ELŐTERJESZTÉS. Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének augusztus 28-i ülésére
|
|
- Júlia Dobosné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ELŐTERJESZTÉS Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének augusztus 28-i ülésére Tárgy: Beszámoló az Önkormányzat gazdálkodásának I. félévi helyzetéről Tisztelt Képviselő-testület! Nyergesújfalu város évi költségvetését a Képviselő-testület a 4/2008. (II.15.) számú rendeletével fogadta el, majd ez az év során bekövetkezett eredeti előirányzatként nem szerepeltetett - gazdasági események, testületi döntések eredményeképpen módosításra került. A évi módosított költségvetési rendeletünk főösszege A város költségvetési rendeletét összességében vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a bevételi tervünket 41,63 %- ban, a kiadási előirányzatainkat 35,23 %-ban teljesítettük. BEVÉTELEK Az I. melléklet az önkormányzat bevételeit mutatja forrásonként, míg a II. melléklet a város évi költségvetése pénzügyi mérlegének teljesülését tartalmazza. MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK A működési bevételek között szerepeltetjük az intézményi működési bevételek és az önkormányzat sajátos működési bevételeinek alakulását. INTÉZMÉNYI MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK Az intézményi működési bevételek a módosított előirányzathoz képest 33,22 %-ban valósultak meg ( ). A részben önállóan gazdálkodó intézmények működési bevételei 56,44 %-ban ( ), a Polgármesteri Hivatal működési bevételei 26,87 %-ban ( ) teljesültek. Az önkormányzat működési bevételei az alábbiak szerint teljesültek: Megnevezés % Intézményi ellátási díjak ,89 Alkalmazottak térítése ,74 Helyiségek bérleti díj bevétele ,47 Térségi Közösségi Ház bérleti díj bevétele 774 Közterület, garázs, kert területi díj ,37 Továbbszámlázások bevételei Egyéb sajátos bevétel Adventi díszkivilágítás bevétele 100 Helyi támogatás ,66 Esküvői, névadói bevétel 53 Okmányiroda bevételei 982 Kamatbevétel ,65 Kiszámlázott termékek és szolgáltatások ÁFA-ja ,83 Kártérítés (biztosító) 402 Intézményi működési bevételek összesen ,22 Egyéb sajátos bevételként a következő forrásokat számoltuk el: vizitdíj, vásárolt élelmezéshez kapcsolódó tálalófenntartás, közbeszerzési eljárások lebonyolításához kiszámlázott pályázati dokumentáció. A kamatbevételként elszámolt a befektetéseinkhez kapcsolódó hozam. Ez magasabb a tervezetthez képest, mert a szabad pénzeszközeink más befektetési formába való áthelyezésekor az előző évben felhalmozódott hozam is jóváírásra került. Szabad pénzeszközeink egy részét mely a havi működés folyamatos
2 2 fenntartásához szükséges volt - OTP Pénzpiaci alap Befektetési Jegybe fektettük be, nagyobb részét Diszkont Kincstárjegy vásárlására fordítottuk, illetve lekötött betétként kezeltük, attól függően, hogy mely befektetéstől várhattunk magasabb hozamot, kamatot. ÖNKORMÁNYZAT SAJÁTOS MŰKÖDÉSI BEVÉTELE Az önkormányzat sajátos működési bevételei az előirányzathoz képest 52,09 %-ra teljesültek ( ezer forint). Helyi adóbevételeink részletesen az alábbiak szerint alakultak: Megnevezés % Építményadó ,17 Magánszemélyek kommunális adója ,70 Iparűzési adó ,63 Helyi adók összesen ,96 Talajterhelési díj ,25 Összesen ,99 Pótlékok, bírságok ,96 Mind összesen ,54 Egyéb sajátos bevételként jelenik meg az önkormányzati tulajdonú lakások után fizetett lakbérbevétel, melynek féléves teljesítése Szintén ezen jogcímen számoltuk el az I. félévben befolyt helyszíni és szabálysértési bírságok 296 összegű bevételét, valamint 323 környezetvédelmi bírságból származó bevételt. Átengedett központi adók Az átengedett központi adók közül a személyi jövedelemadó bevétel teljesítése 53,10 %-os, ( ) az időarányosnak és a nettó finanszírozás ütemezésének megfelelően alakult. A gépjárműadó teljesítése 57,30 % ( ). TÁMOGATÁSOK Az önkormányzat költségvetési támogatásának teljesítése 56,15 % ( ). A normatív és a normatív kötött támogatások teljesítése a költségvetési törvényben meghatározott normatíváknak megfelelő szerkezetben és pénzügyi ütemezésben jóváírásra került. Központosított előirányzatként önkormányzatunk ot számolt el, mely a következő tételekből tevődik össze: Települési és területi kisebbségi önkormányzatok működésének általános támogatása Könyvtári és közművelődési érdekeltségnövelő támogatás 157 Helyi szervezési intézkedésekhez kapcsolódó többletkiadások támogatása 142 Települési önkormányzati szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat felújításának támogatása (Rákóczi utca felújítása) 986 Vizitdíj visszatérítésének támogatása 21 Nyári gyermekétkeztetés évi bérpolitikai intézkedések támogatása Összesen
