MTSZ Elnökségi ülés, június. 10. Főtitkári beszámoló

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MTSZ Elnökségi ülés, 2006. június. 10. Főtitkári beszámoló"

Átírás

1 Főtitkári beszámoló a április 8. és a május 29. közötti időszakról Belső kapcsolatok Elnöki együttműködés Elnök úrral, sűrű programja ellenére, kapcsolatom folyamatos és aktív volt. Lehetőség nyílt több személyes egyeztetésre is. Melyek a gazdálkodás, forrásteremtés és több működéssel kapcsolatos kérdés tisztázását tették lehetővé. Elnökségi tagok Az eltelt időszakban sajnos kevés alkalmam volt találkozni az elnökség tagjaival. Néhány személyes kezdeményezés azonban lehetővé tette azoknak, akik tájékozódni kívántak, hogy egy-egy területbe mélyebb betekintést kapjanak. Mindegyik találkozás azt bizonyította, hogy nagy szükség van a folyamatos kapcsolatra az elnökség tagjai és a főtitkár, de az elnökség tagjai között is. Ismerve és ismertetve a szövetség gazdálkodásának nehézségeit, sajnálattal kellet tudomásul vennem, hogy az elnökség tagjai körében, kevés kivételtől eltekintve, semmilyen érdeklődést nem váltott ki a kérdéskör. Szervezetünk problémáinak megoldására egyetlen lehetőségünk van, folyamatos, hatékony párbeszédet folytatni, nemcsak a szervezés és vezetés legmagasabb szintjein, hanem a szövetség minden fórumán. A párbeszéd azonban kevés közös cselekvésre is szükség van. Számvizsgáló Bizottság A Magyar Természetbarát Szövetség Számvizsgáló Bizottságával élő a kapcsolatunk, több kérdésben konzultatív találkozásaink voltak. Vidéki látogatások Részt vettem a Budapesti Természetbarát Sportszövetség közgyűlésén. Részt vettünk a vajtai Gyalogos Találkozó előkészítő ülésein, munkájában. Részt vettem a Természetvédelmi Vándorgyűlésen, amit a Sástón a Kékes Turista Egyesület szervezett. Programjuk kifejezetten gazdag volt. Méltánytalanul kis érdeklődés mellet zajlott az esemény. Részt vettünk Farmoson a Természetvédelmi Oktató Központ avatásán Részt vettem a Csongrád Megyei Természetbarát Szövetség szervezésében Óbébán, Téry Ödön szülőfalujában, születésének 150. évfordulójára szervezett szoboravatáson, ahol nem csak az esemény résztvevője, hanem levezetője is voltam. 1.

2 Szakágak/bizottságok Önálló szakág vezetői értekezletet kezdeményeztem, a szakág vezetőkkel folytatott személyes egyeztetést követően az elnökségi üléseken korábban megfogalmazottak szerint. A hegymászó bizottság vezetőjével, Dr. Nagy Sándor úrral egyeztetést folytattam tapasztalatairól, több kérdéskörben kialakult véleményéről. (gazdasági helyzet, támogatók szerepe) A Természetjáró Fiatalok Szövetségének elnökével, Márton Istvánnal áttekintettük a két szervezet nehéz gazdasági helyzetét. Arról kaptam tájékoztatást, hogy pályázati forrásaik erősen beszűkültek. Az általa két támogatást forrás hiányában nem tudtuk teljesíteni. Megrendeztük, elvégeztük: Megszerveztük és megrendeztük az MTSz éves közgyűlését a Budapest VII. kerületi Természetbarát Bizottság közreműködésével. Szegeden gazdasági kérdésekről Bognár Mária gazdasági vezető tartott tájékoztatót. Tanácsadói, közreműködői tevékenységünk: Az időszak pályázatai, valamint adó kötelezettségei kiemel igénnyel jelentkeztek tagszervezeteink részéről. Szinte folyamatosnak mondható, hogy tagszervezeteink, tagegyesületeink rendszeresen fordulnak hozzánk pályázat írás és pályázat elszámolása témakörben szakmai tanácsért. Folyamatosnak mondható a számviteli kérdésekben való tanácsadási tevékenységünk is (adózási kérdések, könyvelés, adóbevallás) Csikóváralja Folyik a felek közti egyeztetés. Ágasvár Az elővásárlási jogról való lemondások begyűjtése folyik, az állami résztvevők 30 napos ügyviteli idelye jelentősen lelessította a folymatot. Kommunikáció/kiadványok Internet: megoldótott. Elkészült és nagy sikernek örvend az új interntes oldal. Az évek óta húzódó probléma Természetbarát Híradó A szövetség gazdasági helyzetére való tekintettel csökkentettük az oldalszámot és a kiadással kapcsolatos egyéb költségeket. 2.

3 TV-RÁDIÓ megjelenés Telefonos interjút adtunk a Magyar Rádiónak A Civilrádió egy hosszabb összeállítást készített az MTSz működéséről, programjairól, technikai feladatairól. Szaklapok Hegymászó és Turista Magazin több kiadványával kapcsolatban kezdeményezett értékesítési együttműködést, de feltételei nem voltak megfelelőek az MTSz számára. Outdoor Sport Családosoknak szánt írásokkal bővül az együttműködés Magyar Turista A megvalósult találkozók bizonyítékai több lapszámban és több témában is olvashatók. Kiemelten kezeljük a Téry évet, valamint az MTSz 2006-os programját, technikai munkáit. Természetjárás Személyes kezdeményezésem ellenére sem volt lehetőség a lappal való szorosabb együttműködés elindítására. Külső kapcsolatok ICSSZEM A régóta sérelmezett Északi-zöld jelzés kapcsán megbeszélést kezdeményeztük a felek között. A megbeszélés eredményekét, egy elnézést kérő és a kialakult helyzetben minisztérium teljes felelőségét elismerő levelet kaptunk. A Szlovák és Magyar kormány között létrejött megállapodás eredményeként régi-új feladat körvonalazódik a két ország között a határátkelő pontokhoz vezető gyalogos és kerékpáros túrautak kialakításával kapcsolatban. Gazdasági és Szociális Tanács Lehetőségem volt részt venni a GSZT szűk körű ülésén, ahol a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök jelölt úrtól kapott személyes tájékoztatóban egyértelműen világossá vált, hogy több, jelentős változás előtt áll az ország. A GSZT szármára is világossá tett irányelv szerint, a változások a társadalom minden területére kihatnak majd. Erősen feltételezhető, hogy a civil szervezeteknek alapvetően át kell gondolniuk helyüket, szerepüket, működésüket. Falusi- és Agroturizmus Országos Szövetsége Az együttműködés eredményeként több megkeresést kapunk a szállásadóktól. Az együttműködésben rejlő további lehetőségek kidolgozása folyamatban van. 3.

