Jelentkezési lap. (óraszám, hozzárendelt kreditérték, maximális hallgatói létszám; milyen képzés keretében valósul meg)

Hasonló dokumentumok
Professzionalizmus. Problémamegoldás:

Jelentkezési lap. (óraszám, hozzárendelt kreditérték, maximális hallgatói létszám; milyen képzés keretében valósul meg)

5. Ajánlások (pl. tanszéki, vállalati vagy más partner által írt, stb.)



Jelentkezési lap. A Tempus Közalapítvány által koordinált és az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló

Jelentkezési lap. A Tempus Közalapítvány által koordinált és az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló

Az egyetemi szintű gazdaságinformatika szakok indításának fókuszában az üzleti alkalmazások tervezéséhez, a meglevő alkalmazások integrálásához és tov

5. Ajánlások (pl. tanszéki, vállalati vagy más partner által írt, stb.)

Jelentkezési lap A Tempus Közalapítvány által koordinált és az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló Raising Awareness of Lifelong learning stra

Jelentkezési lap. (óraszám, hozzárendelt kreditérték, maximális hallgatói létszám; milyen képzés keretében valósul meg)

Csapatmunka: A kiadott házifeladatok esetén szorgalmazzuk a csoportos munkát, amivel erősítik a kapcsolódó kompetenciákat.

Jelentkezési lap. (óraszám, hozzárendelt kreditérték, maximális hallgatói létszám; milyen képzés keretében valósul meg)

munkához való viszonyulásának a mozgató rugói, és egyben kreativitásának és elõre haladásának gátjai. Megmutatkozik a saját döntõképességének erõssége

Jelentkezési lap. (óraszám, hozzárendelt kreditérték, maximális hallgatói létszám; milyen képzés keretében valósul meg)

MIT DÍJAZNA A MUNKÁLTATÓ?

AZ ELMÚLT HÁROM ÉV TAPASZTALATAI A DUÁLIS KÉPZÉS KIALAKÍTÁSA SORÁN

Pénzügy és számvitel

SZOCIÁLIS MUNKA SZAK II. évf. LEVELEZŐ TAGOZAT

Angol-magyar gazdaságtudományi szakfordító szakirányú továbbképzési szak

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számvitel 2. Gazdaságinformatikus alapszak Nappali tagozat 2015/2016. tanév II. félév

CSOPORTOS TANULMÁNYÚT Közös (csoportvezető) KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

megközelítésre, a szakindítási dokumentumokat, amennyiben szükségét érzi, mellékletként csatolhatja. Előzmény: A kommunikáció szakos hallgatók a legel

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Negyedszázados múlt, tudatos jelen, fenntartható jövő

Nemzetközi gazdálkodás szak

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Szervezeti magatartás és vezetés tanulmányokhoz

SSC specialista szakirányú továbbképzés

Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Budapest. Számvitel mesterszak. Vezetéselmélet és módszertan. Tantárgyi útmutató.

Mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki felsőoktatási szakképzési szakra vonatkozó hallgatói elégedettségmérési eredmények.

Jelentkezési lap. A Tempus Közalapítvány által koordinált és az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló

PÁLYÁZATI ŰRLAP 1. Fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg Erasmus hallgatók 2 kiegészítő támogatása (2011/2012-es tanév)

HALLGATÓI CSOPORTOS TANULMÁNYÚT Közös (csoportvezető) KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

FELHÍVÁS. Felsőoktatási nemzetközi marketing ismeretek felsőoktatási intézmények munkatársai számára az észak-magyarországi régióban TÁMOP

OKTATÓ RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

Konszolidált éves beszámoló összeállítása és elemzése

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti kommunikáció. tanulmányokhoz

VEZETÉSELMÉLET ÉS MÓDSZERTAN

Számvitel mesterszak. Konszolidált beszámoló összeállítása és elemzése. Nappali tagozat. Tantárgyi útmutató

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az InfoPark Alapítvány és az ELTE Origó Nyelvi Centrum pályázatot hirdet az ELTE és a BME hallgatói részére

ADMINISZTRÁTORI CSOPORTOS TANULMÁNYÚT Közös (csoportvezető) KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

Teljesítmény és erőforrás controlling

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Teljesítmény és erőforrás elemzés. tanulmányokhoz

Duális felsőoktatási képzés a modell és tapasztalatok Dr. Ailer Piroska

Üzleti Kommunikáció és Készségfejlesztés Tantárgyi program. Üzleti Kommunikáció és Készségfejlesztés

