PÁSZTÓ VÁROS POLGÁRMESTERE 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155/113 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-164/2013. A rendelet-tervezet elfogadásához minősített szavazattöbbség szükséges! Javaslat Pásztó Városi Önkormányzat ének módosítására Készült: Pásztó Városi Önkormányzat képviselő-testülete 2013. novemberi ülésére Előterjesztő: Sisák Imre polgármester Véleményezik: Önkormányzat bizottságai Megtárgyalja: Pásztói Roma Nemzetiségi Önkormányzat Az előterjesztést előkészítette: Dr. Tasi Borbála irányításával az önkormányzat szakosztályai
Tisztelt Képviselő-testület! A 2013- évi 4. sz. módosítása keretében javaslatot teszünk a 2013. I. félévben a Pásztói Többcélú kistérségi Társulás keretében működött Területi Gondozási központ I. félévi előirányzatainak és teljesítési adatainak a Pásztó Városi Önkormányzat ébe való beillesztésére annak érdekében, hogy az Államháztartási Törvény előírásainak megfeleljünk. A továbbiakban ipartelepítés és munkahelyteremtés érdekében javaslatot teszünk a Damjanich utca végében levő árverezés keretében meghirdetett ingatlan megszerzéséhez szükséges fedezet biztosítására, valamint A volt ÉLGÉP és a Fő út közötti terület művelésből való kivonásához szükséges fedezet biztosítására. A Hasznos-i óvoda tűzfala a viharos szél miatt megsérült, megrepedezett, ezért haladéktalanul szükséges annak kijavítása. Krämer László, volt képviselő-társunk sajnálatos halála miatt a temetés költségeit a képviselő-testület vállalja. A további kisebb jelentőségű, aktuális előirányzat módosítási javaslatot a hiány levezetése tartalmazza. Mindezek figyelembevételével, figyelemmel az Államháztartási Törvény és végrehajtási rendelete, valamint az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzata figyelembevételével javaslatot teszek Pásztó Városi Önkormányzat i rendelete 4. sz. módosítására. A vonatkozó jogszabályok értelmében beterjesztem a módosítással egységes szerkezetbe foglalt i rendeletet is. Kérem képviselő-társaimat, hogy a bizottságok véleményének figyelembevételével A rendelet módosítást fogadják el. Pásztó, 2013. október 25. Sisák Imre polgármester
Előzetes hatástanulmány Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testületének a ről szóló 4/2013. (III.1.) önkormányzati rendelet 2013.novemberi 4. sz. módosításához 1. A jogszabály társadalmi, gazdasági, i hatásai A i rendelet megalkotása az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény előírásai alapján történt. A i rendelet módosítás előkészítése során hatásvizsgálatot végeztünk, amely során megvizsgáltuk az eredeti ben, a jelenlegi módosítási javaslatban szereplő tételek és ennek végeredményeként a módosított megvalósításának lehetőségét és hatását. Az előzetes hatásvizsgálat kiterjed a források és kiadások teljes körű számbavételére. Az előkészítés során legfontosabb szempont volt az I félévben még kistérségi fenntartásban működő Területi Gondozási Központ I. félévi i és teljesítési adatainak átemelése a Pásztói Városi be. a képviselő-testület döntésének végrehajtása. Ezen túlmenően kisebb jelentőségű, a t érintő előirányzat módosítások kerülnek átvezetésre. Az önkormányzat a rendezési terv szerint ipari célú hasznosítású területek kivonásával elő kívánja segíteni az ipartelepítést, munkahelyteremtést. Változatlan cél a egyensúlyának elérésre való törekvés. A rendelet Pásztó Városi Önkormányzat feladatellátásához kapcsolódóan a i, pénzügyi lehetőségeit, a tervezett kiadási és bevételi előirányzatokat meghatározza, amelyek hatásai az előterjesztésben részletesen ismertetésre kerülnek. Részben ebből, részben pedig más kötelezően ellátandó alacsony finanszírozás miatt az önkormányzat a szaktörvényekben előírt kötelezettségeinek nem tud maradéktalanul megfelelni. Végső esetben ha sem az érintett önkormányzatok nem fizetnek, sem állami ellentételezés nem lesz előállhat fizetésképtelen helyzet. Erre próbálunk megoldást találni az állami ben rendelkezésre álló önkormányzati fejezeti tartalékra benyújtott pályázatunkkal is. A i rendelet és annak módosításai a város lakosságára is kihatással van, mivel a i kiemelt előirányzatok közé tartoznak az ellátottak pénzbeli juttatásai, egyéb működési célú kiadások, beruházások, felújítások, intézményi működési bevételek stb. Az állami támogatás után második legjelentősebb tétel a helyi adók, melynek mértékén az önkormányzat nem változtatott ugyan, de a teherviselő képesség csökkenése miatt a fizetési morál romlik. A feladatellátás biztosításához viszont intenzív adóbehajtás szükséges. További reális veszély,hogy az önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok a rezsi díj csökkentés illetve a hulladékmegsemmisítési járulék miatt meglehetősen nehéz helyzetben lesznek. Amennyiben Ők a lakosságnál kint lévő hátralékaik intenzív behajtásával próbálják csökkenteni a hiányzó forrásokat, az jelentős elvonás lesz, ami nehezíti az önkormányzati követelések érvényesítését. Kezdeményezésünk és kérésünk ellenére nem kaptunk megnyugtató választ arra a kérdésre, hogy a rezsi díj csökkentés miatti bevételkiesést mikor és milyen módon, mértékben ellentételezik a Városgazdálkodási Kft-nek, de arra kérnek, hogy a korábbi színvonalon végezzük a szolgáltatást.
2. A jogszabály környezeti és egészségi következményei A rendeletnek környezeti és egészségügyi következményei nincsenek. 3. A jogszabály adminisztratív terheket befolyásoló hatásai Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 24. megfelelően a helyi önkormányzat rendeletében meghatározott tartalommal mérlegeket és kimutatásokat készít. Az eddigiekhez képest plusz adminisztratív terhet jelent az önkormányzatok gazdálkodását szabályozó jogszabályok pl. államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló többször módosított 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet, a többször módosított 249/2000. (XII.24.) Korm. rendeletekben foglalt új pl. a feladatellátás részletezését bemutató kimutatások készítésére, kötelezettségvállalási-nyilvántartások vezetésére vonatkozó előírások. Ezen túlmenően további adminisztratív terhet jelent az új intézmények és feladatok (háziorvosi ügyelet, múzeum, gyermekétkeztetés feladatainak alapító okirata, törzskönyvezése), az új ÁHT alapján minden intézmény részére kötelezően előírt, időközi és év végi beszámoló elkészítése. További adminisztrációs terhet okoznak az adósságrendezéssel kapcsolatos szerződésmódosítások. A Pásztói Gondozó Központ visszakerülése az önkormányzathoz, újabb feladatot jelent a és beszámolók készítésénél. Július 1-től az önkormányzatnak és intézményeinek a negyedéves pénzforgalmi és mérlegjelentésen túl havonta kell pénzforgalmi jelentést készíteni és küldeni, melyben meg kell becsülni az év hátralévő részére a bevételeket és kiadásokat havonkénti bontásban, az év végére várható számlamaradványt, a várható szállítói állományt. Ezen túlmenően 2013. július 1-től a rendelet elfogadását követő 3 napon belül elektronikusan továbbítani kell a kormányhivatal részére, ezzel egyidejűleg egységes szerkezetbe kell foglalni. 4. A jogszabály megalkotásának szükségessége, a jogalkotás elmaradásának várható következményei Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 24. (2) bekezdése szerint a jegyző által elkészített i rendelet-tervezetet a polgármester nyújtja be a Képviselőtestületnek.. Az elfogadott ről határidőn belül információ-szolgáltatási kötelezettsége van az önkormányzatnak. A különféle jogszabályok, iránymutatások a tervezésénél központi szerepet játszanak. Ezek kiemelkedő jelentőségűek, mert részletes előírásokat, követelményeket fogalmaznak meg, és be nem tartásuk sok esetben szankciót von maga után (pl. állami támogatás felfüggesztése, büntető kamat fizetése, stb.). A fenti indokok elkerülhetetlenné teszik a rendelet elfogadását. 5. A jogszabály alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételek A rendelet-alkotáshoz, a végrehajtásához a tárgyi és személyi feltételek rendelkezésre állnak. Pásztó, 2013. október 25. Sisák Imre Polgármester
Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete../2013./XI../ rendelete a 16/2013. (IX. 27) önkormányzati rendelettel, a 12/2013.VI.24 ) rendelettel, a 9/2013. (V.2.) rendelettel módosított 4/2013. (III. 1.) önkormányzati rendelettel elfogadott ének módosításáról. Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 143.. (4) bekezdés b) és h) pontjaiban, kapott felhatalmazás alapján az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) és f) pontjaiban, valamint az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 23. (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva az önkormányzat éről szóló 16/2013. (IX. 27) önkormányzati rendelettel, a 12/2013.(VI.24.) rendelettel, a.9/2013.(v.2.) rendelettel módosított 4/2013. (III.31.) rendeletet az alábbiak szerint módosítja: 1. A ről szóló 4/2013. (III. 1.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: R) 3 -a helyébe a következő rendelkezés lép: 3. (1) Az önkormányzat kiadásainak főösszegét Hitelműveletekkel - 2.043.815 e Ft-ban Hitelműveletek nélkülállapítja meg. Ebből :felhalmozási kiadások: felújítások összege: intézményi felhalmozási kiadások összege: 1.715.013 e Ft-ban 204.674 e Ft 10.311 e Ft 3.313 e Ft működési kiadások összege 1.825.517 e Ft - ebből személyi jellegű kiadás 607.409 e Ft Szociális hozzájárulási adó 143.313 e Ft dologi jellegű kiadás 671.896 e Ft ellátottak pénzbeni juttatása - működési célú pénzeszközátadás - Államháztartáson kívülre 4.845 e Ft támogatás értékű működési kiadás 25.470 e Ft működési célú hiteltörlesztés 285.991 e Ft kötelező tartalék - társadalmi és szociálpolitikai juttatás 86.593 e Ft (2) Az (1) bekezdésében megállapított kiadási főösszeg önállóan működő, valamint önállóan működő és gazdálkodó i szervenként címenkénti, alcímenkénti, előirányzat csoportonkénti és kiemelt előirányzatonkénti részletezését kötelező, önként vállalt, valamint állami (államigazgatási) feladatok szerinti bontásban a 4. melléklet tartalmazza.
