ELÉGSÉGES-E A MAI MAGYAR NYUGDÍJRENDSZER? ÖNGONDOSKODÁSI LEHETŐSÉGEK

BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR KÜLGAZDASÁGI SZAK Nappali tagozat Tőzsde-pénzintézetek szakirány ELÉGSÉGES-E A MAI MAGYAR NYUGDÍJRENDSZER? ÖNGONDOSKODÁSI LEHETŐSÉGEK Készítette: Kovács József Budapest, 2006

Tartalomjegyzék Bevezető... 6 90-től 97-ig... 7 A magyar nyugdíjrendszer 1997-es reformja... 9 I. A magyar nyugdíjrendszer bemutatása... 10 I.1. A nyugdíjreform által létrejött hárompilléres nyugdíjrendszer... 10 I.1.1. A fenntarthatatlan társadalombiztosítási nyugdíjrendszer... 11 I.1.1.1. Az ország implicit adóssága... 11 I.1.1.2. A rendszer fenntarthatatlanságának okai... 12 I.1.1.3. Amiken változtatni lehetne... 16 I.1.1.4. Módosuló nyugdíjszámítási szabályok... 19 I.1.1.5. Súlyos tényező: az emberi tájékozatlanság... 20 I.1.2. A magánnyugdíjpénztárak rendszere... 21 I.1.2.1. A 2. pillér indulása... 21 I.1.2.2. Befizetés és felhalmozás... 22 I.1.2.3. A befektetés szerkezetének kialakulása induláskor... 22 I.1.2.4. A befektetések mai helyzete... 23 I.1.2.5. A nyugdíjpénztári tagok díjterhelése... 23 I.1.2.6. Esettanulmány a nyugdíjpénztári felhalmozásról... 25 I.1.3. A harmadik pillér... 28 I.1.3.1. A pénztárak adókedvezménye... 28 I.1.3.2. A pénztári tagok díjterhelése... 29 I.1.3.3. A kiegészítés modellje... 30 II. A nyugdíjrendszeren kívüli megtakarítási formák... 32 II.1. Nyugdíj-előtakarékossági számla (4. pillér)... 32 II.2. Befektetési alapok... 34 II.2.1. Az ING Befektetési Alapjai... 34 II.2.2. Az alapok működésének feltételei... 34 II.2.3. Az ING Befektetési Alapok és költségeik... 35 II.2.4. Adóvonatkozások... 36 II.3. Biztosítások... 37 II.3.1. Unit-linked biztosítások... 37 3

II.3.2. Járadékbiztosítások... 38 III. Az ING biztosító unit-linked típusú termékei... 39 III.1. Egyszeri díjas Unit-linked választék... 39 III.1.1. Befektetési szerkezet... 40 III.1.2. Az egyszeri díjas Unit-linked biztosítások költségszerkezete... 40 III.1.3. A biztosítás maradékjogai... 43 III.1.4. Az ügyfelek tájékoztatása... 43 III.2. Folyamatos díjas unit-linked választék... 44 III.2.1. Forint alapú Unit-linked... 44 III.2.1.1. Adókedvezmény... 45 III.2.1.2. A szerződés megkötése... 45 III.2.1.3. Költségszerkezet... 46 III.2.1.4. Esettanulmány eseti díjakról... 47 III.2.1.5. Maradékjogok... 48 III.2.2. Élet-plusz... 49 III.2.2.1. Az Élet Plusz költségszerkezete... 49 III.2.3. Euró alapú unit-linked... 50 III.2.3.1. Befektetési szerkezet... 50 III.2.3.2. Biztosítási szolgáltatás... 51 III.2.3.3. Díjfizetés... 51 III.2.3.4. Az Euro Alap unit-linked költségszerkezete... 51 III.2.3.5. Adókedvezmény... 52 III.2.3.6. Maradékjogok... 52 IV. Összefoglalás... 53 IV.1. Irányt mutató szakmai viták... 54 Melléklet... 56 Felhasznált irodalom... 62 4

Táblázatok és ábrák jegyzéke Táblázatok Időskori függőségi arány... 16 Magánnyugdíjpénztárak díjterhelése... 24 A magánnyugdíjpénztári járadék összege... 26 Önkéntes nyugdíjpénztárak díjterhelése... 30 Többletjóváírás rendszeres díjra... 46 Többletjóváírás eseti díjra... 46 Ábrák A 65 éves és idősebb népesség a 19-64 éves korúak százalékában... 15 Születéskor várható élettartam (években) Magyarország, 1975-2050... 17 A magánnyugdíjpénztári felhalmozás alakulása... 25 Várható nyugdíjba meneteli korhatárok... 27 5

