Felsőoktatás nemzetközi fejlesztéséért díj

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Felsőoktatás nemzetközi fejlesztéséért díj"

Átírás

1 Campus Hungary Iktatószám: CH-732-4/2014 Projektazonosító: TÁMOP B/1-11/ Pályázati felhívás Felsőoktatás nemzetközi fejlesztéséért díj MEGHOSSZABBÍTOTT HATÁRIDŐ: JÚLIUS 21. A felhívás célja, hogy a Tempus Közalapítvány által a Campus Hungary program keretében szervezett szakmai képzések során elsajátított tananyagok intézményi hasznosulására ráirányítsuk a figyelmet. A díjjal a Tempus Közalapítvány által szervezett, a Campus Hungary program keretében megvalósult képzések résztvevőit ösztönözni szeretnénk arra, hogy a képzés tananyaga és a szakmai műhelymunkán elhangzott ismeretek, módszerek, esettanulmányok alapján hasznosítsák a tananyagban szereplő ötleteket, javaslatokat az intézményük számára; szeretnénk, ha a résztvevők által megvalósított jó példák szélesebb körben is megismerhetővé és alkalmazhatóvá váljanak, így hozzájárulva a magyar felsőoktatás nemzetközi versenyképességének javításához és szolgáltatásfejlesztéséhez. A felhívás tárgya A TÁMOP B/1-11/ és TÁMOP B/2-11/ projektek támogatásával megvalósuló Campus Hungary program keretében a nemzetköziesedés, nemzetközi láthatóság növelése, a versenyképesség, a felsőoktatás minőség- és szolgáltatás-fejlesztésének elősegítése érdekében a Tempus Közalapítvány 2012 és 2014 között képzéseket, műhelyeket szervezett az alábbi témákban: 1. Felsőoktatási EU angol 2. Felsőoktatási nemzetközi marketing 3. Felsőoktatási esélyegyenlőségi mobilitási angol 4. Honlap fejlesztési ismeretek 5. Interkulturális képzés 6. Újszerű oktatási módszerek

2 Jelen felhívásban keressük azokat a Tempus Közalapítvány által a Campus Hungary program keretében szervezett képzések, műhelyek során megismert tananyag, ötlet, javaslat kapcsán megvalósított felsőoktatási gyakorlatokat, amelyek mások számára is hasznosak és érdekesek lehetnek: a felsőoktatási intézmények nemzetköziesítéséhez, az oktatás és az oktatásszervezés, valamint a hazai és külföldi hallgatók számára nyújtott szolgáltatások minőségfejlesztéshez járulnak hozzá, s amelyek ily módon példaként szolgálhatnak más intézmények vezetői, oktatói, hallgató toborzásban és szolgáltatásban érintett munkatársai számára. Pályázati kategóriák A fenti képzések kapcsán az alábbi kategóriákban várunk nevezéseket és osztunk díjakat. FIGYELEM! Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy az egyes kategóriáknál megadott ötletek, példák csak ösztönzőként, gondolatébresztőként szolgálnak, azaz minden, a kiírás tartalmi szempontjainak megfelelő jó példa, gyakorlat nevezését várjuk és az eredeti ötleteket (is) díjazzuk. I. Felsőoktatási EU angol 1. A legjobb angol nyelvű adminisztrációs fejlesztés Az intézmény által használt belső felsőoktatási terminológia/glosszárium egységesítése, majd ennek alapján a belső angol nyelvű dokumentumok, adatbázisok, adminisztrációs felületek fejlesztése. Együttműködés más felsőoktatási intézménnyel az intézmények felsőoktatási angol-magyar glosszáriumainak, angol nyelvű dokumentumainak egységesítése érdekében. 2. A legszínvonalasabb angol nyelvű kommunikációs anyag (online, papír alapú, stb.) II. Felsőoktatási nemzetközi marketing 1. Legötletesebb intézményi marketingfogás A marketing kurzus kapcsán létrehozott image film, online brossúra, nemzetközi szakmai szervezethez való kapcsolódás. Marketing hálózatépítés, új együttműködések kialakítása ügynökhálózat, együttes fellépés azonos szakmai területeken működő felsőoktatási intézményekkel. Web 2.0-ás lehetőségek új marketing célú alkalmazás. Egyéb felsőoktatási nemzetközi marketinghez kapcsolódó jó gyakorlat. 2. Hatásos külföldi megjelenés

3 III. Felsőoktatási esélyegyenlőségi mobilitási angol 1. Méltányos gyakorlat és intézkedések A fogyatékos-ügyi koordinátor, a fogyatékossággal élők érdekvédelmi szervezetei és a nemzetközi/mobilitási osztály kooperációja. Esélyegyenlőségi terv átírása, amelyben figyelembe veszik a speciális igényű hallgatók, oktatók, munkatársak aktív részvételét. Infrastruktúra, eszközök, szolgáltatások. 2. Innovatív esélyegyenlőség Innovatív (online, interaktív, akadálymentes) magyar és angol nyelvű tájékoztató készítése az intézmény fizikai és info-kommunikációs akadálymentességének helyzetéről. Az egyetemen tanuló speciális szükségletű hallgatók, oktatók külföldi résztanulmányokban való részvételének motiválása különféle médiumok segítségével (információs nap, fórum, workshop, DVD, Facebook és egyéb közösségi felületeken történő hirdetések, Blogírás, stb.) Az intézményi honlap akadálymentesítésének továbbfejlesztése. IV. Honlap képzés 1. A legötletesebb, legtartalmasabb, legfelhasználó-barátabb idegen nyelvű honlapfejlesztés 2. Közösségi média, web 2.0 alkalmazása nemzetközi jelenlét V. Interkulturális képzés 1. A legjobb idegen nyelvű szolgáltatás 2. A legérdekesebb felkészítő kurzus VI. Újszerű oktatási módszerek műhely 1. Új IKT alapú oktatási módszer alkalmazása 2. Új oktatásszervezési módszer bevezetése