2. A R. 4. -a helyébe a következő rendelkezés lép: 4. (1) Az önkormányzat a bevételeinek főösszegét Hitelműveletek nélkül: határozza meg. 2.043.815 e Ft-ban Ebből I. Működési bevételek 1. Intézményi működési bevételek 171.080 e Ft 2. Önkormányzatok saját működési bevételek 301.600 e Ft 2.2. Helyi adók, kapcsolódó pótlékok, bírságok 266.500 e Ft 2.3. Átengedett központi adók 23.600 e Ft 2.4. Önkormányzat sajátos működési bevétele 11.500 e Ft II. Önkormányzatok i támogatás 987.701 e Ft 1.1. Helyi önkormányzat általános működési és ágazati feladat alapú támogatás 375.041 e Ft 1.2. Helyi önkormányzat által felhasználható központosított előirányzatok 8.259 e Ft 1.3. Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatás fejezeti tartalék igénybevétel 178.295 e Ft 1.4. Fejlesztési célú támogatások - 1.5. Működésképtelen önkormányzatok kiegészítő támogatás - 1.6. Egyéb központi támogatás 4.931 e Ft 1.7. Kiegészítő jövedelempótló támogatás 57.107 e Ft 1.8. Szerkezetátalakítási tartalékból folyósított támogatás 67.472 e Ft 1.9. Adósságkonszolidáció (működési célú támogatás) 285.991 e Ft 1.10. Adósságkonszolidáció (felhalmozási célú támogatás) 10.605 e Ft III. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 19.943 e Ft 1. Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése - 2. Önkormányzatok sajátos felhalmozási éstőkebevételei 1.400 e Ft 3. Pénzügyi befektetési bevételei és kamatai - 4. Tárgyieszköz ÁFA bevétele - 5. Egyéb sajátos felhalmozási és tőkebevétel /ÁFÁ-val/ 18.543 e Ft IV. Támogatásértékű bevételek 484.029 e Ft 1. Támogatásértékű működési bevétel 361.625 e Ft 2. Támogatásértékű bevétel TB alaptól 39.189 e Ft 3. Támogatásértékű felhalmozási bevétel 83.215 e Ft V. Véglegesen átvett pénzeszközök 51.275 e Ft 1. Működési célú pénzeszköz átvétel Államháztartáson kívülről - 2. Felhalmozási célú pénzeszközátvétel Államháztartáson kívülről 51.275 e Ft VI. Támogatási kölcsönök visszatérülése 2.650 e Ft
VII. Hitelek - 1. Működési célú hitel - 2. Felhalmozási célú hitel - VIII. Pénzforgalom nélküli bevételek 25.537 e Ft 1. Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 25.537 e Ft 2. Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele - IX. Adósságkonszolidáció bevétele - Előző évi központi i kiegészítések, visszatérülések - (2) A 4. (1) bekezdésében megállapított bevételi főösszeg címenkénti, alcímenkénti, kiemelt előirányzatok szerinti részletezését az 5.melléklet tartalmazza. 3. A R. 6. -a helyébe a következő rendelkezés lép: 6. Az önkormányzat i mérlegét az 1/A, 1/B és 1/C mellékletek szerint fogadja el. 4. A R. 9. -a, az alábbi /5/ bekezdéssel egészül ki: 9. (5) A képviselő-testület a ében szereplő folyószámla hitel részleges kiváltására 55.000 E Ft összeg két éves futamidejű adósság megújító hitellel kiváltására kormány engedélyt kér. A hitelt folyószámla vezetőjétől, az OTP Bank NYRT-től veszi fel a további állami adósság átvállalás és a 2014. évi i lehetőségek függvényében. 5. Ez a rendelet 2013. november -án lép hatályba. Pásztó, 2013. október 25. Sisák Imre Polgármester Dr. Tasi Borbála címzetes főjegyző
Általános indokolás a /2013./IX./ rendelethez Az Államháztartási Törvény és végrehajtási rendelete értelmében a2013- évi 4. sz. módosítása keretében javaslatot teszünk a 2013. I. félévben a Pásztói Többcélú kistérségi Társulás keretében működött Területi Gondozási központ I. félévi előirányzatainak és teljesítési adatainak a Pásztó Városi Önkormányzat ébe való beillesztésére. A továbbiakban a hiány levezetésében szereplő előirányzat módosításokra teszünk javaslatot. Részletes indokolás: 1-4 -hoz: A /R/ 3-4 -a tartalmazza kiemelt előirányzatait, melyben a módosított előirányzatok jelennek meg. Ebben a kiadási és bevételi oldalára hatással lévő tételeket a i hiány levezetése tartalmazza. A 4. sz. mellékleten végrehajtott kiadási és az 5. sz. mellékleten végrehajtott bevételi előirányzat módosulások eredménye képen az 1/a, 1/B, 1/C mellékletek is változnak. Ezt rögzíti a 6. A /R/ 9../5/ bekezdése: Az önkormányzatok legnagyobb többsége, így Pásztó is 2013. évben forráshiánnyal küzd, aminek ellentételezésére kiegészítő támogatást igényelt a fejezeti tartalékból. A Nemzetgazdasági Minisztérium arra hívta fel az önkormányzatokat, hogy a 2012. december 31-én fennállt működési hitelük mértékéig kérjenek kormány engedélyt adósság megújító hitel felvételére. Amennyiben a pénzügyi helyzetük úgy alakul, hogy nem lesz szükségük a hitel felvételére, vagy csak kisebb mértékben, akkor minden rendben lehet, de ha a kiegészítő támogatás nem lesz megfelelő mértékű, vagy nem lesz, akkor sem álljanak megoldhatatlan helyzet elé. Természetesen ezúton is hangsúlyozom, hogy a lehetséges források mértékéig lehet kiadást tervezni, illetve kötelezettséget vállalni. Erre ad megoldást a kiegészítő bekezdés azzal, hogy a kormány engedély kérelemre a felhatalmazást megadja. A Módosító /R/5..-a rögzíti azt, hogy a rendelet hatályba lépésének napja 2013. november -a. A Jogalkotásról szóló törvény értelmében 2013. július 1-től a rendelt módosításokkal egy időben az aktuális rendelt egységes szerkezetbe foglalásáról is gondoskodni kell. E kötelességnek eleget téve azt is csatoljuk
Költségvetési hiány levezetése Hiányt növelő Hiányt csökkentő 1. Kegyeleti költség 200 e Ft 1. Diákétkeztetési költségek korrigálása 12.294 e Ft 2. Ipari terület művelésből kivonás 6.700 e Ft 3. PB gáz vásárlás Mátrakeresztesre 480 e Ft 4. PSK támogatás 500 e Ft 5. Óvodai tűzfal felújítás 1.100 e Ft 6. Hunyadi úti közvil. bővítés 450 e Ft 7. Liget utcai vízvezeték kiváltás terv 600 e Ft 8. Földterület vásárlás Damjanich utca 1.700 e Ft 9. Fő utcai fa gyökér kitermelés 200 e Ft 10. Pásztói Gondozási Központ (2013. június havi munkabér nettósítási különbözete) 7.280 e Ft Összesen: 19.210 e Ft 12.294 e Ft Utolsó módosított előirányzat szerinti i hiány: 171.379 e Ft Hiányt növelő tételek: + 19.210 e Ft Hiányt csökkentő tételek: - 12.294 e Ft Új módosított előirányzat szerinti i hiány: 178.295 e Ft
