A Tele-házak szerepe a felnőttoktatásban

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Tele-házak szerepe a felnőttoktatásban"

Átírás

1 AZ ÉLETHOSSZIG TARTÓ TANULÁS TENDENCIÁI A DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓBAN A Tele-házak szerepe a felnőttoktatásban 2008 június 3. Békés Megyei Könyvtár és Humán Szolgáltató Centrum

2 A teleházakról A teleház eredetileg kistelepülési jelenség. Program, amelyen keresztül civil szervezetek modern, számítástechnikai alapú irodai infrastruktúrát tesznek elérhetővé a helyi közösség számára. A helyi közösségek különféle módokon élnek a teleházak adta lehetőségekkel. A teleház tehát lokális, hiánypótló program. a teleház tehát nem intézmény?

3 Mi is a teleház? A teleházak nagy változatossággal működnek, szinte nincs két egyforma. A változatosság egyben hátrány, nehezíti a teleházak pontos definiálását, külső szemlélő számára a teleház jelenség megértését. A kezdetektől megfigyelhető, hogy a Mi a teleház? kérdésre magunk sem tudtunk rövid, jól érthető választ adni. Küldetés: digitális esélyegyenlőség (társadalmi rétegek között), digitális szakadék áthidalása (vidéknagyváros között).

4 Jellegzetességek Helyszín. A teleház eredetileg kistelepülési jelenség, mert az általa felvállalt feladatok városokban legtöbbször intézményes alapon léteznek és megoldottak Teleház fenntartó szervezet. A teleházak jogilag nem önálló szervezetként vagy intézményként léteznek. Civil szervezetek, önkormányzatok és azok intézményei működtetnek önálló teleház funkciókat betöltő egységeket. A teleház mozgalom kultúrájában ragaszkodik a civil elvekhez, azonban a teleházak működése a gyakorlatban intézményes jellegű.

5 A történet: teleház, létrejön a Magyar Teleház Szövetség 1997 az első külföldi program, USAID, kb 40 teleház 1999 az első magyar állami támogatás, 80 teleház 2001 Informatikai kormánybiztosság, 165 új teleház, összesen mintegy 300 működött akkor 2005 több, mint 500 teleház. 500, civil alapokon működtetett intézmény, szabályozott költségvetési támogatás nélkül kb. 450 teleház országszerte, sok egyéb hálózat metszéspontjában

6 Foglalkoztatási nehézségek Teleházas foglalkoztatás hosszú távú megoldatlansága Bizonytalanság, tervezhetetlenség Támogatott foglalkoztatási formák szigorodása Ugyanakkor használják a különböző minisztériumok a teleházakat pl. Foglalkoztatási Információs Pontként, ill. az FMM-el volt egy 3 éves megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató projektünk, valamint a Bihari Teleház Program is modell értékű és a dél-alföldi foglalkoztatási informátor képzés is (teleházak mint gyakorlati terep).

7 Stratégiai tervezés Élettér-közösségek újraértelmezése digitálisan, - települési, szervezeti, egyéni weboldalak, - települési levelező rendszer, fórum, kommunikáció, - felnőttképzés, digitális írástudás fejlesztése (közösségi tanulóközpontok). Mindezek használatával élettérdemokrácia, részvételi demokrácia fejlesztése. Önálló projektek digitális támogatással. Teleházak mint tanulóközpontok.

8 Tapasztalati tanulás Teleházak a személyes élettér részei (helyben van, bizalmi viszony, közösség) Látják (benne élnek) a valós igényeket IT infrastruktúra biztosított (lehetséges a távoktatás, e-learning is) Információtól a tudásig

9 Teleházas felnőttképzési humánerőforrás Oktatói kar megalakulása 2001 Teleházas tankönyvek és könyvek Mentorálás és monitorozás Mentorszolgálat megalakulása TudásTár létrehozása (és fejlesztése) 2004 Akkreditáció kapcsolódó szervezeteké ban, MTSZ 2005 Tanító teleházak című film 2005 IT mentor képzés (

10 Oktatói kar 2001-től 15 fő teleházas oktató végzi a kezdő teleházak felkészítését a régiókban, és országosan is. E-Magyarország pontok számára is tartottunk már képzést.

11 Teleházas tankönyvek és könyvek A Teleház menedzser tankönyv kezdő teleházasok számára készült, 5 témakör összesen 19 moduljában tartalmazza a tudnivalókat. A tankönyv mellett egy sor teleházas publikáció is született.

12 Mentorálás és monitorozás A mentor szolgálat jelenleg 40 főből áll. Monitorozás 2001-ben (kb. 200 teleház) Mentor CD ben (300 pld.) Mentorálás ban (kb. 200 teleház) Mentorálásra felkészítés 2004-ben (300 teleház) Mentor web oldal készítése 2004-ben Átfogó teleházas kutatás és stratégiai tervezés ban (165 teleház)

13 TudásTár Senki sem olyan okos mint mindenki.

14 Akkreditáció Program akkreditált képzések: teleház asszisztens, és vidékfejlesztési szolgáltatás szervező (2005) Az MTSZ intézményi akkreditációját 2005-ben indítottuk el A berettyóújfalui és a szegedi forrásközpontot 2003-ban akkreditálták felnőttképzési intézményként

15 Tanító teleházak c. film A film 3x25 perces, 2006-ben vetítette le az M2 és a Duna TV. Alkotói Bihari Gábor és kollégái ugyanazok, akik a teleház mozgalom indulásakor a Mi teleházunk c. filmet forgatták. Támogatta az NFI.

16 Új szakma a közösségi hozzáférésben: IT mentor képzés Három új szakma is helyet kapott az OKJ-ben az IT-kommunikációs szakma keretein nelül: az IT-mentor, a közösségi informatikus (informatikai szolgáltató) és a (közösségi) oktatási kommunikációs szolgáltató. Az IT mentor alapkurzus 120 órás, ezen kívül kötelezően választható szakkurzusok vannak.

