsemők és általában a cigány lakosság számának alakulása számos

Részletesebben

ľ ú ľ ĺ ľ í ú ľ ľ ü ľ ĺ ľ ľ ľ ö ľ ö Íí ü ű ľ í ö ĺ ű ö ö í í ü ŕ ĺ í ü ű ö ę ö ľ ü ö ň źů í ĺ í ú ę ľ í ĺ ű ľ ö ź ö ú ö ý í ö ö ö ö ö ľ í ú í í ö ö ľ ö ö ľ ö ü ę öľ ź ö ĺ í ľ í ö ú ű ö ö ö ĺ ľ ĺ ę ľ ę

Részletesebben

K Ö Z C É L Ú F O G L A L K O Z T A T O T T A K A L K A L M A Z Á S Á V A L K A P C S O L A T O S F E L A D A T O K

K Ö Z C É L Ú F O G L A L K O Z T A T O T T A K A L K A L M A Z Á S Á V A L K A P C S O L A T O S F E L A D A T O K K Ö Z C É L Ú F O G L A L K O Z T A T O T T A K A L K A L M A Z Á S Á V A L K A P C S O L A T O S F E L A D A T O K G Y A K O R L A T I K É R D É S E K F E R E N C V Á R O S B A N ELŐZMÉNYEK AKTÍV KORÚ

Részletesebben

ľ ó ľ ľ ľ í ę ę ľ Ĺ ó ö ö ľ í ľ ú ť ľ ľ ü ó ö ö ü ľ ó í ľ ź ó Í óľ ľó ľ Ü ó ó ľ ľó ľ ľ ű ľ Ńź ľ í ź źę ľó ú ľľ Ü ń ľ ľ ó ľ ľ í ľ ú ł ó ó źľ ü ľ ű ľ ľ

ľ ó ľ ľ ľ í ę ę ľ Ĺ ó ö ö ľ í ľ ú ť ľ ľ ü ó ö ö ü ľ ó í ľ ź ó Í óľ ľó ľ Ü ó ó ľ ľó ľ ľ ű ľ Ńź ľ í ź źę ľó ú ľľ Ü ń ľ ľ ó ľ ľ í ľ ú ł ó ó źľ ü ľ ű ľ ľ ú ľ ľ ľ ú Í Ó ú ľ Ö ľ ľ ü ľ óľľ ű ö í ľ í ľ ľ ó ľ ľ ű ľ ľó ľ ł ľ ľ ö Í ľ ľ ľ öľ ö ľ ľ ó ł ö ľ ö ľ ľ ó ľ ö ľ ľ í ó ú ű ö ö ö ö ö ź ľ ľ ľó ó ó ö ľ ü ľ ü ľ ľ ó ľ ľ ľ í ę ę ľ Ĺ ó ö ö ľ í ľ ú ť ľ ľ ü ó ö ö

Részletesebben

Á ú ú ű ű ú ú Í ú ú Ö ű Ö ű Ö Ö ű ű ú ÍÍ Í ú Í Í Í Í Í ú ú

Á ú ú ű ű ú ú Í ú ú Ö ű Ö ű Ö Ö ű ű ú ÍÍ Í ú Í Í Í Í Í ú ú ú Á ú ű ú ú ű ú ű ű Ö Í ű ű Í ú Í ú Á Í ú ú ú Á ú ú ű ű ú ú Í ú ú Ö ű Ö ű Ö Ö ű ű ú ÍÍ Í ú Í Í Í Í Í ú ú Ö Í ű ű Í ű Ö Í Í Í ű Í ű Í ú ű ú Í Í ú ú ú ú Í ú Ü Á ú ű ú ű ű Í Í Í ű ú Ö ú ű ű Í Í Í Í ű ű Í

Részletesebben

MILYEN VÁLTOZÁSOKAT IDÉZNE ELŐ A RÁKBETEGSÉG MEGSZŰNÉSE? A TAEUBER PARADOXON VIZSGÁLATA

MILYEN VÁLTOZÁSOKAT IDÉZNE ELŐ A RÁKBETEGSÉG MEGSZŰNÉSE? A TAEUBER PARADOXON VIZSGÁLATA MILYEN VÁLTOZÁSOKAT IDÉZNE ELŐ A RÁKBETEGSÉG MEGSZŰNÉSE? A TAEUBER PARADOXON VIZSGÁLATA Az orvostudom ány fejlődését g y ak ran m érik a fejlődés előtti és u tán i várható átlagos élettartam különbségével.