Bevezető Visszatekintve az elmúlt évtizedre az egész világon a nagy társadalmi biztonsági rendszerek s bennük a nyugdíjrendszer átalakításának voltunk tanúi. Az elmúlt évtizedben Magyarországon is nagyon sok változás történt e téren. Mivel a nyugdíjrendszer hosszú időre, alapvetően befolyásolja a népesség döntő részének életfeltételeit, jelentős hatást gyakorol a gazdaságpolitikára és az állami költségvetés mozgásterére, ezért nagyon fontos, hogy azt gondosan tervezzék meg. 1 Banyár József és Mészáros József ezekkel a gondolatokkal vezették be nyugdíjrendszerről szóló elemzésüket az Egy lehetséges és kívánatos nyugdíjrendszer című könyvükben. A 2003-ban készült mű ma is nagyon aktuális, e bevezető második mondata pedig a legfontosabb gondolatot fogalmazza meg. A nyugdíjrendszer kialakulása is hosszú időre vezethető vissza. Alapja az emberiség fejlődésének útja, vagyis hogy az egyes emberek fokozatosan kilépnek a törzsi vagy nagycsaládi kötelékekből, és egyre egyedülállóbbá, individuálissá válnak. Ez a folyamat szorosan összefügg azzal, hogy a régi törzsi, nagycsaládi kapcsolatok helyét egyre kifinomultabb, strukturáltabb társadalmi rendszerek veszik át, melyek intézményrendszereiken keresztül biztosítani tudják az egyén érdekeit és szükségleteit. A biztosító intézmények kialakulása a nagyközösség tagjait ért károk egyre szélesebb körben történő porlasztásával kezdődött. A teherviselők körének egyre szélesebbé tételével, majd jogosultságaik formalizálásával egyenes úton haladtak az intézményesülés felé, s a rendszert egyre inkább függetlenné tették az egyes egyén teherviselő képességétől. Ez a folyamat persze szorosan összefügg a társadalmak gazdagodásával, az emberek napi szükségleteik kielégítésének szorításától szabadulva a jövő tervezése felé kezdtek fordulni, melyhez egyre több eszköz állt rendelkezésükre. Sajnos, ha az időskori ellátás szempontjából nézzük e történetet a fejlődés komoly gondokat okozott a nagycsalád azon idős tagjai számára, akikről a rokoni kapcsolatok fellazulása miatt nem maradtak gondoskodók. Tehát a családok felbomlásával a politika szembe találta magát egy nagyszámú öreg népességgel, amely képtelen már magáról gondoskodni, és más se gondoskodik róluk. 1 Banyár József Mészáros József: Egy lehetséges és kívánatos nyugdíjrendszer(bevezető) 6

Másrészt a politikának arra is rá kellett döbbennie, hogy hiába ösztönzi az aktívakat az öregkorra történő takarékoskodásra, próbálkozása nagyrészt süket fülekre talál. Mindezek miatt a politika egyre szélesebb rétegek körében kényszertakarékosságot írt elő. Kézenfekvő volt az állami alkalmazottak és munkások körében kezdeni, ahol már ténylegesen megvalósult a bérből élés, s ahol ezáltal már nagyszámban fel is bomlottak a biztonságot adó nagycsaládok. A kényszertakarékosságot az állam szociális segélyező rendszerrel egészítette ki azoknak, akiknek takarékoskodása nem volt kellő mértékű ahhoz, hogy időskori ellátásukat önmaguk fedezzék. A rendszer bevezetésével és működtetésével elérték a kívánt célt, egyre szélesebb rétegekre terjesztették ki, amikor kitörtek az egész Európán végigsöprő háborúk, s a nyugdíjrendszer mögött álló összes tartalék megsemmisült. A lebombázott épületekben tönkrementek a kifizetésekre szóló értékpapírok, az állam pedig csődbe ment. Az állam ebben a helyzetben, látva a sok ellátatlan időskorút, illetve azokat, akiknek életpályájuk során összegyűlt kényszer-megtakarítása a háború miatt elveszett, választás elé került: vagy kölcsönt vett fel, s ebből a kölcsönből finanszírozta az esedékessé váló nyugdíjakat, vagy (ahogyan Magyarországon is történt) államosítás során feltőkésítették a nyugdíjrendszert. Mindkét esetben felállították a felosztó-kirovó nyugdíjrendszer intézményét, amely két funkciót valósított meg: a nyugdíjcélú kényszer-megtakarítást és az időskori jövedelemredisztribúciót. A rendszer egészen a 90-es évekig sikeresen működött, azonban az évtized elején általánossá vált privatizáció során az állami vagyon nyugdíjvagyon jellege gyakorlatilag elfelejtődött, s maradt egy külső államadósságon alapuló felosztó-kirovó rendszer. 2 90-től 97-ig Így már a rendszerváltáskor széles körben elfogadottá vált, hogy szükség van az egységes, kötelező társadalombiztosítási rendszer alapvető reformjára. Az örökölt felosztó-kirovó rendszert igazságtalannak, nem megfelelőnek és fenntarthatatlannak tekintették; pénzügyi problémái tovább súlyosbodtak a rendszerváltás gazdasági átalakulása folyamán. 2 Banyár József Mészáros József: Egy lehetséges és kívánatos nyugdíjrendszer 7

Ugyanakkor az is világossá vált, hogy a jövőben csak olyan rendszer lesz életképes, amely számol az öngondoskodással. Ez pedig olyan saját számlás megtakarítási rendszer létrehozását igényli, amely beleépülve a társadalombiztosítási rendszerbe, vagy amellett külön ágként működve, tagjai számára biztosítja azokat a kiegészítő - egyes esetekben pótló jellegű - szolgáltatásokat, amelyeket az általuk vállalt tagdíjak vagy egyéb hozzájárulások lehetővé tesznek. Magyarországon az első, átfogó nyugdíjreform-javaslat 1991-re nyúlik vissza, amikor országgyűlési határozattal egy hárompilléres megközelítést hagytak jóvá. Az első pillér a költségvetésből finanszírozott, egyösszegű állampolgári alapnyugdíj volt; a második pillér keresethez kapcsolt, járulékból finanszírozott járadékot jelentett, szoros összefüggéssel a járulék és a járadék között; a harmadik pedig egy önkéntes, kiegészítő pillért takart. Az első két pillér állami, a harmadik magánigazgatású lett volna. A határozat célja az volt, hogy különválassza a szociális támogatási funkciót, amelyet az első pillér valósított volna meg, a szociális biztosítás funkciójától, amelyet a második pillér vett volna át. Ez az 1991- ben elképzelt hárompilléres tervezet azonban sohasem valósult meg a gyakorlatban, kivéve az önkéntes nyugdíjpénztárak bevezetését, amelyek létrehozták a harmadik pillért. A 90-es évek folytatásában azonban mind nyilvánvalóbbá vált, hogy az állami felosztókirovó nyugdíjrendszer egyre kezelhetetlenebb terhet ró az országra. A hozzájárulás és az ellátás kapcsolatának gyengesége, valamint a kedvezőtlen demográfiai hatások folyamatosan növelték a nyugdíjkiadásokat. Ez pedig növekvő költségvetési hiányt, emelkedő inflációt, illetve az egyéb szociális, vagy oktatási kiadások csökkentésének kényszerét okozta. 1994 végén államháztartási reformbizottságot hoztak létre a helyzet megoldására. Tanácsukat a meglévő állami felosztó-kirovó rendszer alapos átstrukturálását - végül nem fogadták el. A reformot bíráló társadalombiztosítási szakértők által az új rendszer számos alkalommal súlyos bírálatokat kapott. A bírálók szerint a reform túlzottan radikális lépés, mivel a szakítás a korábbi rendszerrel két alapvető változást is eredményez: kollektív helyett egyénivé válik az időskorról való gondoskodás, másrészt pedig az öregségi nyugdíjak fő szolgáltatója már nem állami, hanem piaci intézmény lesz. Ez pedig előre felvet bizonyos garanciális problémákat. 8

