A területi vízgazdálkodási rendszerek mûködésének közgazdasági szempontú. program eredményeinek felhasználásával november

Átírás

1 Grant Agreement no FP7 Environment (Including Climate Change) A területi vízgazdálkodási rendszerek mûködésének közgazdasági szempontú átgondolása az EPI-WATER kutatási program eredményeinek felhasználásával november

2 Tartalomjegyzék Vezetői összefoglaló 2 1. Helyzetértékelés miért van csapdahelyzet? 4 2. Az alapoktól a belvíz-rendszer működése a kutatás eredményei alapján A hidrológiai modellezés eredményei Közgazdasági modellezés eredményei A működtetés konszolidációjának kérdései A vízelvezető-rendszer kapacitása egy korlátos erőforrás Különböző jellemzőjű szolgáltatások egy vízrendszeren belül Elmozdulás a közjószág szemléletből A vízelvezető-rendszer közgazdasági újjáépítése Rendezőelvek az érintettség és a költségek felosztásához A költségek köz és magán használatok közötti felosztása A magánhasználatok közötti finanszírozási kérdések Gyakorlati megfontolások - árszabás Közgazdasági szabályozóeszköz tesztelése, az EPI-Water kutatás makói példája a TIMAVGT körzetében 20 BCE - Regionális Energiagazdasági Kutató Központ Vízgazdasági Csoport Készítették: Ungvári Gábor, Kis András A dokumentumhoz alapot szolgáltató esettanulmány elkészítésében részt vettek: Hidrológiai modellezés: Jolánkai Zsolt BME Víziközmű és Környezetmérnöki Tanszék Ökológiai előkészítés: Molnár Zsolt, Biró Marianna MTA-Ökológiai és Botanikai Kutató Intézet Gazdálkodói fórumok folyamatsegítése: Vágvölgyi Gusztáv, Szép Éva - Inspiráció Egyesület

3 Vezetői összefoglaló A területi vízgazdálkodási-rendszerek megújítását nem a műszaki, vízgazdálkodási ismeretek hiánya, hanem a gazdasági érdekeltségek tisztázatlansága akadályozza. E tisztázatlanság akadályozza meg, hogy olyan műszaki-ökológiai megoldásokat lehessen megtervezni, amelyek között már pénzügyileg is fenntartható módon lehetne mezőgazdasági tevékenységet folyatatni az időszakos víztöbblettel rendelkező területeken. A használók a vízelvezető-rendszerre, mint korlátlan kapacitású szolgáltatásra tekintenek, amit a rendszerek üzemeltetőinek egy korlátos kapacitású infrastruktúra működtetésével kellene biztosítaniuk. A működés tükrözi is a nem megfelelően szabályozott közös használatú erőforrások esetében törvényszerűen előálló problémákat: a túlhasználatot (ami pl. a torkolati területen jelentkező elöntésekben nyilvánul meg), az elégtelen ráfordításokat, a leépülő szolgáltatási színvonalat. A működtetés közgazdasági stabilizálása szempontjából a közös használatú infrastruktúra korlátos kapacitásainak egyértelművé tétele, a fogyasztói rivalizálás szabályainak kialakítása a válasz. elvégzendő feladatok sorát, amelyek a fizikailag egy, de igénybevevői szerint köz- és magánérdekű szolgáltatások közgazdasági alapú megkülönböztetésétől a költségmegosztásról szóló egyezséget segítő közgazdasági szabályozóeszközök alkalmazásának tapasztalataiig tart. Az eredmények alapján az érdekeltségek tisztázása, a költségek és a haszonélvező azonosítása a lehetőségek bővítése előtt nyitja meg az utat. További tapasztalat, hogy a vízelvezető-rendszer korlátos kapacitásaival való gazdálkodás megteremti a lokálisan megvalósítható vízmegőrzési beavatkozások iránti gazdaságilag értelmezhető keresletet is. A EPI-WATER kutatási program keretében elvégzett közgazdasági szabályozóeszköz fejlesztés és tesztelése arra hozott példát, hogy a vízgazdálkodási-rendszerek megújításában kulcsszerepet játszó területhasználati alkalmazkodás vízgazdálkodási oldalról megfogalmazható igénye összehangolható a KAP 2014-től bevezetésre kerülő új szabályozási elvárásaival. A gazdálkodók számára a területi együttműködés az új agrár elvárásokhoz való alkalmazkodás költségeinek jelentős csökkentését biztosíthatja. Két gazdaságilag ésszerű folyamat összekapcsolására van lehetőség, amelyek további környezeti és közösségi hasznok megteremtéséhez is hozzájárulnak. Mivel az infrastruktúra kapacitása korlátos és a fenntartás költsége magasabb a közérdek körén túl nyújtott többlet funkciók kiszolgálása miatt, ebből adódik, hogy a közcélok biztosításán túl szükséges többlet kapacitások fenntartását nem a köz erőforrásaiból indokolt fedezni. Ez az anyag a Tisza-Marosszögi Vízgazdálkodási Társulat egyik vízelvezető-rendszerének példáján mutatja be a közgazdasági tisztázás érdekében A vízgazdálkodási-rendszerek megújítását nem a műszaki, vízgazdálkodási ismeretek hiánya, hanem a gazdasági érdekeltségek tisztázatlansága akadályozza.