3 3 A normatív kötött felhasználású támogatások teljesítése , melyből ot egyes közoktatási feladatok ellátásának kiegészítő támogatásaként (pedagógus szakvizsga és továbbképzés, pedagógiai szakszolgálat), ot pedig egyes szociális feladatok kiegészítő támogatásaként (egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése, önkormányzat által szervezett közfoglalkoztatás támogatása) kapott városunk. FELHALMOZÁSI ÉS TŐKE JELLEGŰ BEVÉTELEK Felhalmozási bevételeink teljesítése 11,71 %-os ( ). Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítéseként eredeti előirányzatként bevételt terveztünk, tényleges bevételei a I. félévben, (10,56 %) összegben az alábbiak szerint alakultak: Megnevezés Eredeti előirányzat I. féléves teljesítés Ingatlanértékesítés Eurobuilding Kft. részére Az Eurobuilding Kft. részére értékesített 439/30 hrsz-ú ingatlan bánatpént kifizetése Ingatlanértékesítés Belcon Kft. részére Ipari Parkból a HOLCIM ZRt. szállítószalag alatti terület (10,5 ha területből visszamaradt) értékesítése (2 ha 1854 m², Ft/m²+ ÁFA) A HOLCIM ZRt. megközelítését biztosító út (0,8 ha, Ft/ m² ÁFA) 021/19 hrsz-ú közlekedési terület 2 ha 1434 m², ( Ft/ m²+ ÁFA) /17 hrsz-ú területből 1 ha 4610 m² terület értékesítése a szállítószalag alatt ( Ft/ m²+ ÁFA) Forest Papír Kft. részére m² terület értékesítése ( Ft/ m² ÁFA) Nyergesújfalui Ingatlanfejlesztő Kft. felé évben lezajlott ingatlanértékesítésből fakadó követelés /2. hrsz-ú ingatlan értékesítése (Fischer-Bau Kft. részére) Földterület értékesítése Mészáros Ferenc részére 67 Összesen A lakásértékesítés bevételei 38,11 %-on teljesültek (6 403 ). Lakásértékesítésből származó bevételeinket eredeti előirányzatként tal terveztük. A lakásértékesítés bevételei magasabbak a tervezetthez képest, mert két esetben egy összegben megtörtént a lakás hátralévő törlesztő részletének pénzügyi rendezése (2,8 millió és 2,6 millió forint összegben). A költségvetési rendeletünk eredeti előirányzatként - tartalmazza az év során a Nyergesújfalui Ingatlanfejlesztő Kft-től tárgyi eszközként átvételre kerülő lakás értékesítéséből várható os bevételét. ÁTVETT PÉNZESZKÖZÖK Az átvett pénzeszközök teljesítése (0,61 %), mely 430 (68,25 %) működési célú pénzeszköz átvételt és (0,47 %) felhalmozási célú pénzeszközátvételt jelent. Átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel (430 ) Napsugár Óvoda eterniti intézményének támogatása HOLCIM Zrt. által 20 Napsugár Óvoda 60 éves születésnapi rendezvényének támog. HOLCIM ZRt. által 30 Nyergesújfalu és környéke közbiztonsági feladatainak ellátásához támogatás biztosítása (Rendőrnap megrendezéséhez) 380 Ö s s z e s e n : 430
4 4 Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel (1 344 ) HOLCIM Hungária ZRt-től átvett pénzeszköz MÁV-tól történő területvásárlásra 418 Süni bolt mellett kialakított parkolóhoz vállalkozói hozzájárulás 50 HOLCIM Díj 400 KEMKA pályázati támogatása Kernstok Károly Általános Iskola részére 200 Neu Wulmstorf támogatása szociális és sport célra 276 Ö s s z e s e n : TÁMOGATÁSÉRTÉKŰ BEVÉTELEK A támogatásértékű bevételek teljesítése (49,10 %), ezen belül a támogatásértékű működési bevétel összegben (51,99 %), a támogatásértékű felhalmozási bevétel 934 összegben (8,71%) teljesült. Támogatásértékű működési bevétel ( ) Gyermektartásdíj megelőlegezés támogatása Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása 238 Otthonteremtési támogatás 500 Munkaügyi Központ támogatása Utánpótlás Nevelési Igazgatóság Sport támogatása Kernstok Károly Általános Iskola részére évi Tárt Kapus támogatás Kernstok Károly Általános Iskola részére 200 Nemzeti Kulturális Alap támogatása 300 Oktatási és Kulturális Minisztérium évi érettségi vizsgák lebonyolításának támogatása 110 Népszavazás kiadásaihoz pénzeszköz biztosítása Városi jegyzők által működtetett szakértői bizottság támogatása 70 OEP finanszírozás Pedagógiai Szakszolgálat feladatainak ellátásához társönkormányzati finanszírozás Ügyeleti feladatok ellátásának társönkormányzati finanszírozása (2007. évi veszteség) 767 Pedagógiai Szakszolgálat feladatellátásának támogatása a Többcélú Kistérségi Társulástól 591 Általános iskolai oktatás feladatellátásának támogatása a Többcélú Kistérségi Társulástól Óvodai nevelés feladatellátásának támogatása a Többcélú Kistérségi Társulástól 994 Bajót Község Önkormányzatától átvett pénzeszköz a közoktatási intézménytársulás feladatellátásához általános iskolai oktatáshoz Bajót Község Önkormányzatától átvett pénzeszköz a közoktatási intézménytársulás feladatellátásához óvodai neveléshez Összesen Támogatásértékű felhalmozási bevétel (934 ) Nyergesújfalui székhelyű mentőállomás kialakításának, beruházásának társönkormányzati támogatása (Bajót Község Önkormányzata) 934 Összesen 934 TÁMOGATÁSI KÖLCSÖN VISSZATÉRÜLÉSE Az államháztartási információban és jelen beszámolónkban is külön soron szerepel a bevételek között a dolgozóknak lakásépítésre és vásárlásra nyújtott kölcsönök bevételeiként 158.