17 Forrásközpont Szeged -Teleház asszisztens képzés - Vidékfejlesztési szolgáltatásszervező képzés Képzések -Távmunka és Teleházak a Délalföldön - Forrásteremtés, pályázatokkal kapcsolatos tudnivalók -pályakezdők -álláskeresők -pályakezdők -álláskeresők -foglalkoztatók -pályakezdők -álláskeresők -Civil szervezetek -teleházak,vállalkozók - Közösségépítés tréning -inzézmények,teleházak,civilek

18 Konferenciák Teleházas konferencia Jövő Teleháza Szakmai konferencia és kiállítás a Dél-Alföldön Digitális esélyteremtési szolgáltatások Csongrád megye Teleházaiban Forrásteremtés, pályázatok tudnivalók hálózatban együttműködő, információt szolgáltató civil szervezetek számára Foglalkoztatási Információs Pontok és Tanító Teleházak konferencia Fenntartható Fejlődés - Fenntartható Teleházak -

19 2008-országosan már biztosan megvalósuló projektjeink - CIBERA projekt (spanyol főpályázóval konzorciumi partnerként), a Leonardo Program keretén belül: az MTSZ társpályázóként egy speciális, e-learning távoktató tananyag kifejlesztésében és terjesztésében vesz részt. Az MTSZ részvétele megtekinthető a internetes oldalon. - TuCoDe projekt (litván főpályázóval konzorciumi partnerként), a Leonardo Programon belül: az MTSZ társpályázóként vállalta, hogy a magyar teleház mozgalom eddig kifejlesztett tananyagait adoptálja a litván teleházas félnek. - "Az észtországi teleház modell jó megoldásainak átvétele és hazai elterjesztése" c. program az NCA-NK-07-B-P-0115 pályázati azonosítót viseli. Célunk, hogy a gyorsan és eredményesen fejlődő Baltikum egyik országában tapasztalatokat szerezzünk, majd összegyűjtve megjelentessük a jó megoldásokat is tartalmazó cd-kiadványunkon. A résztvevőket nyílt pályázattal választottuk ki, lehetőséget adva országszerte, minden teleház vezetőnek. - "Modellértékű fejlesztő-szolgáltató tevékenységek oktatási célra is alkalmas bemutatása" c. program az NCA-CIV-07-C-0005 pályázati azonosítót viseli. Ennek keretén belül kerülnek bemutatásra a as években összegyűjtött jó megoldásokat tartalmazó dolgozatok, valamint egyéb, a teleházmozgalmon belül megírásra került szakdolgozatok. Célunk ezáltal egy aktuális teleházas adatbázis megismertetése az állampolgárokkal és egyéb szervezetekkel. - Szerbiai teleházasok képzése c. projektünk szintén NCA támogatásnak köszönhetően valósul meg.

20 Köszönöm a figyelmet Árgyelán GyörgyMagyar Teleház Szövetség argyelan.gyorgy@telehaz.hu argyelangy@fre .hu

Informatikai alkalmazásfejlesztő alkalmazásfejlesztő 54 481 02 0010 54 02 Információrendszer-elemző és - Informatikai alkalmazásfejlesztő

Informatikai alkalmazásfejlesztő alkalmazásfejlesztő 54 481 02 0010 54 02 Információrendszer-elemző és - Informatikai alkalmazásfejlesztő A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ. Környezeti jelentés TÁMOP-3.2.3-08/1-2009-0032

Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ. Környezeti jelentés TÁMOP-3.2.3-08/1-2009-0032 Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ Környezeti jelentés Közös Jövőnk: Hajdú-Bihar TÁMOP-3.2.3-08/1-2009-0032 A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával

Részletesebben

PEDAGÓGUSOK ÉS AZ IKT KOMPETENCIATERÜLET

PEDAGÓGUSOK ÉS AZ IKT KOMPETENCIATERÜLET PEDAGÓGUSOK ÉS AZ IKT KOMPETENCIATERÜLET Dr. Buda András Debreceni Egyetem Neveléstudományok Intézete buda@delfin.unideb.hu A konferencia címében szereplő multimédia kifejezés fogalmának meghatározásakor

Részletesebben

Közhasznúsági melléklet

Közhasznúsági melléklet Közhasznúsági melléklet név: 1. Közhasznú szervezet azonosító adatai Regionális Szociális Forrásközpont Közhasznú Nonprofit Kft székhely: 9700 Szombathely, 11-es huszár út 116. bejegyzı határozat száma:

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016-os tanév

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016-os tanév KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016-os tanév Szent István Katolikus Óvoda és Általános Iskola Kétsoprony 1 KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016-os tanév Óvoda 1. Óvodapedagógusok száma: 4 fő 2. Óvoda pedagógusok iskolai

Részletesebben

A nyolc óra után, késve érkezett tanulók /orvosi, vagy szülői igazolás hiányában/ az első óra igazolatlan mulasztásnak számít.

A nyolc óra után, késve érkezett tanulók /orvosi, vagy szülői igazolás hiányában/ az első óra igazolatlan mulasztásnak számít. HÁZIREND mely a Malomvölgy Ált. Isk. tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok alapján. A házirend célja és feladata: 1).Megállapítja a tanulói jogok és kötelességek

Részletesebben

NEMZETI SZAKKÉPZÉSI INTÉZET

NEMZETI SZAKKÉPZÉSI INTÉZET NEMZETI SZAKKÉPZÉSI INTÉZET Cím: 1087 Budapest, Berzsenyi D. u. 6. Tel.: 06-1/210-1065 Fax: 06-1/210-1063 E-mail: info@nszi.hu Honlap: www.nive.hu Főigazgató: Nagy László N E M Z E T I S Z A K K É P Z

Részletesebben

A mentor. Szakmai nap 2014. Október 09.

A mentor. Szakmai nap 2014. Október 09. A mentor Szakmai nap 2014. Október 09. Ki a mentor? A görög mitológiában Mentór, Alkumusz fia Odüsszeusz jó barátja és Télemakhosz Odüsszeusz fiának atyai bölcs, figyelmes tanácsadója volt. A kifejezés

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Szolgáltatási Szakképző Iskolája

Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Szolgáltatási Szakképző Iskolája Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Szolgáltatási Szakképző Iskolája OM 203052 6720 Szeged, Horváth Mihály utca 2-6. Tel/Fax: 62/547-160/114-es mellék E-mail: epki@vedres.sulinet.hu A szegedi Vedres

Részletesebben

MENTOR(h)ÁLÓ 2.0 PROGRAM A dél-alföldi régió pedagógusképzésének fejlesztése és megújítása. Prof. Dr. Pukánszky Béla szakmai vezető

MENTOR(h)ÁLÓ 2.0 PROGRAM A dél-alföldi régió pedagógusképzésének fejlesztése és megújítása. Prof. Dr. Pukánszky Béla szakmai vezető MENTOR(h)ÁLÓ 2.0 PROGRAM A dél-alföldi régió pedagógusképzésének fejlesztése és megújítása Prof. Dr. Pukánszky Béla szakmai vezető A pályázat fő célkitűzései Általános cél: A felsőoktatás szerepének bővítése