4 1. Helyzetértékelés miért van csapdahelyzet? A területhasználat jellemzői és a természeti adottságok együttesen formálják a vízrendszerekkel szembeni igényeket. Egy adott természeti környezetben a vízrendszer fenntartásának költsége visszahat arra, hogy milyen gazdálkodást érdemes a területen folytatni. Ha a költségek információs szerepe torzul, (ha az érintettek felé megjelenő árak nem tükrözik a működtetés tényleges költségeit) az tévútra vezetheti az összes szereplőt abbeli hosszú távú döntésében, hogy melyek azok a területek, amelyek kellően jó minőségűek ahhoz, hogy érdemes legyen többlet szolgáltatás (belvízelvezetés és öntözés) árán a szántóföldi termelés feltételeire áldozni. És melyek azok a területei, amelyeken más megoldásokat lenne célszerű alkalmaznia pl. a művelési ágak bővítését, területi elrendezésük jobb hozzáigazítását a terep adottságaihoz. A központi tervezés időszakában megvalósult gyakorlat sajnálatos módon pont ezt a torzítást valósította meg. Az így kialakult gyakorlatra erősít rá a jelenlegi támogatási rendszer, amely szintén a szántóföldi tömegtermékek felé tereli a gazdálkodókat, ami következésképp növeli a vízgazdálkodási-rendszerek szolgáltatásai iránt igényt. Mivel azonban ezen szolgáltatások konszolidálása nem valósult meg, a szolgáltatás iránti igényből nem fakad a szolgáltatást fenntartani képes keresletet. Az elvárások a vízgazdálkodási-rendszerek szolgáltatásai iránt tehát túlzottak. Éppen ebben, a visszacsatolások hiányában kifejlődött, a finanszírozási szinthez képest túlzott elvárásban keresendő a vízgazdálkodási-rendszerek működtetését veszélyeztető, ma tapasztalható leépülés gyökere. Ezért a vízgazdálkodási-rendszerek működtetésének finanszírozási kérdései nem választhatóak el attól a kérdéstől, hogy a maihoz képest mekkora területen, milyen szolgáltatásokat és kinek érdemes nyújtani. A jelenlegi finanszírozási helyzet pontosan ennek a kérdésnek a tisztázatlanságát tükrözi. Ami hiányzik, az annak ismerete, hogy a szolgáltatás lehetséges változatai közül melyik esetében állna rendelkezésre a tényleges, fizetőképes kereslet. A vízgazdálkodási-rendszerek alkalmazkodásához ugyanis az igények és a fizetési hajlandóság megjelenítésére van szükség. Ez tudja megadni a szükséges információt mind az üzemeltetőnek, mind az igénybevevőknek a megalapozott gazdasági döntéseik meghozatalához, amelyek kölcsönhatása szükséges a vízgazdálkodási-rendszerek konszolidációjához. Az egyéni érdekeltség megteremtése nélkül ez a megalapozottság nem biztosítható. A szolgáltatás kívánatos irányba mozdítását nem a műszaki/vízgazdálkodási ismeretek hiánya akadályozza, hanem a gazdasági érdekeltségek tisztázatlansága. E tisztázatlanság azonban megakadályozza, hogy olyan műszaki-ökológiai megoldásokat lehessen megtervezni, amelyek között már pénzügyileg is fenntartható módon lehetne a mezőgazdasági tevékenységeket folyatatni. Ezért van csapda helyzet és ezért szükségesek közgazdasági eszközök a helyzet meghaladására. Az alapkérdés, hogy szolgáltatás lehetséges változatai közül melyik esetében állna rendelkezésre a tényleges, fizetőképes kereslet. 2. Az alapoktól a belvíz-rendszer működése a kutatás eredményei alapján A kutatás során elvégzett hidrológiai modellezés, az ökológiai fókuszterület-jogosultság aukcióból nyert információk és a vízgazdálkodási társulat tapasztalatai alapján a vízrendszer működését közgazdasági kontextusba helyezzük. A példa alapja az EPI-WATER 1 kutatás keretében a Makó környéki vízrendszer 120 km2-es területére elkészített esettanulmány. A kutatási tevékenységről részletesen a 3. fejezet számol be. 2.1 A hidrológiai modellezés eredményei A vizsgált 30 éves időszakból A legkevésbé belvizes 10 évben A területből belvíz-rendszer nélkül sem lenne belvízzel érintett A hidrológiai modellezés lehetővé tette, hogy a vízrendszer különböző működési forgatókönyveit összehasonlítsuk. Első lépésben a belvíz-védelmi rendszer szerepét kalkuláltuk a belvíz-rendszer nélküli állapothoz képest. A belvíz-rendszer nélküli elöntések nagysága adja meg ugyanis az alapot ahhoz, hogy értékeljük a rendszer működésének hatását. Az eredményeket a 1. Táblázat mutatja be. A vízelvezető csatornák nélkül az elöntések nagysága a nagyobb belvízborítást eredményező években a terület 17-25%-ára terjedne ki. A társulati és igazgatósági fenntartású csatornák működtetése ezt az elöntést csökkenti 11-14% közötti kiterjedésre 2. Belvízrendszer nélkül belvízzel elborított terület lenne A belvíz-rendszer nélkül elborított területből A rendszer által mentesített terület Belvízzel borított terület maradt 98% 2% 0% 2% Köztes 10 évben 91% 9% 3% 6% A legbelvizesebb 10 évben 83% 17% 6% 11% A maximális elborítású évben 77% 23% 9% 14% 1. Táblázat A társulati és igazgatósági fenntartású vízrendszer működésének érintettjei a modellezett terület arányában 1 Angol rövidítés a Közgazdasági szabályozó-eszközök kifejlesztése a fenntartható európai vízgazdálkodás érdekében című program nevéből 2 Belvíznek a modellezés során az 5 cm-nél mélyebb és egy napnál hosszabb ideig jelenlévő vízborítást tekintettük.

5 Az időjárás változatosságából fakadóan csatornahálózat nélkül is különböző nagyságú belvízborítás lenne tapasztalható a területen. Az első két oszlop a csatornahálózat nélküli esetben a belvíztől nem érintett illetve az elborított terület arányát mutatja meg a belvíz kiterjedésének nagysága szerint képzett 10 évből álló csoportokra. A harmadik oszlopban található a csatornahálózat által mentesített terület nagysága, míg a negyedik oszlopban azon területek aránya, amelyek az egyes időszakokban elborítottak maradnak, ezekről a területekről a víz jellemzően párolgás és beszivárgás útján, hosszabb idő alatt távozik. A közötti időszak modellezése megmutatta, hogy az átlagos állapot nem az, amikor nincs belvíz, hanem az, amikor a belvíz nem haladja meg az átlagos, 6% kiterjedésű elborítást. A belvíz-rendszer hozzájárulása az, hogy az elborítást a belvízrendszer nélküli állapothoz képest 30-45%-kal csökkenti. A belvíz-rendszer továbbterjesztése az üzemi csatornák hálózatával, noha ezek együttes hossza több, mint fele a terület csatornahálózatának, már csak kisebb mértékben növeli a biztonságos termelésben tartható területek nagyságát. Az törvényszerű, hogy az üzemi csatornák addicionális hatása kisebb, azonban ezt a kisebb hatást is lerontja, hogy a magasabb térszintekről elvezetett víz a terület mélyebb részein hozzájárul az ideiglenes vízborítás növekedéséhez. A modellezés eredményei alapján ebben az esetben a belvízmentes területek növekedése és csökkenése (számszerűen minimális növekedés mellett) nagyjából kiegyenlítené egymást. Mely csoportok és milyen mértékben hasz nálják a belvíz-védelmi rendszert? A hidrológiai modellezés segített számszerűsíteni a belvíz-rendszer szolgáltatásait. A vízelvezető rendszeren keresztül évente 4-6 millió m 3 vízmennyiség távozik a területről. Ennek a mennyiségnek alapvetően két forrása van: az egyik forrás a települések területéről és más, jellemzően burkolt, a mezőgazdasági művelésből kivont területekről lefolyó vízmennyiség (ezt a csoportot a továbbiakban települési lefolyásnak nevezzük). A másik forrás, a mezőgazdasági területekről a csatornába kerülő vízmennyiség. Ez utóbbi az, amit mezőgazdasági használatnak nevezünk. Az összes elvezetett vízmennyiségből a települési és kivont területekről érkező mennyiség évi 3,5-4,2 millió m 3 között mozgott. A lefolyás pontos felosztása e két forrás között meghaladja a modell lehetőségeit, de a nagyságrendeket