Tisztelt Képviselő-testület!
|
|
- Boglárka Lakatosné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Tisztelt Képviselő-testület! A költségvetési koncepció készítésére vonatkozó előírásokat az Államháztartásról szóló évi XXXVIII. törvény, valamint a 292/2009.(XII.19.) Korm. rendelet az államháztartás működési rendjéről tartalmazza. A hivatkozott törvény előírja, hogy a következő évre vonatkozó költségvetési koncepciót november 30-ig, a helyi önkormányzati képviselő-testületi tagok általános választásának évében legkésőbb december 15-ig kell a képviselő-testület elé terjeszteni. A koncepció tartalmára, formájára nincs szigorú, kötelező érvényű előírás. Elsődleges célja a költségvetés végleges kialakításához szükséges alapelvek, főbb célkitűzések meghatározása, azok nagyvonalú megfogalmazása mellett. A koncepció elkészítéséhez a Magyar Köztársaság évi költségvetési törvényjavaslata állt rendelkezésre. A kormányzat évi gazdaságpolitikája A Kormány gazdaságpolitikájának középpontjában továbbra is a gazdaság növekedésének beindítása és a foglalkoztatás növelése áll, az államadóság csökkentése, és a költségvetés stabilitásának megtartása mellett. Jelentős változások előtt áll a közigazgatás és állnak az önkormányzatok, ám a változások részleteit jelenleg még nem ismerjük. A jelenleg rendelkezésünkre álló adatokból kiindulva kell tehát megtervezni a év költségvetésének koncepcióját. Jelen előterjesztés előkészítésekor még nem volt ismert a évi költségvetési törvényjavaslat IX. Helyi önkormányzatok támogatása és helyben maradó személyi jövedelemadó fejezetét alapvetően érintő, a közfeladat ellátását szabályozó új sarkalatos törvények tervezete, továbbá a szakmai (ágazati) törvények módosítása, ezért ezek és az előirányzatok összhangja nem volt megítélhető. A személyi juttatások és a munkaadókat terhelő járulékok tervezésekor a tárcák változatlan illetményalappal/alapilletménnyel állították össze az előirányzatokat. A tárcák figyelembe vették a nem rendszeres személyi juttatások növelésének tilalmát és a külső személyi juttatások minimális szintre csökkentésének követelményét. A helyi önkormányzatok támogatása A forrásszabályozásban egyszerűsítési szempontból a normatív szja-t jövőre állami támogatás váltja fel, ahogy az a gyakorlatban jelenleg is funkcionál. Ennek megfelelően 2012-től szja-ágon már csak a lakhelyen maradó szja a évben a településekre bevallott szja 8%-a illeti meg a települési önkormányzatokat. E forrás az adótörvény változása és a évben még érezhető válság hatására a megelőző évhez képest 13,3 Mrd Ft-os csökkenést mutat, melyet a települési önkormányzatok üzemeltetési, igazgatási, sport és kulturális feladatai normatív állami hozzájárulás azonos összegű megemelésével ellensúlyoz a törvényjavaslat. A költségvetési törvényjavaslat egyes előirányzatait megalapozó törvények (adótörvények, szakmai, ágazati szabályozások) jelenleg folyó, a költségvetési tervezőmunkával egyidejű kidolgozása a költségvetési javaslat szerinti szabályozási elgondolásokat és a normatív
2 hozzájárulásokat, támogatásokat tartalmazó 3-8. sz. mellékletben szereplő előirányzatok, valamint a szakmai (ágazati) törvények közötti összhang értékelését akadályozta. A helyi önkormányzatok forrásszabályozása A évi törvényjavaslat az önkormányzati forrásszabályozás alapvető elemeinek változatlansága mellett a megyei önkormányzatok forrásszabályozása tekintetében tartalmaz változást. A megyei önkormányzatok intézményei január 1-jétől várhatóan állami fenntartásba kerülnek. A költségvetési törvényjavaslat 3-8. számú mellékleteiben valamennyi normatív hozzájárulást, támogatást érintő változás az, hogy a megyei önkormányzatok kikerültek az igényjogosulti körből. A mellékletekben a helyi önkormányzat megnevezés helyett a települési önkormányzat szerepel, egyidejűleg az egyes jogcímekhez kapcsolódó előirányzat csökkent a megyei feladatok várható átcsoportosítása miatt. A közoktatási célú hozzájárulások és támogatások igénybevételi és elszámolási szabályai alapvetően nem módosulnak. A évtől a kormányzati tervek szerint feladatfinanszírozási rendszer kerül bevezetésre, ezért a törvényjavaslat a 2012/2013. tanévet érintően csak a költségvetési évben lévő, időarányos négy hónapra határozza meg a feltételrendszert, a költségvetési évet érintő nyolc hónapra a korábbi évek tanévi szabályozását megszüntetve, a fenti kormányzati célkitűzéssel összhangban nem rögzíti. A szociális ellátásokat érintő központi költségvetésből származó hozzájárulások év szeptemberétől a korábbi gázár- és távhőtámogatás beépült az önkormányzati lakásfenntartási támogatásba. A foglalkoztatást helyettesítő támogatás (FHT), a rendszeres szociális segély és egyéb ellátások évi létszámbővülése miatti többlettámogatás báziskorrekcióként történő számszerűsített hatásaként M Ft-tal nő az előirányzat. Az előirányzat változások az alábbi szociális ellátási területeket érintik: A Pénzbeli szociális juttatások (3. számú melléklet), valamint Egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése (8. számú melléklet) évi előirányzatainak változása egyrészt a közfoglalkoztatás kibővülése, a foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak, valamint a rendszeres szociális segélyezettek, egyéb szociális ellátásokban részesülők létszámbővülése miatti többlettámogatás hatása. Másrészt a költségvetési támogatások csökkenése kifejezi azt a kormányzati szándékot is, hogy a szakmai és pénzügyi szabályozás jobban ösztönözzön a munkavállalásra, az aktív korúak ellátásának csökkentett támogatási összegei az egyéneket erőteljesebben motiválják a munkaerő-piacra való visszatérésben, a segélyezésben erősödjön a normativitás. A szociális normatívák összege e két jogcímnél nő az ellátotti létszámbővülés miatt. A jelenlegi szabályozás szerint a foglalkoztatást helyettesítő támogatás összege azonos az öregségi nyugdíjminimum összegével ( Ft/fő/hó), a tervezett jogszabály-módosítással ennek összegét az öregségi nyugdíjminimum 80%-ára mérséklik.
