Kiss Anita * A MÉRLEGEN KÍVÜLI TÉTELEK ÉRTÉKELÉSÉNEK PROBLÉMÁI A vállalati többletértéket sokféleképpen igyekeztek megmagyarázni az utóbbi években. Szinte mindenki igyekezett saját érdemeként feltüntetni a sokszor igen tetemes különbséget. NANOKA- TAKEUCHI szerint az emberi er forrás, tudásalkotás, ROMHARD és PROBST szerint a folyamat, AGNUS és PATEL szerint a technológia adja a többletet, KAPLAN-NORTON, EDVINSSON, és SVEIBY a mérésre fókuszáltak, annak tulajdonítják a teljes különbséget. (SVEIBY, 2001) A kutatók többsége azonban legtöbb definíció szerint mindezeket összefogó meg-nemérinthet vagy szellemi t ke (illetve a gyakran szinonimaként használt immateriális javak) együttes értékét látja a különbözetben. A vállalati többletérték tehát olyan tényez kb l ered, amelyek szorosan köt dnek a vállalathoz, ám önállóan nem értékesíthet k. Legalább két oka lehet annak, hogy egy tényez t ebbe a csoport sorolunk: (1) az adott tényez nem a vállalat tulajdona, így azt nem is adhatja el (menedzsment, alkalmazottak), vagy (2) az adott tényez a vállalattól elválaszthatatlan, ezért önállóan eladhatatlan (stratégia, növekedési lehet ségek, szervezeti rendszer, szerz dések). Mindezen tényez ket az irodalom általában szellemi t keként (intellectual capital IC) említi. A vállalat vagyonának azon részét, amely fizikai formával, tárgyiasult megjelenéssel nem bír, azaz anyagilag megfoghatatlan immateriálisnak nevezzük. Ezen eszközcsoport megítélésében a legóvatosabb a számvitel. Mivel az ilyen eszközök értékelése igen bizonytalan, a legtöbb szabályozás csak a piaci alapú értékelést engedélyezi: amennyiben nem küls félt l vásárolta a cég az adott eszközt, hanem maga állította el, akkor nincs lehet ség a mérlegben való feltüntetésre. Mindez nem azt jelenti, hogy az immateriális javak értékbefolyásoló hatása elhanyagolható, csak a számbavételi hiányosságok okozta torzítás n folyamatosan, annak ellenére, hogy a sokat bírált számviteli rendszerekben is tetten érhet már az átalakulás. Noha az immateriális javak egyes elemei a mérlegben is felt nnek, mégis ezek az eszközök adják a mérlegen kívüli tételek leggyakrabban felemlegetett csoportját. Az IAS szabályai szerint immateriális eszközt (önállóan) csak akkor szabad feltüntetni kizárólag bekerülési költségen a mérlegben, ha 1. a goodwillt l jól elhatárolható, 2. a vállalat rendelkezik felette, 3. az eszközhöz kapcsolható jöv beli pénzáramlások befolyásának nagy a valószín sége és 4. az eszköz költsége megfelel pontossággal mérhet. Ez a meghatározás a gyakorlatban a legtöbb immateriális eszköz kirekesztését jelenti. * Debreceni Egyetem, Közgazdaságtudományi Kar, Pénzügyi és Kontrolling Tanszék, tudományos segédmunkatárs, PhD-hallgató. 35
DAMODARAN (2002) szerint számos oka van annak, hogy a legtöbb probléma az immateriális javak számbavételével van. Ezen eszközök piaca van talán a legtávolabb a tökéletességt l, mivel az eszközök gyakran egyediek, vagy elválaszthatatlanok az adott vállalattól. A mérlegen kívüli tételeken azon a tényez ket értem tehát, amelyek a könyv szerinti érték és a vállalati érték különbségét okozzák, összesített hatásuk nagyságát pedig a számviteli nyilvántartásban szerepl saját t ke és hitelállomány könyv szerinti értékének és a vállalat üzleti értékének különbsége adja. KARL ERIK SVEIBY (2001) az immateriális javak három fajtáját különbözteti meg: 1. alkalmazottak kompetenciája, 2. bels szerkezet, 3. küls szerkezetek. Az alkalmazottak kompetenciáján azt a képességet érti, hogy az emberek dologi és eszmei vagyont hoznak létre. A bels szerkezet szabadalmakat, elméleteket, modelleket, számítástechnikai és adminisztratív rendszereket tartalmaz. Ezeket a vállalatnál dolgozók hozzák létre, és a szervezetek birtokolják. A vállalati kultúra is része a bels szerkezetnek, az alkalmazottakkal együtt alkotják a szervezetet. A küls szerkezet az ügyfelekkel és szállítókkal kialakított kapcsolatokat tartalmazza, magába foglalja