A macskabunda mintázatának, színének és típusának öröklődése
|
|
- Mátyás Juhász
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A macskabunda mintázatának, színének és típusának öröklődése ÍRTA: PAVELKA ALEXANDRA állattenyésztő mérnök A macskák küllemét alapvetően meghatározza, hogy milyen bundát viselnek, ez mind tenyésztők, mind hobbi állattartók szempontjából fontos. A színek, minták és szőrzettípusok jellemzésével kapcsolatban elengedhetetlenül fontos a domináns-recesszív öröklésmenet megértése. Minden tulajdonságot két allél határoz meg, az egyiket az apjától, a másikat az anyjától örökli az utód. A dominánsan öröklődő tulajdonságok fenotípusban (küllemben) való megjelenéséhez elegendő, ha az utód egyik szülőtől örökli a mutációt okozó allélt (heterozigóta). A recesszív tulajdonságok esetében mindkét szülőtől ugyanazt a génváltozatot kell örökölnie ahhoz, hogy az a küllemében szemmel láthatóan megjelenjen (homozigóta). Ha csak egyet örököl, akkor hordozónak nevezzük. A domináns allélokat nagy-, a recesszíveket kisbetűvel szokás jelölni. Genetikailag minden macska cirmos, azok is, amelyek egyszínűnek látszanak. A cirmos minta jele az aguti elnevezésből eredően nagy A betű. A cirmos macskák genotípusa AA, vagy Aa lehet. A nem aguti génnek maszkírozó, episztatikus hatása van, a csíkokat kialakító gén hatását befolyásolja, szinte teljesen elnyomja. Hatását a fekete és a barna pigmenten tudja a legjobban kifejteni, a vörösön nem. Ezért a vörös és a krém macskákon még a legszigorúbb szelekció ellenére is marad bizonyos mértékű szemmel látható csíkozottság. Az egyszínű bunda úgy alakul ki, hogy a nem-aguti gén (a) a cirmok közötti területeken gátolja a szőrszálak gyűrűzöttségét (ticking) és így a bunda egyöntetű lesz. Ez csak akkor jelenik meg, ha a genotípus aa. A csíkokat kialakító gén azonban továbbra is megvan. Ezt bizonyítja az is, hogy néhány egyszínű kölyök macskán halványan látszik a csíkos minta, úgynevezett szellemrajzolat, mely a fejlődés során eltűnik. A vadon élő macskák színe és mintája eredetileg barna tigriscsíkos, ennek segítségével jól beleolvadnak a környezetükbe, mely az eredményes vadászathoz szükséges. A háziasodás során azonban ez már nem volt annyira fontos, valamint az emberek is inkább a szokásostól eltérő, különlegesebb színű és mintájú macskákat részesítették előnyben a ház körül, így lehetőség volt a mutációk elterjedésére. A tenyésztés segítségével ma már rengetegféle szín, minta és szőrzettípus rögzítésére és további tökéletesítésére van példa. A cirmosnak négy változata van. A tigriscsíkos (tabby, jele T, más néven makréla cirmos) a legáltalánosabb. Az aguti minta esetében csak az arc részén és esetleg a lábakon vannak
2 csíkok (az abesszin fajtánál ez utóbbi hiba). A makrélához képest domináns, jele Ta. A pettyes változat esetén a makréla minta csíkjai,,darabokra törnek, emiatt a valójában csíkos macska pettyesnek látszik. Rögzítése nehéz, szigorú szelekcióra van szükség a szép pettyek további generációkban való megtartásához. A márványcirmos minta recesszív a makrélához és az abesszinhez képest, jelölése tm. A csíkok jellegzetes mintákat alkotnak a testen. A tarkón pillangó, a has oldalán osztrigaforma, a háton pedig két hosszanti csík jellemző, valamint a fajtatiszta macskák esetében elvárás is. Egyszínű macskával történő párosítás során előfordul, hogy a megszülető márványcirmos utódok hátán a két csík elmosódik. Korábban a márványcirmos változat ritka volt, ma már nagyon elterjedt, köszönhetően a tenyésztőknek és a macskakedvelőknek. Nevezik még klasszikus cirmosnak (classic tabby) és foltoscirmosnak (blotched tabby) is. A cirmos minta nem csak vadas, illetve barna, hanem bármilyen ismert színben (kék, vörös, csokoládé, lila, ezüst stb. létrejöhet, fehértarka, teknőctarka vagy színjegyes (himalája) változatban is. A bengáli fajtának van egy nagyon különleges változata, ez a szénfekete. A minta a házimacska nem-aguti (a) és a fajta kialakításában résztvevő ázsiai leopárdmacskából származó aguti allél kombinációjából jön létre. A színeket alapvetően a melanociták által termelt kétféle pigment, az eumelanin (fekete, illetve barna pigmentek) és a feomelanin (vöröses pigmentek) határozzák meg. Az első színmutáció valószínűleg a fekete volt, az aguti gén megváltozásának hatására a gyűrűzöttség elmaradt, a bunda pedig egyszínű fekete színt öltött. Ezt követően további mutációk hozták létre a többi színváltozatot. A pigmentrészecskék méretének csökkenésével jött létre a barna (csokoládé) szín (b). A barnából alakult ki a világosbarna (bv), más néven fahéj szín. A csokoládé recesszív a feketéhez képest és domináns a fahéjhoz képest. A tömör pigmentáció domináns tulajdonság (D), a hígulás (dilute, d) során a szőrszálakban pigmentben szegény részek váltakoznak összetapadt pigmenteket tartalmazó részekkel, így a szín halvány, szürkés lesz, ezt nevezzük kéknek (pl. karthauzi, brit kék, orosz kék). A lila szín úgy jön létre, hogy az egyedek mindkét szülőtől öröklik mind a barna, mind pedig a kék színt létrehozó allélokat. A vörös és a krém macskák tulajdonképpen sosem látszanak teljesen egyszínűnek, hiszen a nem aguti gén nem tudja száz százalékosan kifejteni a hatását a vörös pigmenteken. A vörös szín nemhez kötötten, az X ivari kromoszómán öröklődik. Ahhoz, hogy egy nőstény (XX) vörös színű legyen, mindkét szülőjétől örökölnie kell a vöröset kialakító gént (O), ha csak az egyiktől örökli, akkor teknőctarka lesz (pl. vörös-fekete, vagy hígult változata a kék-krém,