4 Nevezési feltételek A felhívásra a Tempus Közalapítvány által szervezett, a Campus Hungary program keretében megvalósult képzések felsőoktatási intézményben dolgozó résztvevőinek, illetve a résztvevők kollégáinak (ebben az esetben a résztvevő nevét is kérjük megadni) nevezését várjuk. A jelentkezéseknél meg kell jelölni, hogy az adott jó gyakorlatot melyik képzés (képzés neve, helyszíne, időpontja) kapcsán dolgozták ki. Amennyiben egy jó gyakorlatot több kolléga közösen dolgozott ki (a résztvevő disszeminációs tevékenysége révén), úgy nevezésüket együtt tehetik meg. Ha egy jelentkező több kurzus kapcsán is rendelkezik jó gyakorlattal, akkor azokat a jó gyakorlatokat külön jelentkezési lapon kell benyújtania. Nevezés módja Meghosszabbított nevezési határidő: július 21. Nevezni a Tempus Közalapítvány honlapján elérhető on-line jelentkezési lap kitöltésével, valamint az ehhez kapcsolódó csatolt dokumentumokkal lehet. Konkrét lépések 1. on-line jelentkezési lap kitöltése; a díjra alkalmasnak gondolt példa leírása, a nevezett(ek) szerepének és tevékenységének a bemutatása. Jelentkezési lap 2. az on-line jelentkezési lap nyomtatott, aláírt verziójának eljuttatása a Tempus Közalapítvány címére postán vagy en 3. valamint a jó gyakorlat megvalósítását bemutató dokumentumok, linkek, anyagok (amennyiben releváns) eljuttatása a Tempus Közalapítvány címére postán vagy en. cím: tempuscampus@tpf.hu Postacím: Tempus Közalapítvány, 1438 Budapest 70. Pf Kérjük, a tárgyban jelöljék meg, vagy a borítékra kérjük, hogy írják rá: Felsőoktatás Nemzetközi Fejlesztéséért Díj Kérjük, írják rá a borítékra, az tárgy mezőjébe a jó gyakorlat fantázianevét is. Meghosszabbított jelentkezési határidő: július 21. (A határidő kapcsán a postai bélyegző, illetve az elküldésének dátuma a releváns.)

5 A pályázatok értékelése Díjazásban csak olyan példa részesülhet, amely megfelel a jelen felhívás feltételeinek és szempontrendszerének, illetve a nevezést a legkésőbb július 21-ig nyújtják be. A Felsőoktatás nemzetközi fejlesztéséért díjra benevezett jó gyakorlatok bemutatásának fő szempontjai: a képzés során elsajátított tudás helyi alkalmazása, adaptációja megvalósult; intézményi szolgáltatás, funkció minősége javult; az intézményi nemzetközi megjelenéséhez, jelenlétéhez valamilyen módon hozzájárul a bemutatott gyakorlat. A pályázatok bírálatánál (amennyiben releváns) az alábbi szempontokat vehetik figyelembe a bírálók Valamely képzésen elhangzott vagy továbbgondolt téma alapján megvalósított jó gyakorlatról van szó. A jó gyakorlat kapcsolódik az intézményi nemzetköziesítési tervekhez, stratégiához. A jó gyakorlat minél nagyobb szinten, illetve minél szélesebb körben hasznosult az intézményen belül. A jó gyakorlat bemutatása a kidolgozás módszertanát, lépéseit, tanulságait is tartalmazza, hogy mások is tanulhassanak belőle. Bemutatásra kerülnek a jó gyakorlat fenntartásának és továbbfejlesztésének lehetőségei. A jó gyakorlat más intézményekben való adaptálhatóságának lehetőségére is kitér. A pályázatok díjazása A díj teljes keretösszege egymillió forint, melyet a díj kiírója a nevezett példák mennyiségétől és minőségétől függően használ fel és juttat személyesen a nevezettek részére. A díjak odaítélésében külső szakértők véleményére is támaszkodunk, akik a fenti szempontrendszer alapján tesznek javaslatot a díjazandó példákra. A díjazottakról a Tempus Közalapítvány Kuratóriuma dönt. A kiíró fenntartja magának a jogot, hogy nem minden kategóriában hirdet díjazottat. A díjazott példákat, a Tempus Közalapítvány kiadványaiban és honlapján, külön erre a célra szervezett rendezvényen és a médiában is bemutatjuk.

6 A pályázati folyamat tervezett ütemezése 1. A felhívás megjelentetése, a jelentkezés megnyitása: április Meghosszabbított jelentkezési határidő: július A jó gyakorlatok kiértékelése, a díj odaítélése: várhatóan augusztus vége. 4. A díjazottak kiértesítése: várhatóan szeptember. 5. A díjhoz kapcsolódó rendezvény megtartása, a díjazottak bemutatkozása, valamint a díjak átadása: várhatóan ősz. Kötelezettség vállalások A jelentkező vállalja, hogy: az általa benyújtott, a jelentkezési lap kitöltésével a Tempus Közalapítvány adatbázisába kerülő anyag kapcsán harmadik személynek nincsen olyan joga, amely a felhívás kiírójának felhasználói jogát akadályozná vagy korlátozná; az általa bemutatott példát a felhívás kiírója felhasználhatja elektronikus és nyomtatott kiadványok, prezentációk készítéséhez, illetve közzéteheti az interneten (az intézmény és a jó példa kidolgozójának, alkalmazójának megnevezésével, hivatkozással); A Tempus Közalapítvány vállalja, hogy: a díjazottak számára biztosítja a Tempus Közalapítvány kiadványaiban, honlapján, illetve a médiában való megjelenést; alkalmat biztosít a díjhoz kapcsolódó rendezvényen a jó gyakorlat bemutatására. További információ T: , , tempuscampus@tpf.hu.

Felsőoktatás Nemzetközi Fejlesztéséért Díj 2017

Felsőoktatás Nemzetközi Fejlesztéséért Díj 2017 Pályázati felhívás Felsőoktatás Nemzetközi Fejlesztéséért Díj 2017 A Tempus Közalapítvány pályázati felhívást jelentet meg a Felsőoktatás Nemzetközi Fejlesztéséért Díj elnyerésére. A felhívás célja a hazai

Részletesebben

Prizma Kreatív Pr Díj 2013

Prizma Kreatív Pr Díj 2013 Prizma Kreatív Pr Díj 2013 A verseny kiírója, a Kreatív Csoport termékeinek kiadója, a Professional Publishing Hungary Kft. A verseny célja, hogy megtaláljuk a legjobb hazai pr-projekteket és ügynökségeket,

Részletesebben

IRÁNYTŰ 2016 A TURIZMUS TREND KOMMUNIKÁCIÓS VERSENYE VERSENYKIÍRÁS

IRÁNYTŰ 2016 A TURIZMUS TREND KOMMUNIKÁCIÓS VERSENYE VERSENYKIÍRÁS IRÁNYTŰ 2016 A TURIZMUS TREND KOMMUNIKÁCIÓS VERSENYE VERSENYKIÍRÁS A Turizmus Trend / Vendég & Hotel szaklap versenyének célja, hogy megtalálja az elmúlt év legjobb turisztikai kommunikációs projektjeit.