3 A központosított előirányzatok támogatási jogcímei bővülnek (5. számú melléklet 11. e) pontja, 12. jogcím). A gyermekszegénység elleni program keretében nyári étkeztetés biztosítása címen nyújtott támogatási keret nem változik. A évi költségvetési javaslat szociális ellátásokat érintő támogatási előirányzatait csak részben alapozzák meg a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló évi CVI. törvénynek, valamint az egyes szociális és gyermekvédelmi tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 140/2011. (VII. 21.) Korm. rendelet a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi területet érintő rendelkezései (a közfoglalkoztatás részletes szabályai, az álláskeresési járadék folyósítási idejének csökkentése, a rendszeres szociális segély összegének csökkentése, illetve maximumának meghatározása, az utcai szociális munka állami finanszírozási körbe vonása). A szociális támogatások tervezett előirányzatát megalapozó további intézkedésekkel kapcsolatos (méltányossági segélyek megszüntetése, az FHT csökkentése) jogszabálytervezet még nem állt rendelkezésre. A pénzbeli szociális juttatások önkormányzatokat megillető keretösszegének elosztási módja a korábbi évekhez viszonyítva célzottabbá, hatékonyabbá, egyszerűbbé válik. Egyrészt változik a számítások alapját képező fajlagos összeg (a minimum és maximum összegek határai szélesednek), másrészt a hozzájárulás megállapításánál nagyobb súllyal (80%) szerepel az önkormányzat által ténylegesen fizetett normatív segélyekhez biztosított önrész, valamint 20%-os arányban figyelembevételre kerül a lakosságszám is. A lassuló gazdasági növekedés, a évi költségvetési javaslatot megalapozó törvényi változások következtében véleményünk szerint a tervezettnél jobban nő a szociálisan támogatásra szoruló egyének, családok száma. A foglalkoztatást helyettesítő támogatás 20%- os csökkentése a munkára ösztönző hatása mellett (a jelenlegi öregségi nyugdíjminimum alapján ennek tervezett összege Ft/hó) a közfoglalkoztatásból átmenetileg, vagy véglegesen kiszoruló, támogatásban részesülők megélhetését nehezíti. Egyes szociális és gyermekvédelmi támogatások (ápolási díj, nevelőszülői díj) költségvetési törvénytervezetben meghatározott összegei a javaslat szerint 2012-ben nem emelkednek. A évi költségvetési törvényjavaslatban a közfoglalkoztatás szervezéséhez és lebonyolításához biztosított támogatások összege, szerkezete, többcsatornás finanszírozási rendszere nem átlátható. Ezek a támogatások az önkormányzati fejezet előirányzatai között elkülönülten nem szerepelnek (az ehhez biztosított önrész támogatása beépül a pénzbeli szociális ellátások keretösszegeibe), a feladatellátás szervezését, koordinálást végző BM fejezetében az ehhez kapcsolódó költségek (személyi, dologi) nevesítetten nem jelennek meg. A közfoglalkoztatásra szánt pénzeszközök az MPA kiadásai között startmunka programok elnevezéssel szerepelnek. SAJÁT FOLYÓ ÉS ÁTENGEDETT BEVÉTELEK A jelen előterjesztés elkészítésének idején az adótörvény módosítása még nem történt meg, a kormányzat bejelentette az adókulcs emelésére vonatkozó szándékát, de annak mértéke nem indokolja az előirányzat emelését. A helyi adókból származó önkormányzati bevételeket a es évhez képest ugyanolyan mértékben tervezte meg az önkormányzat. Magánszemély kommunális adó e Ft, iparűzési adó e Ft.
