Balló Zsófia * A MÁRKABİVÍTÉS, MINT A MÁRKAÉPÍTÉS EGYIK ÚTJA
|
|
- Róbert Nemes
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Balló Zsófia * A MÁRKABİVÍTÉS, MINT A MÁRKAÉPÍTÉS EGYIK ÚTJA 1. BEVEZETÉS Az utóbbi idıben Magyarországon is megfigyelhetı, hogy a nemzetközi nagyvállalatok erıforrásaikat kisebb számú, de nagyobb jelentıségő, globálisan vezetı márkákra összpontosítják. A tevékenység hátterében az a felismerés áll, hogy az elmúlt évtizedekben kialakult márka- és termékkínálati többlet a fogyasztóknál nem talál megfelelı keresletre, és akár zavart is okozhat. Vállalati oldalról nézve pedig, az erıforrások túlfeszítettek, szétaprózottak, és nem az igazán erıs márkák mögé koncentrálódnak. A boltok polcain szinte már ki sem lehet helyezni az azonos termékkategóriában egymással versengı sokféle márkát (amelyek közül gyakran 2-3 is ugyanahhoz a vállalathoz tartozik). A termelık kénytelenek voltak szembenézni azzal a tendenciával is, hogy az egyre koncentrálódó kereskedelemben kellı forrás győlik fel jó minıségő saját márkás termékek bevezetéséhez, amellyel szemben csak az igazán erıs márkák maradnak majd versenyben. Hét évvel ezelıtt a napi fogyasztási cikkek területén dolgozó Unilever jelentette be, hogy márkáinak számát 1600-ról 400-ra csökkenti, és ha nem is ilyen mértékben, de ezt figyelhetjük meg például a Procter and Gamble vagy a Heinz márka-portfoliójánál is. A telekommunikáció területén, Magyarországon legutóbb a T-com csoport egységesítését, és a vállalathoz tartozó Westel és Matáv márkanevek leváltását követhettük nyomon, ami marketing költségvetés szempontjából az elmúlt évek egyik legintenzívebben támogatott aktivitása volt. Az autóiparban a Daewoo név szőnt meg, és vált a Chevrolet márka részévé. Ezek a névváltoztatások rengeteg kockázatot hordoznak magukban, hatalmas költséggel járnak, ám hosszú távon sokszor csak ez a stratégia a követhetı. Érdemes tehát megvizsgálni, hogy mi a változtatás oka, és milyen eszközökkel növelhetı a piaci siker esélye. 2. A MÁRKABİVÍTÉS Új termék bevezetésénél a vállalat dönthet úgy, hogy ehhez új márkaelemeket rendel, és a márkaépítés hatalmas költségeit vállalva erıs és egyedi arculatú új márkát hoz létre. Másik lehetısége, hogy már meglévı márkájának elemeit használja fel, ill. harmadik lehetıségként ötvözheti régi és új márkáinak részeit. Egy sikeres márka által biztosított háttér nagyban növeli egy új termék bevezetését. A márkaépítés során egy szélesebb portfolióval rendelkezı vállalat számára az is felvetıdhet, hogy egyedi márkái fejlesztése helyett inkább a márkabıvítés kínálta elınyökkel éljen, akár oly módon, hogy meglévı márkáit összevonja (márkakonszolidáció), és azokat a sikeresebb név alatt forgalmazza. Ennek egyik példáját láthattuk Magyarországon pár éve, amikor a Sunlicht mosogatószereket feleségül vette a CIF márka, és attól kezdve ezen név alatt kapható a termék. Az eset részletes ismertetése a 3. pontnál található. * Szt. István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar, Építésszervezés és Menedzsment Tanszék, tanszéki mérnök. 40
2 2.1. A termékvonal-bıvítés, ill. a termékkategória-bıvítés A márkabıvítés két nagyságrendben is lehetséges: termékvonal-bıvítésrıl 1, vagy más szerzınél márkakiterjesztésrıl 2 beszélünk, amennyiben az új termék az anyamárka által már kiszolgált termékkategóriában céloz meg egy új szegmenst (pl. egy új hajtípusra való sampon, vagy samponok mellé hajfestékek). Termékkategória-bıvítést 1, vagy más szerzı szerint márkabıvítést 2 akkor láthatunk, ha a cég eltérı termékkategóriába tör be új termékével (pl. a hajsamponok mellé tusfürdıket vezet be). Mindkét esetben akkor lesz sikeres a tevékenység, ha a márkaértéket sikerül átvinni az anyamárkáról az új termékre, ill. ha a bıvítés hatékonyan járul hozzá az anyamárka értékéhez. Ez a hatékonyság nemcsak a piaci részesedésben mérendı (bár hosszú távon mindenképpen a sikertelenség egyik árulkodó jele, ha a bıvítés nem eredményez akkora részesedés növekedést, amekkorát egy új márka piacra dobásával lehetett volna elérni). A bıvítés eredményességét vizsgálnunk kell az alapmárka imázsának változásában (erısödtek-e a kívánt márkatulajdonságok), ismertségének növekedésében, a márkapreferencia kedvezı változásában, disztribúciós szintjének (pl. a bolti polchelyének) növekedésében is. Általánosságban elmondható, hogy