érzékelteti, hogy két területtípus közel azonos nagyságot képvisel. A nem mezőgazdasági területek 53%-a van lakóterületként nyilvántartva. A többi más, nem mezőgazdasági területhasználat 47%-ot tesz ki. Noha ez utóbbi csoport vízelvezetési igénye kevésbé koncentráltan jelentkezik a területen, mint a lakóterületeké, összességében számottevő arányt képviselhetnek az elvezetett mennyiségből. A mezőgazdasági területről a csatornába lépő mennyiség évi 0-1,6 millió m 3 volt. A számok jól mutatják, hogy az agrárterületeknek, mennyivel nagyobb a puffer-kapacitása, mint a jelentős arányú burkolt felületekkel rendelkező települési környezetnek. (A települési és kivett területek nem teszik ki az összterület ötödét, de átlagosan a lefolyás négyötödének forrásai.) A megosztás alapján a mezőgazdasági vízelvezetés aránya a teljes elvezetett mennyiségben 0%-28% között mozog. Az alábbi ábrán évszakonkénti megoszlásból látszik, hogy két jelentősen különböző jellemzőkkel bíró igénybevevői csoportról van szó. Az ábrákon a megkülönböztetett három oszlop a vizsgált időszak éveit a belvíz-elborítás kiterjedése alapján különbözteti meg. A nagyobb belvízborítású évek egyértelműen azonosíthatóak a mezőgazdasági területekről távozó vízmennyiség esetén, azonban a települési lefolyás lényegesen kiegyenlítettebb képet mutat. Miközben a gazdálkodók elsősorban a legbelvizesebb években élvezhetik a csatornarendszer előnyeit, Makó számára a rendszer állandó jelleggel nyújt szolgáltatást. 1. Ábra Az elvezetett víz mennyisége a mezőgazdasági területről (m 3 /év) Min. 10 év Köztes 10 év Max. 10 év Tél Tavasz Nyár Ősz Megjegyzés: A negatív értékek a csatornából talajba visszaszivárgást jelentik. 2. Ábra Az elvezetett víz mennyisége a települési területről (m 3 /év) Tél Tavasz Nyár Ősz Min. 10 év Köztes 10 év Max. 10 év A következő, 2. táblázat a fenti két ábrán megjelenített elvezetett vízmennyiségek arányát mutatja be az évszakok és a belvizesség nagyságának bontásában. 2. Táblázat A mezőgazdasági területről elvezetetett víz aránya az összes elvezetett víz mennyiségéhez képest az egyes időszakokban Min. 10 év Köztes 10 év Max. 10 év Tél Tavasz Nyár Ősz 0,27 0,01 0,00 0,00 0,38 0,06 0,00 0,00 0,56 0,24 0,00 0,00 A következő ábrán a legnagyobb belvíz-borítást mutató 10 év átlagában a két felhasználói körtől elvezetett és szivattyúzott vízmennyiség látható. 3. Ábra Az elvezető kapacitás iránti igények koncentrált megjelenése m Terepről csatornába Települési és kivett területről Szivattyúzott víztérfogat Tél Tavasz Nyár Ősz A 2. Táblázat és a 3. Ábra jól illusztrálja, hogy az infr astruktúra kapacitását (csatorna paraméterek és szivattyúzási kapacitás) az átlagos igénybevételhez képest jelentősen túl kell méretezni a csúcsidőszaki igénybevétel nagysága miatt. Az elvezetett vízmennyiséget esetenként szivatytyúzni kell, hogy távozni tudjon a területről. Erre abban az esetben van szükség, ha a befogadó, a Maros vízszintje magasabban van, mint az elvezető csatorna vízszintje. A modell eredmények azt mutatják, hogy időszaktól függően az elvezetett vízmennyiség 37%-66%-át kell szivattyúzással eltávolítani a területről.

6 3. Táblázat A szivattyúzott víz aránya a távozó vízmennyiségben Min. 10 év Köztes 10 év Max. 10 év Tél Tavasz Nyár Ősz Átlag 0,41 0,39 0,55 0,51 0,48 0,61 0,37 0,45 0,44 0,50 0,66 0,58 0,53 0,43 0,58 Az elvezetett mennyiségek és a szivattyúzási szükséglet időszakok közötti megoszlását figyelembe véve az időszak negyedére esik a szivattyúzott mennyiség fele, a kapacitásokat ehhez a csúcsigényhez kell igazítani. A terepi lefolyás jelentősebb hozzájárulása a szivattyúzási igényhez a téli időszakra összpontosul, amit az alábbi táblázat számszerűsít. 2.2 Közgazdasági modellezés eredményei A vízrendszer gazdasági értékét a mezőgazdasági termelők számára a biztonságos termelési feltételek kiterjesztéséből nyerhető többlet termés jelenti. Ennek becsléséhez a 3. fejezetben bemutatásra kerülő aukcióból nyert információkat használtuk fel. Mekkora az a plusz jövedelem, amit a vízrendszer segítségével el lehet érni? Ezzel szemben áll a vízrendszer fenntartásának költsége. Az alábbi táblázat összefoglaló jellegű, a számítások menetéről a fejezet során lesz szó. Látható, hogy a vízrendszer gerincének (az igazgatósági és társulati fenntartású szakaszok) működése által nyerhető többlet jövedelem nagyobb, mint a fenntartásának költsége. Ugyanakkor az üzemi csatornák teljes rendszerének fenntartása felemésztené a megteremtett plusz jövedelmet. A pénz most (ahogy már egy jó ideje) hiányzik az infrastruktúra ezen részének fenntartásához, de látható, hogy a pénz önmagában nem oldaná meg a gazdálkodás jövedelmezőségi problémáit. Az üzemi csatornák kiterjedését újra kell gondolni a területen, ott és azt fenntartani, ahol a jövedelmezőség azt indokolja. Mindez szükségessé teszi, hogy a belvíz-rendszer fenntartásának pénzügyi vonatkozásait is át kelljen gondolni. 2.3 A működtetés konszolidációjának kérdései A vízelvezető-rendszer kapacitása egy korlátos erőforrás A vízgazdálkodási rendszerek működésük során több fajta célt és igényt elégítenek ki. Ezek egy része közcél, egy része különböző magán érdekeltek közös célja, vagy egyének saját céljai. A különböző csoportok együttműködésének biztosítására eltérő közgazdasági megközelítés alkalmazható (és alkalmazandó) annak ellenére, hogy ugyanazt a belvíz-rendszert veszik igénybe. A közgazdaságtudomány a termékek, szolgáltatások, erőforrások (összefoglaló elnevezéssel jószágok ) több fajtáját különbözteti meg. A megkülönböztetés két szemponton alapul: (1) az adott jószág fogyasztása, élvezete csökkenti-e mások lehetőségét arra, hogy ugyanezen jószághoz hozzájussanak, illetve (2) kizárhatóak-e mások egy adott jószág fogyasztásából. A megkülönböztetés lényege, hogy jószágtípustól függően más és más a szolgáltatás megszervezésének és fenntartható használatának a szabályozási gyakorlata. Kizárható fogyasztó A fenti táblázatban ezt a jószág-teret mutatjuk be, majd pedig a vízgazdálkodási-rendszer által nyújtott szolgáltatásokat rendeljük az egyes kategóriákhoz. Célunk annak bemutatása, hogy egy műszakilag összefüggő rendszer esetében is van lehetőség a különböző szolgáltatásainak elkülönített kezelésére. Sőt enélkül az elkülönítés nélkül nincs mód a szolgáltatást fenntartható pénzügyi alapokra helyezni. A területi vízgazdálkodási rendszer esetében, ha a szolgáltatást úgy értelmezzük, mint egy lehetőséget a víz csatornába juttatására, akkor feltételezhetnénk, hogy nincs rivalizálás a használók között, hiszen gravitációsan, vagy szivatytyúzva, de bele lehet juttatni a vizet. Azonban a vízrendszer egésze szempontjából nézve, ami egy adott kapacitásra van kiépítve, a károkozás mentes vízelvezetés egy mennyiségi korlátok között rendelkezésre álló szolgáltatás. A közgaz- Nincs kizárás Teljes fenntartási költség Gazdákra számított költség-hányad Többlet jövedelem Egyenleg Jelenlegi állapot 18,9 8,2 21,4 13,2 Rivalizáló fogyasztás Magánjószág (például élelmiszer) Közös jószág (például közutak, városi parkolás) Az üzemi csatornák fenntartásával bővített állapot Üzemi csatornák fenntartása külön 23,4 13,6 23 8,3 5,4 5,4 0,6-4,8 Nincs rivalizálás Klubjószág (például vállalati étkező) Tiszta közjószág (például tiszta levegő) 4. Táblázat A pénzügyi eredmények, millió Ft/év 5. Táblázat A közgazdasági jószágok használati-jog szerinti csoportosítása A problémát elsősorban a szolgáltatás szerkezete okozza, nem a forráshiány A belvíz-elvezető rendszer kapacitása korlátos, a használatával gazdálkodni kell.