4 A tervezett növekedés elérését az önkormányzatok hatékonyabb adóztatási tevékenysége, helyi adók szélesebb körben történő bevezetése, mentességek, kedvezmények felülvizsgálata, módosítása esetén lehetséges. Az iparűzési adóbevételek miatt kialakult jövedelemdifferenciálódás mérséklésére az előző évi előirányzattal azonos összeget ( e Ft) tartalmaz a költségvetési törvényjavaslat tervezete. Az egyéb sajátos bevételek, bírságok előirányzatait az előző évivel azonos összegben tervezték meg. Az egyéb átengedett adók (gépjárműadó, termőföld bérbeadásából származó személyi jövedelemadó) előirányzatait az előző évivel azonos összegben tervezték meg. A fent leírtak figyelembe vételével az alábbiakban határozzuk meg a évi költségvetés főbb irányelveit: Ötvöskónyi Község Önkormányzatának évi költségvetésének főbb irányelvei - A lakossági szolgáltatások biztonságos működtetése évben is elsődlegesnek minősül. - Fel kell tárni azokat a forrásokat, amelyek a bevételek további növelését teszik lehetővé (pl.: pályázatok). - A kintlévőségek behajtására évben is kiemelt figyelmet kell fordítani. - Érvényesíteni kell a takarékos, ésszerű gazdálkodás követelményeit. - A dologi kiadások tervezését úgy kell végrehajtani, hogy az, az előző év teljesítési adatait csak különösen indokolt esetben haladhatja meg, pl.: korábbi alultervezettség miatt. - A dologi kiadásokon belül a reprezentációs kiadások nem haladhatják meg, a költségvetés kiadási főösszegének 1%-át. - A képviselő-testület a helyi adók mértékét módosításáról dönthet, a évre vonatkozóan. - Figyelemmel kell kísérni a pályázati forrásokat melyhez a saját forrást biztosítani kell ezzel lehetőség szerint kiegészíteni a bevételeket. - Részt kell venni lehetőség szerint- a megújuló közfoglalkoztatásban, csökkentve ezzel a helyi munkanélküliséget. A biztonságos működés érdekében tartalék képzése indokolt, melynek összege megegyezik a évben tervezett összeggel. A évi költségvetési koncepcióban szereplő bevételek és kiadások változásának főbb okai a évi költségvetéshez képest: - az áru- és készletértékesítés ellenértékének évben tervezett összege e Ft volt (óvodai étkezés), évben ilyen jogcímen nem jut bevételhez az önkormányzat - a támogatás értékű működési bevételek évben lényegesen lecsökkennek a közmunka program változása miatt - a pénzmaradvány esetében e Ft-al kevesebb összeggel számoltunk a koncepcióban, mint a évi költségvetésben - a támogatás értékű működési kiadások évben e Ft-al növekednek a közoktatási hozzájárulás emelkedése miatt
5 - a személyi jellegű kiadások és a munkaadót terhelő járulékok csökkenése évben, a közmunka program változásával van összefüggésben. H a t á r o z a t i j a v a s l a t Ötvöskónyi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzat évi költségvetési koncepcióját elfogadja azzal, hogy az előterjesztésben rögzített irányelveket kell alkalmazni a évi költségvetés elkészítésénél. A Képviselő-testület megbízza a körjegyzőt, hogy az irányelveket figyelembe véve a költségvetési rendelet-tervezetet készítse el, a polgármestert pedig, hogy a rendelet-tervezetet terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: január hó Felelős: körjegyző, polgármester Ötvöskónyi, november 17. Pusztai László Veszner József polgármester címzetes főjegyző
ELŐTERJESZTÉS. Sárhida Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2011. december 12. napján tartandó közmeghallgatására
Sárhida Község Polgármesterétől 8944 Sárhida, Béke utca 26. Tel./Fax: (92) 693 964, (92) 461 042 mobil: (30) 952 4352 E-mail: polgarmester@sarhida.hu, web: www.sarhida.hu ELŐTERJESZTÉS Sárhida Község Önkormányzati
KÖLTSÉGVETÉS BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI
Tengelic Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1./2013. ( I.31.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 3/2012.(II.16.) önkormányzati rendelet módosításáról. Tengelic
Pereszteg Község Önkormányzatának 2012. évi költségvetési tervkoncepciója
Pereszteg Község Önkormányzatának 2012. évi költségvetési tervkoncepciója Tisztelt Képviselő-testület! Az 1992. évi XXXVIII. Tv. 70.. értelmében a jegyző által elkészített, a következő évre vonatkozó költségvetési
Ötvöskónyi Község Önkormányzatának. 5/2007. (IV. 17.) számú rendelete. az Önkormányzat 2006. évi zárszámadásáról és pénzmaradvány elszámolásáról
Ötvöskónyi Község Önkormányzatának 5/2007. (IV. 17.) számú rendelete az Önkormányzat zárszámadásáról és pénzmaradvány elszámolásáról Ötvöskónyi Közég Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról
Tárgy : Javaslat az önkormányzat évi költségvetésének koncepciójára
Emőd Város Önkormányzat Polgármesterétől 3432 Emőd, Kossuth tér 1. Tel.: 46/476-206 Ikt.sz.:5996/2012. Tárgy : Javaslat az önkormányzat 2013. évi költségvetésének koncepciójára Emőd Város Önkormányzat
Ágasegyháza Község Polgármestere
Ágasegyháza Község Polgármestere 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web:http://agasegyhaza.hu Tel.:76/571-009 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu ELŐTERJESZTÉS a Képviselő- testület 2011. november
2. Az Önkormányzat évi összesített költségvetése
Egyházasdengeleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2014. (IV. 30.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2013. évi költségvetésének végrehajtásáról Egyházasdengeleg Község Önkormányzata Képviselő-testülete
MAGYARCSANÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2015. (II. 27.) önkormányzati rendelete
MAGYARCSANÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2015. (II. 27.) önkormányzati rendelete Magyarcsanád Község Önkormányzat költségvetéséről, módosításáról és végrehajtásának rendjéről szóló 1/2014.