3 csokoládé-krém vagy lila-krém tortie). Ez az oka, hogy több vörös hím van, mint nőstény, hiszen a hím ivari kromoszóma párja XY, így, ha az X-szel örökli az O-t, vörös színe lesz. A krém a vörös hígult változata, recesszív a vöröshöz képest. A vörös vagy krém tarkázottság kiterjedése és alakja teljes mértékben a véletlenen múlik, nagyon nehéz rá szelektálni. Ahogy írtam, a teknőctarka nőstények genotípusa Oo. A sejtekben a két X kromoszóma közül az egyik inaktiválódik, a véletlenen múlik, hogy az O-t, vagy az o-t tartalmazó marad-e aktív, így lesz a vörös/krém szín elhelyezkedése szórt. Természetesen a teknőctarkák lehetnek cirmosak is, ilyenkor torbie-nak nevezik őket. Nagyon ritkán előfordulnak teknőctarka hímek is. Ezeknek az egyedeknek az ivari kromoszómapárja rendellenes, nem XY, hanem XXY (Klinefelter-szindróma) és terméketlenek. Az abesszin macskák vöröses színe teljesen független az O géntől. Négy alapszínűket (vadas, sorrel (vörös), fawn (őzbarna) és kék a B (vadas) és D (dilute) gének irányítják. Ha az egyed genotípusa BBDD, BbDD, BBDd, vagy BbDd, akkor a színe vadas. Ha mindkét szülőtől a B gén recesszív változatát örökli, de a halványító génhatás nem érvényesül, akkor a genotípusa bbdd, vagy bbdd, színe pedig vörös lesz. Ha emellett a dilute recesszív génhatás is érvényre tud jutni, akkor genotípusa bbdd, színe pedig fawn lesz. A kék színű abesszin macskák úgy jönnek létre, hogy a domináns B mellett érvényesül a dilute hatása is, vagyis genotípusuk BBdd, vagy Bbdd lehet. A fajtában már régen megjelent az ezüst szín is, ezt egyes szervezetek elfogadják, mások nem, de mindenképpen törekednek rá, hogy az ezüst vonalakból származó nem ezüst utódokat ne keverjék a hagyományos állománnyal. A fehér színt alapvetően két mutáció alakíthatja ki. Az albínó fehér szín a teljes színerőhöz (C) képest receszíven öröklődik. A cc genotípusú macskáknak a szeme is pigmenthiányos (piros). A c a c a albínó macskák szeme halványkék. A domináns fehér (W) szín dominánsan öröklődik. Macskák esetében ez utóbbi fehér szín a gyakoribb. A W génnek az agutihoz hasonlóan szintén maszkírozó hatása van, így a látszólag fehér szín,,alatt gyakorlatilag bármilyen szín lehet, kék, fekete, vörös, cirmos stb. Az embrionális fejlődés során a neurális taréj működésében zavar keletkezik, ezért a pigmenttermelő sejtek nem egyformán oszlanak el a bőrben (foltozottság), vagy egyáltalán nem jutnak a bőrbe, így a pigmentek nélküli szőrszálakat fehérnek látjuk. A szembe szintén csökkent mennyiségű melanin jut, így kék színű lesz az írisz. A belső fül fejlődése is zavart szenvedhet, így felléphet süketség is, de a süketség és a kék szemszín nem minden domináns fehér macska esetében jelentkezik. A domináns fehér macska szemszíne jellemzően kék, sárga, zöld vagy felemás. Annak, hogy nem minden domináns fehér macska szeme kék, az is lehet az oka, hogy az írisz nem csak a
4 pigmentképző sejtek vándorlásával juthat pigmentekhez, hanem a recehártyáról is. A felemás szeműeknél nem ritkán csak a kék szem oldali hallószerv az érintett, de a sárga szemű fehér macskák is lehetnek süketek. A süket fehér egyedeket nem szabad tenyészteni. A fehér kölykök fején pár napos korukig látható lehet néhány sötétebb folt, ez arra utal, hogy a macskában több működőképes melanocita van jelen és a kölyök valószínűleg nem lesz süket. Megoszlanak a vélemények azzal kapcsolatban, hogy a fehér macskákat fehér vagy színes macskával szabad-e párosítani. A fehér-fehér párosítások nagy valószínűséggel felerősítik a hallószerv rendellenességének esélyét, főként a homozigóta (WW) utódokban. A burma és a himalája színek az albínó sorozathoz tartoznak, szintén recesszívek a C-hez képest, de nem fehérek. A burma macskák genotípusa c b c b, a teljes színerő halványodásáról van szó. A himalája (más néven színjegyes, point) szín (c s c s ) eredetileg a sziámi macskákra volt jellemző, de ma már számos fajtának létrehozták a színjegyes változatát. A törzs színe halvány, az arc, a lábvégek és a farok sötétebb színű. Ennek oka, hogy a gén hőérzékeny, a melegebb testrészeken világosabb a szőrzet, a hidegebbeken sötétebb. A himalája kölykök fehéren születnek, néhány hetes korra jelennek meg a színek. A tónus függ a környezeti hőmérséklettől is. A burma és a himalája kereszteződésekor részleges dominancia figyelhető meg. A burma és a sziámi alléllel egyaránt rendelkező egyedek c b c s színe köztes jellegű, a sziámi és a burma színe között helyezkedik el. Az így kialakult egyedeket tonkinéznek nevezik. Természetesen mind a burma, mind a himalája esetében megjelentek az eredeti barna színen kívül más színek is, például kék, vörös, lila stb. Himalája esetében nehéz elkülöníteni a kék és a lila, valamint a fókabarna és a csokoládé színeket. Ez esetben a talppárna vizsgálata segíthet, ugyanis a csokoládé színűek talpa kissé rózsaszínes, a fókáké sötétebb barna, a kékeké szürke, a liláké halványabb színű. A himalája színnel együtt öröklődő kék szem miatt a himalája változatok annyira kedveltek lettek, hogy cirmos változatukat is létrehozták, ezek mai elnevezése a lynx point. A bicolor macskák tarkázottságát (fekete-fehér, kék-fehér, cirmos-fehér stb.) egy dominánsan öröklődő allél (S) irányítja. A foltosság mértékét és a foltok helyét módosító gének befolyásolják, megfelelő párválasztással fenntartható a kívánt foltozottság. Az SS genotípusú macskákban több a fehér szín, mint az Ss genotípusúakban. Tarka macskához lehet párosítani egyszínűt is, például kék-fehérhez kéket vagy feketét. Vannak olyan fajták, melyeknél a standard szigorúan meghatározza a foltok méretét és elhelyezkedését, például a török van macska, vagy a japán csonkafarkú mi-ke színváltozata. A teknőctarka macskák is lehetnek
5 fehér foltosak (tricolor, vagy calico). Néha előfordul, hogy a fehér annyira kiszorítja az egyik színt, hogy első pillantásra kétszíntarkának vélik a macskát. Ilyenkor érdemes megnézni a talpakat, mert ezek pigmentáltsága utalhat a teknőctarkaságra. Nagyon kedvelt színváltozat az ezüst. Egy dominánsan öröklődő gén, az inhibitor (I) meggátolja, hogy a szőrszálak bizonyos részein pigmentek rakódjanak le, így ezüstös, fehéres hatást kelt. Azt, hogy ez milyen mértékben történik meg, több gén határozza meg, ez az úgynevezett wide-band hatás. A márvány és makréla, vagy pettyescirmos macskák esetében az alapszíneket elválasztó sárga csíkok világosodnak ki, így lesz a macska fekete-ezüst, kékezüst stb. cirmos. A sávozott (ticked tabby) macskák már egészen ezüstnek tűnnek. Ha a szőrnek még ennél is kevesebb hányada színes, akkor árnyalt ezüstnek (shaded) nevezzük őket, ha csak a szőrvégek színesek és a macska szinte fehérnek látszik, akkor spriccelt (shell vagy tipped) színű a bunda. Utóbbira jó példa a csincsilla perzsa macska. A shell színű macskák