Részletesebben

iránytű 2016 A turizmus Trend kommunikációs versenye Versenykiírás

iránytű 2016 A turizmus Trend kommunikációs versenye Versenykiírás iránytű 2016 A turizmus Trend kommunikációs versenye Versenykiírás A Turizmus Trend / Vendég & Hotel szaklap versenyének célja, hogy megtalálja az elmúlt év legjobb turisztikai kommunikációs projektjeit.

Részletesebben

Jelentkezési lap. A Tempus Közalapítvány által koordinált és az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló

Jelentkezési lap. A Tempus Közalapítvány által koordinált és az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló Jelentkezési lap A Tempus Közalapítvány által koordinált és az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló Raising Awareness. of Lifelong learning strategies - E&T2020 in Hungary című projekt keretében

Részletesebben

65145/2015/START számú P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S

65145/2015/START számú P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S 65145/2015/START számú P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S B U D A P E S T J B I, K E L E T I P Á L Y A U D V A R T E L E P H E L Y S Z E M É L Y K O C S I J A V Í T Ó M Ű H E L Y B E N Z Á R T R E N D S

Részletesebben

Világ - Nyelv Program

Világ - Nyelv Program Világ - Nyelv Program P ÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ TANÁR-TOVÁBBKÉPZÉSEK SZERVEZÉSE 2003 Bevezetõ A Világ - Nyelv program célja Az Oktatási Minisztérium Világ-Nyelv programjával egy új, az idegennyelv-tudás

Részletesebben

Jelentkezési lap A Tempus Közalapítvány által koordinált és az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló Raising Awareness. of Lifelong learning strategies - E&T2020 in Hungary című projekt keretében

Részletesebben

PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001

PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 A TÁMOP 3.1.5/12 kiemelt projektben megvalósuló fejlesztések Dr. Pompor Zoltán Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Szakmai vezető TÁMOP 3.1.5/12 Oktatáspolitikai keret Megújuló köznevelési rendszer Pedagógusok

Részletesebben

52 345 02 0000 00 00 Közművelődési szakember II. Közművelődési szakember II.

52 345 02 0000 00 00 Közművelődési szakember II. Közművelődési szakember II. A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Stratégiai partnerségek/felsőoktatási projektek

Stratégiai partnerségek/felsőoktatási projektek Az Erasmus+ felsőoktatási pályázattípus célja, hogy lehetőséget biztosítson innovatív gyakorlatok, módszerek kidolgozásával, bevonásával, terjesztésével és alkalmazásával az oktatás minőségének fejlesztésére.

Részletesebben

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az e-mailben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az e-mailben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat ************************************************************************** 405. szám KULTÚRPONT HÍRLEVÉL 2011-09-15 ************************************************************************** Nemzetközi

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2014. március 18.

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2014. március 18. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek Kis- és középvállalkozások számára 2014. március 18. 1173 Budapest, Pesti út 165.;

Részletesebben

AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ AJÁNLATKÉRŐ NEVE: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata. AJÁNLATKÉRŐ CÍME: 7621 Pécs, Széchenyi tér 1. AJÁNLATKÉRŐ TELEFONSZÁMA: +36 30/816-1441 +36 72/514-802 AJÁNLATKÉRŐ FAXSZÁMA: +36 72/514-810 AJÁNLATKÉRÉSI

Részletesebben

PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ. MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt.

PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ. MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. 15893/2015/START PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. Új fűtésvezérlő alkatrészeinek beszerzése Budapest, 2015. Tartalomjegyzék I. Pályázati felhívás II. Műszaki dokumentáció III.

Részletesebben

Pályázati felhívás a minősítéssel nem rendelkező színház- és táncművészeti előadó-művészeti szervezetek 2013. évi támogatására

Pályázati felhívás a minősítéssel nem rendelkező színház- és táncművészeti előadó-művészeti szervezetek 2013. évi támogatására Pályázati felhívás a minősítéssel nem rendelkező színház- és táncművészeti előadó-művészeti szervezetek 2013. évi támogatására A pályázat kiírója (támogató): Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) A pályázat

Részletesebben

Semmelweis Egyetem kiegészítő gyógyszerbeszerzése

Semmelweis Egyetem kiegészítő gyógyszerbeszerzése Semmelweis Egyetem kiegészítő gyógyszerbeszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/124 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Ajánlati felhívás/eu/2011.08.19. EUHL Eljárás fajtája: Nyílt Közzététel

Részletesebben

A Főpolgármesteri Hivatal részére adóügyi nyomtatványok, papíráruk előállítása, valamint átadott adatállományokból nyomdai szolgáltatások teljesítése

A Főpolgármesteri Hivatal részére adóügyi nyomtatványok, papíráruk előállítása, valamint átadott adatállományokból nyomdai szolgáltatások teljesítése A Főpolgármesteri Hivatal részére adóügyi nyomtatványok, papíráruk előállítása, valamint átadott adatállományokból nyomdai szolgáltatások teljesítése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/124 Beszerzés tárgya:

Részletesebben

18783/2016/START. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Fűrészáru, rétegelt lemez, bútorlap beszerzése tárgyú nyílt pályáztatáshoz - 1 -

18783/2016/START. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Fűrészáru, rétegelt lemez, bútorlap beszerzése tárgyú nyílt pályáztatáshoz - 1 - 18783/2016/START PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Fűrészáru, rétegelt lemez, bútorlap beszerzése tárgyú nyílt pályáztatáshoz - 1 - Budapest, 2016. 18783/2016/START számú P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Fűrészáru,

Részletesebben

Balassi Intézet - táj szerződés módosításáról

Balassi Intézet - táj szerződés módosításáról Balassi Intézet - táj szerződés módosításáról Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/71 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás

Részletesebben

Pályázati Felhívás. "hajtómű alkatrészek beszerzése" tárgyú nyílt pályázathoz. 1. Ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail)

Pályázati Felhívás. hajtómű alkatrészek beszerzése tárgyú nyílt pályázathoz. 1. Ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail) Pályázati Felhívás "hajtómű alkatrészek beszerzése" tárgyú nyílt pályázathoz 1. Ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail) MÁV-START Vasúti Személyszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság(rövidített

Részletesebben

Számlakiállítási és faktorálási szolgáltatás

Számlakiállítási és faktorálási szolgáltatás Számlakiállítási és faktorálási szolgáltatás Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/125 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Részvételi felhívás/eu/2011.08.19. EUHL Eljárás fajtája:

Részletesebben

Pályázati felhívás UGRÓDESZKA - Társadalmi vállalkozásfejlesztő program mélyszegénységben élők életminőségének javítását célzó kezdeményezések számára

Pályázati felhívás UGRÓDESZKA - Társadalmi vállalkozásfejlesztő program mélyszegénységben élők életminőségének javítását célzó kezdeményezések számára Pályázati felhívás UGRÓDESZKA - Társadalmi vállalkozásfejlesztő program mélyszegénységben élők életminőségének javítását célzó kezdeményezések számára Örömmel tudatjuk, hogy a NESsT és a Badur Alapítvány

Részletesebben

Raktári fogyóanyagok beszerzése a Semmelweis Egyetem részére

Raktári fogyóanyagok beszerzése a Semmelweis Egyetem részére Raktári fogyóanyagok beszerzése a Semmelweis Egyetem részére Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/76 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Ajánlati felhívás/eu/2011.08.19. EUHL Eljárás fajtája:

Részletesebben

A pályázat benyújtásához nevezési díjat nem kell fizetni. A támogatás igényléséhez saját forrás igazolása nem szükséges.

A pályázat benyújtásához nevezési díjat nem kell fizetni. A támogatás igényléséhez saját forrás igazolása nem szükséges. A felhasználás (a megvalósult tevékenységéhez kapcsolódó, a támogatás terhére elszámolható költségek teljesítésének) időszaka: 2015. március 1. 2016. március 14.; a szabadtéri színházak 10. kategória esetében

Részletesebben

FELHÍVÁS a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekciójában való részvételre

FELHÍVÁS a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekciójában való részvételre FELHÍVÁS a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekciójában való részvételre 1. Általános információk, rendezők A rendezvény szervezője: Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi

Részletesebben

Ákos Karcolatok 20. elnevezésű Facebook nyereményjáték Játék-, és adatvédelmi szabályzata és. részvételi feltételei

Ákos Karcolatok 20. elnevezésű Facebook nyereményjáték Játék-, és adatvédelmi szabályzata és. részvételi feltételei Az Ákos Karcolatok 20 elnevezésű Facebook nyereményjáték Játék-, és adatvédelmi szabályzata és részvételi feltételei KÉRJÜK, HOGY A SZABÁLYZATOT FIGYELMESEN OLVASD EL ÉS CSAK AKKOR VEGYÉL RÉSZT A JÁTÉKBAN,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program Képzés- és tartalomfejlesztés, képzık képzése, különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai képzésekre és azok

Részletesebben

Jelentkezési lap. A Tempus Közalapítvány által koordinált és az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló

Jelentkezési lap. A Tempus Közalapítvány által koordinált és az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló Jelentkezési lap A Tempus Közalapítvány által koordinált és az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló Raising Awareness. of Lifelong learning strategies - E&T2020 in Hungary című projekt keretében

Részletesebben

P á l y á z a t f i g y e l ő

P á l y á z a t f i g y e l ő P á l y á z a t f i g y e l ő Településeknek, közösségeknek, intézményeknek, vállalkozásoknak, személyeknek 2015/49. Lázár büntet: nem lesz több ingyenpénz a lakások szigeteléséhez, ablakcseréjéhez A Kormány

Részletesebben

Magyar Földgáztároló Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1051 Budapest, Széchenyi István tér 7-8.) RÉSZVÉTELI KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM

Magyar Földgáztároló Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1051 Budapest, Széchenyi István tér 7-8.) RÉSZVÉTELI KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM Magyar Földgáztároló Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1051 Budapest, Széchenyi István tér 7-8.) RÉSZVÉTELI KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM A Magyar Földgáztároló Zrt. üzemeltetésébe tartozó CH kutaknál kitöréselhárítási

Részletesebben

EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA A

EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA A 14. melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

Pályázatírás/projektmenedzsment: elméleti és gyakorlati ismeretek 2012.05.17. Horváth Dóra Kalocsai Ildikó Katalin Fésüs Ágnes

Pályázatírás/projektmenedzsment: elméleti és gyakorlati ismeretek 2012.05.17. Horváth Dóra Kalocsai Ildikó Katalin Fésüs Ágnes Pályázatírás/projektmenedzsment: elméleti és gyakorlati ismeretek 2012.05.17 Horváth Dóra Kalocsai Ildikó Katalin Fésüs Ágnes 1 Ismétlés Ki pályázik? (pályázó bemutatása) Kiknek szól a projekt? (A célcsoport

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. április 1.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. április 1. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2014. április 1. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

RÉSZVÉTELI DOKUMENTÁCIÓ (kiegészítő iratok)

RÉSZVÉTELI DOKUMENTÁCIÓ (kiegészítő iratok) - 1 -.sz. példány RÉSZVÉTELI DOKUMENTÁCIÓ (kiegészítő iratok) a BKV VASÚTI JÁRMŰJAVÍTÓ KFT. RÉSZÉRE VILLAMOS ENERGIA BESZERZÉSE tárgyú nemzeti értékhatárt elérő értékű, hirdetmény közzétételével induló

Részletesebben

Radiológia Szent Margit Kórház

Radiológia Szent Margit Kórház Radiológia Szent Margit Kórház Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/71 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Részvételi felhívás/eu/2011.08.19. EUHL Eljárás fajtája: Gyorsított meghívásos Közzététel

Részletesebben

FELHÍVÁS a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Testnevelés- és Sporttudományi Szekciójában való részvételre

FELHÍVÁS a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Testnevelés- és Sporttudományi Szekciójában való részvételre FELHÍVÁS a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Testnevelés- és Sporttudományi Szekciójában való részvételre 1. Általános információk, rendezők A rendezvény szervezője: Széchenyi István Egyetem

Részletesebben

K1497 Új általános szerelési segédanyagok, hidraulika és pneumatika alkatrészek szállítása

K1497 Új általános szerelési segédanyagok, hidraulika és pneumatika alkatrészek szállítása K1497 Új általános szerelési segédanyagok, hidraulika és pneumatika alkatrészek szállítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/53 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Ajánlati felhívás/eu/2011.08.19.