7 dasági megközelítésben a levezető kapacitás korlátossága szempontjából az a döntő, hogy vajon a levezető-kapacitást meghaladó vízmennyiség befogadása esetén keletkezik-e kártérítési kötelezettség az így bekövetkező elöntésekből és ezzel a kötelezettséggel szembesülnek-e azok, akik a kapacitást meghaladó mennyiséget a rendszerbe juttatták. Jelenleg hiányzik ez a visszacsatolás (és a rákapcsolódás szabályozása) ezért a társulati csatornát használók arra, mint korlátlan kapacitású szolgáltatásra tekintenek, amit a társulatoknak egy korlátos kapacitású infrastruktúra működtetésével kellene biztosítani. A működés tükrözi is a nem megfelelően szabályozott közös használatú erőforrások használata esetén előálló problémákat: a túlhasználatot (ami pl. a torkolati területen jelentkező elöntésekben nyilvánul meg), az elégtelen ráfordításokat, a leépülő szolgáltatási színvonalat. Szükség van tehát arra, hogy a szolgáltatást ne, mint egy általános közjószágot tekintsük Különböző jellemzőjű szolgáltatások egy vízrendszeren belül A település belterületének elöntésmentes állapotban tartása a vízelvezető-rendszer magjának központi funkciója, másrészről az önkormányzat kötelező feladatai közé sorolt közfeladat. A település vízbiztonsága a lakosság számára közjószág, azaz egy olyan termék/szolgáltatás, amelynek a fogyasztása nem csorbítja mások lehetőségét ugyanezen termék/szolgáltatás fogyasztásában. Az egyik lakos biztonsága nem csökkenti egy másik lakos biztonságát. Nem valósítható meg a termék/szolgáltatás fogyasztásából való kizárás. A szolgáltatás színvonala egy külön kérdés, az elvezetés kiépítettségének mértéke különböző kockázatot jelent az egyes részterületek számára, de ez más, mint egy adott biztonsági szint közös élvezete. A közjószágok esetében a szolgáltatás biztosításának ésszerű módja nem a szolgáltatás igénybevételekor való fizetés, hanem a haszonélvezők (ebben az esetben a település lakói és cégei) adóztatása, hogy a szolgáltatás költségét fedezzék. Erre az önkormányzatoknak meg is van a lehetőségük, pl a kommunális adó kivetésén keresztül. A mezőgazdasági tevékenység számára nyújtott vízelvezetési-szolgáltatáson belül érdemes külön kezelni a társulat által működtetett csatornák mentén használt agrár területeket, ahonnan a víz a társulati csatornákba folyik és az üzemi csatornákat. Az előbbi csoport igen előnyös helyzetben van abból a szempontból, hogy egy csatorna mentén lévő területről a víz természetes módon a csatornába folyik, így a szolgáltatásból való kizárás nem valósítható meg 3. A kiépítés és az üzemeltetés paraméterei azonban nem függetlenek attól, hogy ők végső soron igénybe veszik-e az infrastruktúrát vagy sem. Mivel a kapacitások végesek, de a kizárást nem lehet egyértelműen megvalósítani, a társulati fenntartású vízrendszer a mezőgazdasági használók szempontjából egy közös jószág. Mivel a mezőgazdasági területekről érkező lefolyás miatt szükséges nagyobb infrastruktúra többletköltségei azonosíthatóak, és a haszonélvezői is ismertek közöttük a költségek feloszthatóak. Egy közös jószág optimális üzemeltetése esetén azonban a finanszírozási sémának a működtetés költségeinek fedezésén túl a zsúfoltság kezelésére is választ kell adnia. Nem elegendő az átlagköltség alapú árazás. Az üzemi csatornák a társulati csatornákhoz képest sokkal szűkebb kört szolgálnak ki és a rendszer ezen részével kapcsolatban nincs is olyan közcél (ld. település belvízmentesítése), ami a mezőgazdasági érintettek nélkül is szükségessé tenné a fenntartást. Ezekből a csatorna al rend szerekből azokat mű ködtetik, ahol a haszonélvezők egy része számára már megéri együttesen fenntartani azt. Ebben az esetben az adott üzemi csatorna al-rendszer működtetése, ami egy közös használatú szolgáltatás, klubjószágnak tekinthető 4. Az üzemi csatornák országszerte elhanyagolt és rossz állapotából arra lehet következtetni, hogy vagy hiányzik az aggregált egyéni érdekeltség a fenntartásukhoz szükséges minimális erőforrás biztosításához, vagy az ehhez szükséges szervezési tevékenység tranzakciós költsége túl nagy az érintettek számára. 3 A kizárhatóság hiánya azonban hosszabb távon nem teljesen egyértelmű. A tapasztalat az, hogy a csatorna kotrási munkálatok során kikerülő anyagot rendszerint a csatorna partján terítik el, ami idővel depóniát (kis töltést) alkot és megakadályozza a víz lefolyását. Ha ez a helyzet, akkor a csatorna mentén elhelyezkedő területek is kizárhatóak a szolgáltatásból. Ez a helyzet ugyanakkor lehetőséget biztosít a társulat számára az ellenőrizhető rákapcsolódásra is. Ebben az esetben viszont a többlet víz elvezetésének lehetősége magánjószággá válik, egy korlátos jószág fogyasztásából ki lehet zárni a földhasználók adott körét. Ha egy (üzemi) csatorna egyetlen gazdálkodó területét szolgálja ki, akkor az magánjószág. Az állami kezelésben lévő kulcs-funkciót betöltő infrastruktúra elemek, pl. zsilipek, torkolati szivattyúállomások sem közjószágok, ugyan a használatuk esetében a kizárást nem lehet megvalósítani (pl. csak a településről származó vizet engedem át, a területi lefolyást nem), de véges kapacitásuk miatt itt is fennáll a rivalizáló fogyasztás jelensége. A szolgáltatás ezen eleme tehát közös jószág, habár jellemzően erre a szolgáltatásra is közjószágként tekintenek, ahol az államtól elvárnák, hogy tartson lépést a változó igények kiszolgálásával (bővítsen). A hozzáférés / használat nem megfelelő szabályozása, a szolgáltatás költségeinek elfedése a haszonélvezők elől ebben az esetben is a szolgáltatás iránti túlzott igények kialakulásához vezet. Ez a helyzet a költségek növekedésén, majd a működés alulfinanszírozásán keresztül törvényszerűen vonja maga után a szolgáltatás színvonalának esését. 4 A klubjószág létrejöhet, ha az érdekeltek egy része már elegendő a működés finanszírozásához, nincs szükség miden érintett támogatására. Ebben az esetben, amennyiben a jószág fogyasztásából történő kizárás nem egyértelműen megoldható, felmerül a potyautas probléma, amelynek kiküszöbölése egy önálló kérdéskör.

