27. számú melléklet. Szöveges indokolás Óbarok Község Önkormányzata évi költségvetésének teljesítéséről
|
|
- Egon Németh
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 27. számú melléklet Szöveges indokolás Óbarok Község Önkormányzata évi költségvetésének teljesítéséről I. TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT BEVÉTELEK: Az önkormányzat bevételei közül három jogcímen történő bevétel előirányzat módosítást követően más jogcímen került tervezésre a féléves beszámoló elfogadásakor módosított költségvetésben tervezetthez képest, valamennyi bevétele azonban meghaladja a költségvetésben elfogadott eredeti és módosított előirányzatokat. -Működési bevételek: Az önkormányzat és intézményei működési bevételei közel 150 %-ban teljesültek a féléves beszámolókor módosított előirányzathoz képest. Az önkormányzati működési bevételek közül az egyéb saját bevételek 150 %-ban teljesültek, míg az államháztartáson kívülről átvett működési célú bevételek előirányzata átcsoportosításra került -a támogatást folyósító szerv kezdeményezése alapján- a támogatások, kiegészítések és támogatásértékű bevételek közé. A polgármesteri hivatal intézményi bevételei ezzel szemben közel 200 %-ban teljesültek a módosított előirányzathoz képest, ami az államháztartáson kívüli kamatbevételekből származott. A Napköziotthonos Óvoda nem rendelkezett működési bevételekkel, tekintettel arra, hogy a képviselő-testület határozata alapján évben a szülőknek továbbra sem kellett intézményi térítési díjat fizetniük. A Művelődési Ház előírt bevételeiből nem származott többletbevétele a módosított előirányzathoz képest, tekintettel arra, hogy az intézmény az alkalmazottak által kezdeményezett jogviszony megszűnések miatt nem látta el folyamatosan feladatát, ami az intézmény képviselő-testület általi megszűntetéséhez vezetett. -Felhalmozási és tőke jellegű bevételek: Az önkormányzatnak ilyen bevételei nem voltak, tekintettel arra, hogy tárgyi eszköz értékesítésére nem került sor, az államháztartáson kívülről átvett felhalmozási célú bevételek előirányzata átcsoportosításra került -a támogatást folyósító szerv kezdeményezése alapján- a támogatások, kiegészítések és támogatásértékű bevételek közé. 1
2 -Támogatások, kiegészítések és támogatásértékű bevételek: A támogatások, kiegészítések és támogatásértékű bevételekből az eredeti előirányzathoz képest abszolút értékben is jelentős többletbevételhez jutott az önkormányzat. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy jelentősen meghaladták a költségvetési támogatási bevételek a jóváhagyott előirányzatokat. Mind a működési célú, mind a felhalmozási célú államháztartáson kívülről származó bevételek itt teljesültek, melyeket az önkormányzat képviselő-testülete előirányzat módosítással hagyott jóvá. A központi költségvetésből, pedig a módosított előirányzatot jelentősen meghaladó bevétele származott az önkormányzatnak kiegészítések, visszatérülések jogcímen évi költségvetési törvényben meghatározott jogcímekhez kapcsolódó egyes feladatmutatók változása, illetve pótelőirányzat-igénylések alapján kapott támogatások miatt az önkormányzat a központi költségvetésből az eredeti előirányzathoz képest a félévkor módosított előirányzat már közel 5 millió forint, míg az év végi teljesítés (a félévi módosított előirányzathoz képest) további ezer forint többletbevételt eredményezett. Az eredeti előirányzat azt az összeget tartalmazza, amelyet a Magyar Államkincstár az év elején közölt a költségvetési törvény végrehajtásáról szóló jogszabály alapján, ami a várható éves támogatási összeggel egyezett meg. A teljesítés azért növekedett jelentősen, mivel az önkormányzat főként a normatív módon nyújtott segélykifizetések visszaigénylése után pótelőirányzatokban részesült év közben. A támogatásértékű bevételek közül a működési célú bevétel részben be nem tervezett többletbevételt eredményezett, amely a közhasznú munkavégzésre a Munkaerőpiaci Alapból kiutalt támogatásból, míg a felhalmozási célú támogatásértékű bevétel a pályázati támogatások be nem tervezett összegéből keletkezett. A kiegészítések és visszatérülések jogcímen jelentős bevételi többletet, pedig a évi normatív támogatások elszámolásának - Magyar Államkincstár által történt felülvizsgálata utáni megállapítások alapján járó - a központi költségvetési forrásból származó többlettámogatás eredményezte. -Hitelek, értékpapírok, támogatási kölcsönök visszatérülése és igénybevétele: Rövid lejáratú hitelek állományát növelő igénybevételre évben nem került sor, sőt a évi pénzforgalmi bevételek ezer forinttal meghaladták a pénzforgalmi kiadásokat. Hitelfelvételre hosszú lejáratú célhitel jogcímen nem került sor. 2
3 - Önkormányzatok sajátos működési, felhalmozási és tőke bevételei: Az önkormányzat e bevételei közül csak működési jellegű bevételek származtak, felhalmozási jellegű bevétel nem volt. E bevételek azonban jelentősen meghaladták mind az eredeti, mind a féléves beszámoló elfogadásakor módosított előirányzatot. Ez főként a helyi adó, illetve az átengedett központi adók közül a gépjárműadó és a személyi jövedelemadó tervezetthez történt túlteljesüléséből adódott. Ezen kívül azonban nem hanyagolható el a bírságokból származó 362 ezer forint és egyéb sajátos bevételek jogcímen realizálódott be nem tervezett 305 ezer forint bevétel sem. KIADÁSOK: - Működési jellegű kiadások: A, A személyi juttatások közel ezer forint összegű, módosított előirányzathoz mért csökkenését, teljesülését több tényező együttes hatása eredményezte. A rendszeres személyi juttatások jogcímen a Polgármesteri Hivatal illetve a Művelődési Ház és Könyvtár költségvetési szervek esetén keletkezett a módosított