4 KVVM 33/2005 (XII.25)KKVM rendeletet sikerrel módosítottuk és a május 2-val érvénybe lépett az új változat. KVVM Természetvédelmi Hivatal A hivatallal meglévő kedvező együttműködésünk eredményekét a februárban kezdeményezett megállapodás előkészítése előrehaladott állapotba jutott. A hivatallal kezdeményezett megbeszéléseimen kiderült, hogy a hivatal helye és szerepe az új kormányzati struktúrában még nem eldöntött, anyagi mozgástere korlátozott. Magyar Geocaching Közhasznú Egyesület Megbeszélést kezdeményeztem az egyesület vezetőivel, valamint a legnagyobb hazai térképészeti kiadóval és a MTSz Gyalogtúra Bizottságával, annak Technikai Albizottságával. A megbeszélés sikerrel vetette fel a felek közti együttműködés lehetőséginek különböző területeit. Több konkrét technikai kérdésben előrelépés történt. Személyesen vettem részt az Egyesület egyik vezetőségi ülésén, ahol kifejezett szándékot fogalmaztak meg a szorosabb együttműködésre. A részletek egyeztetése folyik. Turisztikai Hivatal Kezdeményezésemre Dr. Kovács Miklós elnökhelyettes résztvevője volt az Óbébán szervezett Téry szoboravatásnak. A hivatallal kezdeményezett megbeszéléseimen kiderült, hogy a hivatal helye és szerepe az új kormányzati struktúrában még nem eldöntött, anyagi mozgástere nem meghatározott. Magyar Turizmus Rt. Mint korábban is írtam 2007-es esztendőt a természetjárás és a kulturális örökségek tematikus éveként kívánják megszervezni. Az év második felében lesz alakalom a Szövetség számára a csatlakozásra az előkészítéshez. NCA Az elnökség tagjai számára már korábbi tájékoztatómban leírtak szerint ismert, hogy 2006-ban jelentő csökkenés várható az NCA-nal elérhető források területén. Alapvetően a kifizetések mértéke és ütemezése tér el az eddigiektől. NSH Az NSH alelnökével több megbeszélésre volt lehetőségem. A hivatal helye és szerepe az új kormányzati struktúrában még nem eldöntött, így mozgástere sem ismert. 4.

5 NSZSZ Az NSZSZ megtartotta közgyűlését, ahol egy évre újra választotta az elnökséget. Rendkívüli közgyűlésről döntöttek, ahol Alapszabály módosítás és az ellenőrző testület megváltoztatása lesz a napirenden. OIB Az Országos Idegenforgalmi Bizottság a tárgyidőszakban több ülést is tartott. A napirendek között kiemelt hangsúllyal tárgyalta a vízitúrázás kérdését. Lehetőségem volt egy önálló összefoglalót ismertetni a bizottság tagjaival, ezzel több téves leképzelést pontosítottunk például a vízitúrázók létszámát illetően, a szolgáltatási színvonal, valamint a szálláshelyek vonatkozásában. Balaton Nemzeti Park Személyes találkozót és együttműködési megállapodást kezdeményeztek. A megállapodás kidolgozása folyamatban van, a magasabb szintű megállapodás függvényében. Személyes találkozón alkalmával lehetőségem volt betekinteni munkájukba. Határozott igényt fogalmaztak meg a területileg illetékes Természetbarát szervezetekkel való együttműködésre. Nem csak az információáramlás, hanem közös túrák, képzések is lehetőséget nyújthatnak a szorosabb kapcsolatra. Nemzetközi kapcsolatok Szlovák Turista Klub Sajnos az időszakban nem volt alkalom a személyes találkozásra és a korábban egyeztetett Óbébai szoboravatásra tervezett találkozás a Szlovák fél elfoglaltságai miatt elmaradt. NFI Az időszak kiemelkedő eseménye volt az elnöki értekezlet, mellyel kapcsolatos előkészítő munkákban aktívan vettünk részt. EWV Folyik a kongresszus előkészítése. A területért felelős tárca nélküli miniszter úrnál kezdeményezett támogatási kérelmünket kedvezően fogadták. Folyik az éves találkozó magyar programjának is az előkészítése. Közös megjelenést szervezünk a Magyar Turizmus ZRt.-vel a programra. EKE Az Erdélyi Kárpát Egyesület meghívót küldött idei éves táboruk kapcsán, ez jó apropót jelentett néhány aktuális kérdés áttekintésére. Arról tájékoztattak, hogy nagyszámú érdeklődés van az anyaország területéről programjaik iránt. 5.

6 Egybek Egy új kiadvány kezdeményezéssel kerestek meg a hazai nem kiemelt vízitúra útvonalakkal kapcsolatos információk közzététele érdekében. Az Újpesti Hajós Klub segítségünket kérte a Nemzetközi Duna Túrával kapcsolatos TV film kedvezőbb műsorsávba való helyezése érdekében. Sikerült a kérdésre megfelelő megoldást találni. Nagy Gábor főtitkár 6.

MTSZ Elnökségi ülés, 2005. 12. 03.

MTSZ Elnökségi ülés, 2005. 12. 03. Tisztelt Elnökség! Új gyakorlatot vezettem be belépésemtől kezdődően azzal, hogy a Főtitkári beszámoló mellé eddig egy kísérő levelet is készítettem. Mivel azonban se támogató, se elmarasztaló észrevétel,

Részletesebben

Ráckeve Város Gazdasági Programja 2011-2014

Ráckeve Város Gazdasági Programja 2011-2014 Ráckeve Város Gazdasági Programja 2011-2014 2 1.BEVEZETŐ A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény előírásai szerint az önkormányzatoknak Gazdasági Programot (továbbiakban: Program) kell készíteni.

Részletesebben

ZÖLDTURIZMUS ÉVE 2007.

ZÖLDTURIZMUS ÉVE 2007. ZÖLDTURIZMUS ÉVE 2007. Sztojanovits Kristóf Termék-csoportvezető Magyar Turizmus Zrt. Szolnok, 2007. április 19. Vissza a természethez! MARKETING CÉLOK: Belföldi turizmus élénkítése Vendégéjszaka szám

Részletesebben

MTSz elnökségi ülés, 2005. június 11.