esetében már nem egyszerű elkülöníteni a kék és a lila, valamint a fekete és a csokoládé-ezüst egyedeket, ilyenkor a talpak színe adhat segítséget. A shaded esetében a kölykök lábain és testén még látszódhat az,,eredeti minta, ami az éréssel eltűnik és inkább csak a háton és a farkon lesz látható. Előfordulhat, hogy az inhibitor gén hatásába hiba csúszik és a szőrszálakat csak részben világosítja ki, így a csíkok sárgás színe néhol látható marad. Ez rozsdaszínű foltokat (tarnishing) eredményez, ami hibának számít. A füstszínű macskák úgy jönnek létre, hogy öröklik az I-t és a non-agouti (aa) géneket is, vagyis valójában egyszínűek, nem cirmosak. Az inhibitor gén kifejtheti a hatását vörös és krém macskákon is, ezeket vörös/krém-ezüst cirmosoknak, illetve a vörös/krém csincsillákat kámeáknak nevezik. Előfordul, hogy a wide-band az inhibitor jelenléte nélkül is kifejti a hatását. Ezek az igazi arany macskák, például fekete-arany, kék-arany stb. árnyalt vagy spriccelt. A wide-band megjelenhet vörös, vagy krém ii (nem ezüst) macskákon is, azonban ezek az egyedek egyszínűnek tűnnek, így nincs irántuk nagy érdeklődés. A színeken túl a bunda felépítése és jellege is igen változatos. A szőrzet alapvetően alj-, fedő- és koronaszőrökből áll. Az aljszőrök pihések, melyek a fedőszálakat veszik körül. A fedőszőrök magasabbak az aljszőröknél. A koronaszőrök a háton, a nyakon, a combokon és a mellkason találhatóak meg, hosszabbak, mint a fedőszőrök. A rövid szőr az eredeti változat, mely domináns a hosszúszőrhöz képest. Tiszta származéksorú rövid és hosszúszőrű macska keresztezésekor az első generáció minden tagja rövidszőrű, de hordozzák a hosszúszőrűség génjét. Az utódokon megfigyelhető kevés intermedier jelleg, mert előfordul, hogy egy kicsit hosszabb a szőrük, mint a rövidszőrű szülőnek. A hosszúszőrűek legrégebbi képviselője a
6 perzsa macska, így ennél a fajtánál legnagyobb szelekciós előrehaladás. A bunda sűrűsége és a szálak hossza már olyan méreteket ér el, hogy a természetben nem is tudna fennmaradni, mindenképpen napi beavatkozás szükséges az ápolásába. A félhosszúszőrűek közé tartozik pl. a Maine Coon, szibériai stb. A göndörszőrű fajtákhoz sorolható a Selkirk, a Cornish, a Devon rex, a LaPerm, valamint a mára kevésbé népszerű német rex. A Selkirk rex és a LaPerm szőrének göndörségét egy domináns gén alakítja ki. A Cornish és a német rex ugyanazon recesszív mutáció miatt göndörszőrűek, nincsen koronaszőrük, a fedőszőr pedig göndör és alig hosszabb az aljszőrnél. A Devon rexnél egy másik recesszív elváltozás okozza a göndörséget, korona és aljszőrzete is csökevényes, göndör. Amerikai drótszőrű bundáját a szabálytalanul kunkorodó szőrszálak teszik durva textúrájúvá. A drótszőrűség dominánsan öröklődik. Nagy rajongótábora van az ún.,,szőrtelen macskáknak, melyek közül valójában nem mind szőrtelen. A népszerű kanadai szfinx, valamint a szentpétervári (Peterbald) macska flock (pihés) változata első ránézésre kopasznak tűnik, azonban van szőrzetük, de gyengén fejlett. A Don szfinx és a belőle kialakított szentpétervári macska gummy változata teljesen kopasz. A kanadai szfinxre jellemző pihés szőrzet recesszíven öröklődik. A Don szfinx és a Peterbald szőrtelenségét domináns gén irányítja. A szentpétervárinak valójában négy változata van: teljesen kopasz (gummy), pihés (1-2 mm piheszőrzet), velúr (3 mm-es szőrzet) és a brush (kefehajú), 4 mm-es szőrzettel, amely már kicsit hasonlít a fajta kialakításában résztvevő keleti macskák szőrzetéhez. A pihés és a velúr változat a gén intermedier jellegére vall. Ezek az egyedek heterozigóták (normál/kopasz genotípusúak), míg a teljesen kopaszok homozigóták, mindkét szülőtől a szőrtelenséget örökölték. Figyelembe kell venni, hogy ezeket a macskákat sem szabad hipoallergénnek nevezni, hiszen az allergiások nem a macskaszőrre érzékenyek, hanem a nyálban, bőrben megtalálható FEL D1 nevű fehérjére szeptember Források: Sarah Hartwell: Silver and gold: smoke, shaded and tipped cats abyssiniandatabase.com: Color inheritance chart for abyssinian cats UC Davis Vet.Gen. Laboratory: Charcoal pattern-bengal cat
Fogalmak IV. Színöröklés elméleti alapjai
Fogalmak IV. Színöröklés elméleti alapjai A színeződés a melanintól függ, ami szemcsék formájában rakódik le a bőrbe, illetve a szőrbe. A melanint speciális pigmentképző sejtek termelik. A pigmentképződés
Domináns-recesszív öröklődésmenet
Domináns-recesszív öröklődésmenet Domináns recesszív öröklődés esetén tehát a homozigóta domináns és a heterozigóta egyedek fenotípusa megegyezik, így a három lehetséges genotípushoz (példánkban AA, Aa,
A pumi színgenetikája
A pumi színgenetikája Az eredeti cikk itt olvasható: http://www.abiquadogs.com/pumi/pumicolor.htm Az a cél vezérelt minket, hogy jobban megértsük, milyen gének határozzák meg a különböző színeket a pumiknál.
A skót lógófülű macska egészséges tenyésztése: a lógó fül öröklésmenete, osteochondrodysplasia és kezelési lehetőségek
A skót lógófülű macska egészséges tenyésztése: a lógó fül öröklésmenete, osteochondrodysplasia és kezelési lehetőségek ÍRTA: PAVELKA ALEXANDRA állattenyésztő mérnök A skót lógófülű macska sokak által kedvelt
Gyakran előforduló genetikai betegségek macskában: HCM (Hypertrophic Cardiomyopathy) és PKD (Polycystic Kidney Disease)
Gyakran előforduló genetikai betegségek macskában: HCM (Hypertrophic Cardiomyopathy) és PKD (Polycystic Kidney Disease) ÍRTA: Pavelka Alexandra állattenyésztő mérnök Az állattenyésztés során egyre több
Genetikai és tenyésztési alapismeretek
2. FEJEZET Genetikai és tenyésztési alapismeretek 2.1 A minőségi (kvalitatív) tulajdonságok öröklődése Genetikai szempontból az állatok valamennyi tulajdonságát két csoportra lehet osztani. Az egyik a
HÁZI FELADAT. Milyen borjak születését várhatja, és milyen valószínûséggel az alábbi keresztezésekbõl:
HÁZI FELADAT Egy allélos mendeli 1. A patkányokban a szõrzet színét autoszómás lókusz szabályozza: a fekete szín domináns, az albínó recesszív allél. Ha egy fekete heterozigótával kereszteznek egy fehér
Hátterükben egyetlen gén áll, melynek általában számottevő a viselkedésre gyakorolt hatása, öröklési mintázata jellegzetes.