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 1/2013.(II.20.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: Izsák Város Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Módosított
1.. 841403 város-, községgazdálkodási m.n.s. szolgáltatások. 841902 központi költségvetési befizetések. 882111 aktív korúak ellátása
Bocskaikert Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2012.(III.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 5/2012. (II.6.) önkormányzati rendelet módosításáról Bocskaikerti
Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő testületének.../2012. (...) önkormányzati rendelet indokolása. az Önkormányzat évi költségvetéséről
Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő testületének.../2012. (...) önkormányzati rendelet indokolása az Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről Tisztelt Képviselő testület! A 2012. évi költségvetés
1. függelék. Bevételek
1. függelék Sorszám Rovat megnevezése Rovat száma ezer forintban Eredeti előirányzat 1. 2. 3. 4. 01 Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása B111 14 689 02 Települési önkormányzatok egyes
CSEMŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÖLTSÉGVETÉS
CSEMŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÖLTSÉGVETÉS bevételi főösszeg: 471.487.000 Ft kiadási főösszeg: 471.487.000 Ft bevételi főösszeg: 156.230.000 Ft kiadási főösszeg: 156.230.000 Ft ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI
Nyírpazony Község Önkormányzat összesített
1 NYÍRPAZONY KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 16/.(XII.19.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e Nyírpazony Község Önkormányzat. évi költségvetéséről és költségvetés vitelének szabályairól szóló 3/.
Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 26.-i ülésére
Ötvöskónyi Község Önkormányzat Polgármesterétől 7511 Ötvöskónyi, Fő u. 51. Előterjesztés Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 26.-i ülésére Tárgy: Ötvöskónyi Község Önkormányzatának
Ecsegfalva Községi Önkormányzat Polgármesterétől 5515 Ecsegfalva Fő u. 67. Tel.: 66/
Ecsegfalva Községi Önkormányzat Polgármesterétől 5515 Ecsegfalva Fő u. 67. Tel.: 66/487-100 ELŐTERJESZTÉS Ecsegfalva Községi Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről Tisztelt Képviselő-testület! Az államháztartásról
NYÍRPAZONY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 5/2012 (IV.12.) önkormányzati rendelete
NYÍRPAZONY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 5/ (IV.12.) önkormányzati rendelete Az önkormányzat. évi költségvetéséről szóló 3/. (II.13.) önkormányzati rendelet módosításáról Nyírpazony Község
1. (1) Az 1/2014.(II.19.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 2. (1) és (4) bekezdéseinek helyébe az alábbi rendelkezések lépnek:
Sajóivánka községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2014.évi költségvetéséről szóló 1/2014.(II.19.) önkormányzati rendelete módosításáról Sajóivánka
1. (1) Az 1/2014.(II.19.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 2. (1) és (4) bekezdéseinek helyébe az alábbi rendelkezések lépnek:
Vadna községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2014.évi költségvetéséről szóló 1/2014.(II.19.) önkormányzati rendelete módosításáról Vadna községi
működési bevétel támogatás támogatás értékű bevétel saját bevétel átvett pénzeszköz államháztartáson kívülről pénzügyi műveletek összesen:
működési bevétel támogatás központi költségvetésből normatív állami hozzájárulás központosított előirányzatok normatív, kötött felhasználású támogatások felügyeleti szervtől kapott támogatás értékű bevétel
működési bevétel támogatás támogatás értékű bevétel saját bevétel átvett pénzeszköz államháztartáson kívülről pénzügyi műveletek összesen:
működési bevétel támogatás központi költségvetésből normatív állami hozzájárulás központosított előirányzatok normatív, kötött felhasználású támogatások felügyeleti szervtől kapott támogatás értékű bevétel
állapítja meg. (4) A 2. -ban megállapított kiadási előirányzatból
Vadna község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2018.(V.30.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2017.évi költségvetéséről szóló 2/2017.(II.28.) önkormányzati rendelet módosításáról Vadna község
1. sz. melléklet Karancsalja község Önkormányzata és intézményei 2013. évi működési és felhalmozási célú bevételi és kiadási előirányzatok
1. sz. melléklet Karancsalja község Önkormányzata és intézményei 21. évi működési és felhalmozási célú bevételi és kiadási előirányzatok Bevételek Adatok E Ft-ban I. Működési bevételek 212. terv 21. terv
Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat
a 6/2016. (V. 25.) sz.zárszámadási rendelethez Szajol Községi Önkormányzat 2015. évi Költségvetési bevételek és kiadások előirányzat csoportok szerint, közgazdasági tagolásban Megnevezés Eredeti előirányzat
Előterjesztés Dunakeszi Város Képviselő-testülete 2012. szeptember 27 - i ülésére. .. napirendi pont
Dunakeszi Város Polgármesterétől Sajtó tájékoztatható Előterjesztés Dunakeszi Város Képviselő-testülete 2012. szeptember 27 - i ülésére.. napirendi pont Dunakeszi Város 2012. évi költségvetésének 1. sz.
ELŐ TERJESZTÉS az Esély Szociális Társulás november -i ülésére
Esély Szociális Társulási Tanács 2040 Budaörs Szabadság út 134. ELŐ TERJESZTÉS az Esély Szociális Társulás 2013. november -i ülésére Tárgy: Az Esély Szociális Társulás 2014. évi költségvetési koncepciója
Előterjesztés Nemti Község Önkormányzata 2013. évi költségvetéséről
Előterjesztés Nemti Község Önkormányzata 2013. évi költségvetéséről A helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről
BESZÁMOLÓ a 2013. I. félévi gazdálkodás helyzetéről
BESZÁMOLÓ a 2013. I. félévi gazdálkodás helyzetéről BEVÉTELEK Az Önkormányzat bevételei 50,47 %-ban teljesültek az I. félévben, a Függő és átfutó kiadások figyelembevételével. MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK: A teljesülés
2. A Rendelet 2. -ában megállapított bevételi és kiadási főösszeg forrásonkénti megbontását e rendelet 1. és 2. sz. melléklete tartalmazza.