5 5 FINANSZÍROZÁS BEVÉTELEI A finanszírozás bevételeinek és kiadásainak egyenlegeként a bevételi oldalon jelenik meg, mely az értékpapír számlánkon I. félévben lezajlott mozgásokat, értékesítéseket és vásárlásokat jelenti. KIADÁSOK MŰKÖDÉSI KIADÁSOK A Polgármesteri Hivatal működési kiadásait az V. melléklet, az intézmények működési kiadásait a VI. melléklet tartalmazza. Az intézmények működési kiadásai összegben, 49,65 %-ban teljesültek. A személyi juttatások teljesítése 49,24 %-os, a munkaadókat terhelő járulékok teljesítése 49,72 %-os, a dologi kiadások teljesítése 50,69 %-os. A Polgármesteri Hivatal működési kiadásai összegben, 43,59 %-ban teljesültek. Ezen belül a személyi juttatás 47,58 %-ban, a munkaadót terhelő járulékok 45,60 %-ban, a dologi kiadások 36,53 %- ban, a pénzeszközátadások és támogatások 47,52 %-ban, a támogatásértékű kiadások 1 722,38 %-ban, az ellátottak pénzbeli juttatásai 33,80 %-ban realizálódtak. Támogatások és pénzeszköz-átadások A támogatások 46,23 %-ban ( ), a pénzeszköz-átadások 50,41 %-ban (6 001 ), az ellátottak pénzbeli juttatásai 33,80 %-ban ( ), a támogatásértékű kiadások 1 722,38 %-ban ( ) teljesültek. A támogatások és pénzeszköz-átadások alakulását a VII. melléklet tartalmazza. Az alapítványi és civilszervezeti támogatásokon belül az alábbi az év során testületi határozatokban megfogalmazott - támogatási összegek szerepelnek: Eternit Általános Iskola Alapítványának támogatása 100 Kernstok Károly Általános Iskola tanulóiért alapítvány támogatása 100 Szénásvölgyi kút felújításához pénzeszköz biztosítása 200 A Zene mindenkié Alapítvány támogatása 100 A XX. Századtól napjainkig kiállítás katalógusához pénzeszköz átadás 100 Május 1-jei programok lebonyolításához pénzeszköz átadás 661 Szamaritánus Alapítvány támogatása 100 Napsugár Óvoda támogatása 60 Csiribiri Alapítvány támogatása (Gyermekek hónapja rendezvénysorozat) 50 Vöröskereszt Városi Szervezetének támogatása (Gyermeknap, ill. Világnap) 150 Pinocchió Bábcsoport Gyermeknapi rendezvényéhez pénzeszköz átadás 100 Bóbita Óvoda támogatása 60 Életút Egyesület támogatása Mécses Lakóotthon fiataljainak rendezvényszervezéséhez, nyaralásához 50 Bóbita Óvodásokért Alapítvány támogatása, udvari rugós játékok vásárlása 50 Eternit Általános Iskola részére biztosított támogatás 150 Nyergesújfalu Baráti Körének támogatása 90 Remény Klub támogatása 50 Komárom-Esztergom Megyei Népművészeti Egyesület támogatása (alkotóház) 50 Négy Égtáj túra- és Szabadidősport Egyesület támogatása 75 Számítástechnikai Önképzők Szervezetének támogatása 230 Segítő-Társ Alapítvány támogatása 75 Crumerum Fesztivál megrendezéséhez pénzeszköz átadás Nyergesi Csemete Alapítvány támogatása (Napsugár Óvoda 60. éves ünnepléséhez) 100
6 6 Szalézy Irinyi Szakközépiskola támogatása nyári oratórium programjához 50 Városi Családi Sportnap megrendezéséhez biztosított pénzeszköz 200 Szántó Sándor címmérkőzésen való részvételéhez támogatás nyújtása 440 Alapítványi és civilszervezeti támogatás összesen Az önkormányzat által folyósított ellátások részletezve: Rendszeres szociális segély Normatív lakásfenntartási támogatás Otthonteremtési támogatás 560 Egyéb lakásfenntartási támogatás 698 Ápolási díj (normatív) Ápolási díj (helyi megállapítás) 291 Átmeneti segély 767 Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása 269 Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás 752 Temetési segély 171 Egyéb rászorultságtól függő ellátások Kegyeleti támogatás 39 Babakelengye támogatás 351 Köztemetés 51 Közgyógyellátás 176 Ö s s z e s e n : Támogatásértékű kiadás Önkormányzati Tűzoltóságunk által a Képviselő-testület egy korábbi döntésének megfelelően szerállomány bővítésére benyújtott pályázatához kapcsolódóan átadtuk a összegű saját részt. FELHALMOZÁSI KIADÁSOK A felújítási kiadásokat a III. melléklet, a felhalmozási kiadásokat a IV. melléklet tartalmazza. Felújítási kiadásaink az I. félévben (5,99 %) összegben jelentkeztek. A megvalósult felújításainkat a III. melléklet részletezi. A fejlesztési kiadások teljesítése (20,86 %). A megvalósult és az előirányzatként tervezett beruházások alakulását a IV. mellékletben tekinthetjük meg. A VIII. melléklet a működési és felhalmozási célú bevételek és kiadások összehasonlítása, míg a IX. melléklet a gördülő tervezéshez készült adatok teljesítését mutatja. A X. melléklet a város címrendjét rögzíti, mely a Polgármesteri Hivatal és a részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervek I. féléves adatait tartalmazza szakfeladatonként, intézményemként és kiemelt előirányzatonként. A XI. melléklet a Kisebbségi Önkormányzatok I. féléves gazdálkodásának alakulását szemlélteti. Fentiek alapján kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az Önkormányzat I. féléves gazdálkodásáról készült előterjesztést megvitatni és elfogadni szíveskedjen. Nyergesújfalu, augusztus 14. Miskolczi József polgármester
7 7
ELŐ TERJESZTÉS Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2008. március 27-i ülésére
ELŐ TERJESZTÉS Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2008. március 27-i ülésére Tárgy: Rendelettervezet a 2007. évi költségvetési rendelet módosításáról Tisztelt Képviselő-testület!
E L Ő T E R J E S Z T É S Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének február 24-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2011. február 24-i ülésére Tárgy: Rendelettervezet a 2010. évi költségvetési rendelet módosításáról Tisztelt Képviselő-testület!
Előterjesztés. Szigliget Község Önkormányzat és intézményei 2011. évi költségvetési gazdálkodásáról
Előterjesztés Szigliget Község Önkormányzat és intézményei költségvetési gazdálkodásáról Előadó: Balassa Balázs polgármester Készítette: Lutár Mária körjegyző Páros Gyuláné pénzügyi előadó 2 Tisztelt Képviselő-testület!
E L Ő T E R J E S Z T É S Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2009. december 17-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2009. december 17-i ülésére Tárgy: Rendelettervezet a 2009. évi költségvetési rendelet módosításáról Tisztelt Képviselő-testület!