Részletesebben

UTASÍTÁSA. Ksz. 14/27 vele 016/1970. BMH. utasítás BELÜGYMINISZTÉRIUM A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERHELYETTESÉNEK. 023.

UTASÍTÁSA. Ksz. 14/27 vele 016/1970. BMH. utasítás BELÜGYMINISZTÉRIUM A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERHELYETTESÉNEK. 023. Ksz. 14/27 vele 016/1970. BMH. utasítás BELÜGYMINISZTÉRIUM SZIGORÚAN TITKOS! Szám: 10-24/23/1967. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERHELYETTESÉNEK 023. számú UTASÍTÁSA Budapest, 1967. évi november

Részletesebben

Boldog, szomorú dal. 134 Tempo giusto. van gyer - me- kem és. már, Van. Van. már, fe - le - sé - gem. szo-mo - rít - sam? van.

Boldog, szomorú dal. 134 Tempo giusto. van gyer - me- kem és. már, Van. Van. már, fe - le - sé - gem. szo-mo - rít - sam? van. Boldog, szomorú dl Kosztolányi Dezsõ Soprn 13 Tempo giusto Lczó Zoltán Vince Alt Tenor Briton Vn már ke - nye-rem, bo- rom is vn, vn gyer - me- kem és Bss Vn Vn fe - le - sé - gem. Szí - vem mi-nek is

Részletesebben

datok sz a b á ly o zá sa

datok sz a b á ly o zá sa BELÜGYMINISZTÉRIUM TITKÁRSÁGA SZIGORÚAN TITKOS! 1 0-2 0 9 6 / 1 9 7 4. Jóváhagyom: B enkei András b e lü g y m in isz te r K Ö R L E V É L T á r g y : Az 1975. é v i n é p e ssé g ö ssz e í rá s e lő k

Részletesebben

ialgotarjáni BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM ÉVKÖNYVE

ialgotarjáni BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM ÉVKÖNYVE 197 6 ' * V e / cj^ xh/ \ (4 s /< /4 jfíc L /

Részletesebben

BELÜGYMINISZTÉRIUM I. FŐCSOPORTFŐNÖKSÉG I/III. (MŰSZAKI FEJLESZTÉSI) CSOPORTFŐNÖKSÉG ÜGYRENDJE

BELÜGYMINISZTÉRIUM I. FŐCSOPORTFŐNÖKSÉG I/III. (MŰSZAKI FEJLESZTÉSI) CSOPORTFŐNÖKSÉG ÜGYRENDJE BM I. FŐ CSO PO RTFŐ N Ö KSÉG M űszaki F ejlesztési C soportfőnökség S Z IG O R Ú A N T IT K O S! 99-48/ 5-13/ 1972. BELÜGYMINISZTÉRIUM I. FŐCSOPORTFŐNÖKSÉG I/III. (MŰSZAKI FEJLESZTÉSI) CSOPORTFŐNÖKSÉG

Részletesebben

Í Á ő é é é é é ő é ő é ő é Í Á Ú Á Á é ő é ő é é é é é ű é é é é é é é é Á é é é é é ú ú é é é é é é é ú é é é é é é é é é é é ő é é é é é é é é ű é

Í Á ő é é é é é ő é ő é ő é Í Á Ú Á Á é ő é ő é é é é é ű é é é é é é é é Á é é é é é ú ú é é é é é é é ú é é é é é é é é é é é ő é é é é é é é é ű é é é é Í Ó é é ü ő é é é ű ő ő ű é ő Í Ó ő ü é ő é ü é ő é é é é é é ú é ú Í Á é é é é é ű é é é é é é ú é ő é é é é ú é é é é é é é é é é é é é ő é é ő Í Á ő é é é é é ő é ő é ő é Í Á Ú Á Á é ő é ő é é

Részletesebben

í ű í í í ű ö ü ü ö ú ű ú ö ö í í í ű ö ü ü ö ö ö ö í í í ű ö ü ü ö ü ö í í í ű í ö í ö ö ű í ü ü ö í ö ö ö ü í í ű í ú ö ö ö ü ö ö ú ö ö ö ü ö ö ö ö