Múlt órán: Lehetséges tesztfeladatok: Kitől származik a variáció-szelekció paradigma, mely szerint az egyéni, javarészt öröklött különbségek között a társadalmi harc válogat? Fromm-Reichmann Mill Gallton
Genetika 3 ea. Bevezetés
Genetika 3 ea. Mendel törvényeinek a kiegészítése: Egygénes öröklődés Többtényezős öröklődés Bevezetés Mendel által vizsgált tulajdonságok: diszkrétek, két különböző fenotípus Humán tulajdonságok nagy
BIOLÓGIA HÁZIVERSENY 1. FORDULÓ BIOKÉMIA, GENETIKA BIOKÉMIA, GENETIKA
BIOKÉMIA, GENETIKA 1. Nukleinsavak keresztrejtvény (12+1 p) 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 1. A nukleinsavak a.-ok összekapcsolódásával kialakuló polimerek. 2. Purinvázas szerves bázis, amely az
Todd D.L. Woods, M.D.: A szibériai husky színöröklõdésének alapvetõ genetikája
Todd D.L. Woods, M.D.: A szibériai husky színöröklõdésének alapvetõ genetikája A genetika legalább alapszintû ismerete nélkül a szibériai husky tenyésztése csak a tenyészegyedek külsõ tulajdonságaik alapján
Példák a független öröklődésre
GENETIKAI PROBLÉMÁK Példák a független öröklődésre Az amelogenesis imperfecta egy, a fogzománc gyengeségével és elszíneződésével járó öröklődő betegség, a 4-es kromoszómán lévő enam gén recesszív mutációja
Tudománytörténeti visszatekintés
GENETIKA I. AZ ÖRÖKLŐDÉS TÖRVÉNYSZERŰSÉGEI Minek köszönhető a biológiai sokféleség? Hogyan történik a tulajdonságok átörökítése? Tudománytörténeti visszatekintés 1. Keveredés alapú öröklődés: (1761-1766,
Szelekció. Szelekció. A szelekció típusai. Az allélgyakoriságok változása 3/4/2013
Szelekció Ok: több egyed születik, mint amennyi túlél és szaporodni képes a sikeresség mérése: fitnesz Szelekció Ok: több egyed születik, mint amennyi túlél és szaporodni képes a sikeresség mérése: fitnesz
STANDARDIZÁLT SZŐRSZÍNJEGYZÉK KUTYÁKNÁL. Bernard Denis
Körlevél: 90/2009 Dátum: 2009.11.13. Tárgy: STANDARDIZÁLT SZŐRSZÍNJEGYZÉK KUTYÁKNÁL Az FCI elnöksége a 2009. júliusi ülése alkalmából elfogadta Prof. Bernard Denis Kutya szőrszínek összefoglalóját. Ez
POPULÁCIÓGENETIKA GYAKORLAT
POPULÁCIÓGENETIKA GYAKORLAT Az S vércsoport esetében három genotípus figyelhető meg: - SS homozigóták (az antigént normál mennyiségben tartalmazzák) - Ss heterozigóták (plazmájuk fele mennyiségű antigént
A Hardy-Weinberg egyensúly. 2. gyakorlat
A Hardy-Weinberg egyensúly 2. gyakorlat A Hardy-Weinberg egyensúly feltételei: nincs szelekció nincs migráció nagy populációméret (nincs sodródás) nincs mutáció pánmixis van allélgyakoriság azonos hímekben
MUTÁCIÓK. A mutáció az örökítő anyag spontán, maradandó megváltozása, amelynek során új genetikai tulajdonság keletkezik.
MUTÁCIÓK A mutáció az örökítő anyag spontán, maradandó megváltozása, amelynek során új genetikai tulajdonság keletkezik. Pontmutáció: A kromoszóma egy génjében pár nukleotidnál következik be változás.
ÁLLATTENYÉSZTÉSI GENETIKA
TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 project ÁLLATTENYÉSZTÉSI GENETIKA University of Debrecen University of West Hungary University of Pannonia The project is supported by the European Union and co-financed by
Az evolúció folyamatos változások olyan sorozata, melynek során bizonyos populációk öröklődő jellegei nemzedékről nemzedékre változnak.
Evolúció Az evolúció folyamatos változások olyan sorozata, melynek során bizonyos populációk öröklődő jellegei nemzedékről nemzedékre változnak. Latin eredetű szó, jelentése: kibontakozás Időben egymást
Sávozott tollú tyúkot kereszteznek egyszínű tollazatú kakassal. 1. Írja fel a keresztezett egyedek genotípusát, feltüntetve a nemüket is!
A TYÚKOK TOLLAZATA A tyúkoknál a tollak sávos mintázata hím és nőivarú egyedeknél is előfordul. Ezt a tulajdonságot az ivari kromoszómához kötött gén határozza meg. Ennek a génnek b recesszív allélja egyszínű,
A FELTÉTELES VALÓSZÍNŰSÉG, A TELJES VALÓSZÍNŰSÉG TÉTELE,
A FELTÉTELES VALÓSZÍNŰSÉG, A TELJES VALÓSZÍNŰSÉG TÉTELE, BAYES TÉTELE, FÜGGETLENSÉG Populációgenetika gyakorlat 2013.02.06. A teljes valószínűség tétele A teljes valószínűség tétele azt mondja ki, hogy
BIOLÓGIA 11. ÉVFOLYAM I. beszámoló. A genetika alaptörvényei
BIOLÓGIA 11. ÉVFOLYAM 2015-2016. I. beszámoló A genetika alaptörvényei Ismétlés: a fehérjék fölépítése Új fogalom: gének: a DNS molekula egységei, melyek meghatározzák egy-egy tulajdonság természetét.
INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM
INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Szakközépiskola Tesztlapok Biológia - egészségtan tantárgy 12. évfolyam Készítette: Perinecz Anasztázia Név: Osztály: 1. témakör: Az élet kódja.
