Pásztó Város Önkormányzata évi költségvetési rendelet. I. sz. módosítására
|
|
- Jázmin Teréz Orsós
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 PÁSZTÓ VÁROS POLGÁRMESTERE 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) * ; * /113 FAX: (06-32) Szám: 1-46/2012. A rendelet-tervezet elfogadásához minősített szavazattöbbség szükséges! Javaslat Pásztó Város Önkormányzata évi költségvetési rendelet I. sz. módosítására Készült: Pásztó Város Önkormányzata Képviselő-testülete április 27-i ülésére Előterjesztő: Sisák Imre polgármester Megtárgyalja:Az önkormányzat szakbizottságai, Pásztói Roma Nemzetiségi Önkormányzat Előkészítette: Dr. Tasi Borbála c. főjegyző irányításával a Polgármesteri Hivatal szakosztályai
2 2 Tisztelt Képviselő-testület! Általános indokolás a /2012(V..) rendelethez. Az új Államháztartási törvény, és végrehajtási rendeletei január 1-től való bevezetése a jogalkalmazók számára mindenképpen, de esetenként még a jogalkotók számára is bizonytalanságot okozott. Jól lemérhető volt ez abból is, hogy a gyakorlati alkalmazással összefüggésben több száz kérdés fogalmazódott meg mind szóban mind írásban. Egyik ilyen téma volt az hogy a Pásztói Roma Nemzetiségi Önkormányzat, továbbiakban: /RNÖ/ Pásztó Város Önkormányzatától teljesen független önálló költségvetést készít, és a város költségvetésének nem is része a RNÖ költségvetése. Ezt így is terveztük. A MÁK átvételnél viszont a kollégák jelezték, hogy nem átfutó tétel lesz a RNŐ költségvetési bevétele és kiadása, hanem önkormányzati bevétel és kiadás. Másik ilyen vitatott téma volt az, hogy a Polgármesteri hivatal épületének mint önkormányzati tulajdonú ingatlannak a költségeit hol számoljuk el. Az üzemgazdasági szemlélet érvényesítése érdekében célszerűnek látszott - és oda is terveztük-, hogy a polgármesteri hivatalnál legyenek elszámolva a költségek. A jogszabály értelmezés alapján az az az álláspont alakult ki, hogy ahol a tulajdon, ott kell, és lehet elszámolni a költséget is. A vagyonrendelet készítésekor nem született döntés a polgármesteri hivatal épületének a polgármesteri hivatal részére történő átadására, és ezt jelen helyzetben nem is javasoljuk, emiatt az épület fenntartási költséget a polgármesteri hivatal költségvetéséből át kell tenni az önkormányzat költségvetésébe. Értelemszerűen a szolgáltatókkal a szerződéseket módosítani kell, és a számlázást a továbbiakban az önkormányzat nevére kell végezni. Szintén jogalkotói dilemma volt az, hogy a képviselő-testület költségeit hol kell elszámolni. A jogszabály úgy sikerült, hogy a polgármesteri hivatalban. Ez mind a józan észnek, mind a szakemberek véleményének ellent mondott, hiszen logikus és ésszerű lett volna az önkormányzat költségei között tervezni. A jogszabálynak való megfelelés érdekében ezt is át kell tenni a polgármesteri hivatal költségvetéséből az önkormányzat költségvetésébe. Ezek az változások sem a költségvetés bevételi, sem kiadási főösszegén, sem a hiány összegén nem okoznak változást. Részletes indokolás a /2012. (V.) rendelethez a (R) 3,4,5,6 -hoz Az államháztartás i törvény végrehajtásáról szóló 368/2011./XII. 31/ korm. rendelet 24 és 57 -át az egyes pénzügyi tárgyú törvényeknek az államháztartás alrendszerét érintő módosításáról és azok más törvényekkel való öszhangjának biztosításáról szóló törvény módosította. Emiatt a törvény hatályba lépése után április 1-től a polgármesteri hivatal épületfenntartására a hatályos ÁHT szerint tervezett összegek közül az ivóvízellátás, fűtés, villamos energia ellátás és ezek ÁFA hatásait átvezetjük. A képviselő-testület és a polgármester, alpolgármester költségeit a fenti jogszabály módosítása miatt IV. 1-től szintén átvezettük a polgármesteri hivatal költségvetéseiből a képviselő-testület költségvetésébe. Az egész év egységes szintre hozása és a megfelelő beszámoló elkészítése érdekében várhatóan további intézkedések szükségesek. A RNÖ költségvetési támogatását és annak a MÁK felé leadott költségvetésen át kellett vezetni. Ezt korrigáljuk a város évi költségvetésén. Ez növeli a költségvetés bevételi és kiadási át 215 e Ft.-tal.
3 3 Pásztó Város Önkormányzat Képviselő-testülete /2012./IV../. rendelete Pásztó Városi Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 2/2012. (II. 24.)Önkormányzati rendelet módosításáról Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló többször módosított 2011.évi CXCV. törvény 23. -ában kapott felhatalmazás alapján eljárva Pásztó városi Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 2/2012.(II.24.)Önkormányzati rendeletet ( továbbiakban: R) az alábbiak szerint módosítja 1.. A (R) 3,4.. -i helyébe az alábbi 3,4,ok lépnek, 3.,4.,és 6. -ához tartozó mellékletek helyébe e rendelethez tartozó mellékletek lépnek. 3. /1/ Az önkormányzat 2012.évi költségvetés kiadásainak főösszegét Hitelműveletekkel - zárolás nélkül eft-ban - zárolással eft-ban Hitelműveletek nélkül - zárolás nélkül eft-ban - zárolással eft-ban állapítja meg. nélkül Ebből : beruházások összege: eft eft felújítások összege: eft eft intézményi felhalm. kiad. összege: eft eft
4 4 nélkül működési kiadások összege eft eft - ebből személyi jellegű kiadás eft eft munkaadókat terhelő járulék eft eft dologi jellegű kiadás eft eft ellátottak pénzbeni juttatása eft eft működési célú pénzeszközátadás ÁH-on kívülre eft eft támogatás ért.műk.kiadás eft eft működési célú hiteltörl eft eft kötelező tartalék - - társadalmi és szocpol. juttatás eft eft /2/ A 3. /1/ bekezdésében megállapított kiadási főösszeg címenkénti, alcímenkénti, csoportonkénti és kiemelt onkénti részletezését a 4. melléklet tartalmazza. 4. /1/ Az önkormányzat a 2012.évi költségvetés bevételeinek főösszegét Hitelműveletekkel - zárolás nélkül e Ft-ban, - zárolással e Ft-ban Hitelműveletek nélkül : e Ft-ban határozza meg. nélkül Ebből I. Működési bevételek eft eft 1. Intézményi működési bevételek eft eft 1.1. Hatósági feladathoz köthető bev eft eft 2. Önkormányzatok saját műk. bev eft eft 2.1. Illetékek Helyi adók, kapcsolódó pótlékok, bírságok eft eft 2.3. Átengedett központi adók 250,737 eft eft 2.4. Önkormányzat sajátos műk.bev eft eft II. Önkormányzatok költségvetési tám eft eft 1.1. Normatív támogatások eft eft 1.2. Központosított ok Helyi önkormányzatok színházi tám Normatív kötött felh. tám eft eft 1.6. Fejlesztési célú támogatások Működésképtelen önk. kieg. támogatás 1.8 Egyéb központi támogatás nélkül III. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek eft eft 1. Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése 0 eft 0 eft
5 5 nélkül 2. Önkormányzatok sajátos felhalm. és tőkebevételei eft eft 3. Pénzügyi befekt. bevételei és kamatai Tárgyieszköz ÁFA bevétele 0 eft 0 eft 5. Egyéb sajátos felhalm. és tőkebevétel - /ÁFÁ-val/ eft eft IV. Támogatásértékű bevételek eft eft 1. Támogatásértékű működési bevétel eft eft 2. Támogatásértékű bevétel TB alaptól eft eft 3. Támogatásértékű felhalmozási bevétel eft eft V. Véglegesen átvett pénzeszközök eft eft 1. Működési célú pénzeszköz átvétel ÁH-on kívülről eft - 2. Felhalmozási célú pénzeszközátvétel ÁH-on kívülről eft eft VI. Támogatási kölcsönök visszatérülése eft eft VII. Hitelek eFt eft 1. Működési célú hitel eft eft 2. Felhalmozási célú hitel eft eft VIII. Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybev. - - IX. Kiegészítések, visszatérülések - - Előző évi központi költségvetési kiegészítések, visszatérülések - - 2/ A 4. /1/ bekezdésében megállapított bevételi főösszeg címenkénti, alcímenkénti, kiemelt ok szerinti részletezését az 5.sz.melléklet tartalmazza. 2.. Ez a rendelet május 3-án lép hatályba. Pásztó, április 20. Dr Tasi Borbála Sisák Imre c. főjegyző Polgármester
6 1/A melléklet évi költségvetés bevételeinek és kiadásainak összevont mérlege Sor- Megnevezés szám + - Új mód. ei. BEVÉTELEK Saját bevételek 1 Intézményi működési bevételek Helyi adók Felhalmozási bevételek Pénzügyi befektetések bevételei Saját bevételek összesen Működési célra átvett pénzeszközök műk.c. tám.ért.bev.(áh-on belülről átvett) ÁH-on kívülről Egészségbiztosítási Alap támogatása Felhalmozási célra átvett pénzeszközök Felhalm.c. tám.ért.bev.(áh-on belülről átv.) ÁH-on kívülről Különböző visszatérülések,igénybev. (kölcsönök) Előző évi, központi költségvetési visszatér Átvett pe. és visszatér. összesen Átengedett bevételek 9 Személyi jövedelemadó Gépjárműadó Átengedett bevételek összesen Állami hozzájárulás, támogatás 11 Normatív állami hozzájárulás Normatív kötött felh. támogatás A költségvetési mérlegben jóváhagyott állami hozzájárulás, támogatás Önhib. kívül hátr. helyzetű telep. tám Közp. okból várható tám Működésképtelen önk.kieg.tám. Évközben várható többlettám Bevételek (finanszározási célú műveletek és pénzmaradvány nélkül) Előző évi pénzmaradvány igénybevét. - Előző évi működési célú pénzm. átvétele intézménytől Bevételek öszesen Hitelműveletek bevételei 17 Működési célú hiány finanszírozása Fejlesztési célú hiány finanszírozása Hitelművíeletek bevételei összesen Felhalmozási célú (éven belüli) támogatási kölcsön igénybevétele BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN (1..22) KIADÁSOK 1. Önállóan és részben önállóan gazdálkodó intézmények működési kiadása A Polg. Hivatal igazgatási kiadása A Polg.Hivatal költségvetésében szereplő -nem intézményi- műk. kiad Helyi kisebbségi önkormányzat - 5. Önkormányzat működési kiadásai Működési kiadások (1..5) Intézmények felhalmozási kiadási Felújítási kiadások (önkormányzat) Fejlesztési kiadások (önkormányzat) Fejlesztési kiadások (6-8.) Tárgyévi (Finanszírozási műveletek nélkül) KIADÁSOK ÖSSZESEN (1..8) Tárgyévi bevételek és kiadások egyenlege Tárgyévi bevételek és kiadások egyenlege + pénzmaradvány Fin. Célú pü-i műveletek 1. Adósságszolgálat (működési célú hiteltörlesztés) Adósságszolgálat Felhalmozási c. hiteltörlesztés Finanszírozási műveletek öszesen Hitelműveletek bevételeinek és kiadásainak egyenlege KIADÁSOK MINDÖSSZESEN
7 1/B melléklet évi költségvetés működési célú bevételeinek és kiadásainak mérlege Mód javaslat Sor- Megnevezés szám + - Új mód ei. BEVÉTELEK Saját bevételek 1. Intézményi tevékenységek bevét.(int+ph) Helyi adók Pénzügyi befektetések bevételei Saját bevételek összesen Átvett pénzeszközök 4 Működési célra átvett pénzeszközök Műk.c.tám.ért.bev.(ÁH.on belülről) ÁH-on kívülrő átvett Egészségbiztosítási Alap támogatása Különböző (műk.célú) visszatér., igénybev Előző évi, költségvetés visszatér Átvett pénzeszközök összesen (5..6) Átengedett bevételek 7 Személyi jövedelemadó Gépjárműadó Átengedett bevételek összesen (7..8) Állami hozzájárulás, támogatás 9 Normatív állami hozzájárulás Normatív kötött felh. támogatás KV. törvényben jóváhagyott össz. (9..10) Önhib. kívül hátr. helyzetű telep. tám Központosított okból várható működési célú támog Műkődésképtelen önkorm. kieg.tám. Évközben várható többlettám. ( ) Tárgyévi működési célú bevételek Előző évi működési célú pénzmaradvány igénybevételek - Előző évi működési célú pénzmaradvány átvétele intézményektől Működési célú pénzmaradvány összesen - Működési bevételek öszesen Működési célú hitel hiány finanszírozása BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN (1..15) KIADÁSOK 1. Önállóan és részben önállóan gazdálkodó intézmények műk. kiadása A Polg.Hivatal igazgatási kiadása A Polg. Hivatal költségvetésében szereplő -nem intézményi- működési kiadások - 4. Helyi kisebbségi önkormányzat - 5. Államháztartási tartalék 6. Önkormányzat működési kiadásai KIADÁSOK ÖSSZESEN (1..5) Tárgyévi bevételek és kiadások egyenlege Tárgyévi bevételek és kiadások egyenlege + pénzmaradvány Finanszírozási célú pénzügyi műveletek Működési célú hitel törlesztés Finanszírozási műveletek kiadása összesen Hitelműveletek bevételének és kiadásainak egyenlege KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (1..15) Összes kiadásból - személyi kiadás munkáltatót terhelő járulékok dologi kiadás Műk.c. tám. ért.kiadás Műk.célú pe.átadás ÁH-on kvülről működési célú hiteltörlesztés szoc.kölcsön (rövid lejáratú) - ellátottak pénzbeni juttatásai társadalom és szociálpol.juttatás forgatási célú értékpapír vás. -rövid lejáratú kölcsön foly., törlesztés * Tartalmazza a kölcsönök kiadásait is
8 1/C melléklet évi költségvetés fejlesztési célú bevételeinek és kiadásainak mérlege Sor- Megnevezés évi eredeti Mód javaslat Új mód.ei. szám + - BEVÉTELEK 1. Felhalmozási célú intézményi bevételek 2. Felhalmozási célú önkorm. bevételek Átvett pénzeszközök felhalmozási célra önkormányzat intézmények Felhalm. célú visszatér. /kölcsön, igénybevétel/ Központosított célokból várható felhalmozási célú támogatás Magánszemélyek által bef.ép.adó 20%-a Lakáshozjutás f.a. /100%/ Tárgyévi felhalmozási célú bevételek összesen Előző évi felhalmozási célú pénzmaradvány igénybevétele Hitelműveletek bevételei Felhalmozási célú hitel igénybevétele hiány finanszírozására Felhalmozási célú (éven belüli) támogatási kölcsön igénybevétele BEVÉTELEK ÖSSZESEN (1..13) KIADÁSOK 1. Intézmények felhalmozási célú kiadásai Felújítás Beruházás Felhalmozás e. kölcsön Önkormányzat felújítási kiadásai Önkormányzat fejlesztési kiadásai KIADÁSOK ÖSSZESEN (1..3) Tárgyévi felhalmozási célú bevételek és kiadások egyenlege Tárgyévi felhalmozási célú bevételek és kiadások egyenlege + pénzmaradvány Finanszírozási célú pénzügyi művel. Felhalmozási célú hitel törlesztés Finanszírozási célú hitelműveletek kiadása Hitelműveletek bevételelinek és kiadásainak egyenlege KIADÁSOK MINDÖSSZESEN
9 4.sz. melléklet I./1. oldal Cím- Alcím Elő- Kie- Cím- Alcím- Elő- Kiadások (e Ft) elő- zat Kiemelt neve zat portszám szám név + - I. EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS ELLÁTÁSI FEJEZET 1. Egészségügyi ellátás Margit Kórház Működési költségvetés Személyi juttatások Munkáltatót terhelő járulékok Dologi kiadások Pénzeszk. átadás műk.-i célra (ÁH-n kívülre) 5. Társadalom és szocpol. juttatás 7. Felhalm. kiadások gép, műszer besz szám.tech.eszk.beszerz immateriális javak jármű építmény, épület Felújítások -épület felújítás - számítástechnikai eszk. - egyéb gép 11. Felh c. kölcsön nyújása (ÁH-n kívülre) Felh.c. kölcsön nyújtása (ÁH-n belülre) Műk. c. kölcsön nyújtása (ÁH-n belülre) Ügyeleti ellátás Működési költségvetés Személyi juttatások Munkáltatót terhelő járulékok Dologi kiadások Felhalmozási kiadás 10. Felújítási kiadások vagyoni ért. jogok egyéb gép berend. 2. Védőnői szolgálat Működési költségvetés Új mód ei.
10 4.sz. melléklet I./2. oldal Cím- Alcím Elő- Kie- Cím- Alcím- Elő- Kiadások (e Ft) elő- zat Kiemelt neve zat port- szám szám név + - Új mód ei. 1. Személyi juttatások Munkáltatót terhelő járulékok Dologi kiadások Felhalm. kiadások -szám.tech. és ügyv.eszk. -egyéb berend.,felszerelés 3. Szociális segélyezés Működési költségvetés Munkáltatót terhelő járulékok 3. Dologi kiadások (Postaktg) Társadalom és szociálpolitikai jutt Pénzeszköz átadás -rövid lejáratú szoc.kölcsön -felhalmozási célra átadott pe.áh kívülre -műk. Célú pe. Átadás ÁH-on kívülre 5. Ellátottak pénzbeni juttatásai 6. Szcoiális kölcsön nyújtása (rövid) Felh. kölcsön nyújtása ÁH-n kívülre I. F E J E Z E T Ö S S Z E S E N : * Felhalmozási célú támogatási kölcsön nyújtása ÁH-on kívülre
11 4. sz. melléklet II./1. oldal Cím- Alcím Elő- Kie- Cím- Alcím- Elő- Kiadások (e Ft) elő- zat Kiemelt neve zat portszám szám név + - II. OKTATÁSI FEJEZET Új mód.ei. 1. Alapfokú oktatás Pásztó Város Önkormányzat Óvodája Működési költségvetés Személyi juttatások Munkáltatót terhelő járulékok Dologi kiadások Pe.átadás,egyéb tám.(műk.célú) 7. Felhalm. kiadások - ügyviteli és egyéb számtech. eszk. besz. 8. Támogató értékű műk. kiadás (Előző évi pénzmaradvány átadása) 10. Felújítási kiadások 5. Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája Működési költségvetés Személyi juttatások Munkáltatót terhelő járulékok Dologi kiadások Pénzeszköz átadás (műk.c.) ÁH-on kív Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadás - - ~Elektromos hálózat kiépítése digitális táblákhoz egyéb gép berendezés beszerzés Támogatásért. műk. kiadás (Előző évi pénzmaradvány átadása) 10. Felújítás (Számítástechn. eszk. felújítás) - - II. F E J E Z E T Ö S S Z E S E N :
12 4. sz. melléklet III./1. oldal Cím- Alcím Elő- Kie- Cím- Alcím- Elő- Kiadások (e Ft) elő- zat Kiemelt neve zat portszám szám név + - III. KÖZMŰVELŐDÉSI FEJEZET Új mód.ei. 1. Közművelődési intézmények Teleki L. Városi Könyvtár és Műv. Központ Működési költségvetés Személyi juttatások Munkáltatót terhelő járulékok Dologi kiadások Pe. átadás (felhalmozási célra) + ( működési célra ) 7. Felhalmozási kiadások - Számítás és ügyv.techn.eszk.besz. - Vagyoni értékű jogok Egyéb gép, berendezés Támogatásértékű műk. kiad. (előző évi pénzmaradvány átadása) Támogatásértékű műk. kiad. 10. Felújítási kiadások - - Egyéb gép, berendezés - - III. F E J E Z E T Ö S S Z E S E N :
13 4. sz. melléklet IV./1. oldal Cím- Alcím Elő- Kie- Cím- Alcím- Elő- Kiadások (e Ft) elő- zat Kiemelt neve zat portszám szám név + - IV. VÁROSFENNTARTÁSI FEJEZET (ÖNKORMÁNYZAT) 1. Városfenntartási feladatok 1. Mezőgazdasági szolgáltatás Működési költségvetés Dologi kiadások Felhalm. Kiadás 2. Közutak, hidak fenntartása Működési költségvetés Személyi juttatások 3. Dologi kiadások Pénzeszk.átadás (felh.célú) 3. Lakásgazdálkodás Működési költségvetés Dologi kiadások Műk.célú pénzeszk.átad.áh kívülre 7. Cél 7. Felújítás 7. Felhalmozási kiadás 4. Belvízelvezetés, vízkárelhárítás Működési költségvetés Dologi kiadások Pénzeszköz átadás (műk.) Pe. átad. felh. célú 7. Felhalm. kiad.* Felújítás 5. Városgazdálkodás Működési költségvetés Személyi juttatások 2. Munkáltatót terhelő járulékok 3. Dologi kiadások Pénzeszköz átadás (felhaszn c.)áh kívülre 7. Felhalmozási célú pe átadás (ÁH-n kívülre) Felújítási kiad. 8. Közszolg.kötelező feladatokra 6. Köztemető fenntartás Működési költségvetés Dologi kiadások Felhalmozási kiadások 7. Közvilágítás Működési költségvetés Dologi kiadások Pénzeszköz átadás -működési célú pe.átad.áh-on kívülre 7. Felhalmozási kiadás 8. Állattenyésztési feladatok Működési költségvetés Új mód. ei.
14 Cím- Alcím Elő- Kie- Cím- Alcím- Elő- Kiadások (e Ft) elő- zat Kiemelt neve zat port- szám szám név + - Új mód. ei. 4. sz. melléklet IV./2. oldal 1. Személyi juttatások 2. Munkáltatót terhelő járulékok 3. Dologi kiadások Felhalmozási kiadás 9. Köztisztasági feladatok Működési költségvetés Személyi juttatások 2. Munkáltatót terhelő járulékok 3. Dologi kiadások Működési célú pénzeszközátadás ÁH-n kívül 5. Önkormányzat által folyósított ellátások 7. Felhalmozási kiadás (számtech. eszk., program) 10. Települési vizellátás Működési költségvetés Dologi kiadás Árvízvédelem,vízkárelhárítás, védekezési kiadások 1. Működési költségvetés (védekezési kiadások) 1. Személyi juttatások 2. Munkáltatót terhelő járulék 3. Dologi kiadások IV. F E J E Z E T Ö S S Z E S E N :
15 4. sz. melléklet V./1. oldal Cím- Alcím Elő- Kie- Cím- Alcím- Elő- Kiadások (e Ft) elő- zat Kiemelt neve Mód. Jacaslat zat port- szám szám név + - V. ÖNKORMÁNYZATI FELADATOK Igazgatási kiadások Igazgatási kiadások épületfenntartás Dologi kiadás Képviselő testület kiadásai Személyi kiadásai Járulélok Dologi kiadás Egyéb feladatok Városi TV működtetés Dologi kiadás Felhalmozási kiadás 2 Pásztói Hírlap Dologi kiadás Nemzetiségi Önkorm. támogatása (2011. évi maradv.) Tám.értékű működési kiadás Szeméttelep rekult. kölcsön törl. 7. Felh.célú kölcsön törl. 5 Könyvvizsgálói feladat Dologi kiadás Tagsági díjak Fejlesztési célú pe. átadás (Kelet N. Hull. reh.) 3. Dologi kiadás Nívódíj, különdíj, díszpolgári cím Személyi kiadás Munkáltatót terhelő járulékok Dologi kiadás 4. Műk.célú pénzeszk.átadás ÁH kívülre 8 Tárgyévben felvett hitel kamata Dologi kiadás Felhalmozási hitelkamat 9 Felsőoktatási ösztöndíjrendszer tám Pénzeszköz átadás működési célú pe. átadás ÁH belülre Intézményvezetők prémiuma test.döntés alapján Személyi kiadás Munkaadót terhelő járulék Tám.értékű működési kiadás(céltartalék) 11 Verseny és diáksport támog Személyi kiadás 3. Dologi kiadás 4. Pénzeszköz átadás Működési célú pe. átadás ÁH kívülre Fizetendő ÁFA Dologi kiadás 7. Felhalmozási célú áfa befiz Felhalmozási célú áfa (fordított) Civil szervezetek támogatása Új mód.ei.
16 4. sz. melléklet V./2. oldal Cím- Alcím Elő- Kie- Cím- Alcím- Elő- Kiadások (e Ft) elő- zat Kiemelt neve Mód. Jacaslat zat port- szám szám név + - Új mód.ei. 4. Pénzeszköz átadás Működési célú pe. átadás ÁH kívülre Működési célú pe. átadás ÁH belülre 15 Önkéntes Tűzoltóság támogatása Pénzeszköz átadás Működési célú pe. átadás ÁH kívülre Nemzetközi kapcsolatok 1 Személyi kiadás 2 Munkaadót terhelő jár. 17 Társulatok támogatása Működési pénzeszköz átadás Helyi Roma Kisebbségi Önkormányzat Polgári Védelmi Igazg. Társulás - Kistérségi Területfejlesztési Társulás * Villamosenergia közbesz. bony. 3. Dologi kiadások 19 Kamerarendszer műk.kiadásai Pénzeszköz átadás - Műk. Célú pénzeszközátadás ÁH kívülre 20 Kollégiumi fűtés korszerűsítés pályázat önerő 50%-a 4. Felh. célú támogatásértékű kiadás (NM-i Önk.) 21 Strandfürdő vízgazdálkodási bírság 3. Dologi kiadás 22 Ügyvédi költségek EU parlamenti képviselő választás 1 Személyi kiadás 2 Munkaadót terheli jár. 24 TIOP pályázat, járóbeteg szolg kiadása 1 Személyi kiadás 2 Munkaadót terhelő jár. 7 Felhalmozási kiadás 25 Rövid lejáratú likvid.hiteltörl évi népszámlálás kiadásai 1 Személyi kiadás 2 Munkáltatót terhelő jár. Dologi kiadás 27 Helyi önkormányzati képv.választás 1 Személyi kiadás 2 Munkaadót terhelő jár. 28 Területi Gondozási Központ működési célú támogatása 4 Működési célú pe. Átadás (ÁH-on belülre) 29 Intézményi informatikai eszköz beszerzés
17 4. sz. melléklet V./3. oldal Cím- Alcím Elő- Kie- Cím- Alcím- Elő- Kiadások (e Ft) elő- zat Kiemelt neve Mód. Jacaslat zat port- szám szám név Iskolacentrum PH őrzése Új mód.ei. 31 Rendkívüli kiadások Mikszáth K. Gimnázium (Iskolacentrum bizt. kapuja) 7. Felh.célú pénzeszk.átadás ÁH belülre évi normatíva és kamat visszafizetés 34 Szemétszállító autó bérleti díj 4 Műk. Célú pénzeszköz átadás Működési célú pénzeszk. Átad. ÁH-n kívülre 35 Pásztó és térs. Turisztikai füzet (LEADER pály.) Önk. Által folyósított ellátás 36 Városi ünnepség (2012-ben szőlő és bor ünnep) SOURCING Kft évi energiamegtak. 27%-a Könyvtári pályázati tanácsadás 39 Megállapodás alapján pe. Átadás Nógrád Megyei Önk-nak - Mikszáth K. Gimnázium évforduló tám. - Rajeczky Benjamin Zeneiskola 4 Működési célú pénzeszköz átadás Működési célú pénzeszköz átadás ÁH-on belülre 40 Szakmai, informatikai fejlesztési feladatok évi normatíva és kamatvisszafiz.felülvizsg.alapján évi töblettámogatás viszafiz. 43 Vízkészletjárulék, vízjogi üzembe helyezés eljárás évi állami hozzájárulás és kamat visszafizetése 3. Dologi kiadás 45 Tagi kölcsön testületi döntés alapján - rövid lejáratú kölcsön 46 Intézményi infrastruktúra felj.műk.kiadásai 1 Személyi kiadás 2 Munkaadót terhelő járulék 47 Tudásdepó expresz pályázat működési kiadása 1 Személyi kiadás 2 Munkaadót terhelő járulék / tartalék 48 Viharkár helyre állítás (sportegy. Tető)
18 4. sz. melléklet V./4. oldal Cím- Alcím Elő- Kie- Cím- Alcím- Elő- Kiadások (e Ft) elő- zat Kiemelt neve Mód. Jacaslat zat port- szám szám név + - Új mód.ei. 49 Végleges pe. átadás tőketartalékba szemétszállító autó lízingdíj miatt 7 Felhalmozási kiadás 50 Működésképtelen önkorm.kieg.tám.visszafizetés 51 Hunyadi út ÉMOP pályázat műk.kiadásai 1 Személyi kiadás 2 Munkaadót terhelő járulék 52 PH szervezetfejlesztés ÁROP pály.műk.kiadásai 1 Személyi kiadás 2 Munkaadót terhelő járulék 53 Területi kisebbségi önkormányzati választás 1 Személyi kiadás 2 Munkaadót terhelő járulék 54 Központi költségvetési befizetés évi jar. Megtakarítás visszafiz évi állami hj. Visszafiz évi kamatfizetési kötelezettség 55 Turisztikai kiadvány megjelentetése 56 Nógrádi Kincsestár pályázat (TÁMOP) Személyi kiadás Munkaadót terhelő járulék Felhalmozási kiadás (egyéb gép, berendezés) 57 Városközponti rehabilitáció működési kiadás 1 Személyi kiadás 2 Munkaadót terhelő járulék 58 Óvodai kazán előzetes bizonyítási költsége Működési célú támogatási kölcsön törlesztése kórháznak testületi döntés szerint Működési célú támogatási kölcsön nyújtása PVG Kft-nek 2. Felhalmozási kiadások Fejlesztési kiadások Beruházások Szeméttelep rekultiváció 2. Aktív kórházi ellátásokat kiváltó járóbeteg szakrendelő építés * 3 Hulladékgazdálkodási Terv felülvizsgálata 4 -Polg.Hivatal akadálymentesítése - 6 db parkoló kialkítása 5 Településrendezési terv módosítása 6 Funkcióbővítő település rehabilitációja - felh c pe átadás ÉMÁSZ - felh c pe átadás Ciszterci R - felh c pe átadás PVG Kft 7 Inform.infrastruktúra fejl.(ált.isk.) 8 Munkáltatói lakásép.alap Integrált városfejlesztési stratégia + akcióterv
19 4. sz. melléklet V./5. oldal Cím- Alcím Elő- Kie- Cím- Alcím- Elő- Kiadások (e Ft) elő- zat Kiemelt neve Mód. Jacaslat zat port- szám szám név + - Új mód.ei. 10 Városi területek rehab.akcióterve 11 Hunyadi út építés, kártalanítás (2010. évi) 12 Szeméttelep térségi rek.fejl.hozzájár. 13 Térségi hulladékgazd. (pályázat előkészítés) Óvoda felújítás ép. eng. terv., tanulmánytarv) Kékesi út támfal tervek 16 Mátrakeresztes erdei iskola pály. Előkészítés 17 Standfürdő fejlesztés (altern.energiaforr.bizt) 18 Hasznos városrész fedett buszváró kial. 19 Dózsa és Gárdonyi iskola fűtés korsz.terv 20 Dózsa és Gárdonyi iskola fűtés korsz.terv 21 Kollégium gázmérőhely kialakítása 22 Óvoda fűtéskorszerűsítés önerő Hulladékgazdálkodási rendszerfejlesztés 24 Zagyván túli ter. csapadékvíz.elvez.eng. Terv 25 Zagyvántúli terület csapadékvíz elv. 26 Régivásártér út csapadékárok burk. 27 Kékesi út kerítés építés 28 Kishegy híd vis maior önerő 15 mill. Ft-os ber. 29 Kövicses patak vis maior önerő 30 Kövicses patak mederrendezés Hasznos (pályázat) Kövicses patak telekhatár rendezése (Pásztó) (ebből 385 e Ft felújítás) Kövicses patak Dobó úti szakasz kiépítése 33 Felhalmozási célú éven belüli támogatási kölcsön törlesztés (Margit Kórház) 34 Törzstőke emelés (PVG Kft szemétsz autó lizingdíj) 35 Éven belüli felhalmozási kölcsön folyósítása PVG Kft. 36 Táncoló lányok szobor elh. Terve, szobor köré szökőkút építési terve 37 Vízbázisvédelem (környvéd. Alapra érk. pénz felh.) 38 Kövicses patak mederrendezése Dobó úti szakasz felvizi oldalon 39 Kövicses patak hasznosi mederrend. (ÉMOP pályázat) hrsz. Kövicses patak mederrend., terv.dok. megval.tan. 41 Pásztó Hajós Alfréd Úti Sporttelep korszerűsítése terv. 2. Felújítási kiadások Mátrakeresztes, Kékesi u. 72. földcsuszamlás 2 -Mátyás király út járda felúj. (TEKI tám.) 3 -Muzslára vezető út 70% TEKI t. tört megv. 4 Csermely út felújítás (önerő) 5 Muzsla út felújítás (önerő) 6 Esze Tamás út felújítás (önerő) 7 Nyomda út felújítás (önerő) 8 Fogorvosi rendelő fűtésátalakítás
20 4. sz. melléklet V./6. oldal Cím- Alcím Elő- Kie- Cím- Alcím- Elő- Kiadások (e Ft) elő- zat Kiemelt neve Mód. Jacaslat zat port- szám szám név + - Új mód.ei. 9 Mátrakeresztes, Mező Imre út földcsuszamlás 10 H. Dobó út híd felvizi old.gabionkas helyreáll. 11 H. Dobó út híd alvizi old. károsodott út helyreáll. 12 M.ker, Kékesi u partfalomlás helyreáll. 13 H.Dobó út 44. sz. mögött Kövicses p.gabionkas há. 14 M.ker,Kékesi u sz.mögött gabionkas há. 15 M.ker vis maior kár elhárítás NM Önk.tám. 16 Háziorvosi rendelő és ügyeleti rend., védőnői szolg. kialak. 17 Körzeti orvosi rendelő korsz. (Pásztó) Dózsa iskola főép. Vizesblokk felúj. (önerő) Hasznos orvosi rendelő felúj. (ablakcsere, lépcső felúj.) Funkcióbővítő tel. rehab. 3 Felhalmozási kiadások 8 Ingatlan vásárlás szeméttelep rekultivációjához (15/50.hrsz) 4. Részesedések vásárlása Városgazdálkodási Kft. törzstőkeemelés Adósságszolgálat kiadásai Fejlesztési célú hitel törlesztése Célhitel törlesztés Tőketörlesztés Kamattartozás Viziközmű társulás hiteltörlesztés Tőketörlesztés (szennyvíz I. III. ütem) Kamattartozás ( szennyvíz I,II,III, ütem ) Rövidlejáratú hitel törlesztése Tőketörlesztés Kamat 4. Költségvetési intézmények támogatása Intézmény finanszírozás Pénzeszköz átadás V. fejezet összesen Tagsági díjak: PALÓC út egyesület Kistérségi társulás SALDO Áfa Térségi rekultivációs tagdíj Térségi hulladékgazd. pr. Összesen: 20 e Ft e Ft. 161 e Ft. 43 e Ft. 324 e Ft. 96 e Ft e Ft.
21 4. sz. melléklet VI./1. oldal évi eledeti Mód javaslat Cím- Alcím Elő- Kie- Cím- Alcím- Elő- Kiadások (e Ft) elő- zat Kiemelt neve zat portszám szám név + - VI. POLGÁRMESTERI HIVATAL 1. Polgármesteri Hivatal Igazgatás, Többcélú Kist. Társ.Munkaszervezet Működési költségvetés Személyi kiadások Munkáltatót terhelő járulékok Dologi kiadások Működési célú pénzeszköz átadás ÁH-on belülre 4. Felh.célú pénzeszk.átadás(lak. közműfejl.) 7. Felhalmozási kiadások számítástech.eszközök,programok egyéb gép, berendezés -részvény vásárlás -klíma szerelés 2. Képviselő-testület kiadásai Személyi kiadások Munkáltatót terhelő járulékok Dologi kiadások Felhalmozási célú pe. átadás ÁH-on kívülre 3. Építési szakhatóság befizetések kiadási céla Dologi kiadás Felhalmozási kiadás (egyéb gép, berend.) VI. fejezet összesen Új mód.ei.
22 4. sz. melléklet VII./1. oldal Cím- Alcím Elő- Kie- Cím- Alcím- Elő- Kiadások (e Ft) elő- zat Kiemelt neve zat portszám szám név + - VII. Önkormányzati Ellátó, Kisegítő Szolgálatai, Tűzvédelem, Katasztrófa elhárítás Új mód ei. 1. Intézmények Pénzügyi és Ellátó Szervezete Működési költségvetés Személyi juttatások Munkáltatót terhelő járulékok Dologi kiadások Pénzeszköz átadás 5. Ellátottak pénzbeni juttatása 7. Felhalmozási kiadások - - -Számítástech.eszköz beszerzés Támogatás értékű műk. kiadás (Előző évi pénzmaradvány átadása) 10. Felújítások VII. Fejezet Összesen:
23 4. sz. melléklet VIII./1. oldal évi eledeti Új mód. ei. Cím- Alcím Elő- Kie- Cím- Alcím- Elő- Kiadások (e Ft) elő- zat Kiemelt neve zat portszám szám név + - VIII. TÁRSULÁS ÚTJÁN MEGVALÓSULÓ FELADATOK 1. Polgári védelmi tevékenység Működési költségvetés Személyi kiad Munkáltatót terhelő járulékok Dologi kiadások Műk. célú pe. átad ÁH-on belülre 7. Felhalmozási kiadások - szám. tech. eszk. 2. Konferencia és gyakorlati bemutaró 3. Dologi kiadás VIII. FEJEZET ÖSSZESEN
24 5. sz. melléklet I./1. oldal Cím- Alcím Elő- Kie- Cím-Alcím- Elő- B E V É T E L E K (eft) elő- zat Kiemelt neve zat portszám szám név + - I. EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS ELLÁTÁSI FEJEZET 1. Egészségügyi ellátás Margit Kórház Működési költségvetés Intézményi működési bevételek Felhalm. és tőke jell. bevételek 2. Átvett pénzeszközök 1. Működési célra átvett pe.-áh-on belülről -ÁH-on kívülről 2. OEP támogatás működési célú Felhalm. célra átvett pénzeszk. -ÁH-on belülről -ÁH-on kívülről OEP támogatás felhalmozási célú 3. Felhalmozási és tőkejellegű bevételek 4. Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Felügyeleti szervtől kapott támogatás Munkáltatói kölcsön törlesztés 7. Felhalmozási c. kölcsön visszatérülése (ÁH-n belülről) 8. Működési c. kölcsön visszatérülése (ÁH-n belülről) 2. Ügyeleti ellátás Működési költségvetés Intézményi működési bevételek Átvett pénzeszközök Működési célra átvett pénzeszk.(áh-on belülről) OEP támogatás Felhalmozási célra átvett pe. 4. Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Felügyeleti szervtől kapott támogatás Védőnői szolgálat Működési költségvetés Intézményi működési bevételek Egyéb bevételek 2. Átvett pénzeszközök Működési célra átvett pe. 2. OEP Támogatás Felhalmozási célra átvett pe. 4. Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Felügyeleti szervtől kapott támogatás 3. Szociális segélyezés Működési költségvetés Intézményi műk. bevételek Új mód. ei.
25 Cím- Alcím Elő- Kie- Cím-Alcím- Elő- B E V É T E L E K (eft) elő- zat Kiemelt neve zat port- szám szám név + - Új mód. ei. 5. sz. melléklet I./2. oldal 2. Átvett pénzeszközök - 1. Műk.c.tám.értékű bevétel ( ÁH-on belülről ) * - 3. Felhalm.c.támogatás ért.bevétel ( ÁH-on belülről ) Rövid lejáratú szoc. kölcsön visszatérülése I. F E J E Z E T Ö S S Z E S E N :
26 5. sz. melléklet II./1. oldal Mód. Javaslat Cím- Alcím Elő- Kie- Cím- Alcím- Elő- B E V É T E L E K (eft) elő- zat Kiemelt neve zat portszám szám név + - II. OKTATÁSI FEJEZET 1. Alapfokú oktatás Pásztó Város Önkormányzat Óvodája Működési költségvetés Intézményi műk.bevételek Átvett pénzeszközök Működési célra átv. pénzeszk. -ÁH belülről ÁH-on kívülről Felhalmozási célra átvett pénzesz.áh belülről Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Felügyeleti szervtől kapott támogatás Pásztó Város Önkormányzat Általános Iskolája Működési költségvetés Intézményi műk.bevételek Átvett pénzeszközök Működési célra átv. pénzeszk. -ÁH-n belülről ÁH-n kívülről - - Felhalmozási célr átvett pénzeszk. (ÁH-on belülről) 4. Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Felőgyeleti szervtől kapott támogatás II. F E J E Z E T Ö S S Z E S E N Új mód. ei.
27 5. sz. melléklet III./1. oldal Cím- Alcím Elő- Kie- Cím- Alcím- Elő- B E V É T E L E K (eft) elő- zat Kiemelt neve zat portszám szám név + - III. KÖZMŰVELŐDÉSI FEJEZET Új mód ei. 1. Közművelődési intézmények Teleki L. Városi Könyvt. és Műv. Közp Működési költségvetés Intézményi műk.bevételek Átvett pénzeszközök Működési célra átv. pénzeszk ÁH-on belülről ÁH-on kívülről 2. Fejlesztési célra átv. pénzeszk ÁH-on belülről Felhalm. tőke jellegű bevét. 1. Tárgyi eszköz eladás 4. Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Felügyeleti szervtől kapott támogatás III. F E J E Z E T Ö S S Z E S E N :
28 5. sz. melléklet IV./1. oldal évi eredeti Cím- Alcím Elő- Kie- Cím- Alcím- Elő- B E V É T E L E K (eft) elő- zat Kiemelt neve zat portszám szám név + - IV. VÁROSFENNTARTÁSI FEJEZET Új mód ei. 1. Városfenntartási feladatok Lakásgazdálkodás Működési bevételek Egyéb sajátos bevétel /lakbérbevétel/ Városgazdálkodás Működési bevételek Alaptevékenység bevétele /közterület haszn.díj/ Egyéb bevételek (Bérleti díjak) Mker. ivóvíz és szennyvíz üzemelt. bérleti díj 4. Szennyvízberuházás II. ütem üzemeltetés bérleti díja Szennyvízberuházás III. ütem üzemeltetés bérleti díja 5. Továbbszámlázott szolg.bevétele Egyéb bevétel (Városközponti rehabilitáció egyéb ktg. hozzájárulás Váci Egyházmegye) 7. Kártérítési bevétel (ÉRV által okozott károk helyreállítása- buszvárók üvegkár) Átvett pénzeszközök Műk.c.átvett pe.(áh belülről) 50 fő közc.fogl.program Műk.c.átvett pe.(közfogl. tám. PVG Kft-től.)ÁH kívülről Felhalmozási bevétel ÁFA bevétel (fordított) felh. célú Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőke bevételei MK ivóvíz és szennyvízüzemeltetés bérleti díj Szennyvízberuházás II ütem üzemeltetés bérleti díja Szennyvízberuházás III ütem üzemeltetés bérleti díja IV. F E J E Z E T Ö S S Z E S E N :
29 5. sz. melléklet V./1. oldal Cím- Alcím Elő- Kie- Cím- Alcím- Elő- B E V É T E L E K (eft) elő- zat Kiemelt neve zat portszám szám név + - V. POLGÁRMESTERI HIVATAL Új mód. ei. 1. Önkormányzati feladatok, bevételek Önkormányzat bevételei Működési bevételek Kamatbevételek Pásztói Hírlap bevétele 3 Városi Ünnepség bevétele Hozzájár. Intézm.fenntartó Társ-hoz Pásztó Város 600 éves évfordulója 6 Egyéb bevétel 7 Egyéb bírság 2. Önkormányzat ÁFA bevétel Felhalm. célú ÁFA bevételek Ingatlan ért. ÁFA bevétele Egyéb bevételek (felh.c.) Önkormányzati bevételek Önkormányzat sajátos működési bev Önkormányzati helyi adók Helyi iparűzési adó Építményadó Egyéb helyi adók (pótlékok, bírságok,idegenforg.adó) * Talajterhelési díj Környezetvédelmi bírság Egyéb sajátos bevétel (helyi adó, egyéb bev.) Átengedett központi adók Személyi jövedelemadó Normatív részesedésű SZJA 2. SZJA átengedett rész 8% SZJA jöv. differenciál.mérs Termőföld bérbeadásából származó jövedelemadó 2. Gépjárműadó Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Korábban nyújtott kölcs. visszatér Fiatalok lakástám. kölcs. törl Hosszú lej.szoc.kölcs.törl.(kölcsey u.) 3. Hosszú lej.szoc.kölcs.törl. (árvízkár) 4. Munkáltatói lakásép. tám. kölcsön törl Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Önkorm. lakás ért.-ből szárm. bev Önkormányzati lakótelek ért.-ből szárm. bev. 3. Földértékesítésből származó bevétel (erdő, szántó) 4. Egyéb ingatlan eladási díja 5. Részvények, részesedések értékesítése ( KRFK ) 6. Osztalék bevétel 7. Hozzájárulás parkoló ép. (PALÓC NAGYKER ) 8. Közműfejlesztési hozzájárulás 9. Jármű értékesítés 10. Gép, berendezés értékesítés bev. 11. Számítógép értékesítés bevétele
30 5. sz. melléklet V./2. oldal Cím- Alcím Elő- Kie- Cím- Alcím- Elő- B E V É T E L E K (eft) elő- zat Kiemelt neve zat port- szám szám név + - Új mód. ei. 4. Támogatások Normatív állami hozzájárulás összesen Normatív állami hozzájárulás Normítv köt.felh.tám Egyes jöv.pótló tám.kieg. (90%,ill.100%-os közp. tám.) - - Bérpótló juttatás - Rendszeres szoc segély - Önk. által szervezett közc. Foglalkoztatás - Ápolási díj - Normatív lakásfenntartási támogatás - Rendelkezésre állási támogatás - Óvodáztatási támogatás - Foglalkoztatást helyettesítő támogatás 2. Közp.ei. helyi kisebbségi önk. 3. Központosított ok - Könyvtári és közművelődési érdekeltség növelő támogatás - Osztályfőnöki pótlékra jogosultság - Központi bérpolitika int. tám. (eseti kereset kiegészítés) - EU önerő alap (Hunyadi út építés) - Kisebbségi önk. feladatalapú támogatása - Lakossági közműfejlesztés támogatása - Gyermekszegénység elleni program keretében nyári étkeztetési tám - EU önerő alap (Városközp.reh.) - Prémiumévek program támogatása - Helyi szervezési intézkedéshez kapcsolódó többletkiadások támogatása - Beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdő tan. tám. - Pedagógiai szakszolgálat szervezésének támogatása - Szakmai informatikai fejlesztés feladatok támogatása - Pedagógus szakvizsga és továbbképzés tám. - Óvodáztatási támogatás - SNI-s tanulók tankönyv támogatása 4. ÖNHIKI támogatás 5. Területi kiegyenlítést szolgáló fejl.c.támog. Csillag téri körforgalom Óvoda fűtés korszerűsítés Muzsla út felújítás Baross Gábor út csapadékvíz elvezetés 6. Helyi önkormányzatok vis maior támogatás - Pásztó, Vadász úti híd helyreállítása - Mátrakeresztes Kövicses-patak partfal helyreállítása 7. Céltámogatás /Szennyvízberuházás III.ütem/tárgyévi 8. Működésképtelen önkorm. egyéb támogatása (2010. évi) 12. CÉDE tám/zagyván túli terület csapadékvíz elvezetés 13. CÉDE tám/iskolacentrum fűtésrendsszerek szétválasztása 14. Vis major (előleg) 15. Vis Major tartalék - Kékesi út 66. partfal helyreáll. - Mező Imre út helyreállítás - Kékesi út 72. partfal helyreállítása - Kékesi út partfal helyre állítása - Védekezési kiadások
31 5. sz. melléklet V./3. oldal Cím- Alcím Elő- Kie- Cím- Alcím- Elő- B E V É T E L E K (eft) elő- zat Kiemelt neve zat port- szám szám név + - Új mód. ei. 16. Egyéb központi támogatás (Bérkompenzáció) 5. Átvett pénzeszközök Működési célra átvett pénzeszközök Működési c.támogatásértékű bev. ÁH-on belülről Többcélú Kistérségi Társ-tól átvett(normatívából,szoc.fa.) - 2. Többcélú Kistérségi Társulástól átvett(normatívából,közokt.feladatok) Többcélú Kistérségi Társulástól átvett(munkaszervezet műk.) Többcélú Kistérs. Társ-tól átvett (belső ell.feladatok) Pedagógiai Szaksz. átvett (Többcélú Kist. Társtól átvett megáll. Alapján) Többcélú Kistérségi Társulás (előző elsz.) Országos Széchenyi Könyvtártól átvett(továbbképz.tám) 8 Okt.Minisztériumtól átvett (Érettségi vizsgák leb tám) 9 Jegyzők által műk szakért. biz tám 10 Turisztikai kiadv.megjelentetésére átvett (önkormányzatoktól) 11 PH szervezet felj ÁROP pályázat 12 Turisztikai kiadv. megkelentetésére átvett (LEADER p.bev.) Közszférában foglalkoztatottak eseti kereset kiegészítés 14 Fejezettől átvett rendsz.gyerm.véd.támogatás egyszeri kieg. 15 Megyei fenntart. Int.működtetésére átvett (Nógr.M-i Közgy-től) 16 Helyi szervez. Int. kapcs. többletkiad. tám. (2007. évi áthúzódó) 17 Szőlő és borünnep (LEADER Program) Prémiumévek program támogatása (Kórház) 19 TIOP pályázat bev. (Kórház) 20 Kistérségi közműv. és múzeumi referens pályázata 21 Tudásdepó expr. Pályázat 22 Országgyűlési képviselőválasztásra átvett pe. 23 Kisebbségi Önk. Képviselőválasztásra átvett pe. 24 Működésképtelen önk. kieg. tám. (2009. évben megitélt összeg) 25 Nógrádi kincsestár könyvtári pályázat TÁMOP 26 Helyi kisebbségi önkormányzattól átvett (segélyekre) 27 Krízistámogatásra átvett 28 Népszámlálásra átvett Városközponti rehabilitációra átvett (EU pályázat bevétele) Teljesítménymotiviciós pályázat 31 Ált.iskola informatika fejl.pályázat Önk által szervközcélú fogl tám (2010. decben befizetett összeg) 33. Roma nemzetiségi Önk. Működésére átvett Működési célra átvett ÁH-on kívülről Rendőrség támogatására átvett Érv. Zrt-től átvett Felhalmozási célra átvett pe Felhalm.c.támogatásért.bev. ÁH-on belülről Kövicses patak mederrend. (ÉMOP pályázat) Nógrádi kincsestár könyvtári pályázat TÁMOP 3 Iskolacentrum fűtésrendszerének szétválasztása (CÉDE) 4 Ph akadálymentesítése (ÉMOP) 5. Csemely út felújítás (TEUT) 6. Esze Tamás út felújítás (TEUT) 7. Muzsla út felújítás (TEKI) 8. Nyomda út felújítás (TEUT) 9. Nyírfácska út felújítás (TEUT) 10. Csillag téri körforgalom közmű kiváltás (TEKI) 11. Csehát ln. Óvoda fűtés-korszerűsítés (TEKI)
Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 10/2009./III. 27./ rendelete
Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 10/2009./III. 27./ rendelete a város 2009. évi költségvetéséről szóló 4/2009. (II. 17.) rendelet módosításáról Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete
Hitelműveletek nélkül - zárolás nélkül eft-ban - zárolással eft-ban állapítja meg.
Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013./IV.5./ önkormányzati rendelete a. 27/2012/XII. 28./ önkormányzati rendelettel a 25/2012/XII.13./önkormányzati rendelettel, a 24/2012. /XII. 1./ önkormányzati
Pásztó Városi Önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal kiadásainak és bevételeinek fő összege, a hiány mértéke és finanszírozási módja:
Pásztó Város Önkormányzat Képviselő-testülete 18/2012. (VII. 12.) Önkormányzati rendelete a 17/2012. (VI.29. )önkormányzati rendelettel, 8/2012. (IV. 30.) önkormányzati rendelettel módosított, a város
Pásztó Város Önkormányzata évi költségvetésének 3.sz. módosítására
PÁSZTÓ VÁROS POLGÁRMESTERE 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155/113 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-110/2012. Javaslat Pásztó Város Önkormányzata 2012. évi költségvetésének 3.sz. módosítására
1.. A (R) 3,4.. -i helyébe az alábbi 3,4,ok lépnek, 3.,4.,és 6. -ához tartozó mellékletek helyébe e rendelethez tartozó mellékletek lépnek.
Pásztó Város Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2012./IV. 30./ rendelete Pásztó Városi Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 2/2012. (II. 24.)Önkormányzati rendelet módosításáról Pásztó Városi
3. /1/ Az önkormányzat 2011.évi költségvetés kiadásainak főösszegét
Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 23/2011.(XII. 29.) önkormányzati rendelete a 22/2011.(XI. 30) Önkormányzati rendelettel, a 19/2011.(IX.30.) rendelettel, a 18/2011.(IX.9.) rendelettel, a
Hitelműveletek nélkül - zárolás nélkül 2.193.307 eft-ban - zárolással 2.140.151 eft-ban állapítja meg.
Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 20/2012. /IX. 28./ önkormányzati rendelete a 19/2012./VII.12./ önkormányzati rendelettel, 18/2012./VII.12./ a 17/2012. (VI. 29.) önkormányzati rendelettel,
Pásztó Városi Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 3/2006. (II.15.) rendelet /továbbiakban R/ módosításáról az alábbi rendeletet alkotja:
Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 11/2006.(III.31) rendelete a város 2006.évi költségvetéséről szóló 3/2006. (II.15.) rendelet módosításáról Pásztó Városi Önkormányzat 2006. évi költségvetéséről
Pásztó Város Önkormányzata évi költségvetési rendelet. III. sz. módosítására
PÁSZTÓ VÁROS POLGÁRMESTERE 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155/113 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-79/2011. Javaslat Pásztó Város Önkormányzata költségvetési rendelet III. sz. módosítására
PÁSZTÓ VÁROS POLGÁRMESTERE 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) * ; * /113 FAX: (06-32)
PÁSZTÓ VÁROS POLGÁRMESTERE 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155/113 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-111/2012. A rendelet elfogadásához minősített szavazattöbbség szükséges! Javaslat
1. A rendelet 3, 4, 5,7,10. -ai helyébe az alábbi rendelkezések és az azokhoz tartozó táblázatok lépnek:
Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 19/2011. (IX. 30.) Önkormányzati rendelete Pásztó Városi Önkormányzat 18/2011.(IX.9) rendeletével, a 13/2011.(V.27) rendelettel, a 9/2011.(IV.29. ) rendelettel
Hitelműveletek nélkül - zárolás nélkül 2.296.155 eft-ban - zárolással 2.242.796 eft-ban állapítja meg.
Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 24/2012. /XII. 1./ önkormányzati rendelete a 23/2012/XI.9./ önkormányzati rendelettel, a 20/2012. /IX. 28./ önkormányzati rendelettel, a 19/2012./VII.12./
1. A /R/ 3,4,5, 7, 10. -i helyébe az alábbi -ok és táblázatok kerülnek: 3. /1/ Az önkormányzat 2010.évi költségvetés kiadásainak főösszegét
Pásztó Város Önkormányzat Képviselő-testülete 13 /2010./VI.18/ önkormányzati rendelete a város 2010.évi költségvetéséről szóló 7/2010./IV.30./rendelettel módosított 3/2010. (II.15.) önkormányzati rendelet
1. A 2013. évi költségvetésről szóló 4/2013. (III. 1.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: R) 3 -a helyébe a következő rendelkezés lép:
Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 27/2013./XII. 20./ önkormányzati rendelete a 22/2013. (XI. 29.) rendelettel, a 16/2013. (IX. 27) önkormányzati rendelettel, a 12/2013.VI.24 ) rendelettel,
III. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 1. Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése e Ft
Pásztó Város Önkormányzat Képviselő-testülete 40/2009. /XII. 23/rendelete a 38./2009./XII.1./ rendelettel a 21/2009/.IX.30/ rendelettel, a 18/2009. /VII.31./ rendelettel, a 17/2009/V.29./ rendelettel,
Javaslat. Pásztó Városi Önkormányzat évi költségvetésének 5. sz. módosítására
PÁSZTÓ VÁROS POLGÁRMESTERE 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155/113 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-194/2013. A rendelet-tervezet elfogadásához minősített szavazattöbbség szükséges!
Pásztó Város Önkormányzata évi költségvetési rendelet tervezetére Utolsó módosítás
PÁSZTÓ VÁROS POLGÁRMESTERE 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155/113 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-18/2010. Javaslat Pásztó Város Önkormányzata költségvetési rendelet tervezetére Utolsó
3. /1/ Az önkormányzat 2013.évi költségvetés kiadásainak főösszegét Hitelműveletekkel eft-ban
Pásztó Város Önkormányzat Képviselő-testülete 12/2013. (VI.24.) rendelete a 9/2013. (V.2.) rendelettel módosított 4/2013. (III. 1.) önkormányzati rendelettel elfogadott ének módosításáról Pásztó Városi
Javaslat Pásztó Város Önkormányzata évi költségvetési rendeletének IV. negyedévi módosítására
VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám:1-32 /2011. Javaslat Pásztó Város Önkormányzata költségvetési rendeletének IV. negyedévi módosítására
Fülesd, 2011. augusztus 22. Záradék: A rendelet kihirdetésének időpontja 2011. augusztus 23. Dr. Birta Zsuzsanna. Körjegyző
F Ü L E S D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T É N E K 1 1 / 2 0 1 1. ( V I I I. 2 3. ) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t A Z Ö N K O R M Á N Y Z A T 2 0
3.975.541 eft-ban állapítja meg.
Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2007/II.23./rendelete a 31/2006./XII.29./ rendelettel, a 29/2006./XII.15/ rendelettel, a 25/2006./XI.29./ rendelettel, a 21/2006./IX.29. /rendelettel, a
/1/ Az önkormányzat 2013.évi költségvetés kiadásainak főösszegét Hitelműveletekkel eft-ban
Pásztó Város Önkormányzat Képviselő-testülete 9/2013.(V. 2.) rendelete a Pásztó Városi Önkormányzat 4/2013. (III. 1.) önkormányzati rendelettel elfogadott ének módosításáról Pásztó Városi Önkormányzat
7/2014. (IV.29.) Önkormányzati Rendelete. az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2013. (II. 15.) Önkormányzati Rendelet módosításáról
FOLYÁS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2014. (IV.29.) Önkormányzati Rendelete az önkormányzat költségvetéséről szóló 1/2013. (II. 15.) Önkormányzati Rendelet módosításáról Folyás Község Önkormányzat
/1/ A rendelet 3.. /1/ bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
Harsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/21.(XII.15.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 21. évi költségvetéséről szóló 2/21. (II. 15.) önkormányzati rendelet módosításáról Harsány Község
6/2015. (IV.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2014. (II.06.) rendelet módosításáról
ÚJUDVAR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2015. (IV.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat költségvetéséről szóló 1/2014. (06.) rendelet áról 1. (1) A 2015. július 1. és december 31.
Az önkormányzat bevételei
Összehasonlító táblázat 2010-2012. Az önkormányzat bevételei 2010.12.31. 1 Intézményi működési bevételek 298 432 315 181 222 104 1.1. Polgármesteri Hivatal működési bevételei 152 424 142 967 93 580 1.2.
TISZADOB NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2012. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete
TISZADOB NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2012. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 7/2012. (III. 30.) önkormányzati rendelet módosításáról
Javaslat évi költségvetés 1. számú módosítására
PÁSZTÓ VÁROS POLGÁRMESTERE 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155/113 FAX: (06-32) 460-918 Szám:1-47/ 2013 A döntés meghozatalához minősített szavazattöbbség szükséges Javaslat 1. számú
Javaslat. Pásztó Városi Önkormányzat évi költségvetésének módosítására
PÁSZTÓ VÁROS POLGÁRMESTERE 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155/113 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-164/2013. A rendelet-tervezet elfogadásához minősített szavazattöbbség szükséges!
1. A 2013. évi költségvetésről szóló 4/2013. (III. 1.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: R) 3. -a helyébe a következő rendelkezés lép:
Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2014.(III. 8.) rendelete a 27/2013./XII.20./ rendelettel, a 22/2013. (XI. 29.) rendelettel, a 16/2013. (IX. 27) önkormányzati rendelettel, a 12/2013.VI.24)
Az önkormányzat és költségvetési szervei évi költségvetése 1.. II. A költségvetési kiadások 2..
1 Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2009. (II.12.) számú rendelete az Önkormányzat 2008. évi költségvetéséről szóló 2/2008 (II.15.) számú rendeletének módosításáról Lepsény Nagyközség
Javaslat. Pásztó Város Önkormányzata. 2009. évi költségvetésének módosítására
PÁSZTÓ VÁROS POLGÁRMESTERE 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155/113 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-80 /2009. Javaslat Pásztó Város Önkormányzata 2009. évi költségvetésének módosítására
Bánk Község Önkormányzat 2008. évi költségvetésének háromnegyed-éves mérlege. Bevételek
Bánk Község Önkormányzat 2008. évi költségvetésének háromnegyed-éves mérlege Bevételek 1000 Ft-ban I. Működési bevételek Igazgatási szolgáltatási díj bevétele 0 0 7 Szolgáltatások ellenértéke 19482 19482
Halmaj Község Önkormányzatának 19/2009. (XI. 27.) rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 1/2009. (III.02.) rendelet módosításáról
Halmaj Község Önkormányzatának 19/2009. (XI. 27.) rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 1/2009. (III.02.) rendelet módosításáról Halmaj Község Önkormányzati képviselő-testülete a helyi
(5) Az 4. bekezdésben meghatározott ezer forint, működési célú hiány. (1) A Rendelet 2. számú melléklete helyébe e rendelet 1. melléklete lép.
Harsány Község Önkormányzat 1/211.(V. 13.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 211. évi költségvetéséről szóló 5/211. (II. 17.) önkormányzati rendeletének módosításáról Harsány Község Önkormányzatának
4. /1/ Az önkormányzat a 2009.évi költségvetés bevételeinek f összegét 3.630.989 e Ft-ban határozza meg.
Pásztó Város Önkormányzat Képvisel -testülete 4/2010. /II.15./ rendelete a 40/2009. /XII. 23/rendelettel, a 38/2009./XII.1./ rendelettel a 21/2009/.IX.30/ rendelettel, a 18/2009. /VII.31./ rendelettel,
3. /1/ Az önkormányzat 2008.évi költségvetés kiadásainak főösszegét 3.273.077 e Ft-ban állapítja meg.
Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 5 / 2009. /II.17. / rendelete a 23 / 2008. /XI.28. / rendelettel, a 22/2008. /XI.12./ számú rendelettel, a 20/2008. /X.15./ rendelettel, a 18/2008. /IX.26./
(2) A Rendelet 1.. (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
Harsány Község Önkormányzat 18/211.(X.19.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 211. évi költségvetéséről szóló 5/211. (II. 17.) önkormányzati rendeletének módosításáról Harsány Község Önkormányzatának
NAGYMÁNYOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 8/2010 (IV.30. )számú rendelete
A rendelet kihirdetésének napja: 2010. április 30. Nagymányok, 2010. április 30. Dr. Klausz Judit jegyző NAGYMÁNYOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 8/2010 (IV.30. )számú rendelete Az önkormányzat
Bekecs Községi Önkormányzat. 13/2009. (VII. 27.) számú rendelete
Bekecs Községi Önkormányzat 13/2009 (VII 27) számú rendelete az önkormányzat 2009 évi költségvetéséről szóló 4/2009 (III2) rendelet módosításáról 1 (1) A pótelőirányzatként biztosított központosított,
Pásztó Város Önkormányzata évi költségvetési rendelet. 1. sz módosítása
PÁSZTÓ VÁROS POLGÁRMESTERE 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155/113 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-64/2010. Javaslat Pásztó Város Önkormányzata költségvetési rendelet 1. sz módosítása
4. /1/ Az önkormányzat a 2007.évi költségvetés bevételeinek főösszegét 3.407.635 eft-ban határozza meg.
Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2008./II.22./rendelete a 21/2007./XII.3./ rendelettel, a 18/2007./IX. 28. /rendelettel a17/2007./vi. 28./ rendelettel, a 15/2007./V.31./ rendelettel, a
Megnevezés (a) 1. melléklet a 1/(II.7.) önkormányzati rendelethez Önkormányzat és Közös Hivatal összesen előirányzat (b) 1. Működési bevételek 52 463 2.Intézményi működési bevétel 18 624 3. Hatósági jogkörhöz
1. melléklet a 1/2012. (II.9. ) önkormányzati rendelethez 2012. évi költségvetés összesen
Megnevezés (a) 1. melléklet a 1/2012. (II.9. ) önkormányzati rendelethez 2012. évi költségvetés összesen előirányzat (b) 1. Működési bevételek 68 513 2.Intézményi működési bevétel 26 617 3. Hatósági jogkörhöz
ZEBECKE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
ZEBECKE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2013. (XI.05.) önkormányzati R E N D E L E T E az önkormányzat 2013. évi költségvetésének módosításáról Zebecke Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
1.. 841403 város-, községgazdálkodási m.n.s. szolgáltatások. 841902 központi költségvetési befizetések. 882111 aktív korúak ellátása
Bocskaikert Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2012.(III.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 5/2012. (II.6.) önkormányzati rendelet módosításáról Bocskaikerti
Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének
16/2016.(VIII.22.) önkormányzati rendelet az önkormányzat 2016. évi költségvetésének módosításáról Hatályos: 2016. augusztus 23-tól Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2016.(VIII.22.) önkormányzati
állapítja meg. Sonkád, december 16.
SONKÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2010. (XII. 20.) önkormányzati rendelete A 4/2010. (II. 17.) SKKT. RENDELETTEL MEGÁLLAPÍTOTT 2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL. Sonkád Községi Önkormányzat
B E V É T E L E K. Felhalmozási támogatás államháztartáson belülről ( )
1 1. sz. táblázat Sorszám Bevételi jogcím B E V É T E L E K Eredeti Módosított 1.1.sz. melléklet Ezer forintban Teljesítés 1 2 3 4 5 1. I. Önkormányzat működési bevételei (2+3+4) 138 186 138 186 174 575
Költségvetési bevételek és kiadások 1..
Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2013.(II.25.) önkormányzati rendelete a 9/2012.(III.26.) rendelettel. a 12/2012.(IV.25) rendelettel, a 17/2012.(V.14.) 22/2012 (VIII.23.) önkormányzati
8/2012.(IV.26.) KT Rendelet-tervezet az Önkormányzat és intézményei évi zárszámadásáról. I. Rendelet hatálya
8/2012(IV26) KT Rendelet-tervezet az Önkormányzat és intézményei 2011 évi zárszámadásáról Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló 1992évi XXXVIIItörvény 82 -ában meghatározott
1. A Címrend az 1. melléklet szerinti tartalommal módosul. 2. Az Önkormányzat pénzügyi mérlege a 2. melléklet szerint módosul.
Petneháza Község Önkormányzata Képviselőtestületének 3/2013. (III. 28.) önkormányzati rendelete a Petneháza Község Önkormányzatának költségvetéséről szóló 4/2012. (II.27.) rendelet módosításáról Petneháza
1. melléklet a 19 /2012. (X.31.) önkormányzati rendelethez évi költségvetés módosítás összesen
Megnevezés (a) 1. melléklet a 19 /2012. (X.31.) önkormányzati rendelethez 2012. évi költségvetés módosítás összesen előirányzat (b) előirányzat (c) 1. Működési bevételek 143 068 143 757 2.Intézményi működési
Bánhorváti Községi Önkormányzat képviselő-testületének. 10/2014. (V. 5.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat
Bánhorváti Községi Önkormányzat képviselő-testületének Hatályos:2014-05-06 -tól Bánhorváti Községi Önkormányzat képviselő-testületének 10/2014. (V. 5.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi
1.. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Kihirdetési záradék. A rendelet kihirdetése a mai napon megtörtént.
Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2013.(IX.24.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 4/2013.(III.4.) önkormányzati rendelet módosításáról Tárnokréti
Pásztó Város Önkormányzat Képvisel -testülete 7/2010. /IV. 30./ önkormányzati rendelete a város 2010.évi költségvetésér l szóló 3/2010. (II.15.
Pásztó Város Önkormányzat Képvisel -testülete 7/2010. /IV. 30./ önkormányzati rendelete a város 2010.évi költségvetésér l szóló 3/2010. (II.15.) önkormányzati rendelet módosításáról. Pásztó Városi Önkormányzat
Bánk Község Önkormányzat 2010. évi költségvetési koncepciója. Bevételek
Bánk Község Önkormányzat 2010. évi költségvetési koncepciója Bevételek 1000 Ft-ban 2010. évi koncepció Előirányzat Teljesítés 09.30 I. Működési bevételek Igazgatási szolgáltatási díj bevétele 0 40 62 Szolgáltatások
B E V É T E L E K K I A D Á S O K
1. melléklet a 2/2013. /II.07./számú önkormányzati rendelethez Szendrő Város Önkormányzat 2012. évi költségvetésének mérlege 1. sz. táblázat Bevételi jogcím B E V É T E L E K Önkormányzat Önkormányzati
...Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE B E V É T E L E K
...Önkormányzat melléklet a.../2013. (...) önkormányzati rendelethez 201 ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE B E V É T E L E K sz. táblázat Sorszám Bevételi jogcím Eredeti 201 évi Módosított 1 2 4 5 I. Önkormányzat
IKLÓDBÖRDŐCE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK
IKLÓDBÖRDŐCE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 15/2013. (XII.31.) önkormányzati R E N D E L E T E az önkormányzat 2013. évi költségvetésének módosításáról Iklódbördőce Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat 2009.évi költségvetésének pénzügyi mérlege (eft-ban)
3/2010. (II.9.) 1. melléklet [1/2009. (II.19.) Ktr. 2.melléklet] Előirányzat csoport Kiemelt Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat 2009.évi költségvetésének pénzügyi mérlege (eft-ban) Előirányzat csoport,
Beleg Község bevételi és kiadási főösszegének forrásonkénti megbontása
Beleg Község bevételi és kiadási főösszegének forrásonkénti megbontása 2. számú melléklet működési bevétel e Ft támogatás 29882 központi költségvetésből 29882 normatív állami hozzájárulás 8778 központosított
Önkorm. kiadás. Kiadások összesen: 652948 668377 689883 699871 661297. Oldal 1
Önkorm. kiadás MENDE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 1.sz.melléklet Az önkormányzat 2013. IV.előirányzat módosítás kiadásairól jogcímenként E/Ft-ban Ssz Kiadási előirányzat megnevezése eredeti Módosított ei. I. Módosított
1. melléklet a 7/2013. (IV.25.) önkormányzati rendelethez évi költségvetés módosítása összesen
Megnevezés (a) 1. melléklet a 7/2013. (IV.25.) önkormányzati rendelethez a összesen előirányzat (b) előirányzat (c) 1. Működési bevételek 143 068 143 099 2.Intézményi működési bevétel 26 871 26 895 3.
Költségvetési bevételek és kiadások 1..
Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 22/201(VIII.2) önkormányzati rendelete a 9/201(III.26.) rendelettel. a 12/201(IV.25) rendelettel, a 17/201(V.14.) önkormányzati rendelettel módosított
1.sz.melléklet. Beleg Önkormányzat 2004 évi bevételeiről és kiadásairól. M e g n e v e z é s 2004 2005 2006. Bevételek
1.sz.melléklet Beleg Önkormányzat 2004 évi bevételeiről és kiadásairól M e g n e v e z é s 2004 2005 2006 Bevételek Saját bevételek Intézmányi müködés bevétele 1660 1760 1870 Helyi adók 1000 1200 1200
1. A évi költségvetésről szóló 4/2013. (III. 1.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: R) 3 -a helyébe a következő rendelkezés lép:
Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 16/2013. (IX. 27) önkormányzati rendelete a 12/2013. (VI.24.) rendelettel, a 9/2013. (V.2.) rendelettel módosított 4/2013. (III. 1.) önkormányzati rendelettel
3.. (1) Az önkormányzat 2013. december 31-i állapot szerinti vagyonát a következők szerint állapítja meg: 1..
Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2014.(IV.30.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi zárszámadásáról és a pénzmaradvány jóváhagyásáról Maglóca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Az önkormányzat és költségvetési szervei 2008. évi költségvetése 1.. II. A költségvetési kiadások 2..
Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének./2008 ( ) számú rendelete az Önkormányzat 2008. évi költségvetéséről szóló 2/2008 (II.15.) számú rendeletének módosításáról Lepsény Nagyközség Önkormányzatának
Bakonynána Községi Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE B E V É T E L E K
Bakonynána Községi Önkormányzat 2012. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE 1. melléklet a 5/2013. (V.7.) rendelethez 1. sz. táblázat B E V É T E L E K Sorszám Bevételi jogcím Eredeti Módosított Teljesítés 1 2
C S A N Á D P A L O T A VÁROS 18/2011. (X. 27.) önkormányzati rendelete
C S A N Á D P A L O T A VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2011. (X. 27.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2011. évi költségvetéséről szóló 3/2011 (II. 24.) önkormányzati rendelete módosításáról
2. (1) Mátraterenye Község Önkormányzata az önkormányzat évi költségvetését
Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6/2014. (IX. 15.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetésének módosításáról Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
C S A N Á D P A L O T A NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 15/2008. (V. 28.) ÖR. rendelete
C S A N Á D P A L O T A NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 15/2008. (V. 28.) ÖR. rendelete Csanádpalota Nagyközség Önkormányzatának 2008. évi költségvetéséről szóló 1/2008. (I. 30.) ÖR. rendeletének
1.. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Kihirdetési záradék. A rendelet kihirdetése a mai napon megtörtént.
Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013.(III.4.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 2/2012.(II.28.) önkormányzati rendelet módosításáról Tárnokréti
CÍMREND A B C 1 CÍM ALCÍM SZAKFELADAT 2 1. Polgármesteri Hivatal 3 1.1 Víztermelés, -kezelés, -ellátás 4 1.2
1. melléklet 1/2011.(II.16.) önkormányzati rendelethez CÍMREND A B C 1 CÍM ALCÍM SZAKFELADAT 2 1. Polgármesteri Hivatal 3 1.1 Víztermelés, -kezelés, -ellátás 4 1.2 5 1.3 6 1.4 7 1.5 8 1.6 9 1.7 10 1.8
1. melléklet a.../2013. (IX...) önkormányzati rendelethez B E V É T E L E K
1. melléklet a.../2013. (IX....) önkormányzati rendelethez B E V É T E L E K 1. sz. táblázat Sorszám Bevételi jogcím Módosítás 1 2 3 4 4 1. I. Önkormányzat működési bevételei (2+3+4) 63 420 63 413 905
Nagykarácsony Község Önkormányzata bevételeinek és kiadásainak mérlege 2012. évre
2011. 2012. % BEVÉTELEK: INTÉZMÉNYI MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK 3050 3100 101,6 EGYÉB SAJÁTOS BEVÉTELEK 1650 1910 115,8 ÖNKORMÁNYZATOK SAJÁTOS MŰKÖDÉSI BEVÉTELE 67062 59958 89,4 ebből: - Helyi adók, bírságok, pótlékok,
Bekecs Községi Önkormányzat. 10/2009. (IV.30.) számú rendelete
Bekecs Községi Önkormányzat 1/29. (IV.3.) számú rendelete az önkormányzat 29. évi költségvetéséről szóló 4/29. (III.2.) rendelet módosításáról 1. (1) A pótelőirányzatként biztosított Eu-s támogatás, előirányzatának
1.. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba és az azt követő napon hatályát veszti. Kihirdetési záradék
Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete az önkormányzat költségvetéséről szóló 2/2014.(II.21.) önkormányzati rendelet módosításáról Tárnokréti Község
BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK TELJESÍTÉSE
HETES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2014. (IV.30.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E AZ ÖNKORMÁNYZAT 2013. ÉVI ZÁRSZÁMADÁSÁRÓL ÉS PÉNZMARADVÁNYÁRÓL Hetes Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Egyházasfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2012. (II. 15.) önkormányzati rendelete
Egyházasfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2012. (II. 15.) önkormányzati rendelete Az önkormányzat 2011. évi költségvetésről szóló 1/2011.(II.16.) önkormányzati rendelet módosításáról Egyházasfalu
Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014.(V.13.) önkormányzati rendelete a évi költségvetése végrehajtásáról
Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014.(V.13.) önkormányzati rendelete a 2013. évi költségvetése végrehajtásáról 2 Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény
1.. 35.244 eft bevétellel, 28.558 eft kiadással
Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/211.(IV.29.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 21. évi zárszámadásáról és a pénzmaradvány jóváhagyásáról 1.. (1) Tárnokréti Község Önkormányzata
Költségvetési bevételek és kiadások ezer forint ezer forint forráshiánnyal 2..
Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/010.(VI.30.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 010. évi költségvetéséről szóló 1/010.(II.10.) KT. sz. rendelet módosításáról Bocskaikerti
1.. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba és az azt követő napon hatályát veszti. Kihirdetési záradék
Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete az önkormányzat költségvetéséről szóló 2/2014.(II.21.) önkormányzati rendelet módosításáról Maglóca Község Önkormányzatának
3.. Ez a rendelet november 29 -én lép hatályba. Pásztó, november 22. Záradék: a rendelet kihirdetésének napja november 29.
Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 25/2006./XI.29 / rendelete a 21/2006/IX.29/ rendelettel, a 16/2006./V.12/ rendelettel, a 11/2006.(III.31) rendelettel módosított, a város 2006.évi költségvetéséről
Sarkadkeresztúr Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2015. (IX.25.) önkormányzati rendelete
Sarkadkeresztúr Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/201 (IX.2) önkormányzati rendelete az önkormányzat költségvetéséről szóló 3/201 (III.1) önkormányzati rendelet áról Sarkadkeresztúr Község
1.. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Kihirdetési záradék. A rendelet kihirdetése a mai napon megtörtént.
Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2012.(X.8.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 2/2012.(II.28.) önkormányzati rendelet módosításáról Tárnokréti
1.. (1) E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba és az azt követő napon hatályát veszti. Kihirdetési záradék
Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2015.(II.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat költségvetéséről szóló 5/2014.(III.11.) önkormányzati rendelet módosításáról Bősárkány
Rábcakapi Község Önkormányzata év költségvetésének mérlege
1.1. melléklet az 5/2015.(V.22.) önkormányzati rendelethez Rábcakapi Község Önkormányzata 2014. év költségvetésének mérlege B E V É T E L E K 1. sz. táblázat Bevételi jogcímek 1 2 3 4 1. I. Önkormányzat
Borsodnádasdi Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE. B E V É T E L E K Ezer forintban
Borsodnádasdi Önkormányzat 2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE 1.1. melléklet a 7/2014.(IV.30.) önkormányzati rendelethez 1. sz. táblázat B E V É T E L E K Ezer forintban Sor - szám Bevételi jogcím
2.. 3.. (1) Az önkormányzat 2013. december 31-i állapot szerinti vagyonát a következők szerint állapítja meg: 1..
Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2014.(V.5) önkormányzati rendelete az önkormányzat zárszámadásáról és a pénzmaradvány jóváhagyásáról Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 20...évi költségvetés bevételei és kiadásai
költségvetés bevételei és kiadásai BEVÉTELEK 1.sz.melléklet (Az rend.1/a.sz.melléklete) Rendelettel jóváhagyott Központi Saját hatáskörű előir. Képv.test-i hat.előirányz at 20... évi költségvetési 1. Működési
Bakonynána Községi Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE B E V É T E L E K
Bakonynána Községi Önkormányzat 2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE 1. melléklet a 8/2013. (VI.28.) rendelethez 1. sz. táblázat B E V É T E L E K Bevételi jogcím i mód.elői. 1 2 3 3 1. I. Önkormányzat működési
Bekecs Községi Önkormányzat. 15/2009.(VIII.29.) számú rendelete
Bekecs Községi Önkormányzat 15/2009.(VIII.29.) számú rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 4/2009. (III.2.) rendelet módosításáról 1. (1) A 2008 évi pénzmaradvány ának növelése miatt
Bekecs Községi önkormányzat. 12/2009.(VI.02.) számú rendelete
Bekecs Községi önkormányzat 12/2009.(VI.02.) számú rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 4/2009. (III.2.) rendelet módosításáról 1. (1) A pótelőirányzatként biztosított LEKI és CÉDE
KISLÉTA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. A 2010. évi költségvetés teljesítéséről szóló első félévi beszámolója
KISLÉTA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT A 2010. évi költségvetés teljesítéséről szóló első félévi beszámolója Kisléta Község Önkormányzat Képviselőtestülete az Államháztartásról szóló többször módosított 1992.évi
Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselőtestületének. 6/2013.(IV.30.) önkormányzati rendelete
Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselőtestületének 6/2013.(IV.30.) önkormányzati rendelete a 2012. évi költségvetésről szóló 6/2012./II.27./ önkormányzati rendelet módosítására Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat
működési bevétel támogatás támogatás értékű bevétel saját bevétel átvett pénzeszköz államháztartáson kívülről pénzügyi műveletek összesen:
működési bevétel támogatás központi költségvetésből normatív állami hozzájárulás központosított előirányzatok normatív, kötött felhasználású támogatások felügyeleti szervtől kapott támogatás értékű bevétel
működési bevétel támogatás támogatás értékű bevétel saját bevétel átvett pénzeszköz államháztartáson kívülről pénzügyi műveletek összesen:
működési bevétel támogatás központi költségvetésből normatív állami hozzájárulás központosított előirányzatok normatív, kötött felhasználású támogatások felügyeleti szervtől kapott támogatás értékű bevétel