A jövőbeli nyugdíjak színvonala a nyugdíjtőke hozamrátáihoz kötődik, így a befektetési kockázatot a biztosítottak viselik. A magas infláció veszélyezteti a felhalmozott nyugdíjtőke reálértékét ezzel a kockázattal szemben pedig egy magánnyugdíjalap nem tud biztosítani. További problémát jelent az is, hogy a nyugdíj-szolgáltatás legnagyobb részét kitevő intézmény a piaci kockázatoknak is ki van téve. Kis ország lévén, Magyarország tőkepiacára is jelentős hatással vannak a nagy pénzügyi piacok, ezek mozgása, esetleges összeomlása súlyos veszteséget okozhat a nyugdíjalapoknak. Végül pedig azt is megjegyezhetjük, hogy a tőkésítésre való áttérés nem védi meg automatikusan az időskori biztonsági rendszereket a demográfiai kockázattól. A magyar nyugdíjrendszer 1997-es reformja A hosszan tartó szakmai viták és egyeztetések után 1997-re elkészült a magyar politikai élet döntéshozói által elfogadott reform, mellyel szakítottak az ország hagyományos társadalombiztosítási rendszerével és részlegesen privatizálták az időskori ellátásról történő gondoskodást. A nyugdíjbiztosítás rendszerének átfogó reformja 1998. január 1-jén lépett hatályba. Az előző rendszer jelentős átalakításának célja a nyugdíjasok védelme mellett a pénzügyi fenntarthatóság megerősítése volt. A reform választás elé állította mindazokat, akik szolgálati éveik letöltését már az előző társadalombiztosítási rendszerben megkezdték. Továbbra is maradhattak kizárólagosan a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben, de be is léphettek valamelyik magánnyugdíjpénztárba, megtartva tagságukat a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben is, csökkentett nyugdíjjárulékkal és csökkenő jogszerzéssel. A társadalombiztosítási nyugdíjrendszerből teljesen kilépni nem lehetett, senki sem választhatta azt, hogy kizárólag a magánnyugdíj-rendszerben legyen tag. Mindazok, akik átléptek, a vegyes rendszer tagjai lettek, s az átlépéssel lemondtak a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben az átlépésig megszerzett jogaik negyedéről. Az átlépőknek azonban a jogszabály megengedte, hogy 2000 végéig megváltoztassák döntésüket, és veszteség nélkül visszaléphessenek a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe. A pályakezdők nem választhattak, számukra a vegyes rendszer kötelező volt. Ez a szabályozás garantálta, hogy hosszú távon a vegyes rendszer kizárólagossá váljon. 9

I. A magyar nyugdíjrendszer bemutatása I.1. A nyugdíjreform által létrejött hárompilléres nyugdíjrendszer A 3 pillér a következő: Az első, a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer, mely továbbra is felosztó-kirovó elven, állami irányítás alatt működik. Az új, második pillér teljesen tőkefedezeti elven működik: a biztosított pénztártagok befizetett tagdíjai tőkét képeznek, amely fedezetül szolgál a nyugdíjszolgáltatáshoz. A harmadik pillér az 1993-tól bevezetett önkéntes nyugdíjpénztári rendszer, melyhez a tagok önkéntesen csatlakozhatnak, és amelyben minden pénztártag a befizetése alapján részesedik a szolgáltatásokból. Az első és második pillérből álló vegyes rendszerben a dolgozóknak körülbelül 60%-a vesz részt, míg az első pillérben maradók aránya körülbelül 40% lett az átlépések után (a dolgozók körülbelül 48%-a lépett át önként az új rendszerbe). Azoknak a dolgozóknak, akik önkéntes döntésük alapján átléptek a vegyes rendszerbe, a társadalombiztosítási nyugdíjuk lecsökken. Összege az 1997-ig szerzett nyugdíjjogosultságuk 75%-a lesz. Az átlépést tehát akkor nevezhetik hasznos döntésnek, ha a magánnyugdíjpénztári befizetéseik hozamai ellentételezni fogják ezt a veszteséget. Számítások szerint annak a személynek, aki már legalább 17 évet dolgozott az előző nyugdíjrendszerben, érdemes volt maradnia, mivel az átlépéssel elvesző nyugdíjjogosultságát már nem tudná kitermelni az új rendszerben. Sajnálatos az tény minden átlépőnek, hogy egyelőre még a kezdeti remények sem teljesülnek a magánnyugdíj-pénztárak hozamait illetően. A már több mint 8 éve működő pénztárak befektetési politikája sokkal nagyobb hangsúlyt fektetett a kockázatok mérséklésére, mint a magasabb hozamok elérésére. Továbbá olyan nagy költséghányaddal dolgoznak ezek a pénztárak, hogy végeredményben éppen csak megőrzik a befizetések reálértékét. 10