í ű í í í ű ö ü ü ö ú ű ú ö ö í í í ű ö ü ü ö ö ö ö í í í ű ö ü ü ö ü ö í í í ű í ö í ö ö ű í ü ü ö í ö ö ö ü í í ű í ú ö ö ö ü ö ö ú ö ö ö ü ö ö ö ö ö í ű ü ú ü ü ü ö ü ö ö ö í Ő É ö ö ö ü ö ö í í ö ü í ö ö í í É ö ö ű í Á É É ö ö í ö í í ü ö í É í í í ú ú í ű í í í ű ö ü ü ö ú ű ú ö ö í í í ű ö ü ü ö ö ö ö í í í ű ö ü ü ö ü ö í í í ű í ö í ö ö ű í

Részletesebben

ú ü ú ö ú í ü í ű ö ü ü ú ú ö ú ö íö í ú ü

ú ü ú ö ú í ü í ű ö ü ü ú ú ö ú ö íö í ú ü í ú ü ú ö ú í ü í ű ö ü ü ú ú ö ú ö íö í ú ü ö í ú ú í ü ü í í ö í ö í Ö í ű ü ü ö ú í ű í í ú í ö ö ú í ö ö ö í ü í ö ö í ű ű ö ö ü í í ű ö í í ü ö ü ü ö ö ö ö í í ü ö ö ö ö ü ü í í ű í ö ö ö ú ú í ű

Részletesebben

Ú ú ö é ö é Ú ú ö ű ö ö ű ö é ö ö é í í Ö ö í í Á Á Ó é ű ü é é ü ú é ü é ű ü é

Ú ú ö é ö é Ú ú ö ű ö ö ű ö é ö ö é í í Ö ö í í Á Á Ó é ű ü é é ü ú é ü é ű ü é ö é Ö í é ü Ú ú é Í Ú ú ö é Ö é ü é ü ö ö ö ü ö ö é é ö é é é é é ö ö ö ö é í ü é ü ö ü ü ú é ü Ú ú ö é Ö ö é é Ú ú ö é ö é Ú ú ö ű ö ö ű ö é ö ö é í í Ö ö í í Á Á Ó é ű ü é é ü ú é ü é ű ü é Á Á Ú ú ö

Részletesebben

ö ű é é é é é é ü é é é é ű é é ü é é é é é ó ó é Í é í é é é é ó ö é ö ö ö ó é é í é é é é Ő é é é ü ü é é é ö ö ö é ü é é í é ó ü é é ü é ó é ó ó é

ö ű é é é é é é ü é é é é ű é é ü é é é é é ó ó é Í é í é é é é ó ö é ö ö ö ó é é í é é é é Ő é é é ü ü é é é ö ö ö é ü é é í é ó ü é é ü é ó é ó ó é ö é ü ö ö Ö ú é ü ü é é é ó é é é é é ó é é Ö ö é é ó é é ó é é í é é ö ó ó ó ö ö ü é é ü é í ü é ö í é é é é é ü é ó é ü ö í í ó í ü Í é é é ü é é é ü é é ü ö ö ó ó é é í é é é é é é é Ö í ó é í ö é é

Részletesebben

ó ú ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ü ó ü ö ü ó Á Á Ő ű ü ó ó ó Í ó ü ú ü Á Á ű ö ó ó ó ó ö ü

ó ú ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ü ó ü ö ü ó Á Á Ő ű ü ó ó ó Í ó ü ú ü Á Á ű ö ó ó ó ó ö ü ö Ö Í Ú ú Í ó ú Ó ó Ú ú ö Ö ü ú ó ü ö ö ö ó ö ö ó ó ó ö ó ó ó ó ö ö ö ó ö ü ü ű ö ú ó ü ű ö ó ó ó Ú ú ö ű ö ó ó ú ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ü ó ü ö ü ó Á Á Ő ű ü ó ó ó Í ó ü ú ü Á Á ű ö ó ó ó ó ö ü Ö ö Í ö ű

Részletesebben

KOCSÁR MIKLÓS. Dalok magyar költ k verseire

KOCSÁR MIKLÓS. Dalok magyar költ k verseire KOCSÁR MIKLÓS Dalok magyar költk verseire Énekhangra és zongorára 2. Gyurkovics Tibor versei ÖLELJ MEG ENGEM, ISTEN 1. Fönn 2. Antifóna 3. Figura 4. Istenem LÁTJÁTOK FELEIM KÉRÉS EGYHELYBEN POR-DAL Kontrapunkt

Részletesebben

É ö É ó Á É ó ü Á Ő Ö ü ö Ö ő ü ö ő Ü ű ő ó ő ó ő ő ő í ö ö ö í ő ü ü ő ü ü ő ö ó ő ő ú ő ő ö ö ő ő ő ú ő ő ü ú