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A PEDAGÓGIAI ASSZISZTENS BA KÉPZÉS SZAKIRÁNYAIRÓL

TÁJÉKOZTATÓ A PEDAGÓGIAI ASSZISZTENS BA KÉPZÉS SZAKIRÁNYAIRÓL TÁJÉKOZTATÓ A PEDAGÓGIAI ASSZISZTENS BA KÉPZÉS SZAKIRÁNYAIRÓL Ez a tájékoztató segítséget nyújt a hallgatóknak, hogy mélyebben megismerjék a BA képzés három szakirányát. Az írásos anyagot a szakirányok

Részletesebben

Kulturális szakembereinek továbbképzése

Kulturális szakembereinek továbbképzése Kulturális szakembereinek továbbképzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/114 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01

Részletesebben

Papp Gyula pappgy@kfrtkf.hu Dr. Cserhátiné Vecsei Ildikó vecsei@kfrtfk.hu Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola

Papp Gyula pappgy@kfrtkf.hu Dr. Cserhátiné Vecsei Ildikó vecsei@kfrtfk.hu Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola ELEARNING A TANÍTÓKÉPZÉSBEN Papp Gyula pappgy@kfrtkf.hu Dr. Cserhátiné Vecsei Ildikó vecsei@kfrtfk.hu Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola Az elearning-ről nagyon sokat beszéltünk az elmúlt években.

Részletesebben

KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJA

KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJA 1 8 0 4 3 5 5 4 1 43 adószáma cégjegyzékszáma KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJA 2 0 1 1 ÉV Magyar Környezeti Nevelési Egyesület 1113 Budapest, Zsombolyai

Részletesebben

HAJDÚSÁGI JELNYELVI és KOMUNIKÉCIÓS KÖZHASZNÚ EGYESÜLET

HAJDÚSÁGI JELNYELVI és KOMUNIKÉCIÓS KÖZHASZNÚ EGYESÜLET HAJDÚSÁGI JELNYELVI és KOMUNIKÉCIÓS KÖZHASZNÚ EGYESÜLET Szöveges közhasznú beszámolója a 2011 évi tevékenységéről A Hajdúsági Jelnyelvi és Kommunikációs Központ Közhasznú Egyesület a Hajdú-Bihar Megyei

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a. Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében. Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja támogatására

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a. Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében. Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja támogatására PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja támogatására Kódszám: TÁMOP-4.2.3/08/1 A projektek az Európai Unió támogatásával,

Részletesebben

A váci mszp frakció programja 2010 2014 ig

A váci mszp frakció programja 2010 2014 ig A váci mszp frakció programja 2010 2014 ig Programunk középpontjában a biztonságos jövő építése áll. Szeretnénk, ha minél több váci polgár érezné: jó itt élni, mert a város biztonságot nyújt számára. Van

Részletesebben

A Partiumi Tudáscentrum fejlesztése Szolgáltató Központ fenntartási terve

A Partiumi Tudáscentrum fejlesztése Szolgáltató Központ fenntartási terve A Partiumi Tudáscentrum fejlesztése Szolgáltató Központ fenntartási terve A Szolgáltató Központ szervezeti elhelyezése A Szolgáltató Központ az Integrált Tudáscentrum szolgáltató szervezeti egység keretén

Részletesebben

PERFEKT Szakközép- és Szakiskola ALAPÍTÓ OKIRATA

PERFEKT Szakközép- és Szakiskola ALAPÍTÓ OKIRATA PERFEKT Szakközép- és Szakiskola ALAPÍTÓ OKIRATA (a módosításokkal egybeszerkesztett változatban) amelyben a Perfekt Akadémia Oktatási és Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság

Részletesebben

Munkaerőpiaci modellek és e- szolgáltatások a teleházban

Munkaerőpiaci modellek és e- szolgáltatások a teleházban Munkaerőpiaci modellek és e- szolgáltatások a teleházban Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány TÁMOP 5.2.5/B-10/1-2010-0085 Projekt célja, főbb paraméterei Projektünk során 18-29 éves, az iskolarendszerű

Részletesebben

Dr. Kallós Gábor Tédékázzunk! Az informatikus hallgatók bevonásának lehetőségei

Dr. Kallós Gábor Tédékázzunk! Az informatikus hallgatók bevonásának lehetőségei Dr. Kallós Gábor Tédékázzunk! Az informatikus hallgatók bevonásának lehetőségei A tudásgyárak technológiaváltása és humánstratégiája a felsőoktatás kihívásai a XXI. században HTDK és OTDK adatok informatikus

Részletesebben

1 Beírási napló / Törzslap Pécs Mérlegképes könyvelő vállalkozási szak 2001/2002; 2002 /2003

1 Beírási napló / Törzslap Pécs Mérlegképes könyvelő vállalkozási szak 2001/2002; 2002 /2003 VIII. 818. fond: Perfekt Szakközép- és Szakiskola iratai Kötet sz. Cím Képzés helye Szakképesítés megnevezése Évkör 1 Beírási napló / Törzslap Pécs Számviteli ügyintéző vállalkozási szak 2000/2001 1 Beírási

Részletesebben

A felmérési egység kódja:

A felmérési egység kódja: A felmérési egység lajstromszáma: 0045 A felmérési egység adatai A felmérési egység kódja: A kódrészletek jelentése: Iterköz//50/NyK//Ált Informatika közös szakképesítés-csoportban, a célzott, 50-es szintű

Részletesebben

A nemzetközi együttműködések jelentősége az oktatási és képzési intézményekben

A nemzetközi együttműködések jelentősége az oktatási és képzési intézményekben A nemzetközi együttműködések jelentősége az oktatási és képzési intézményekben Európai együttműködések a minőségi oktatásért konferencia 2015. május 20. Tordai Péter igazgató Tempus Közalapítvány Miért

Részletesebben

HARMADFOKÚ OKTATÁS VAGY FİISKOLAI KAR BERETTYÓÚJFALUBAN?