MTSz elnökségi ülés, 2005. június 11. Részt vettünk a Természetvédelmi Vándorgyűlésen Fehérgyarmaton Részt vettünk a HTM magazin által szervezett fotókiállítás megnyitóján Bakonyszentlászló Összefogás jött létre a Győr-Veszprém vasútvonal

Részletesebben

Készült a 2007. január 27-én megtartott elnökségi ülésről

Készült a 2007. január 27-én megtartott elnökségi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a 2007. január 27-én megtartott elnökségi ülésről Jelen voltak: Bársony András elnök, Baronek Jenő alelnök, Kovács Tamás alelnök, Nagy Gábor főtitkár Benedek Jenő, Bükiné

Részletesebben

Beszámoló a BTSSZ 2010. évi tevékenységérıl Mőködés

Beszámoló a BTSSZ 2010. évi tevékenységérıl Mőködés Beszámoló a BTSSZ 2010. évi tevékenységérıl Mőködés A BTSSZ kiemelten közhasznú szervezet, mely Alapszabályában megfogalmazott célja szerint szolgálja Budapesten és környékén a természetjárást. Fı feladata

Részletesebben

Térségi fejlesztési tanácsok

Térségi fejlesztési tanácsok Térségi fejlesztési tanácsok A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény 5 -a a fejlesztési régiót egy vagy több megyére (a fővárosra), vagy azok meghatározott területére

Részletesebben

MAGYAR TERMÉSZETBARÁT SZÖVETSÉG. alapszabálya

MAGYAR TERMÉSZETBARÁT SZÖVETSÉG. alapszabálya MAGYAR TERMÉSZETBARÁT SZÖVETSÉG alapszabálya Az alapszabályt a 2007. megtartott közgyűlés fogadta el. 1. I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A Szövetség: a./ neve: b./ rövidítése: c./ székhelye: d./ jelvénye:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. az Alföldi Erdőkért Egyesület Elnökségi-, Szakbizottság-vezetői, Számvizsgáló Bizottsági összevont üléséről

Jegyzőkönyv. az Alföldi Erdőkért Egyesület Elnökségi-, Szakbizottság-vezetői, Számvizsgáló Bizottsági összevont üléséről ALFÖLDI ERDŐKÉRT EGYESÜLET 6000 Kecskemét, Külső-Szegedi út 135. Tel/fax:+ (36) 76 321 048 Tel.: 30/626 20 39 honlap: www.aee.hu; e-mail: aeetitkar@freemail.hu Nyilvántartó: Bács-Kiskum Megyei Bíróság:

Részletesebben

GÁRDONY VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2012. SZEPTEMBER. 1 O l d a l :

GÁRDONY VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2012. SZEPTEMBER. 1 O l d a l : GÁRDONY VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2012. SZEPTEMBER 1 O l d a l : TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 3 1. A VÁROS SZEREPÉNEK MEGHATÁROZÁSA A TELEPÜLÉSHÁLÓZATBAN... 4 2. A VÁROS EGÉSZÉRE VONATKOZÓ

Részletesebben

Ipoly-menti Palócok HACS HFS 2016.

Ipoly-menti Palócok HACS HFS 2016. Vezetői összefoglaló 1. A Helyi Fejlesztési Stratégia hozzájárulása a Vidékfejlesztési Program és az EU2020 céljaihoz Helyi Fejlesztési Stratégiánk hozzájárul az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedésre

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 24-ei ülésére Tárgy: Tájékoztató az önkormányzati választások óta eltelt időszak történéseiről, képviselőtestület

Részletesebben

Dunaharaszti Város Önkormányzata

Dunaharaszti Város Önkormányzata TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ Képviselő testületi jóváhagyásra 2016. február 01. Urban Lis Stúdió Kft. Cím: 1031 Budapest, Kadosa utca 19 21. Tel: +36 1 242 2257 Fax: +36 1 242 2257 E mail: urbanlis@urbanlis.hu

Részletesebben

Turisztikai szolgáltatások fejlesztése c. konstrukciójához

Turisztikai szolgáltatások fejlesztése c. konstrukciójához PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Dél-Alföldi Operatív Program Dél-Dunántúli Operatív Program Észak-Alföldi Operatív Program Észak-Magyarországi Operatív Program Közép-Dunántúli Operatív Program Közép-Magyarországi

Részletesebben

RÁCALMÁS VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA

RÁCALMÁS VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 1 RÁCALMÁS VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA A településfejlesztési koncepciót Rácalmás Város Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2016. (01.26.) KT. sz. határozatával elfogadta. 2016. január 2 Tartalomjegyzék

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés a Magyar Könyvtárosok Egyesülete 2004. évi tevékenységéről

Közhasznúsági jelentés a Magyar Könyvtárosok Egyesülete 2004. évi tevékenységéről Közhasznúsági jelentés a Magyar Könyvtárosok Egyesülete 2004. évi tevékenységéről Az 1935-ben alapított Magyar Könyvtárosok Egyesülete (továbbiakban MKE) az egyesületekről szóló 1989. évi II. törvény értelmében

Részletesebben

A magyar turizmus szervezeti rendszere

A magyar turizmus szervezeti rendszere A magyar turizmus szervezeti rendszere A világ számos országában a turizmus irányítását több, egymást kiegészítő szervezet végzi. Ez elmondható Magyarországról is, hiszen az Országgyűléstől a települési

Részletesebben

JELENTÉS. a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsról szóló 2011. évi. XCIII. törvény 8. (3) bekezdése értelmében

JELENTÉS. a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsról szóló 2011. évi. XCIII. törvény 8. (3) bekezdése értelmében Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Dr. Navracsics Tibor miniszter JELENTÉS a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsról szóló 2011. évi XCIII. törvény 8. (3) bekezdése értelmében 2012. március 31.

Részletesebben

Idegenforgalmi fejlesztési lehetőségek Pozsony környékén Lelkes Gábor

Idegenforgalmi fejlesztési lehetőségek Pozsony környékén Lelkes Gábor Idegenforgalmi fejlesztési lehetőségek Pozsony környékén Lelkes Gábor Bevezetés A modern társadalomban növekszik a szabadidő aránya, az idegenforgalom az egyik leggyorsabban fejlődő gazdasági ágazat (a

Részletesebben

114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelet. a magyar nemzeti értékek és a hungarikumok gondozásáról. 1. A nemzeti értékek szakterületenkénti kategóriái

114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelet. a magyar nemzeti értékek és a hungarikumok gondozásáról. 1. A nemzeti értékek szakterületenkénti kategóriái Hatályos: 2013.04.17-től 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelet a magyar nemzeti értékek és a hungarikumok gondozásáról A Kormány a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvény

Részletesebben

55 812 01 0010 55 01 Idegenforgalmi szakmenedzser Vendéglátó és idegenforgalmi szakmenedzser

55 812 01 0010 55 01 Idegenforgalmi szakmenedzser Vendéglátó és idegenforgalmi szakmenedzser Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium folyóirata

Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium folyóirata Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium folyóirata 2008/2 XVIII. évfolyam 2. szám A tartalomból: Jogszabályváltozások Jogszabályfigyelő. 2 Jogértelmezés A helyi önkormányzatok működését érintő