É ö É ó Á É ó ü Á Ő Ö ü ö Ö ő ü ö ő Ü ű ő ó ő ó ő ő ő í ö ö ö í ő ü ü ő ü ü ő ö ó ő ő ú ő ő ö ö ő ő ő ú ő ő ü ú Ő Ö ö Á ö Á Á ó É ö É ó Á É ó ü Á Ő Ö ü ö Ö ő ü ö ő Ü ű ő ó ő ó ő ő ő í ö ö ö í ő ü ü ő ü ü ő ö ó ő ő ú ő ő ö ö ő ő ő ú ő ő ü ú ő ú ő ö Ö ö ö ö ő ú ö ü ő ú ő ö ő ő ö ő ö ó ő ö ö ö ő ó ö ü ö ü ő ű í ű ó

Részletesebben

íő ö Ú ö ö ő í ű í ű í í ű ö í ö Ü ö

íő ö Ú ö ö ő í ű í ű í í ű ö í ö Ü ö ő ö É Á Ő Á Á ő ű ö ő Ü Á ő ű ő ű ő ö ö í ő í ő íő ö Ú ö ö ő í ű í ű í í ű ö í ö Ü ö ő ö ű ö ü ö ö ö ö í Ü ű ö ő ö ő ü í ö ü ő ő ő í Ü í Ú Ü ő ö ő ö ő ű ö ő ő ü ő ő ő Á ő ő ö ö ő ő ő ő ö ő í ő í í ő ő

Részletesebben

Két és több nyelvű tézaurusz készítésének tapasztalatai az építésügyi tájékoztatásban

Két és több nyelvű tézaurusz készítésének tapasztalatai az építésügyi tájékoztatásban Két és több nyelvű tézaurusz készítésének tapasztalatai az építésügyi tájékoztatásban TEREB ESSY Ákos A té z a u ru s z o k e g y re s z é le se b b k ö rű a lk a lm a z á s a s z ü k s é g s z e rű e

Részletesebben

G-5/a Hk.3/74.mh.ut.

G-5/a Hk.3/74.mh.ut. BELÜGYMINISZTÉRIUM G-5/a Hk.3/74.mh.ut. SZOLGÁLATI HASZNÁLATRA! UTASÍTÁS A HIVATÁSOS SZEMÉLYI ÁLLOMÁNY RUHÁZATI ELLÁTÁSÁRA ÁBTL - 4.2. - 10-26/6/1968 /1 BM I/II. CSOPORTFŐNÖKSÉG KIADVÁNYA 19 6 8 BELÜGYMINISZTÉRIUM

Részletesebben

é ö é ü ĺ é é ź ü ö í í é í ó ö é ű ó ö é ü é é é ü ö é Í é ó ú ü ö ö ó Í é ń é ü é é í é ó ó é ó ó é é ý ü é í ú é é í é é ü ó ö é ö é ź Í ü ü é é ó

é ö é ü ĺ é é ź ü ö í í é í ó ö é ű ó ö é ü é é é ü ö é Í é ó ú ü ö ö ó Í é ń é ü é é í é ó ó é ó ó é é ý ü é í ú é é í é é ü ó ö é ö é ź Í ü ü é é ó é ü ü ó ĺ é ĺ é ó ź ü é é ĺ é é Ą ó é ó ö ö ö í í é é é ĺ ę ó ó í ö í ó ó ó ó é Ĺ ĺ é é é ĺó Ü ó é Ü é ĺ í ĺ ó ó ó Ü ĺ ó é é ü Ü é ĺ é é é é ü Ü ź ł é é í é Ü ö Ĺ ü Ü ĺí í ó í ó é ó é ö é é ó ö ó ó Á é

Részletesebben

DEMOGRÁFIA 3. ÉVF. 2. S Z Á M BUDAPEST

DEMOGRÁFIA 3. ÉVF. 2. S Z Á M BUDAPEST DEMOGRÁFIA N É P E S S É G T U D O M Á N Y I F O L Y Ó I R A T 3. ÉVF. 2. S Z Á M BUDAPEST 19 6 0 A SZE R K E SZ TŐ B IZ O T T S Á G TAGJAI: ACSÁDI GYÖRGY, BARS Y GYULA, ERD EI FERENC, HAH N GÉZA, HUSZÁR