8 A mezőgazdasági művelés alól kivett területek, burkoltságuk okán, lefolyási jellemzőiket tekintve a településiekhez hasonlóak. Ez a kör sokrétű, tartalmazhat a külterületbe ékelődő lakóhelyeket (pl tanyák), a közösségi infrastruktúra vonalas létesítményeit (pl utak) és gazdasági létesítményeket (pl állattartó telepek, iparterületek, kereskedelmi létesítmények). Ezek a különböző típusok megfeleltethetőek a fenti csoportoknak A vízelvezető-rendszer szolgáltatásai szempontjából a lakóhelyek biztonsága és a vonalas létesítmények vízelvezetése a közfeladatok körébe tartozik. A külterületen szétszórtan található lakóterületek biztonságának költsége, magasabb és a szolgáltatott vízelvezetési biztonság minősége is eltérhet attól, ami a település belterületére jellemző. Akár a szolgáltatásból kizárás is megvalósulhat. A többletköltség közösségi fedezése indokolható a lakosság szintjén értelmezett szolidaritási elv alapján. Ugyanakkor egyedileg érdemes lehet vizsgálni, hogy a jelentkező többletköltség helyett nem gazdaságosabb-e közös megegyezést találni egy alkalmazkodást igénylő olcsóbb megoldás és egy érte nyújtott kompenzáció formájában. A külterületen található vonalas létesítmények, közösségi infrastruktúra elemek által igényelt vízelvezetési szolgáltatás fedezése egyértelműen állami feladat, részaránya az elvezetett vízmennyiség és a területileg szerteágazó volta miatt a vízelvezetéséhez szükséges többlet hálózat mérete alapján kiszámítható. A kivett területen található gazdasági létesítmények többlet terhelést jelentenek a hálózat számára, mivel jellemzően nem oldják meg a saját területükön az időszakos víztöbblet kezelését, ehhez a közös infrastruktúrát veszik igénybe, esetükben is a szolgáltatás közös használatú jószág Elmozdulás a közjószág szemléletből Látható, hogy a vízgazdálkodási rendszerek kielégítő működtetése szempontjából a fő kérdés, hogy a közös használatú (vízigazgatósági és társulati) infrastruktúra elemek esetében hogyan lehet a használókban kialakult közjószág szemléletű elvárásokat megváltoztatni (tudatosítani, hogy a vízelvezetés nem korlátlan) és a szolgáltatás szintjét összhangba hozni a fenntartás tartamosan fedezhető költségeivel. A működtetés közgazdasági stabilizálása szempontjából a közjószág helyzetből való elmozdulásra a közös használatú infrastruktúra korlátos kapacitásainak egyértelművé tétele, a fogyasztói rivalizálás szabályainak kialakítása a válasz. Az áldatlan belvárosi parkolási helyzetek esetében sem a parkolás megtiltása, hanem a helyek kihasználtságának ésszerűbbé tételére ösztönző díjrendszer bevezetése volt a jó megoldás. A vízgazdálkodási rendszerek esetében a használat szabályainak kialakítását célzó folyamatot az érintettség és működési költségek egyértelművé tételével lehet kezdeni. A direkt költségeken kívül meg kell jeleníteni a kapacitáson felüli károkozás visszaterhelését is. Mindezt ki kell egészíteni a terhelés elkerülését (vízvisszatartást) elismerő opciók lehetőségével (pl. puffer sáv létesítése), ha az bizonyíthatóan csökkenti az elvezető infrastruktúra terhelését. A terhelést csökkentő alkalmazkodások értékét a többi használó számára a kapacitásbővítés (pl. a szivattyúkapacitás fejlesztése, csatorna szélesítés ) és a károkozás elkerülésének lehetősége adja meg. A következő fejezetben azt mutatjuk be, hogy mit jelentene a korlátos kapacitás igénybevételének közgazdasági szemléletű szabályozása egy konkrét területre vonatkoztatva. A példát a kutatás során modellezett vízrendszer adataira építettük A vízelvezető-rendszer közgazdasági újjáépítése A vízelvezető-rendszer összetett funkcióinak elkülönítése érdekében közgazdasági szempontból újraépítjük a vízrendszert. Ezt a funkciók fokozatos bővítése mentén tesszük meg. Minden egyes lépésnél feltesszük azt a kérdést, hogy a funkcióbővítés milyen feltételek mentén valósítható meg? Kik a bővítés kedvezményezettjei, milyen hatással van az infrastruktúra használóinak bővülése az infrastruktúrára működtetésére és mi a belépők teherviselésének biztosítására az optimális megoldás? A folyamat célja, hogy körvonalazódjanak azok a területek, amelyek esetében gazdaságilag ésszerű a szolgáltatás megfizetése és számukra magas színvonalú szolgáltatást lehessen nyújtani. Másrészről körvonalazódjanak azok a területek, amelyek számára más módon érdemes alkalmazkodni, mint a vízelvezetési szolgáltatás igénybevétele Rendezőelvek az érintettség és a költségek felosztásához A belvíz-elvezető rendszer alap-rendeltetését tekintve közcélokat valósít meg, amelyeket különböző csoportok (pl gazdálkodói közösségek) egyedi céljai egészítenek ki. Mivel az infrastruktúra kapacitása korlátos és a fenntartás költsége magasabb a többlet funkciók kiszolgálása miatt, ebből adódik, hogy a közcélok biztosításán túl szükséges többlet kapacitások fenntartását nem a köz erőforrásaiból, hanem ezen egyedi célok haszonélvezőinek erőforrásaiból indokolt fedezni. Meg kell alkotni a közös használatú infrastruktúrához való hozzáférés szabályait A vízgazdálkodási rendszerek közgazdasági szerkezetét újra kell alkotni

9 A vízelvezető rendszernek nem csak azok az igénybevevői, akiknek a területén időszakosan víztöbblet jelenik meg, hanem azok is, akiknek a területéről az összegyülekező víz lefolyik. A lefolyás lényegében az elégtelen beszivárogtató / tározó kapacitások következtében előálló probléma továbbhárítása a domborzat esése mentén. Ha egy terület használója nem tudja saját területén megoldani, hogy ne hárítsa át a nála keletkező problémát másokra, akkor erre a célra a területi vízgazdálkodásirendszert tudja igénybe venni. Ebben az esetben keresletet támaszt a hálózat kapacitásának bővítésére azon a szinten túl, amit a közcélok megvalósítása igényelne. Szolidaritás. Egy hálózat különböző pontjait eltérő költséggel lehet kiszolgálni. Noha pont a hálózat hatékony működtetése érdekében célszerű differenciálni a díjakat, a többség minimális költség-többlet árán segíteni tudja a legkedvezőtlenebb helyzetű igénybe vevők szűkebb körét A költségek köz és magán használatok közötti felosztása A költségmegosztás példájához belterületi-külterületi és köz - magán viszonylatban két használó csoportot képeztünk, a települést és a gazdák közösségét. Első