Részletesebben

A PANORÁMA VILÁGKLUB ALAPOKMÁNYA. Bevezető

A PANORÁMA VILÁGKLUB ALAPOKMÁNYA. Bevezető A PANORÁMA VILÁGKLUB ALAPOKMÁNYA Bevezető A XXI. század új kihívások elé állítja a Föld lakóit, így bennünket, magyarokat is. A világban zajló folyamatok felerősítik a nemzeti és a nemzetek közötti együttműködés

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI M I NISZTÉRIUM

ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI M I NISZTÉRIUM SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ Háttéranyag a turizmus ágazat teljesítményének alakulásáról, valamint a Turisztikai Célelőirányzat forrásából megvalósuló pályázatokról I. Az ágazat teljesítményének alakulása 1. A turisztikai

Részletesebben

MTSZ Elnökségi ülés, 2006. 04. 08. Főtitkári beszámoló

MTSZ Elnökségi ülés, 2006. 04. 08. Főtitkári beszámoló Főtitkári beszámoló a 2006. január 28. és a 2006. március 25. közötti időszakról Belső kapcsolatok Elnöki együttműködés Bársony András elnök úrral, sűrű programja ellenére, kapcsolatom folyamatos és aktív

Részletesebben

Lengyeltóti Város Gazdasági programja 2010 2014.

Lengyeltóti Város Gazdasági programja 2010 2014. Lengyeltóti Város Gazdasági programja 2010 2014. Jóváhagyta: Lengyeltóti Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a /2011. (..) számú határozatával. Tartalom 1.) Bevezetés... 2 2.) Alapelvek és pénzügyi

Részletesebben

GAZDASÁGI PROGRAMJA 2014-2019

GAZDASÁGI PROGRAMJA 2014-2019 BALATONSZÁRSZÓ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK GAZDASÁGI PROGRAMJA 2014-2019 Balatonszárszó, 2015.március 23. A gazdasági programot a Képviselő-testület 80/2015.(III.23.) számú határozatával

Részletesebben

(a 2006. február 25-én megtartott közgyűlésen elhangzottak alapján) a Palotai Polgárőrség 2005. évi munkájáról

(a 2006. február 25-én megtartott közgyűlésen elhangzottak alapján) a Palotai Polgárőrség 2005. évi munkájáról BESZÁMOLÓ (a 2006. február 25-én megtartott közgyűlésen elhangzottak alapján) a Palotai Polgárőrség 2005. évi munkájáról Egyesületünk 2005-re tervezett feladatokat végrehajtotta és maradéktalanul eleget

Részletesebben

RÉVFÜLÖP TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ

RÉVFÜLÖP TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ RÉVFÜLÖP TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ /2014.(07 ) sz. Határozat JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZ JÖVŐKÉP ÉS CÉLOK (314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 2. melléklet I. fejezet tartalmi követelményei szerint) 2 0 1

Részletesebben

Egészségturizmus a Nemzeti Turizmusfejlesztési Koncepcióban (2014-2024) 2013. november 14., Hotel Benczúr

Egészségturizmus a Nemzeti Turizmusfejlesztési Koncepcióban (2014-2024) 2013. november 14., Hotel Benczúr Egészségturizmus a Nemzeti Turizmusfejlesztési Koncepcióban (2014-2024) 2013. november 14., Hotel Benczúr Dr. Horváth Viktória turizmusért felelős helyettes államtitkár Az egészségturizmus a nemzetközi

Részletesebben

TERVEZET BÁTA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2015-2020. ÉVI GAZDASÁGI PROGRAMJA

TERVEZET BÁTA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2015-2020. ÉVI GAZDASÁGI PROGRAMJA TERVEZET BÁTA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2015-2020. ÉVI GAZDASÁGI PROGRAMJA Előterjesztés a 2014. január 21-én tartandó képviselő-testületi ülésre Készítette: Huszárné Lukács Rozália polgármester E L Ő T E R

Részletesebben

Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2013. április 25-ei rendes ülésére. Bognár Judit intézményvezető

Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2013. április 25-ei rendes ülésére. Bognár Judit intézményvezető Budakalász Város Polgármestere 61/2013.(IV.25.) számú előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2013. április 25-ei rendes ülésére Tárgy: Javaslat Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat

Részletesebben

KASZ ORSZÁGOS ÉRTEKEZLET 2010. OKTÓBER 14.

KASZ ORSZÁGOS ÉRTEKEZLET 2010. OKTÓBER 14. KASZ ORSZÁGOS ÉRTEKEZLET 2010. OKTÓBER 14. A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete PROGRAM-ja végrehajtásának legfontosabb éves feladatai A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének programja figyelembe

Részletesebben

SAJTÓANYAG BEMUTATTÁK A BALATONRÓL KÉSZÜLT KUTATÁSOK EREDMÉNYEIT

SAJTÓANYAG BEMUTATTÁK A BALATONRÓL KÉSZÜLT KUTATÁSOK EREDMÉNYEIT 2013. február 13. SAJTÓANYAG BEMUTATTÁK A BALATONRÓL KÉSZÜLT KUTATÁSOK EREDMÉNYEIT A Balaton turisztikai régió kiemelt szerepet játszik a magyar turizmusban: a KSH elızetes adatai szerint 2012-ben a kereskedelmi

Részletesebben

Előterjesztés a Balaton Fejlesztési Tanács részére biztosított 2016. évi fejlesztési forrás felhasználásáról

Előterjesztés a Balaton Fejlesztési Tanács részére biztosított 2016. évi fejlesztési forrás felhasználásáról Előterjesztés a Balaton Fejlesztési Tanács részére biztosított 2016. évi fejlesztési forrás felhasználásáról Javaslat a 2016. évi fejlesztési forrás felhasználására A Balaton Fejlesztési Tanács hatékony

Részletesebben

ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG. B E S Z Á M O L Ó a polgárőrség 2009. évi tevékenységéről az OPSZ 2010. évi Közgyűlésére

ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG. B E S Z Á M O L Ó a polgárőrség 2009. évi tevékenységéről az OPSZ 2010. évi Közgyűlésére ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG Levélcím: Telefon: Fax: Internet: E-mail: 1077 Budapest Király u. 71. 441-1827 441-1794 441-1821 www.opsz.hu kozpontiiroda@opsz.hu Elfogadva a Közgyűlés KGY/5/2010. sz. határozatával.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Gomba Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2008. november 13-án 15 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: jelenléti ív alapján Üdvözölte az ülésen

Részletesebben

13. 2011. december 15. napján tartandó. Tourinform Iroda további működése. Előadó: Feikusné Horváth Erzsébet jegyző. Mészáros Miklós polgármester

13. 2011. december 15. napján tartandó. Tourinform Iroda további működése. Előadó: Feikusné Horváth Erzsébet jegyző. Mészáros Miklós polgármester Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. Ügyiratszám: 1-12/2011. Sorszám: 13. E LŐTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. december 15.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 24-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 24-ei ülésére 1 ELŐTERJESZTÉS Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 24-ei ülésére Tárgy: Előterjesztő: Döntés az Önkormányzat 2015-2019. közötti évekre vonatkozó Gazdasági Programjáról, Fejlesztési