I.1.1. A fenntarthatatlan társadalombiztosítási nyugdíjrendszer A társadalombiztosítási nyugdíjrendszerből jelenleg a GDP majdnem 3%-át elérő összeg hiányzik, finanszírozása évente ekkora hiányt és államadósságot termel. Ennek hozzávetőlegesen fele a magánnyugdíjpénztárakba fizetett járulékok miatti kiesés fedezete, amely nem számít valós hiánynak, hiszen ebből majd alacsonyabb nyugdíjfizetési kötelezettsége is lesz az államnak. A másik meghatározó rész azonban valós deficit. Tavalyi évben a nyugdíjkiadások mintegy 400 milliárd forinttal haladták meg azt az összeget, amely a járulékfizetésekből befolyt az állami nyugdíjpillérbe. Ha a nyugdíjra jogosultak számát megszorzom a havi átlagnyugdíjak összegével, kiderül, hogy a bevételekből alig több mint tíz havi járandóságot lehetne kifizetni, mialatt a kormányok a tizenharmadik havi nyugdíjat is évek óta kiosztják. I.1.1.1. Az ország implicit adóssága Országunk irányítói jelenleg azon dolgoznak minden erejükkel, hogy az euró bevezetéséhez szükséges kritériumoknak képesek legyünk megfelelni, ennek egyik pontja a költségvetési hiány leszorítása a GDP 3%-a alá. Mivel az őszi változások sorozatában az egyik fix pontot a kormányfő azon kijelentése jelentette, miszerint nem enged a 13. havi nyugdíjak kifizetéséből, ez előre vetítette azt, hogy ennek a költségét is máshonnan kell előteremteni, más szóval elvonni, ha nem akarja, hogy tovább növekedjen a hiány. Ha nem nézek semmilyen nemzetközi politikai, illetve gazdasági kötelezettségvállalást, melyet uniós belépésünkkel vállaltunk, és feltételezem, hogy a jelenlegi finanszírozási helyzet továbbra is fennmarad (vagyis minden évben 3% hiányát kell finanszírozni az állami nyugdíjrendszernek), akkor ezzel együtt fennmarad a nyugdíjrendszer implicit adóssága is. Ez a szám azt fejezi ki, hogy mekkora vagyonra lenne szüksége az államnak ahhoz (kockázati díjaktól mentesen), hogy képes legyen finanszírozni a nyugdíjfizetéseket. Ez az összeg ma a nemzeti össztermék 240 százalékára tehető a Magyar Nemzeti Bank becslései alapján 3. Nyugdíjrendszerünk implicit adóssága a reform évében 59%-ra rúgott. A rendszer eladósodottságán a nyugdíjjárulék 4,5%-os csökkentése közel a GDP 100%- ával rontott, 152%-ra emelve azt. A 13. havi nyugdíj hatása a GDP további közel 50%-a, s 3 Orbán Gábor Palotai Dániel: A magyar nyugdíjrendszer fenntarthatósága 22.o. 11

így az eredeti, 1997-es nyugdíjreform-kori 59%-os GDP-arányos nettó implicit eladósodottságot ez a két hatás 198%-os szintre vitte fel. Ezt a további egy-egy százalékpontos, jogszabályban már szereplő beígért járulékcsökkentés még közel 40 százalékponttal tovább rontja, és adja a jelzett körülbelül 240 GDP százalékos implicit hiányt. Az egyetlen ok, hogy a pénzpiacok csak kismértékben veszik figyelembe ezt a mutatót a magyar állampapírok árazásánál, pont az, hogy szintén fenntarthatatlannak ítélik meg a helyzetet, és számítanak a pozitív változásra. I.1.1.2. A rendszer fenntarthatatlanságának okai A fenntarthatatlanság egyik fő oka, hogy szűk a járulékfizetők köre. Az EU országai közül Magyarországon messze a legalacsonyabbak között van az adófizetési hajlandóság. Miután a közszolgáltatások jelentős része olyan, hogy annak hasznából mindenki részesül, még akkor is, ha személyesen nem járul hozzá a költségekhez, ezért senki sem érez elegendő ösztönzést arra, hogy önként fizessen. Ennek egyik legegyszerűbb módja, ha eleve eltitkoljuk munkaviszonyunkat, vagy csak a minimálbér összege után fizetjük azt meg. Egy másik módszer pedig a munkajövedelem vállalkozói bevételként történő kimutatására ösztönöz. Azok akik eleve eltitkolják munkaviszonyukat súlyos kockázatnak teszik ki magukat, ezzel azonban sokan nincsenek is tisztában. Aki nem rendszeresen vagy nem teljes munkaidőben dolgozik - például idénymunkát vállal az nem csak éves átlagban jár rosszul. Csakhogy számukra a munkaadók legtöbbször nem kínálnak választási lehetőséget: vagy feketén dolgoznak, vagy sehogy. A potyautasok másik része - akinek akár még lenne is lehetősége bejelentve dolgozni - sajnos még ma is azt hiszi, hogy a nyugdíj-megállapítás alapja az utolsó néhány évben bevallott kereset. Mindvégig a minimálbéres konstrukcióban dolgoznak hiszen több marad zsebben és bevárják az utolsó pár évi magasabb befizetési kötelezettséget. Azonban ez nem így van! Az új törvények szerint az 1987-et követő minden év keresete beleszámít a nyugdíjalapba. Így az éveken, évtizedeken át folytatott munkajövedelem- 12