HARMADFOKÚ OKTATÁS VAGY FİISKOLAI KAR BERETTYÓÚJFALUBAN? 1 HARMADFOKÚ OKTATÁS VAGY FİISKOLAI KAR BERETTYÓÚJFALUBAN? BEVEZETÉS Berettyóújfalunak, mint a Bihari kistérség, központjának kötelessége a tudásátadás minden formájának létrehozása, életbenntartása és

Részletesebben

TÁMOP-1.4.1-07/1-2008-0118 Projekt Elırehaladási Jelentés szakmai beszámoló

TÁMOP-1.4.1-07/1-2008-0118 Projekt Elırehaladási Jelentés szakmai beszámoló TÁMOP-1.4.1-07/1-2008-0118 Projekt Elırehaladási Jelentés szakmai beszámoló Pályázati azonosító: TÁMOP-1.4.1-07/1-2008-0118 Kedvezményezett neve: HELP-Esıemberekért Rehabilitációs Foglalkoztató Kht. Idıszak,

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ. munkájáról

B E S Z Á M O L Ó. a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ. munkájáról B E S Z Á M O L Ó a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ munkájáról 25-21 Bevezető A Vas Megyei Közgyűlés 29. december 11-i ülésén elfogadott 21. évi munkatervében foglaltak szerint április 3-i ülésén

Részletesebben

Szegedi Felnőttoktatási Gimnázium és Szakképző Iskola

Szegedi Felnőttoktatási Gimnázium és Szakképző Iskola Szegedi Felnőttoktatási Gimnázium és Szakképző Iskola 6724 Szeged, Bálint S. u. 14. Tel/Fax: (62)549-095 -mail: szefi@szefi.hu Honlap: www.szefi.hu Igazgató: Dr. Odrobina László Szegedi Felnőttoktatási

Részletesebben

Id ők öz i p rojek tjelent és

Id ők öz i p rojek tjelent és Id ők öz i p rojek tjelent és Kisprojekt Végrehajtási Megállapodás száma: Kisprojekt Végrehajtó neve: Kisprojekt címe: Beszámolási periódus: TPPA/212/3/31 Szegedi Tájékozódási Futásért Alapítvány Egy életforma-

Részletesebben

Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft (1139 Budapest, Pap K. u. 4-6.) 2012. évi közbeszerzési terve

Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft (1139 Budapest, Pap K. u. 4-6.) 2012. évi közbeszerzési terve Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft (1139 Budapest, Pap K. u. 4-6.) 2012. évi terve A közbeszerzés tárgya és mennyisége CPV kód Irányadó Tervezett i típus Időbeli ütemezés

Részletesebben

ÉLTES MÁTYÁS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY, ÁLTALÁNOS ISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT BESZÁMOLÓJA

ÉLTES MÁTYÁS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY, ÁLTALÁNOS ISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT BESZÁMOLÓJA ÉLTES MÁTYÁS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY, ÁLTALÁNOS ISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT BESZÁMOLÓJA 2010/2011 TANÉV Készítette: Bacsó Ágnes Igazgató Tartalomjegyzék

Részletesebben

A Nyíregyházi SZC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskolája és Kollégiuma szakképzési tájékoztatója érettségizettek számára

A Nyíregyházi SZC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskolája és Kollégiuma szakképzési tájékoztatója érettségizettek számára A Nyíregyházi SZC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskolája és Kollégiuma szakképzési tájékoztatója érettségizettek számára a 2016/2017. tanévre Kedves Érettségizı! A Nyíregyházi SZC

Részletesebben

MUNKAANYAG. Horváth József. Marketing alapok II. A követelménymodul megnevezése: Projektmenedzsment

MUNKAANYAG. Horváth József. Marketing alapok II. A követelménymodul megnevezése: Projektmenedzsment Horváth József Marketing alapok II. A követelménymodul megnevezése: Projektmenedzsment A követelménymodul száma: 1143-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-012-50 MARKETING ALAPOK II.

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁS 16/1. (Előző okirat dátuma: 2013 május 22)

ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁS 16/1. (Előző okirat dátuma: 2013 május 22) ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁS 16/1. (Előző okirat dátuma: 2013 május 22) a Nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CC. törvény 21. (3) bekezdése alapján az E- médiainformatika Nonprofit Kft., mint az iskola fenntartója

Részletesebben

A projekt programjának és állásának ismertetése

A projekt programjának és állásának ismertetése A projekt programjának és állásának ismertetése 2013. október Vázlat A projektről Az eddigi tevékenységek A terveze6 programok 1. A projektről Az áldozatsegítésről Pályáza3 felhívás Konzorciumi partnerek

Részletesebben

Az emagyarország Pontok és a Könyvtárhálózat szinergiái. KSZR Műhelynapok - Debrecen Készítette: Varga Zoltán Debrecen, 2015. szeptember 28.

Az emagyarország Pontok és a Könyvtárhálózat szinergiái. KSZR Műhelynapok - Debrecen Készítette: Varga Zoltán Debrecen, 2015. szeptember 28. Az Pontok és a Könyvtárhálózat szinergiái KSZR Műhelynapok - Debrecen Készítette: Varga Zoltán Debrecen, 2015. szeptember 28. Az Program indíttatása Az Pont nyilvános, többfunkciós közösségi szolgáltató

Részletesebben

SZOLNOKI FŐISKOLA TÁVOKTATÁSI SZABÁLYZAT SZOLNOK

SZOLNOKI FŐISKOLA TÁVOKTATÁSI SZABÁLYZAT SZOLNOK SZOLNOKI FŐISKOLA TÁVOKTATÁSI SZABÁLYZAT SZOLNOK TARTALOM I. Távoktatás alapfeladata, általános jellemzői... 3 1. A távoktatás alapfeladata... 3 2. A távoktatás általános jellemzői... 3 3. Helye a szervezetben...

Részletesebben

Hivatkozás hagyományos és elektronikus forrásokra

Hivatkozás hagyományos és elektronikus forrásokra Hivatkozás hagyományos és elektronikus forrásokra Fogalmak: Referenciák (hivatkozások): Plagizálás (ollózás, irodalmi lopás) Referencia lista (hivatkozási jegyzék) Bibliográfia (felhasznált irodalom):

Részletesebben

PALLAS ATHÉNÉ DOMUS SCIENTIAE ALAPÍTVÁNY KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A 2015. DECEMBER 31-I EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓHOZ

PALLAS ATHÉNÉ DOMUS SCIENTIAE ALAPÍTVÁNY KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A 2015. DECEMBER 31-I EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓHOZ PALLAS ATHÉNÉ DOMUS SCIENTIAE ALAPÍTVÁNY KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A 2015. DECEMBER 31-I EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 1 I. AZ ALAPÍTVÁNY BEMUTATÁSA Név: Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány Székhelye:

Részletesebben

GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGPOLITIKA. JÓ képzettséget és JÓ munkát minden gyermeknek, mire felnő!

GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGPOLITIKA. JÓ képzettséget és JÓ munkát minden gyermeknek, mire felnő! GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGPOLITIKA JÓ képzettséget és JÓ munkát minden gyermeknek, mire felnő! Főpályázó: Debreceni Egyetem Szociológia és Szociálpolitika Tanszék A projektmegvalósítás időszaka: 2010. november

Részletesebben

Informatikai alkalmazásfejlesztő alkalmazásfejlesztő 54 481 02 0010 54 02 Információrendszer-elemző és - Informatikai alkalmazásfejlesztő

Informatikai alkalmazásfejlesztő alkalmazásfejlesztő 54 481 02 0010 54 02 Információrendszer-elemző és - Informatikai alkalmazásfejlesztő A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/58. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ. Hirdetmény típusa:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/58. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ. Hirdetmény típusa: TÁMOP-6.1.5/14 kódszámú pályázaton belül az Egészséges Bács-Kiskunért komplex emberi erőforrás fejlesztési program tárgyú projekt keretében az Egészségben - Jólétben kurzusok megtartása Bács-Kiskun megye

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM. ILLYÉS GYULA GIMNÁZIUM és KSZKI 2013.

PEDAGÓGIAI PROGRAM. ILLYÉS GYULA GIMNÁZIUM és KSZKI 2013. PEDAGÓGIAI PROGRAM ILLYÉS GYULA GIMNÁZIUM és KSZKI 2013. Pedagógiai program 2 Tartalom 1. BEVEZETŐ... 5 2. AZ INTÉZMÉNY JOGI HELYZETE... 5 2.1. Az intézmény alapító okirata... 5 (lásd mellékletben)...

Részletesebben

Informatika stratégia. OM azonosító: 034190

Informatika stratégia. OM azonosító: 034190 Informatika stratégia Marcali Városi Önkormányzat Széchenyi Zsigmond Szakközépiskola és Szakiskolája 8734 Somogyzsitfa, Ady u. 8. OM azonosító: 034190... igazgató Ledniczki Tamás Miklós Csaba Diákönkormányzat

Részletesebben

Korszerű tanulás támogatás erőforrásai a felsőoktatásban Göncziné Kapros Katalin Eszterházy Károly Főiskola, Médiainformatika Intézet kaprosk@ektf.

Korszerű tanulás támogatás erőforrásai a felsőoktatásban Göncziné Kapros Katalin Eszterházy Károly Főiskola, Médiainformatika Intézet kaprosk@ektf. Korszerű tanulás támogatás erőforrásai a felsőoktatásban Göncziné Kapros Katalin Eszterházy Károly Főiskola, Médiainformatika Intézet kaprosk@ektf.hu Absztrakt A mai generációk újabb és újabb kihívásokat

Részletesebben

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A Király Iván Körzeti Általános Iskola Farád OM azonosító: 030 579 Cím: 9321 Farád, Győri u. 27. Tel.: 96/279/137 Fax: 96/535-017 E-mail: altiskfarad@gmail.com

Részletesebben

Pécsi Szakképzési Centrum Fehérhegyi Szakiskolája és Általános Iskolája Netikett (Informatikai szabályzat)

Pécsi Szakképzési Centrum Fehérhegyi Szakiskolája és Általános Iskolája Netikett (Informatikai szabályzat) Pécsi Szakképzési Centrum Fehérhegyi Szakiskolája és Általános Iskolája Netikett (Informatikai szabályzat) OM azonosító: 203049 7629 Pécs, Pákolitz I. u. 33. Tel/fax.: 72/239-758 Email: frankel@budaivaroskapu.hu

Részletesebben

Hátrányos helyzetű emberek képzése és foglalkoztatása az építőiparban, Nyíregyházán

Hátrányos helyzetű emberek képzése és foglalkoztatása az építőiparban, Nyíregyházán Hátrányos helyzetű emberek képzése és foglalkoztatása az építőiparban, Nyíregyházán Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/118 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás

Részletesebben

AZ INFORUM 2007. ÉVBEN VÉGZETT KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL

AZ INFORUM 2007. ÉVBEN VÉGZETT KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL AZ INFORUM 2007. ÉVBEN VÉGZETT KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ TARTALMI BESZÁMOLÓ Elfogadta az Inforum közgyűlése 2008. június 18-án Az Inforum fennállása óta a 2007-es esztendő volt a legnehezebb. A nehézségek

Részletesebben

Az informatika tantárgy oktatásának célja és feladatai. Dr. Nyéki Lajos 2016

Az informatika tantárgy oktatásának célja és feladatai. Dr. Nyéki Lajos 2016 Az informatika tantárgy oktatásának célja és feladatai Dr. Nyéki Lajos 2016 Az informatika szakmacsoport képzési céljai A négy éves alapozó képzésben az ötödik éves kimenetnek megfelelő informatikai szoftver

Részletesebben

Végzős osztályok tanulóinak szakképzési lehetőségek a felnőttoktatási tagozaton!

Végzős osztályok tanulóinak szakképzési lehetőségek a felnőttoktatási tagozaton! Végzős osztályok tanulóinak szakképzési lehetőségek a felnőttoktatási tagozaton! Aki eldöntötte, az a WEB- lapon a fő oldalról elérhető OKJ-s szakképzések fül ön keresztül jelentkezzen mielőbb a következő

Részletesebben

TÁMOP-3.1.4-08/1-2009-0019 Kompetencia alapú oktatás elterjesztése, módszertani megújulás a Főváros oktatási intézményeiben

TÁMOP-3.1.4-08/1-2009-0019 Kompetencia alapú oktatás elterjesztése, módszertani megújulás a Főváros oktatási intézményeiben Kompetencia alapú oktatás elterjesztése, módszertani megújulás a Főváros oktatási intézményeiben Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium Kulturális kapcsolataink erősödésének eredményeképpen

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A BERLITZ NYELVISKOLA ONLINE NYELVTANFOLYAMAIRÓL

TÁJÉKOZTATÓ A BERLITZ NYELVISKOLA ONLINE NYELVTANFOLYAMAIRÓL TÁJÉKOZTATÓ A BERLITZ NYELVISKOLA ONLINE NYELVTANFOLYAMAIRÓL 2 Tartalom 1. Online nyelvtanfolyamaink 1.1 Berlitz Virtual Classroom 1.2 Cyber Teachers 3 1. Online nyelvtanfolyamaink 1.1 Berlitz Virtual

Részletesebben

Az Addetur Baptista Gimnázium, Szakközépiskola és Speciális Szakiskola közzétételi listája

Az Addetur Baptista Gimnázium, Szakközépiskola és Speciális Szakiskola közzétételi listája Az Addetur Baptista Gimnázium, Szakközépiskola és Speciális Szakiskola közzétételi listája A felvételi lehetőségről szóló tájékoztató: FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ az általános iskola 8. osztályát befejezett