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.6.17. COM(2014) 357 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK az Európai

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK A BÁCS-KISKUN MEGYEI KÖZIGAZGATÁSI HIVATAL 2005. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉNEK RÖVID ÖSSZEFOGLALÁSA...5

TARTALOMJEGYZÉK A BÁCS-KISKUN MEGYEI KÖZIGAZGATÁSI HIVATAL 2005. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉNEK RÖVID ÖSSZEFOGLALÁSA...5 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK A BÁCS-KISKUN MEGYEI KÖZIGAZGATÁSI HIVATAL 2005. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉNEK RÖVID ÖSSZEFOGLALÁSA...5 I. TÖRVÉNYESSÉGI ELLENŐRZÉSI, TÖRVÉNYESSÉGI FELÜGYELETI MUNKA...9 1.1. A számszerű

Részletesebben

INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA BUDAPEST, VII. KERÜLET ERZSÉBETVÁROS FEJLESZTÉSÉRE

INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA BUDAPEST, VII. KERÜLET ERZSÉBETVÁROS FEJLESZTÉSÉRE INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA BUDAPEST, VII. KERÜLET ERZSÉBETVÁROS FEJLESZTÉSÉRE Budapest, 2008. június 1 Tartalomjegyzék Vezetői összefoglaló... 3 I. Erzsébetváros szerepe a településhálózatban...

Részletesebben

BUDAÖRS KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ ÉS PROGRAM II. KÖTET

BUDAÖRS KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ ÉS PROGRAM II. KÖTET BUDAÖRS KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ ÉS PROGRAM II. KÖTET KONCEPCIÓ ÉS PROGRAM Terra Studio Kft. Területi Kutató Tervező Tanácsadó Iroda 2006. szeptember 29. BUDAÖRS KISTÉRSÉG

Részletesebben

Záróvizsga tételek. Turizmus-vendéglátás szak. 2012. A tételek

Záróvizsga tételek. Turizmus-vendéglátás szak. 2012. A tételek Záróvizsga tételek Turizmus-vendéglátás szak 2012. A tételek 1. A turizmus fogalma. A turizmus rendszere, a kereslet, kínálat elemei. A turizmus csoportosítása. A turizmus előzményei és fejlődése. A turizmus

Részletesebben

NAGYKÁTA INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA

NAGYKÁTA INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA NAGYKÁTA INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA Készült akmop-6.2.1/k-13-2014-0002 Közép-Magyarországi Operatív Program Fenntartható településfejlesztés a kis- és középvárosokban Integrált Településfejlesztési

Részletesebben

Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 45/2004.(XII.3.) Kt. számú rendelete a közművelődésről

Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 45/2004.(XII.3.) Kt. számú rendelete a közművelődésről Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 45/2004.(XII.3.) Kt. számú rendelete a közművelődésről Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés. 2014. évre

Közhasznúsági jelentés. 2014. évre Közhasznúsági jelentés 2014. évre A szervezet adatai: Neve: Édesvíz Természetbarát Egyesület Képviselője: Vrazsovics Gáborné Székhelye: 8200 Veszprém,Stromfeld Aurél u. 1/D. Adószáma: 18923456-1-19 Közhasznúsági

Részletesebben

IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM EMLÉKEZTETŐ 2015. SZEPTEMBER 29.

IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM EMLÉKEZTETŐ 2015. SZEPTEMBER 29. IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM EMBERI JOGI MUNKACSOPORT TITKÁRSÁGA IDŐSEK JOGAIÉRT FELELŐS TEMATIKUS MUNKACSOPORT IKT. SZÁM: VII/58/4 (2015) EMLÉKEZTETŐ 2015. SZEPTEMBER 29. Helyszín: 1054 Budapest, Akadémia

Részletesebben

Turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése c. konstrukciójához

Turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése c. konstrukciójához PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Dél-Alföldi Operatív Program Dél-Dunántúli Operatív Program Észak-Alföldi Operatív Program Észak-Magyarországi Operatív Program Közép-Dunántúli Operatív Program Nyugat-Dunántúli Operatív

Részletesebben

A magyar háztartások utazási aktivitása (részvételi arány a háztartások százalékában)

A magyar háztartások utazási aktivitása (részvételi arány a háztartások százalékában) Magyar Turizmus Zrt. 1012 Budapest, Vérmezo út 4. Tel.: (06-1)488-8700? Fax: (06-1)488-8600 E-mail: htbudapest@hungarytourism.hu? www.itthon.hu 2006. március 16. A MAGYAR TURIZMUS ZRT. TÁJÉKOZTATÓJA A

Részletesebben

Krúdy Gyula Városi Művelődési Központ és Könyvtár 2008. évi beszámoló 2009. évi munkaterv

Krúdy Gyula Városi Művelődési Központ és Könyvtár 2008. évi beszámoló 2009. évi munkaterv Krúdy Gyula Városi Művelődési Központ és Könyvtár 3170 Szécsény, Ady E. út 12. 32/370-860, könyvtár 32/370-494 fax: 32/372-493 e-mail: krudy.muvhaz@gmail.com Krúdy Gyula Városi Művelődési Központ és Könyvtár

Részletesebben

Mágocs Város Önkormányzatának. Gazdasági programja. 2014-2019. évre

Mágocs Város Önkormányzatának. Gazdasági programja. 2014-2019. évre A jövő az nem egy hely, ahová belépünk. Azt mi hozzuk létre: /L.I.Sweet/ Mágocs Város Önkormányzatának Gazdasági programja 2014-2019. évre A programot a képviselő-testület 2015. március.tartott ülésén

Részletesebben

I. AZ EGYESÜLET ADATAI

I. AZ EGYESÜLET ADATAI Családokért Határon Innen és Túl Egyesület Székhely: 2095 Pilisszántó, Vörösmarty utca 30. Elnök:Deák Zsuzsanna Tünde e-mail:borokamesei@gmail.com ALAPSZABÁLY módosítás Családokért Határon Innen és Túl

Részletesebben

Előzetes Megvalósíthatósági Tanulmány. Tiszanánai kikötő fejlesztési projekt

Előzetes Megvalósíthatósági Tanulmány. Tiszanánai kikötő fejlesztési projekt Előzetes Megvalósíthatósági Tanulmány Tiszanánai kikötő fejlesztési projekt Tiszanána 2016. február 29. 1 Tartalom 1. Vezetői összefoglaló... 3 2. A fejlesztési program kiindulási és alapadatai... 6 3.