a termékvonal-bıvítés esetén nagyobb az esély a tartós sikerre. Ennek oka, hogy a fogyasztónak nem kell akkora mentális ugrást tennie, mert az azonos márkanév alatt megjelenı termékek hasonló funkciót biztosítanak, ezáltal könnyebben tudja a kialakult imázst az új termékekre átvinni (hitelesebb a márkaszemélyiség) A márkabıvítés okai A márkabıvítés egyik fı oka, hogy lényegesen kevesebb forrást igényel, mint új márkát bevezetni. Emberi erıforrás területén általában megoldható a bevezetés a márka jelenlegi felelıseinek munkájával, mind a termelıi, mind az ügynökségi oldalról. Pénzügyi források tekintetében a jelentıs elınyök a bevezetéskori kereskedelmi kötelezettségek (polchely vásárlás, listázási díjak, kereskedelmi újságokban való hirdetés), és a fogyasztói megismertetés, elfogadtatás területén jelentkeznek. Nem elhanyagolható, hogy a fenntartó kampányok idején is költséghatékonyabb a támogatás a szinergiahatás miatt: a márka egyik tagjának hirdetése a többi tagra is felhívja a figyelmet. Az irodalomban található statisztikai adatok szerint az új termék bevezetések gyümölcsözıbbek voltak, amennyiben márkabıvítésként jelentek meg (az elemzett esettanulmányok a sikertelen bıvítéseknél komoly és elkerülhetı szakmai hiányosságokat tártak fel). A tapasztalatok szerint a kisebb fejlesztések eredményesen vezethetıek be már meglévı márkanév alatt, míg a nagy innovációk inkább egyedi márkanév alatt sikeresek A márkabıvítés elınyei Egy új termék bevezetése számos erıforrás mozgósítását igényli a termelı részérıl. A közvetítıket (legtöbb esetben a kereskedelmi partnereket) meg kell gyıznie, hogy a terméket bevegyék a polcra. Mivel a polchely véges, és a kereskedınek csak olyan terméket áll érdekében forgalmazni, amivel növelheti az adott polchely egységére esı profitját, ezért a termelınek komoly érvekkel kell bizonyítania új terméke létjogosultságát. Egy sikeres márkanevet hordó áru esetén erre nagyobb az esélye. A termelıi érvek között a leggyakoribb, hogy mivel nagy márkáról van szó, mindenképpen jelentıs lesz az új termék támogatása, mind kereskedelmi, mind pedig fogyasztói oldalon. Ez pedig a boltok számára duplán elınyt jelent, hiszen kedvezménnyel vásárolhatják meg a terméket a termelıtıl, és a fogyasztó nagy valószínőséggel keresni fogja az árut. A különbözı termékkategóriák egységes csomagolása miatt a márka kiemelkedik a többi közül a boltok polcain, így jobban megragadja a fogyasztó figyelmét, és nagyobb forgalmat generálhat. A fogyasztó meggyızése a következı feladat. A vásárlók általában nyitottabbak egy új termék irányában, ha az egy jól ismert, sikeres termékcsalád tagja. Az anyamárka hitelessége megelılegezi a bizalmat az új termékkategóriában is. A vásárló pozitív elvárásai csökkentik a vásárláskor észlelt 1 Kotler Keller, Randall,
3 kockázatot. Sok esetben a márka jelenlegi portfoliója hiányos (pl. az arcápoló termékek mellıl hiányoznak a testápolók), ilyen esetben egy márkabıvítéssel a fogyasztók által hiányosnak tartott termékvonal kiegészülhet. További elıny lehet, hogy a márkaváltogató fogyasztókat a márkabıvítés rábírhatja márkán a belüli változat kipróbálására. A vállalat számára elınyt jelenthet, ha a kiélezett piaci versenyben polchelyet foglal a versenytársak elıl a márka kiszélesítésével. A márkaépítés ezen stratégiájával az alapmárka frissítésére is lehetıségünk van, egy már megfáradó márkának új lendületet adhatunk. Hosszú távú elınye továbbá, hogy a vállalat kisebb számú, ám globálisan vezetı márkára koncentrálhatja az erıit. Amennyiben a márkabıvítés eredményesnek bizonyul, az erısíti az anyamárkát is, és jó alapot biztosít egy újabb bıvítésre A márkabıvítést támogató és akadályozó tényezık Az elmúlt évtized vállalati eseteinek bı tárháza áll rendelkezésünkre, hogy a márkabıvítések sikerességét vizsgálva általánosítható megállapításokat tegyünk. Vannak tényezık, amelyek támogatják a termékkategória bıvítését: amennyiben az anyamárka ismert és jó a hírneve, az új termékre is ráilleszthetı a márka lényege (az illeszkedés alapja lehet fizikai tulajdonság, felhasználási helyzet, vagy felhasználói típus; a presztízsértékek általában jobban átadhatók), funkcionális márkáknál a terméktulajdonságon alapuló hasonlóság a kiterjesztés alapja, presztízsmárkák esetén nem feltétlenül, a márka hiteles az új területen is, és az eddigi tapasztalat