Részletesebben

Szakmunkás vizsgafeladatok

Szakmunkás vizsgafeladatok Felkészítés szakmai vizsgára környezetvédelmi területre Szakmunkás vizsgafeladatok 12. évfolyam tanári kézikönyv A TISZK rendszer továbbfejlesztése Petrik TISZK TÁMOP-2.2.3-07/1-2F-2008-0011 A projekt

Részletesebben

A KÜLÖNLEGES BÁNÁSMÓD DIAGNOSZTIKAI ÉS FEJLESZTÉSI CENTRUM KUTATÓMŰHELY BEMUTATÁSA

A KÜLÖNLEGES BÁNÁSMÓD DIAGNOSZTIKAI ÉS FEJLESZTÉSI CENTRUM KUTATÓMŰHELY BEMUTATÁSA A KÜLÖNLEGES BÁNÁSMÓD DIAGNOSZTIKAI ÉS FEJLESZTÉSI CENTRUM KUTATÓMŰHELY BEMUTATÁSA Szerzők: Mező Ferenc Mező Katalin Lektorok: Szabó Edina Szilágyi Barnabás Schréder Veronika Első szerző e-mail címe: mezo.ferenc@ped.unideb.hu

Részletesebben

TÖMÖRKÉNY ISTVÁN GIMNÁZIUM

TÖMÖRKÉNY ISTVÁN GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM TÖMÖRKÉNY ISTVÁN GIMNÁZIUM Környezeti nevelési program KÖRNYEZETVÉDELEM Környezeti nevelés = fenntarthatóság pedagógiája. A környezettudatos polgárrá nevelés, a természeti, az épített,

Részletesebben

Országos jelentőségű, kiemelt projektjeink

Országos jelentőségű, kiemelt projektjeink 60 településen Fő cél: 60 településen a közösségek, közösségi gondolkodás erősítése, a helyi, társadalmi, gazdasági fejlődés támogatása, a helyi termékek, szolgáltatások valamint a turisztikai kínálat

Részletesebben

FELHÍVÁS. a szociális képzések és továbbképzések fejlesztésére és a szociális életpályamodell bevezetésére

FELHÍVÁS. a szociális képzések és továbbképzések fejlesztésére és a szociális életpályamodell bevezetésére FELHÍVÁS a szociális képzések és továbbképzések fejlesztésére és a szociális életpályamodell bevezetésére A felhívás címe: Szociális humán erőforrás fejlesztése A felhívás kódszáma: EFOP-3.8.2-16 Magyarország

Részletesebben

PÁLYÁZAT. Kecskeméti SZC Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolája és Szakiskolája. tagintézmény-vezető beosztás ellátására

PÁLYÁZAT. Kecskeméti SZC Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolája és Szakiskolája. tagintézmény-vezető beosztás ellátására PÁLYÁZAT a Kecskeméti SZC Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolája és Szakiskolája tagintézmény-vezető beosztás ellátására készítette: Pongóné Kovács Erika mb. tagintézmény-vezető Kecskemét, 2016. március

Részletesebben

MTSZ Elnökségi ülés, 2006. június. 10. Főtitkári beszámoló

MTSZ Elnökségi ülés, 2006. június. 10. Főtitkári beszámoló Főtitkári beszámoló a 2006. április 8. és a 2006. május 29. közötti időszakról Belső kapcsolatok Elnöki együttműködés Elnök úrral, sűrű programja ellenére, kapcsolatom folyamatos és aktív volt. Lehetőség

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. 2007. július 16.

ALAPÍTÓ OKIRAT. 2007. július 16. ALAPÍTÓ OKIRAT a Terplán Zénó Mőszaki és Közgazdasági Szakképzı Iskola mőködésérıl, alapításról és az azóta bekövetkezett módosításokkal egységes szerkezetben 2007. július 16. 2 Alapító Okirat a Terplán

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 0744-06 Humánerıforrás-menedzsment emberi erıforrás-fejlesztési, gazdasági és gazdálkodási feladatok

Részletesebben

PÉTER RÓZSA. Gimnázium és Szakközépiskola. SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

PÉTER RÓZSA. Gimnázium és Szakközépiskola. SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA PÉTER RÓZSA Gimnázium és Szakközépiskola SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Székesfehérvár, Budapest, Pécs, 2016. február 22. 1 A emzeti Köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény 2.. (3) kimondja, hogy Köznevelési

Részletesebben

1. Az iskolavezetés önértékelése [5]

1. Az iskolavezetés önértékelése [5] 1. Az iskolavezetés önértékelése [5] 5. Igen; (teljes mértékben) igaz. 4. Igen; általában igaz, de vannak még kisebb hiányosságok. 3. Igen; igaz, de vannak még nagyobb hiányosságok. 2. Részben igaz, de

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY. 84. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2011. július 18., hétfõ. Tartalomjegyzék

MAGYAR KÖZLÖNY. 84. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2011. július 18., hétfõ. Tartalomjegyzék MAGYAR KÖZLÖNY 84. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 0. július 8., hétfõ Tartalomjegyzék 4/0. (VII. 8.) Korm. rendelet 5/0. (VII. 8.) Korm. rendelet 6/0. (VII. 8.) Korm. rendelet 7/0. (VII. 8.) Korm.

Részletesebben

Bevezető. KÁROLY Krisztina FELVINCZI Katalin

Bevezető. KÁROLY Krisztina FELVINCZI Katalin KÁROLY Krisztina FELVINCZI Katalin Az Eötvös Loránd Tudományegyetem legfontosabb szakmai eredményei a TÁMOP 4.1.2.B.2-13/1-2013-0007 Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért című projektben

Részletesebben

A vállalati mentorképzés pedagógiája

A vállalati mentorképzés pedagógiája TÁMOP 411F projekt szakmai összefoglalója Zárókonferencia kiadvány A vállalati mentorképzés pedagógiája A magyarországi duális rendszer kialakítása a német modell és a jelenleg is folyó kooperatív, illetve

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS a Pannon Fejlesztési Alapítvány 2007. évi tevékenységérıl TARTALOM: 1. Bevezetés A közhasznú szervezetekrıl szóló 1997. évi CLVI tv. (Ksztv.) 19$ (3) bekezdése alapján: 2. Közhasznúsági

Részletesebben

Erzsébetvárosi Általános Iskola és Informatikai Szakközépiskola

Erzsébetvárosi Általános Iskola és Informatikai Szakközépiskola Erzsébetvárosi Általános Iskola és Informatikai Szakközépiskola Szervezeti és Működési Szabályzata 2009 1 Tartalomjegyzék I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 4 A gazdasági szervezet felépítése és feladata...