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A MENTÁL KLUB IRÁNTI IGÉNYT FELMÉRŐ KÉRDŐÍVRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A MENTÁL KLUB IRÁNTI IGÉNYT FELMÉRŐ KÉRDŐÍVRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A MENTÁL KLUB IRÁNTI IGÉNYT FELMÉRŐ KÉRDŐÍVRŐL A Mentál Klub iránti igényt felmérő kérdőívet, mely 9 kérdésből állt 2012. január végén küldtük el annak a 637 főnek, akik az elmúlt évben végeztek

Részletesebben

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY A magyar lakosság utazási szokásai, 2008 A Magyar Turizmus Zrt. megbízásából készítette a M.Á.S.T. Piac- és Közvéleménykutató Társaság A Magyar Turizmus Zrt. megbízásából a M.Á.S.T. Piac- és Közvéleménykutató

Részletesebben

BUDAPEST, VII. KERÜLET ERZSÉBETVÁROS FUNKCIÓBŐVÍTŐ REHABILITÁCIÓJA VÉGLEGES AKCIÓTERÜLETI TERV

BUDAPEST, VII. KERÜLET ERZSÉBETVÁROS FUNKCIÓBŐVÍTŐ REHABILITÁCIÓJA VÉGLEGES AKCIÓTERÜLETI TERV BUDAPEST, VII. KERÜLET ERZSÉBETVÁROS FUNKCIÓBŐVÍTŐ REHABILITÁCIÓJA VÉGLEGES AKCIÓTERÜLETI TERV KULTÚRA UTCÁJA רחוב התרבות STREET OF CULTURE 2009. JÚLIUS 1 Tartalomjegyzék 1. A FEJLESZTÉS ILLESZKEDÉSE AZ

Részletesebben

VITNYÉD település Önkormányzat. Képviselő-testületének. Gazdasági programja. 2015-2019. évre.

VITNYÉD település Önkormányzat. Képviselő-testületének. Gazdasági programja. 2015-2019. évre. VITNYÉD település Önkormányzat Képviselő-testületének Gazdasági programja 2015-2019. évre. 1 Bevezetés A gazdasági program elkészítésére a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 91. -ában

Részletesebben

G yakorlati tapasztalatok

G yakorlati tapasztalatok G yakorlati tapasztalatok VERSENYKÉPESSÉG ÉS VERSENYESÉLYEK A GYÖNGYTYÚKTENYÉSZTÉSBEN BESZÉLGETÉS LÖRIK LAMBERT TENYÉSZTŐVEL ÉS INTEGRÁTORRAL Bármely termék vagy szolgáltatás versenyképességét egy adott

Részletesebben

ALAPSZABÁLYA. A sportegyesület nyilvántartásba vételét a Tolna Megyei Bíróság végzi.

ALAPSZABÁLYA. A sportegyesület nyilvántartásba vételét a Tolna Megyei Bíróság végzi. Az Őcsényi Repülőklub Sportegyesület ALAPSZABÁLYA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1./Az Őcsényi Repülőklub Sportegyesület az egyesületi jogról szóló 1989. évi II. törvény alapján működő, önkéntesen létrehozott,

Részletesebben

Veszprém Megyei Területfejlesztési koncepció és stratégia EFOP-GINOP-TOP ágazati lehatárolása, a 2014-2020-as időszak ágazati elemzése megyei szinten

Veszprém Megyei Területfejlesztési koncepció és stratégia EFOP-GINOP-TOP ágazati lehatárolása, a 2014-2020-as időszak ágazati elemzése megyei szinten Veszprém Megyei Területfejlesztési koncepció és stratégia EFOP-GINOP-TOP ágazati lehatárolása, a 2014-2020-as időszak ágazati elemzése megyei szinten TÁMOP-7.2.1-11/K Technikai segítségnyújtás 1085 Budapest,

Részletesebben

Vital Pro Kft. 1082 Budapest, Üllői út 66a. Tel.: 210-0827 Fax: 785-5176 www.vitalpro.hu

Vital Pro Kft. 1082 Budapest, Üllői út 66a. Tel.: 210-0827 Fax: 785-5176 www.vitalpro.hu BUDAPEST, III. KER. ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA II. KÖTET - STRATÉGIA, ANTISZEGREGÁCIÓS TERV DÓM ÉPÍTÉSZMŰTEREM KFT. 1052 Budapest, Régiposta u. 5. V/2. Tel.: 235-0814 Fax: 235-0815

Részletesebben

NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA SÜMEGPRÁGA 8351 SÜMEGPRÁGA, RÁKÓCZI U.38-40. T/FAX: 87/352-467

NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA SÜMEGPRÁGA 8351 SÜMEGPRÁGA, RÁKÓCZI U.38-40. T/FAX: 87/352-467 NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA SÜMEGPRÁGA 8351 SÜMEGPRÁGA, RÁKÓCZI U.38-4. T/FAX: 87/352-467 ELŐTERJESZTÉS Sümegprága Települési Önkormányzat és Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testületeinek 212. november

Részletesebben

B E SZ Á M O L Ó A Polgárır Egyesületek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szövetségének 2010-évi munkájáról 2011. évi feladatok meghatározása

B E SZ Á M O L Ó A Polgárır Egyesületek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szövetségének 2010-évi munkájáról 2011. évi feladatok meghatározása B E SZ Á M O L Ó A Polgárır Egyesületek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szövetségének 2010-évi munkájáról 2011. évi feladatok meghatározása Tisztelt Küldött- Közgyőlés! Kedves Vendégeink! Tisztelt Hölgyeim

Részletesebben

Budapest Baranya Bács-Kiskun Békés Borsod-Abaúj-Zemplén Csongrád Fejér Győr-Moson-Sopron Hajdú-Bihar Heves Komárom-Esztergom Nógrád Pest Somogy

Budapest Baranya Bács-Kiskun Békés Borsod-Abaúj-Zemplén Csongrád Fejér Győr-Moson-Sopron Hajdú-Bihar Heves Komárom-Esztergom Nógrád Pest Somogy AKTUALIZÁLÓ KIEGÉSZÍTÉS A TERÜLETI FOLYAMATOK ALAKULÁSÁRÓL ÉS A TERÜLETFEJLESZTÉSI POLITIKA ÉRVÉNYESÜLÉSÉRŐL SZÓLÓ JELENTÉSHEZ 323 BEVEZETŐ Az első Jelentés a 2000. évben készült el és az Országgyűlés

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete Oktatási, Kulturális és Sport Bizottságának 2015. október 27-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete Oktatási, Kulturális és Sport Bizottságának 2015. október 27-i ülésére Tárgy: Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ Szervezeti és Működési Szabályzatának jóváhagyása Előkészítette: Koszecz Sándor Igazgató Sorszám: 6 Döntéshozatal módja: Egyszerű