1/A melléklet a 4/2013. (III.1.) önkormányzati rendelethez Sor- szám bevételeinek és kiadásainak összevont mérlege Megnevezés BEVÉTELEK Saját bevételek 1 Intézményi működési bevételek 94 831 127 926 54 654 182 580 2 Helyi adók 266 500 266 500 266 500 3 Felhalmozási bevételek 19 943 19 943 19 943 4 Pénzügyi befektetések bevételei Saját bevételek összesen 381 274 414 369 54 654 469 023 5 Működési célra átvett pénzeszközök 88 343 246 906 114 719 361 625 -műk.c. tám.ért.bev.(áh-on belülről átvett) 88 343 246 906 114 719 361 625 -ÁH-on kívülről - 6 Egészségbiztosítási Alap támogatása 39 189 39 189 39 189 7 Felhalmozási célra átvett pénzeszközök 40 907 134 490 134 940 -Felhalm.c. tám.ért.bev.(áh-on belülről átv.) 6 907 83 215 83 215 -ÁH-on kívülről 34 000 51 275 51 275 8 Különböző visszatérülések,igénybev. (kölcsönök) 2 650 2 650 2 650 Előző évi, központi i visszatér. Átvett pe. és visszatér. összesen 171 089 423 235 114 719 537 954 Átengedett bevételek 9 Személyi jövedelemadó - 10 Gépjárműadó 23 600 23 600 23 600 Átengedett bevételek összesen 23 600 23 600 23 600 Állami hozzájárulás, támogatás 11 Normatív állami hozzájárulás 307 535 375 041 375 041 12 Normatív kötött felh. támogatás 540 540 540 A i mérlegben jóváhagyott állami hozzájárulás, támogatás 308 075 375 581 375 581 13 Önhib. kívül hátr. helyzetű telep. tám. - 14 Közp. előirányzatokból várható tám. - 433 825 433 825 15 Fejezeti tartalék igénybev. 209 504 171 379 6 916 178 295 Állami tám. Összesen 517 579 980 785 6 916 987 701 Bevételek (finanszározási célú műveletek és pénzmaradvány nélkül) 1 093 542 1 841 989 176 289 2 018 278 16 Előző évi pénzmaradvány igénybevét. 85 241 23 430 2 107 25 537 Előző évi pénzmaradvány átv. Adósságkonszolidáció bevétele 226 041 Bevételek öszesen 1 404 824 1 865 419 178 396 2 043 815 Hitelműveletek bevételei 17 Működési célú hiány finanszírozása - 18 Fejlesztési célú hiány finanszírozása - Hitelművíeletek bevételei összesen - 19 Felhalmozási célú (éven belüli) támogatási kölcsön igénybevétele BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN (1..22) 1 404 824 1 865 419 178 396 2 043 815 KIADÁSOK 1. Önállóan és részben önállóan gazdálkodó intézmények működési kiadása 431 096 566 510 178 760 12 294 732 976 2. A Polg. Hivatal igazgatási kiadása 233 610 295 695 295 695 3. A Polg.Hivatal ében szereplő -nem intézményi- műk. kiad. 4. Helyi kisebbségi önkormányzat 5. Önkormányzat működési kiadásai 311 531 509 475 1 380 510 855 Működési kiadások (1..5) 976 237 1 371 680 180 140 12 294 1 539 526 6. Intézmények felhalmozási kiadási 3 313 3 313 3 313 7. Felújítási kiadások (önkormányzat) 1 711 9 211 1 100 10 311 8. Fejlesztési kiadások (önkormányzat) 48 248 151 548 9 450 160 998 9. PH fejlesztési kiadása - 865 865 Fejlesztési kiadások (6-8.) 53 272 164 937 10 550 175 487 Tárgyévi (Finanszírozási műveletek nélkül) KIADÁSOK ÖSSZESEN (1..8) 1 029 509 1 536 617 190 690 12 294 1 715 013 Tárgyévi bevételek és kiadások egyenlege 64 033 305 372-14 401-12 294 303 265 Tárgyévi bevételek és kiadások egyenlege + pénzmaradvány 375 315 328 802 328 802 Fin. Célú pü-i műveletek 1. Adósságszolgálat (működési célú hiteltörlesztés) Módosítási javaslat (e Ft) 341 931 285 991 285 991 2. Adósságszolgálat Felhalmozási c. hiteltörlesztés 33 384 42 811 42 811 Finanszírozási műveletek öszesen 375 315 328 802 328 802 Hitelműveletek bevételeinek és kiadásainak egyenlege -375 315-328 802-328 802 KIADÁSOK MINDÖSSZESEN 1 404 824 1 865 419 190 690 12 294 2 043 815
1/B melléklet a 4/2013. (III.1.) önkormányzati rendelethez működési célú bevételeinek és kiadásainak mérlege (e Ft) Sor- szám Megnevezés Módosítási jav. új módosított előirányzatból Kötelező Vállalt feladat BEVÉTELEK Saját bevételek 1. Intézményi tevékenységek bevét.(int+ph) 94 831 127 926 54 654 182 580 182 280 300 2. Helyi adók 264 177 233 701 10 550 223 151 88 672 39 466 95 013 3. Pénzügyi befektetések bevételei Saját bevételek összesen 359 008 361 627 54 654 10 550 405 731 270 952 39 466 95 313 Átvett pénzeszközök 4 Működési célra átvett pénzeszközök 88 343 246 906 114 719 361 625 296 845 64 780 -Műk.c.tám.ért.bev.(ÁH.on belülről) 88 343 246 906 114 719 361 625 296 845 64 780 -ÁH-on kívülrő átvett 5 Egészségbiztosítási Alap támogatása 39 189 39 189 39 189 39 189 6 Különböző (műk.célú) visszatér., igénybev. 50 50 50 50 Előző évi, visszatér. Átvett pénzeszközök összesen (5..6) 127 582 286 145 114 719 400 864 336 084 64 780 Átengedett bevételek 7 Személyi jövedelemadó - 8 Gépjárműadó 23 600 23 600 23 600 23 600 Átengedett bevételek összesen (7..8) 23 600 23 600 23 600 23 600 Állami hozzájárulás, támogatás 9 Normatív állami hozzájárulás (feladatfinansz.) 307 535 375 041 375 041 375 041 10 Normatív kötött felh. támogatás 540 540 540 540 KV. törvényben jóváhagyott össz. (9..10) 308 075 375 581 375 581 375 581 11 Önhib. kívül hátr. helyzetű telep. tám. 12 Központosított előirányzatokból várható 416 774 416 774 416 774 működési célú támog. 13 Fejezeti tartalék igénybevét. 209 504 171 379 6 916 178 295 178 295 Évközben várható többlettám. (12...13) 517 579 963 734 6 916 970 650 970 650 Tárgyévi működési célú bevételek 1 027 769 1 635 106 176 289 10 550 1 800 845 1 601 286 104 246 95 313 Előző évi működési célú pénzmaradvány igénybevételek 85 241 22 565 2 107 24 672 24 672 Előző évi pénzmaradvány átvétel - Adósságkonszolidáció bevétele 205 158 Működési bevételek öszesen - 14 Működési célú hitel hiány finanszírozása - BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN (1..15) 1 318 168 1 657 671 178 396 10 550 1 825 517 1 625 958 104 246 95 313 KIADÁSOK 1. Önállóan és részben önállóan gazdálkodó intézmények műk. kiadása 431 096 566 510 178 760 12 294 732 976 679 448 53 528 2. A Polg.Hivatal igazgatási kiadása 233 610 295 695 295 695 214 182 81 513 3. A Polg. Hivatal ében szereplő -nem intézményi- működési kiadások 4. Helyi kisebbségi önkormányzat