előirányzathoz képest kevesebb teljesítés. Előbbi esetében ez feladatelmaradásból adódik, mivel a Polgármesteri Hivatal előrehozott nyugdíjba vonuló köztisztviselője helyett a tárgyévben nem sikerült új dolgozót alkalmazni, míg a Művelődési Ház és Könyvtár dolgozóinak jogviszony megszűnése miatt az éves bérelőirányzat nem került teljes mértékben felhasználásra. A Polgármesteri Hivatalnál ezen ok miatt a nem rendszeres személyi juttatások módosított előirányzata túlteljesült, mivel az átmenetileg betöltetlen álláshely részfeladatainak ellátása érdekében helyettesítési díj kifizetése vált szükségessé. A Napköziotthonos Óvodánál a rendszeres személyi juttatások jogcímen a tartós távollétek miatt keletkezett megtakarítást kompenzálta a helyettesítési díjakra kifizetett nem rendszeres személyi juttatás többletkiadás. Ezen túl azonban megtakarítás keletkezett a külső személyi juttatások terén, amely abból adódott, hogy a képviselők közül többen nem tartottak igényt tiszteletdíjukra. További kiadásnövekedést eredményezett a Polgármesteri Hivatalnál a helyi népszavazás lebonyolítására, a központi költségvetésből biztosított támogatás személyi juttatásra fordítható részének felhasználása, amely nem volt tervezhető a költségvetésben, de természetesen kiadásként teljesült (ld. állományba nem tartozók juttatásai), valamint az önkormányzati dolgozók részére kifizetett egyszeri keresetkiegészítés, mely azonban igénylés alapján központosított előirányzatként a központi költségvetésből megtérült. Összességében megállapítható, hogy a költségvetési szervek vezetői megfelelően teljesítették a képviselő-testület által meghatározottakat, ezért jóváhagyott bérmegtakarítás 503 ezer forint értékben csak a Polgármesteri Hivatalnál keletkezett. 3
4 A munkaadókat terhelő járulékok módosított előirányzathoz mért kisebb összegű teljesítését a személyi juttatások címén kifizetett összegek módosított előirányzathoz mért kisebb teljesítése eredményezte. B, A dologi és egyéb folyó kiadások közül a működési jellegű kiadások meghaladták mind az év elején tervezett eredeti- mind a féléves beszámolókor megállapított módosított előirányzatokat egyes jogcímeken, mely elsősorban abból adódott, hogy az önkormányzat képviselő-testülete több egyedi határozattal további kötelezettségeket vállalt, melyek előirányzat módosítására rendeleti szinten nem került sor. Az intézmények folyamatosan érvényesítették a szigorú gazdálkodás elvét. - Pénzeszközátadások, egyéb támogatások Az önkormányzat pénzeszköz átadásai, illetve támogatási jellegű kiadásai jelentősen meghaladták mind az eredeti, mind a módosított előirányzatot képest és szerkezetükben is átrendeződés következett be. Így év elején több olyan működési célra átadott pénzeszköz került betervezésre, amelyek időközben képviselő-testületi módosító határozat, vagy a jogosult támogatásról történt lemondása stb. miatt nem került felhasználásra. Az önkormányzat által folyósított ellátások összegének emelkedését az egyes segélyfajtákra jogosult személyek számának növekedése, valamint azok megállapításának alapjául szolgáló minimálnyugdíj évközi emelkedése eredményezte. A kiadások azonban a bevételi oldalon a pótlólagos állami támogatások miatt részben megtérültek. - Felújítási és felhalmozási jellegű kiadások: A felhalmozási jellegű kiadások jelentősen elmaradtak a tervezetthez képest, ami abból keletkezett, hogy az önkormányzat pályázati forrásból megvalósított beruházása kevesebbe került, a Polgármesteri Hivatal eszközbeszerzése pedig elmaradt. - Hitelek, kölcsönök nyújtása és törlesztése, pénzforgalom nélküli kiadások: E kiadások (ld. 9.számú melléklet) közül kölcsönnyújtás nem történt, a hosszú lejáratú kölcsön a tervezett szerint teljes összegben kiegyenlítésre került, kiemelendő azonban, hogy az önkormányzat többletforrást tudott realizálni a folyószámla-hitel teljes összegének visszafizetésére, és ezen felül ezer forint pénzforgalom nélküli kiadása keletkezett. 4
5 Összefoglalásul megállapítható, hogy a bevételek az eredeti előirányzathoz képest közel 17 %-al, míg a módosított előirányzathoz viszonyítva 9 %-al magasabb összegben teljesültek, mely nominálisan igen jelentősnek minősíthető, a kiadások pedig a képviselő-testület által év közben hozott döntéseknek megfelelően alakultak, az intézmények finanszírozása folyamatosan tartható volt, valamennyi hitel kiegyenlítésének valamint a pénzmaradványnak köszönhetően az önkormányzat nyolc éves működése óta első alkalommal rendelkezik biztos finanszírozási háttérrel. II. KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZATOK A kisebbségi önkormányzatok gazdálkodása előirányzathoz kötötten, tervszerűen teljesült a dologi kiadások egyes tételeinek átrendeződésé 5
E G Y E K N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T Á N A K P O L G Á R M E S T E R É T Ő L. Előterjesztés
Előterjesztés az önkormányzat 2013. évi költségvetési rendeletének módosítására Előterjesztő: Dr. Miluczky Attila Polgármester Készítette: Szekeres Zsuzsanna Az önkormányzat a 2013. évi költségvetését
/1/ A rendelet 3.. /1/ bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
Harsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/21.(XII.15.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 21. évi költségvetéséről szóló 2/21. (II. 15.) önkormányzati rendelet módosításáról Harsány Község
6/2015. (IV.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2014. (II.06.) rendelet módosításáról
ÚJUDVAR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2015. (IV.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat költségvetéséről szóló 1/2014. (06.) rendelet áról 1. (1) A 2015. július 1. és december 31.