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG ÖTÖDIK ÉVES JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG ÖTÖDIK ÉVES JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 4.7.2008 COM(2008) 406 végleges A BIZOTTSÁG ÖTÖDIK ÉVES JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK a harmadik országok Közösséggel szembeni kereskedelmi védelmi

Részletesebben

Mágocs Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének. Gazdasági programja

Mágocs Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének. Gazdasági programja Mágocs Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének Gazdasági programja 2007-2010. évre 2 Tartalomjegyzék Bevezetés 1. Mágocs Nagyközség gazdasági helyzetét alapvetően befolyásoló körülmények 1.1. A

Részletesebben

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ GYŐR MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ 2014-2030 Munkaközi példány (1. változat) GYŐR 2014. JANUÁR KÉSZÍTETTÉK Megbízó: Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata 9021 Győr, Városház tér 1. Megbízott:

Részletesebben

MTSZ Elnökségi ülés, 2006. szeptember 16. Főtitkári beszámoló

MTSZ Elnökségi ülés, 2006. szeptember 16. Főtitkári beszámoló Főtitkári beszámoló a 2006. június 10. és a 2006. szeptember 1. közötti időszakról Belső kapcsolatok Elnöki együttműködés Bársony András elnök úrral folytatott személyes megbeszélésünk alkalmával egyeztettük

Részletesebben

Dél-dunántúli statisztikai tükör 2013/12

Dél-dunántúli statisztikai tükör 2013/12 2014/5 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VIII. évfolyam 5. szám 2014. január 30. Dél-dunántúli statisztikai tükör 2013/12 A tartalomból A dél-dunántúli régió megyéinek társadalmi,

Részletesebben

A Hortobágy-folyó és vízrendszerének ökológiai célú vízutánpótlása

A Hortobágy-folyó és vízrendszerének ökológiai célú vízutánpótlása A Hortobágy-folyó és vízrendszerének ökológiai célú vízutánpótlása 1999.03.12. Zámi-fok 1999.08.12. Zámi-fok Tájgazdálkodás a Hortobágyi Nemzeti Parkban A megalapítása óta eltelt 35 évben fokozatosan

Részletesebben

Jegyzőkönyv. felvéve az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2008. május 29-én megtartott Küldöttközgyűlésén

Jegyzőkönyv. felvéve az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2008. május 29-én megtartott Küldöttközgyűlésén Jegyzőkönyv felvéve az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2008. május 29-én megtartott Küldöttközgyűlésén A küldöttközgyűlés helye: BM Duna Palota (Budapest V., Zrínyi u. 5. Színház terem) Jelen vannak:

Részletesebben

Bevezetés. I. Vezetés-irányítás. II. A bűnügyi helyzet értékelése

Bevezetés. I. Vezetés-irányítás. II. A bűnügyi helyzet értékelése Bevezetés A Várpalotai Rendőrkapitányság az Országos Rendőr-főkapitányság és a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság célkitűzéseinek, utasításainak, továbbá a saját munkatervében meghatározottaknak megfelelően

Részletesebben

BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA P O L G Á R M E S T E R 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. bfuredph@t-online.hu Szám: 169- /2007. E L Ő T E R J E SZ T É S a Képviselő-testület 2007. március 29-i ülésére

Részletesebben

Falusi szálláshely napraforgóval minősítésének tanúsító védjegye Működési szabályzat

Falusi szálláshely napraforgóval minősítésének tanúsító védjegye Működési szabályzat Falusi szálláshely napraforgóval minősítésének tanúsító védjegye Működési szabályzat A védjegy célja A falusi szálláshely napraforgóval tanúsító védjegy a turizmusért felelős tárca által létrehozott és

Részletesebben

Diósd Város Önkormányzatának gazdasági ( fejlesztési ) programja vitaanyag

Diósd Város Önkormányzatának gazdasági ( fejlesztési ) programja vitaanyag Diósd Város Önkormányzatának gazdasági ( fejlesztési ) programja vitaanyag Jövőkép, megvalósítandó elképzelések, feladatok: Alapelvünk az, hogy Diósd Város Önkormányzatának a településfejlesztésben meghatározó

Részletesebben

TÁMOP -5.5.2-11/2-2012-0143 ZÁRÓTANULMÁNY. Székhely: 7720 Pécsvárad, Kossuth Lajos u. 31. Levelezési cím: 7720 Pécsvárad, Kossuth Lajos u. 31.

TÁMOP -5.5.2-11/2-2012-0143 ZÁRÓTANULMÁNY. Székhely: 7720 Pécsvárad, Kossuth Lajos u. 31. Levelezési cím: 7720 Pécsvárad, Kossuth Lajos u. 31. 1. Szervezet adatai Név: TÁMOP -5.5.2-11/2-2012-0143 ZÁRÓTANULMÁNY Székhely: 7720 Pécsvárad, Kossuth Lajos u. 31. Levelezési cím: 7720 Pécsvárad, Kossuth Lajos u. 31. Telefon: +36 30 3900105 Internet:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu J e g y z ő k ö n y v Készült: Sárospatak Város Önkormányzat

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Bogács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. október 27-én megtartott nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Bogács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. október 27-én megtartott nyilvános üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Bogács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. október 27-én megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: Csendesné Farkas Edit polgármester, Csetneki László, Dr. Képes Ildikó

Részletesebben

www.szantod.hu www.szantod.lap.hu Facebook

www.szantod.hu www.szantod.lap.hu Facebook Szántódi Hírlevél www.szantod.hu www.szantod.lap.hu Facebook Szántód Község Képviselõ-testületének lapja 2014. szeptember XVIII. évf. 5. szám Önkormányzati Választások 2014 Szántódi Hírlevél 2. oldal 2014.

Részletesebben

Készítette: Budapest 2009. április hó

Készítette: Budapest 2009. április hó A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosítása Készítette: Magyar Regionális Fejlesztési

Részletesebben

Javaslat az Új Széchenyi Terv egészségturizmussal foglalkozó részének öko- és aktív turizmus feltétel-fejlesztéssel történő kiegészítésére

Javaslat az Új Széchenyi Terv egészségturizmussal foglalkozó részének öko- és aktív turizmus feltétel-fejlesztéssel történő kiegészítésére Javaslat az Új Széchenyi Terv egészségturizmussal foglalkozó részének öko- és aktív turizmus feltétel-fejlesztéssel történő kiegészítésére Az Új Széchenyi Terv közel sem szentel annyi figyelmet a turizmusfejlesztésre,

Részletesebben

Elektronikus aláírással kapcsolatos szolgáltatást nyújtók ellenőrzése 2014. évi beszámoló

Elektronikus aláírással kapcsolatos szolgáltatást nyújtók ellenőrzése 2014. évi beszámoló Elektronikus aláírással kapcsolatos szolgáltatást nyújtók ellenőrzése 2014. évi beszámoló Bevezetés Az elektronikus aláírásról szóló 2001. évi XXXV. törvény (Eat.) 20. -a alapján a Nemzeti Média- és Hírközlési