lépésben a mezőgazdasági érdekelteket egy csoportnak tekintjük 5 amikor azt vizsgáljuk, hogy hogyan lehet a vízrendszer működtetésének a költségeit a köz és magán érdekű használat között megosztani. A második lépésben azonban a vízrendszer mezőgazdasági szempontú igénybevételének vizságlatához a mezőgazdasági célú használókat eltérő érintettségű alcsoportokra fogjuk bontani. Mint azt a 2.1 alfejezetben bemutattuk, a mezőgazdasági területekről az elvezetett víz összmenynyisége jóval alacsonyabb, mint a belterületi elvezetés igénye. Annak ellenére azonban, ahogy azt a 2. Táblázat megmutatta, miszerint a külterületi lefolyás az idő döntő részében nem, vagy csak negyede-harmada arányban járul hozzá az infrastruktúra kihasználásához, a két igénybevétel maximumai időben jellemzően egybeesnek. Ezért a használat lehetőségét (a szolgáltatás rendelkezésre állását) a maximális lefolyás arányában közel fele-fele arányban indokolt megosztani a két igénybevevő csoport között. A költségek közül a társulati és a vízigazgatóság kezelésében lévő szakaszok fenntartási költségeit és a vízelvezetőrendszer megújításának költségeit (amortizációt) indokolt figyelembe venni. A szivattyúzás kérdése terén hasonló megközelítés alapján lehet eljárni. A szivattyúzott mennyi- ség a két lefolyásból adódik össze. A 3. Táblázat alapján látható volt, hogy a szivattyúzási szükséglet a csatornába kerülő víz mennyiségének egy- és kétharmada között mozog. A szivattyúzási szükséglet aránya a nagyobb lefolyású időszakokban éri el a maximumát. A szivattyúzott mennyiség felosztását a két igénybevevő csoport között a csatornába kerülő vízmennyiség alapján végeztük el akkor is látható, hogy a maximum terhelés esetén a két igénybevétel összeadódik. A szivattyúzás fix költségét, a kapacitás rendelkezésre állását a csatornához hasonlóan nagyjából fele-fele arányban indokolt ebben az esetben is megosztani. Ez a két elem, a csatorna fenntartás és a szivattyúkapacitás rendelkezésre állása alkotja a vízrendszer fenntartás fix költségét. Vízigazgatósági fenntartású csatorna Fenntartás költsége Társulati csatorna 50,1 7,7 Agrár részaránya Település Agrár Km Millió Ft/év % Millió Ft/év Millió Ft/év 7,8 1,2 50% 0,6 0,6 Makót is kiszolgáló szakasz 24,9 3,8 50% 1,9 1,9 Többi szakasz 25,2 3,9 100% 3,9 Rész-összesen 2,5 6,4 Üzemi csatorna 67,3 5,4 100% 5,4 Összesen 2,5 11,8 6. Táblázat Csatorna fenntartási (fix) költségek felosztásának lefolyásarányos módja Az elvezetés változó költsége a szivattyúzás költsége, amely akkor merül fel, ha a befogadó vízszintje meghaladja a csatorna vízszintjét. A változó költségek esetében a teljes időszak alapján számolva a terepi lefolyásból adódó szivattyúzás aránya az összes szivattyúzási igény ötöde, annak ellenére, hogy ez az arány a nagyon belvizes időszakokban a szivattyúzott mennyiség felét is meghaladhatja. Szemben a fenntartás költségével, ami nem vízmennyiség függő, a szivattyúzás költsége évről évre változik, ami eltérő szivattyúzási költséget is jelent, amint ezt az alábbi táblázat első oszlopa mutatja. 5 A fenntartás szempontjából a jelenlegi gyakorlat is ez, a gazdáknak, mint egységes csoportnak a kezelése. Ez tükröződik pl. abban, hogy a társulati hozzájárulás alapja a teljes gazdálkodási terület nagysága. Ebben egy kimondott, vagy ki nem mondott gazdálkodók közötti szolidaritási elem van jelen. A befizetések a társulati működés egészét szolgálják, miközben az egyes befizetők tényleges kitettsége igen különböző. Ez az elv, ha elfogadott a tagok között, természetesen lehet a finanszírozási megállapodás alapja.

10 Teljes költség Település része Agrár rész Millió Ft/év Éves szivattyúzási költség: Millió Ft/év 9,8 17,8 A harmadik és negyedik oszlop a költségek két megosztási lehetőségét vetik fel. A megosztás kézenfekvő módja lenne a mennyiségarányos megosztás (harmadik oszlop), azonban a terepi lefolyás mérésére jelenleg nincs kifizetődően alkalmazható eszköz, ezért gyakorlati szempontból valamilyen becslési megoldás kialakítására van szükség. A táblázatból leolvasható, hogy ha a szivattyúzás költségének megosztására is a fix költségek arányában kerülne sor (negyedik oszlop), akkor az agrár használók sok év átlagában évi 3-5 millió Ft-tal többet fizetnének, mint amit ténylegesen használtak. Ez a különbség a kevésbé belvizes években lenne nagyobb és amikor ténylegesen nagy a rendszer használata a belvizesebb években, Millió Ft/ év mennyiség arányosan 9,8-12,7 0-5,9 50%-os megosztás esetén 4,9-8,9 4,9 8,9 7. Táblázat A szivattyúzási költségek és felosztásuk két lehetséges megoldása akkor kisebb. De az a következtetés a hidrológiai modellezés eredményei alapján levonható, hogy a lefolyási mennyiségek pontosabb ismerete a gazdáknak évi 3-5 millió Ft megtakarítást jelentene egy fele-fele arányú költségmegosztáshoz képest. Ez a gazdálkodói érdek egy jobb költségmegosztási módszer kialakítására. Összességében az üzemi csatornák fenntartása nélkül (ami jelenleg sem történik meg 6 ) az alap vízrendszer fenntartási költsége (fix költség) és működtetése (változó költség) együtt a település számára 12,3 14,4 millió Ft/év, a gazdálkodók számára pedig 6,4 12,3 millió Ft/év kiadást jelentene A magánhasználatok közötti finanszírozási kérdések A gazdálkodók közösségén belül a vízelvezetőrendszer által nyújtott szolgáltatás tényleges hatása alapján lehet al-csoportokat azonosítani. Tudatában vagyunk, hogy a gazdálkodók csoportján belül a különböző mértékű érintettség kérdése komoly konfliktus-forrás lehet. Ezért első körben a felvetést indokoljuk, aztán lépünk tovább. A hidrológiai modellezés eredményei alapján három al-csoport különböztethető meg. A belvíz-rendszer működtetésének köz vetlen haszonélvezői azok a területek, amelyek a leg nagyobb belvízborítások esetén is mentesíthetőek. Közvetett haszonélvező a többi, belvízzel egyébként nem borított terület, amelyeknek a művelését, megközelíthetőségét segíti a víz ren d- szer működése. Első ránézésre ők nem használói a vízelvezető-rendszernek, hiszen nekik nincs szükségük a mentesítésre. Ugyanakkor ezekről a területekről a lefolyás hozzájárul a hozzájuk képest alvízi területek elöntéséhez, aminek a mentesítését végzi a hálózat. Akár a szolidaritási elvet tekintjük mérvadónak, akár