5. Államháztartási tartalék 6. Önkormányzat működési kiadásai 311 531 509 475 1 380 510 855 446 337 50 718 13 800 KIADÁSOK ÖSSZESEN (1..5) 976 237 1 371 680 180 140 12 294 1 539 526 1 339 967 104 246 95 313 Tárgyévi bevételek és kiadások egyenlege 51 532 263 426-3 851-1 744 261 319 Tárgyévi bevételek és kiadások egyenlege + pénzmaradvány 341 931 285 991 285 991 285 991 Finanszírozási célú pénzügyi műveletek Működési célú hitel törlesztés 341 931 285 991 285 991 285 991 Finanszírozási műveletek kiadása összesen 341 931 285 991 285 991 285 991 Hitelműveletek bevételének és kiadásainak egyenlege -341 931-285 991-285 991 KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (1..15) 1 318 168 1 657 671 180 140 12 294 1 825 517 1 625 958 104 246 95 313 Összes kiadásból - személyi kiadás 333 823 514 957 92 452 607 409 571 262 36 147 - munkáltatót terhelő járulékok 89 202 121 437 21 876 143 313 134 458 8 855 - dologi kiadás 350 194 618 878 65 312 12 294 671 896 601 592 55 024 15 280 -Műk.c. tám. ért.kiadás 174 558 25 470 25 470 25 270 200 -Műk.célú pe.átadás ÁH-on kívülre 1 250 4 345 500 4 845 825 4 020 - működési célú hiteltörlesztés 341 931 285 991 285 991 285 991 - szoc.kölcsön (rövid lejáratú) - ellátottak pénzbeni juttatásai 27 210 86 593 86 593 6 560 80 033 -társadalom és szociálpol.juttatás -forgatási célú értékpapír vás. -rövid lejáratú kölcsön foly., törlesztés 1/B melléklet a 4/2013. (III.1.) önkormányzati rendelethez * Tartalmazza a kölcsönök kiadásait is
1/C melléklet a 4/2013. (III.1.) önkormányzati rendelethez fejlesztési célú bevételeinek és kiadásainak mérlege Módosítási jav. Sor- Megnevezés új módosított előirányzatból szám Kötelező Vállalt feladat BEVÉTELEK 1. Felhalmozási célú intézményi bevételek 2. Felhalmozási célú önkorm. bevételek 19 943 19 943 19 943 19 943 3. Átvett pénzeszközök felhalmozási célra 40 907 134 490 134 490 24 118 110372 - önkormányzat 37 594 131 177 131 177 24 118 107059 - intézmények 3 313 3 313 3 313 3313 4. Felhalm. célú visszatér. /kölcsön, igénybevétel/ 2 600 2 600 2 600 2 300 300 5. Központosított célelőirányzatokból várható 17 051 felhalmozási célú támogatás 17 051 17 051 6. Magánszemélyek által bef.ép.adó 20%-a 7. Helyiadó bev. 2 323 32 799 10 550 43 349 43 349 Tárgyévi felhalmozási célú bevételek összesen 65 773 206 883 10 550 217 433 106 761 110672 Előző évi felhalmozási célú pénzmaradvány 8. igénybevétele - 865 865 865 9. Hitelműveletek bevételei Felhalmozási célú hitel igénybevétele hiány finanszírozására 10. Adósságkonszolidáció bevét. 20 883 BEVÉTELEK ÖSSZESEN (1..13) 86 656 207 748 10 550 218 298 106 761 110672 865 KIADÁSOK 1. Intézmények felhalmozási célú kiadásai 3 313 3 313 3 313 3 313 - Felújítás - Beruházás 3 313 3 313 3 313 3 313 - Felhalmozás e. kölcsön 2. Önkormányzat felújítási kiadásai 1 711 9 211 1 100 10 311 10 311 3. Önkormányzat fejlesztési kiadásai 48 248 151 548 9 450 160 998 98 508 62490 Polgármesteri Hiv. fejl. Kiad. 865 865 865 KIADÁSOK ÖSSZESEN (1..3) 53 272 164 937 10 550 175 487 108 819 65803 865 Tárgyévi felhalmozási célú bevételek és kiadások egyenlege 12 501 41 946 41 946 Tárgyévi felhalmozási célú bevételek és kiadások egyenlege + pénzmaradvány 12 501 42 811 42 811 Finanszírozási célú pénzügyi művel. Felhalmozási célú hitel törlesztés 33 384 42 811 42 811 42 811 Finanszírozási célú hitelműveletek kiadása 33 384 42 811 42 811 42 811 Hitelműveletek bevételelinek és kiadásainak egyenlege -33 384-42 811-42 811 KIADÁSOK MINDÖSSZESEN 86 656 207 748 10 550 218 298 151 630 65803 865 (e Ft)
4.sz. melléklet a 4/2013. (III.1.) önkormányzati rendelethez I./1. oldal Cím- Alcím Elő- Kie- Cím- Alcím- Elő- Kiadások (e Ft) I. EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS ELLÁTÁSI FEJEZET 1. Egészségügyi ellátás 1. Margit Kórház 1. Működési 1. Személyi juttatások 2. Szociális hozzájárulási adó 3. Dologi kiadások 4. Pénzeszk. átadás műk.-i célra (ÁH-n kívülre) 5. Felh. c. támog. ért. kiadás (ÁH-n belülre) Támogatásértékű műk. kiadás központi Kv-i 6. szervnek 7. Felhalm. kiadások - gép, műszer besz. -szám.tech.eszk.beszerz. immateriális javak jármű építmény, épület 10. Felújítások -épület felújítás - számítástechnikai eszk. - egyéb gép 11. Felh c. kölcsön nyújása (ÁH-n kívülre) 12. Felh.c. kölcsön nyújtása (ÁH-n belülre) 13. Műk. c. kölcsön nyújtása (ÁH-n belülre) 2. Ügyeleti ellátás 1. Működési 1. Személyi juttatások 2. Szociális hozzájárulási adó 3. Dologi kiadások Támogatásért műk. Kiadás közp. Költségvetési 4. szervek 7. Felhalmozási kiadás Számítógép beszerzés 10. Felújítási kiadások vagyoni ért. jogok egyéb gép berend. Módosítási javaslat új módosított előirányzatból Kötelező Vállalt feladat