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2005. év február 21.-ei ülésére Tárgy: Állami ingatlanok önkormányzatok részére történő ingyenes tulajdonba adása. Előadó: Horváth

Részletesebben

Dunaharaszti Város Önkormányzata

Dunaharaszti Város Önkormányzata Dunaharaszti Város Önkormányzata TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ, INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA, TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT helyzetfeltárás és helyzetelemzés, helyzetértékelés

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S IKTATÓSZÁM: 25-25/5-1/2016. TÁRGY: MISINA TETŐ FEJLESZTÉSÉVEL KAPCSOLATOS DÖNTÉSEK MEG- HOZATALA (TOP-6.1.4-15) MELLÉKLET: 5 DB E L Ő T E R J E S Z T É S PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSE

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Gazdasági Program 2014-2020 2015. április 2 TARTALOMJEGYZÉK I. BEVEZETÉS...3 II. A GAZDASÁGI PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁNAK ALAPJÁT KÉPEZŐ TERVEZÉSI FOLYAMAT...5 II.1.

Részletesebben

GÁRDONY Város Települési Környezetvédelmi Programja (2015-2020)

GÁRDONY Város Települési Környezetvédelmi Programja (2015-2020) GÁRDONY Város Települési Környezetvédelmi Programja (2015-2020) 1 TARTALOMJEGYZÉK 1 BEVEZETÉS... 5 1.1 A feladat meghatározása... 6 1.2 SZAKMAI ÉS MÓDSZERTANI KERETEK... 7 1.2.2. A környezeti problémákkal

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A Verebélÿ László Vasúttörténeti Egyesület éves közgyűléséről

JEGYZŐKÖNYV A Verebélÿ László Vasúttörténeti Egyesület éves közgyűléséről JEGYZŐKÖNYV A Verebélÿ László Vasúttörténeti Egyesület éves közgyűléséről Időpont: 2009. május 30. (szombat). 14:00 óra Helyszín: Az egyesület klubhelyisége a Kapostüskevári vasúti megállóhelyen Kemenczei

Részletesebben

Gourmet ételek jelentősége, falusi turisztikai lehetőségek. Dr. Szalók Csilla Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége 2016.04.18.

Gourmet ételek jelentősége, falusi turisztikai lehetőségek. Dr. Szalók Csilla Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége 2016.04.18. Gourmet ételek jelentősége, falusi turisztikai lehetőségek Dr. Szalók Csilla Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége 2016.04.18. Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége FATOSZ 1994 óta szakmai, érdekképviseleti

Részletesebben

Készült: A Képviselő-testület 2013. november 28-án megtartott rendkívüli üléséről. Kurucz Attila Deák Attila k é p v i s e l ő k

Készült: A Képviselő-testület 2013. november 28-án megtartott rendkívüli üléséről. Kurucz Attila Deák Attila k é p v i s e l ő k Dörgicse Község Önkormányzata D Ö R G I C S E Szám:301/39-46/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2013. november 28-án megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak: Kis-Pál Miklós

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. február 14-én (csütörtök) 10.06 órai kezdettel megtartott soron kívüli nyílt üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. február 14-én (csütörtök) 10.06 órai kezdettel megtartott soron kívüli nyílt üléséről. Szám: 1/1-40/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. február 14-én (csütörtök) 10.06 órai kezdettel megtartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés

Részletesebben

1. Vezetői összefoglaló Terjedelme: legfeljebb 2 oldal. 1.1 A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia jövőképe 1.2 Főbb célkitűzések

1. Vezetői összefoglaló Terjedelme: legfeljebb 2 oldal. 1.1 A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia jövőképe 1.2 Főbb célkitűzések 1. Vezetői összefoglaló A Vezetői összefoglaló a HVS felülvizsgálati folyamatának és tartalmának rövid összegzése. Felidézi a HVS hez megfogalmazott Jövőképet, majd röviden indokolja a felülvizsgálat szükségességét,

Részletesebben

Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Művelődési, Kisebbségi, Ifjúsági és Sport Bizottsága Elnöke

Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Művelődési, Kisebbségi, Ifjúsági és Sport Bizottsága Elnöke Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Művelődési, Kisebbségi, Ifjúsági és Sport Bizottsága Elnöke Szám: 318-2/2007. ELŐTERJESZTÉS A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Művelődési, Kisebbségi, Ifjúsági

Részletesebben

Átfogó vizsgálat: a Miskolci Önkormányzati Rendészet által koordinált közös ellenőrzési gyakorlat, a helyi lakásrendelet, a Miskolci Önkormányzat lakhatási feltételeket érintő egyéb intézkedései, valamint

Részletesebben

Az egészségturizmus marketingkoncepciója. Vezetői összefoglaló

Az egészségturizmus marketingkoncepciója. Vezetői összefoglaló Magyar Turizmus Rt. Az egészségturizmus marketingkoncepciója Vezetői összefoglaló 2002. április 30. Végső jelentés Tartalom 1 VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ 2 1.1 A KUTATÁS HÁTTERE 2 1.1.1 A kutatás céljai 2 1.1.2

Részletesebben

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY. Halassy Emõke A magyar lakosság és a vízi, a vízparti, valamint a gyógyés wellness-turizmus kapcsolata 2

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY. Halassy Emõke A magyar lakosság és a vízi, a vízparti, valamint a gyógyés wellness-turizmus kapcsolata 2 tartalom PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY Halassy Emõke A magyar lakosság és a vízi, a vízparti, valamint a gyógyés wellness-turizmus kapcsolata 2 TURIZMUS ÉS REGIONALITÁS Dr. Rátz Tamara Dr. Michalkó Gábor A

Részletesebben

Tárgy: Felkészülés a 2011. évi nyári szezonra

Tárgy: Felkészülés a 2011. évi nyári szezonra Közmveldési Intézmény és Könyvtár 8174 Balatonkenese, Táncsics M. u. 24. Tel./Fax: 88/594-500 E-mail: kulturakenese@invitel.hu www.balatonkenese.hu Tárgy: Felkészülés a 2011. évi nyári szezonra Tisztelt

Részletesebben

BALMAZÚJVÁROSI KISTÉRSÉG

BALMAZÚJVÁROSI KISTÉRSÉG BALMAZÚJVÁROSI KISTÉRSÉG PRIORITÁSOK ÉS PROGRAMOK Készítette: ProKat Mérnöki Iroda Kft. 2010. augusztus 1 TARTALOMJEGYZÉK I. BEVEZETÉS...5 II. HELYZETELEMZÉS KÖVETKEZTETÉSEI...6 1. A helyzetelemzés legfontosabb

Részletesebben