Közlekedésmérnök szakra vonatkozó hallgatói elégedettségmérési eredmények (18 fő, 13,53%) szeptember

Felsőoktatás nemzetközi fejlesztéséért díj

EUROMENEDZSER szakirányú továbbképzés. Uniós és vezetési ismeretek kiváló MAB - minősítéssel

Interkulturális kommunikáció kurzus

"A felelős egyetem módszertani aspektusai" Április 21. Budapest, MellearN konferencia

SSC specialista szakirányú továbbképzés

Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Budapest PÉNZÜGY MESTERSZAK SZÁMVITEL MESTERSZAK SZERVEZETI KULTÚRA. Tantárgyi útmutató

A tanító szakra vonatkozó júniusi szeptemberi hallgatói elégedettségmérés eredményeinek értékelése

SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vezetői számvitel. Pénzügy - számvitel alapszak Távoktatás tagozat 2015/2016. tanév II.

II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása

Felelős Kiadó és fényképek: NORGER Consulting Kft Budapest, Lőportár u. 20/B. Budapest, szeptember

Játékelmélet és stratégiai gondolkodás

Mezőgazdasági mérnök szakra vonatkozó hallgatói elégedettségmérési eredmények. (50 fő 40,98%) október

RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Budapest PÉNZÜGY MESTERSZAK SZÁMVITEL MESTERSZAK SZERVEZETI KULTÚRA. Tantárgyi útmutató

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Marketingstratégia. tanulmányokhoz

A duális képzés felsőoktatásban betöltött innovációs szerepe

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Közszolgálati protokoll szakirányú továbbképzési szak

Egyéni fejlődési utak. tanári kompetenciák. Mindenki társadalma, mindenki iskolája. A tanári szerep

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Konszern számvitel alapjai. tanulmányokhoz

Iskolai szociális munka szakirányú továbbképzési szak tájékoztatója

sajátosságaihoz alkalmazkodóan intézmény- ill. tevékenység-központú programmal szervezzük. A kurzus címe: Kulturális menedzsment 1. Félévek száma:2 Kr

PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR ALKALMAZOTT TUDOMÁNYOK EGYETE SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK. MESTER PÉNZÜGY és SZÁMVITEL (VEZETŐI SZÁMVITEL) SZAK

WESLEY JÁNOS LELKÉSZKÉPZŐ FŐISKOLA SZOCIÁLIS MUNKA SZAK

Mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki szakra vonatkozó hallgatói elégedettségmérési eredmények. (7 fő 15,21%) 2016.

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. PÁLYÁZATKÉSZÍTÉS (D.2.2.) tanulmányokhoz

A mesterfokozat és a szakképzettség szempontjából meghatározó ismeretkörök:

2. Tanulmányi időszak és motiváció

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ a

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalkozástan I. tanulmányokhoz

Új kihívások a felnőttképzésben országos konferencia ELTE PPK

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT

RENDEZVÉNY MENEDZSMENT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS

Képzési (program) ajánlattételi adatlap. 2. A képzés adatai: 2.1 A képzéshez tartozó összes követelmény modul (ok) azonosítója, megnevezése:

Képzés megnevezése: ÚJ PREZENTÁCIÓS MÓDSZEREK A HATÉKONY KOMMUNIKÁCIÓÉRT A VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSBEN

Ellenőrzési és könyvvizsgálati esettanulmányok

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT

(Kooperatív-)Duális képzések a Dunaújvárosi Főiskolán március 30.

Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Budapest Pénzügy mesterszak Tantárgyi útmutató 2015/16. I. félév

Budapest-hazánk fővárosa, Pécs Európa kulturális fővárosa projekt- idegen nyelvi kompetenciaterület

Több napos szakmai tanácskozás esetén egy előadó az egy előadás mellett egy workshopnál, vagy egy szekciónál többet tart.

SZOLNOKI FŐISKOLA TANTERV. érvényes a. 2015/2016. tanévtől felmenő rendszerben NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁSI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSI SZAK.

I. évfolyam TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti kommunikáció. 2008/2009 I. félév

Felsőoktatás Nemzetközi Fejlesztéséért Díj 2017

A Nat évi felülvizsgálata, a gazdasági és pénzügyi ismeretek beemelése a Nat-ba.