4.sz. melléklet a 4/2013. (III.1.) önkormányzati rendelethez I./2. oldal Cím- Alcím Elő- Kie- Cím- Alcím- Elő- Kiadások (e Ft) Módosítási javaslat 2. Védőnői szolgálat 14 926 15 964 15 964 15 964 1. Működési 14 926 15 964 15 964 15 964 1. Személyi juttatások 10 668 11 489 11 498 11 498 2. Szociális hozzájárulási adó 2 880 3 097 3 097 3 097 3. Dologi kiadások 1 378 1 378 1 378 1 378 7. Felhalm. kiadások - -szám.tech. és ügyv.eszk. - -egyéb berend.,felszerelés - 3. Szociális segélyezés (Képviselő-testületi hatáskör) 6 632 6 632 6 632 6 632 1. Működési 6 632 6 632 6 632 6 632 2. Szociális hozzájárulási adó - 3. Dologi kiadások (Postaktg) 72 72 72 72 3. Társadalom és szociálpolitikai jutt. 6 560 6 560 6 560 6 560 4. Pénzeszköz átadás -rövid lejáratú szoc.kölcsön -felhalmozási célra átadott pe.áh kívülre -műk. Célú pe. Átadás ÁH-on kívülre 5. Ellátottak pénzbeni juttatásai 6. Szcoiális kölcsön nyújtása (rövid) Felh. kölcsön nyújtása ÁH-n kívülre 4. Ügyeleti ellátás (IPESZ) 42 801 45 635 45 635 45 635 1. Működési 42 801 45 635 45 635 45 635 1. Személyi juttatások 16 932 18 229 18 229 18 229 2. Szociális hozzájárulási adó 4 572 4 916 4 916 4 916 3. Dologi kiadások 21 297 22 490 22 490 22 490 5. Területi Gondozási Központ 89 322 178 760 268 082 268 082 1. Működési 89 322 178 760 268 082 268 082 1. Személyi juttatások 43 200 92 452 135 652 135 652 2. Szociális hozzájárulási adó 11 573 21 876 33 449 33 449 3. Dologi kiadások 34 549 64 432 98 981 98 981 I. F E J E Z E T Ö S S Z E S E N : 64 359 157 553 178 760 336 313 336 313 új módosított előirányzatból Kötelező Vállalt feladat
4. sz. melléklet a 4/2013. (III.1.) önkorányzati rendelethez II./1. oldal Cím- Alcím Elő- Kie- Cím- Alcím- Elő- Kiadások (e Ft) II. OKTATÁSI FEJEZET Módosítási jav. új módosított előirányzatból Kötelező Vállalt feladat 1. Alapfokú oktatás 1. Pásztó Város Önkormányzat Óvodája 149 835 153 491 153 491 153 491 1. Működési 149 835 153 491 153 491 153 491 1. Személyi juttatások 79 521 81 992 81 992 81 992 2. Szociális hozzájárulási adó 21 362 21 772 21 772 21 772 3. Dologi kiadások 48 952 49 727 49 727 49 727 4. Pe.átadás,egyéb tám.(műk.célú) 7. Felhalm. kiadások - ügyviteli és egyéb számtech. eszk. besz. - vagyoni értékű jog vásárlása 8. Támogató értékű műk. kiadás (Előző évi pénzmaradvány átadása) 10. Felújítási kiadások 5. Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája 1. Működési 1. Személyi juttatások 2. Szociális hozzájárulási adó 3. Dologi kiadások 4. Pénzeszköz átadás (műk.c.) ÁH-on kív. 5. Ellátottak pénzbeli juttatásai 7. Felhalmozási kiadás ~Optikai hálózat kiépítése (egyéb építmény) - egyéb gép berendezés beszerzés Támogatásért. műk. kiadás (Előző évi pénzmaradvány 8. átadása) 10. Felújítás (Számítástechn. eszk. felújítás) II. F E J E Z E T Ö S S Z E S E N : 149 835 153 491 153 491 153 491
4. sz. melléklet a 4/2013. (III.1.) önkormányzati rendelethez III./1. oldal Cím- Alcím Elő- Kie- Cím- Alcím- Elő- Kiadások (e Ft) III. KÖZMŰVELŐDÉSI FEJEZET Módosítási jav. új módosított előirányzatból Kötelező Vállalt feladat 1. Közművelődési intézmények 105 564 124 624 124 624 67 783 56 841 1. Teleki L. Városi Könyvtár és Műv. Központ 87 254 106 028 106 028 49 187 56 841 1. Működési 87 254 106 028 106 028 49 187 56 841 1. Személyi juttatások 35 833 43 185 43 185 28 932 14 253 2. Szociális hozzájárulási adó 8 289 10 256 10 256 7 794 2 462 3. Dologi kiadások 39 819 49 274 49 274 12 461 36 813 4. Pe. átadás (felhalmozási célra) + ( működési célra ) 7. Felhalmozási kiadások 3 313 3 313 3 313 3 313 3 313 - Számítás és ügyv.techn.eszk.besz. - Vagyoni értékű jogok Egyéb gép, berendezés 8. Támogatásértékű műk. kiad. (előző évi pénzmaradvány átadása) 9. Támogatásértékű műk. kiad. 10. Felújítási kiadások Egyéb gép, berendezés 2. PÁSZTÓI MÚZEUM 18 310 18 596 18 596 18 596 1. Működési 18 310 18 596 18 596 18 596 1. Személyi kiadások 8 933 9 123 9 123 9 123 2. Szociális hozzájárulási adó 2 331 2 377 2 377 2 377 3. Dologi kiadások 7 046 7 096 7 096 7 096 III. F E J E Z E T Ö S S Z E S E N : 105 564 124 624 124 624 67 783 56 841
4. sz. melléklet a 4/2013. (III.1.) önkormányzati rendelethez IV./1. oldal Cím- Alcím Elő- Kie- Cím- Alcím- Elő- Kiadások (e Ft) IV. VÁROSFENNTARTÁSI FEJEZET (ÖNKORMÁNYZAT) 1. Városfenntartási feladatok új módosított előirányzatból Kötelező Vállalt feladat 1. Mezőgazdasági szolgáltatás 10 350 11 350 11 350 11 350 1. Működési 10 350 11 350 11 350 11 350 3. Dologi kiadások 10 350 11 350 11 350 11 350 7. Felhalm. Kiadás 2. Közutak, hidak fenntartása 4 000 9 600 9 600 9 600 1. Működési 4 000 9 600 9 600 9 600 1. Személyi juttatások 3. Dologi kiadások 4 000 9 600 9 600 9 600 4. Pénzeszk.átadás (felh.célú) 3. Lakásgazdálkodás 4 400 4 400 4 400 4 400 1. Működési 4 400 4 400 4 400 4 400 3. Dologi kiadások 3 000 3 000 3 000 3 000 Műk.célú pénzeszk.átad.áh kívülre 7. Célelőirányzat 7. Felújítás 1 400 1 400 1 400 1 400 7. Felhalmozási kiadás 4. Belvízelvezetés, vízkárelhárítás 926 926 926 926 1. Működési 926 926 926 926 3. Dologi kiadások 926 926 926 926 4. Pénzeszköz átadás (műk.) Pe. átad. felh. célú 7. Felhalm. kiad.* Felújítás 5. Városgazdálkodás 19 523 20 523 680 21 203 8 703 12 500 1. Működési 19 523 20 523 680 21 203 8 703 12 500 1. Személyi juttatások 2. Szociális hozzájárulási adó 3. Dologi kiadások 9 523 10 523 680 11 203 8 703 2 500 4. Pénzeszköz átadás (műk. célú) ÁH kívülre 7. Felhalmozási célú pe átadás (ÁH-n kívülre) 10 000 10 000 10 000 0 10 000 Felújítási kiad. 8. Közszolg.kötelező feladatokra 6. Köztemető fenntartás 4 259 2 170 2 170 2 170 1. Működési 4 259 2 170 2 170 2 170 3. Dologi kiadások 4 259 2 170 2 170 2 170 7. Felhalmozási kiadások 7. Közvilágítás 22 436 23 136 23 136 23 136 1. Működési 22 436 23 136 23 136 23 136 3. Dologi kiadások 22 436 23 136 23 136 23 136 4. Pénzeszköz átadás -működési célú pe.átad.áh-on kívülre 7. Felhalmozási kiadás 8. Állattenyésztési feladatok 600 1 700 1 700 1 700 1. Működési 600 1 700 1 700 1 700 1. Személyi juttatások 2. Szociális hozzájárulási adó 3. Dologi kiadások 600 1 700 1 700 1 700 7. Felhalmozási kiadás Módosítási jav.