A PKU azért nem hal ki, mert gyógyítják, és ezzel növelik a mutáns allél gyakoriságát a Huntington kór pedig azért marad fenn, mert csak későn derül
1 Múlt órán: Genetikai alapelvek, monogénes öröklődés Elgondolkodtató feladat Vajon miért nem halnak ki az olyan mendeli öröklődésű rendellenességek, mint a Phenylketonuria, vagy a Huntington kór? A PKU
A genetikai lelet értelmezése monogénes betegségekben
A genetikai lelet értelmezése monogénes betegségekben Tory Kálmán Semmelweis Egyetem, I. sz. Gyermekklinika A ~20 ezer fehérje-kódoló gén a 23 pár kromoszómán A kromoszómán található bázisok száma: 250M
Populációgenetikai. alapok
Populációgenetikai alapok Populáció = egyedek egy adott csoportja Az egyedek eltérnek egymástól morfológiailag, de viselkedésüket tekintve is = genetikai különbségek Fenotípus = külső jellegek morfológia,
A KUTYA SZÍNÖRÖKLŐDÉSE
ÁLLATORVOSTUDOMÁNYI EGYETEM - BUDAPEST ÁLLATTENYÉSZTÉSI, TAKARMÁNYOZÁSI ÉS LABORÁLLAT- TUDOMÁNYI INTÉZET ÁLLATTENYÉSZTÉSI ÉS GENETIKAI OSZTÁLY A KUTYA SZÍNÖRÖKLŐDÉSE Dr. Zöldág László egyetemi tanár Néhány
Johann Gregor Mendel Az olmüci (Olomouc) és bécsi egyetem diákja Brünni ágostonrendi apát (nem szovjet tudós) Tudatos és nagyon alapos kutat
10.2.2010 genmisk1 1 Áttekintés Mendel és a mendeli törvények Mendel előtt és körül A genetika törvényeinek újbóli felfedezése és a kromoszómák Watson és Crick a molekuláris biológoa központi dogmája 10.2.2010
10. GYAKORLÓ FELADATSOR MEGOLDÁSA
10. GYAKORLÓ FELADATSOR MEGOLDÁSA 1. Egy vállalatnál 180 férfi és 120 nő dolgozik. A férfiak közül 70-en, a nők közül 30-an hordanak szemüveget. Kiválasztunk véletlenszerűen egy dolgozót. (a) Mi a valószínűsége
A kromoszómák kialakulása előtt a DNS állomány megkettőződik. A két azonos információ tartalmú DNS egymás mellé rendeződik és egy kromoszómát alkot.
Kromoszómák, Gének A kromoszóma egy hosszú DNS szakasz, amely a sejt életének bizonyos szakaszában (a sejtosztódás előkészítéseként) tömörödik, így fénymikroszkóppal láthatóvá válik. A kromoszómák két
Recesszív öröklődés. Tájékoztató a betegek és családtagjaik számára. Fordította: Dr. Komlósi Katalin Orvosi Genetikai Intézet, Pécsi Tudományegyetem
12 Recesszív öröklődés Fordította: Dr. Komlósi Katalin Orvosi Genetikai Intézet, Pécsi Tudományegyetem 2009. május 15. A londoni Guy s and St Thomas kórház, a Királyi Nőgyógyászati és Szülészeti Társaság
Alaszkai Malamut Az alaszkai malamut és a szibériai husky összehasonlítása
Alaszkai Malamut Az alaszkai malamut és a szibériai husky összehasonlítása (Forrás: Az Amerikai Alaszkai Malamut Klub bírói oktatóanyaga) Összeállította: W. Willhauck Fordította: Romoda Csilla Fajta eredete:
A japán díszponty (koi, nishikigoi) tenyésztése 1. Dr. Urbányi Béla és Dr. Bokor Zoltán
A japán díszponty (koi, nishikigoi) tenyésztése 1. Dr. Urbányi Béla és Dr. Bokor Zoltán A koi eredete Tenyésztése terén Japán vezető hatalom Koi kultusz Szimbólum XIX század elején különleges egyedek Niigata
Az ember összes kromoszómája 23 párt alkot. A 23. pár határozza meg a nemünket. Ha 2 db X kromoszómánk van ezen a helyen, akkor nők, ha 1db X és 1db
Testünk minden sejtjében megtalálhatók a kromoszómák, melyek a tulajdonságok átörökítését végzik. A testi sejtekben 2 x 23 = 46 db kromoszóma van. Az egyik sorozat apánktól, a másik anyánktól származik.
3. Mi az esélye annak, hogy egymás után 2 fekete golyót húzok ki (vagy egyszerre két golyót megragadva mindkettő fekete lesz?
1. Egy zsákban nagyszámban és egyenlő mennyiségben fekete és fehér golyók vannak. Mi a valószínűsége annak, hogy elsőre fekete golyót húzunk? 2. Mi az esélye annak, hogy a következő golyó is fekete lesz?
Kisokos a színek genetikájáról
Kisokos a színek genetikájáról Az alapokról Minden élőlény testének tervrajzát, sőt kifejlődésének menetrendjét, működésének mikéntjét, a környezeti hatásokhoz való alkalmazkodás, a terhelhetőség és a
Sarródon nevelkedett bikák
Sarródon nevelkedett bikák Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatósága 9435. Sarród-Rév, Kócsagvár, Pf.: 4. Vételi szándékát dr. Jakál Lászlóné-nak kell bejelenteni. Telefon: 06 / 30 / 257-55-74 119. oldal
Fajtabemutató-Standard Módosítás: 2009. február 04. szerda, 14:59
A kaukázusi juhászkutya ősi hazája Közép-Ázsia, Kaukázus, Azerbajdzsán, Örményország, Grúzia, Dagesztán, Csecsenföld, Észak-Oszétia és a környező kisebb köztársaságok. Nagyon nagy számban fordul elő Oroszország
10/b tétel. Dr. Forgó István Gerinces rendszertan II.