Részletesebben

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testületének 2016. május 26-i ülésére

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testületének 2016. május 26-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Véleményező bizottság: Beszámoló a Békés Városi Püski Sándor Könyvtár 2015. évi működéséről Erdősné Sági Mária igazgató Békés Városi Püski Sándor Könyvtár Oktatási, Kulturális és Sport

Részletesebben

Mobil Kommunikációs Kutatás-fejlesztési és Innovációs Centrum létrehozása. (Mobil 2004) Pályázati felhívás

Mobil Kommunikációs Kutatás-fejlesztési és Innovációs Centrum létrehozása. (Mobil 2004) Pályázati felhívás az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatásával Mobil Kommunikációs Kutatás-fejlesztési és Innovációs Centrum létrehozása (Mobil 2004) Pályázati felhívás Budapest, 2004. november 4. Tartalomjegyzék

Részletesebben

Különös Közzétételi Lista

Különös Közzétételi Lista Különös Közzétételi Lista Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola 2015 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Sorszám Pedagógus

Részletesebben

Beszámoló az Arany János Városi Könyvtár 2012. évi tevékenységér l. Szakmai tevékenységünket az 1997. évi CXL. törvényben el írtak szerint végezzük.

Beszámoló az Arany János Városi Könyvtár 2012. évi tevékenységér l. Szakmai tevékenységünket az 1997. évi CXL. törvényben el írtak szerint végezzük. Beszámoló az Arany János Városi Könyvtár 2012. évi tevékenységér l Szakmai tevékenységünket az 1997. évi CXL. törvényben el írtak szerint végezzük. I. Az intézmény m ködése, személyi, tárgyi feltételeinek

Részletesebben

A Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium nevelési programja és helyi tanterve

A Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium nevelési programja és helyi tanterve "Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy tanítson minket a jól végzett munka örömére és izgalmára, hogy megtanítson szeretni, amit

Részletesebben

RÉSZLETES FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ. az Elektronikus közigazgatás operatív program keretében megvalósuló. E-befogadás. című kiemelt projekt támogatásához

RÉSZLETES FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ. az Elektronikus közigazgatás operatív program keretében megvalósuló. E-befogadás. című kiemelt projekt támogatásához RÉSZLETES FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ az Elektronikus közigazgatás operatív program keretében megvalósuló E-befogadás című kiemelt projekt támogatásához Kódszám: EKOP-2.1.16 1 Tartalom A TÁMOGATÁS CÉLJA ÉS HÁTTERE...

Részletesebben

AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA...9

AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA...9 1. TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezető... 6 1.1. AZ ISKOLA BEMUTATÁSA... 6 1.1.1. Az intézmény adatai... 6 1.1.2. Helyzetelemzés... 6 1.1.3. Az iskola környezete... 7 1.1.4. Az iskola tanulói közössége... 7 1.1.5.

Részletesebben

6775 Kiszombor Ady Endre u. 11 Telefonszám(ok) Mobil: +36-30-291-8982 Fax(ok) 62-297-216

6775 Kiszombor Ady Endre u. 11 Telefonszám(ok) Mobil: +36-30-291-8982 Fax(ok) 62-297-216 Europass Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév / Utónév(ek) BÉKÉSINÉ SZIKORA MÁRIA Cím(ek) Magyarország 6775 Kiszombor Ady Endre u. 11 Telefonszám(ok) Mobil: +36-30-291-8982 Fax(ok) 62-297-216 E-mail(ek)

Részletesebben

Az egyesület az 1997. évi CLVI. Tv. 19. (1) bekezdése alapján az alábbi jelentést terjeszti elő:

Az egyesület az 1997. évi CLVI. Tv. 19. (1) bekezdése alapján az alábbi jelentést terjeszti elő: Közhasznúsági jelentés a 2011. évi gazdálkodásról Zalai Borút Egyesület 8790 Zalaszentgrót, Bocskai u. 1. TARTALOMJEGYZÉK 1. Számviteli beszámoló 2. Költségvetési támogatás felhasználása 3. A vagyon felhasználásával

Részletesebben

A REGIONÁLIS- ÉS TERÜLETI VÉRELLÁTÓ KÖZPONTOK FEJLESZTÉSE

A REGIONÁLIS- ÉS TERÜLETI VÉRELLÁTÓ KÖZPONTOK FEJLESZTÉSE A REGIONÁLIS- ÉS TERÜLETI VÉRELLÁTÓ KÖZPONTOK FEJLESZTÉSE Debreceni Regionális Vérellátó Központ Szegedi Regionális Vérellátó Központ Új cím: 6722 Szeged, Honvéd tér 4. Tatabányai Területi Vérellátó Pécsi

Részletesebben

Szakmai beszámoló az Echo Innovációs Műhely 2005. évi közhasznú tevékenységéről

Szakmai beszámoló az Echo Innovációs Műhely 2005. évi közhasznú tevékenységéről Szakmai beszámoló az 2005. évi közhasznú tevékenységéről.. Domokos Tamás elnök a szervezet képviselője Székesfehérvár, 2006. április 9. 2 I. EGYESÜLET ÁTLALKÍTÁSA A név és a célok pontosítása Az Echo Oktatáskutató

Részletesebben

Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem

Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem (TÁMOP- 3.1.4.C-14) A konstrukció céljai: a magasabb színvonalú oktatás érdekében a pedagógusok szakmai fejlődésének elősegítése szaktárgyi, módszertani, társadalmi

Részletesebben

Anyagkezelési és logisztikai folyamatok (MMOG/LE) auditálása

Anyagkezelési és logisztikai folyamatok (MMOG/LE) auditálása Anyagkezelési és logisztikai folyamatok () auditálása Global Materials Management Operations Guideline / Logistics Evaluation AUTÓIPARI BESZÁLLÍTÓI KONFERENCIA Budapest, 2014. február 20. Előadó: Nagy

Részletesebben

A KEREK VILÁG ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTÁJA 2015/16-os tanév

A KEREK VILÁG ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTÁJA 2015/16-os tanév KEREK VILÁG ÁLTALÁNOS ISKOLA A KEREK VILÁG ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTÁJA 2015/16-os tanév Tartalomjegyzék Fejezet Cím Oldalszám 1. A Kerek Világ Általános Iskola pedagógusainak száma, iskolai

Részletesebben

A Kárpát-medencei Tehetséggondozó

A Kárpát-medencei Tehetséggondozó A Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. és az Előretolt Helyőrség Íróakadémia kiírta első irodalmi tehetségkutató pályázatait. Az alábbiakban találják Intézményünk és irodalmi projektünk rövid

Részletesebben

RÉSZLETES FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ. az Elektronikus közigazgatás operatív program keretében megvalósuló

RÉSZLETES FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ. az Elektronikus közigazgatás operatív program keretében megvalósuló RÉSZLETES FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ az Elektronikus közigazgatás operatív program keretében megvalósuló Nemzeti Adó- és Vámhivatal Háttér konszolidáció kiemelt projekt című kiemelt projekt támogatásához Kódszám:

Részletesebben

ZÁRÓ PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót!