4. sz. melléklet a 4/2013. (III.1.) önkormányzati rendelethez IV./2. oldal Cím- Alcím Elő- Kie- Cím- Alcím- Elő- Kiadások (e Ft) Módosítási jav. zat port- szám Kötelező Vállalt 9. Köztisztasági feladatok 10 063 12 408 12 408 12 408 1. Működési 10 063 12 408 12 408 12 408 1. Személyi juttatások 3 524 3 524 3 524 2. Szociális hozzájárulási adó 476 476 476 3. Dologi kiadások 10 063 8 408 8 408 8 408 4. Működési célú pénzeszközátadás ÁH-n kívül 5. Önkormányzat által folyósított ellátások 7. Felhalmozási kiadás (számtech. eszk., program) 10. Települési vizellátás 400 400 400 400 1. Működési 400 400 400 400 3. Dologi kiadás 400 400 400 400 11. Árvízvédelem,vízkárelhárítás, védekezési kiadások 1. Működési (védekezési kiadások) 1. Személyi juttatások 2. Szociális hozzájárulási adó 3. Dologi kiadások 12. Közfoglalkoztatás 182 938 182 938 182 938 1. Működési 182 938 182 938 182 938 1. Személyi juttatások 115 774 115 774 115 774 2. Szociális hozzájárulási adó 15 630 15 630 15 630 3. Dologi kiadások 28 925 28 925 28 925 5. Önkormányzat által folyósított ellátások 7. Felhalmozási kiadás 22 609 22 609 22 609 IV. F E J E Z E T Ö S S Z E S E N : 76 957 269 551 680 270 231 257 731 12 500 új módosított előirányzatból feladat
4. sz. melléklet a 4/2013. (III.1.) önkormányzati rendelethez V./1. oldal Cím- Alcím Elő- Kie- Cím- Alcím- Elő- Kiadások (e Ft) V. ÖNKORMÁNYZATI FELADATOK Igazgatási kiadások Igazgatási kiadások épületfenntartás Módosítási jav. 1. 13 800 13 800 13 800 13 800 1. 13 800 13 800 13 800 13 800 2. Szociális hozzájárulási adó 3. Dologi kiadás 13 800 13 800 13 800 13 800 4. Tám. értékű műk.kiadás 2. Képviselő testület kiadásai 26 812 27 690 200 27 890 1 594 26 296 1. Személyi kiadásai 20 168 20 279 20 279 20 279 2. Szociális hozzájárulási adó 5 998 6 017 6 017 6 017 Dologi kiadás 646 1 394 200 1 594 1 594 3. Egyéb feladatok * 202 672 236 199 500 236 699 214 760 21 939 1 Városi TV működtetés 600 1 200 1 200 1 200 3. Dologi kiadás 600 1 200 1 200 1 200 7. Felhalmozási kiadás 2 Pásztói Hírlap 600 1 200 1 200 1 200 3. Dologi kiadás 600 1 200 1 200 1 200 3 Nemzetiségi Önkorm. támogatása (2011. évi maradv.) 3. Tám.értékű működési kiadás 4 Szeméttelep rekult. kölcsön törl. 7. Felh.célú kölcsön törl. 5 Könyvvizsgálói feladat 400 1 200 1 200 1 200 3. Dologi kiadás 400 1 200 1 200 1 200 6 Tagsági díjak 2 556 3 390 3 390 3 390 7. Fejlesztési célú pe. átadás (Kelet N. Hull. reh.) 3. Dologi kiadás Saldo, Kistérség, KNC 2 556 3 390 3 390 3 390 7 Nívódíj, különdíj, díszpolgári cím 200 932 932 932 1. Személyi kiadás 157 687 687 687 2. Szociális hozzájárulási adó 43 145 145 145 3. Dologi kiadás - 4. Műk.célú pénzeszk.átadás ÁH belülre 100 100 100 8 Tárgyévben felvett hitel kamata 10 088 13 088 13 088 13 088 3. Dologi kiadás 10 088 13 088 13 088 13 088 7. Felhalmozási hitelkamat 9 Felsőoktatási ösztöndíjrendszer tám. 4. Pénzeszköz átadás - működési célú pe. átadás ÁH belülre 10 Intézményvezetők prémiuma test.döntés alapján 1 Személyi kiadás 2 Szociális hozzájárulási adó 4 Tám.értékű működési kiadás(céltartalék) 11 Verseny és diáksport támog. 500 500 500 1 000 1 000 1. Személyi kiadás 3. Dologi kiadás 4. Pénzeszköz átadás 500 500 500 1 000 1 000 - Működési célú pe. átadás ÁH kívülre 500 500 500 1 000 1 000 12 Fizetendő ÁFA 3 942 4 320 4 320 4 320 3. Dologi kiadás 378 378 378 7. Felhalmozási célú áfa befiz. 3 942 3 942 3 942 3 942 7. Felhalmozási célú áfa (fordított) 13 14 Civil szervezetek támogatása 500 1 270 1 270 1 270 4. Pénzeszköz átadás 500 1 270 1 270 1 270 új módosított előirányzatból Kötelező Vállalt feladat
4. sz. melléklet a 4/2013. (III.1.) önkormányzati rendelethez V./2. oldal Cím- Alcím Elő- Kie- Cím- Alcím- Elő- Kiadások (e Ft) Módosítási jav. új módosított előirányzatból - Működési célú pe. átadás ÁH kívülre 500 1 270 1 270 1 270 - Működési célú pe. átadás ÁH belülre 15 Önkéntes Tűzoltóság támogatása 250 250 250 250 4. Pénzeszköz átadás 250 250 250 250 - Működési célú pe. átadás ÁH kívülre 250 250 250 250 16 Nemzetközi kapcsolatok 500 500 500 500 3 Dologi kiadás 500 500 500 500 1 Személyi kiadás 2 Munkaadót terhelő jár. 17 Társulások támogatása 26 000 24 853 24 853 24 853 4. Működési pénzeszköz átadás 26 000 24 853 24 853 24 853 - Helyi Roma Kisebbségi Önkormányzat - Polgári Védelmi Igazg. Társulás - Kistérségi Területfejlesztési Társulás * 26 000 24 853 24 853 24 853 18 Nyári gyermekétkeztetés 1 140 1 140 1 140 3. Dologi kiadások 1 140 1 140 1 140 19 Margit Kórház (bétkompenzáció) 3. 4. Pénzeszköz átadás - Műk. Célú pénzeszközátadás ÁH belülre 20 Lakossági közműfejlesztés támogatása 6 446 6 446 6 446 4. Felh. célú pe. átadás ÁH-n kívülre 6 446 6 446 6 446 21 Strandfürdő vízgazdálkodási bírság 3. Dologi kiadás 22 Ügyvédi költségek 2 000 3 000 3 000 3 000 3 Dologi kiadás 2 000 3 000 3 000 3 000 23 EU parlamenti képviselő választás 1 Személyi kiadás 2 Szociális hozzájárulási adó 3 Dologi kiadás 24 Gondozó központ korszerűsítése 6 752 6 752 6 752 1 Személyi kiadás 928 928 928 2 Szociális hozzájárulási adó 251 251 251 3 Dologi kiadás 5 573 5 573 5 573 7 25 Rövid lejáratú likvid.hiteltörl. 26 2011. évi népszámlálás kiadásai 1 Személyi kiadás 2 Szociális hozzájárulási adó Dologi kiadás 27 Helyi önkormányzati képv.választás 1 Személyi kiadás 2 Szociális hozzájárulási adó 3 Dologi kiadás 28 Területi Gondozási Központ működési célú támogatása 4 Működési célú pe. Átadás (ÁH-on belülre) 29 Intézményi informatikai eszköz beszerzés 3 Dologi kiadás 30 Iskolacentrum PH őrzése 3 Dologi kiadás Kötelező Vállalt feladat