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS NEMZETKÖZI HALLGATÓI VÁSÁROKON TÖRTÉNŐ RÉSZVÉTELRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK SZÁMÁRA

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS NEMZETKÖZI HALLGATÓI VÁSÁROKON TÖRTÉNŐ RÉSZVÉTELRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK SZÁMÁRA Projektazonosító: Campus Mundi, EFOP-3.4.2-VEKOP-15-2015-00001 Ügyintéző: Simon Ágnes Dátum: 2016.04.04. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS NEMZETKÖZI HALLGATÓI VÁSÁROKON TÖRTÉNŐ RÉSZVÉTELRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK

Részletesebben

Részvételi felhívás feladása - Bérelt vonali és Internet szolgáltatások

Részvételi felhívás feladása - Bérelt vonali és Internet szolgáltatások Részvételi felhívás feladása - Bérelt vonali és Internet szolgáltatások Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/107 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Részvételi felhívás - Egyes ágazatokban/eu/2011.08.19.

Részletesebben

Lámpatestek beszerzésére irányuló szállítási szerződés tárgyú eljárás ajánlati felhívása.

Lámpatestek beszerzésére irányuló szállítási szerződés tárgyú eljárás ajánlati felhívása. Lámpatestek beszerzésére irányuló szállítási szerződés tárgyú eljárás ajánlati felhívása. Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/50 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Ajánlati felhívás - Egyes

Részletesebben

III. évfolyam 27. szám 2012. december 17-2012. december 30.

III. évfolyam 27. szám 2012. december 17-2012. december 30. III. évfolyam 27. szám 2012. december 17-2012. december 30. I. Pályázatok oktatási, nevelési intézmények számára Új kiírások I.1. Tízmillió millió forintos pályázat fiataloknak szóló drogmegelőző programokra...4.oldal

Részletesebben

A kommunikáció. Információ és társadalom

A kommunikáció. Információ és társadalom A kommunikáció 1. A kommunikációs folyamat megvalósulása a mindennapokban; alapfogalmai A kommunikációs folyamatot modellje A verbális és nonverbális kommunikáció ( példákkal). A közlés információtartalmában

Részletesebben

KÖZOP-1.5-0-09-11-2011-0010 és a KÖZOP-1.5-0-09-11-2011-0011 kommunikációs feladatok ellátása - ajánlati felhívás

KÖZOP-1.5-0-09-11-2011-0010 és a KÖZOP-1.5-0-09-11-2011-0011 kommunikációs feladatok ellátása - ajánlati felhívás KÖZOP-1.5-0-09-11-2011-0010 és a KÖZOP-1.5-0-09-11-2011-0011 kommunikációs feladatok ellátása - ajánlati felhívás Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/58 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény

Részletesebben

2016. február 23. 2016. június 28-ig. 2016. július 12.

2016. február 23. 2016. június 28-ig. 2016. július 12. Felvételi menetrend Felsőoktatási felvételi jelentkezési határidő 2016. február 15. E-felvételit hitelesítő adatlapok beküldésének vagy Ügyfélkapun keresztüli hitelesítésének határideje Folyamatos online

Részletesebben

Vezetéstechnikai tréningprogram

Vezetéstechnikai tréningprogram A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a 2014-2016. évi Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogram és Intézkedési Terv keretében pályázatot hirdet Vezetéstechnikai tréningprogram címen A kategória 500 cm 3

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Jelen Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban ÁSZF) az A.U.V. 2000 Reklám és Marketing Iroda Kft. (székhely: 1161 Budapest, Pálya u. 139.) (a továbbiakban: Szolgáltató)

Részletesebben

AZ ÓZDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM FELNŐTTKÉPZÉSI MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI RENDSZERE

AZ ÓZDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM FELNŐTTKÉPZÉSI MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI RENDSZERE AZ ÓZDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM FELNŐTTKÉPZÉSI MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI RENDSZERE 2015 1 Tartalom Jogi háttér... 4 A SZABÁLYZAT HATÁLYA... 4 A FELNŐTTKÉPZÉS SZERVEZETI FELÉPÍTÉSE... 5 1. MINŐSÉGPOLITIKA... 6 1.1.

Részletesebben

A Magyar Gáz Tranzit ZRt. vagyonelemeire megkötendő all-risks vagyonbiztosítás és felelősségbiztosítás beszerzése a 2016. évre.

A Magyar Gáz Tranzit ZRt. vagyonelemeire megkötendő all-risks vagyonbiztosítás és felelősségbiztosítás beszerzése a 2016. évre. A Magyar Gáz Tranzit ZRt. vagyonelemeire megkötendő all-risks vagyonbiztosítás és felelősségbiztosítás beszerzése a 2016. évre. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/125 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés

Részletesebben

Az igazolvány kitöltését a résztvevő kezdeményezheti ebben az adatbázisban:

Az igazolvány kitöltését a résztvevő kezdeményezheti ebben az adatbázisban: Europass mobilitási igazolvány igénylése külföldi szakmai gyakorlatok, tanulmányutak, továbbképzések, nyári egyetemek, önkéntes munka esetén Kitöltési útmutató Miért érdemes igényelni? Az Europass mobilitási

Részletesebben

PROFESSZIONÁLIS KLASZTERSZERVEZETEK MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSNYÚJTÁSÁNAK

PROFESSZIONÁLIS KLASZTERSZERVEZETEK MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSNYÚJTÁSÁNAK PROFESSZIONÁLIS KLASZTERSZERVEZETEK MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSNYÚJTÁSÁNAK TÁMOGATÁSA GINOP-1.3.2-15 A rendelkezésre álló forrás összege: A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 2 Mrd forint.

Részletesebben

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az e-mailben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az e-mailben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat ************************************************************************** 442. szám KULTÚRPONT HÍRLEVÉL 2012-06-07 ************************************************************************** Nemzetközi

Részletesebben

A CAMAIEU HUNGARY Kft. Camaieu Selfiere fel elnevezésű online nyereményjátékának Részvételi- és Játékszabályzata

A CAMAIEU HUNGARY Kft. Camaieu Selfiere fel elnevezésű online nyereményjátékának Részvételi- és Játékszabályzata A CAMAIEU HUNGARY Kft. Camaieu Selfiere fel elnevezésű online nyereményjátékának Részvételi- és Játékszabályzata 1. A Játék szervezője 1.1. A Camaieu Selfiere fel elnevezésű online nyereményjáték (a továbbiakban:

Részletesebben

P á l y á z a t f i g y e l ő

P á l y á z a t f i g y e l ő P á l y á z a t f i g y e l ő Településeknek, közösségeknek, intézményeknek, vállalkozásoknak, személyeknek 2015/42. Zuglóban felavatták Budapest első integráló játszóterét A Pillangó névre keresztelt