a kár-haszon elvet alkalmazzuk, ezek a területek is részei a vízrendszerrel gazdálkodók közösségének. Számukra víz-elvezető infrastruktúra azt a lehetőséget is biztosítja, hogy ne saját maguknak kelljen a területük, mások számára káros lefolyását helyben megoldaniuk. A harmadik csoport az, amelynek területéről a többlet vízmennyiség lényegében nem a csatornákon, hanem természetes úton: beszivárgással és párolgással távozik. A helyi vízgazdálkodási érdekeltek közé tehát minden területhasználó beletartozik függetlenül attól, hogy saját maga oldja meg a területének mások szempontjából károkozás mentes vízgazdálkodási állapotban tartását vagy igénybe veszi a közös fenntartású infrastruktúrát. Ez azzal indokolható, hogy: A vízgazdálkodási tevékenységek koordinálása, a terület egészét érintő folyamatok nyomon követése egy közös funkció, amelynek önmagában indokolható egy fix költsége, anélkül, hogy valaki a közös fenntartású infrastruktúrát igénybe venné. Emellett a talajban lezajló oldalirányú áramlások miatt nem feltételezhető, hogy a felszíni lefolyás kezelése esetén bárki közvetett módon ne használná a hálózatot. Ugyanakkor ez a használat a közösség szempontjából egy jóval kedvezőbb használat, mert nem a csúcsidőszakban, hanem késleltetéssel terheli az elvezető-kapacitást. E három csoport nagyságát mutatta be az 1. Táblázat. A terület 9%-a az, ahol a belvíz-mentesítő hatás egyértelműen jelentkezik. Ha kizárólag ők viselnék a vízrendszer mezőgazdasági szereplőkre jutó költségét, akkor ez számukra 7-12 ezer Ft/ha/ év költséget jelentene 10 ezer Ft/ha/év áltaggal 7. Ha azt feltételezzük, hogy az elöntés nagyságához képest kb. 2,5-szeres az a területnagyság, amelyik pl. átvizesedés miatt szintén érintett, akkor a terület 22,5%-a lenne közvetlenül érintettnek tekinthető. (Ez a területnagyság egyébként nagyságrendileg egybeesik azzal, ami vízelvezető-rendszer nélkül kerülne elborítás alá). Ebben az esetben, ha a költségeket erre a területnagyságra vetítenénk, a fajlagos költségek 2,5-5 ezer Ft/ha/év nagyság- 6 habár a teljesség kedvéért az üzemi csatornák fenntartásának költségeit is szerepeltettük a táblázatban 7 A teljes modellezett mezőgazdasági területre vetítve a költségeket az átlag 800 Ft/ha/év értéket mutatna ( Ft/ha/ év közötti változással).

11 rendbe esnének 4 ezer Ft/ha/év átlaggal. Ha a modellezett teljes művelt területet tekintjük a fajlagos költségszámítás alapjának ( ha) akkor a költség Ft/ha/év között mozogna. A teljes területre vetített egyenletes költség elosztás egyrészről tükrözi a korábbi helyzetet, kifejezi a gazdálkodók közötti szolidaritást. E tekintetben legitim alapja lehet egy átlagköltség alapú árazásnak. Másrészről azonban, mivel mindenki egyaránt fizeti, ez a helyzet azt a képzetet kelti, hogy ez a díj a szolgáltatás igénybevételének fajlagos költsége egy belvizes terület számára, ami azonban, mint a példa mutatja ennél magasabb. Így a gazdálkodó számára az egységes hektár alapú díjszabás által közölt információ olyan területek víz-elvezetését is gazdaságosnak állítja be, amelyek jelenleg nem kapják meg ezt a szolgáltatást, de az elvezető rendszer erre nem is lenne képes. Ezek a gazdálkodók így azzal szembesülnek, hogy az általuk fizetett öszszegért számukra megéri igénybe venni a szolgáltatást, de utána hiába várják el a rendszer megfelelő színvonalú működését. Az átlagköltség alapú árazás így a közvetlen érintetteknél nagyobb körre vetítve egy öngerjesztő spirált eredményez, amely a hozzájárulás megfizetése esetén is az igények finanszírozási szempontból megalapozatlan növekedését eredményezi. Erre helyzetre utaltunk a közös jószágok szabályozási kérdései között, hogy a fizetési konstrukciónak a zsúfoltság elkerülését is meg kell oldania. A teljes területre vetített átlagköltség alapú árazás esetén ez megoldatlan. Ennek a szolgáltatói és igénybevevői oldalról is kedvezőtlen kimenetelű helyzetnek a feloldását az igénybevétel mértékével összefüggő árazási megállapodás nyújthatja, amelyben természetesen szerepet kaphat egyfajta szolidaritási elem is, de fel kell tudni fedni a szolgáltatás igénybevételének tényleges költségét is. A finanszírozás stabilizálásának kérdése, hogy a közvetlen és a közvetett érintettek között milyen költségmegosztási egyezséget lehet kialakítani. A finanszírozási szisztéma az igénybe-nemvétel opciójának felajánlásával kezelheti ezt a helyzetet. Ebben a helyzetben egy területhasználó vagy hiteltérdemlően biztosítja, hogy az általa használt területről nem indul ki más számára káros felszíni lefolyás, vagy hozzájárul a lefolyást biztosító közös infrastruktúra fenntartásához. Ezzel a lépéssel viszont rögtön tehermentesíti is a korlátos kapacitású vízelvezető-hálózatot. Ezért azok, akik vállalják és biztosítják, hogy nem terhelik közvetlenül az elvezető infrastruktúrát, alacsonyabb díjat fizetnek a többieknél, akik igénylik a gyors elvezetést, ami miatt szükség van a magasabb csúcsidei kapacitások fenntartására. Az igénybe-nem-vétel lehetősége a korlátos kapacitásokra nehezedő többlet terhelés csökkentését jelenti. A vízelvezető-szolgáltatás igénybevételének differenciálása így hozzájárul, hogy a csúcs-időszaki terhelés összhangba kerüljön a vízelvezető-kapacitás nagyságával. Ez pedig a torkolat környéki elöntésből fakadó károk kompenzálásának 8 és a kapacitásbővítés költségének elkerülését jelenti, ami minden igénybevevő számára megtakarítás. Ezt a helyzetet illusztrálja az alábbi, 8. Táblázat. A példában a szolgáltatás költségének bontása látható a korábban már alkalmazott részleges és teljes területre vonatkozó vetítési alapokkal. A táblázat feltünteti a torkolati szakaszon okozott kiöntésekből fakadó károk kompenzálásának költségét és a szivattyúkapacitás bővítésének egy évre vetített költségét is. A kártérítés vagy a szivattyúkapacitás bővítése egymás alternatívái a vízelvezető-csatornák csúcsidei túlterheléséből fakadó károk elkerülésére. rülésének lehetősége jelentkezik a haszon oldalon más, a lefolyási területen végrehajtott vízvisszatartó beavatkozások esetében is, mivel azok is hozzájárulnak a maximális csúcsidőszaki terhelés csökkentéséhez. A példaszámításban az üzemi csatornák fenntartása nem szerepelt, mivel összességében nem lenne gazdaságos