Nagyér Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2015.(IV.27.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 1/2014.(II.5.)sz. önkormányzati rendelet módosításáról Nagyér
ELŐTERJESZTÉS. Hejőbába Községi Önkormányzat évi költségvetésének megállapításához
ELŐTERJESZTÉS Hejőbába Községi Önkormányzat 2008. évi költségvetésének megállapításához Tisztelt Képviselő testület! Hejőbába község költségvetésének elkészítéséhez a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
1. (1) A 6/2013.(II.20.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 2. (1) és (4) bekezdéseinek helyébe az alábbi rendelkezések lépnek:
Sajóivánka községi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2014.(IV.23.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2013.évi költségvetéséről szóló 6/2013.(II.20.) önkormányzati rendelet módosításáról Sajóivánka
ELŐTERJESZTÉS Ecsegfalva Községi Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről 2013. február 12-ei ülésre
Ecsegfalva Községi Önkormányzat Polgármesterétől 5515 Ecsegfalva, Fő u. 67. ELŐTERJESZTÉS Ecsegfalva Községi Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről 2013. február 12-ei ülésre Tisztelt Képviselő-testület!
Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület szeptember 27-i ülésére
1 Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2012. szeptember 27-i ülésére 202/2012. (IX.27.) sz. előterjesztés Tárgy: I. Javaslat Budakalász Város Önkormányzat 2012.
Budapest, Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzat képviselő-testületének sz. rendelete a 2009. évi költségvetés módosításáról TERVEZET
Budapest, Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzat képviselő-testületének sz. rendelete a 2009. évi költségvetés módosításáról TERVEZET Az Államháztartásról szóló többször módosított 1992. évi XXXVIII.
6/2015. (IV.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2014. (II.06.) rendelet módosításáról
ÚJUDVAR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2015. (IV.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat költségvetéséről szóló 1/2014. (06.) rendelet áról 1. (1) A 2015. július 1. és december 31.
Bojt Község Önkormányzat 3.
Bojt Község Önkormányzat 3. P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Előkészítő: Tiszó Sándorné irodavezető Pénzügyi Iroda ELŐTERJESZTÉS az önkormányzat 2008. évi költségvetésének III. negyedévi végrehajtásáról
5.. Az önkormányzat 2003. évi teljesített működési és felhalmozási bevételei és kiadások mérlegszerű bemutatását a 6. számú melléklet tartalmazza.
Nemesszalók község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2004.(IV.30.) rendelete Nemesszalók Község Önkormányzatának 2003. évi költségvetésének végrehajtásáról Az államháztartásról szóló többször módosított
BESZÁMOLÓ a I-III. negyedévi gazdálkodás helyzetéről
BESZÁMOLÓ a 2013. I-III. negyedévi gazdálkodás helyzetéről BEVÉTELEK Az Önkormányzat bevételei 84,14 %-ban teljesültek az I-III. negyedévben, a Függő és átfutó kiadások figyelembevételével. MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK:
Önkormányzati szintű bevételek évi
2. melléklet a /2016.( ) önkormányzati rendelethez Önkormányzati szintű bevételek 2016. évi 2016. évi előirányzat Polgármesteri Sorszám Megnevezés Önkormányzat Hivatal, Összesen intézmények 1. Helyi önkormányzatok
4/2016 (IV.28..) DIÓSJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. az önkormányzat évi zárszámadásáról
4/2016 (IV.28..) DIÓSJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE az önkormányzat 2015. évi zárszámadásáról Hatályos: -tól A helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági
Bevételek 2015. évi eredeti ei. eft-ban
013350 Önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok Ingatlan bérleti díja,bolt:( 50.000*12), kultúrház:(10.000*12) Posta helyiség 30.000*10hó 1 020 Tárgyi eszköz bérbeadásából szárm.
I. Általános rendelkezések
Marcalgergelyi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2009. (II.13.) rendelete az önkormányzatának 2009. évi költségvetéséről (A 9/2009. (IX.16.); 11/2009. (XI.24.); 5/2010. (III. 31.) rendeletekkel
E L Ő T E R J E S Z T É S
TÁRGY: Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2012.(.) önkormányzati rendelete E L Ő T E R J E S Z T É S SZÁLKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. szeptember -i ÜLÉSÉRE ELŐTERJESZTŐ:
Nagykarácsony Község Önkormányzata bevételeinek és kiadásainak mérlege 2012. évre
2011. 2012. % BEVÉTELEK: INTÉZMÉNYI MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK 3050 3100 101,6 EGYÉB SAJÁTOS BEVÉTELEK 1650 1910 115,8 ÖNKORMÁNYZATOK SAJÁTOS MŰKÖDÉSI BEVÉTELE 67062 59958 89,4 ebből: - Helyi adók, bírságok, pótlékok,
CÍMREND A B C 1 CÍM ALCÍM SZAKFELADAT 2 1. Polgármesteri Hivatal 3 1.1 Víztermelés, -kezelés, -ellátás 4 1.2
1. melléklet 1/2011.(II.16.) önkormányzati rendelethez CÍMREND A B C 1 CÍM ALCÍM SZAKFELADAT 2 1. Polgármesteri Hivatal 3 1.1 Víztermelés, -kezelés, -ellátás 4 1.2 5 1.3 6 1.4 7 1.5 8 1.6 9 1.7 10 1.8
Rendelet-tervezet. 2. Az irányító szerv az átmeneti gazdálkodási időszakban teljesített bevételek és kiadások figyelembe vételével az önkormányzat
Rendelet-tervezet Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének./2014.(..) önkormányzati rendelete Kerekegyháza Város Önkormányzatának 2014. évi költségvetéséről szóló 2/2014. (II. 13.) önkormányzati
Változások előtt A helyi önkormányzatok gazdálkodásának keretei
Változások előtt A helyi önkormányzatok gazdálkodásának keretei A helyi önkormányzatok adóssága, pénzforgalmi egyenlege 2002. 2006. 2010. 2011. félév milliárd forint %-os változás 2010 /2002 Bruttó adósságállomány
E L Ő T E R J E S Z T É S. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 24-i ülésére
4. napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S Csabdi Község Képviselő-testületének 2015. szeptember 24-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Tájékoztató Csabdi Község a 2015. I. félévi gazdálkodásról Tárgykört
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2010. december 6-i nyílt ülésére
Péteri Község Polgármesterétől 2209 Péteri, Kossuth Lajos utca 2. Telefon: 06-29/314-069. Fax: 06-29/314-070. E-mail: polgarmester@peteri.hu ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2010. december 6-i nyílt
Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat
a.../2017. (V. 29.) sz.zárszámadási rendelethez Szajol Községi Önkormányzat 2016. évi Költségvetési bevételek és kiadások előirányzat csoportok szerint, közgazdasági tagolásban Megnevezés Eredeti előirányzat
BAZSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERE 8352 BAZSI, FŐ U.91. T/FAX:87/352-201
BAZSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERE 8352 BAZSI, FŐ U.91. T/FAX:87/352-201 ELŐTERJESZTÉS Bazsi Község Önkormányzata 2012. szeptember 6 -i ülésére Tárgy: Tájékoztató Bazsi Község Önkormányzata 2012.