ezen kívül még a márkanevet, védjegyeket, valamint a vállalat hírnevét és arculatát. Szerinte létezik az immateriális javaknak egy olyan része, amelyik nem jelenik meg a vállalat mérlegében. BLACK et al. (2001) az immateriális javakat négy csoportra osztják: 1. innovációs t ke, 2. strukturális t ke, 3. piaci t ke és 4. goodwill. Az innovációs t ke a kutatás, fejlesztés, átszervezés gyakran folyó költségként jelentkez kiadásai révén keletkezik. A strukturális t ke a vállalati szervezet koherenciáját és rugalmasságát jelenti. Ide sorolják a vállalat alkalmazkodó készségét, az alkalmazottak képességeit és lojalitását is. A piaci t ke a márkaneveket, védjegyeket, franchise jogokat tartalmazza, amelyeket a vállalatok adnak-vesznek egymás között. STANDFIELD (2002) szerint az immateriális javaknak két csoportja létezik: 1. a tulajdonolhatóak (hard intangibles), mint a márkanevek, szerz i jogok, és a 2. csak menedzselhet ek (soft intangibles), mint a min ség vagy a tudás. A mérlegben csak a tulajdonolható vagyont tüntethetjük fel, a csak menedzselhet javak ( kvázi eszközök ) értékelését az 1. ábra mutatja. IMMATERIÁLIS ESZKÖZÖK ÉRTÉKELÉSE Az immateriális javak értékelésére szolgáló eljárásokat három (költség, piaci és jövedelem alapú) csoportra oszthatjuk. (SCHWEIHS, 2002). 1. Költség alapú értékelési eljárások. Ezeknek az eljárásoknak az alkalmazása mögött három alapvet megfontolás húzódik meg. 1. A helyettesíthet ség elve azt mondja ki, hogy egyetlen befektet sem fizet valamiért többet, mint amibe az eszköz pótlása kerülne. 2. A kereslet és kínálat szabálya szerint az értéket egyszerre kell befolyásolnia az adott eszköz beszerezhet ségének, és az iránta felmerül igénynek. 3. Az externáliák hatása azt jelenti, hogy küls befolyás nyomán az el bbiekt l függetlenül is módosulhat egy eszköz értéke, például a piaci, szociális trendek és a jogi környezet megváltozása, vagy új iparági technológia megjelenése nyomán. 36
1. ábra A tudásszervezet mérlege (Sveiby, 2001, pp. 66.) 2. Piaci értékelési eljárások. Ezen eljárásoknál el ször meg kell találni a megfelel piacot, illetve az összevethet termékeket és tranzakciókat (adás-vételek, licencek). Ellen rizni kell azok relevanciáját, hiszen nem csak az eltelt id, a bekövetkez piaci változások, hanem a felek érdekei és er viszonyai miatt is torzítottak lehetnek. Mivel az ügyletek semmilyen szempontból sem standardizáltak, gyakran a megfelel összehasonlítási egység megtalálása is gondot okoz. Az értékelend eszköznek megfelel en korrigálni kell az egyes üzletek árait, majd a kapott becsléseket egymással és szakért i véleményekkel is össze kell vetni. 3. Jövedelem alapú eljárások. Ezen módszereknél SCHWEIHS (2002) öt altípust különböztet meg. Értékelhetünk aszerint, hogy az adott eszköz birtoklása 1. milyen többletjövedelemhez juttatja tulajdonosát, 2. milyen költségcsökkenést eredményez, 3. mekkora bérleti díj megfizetésével volna egyébként lehetséges, illetve az eszköz átadásakor a piacon milyen bevételekre számíthatnánk bérleti díjakból; becsülhetünk úgy is, hogy 4. meghatározzuk az egész vállalat (vagy üzleti egység) értékét az adott eszközzel és anélkül is, s a különbözet az eszköz értéke; ezen túlmen en vannak olyan eljárások is, melyek 5. a vállalat vagy üzleti egység, illetve immateriális javakat is tartalmazó eszközcsoport értékének másként meg nem magyarázott, reziduális részéb l indulnak ki. A jövedelemalapú eljárásokat számítási technika szerint két csoportra bonthatjuk. A közvetlen t késítési eljárások egyetlen periódusra határozzák meg a várható standardizált jövedelmet, majd azt 37
örökjáradékként vagy annuitásként kezelve határozzák meg a jelenértéket. A DCF módszerek több periódusra jeleznek el re s képesek az eltér id pontoknál különböz diszkontrátákkal is dolgozni. DZINKOWSKI (2000) három klasszikus szellemi t ke mérési eljárást azonosít: a piaci és könyv szerinti érték hányadosát (market-to-book value), a TOBIN-féle q mutatót és a számított immateriális érték (Calculated Intangible Value CIV) módszert. A piaci és könyv szerinti érték hányadosa alapján becsült szellemi t ke érték DZINKOWSKI által is elfogadott naiv változata szerint a szellemi t ke értéke megegyezik a saját t ke piaci és könyv szerinti értékének különbségével, így a hányados növekedése a szellemi t ke emelkedését tükrözi. Ez a ráta azonban nem veszi figyelembe a könyvekben szerepl eszközök értékének kimutatottól való eltérését, az esetlegesen kimutatott goodwillt, amely a szellemi t ke egy részét takarja, és a kötelezettségek piaci értékének változását sem. Az ezekkel korrigált változat a saját t ke piaci értékét viszonyítja a könyv szerinti eszközök és források fair értéke alapján kalkulált sajátt ke értékhez, amelynek kiszámításakor a könyvekben kimutatott IC elemeket levonjuk. TOBIN féle q. A Nobel-díjas JAMES TOBIN nevéhez f z d, 1969-ben publikált, eredetileg a befektetési döntések el rejelzésére kifejlesztett mutató a vállalat piaci értékének és eszközei összesített helyettesítési értékének hányadosa. Ha q egynél nagyobb, a vállalat valamilyen okból a normálnál magasabb hozamot ér el értéket teremt. Számított immateriális érték (CIV). Az NCI Research által kifejlesztett eljárásban úgy becslik az IC értékét, hogy a megel z évek iparági átlagos eszközarányos megtérülést (ROA) és vállalati eszközállományt alapul véve meghatározzák, hogy az átlagosnál mennyivel nagyobb a vállalat nyeresége a várhatónál, s az elvárt hozamrátával t késített különbözetet tekintik a szellemi t ke értékének (DZINKOWSKI, 2000). A teljes vállalati szellemi t ke értékelésekor figyelni kell arra, hogy a számviteli mérlegb l a kétszeres számbavétel elkerülése érdekében el kell távolítani az ott figyelembe vett eszközök könyv szerinti értékét. Az el nem különíthet, vásárolt szellemi t ke elemek értékét általában a goodwill tartalmazza. (Az elkülöníthet, vásárlással szerzett immateriális javakat 2002-t l a GAAP és a kanadai számvitel önállóan mutatja be, másutt ez is a goodwillt gyarapítja.) A saját el állítású szellemi t ke értéke jelent s része egyáltalán nem jelenik meg a kimutatásokban, ugyanakkor egyes részeinek (eredményes fejlesztések, IT rendszer) bemutatására gyakran találunk példát. A magyar számviteli rendszerben például lehet ség van az alapítás-átszervezés, a kísérleti fejlesztés, illetve a saját el állítású és vásárolt szellemi termékek (találmányok, szabadalmak, know-how, védjegy, szoftver) kimutatására is (2000. C. törvény). A SZELLEMI T KE MÉRÉSE A GYAKORLATBAN A szellemi t ke mérésére els ként a szellemi t két vállalaton belül már 1985 óta mér (biztosító és pénzügyi szolgáltató) Skandia tett kísérletet, kifejlesztve a Skandia Navigator nev rendszerét a kilencvenes évek elején. A munka irányítását az 1991-ben a cég szellemi t ke igazgatójának kinevezett LEIF EDVINSSON végezte. (SVEIBY, 2001) A vezetésével kialakított, a vállalati szellemi t ke változását bemutató jelentést 1994 óta csatolják a kötelez számviteli beszámolókhoz. A Skandia példáját sokan követték, s 1996-ban már 43 svéd vállalat egészítette ki pénzügyi beszámolóját a szellemi t ke változását bemutató adatokkal. Nem sokkal kés bb a dán kereskedelmi minisztérium felkért húsz vállalatot, hogy három éven keresztül készítsenek beszámolót szellemi t - kéjük alakulásáról, megteremtve ezzel az igazodási pontokat. A Skandia modelljében öt dimenzióban mérik a szellemi t két: 1. pénzügyi, 2. ügyfél-, 3. alkalmazotti, 4. folyamatokhoz köt d és 5. megújuláshoz és fejlesztéshez kapcsolódó mércéket használnak. 38