Költségvetési bevételek és kiadások 1..
Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2013.(II.25.) önkormányzati rendelete a 9/2012.(III.26.) rendelettel. a 12/2012.(IV.25) rendelettel, a 17/2012.(V.14.) 22/2012 (VIII.23.) önkormányzati
Szöveges beszámoló Tengelic Község Önkormányzatának 2014. 01. 01. 2014. 06. 30-ig terjedő gazdálkodásáról. I.) Bevezetés
Tisztelt Képviselő-testület! Szöveges beszámoló Tengelic Község Önkormányzatának 2014. 01. 01. 2014. 06. 30-ig terjedő gazdálkodásáról I.) Bevezetés Tengelic Község Önkormányzatának gazdálkodása, könyvvezetése
Pécs M.J.V.Önkorm.összevont költségvetési mérlege és a kisebbségi önkormányzatok mérlege
Költségvetés Pécs M.J.V.Önkorm.összevont költségvetési mérlege és a kisebbségi önkormányzatok mérlege 1. melléklet a /2011.(..) önkormányzati rendelethez M ű k ö d é s i b e v é t e l e k M ű k öd é s
Költségvetési bevételek és kiadások 1..
Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 22/201(VIII.2) önkormányzati rendelete a 9/201(III.26.) rendelettel. a 12/201(IV.25) rendelettel, a 17/201(V.14.) önkormányzati rendelettel módosított
E G Y E K N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T Á N A K P O L G Á R M E S T E R É T Ő L. Előterjesztő: Dr. Miluczky Attila Polgármester
Előterjesztés az önkormányzat 2013. évi költségvetési rendeletének módosítására Előterjesztő: Dr. Miluczky Attila Polgármester Készítette: Szekeres Zsuzsanna Az önkormányzat a 2013. évi költségvetését
Mezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi Önkormányzata 2015. évi előirányzatai bevételei forrásonként. Bevételi jogcímek
Román Nemzetiségi Önkormányzat 10/2015. (II. 11.) RNÖ. sz. határozatának melléklete Mezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi Önkormányzata 2015. évi előirányzatai bevételei forrásonként Bevételi jogcímek
KÖNYVVIZSGÁLÓI ÉRTÉKELÉS, JELENTÉS. Tiszaújváros Város Önkormányzata I. félévi költségvetési beszámolójának felülvizsgálatáról
KÖNYVVIZSGÁLÓI ÉRTÉKELÉS, JELENTÉS Tiszaújváros Város Önkormányzata 2013. I. félévi költségvetési beszámolójának felülvizsgálatáról 2013. augusztus KÖNYVVIZSGÁLÓI ÉRTÉKELÉS Tiszaújváros Város Önkormányzata
B e s z á m o l ó Az önkormányzat évi gazdálkodásáról
Nagybakónak községi Önkormányzat polgármestere 8821. Nagybakónak, Tanács krt. 2. B e s z á m o l ó Az önkormányzat 2010. évi gazdálkodásáról Tisztelt Képviselő-testület! Önkormányzatunk 2010. évi gazdálkodását
Halmaj Község Önkormányzatának 19/2009. (XI. 27.) rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 1/2009. (III.02.) rendelet módosításáról
Halmaj Község Önkormányzatának 19/2009. (XI. 27.) rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 1/2009. (III.02.) rendelet módosításáról Halmaj Község Önkormányzati képviselő-testülete a helyi
Pátka Község Önkormányzata és költségvetési szervei
Pátka Község a és költségvetési szervei 2009. évi zárszámadása Pátka Község a 8092 Pátka, Vak Bottyán tér 4. Tel: (22) 580-506; fax: (22) 580-509 E-mail: ktvpatka@datatrans.hu, ktvpatka@citromail.hu www.patka.hu
Szatymaz Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal és szakfeladatai 2007.évi bevételei és kiadásai Sorszám Megnevezés
Szatymaz Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal és szakfeladatai 2007.évi bevételei és kiadásai Sorszám Megnevezés Eredeti Módosított előirányzat ezer Ft ezer Ft 1. számú melléklet % 1 Személyi juttatások
B1 IBRÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2012. (IX. 28.) önkormányzati rendelete
B1 IBRÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2012. (IX. 28.) önkormányzati rendelete Ibrány Város Önkormányzata 2012. évi költségvetéséről és végrehajtásának szabályairól szóló 6/2012. (IV.06.)
CSEMŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÖLTSÉGVETÉS
CSEMŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÖLTSÉGVETÉS bevételi főösszeg: 471.487.000 Ft kiadási főösszeg: 471.487.000 Ft bevételi főösszeg: 156.230.000 Ft kiadási főösszeg: 156.230.000 Ft ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI
működési bevétel támogatás támogatás értékű bevétel saját bevétel átvett pénzeszköz államháztartáson kívülről pénzügyi műveletek összesen:
működési bevétel támogatás központi költségvetésből normatív állami hozzájárulás központosított előirányzatok normatív, kötött felhasználású támogatások felügyeleti szervtől kapott támogatás értékű bevétel
működési bevétel támogatás támogatás értékű bevétel saját bevétel átvett pénzeszköz államháztartáson kívülről pénzügyi műveletek összesen:
működési bevétel támogatás központi költségvetésből normatív állami hozzájárulás központosított előirányzatok normatív, kötött felhasználású támogatások felügyeleti szervtől kapott támogatás értékű bevétel
Balatonszabadi Község Önkormányzata Az egyszerűsített mérleg előírt tagolása 2011.év. Előző év auditált egyszerűsített beszámoló záró adatai
Az mérleg előírt tagolása ESZKÖZÖK Előző évi eltérések +- Tárgyévi beszámoló eltérések +- A) BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 2 114 617 2 114 617 1 953 461 1 953 461 I. Immateriális javak 731 731 1 193 1 193 II. Tárgyi
1. A 2013. évi költségvetésről szóló 4/2013. (III. 1.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: R) 3. -a helyébe a következő rendelkezés lép:
Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2014.(III. 8.) rendelete a 27/2013./XII.20./ rendelettel, a 22/2013. (XI. 29.) rendelettel, a 16/2013. (IX. 27) önkormányzati rendelettel, a 12/2013.VI.24)
Csepreg város 2006. I. félévi költségvetési beszámolója
1 Csepreg város 2006. I. félévi költségvetési beszámolója Az önkormányzati feladatellátás általános értékelése Csepreg Város Önkormányzata 2006. I. félévben is ellátta az önkormányzatokról szóló törvényben
Hosszúhetény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. az önkormányzat és intézményei 2009. évi költségvetéséről szóló
Hosszúhetény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének az önkormányzat és intézményei 2009. évi költségvetéséről szóló 6/2009.(IX.14.) 8/2009.(XII.08.) rendeletekkel módosított 1/2009.(III.02.) rendelete
Fülesd, 2011. augusztus 22. Záradék: A rendelet kihirdetésének időpontja 2011. augusztus 23. Dr. Birta Zsuzsanna. Körjegyző
F Ü L E S D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T É N E K 1 1 / 2 0 1 1. ( V I I I. 2 3. ) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t A Z Ö N K O R M Á N Y Z A T 2 0
CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2009.(X.1.) r e n d e l e t e
CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2009.(X.1.) r e n d e l e t e az önkormányzat költségvetéséhez és a zárszámadáshoz csatolandó mérlegek, kimutatások tartalmi követelményeinek meghatározásáról
Csengőd Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2011.(II.15.) rendelete az önkormányzat 2011. évi költségvetéséről
Csengőd Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2011.(II.15.) rendelete az önkormányzat 2011. évi költségvetéséről Csengőd Község Önkormányzata Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.
(5) Az 4. bekezdésben meghatározott ezer forint, működési célú hiány. (1) A Rendelet 2. számú melléklete helyébe e rendelet 1. melléklete lép.
Harsány Község Önkormányzat 1/211.(V. 13.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 211. évi költségvetéséről szóló 5/211. (II. 17.) önkormányzati rendeletének módosításáról Harsány Község Önkormányzatának
...Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE B E V É T E L E K
...Önkormányzat melléklet a.../2013. (...) önkormányzati rendelethez 201 ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE B E V É T E L E K sz. táblázat Sorszám Bevételi jogcím Eredeti 201 évi Módosított 1 2 4 5 I. Önkormányzat
Sajólászlófalva Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2011. (II. 23.) önkormányzati rendelete a körjegyzőség évi költségvetéséről
Sajólászlófalva Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2011. (II. 23.) önkormányzati rendelete a körjegyzőség 2011. évi költségvetéséről Sajólászlófalva Község Önkormányzat képviselő-testülete az
Előterjesztés Mende Község 2011 évi költségvetésének I.-III. negyedévi teljesítéséről. Tisztelt Képviselőtestület!
Előterjesztés Mende Község 2011 évi költségvetésének I.-III. negyedévi teljesítéséről Tisztelt Képviselőtestület! Az államháztartási tv. előírja, hogy minden évben tájékoztatni kell a Képviselőtestületet
SZÖVEGES BESZÁMOLÓ. Kiskunmajsa Város évi zárszámadásáról. Önkormányzati feladatellátás általános értékelése
SZÖVEGES BESZÁMOLÓ Kiskunmajsa Város 2013. évi zárszámadásáról Önkormányzati feladatellátás általános értékelése Önkormányzatunk a törvényben meghatározott kötelező, illetve önként vállalt feladatai ellátásának
adatok eft-ban Tárgy évi Tárgy évi Tárgy évi Tárgy évi BEVÉTELEK módositott
. melléklet a 3/204. (II. 20.) önkormányzati rendelethez. melléklet a 8/204. (XII. 22.) önkormányzati rendelethez GYÖNGYÖSOROSZI ÖNKORMÁNYZATÁNAK 204. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI MÉRLEGE adatok eft-ban Tárgy évi
Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. február 28-i ülésére
Tárgy: Békés Város Önkormányzata 2011. évi költségvetési rendeletének IV. negyedévi módosítása Előkészítette: Váczi Julianna osztályvezető Baloghné Komlósi Ilona Véleményező bizottság: Tisztelt Képviselő-testület!