VÁROSFÖLDRAJZ GYAKORLAT

Az EKF szerepvállalása a duális képzés fejlesztésben

Vállalati válságkezelés

A kompetencia alapú képzés bevezetésének elméleti és gyakorlati kérdései

Könyvtárhasználati kurzusok és kompetenciák. Kristóf Ibolya, Szent István Egyetem Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Marketingstratégia. tanulmányokhoz

Az üzleti versenyképességünk növelésének lehetőségei az ERASMUS programmal

A kompetencia terület neve

Átírás:

Jelentkezési lap A Tempus Közalapítvány által koordinált és az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló Raising Awareness of Lifelong learning strategies - E&T2020 in Hungary című projekt keretében. E-mailes beérkezési (elektronikusan csatolni kívánt dokumentáció) és postai feladási határidő: 2011. december 9. Postacím: Tempus Közalapítvány, 1438 Budapest 70. Pf. 508 Email cím: adel.csernovitz@tpf.hu! "! #! $ % & ' ( ( ) * * +, - - - )! (. % * / 0 1 2 2 3 4 0 5 4, 6 / 0 1 2 2 3 4 0 4 7 8 6 / 0 1 2-8 7 2 7 4 9 5 : % 2 5! %! (óraszám, hozzárendelt kreditérték, maximális hallgatói létszám; milyen képzés keretében valósul meg) A kurzus megnevezése: Komparatív szociális tanulmányok Óraszám: 30 óra Hozzárendelt kredtitérték: 5 kredit Képzés: Szociális munka alapszak (BA) nappali és levelező tagozat Maximális létszám: 35 fő Kérjük, részletezze a kurzus konkrét célkitűzéseit mind oktatói oldalról, mind a tantervi hálóban elfoglalt helyének tekintetében, pl. bemeneti követelmények, ráépülő kurzusok, kapcsolódás más kurzusokhoz. Nevezze meg a kurzus során tudatosan fejlesztendő személyes és szakmai kompetenciákat. A leírás során kérjük, támaszkodjon a tanulási eredmények megközelítésre, a szakindítási dokumentumokat, amennyiben szükségét érzi, mellékletként csatolhatja. Mivel hallgatóink leendő magyar és európai munkavállalók, így kiemelkedően fontosnak tartjuk azt, hogy szakmájuk gyakorlatát ne csak itthoni környezetben ismerjék meg. A nemzetközi tapasztalat- és ismeretszerzés azt célozza, hogy a hallgatók szakmai horizontja bővüljön. A kurzus során megismerkednek olyan problémákkal is, melyek Magyarországon (még vagy már) nem létezők. Az adott ország szociális rendszerének e problémákra adott

válasza egyrészt gyakorlati példát nyújt hallgatóinknak, másrészt felkészíti őket jelenleg még ismeretlen kihívásokra is. A képzésre 30 kredites gyakorlat épül. Mutassa be, hogyan valósítja meg a kurzus a megjelölt készség(ek) fejlesztését. (Csak azokat a készségeket fejtse ki, amelyeket belejelölt.) Ismertesse, hogy melyek azok a konkrét oktatási módszerek, munkaformák, gyakorlatok, amelyek által a kurzus hozzásegíti a hallgatókat az adott készség(ek) elsajátításához, továbbfejlesztéséhez. Kommunikáció: A kurzuson részt vevõ hallgatók idegen nyelvterületen hajtanak végre feladatokat. Amennyiben rendelkeznek a megfelelõ nyelvtudással, akkor használniuk kell azt szakmai szituációban. Amennyiben nem tudnak a megfelelõ szinten idegen nyelven kommunikálni, akkor a kurzus tudasosítja bennük e hiányosságukat. Minden hallgató számára interkulturális tapasztalatszerzõ jellege is van a kurzusnak. Szervezés: Hallgatóink csoportosan oldanak meg feladatokat. A csoporton belüli feladatmegosztás nagyrészt magukon a diákokon múlik, az oktató csak szükség esetén avatkozik be ebbe a kérdésbe. Az egyes munkacsoportok kialakításánál fontos, hogy minden egyes csoportban legyen az adott idegen nyelvet jól beszélõ diák. Professzionalizmus: Ausztriai tanulmányi útjaink során az osztrák szociális ellátórendszerben dolgozó szociális munkásokat ismerhetnek meg diákjaink. Azt tapasztaljuk, hogy egyfajta professzionális példaképekként hatnak szakmájuk kiváló képviselõi diákjainkra. Csapatmunka: A hallgatók elõzetesen kialakított csoportokban, elõre megadott szempontok szerint, önállóan gyûjtik és dolgozzák fel a tapasztalatokat. Problémamegoldás: A kurzus során diákjaink megismerkednek olyan problémákkal is, melyek Magyarországon (még vagy már) nem létezõk. Az adott ország szociális rendszerének e problémákra adott válasza egyrészt gyakorlati példát nyújt hallgatóinknak, másrészt felkészíti õket jelenleg még ismeretlen kihívásokra is. Ezáltal fejlõdik problémamegoldó képességük is. 5! Mutassa be a kurzust a fejlesztett kompetenciák munkaerőpiacon való alkalmazhatósága és a korszerűség szempontjából. Részletezze, hogy a hallgatók milyen segítséget kapnak a kurzus elméleti tananyaga gyakorlatban való adaptálhatóságának értelmezésében. Amennyiben releváns, térjen ki a szakmai kapcsolódás lehetőségeire, pl. bevont külső partnerek, szakmai gyakorlat, stb. A hallgatók a szociális munka különbözõ területeit közvetlenül a valóságban ismerik meg. Az Ausztriában meglátogatott munkahelyek közül néhány: BH Fürstenfeld