10/b tétel GERINCES RENDSZERTAN II. KÉTÉLTŰEK TÖRZS: GERINCESEK (VERTEBRATA) ALTÖRZS: ÁLLKAPCSOSAK (GNATHOSTOMATA) OSZTÁLY: KÉTÉLTŰEK (AMPHIBIA) REND: FARKOS KÉTÉLTŰEK» CSALÁD: SZALAMANDRAFÉLÉK Testük
HUMÁNGENETIKA. összeállította: Perczel Tamás
HUMÁNGENETIKA összeállította: Perczel Tamás Fenotípus változatok A MENNYISÉGI JELLEGEK folyamatos, átfedő tulajdonságok testmagasság, testtömeg, IQ, bőrszín több gén határozza meg, számtalan kölcsönhatás
Intelligens Rendszerek Elmélete. Párhuzamos keresés genetikus algoritmusokkal
Intelligens Rendszerek Elmélete Dr. Kutor László Párhuzamos keresés genetikus algoritmusokkal http://mobil.nik.bmf.hu/tantargyak/ire.html login: ire jelszó: IRE0 IRE / A természet általános kereső algoritmusa:
HH1, HH2, HH3 haplotipusok
A genetikai vizsgálatok lehetővé tették hogy sokkal több információt kapjunk a teheneinkről fiatalabb korukban, sokkal előbb mint régebben. Ez mellett, a genetikusok most már kideríthetik azokat a tulajdonságokat
Genetika 2. előadás. Bevezető
Genetika 2. előadás Genetikai alapelvek: hogyan öröklődnek a tulajdonságok Mendeli genetika Bevezető Mi okozza a hasonlóságokat és különbségeket a családtagok között? Gének: biológiai információ alapegysége
A genetikai sodródás
A genetikai sodródás irányított, nem véletlenszerű Mindig a jobb nyer! természetes szelekció POPULÁCIÓ evolúció POPULÁCIÓ A kulcsszó: változékonyság a populáción belül POPULÁCIÓ nem irányított, véletlenszerű
Írta: Szlobonyik Hanna november 06. csütörtök, 08:00 - Módosítás: november 06. csütörtök, 09:35
Válaszd ki a neked tetsző színt és tudd meg, mennyire illik hozzád, mivel kombináld és mikor viseld! Színezd ki a napjaid az idei év legdivatosabb árnyalataival! {loadposition user5} Az arany Az igazán
A Hardy Weinberg-modell gyakorlati alkalmazása
1 of 6 5/16/2009 2:59 PM A Hardy Weinberg-modell gyakorlati alkalmazása A genotípus-gyakoriság megoszlásának vizsgálata 1. ábra. A Hardy Weinberg-egyensúlyi genotípus-gyakoriságok az allélgyakoriság Számos
ÁLLATMENTÉSRE FELKÉSZÜLNI! TÁRSASJÁTÉK ÁLLATKÁRTYÁK
ÁLLATMENTÉSRE FELKÉSZÜLNI! TÁRSASJÁTÉK ÁLLATKÁRTYÁK Csány-Szendrey Általános Iskola Rezi Tagintézménye 2017 Foltos szalamandra Szín: fekete alapon sárga foltok Testalkat: kb.: 20 cm hosszú Élőhely: Lomberdőben
Drágossy Zsolt: Genetikai terheltségek a kutyatenyésztésben
Drágossy Zsolt: Genetikai terheltségek a kutyatenyésztésben A kutyatenyésztés alapvetően hobbiként űzött tevékenység, mely a tenyésztő, és a leendő tulajdonosok örömét szolgálja. A gondosan megtervezett
Általános állattenyésztés
Általános állattenyésztés 10. Előadás Tenyésztési (párosítási) eljárások 1. Előadás-vázlat Fajtatiszta tenyésztés Kombinációs párosítás Vérfrissítés Rokontenyésztés, beltenyésztés Vérvonaltenyésztés Szintetikus
1 of 11 03/19/2011 01:30 AM
ADATOK A MUDI MAGYAR PÁSZTORKUTYA FAJTA SZÍNÖRÖKLÉSÉHEZ Tudományos Diákköri Dolgozat Készítette: VERES ZSOLT Konzulensek: DR. MIHÓK SÁNDOR egyetemi docens DR. SÁFÁR LÁSZLÓ MJSZ tenyésztésvezető DEBRECEN
MAGYAR NÉPI IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM, BUDAPEST
Leltári szám 2014.29.1. 1 db Gyarapodási napló száma: 48/2014 Technika vászonszövés Használat helye: - Díszítmény: csíkszéki csíkos Használat ideje - A szövet-méteráru fekete-piros-kék-zöld csíkszéki sűrű
X-hez kötött öröklődés
12 Pécsi Tudományegyetem Orvosi Genetikai Intézet H-7623 Pécs, József A.u.7. Tel.. (36)-72-535-976 Fax.: (36)-72-536-427 Honlap: www.genetics.aok.pte.hu/ Pécsi Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati
MAGYAR DÍSZPOSTA. Fajtaleírás (UNGARISCHE SCHAUTAUBEN) Polgár Béla szakelőadó
MAGYAR DÍSZPOSTA (UNGARISCHE SCHAUTAUBEN) Fajtaleírás Magyar Díszposta Fajtaklub Polgár Béla szakelőadó Magyar díszposta fajtaleírás (EE Standard Modell) A STANDARDOT MEGHATÁROZÓ FÓRUM: A fajtát a Magyar
Vizsgakövetelmények Magyarázza a számfelező osztódás lényegét, szerepét az ivarsejtek létrejöttében és a genetikai sokféleség fenntartásában.
1 Vizsgakövetelmények Magyarázza a számfelező osztódás lényegét, szerepét az ivarsejtek létrejöttében és a genetikai sokféleség fenntartásában. Értse, hogy a meiózis folyamata miként eredményez genetikai
Sodródás Evolúció neutrális elmélete
Sodródás Evolúció neutrális elmélete Egy kísérlet Drosophila Drosophila pseudoobscura 8 hím + 8 nőstény/tenyészet 107 darab tenyészet Minden tenyészet csak heterozigóta egyedekkel indul a neutrális szemszín
Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet. A magyar kacsa tenyésztési programja
Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet A magyar kacsa tenyésztési programja 2004 Bevezetés Kacsafajtáink eredete, háziasítása és elterjedése Házikacsánk őse az északi féltekén általánosan elterjedt tőkés
Genetikai szótár. Tájékoztató a betegek és családtagjaik számára. Fordította: Dr. Komlósi Katalin Orvosi Genetikai Intézet, Pécsi Tudományegyetem
12 Genetikai szótár Fordította: Dr. Komlósi Katalin Orvosi Genetikai Intézet, Pécsi Tudományegyetem 2009. május 15. A London IDEAS Genetikai Tudáspark, Egyesült Királyság szótárából módosítva. A munkát
Tiszavirágzás. Amikor kivirágzik a Tisza
Tiszavirágzás Amikor kivirágzik a Tisza Tiszavirág (Palingenia longicauda) A tiszavirág Magyarország és Európa legnagyobb méretű kérésze, mely látványos rajzása - tiszavirágzás - révén vált közismertté.
Tartalom. Javítóvizsga követelmények BIOLÓGIA...2 BIOLÓGIA FAKULTÁCIÓ...5 SPORTEGÉSZSÉGTAN évfolyam évfolyam évfolyam...
Tartalom BIOLÓGIA...2 10. évfolyam...2 11. évfolyam...3 12. évfolyam...4 BIOLÓGIA FAKULTÁCIÓ...5 11. évfolyam...5 12. évfolyam...6 SPORTEGÉSZSÉGTAN...7 1 BIOLÓGIA 10. évfolyam Nappali tagozat Azírásbeli
GENETIKA MEGOLDÁS EMELT SZINT 1
GENETIKA MEGOLDÁS EMELT SZINT 1 I. A színtévesztés öröklése (15 pont) 1. X kromoszómához kötődő recesszív mutáció 2 pont 2. X S X s (más betűjelölés is elfogadható) (mert az apától csak X s allélt kaphatott)
GAZDA ÁLLATTARTÁS II. 15.