Medgyesbodzás Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014 (III.05.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről
Medgyesbodzás Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014 (III.05.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről Medgyesbodzás Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény
Önkormányzat 2008. évre tervezett működési, felhalmozási kiadásainak, bevételeinek mérlegszerű bemutatása
Önkormányzat 2008. évre tervezett működési, felhalmozási kiadásainak, bevételeinek mérlegszerű bemutatása I.sz.melléklet Megnevezés 2008. évi 80-as tábla Eredeti Előirányzat Differencia Módosított 80-as
Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület szeptember 27-i ülésére
1 Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2012. szeptember 27-i ülésére 202/2012. (IX.27.) sz. előterjesztés Tárgy: I. Javaslat Budakalász Város Önkormányzat 2012.
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata évi kiadások előirányzatai
1 2. számú melléklet Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata kiadások ai Költségvetési létszámkeret 2 328,5 2 328,5 1. Személyi juttatás 5 760 648 5 760 648 2. Munkaadókat terhelő járulékok 1 517 372
NETTO80 - Nettósított Önkormányzati költségvetési jelentés # Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat
# Megnevezés Eredeti Módosított ből 01 Rendszeres személyi juttatás (511) (=02/09) 2 957 186 3 118 601 2 949 110 0 02 Nem rendszeres személyi juttatás (512-517) (=02/42) 484 659 639 926 601 202 0 03 Külső
Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat 2009.évi költségvetésének pénzügyi mérlege (eft-ban)
3/2010. (II.9.) 1. melléklet [1/2009. (II.19.) Ktr. 2.melléklet] Előirányzat csoport Kiemelt Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat 2009.évi költségvetésének pénzügyi mérlege (eft-ban) Előirányzat csoport,
Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 21/2009.(IX.28.) r e n d e l e t e
Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2009.(IX.28.) r e n d e l e t e a nagyközségi önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 4/2009. (II.27.) rendelet módosításáról Decs Nagyközség
Kisoroszi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1./2011.(II.28.) rendelete a 2011. évi önkormányzati költségvetésről
Kisoroszi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1./2011.(II.28.) rendelete a 2011. évi önkormányzati költségvetésről Kisoroszi Község Önkormányzat képviselő-testülete az Alkotmány 44/A. (2) bekezdése,az
K I V O N A T. Készült: Sényő Község Képviselőtestületének 2007. január 31-én tartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből.
SÉNYŐ KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETE 4533. Sényő, Kossuth u. 69. 233-2/2007. K I V O N A T Készült: Sényő Község Képviselőtestületének 2007. január 31-én tartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Sényő
Számjel. Megye. Éves beszámoló Éves beszámoló ... a beszámoló elkészítéséért kijelölt felelős személy. ... (név)... (név)
A megye megnevezése, székhelye: Irányító szerv: Számjel 735638 1254 01 9100 841105 PIR-törzsszám Szektor Megye PÜK Szakágazat A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 1052 Budapest Városház utca 9-11
Szatymaz Község Képviselőtestületének 11/2009. (VI.18.) KT. r e n d e l e t e
Szatymaz Község Képviselőtestületének 11/009. (VI.18.) KT. r e n d e l e t e Szatymaz Község Képviselőtestülete a 009. évi költségvetésről és annak végrehajtásáról szóló 1/009. (II.1.) KT. rendeletét /
GÁBORJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (IV.25) önkormányzati rendelete a évi pénzügyi terv végrehajtásáról
GÁBORJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (IV.25) önkormányzati rendelete a pénzügyi terv végrehajtásáról Az önkormányzat képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.
Újrónafő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2009. (II. 16.) rendelete az Önkormányzat 2009. évi költségvetéséről. A rendelet hatálya
Újrónafő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2009. (II. 16.) rendelete az Önkormányzat 2009. évi költségvetéséről Újrónafő Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló -
A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT
2007. március 23. 3. szám A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT A KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA Tartalomjegyzék Szám Tárgy Oldal RENDELET 4/2007. (III. 23.) Kgy. A Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi költségvetéséről
zárszámadási rendelete
Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2014. ( III.27.) számú zárszámadási rendelete az Önkormányzat 2013. évi költségvetésének végrehajtásáról Az Államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.
Bánhorváti Községi Önkormányzat képviselő-testületének. 10/2014. (V. 5.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat
Bánhorváti Községi Önkormányzat képviselő-testületének Hatályos:2014-05-06 -tól Bánhorváti Községi Önkormányzat képviselő-testületének 10/2014. (V. 5.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi
J E G Y Z Õ K Ö N Y V
Száma:5-5 /2011. J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Újfehértó Város Cigány Kisebbségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 14-én 14 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal hivatali helyiségében
1. melléklet a 1/2012. (II.9. ) önkormányzati rendelethez 2012. évi költségvetés összesen
Megnevezés (a) 1. melléklet a 1/2012. (II.9. ) önkormányzati rendelethez 2012. évi költségvetés összesen előirányzat (b) 1. Működési bevételek 68 513 2.Intézményi működési bevétel 26 617 3. Hatósági jogkörhöz
3.. (1) Az önkormányzat 2013. december 31-i állapot szerinti vagyonát a következők szerint állapítja meg: 1..
Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2014.(IV.30.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi zárszámadásáról és a pénzmaradvány jóváhagyásáról Maglóca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Ecsegfalva Községi Önkormányzat Polgármesterétől 5515 Ecsegfalva, Fő u. 67. Tel.: 66/
Tisztelt Képviselő-testület! Ecsegfalva Községi Önkormányzat Polgármesterétől 5515 Ecsegfalva, Fő u. 67. Tel.: 66/487-100 ELŐTERJESZTÉS Ecsegfalva Községi Önkormányzat 2011. évi I. félévi költségvetési
Baranya Megyei Önkormányzat címrendje
1. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat címrendje Cím Cím megnevezése 1. Baranya Megyei Kórház Pécs 1. EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNYEK 2. Baranya Megyei Önkormányzat Fogyatékos Személyek Otthona Bóly 3.
- 1 - KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 10/2010. (IV.21.) önkormányzati rendelete. a 2009. évi költségvetés teljesítéséről
- 1 - KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 10/2010. (IV.21.) önkormányzati rendelete a 2009. évi költségvetés teljesítéséről Kunhegyes Város Önkormányzati Képviselőtestülete az 1992. évi
B E V É T E L E K K I A D Á S O K
1. melléklet a 2/2013. /II.07./számú önkormányzati rendelethez Szendrő Város Önkormányzat 2012. évi költségvetésének mérlege 1. sz. táblázat Bevételi jogcím B E V É T E L E K Önkormányzat Önkormányzati
Önkormányzati költségvetési jelentés
Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala szerv, előirányzat megnevezése Önkormányzati költségvetési jelentés 1 2 5 4 0 2 3 0 0 0 3 3 0 0 0 2 2 0 0 6 szektor megye településtípus PIR-törzsszám év oldal Államháztartási
3. A rendelet 6. -ban rögzített 1. melléklete helyébe e rendelet 1. melléklete lép.
Visegrád Város Önkormányzat Képviselő Testületének 5/2014. (IV. 18.) önkormányzati rendelete az önkormányzat és intézményei 2013. évi költségvetéséről szóló2/2013. (II.16.) számú költségvetési rendeletének
2. melléklet a 2./2011. ( III.16.) önkormányzati rendelethez. A költségvetés fejezet és címrendje 2011.évben
2. melléklet a 2./2011. ( III.16.) önkormányzati rendelethez A költségvetés fejezet és címrendje 2011.évben Bevételek Kiadások Fejezetek I. Működési bevételek II. Felhalmozási bevételek III. Finanszírozási
Német Nemzetiségi Önkormányzat 2012. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK PÉNZÜGYI MÉRLEGE B E V É T E L E K
1.1. melléklet a 2/2012. (II.8.) önkormányzati határozathoz Német Nemzetiségi Önkormányzat 2012. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK PÉNZÜGYI MÉRLEGE B E V É T E L E K Sor-szám Bevételi jogcím 1 2 3 1. I. Önkormányzat
1.. 35.244 eft bevétellel, 28.558 eft kiadással
Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/211.(IV.29.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 21. évi zárszámadásáról és a pénzmaradvány jóváhagyásáról 1.. (1) Tárnokréti Község Önkormányzata
Előterjesztés száma: 159 / 2013. A határozati javaslat elfogadásához minősített többség szükséges!
Előterjesztés száma: 159 / 2013. A határozati javaslat elfogadásához minősített többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2013. augusztus 28-án, 18-órakor megtartandó ülésére A nagyközségi
Ötvöskónyi Község Önkormányzatának. 5/2007. (IV. 17.) számú rendelete. az Önkormányzat 2006. évi zárszámadásáról és pénzmaradvány elszámolásáról
Ötvöskónyi Község Önkormányzatának 5/2007. (IV. 17.) számú rendelete az Önkormányzat zárszámadásáról és pénzmaradvány elszámolásáról Ötvöskónyi Közég Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról
(2) A Rendelet 1.. (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
Harsány Község Önkormányzat 18/211.(X.19.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 211. évi költségvetéséről szóló 5/211. (II. 17.) önkormányzati rendeletének módosításáról Harsány Község Önkormányzatának
Tárnokréti Község Képviselő-testületének 2/2009.(II.20.) rendelete az Önkormányzat évi költségvetéséről
Tárnokréti Község Képviselő-testületének 2/2009.(II.20.) rendelete az Önkormányzat 2009. évi költségvetéséről Az önkormányzat képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992.évi XXXVIII. Tv. 65. -a
50. Költségvetési felhalmozási kiadások (47.+49.)
Vecsés Város Önkormányzat 2007. évre tervezett működési, felhalmozási kiadásainak, bevételeinek mérlegszerű bemutatása Megnevezés Érvényes Módosítás Módosított I.sz.melléklet I. MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK
2012 Elemi költségvetés
A fejezet megnevezése, székhelye:......... Irányító szerv:......... Számjel 324809 1091 03 02/01 264967 PIR-törzsszám Szektor Fejezet Címrend ÁHT A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 2012......