Jugendwohlfahrt Sozialarbeit Kerületi Igazgtóság Gyámügyi és szociális Osztály Mag. Stefan Seifried Osztályvezetõ BH Fürstenfeld, Referat 5 Sozialwesen - Jugendwohlfahrt, Sozialarbeit Realschulstraße A Tel: +43/3382-5025-240 Mail: stefan.seifried@stmk.gv.at Homepage: www.bh-fuerstenfeld.steiermark.at Wohn-& Pflegheim Augustinerhof Idõsek otthona Johann Fuchs Igazgató Wohln- & Pflegeheim Augustinerhof Klostergasse 4 A - 8280 Füstenfeld Tel: +43/3382 54228 Mail: office@augustinerhof.at Homepage: www.augustinerhof.at Lebenshilfe Fürstenfeld Osztrák Lebenshilfe Alapítvány Testi és szellemi sérültek ellátása Martina Galosi Igazgató Lebenshilfe Fürstenfeld Tagesstätte und Wohnhaus Buchwaldstraße 14 Tel: +43/3382-54013 Mail: t.galosi@lhff@twin.at Homepage: www.lebenshilfe-stmk.at Streetwork FF Utcai szociális munka FF Jugendzentrum FF - Coyoba Ifjúsági Központ FF Mag. Doris Setznagel Regionális igazgató Streetwork Mag. Inge Breid-Schlöglmann Regionális igazgató Jugendzentrum Streetwork Fürstenfeld Schillerplatz 5/1 Tel: +43/3382 52911 Mobil: +43/676-8241 4106 +43/676-8241 4107 Email: steetworkff@a1.net

Jugendzentrum - Coyoba Schillerplatz 5 A- 8280 Fürstenfeld Tel.: +43/3382-55576 Mobil: 43/676-8241 4108 Email: juzff@twin.at Volksschule Parkstraße Parkstraße Általános Iskola Angela Timischl Igazgató Volksschule Parkstraße Parkstraße 1 Tel: +43/3382-53111 Email: vspark@twin.at Stadtgemeinde FF Familien-, Gesundheits- und Sozialausschuss Fürstenfeld Város Önkormányzata Családvédelmi, Egészségügyi és Szociális Bizottság Walter Prasch Alpolgármester Bizottsági elnök Stadtgemeinde Fürstenfeld Augustinerplatz 1 Homepage: www.fuerstenfeld.at Tagesmütter FF Hivatásos pótmamák Egyesülete Marianne Radl Regionális igazgató Tagesmütter Fürstenfeld Ungarnstraße 2 Tel: +43/3382-51980-4 Email: fuerstenfeld@tagesmuetter.at Caritas Graz DSA Gabriele Hofmeister gabriele.hofmeister@caritas-steiermark.at Sozialberatung Keplerstrasse 82 8020 Graz Tel.: +43 316/8015-330 Fax: +43 316/330 Marienttüberl Graz Sr. Elisabeth Gruber Marienstüberl - Teamleiterin Keplerstraße 82/1 8020 Graz Tel. +43 316/8015 302 Fax. +43 316/721369 340 Johannes von Gott-Pflegezentrum Barmherzige Brüder Mag. Karin Brettner