GAZDA ÁLLATTARTÁS II. 15. Jellemezze a felsorolt sertés fajták küllemét és belső értékmérő tulajdonságait! - Magyar nagy fehér - Magyar lapály - Duroc - Pietrain - Egyéb fajták, hibridek Mangalica színváltozatban:
A domináns öröklődés. Tájékoztató a betegek és családtagjaik számára. Fordította: Dr. Komlósi Katalin Orvosi Genetikai Intézet, Pécsi Tudományegyetem
12 A domináns öröklődés Fordította: Dr. Komlósi Katalin Orvosi Genetikai Intézet, Pécsi Tudományegyetem 2009. május 15. A londoni Guy s and St Thomas kórház, a Királyi Nőgyógyászati és Szülészeti Társaság
LEÍRÓKARTONOK. 1. Leltári szám 2014.1.1.
LEÍRÓKARTONOK 1 Leltári szám 201411 2 Megnevezés Tál 4 Leírás, használat/tartalom Sárga alapszínű, korongozott, karcolt és írókás díszítésű díszedény Tükrében a mezőcsáti motívumvilágra jellemző karcolt,
Genetika. Ezek határozzák meg a tulajdonságainkat. (szemszín, hajszín, stb )
Krisztián bioszjegyzete A /öröklődés alapjai: öröklődés és változásával foglalkozik. A genetika a tulajdonságok öröklődésével Lehet vizsgálni: Sejtszinten: Molekuláris genetika Egyedszinten: Klasszikus
FEDERATION CYNOLOGIQUE INTERNATIONALE (AISBL) SECRETARIAT GENERAL: 13, Place Albert 1 er B 6530 Thuin (Belgique) PEKINGESE (Pekingi palotakutya)
FEDERATION CYNOLOGIQUE INTERNATIONALE (AISBL) SECRETARIAT GENERAL: 13, Place Albert 1 er B 6530 Thuin (Belgique) FCI-Standard N 207/ 2009.06.05./ GB PEKINGESE (Pekingi palotakutya) 2 SZÁRMAZÁS: Kína. VÉDNÖK:
Prenatalis diagnosztika lehetőségei mikor, hogyan, miért? Dr. Almássy Zsuzsanna Heim Pál Kórház, Budapest Toxikológia és Anyagcsere Osztály
Prenatalis diagnosztika lehetőségei mikor, hogyan, miért? Dr. Almássy Zsuzsanna Heim Pál Kórház, Budapest Toxikológia és Anyagcsere Osztály Definíció A prenatális diagnosztika a klinikai genetika azon
Kvantitatív genetikai alapok április
Kvantitatív genetikai alapok 2018. április A vizsgálható tulajdonságok köre: egyed - szám Egyedek morfológiai tulajdonságai: testméretek, arányok, testtömeg Egyedek fiziológiai tulajdonságai: vérnyomás,
Mikroszkópos vizsgálatok
Imrik Zsófia Mikroszkópos vizsgálatok Holland festő, a XVII. századi Aelbert Cuyp modorában: Lovasok kocsma előtt, XVII. sz. (?) Magyar Képzőművészeti Egyetem Restaurátor Tanszék 20122013as tanév Mikroszkópos
Állatvédelem. 4. Az állattenyésztők felelőssége
Állatvédelem 4. Az állattenyésztők felelőssége Kedvencek tenyésztése szinte mindent Kutya Macska Díszhal Díszmadár Kisemlősök Egyéb emlősök Mosómedve Főemlősök Ragadozók Ízeltlábúak Hüllők Teknős Kaméleon
A Csincsilla. Feladat: Formázza meg a kapott nyers szöveget a mintának és a szempontoknak megfelelően.
A Csincsilla Feladat: Formázza meg a kapott nyers szöveget a mintának és a szempontoknak megfelelően. Szempontok: Oldalbeállítások Felső, Alsó, Bal: 2 cm, Jobb: 2,5 cm Stílusok - Általános jellemzés, Külső
A gabonasiklók színváltozatai
A gabonasiklók színváltozatai Írta: Hajnal Márton Fényképek: www.ornutopia.om Kathy Love Máig a gabonasikló (Elaphe guttata) a legkedveltebb és legelterjedtebb terráriumi hüllõ a világon. Már hazánkban
Poligénes v. kantitatív öröklődés
1. Öröklődés komplexebb sajátosságai 2. Öröklődés molekuláris alapja Poligénes v. kantitatív öröklődés Azok a tulajdonságokat amelyek mértékegységgel nem, vagy csak nehezen mérhetők, kialakulásuk kevéssé
Magyarországi vadak etológiája
Magyarországi vadak etológiája VI. Előadás Menyétfélék és a borz Menyétféle ragadozók (Mustelidae) Világszerte elterjedt, fajokban gazdag csoport. Rövid lábú, talponjáró, hosszú testű ragadozók. Erős szagú
Dr. Nemes Nagy Zsuzsa Szakképzés Karl Landsteiner Karl Landsteiner:
Az AB0 vércsoport rendszer Dr. Nemes Nagy Zsuzsa Szakképzés 2011 Az AB0 rendszer felfedezése 1901. Karl Landsteiner Landsteiner szabály 1901 Karl Landsteiner: Munkatársai vérmintáit vizsgálva fedezte fel
B I O L Ó G I A. ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI FELVÉTELI FELADATOK május 22. du. JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ. Kérjük, olvassa el a bevezetőt!
B I O L Ó G I A ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI FELVÉTELI FELADATOK 2002. május 22. du. JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ Kérjük, olvassa el a bevezetőt! A javítási útmutatóhoz rendelkezésre áll a feladatlap. A pályázóknak megoldásaikat
Evolúció. Dr. Szemethy László egyetemi docens Szent István Egyetem VadVilág Megőrzési Intézet
Evolúció Dr. Szemethy László egyetemi docens Szent István Egyetem VadVilág Megőrzési Intézet Mi az evolúció? Egy folyamat: az élőlények tulajdonságainak változása a környezethez való alkalmazkodásra Egy
A KUTYA (BŐR ÉS SZŐRZET) KÉSZÍTETTE: BERTA BOGLÁRKA 6.A
A KUTYA (BŐR ÉS SZŐRZET) KÉSZÍTETTE: BERTA BOGLÁRKA 6.A BŐR A tapintás fontos a kutya számára, mivel az érintések érzelmi és társas kapcsolatokat közvetítenek. Érintéssel a kutya megnyugtatható: pulzusa
MUTÁCIÓK. A mutáció az örökítő anyag spontán, maradandó megváltozása, amelynek során új genetikai tulajdonság keletkezik.
MUTÁCIÓK A mutáció az örökítő anyag spontán, maradandó megváltozása, amelynek során új genetikai tulajdonság keletkezik. Pontmutáció: A kromoszóma egy génjében pár nukleotidnál következik be változás.
Az aranyhal tenyésztése 2.