A modell célja nem a pénzbeli érték meghatározása, hanem a szellemi t ke változásának nyomon követése. A rendszer 91 különböz újonnan definiált szellemi t ke mutatóval dolgozik a hagyományos mércéken alapuló további 73 mellett. Részben hasonló gyökerekkel és egyszer sítési céllal jött létre 1992-ben KAPLAN és NORTON (1996) Balanced Scorecardja. Az Egyesült Államokban a Dow Chemical kezdete meg els ként a szellemi t ke mérését 1993- ban. A rendszer lényege sokkal inkább a számbavétel, a szellemi t ke leltár elkészítése semmint az értékelés vagy a nyomon követés volt. A kilencvenes évek közepén jelentek meg a szellemi t keindex rendszerek. Ezek egyetlen számadatba igyekeztek összes ríteni a ScoreCard rendszerek szerteágazó mérésének eredményeit. A cél minden esetben olyan mutató kialakítsa volt, amely szoros kapcsolatot mutat nem csak a szellemi t ke állomány alakulásával, de (f ként) annak vállalati teljesítményhez való hozzájárulásával is. Ezt a különböz dimenziókban alkalmazott (általában változást tükröz, mértékegység nélküli) mutatók és a mért eredmények súlyozásának optimalizált megválasztásával igyekeznek elérni. Mivel a végs számadat a cégek egyedi adottságai szerinti súlyokat tükrözi, s nincsen mértékegységük sem, a konkrét értékek vállalatok közötti összehasonlítása értelmetlen. Ilyen célra a kiszámított mutató értékének változását kell használni. BEFEJEZÉS A szellemi t ke azonosítására sokféle modell született. Az általánosan elfogadott rendszerben szervezeti rendszerhez köt d és emberi er forráshoz köt d elemekr l beszélhetünk. Miközben ezek a tényez k komoly jelent séggel bírnak a befektetési döntések meghozatalában, mérésükre nincsen egységes keret. Az egyes szakterületek (pénzügyi, szervezet-irányítás, marketing, stratégia) önálló modellekkel dolgoznak, a számukra fontos elemeket kiemelve a rendszerb l. Ennek megfelel en a szellemi t ke elemek mérésére sem áll rendelkezésre egységes megoldás, sokkal inkább az érintett szakterület eszköztára alkalmazható. Ez nem feltétlenül hátrány, hiszen a szellemi t ke jellegénél fogva olyannyira inhomogén, hogy egy egységes mérési rendszer létrehozása szinte lehetetlen feladatnak t nik, miközben az ezen tételeknél f értéket jelent egyediség feltehet en elveszne. Ez azt jelenti, hogy komplikáltabb és pontatlanabb rendszert alkotnánk. A specializált mérési eljárások azonban sokszor többszörös számbavételhez vezetnek, emiatt különösen figyelni kell arra, hogy az elemek önálló értékelése után az átfedéseket kisz rjük. A mérés kapcsán sokszor felmerül, hogy az adott érték pénzbeli kifejezése egyáltalán nem vagy csak komoly torzítással, bizonytalansággal lehetséges. A ScoreCard rendszerek támogatói szerint a pénzbeli mérésre nincs is feltétlenül szükség: az egyes t keelemek változása más módon is nyomon követhet, ami elegend lehet a vállalati értékteremtés nyomon követéséhez és irányításához, s támpontot adhat egyféle összehasonlító értékeléshez is. Miközben különféle mérési megoldásokat már 1985 óta a gyakorlatban is használnak, vizsgálatok azt mutatják, hogy a cégek ezeket az eredményeket nem publikálják, így a vállalatvezetésen kívül az információk többnyire nem elérhet k. Ráadásul az esetek túlnyomó többségében a mérési eredményeket az azokhoz hozzáfér menedzsment sem hasznosítja. IRODALOMJEGYZÉK 2000. évi C. törvény a számvitelr l BLACK, A. WRIGHT, P. DAVIES, J. [2001]: In search of shareholder value, Managing the drivers of performance. 2 nd ed., PricewaterhouseCoopers Pearson Education, London BREALEY, R. MYERS S.C. [1999]: Modern vállalati pénzügyek. Panem, Budapest. COPELAND, T. KOLLER, T. MURRIN, J. [1999]: Vállalatértékelés. Panem, Budapest. 39
DZINKOWSKI, R. [2000]: The measurement and management of intellectual capital: An introduction. Management Accounting: Magazine for Chartered Management Accountants, February 2000, pp. 32-35. SCHWEIHS, R. P. [2002]: Valuation of intellectual property is the focus of the new accounting guidelines. Intellectual Property & Technology Law Journal, May 2002, pp. 6-13. STANDFILED, K. [2002]: Intangible management: tools for solving the accounting and management crisis. Academic Press, Boston SVEIBY, K. E. [2001]: Szervezetek új gazdasága: a menedzselt tudás. KJK KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft, Budapest. 40