Öffentlichkeitsarbeit karin.brettner@bbkain.at www.barmherzige-brueder.at Johannes von Gott-Straße 12 A- 8047 Kainbach bei Graz Tel (0316) 30 10 81 DW 656 Fax DW 60 Mobil 0664 / 83 16 092 A kurzus tehát teljes mértékben gyakorlatorientált. A munkaerõpiacon az itt szerzett tapasztalatok nagyon könnyen hasznosíthatók. A legjobb példa erre az a kodolányis levelezõs hallgató, aki a fürstenfeldi öregek otthonában megfigyelte, hogy a mennyezet színes ábrákkal van ellátva az ágyhoz kötött betegek látása védelmében. Saját magyarországi intézményébe hazautazása után azonnal továbbította az ötletet, ami aztán meg is valósult. Milyen módon valósul meg a hallgatók és az oktató együttműködése a kurzus során? Milyen tanulásszervezési, értékelési, konzultációs vagy egyéb eszközökkel biztosítják a hallgatók tudásának és készségeinek folyamatos fejlesztését? Mutassa be a számonkérés és értékelés formáit és az alkalmazott visszacsatolást módokat. Mivel az oktatók számára is némiképpen idegen terület az osztrák szociális ellátórendszer gyakorlata, ezért egyfajta együtt tanulás zajlik. A tanulmányút során esténként az oktatók csoportos megbeszéléseket tartanak. Ezek célja az, hogy a hallgatók reflektálják a látottakat, másrészt az oktatók elméleti felkészültségük révén továbbgondolásra késztessék a diákokat. Ezek a megbeszélések részei az értékelésnek és visszacsatolást is jelentenek. Az egyes munkacsoportok eljuttatják a kurzus végéig elkészítendõ írásos beszámolót a felkeresett osztrák partnereknek is. Azt tapasztaltuk, hogy ez számukra is igen hasznos, hiszen diákjaink és oktatóink, akik nem élnek ott nap mint nap, olyanokat is észre vesznek, ami esetleg nekik fel sem tûnik. 9 Itt részletezheti, azokat a szempontokat, amelyeket a kurzus jó gyakorlatként való bemutatása során lényegesnek tart. Pl. nemzetközi relevancia, idegennyelvi készségek fejlesztése, egyéb. A kurzuson részt vevõ hallgatók számára megnyílt a lehetõség ausztriai gyakorlatra. Ennek kihasználására a közeljövõben módjuk is nyílik. Sajnos a német nyelvtudás hiánya sokszor akadályt jelent, de ennek tudatosulása viszont mindenképpen örvendetes felismerés. 0 + 1. Tematika és szakirodalom lista 2. A hallgatók számára kiosztott tájékoztató anyagok (elektronikus formátumú is megfelelő, pl. kurzusmail) 3. A kurzus hallgatók általi értékelése (amennyiben rendelkezésre áll). A hallgatók véleményének bemutatására bármilyen elektronikus vagy web 2.0 alkalmazást ajánlott csatolni (a jelentkezési lapba linkek beszúrhatók). 4. Csatolható minden olyan anyag, amellyel a kurzus gyakorlat orientáltságát kívánják alátámasztani (pl. oktatási segédanyagok, lehetőség szerint elektronikus formában, audiovizuális anyagok, stb.) 5. Ajánlások (pl. tanszéki, vállalati vagy más partner által írt, stb.)

A mellékletek felsorolása (az összes papír alapú és elektronikus dokumentáció, pl. linkek) - Angol nyelvû konferencia-prezentáció: http://prezi.com/5hewtp3a8lvw/study-excursions-toaustria/?auth_key=5659007dde413745d1c8db6b057ec036073e55a8 - Hallgatói vélemények dokumentum - Terepnapló 1 - Terepnapló 2 - Terepnapló 3 - Tanulmány 1 - Tanulmány 2 - Tanulmány 3 - Prezentáció - A szociális munka kompetencia alapú képzési modellje a Kodolányi János Fõiskolán - Hallgatói tájékoztató 4! Jelentkező hozzájárul, hogy személyes adatait a Tempus Közalapítvány az 1992. évi LXIII. törvényben rögzített módon a felhívás és díjkiosztás lebonyolítása céljából és az ahhoz szükséges mértékben és időtartamig kezelje, illetve az ellenőrzésre felkért harmadik személy részére átadja. A jelentkezés elektronikus úton történik. Minden a jelentkezési lapon feltüntetet személyes adat az alábbiak figyelembevételével kerül feldolgozásra - az Európai Parlament és az Európai Tanács 45/2001 sz. rendelete a magánszemélyek védelméről az Európai Unió intézményei és testületei által kezelt személyes adatok, valamint a személyes adatok szabad áramlásának vonatkozásában. A jelentkező hozzájárul, hogy az általa benyújtott adatlap értékelése érdekében a Tempus Közalapítvány az általa megadott adatokat (beleértve a személyes adatokat is) kezelje.