Halmaj Község Önkormányzatának 19/2009. (XI. 27.) rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 1/2009. (III.02.) rendelet módosításáról
Halmaj Község Önkormányzatának 19/2009. (XI. 27.) rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 1/2009. (III.02.) rendelet módosításáról Halmaj Község Önkormányzati képviselő-testülete a helyi
/1/ A rendelet 3.. /1/ bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
Harsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/21.(XII.15.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 21. évi költségvetéséről szóló 2/21. (II. 15.) önkormányzati rendelet módosításáról Harsány Község
PÉTFÜRDŐ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK PÉNZÜGYI MÉRLEGE B E V É T E L E K
28/2015. számú előterjesztés 1. melléklete PÉTFÜRDŐ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK PÉNZÜGYI MÉRLEGE B E V É T E L E K Sorszám Bevételi jogcím 2013. évi tény 2014. évi várható 2015.
2. Az irányító szerv az átmeneti gazdálkodási időszakban teljesített bevételek és kiadások figyelembe vételével az önkormányzat
Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2014. (II. 28.) önkormányzati rendelete Kerekegyháza Város Önkormányzatának 2013. évi költségvetéséről szóló 2/2013. (II. 18.) önkormányzati rendelet
Cirák Község Önkormányzata Képviselő-testület 1. számú melléklet A kiadási jogcímek részletezése
Cirák Község Önkormányzata Képviselő-testület 1. számú melléklet A kiadási jogcímek részletezése 2013. évi TERV Személyi juttatások EI 10 886 - rendszeres sz.j. 4 339 - nem rendszeres sz.j. 2 870 - külső
Óbarok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2009. (III.10.) számú RENDELETE. az önkormányzat évi költségvetéséről
Óbarok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2009. (III.10.) számú RENDELETE az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről Óbarok Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a Magyar Köztársaság 2009.
3. melléklet a 3/2014.(V.16.) önkormányzati rendelethez Lócs Község Önkormányzatának 2013. év kiadásai és bevételei (ezer Ft-ban) közhatalmi bevételek intézményi működési bevételek 1171 1171 működési célú
Megnevezés (a) 1. melléklet a 1/(II.7.) önkormányzati rendelethez Önkormányzat és Közös Hivatal összesen előirányzat (b) 1. Működési bevételek 52 463 2.Intézményi működési bevétel 18 624 3. Hatósági jogkörhöz
Tiszaderzs Községi Önkormányzat Polgármestere 5243 Tiszaderzs, Fő út 19. Tel.: 59/ ;
Tiszaderzs Községi Önkormányzat Polgármestere 5243 Tiszaderzs, Fő út 19. Tel.: 59/535-354; e-mail: hivatal@phderzs.t-online.hu ELŐTERJESZTÉS az Önkormányzat 2014. évi költségvetési koncepciójára Tisztelt
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. április 29-i ülésére
H AL I MB A K Ö Z S É G Ö N K O R M ÁN Y Z AT A P O L G Á R M E S T E R 8452HALIMBA, Petőfi u. 16. (88) 237-003 fax:(88) 237-794 Ügyszám: 11/460/2015. Az előterjesztést összeállította: Stampfné Varga Erika
2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE Sorszám
B E V É T E L E K 1. melléklet a 2/2015. (II. 19.) önkormányzati rendelethez 1.1. sz. táblázat Csatka község Önkormányzat Ezer forintban 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE Bevételi jogcím 1 2
A nagyközségi önkormányzat 2014. évi költségvetési koncepciójának jóváhagyása
Az előterjesztés száma: 68/2013. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2013. április 29-én, 18-órakor megtartandó ülésére A nagyközségi
A../2013. (..) számú önkormányzati rendelet indoklása.
A../2013. (..) számú önkormányzati rendelet indoklása. BEVÉTELEK: Önkormányzatunk költségvetési bevételeinek főösszege 286 917 e Ft, mely az előző évi ( 281 058 e Ft) eredeti költségvetési bevételi előirányzat
Mályinka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2011. (IX. 13.) önkormányzati rendelete
Mályinka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2011. (IX. 13.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről szóló 3/2011. (II. 14.) önkormányzati rendelet módosításáról Mályinka
Pannonhalma Város Önkormányzat.../2012. (...) rendeletének indoklása. az Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről RÉSZLETES INDOKLÁS
Pannonhalma Város Önkormányzat.../2012. (...) rendeletének indoklása az Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről RÉSZLETES INDOKLÁS I. A költségvetés összeállításának általános keretei Az önkormányzat 2012
Az előterjesztés száma:49/2019.