Az aranyhal tenyésztése 2. Genetika 1. Az aranyhalban a mutáns gének gyakorisága jóval nagyobb, mint más díszhal fajokban, ez az életképességet csökkenti (pl. matt szín) Az úszók öröklődése Hossza: poligénes,
Természettudomány témakör: Genetika, fajok, fajták Növények, gombák, baktériumok működése, előfordulása Éghajlattípusok növénytakarói
Természettudomány 5-6. témakör: Genetika, fajok, fajták Növények, gombák, baktériumok működése, előfordulása Éghajlattípusok növénytakarói Genetika - alapok A genetika két fogalmat takar: - klasszikus
FEDERATION CYNOLOGIQUE INTERNATIONALE (AISBL) SECRETARIAT GENERAL: 13, Place Albert 1 er B 6530 Thuin (Belgique) SHIH TZU
2011.07.13. / DE FCI - Standard Nr. 208 SHIH TZU FORDÍTÁS: Uwe H.Fischer, kiegészítette és átdolgozta Christina Bailey / hivatalos eredeti nyelv (EN) EREDET: Tibet. FEDERATION CYNOLOGIQUE INTERNATIONALE
Intelligens Rendszerek Elmélete. Párhuzamos keresés genetikus algoritmusokkal. A genetikus algoritmus működése. Az élet információ tárolói
Intelligens Rendszerek Elmélete dr. Kutor László Párhuzamos keresés genetikus algoritmusokkal http://mobil.nik.bmf.hu/tantargyak/ire.html login: ire jelszó: IRE07 IRE 5/ Természetes és mesterséges genetikus
BODICO * MINI * táska * PARFÜMSZÓRÓK (üres)
2016.11.25. 27. BODICO * MINI * táska * PARFÜMSZÓRÓK (üres) 1150 "BLUE" * kobaltkék üveg * 10 ml 1650 1500 1230 3 911 1151 "OPAL" * mattfehér opál üveg * 10 ml 1650 1500 1230 3 911 1152-01 "PIERROT 01"
Állatsereglet a szavannán A szavannák állatai II.
Állatsereglet a szavannán A szavannák állatai II. Nagytestű növényevők Sok fű kedvező élőhely. Évszakváltáskor vándorlások- A fű kevés tápanyagot biztosít, ezért szinte folyamatosan legelniük kell. Patások.
A konfidencia intervallum képlete: x± t( α /2, df )
1. feladat. Egy erdőben az egy fészekben levő tojásszámokat vizsgáltuk egy madárfajnál. A következő tojásszámokat találtuk: 1, 1, 1,,,,,,, 3, 3, 3, 3, 3, 4, 4, 5, 6, 7. Mi a mintának a minimuma, maximuma,
Témavezet : Dr. Bodó Imre. egyetemi tanár, DSc DOKTORI (PHD) ÉRTEKEZÉS
DEBRECENI EGYETEM AGRÁRTUDOMÁNYI CENTRUM MEZ GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR ÁLLATTENYÉSZTÉSTUDOMÁNYI TANSZÉK ÁLLATTENYÉSZTÉSI TUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA Doktori Iskola vezet : Dr. Kovács András PhD, DSc, habil Témavezet
Német juhászkutya Kan Baby 1-1 1 Kan Növendék 2-2 1 Szuka Baby 3-3 1 Szuka Kölyök 4-4 1 Fajta összesen: 4
Német juhászkutya Kan Baby 1-1 1 Kan Növendék 2-2 1 Szuka Baby 3-3 1 Szuka Kölyök 4-4 1 Fajta összesen: 4 Tervueren Szuka Fiatal 5-5 1 Szuka Növendék 6-6 1 Groenendael Kan Fiatal 7-8 2 Szuka Nyilt 9-9
Természetes szelekció és adaptáció
Természetes szelekció és adaptáció Amiről szó lesz öröklődő és variábilis fenotípus természetes szelekció adaptáció evolúció 2. Természetes szelekció Miért fontos a természetes szelekció (TSZ)? 1. C.R.
A németjuhász fajtajellegének leírásakor a megengedett színek jellemzésénél a következőket találjuk:
AZ ORDAS NÉMETJUHÁSZ "MÚZEUMI DARAB"? Európa déli országaiban az ordas szín a németjuhásznál - különösen az "elit tenyésztés" kedvelői körében - nem örvend túl nagy népszerűségnek. Hogy ez miért van így,
Nincs öntermékenyítés, de a véges méret miatt a párosodó egyedek bizonyos valószínűséggel rokonok, ezért kerül egy
Véges populációméret okozta beltenyésztettség incs öntermékenyítés, de a véges méret miatt a párosodó egyedek bizonyos valószínűséggel rokonok, ezért kerül egy utódba 2 IBD allél Előadásról: -F t (-/2)
Többgénes jellegek. 1. Klasszikus (poligénes) mennyiségi jellegek. 2.Szinte minden jelleg több gén irányítása alatt áll
Többgénes jellegek Többgénes jellegek 1. 1. Klasszikus (poligénes) mennyiségi jellegek Multifaktoriális jellegek: több gén és a környezet által meghatározott jellegek 2.Szinte minden jelleg több gén irányítása
II. Grafikonok elemzése (17 pont)
I. Az ember táplálkozása (10 pont) Többszörös választás 1) Melyek őrlőfogak a maradó fogazatunkban (az állkapcsok középvonalától kifelé számozva)? 1) az 5. fog 2) a 3. fog 3) a 8. fog 4) a 2. fog 2) Melyik
Rózsa katalógus Tearózsa hibridek tel
Rózsa katalógus 2013. Tearózsa hibridek www.rozsa.kereskedes.eu tel. +36 70 311-6255 www.rozsa.kereskedes.eu rozsa@kereskedes.eu Tearózsa hibridek www.rozsa.kereskedes.eu tel.: +36 70 311-6255 Tearózsa
Evolúció. Dr. Szemethy László egyetemi docens Szent István Egyetem VadVilág Megőrzési Intézet
Evolúció Dr. Szemethy László egyetemi docens Szent István Egyetem VadVilág Megőrzési Intézet Mi az evolúció? Egy folyamat: az élőlények tulajdonságainak változása a környezethez való alkalmazkodásra Egy
I. II. III. IV. A B C D B C D A C D A B D A B C
Körbargello Előre szólok, hogy nem olyan nehéz és bonyolult ám, mint amilyennek első ránézésre tűnik, de azért igényel némi gyakorlatot és pontos szabást-varrást. A körcikkek kiszabásához természetesen
1. A kísérlet naiv fogalma. melyek közül a kísérlet minden végrehajtásakor pontosan egy következik be.
IX. ESEMÉNYEK, VALÓSZÍNŰSÉG IX.1. Események, a valószínűség bevezetése 1. A kísérlet naiv fogalma. Kísérlet nek nevezzük egy olyan jelenség előidézését vagy megfigyelését, amelynek kimenetelét az általunk
Megfelelőségi táblázatok
Megfelelőségi táblázatok Legnagyobb bútorélzáró kollekció Maximális színazonosság 24 h kiszolgálás ABS élzárók ALU fóliával 2000 HD 29661 ABS alu csiszolt 2003 HD 29930 ABS arany csiszolt 22x0,45mm 22x1mm
11. Dr. House. Biokémiai és sejtbiológiai módszerek alkalmazása az orvoslásban
11. Dr. House. Biokémiai és sejtbiológiai módszerek alkalmazása az orvoslásban HIV fertőzés kimutatása (fiktív) esettanulmány 35 éves nő, HIV fertőzöttség gyanúja. Két partner az elmúlt időszakban. Fertőzött-e