4. sz. melléklet a 4/2013. (III.1.) önkormányzati rendelethez V./3. oldal Cím- Alcím Elő- Kie- Cím- Alcím- Elő- Kiadások (e Ft) Módosítási jav. új módosított előirányzatból 31 Rendkívüli kiadások 2 000 2 000 2 000 2 000 3 Dologi kiadás 2 000 2 000 2 000 2 000 32 Mikszáth K. Gimnázium (Iskolacentrum bizt. kapuja) 7. Felh.célú pénzeszk.átadás ÁH belülre 33 2009. évi normatíva és kamat visszafizetés 3 Dologi kiadás 34 Szemétszállító autó bérleti díj 4 Műk. Célú pénzeszköz átadás Működési célú pénzeszk. Átad. ÁH-n kívülre 35 Pásztó és térs. Turisztikai füzet (LEADER pály.) 3 Dologi kiadás 5 Önk. Által folyósított ellátás 36 Városi ünnepség (2012-ben szőlő és bor ünnep) 2 933 2 933 2 933 3 Dologi kiadás 2 933 2 933 2 933 37 SOURCING Kft. 2012. évi energiamegtak. 27%-a 300 1 608 1 608 1 608 3 Dologi kiadás 300 1 608 1 608 1 608 38 Könyvtári pályázati tanácsadás 3 Dologi kiadás 39 Megállapodás alapján pe. Átadás Nógrád Megyei Önk-nak - Mikszáth K. Gimnázium évforduló tám. - Rajeczky Benjamin Zeneiskola 4 Működési célú pénzeszköz átadás Működési célú pénzeszköz átadás ÁH-on belülre 40 Szakmai, informatikai fejlesztési feladatok 3 Dologi kiadás 41 2011. évi normatíva és kamatvisszafiz.felülvizsg.alapján 1 515 1 515 1 515 1 515 3 Dologi kiadás 1 515 1 515 1 515 1 515 42 2010. évi töblettámogatás viszafiz. 3 Dologi kiadás 43 Vízkészletjárulék, vízjogi üzembe helyezés eljárás 3 Dologi kiadás 44 2008 évi állami hozzájárulás és kamat visszafizetése 3. Dologi kiadás 45 Tagi kölcsön testületi döntés alapján - rövid lejáratú kölcsön 46 Intézményi infrastruktúra felj.műk.kiadásai 1 Személyi kiadás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadás 47 Tudásdepó expresz pályázat működési kiadása 1 Személyi kiadás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadás / tartalék 48 Viharkár helyre állítás (sportegy. Tető) 3 Dologi kiadás 49 Végleges pe. átadás tőketartalékba szemétszállító autó lízingdíj miatt 7 Felhalmozási kiadás 50 Működésképtelen önkorm.kieg.tám.visszafizetés 3 Dologi kiadás Kötelező Vállalt feladat
4. sz. melléklet a 4/2013. (III.1.) önkormányzati rendelethez V./4. oldal Cím- Alcím Elő- Kie- Cím- Alcím- Elő- Kiadások (e Ft) 51 Hunyadi út ÉMOP pályázat műk.kiadásai 1 Személyi kiadás 2 Munkaadót terhelő járulék 52 PH szervezetfejlesztés ÁROP pály.műk.kiadásai 1 Személyi kiadás 2 Munkaadót terhelő járulék 53 Területi kisebbségi önkormányzati választás 1 Személyi kiadás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadás 54 Központi i befizetés 3 Dologi kiadás - 2009. évi jar. Megtakarítás visszafiz. - 2009. évi állami hj. Visszafiz. - 2009. évi kamatfizetési kötelezettség 55 2878 hrsz. Kövicses patak mederrend. 3 Dologi kiadás 56 Nógrádi Kincsestár pályázat (TÁMOP) 1 Személyi kiadás 2 Szociális hozzájárulási adó 3 Dologi kiadás 7 Felhalmozási kiadás (egyéb gép, berendezés) 57 Városközponti rehabilitáció működési kiadás 1 Személyi kiadás 2 Munkaadót terhelő járulék 58 Kövicses patak mederrend. (Hasznos) 3 Dologi kiadás Módosítási jav. új módosított előirányzatból Kötelező Vállalt feladat 59 Működési célú támogatási kölcsön törlesztése kórháznak testületi döntés szerint 60 61 Működési célú támogatási kölcsön nyújtása PVG Kft-nek Ügyeleti ellátás támogatása V-VI. hó 4 Támogatásért műk. kiad. központi i szervnek (ügyeleti ellátás) 62 Kórház 2012. évi ügyeleti hiány 868 868 868 868 3 Dologi kiadás 868 868 868 868 63 Ált. Iskola 2012. évről áthúzódó étkezési számla 2 677 - - - 4 Támogatásért.műk. kiad. közp. KV szervnek 2 677 - - - 64 Állami fenntart. kerülő ált. iskola közalkalm.egyszeri juttatás 1 289 1 289 1 289 1 289 1 Személyi 862 862 862 862 2 Dologi kiadás 427 427 427 427 65 Közfoglalkozt. tám. visszafiz. 423 423 423 423 4 Támogatásért.műk. kiad. közp. KV szervnek 417 417 417 417 3 Dologi kiadás késedelmi pótlék 6 6 6 6 66 Általános Iskola működtetéséhez hozzájárulás 145 464 145 464 145 464 145 464 3 Dologi kiadás 145 464 145 464 145 464 4 Támogatásért.műk. kiad. közp. KV szervnek 145 464 67 Gondozó központ pályázat sikerdíj 1 524 1 524 1 524 3 Dologi kiadás 1 524 1 524 1 524 68 Óvoda fűtés szakértői díj 455 455 455 3 Dologi kiadás 455 455 455 69 Franciaországi /testvérvárosi út/ költsége 1 412 1 412 1 412 3 Dologi kiadás 1 412 1 412 1 412 70 Gyermekétkeztetés áthúzódó szla
4. sz. melléklet a 4/2013. (III.1.) önkormányzati rendelethez V./5. oldal Cím- Alcím Elő- Kie- Cím- Alcím- Elő- Kiadások (e Ft) Módosítási jav. új módosított előirányzatból 3 Dologi kiadás 71 Ált. Iskola áthúzódó villanyszámla 1 000 1 000 1 000 3 Dologi kiadás 1 000 1 000 1 000 72 Árvízkárosultak támogatása 1 100 1 100 1 100 4 Támog.ért.műk.kiad. (Kisoroszi Község Önk.) 100 100 100 5 Műk.c.pe.átad. ÁH-n kivülre -Adományvonal 1 000 1 000 1 000 73 Egyházmegyei találkozó támogatása 1 000 1 000 1 000 5 Műk.c.pe.átadás ÁH-n kivülre 1 000 1 000 1 000 74 PSK 100.éves évforduló 200 200 200 5 Műk.c. pe.átadás ÁH-n kívülre 200 200 200 75 Polgárvédelmi Társulás 3 Dologi kiadás 76 Térfigyelő rendszer műk. Hozzájár 125 125 125 5 Műk.c.pe.átadás ÁH-n kivülre 125 125 125 77 Ált. Iskolai dolg. dec. nem rendszeres kifizetés 3 242 3 242 3 242 Személyi 2 568 2 568 2 568 Munkaad. Járulék 672 672 672 Dologi kiadás 2 2 2 2. Felhalmolzási kiadások 20 606 102 351 9 450 111 801 59 311 52 490 1. Fejlesztési kiadások 20 606 102 351 9 450 111 801 59 311 52 490 1. Beruházások 20 295 90 280 52 490 1. Szeméttelep rekultiváció 2. Gondozó központ korszerűsítés 52 190 52 190 52 190 3 Hulladékgazdálkodási Terv felülvizsgálata 4 -Polg.Hivatal akadálymentesítése - 6 db parkoló kialkítása 5 Településrendezési terv módosítása 6 Funkcióbővítő település rehabilitációja - felh c pe átadás ÉMÁSZ - felh c pe átadás Ciszterci R - felh c pe átadás PVG Kft 7 Inform.infrastruktúra fejl.(ált.isk.) 8 Munkáltatói lakásép.alap 300 300 300 300 9 Integrált városfejlesztési stratégia + akcióterv 10 Városi területek rehab.akcióterve 11 Hunyadi út építés, kártalanítás (2010. évi) 12 Szeméttelep térségi rek.fejl.hozzájár. 13 Térségi hulladékgazd. (pályázat előkészítés) 985 985 985 985 14 Óvoda felújítás ép. eng. terv., tanulmánytarv) 15 Kékesi út 75-79 támfal tervek 16 Mátrakeresztes erdei iskola pály. Előkészítés 17 Standfürdő fejlesztés (altern.energiaforr.bizt) 18 Hasznos városrész fedett buszváró kial. 19 Dózsa és Gárdonyi iskola fűtés korsz.terv 20 Dózsa és Gárdonyi iskola fűtés korsz.terv 255 255 255 255 21 Kollégium gázmérőhely kialakítása 22 Óvoda fűtéskorszerűsítés önerő 23 Hulladékgazdálkodási rendszerfejlesztés 24 Zagyván túli ter. csapadékvíz.elvez.eng. Terv 25 Zagyvántúli terület csapadékvíz elv. 26 Régivásártér út csapadékárok burk. 27 Kékesi út kerítés építés Kötelező Vállalt feladat
4. sz. melléklet a 4/2013. (III.1.) önkormányzati rendelethez V./6. oldal Cím- Alcím Elő- Kie- Cím- Alcím- Elő- Kiadások (e Ft) 28 Kishegy híd vis maior önerő 15 mill. Ft-os ber. 29 Kövicses patak vis maior önerő 30 Kövicses patak mederrendezés Hasznos (pályázat) 31 Kövicses patak telekhatár rendezése (Pásztó) 32 Kövicses patak Dobó úti szakasz kiépítése 33 Felhalmozási célú éven belüli támogatási kölcsön törlesztés (Margit Kórház) 34 Törzstőke emelés (PVG Kft szemétsz autó lizingdíj) 35 Éven belüli felhalmozási kölcsön folyósítása PVG Kft. 36 Célelőirányzat Építésügyi bírság 37 Vízbázisvédelem (környvéd. Alapra érk. pénz felh.) Módosítási jav. új módosított előirányzatból Kötelező Vállalt feladat 38 Gárdonyi tgiskola fejlesztése, pályázat előkészítése 1 296 1 296 1 296 1 296 39 Kövicses patak hasznosi mederrend. (ÉMOP pályázat) 40 2878 hrsz. Kövicses patak mederrend., terv.dok. megval.tan., vízjogi engedély 41 Fogorvosi rendelő egyedi fűtés kial. 808 1 328 1 328 1 328 42 Orvosi rendelő lift saját erő 1 050 1 050 1 050 1 050 43 Hunyadi út 4-14. közvilágítás 1 000 1 000 450 1 450 1 450 44 Célelőirányzat üzemeltetési jog. ért. származó bevétel Vízmű vagyon értéklelés 45 Nagymező út 6. és 14. sz. lakások fűtésének kialakítása 46 Fő úton az egyházi temető előtt gyalogátkrlőhely létesítés (tervezés, kivitelezés) 47 Rendezési terv felülvizsgálata 14 601 14 601 14 601 14 601 48 Gárdonyi utcai ivóvíz vezeték építés 17 275 17 275 17 275 49 Ipari terület művelésből kivon. 6 700 6 700 6 700 50 Liget utcai vízvez. kivált. terv. 600 600 600 51 Földterület vásárlása (Damj.) 1 700 1 700 1 700 2. Felújítási kiadások 311 7 811 1 100 8 911 8 911 1 Mátrakeresztes, Kékesi u. 72. földcsuszamlás 2 -Mátyás király út járda felúj. (TEKI tám.) 3 -Muzslára vezető út 70% TEKI t. tört megv. 4 Csermely út felújítás (önerő) 5 Muzsla út felújítás (önerő) 6 Esze Tamás út felújítás (önerő) 7 Nyomda út felújítás (önerő) 8 Fogorvosi rendelő fűtésátalakítás 9 Játszótéri eszközök felúj. (ütéscsillapítás) 10 H. Dobó út híd felvizi old.gabionkas helyreáll. 11 H. Dobó út híd alvizi old. károsodott út helyreáll. 12 M.ker, Kékesi u.50-52. partfalomlás helyreáll. 13 H.Dobó út 44. sz. mögött Kövicses p.gabionkas há. 14 M.ker,Kékesi u.106-110. sz.mögött gabionkas há. 15 M.ker vis maior kár elhárítás NM Önk.tám.
4. sz. melléklet a 4/2013. (III.1.) önkormányzati rendelethez V./7. oldal Cím- Alcím Elő- Kie- Cím- Alcím- Elő- Kiadások (e Ft) Módosítási jav. új módosított előirányzatból Kötelező Vállalt feladat 16 Orvosi ügyelet ÁNTSZ által felt. Hiányosságok megsz. 17 Körzeti orvosi rendelő korsz. (Pásztó) 18 Dózsa iskola főép. Vizesblokk felúj. (önerő) 19 Hasznos orvosi rendelő felúj. (ablakcsere, lépcső felúj.) 20 Óvoda felújítás 311 7 811 7 811 7 811 21 Óvodai tűzfal felújítása 1 100 1 100 1 100 3 Felhalmozási kiadások 4 260 4 260 4 260 1 Ingatlan vásárlás - Kistérségi Iroda 4 050 4 050 4 050 2 Játszótéri eszközök beszerzése 3 Szerverszoba légkondícionálása 210 210 210 4. Részesedések vásárlása 1. Városgazdálkodási Kft. törzstőkeemelés 3. Adósságszolgálat kiadásai 389 326 342 813 342 813 342 813 1. Fejlesztési célú hitel törlesztése 47 395 56 822 56 822 56 822 1. Célhitel törlesztés 36 907 46 334 46 334 46 334 1. Tőketörlesztés 33 234 42 661 42 661 42 661 2. Kamattartozás 3 673 3 673 3 673 3 673 2 Viziközmű társulás hiteltörlesztés 10 488 10 488 10 488 10 488 1 Tőketörlesztés (szennyvíz I. III. ütem) 150 150 150 150 2 Kamattartozás ( szennyvíz I,II,III, ütem ) 10 338 10 338 10 338 10 338 2. Rövidlejáratú hitel törlesztése 341 931 285 991 285 991 285 991 1. Tőketörlesztés 341 931 285 991 285 991 285 991 2. Kamat 4. Költségvetési intézmények támogatása 488 836 633 420 120 854 12 294 741 980 741 980 1. Intézmény finanszírozás 488 836 633 420 120 854 12 294 741 980 741 980 4. Pénzeszköz átadás 488 836 633 420 120 854 12 294 741 980 741 980 V. fejezet összesen 1 142 052 1 356 273 132 104 12 294 1 476 083 1 361 558 100 725 13 800 * Féléves beszámolóban dologi kiadásként szerepel.
4. sz. melléklet a 4/2013. (III.1.) önkormányzati rendelethez VI./1. oldal Cím- Alcím Elő- Kie- Cím- Alcím- Elő- Kiadások (e Ft) VI. POLGÁRMESTERI HIVATAL Módosítási jav. 1. Polgármesteri Hivatal 233 610 296 560 296 560 214 182 82 378 1. Igazgatás, Többcélú Kist. Társ.Munkaszervezet 211 870 214 182 214 182 1. Működési 211 870 214 182 214 182 1. Személyi kiadások 147 070 147 978 147 978 2. Szociális hozzájárulási adó 39 700 39 945 39 945 3. Dologi kiadások 25 100 26 259 26 259 4. Működési célú pénzeszköz átadás ÁH-on belülre 4. Felh.célú pénzeszk.átadás(lak. közműfejl.) 7. Felhalmozási kiadások - -számítástech.eszközök,programok - - egyéb gép, berendezés -részvény vásárlás -klíma szerelés 2. Képviselő-testület kiadásai - 1. Személyi kiadások - 2. Szociális hozzájárulási adó - 3. Dologi kiadások - 7 Felhalmozási célú pe. átadás ÁH-on kívülre 3. Építési szakhatóság befizetések kiadási célelőirányzata 300 1 555 1 555 1 555 3. Dologi kiadás 300 690 690 690 7. Felhalmozási kiadás (szám.techn.eszk.besz.) 865 865 865 4. Közfoglalkoztatás 1. Működési - 1. Személyi kiadások - 2. Szociális hozzájárulási adó - 5. Szociális segélyezés (Jegyzői hatáskör) 21 440 80 823 80 823 80 823 1. Működési 21 440 80 823 80 823 80 823 3. Dologi kiadások 790 790 790 790 5. Társadalom és szoc.pol.juttatások 20 650 80 033 80 033 80 033 VI. fejezet összesen 233 610 296 560 296 560 214 182 82 378 új módosított előirányzatból Kötelező Vállalt feladat
4. sz. melléklet a 4/2013. (III.1.) önkormányzati rendelethez VII./1. oldal Cím- Alcím Elő- Kie- Cím- Alcím- Elő- Kiadások (e Ft) VII. Önkormányzati Ellátó, Kisegítő Szolgálatai, Tűzvédelem, Katasztrófa elhárítás Módosítási jav. új módosított előirányzatból Kötelező Vállalt feladat 1. Intézmények Pénzügyi és Ellátó Szervezete 19 234 23 767 23 767 23 767 1. Működési 19 234 23 767 23 767 23 767 1. Személyi juttatások 13 679 15 139 15 139 15 139 2. Szociális hozzájárulási adó 3 600 3 883 3 883 3 883 3. Dologi kiadások 1 955 4 745 4 745 4 745 4. Pénzeszköz átadás 5. Ellátottak pénzbeni juttatása 7. Felhalmozási kiadások Egyéb gép beszerzés 8. Támogatás értékű műk. kiadás (Előző évi pénzmaradvány átadása) 10. Felújítások 2. IPESZ - étkeztetés 102 049 117 020 12 294 104 726 104 726 1. Működési 102 049 117 020 12 294 104 726 104 726 3. Dologi kiadások 102 049 117 020 12 294 104 726 104 726 VII. Fejezet Összesen: 121 283 140 787 12 294 128 493 128 493