Nyírpazony Község Önkormányzat összesített
1 NYÍRPAZONY KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 16/.(XII.19.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e Nyírpazony Község Önkormányzat. évi költségvetéséről és költségvetés vitelének szabályairól szóló 3/.
Nagykarácsony Község Önkormányzata bevételeinek és kiadásainak mérlege 2012. évre
2011. 2012. % BEVÉTELEK: INTÉZMÉNYI MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK 3050 3100 101,6 EGYÉB SAJÁTOS BEVÉTELEK 1650 1910 115,8 ÖNKORMÁNYZATOK SAJÁTOS MŰKÖDÉSI BEVÉTELE 67062 59958 89,4 ebből: - Helyi adók, bírságok, pótlékok,
1.. 841403 város-, községgazdálkodási m.n.s. szolgáltatások. 841902 központi költségvetési befizetések. 882111 aktív korúak ellátása
Bocskaikert Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2012.(III.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 5/2012. (II.6.) önkormányzati rendelet módosításáról Bocskaikerti
Fülesd, 2011. augusztus 22. Záradék: A rendelet kihirdetésének időpontja 2011. augusztus 23. Dr. Birta Zsuzsanna. Körjegyző
F Ü L E S D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T É N E K 1 1 / 2 0 1 1. ( V I I I. 2 3. ) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t A Z Ö N K O R M Á N Y Z A T 2 0
Tájékoztató kimutatások, mérlegek Nyékládházi Önkormányzat 2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE B E V É T E L E K
Tájékoztató kimutatások, mérlegek Nyékládházi Önkormányzat 2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE 1. számú tájékoztató tábla B E V É T E L E K Bevételi jogcím 2012. évi 2013.évi 1 2 5 3 1. I. Önkormányzat
/1/ A rendelet 3.. /1/ bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
Harsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/21.(XII.15.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 21. évi költségvetéséről szóló 2/21. (II. 15.) önkormányzati rendelet módosításáról Harsány Község
E L Ő T E R J E S Z T É S Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének június 28-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2011. június 28-i ülésére Tárgy: Rendelettervezet a 2011. évi költségvetési rendelet módosításáról Tisztelt Képviselő-testület!
Bevételek forrásonkénti ill. működési és felhalmozási cél szerinti részletezése a költségvetési rendelet 4. -ához. Előirányzat Bevételi jogcímek
2. sz. melléklet Bevételek forrásonkénti ill. működési és felhalmozási cél szerinti részletezése a költségvetési rendelet 4. -ához Előirányzat Bevételi jogcímek Összesből Eredeti Működési Felhalmozási
NYÍRPAZONY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 5/2012 (IV.12.) önkormányzati rendelete
NYÍRPAZONY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 5/ (IV.12.) önkormányzati rendelete Az önkormányzat. évi költségvetéséről szóló 3/. (II.13.) önkormányzati rendelet módosításáról Nyírpazony Község
2. melléklet a 2./2011. ( III.16.) önkormányzati rendelethez. A költségvetés fejezet és címrendje 2011.évben
2. melléklet a 2./2011. ( III.16.) önkormányzati rendelethez A költségvetés fejezet és címrendje 2011.évben Bevételek Kiadások Fejezetek I. Működési bevételek II. Felhalmozási bevételek III. Finanszírozási
Önkormányzat 2008. évre tervezett működési, felhalmozási kiadásainak, bevételeinek mérlegszerű bemutatása
Önkormányzat 2008. évre tervezett működési, felhalmozási kiadásainak, bevételeinek mérlegszerű bemutatása I.sz.melléklet Megnevezés 2008. évi 80-as tábla Eredeti Előirányzat Differencia Módosított 80-as
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 1/2013.(II.20.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: Izsák Város Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Módosított
B E V É T E L E K. I. fejezet: Önkormányzati költségvetési szervek. Mány község önkormányzata 2009. 2009. évi eredeti előirányzat
1 Mány község önkormányzata 2009. B E V É T E L E K működési célú felhalmozási célú eredeti előirányzat Mósosított 1. sz. melléklet ezer forint Teljesítés % a módosított Előírányza I. fejezet: Önkormányzati
6/2015. (IV.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2014. (II.06.) rendelet módosításáról
ÚJUDVAR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2015. (IV.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat költségvetéséről szóló 1/2014. (06.) rendelet áról 1. (1) A 2015. július 1. és december 31.
NETTO80 - Nettósított Önkormányzati költségvetési jelentés # Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat
# Megnevezés Eredeti Módosított ből 01 Rendszeres személyi juttatás (511) (=02/09) 2 957 186 3 118 601 2 949 110 0 02 Nem rendszeres személyi juttatás (512-517) (=02/42) 484 659 639 926 601 202 0 03 Külső
ELŐTERJESZTÉS. Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2008. november 27-i ülésére
ELŐTERJESZTÉS Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2008. november 27-i ülésére Tárgy: Beszámoló az Önkormányzat gazdálkodásának 2008. I-III. negyedévi helyzetéről Tisztelt Képviselő-testület!
A B C D E F 1 1 oldal 2 Monoszló Község Önkormányzatának Címrendje 1 melléklet ben 4 adatok e/ft 5 Megnevezés Címek eredeti módosított
A B C D E F 1 1 oldal 2 Monoszló Község Önkormányzatának Címrendje 1 melléklet 3 2012-ben 4 adatok e/ft 5 Megnevezés Címek eredeti módosított változás 6 előirányzat előirányzat 7 2012-ben 8 Önállóan működő
MEGHÍVÓ. Tisztelettel meghívjuk Önt a Képviselő-testület 2015. március 5. napján 14:00 órakor tartandó ülésére, az alábbi helyszínen:
Csárdaszállás Község Önkormányzata 5621 Csárdaszállás, Petőfi utca 17. MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívjuk Önt a Képviselő-testület 2015. március 5. napján 14:00 órakor tartandó ülésére, az alábbi helyszínen:
1. A Címrend az 1. melléklet szerinti tartalommal módosul. 2. Az Önkormányzat pénzügyi mérlege a 2. melléklet szerint módosul.
Petneháza Község Önkormányzata Képviselőtestületének 3/2013. (III. 28.) önkormányzati rendelete a Petneháza Község Önkormányzatának költségvetéséről szóló 4/2012. (II.27.) rendelet módosításáról Petneháza
ELŐTERJESZTÉS. Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2009. augusztus 27-i ülésére
ELŐTERJESZTÉS Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2009. augusztus 27-i ülésére Tárgy: Beszámoló az Önkormányzat gazdálkodásának 2009. I. félévi helyzetéről Tisztelt Képviselő-testület!
működési bevétel támogatás támogatás értékű bevétel saját bevétel átvett pénzeszköz államháztartáson kívülről pénzügyi műveletek összesen:
működési bevétel támogatás központi költségvetésből normatív állami hozzájárulás központosított előirányzatok normatív, kötött felhasználású támogatások felügyeleti szervtől kapott támogatás értékű bevétel
működési bevétel támogatás támogatás értékű bevétel saját bevétel átvett pénzeszköz államháztartáson kívülről pénzügyi műveletek összesen:
működési bevétel támogatás központi költségvetésből normatív állami hozzájárulás központosított előirányzatok normatív, kötött felhasználású támogatások felügyeleti szervtől kapott támogatás értékű bevétel
50. Költségvetési felhalmozási kiadások (47.+49.)
Vecsés Város Önkormányzat 2007. évre tervezett működési, felhalmozási kiadásainak, bevételeinek mérlegszerű bemutatása Megnevezés Érvényes Módosítás Módosított I.sz.melléklet I. MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK
3.. (1) Az önkormányzat 2013. december 31-i állapot szerinti vagyonát a következők szerint állapítja meg: 1..
Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2014.(IV.30.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi zárszámadásáról és a pénzmaradvány jóváhagyásáról Maglóca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Bakonynána Községi Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE B E V É T E L E K
Bakonynána Községi Önkormányzat 2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE 1. melléklet a 8/2013. (VI.28.) rendelethez 1. sz. táblázat B E V É T E L E K Bevételi jogcím i mód.elői. 1 2 3 3 1. I. Önkormányzat működési
Beleg Község bevételi és kiadási főösszegének forrásonkénti megbontása
Beleg Község bevételi és kiadási főösszegének forrásonkénti megbontása 2. számú melléklet működési bevétel e Ft támogatás 29882 központi költségvetésből 29882 normatív állami hozzájárulás 8778 központosított
(1) Felhalmozási kiadások előirányzata összesen ezer forint, melyből az intézményfinanszírozás összege ezer Ft.
Iktatószám: SZ/101/15/2012. Pécel Város Önkormányzat Képviselőtestületének 15/2012. (IX. 10.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2012.évi költségvetéséről szóló 3/2012. (III. 12.) önkormányzati rendelete
1.. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba és az azt követő napon hatályát veszti. Kihirdetési záradék
Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete az önkormányzat költségvetéséről szóló 2/2014.(II.21.) önkormányzati rendelet módosításáról Tárnokréti Község
A. Költségvetési KIADÁSOK
2. sz. melléklet az 1/2011. (II.10.) sz. önkormányzati képviselő-testületi rendelethez Sajókeresztúr Községi Önkormányzat 2011.évi kiadásai és bevételei összesítve és címenként (adatok eft-ban) A. Költségvetési
Szöveges beszámoló Tengelic Község Önkormányzatának 2014. 01. 01. 2014. 06. 30-ig terjedő gazdálkodásáról. I.) Bevezetés
Tisztelt Képviselő-testület! Szöveges beszámoló Tengelic Község Önkormányzatának 2014. 01. 01. 2014. 06. 30-ig terjedő gazdálkodásáról I.) Bevezetés Tengelic Község Önkormányzatának gazdálkodása, könyvvezetése
Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014.(V.13.) önkormányzati rendelete a évi költségvetése végrehajtásáról
Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014.(V.13.) önkormányzati rendelete a 2013. évi költségvetése végrehajtásáról 2 Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény
B E V É T E L E K K I A D Á S O K
1. melléklet a 2/2013. /II.07./számú önkormányzati rendelethez Szendrő Város Önkormányzat 2012. évi költségvetésének mérlege 1. sz. táblázat Bevételi jogcím B E V É T E L E K Önkormányzat Önkormányzati
1.. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba és az azt követő napon hatályát veszti. Kihirdetési záradék
Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete az önkormányzat költségvetéséről szóló 2/2014.(II.21.) önkormányzati rendelet módosításáról Maglóca Község Önkormányzatának
Az önkormányzat és költségvetési szervek bevételei forrásonként
Az önkormányzat és költségvetési szervek bevételei forrásonként 1-A sz. melléklet ÖSSZESEN I.: MÛKÖDÉSI BEVÉTELEK 424 389 4 196 644 4 621 033 INTÉZMÉNYI MÛKÖDÉSI BEVÉTELEK 424 389 1 192 040 1 616 429 Hatósági
Önkormányzati költségvetési jelentés
Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala szerv, előirányzat megnevezése Önkormányzati költségvetési jelentés 1 2 5 4 0 2 3 0 0 0 3 3 0 0 0 2 2 0 0 6 szektor megye településtípus PIR-törzsszám év oldal Államháztartási
Cirák Község Önkormányzata Képviselő-testület 1. számú melléklet A kiadási jogcímek részletezése
Cirák Község Önkormányzata Képviselő-testület 1. számú melléklet A kiadási jogcímek részletezése 2013. évi TERV Személyi juttatások EI 10 886 - rendszeres sz.j. 4 339 - nem rendszeres sz.j. 2 870 - külső
Hidegség Község Önkormányzatának 2012. III. negyedévi beszámolója
Készítette: Zsirai Alajosné gazd.főelőadó Előterjesztés Hidegség Község Önkormányzatának 2012. III. negyedévi beszámolója Tisztelt Képviselő-testület! BEVÉTELEK ALAKULÁSA Hidegség Község Önkormányzatának
3. melléklet a 3/2014.(V.16.) önkormányzati rendelethez Lócs Község Önkormányzatának 2013. év kiadásai és bevételei (ezer Ft-ban) közhatalmi bevételek intézményi működési bevételek 1171 1171 működési célú
Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület szeptember 27-i ülésére
1 Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2012. szeptember 27-i ülésére 202/2012. (IX.27.) sz. előterjesztés Tárgy: I. Javaslat Budakalász Város Önkormányzat 2012.