eltitkolás hátrányosan fogja érinteni mindazokat, akik megszerzik ugyan a nyugdíjjogosultságot, de nyugdíjba vonulásuk után még hosszú ideig élnek. A minimálbérre bejelentett dolgozók száma pedig napjainkban az 1.900.000 főt is meghaladja! A foglalkoztatási kedvezményes rendszerből részesülők nem nevezhetők potyautasoknak, túlzott kedvezményeikkel mégis nagy terhet jelentenek a nyugdíjrendszernek. A fegyveres testületek tagjai, a bányászok és a művészek már 25 év szolgálati év után elmehetnek nyugdíjba és rájuk jelenleg még érvényes az is, hogy a nyugdíjazást megelőző utolsó év keresete alapján állapítják meg a nyugdíjukat. Módosítás itt biztosan várható, hiszen ekkora kedvezmény már erősen igazságtalan, még akkor is, ha munkakörüket nézzük. A javaslat szerint a szolgálati idő szerinti jogosultsági feltétel egyelőre maradna, a járadékot viszont már a jövő évtől az életkereset alapján számolnák ki, 2008-tól pedig fokozatosan közelítenék az öregségi nyugdíj általános feltételeihez. A potyautasok harmadik részét azok a vállalkozók alkotják, akik vállalkozói jövedelmüket ügyes trükkök segítségével tüntetik el, így nem kell nyereségük után adót fizetniük. Ezt nevezi a mai magyar üzleti köznyelv "elköltségelés"-nek. Ez úgy történik, hogy a munkavállalók névleges bérét irreálisan alacsonyra vagy nullára határozzák meg, viszont olyan természetbeni juttatásokat kapnak munkáltatójuktól - többnyire saját egyszemélyes cégüktől -, amelyek nagyrészt közvetlenül személyi fogyasztási célokat szolgálnak. Ezek között vannak jelentős kiadási tételek (pl. szolgálati lakás, autó, mobiltelefon, számítógép), és vannak viszonylag jelentéktelenebbek (egészség- és nyugdíjpénztári befizetés, étkezési jegy, üdülési csekk, iskolakezdési támogatás, stb). Az elköltségelés módszerének kialakulása a rendszerváltásra vezethető vissza, amikor az állam minden erővel igyekezett segíteni a magánvállalkozások kialakulását, megerősödését. Ezt a célt jól szolgálta, hogy a kormányzat támogatta az adó- és járulékkedvezményeket, vagyis az elköltségelés megannyi formáját. Ezt a szabályrendszert azonban nem lehetett leszűkíteni csak a kezdő kisvállalkozókra, így végeredményben azok a cégek is kaptak (és kapnak) ebből a támogatásból, akiknek erre kevéssé vagy egyáltalán nincs szükségük. A kialakult és bevált elköltségelési formákra - csaknem százféle jogcímen adható teljes mértékben adó- és járulékmentes juttatás - nagyon gyorsan vállalkozások ezrei mozdultak rá. Hasonló mondható el az állam kedvezményes, átalányelvre épülő közteherviselési formáinak bevezetéséről. Ilyen az egyszerűsített vállalkozási adó (EVA), az alkalmi 13

munkavállalói könyv (AMK) és az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (EKHO). Itt arról van szó, hogy a kormányzat az álvállalkozók meghatározott köre számára a normális adó- és járulékterheknél lényegesen kisebb kulcsokat és fizetési kötelezettséget állapít meg, remélve, hogy a fekete- és szürkegazdaság résztvevői közül viszonylag sokan hajlandók lesznek legalább a csökkentett terheket vállalni, s így végeredményben mindenki jobban jár. Természetesen ez a rendszer is kiskapuk tömegét hozta létre. Az EVA esetében például az történt, hogy bár a főkapun sikerült néhány tízezer, eddig semmit se fizető vagy viszonylag sok jövedelmet letagadó kisvállalkozót átterelni, a sok-sok kiskapun azonban nagyszámú, korábban normálisan adózó és járulékfizető cég is átsétált. A fenntarthatatlanság másik oka az, hogy Magyarországon nagyon alacsony a foglalkoztatási ráta. Ennek egyik oka a nagyszámú előnyugdíjas. Egy 2000-ben készült OECD felmérés szerint az átlag magyar munkás több mint hat évvel kevesebbet tölt munkában, mint az OECD átlag, amely 40 év. Vagyis Magyarországon az átlagos munkában töltött évek száma férfiak esetében 35,4 év, nők esetében nézve pedig 32,8 év. A felsőoktatásban való részvétel hosszának kitolódása, a hazai gyereknevelés-támogatási rendszer mind hozzájárulnak ennek kialakulásához. Emellett az is általános, hogy Magyarországon az emberek nem a törvényes öregségi nyugdíjkorhatár elérését választják nyugdíjba menetelük időpontjául. A rendszer nagyvonalúságából is adódik (a születési időtől függő szolgálati idő rendszere), hogy mialatt az irányadó nyugdíjkorhatár 62 év, addig a nőknél a nyugdíjazás valódi korcentruma 57,7 év, a férfiaknál pedig 60 év. A szolgálati évek ilyen alacsony számát azonban nem a hosszan felsőoktatásban maradók, vagy a gyermeket nevelők okozzák. Az alacsony nyugdíjba-meneteli kort és a szolgálati évek alacsony számát a rokkantnyugdíjazások nagy száma okozza. A korhatár alatti és feletti rokkantnyugdíjasok esetében együttesen az átlagos szolgálati idő alig haladja meg a 26 évet. A jelenlegi saját jogú nyugdíjasok 33%-a, több mint 800 ezer fő rokkantnyugdíjasként ment nyugdíjba, melynek kevesebb mint fele korhatárt betöltött nyugdíjas. Ez rendkívül magas arány, amely jórészt az elmúlt 10-15 év tömeges munkahelyvesztéseinek következménye. Vagyis a rokkantnyugdíjasoknak (valószínűleg) nagy többsége nem tisztán egészségügyi okokból, hanem orvosi kapcsolatok segítségével került a rendszerbe, és emellett akár még dolgoznak is tovább, bővítve a feketegazdaságot. Az aktív korú rokkantnyugdíjasok nagy száma így többszörösen terheli az államháztartást: 14

