Egységes szerkezetbe foglalt

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Egységes szerkezetbe foglalt"

Átírás

1 Egységes szerkezetbe foglalt A 93/2011. (IV. 28.) Kgy. határozat melléklete ALAPÍTÓ OKIRAT amely abból a célból készült, hogy az 1. pontban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv 74/A-74/F. -ai alapján figyelemmel az évi CLVI. Tv. szabályaira jogi személyként mőködı közalapítványt hozzon létre az alábbiak szerint: I. Általános rendelkezések 1. Az alapító neve: Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata. Az alapító székhelye: 9400 Sopron, Fı tér A közalapítvány neve: "Sopron Segít Közalapítvány" 3. A közalapítvány székhelye: 9400 Sopron, Fı tér A közalapítvány célja: A közalapítvány célja lehetıséget teremteni az összefogásra és a természeti katasztrófák által sújtott települések újjáépítésére, rehabilitációjára, hátrányos helyzetbe jutott családok és személyek segítésére, illetve támogatására szolgáló pénzügyi alapok megteremtésére. Az alapító ezennel kijelenti, hogy a fent írt alapítványi célok az évi CLVI. Tv. 26. c/ pontban írt 2., szociális tevékenység, családsegítés, idıskorúak gondozása, 15. közrend és közlekedésbiztonság védelme, önkéntes tőzoltás, mentés, katasztrófaelhárítás tevékenységeknek felel meg, melyek közhasznú tevékenységek. 5. A közalapítvány alapvetı feladatai: A 4. pontban meghatározott alapvetı célokat a közalapítvány az alábbiak szerint valósítja meg: - pénzbeli és természetbeni adományokat győjt, ezeket eljuttatja a katasztrófa sújtotta területek önkormányzatainak illetve közvetlenül az ott élıknek, - tevékenységérıl a médiákban beszámol, felhívásokat tesz közzé, és általában mindent elkövet annak érdekében, hogy Sopron város polgárai és gazdálkodó szervezetei az alapítvány tevékenységéhez csatlakozzanak. A közalapítvány alapvetı feladatai körében az alábbi konkrét tevékenységeket végzi: szociális tevékenységen belül finanszírozza, illetve megszervezi - a természeti katasztrófák által hátrányos helyzetbe került személyek szociális körülményeinek, rászorultságának felmérését, - a segélyezési igény felmérését, - a pénzbeli és egyéb segélyek győjtését, kezelését, - a rászorultakhoz történı eljuttatását és elosztását,

2 - a felhasználás ellenırzését, katasztrófa-elhárítási tevékenységen belül - szükség esetén haladéktalanul közremőködik a katasztrófa-elhárítás anyagi feltételeinek megteremtésében (pl. a mentéshez és a további károk megelızéséhez szükséges eszközök megvásárlására pénzeszközök átadása) - katasztrófa elhárítás érdekében tevılegesen részt vesz a lakosság megelızı felkészítésében, felvilágosításában (pl. elıadások megszervezése, anyagi feltételeinek megteremtése, kiadványok megjelentetése) illetve ilyen tevékenységet finanszíroz. 6. Csatlakozás A közalapítvány nyitott, ahhoz magyar és külföldi természetes és jogi személyek egyaránt csatlakozhatnak, ha a közalapítványi célok eléréséhez vagyonrendeléssel hozzájárulnak és a jelen alapító okirat rendelkezéseit elfogadják. A csatlakozási szándékot írásban kell bejelenteni, melynek elfogadásáról a kuratórium dönt. 1. A közalapítvány vagyona: II. A közalapítvány vagyona Az alapító az I. fejezet 4. pontban meghatározott célok elérése érdekében a jelen alapító okirat aláírásától számított 15 napon belül az OTP Bank Rt. soproni fiókjánál megnyitott számú bankszámlán egyszeri átutalással elhelyez összesen: Ftot, azaz Egyszázötvenezer forintot. Ennek megfelelıen az alapítói vagyon összesen: Ft, azaz Egyszázötvenezer forint. A közalapítvány elıbbiekben meghatározott induló vagyona növekedhet a jelen alapító okirat I. fejezet 6. pontjában meghatározott feltételek szerint csatlakozók hozzájárulásaival, valamint a kezelı szerv gazdálkodásának eredményével. 2. A közalapítvány vagyonának mőködtetése: A közalapítvány vagyonával való rendelkezés a kezelı szervet (kuratórium) illeti meg, amely azt kamatozó banki betétbe helyezheti, azzal a közalapítvány céljait szolgáló jövedelmezı vállalkozásokban részt vehet, de vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végezhet. Az esetleges gazdálkodás során elért eredményét a közalapítvány nem oszthatja fel és kizárólag a jelen alapító okiratban meghatározott tevékenységre fordíthatja. A közalapítvány az államháztartás alrendszereitıl- a normatív támogatás kivételével - csak írásbeli szerzıdés alapján részesülhet támogatásban. A szerzıdésben meg kell határozni a támogatással való elszámolás feltételeit és módját. Az igénybe vehetı támogatási lehetıségeket, azok mértékét és feltételeit a helyi sajtó útján nyilvánosságra kell hozni. A közalapítvány által nyújtott cél szerinti juttatások bárki által megismerhetık.

3 A közalapítvány a felelıs személyt, támogatót, valamint e személyeknek hozzátartozóját - a bárki által megkötés nélkül igénybe vehetı szolgáltatások kivételével - cél szerinti juttatásban nem részesítheti. 3. A közalapítvány vagyonának felhasználása: A közalapítvány céljainak megvalósítására a közalapítvány induló vagyonának legfeljebb 50 %-a és az induló vagyont meghaladó vagyona (tehát az induló vagyon hozadéka - kamat, osztalék stb. - valamint a késıbbi csatlakozók vagyoni hozzájárulásai és azok hozadéka) használható fel. A közalapítvány céljainak az elérése érdekében, a közalapítvány céljaira rendelt vagyonból pályázat alapján nyújtható támogatás: - a természeti katasztrófák által hátrányos helyzetbe került személyek szociális körülményeinek, javítását célzó tevékenységre (pénzbeli vagy természetbeni segítségnyújtásra) - katasztrófa-elhárítás anyagi feltételeinek megteremtéséhez (pl. a mentéshez és a további károk megelızéséhez szükséges eszközök megvásárlásához) - katasztrófa elhárítás érdekében kifejtett megelızı felkészítéshez, felvilágosításhoz (pl. elıadások megszervezése, anyagi feltételeinek megteremtése, kiadványok megjelentetése). A kuratórium feladata gondoskodni a pályázati kiírások elkészítésérıl és azok nyilvánosságra hozataláról. 1. Kezelı szerv: III. A közalapítvány mőködése A közalapítvány vagyonát az alapító által létrehozott 3 tagú kuratórium kezeli. A kuratórium elnökét és tagjait határozatlan idıre az alapító kéri fel. A kuratórium elnöke és tagja nem lehet olyan személy, aki olyan közhasznú szervezetnél töltött be vezetı tisztséget, - annak megszőntét megelızı két évben legalább egy évig - amely az adózás rendjérıl szóló törvény szerint köztartozás kiegyenlítése nélkül szőnt meg és megszőnése óta két év még nem telt le. A kuratórium elnökének és tagjainak az összeférhetetlenségre vonatkozó nyilatkozata az alapító okirat mellékletét képezi. A Kuratórium elnöke: Barcza Attila 9435 Sarród, Petıfi tér 2/A. sz. alatti lakos. A Kuratórium titkára: Mizser Gyula 9400 Sopron, Vasvári P. u. 17. sz. alatti lakos. A Kuratórium tagja: Róth Gyuláné 9400 Sopron, Hunyadi u. 31. sz. alatti lakos. A kuratóriumi tagság megszőnik: - lemondással, - visszahívással, - az alapítvány megszőnésével, - a tag halálával.

4 Bármelyik kuratóriumi tag tagsági viszonyának megszőnése esetén az alapító 30 napon belül köteles új kuratóriumi tagot jelölni. 2. A kuratórium mőködése: A kuratórium évente legalább egy alkalommal köteles ülésezni, ülései nyilvánosak. A kuratórium szükség szerint, de legalább évente egy alkalommal köteles beszámolni az alapítónak az alapító nyilvános ülésén a közalapítvány mőködésérıl, és tevékenységének, gazdálkodásának legfontosabb adatait a helyi sajtó útján, a Kisalföld címő napilapban is nyilvánosságra kell hoznia. A kuratórium köteles az éves beszámolót jóváhagyásra az alapító elé terjeszteni. A közalapítvány éves beszámolójának jóváhagyásával egyidejőleg közhasznúsági jelentést kell készíteni, melynek tartalmára és nyilvánosságára az évi CLVI. Tv a irányadó. A közhasznúsági jelentés elkészítése a kuratórium elnökének, elfogadása a kuratóriumnak a feladata. A kuratóriumi ülés összehívásáról az elnök gondoskodik. A tagok részére a meghívót és a kuratóriumi ülés napirendjét legalább az ülést megelızı 15 nappal ajánlott levélben kell megküldeni. A kuratórium ülése határozatképes, ha azon legalább 2 tag jelen van. Döntéseit nyílt szavazással, egyszerő szótöbbséggel hozza. Határozatképtelenség esetén a kuratórium elnöke a határozatképtelen ülést követı 15 napon belül köteles új ülést összehívni. A kuratórium határozatának meghozatalában nem vehet részt az, aki, vagy akinek a Ptk b) pontban meghatározott közeli hozzátartozója vagy élettársa a határozat alapján kötelezettség vagy felelısség alól mentesül, vagy bármilyen más elınyben részesül, illetve a megkötendı jogügyletekben egyébként érdekelt. Nem minısül elınynek a közalapítvány cél szerinti juttatásai keretében bárki által megkötés nélkül igénybe vehetı nem pénzbeli szolgáltatás. A kuratórium üléseirıl jegyzıkönyvet kell készíteni, amely az ülés helyét, idejét, a szavazati arányt és a kuratórium által hozott határozatokat tartalmazza. A jegyzıkönyvet minden jelenlévı tag aláírja. A kuratórium határozatait évenként folyamatos sorszámmal és a döntéshozatal napjának feltüntetésével kell jelölni, a határozatok tartalmazzák a döntés hatályát, végrehajtásának felelısét és határidejét. A kuratórium határozatát a kuratórium elnöke írja alá és meghozatalától számított 8 napon belül ajánlott levélben közli az érintettekkel. A kuratórium elnöke a határozatokról köteles nyilvános, bárki által hozzáférhetı Határozatok Könyvét vezetni. A Határozatok Könyve tartalmazza a kuratórium határozatait és a határozatot támogatók és ellenzık nevét. A Határozatok Könyvébe és a közalapítvány egyéb irataiba az érintettek, valamint az alapító betekinthetnek. Az iratokba történı betekintést a kuratórium elnökétıl írásban kell kérni, a kuratórium elnöke 3 napon belül köteles azt az ı, vagy az általa felkért kuratóriumi tag jelenlétében biztosítani. A kuratórium elnöke és tagjai megbízatásuknak anyagi ellenszolgáltatás nélkül - társadalmi munkában - tesznek eleget, esetleges igazolt költségeik megtérítésére azonban igényt tarthatnak. A kezelı szerv vagy annak tisztségviselıje által feladatkörének ellátása során harmadik személynek okozott kárért az alapítvány felel.

5 3. Képviselet: A közalapítvány képviselıje a kuratórium. A kuratórium nevében annak elnöke jogosult a közalapítvány képviseletében eljárni. A közalapítvány bankszámlája felett való rendelkezéshez a kuratórium elnökének, (Barcza Attila 9435 Sarród, Petıfi tér 2/A. sz. alatti lakos), valamint tagjának, (Róth Gyuláné 9400 Sopron, Hunyadi u. 31. sz. alatti lakos) együttes aláírása szükséges. IV. A közalapítvány megszőnése A közalapítvány határozatlan idıre jött létre és a nyilvántartásból való törléssel szőnik meg, amennyiben a bíróság megszünteti, vagy az érdekelt alapítók kérelmére más alapítvánnyal való egyesítését rendeli el. Megszőnése esetén a közalapítvány vagyonát - a fennálló fizetési kötelezettségek teljesítése után - a kuratórium döntése szerinti célra, amennyiben ilyen nincs vagy döntés nem születik úgy hasonló célú alapítvány támogatására kell fordítani. V. A kezelıt ellenırzı szervezet A közalapítvány mőködésének és gazdálkodásának ellenırzését a kezelıjét ellenırzı szervezet (felügyelı szerv) végzi. A felügyelı szerv tagjai: Áder Frigyes (9400 Sopron, Cseresznye sor 24. sz. alatti lakos), Reischl Ferenc (9400 Sopron, Lıver krt sz. alatti lakos), Somogyváriné Csík Emıke (9400 Sopron, Híd u. 15. sz. alatti lakos). A felügyelı szerv mőködése során a vezetı tisztségviselıktıl jelentést, a szervezet munkavállalóitól pedig tájékoztatást vagy felvilágosítást kérhet, továbbá az alapítvány könyveibe és irataiba betekinthet, azokat megvizsgálhatja. A felügyelı szerv tagja az alapítvány vezetı szervének ülésén tanácskozási joggal részt vehet, illetve részt vesz, ha jogszabály vagy az alapító okirat így rendelkezik. A felügyelı szerv köteles az intézkedésre jogosult vezetı szervet tájékoztatni és annak összehívását kezdeményezni, ha arról szerez tudomást, hogy a) a szervezet mőködése során olyan jogszabálysértés vagy a szervezet érdekeit egyébként súlyosan sértı esemény ( mulasztás ) történt, amelynek megszüntetése vagy következményeinek elhárítása, illetve enyhítése az intézkedésre jogosult vezetı szerv döntését teszi szükségessé, b) a vezetı tisztségviselık felelısségét megalapozó tény merült fel. Az intézkedésre jogosult vezetı szervet a felügyelı szerv indítványára - annak megtételétıl számított harminc napon belül - össze kell hívni. E határidı eredménytelen eltelte esetén a vezetı szerv összehívására a felügyelı szerv is jogosult. Ha az arra jogosult szerv a törvényes mőködés helyreállítása érdekében szükséges intézkedéseket nem teszi meg, a felügyelı szerv köteles haladéktalanul értesíteni a törvényességi felügyeletet ellátó szervet.

6 A felügyelı szerv ügyrendjét maga állapítja meg. Nem lehet a felügyelı szerv elnöke vagy tagja, illetve könyvvizsgálója az a személy, aki a) a Kuratórium elnöke vagy tagja, b) az alapítvánnyal a megbízatásán kívüli más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, ha jogszabály másként nem rendelkezik, c) az alapítvány cél szerinti juttatásából részesül-kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehetı nem pénzbeli szolgáltatásokat, illetve d) az a)-c) pontban meghatározott személyek hozzátartozója. VI. Vegyes és záró rendelkezések A közalapítvány jogi személy. Az alapító tudomásul veszi, hogy a közalapítvány érvényes létrejöttéhez és a jogi személyiség elnyeréséhez a Gyır-Moson-Sopron Megyei Bíróság által történı nyilvántartásba vétele szükséges. Az évi CLVI. Tv. 5. -a alapján a közalapítvány az elemi csapás következményeinek elhárításához kapcsolódó feladatok vállalásával olyan közfeladatot lát el, melyrıl a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló évi XX. Tv. 35. (1) bekezdés i/ pontja felhatalmazása alapján a Kormánynak, illetve a szociális ellátás biztosításához kapcsolódó feladatok vállalásával olyan közfeladatot lát el, melyrıl a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. Tv. 8. (1) bekezdése felhatalmazása alapján a helyi önkormányzatoknak kell gondoskodnia. Az alapító kijelenti, hogy a közalapítványt az alapítványi nyilvántartáson túl kiemelten közhasznú szervezetként történı nyilvántartásba vételét kéri Tudomásul veszi, hogy a közalapítvány a közhasznú jogállását a kiemelkedıen közhasznú szervezetként való nyilvántartásba vétellel szerzi meg. Az alapító tudomásul veszi, hogy az alapítvány közhasznú szervezetkénti nyilvántartásában szereplı adatok nyilvánosak. A közalapítvány közvetlen politikai tevékenységet nem folytathat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt. A közalapítvány helyi vagy országgyőlési képviselıjelöltet nem állíthat és nem támogathat. A közalapítvány nyilvántartásba vétele után a közalapítványt az alapító nem vonhatja vissza. Az alapító az alapító okiratot - név, cél és vagyon sérelme nélkül - indokolt esetben módosíthatja. A jelen okiratban nem szabályozott kérdésekben a Ptk., a közhasznú szervezetekrıl szóló évi CLVI. törvény, valamint az alapítványra vonatkozó egyéb jogszabályok rendelkezéseit kell alkalmazni. Sopron, május 1. Dr. Fodor Tamás polgármester

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1 1997. évi CLVI. törvény a közhasznú szervezetekről1 Az Országgyűlés a nem kormányzati és nem haszonelvű szervezetek hazai hagyományainak megőrzése, társadalmi szerepük növelése, közhasznú működésük és

Részletesebben

Alapító Okirat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata a közbiztonság fenntartása érdekében alapítványt hoz létre, mely kiemelten közhasznú szervezet.

Alapító Okirat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata a közbiztonság fenntartása érdekében alapítványt hoz létre, mely kiemelten közhasznú szervezet. Alapító Okirat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata a közbiztonság fenntartása érdekében alapítványt hoz létre, mely kiemelten közhasznú szervezet. I. Az alapítvány neve: Alapítvány a közbiztonságért

Részletesebben

A l a p í t ó o k i r a t 1. A KÖZALAPÍTVÁNY NEVE, SZÉKHELYE, STÁTUSZA

A l a p í t ó o k i r a t 1. A KÖZALAPÍTVÁNY NEVE, SZÉKHELYE, STÁTUSZA Jegyzıkönyvi kivonat A 94/2011. (IV. 28.) Kgy. határozat melléklete A l a p í t ó o k i r a t 1. A KÖZALAPÍTVÁNY NEVE, SZÉKHELYE, STÁTUSZA 1.1 A közalapítvány neve: Soproni Sport 1.2 Székhelye: 9400 Sopron,

Részletesebben

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út 168-178. Alapítva: 2006. január 12.

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út 168-178. Alapítva: 2006. január 12. ÜGYREND Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út 168-178. Alapítva: 2006. január 12. Tartalomjegyzék 1. A Felügyelő Bizottság működése...3 1.1.

Részletesebben

Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2008. május 22-ei testületi ülésére

Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2008. május 22-ei testületi ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés Alelnöke Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2008. május 22-ei testületi ülésére Tárgy: A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat által alapított alapítványok

Részletesebben

VASVÁR VÁROSÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

VASVÁR VÁROSÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA VASVÁR VÁROSÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA /egységes szerkezetben Vasvár Város Önkormányzata Képviselı-testülete 31/2003./II.27/ és 10/2004./I.29./ számú határozatainak módosításaival/ Vasvár Város

Részletesebben

Alsónémedi Napköziotthonos Óvodáért Közalapítvány módosított alapító okiratának jóváhagyása

Alsónémedi Napköziotthonos Óvodáért Közalapítvány módosított alapító okiratának jóváhagyása Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala 2351 Alsónémedi, Fı út 58. Tel: 29/337-101, fax: 29/337-250 alsonemedi@upcmail.hu, www.alsonemedi.hu Szám: 241- /2013. ELŐTERJESZTÉS Készült:

Részletesebben

Alapító okirat. Alapítvány létrehozása tárgyában. Talentum Alapítvány. 4069 Egyek, Fı tér 1-3.

Alapító okirat. Alapítvány létrehozása tárgyában. Talentum Alapítvány. 4069 Egyek, Fı tér 1-3. Alapító okirat Alapítvány létrehozása tárgyában A jogi személyként mőködı és az 1997. évi CLVI. tv. rendelkezései alapján közhasznúnak minısülı alapítványt alulírott Prokisch Sándor (Debrecen, 1947. február

Részletesebben

SALGÓTARJÁN KÖZBIZTONSÁGÁÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. Salgótarján Közbiztonságáért Közalapítvány (a továbbiakban: Közalapítvány).

SALGÓTARJÁN KÖZBIZTONSÁGÁÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. Salgótarján Közbiztonságáért Közalapítvány (a továbbiakban: Közalapítvány). SALGÓTARJÁN KÖZBIZTONSÁGÁÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése (a továbbiakban: Alapító) jelen Alapító Okirattal a Polgári Törvénykönyvrıl szóló 1959.

Részletesebben

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN) KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN) Kapuvár Lakosainak Egészségért Közalapítvány jogi személyiséggel rendelkező, közfeladatok biztosítása céljából határozatlan időre létrehozott

Részletesebben

Alapító Okirat. 1 Az Alapítvány neve, székhelye

Alapító Okirat. 1 Az Alapítvány neve, székhelye A Magyar Nemzeti Szívalapítvány alapító okiratának az alapítás által bekövetkezett módosításokkal, kiegészítésekkel és a jogi szabályozás aktualitásaiból eredő változásokkal egységes szerkezetbe foglalt

Részletesebben

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT. 2012. október 11.

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT. 2012. október 11. Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT 2012. október 11. 1 Alulírott alapító a Ptk. 74/A-G -ai alapján a következők szerint rögzíti egységes szerkezetben 2012. október 11. a Sárospataki Theologiai

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK ALAPÍTÓ OKIRAT I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Az alapító abból a célból, hogy az enyhe értelmi fogyatékos gyermekek neveléséhezoktatásához a városban megfelelő körülményeket biztosítson, létrehozza közalapítványt.

Részletesebben

6. Az alapítványi vagyon működtetése és felhasználása

6. Az alapítványi vagyon működtetése és felhasználása Az alapítói vagyont az alapító jelen okirat aláírásától számított tizenöt (15) napon belül nyitandó bankszámlán helyezi el és bocsátja az Alapítvány rendelkezésére egyösszegben, készpénzben. b. I Az Alapítvány

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T A L A P Í T Ó O K I R A T Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata mint alapító (a továbbiakban: Alapító) a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 74/A. -a alapján jogi személyiséggel rendelkező,

Részletesebben

UNIÓ ALAPÍTVÁNY EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

UNIÓ ALAPÍTVÁNY EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA UNIÓ ALAPÍTVÁNY EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA amely létrejött az 1990. évi I.tv. illetıleg a Polgári Törvénykönyv 74/A-74/F. -ai alapján az 1997. évi CLVI. Törvény rendelkezéseire figyelemmel

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT a módosításokkal egységes szerkezetben

ALAPÍTÓ OKIRAT a módosításokkal egységes szerkezetben ALAPÍTÓ OKIRAT a módosításokkal egységes szerkezetben A Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma, mint alapító az 1989. október 4- én a Magyar Népköztársaság Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya

Részletesebben

"HARMATCSEPP" SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

HARMATCSEPP SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA "HARMATCSEPP" SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés (továbbiakban: alapító) a szociális gondoskodás színvonalának emelésére

Részletesebben

Bankszámlaszám: 11600006-00000000-50160116

Bankszámlaszám: 11600006-00000000-50160116 A Segíts!" Önkéntesek a Gyulai Kórház Gyermek Osztályáért Alapítvány Alapító Okirata Adószám: 18221479-1-24 Bankszámlaszám: 11600006-00000000-50160116 2 Alapító Okirat, amelyben az 1./ alapító a Polgári

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. (egységes szerkezetbe foglalva)

ALAPÍTÓ OKIRAT. (egységes szerkezetbe foglalva) ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetbe foglalva) Amely abból az okból készült, hogy az 1./ pontban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyvről szóló többször módosított 1959. évi IV. törvény 74/G -a alapján,

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT M Ó D O S Í T Á S A I V A L E G Y S É G E S S Z E R K E Z E T B E N. I. Általános rendelkezések

ALAPÍTÓ OKIRAT M Ó D O S Í T Á S A I V A L E G Y S É G E S S Z E R K E Z E T B E N. I. Általános rendelkezések 1 ALAPÍTÓ OKIRAT M Ó D O S Í T Á S A I V A L E G Y S É G E S S Z E R K E Z E T B E N A jelen okiratban meghatározott alapító tag, mint alapítványtevő alapítvány létrehozását határozza el az ezen okiratban

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. Az Alapítvány elnevezése és székhelye. 2. Az Alapítvány célja

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. Az Alapítvány elnevezése és székhelye. 2. Az Alapítvány célja ALAPÍTÓ OKIRAT, melyben Rátz Gabriella, 4400 Nyíregyháza, Lehel u. 14/B. szám alatti lakos - a továbbiakban: Alapító - Alapítvány létrehozását határozta el a Polgári Törvénykönyvrıl szóló 1959. évi IV.

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (MÓDOSÍTÁSSAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

ALAPÍTÓ OKIRAT (MÓDOSÍTÁSSAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN) ALAPÍTÓ OKIRAT (MÓDOSÍTÁSSAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN) mely létrejött: Mátrai Károlyné (3580 Tiszaújváros, Bolyai J. köz 13. fsz. 3.), mint alapító által elkülönített vagyon terhére az alábbiak szerint: 1.

Részletesebben

"NYÁRIDŐ" KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

NYÁRIDŐ KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA "NYÁRIDŐ" KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés (továbbiakban: alapító) a munkanélküli szülő gyermeke üdültetésére, valamint

Részletesebben

KI DERGARTE ALAPÍTVÁ Y MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA. Budapest, 2008-06-27.

KI DERGARTE ALAPÍTVÁ Y MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA. Budapest, 2008-06-27. A KI DERGARTE ALAPÍTVÁ Y MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA Budapest, 2008-06-27. KI DERGARTE ALAPÍTVÁ Y ALAPÍTÓ OKIRAT amely módosításokkal egységes szerkezetben tartalmazza a

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv ALAPÍTÓ OKIRAT Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv 74/A-74/F. -ai, valamint a közhasznú szervezetekről szóló 1997. Évi CLVI. Tv. alapján tartós közérdekű

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (6.) (módosításokat követıen egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT (6.) (módosításokat követıen egységes szerkezetben) ALAPÍTÓ OKIRAT (6.) (módosításokat követıen egységes szerkezetben) A Hátrányos helyzető-, tehetséges tőzoltó gyermekek továbbtanulásának támogatása Alapítvány alapító okirata az alapító akaratnyilvánításával

Részletesebben

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság 1189. szám alatt vett nyilvántartásba.

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság 1189. szám alatt vett nyilvántartásba. A L A P Í T Ó O K I R A T /a 2010. április 10.illetve május 27. napján elfogadott módosításokkal egységes szerkezetben/ A Nyomdaipari Dolgozók Szakszervezete /NYDSZ/ /1068 Budapest, Benczúr utca 37./,

Részletesebben

KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKTARISZNYA ALAPÍTVÁNY MONOR ALAPÍTÓ OKIRAT 2 Ezen alapító okirat azért készült, hogy az 1. pontban megnevezett alapító az 1959. évi IV. törvény, a Polgári Törvénykönyv

Részletesebben

Alapító Okirat. 3. Az alapítvány székhelye: Sopron, Fı tér 1. 4. Az alapítvány számlakezelıje: az OTP Soproni Fiókja Sopron, Várkerület 96.

Alapító Okirat. 3. Az alapítvány székhelye: Sopron, Fı tér 1. 4. Az alapítvány számlakezelıje: az OTP Soproni Fiókja Sopron, Várkerület 96. Alapító Okirat A 91/2011. (IV. 28.) Kgy. határozat melléklete 1. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata a gyermekek és fiatalok szünidei foglalkoztatása, üdültetése, turisztikájának fejlesztése, a hátrányos

Részletesebben

A SZÉLEESÁVKÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPITÓ OKIRATA. a 2012. szeptember 15-én kelt módosításokkal egységes szerkezetben

A SZÉLEESÁVKÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPITÓ OKIRATA. a 2012. szeptember 15-én kelt módosításokkal egységes szerkezetben A SZÉLEESÁVKÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPITÓ OKIRATA a 2012. szeptember 15-én kelt módosításokkal egységes szerkezetben mellyel, az alapító Zsitnyányi Erika (anyja neve: Csillag Mária, szül. hely és idı: Budapest,

Részletesebben

KÖZALAPÍTVÁNY A HÉVIZGYÖRKI ÓVODÁS GYERMEKEKÉRT ALAPÍTÓ OKIRATA Egységes szerkezetben

KÖZALAPÍTVÁNY A HÉVIZGYÖRKI ÓVODÁS GYERMEKEKÉRT ALAPÍTÓ OKIRATA Egységes szerkezetben KÖZALAPÍTVÁNY A HÉVIZGYÖRKI ÓVODÁS GYERMEKEKÉRT ALAPÍTÓ OKIRATA Egységes szerkezetben Hévízgyörk Község Önkormányzata - figyelemmel a helyi önkormányzatokról szóló 1990.évi LXV. Tv. 8. (1) bekezdésében,

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan.

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan. ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan. Kovács Gábor Személyi szám: 1 591020 1141 Lakcím: 2854 Dad, Badacsonyi utca 14. Fülöp Pál Személyi szám: 1 610920

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. II. Fejezet A közalapítvány célja:

ALAPÍTÓ OKIRAT. II. Fejezet A közalapítvány célja: ALAPÍTÓ OKIRAT Andocs Község Önkormányzati Képviselı-testülete a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvérıl szóló 1959.évi 74/G. (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján az Andocs Községben mőködı

Részletesebben

DEMOKRATIKUS JOGOK FEJLESZTÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY. Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben. 2008. május

DEMOKRATIKUS JOGOK FEJLESZTÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY. Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben. 2008. május DEMOKRATIKUS JOGOK FEJLESZTÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben 2008. május 1 ALAPÍTÓ OKIRAT Mely a Polgári Törvénykönyv alapján a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapító ( - Fővárosi Bíróságon 60468/96 nyilvántartási szám alatt bejegyzett) Budafoki Nyolcévfolyamos Oktatásért Alapítvány (Alapítvány) Alapító Okiratát -

Részletesebben

Alapító Okirat Módosítása

Alapító Okirat Módosítása Alapító Okirat Módosítása A Közalapítvány Alapító Okiratának egységes szerkezetbe hozott szövege az alábbi: (A dőlt betűs rész a módosításokat jelöli) Balatonszőlősi Faluházért Közalapítvány Alapító Okirata

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban)

ALAPÍTÓ OKIRAT. (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban) ALAPÍTÓ OKIRAT (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban) Alulírott, Borka Gyula (8000 Székesfehérvár, Gyár u. 4.) számítva természetes és jogi személyek csatlakozására Székesfehérvár

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MŰVÉSZETI KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MŰVÉSZETI KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MŰVÉSZETI KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Művészeti Közalapítványt,"

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. október 24- i ülésére Tárgy: A Zirci Erzsébet Kórház Alapítvány alapító okiratának módosítása Előterjesztés tartalma: határozati

Részletesebben

A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány 1 15. 1 számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA Cegléd Város Önkormányzata Képviselő-testülete a 117/1995. (V. 4.) számú határozatával

Részletesebben

A Dél-alföldi Ifjúsági Szövetség Alapszabálya

A Dél-alföldi Ifjúsági Szövetség Alapszabálya A Dél-alföldi Ifjúsági Szövetség Alapszabálya I. Fejezet I. Általános rendelkezések 1) A szövetség neve: Dél-alföldi Ifjúsági Szövetség (DALI SZ) 2) A szövetség tevékenységét a Magyar Köztársaság területén

Részletesebben

Jászdózsa Község Önkormányzat képviselő-testülete az 1990. évi I. tv-el módosított Ptk. 74/A.. /1/ bekezdése alapján

Jászdózsa Község Önkormányzat képviselő-testülete az 1990. évi I. tv-el módosított Ptk. 74/A.. /1/ bekezdése alapján Egységes szerkezet Jászdózsa Község Önkormányzat képviselő-testülete az 1990. évi I. tv-el módosított Ptk. 74/A.. /1/ bekezdése alapján Községi Szociális Otthont Létesítő Alapítványt hozott létre az alábbi

Részletesebben

Aranydió Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA. (módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg)

Aranydió Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA. (módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg) Aranydió Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA (módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg) Farkas Klára 5126 Jászfényfalu, Madách Imre u. 32. szám alatti lakos nyitott a l a p í t v á n y létrehozását határozza

Részletesebben

Angyali Szolgálat Alapítvány. Alapító Okirata

Angyali Szolgálat Alapítvány. Alapító Okirata Angyali Szolgálat Alapítvány Alapító Okirata tanítások átadása így hozzájárulva egy békésebb, szeretetteljesebb és boldogabb társadalmi élet kialakulásához. II.-6. Az alapítvány munkájában résztvev k

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Hegyhát Vidék Vagyonvédelmi Közalapítvány létrehozásához

ALAPÍTÓ OKIRAT. Hegyhát Vidék Vagyonvédelmi Közalapítvány létrehozásához ALAPÍTÓ OKIRAT Hegyhát Vidék Vagyonvédelmi Közalapítvány létrehozásához /Egységes szerkezetben a Vas Megyei Bíróság által Pk.60.134/1995/6. számú, Pk.60.134/1995/9. számú és Pk. 60.134/1995/11. számú végzésekkel

Részletesebben

- a versenyeztetéssel kapcsolatos költségek fedezését, - a rendszeres kapcsolattartást a körzet és a megyei diáksport szervezeteivel.

- a versenyeztetéssel kapcsolatos költségek fedezését, - a rendszeres kapcsolattartást a körzet és a megyei diáksport szervezeteivel. A Türr István Gazdasági Szakközépiskola sport életének pezsdítését elısegítı társadalmi szervezetet hozott létre 2007. március 8. napján. Az egyesület célja, hogy az oktató-nevelı munkával összhangban

Részletesebben

Györkönyi Pincehegyért Egyesület ALAPSZABÁLYA

Györkönyi Pincehegyért Egyesület ALAPSZABÁLYA Györkönyi Pincehegyért Egyesület ALAPSZABÁLYA 1 I. Általános rendelkezés 1. Az egyesület neve: Györkönyi Pincehegyért Egyesület 2. Az egyesület székhelye: 7045 Györköny, Fı u. 494. 3. Az egyesület önkormányzati

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat

Szervezeti és Működési Szabályzat Szervezeti és Működési Szabályzat I. Általános rész 1.1. A Közalapítvány alapítása: A Közalapítványt Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése alapította a Polgári Törvénykönyv 74/A-74/F alapján, a 19/2001.

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T "Községi Szociális Otthont Létesítő" Alapítvány Adószáma:19221506-1-16 Egységes szerkezet Jászdózsa Község Önkormányzat képviselő-testülete az 1990. évi I. tv-el módosított Ptk. 74/A.. / 1/ bekezdése alapján

Részletesebben

Dr. Horváthné Farkas Ibolya, Kraft László, Móricz Ivánné a jelen alapító okirattal a Ptk. 74/A-F. -ban foglaltak szerint tartós közérdekű célra

Dr. Horváthné Farkas Ibolya, Kraft László, Móricz Ivánné a jelen alapító okirattal a Ptk. 74/A-F. -ban foglaltak szerint tartós közérdekű célra 1 RUMI RAJKI ISTVÁN ALAPÍVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA Dr. Horváthné Farkas Ibolya, Kraft László, Móricz Ivánné a jelen alapító okirattal a Ptk. 74/A-F. -ban foglaltak szerint tartós közérdekű célra ALAPÍTVÁNY

Részletesebben

ADRA VITIUM ESÉLYEGYENLİSÉG ALAPÍTVÁNY Alapító Okirata - Módosítás -

ADRA VITIUM ESÉLYEGYENLİSÉG ALAPÍTVÁNY Alapító Okirata - Módosítás - ADRA VITIUM ESÉLYEGYENLİSÉG ALAPÍTVÁNY Alapító Okirata - Módosítás - A jelen Alapító Okirat III. pontjában meghatározott alapító a Polgári Törvénykönyvrıl szóló 1959. évi IV. törvény / Ptk. /, valamint

Részletesebben

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés Alapító Okirat 1. címe: Az alapító neve, címe dr. Herczeg Sándorné dr. Xantus László 2. Az alapítvány neve: Békésy Alapítvány 3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

Részletesebben

Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány. Szervezeti és Működési Szabályzat. Jelen szabályzat az 2014.05.29-től érvényes

Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány. Szervezeti és Működési Szabályzat. Jelen szabályzat az 2014.05.29-től érvényes Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzat Jelen szabályzat az 2014.05.29-től érvényes I. rész Szervezet neve: Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány Székhelye: 1061 Budapest,

Részletesebben

A Munkácsy-trilógiáért Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA. I. Általános rendelkezések

A Munkácsy-trilógiáért Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA. I. Általános rendelkezések A Munkácsy-trilógiáért Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlése, valamint Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése, mint alapítók úgy határoznak, hogy a

Részletesebben

K Ö Z A L A P Í T V Á N Y T

K Ö Z A L A P Í T V Á N Y T Komárom-Esztergom Megye Közoktatásáért Közalapítvány Alapító Okirata (2008. június 26-án módosított és a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg) Komárom-Esztergom Megye Közgyőlése a 44/1997.

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT KÖZALAPÍTVÁNY

ALAPÍTÓ OKIRAT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRAT Gödöllő Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv. alapján, határozatlan időre a törvényben előírt követelményeknek is megfelelő KÖZALAPÍTVÁNY

Részletesebben

Alapító okirat. Az alapító: Juhászné Balasi Franciska, 6000 Kecskemét, Rezeda u. 22. szám alatti lakos (továbbiakban: Alapító)

Alapító okirat. Az alapító: Juhászné Balasi Franciska, 6000 Kecskemét, Rezeda u. 22. szám alatti lakos (továbbiakban: Alapító) Alapító okirat amely abból a célból készült, hogy az 1) pontban megjelölt alapító, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény, valamint a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény

Részletesebben

A HORGONY Pszichiátriai Betegekért" Kiemelten Közhasznú Alapítvány. alapító okiratának a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege

A HORGONY Pszichiátriai Betegekért Kiemelten Közhasznú Alapítvány. alapító okiratának a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege A HORGONY Pszichiátriai Betegekért" Kiemelten Közhasznú Alapítvány alapító okiratának a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege Az alapító okirat abból a célból készült, hogy az 1. pontban

Részletesebben

Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány

Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány Módosított Alapító Okirata Amely abból a célból készült, hogy az I. pontban megjelölt alapítók az 1959. évi IV. törvény, a Polgári törvénykönyv

Részletesebben

alapító okirat (egységes szerkezetben)

alapító okirat (egységes szerkezetben) 1.) Az alapítvány neve és székhelye: TÁMOGATÁSI KÖZALAPÍTVÁNY alapító okirat (egységes szerkezetben) 1.1 Az alapítvány neve: Támogatási Közalapítvány 1.2 Az alapítvány székhelye: Pécs Megyei Jogú Város

Részletesebben

Alapító okirat. A Marcali Városi Önkormányzat (8700 Marcali, Rákóczi u. 11.) mint alapító közalapítványt hoz létre az alábbiak szerint.

Alapító okirat. A Marcali Városi Önkormányzat (8700 Marcali, Rákóczi u. 11.) mint alapító közalapítványt hoz létre az alábbiak szerint. Alapító okirat A Marcali Városi Önkormányzat (8700 Marcali, Rákóczi u. 11.) mint alapító közalapítványt hoz létre az alábbiak szerint. 1./ A Közalapítvány neve: Családokért Közalapítvány 2./ A Közalapítvány

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT MARTONYI FEJLŐDÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY

ALAPÍTÓ OKIRAT MARTONYI FEJLŐDÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRAT MARTONYI FEJLŐDÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY Az Alapító Okirat kelte: 2009. december 21. Egységes szerkezetbe foglalás időpontja: 2010. március 12. 1 ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRAT amely abból a célból készült,

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRATA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ALAPÍTÓ OKIRATA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A NAPRA-forgó Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1. Győr-Moson-Sopron Megye Önkormányzatának Közgyűlése (a továbbiakban: Alapító) a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. (a módosítással egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT. (a módosítással egységes szerkezetben) ALAPÍTÓ OKIRAT (a módosítással egységes szerkezetben) amely abból a célból készült, hogy az 1. pontban megjelölt alapítók a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv. 74/A. - 74/F. -ai és a közhasznú

Részletesebben

3.2 Az oktatás, tájékoztatás eszközrendszerének felhasználásával bemutatni:

3.2 Az oktatás, tájékoztatás eszközrendszerének felhasználásával bemutatni: A L A P Í T Ó O K I R A T A Honvédségi Dolgozók Szakszervezete (székhely: 1134 Budapest, Lehel út 41.) (továbbiakban HODOSZ, mint alapító) által létrehozott, HODOSZ Európáért Alapítvány egységes szerkezetbe

Részletesebben

Kapolcs Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány

Kapolcs Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány Kapolcs Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRAT A 2011. július 18-i módosítással egységes szerkezetbe foglalva. Az alapító okirat módosítását a Kapolcs-Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány

Részletesebben

AZ UWC MAGYARORSZÁGI EGYESÜLETE. Egységes szerkezetbe foglalt, módosított A L A P S Z A B Á L Y A

AZ UWC MAGYARORSZÁGI EGYESÜLETE. Egységes szerkezetbe foglalt, módosított A L A P S Z A B Á L Y A AZ UWC MAGYARORSZÁGI EGYESÜLETE Egységes szerkezetbe foglalt, módosított A L A P S Z A B Á L Y A amelyet a 2010 október 1. napján megtartott Közgyőlés hagyott jóvá, és amely az idıközben bekövetkezett

Részletesebben

Biztonságos Városunkért Közalapítvány Alapító Okirata

Biztonságos Városunkért Közalapítvány Alapító Okirata Biztonságos Városunkért Közalapítvány Alapító Okirata Szentendre Város Önkormányzat Képvisel-testületének 126/1999. (IX.14.) Kt. sz. határozata alapján Szentendre Város Önkormányzat Képvisel-testülete

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZAT-OT

SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZAT-OT Szeged Megyei Jogú Város Idısügyi Tanácsa (továbbiakban: IT) figyelemmel a létrehozása óta eltelt idı tapasztalataira, a korábbi és 2003-ban elfogadott Szervezeti és Mőködési Szabályzatát visszavonja és

Részletesebben

ELTE TTK Hallgatói Alapítvány

ELTE TTK Hallgatói Alapítvány ELTE TTK Hallgatói Alapítvány 1990. november 20-án kelt Alapító Okirata egységes szerkezetben a 2013. március 12-én és április 15-én kelt módosításokkal. Az alapítók jelen okirattal a Polgári Törvénykönyv

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében A Közhasznú Alapítvány alapítója a Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet általános jogutódjaként az Ajkai Szakképző Iskola és Kollégium a közhasznú jogállás megszerzése érdekében

Részletesebben

Budaörsi Passió Egyesület A L A P S Z A B Á L Y

Budaörsi Passió Egyesület A L A P S Z A B Á L Y 1 Budaörsi Passió Egyesület A L A P S Z A B Á L Y Az alapító személyek az 1989. évi II. törvény alapján, néhai Bató Géza Budaörsi Passió címő szerzıi alkotását alapul véve, a mő felhasználására kötött

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T A L A P Í T Ó O K I R A T Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Baranya Megyei Önkormányzat, mint alapítók, a Polgári Törvénykönyvről szóló, módosított 1959. évi IV. törvény 74/A-G -ai, a muzeális

Részletesebben

MAZSIHISZ Szeretetkórházért Közhasznú Alapítvány alapító okirata

MAZSIHISZ Szeretetkórházért Közhasznú Alapítvány alapító okirata MAZSIHISZ Szeretetkórházért Közhasznú Alapítvány alapító okirata Alapító okirat, melynek alapján Flór Ferenc alapító, a Zsidó Szeretetkórház támogatására jogi személyiséggel rendelkezı közhasznú alapítvány

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. Egységes szerkezetbe foglalása. Az Egyesület címere:

ALAPSZABÁLY. Egységes szerkezetbe foglalása. Az Egyesület címere: Nytsz.: 1/2014 1 EGED FUTÓ KLUB ALAPSZABÁLY Egységes szerkezetbe foglalása Az Eged Futó Klub a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény, az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint

Részletesebben

Az alapítvány céljához és feladatához hozzátartozik fenti célok érdekében a helyi, országos és nemzetközi kapcsolatrendszer kialakítása.

Az alapítvány céljához és feladatához hozzátartozik fenti célok érdekében a helyi, országos és nemzetközi kapcsolatrendszer kialakítása. ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA PREAMBULUM Alulírott Alapító a Ptk. 74/A-F. -ai, valamint a közhasznú szervezetekrıl szóló 1997. évi CLVI. törvény alapján az alábbi Alapítvány létrehozását határoztam el. 1)

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T A L A P Í T Ó O K I R A T Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata mint alapító (a továbbiakban: Alapító) a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 74/A. -a alapján jogi személyiséggel rendelkező,

Részletesebben

A VASÚTI ERŐSÁRAMÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

A VASÚTI ERŐSÁRAMÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA A VASÚTI ERŐSÁRAMÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA Az Alapítvány i: 1. Csapó Imre 2. Földházi Pál 3. Füle Antal 4. Lipka József 5. Siliga Ervin 6. Takács Imre 7. Tóth Kálmán Az Alapítók az általuk vállalt kötelezettségnek

Részletesebben

Közalapítvány Szentpéterúr Község Jövőjéért ALAPITÓ OKIRATA

Közalapítvány Szentpéterúr Község Jövőjéért ALAPITÓ OKIRATA Közalapítvány Szentpéterúr Község Jövőjéért ALAPITÓ OKIRATA (Az 1997. január 23.-án, 2006. január 19.-én, 2006. február 6.-án, 2006. február 15.-én, 2006. április 19.-én, 2006. május 31.- én elfogadott

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T (a változásokkal egységes szerkezetbe foglalt)

A L A P Í T Ó O K I R A T (a változásokkal egységes szerkezetbe foglalt) A L A P Í T Ó O K I R A T (a változásokkal egységes szerkezetbe foglalt) az Alapító a Polgári törvénykönyvrıl szóló 1959. évi IV. törvény 74/A. -a alapján tartós közérdekő cél megvalósítására az alábbiakban

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. (a módosításokkal egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT. (a módosításokkal egységes szerkezetben) ALAPÍTÓ OKIRAT (a módosításokkal egységes szerkezetben) amely abból a célból készült, hogy az 1.) pontban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv 74/A-74/G. -ai alapján tartós közérdekű célra jogi személyként

Részletesebben

A Gyerekesély Közhasznú Egyesület alapszabálya. 1. A szervezet neve: Gyerekesély Egyesület - Chances for Children Association

A Gyerekesély Közhasznú Egyesület alapszabálya. 1. A szervezet neve: Gyerekesély Egyesület - Chances for Children Association A Gyerekesély Közhasznú Egyesület alapszabálya I. Általános rendelkezések 1. A szervezet neve: Gyerekesély Egyesület - Chances for Children Association 2. A szervezet nevének rövidítése: GYERE (CCA) 3.

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. 2. Közalapítvány neve: Kenderesi Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány

ALAPÍTÓ OKIRAT. 2. Közalapítvány neve: Kenderesi Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRAT Kenderes Város Önkormányzata 234/1998.(XI.26.) számú határozatával elhatározta, hogy a módosított 1959. évi IV. tv. 74/G. -ában foglaltakra, valamint a helyi önkormányzatokról szóló 1990.

Részletesebben

Alapító okirat. A Pusztasomorja Templomáért Alapítvány. Alapító Okiratának a 2015...-ei módosításával egységes. szerkezetbe foglalt hatályos szövege

Alapító okirat. A Pusztasomorja Templomáért Alapítvány. Alapító Okiratának a 2015...-ei módosításával egységes. szerkezetbe foglalt hatályos szövege Alapító okirat A Pusztasomorja Templomáért Alapítvány Alapító Okiratának a 2015....-ei módosításával egységes szerkezetbe foglalt hatályos szövege Nyilvántartási száma: 08-01-0000302 1 Az 1./ pontban megjelölt

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Polgári Törvénykönyvről szóló többször módosított 1959. évi IV. törvény (továbbiakban: Ptk.) 74/G. -a alapján határozatlan időre

Részletesebben

Az értelmi fogyatékosok fejlesztéséért

Az értelmi fogyatékosok fejlesztéséért Az értelmi fogyatékosok fejlesztéséért KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY A L A P Í T Ó O K I R A T A (a 2009. március 30-i módosításokkal egységes szerkezetben) Készült: Gyırött, 2009. március 30. Készítette és ellenjegyezte:

Részletesebben

SÁSD KUL TÚRÁJÁÉRT KÖZALAPÍTVÁNY módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

SÁSD KUL TÚRÁJÁÉRT KÖZALAPÍTVÁNY módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA SÁSD KUL TÚRÁJÁÉRT KÖZALAPÍTVÁNY módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA Sásd Város Önkormányzat Képviselő-testülete, mint Alapító ezen Alapító Okirattal, a Magyar Köztársaság Polgári

Részletesebben

Alapító okirat. I. Az alapítvány és alapítója. 1.2. Az alapítvány székhelye: 3155 Mátramindszent, Vasút út 10.

Alapító okirat. I. Az alapítvány és alapítója. 1.2. Az alapítvány székhelye: 3155 Mátramindszent, Vasút út 10. Alapító okirat Alulírott alapítványtevő /Alapító/ az általa határozatlan időre létesített Alapítványt az alábbiak szerint módosítja és foglalja egységes szerkezetbe: I. Az alapítvány és alapítója 1.1.

Részletesebben

A TAMÁSI GIMNÁZIUMÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

A TAMÁSI GIMNÁZIUMÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA A TAMÁSI GIMNÁZIUMÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan) A Tamási Város Önkormányzatának Képvisel -testülete /a továbbiakban: Alapító/ a Polgári Törvénykönyv

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg (A módosítás dılt betővel szedett szövegrész)

A L A P Í T Ó O K I R A T módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg (A módosítás dılt betővel szedett szövegrész) A L A P Í T Ó O K I R A T módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg (A módosítás dılt betővel szedett szövegrész) Tóth Lajos alapító a múzeumügy melletti egész életét végig kísérı elkötelezettsége,

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapítvány a dányi Iskolásokért létesítéséről. A Széchenyi István Általános Iskola dányi iskolásokért alapítványt hoz létre.

MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapítvány a dányi Iskolásokért létesítéséről. A Széchenyi István Általános Iskola dányi iskolásokért alapítványt hoz létre. MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapítvány a dányi Iskolásokért létesítéséről A 2008. január 03-i keltű alapító okiratot a következőképpen módosítom. A módosítás dőlt betűvel. A Széchenyi István Általános Iskola

Részletesebben

b.)az idegen nyelv tanulásának elısegítése: az idegen nyelv tanulásának elısegítése érdekében korszerő eszközök beszerzése.

b.)az idegen nyelv tanulásának elısegítése: az idegen nyelv tanulásának elısegítése érdekében korszerő eszközök beszerzése. ALAPÍTÓ OKIRAT Andocs Községi Önkormányzat az 1959.év IV. törvény, a Polgári Törvénykönyv 74/6.-ban foglaltak alapján Andocs Községben az Andocsi Iskoláért önálló jogi személyiséggel bíró Közalapítvány

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT - egységes szerkezetben a február 22. napján, a december 13-án és a 2011.

ALAPÍTÓ OKIRAT - egységes szerkezetben a február 22. napján, a december 13-án és a 2011. ALAPÍTÓ OKIRAT - egységes szerkezetben a 2007. február 22. napján, a 2007. december 13-án és a 2011. augusztus 25.napján kelt módosításokkal - ` Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testülete (2536

Részletesebben

ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRAT (tervezet)

ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRAT (tervezet) ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRAT (tervezet) amely abból a célból készült, hogy az 1.1. pontban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv (2013. évi V. törvény ) 74/A-74/F. -ai alapján, valamint az egyesülési jogról,

Részletesebben

ZSEBOROSZLÁN VAS MEGYEI KORASZÜLÖTTEKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

ZSEBOROSZLÁN VAS MEGYEI KORASZÜLÖTTEKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA ZSEBOROSZLÁN VAS MEGYEI KORASZÜLÖTTEKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA 1. Az alapító természetes személy adatai Kovácsné Molnár Henriett Mária Kovács Árpád Péter Kaczmarski Szilvia Kaczmarski Balázs

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (3. sz. módosítással egységes szerkezetben, a 3. sz. módosítás dőlt betűvel szedve Hatályos: 2014. április 1-től)

ALAPÍTÓ OKIRAT (3. sz. módosítással egységes szerkezetben, a 3. sz. módosítás dőlt betűvel szedve Hatályos: 2014. április 1-től) ALAPÍTÓ OKIRAT (3. sz. módosítással egységes szerkezetben, a 3. sz. módosítás dőlt betűvel szedve Hatályos: 2014. április 1-től) Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselőtestülete (cím: Kerekegyháza, Fő

Részletesebben

A szerv által alapított közalapítványok

A szerv által alapított közalapítványok 1.4. Közalapítványok A szerv által alapított közalapítványok Közalapítvány neve, 12 Mélykút Közmővelıdéséért Közalapítvány Székhelye 6449 Mélykút, Petıfi tér 1. Tornai Edit kuratóriumi elnök Bolvári János

Részletesebben

Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/1997. (VI. 25.) Ör. sz. rendelete

Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/1997. (VI. 25.) Ör. sz. rendelete Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/1997. (VI. 25.) Ör. sz. rendelete M á t r a m i n d s z e n t é r t K ö z a l a p í t v á n y A l a p í t ó O k i r a t a (egységes szerkezetben)

Részletesebben

Öttevény Községért Közalapítvány. Alapító Okiratának módosítása

Öttevény Községért Közalapítvány. Alapító Okiratának módosítása Öttevény Községért Közalapítvány Alapító Okiratának módosítása 1. Az alapító okirat preambuluma a következő bekezdéssel egészül ki: A létrehozott közalapítvány a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi

Részletesebben