2012. évi előirányzat BEVÉTELEK. 2012. évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:
Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: 2012. évi előirányzat BEVÉTELEK 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 3. oszlop 10 sora = 2/a. számú melléklet 3. oszlop 13. sor + 2/b. számú melléklet 3.
Megnevezés (a) 1. melléklet a 1/(II.7.) önkormányzati rendelethez Önkormányzat és Közös Hivatal összesen előirányzat (b) 1. Működési bevételek 52 463 2.Intézményi működési bevétel 18 624 3. Hatósági jogkörhöz
Ib.melléklet ÖNKORMÁNYZATI BEVÉTELEK (ezer forint)
Ib.melléklet ÖNKORMÁNYZATI BEVÉTELEK (ezer forint) Eredeti 18/2007. 19/2007. Eredeti 18/2007. 19/2007. Eredeti 18/2007. 19/2007. Eredeti 18/2007. 19/2007. ei. (VII.1.) (VIII.31.) ei. (VII.1.) (VIII.31.)
Csepreg város 2006. I. félévi költségvetési beszámolója
1 Csepreg város 2006. I. félévi költségvetési beszámolója Az önkormányzati feladatellátás általános értékelése Csepreg Város Önkormányzata 2006. I. félévben is ellátta az önkormányzatokról szóló törvényben
Mátraverebély Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (II.05.) önkormányzati rendelete a
Mátraverebély Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (II.05.) önkormányzati rendelete a Mátraverebély Községi Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről és a költségvetés vitelének szabályairól.
CSEMŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÖLTSÉGVETÉS
CSEMŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÖLTSÉGVETÉS bevételi főösszeg: 471.487.000 Ft kiadási főösszeg: 471.487.000 Ft bevételi főösszeg: 156.230.000 Ft kiadási főösszeg: 156.230.000 Ft ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI
Előterjesztés. Szigliget Község Önkormányzat és intézményei 2012. I. félévi költségvetési gazdálkodásáról
Előterjesztés Szigliget Község Önkormányzat és intézményei 2012. I. félévi költségvetési gazdálkodásáról Előadó: Balassa Balázs polgármester Készítette: Lutár Mária körjegyző Páros Gyuláné pénzügyi előadó
JÁSZIVÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK./2014 (.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
JÁSZIVÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK./2014 (.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 2/2014 (II.20.) önkormányzati rendelet módosításáról. Jászszentandrás
Bánhorváti Községi Önkormányzat képviselő-testületének. 10/2014. (V. 5.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat
Bánhorváti Községi Önkormányzat képviselő-testületének Hatályos:2014-05-06 -tól Bánhorváti Községi Önkormányzat képviselő-testületének 10/2014. (V. 5.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi
1. sz. melléklet Karancsalja község Önkormányzata és intézményei 2013. évi működési és felhalmozási célú bevételi és kiadási előirányzatok
1. sz. melléklet Karancsalja község Önkormányzata és intézményei 21. évi működési és felhalmozási célú bevételi és kiadási előirányzatok Bevételek Adatok E Ft-ban I. Működési bevételek 212. terv 21. terv
A 3.. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testülete 17/007.(VIII.9.) Ör az önkormányzat 007. évi költségvetéséről szóló 1/007. (I.1.) Ör módosításáról 1. A.. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés
1. melléklet a 1/2012. (II.9. ) önkormányzati rendelethez 2012. évi költségvetés összesen
Megnevezés (a) 1. melléklet a 1/2012. (II.9. ) önkormányzati rendelethez 2012. évi költségvetés összesen előirányzat (b) 1. Működési bevételek 68 513 2.Intézményi működési bevétel 26 617 3. Hatósági jogkörhöz
Mezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi Önkormányzata 2015. évi előirányzatai bevételei forrásonként. Bevételi jogcímek
Román Nemzetiségi Önkormányzat 10/2015. (II. 11.) RNÖ. sz. határozatának melléklete Mezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi Önkormányzata 2015. évi előirányzatai bevételei forrásonként Bevételi jogcímek
BESZÁMOLÓ a 2013. I. félévi gazdálkodás helyzetéről
BESZÁMOLÓ a 2013. I. félévi gazdálkodás helyzetéről BEVÉTELEK Az Önkormányzat bevételei 50,47 %-ban teljesültek az I. félévben, a Függő és átfutó kiadások figyelembevételével. MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK: A teljesülés
GÁBORJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (IV.25) önkormányzati rendelete a évi pénzügyi terv végrehajtásáról
GÁBORJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (IV.25) önkormányzati rendelete a pénzügyi terv végrehajtásáról Az önkormányzat képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.
Intézményi működési bevételek I. félév Adatok Ezer Ft-ban
Emőd Város Polgármesterétől 3432 Emőd, Kossuth tér 1. Tel.: 46/476-206 4369/2012 Tárgy: Tájékoztató Emőd Város Önkormányzat 2011. évi költségvetésének I. félévi teljesítéséről Emőd Város Képviselő-testületének
BESZÁMOLÓ a I-III. negyedévi gazdálkodás helyzetéről
BESZÁMOLÓ a 2013. I-III. negyedévi gazdálkodás helyzetéről BEVÉTELEK Az Önkormányzat bevételei 84,14 %-ban teljesültek az I-III. negyedévben, a Függő és átfutó kiadások figyelembevételével. MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK:
1.. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Kihirdetési záradék. A rendelet kihirdetése a mai napon megtörtént.
Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2013.(IX.24.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 4/2013.(III.4.) önkormányzati rendelet módosításáról Tárnokréti
Németbánya Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2/2014.(V.13.) önkormányzati rendelete Németbánya Község Önkormányzat 2013.