Részletesebben

Oktatói, Kutatói Minőségértékelési Rendszer

Oktatói, Kutatói Minőségértékelési Rendszer Oktatói, Kutatói Minőségértékelési Rendszer 2015. Oktatói, Kutatói Minőségértékelési Rendszer... 1 Oktatói, Kutatói Minőségértékelési Rendszer alapelvei és céljai... 3 Oktatói, Kutatói Minőségértékelési

Részletesebben

Jelentkezési lap A Tempus Közalapítvány által koordinált és az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló Raising Awareness. of Lifelong learning strategies - E&T2020 in Hungary című projekt keretében

Részletesebben

Pályázati felhívás. Vontatójárművek VOLVO gyártmányú motor alkatrészeinek beszerzése. tárgyú beszerzéshez

Pályázati felhívás. Vontatójárművek VOLVO gyártmányú motor alkatrészeinek beszerzése. tárgyú beszerzéshez Pályázati felhívás Vontatójárművek gyártmányú motor alkatrészeinek beszerzése tárgyú beszerzéshez 1. Ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail) MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. 1087

Részletesebben

Papp-Karakas Kitti SzEK.org Webshop Start - Budapest 2016.03.31.

Papp-Karakas Kitti SzEK.org Webshop Start - Budapest 2016.03.31. Papp-Karakas Kitti SzEK.org Webshop Start - Budapest 2016.03.31. 1 2016 enet Internetkutató Kft. Minden jog fenntartva! 2 2016 enet Internetkutató Kft. Minden jog fenntartva! 3 2016 enet Internetkutató

Részletesebben

KUTATÁSOK LEFOLYTATÁSA, VALAMINT A KUTATÁSOK EREDMÉNYEIT ÖSSZEGZŐ KIADVÁNY KÉSZÍTÉSE ÉS SOKSZOROSÍTÁSA SZAKMAI SPECIFIKÁCIÓJA

KUTATÁSOK LEFOLYTATÁSA, VALAMINT A KUTATÁSOK EREDMÉNYEIT ÖSSZEGZŐ KIADVÁNY KÉSZÍTÉSE ÉS SOKSZOROSÍTÁSA SZAKMAI SPECIFIKÁCIÓJA 1. sz. melléklet KUTATÁSOK LEFOLYTATÁSA, VALAMINT A KUTATÁSOK EREDMÉNYEIT ÖSSZEGZŐ KIADVÁNY KÉSZÍTÉSE ÉS SOKSZOROSÍTÁSA SZAKMAI SPECIFIKÁCIÓJA Az OTP Fáy András Alapítvány 2012-ben 1.103.552.921 Ft összegű

Részletesebben

Telefon: + 36 (1) 511-3886 vagy +36 (1) 511-1922 vagy + 36 (30) 268-0434

Telefon: + 36 (1) 511-3886 vagy +36 (1) 511-1922 vagy + 36 (30) 268-0434 1. Ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail) MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 54-60. Kapcsolattartási cím: MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt.

Részletesebben

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet Az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket a következő címre kell benyújtani:

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet Az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket a következő címre kell benyújtani: EURÓPAI UNIÓ Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax: (352) 29 29 42 670 E-mail: mp-ojs@opoce.cec.eu.int Információ és on-line formanyomtatványok:

Részletesebben

xha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

xha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet 3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

Scrabble REMIX nyereményjáték Játékszabályzat

Scrabble REMIX nyereményjáték Játékszabályzat Scrabble REMIX nyereményjáték Játékszabályzat A Mattel Toys Hungary Kft. (1139 Budapest, Váci út 91., Cégjegyzékszám: 01-09-729523, a továbbiakban: Szervező), A Myrtis Creative Kft. (telephelye: 1052 Budapest,

Részletesebben

MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK PIACI MEGJELENÉSÉNEK TÁMOGATÁSA VEKOP-1.3.1-16

MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK PIACI MEGJELENÉSÉNEK TÁMOGATÁSA VEKOP-1.3.1-16 MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK PIACI MEGJELENÉSÉNEK TÁMOGATÁSA VEKOP-1.3.1-16 A Felhívás célja mikro-, kis- és középvállalkozások támogatása külföldi kiállításokon és vásárokon való megjelenésben,

Részletesebben

Egyéb közlemény: AJÁNLATI FELHÍVÁS I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK)

Egyéb közlemény: AJÁNLATI FELHÍVÁS I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Európai Uniós közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem (23. ) (3) A kérelemben meg kell adni az alábbiakat: b) a kérelem az Európai Unió Hivatalos Lapjában történő hiánypótlást kezdeményezi;

Részletesebben

GASTRO DESIGN VERSENY 2016

GASTRO DESIGN VERSENY 2016 GASTRO DESIGN VERSENY 2016 I. A VERSENYRŐL A Turizmus Trend / Vendég & Hotel szaklap 2016 nyarán harmadszor hirdeti meg nagysikerű Gastro Design versenyét. A versenyre hét különböző kategóriában nevezhetnek

Részletesebben

K1518 Meiller, Marrel, EML felépítmény alkatrészek és emelőhátfal alkatrészek beszerzése

K1518 Meiller, Marrel, EML felépítmény alkatrészek és emelőhátfal alkatrészek beszerzése K1518 Meiller, Marrel, EML felépítmény alkatrészek és emelőhátfal alkatrészek beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/91 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Ajánlati felhívás/eu/2011.08.19.

Részletesebben

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani: 3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

Kiss Krisztina: Közösségi tartalomszolgáltatás a Pécsi Tudományegyetem Benedek Ferenc Jogtudományi és Közgazdaságtudományi Szakkönyvtárában

Kiss Krisztina: Közösségi tartalomszolgáltatás a Pécsi Tudományegyetem Benedek Ferenc Jogtudományi és Közgazdaságtudományi Szakkönyvtárában Kiss Krisztina: Közösségi tartalomszolgáltatás a Pécsi Tudományegyetem Benedek Ferenc Jogtudományi és Közgazdaságtudományi Szakkönyvtárában Az előadás röviden áttekinti a közösségi média elemeit, jellemzőit,

Részletesebben

Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft. részére nukleáris kockázatokra is kiterjedő vagyonbiztosítási szolgáltatások nyújtása

Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft. részére nukleáris kockázatokra is kiterjedő vagyonbiztosítási szolgáltatások nyújtása Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft. részére nukleáris kockázatokra is kiterjedő vagyonbiztosítási szolgáltatások nyújtása Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/114 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. Azonnal cselekszünk elnevezésű támogatási program keretében meghirdetett

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. Azonnal cselekszünk elnevezésű támogatási program keretében meghirdetett PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. Azonnal cselekszünk elnevezésű támogatási program keretében meghirdetett Munkahelymegőrző támogatás átmeneti nehézséggel küzdő vállalkozások

Részletesebben

MÁV-START Vasúti Személyszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság (rövidített cégnevén: MÁV-START Zrt.)