A határozati javaslat elfogadásához az Mhötv. 50. -a értelmében minősített többség szükséges! Az előterjesztés nyílt ülésen tárgyalható. Az előterjesztés száma:49/2019. Decs nagyközség képviselő-testületének
Süttő Község Önkormányzat 2014. évi költségvetési összevont bevételei. ezer forint
Süttő Község Önkormányzat 2014. évi költségvetési összevont bevételei 1.melléklet Bevételi jogcím ezer forint 2 3 I. Műkéödési célú támogatás államháztartáson belül 136 999 1. Önkormányzatok műköldési
Indokolás Eplény Községi Önkormányzat 2012. évi költségvetési rendeletéhez
Indokolás Eplény Községi Önkormányzat 2012. évi költségvetési rendeletéhez Tisztelt Képviselő-testület! A Kormány ebben az évben 2011. október 24-én terjesztette az Országgyűlés elé a Magyar Köztársaság
E L Ő T E R J E S Z T É S
Monostorpályi Község Polgármesterétől E L Ő T E R J E S Z T É S Monostorpályi Községi Önkormányzat és intézményei 2015. évi gazdálkodásának I. félévi helyzetéről Tisztelt Képviselő-testület! Az államháztartásról
E G Y E K N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T Á N A K P O L G Á R M E S T E R É T Ő L. Előterjesztő: Dr. Miluczky Attila Polgármester
Előterjesztés az önkormányzat 2013. évi költségvetési rendeletének módosítására Előterjesztő: Dr. Miluczky Attila Polgármester Készítette: Szekeres Zsuzsanna Az önkormányzat a 2013. évi költségvetését
Önkormányzatok finanszírozása, feladatfinanszírozás a évben
2013-tól új feladat-ellátási rendszer Forrásszabályozás átalakítása 2014-ben folytatódik a feladatalapú finanszírozás, első év tapasztalatai szerinti finomhangolások elvégzése, 2013. évi kiegészítő források
Önkormányzati szintű bevételek 2015. évi
2. melléklet a /2015.( ) önkormányzati rendelethez Önkormányzati szintű bevételek 2015. évi 2015. évi előirányzat Polgármesteri Megnevezés Önkormányzat Hivatal, intézmények Összesen 1. Helyi önkormányzatok
Előterjesztés A Rábapatona Község Önkormányzata háromnegyed éves gazdálkodásáról szóló tájékoztatóhoz
számú napirend a Képviselő testület 2014. október 29-i ülésén Előterjesztés A Rábapatona Község Önkormányzata 2014. háromnegyed éves gazdálkodásáról szóló tájékoztatóhoz Tisztelt Képviselő testület! Ezúton
I. Általános rendelkezések
Marcalgergelyi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2007. (II.15.) rendelete az önkormányzatának 2007. évi költségvetéséről (A 3/2008. (IV.4.) rendelettel módosított szöveg.) Marcalgergelyi Község
adatok eft-ban Tárgy évi Tárgy évi Tárgy évi Tárgy évi BEVÉTELEK módositott
. melléklet a 3/204. (II. 20.) önkormányzati rendelethez. melléklet a 8/204. (XII. 22.) önkormányzati rendelethez GYÖNGYÖSOROSZI ÖNKORMÁNYZATÁNAK 204. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI MÉRLEGE adatok eft-ban Tárgy évi
Kivonat. Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 7-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből.
DEMECSER VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 4516. Demecser, Kétezer-egy tér 1. Telefon: 42/533-500; Fax:42/533-509 E-mail: onkormanyzat@demecser.hu web: www.demecser.hu Kivonat Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének
A B C D E F G H I J. Sorszám
1. melléklet a 1/2014.(II. 20.) önkormányzati rendelethez SZÁPÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT BEVÉTELEINEK ÉS KIADÁSAINAK 2014. ÉVI ÖSSZEVONT KÖLTSÉGVETÉSI MÉRLEGE A B C D E F G H I J Sorszám 2013. évi hatályos
Előterjesztés. Szigliget Község Önkormányzat és intézményei 2011. évi költségvetési gazdálkodásáról
Előterjesztés Szigliget Község Önkormányzat és intézményei költségvetési gazdálkodásáról Előadó: Balassa Balázs polgármester Készítette: Lutár Mária körjegyző Páros Gyuláné pénzügyi előadó 2 Tisztelt Képviselő-testület!
2012. évi előirányzat BEVÉTELEK. 2012. évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:
Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: 2012. évi előirányzat BEVÉTELEK 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 3. oszlop 10 sora = 2/a. számú melléklet 3. oszlop 13. sor + 2/b. számú melléklet 3.