a fenntartásuk, de egy-egy üzemi csatorna alrendszer esetében ez ésszerű lehet. Ha egy üzemi csatorna érdekeltjei úgy döntenek, hogy (az egyéni megoldások helyett) igénybe veszik a vízelvezető-szolgáltatást, amire lévén a helyi vízgazdálkodási közösség részei jogosultak, nekik is meg kell fizetni a fenntartás átlagköltségét (ami a belépésükkel fajlagosan csökkenne mindenki számára). Ha a vízelvezető kapacitás nincs teljes mértékben kihasználva, akkor ez egy mindenki számára egyértelműen előnyös lépés. Ha azonban a csúcsidőszaki terhelés kapacitása Közvetlen érintettek Közvetlen + feltételezett hatásterület Összes terület 920 ha ha ha Költség elem, éves Összesen millió Ft Ft/ha/év Ft/ha/év Ft/ha/év Fix költség 6, Változó költség 2, Kártérítés 4, Összesen kártérítéssel 12, Kapacitás bővítés 5, Összesen bővítéssel 14, Táblázat A vízelvezető-rendszer fenntartásának fajlagos költsége attól függően, hogy hány hektár finanszírozza azt A finanszírozás stabilizálásának kérdése, hogy a közvetlen és a közvetett érintettek között milyen költségmegosztási egyezséget lehet kialakítani. AA feltételezett elöntési gyakoriság és területnagyság mellett látható, hogy a példában a kárt szenvedők kompenzálása olcsóbb megoldás lehet, mint a szivattyúkapacitások bővítése. A használóknak a szivattyúkapacitás bővítésével szemben tehát előnyösebb az érintett területek használóival megegyezésre jutniuk. Ugyanezen költségek elkeki van használva (ami általában a helyzet), akkor a többlet igény vagy a kapacitások bővítésének szükségességét veti fel. Ebben az esetben is a közösség számára direkt költség csökkentő hatása van, ha a területen máshol még lehetőség van lefolyás csökkentő megoldás finanszírozására, ami lehetővé teszi a bővítés költségének elkerülését. 8 Ez a tétel a gyakorlatban jelenleg nem jelenik meg a terület használók számára, mert a kárenyhítési alap azt fedezi, de a teljeskörű végiggondolás esetén ezt is indokolt figyelembe venni

12 A példaszámítás nem foglalkozott külön a külterületen található, a mezőgazdasági művelésből kivett területek kérdésével. Közgazdasági szempontból ezek a területek ugyanazokat a kérdéseket vetik fel, mint az előbb említett, többlet kapacitást igénylő üzemi csatorna szakaszok bekapcsolása. Egy élesben elvégzendő döntés-előkészítésnek természetesen ezen területek vízrendszerre gyakorolt hatását is fel kell tárnia, a mi célunk azonban a módszer bemutatása volt Gyakorlati megfontolások - árszabás Rámutattunk, hogy a vízrendszer működésének konszolidációját elméletben a szolgáltatással kapcsolatos közjószág szemlélet megváltoztatása árán lehet elindítani. Ez a folyamat a gyakorlatban az eltérő jellemzőkkel rendelkező igénybevevői csoportok megkülönböztethetőségét igényli. Azoknak a területeknek a kiválasztódását kell elősegíteni, amelyek esetében reális lehetőség az időszakos víztöbblet helyben tartása. Ebben a fejezetben egy közgazdasági szabályozóeszközt javaslunk a feladat megoldására, amely a vízgazdálkodási-rendszer saját működési logikáján alapul. (Az EPI-WATER kutatás során ugyan erre a kérdésre egy másik, az agrárpolitika logikájára épülő szabályozóeszköz használhatóságát próbáltuk ki, ennek a tapasztalatairól fog szólni a 3. fejezet) A vízelvezető-rendszer működésének logikáján alapuló igény differenciálására a választható összetételű fogyasztói csomagok felajánlása egy célszerű megoldás. Egy egyszerű esetben lehet például kétféle csomaggal dolgozni: 1. a területről elvezetésre kerül a többletvíz, 2. a többletvíz nem kerül elvezetésre, annak kezelését (pl. beszivárogtatását) a terület használójának kell megoldani. A döntési folyamatot a kutatásban alkalmazott módszerhez hasonlóan érdemes a terület áttekintő léptékű vízmozgásainak feltárásával és egyeztetésével kezdeni. Ez az ismeret szolgálhat alapul működtetési változatok kialakítására, az igénybevétel nagyságrendi becslésére, az egyes működtetési változatok költségének a számítására. Mindez a döntési folyamat első körében a kiinduló szolgáltatási csomagok árának meghatározására szolgál. Ezután a döntési folyamat során a vízgazdálkodási közösség minden tagjának választania kell az alapdíjas szolgáltatás (amely esetén egyéni szinten kell biztosítani a többlet víz kezelését) és az igénybevevői díj között. A kiinduló értékek ismeretében adott válaszok alapján azután meg lehet nézni: 1. Mely területekről gondolják azt a használói, hogy a vízrendszer nem nyújt megfelelő szolgáltatást a számukra és maguk oldanák meg a víztöbblet kezelését? 2. Azt, hogy a felajánlott ár mellett az igénybevételt választók számára elegendő lenne-e az elvezető kapacitás, vagy sem? 3. Elegendő igénybevevő lenne-e a működés adott áron való fenntartására illetve szükséges lenne-e a kapacitások bővítése? Az EPI-WATER kutatási program keretében a tevékenységünk alapfeltevése az volt, hogy ha a belvíz-rendszer működtetésének és a területhasználatnak egymással kölcsönösen összefüggő kérdését közgazdaságilag racionális keretek Abban az esetben, ha a csomagok közötti választás alapján még nem állt elő egy fenntartható egyensúly a rendszer költségei és bevételei között, új választási körnek kell következnie. Elégtelen igény esetén azt kell tesztelni, hogy az előző körben igénybevételt választók a létszámuk ismeretében kalkulálható (magasabb) díjat is hajlandóak lennének-e megfizetni. A kapacitást meghaladó igény esetén pedig a kapacitás-bővítés miatt előálló többletköltség megfizetése iránti hajlandóságot kell vizsgálni az. A döntési folyamat a résztvevők saját mezőgazdasági területének jövedelmezőségére vonatkozó egyéni információk és a szóba jöhető műszaki variációk költsége között teremt kapcsolatot úgy, hogy aggregálja a döntés a tényleges érintetteinek, a terület használóinak gazdálkodási tapasztalatait. A következő fejezetben azt mutatjuk be, hogy hogyan zajlott és milyen eredménnyel zárult az a közösségi döntési folyamat, amelyet az EPI-Water kutatás keretében a TIMAVGT működési területén a Marosszögben bonyolítottunk le. Közgazdasági szabályozóeszköz tesztelése, az EPI-Water kutatás makói példája a TIMAVGT körzetében között tudjuk megfogalmazni, akkor feltárható a gazdálkodók mozgástere, lehetőség nyílik a kölcsönösen előnyös megállapodások létrehozására.