Németbánya Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2/2014.(V.13.) önkormányzati rendelete Németbánya Község Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 1/2013.(III.25.) önkormányzati rendelet módosításáról
ELŐTERJESZTÉS. Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2009. november 26-i ülésére
ELŐTERJESZTÉS Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2009. november 26-i ülésére Tárgy: Beszámoló az Önkormányzat gazdálkodásának 2009. I-III. negyedévi helyzetéről Tisztelt Képviselő-testület!
Önkormányzati szintű bevételek évi
2. melléklet a 6/2014.(II. 26.) önkormányzati rendelethez Önkormányzati szintű bevételek 2014. évi 2014. évi előirányzat Sorszám Megnevezés Önkormányzat Polgármesteri Hivatal, Összesen intézmények 1. Helyi
(5) Az 4. bekezdésben meghatározott ezer forint, működési célú hiány. (1) A Rendelet 2. számú melléklete helyébe e rendelet 1. melléklete lép.
Harsány Község Önkormányzat 1/211.(V. 13.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 211. évi költségvetéséről szóló 5/211. (II. 17.) önkormányzati rendeletének módosításáról Harsány Község Önkormányzatának
Ötvöskónyi Község Önkormányzatának. 5/2007. (IV. 17.) számú rendelete. az Önkormányzat 2006. évi zárszámadásáról és pénzmaradvány elszámolásáról
Ötvöskónyi Község Önkormányzatának 5/2007. (IV. 17.) számú rendelete az Önkormányzat zárszámadásáról és pénzmaradvány elszámolásáról Ötvöskónyi Közég Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról
E L Ő T E R J E S Z T É S
TÁRGY: Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2012.(.) önkormányzati rendelete E L Ő T E R J E S Z T É S SZÁLKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. szeptember -i ÜLÉSÉRE ELŐTERJESZTŐ:
(1) Az 1. melléklet A oszloptól, F oszlop 7 sorától 124 soráig, meghatározott részletességgel hagyja jóvá. 2.
Kétegyháza Nagyközség Képviselő-testületének 9/2014. (IV.30.) számú önkormányzati rendelete Kétegyháza Nagyközség a zárszámadásáról 1 Kétegyháza Nagyközség Képviselő-testülete a Kétegyháza Nagyközség költségvetésének
Tiszacsécse község Önkormányzat ÉVI ZÁRSZÁMADÁSÁNAK BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI B E V É T E L E K
Tiszacsécse község Önkormányzat 1. melléklet az 5/2014. (V. 20.) önkormányzati rendelethez 2013. ÉVI ZÁRSZÁMADÁSÁNAK BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI B E V É T E L E K 1. sz. táblázat Ezer forintban Bevételi jogcím
Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat 2009.évi költségvetésének pénzügyi mérlege (eft-ban)
3/2010. (II.9.) 1. melléklet [1/2009. (II.19.) Ktr. 2.melléklet] Előirányzat csoport Kiemelt Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat 2009.évi költségvetésének pénzügyi mérlege (eft-ban) Előirányzat csoport,
2011. évi várható költségvetési bevételei forrásonként
FELSŐPÁHOK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÖLTSÉGVETÉSI KONCEPCIÓ Megnevezés 2011. évi várható költségvetési bevételei forrásonként 1. számú melléklet ezer Ft-ban Előirányzat Intézményi működési bevételek 1120 Önkormányzatok
Szatymaz Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal és szakfeladatai 2007.évi bevételei és kiadásai Sorszám Megnevezés
Szatymaz Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal és szakfeladatai 2007.évi bevételei és kiadásai Sorszám Megnevezés Eredeti Módosított előirányzat ezer Ft ezer Ft 1. számú melléklet % 1 Személyi juttatások
...Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE B E V É T E L E K
...Önkormányzat melléklet a.../2013. (...) önkormányzati rendelethez 201 ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE B E V É T E L E K sz. táblázat Sorszám Bevételi jogcím Eredeti 201 évi Módosított 1 2 4 5 I. Önkormányzat
E L Ő T E R J E S Z T É S
1. E L Ő T E R J E S Z T É S Lajosmizse és Felsőlajos Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Közszolgáltató Társulás Társulási Tanácsának 2014. szeptember 15-i ülésére Tárgy: Beszámoló a Lajosmizsei Közfeladat-ellátó
Milota Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK B E V É T E L E K
Milota Önkormányzat 1. melléklet a 3/2014. (III. 10.) önkormányzati rendelethez 2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK B E V É T E L E K 1. sz. táblázat Ezer forintban Sorszám Bevételi jogcím 2013.