Szőc Község Önkormányzata Polgármesterétől 8452 Szőc, Kossuth Lajos utca 41. Tel.: 88/513-525 e-mail: szoc@pr.hu ELŐTERJESZTÉS
3. napirendi pont Szőc Község Önkormányzata Polgármesterétől 8452 Szőc, Kossuth Lajos utca 41. Tel.: 88/513-525 e-mail: szoc@pr.hu Ügyiratszám: 16-47/2015. Előterjesztő: Németh Balázs polgármester Előkészítette:
Decs nagyközség képviselő-testületének 2014. december 18-án, 18-órakor megtartandó ülésére
Előterjesztés száma: 196/2014. A rendelet tervezet elfogadásához minősített többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2014. december 18-án, 18-órakor megtartandó ülésére A nagyközségi önkormányzat
27. számú melléklet. Szöveges indokolás Óbarok Község Önkormányzata évi költségvetésének teljesítéséről
27. számú melléklet Szöveges indokolás Óbarok Község Önkormányzata 2008. évi költségvetésének teljesítéséről I. TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT BEVÉTELEK: Az önkormányzat bevételei közül három jogcímen történő
Egyházasfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2012. (II. 15.) önkormányzati rendelete
Egyházasfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2012. (II. 15.) önkormányzati rendelete Az önkormányzat 2011. évi költségvetésről szóló 1/2011.(II.16.) önkormányzati rendelet módosításáról Egyházasfalu
Önkormányzati szintű bevételek évi
2. melléklet a 6/2016.(II.24.) önkormányzati rendelethez Önkormányzati szintű bevételek 2016. évi 2016. évi előirányzat Polgármesteri Sorszám Megnevezés Önkormányzat Hivatal, intézmények Összesen 1. Helyi
A 3.. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testülete 17/007.(VIII.9.) Ör az önkormányzat 007. évi költségvetéséről szóló 1/007. (I.1.) Ör módosításáról 1. A.. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés
Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2012. március 6-i rendkívüli ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. március 6-i rendkívüli ülésére Tárgy: Az Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről szóló 4/2011. (II.25.) önkormányzati rendelet
E L Ő T E R J E S Z T É S
2. E L Ő T E R J E S Z T É S Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010.február 17-i ülésére Tárgy: Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének../2010. (.) rendelete a 2009.
Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat 2009.évi költségvetésének pénzügyi mérlege (eft-ban)
3/2010. (II.9.) 1. melléklet [1/2009. (II.19.) Ktr. 2.melléklet] Előirányzat csoport Kiemelt Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat 2009.évi költségvetésének pénzügyi mérlege (eft-ban) Előirányzat csoport,
Dióskál Község Önkormányzata I. félévi költségvetési előirányzat módosítása
Dióskál Község Önkormányzata 2017. I. félévi költségvetési előirányzat módosítása Dióskál Községi Önkormányzat Polgármesterétől Előterjesztés: Dióskál Községi Önkormányzat 2017. évi költségvetési előirányzat
1. E rendelet hatálya Nadap Község Önkormányzatra terjed ki.
Nadap Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2 /2011. (IV.13. ) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2010. évi költségvetéséről szóló 1/2010. ( II. 10.) önkormányzati rendelet módosításáról Nadap Község
E L Ő T E R J E S Z T É S. Lajosmizse és Felsőlajos Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Közszolgáltató Társulás
4. E L Ő T E R J E S Z T É S Lajosmizse és Felsőlajos Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Közszolgáltató Társulás Társulási Tanácsának 2014. november 24-i ülésére Tárgy: Lajosmizsei Közfeladat-ellátó
A rendelet hatálya 1. Az Önkormányzat 2009. évi költségvetése 2. A Képviselő-testület az Önkormányzat 2009. évi költségvetésének
Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010.(IV.19.) számú Önkormányzati rendelete a 2009. évi költségvetés módosításáról az 1/2009. (I.30.) számú önkormányzati rendelettel egységes szerkezetben
1. A Címrend az 1. melléklet szerinti tartalommal módosul. 2. Az Önkormányzat pénzügyi mérlege a 2. melléklet szerint módosul.
Petneháza Község Önkormányzata Képviselőtestületének 3/2013. (III. 28.) önkormányzati rendelete a Petneháza Község Önkormányzatának költségvetéséről szóló 4/2012. (II.27.) rendelet módosításáról Petneháza
2018. ÉVI CÍMRENDJE DALMAND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT
DALMAND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2018. ÉVI CÍMRENDJE BEVÉTELEK I. Működési célú támogatások államháztartáson belülről (B1) II. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (B2) III. Közhatalmi bevételek
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület március 28-i ülésére
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2019. március 28-i ülésére Tárgy: Javaslat Polgár Város a 2018. évi költségvetéséről szóló 7/2018. (II.16.) rendeletének módosítására Előterjesztő: Tóth József polgármester
Bánhorváti Községi Önkormányzat képviselő-testületének. 10/2014. (V. 5.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat
Bánhorváti Községi Önkormányzat képviselő-testületének Hatályos:2014-05-06 -tól Bánhorváti Községi Önkormányzat képviselő-testületének 10/2014. (V. 5.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi
E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2015. február 25-i ülésére
873-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2015. február 25-i ülésére Tárgy: A Kerekegyháza Város Önkormányzatának 2014. évi költségvetéséről szóló 2/2014. (II.13.)
(5) Az 4. bekezdésben meghatározott ezer forint, működési célú hiány. (1) A Rendelet 2. számú melléklete helyébe e rendelet 1. melléklete lép.
Harsány Község Önkormányzat 1/211.(V. 13.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 211. évi költségvetéséről szóló 5/211. (II. 17.) önkormányzati rendeletének módosításáról Harsány Község Önkormányzatának
6647. Csanytelek, Volentér János tér 2.sz. 63/578-510; fax: 63/578-517; E-mail: csanytelek@csanytelek.hu, honlap: www.csanytelek.
Csanytelek Község Önkormányzata Polgármesterétől Csanytelek Község Önkormányzata J e g y z ő j é t ő l 753/2015. 6647. Csanytelek, Volentér János tér 2.sz. 63/578-510; fax: 63/578-517; E-mail: csanytelek@csanytelek.hu,