MÁV-START Vasúti Személyszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság (rövidített cégnevén: MÁV-START Zrt.) MÁV-START Vasúti Személyszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság (rövidített cégnevén: MÁV-START Zrt.) Székhely: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 54-60. Számlázási cím: 1426 Budapest, Pf.27. Számlavezető

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS közbeszerzési eljárás megindítására

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS közbeszerzési eljárás megindítására AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS közbeszerzési eljárás megindítására Tisztelt Ajánlattevő! A Forum Hungaricum Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság ez úton kéri fel ajánlattételre az Ön által képviselt

Részletesebben

Ajánlati/részvételi felhívás

Ajánlati/részvételi felhívás I. szakasz: Ajánlatkérő Európai Unió Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, 2985 Luxembourg, Luxemburg +352 29 29 42 670 ojs@publications.europa.eu Információ és online

Részletesebben

27278/2016/START. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Vasúti járművek szivattyúk, ventillátorok beszerzése tárgyú beszerzéshez

27278/2016/START. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Vasúti járművek szivattyúk, ventillátorok beszerzése tárgyú beszerzéshez 27278/2016/START PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Vasúti járművek szivattyúk, ventillátorok beszerzése tárgyú beszerzéshez Budapest, 2016.06.01. - 1 - Tartalomjegyzék P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S... 3 M Ű S Z

Részletesebben

PEDAGÓGUSOK ÉS AZ IKT KOMPETENCIATERÜLET

PEDAGÓGUSOK ÉS AZ IKT KOMPETENCIATERÜLET PEDAGÓGUSOK ÉS AZ IKT KOMPETENCIATERÜLET Dr. Buda András Debreceni Egyetem Neveléstudományok Intézete buda@delfin.unideb.hu A konferencia címében szereplő multimédia kifejezés fogalmának meghatározásakor

Részletesebben

1.1. Az ajánlatkérők neve, címe, távirati címe, telefon-és telefaxszáma, e-mail címe

1.1. Az ajánlatkérők neve, címe, távirati címe, telefon-és telefaxszáma, e-mail címe II. ÚTMUTATÓ A RÉSZVÉTELRE JELENTKEZŐNEK A. ÁLTALÁNOS RÉSZ 1. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK 1.1. Az ajánlatkérők neve, címe, távirati címe, telefon-és telefaxszáma, e-mail címe Neve: KÖRÖS VOLÁN Autóbuszközlekedési

Részletesebben

FOTÓ- és VIDEÓPÁLYÁZAT

FOTÓ- és VIDEÓPÁLYÁZAT FOTÓ- és VIDEÓPÁLYÁZAT Részvételi- és Játékszabályzat Az AXIÁL Kft. AXIÁL Fendt fotó- és videópályázat című játékára (a továbbiakban: Játék ) az alábbi szabályok vonatkoznak. 1. A Játék szervezője és lebonyolítója

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2016. február 11.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2016. február 11. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2016. február 11. Tisztelt Érdeklődő! Budapest

Részletesebben

Csorna Mérnökségi Telep fejlesztése - eljárást megindító felhívás

Csorna Mérnökségi Telep fejlesztése - eljárást megindító felhívás Csorna Mérnökségi Telep fejlesztése - eljárást megindító felhívás Közbeszerzési Értesítő száma: None/None Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény típusa: Eljárást megindító felhívás

Részletesebben

Kenőzsírok, nyomkarimakenő anyag és inhibitált szigetelőolaj beszerzése a MÁV-START Zrt. részére-2015.

Kenőzsírok, nyomkarimakenő anyag és inhibitált szigetelőolaj beszerzése a MÁV-START Zrt. részére-2015. Kenőzsírok, nyomkarimakenő anyag és inhibitált szigetelőolaj beszerzése a MÁV-START Zrt. részére-2015. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/104 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Ajánlati

Részletesebben

HU-Budapest: Mérnöki tervezési szolgáltatások 2013/S 067-112048. Ajánlati/részvételi felhívás. Szolgáltatásmegrendelés

HU-Budapest: Mérnöki tervezési szolgáltatások 2013/S 067-112048. Ajánlati/részvételi felhívás. Szolgáltatásmegrendelés 1/12 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:112048-2013:text:hu:html HU-Budapest: Mérnöki tervezési szolgáltatások 2013/S 067-112048 Ajánlati/részvételi felhívás Szolgáltatásmegrendelés

Részletesebben

a Szeretnél elégedett vendégek nyereményjáték szabályzata

a Szeretnél elégedett vendégek nyereményjáték szabályzata JÁTÉKSZABÁLYZAT a Szeretnél elégedett vendégek nyereményjáték szabályzata 1. Szervezés és lebonyolítás A nyereményjáték szervezője a Felicité Kft. (székhely: 1112 Budapest, Lanka u. 22., cégjegyzékszám:01-09-729492,

Részletesebben

Gyakori kérdések GINOP-6.1.2.-15 Digitális szakadék csökkentése projekt. 7 mrd Ft

Gyakori kérdések GINOP-6.1.2.-15 Digitális szakadék csökkentése projekt. 7 mrd Ft Gyakori kérdések GINOP-6.1.2.-15 Digitális szakadék csökkentése projekt Kérdés Válasz 1 Mi a projekt célja? A GINOP 6.1.2. projekt alapvető célja az elsődleges és másodlagos digitális megosztottság csökkentése,

Részletesebben

Számlaszám: 10402142-49575648-49521007 IBAN kód: HU25 1040 2142 4957 5648 4952 1007

Számlaszám: 10402142-49575648-49521007 IBAN kód: HU25 1040 2142 4957 5648 4952 1007 62874/2015/START számú P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S MÁV-START Zrt. munkavállalóinak közúti szállítása Budapest és Szolnok Járműjavítási telephely között tárgyú ajánlatkéréshez (továbbiakban pályázathoz)

Részletesebben

Európai Közösségek Vízügyi, energiaipari, szállítási és távközlési ágazatok Nyílt eljárás. HU-Budapest: Hirdetési és marketingszolgáltatások

Európai Közösségek Vízügyi, energiaipari, szállítási és távközlési ágazatok Nyílt eljárás. HU-Budapest: Hirdetési és marketingszolgáltatások 1/11 HU-Budapest: Hirdetési és marketingszolgáltatások 2009/S 231-331781 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS EGYES ÁGAZATOKBAN Szolgáltatás I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK):

Részletesebben

!! Jogi!nyilatkozat!! A!www.suzukiflotta.hu!weboldalon!(továbbiakban:!Weboldal)!elérhető!bármely!oldal!megnyitásával!és! az! oldalra! történő!