Ö S S Z E S Í T Ő Pannonhalma Város Önkormányzatának 2012. évi költségvetési bevételeiről
Ö S S Z E S Í T Ő Pannonhalma Város Önkormányzatának 212. évi költségvetési bevételeiről 1. Sz.melléklet BEVÉTELI FORRÁSOK 212.évi javaslat Intézményi működési bevétel,áfa 15531 Helyi adók iparűzési 33
Nagyrév Község Önkormányzat képviselő-testületének 7/2008.(III.31.) számú Önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2007. évi zárszámadásáról
Nagyrév Község Önkormányzat képviselő-testületének 7/2008.(III.31.) számú Önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2007. évi zárszámadásáról Nagyrév Község Önkormányzat képviselő-testület a helyi Önkormányzatokról
RENDELET HATÁROZATOK
2011. február 24. 6. szám Tartalomjegyzék Szám Tárgy Oldal RENDELET 4/2011. (II. 24.) önkormányzati rendet 6/2011. (II. 24.) önkormányzati rendet 7/2011. (II. 24.) önkormányzati rendet A Baranya Megyei
2. számú melléklet a Szatymaz Községi Önkormányzat 2009. évi költségvetéséről és annak végrehajtásáról, a költségvetési gazdálkodás 2009. évi vitelének szabályairól szóló./2009. (.) KT. rendelethez Cím
1/2007. (II. 22.) Kgy. rendelet
1/2007. (II. 22.) Kgy. rendelet a Baranya Megyei Önkormányzat 2006. évi költségvetéséről szóló, többször módosított 2/2006. (II. 22.) Kgy. rendelet módosításáról A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése
T Á J É K O Z T A T Ó. Szálka Község Önkormányzata 2012. évi költségvetésének III. negyedévi teljesítéséről
T Á J É K O Z T A T Ó Szálka Község Önkormányzata 2012. évi költségvetésének III. negyedévi teljesítéséről Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV törvény 87. (1) bekezdése alapján a helyi önkormányzatok
C S A N Á D P A L O T A VÁROS 13/2011. (VI. 30.) önkormányzati rendelete
C S A N Á D P A L O T A VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011. (VI. 30.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2011. évi költségvetéséről szóló 3/2011 (II. 24.) önkormányzati rendelete módosításáról
Óbarok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2009. (III.10.) számú RENDELETE. az önkormányzat évi költségvetéséről
Óbarok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2009. (III.10.) számú RENDELETE az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről Óbarok Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a Magyar Köztársaság 2009.
Bekecs Községi Önkormányzat. 10/2009. (IV.30.) számú rendelete
Bekecs Községi Önkormányzat 1/29. (IV.3.) számú rendelete az önkormányzat 29. évi költségvetéséről szóló 4/29. (III.2.) rendelet módosításáról 1. (1) A pótelőirányzatként biztosított Eu-s támogatás, előirányzatának
NYÍRPAZONY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 5/2012 (IV.12.) önkormányzati rendelete
NYÍRPAZONY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 5/ (IV.12.) önkormányzati rendelete Az önkormányzat. évi költségvetéséről szóló 3/. (II.13.) önkormányzati rendelet módosításáról Nyírpazony Község
1. A Címrend az 1. melléklet szerinti tartalommal módosul. 2. Az Önkormányzat pénzügyi mérlege a 2. melléklet szerint módosul.
Petneháza Község Önkormányzata Képviselőtestületének 3/2013. (III. 28.) önkormányzati rendelete a Petneháza Község Önkormányzatának költségvetéséről szóló 4/2012. (II.27.) rendelet módosításáról Petneháza
C S A N Á D P A L O T A VÁROS 18/2011. (X. 27.) önkormányzati rendelete
C S A N Á D P A L O T A VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2011. (X. 27.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2011. évi költségvetéséről szóló 3/2011 (II. 24.) önkormányzati rendelete módosításáról
Kőröshegy Községi Önkormányzat Képviselő- testületének. 5/2006. (II. 27.) rendelete az
Kőröshegy Községi Önkormányzat Képviselő- testületének 5/2006. (II. 27.) rendelete az önkormányzat költségvetésének megállapításakor, illetőleg a zárszámadáskor a képviselő-testület részére tájékoztatásul
7/2014. (IV.29.) Önkormányzati Rendelete. az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2013. (II. 15.) Önkormányzati Rendelet módosításáról
FOLYÁS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2014. (IV.29.) Önkormányzati Rendelete az önkormányzat költségvetéséről szóló 1/2013. (II. 15.) Önkormányzati Rendelet módosításáról Folyás Község Önkormányzat
A. Költségvetési KIADÁSOK
2. sz. melléklet az 1/2011. (II.10.) sz. önkormányzati képviselő-testületi rendelethez Sajókeresztúr Községi Önkormányzat 2011.évi kiadásai és bevételei összesítve és címenként (adatok eft-ban) A. Költségvetési
1.. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba és az azt követő napon hatályát veszti. Kihirdetési záradék
Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete az önkormányzat költségvetéséről szóló 2/2014.(II.21.) önkormányzati rendelet módosításáról Maglóca Község Önkormányzatának
Nyírpazony Község Önkormányzat összesített
1 NYÍRPAZONY KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 16/.(XII.19.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e Nyírpazony Község Önkormányzat. évi költségvetéséről és költségvetés vitelének szabályairól szóló 3/.