Részletesebben

é ü ö ü é í ó

é ü ö ü é í ó é ü ö ü é é ü ö Ü É Á Á É é ú ö é í é é ű ö ő ö í ó é ü ö ü é í ó é ü ö ü é ü é ö é ű ö é é ó é é é ö é é ü é ó ó é ö é ő ö é é é ü é ö ü ő ö é ö é ő ő ó é ö é é ö ó ó ó ó é ö é ö ü é í ő ó é é ö é é í

Részletesebben

021. sz á m ú PARANCSA

021. sz á m ú PARANCSA f BELÜGYM INISZTÉRIUM S z ig o r ú a n titk o s! Szám: 10-21/21/1967. é A M a g y a r N é p k ö z tá r sa s á g B e lü g y m in i s z t e r é n e k 021. sz á m ú PARANCSA Hatályonkívülhelyezve:10-21/26/72

Részletesebben

Optikai alapfogalmak III.

Optikai alapfogalmak III. Optikai alapfogalmak III. A fókusztávolság nyújtása és rövidítése Távcsövünk n a g y ítá s á t az (5 ) k é p le t a d ja meg (M eteor 1991/3. 10. o. ). Ez a la p já n a n a g y ítá s t vagy rövidebb fókuszé

Részletesebben

A Z 1959/60-A S ÉVEKBEN

A Z 1959/60-A S ÉVEKBEN M A G Y A R O R S Z Á G FALUSI ÉS V Á R O SI N É P E S S É G ÉNEK H A L A N D Ó S Á G I V IS Z O N Y A I A Z 1959/60-A S ÉVEKBEN PA LLÓ S EM IL A városi és falusi emberek életkörülményeinek különbsége

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség LevélCÍ lei.- + 36 1 51 A DOKUMENTUM ELEKTRONIKUSAN H ITELESÍTETT * HTTELESSéG EUENfieZtStM EZ KAlTlNTSÜSí IC iktatószám: ki/jh01-08342/2015/mlsz Ügyiratszám: be/sfp-08342/2015/mlsz

Részletesebben

LEGYEN MÁS A SZENVEDÉLYED!

LEGYEN MÁS A SZENVEDÉLYED! E g y ü t t m z k ö d é s i a j á n l a t L E G Y E N M Á S A S Z E N V E D É L Y E D! 2. E F O P - 1. 8. 9-1 7 P á l y á z a t i t e r v e z e t 3. 0 ( F o r r á s : w w w. p a l y a z a t. g o v. h u

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ. 44. szám. Ára: 250, Ft

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ. 44. szám. Ára: 250, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ 44. szám Ára: 250, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ 44. szám TARTALOMJEGYZÉK 2008:

Részletesebben

ú ľ ľ ä ú ľł Łř äľľ ź ź ó ľ ú Ö ö ó ó ó ź ę ő ö ő ö ó ö ę ó ó óö ö óö ö ő ő ő ő ć ö ó ő ő ó ö Á ľ ö ó ő ő ü ö ű ö ő ö ó ľ ú Ö ü ű ö ö ö ń ź ü ľ ö ľő ő ü ę ö ő ó ö ö ö ę ľü ľ ö ü ö ö ó ü ľ ö ö ú ö ő ő ź

Részletesebben

ú ľ ľ ú ľ ő ú ő ľ ü ľ ö ľ Í ľ öľ Á ő ő ö ľ ľ ú ü ö ö ú ö ü ľ ű ö ő ľ ö í ő č ő ľ ö í ľ ľ Ĺ í ö ř Ĺ ö ö ő ö ľ ö ä ľ í í ö ő ő í ä ü ľ ľ ľ ü ő ü ö ö í ä

ú ľ ľ ú ľ ő ú ő ľ ü ľ ö ľ Í ľ öľ Á ő ő ö ľ ľ ú ü ö ö ú ö ü ľ ű ö ő ľ ö í ő č ő ľ ö í ľ ľ Ĺ í ö ř Ĺ ö ö ő ö ľ ö ä ľ í í ö ő ő í ä ü ľ ľ ľ ü ő ü ö ö í ä ú ľ ľ ú ľ ő ú ő ľ ü ľ ö ľ Í ľ öľ Á ő ő ö ľ ľ ú ü ö ö ú ö ü ľ ű ö ő ľ ö í ő č ő ľ ö í ľ ľ Ĺ í ö ř Ĺ ö ö ő ö ľ ö ä ľ í í ö ő ő í ä ü ľ ľ ľ ü ő ü ö ö í ä ő ľ ľ ú ű ö ö ľ ö öľ ö ü öľ í ľ ö ö öľ í ą ö ľ ö ľ

Részletesebben

fi*ggrfifi*rfi # qüt4t aas g gg E.H EüI Í,* El gql ühe Hfi {l ajr s<t ñrli 3il Éd ; I.e! Ffd 'á ru ;Én 5c'ri n ír^ -Ei =: t^ úu o 4

fi*ggrfifi*rfi # qüt4t aas g gg E.H EüI Í,* El gql ühe Hfi {l ajr s<t ñrli 3il Éd ; I.e! Ffd 'á ru ;Én 5c'ri n ír^ -Ei =: t^ úu o 4 r < 7, 3t f. 3il d ; &2 t^ u l)", 1l' t, ; t ) * {l: r,ü d,. ti ó. n ír^ ;n.e! 5r fd 'á \D *N 5'ri ñrli -i : N:, i! l f,. (, u.r f p C,) ] i'{ p t..l rl) in f ü,! () r s

Részletesebben

ÉS A Z A G R Á R N ÉPSŰ R Ű SÉG A LAKU LÁSA*

ÉS A Z A G R Á R N ÉPSŰ R Ű SÉG A LAKU LÁSA* A n é p s ű r ű s é G e Gy e s k é r d é s e i ÉS A Z A G R Á R N ÉPSŰ R Ű SÉG A LAKU LÁSA* ERDEI FERENC A te rü le t és a népesség viszonya egyfelől dem ográfiai problém a, m ásfelől gazdasági kérdés,

Részletesebben

Garay János: Viszontlátás Szegszárdon. kk s s. kz k k t. Kö - szönt-ve, szü-lı - föl-dem szép ha - tá-ra, Kö - szönt-ve tı-lem any-nyi év u-

Garay János: Viszontlátás Szegszárdon. kk s s. kz k k t. Kö - szönt-ve, szü-lı - föl-dem szép ha - tá-ra, Kö - szönt-ve tı-lem any-nyi év u- aray János: Viszonláás Szegszáron iola Péer, 2012.=60 a 6 s s s s s so s s s 8 o nz nz nz nz nzn Ob. Blf. a 68 s C s s s s am s s n s s s s s s a s s s s s o am am C a a nz nz nz nz nz nznz nz nz nz nz

Részletesebben

мáма бáбушка пáпa дéдушка дóчка тётя A hivatalosabb мать (anya) és дочь (leánygyermek) szavak többes száma: мáтери, дóчери.

мáма бáбушка пáпa дéдушка дóчка тётя A hivatalosabb мать (anya) és дочь (leánygyermek) szavak többes száma: мáтери, дóчери. УРÓК ВТОРÓЙ 2. 1. а. Keressen meg a betűnégyzetben 11 szót a TK 2/ЛГ/1. (20. old) szavai közül! A sza vak balról jobbra és föntről lefelé állnak, keresztezhetik egymást, illetve sarkaikkal érintkezhetnek.

Részletesebben

A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL N ÉPESSÉGTUDOMÁ NYI KUTATÓ INTÉZETENEK ÉS A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA DEMOGRÁFIAI BIZOTTSÁGÁNAK KÖZLEMÉNYEI 43.

A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL N ÉPESSÉGTUDOMÁ NYI KUTATÓ INTÉZETENEK ÉS A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA DEMOGRÁFIAI BIZOTTSÁGÁNAK KÖZLEMÉNYEI 43. A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL N ÉPESSÉGTUDOMÁ NYI KUTATÓ INTÉZETENEK ÉS A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA DEMOGRÁFIAI BIZOTTSÁGÁNAK KÖZLEMÉNYEI 43. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Népességtudom ányi Kutató

Részletesebben

ő ő ź ź ő Ĺ ź ő ő ĺ ü ĺ ľ ĺ ľ ú í ú í ľ í í ĺ ľ í üľ ú ő ľ ő ó í í ľ í ü ö ź đź ü ł ľ ľ ü ź ő ö ő ü ĺí ź ő ľ ĺ ĺí ó ő ź ĺ ź ő ľ ő ĺ í ó ó ő í ń ó ľ ź ĺ ĺ í ľľ ĺ ľĺ Ĺ ű ú í ľ ĺľ ľ ú ľ ľ ĺ ú í ó ľ ľ ó ľ

Részletesebben