ZÁRÓ PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót! ZÁRÓ PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót! 1. A JELENTÉS AZONOSÍTÓ ADATAI: A jelentés tárgyát képező időszak: Kezdő dátum: 2010.05.28. Záró dátum:

Részletesebben

FELHÍVÁS. A felhívás címe: Integrált térségi gyermekprogramok. A felhívás kódszáma: EFOP-1.4.2-16

FELHÍVÁS. A felhívás címe: Integrált térségi gyermekprogramok. A felhívás kódszáma: EFOP-1.4.2-16 FELHÍVÁS a gyermekeket sújtó nélkülözés újratermelődésének megakadályozására és a gyermekek esélyeinek növelésére irányuló helyi projektek megvalósítására A felhívás címe: Integrált térségi gyermekprogramok

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó legfontosabb információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar

Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Intézmény elérhetősége Cím: 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Telefonszám: (52) 512-900/62239 Fax: (52) 412-336 E-mail: kustar.katalin@arts.unideb.hu Web: http://www.btk.unideb.hu

Részletesebben

MUNKAANYAG. Horváth József. Marketing alapok I. A követelménymodul megnevezése: Projektmenedzsment

MUNKAANYAG. Horváth József. Marketing alapok I. A követelménymodul megnevezése: Projektmenedzsment Horváth József Marketing alapok I. A követelménymodul megnevezése: Projektmenedzsment A követelménymodul száma: 1143-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-011-50 MARKETING ALAPOK. ESETFELVETÉS

Részletesebben

A Szülıföld Alap. Önkormányzati együttmőködési és Informatika Kollégiumának ülése. 2009. május 19.

A Szülıföld Alap. Önkormányzati együttmőködési és Informatika Kollégiumának ülése. 2009. május 19. A Szülıföld Alap Önkormányzati együttmőködési és Informatika Kollégiumának ülése 2009. május 19. A Szülıföld Alap Önkormányzati együttmőködési és Miniszterelnöki Hivatal Báthori u. 12. sz. alatti épületében

Részletesebben

Célcsoport: tanár szakos, tanító MA levelező/ gyakorló tanárok a közoktatásból

Célcsoport: tanár szakos, tanító MA levelező/ gyakorló tanárok a közoktatásból TÁMOP 4.2.2.C -2M 8. sz. munka 2.1.1.8. Személyes interjúkészítés- és elemzés Célcsoport: tanár szakos, tanító MA levelező/ gyakorló tanárok a közoktatásból Készítette: Gulyás Enikő Az interjú alanyai

Részletesebben

Képzés megnevezése (OKJ száma) Gazda OKJ 33 621 02 1000 00 00. Autószerelő OKJ 51 525 01 1000 00 00

Képzés megnevezése (OKJ száma) Gazda OKJ 33 621 02 1000 00 00. Autószerelő OKJ 51 525 01 1000 00 00 Szakmacsoport száma Szakmacsoport megnevezése Képzés megnevezése (OKJ száma) A képzés óraszáma 20 Mezőgazdaság Gazda OKJ 33 621 02 1000 00 00 600 13 Közlekedés Autószerelő OKJ 51 525 01 1000 00 00 100

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA ASBÓTH SÁNDOR TÉRSÉGI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM KESZTHELY PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Keszthely, 2009. május 15. Szemes Péter igazgató TARTALOMJEGYZÉK I. NEVELÉSI PROGRAM... 3 I/1. Az intézmény adatai,

Részletesebben

KIEMELT PROJEKT PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program

KIEMELT PROJEKT PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program KIEMELT PROJEKT PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz c. pályázathoz Kódszám: TÁMOP- 3.1.1-11/1 Tartalom A. A TÁMOGATÁS

Részletesebben

2009. Perfekt Képzési Terv FAT: 0036 FNYSZ:01-0507-04. Képzési Terv 2009. 1. oldal

2009. Perfekt Képzési Terv FAT: 0036 FNYSZ:01-0507-04. Képzési Terv 2009. 1. oldal FAT: 0036 FNYSZ:01-0507-04 2009. 1. oldal Bevezetés A Perfekt Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zrt. több mint fél évszázados tapasztalattal, szakmai hírnévvel, az egész országot lefedı hálózattal rendelkezı

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI SZOLGÁLTATÓK ÉS GYÁRTÓK SZÖVETSÉGE ÚJ INTÉZMÉNYRENDSZER ÉS FINANSZÍROZÁSI LEHETŐSÉGEK ÉS FELADATOK A MAGYAR VÍZIPARBAN C.

KÖRNYEZETVÉDELMI SZOLGÁLTATÓK ÉS GYÁRTÓK SZÖVETSÉGE ÚJ INTÉZMÉNYRENDSZER ÉS FINANSZÍROZÁSI LEHETŐSÉGEK ÉS FELADATOK A MAGYAR VÍZIPARBAN C. KÖRNYEZETVÉDELMI SZOLGÁLTATÓK ÉS GYÁRTÓK SZÖVETSÉGE ÚJ INTÉZMÉNYRENDSZER ÉS FINANSZÍROZÁSI LEHETŐSÉGEK ÉS FELADATOK A MAGYAR VÍZIPARBAN C. KONFERENCIA TÁJÉKOZTATÁS A TÁMOP-4.1.1 C-12/KONV -2012-0015 FELSŐOKTATÁSI

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a) Az ajánlatkér neve: rségi Nemzeti Park Igazgatóság címe: 9941 riszentpéter, Siskaszer 26/a. telefonszám: 06-94-548-034 telefaxszám: 06-94-428-791 e-mail cím: kislegykapo@gmail.com

Részletesebben

Pályaválasztási tájékoztatója

Pályaválasztási tájékoztatója A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Pályaválasztási tájékoztatója a megye középfokú intézményeiről, általános iskolai tanulók részére 2016/2017. tanév Bevezető Kedves Pályaválasztó Tanulók!

Részletesebben