Szatymaz Község Képviselőtestületének 5/2009. (IV.23.) KT. r e n d e l e t e
Szatymaz Község Képviselőtestületének 5/009. (IV..) KT. r e n d e l e t e Szatymaz Község Képviselőtestülete a 008. évi költségvetésről és annak végrehajtásáról szóló 4/007. (II.1.) KT. rendeletét / a
CÍMREND A B C 1 CÍM ALCÍM SZAKFELADAT 2 1. Polgármesteri Hivatal 3 1.1 Víztermelés, -kezelés, -ellátás 4 1.2
1. melléklet 1/2011.(II.16.) önkormányzati rendelethez CÍMREND A B C 1 CÍM ALCÍM SZAKFELADAT 2 1. Polgármesteri Hivatal 3 1.1 Víztermelés, -kezelés, -ellátás 4 1.2 5 1.3 6 1.4 7 1.5 8 1.6 9 1.7 10 1.8
Táblatípus : 20 2008.3 éves költségvetés Készült : 2008.06.04
Intézmény neve: Magyar Bányászati Hivatal Év: 28 Típus: Költségvetések Táblatípus : 2 28.3 éves költségvetés Készült : 28.6.4 Fejezet: 15 Szektor: 151 Törzsz: 381 Cím,alcím: 111 MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI
Egyházasfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2012. (II. 15.) önkormányzati rendelete
Egyházasfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2012. (II. 15.) önkormányzati rendelete Az önkormányzat 2011. évi költségvetésről szóló 1/2011.(II.16.) önkormányzati rendelet módosításáról Egyházasfalu
E G Y E K N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T Á N A K P O L G Á R M E S T E R É T Ő L. Előterjesztő: Dr. Miluczky Attila Polgármester
Előterjesztés az önkormányzat 2013. évi költségvetési rendeletének módosítására Előterjesztő: Dr. Miluczky Attila Polgármester Készítette: Szekeres Zsuzsanna Az önkormányzat a 2013. évi költségvetését
Balatonszemes Község Önkormányzata. Képviselő-testületének 6 / 2008.(IV.21.) RENDELETE. Önkormányzat évi. költségvetés.
Balatonszemes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6 / 2008.(IV.21.) RENDELETE Az Önkormányzat 2007.évi költségvetés végrehajtásáról 1 Balatonszemes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6
Szatymaz Község Képviselő-testületének 19/2009. (XI.26.) számú
Szatymaz Község Képviselőtestületének 19/009. (XI.6.) számú rendelete Szatymaz Község Képviselőtestülete a 009. évi költségvetésről és annak végrehajtásáról szóló 1/009. (II.1.) KT. rendeletét / a továbbiakban:
Tárnokréti Község Képviselő-testületének 2/2010.(II.25.) rendelete az Önkormányzat évi költségvetéséről
Tárnokréti Község Képviselő-testületének 2/2010.(II.25.) rendelete az Önkormányzat 2010. évi költségvetéséről Az önkormányzat képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992.évi XXXVIII. Tv. 65. -a
1. melléklet a 7/2013. (IV.25.) önkormányzati rendelethez évi költségvetés módosítása összesen
Megnevezés (a) 1. melléklet a 7/2013. (IV.25.) önkormányzati rendelethez a összesen előirányzat (b) előirányzat (c) 1. Működési bevételek 143 068 143 099 2.Intézményi működési bevétel 26 871 26 895 3.
Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének. 1/2008. (II. 25.) Kgy. rendelete
Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 1/2008. (II. 25.) Kgy. rendelete a Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi költségvetéséről szóló 2/2007. (II. 22.) Kgy. rendelet módosításáról A Baranya Megyei
Bekecs Községi önkormányzat. 12/2009.(VI.02.) számú rendelete
Bekecs Községi önkormányzat 12/2009.(VI.02.) számú rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 4/2009. (III.2.) rendelet módosításáról 1. (1) A pótelőirányzatként biztosított LEKI és CÉDE
1. A költségvetés bevételei és kiadásai
K vágóörs Község Önkormányzata Képvisel -testületének 9/2010. (IX.01.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2010. évi költségvetését megállapító, 3/2010.(II.19.) önkormányzati rendelet (továbbiakban:
TAKTASZADA KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 6/2009. (V. 8.) SZÁMÚ RENDELETE. Az Önkormányzat évi költségvetésének teljesítéséről
TAKTASZADA KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 6/2009. (V. 8.) SZÁMÚ RENDELETE Az Önkormányzat 2008. évi költségvetésének teljesítéséről Taktaszada Község Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló 1992.
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat 21/2005. (X.28.) Kt. számú rendelete. A költségvetési témájú rendeletek tartalmának meghatározásáról
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat 21/2005. (X.28.) Kt. számú rendelete A költségvetési témájú rendeletek tartalmának meghatározásáról (Módosítással egységes szerkezetbe foglalt szöveg. Szövege hatályos:
B E V É T E L E K. 1. sz. táblázat évi. Sorszám Bevételi jogcím. Módosított előirányzat. Eredeti előirányzat
1.1. melléklet az 5/2014. (V. 12.) önkormányzati rendelethez LOVÁSZPATONA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE 1. sz. táblázat Bevételi jogcím B E V É T E L E K Eredeti Módosított
Sajóhídvég Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2014. (V.5.) önkormányzati rendelete a évi zárszámadásról
Sajóhídvég Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2014. (V.5.) önkormányzati rendelete a 2013. évi zárszámadásról Sajóhídvég Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében
Sülysáp Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Sülysáp Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről Sülysáp Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény