EÖTVÖS LÓRÁND TUDOMÁNYEGYETEM TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR SZOCIOLÓGIAI DOKTORI ISKOLA

Átírás

1 EÖTVÖS LÓRÁND TUDOMÁNYEGYETEM TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR SZOCIOLÓGIAI DOKTORI ISKOLA Szoboszlai Katalin: Nık fedél nélkül utak a hajléktalanságba egyetlen egy férfi sem kell nekem lakásképpen. Ph.D. Disszertáció Témavezetı: Ferge Zsuzsa akadémikus, professzor emeritus

2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 Bevezetés... 3 I. Elméletek és fogalmak... 6 I.1. Hatalom az emberi kapcsolatokban Hajléktalanok a társadalom peremén, decivilizációs problémák... 9 I.3. Hajléktalanság fogalom és tipológia definíciós problémák II. A hajléktalanság szociológiai jellegzetességei Magyarországon II.1. Lakástalanok, csövesek hajléktalanságának jellemzıi a rendszerváltás elıtt II. 2. Kik a hajléktalanok? A hajléktalanság szociális, egészségügyi, mentális tényezıi II. 3. Számok tükrében a fedél nélküliekrıl és hajléktalan szállókon lakókról II. 4. Intézményi férıhelyek, ellátások szervezése II. 5. A nık hajléktalanságának vizsgálata itthon és az Európai Unió országaiban III. Kutatásmódszertan III. 1. A kutatás hipotézise III. 2. A kutatási módszerei, tapasztalatai IV. Demográfiai adatok és életmódjellemzık a vizsgált csoportnál IV. 1. Adalékok a fedél nélküli nık társadalmi helyzetéhez IV. 2. Az életmód jellegzetességei V. Hajléktalanság az életútban V. 1. Pszichoszociális fejlıdés szakaszai az életútban V.2. Válsághelyzetek az életútban és hajléktalanság V.3. Életút-elemzés hajléktalanoknál V Gyermekkori fordulópontok, változások a hajléktalan nık életútjában V Kamaszkori válságok és a felnıtté válás jellemzıi V Családi együttélés kialakulása és problémái felnıtt korban V. 4. Hajléktalanságot kiváltó jellegzetes életesemények az életútban VI. Hajléktalanutak és a nık történetei VI. 1. A hajléktalanút-térképrıl VI.2. Hajléktalanutak elemzése VI.2.1. Állami gondozásból hajléktalanságba VI.2.2. Családtag bántalmazta VI.2.3. Hozzátartozói kapcsolatban kialakult válsághelyzet VI.2.4. Veszteség-élmény, mint pszichés krízishelyzet VI.2.5. Munkanélküliség, mint szociális krízishelyzet VI.2.6. A nı szenvedélybetegsége VI.2.7. Lakásmaffia áldozata VI.4. A hajléktalanság folyamata és okai nıknél Konklúzió, összegzés Irodalomjegyzék

3 Bevezetés A doktori értekezés témája a hajléktalanság jellemzıinek megismerése a nık történetein keresztül. Hajléktalanságról az elmúlt két évtizedben számos, a jelenséget több dimenzióban értelmezı munka született hazánkban, azonban a fedél nélküli helyzet makrotársadalmi tényezıin túlmutató, a mikroközösségben rejlı, mélyebb okokat és folyamatokat feltáró munka hiányzik a területen. Hajléktalanság, otthontalanság, fedél nélküliség a témában jellemzı kifejezések, mely frazeológia a homeless helyzet megnevezésére egyformán igénybe vehetı. Nem szabad elfelejteni azonban, hogy az elıbb említett kifejezések körülírt lakhatási kategóriákat is jelölnek, amelyeket a lakásnélküli csoportok meghatározásához alakítottak ki a szakterület kutatói és elemzıi. Ebben a felfogásban a hajléktalanság, mint általános kategória jelentkezik, és további kategóriák jelölik a biztonságos lakhatási formából való kicsúszás egyes fokozatait, valamint a szálláshelyek jellemzıit. Hajléktalanságról, mint társadalmi problémáról a jelenkorban kétévtizednyi szakmai tapasztalat győlt össze hazánkban, melyhez kapcsolódó kutatások és gyakorlatok a jelenség kialakulásának társadalmi strukturális és individuális okaira, a hajléktalanok kilátástalannak tőnı helyzetére, a szociális munkások sokszor ember feletti munkájára mutatnak rá olyan helyzetekben, ahol az emberhez méltó élet feltételei elégtelenek, és ahol a peremhelyzetben lévı személyek kiilleszkedése a közösségbıl szinte megfordíthatatlan a jelenkor társadalmi - gazdasági viszonyai között. Dolgozatomban a fedél nélküli nık helyzetének vizsgálatát és elemzését helyezem a középpontba. A hétköznapi életben találkozunk velük közterületen vagy hajléktalan szálláshelyen, azonban úgy vélem, akiket látunk, az a kisebb hányad, többen élnek a hajléktalanság veszélyzónájában és titkolják bizonytalan lakhatási helyzeteiket, mozgásban vannak az átmeneti lakhatási formák (pl. albérlet, szükséglakás) és a hajlék nélküli szituáció között. Mezei György hívta fel a figyelmet azok csoportjára, akik olykor lakhatásban, majd fedél nélküli szituációban menhelyen, utcai szálláshelyen találhatók, és akiknek maradt annyi erıforrásuk, hogy idınként visszatérjenek a polgári világba. (Mezei, 1998.). İhozzájuk a szociálpolitika primer szolgáltatásai nehezen jutnak el, ezért a megelızés vagy nem éri el ıket vagy hatástalan marad a lakásban élés megtartásához. 3

4 A hajléktalanság veszély zónájában élık egy másik csoportjánál a normális élet látszatának fenntartásában a vérszerinti hozzátartozók különösen a gyerekek elvesztésétıl való aggodalom áll. Családok hajléktalansága esetén a nukleáris család fennmaradása bizonytalan, a gyerekeket veszélyeztetı környezeti tényezık miatt. Az un. családos hajléktalanságról mégannyi szociológiai információ sem áll rendelkezésre, mint a család nélküliekrıl. 1 Családok otthontalanságáról adatok a szolgáltatási területeken adódnak, amelyek tudományos feldolgozása még várat magára. Dolgozatomban az utcák és a menedékhelyek lakóira irányítom a figyelmet. Közülük is azokra a nıkre, akik közterületen vagy melegedıben töltik a nappalokat, és akiknek az utca vagy a menedékhely a szálláshelyük. A nık hajléktalanságáról hazai empirikus kutatásokból keveset tudunk. A témaorientált kutatások középpontjában általában a hajléktalanság természetének és a hajléktalanellátás mőködésének megismerése áll, és hiányoznak a valódi mélyfúrások. Nık és férfiak hajléktalanságának jellemzıit a 2008-ban publikált F3 kutatásban külön elemezték, ahol néhány jellegzetes eltérés kimutatható a hajléktalan-karrierben, azonban ezek az adatok nem teszik világossá a hajléktalansághoz vezetı utakat és okokat a nık esetében. 2 Saját kutatásomban elsıdlegesen kvalitatív vizsgálati módszereket alkalmazok, amelyek lehetıséget adnak a személyes életutak megismerésére, és segítenek rávilágítani a nık sajátos helyzetére a hajléktalanná válásban és a hajléktalan életmódban. A hajléktalansághoz vezetı okok egyfelıl a társadalmi gazdasági viszonyok között strukturális eredetőek (pl. alacsony fokú iskolázottság, munkanélküliség, lakáshiány), másfelıl a nukleáris család köré épülnek (pl. válás, a jövedelem hiánya vagy a megélhetést veszélyeztetı mértéke). A nık hajléktalanságának vizsgálatával célom a mikrotársadalmi tényezık mélyebb megismerése, az okok közötti összefüggések megértése, a hajléktalanná válás folyamatának feltérképezése a fedél nélküli helyzethez vezetı utak elemzésével, valamint megtalálni azokat a veszélyeztetı tényezıket, amelyek jelentısen hozzájárulnak a lakhatás elvesztéséhez a nıknél. 1 Elbert Márta Utcaképes c. filmje (2002) eredeti módon mutatja be a családos hajléktalanság jelenlétét a társadalomban, az ezredforduló elsı éveiben. A film egyben tényfeltáró dokumentum a fedél nélküli helyzet megértéséhez. 2 A 2008-ban felvett Február 3 azaz F3 kutatás nemekre vonatkozó adataiból a II. fejezetben írok összefoglalást. 4

5 Felfogásomban a hajléktalanság makro-és mikrotársadalmi szinten értelmezhetı probléma, és összefüggésbe hozható azokkal a közösségi rendszerekben zajló folyamatokkal, amelyek a társadalmi struktúrában és hierarchiákban az egyéneket vagy csoportokat kiszolgáltatott helyzetüknél fogva károsan érintik. Hajléktalanság témában született hazai kutatások és tanulmányok fıképp a hajléktalanság makrotársadalmi szintő hátterével foglalkoztak az elmúlt két évtizedben. A kutatásokból legismertebbek a hajléktalanok összetételét, csoportjait, demográfiai és szociális jellemzıit, kapcsolat hálóját, egészségügyi helyzetét, a szociális ellátások mőködését tárgyaló írások és kutatási eredmények. 3 Hajléktalanságról beszélni sok esetben egyet jelent azzal, hogy egyszerre beszélünk férfiak és nık hajléktalanságáról. Kutatásomat február - márciusban végeztem el, és elıtte itthon nem találtam arra vonatkozó vizsgálatokat, jelentéseket, tanulmányokat, amelyekben nemekre jellemzı elemzéseket közöltek. Vizsgálatommal és az eredmények feldolgozásával ezt a hiányosságot szeretném pótolni. Az elsı fejezetben elméleti és fogalmi keretek kijelölésére kerül sor. A második fejezetben összegzem a hajléktalanság hazai sajátosságait feltáró kutatásokat, ahol kitérek a nıkre vonatkozó adatok elemzésére, és ebben a részben bemutatásra kerül egy 2005-ben felvett angliai kutatás, ahol a hajléktalanutak feltérképezésével a hajléktalanság kialakulásának folyamat jellegére és összetettségére világítanak rá. Ez a kutatás a kiindulópontja saját vizsgálatomnak. A harmadik fejezetben a kutatás hipotézisei és módszerei kerülnek ismertetésre, majd a negyedik fejezetben a vizsgált csoportra vonatkozó kvantitatív kutatási adatokat elemzem. Az ötödik és hatodik fejezetben részletesen bemutatom és elemzem a hajléktalanutakat, ahol fellehetık azok a válsághelyzetek és rizikótényezık, amelyek elıidézték a fedél nélküli szituációt. A dolgozat utolsó részében ismertetem a fıbb eredményeket. 3 A hajléktalan-kutatások területeit és eredményeit a II. fejezet tartalmazza. 5

6 I. Elméletek és fogalmak A fejezet elsı részében a fejezetben hatalom elméletekkel igyekszem alátámasztani azt a tézist, miszerint a nık társadalmi kirekesztıdésében és hajléktalanságában az egyenlıtlen viszonyokon alapuló kapcsolatoknak jelentısége van. Itt tárgyalom a hatalom elméletek közül azokat, amelyek rámutatnak a nemi különbségek egyenlıtlenséggé alakulására, ami más összetevıkkel együtt, a kirekesztıdés folyamatának tényezıjévé válik a nık esetében. Hajléktalanság egyet jelent a megfosztottsággal, kiszolgáltatottsággal és nélkülözéssel, és az odavezetı úton a társas kapcsolatokban mőködı hatalomnak jelentısége van. Comte filozófiája, Bourdieu férfiuralom teóriája és Foucault-nak a hatalomról vallott elmélete alátámasztja a nık alávetett helyzetét a férfiakkal való viszonyban. Férfi nı kapcsolatában, hagyományos értelemben a férfiak irányítják a kapcsolatot, és ez a függıségi helyzet a nıket kiszolgáltatottá teszi a férfiak akaratának és eszközeinek. Hajléktalanságban élı nıknél a tradicionális felfogás jellemzı a férfi nı kapcsolatról, és az látszik kirajzolódni, hogy a posztmodern kor változásai mintha nem érintették volna meg ezeknek a nıknek a férfiakról, nemi szereprıl és viselkedésrıl kialakított felfogását. A második részben az elméletek mellett tisztázom a hajléktalanság alapfogalmait. Jelenleg hazánkban a hajléktalanságról több definíció létezik egymás mellett. Ezeket a meghatározásokat kategóriákba rendeztem, amelyek segítenek rávilágítani a hajléktalanság összetett tartalmára. I.1. Hatalom az emberi kapcsolatokban Comte szerint a társadalmi egység a családon keresztül valósul meg, ahol a nık alárendelt helyzetének fenntartása szükségszerő, mert a nı gyermeki állapotban van, kevésbé alkalmas a szellemi munkára és a család irányítására, erkölcsileg és fizikailag érzékenyebb, de elırébb jár a szociabilitás területén, mint a férfi. A modern kor hajnalán a pozitivizmus képviselıje szerint a nık gyámolításra szorulnak, amit a férfi irányítása és oltalma alatt kapnak meg. Míg a gyerekeknek szüleik felé, addig a nıknek férjük felé tiszteletet kellett mutatniuk, amit a családi és társadalmi élet minden területén megköveteltek tılük. (Comte, 1979.) 6

7 Ez a felfogás azokban a társadalmakban és társadalmi csoportokban maradt fenn, ahová a nıi emancipáció nem jutott el vagy kevés csurgott le belıle. Így a posztmodern társadalomban a hagyományos értékrendet képviselı családokban Comte filozófiájának lenyomata a jelenkorban is megtalálható, mint a viszonyokat meghatározó nézet és gyakorlat. Pierre Bourdieu rámutat arra, hogy a férfirendben a társadalmi berendezkedés a férfiuralomnak kedvez, és a társadalmat mőködtetı gépezet ennek megerısítésén dolgozik. A munka szexuális jellegő felosztása kijelöli a tevékenységeket és eszközöket a férfiaknál és a nıknél. A férfiak otthonon kívül dolgoznak szemben a nıkkel, akik családhoz tartozó feladatokat végeznek, különösen a gyermeknevelés és a férjek kiszolgálása tartozik szerepkörükbe, amihez tartozó hatáskörökkel és eszközökkel rendelkeznek. Ezekben a társadalmakban a nı negatív entitásnak számít, és a szocializáció arra irányul, hogy korlátokat szabjon a nıknek, és engedelmességre nevelje ıket. Az uralomban a hatalom érvényesüléséhez szükségszerő az alárendeltek közremőködése. A nık emlékezetébe évszázadok alatt ivódtak be a viselkedés szabályai, generációk mintája mutatta meg nekik, hogyan tiszteljék, csodálják és szeressék a férfiakat. (Bourdieu, 2000.) Azokban a társadalmakban, ahol a társadalmi fejlıdés jogokat, a tanulással új munkaterületet és hatáskör átrendezıdést hozott a nıknek, ott a férfiuralom erıszakos eszközei a munka és családi kapcsolatokban realizálódtak. A hatalom Foucault szerint nem csupán a kormányzat vagy az állam szinonimája, hanem az emberek közötti viszonyokban is mőködik, és kifejti hatását. Ebben a felfogásban hatalmi viszonyok alakulnak ki a családban, férfi és nı kapcsolatában éppúgy, mint például az iskolában a tanár és diák viszonyában és még lehetne folytatni a sort a kapcsolatok egyenlıtlenségét kifejezı helyzetekkel. Általában a hatalom - Foucault-i értelemben legfıbb funkciói a felügyelet és az ellenırzés, és a hatalom gyakorlásakor az uralmat képviselı olyan technikákat alkalmaz, amelyekkel az egyének szokásai, viselkedése, magatartása, képességei ellenırizhetıvé válnak. A makroszinten mőködı hatalom technikái az emberi viszonyokban is funkcionálnak, biztosítva a hatalom céljának, érdekének elérését. Mint ahogyan Foucault is megjegyzi, a hatalom az emberi viszonyokban nem feltétlenül szolgál negatív törekvéseket akkor, ha ezzel az emberek hasznos célokat valósíthatnak meg, és a hatalom eszközei elısegítik fejlıdésüket, feladataik elvégzését. (Foucault, 2000.) 7

8 Az elmúlt évszázadban jelentıs változáson ment keresztül a hatalmi technikák alkalmazása. A társadalomban ezek a technikák fıként a megkülönböztetés és hierarchizálás eszközei. (Foucault, 1996.) A társadalmi rendet fenntartó hatalom technikái megváltoztak, a háborúban kiélezıdı fizikai erıszak fokozatosan átalakult, helyét a szimbolikus erıszak vette át, ahol a hatalom részérıl a cselekvések kikényszerítésének új módszerei jelentek meg. Makroszinten a demokratikus állam biztosítja az állampolgárok védelmét a közvetlen fizikai erıszakkal szemben, és garantálja alapvetı jogaikat, biztonságukat az ország területén. A hatalom alkotmányos jogokkal és a jogok érvényesítésének eszközeivel, az állampolgárok kötelezettségeinek teljesítését szolgáló társadalmi normákkal, újraosztható forrásokkal gyakorol nyomást az állam érdekeinek érvényre juttatásában (pl. szabadság jogok, adózás, gyerekszám növelése, családvédelem, stb.) Foucault szerint a társadalom szintjén mőködı hatalmi technikákat a legkülönfélébb intézmények, így a család is hasznosítja. A mikroközösség szintjén a szimbolikus erıszak mellett a fizikai erıszak intézménye is tovább él. A család egy veszélyes üzem fogalmazott Somlai Péter egyik írásában. (Somlai, 2006) A családon belül mőködı hatalom-technikák kihatnak a családtagok együttélésére, a kapcsolatok minıségére, a fizikai és mentális egészségre. A családon belüli hatalmi viszonyok szerepekben öltenek testet, olyan szerepekben, ahol az egyik személy neménél, életkoránál vagy vérszerinti köteléktıl fogva jogot formál az uralomra a család többi tagja felett. Ismeretes, hogy a család mőködése a kívülállók elıl elzárt területen zajlik, ahol a játéktér a családhoz tartozók számára van nyitva, és külsı személyek csak engedéllyel kaphatnak oda bebocsátást. Ami a családban történik, arról az együtt élı családtagokon és bizalmas barátokon kívül mások nem tudnak, ezért a hatalom technikái rejtve maradnak a külsı szemek és fülek elıl. Milyen módon fejezi ki hatalmát, a tekintélyt képviselı családtag? Gondoskodó, segítı vagy kikényszerítı eszközöket használ? A feltétlen engedelmességet kikényszerítı hatalom technikái lehetnek olyan durvák, hogy sértik az ember méltóságát, önbecsülését, és a megfélemlített ember teljesen kiszolgáltatottá válik az uralmat gyakorlónak. Ebben az értelmezésben az uralkodó személy dönt a mindennapok dolgairól, életrıl és halálról, miközben az alárendelt helyzetben lévı eltőri a hatalom kikényszerítı eszközeit, így gondolkodása, cselekvése, vagyona és végsı soron léte is az uralmat megtestesítı személytıl függ. 8

9 Az erıszakot elszenvedık sokszor tehetetlenek a bántalmazással szemben és olyan tüneteket jeleznek, amelyek a hatalommal való küzdelem kóros eredményei (pl. szociális izoláció, öngyilkossági késztetés, alkoholizmus, stb.). Mi lehet e tünetek következménye? Sok minden. Lehetséges hatásként számításba vehetjük a hajléktalanságot, mint alternatív megoldást az erıszaktól való megszabadulásra. Az esetek egy részében a hajléktalanság történetek mögött a családon belül elszenvedett uralom káros hatásai állnak, ezért a család mőködése és az emberi kapcsolatokban jelentkezı destruktív folyamatok magában rejtik a hajléktalanság reális veszélyét Hajléktalanok a társadalom peremén, decivilizációs problémák A társadalmi struktúrában roppant kevés tıkeforrással marginális helyzetben találjuk a hajléktalanokat. Bourdieu-i értelemben a gazdasági, kulturális és társadalmi tıke hiánya tetten érhetı a fedél nélküliek helyzetében. (Bourdieu 1998, Ferge 1997, 2000) A hajléktalanok gazdasági aktivitása igen csekély, tudásuk rendszerint alacsony fokú, ezért a javak megszerzéséhez szükséges anyagi tıke teljes vagy majdnem teljes hiánya jelentkezik a hajléktalanságban. A gazdasági és kulturális tıke mellett életükben a társadalmi tıke is fokozatosan szétfoszlik. A hajléktalanságban az erıforrások gyors csökkenésével számolhatunk, amibe beleértem a munkahely elvesztését, a munkához tartozó kapcsolatok eltőnését, a családi és baráti kötelékek erodálódását. Hajléktalanként hosszú a veszteséglista, és minden, ami korábban, mint erıforrás hozzátartozott az ember életéhez negatív elıjellel változik a hajléktalanságban. A hajléktalanok mellett ritkán látunk családi és baráti kapcsolathálót, helyette a társas kapcsolatról a sorstársak jelenléte árulkodik. (Albert - Dávid, 2001.) A tudás, a szakma jelentısége elvész számukra abban a küzdelemben, amit az élelemhez jutásért és biztonságos alvóhelyért folytatnak. A lakás, lakhatás elvesztése, az emberi kapcsolatok felbomlása és a tartós munkanélküliség együttes jelenléte az ember életében nagy sebességgel vezet a kirekesztıdéshez. 4 4 A problémák megértéséhez fıként N. Elias és Ferge Zsuzsa munkáit használtam fel, amikor az élethez, és benne a lakáshoz kapcsolódó civilizációs elemekrıl teszek említést a hajléktalansággal összefüggésben. (N. Elias, 1982; Ferge, 1999) 9

10 Lakásból, lakhatásból való tartós kívülmaradás felveti a jogok érvényesítésének képtelenségét, aminek következtében a megfosztottság súlya alatt, a számkivetett életében az emberi méltóság súlyos sérülése elkerülhetetlen. 5 Másik nézıpontból a hajléktalanság civilizáció ellen ható helyzet, ezért a közösség elhatárolódhat azoktól, akik nem képesek az elvárásoknak megfelelıen élni a társadalomban. A civilizáció a társadalmi együttélésrıl szól, arról, hogyan tudhatunk egymással és egymás mellett élni egy adott társadalomban határozza meg Ferge Zsuzsa a civilizáció értelmezését N. Eliasra utalva. (Ferge, 2005) Az együttélés szabályai évszázadok alatt épültek be a társadalom normarendszerébe és a családok életébe. A modern társadalom követelményeit generációk adták át egymásnak, ezek idıvel szokássá alakultak, és a kevésbé tehetıs társadalmi csoportok tagjai is igyekeztek ezeknek az elvárásoknak minimálisan - vagyoni helyzetükhöz mérten - megfelelni azért, hogy társadalmon belüliek és ne azon kívüliek legyenek. A hajléktalanok egy sor civilizációs normának nem képesek megfelelni pusztán a lakás, mint élettér elvesztésébıl adódóan. A lakásvesztı ember számára megszőnik a privát élet, aminek elsıdleges területe az otthon, és eltőnik a magánélethez tartozó szabadság. A hajléktalan ember többnyire közterületen, középületben éli a mindennapokat, ahol a túlélés jobbára a civil társadalom támogató vagy elutasító hozzáállásán és az állam gondoskodásának minıségén múlik. Az évszázadok alatt szokássá, normává alakult civilizációs elemek értéke megváltozik a hajléktalanságban. A magánélet szabadságát és biztonságát jelentı lakás elveszítésével, annak tartós hiányával megjelenı következmények ellentmondanak a társadalomban szokásos normáknak. A decivilizációs hatás talán a hajléktalanoknál a legkézenfekvıbb, hiszen a jelenkor társadalmában mindazok, akik fedél nélküliek, lemondani kényszerülnek a normák érvényesítésérıl. A depriváció ilyen fokán az egyén számára nincs privát hely a pihenésre, a társas kapcsolatokra, az ember nem tudja a tisztálkodást és a WC használatot folyóvízzel, intim körülmények között megvalósítani, és nem képes a táplálkozás, alvás emberi élethez méltó körülményeit kialakítani. (Ferge, 2000) Magánterület hiányában számukra a közterület az élettér, ahol a tisztálkodni, enni, aludni cselekvések a túlélésre mőködnek, és ahol a lakásban élı többség mond ítéletet felettük. Segíteni, eltőrni, elutasítani? Mindegyik attitőd mellé számos példát lehetne odatenni az állam és az állampolgárok felıl vizsgálva a kérdést. 5 A társadalmi kirekesztıdés elméletei részletesen megtalálhatók a következı szerzık munkáiban: Castle, R., 1993; Atkinson, T., 1998.; Ferge Zs., 2000, 2001.; Szalai J.,

11 A civilizáció jelenkori fokán emberi jogi és társadalmi kérdés, mi lesz a sorsa azoknak az embereknek, akik kirekesztıdnek a lakhatásból, és akiknek életében nincs személyes tér a magánélet alakításához? És vajon meddig tőrik el az állampolgárok azt a hiátust, miszerint a lakásban élni civilizációs normát az állam nem emelte be az alkotmányos alapjogok közé Magyarországon? I.3. Hajléktalanság fogalom és tipológia definíciós problémák Ebben az alfejezetben a hajléktalanság meghatározásával foglalkozom, és a hazai értelmezések mellett megjelenítem azokat a nemzetközi törekvéseket és definíciókat, amelyek az egységes szemlélet és fogalom használat irányába mutatnak Európában. 6 A hajléktalanságról szóló fogalom-meghatározás nem egységes hazánkban, mint arra a szociális törvénybıl idézett definíciók is rámutatnak. A hajléktalan megnevezés győjtınév és nem fejezi ki árnyaltan azokat a lakhatási szituációkat, amelyekbe beletartoznak a lakástulajdon nélküli emberek vagy a lakhatási kényszer hozta együttélések éppúgy, mint az intézményi lakhatás zsákutcás helyzetei, vagy amikor az egyének lakóhelye a közterület és életterük az utca. Angol nyelvterületen a homeless helyzet leírása és definiálása a lakhatásból történı kirekesztıdéssel összefüggésben tárgyalt társadalmi probléma. Magyarországon nem annyira letisztult a kép a hajléktalanság meghatározásában, mint például Nyugat- Európában. Magyarországon különféle megközelítési irányok léteznek a szakirodalomban, melyek szociológiai értelemben az egyén lakhatáshoz való viszonyát definiálják, vagy kapcsolathálózati megközelítésben értelmezik a hajléktalanságot, vagy jogi értelemben határozzák meg az otthon nélküli szituációkat az ellátások megszervezéséhez. 6 Ez a FEANTSA, mint az európai hajléktalanellátók ernyıszervezet által kidolgozott tipológia. 11

12 Az 1-3. táblázatokban foglalom össze a hazánkban ismert hajléktalansággal összefüggésben kialakult definíciókat a 20. századtól a 21. század elsı évtizedéig. 7 A definíciókat tartalmuk alapján három kategóriába soroltam, úgymint jogi, szociálpolitikai és nemzetközi és ezeket használom a hajléktalanság további meghatározásában és értelmezésében. Ezek a meghatározások szemléltetik a hajléktalanság megítélését az egyes történelmi korokban. 1. táblázat Hajléktalanság definíció I. jogi keret Korszak Definíció Értelmezés 1932 Hajléktalannak azt kell tekinteni, aki körülményeinél fogva képtelen arra, hogy magának és családjának lakást biztosítson [4780/1932. M.E. sz. rendelet 8 ] A jogszabály nem rendelkezik arról, hogy mi a lakás és mi nem, illetve minısíti az egyént azzal, hogy képtelen a lakás biztosítására önmaga és családja számára Hajléktalan a bejelentett lakóhellyel nem rendelkezı személy, kivéve azt, akinek lakóhelye a bejelentett hajléktalan szállás [Szociális törvény, évi III. tv. 4 (2)] 2. Hajléktalan az, aki éjszakáit közterületen vagy nem lakás céljára szolgáló helyiségben tölti. [Szociális törvény, évi III. tv. 4 (3)] A lakásnélküliekre terjedt ki. 1. Az intézményi szolgáltatás igénybevételéhez kapcsolható definíció, ami alapján azok jogosultak folyamodni a szolgáltatásért, akiknek nincs lakcíme vagy az a hajléktalan szállás. 2. Szociális szolgáltatások szervezésére alkalmazzák ezt a definíciót, vagyis azoknak az egyéneknek/csoportoknak mőködnek ellátások, akik utcalakók, menedékhely használók, más intézményi szálláshelyen alszanak. A szakterületen ezt tekintik lakhatási típusú definíciónak. Mindkét definíció alkalmazása az effektív hajléktalanokra terjed ki. Az 1. táblázatba azt a jogszabályt vettem be, amely használja a hajléktalan megnevezést a definícióban. Mint látható, hazánkban a hajléktalan kérdés a 20. század elsı felében szabályozásra került, és hajléktalannak tekintették azokat a személyeket, akik önmaguk és családjuk számára nem voltak képesek biztosítani a lakásban élést. A következı szabályozásra hatvan év múlva, 1993-ban került sor. A rendszerváltás után elfogadott szociális törvényben kettısség jelenik meg a hajléktalan meghatározásban. Ez a duplikáció azt jelenti, hogy egymás mellett létezik egy ellátás típusú és egy lakhatási kategóriát megjelenítı definíció a szociális ellátások igénybevételénél. Az elsı meghatározást az önkormányzatok alkalmazzák a hajléktalan személy szociális támogatásra való jogosultságának megállapításához. A második alapján szervezıdnek hajléktalanellátás szolgáltatásai, hiszen ez a meghatározás a szolgáltatást igénylık körét határozza meg. 7 Szándékosan nem a hajléktalan csoportokat kívánom ezekben a táblázatban feltüntetni. A dolgozat Hajléktalan kutatásokról szóló fejezetében részletesen ismertetetem a hazánkban ismert hajléktalan csoportokat. 8 Oross,

13 A jogi szabályozás napjainkban az európai trendeket figyelmen kívül hagyja, ezért idıszerő a felülvizsgálata. Hibája, hogy nem veszi figyelembe azokat a lakhatási kategóriákat, amelyekbıl kicsúszva odáig jut az egyén, hogy az utca lesz a szálláshelye. Az állam az abszolút szegénység enyhítéséért vállal felelısséget a hajléktalanság területén, amihez fıként az életveszély elhárítása érdekében rendel szolgáltatásokat (pl. éjjeli menedékhely, népkonyha, stb.). Jelen szabályozásban azonban az állam nem tekinti potenciális hajléktalannak azokat a társadalmi csoportokat, akik elmozdultak a társadalmi kirekesztıdés irányába és a lejtın lefelé haladva lakásban élésük veszélyeztetve van (pl. díjhátralékosok, a család felbomlása miatt lakást váltók és egyedül élık, családi krízis miatt kapcsolat-vesztık, stb.) 9 2. táblázat Hajléktalanság definíció II. szociálpolitikai keret Korszak Definíció Értelmezés 1928 A család életének egyik legfontosabb alapköve az otthon, mely nélkül családot elképzelni nem lehet. A család, otthon nélkül, szétesik, széthull s a visszahatás magán a társadalmon mutatkozik meg. A rendes, megfelelı otthon erkölcsöt, kultúrát, egészséget, jólétet jelent általánosságban, az otthontalanság, vagy a nem megfelelı otthon, ennek ellenkezıjét: bőnt, kulturálatlanságot, betegséget, nyomorúságot. 10 [Hilscher Rezsı, 1928] 2000 Hajléktalan meghatározások újradefiniálása Fedél nélküli: éjszakáikat közterületen vagy szabad ég alatt vagy valamely nem a lakhatást szolgáló zugban töltik. Effektív hajléktalan: vagy fedél nélküli, vagy semmilyen stabil, tartós lakhatási lehetıséggel nem rendelkeznek, nap, mint nap "meg kell dolgozniuk" azért, hogy éjszaka valahol megaludjanak legyen az a hely akár egy lakás, amelybe szívességbıl befogadják, vagy nem lakás, de lakhatást szolgáló helyiség (például hajléktalanellátó intézmény) Lakástalanok: vagy fedél nélküliek, vagy effektív hajléktalanok, vagy stabilan nem lakásban, de lakhatást szolgáló helyiségben laknak (munkásszálló, börtön, bentlakásos intézmények stb.) Otthontalanok: vagy fedél nélküliek, vagy effektív hajléktalanok, vagy lakástalanok, vagy ugyan tartósan lakásban töltik éjszakájukat, de a lakás folyamatos használata fölött nem rendelkeznek (nem tulajdonosok vagy fıbérlık, hanem al, ágybérlık, szívességi lakáshasználók, befogadottak, felnıtt családtagok) [angol minta alapján, Bényei-Gurály-Gyıri-Mezei, 2000.] A lakásban élni a normákkal összeegyeztethetı, civilizációs elem. Az otthontalanság káros a családra, az egyén viselkedésére, egészségére és a társadalmi integrációra. A lakás nélküliekre terjed ki. A hajléktalanság sokrétő fogalom, amibe a saját lakással nem rendelkezı, de lakásban élı otthontalan éppúgy beletartozik, mint a lakhatásból kikerültek, akik intézményben, menedékhelyen vagy közterületen alszanak éjszakánként. A meghatározásból kitőnik, hogy a lakásból való eltávolodással a biztonság meggyengül és az életesélyek jelentısen rosszabbak, mint a lakásban élıknél. Magyarországon valójában az effektív hajléktalanokat - beleértve a fedél nélkülieket tekintik hajléktalannak mind a jogi szabályozást, mind a hajléktalanoknak létrehozott szociális szolgáltatásokat tekintve. 9 Bıvebben a 1/2000. SzCsM rendelet A személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és mőködésük feltételeirıl, 7. fejezet a hajléktalanok ellátásának egyes formái és az ellátások célja. [ én] 10 Az eredeti szöveg 1994-ben, utánnyomásban jelent meg, onnan az idézet. (Hilscher, 1924: 19) 13

14 A hajléktalanság meghatározásának középpontjában - szociálpolitikai nézıpontból - a lakás áll a 20. század húszas éveiben éppúgy, mint az új évezred küszöbén. Hilscher Rezsı a meghatározásban kiemeli a lakásban élés funkcióinak családi és társadalmi értékeit a múlt század elején, és nyomatékosan kijelenti, hogy az otthon, szemben az otthontalansággal megvédi az egyént a társadalomban nem kívánatos cselekményektıl, az egészségtelen életmódtól és a legmélyebb nyomorúságtól. Az új évezred küszöbén bevezetett definíció rámutat a lakhatási helyzet differenciáltságára és a lakástalanok kategóriáira. Ebben az értelmezésben a legszélesebb kategória az otthontalanoké, akik lakásban élnek, ámde nem rendelkeznek annak tulajdonjogával, és azokat is itt találjuk, akik átmeneti lakhatási formákban élnek vagy lakhatáson kívüli szálláshelyeken alszanak. Ez utóbbi definíció alapján milliós nagyságrendben beszélhetünk arról, hány ember otthontalan Magyarországon. Ezzel szemben a szőken értelmezett hajléktalanság definíció az effektív hajléktalanokról szól, vagyis azokról, akik a hajléktalanok számára kialakított intézményes szálláshelyeken és közterületen alszanak. A szociális szolgáltatások többnyire az effektív hajléktalanokat célozzák meg, mivel elsıdlegesen ıket tekintik hajléktalannak a társadalomban. 14

15 II. A hajléktalanság szociológiai jellegzetességei Magyarországon Hajléktalanság, szakmai-és közbeszéd tárgya immár két évtizede Magyarországon. A társadalomból való kiilleszkedés, a szegénység, a hajléktalanok jelenléte és életmódja számos kérdést hozott felszínre az elmúlt két évtizedben, hazánkban. A felmerülı problémák megválaszolása a hajléktalanok esetében, a téli idıszakban nagyobb figyelmet és támogatást kap a közösségtıl, mint máskor, és azt az illúziót kelti, hogy a hajléktalanság a hideggel, a megfagyás veszélyével összefüggésben álló probléma. Az érem egyik oldala biztosan ez, mivel a téli idıszakban az utcán mászkáló, aluljárókban meghúzódó és alvó emberek életveszélyben vannak, pusztán az idıjárás miatt. Egy másik nézıpontból, a társadalmi kirekesztıdés és nyomor ilyen fokát a társadalmi viszonyok között értelmezhetjük, ahol a homeless helyzet, mint komplex társadalmi probléma fogalmazható meg. Megközelítésemben a hajléktalanság olyan társadalmi tagságot veszélyeztetı összetett hiányállapot, amiben az individuum kiszolgáltatottá válik a természeti és társadalmi erıknek. Az életben maradás jóformán másoktól függ, mivel az egyén a hajléktalanságban kevés befolyással rendelkezik helyzetének megváltoztatásához. A fedél nélkül élık elveszítik a társadalmi létben nélkülözhetetlen erıforrásokat (például munka, intim szféra, kapcsolatok) és örömforrásokat (például család, alkotó tevékenység, stb.) A társadalmi kirekesztıdés folyamatában jelentısen sérül az emberi méltóság, hiszen teljessé válhat a kiszolgáltatottság állapota a szükséglet-kielégítésben, a jogok érvényesítésében, az állampolgáriságban. Az egyén viszonya a hatalomhoz alapvetıen negatív elıjelő, minthogy a hajléktalanság következtében, az ember bizonyos képességek hiányában lemond jogainak érvényesítésérıl, ezért követelése is minimális szinten marad helyzetének megváltoztatásához. A kirekesztıdés folyamatában a hajléktalan személy elvékonyodott társadalmi margója miatt csekély mértékben képes olyan erıforrások mozgósítására, amelyek visszafordíthatóvá tennék a folyamatot, és enyhítenék a nyomort. A társadalom felelıssége az abszolút szegénységben élık felé roppant nagy, hiszen az államnak nemcsak a létfeltételek biztosításához szükséges hozzájárulni felelıs cselekvésekkel és gondoskodási formákkal, hanem a kirekesztıdés megfordítása érdekében olyan eszközök, erıforrások válnak szükségessé, amelyekkel a társadalmi tagság megerısíthetı, és a hajléktalan helyzet átfordítható egy civilizált emberi létbe. 15

16 II.1. Lakástalanok, csövesek hajléktalanságának jellemzıi a rendszerváltás elıtt Hogyan kezdıdött? Hajléktalanság, lakásnélküliség, mint tömegeket érintı társadalmi probléma nem tekinthetı csupán a rendszerváltó idıszakban kialakult problémának. Hajlék nélküli emberek és családok a 19. század végétıl jelentek meg erıteljesen a helyi közösségben, ezért a problémával érintett településeken, az emberi életre nem megfelelı helyen alvók életkörülményein igyekeztek javítani. Történeti kutatások mutatnak rá a migrációs hatásként jelentkezı lakáshiányra az elsı világháború után. Az országba és a fıvárosba betelepülık számára beköltözhetı lakások hiányában bódék, viskók nyújtottak menedéket. A lakáshiány kezelésére a közveszélyek elhárítása érdekében a fıváros különféle módon igyekezett szálláslehetıséget nyújtani elsısorban civil szervezetek segítségével. A történeti kutatásokból ismeretes, hogy ágybérlet, menedékhely, szükséglakás a 20. század elsı évtizedeiben hozzáférhetı szálláshely volt a lakásnélküliek számára. A probléma kezelése differenciált módon történt, figyelembe vették az otthontalan személy családi státuszát - egyedül élt vagy hozzátartozóival együtt -, és jövedelmét. A hajléktalan szállások mellett népkonyha és közfürdı mőködött a városi szegények számára, amit a hajléktalanok is igénybevettek. A hajléktalanság megismerésére irányuló történeti kutatások a fıvárosi állapotokról és intézkedésekrıl szóltak, ellenben az ország más településének hajléktalanjairól nem készültek történeti feltáró munkák. (Oross, 1996; Pik, 2001.) A második világháború után a szocializmus kialakulásával az állam igyekezett elrejteni azokat az egyéni és kisközösségi szinten jelentkezı problémákat, amelyek a politikai ideológia és az állami szociálpolitika paternalista, jótevı szellemiségébe nem fértek bele. A társadalmi struktúrában megmutatkozó egyenlıtlenségek ellentmondtak az állam egyenlısítı politikájának. (Ferge, 2005) Az állam mostohán bánt a szocialista emberképet torzító jelenségekkel, ezért a deviáns viselkedések formái mellett nemkívánatosnak minısültek a szegénység jeleit magukon viselı élethelyzetek is. A lakásban élık szegénységérıl a rendszerváltás évtizedéig, indirekt módon vannak információink. A politikai rendszer idealizált emberképe, a társadalom mőködéséhez kialakított értékek és normák nem engedték meg az eltérı nézeteket, viselkedéseket, életmódokat. 16

17 A szociológusok ezekben az évtizedekben a társadalmi rétegzıdést vizsgáló kutatásokban mutattak rá az egyes társadalmi csoportok, rétegek differenciáltságára. (Ferge, Kolosi, 1982.) 1960-as években Ferge Zsuzsa rétegzıdéskutatásban vizsgálta az életmód elemei között a lakásviszonyokat, a lakásellátottság jellemzıit a fogyasztás és a tevékenységekre ható idıfelhasználás mellett. Az egyes munkajelleg csoportoknál a lakáskörülményekre vonatkozó megállapítások, a lakások mennyiségi és minıségi mutatóiról szóltak. Mennyiségi mutatókat tekintve nem volt nagy eltérés a legfelsı és legalsó csoportok között a hatvanas évek második felében. A lakáskomfort jellemzıi és a zsúfoltság adatai alapján jelentıs volt a különbség a vezetı beosztásúak, értelmiségiek és a mezıgazdasági fizikai foglalkozásúak között a lakások minıségét tekintve. Emellett a lakáshoz jutás terén is a magasabb státuszú, jobb helyzető csoportok voltak kedvezıbb helyzetben. A szakképzetlen, fizikai munkát végzık lakáshoz jutási lehetısége csekély volt annak ellenére, hogy családjaikkal többnyire egészségtelen, rossz állagú, zsúfolt lakásokban éltek. (Ferge, 1969) Késıbb, a 1980-as években végzett társadalmi rétegzıdés vizsgálatban a lakásstátusz - a lakás értékére, komfortosságára, használatának módjára vonatkozóan - a nyolc státuszdimenzió között szerepelt. A vizsgálati mintába lakásban élık és lakhatással rendelkezık kerültek, ezért az egyes státuszcsoportokban lakásnélküliek nem szerepeltek. A társadalmi rétegzıdés kutatás jelentısége a hajléktalanság vonatkozásában mégis elıremutató, mivel a népességre vonatkozó 12 klaszter között találjuk a deprivált státuszcsoportot, amibe a lakosság közel egytizede tartozott. A depriváltak, alacsony társadalmi státuszúak, többségében szakképzetlenek, alacsony jövedelmet biztosító, fizikai munkaerıt igénylı mezıgazdasági vagy ipari munkát végeztek. (Kolosi, 1982) A nyolcvanas évek végén a rendszerváltás gazdasági átalakulása ıket sodorta ki elıször a munkaerıpiacról, és a munkahely megszőnésével sokuk számára a lakhatás is bizonytalanná vált. A társadalom peremén élık Merton-i értelemben visszahúzódó viselkedése a társadalmi célok, és a célok megvalósításához szükséges eszközök elutasítását jelenti. (Merton, 2002) Az anómiát mutató visszahúzódás egyben a társadalmi értékektıl és normáktól való eltávolodás, ami az életmódban is tetten érhetı. A peremhelyzetben lévıknél a devianciák elıfordulása jobban látható, mint más társadalmi csoportoknál, különösen az alkohol-és kábítószer fogyasztást, bőncselekmények elkövetését, pszichiátriai betegségek elıfordulását tekintve, ami felerısíti a peremhelyzetben élık anómiás állapotának problémáit. 17

18 A társadalmi rétegzıdéskutatás a peremhelyzetőekre is kiterjedt a 1980-as évek második felében. A hajléktalanok, csavargók vizsgálata a lakástalanok jelenlétére kívánta felhívni a figyelmet. Utasi interjú módszerrel győjtött adatokat a lakásnélküli réteg megismerésére. A társadalom peremén lakásban nem élık közül kevesebben voltak azok, akik tudatosan választották a kívülállóságot, és az interjúk alapján megállapítható volt, hogy az egyéneket inkább az életükben történt változások taszították lefelé a lejtın. A lakástalanok között a fiatal és idısebb korosztályoknál a szálláshelyek, a jövedelmek és a munkavégzés formáinak vizsgálatával lehetıvé vált a csövesek fıbb csoportjainak meghatározása a rendszerváltást megelızıen három évvel. A csöves megnevezést ebben az idıszakban a társadalmi normáktól negatív irányba eltérı életmódra használták, ami a magasabb társadalmi státuszú csoportokhoz tartozók számára idegen életforma volt, és ez bennük elutasítást, megvetést váltott ki. Utasi hat típusba sorolta a csöveseket, úgymint illegalitásban csövezık; intézményes gondozásból kikerülık, gyökértelenek, presztízsváltók; könnyen élı, sok pénzt keresık; leszakadók, ügyetlenek, fogyatékosok; sajátos ideológiával kivonulók. Az egyes csoporthoz tartozók magukon viselték azt a küzdelmet, amit a társadalomba való beilleszkedés érdekében fejtettek ki, azonban a külsı körülmények által befolyásolt bizonytalan vagy deviáns lakhatási helyzetekben a társadalmi szabályokhoz való alkalmazkodás is sikertelen volt. Például volt állami gondozottak lakás nélkül, munkás szálláson élık, szociális intézményben lakók, aluljáróban csövezık, nyaralót feltörık és ott alvók, stb. A nyolcvanas évekre jellemzı csöves csoportok éjszakai szálláshelyei többnyire hivatalosan be nem jelentett, illegális szállások voltak, úgymint más személy tulajdonában lévı épület, elhagyott, romos épület, szívességi albérlet és lakás, vagy olyan helyen aludtak, ahol a szállás használat feltétele az intézménnyel való kapcsolat volt, pl. nevelı otthon, munkahely, kórház, szociális otthon. (Utasi, 1987) Utasi vizsgálata rámutatott a társadalom perifériájára került, a társadalmi céloktól visszahúzódó lakástalan csoportokra. Ez a kutatás - az eredmények alapján -, tekinthetı az elsı hajléktalan kutatásnak Magyarországon, bár ennek a vizsgálatnak sem célja, sem szándéka nem volt a hajléktalanság feltárása. A lakástalan csoportok ismeretében megállapítható, hogy a társadalom peremén élı lakásnélküliek magukon viselték a hajléktalanság jegyeit a rendszerváltást megelızı években. 18

19 A csövesek világa a nagyvárosi ifjúsági devianciakutatás területe lett a 1980-as években Magyarországon. A budapesti aluljárókban idızı, jellegzetes ruhát viselı, ápolatlan külsejő, rock koncerteket látogató, mértéktelen alkoholfogyasztásáról ismert fiatal csövesek világa a kutatók számára felfedezésre váró terület volt. A csöveseket a szocializmus idıszakában a társadalmi szabályoktól jelentısen eltérı viselkedést mutató deviáns csoportként határozták meg, ami jellegzetes szubkultúra jegyeket hordozott magán. Életmódjuk, ellentétben a lakástalanokkal, tudatosan választott életforma volt, és jellemzıen a fiatal korosztályok számára vált alternatív életformává a társadalmi értékekkel és normákkal szemben. A csöves szubkultúrához tartozók éjszaka lakótelepi átjárókban, parkokban, nyaralókban, pincékben, szárítókban, szívességi használatra átengedett lakásokban aludtak. Ezeknek a fiataloknak a családjai sok esetben visszautat jelentettek a társadalmi normák szerinti élethez. (Kıbányai, 1979, Rácz és mts, 1980, Ratkóczi, 1982, Nemes, 1984). A csöves fiatalok csoportjai sokszínőek voltak a családi háttér, a szálláshelyek és a szubkultúrán belüli tevékenységek vonatkozásában. A csöves szubkultúra csoportok és a lakástalanok között átfedés volt tapasztalható. (Nemes, Utasi, 1987.) A nevelı otthonokból kikerülık közül a csövesekhez csapódtak a gyökértelen volt állami gondozottak. Ellentétben más csöves csoportokkal (pl. családi konfliktusok vagy iskolai kudarcok elıl menekülık, lázadók, stb.) az állami gondozásból, javító-nevelı intézetbıl kikerülık számára a visszafogadó család bizonytalan volt, a lakhatásnak az intézet után nem volt tartós alternatívája. Ebben az idıben a fiatal csövesek meghatározásában alapvetıen deviancia elemeket találunk: a szelíd csövesek is lopnak, és csak az idı, a megszorultság vagy a vezéregyéniség felbukkanásának kérdése, hogy mikor aktivizálódnak, válnak betörıkké, rablókká. (Kıbányai, 1979) A fojtogató, s számukra jövıtlen jelen elıl a rendkívül korán elkezdett alkoholizálásba, kábítószer-élvezetbe menekülnek.. 11 (Nemes, 1984) A társadalom elítélı velük szemben, viselkedésüket, öltözködésüket, közösségi jelenlétüket általában normasértınek tekintik. A csöves kifejezés fennmaradt a hajléktalanok esetében. A szó, ismerve a fiatal csöves szubkultúrát jellemzı magatartásformákat és külsıségeket pejoratív, és negatív tartalma bélyeg a hajléktalanokon. 11 Berta Bulcsú Élet-és Irodalomban megjelent cikkét idézi Nemes Péter a csövesek meghatározásakor. 19

20 A hajléktalansággal, mint többszörös hiányállapottal együtt járnak azok a jelenségek és külsıségek, amelyek elegendınek bizonyulnak ahhoz, hogy az emberek általánosan csövesként tekintsenek a lakhatás nélkül lévı, talajt vesztett emberekre. A 1980-as évek végén a csöves szubkultúra és a hajléktalanság közös metszetében azok az éjszakai szálláshelyek voltak, amelyeket legális vagy illegális módon, alkalomszerően vettek igénybe a napközben aluljárókban, tereken látszólag céltalanul mászkálók, padokon alvók és pénzt kéregetık. A hajléktalanok és csöves szubkultúrához tartozók öltözködésében a szokásoknak ellentmondó, a higiénés kívánalmakat elhagyó közös jellemzıket lehetett találni, azonban a külsıségek hasonlósága csak felületes megítélése a csoporthoz tartozásnak, és kemény ítélet a számkivetettséghez. II. 2. Kik a hajléktalanok? A hajléktalanság szociális, egészségügyi, mentális tényezıi A szocializmus utolsó évtizedében szembetőnıvé vált a lakhatási hiány egyes társadalmi csoportoknál Magyarországon. Az évtized végén, az utcán alvó emberek megtöltötték a budapesti tereket, pályaudvarokat. A civil társadalom reagálása utcahosszal megelızte az állam intézkedését a vasútállomásokon, aluljárókban alvók segítésében. 1989/1990 telén társadalmi problémák iránt érzékeny szociológusok, családsegítık, mővészek, jó szándékú emberek fogtak össze a hatalom irányába történı közös nyomásgyakorlás érdekében. 12 A civilek odaálltak a hajléktalanok mellé, szolidaritást fejeztek ki beszédeikben, terveikben és cselekvéseikben. Az állami szervekkel való tárgyalás és a hajléktalanok melletti demonstráció meghozta az eredményt: ideiglenes szálláshelyeken aludtak a hajléktalanok, és elkezdıdött a nyílt beszéd a hajléktalanságról. Gyıri Péter néhány hónappal késıbb megjelent tanulmányában tette fel elıször a kérdést: Ki hajléktalan? (Gyıri, 1990.) Az elıbbi kérdésre adott válasz elméleti és tapasztalati egyszerre. Gyıri amerikai forrásokból megismert hajléktalanság meghatározásból kiindulva, alapvetıen két csoportra bontotta a hajléktalanokat: effektív hajléktalanok és hajléktalanság veszélyében élık. Hazai empirikus kutatás hiányában a hajléktalan kategóriák meghatározásában a hajléktalanokkal dolgozó szociális munkások gyakorlati tapasztalati tudása sokat segített ben alakult meg a Hajléktalanokért Társadalmi Bizottság, melynek alapító tagjai voltak: Bognár Szabolcs, Gosztonyi Géza, Gyıri Péter, Morvai Bea és Ungi Tibor. 20