IKLÓDBÖRDŐCE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK
IKLÓDBÖRDŐCE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 15/2013. (XII.31.) önkormányzati R E N D E L E T E az önkormányzat 2013. évi költségvetésének módosításáról Iklódbördőce Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
Belváros-Lipótváros Önkormányzata évre tervezett bevételei ezer Ft-ban
2.számú melléklet Belváros-Lipótváros Önkormányzata 211. évre tervezett bevételei 1. Intézményi működési bevételek Intézmények Polgármesteri Hivatal Önkormányzat összesen Mód. Mód. Mód. 1 2 3 4 5 6 7 Közhatalmi
4/2016 (IV.28..) DIÓSJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. az önkormányzat évi zárszámadásáról
4/2016 (IV.28..) DIÓSJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE az önkormányzat 2015. évi zárszámadásáról Hatályos: -tól A helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági
Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat
a 6/2016. (V. 25.) sz.zárszámadási rendelethez Szajol Községi Önkormányzat 2015. évi Költségvetési bevételek és kiadások előirányzat csoportok szerint, közgazdasági tagolásban Megnevezés Eredeti előirányzat
2. (1) Mátraterenye Község Önkormányzata az önkormányzat évi költségvetését
Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6/2014. (IX. 15.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetésének módosításáról Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
CÍMREND A B C 1 CÍM ALCÍM SZAKFELADAT 2 1. Polgármesteri Hivatal 3 1.1 Víztermelés, -kezelés, -ellátás 4 1.2
1. melléklet 1/2011.(II.16.) önkormányzati rendelethez CÍMREND A B C 1 CÍM ALCÍM SZAKFELADAT 2 1. Polgármesteri Hivatal 3 1.1 Víztermelés, -kezelés, -ellátás 4 1.2 5 1.3 6 1.4 7 1.5 8 1.6 9 1.7 10 1.8
Intézményi működési bevételek
3. számú függelék Intézményi működési bevételek 1. Igazgatási szolgáltatási díj 2200 2. Felügyeleti jellegű tevékenység díja 3. Bírság bevétele 140 4. Hatósági jogkörhöz köthető működési bevétel 2340 0
KISSZIGET KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
KISSZIGET KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2013. (XII.31.) önkormányzati R E N D E L E T E az önkormányzat 2013. évi költségvetésének módosításáról Kissziget Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
B E V É T E L E K. Ezer forintban. 1. sz. táblázat. Sorszám
1.1. melléklet a.../2013. (...) önkormányzati rendelethez ÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE 1. sz. táblázat Sorszám B E V É T E L E K Bevételi jogcím 2013. évi előirányzat 1. I. Önkormányzat működési bevételei (2+3+4)
Az önkormányzat bevételei
Összehasonlító táblázat 2010-2012. Az önkormányzat bevételei 2010.12.31. 1 Intézményi működési bevételek 298 432 315 181 222 104 1.1. Polgármesteri Hivatal működési bevételei 152 424 142 967 93 580 1.2.
T Á J É K O Z T A T Ó. Szálka Község Önkormányzata 2012. évi költségvetésének III. negyedévi teljesítéséről
T Á J É K O Z T A T Ó Szálka Község Önkormányzata 2012. évi költségvetésének III. negyedévi teljesítéséről Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV törvény 87. (1) bekezdése alapján a helyi önkormányzatok
E G Y E K N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T Á N A K P O L G Á R M E S T E R É T Ő L. Előterjesztés
Előterjesztés az önkormányzat 2013. évi költségvetési rendeletének módosítására Előterjesztő: Dr. Miluczky Attila Polgármester Készítette: Szekeres Zsuzsanna Az önkormányzat a 2013. évi költségvetését
1. Napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 28-i soros ülésére
1. Napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. február 28-i soros ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Csabdi Község Önkormányzat 2016. évi költségvetési rendeletének
Önkormányzati szintű bevételek 2015. évi
2. melléklet a /2015.( ) önkormányzati rendelethez Önkormányzati szintű bevételek 2015. évi 2015. évi előirányzat Polgármesteri Megnevezés Önkormányzat Hivatal, intézmények Összesen 1. Helyi önkormányzatok
2012. évi előirányzat BEVÉTELEK. 2012. évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:
Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: 2012. évi előirányzat BEVÉTELEK 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 3. oszlop 10 sora = 2/a. számú melléklet 3. oszlop 13. sor + 2/b. számú melléklet 3.
1. A 2013. évi költségvetésről szóló 4/2013. (III. 1.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: R) 3. -a helyébe a következő rendelkezés lép:
Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2014.(III. 8.) rendelete a 27/2013./XII.20./ rendelettel, a 22/2013. (XI. 29.) rendelettel, a 16/2013. (IX. 27) önkormányzati rendelettel, a 12/2013.VI.24)
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 12/2011.(V.09.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: Medgyesbodzás Község Önkormányzat Képviselőtestületének 12/2011.(V.09.)
3. A rendelet 6. -ban rögzített 1. melléklete helyébe e rendelet 1. melléklete lép.
Visegrád Város Önkormányzat Képviselő Testületének 5/2014. (IV. 18.) önkormányzati rendelete az önkormányzat és intézményei 2013. évi költségvetéséről szóló2/2013. (II.16.) számú költségvetési rendeletének
Hangony Községi Önkormányzat Képviselő - Testületének. 7/2013. (V. 02.) önkormányzati rendelete
Hangony Községi Önkormányzat Képviselő - Testületének 7/2013. (V. 02.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 4/2013. (II. 28.) önkormányzati rendelet módosításáról Hangony
ÖNKORMÁNYZAT ÖSSZESEN
ÖNKORMÁNYZAT ÖSSZESEN 1.sz. melléklet Bevételi jogcím %-a B 1 Működési célú támogatások államháztartáson belülről 187 701 138 991 74 Önkormányzatok működési támogatásai 150 456 113 453 75 Helyi önkormányzatok
1. melléklet a 3/2014. (II. 6.) önkormányzati rendelethez Mány Község Önkormányzata Önkormányzat összesen
Megnevezés (a) 1. melléklet a 3/2014. (II. 6.) önkormányzati rendelethez Önkormányzat összesen előirányzat (b) 1. Működési bevételek 14 029 2.Szolgáltatások ellenértéke 13 599 3. Áfa visszatérítése 4.
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása. A táblázatatok adatai ezer forintban szerepelnek.
Tartalom A táblázatatok adatai ezer forintban szerepelnek. I II III IA IB II.Aa II.Ba II.b II.c II.d B1 B2 B3 B4 B5 B6 B7 B7-B8 B8 C1 Önkormányzati szintű pénzügyi mérleg Pénzügyi mérleg - Bevételek Pénzügyi
(1) Az önkormányzat december 31-i állapot szerinti vagyonát a következők szerint állapítja meg:
Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2015. (IV.29.) önkormányzati rendelete az önkormányzat zárszámadásáról és a pénzmaradvány jóváhagyásáról Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
1.. (1) E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba és az azt követő napon hatályát veszti. Kihirdetési záradék
Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2015.(II.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat költségvetéséről szóló 5/2014.(III.11.) önkormányzati rendelet módosításáról Bősárkány
Martfű Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2005.(IV.29.) R E N D E L E T E. a évi pénzügyi terv teljesítéséről
Martfű Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2005.(IV.29.) R E N D E L E T E a 2004. évi pénzügyi terv teljesítéséről 1.. (1) Martfű Város Önkormányzata Képviselő-testülete a 2004 évi költségvetés