egyrészt, mivel feketén dolgoznak nem folyik be utánuk sem jövedelemadó, sem nyugdíjjárulék, másrészt megnövelik a nyugdíj- és egészségügyi kiadások mértékét. A járulékfizetők köréből szándékosan kimaradókat sürgősen be kellene terelni a befizetők közé, ezt indokolja Magyarország legvalószínűbb demográfiai folyamata is. 2050-re a 0-19 évesek száma mindenképpen kevesebb lesz a jelenlegi szintnél, a korcsoport létszáma akár a felére is csökkenhet addigra. A munkaképes korúak (20-64 évesek) száma 2010 után már jelentősen, biztosan csökken, hiszen kilépnek közülük az 1950-es években született nagy létszámú korosztályok. Ezt követően akkor várható újabb csökkenés, amikor elhagyják a korcsoportot az 1970-es évek generációi. 2050-re a mai létszámnak mintegy a háromnegyede kalkulálható. Eközben a 65 évesek és idősebbek száma akár másfélszeresére, vagy duplájára is emelkedhet 2050-ig. A 65 éves és idősebb népesség a 19-64 éves korúak százalékában 4 1.sz. ábra 4 ENSZ 2004. www.un.org 15

Ennek következménye az, hogy egyre több nyugdíjasról egyre kevesebb aktív befizetőnek kell gondoskodnia. 5 Időskori függőségi arány 6 1. sz. táblázat Év 1970 1980 1990 2000 2010 2020 2030 2040 2050 18,4 19,8 20,2 21,6 24,6 30,2 33,7 40,6 49,7 I.1.1.3. Amiken változtatni lehetne A fenti elemzésből jól látszik, hogy a nyugdíjrendszer számos pontján van szükség beavatkozásra. A megoldást mindenképpen egy olyan rendszer adja, amely pénzügyileg fenntartható, már önmagában is ösztönözni képes a munkaerőpiacon maradást, és ezzel együtt igazságos az összes benne résztvevő számára, vagyis mind a befizetőknek, mind a jogosultaknak. Ennek a rendszernek az eléréséhez azokat az eszközöket kell használni, melyekkel rövidtávon képesek lehetünk hatást gyakorolni. Ilyenek a nyugdíjjárulékok mértéke, a nyugdíjkorhatár és az indexálási szabály, amely meghatározza a nyugdíjak évenkénti módosításának mértékét. A járulékok tekintetében a magas rátájú országok körébe tartozunk, annak ellenére, hogy 1999 óta több lépésben 4,5%-kal csökkent a járulékkulcs (26,5%-ra). Véleményem szerint a befizetések megoszlása a munkáltató és a munkavállaló között aránytalanul működik. Ha a munkáltató járulékfizetési terheit csökkentenék, akkor többen lennének hajlandóak befizetni az összeget a nyugdíjkasszába (több ember dolgozna bejelentve), ezzel többlet járulékbevételhez jutna az állam. 7 Ezáltal annak is megteremtődne az esélye, hogy a munkavállalókra többletként nehezedő járulékteherből némi csökkentést lehessen elérni. Megfelelő kommunikációval pedig elérhető volna, hogy az emberek megértsék saját érdeküket e lépéssel kapcsolatban. (A kommunikációt valós állami marketingtevékenységként értelmezem, véleményem szerint a következetes állami kommunikáció hangsúlyosabb használatával sikereket lehetne elérni ilyen és hasonló témákban. Ha hiteles, ismert és független gazdasági szakemberek rendszeresen és 5 Forrás: KSH (1996, A. táblázat, 44-45. o.) 6 Megjegyzés: Az időskori függőségi ráta a 64 éven felüliek és a 19 64 év közöttiek létszámaránya 7 Ehhez persze hozzá tartozik, hogy sokkal szigorúbb állami ellenőrzés megvalósítására is szükség volna 16

nyilvánosan - a médiában közérthetően megmutatnák a változások hatásait, pozitív eredményeket lehetne elérni az emberek hozzáállásában). Ez azonban saját feltételezés, hiszen az eddigi járulékcsökkentés sem teljesítette a hozzá fűzött reményeket. A nyugdíjkorhatár emelése már régen betervezett lépés a nyugdíjrendszerben, azonban mértéke még mindig túl alacsony. 2009. január 1-jétől ugyanis az öregségi nyugdíjkorhatár egységesen a 62. életév lesz. Ettől az időponttól kezdődően a férfiakra és a nőkre azonos szabályok fognak vonatkozni az előrehozott öregségi nyugdíjra való jogosultság tekintetében. Ennek értelmében az öregségi nyugdíjra jogosító korhatárhoz képest a nőknél három évvel korábban, az 59. életév betöltésétől állapítható meg legkorábban az előrehozott öregségi nyugdíj. A férfiak esetében megmarad a 60. életév, ehhez 2012-ben pedig felzárkózik a nők ilyen irányú korhatár minimuma is. Ha összehasonlítjuk a nyugdíjkorhatárt az európai uniós országokkal - még akkor is, ha 62 évre emelik - Magyarország az egyik, ahol a legkevesebb időt töltenek munkában az emberek a nyugdíj előtt. Az Európai Unióban a jellemző nyugdíjkorhatár 65 év, ennek bevezetése Magyarországon is indokolt lenne. A hazai nyugdíjkorhatár emelését ugyanis lehetővé teszi a születéskor várható élettartam emelkedése: becslések szerint a mostani 72,5 évről 2050-ig 80-ra, vagyis 7,5 évvel emelkedhet a várható élettartam. Születéskor várható élettartam (években) Magyarország, 1975-2050 8 2. sz. ábra 8 ENSZ 2004. 17

Legcélszerűbb tehát az volna, ha ezen változtatnának, vagyis korhatáremeléssel kiszélesítenék a járulékfizetők körét. Ezzel a lépéssel megnövekedne a foglalkoztatottság, és több járulék folyna be, mialatt a nyugdíjas évek száma csökkenne. Emellett bevezetésre került az is, hogy 2007-től korkedvezményes nyugdíjra alapesetben nem lehet szerezni új jogosultságot (de továbbra is elismer a rendszer bizonyos, jogosultságot biztosító, munkában eltöltött időt). A korai nyugdíjba vonulás szankcionálására pedig az előrehozott járandóságok havi mértékét 0,1-0,4 százalékkal csökkentik a 2008 után megállapított nyugdíjak esetében. A nyugdíjrendszer harmadik külön megvizsgálandó kulcs-eleme a nyugdíjreform idején bevezetett svájci indexálás, melyben a nyugdíjak éves indexálása félig az inflációhoz, félig pedig a bérindexhez van kötve. Így a nyugdíjak növekedési üteme - a reálbér-csökkenés esetét leszámítva - elmarad a bérekétől, ugyanakkor mégis tovább feszíti a finanszírozást, mivel reálértelemben folyamatosan emeli a nyugdíjakat. A társadalombiztosításnak sokkal kevésbé lenne megterhelő egy tisztán infláció-követő rendszer, melyben a nyugdíjak reálértékét nem növelnék évente 1-2%-kal, hanem csak szinten tartanák. Ez azonban nagyon rövid idő alatt a nyugdíjak alulértékeltségéhez vezet a bérekkel történő összehasonlításban. Lehetőség lenne viszont arra is, hogy a svájci indexálás ne alakuljon át teljes mértékben árindexálásra. Finnországban például 20:80 arányban szerepelnek a bérek és az árak az indexben, amely amellett, hogy kevésbé megterhelő a társadalombiztosításnak, mégis kismértékben bár, de követi a reálbérek emelkedését. A megléphető lépések köre eléggé beszűkült a sokéves politikai ígérgetések miatt, azonban több olyan terület van még, amely megkívánja a szigorítást, és amelyekben már sürgetik is a határozott lépéseket. Eredményt elérni viszont nem lehet pusztán egy egyszerű korhatáremeléssel. Egyrészt azért, mert a jelenleg érvényben lévő szankciók a korai, illetve ösztönzők a későbbi nyugdíjba menetelre nem rendelkeznek elég erővel. A tervezett változtatásokkal azonban komoly eredményeket lehet elérni, ha mindezt határozottan és következetesen hajtják végre. Az egyik ilyen változtatás, egy új típusú rokkantsági rendszer bevezetése. Már jövő év második felétől változtatnának a rokkantsági rendszeren, ami elsősorban a korhatár alatti és a munkaképességüket részben elvesztett, II. és III. csoportú rokkantellátásban részesülőket érintené több mint 400 ezer embert. Ők a jövőben nem rokkantnyugdíjban, hanem 18

járadék jellegű ellátásban részesülnének, ami munkavállalás esetén a megszerzett jövedelmet egészítené ki, de csak egy meghatározott jövedelmi szint (minimálbér) alatt. Feltétele a kifizetésnek a rehabilitációs szervekkel történő aktív együttműködés. Ha a minősítés alapján az egészségkárosodás ellenére a dolgozónak van esélye visszatérni az állásába, vagy legalábbis a munkaerőpiacon maradni, nem kaphat rokkantsági nyugdíjat, hanem úgynevezett rehabilitációban való részvételre ösztönző rehabilitációs járadékot folyósítanának számára. A rehabilitációs járadék három évig kapható majd. Ha a rehabilitáció ez alatt az idő alatt nem hoz eredményt, és a munkaképesség csökkenése eléri a 67 százalékot, akkor rokkantnyugdíjas lehet az érintett. Ha ezt a szintet nem éri el az egészségkárosodás, akkor nem válik jogosulttá rokkantnyugdíjra, csak szociális-, vagy munkanélküli ellátást kaphat. Így, a kötelező felülvizsgálat már képes lesz kiküszöbölni azokat az eseteket, amikor indokolatlanul kerül be valaki a rokkantnyugdíjazás rendszerébe. A korhatár előtti nyugdíjaztatás rendszerének minél erőteljesebb visszaszorítása érdekében is fellép a kormány. A korhatár előtti nyugdíjasok ugyanis eddig tovább dolgozhattak, és miközben felvették nyugdíjukat, nem kellet tovább járulékot fizetniük. Ennek megakadályozására az előrehozott nyugdíjak esetében 2008-tól megtiltják a nyugdíj melletti munka lehetőségét. 2010. január 1-jétől pedig ez a szabály kiterjed mindazokra, akik korhatár alatt nyugdíj mellett dolgoznának. A jövőben az érintetteknek dönteniük kell, hogy az előre hozott nyugdíjat vagy a munkajövedelmet választják. Ha úgy döntenek, hogy dolgozni akarnak, nekik is meg kell fizetniük a 8,5 százalékos nyugdíjjárulékot a jövedelmükből, mint bármely munkavállalónak. Természetesen ezt a nyugellátás összegében érvényesíteni fogják, ami évente 0,4 százalékkal megemeli járulékalapot képező jövedelmüket. I.1.1.4. Módosuló nyugdíjszámítási szabályok 2008-tól változnak a nyugdíjszámítási szabályok is. A jelenlegi nyugdíjakat az 1988-tól a nyugdíjazásig elért, adóval csökkentett, részlegesen valorizált kereset átlagából kell megállapítani mégpedig úgy, hogy a nyugdíjazás előtti utolsó három év keresete teljes értéken szerepel, a megelőző éveket pedig a nyugdíjazás előtti második év szintjére kell felszorozni. 19

Ez komoly igazságtalanságot eredményezett, hiszen a különböző években megállapított nyugdíjak színvonala között jelentős ingadozás mutatkozott, például az induló nyugdíjak színvonala 2005-ben a nettó átlagkereset 78 százaléka volt, szemben az átlagosan regisztrált 64 százalékkal. Az aránytalanságok csökkentése céljából 2008. január elsejétől minden év keresetét, amelyet a nyugdíj-megállapításhoz figyelembe vesznek, a nyugdíjazást megelőző év kereseti szintjére kell valorizálni, ugyanakkor a nettó nyugdíj megállapításához az adókkal és járulékokkal is csökkentett tényleges nettó kereseteket kell figyelembe venni. I.1.1.5. Súlyos tényező: az emberi tájékozatlanság A Generali-Providencia megbízásából a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet - a Széchenyi István Szakkollégium közreműködésével - 1500 embert megkérdezve végzett el egy felmérést, amelynek célja az emberek nyugdíjrendszerrel kapcsolatos tájékozottságának felderítése volt. A felmérés eredménye 9 azt mutatta meg, hogy az aktív korú lakosság meglehetősen tájékozatlan a nyugdíjrendszerrel kapcsolatban: Mindössze 44 százalékuk tudja, hogy jelenleg 62 év az érvényes nyugdíjkorhatár. Ennél jóval kevesebben tudják, hogy a munkaadók mennyi nyugdíjjárulékot fizetnek, a magánnyugdíjpénztári tagok közül pedig csak nagyjából minden nyolcadik van tisztában azzal, hogy a társadalombiztosítástól milyen mértékű ellátásra számíthat. A nyugdíj kiszámításának módja minden nyugdíj előtt állót nagyon komolyan érint, mégis csak 39 százalék tudja, hogy a szolgálati idejüknek melyik szakasza alapján fogják megállapítani a nyugdíjuk mértékét. Ezek az információk mind szükségesek lennének az embereknek ahhoz, hogy rádöbbenjenek az öngondoskodás szükségességére. Ha a társadalom tagjainak pontosabb képe lenne arról, hogy mit várhatnak a nyugdíjrendszertől, akkor talán kevesebben lennének kitéve az öregkori elszegényedés veszélyének. 9 Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet összefoglalója 2006. június 08. 20

I.1.2. A magánnyugdíjpénztárak rendszere A reformmal megszülető vegyes rendszer indulásakor nagyon biztató volt az emberek hozzáállása a magánnyugdíjpénztárakhoz (vagy bizalmatlansága az állami rendszer felé). Az átlépések száma meghaladta a várakozásokat. A hivatalos előrejelzés 1,5 millió átlépővel számolt, a tényleges szám azonban elérte a 2 milliót a gazdaságilag aktív népesség 48 százalékát akik közül valamivel kevesebb mint 150 ezer volt kötelezően belépő, azaz pályakezdő. 10 Ahhoz, hogy megértsük a mai helyzetet, meg kell ismernünk a magánnyugdíjpénztári piac kialakulását. I.1.2.1. A 2. pillér indulása 11 Ahogyan azt már az imént említettem, a magánnyugdíjrendszer tervezése során mintegy 1,5 millió ember csatlakozásával számoltak. Ehhez képest a mintegy 60 pénztár-alapítási engedély iránti kérelem már eleve meglehetősen soknak hangzik. A gazdaságossági követelmények természetesen gyorsan kialakították a piac koncentrálódását. Ugyanis mindössze 21 élte túl az első három évet, s a pénztárak száma idővel még tovább csökkent. A megmaradt pénztárak vagyona azonban jelentősnek ígérkezett az első pár évben. A két legnagyobb pénztár betétei 2000 végén meghaladták a 150 millió eurót, mellyel már az első 500 legnagyobb európai nyugdíjalap sorába tartoztak. 12 A nagy pénztárak piaci részesedése már a magánnyugdíjpénztári piac kialakulásának kezdetén is meghatározó volt. A legnagyobb pénztárnak már a működés első évében sikerült elérnie a 20 százalékos piaci részesedést, és ezt a pozíciót azóta növelnie is sikerült 28,8%-ra, míg a 4 legtöbb tagot tömörítő pénztár összesen 75%-os részesedéssel bír a piacon. Az első évek koncentrálódását maguk mögött tudva azonban már nem tudnak rohamos növekedést produkálni a pénztárak. Az új belépők megszerzése mellett elkezdődött a másik 10 Közgazdasági Szemle, 49. évf., 2002. június (489. o.) 11 Közgazdasági Szemle, 49. évf., 2002. június (500. o.) 12 Europe s Top 1000. IPE, 2001. szeptember 21