!! Jogi!nyilatkozat!! A!www.suzukiflotta.hu!weboldalon!(továbbiakban:!Weboldal)!elérhető!bármely!oldal!megnyitásával!és! az! oldalra! történő! Joginyilatkozat Awww.suzukiflotta.huweboldalon(továbbiakban:Weboldal)elérhetőbármelyoldalmegnyitásávalés az oldalra történő regisztrációval Ön elfogadja a jelen Nyilatkozatban felsorolt feltételeket és

Részletesebben

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Erzsébet Kórház-Rendelőintézet AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA FERTŐTLENÍTŐSZEREK SZÁLLÍTÁSÁRA

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Erzsébet Kórház-Rendelőintézet AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA FERTŐTLENÍTŐSZEREK SZÁLLÍTÁSÁRA Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat ERZSÉBET KÓRHÁZ-RENDELŐINTÉZET 6800 Hódmezővásárhely Dr. Imre József u. 2. Tel.: (62) 244-211 Fax: (62) 242-786 www.erzsebetkorhaz.hu e-mail: info@erzsebetkorhaz.hu

Részletesebben

K1476 Tehergépjárművekhez új gumiabroncs, tömlő és védőszalag valamint munkagép és személygépjármű új gumiabroncs beszerzése

K1476 Tehergépjárművekhez új gumiabroncs, tömlő és védőszalag valamint munkagép és személygépjármű új gumiabroncs beszerzése K1476 Tehergépjárművekhez új gumiabroncs, tömlő és védőszalag valamint munkagép és személygépjármű új gumiabroncs beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/29 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény

Részletesebben

ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSREND

ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSREND ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSREND 2015 FONTOS DÁTUMOK Felsőoktatási felvételi jelentkezési kérelem rögzítésének határideje az 2015. február E-felvételiben 15. E-felvételit hitelesítő adatlapok beküldésének

Részletesebben

Ország: Magyarország

Ország: Magyarország EURÓPAI UNIÓ Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, 2985 Luxembourg, Luxemburg Fax: +352 29 29 42 670 E-mail: ojs@publications.europa.eu Információ és on-line formanyomtatványok:

Részletesebben

Gépjármű bérlet és flottakezelési szolgáltatás beszerzése 2016. és 2017. évben

Gépjármű bérlet és flottakezelési szolgáltatás beszerzése 2016. és 2017. évben Gépjármű bérlet és flottakezelési szolgáltatás beszerzése 2016. és 2017. évben Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/125 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Részvételi felhívás - Egyes ágazatokban/eu/2011.08.19.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S IKTATÓSZÁM: 088/278/2015. TÁRGY: A hulladékkezelés eszközparkjának és informatikai rendszerének fejlesztése Pécsett projekthez kapcsolódó PR és szemléletformálás tárgyú közbeszerzései eljárás megindítása

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS hirdetmény nélküli tárgyalásos eljáráshoz a Kbt. 115. (1) bekezdése alapján

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS hirdetmény nélküli tárgyalásos eljáráshoz a Kbt. 115. (1) bekezdése alapján AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS hirdetmény nélküli tárgyalásos eljáráshoz a Kbt. 115. (1) bekezdése alapján I. a) az Ajánlatkérő neve, címe: Diósd Város Önkormányzat 2049 Diósd Szent István tér 1. web: www.diosd.hu

Részletesebben

A Telenor Magyarország Zrt. MOSTVAGYOK játékának Játékszabályzata

A Telenor Magyarország Zrt. MOSTVAGYOK játékának Játékszabályzata A Telenor Magyarország Zrt. MOSTVAGYOK játékának Játékszabályzata 1. A JÁTÉK SZERVEZŐJE A MOSTVAGYOK játék (a továbbiakban: Játék ) szervezője a Telenor Magyarország Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Részletesebben

A szegedi jogi kar csak egy karnyújtásnyira

A szegedi jogi kar csak egy karnyújtásnyira A szegedi jogi kar csak egy karnyújtásnyira Előadások középiskolásoknak 2010. december 2011. február Homoki-Nagy Mária: Jog az irodalomban A szépirodalmi művek témáját igen gyakran a jogtudomány egyes

Részletesebben

Támogatási Szerződés

Támogatási Szerződés Azonosító szám: TÁMOP-2.4.3/B-2-10/2-2010-0013 Támogatási Szerződés amely létrejött egyrészről a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22.), mint támogató (továbbiakban: Támogató)

Részletesebben

Földgáz beszerzése/2015

Földgáz beszerzése/2015 Földgáz beszerzése/2015 Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/37 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Részvételi felhívás - Egyes ágazatokban/eu/2011.08.19. EUHL Eljárás fajtája: Tárgyalásos

Részletesebben

TERÜLETSPECIFIKUS MELLÉKLET TERÜLET: PEST MEGYE FELHÍVÁS SZÁMA: TOP-6.1.1-15

TERÜLETSPECIFIKUS MELLÉKLET TERÜLET: PEST MEGYE FELHÍVÁS SZÁMA: TOP-6.1.1-15 TERÜLETSPECIFIKUS MELLÉKLET TERÜLET: PEST MEGYE FELHÍVÁS SZÁMA: TOP-6.1.1-15 1.2. A rendelkezésre álló forrás A rendelkezésre álló forrás legalább 70%-a bölcsődefejlesztésre fordítható a VEKOP eredményességmérési

Részletesebben

MÁV Szolgáltató Központ Zrt. Beszerzési és Logisztikai Üzletág, Beszerzési Szervezet

MÁV Szolgáltató Központ Zrt. Beszerzési és Logisztikai Üzletág, Beszerzési Szervezet Pályázati Felhívás BDt 80-05 400 és Bybdtee 50 55 80-55 sorozatú vezérlő kocsikba épített INV 300 CW 1250 típusú kerekesszék emelő berendezések gyártó által előírt 2 éves karbantartása, emelőgépek fővizsgálata,

Részletesebben