és know-how átruházható rá, a márka központi értékének megfelelı asszociációk az új kategóriában is pozitív töltetőek, minél nagyobb a bizonytalanság és a vásárló észlelt kockázata, annál inkább szeretnek a fogyasztók ismert és erıs márkára támaszkodni, a fogyasztó szemében a távoli bıvítés hitelesebb egy szélesebb választékú márkától, ill. egy presztízsmárkától, valóban létezik olyan piaci rés, amelyet meg akarunk célozni, volt már a márkának sikeres bıvítése, a kommunikáció során az új termék elınyein van a hangsúly, és nem az anyamárkáén, a fejlıdı technika lehetıvé tehet egy új termékváltozatot (pl. fehérítı hatású fogkrémek). A márkabıvítésnek vannak veszélyei is, amelyeket a döntés során nem hagyhat figyelmen kívül a vállalat: a kudarcba fulladó bıvítés visszahat az anyamárkára és rombolhatja annak eszmei és anyagi értékét, ha a bıvítés során nem vizsgálták kellıképpen, hogy a márka személyisége az új kategóriában is hiteles lesz-e, a fogyasztó helytelen asszociációt köt a márkához az új termékkategóriában, a bıvítés során keletkezı forgalom lehet, hogy az anyamárkától érkezik (kannibalizáció), a bıvítés megosztja a menedzselési és pénzügyi forrásokat, és elvonhatja a figyelmet az értéket biztosító anyamárkától, az egymás utáni sorozatos bıvítés szétaprózhatja és felhígíthatja a márkát, a kereskedelemben rendelkezésre álló hely nem tudja korlátlanul befogadni az újabb termékeket. 3. ESETLEÍRÁS A bevezetésnél említett Unilever vállalat portfolió racionalizálási projektjeinek egyike a Magyarországon év elején történt márkanév váltás. A racionalizálás fı oka az volt, hogy a vállalat világszerte kb márkával rendelkezett (amelyek közül sok erıs globális márka volt, sok iker-márka, és még több lokálisan sikeres vagy kevésbé eredményes márka). Ezek támogatása ily módon nem lehetett hatékony. A versenytársak (Procter&Gamble, Henkel-Schwarzkopf, L Oreal, 42
4 Beiersdorf stb.) portfoliója inkább kevés, de erıs piaci pozíciókkal rendelkezı globális márkából állt, és ezt a példát kellett az Unilevernek is követnie A vállalati portfolió Magyarországon a vállalat a háztartási tisztítószer termékeit addig az idıpontig a Domestos, a Cif és a Sunlicht márkanevek alatt értékesítette. A Domestos kiemelkedıen eredményes globális márka, hazánkban piacvezetı imázs és részesedés mutatókkal, kellı marketingtámogatással, így ennek racionalizálására nem volt szükség. A Cif márka 1992-ben jelent meg a magyar piacon súrolószerekkel. Néhány év alatt a termékcsalád több variánst is bevezetett erre a piacra, ill. megjelent a nagy felületeken használható felmosószerrel, a vízkıoldóval és az ablaktisztító spray és törlıkendı termékeivel. Ezzel a márka a tisztítószerpiac második legnagyobb márkájává vált. A termék hathatós marketingtámogatást élvezett évrıl-évre, és kiváló fogyasztói ismertségre (spontán és támogatott említésben egyaránt) tett szert. A Sunlicht mosogatószer márkát 1993-ban vezette be a vállalat, 2002-re flakonos és utántöltıs változatban, 5 illatban állt a fogyasztók rendelkezésére. Piaci második pozíciója, ill. az, hogy a prémium kategóriában egyetlenként szerepelt, erıs márkává tette, ám a márkaismertségi és penetrációs mutatói a Cif-hez képest gyengék voltak. Mindez nem meglepı annak fényében, hogy a márka támogatása az utolsó években igen lecsökkent, ám még így is megırizte a forgalmát A piaci helyzet A piaci trendeket vizsgálva, a mosogatószer piac állandó növekedését, azon belül a kézi mosogatószereknek a gépi mosogatószerek javára történı enyhe csökkenését láthatjuk 2002-ben. A saját márkás termékek a piacvezetı márkától vontak el részesedést, míg a prémium pozícionálású Sunlicht részesedése változatlan maradt. Ez a vállalat számára azt jelentette, hogy a márka stabil fogyasztói bázissal bír, megfelelı a pozícionálása, az ára, és a közeli jövıben be kellene vezetni gépi mosogatószer terméket is, a piaci igényeknek megfelelıen. A két márka vásárlóinak összetételét vizsgálva, a piackutatási adatok szerint a Cifnek kb. kétszer akkora fogyasztói bázisa volt, és a fogyasztók majdnem ötöde mindkét márkát használta. Ebben a helyzetben a vállalat azt a márkaépítési döntést hozta, hogy a Sunlicht márkanevet megszünteti, termékeit a pozícionálás, az ár, az összetétel és a csomagolás változtatása nélkül a Cif márkanév alá bevonja, majd a továbbiakban a Cif-et erıteljes támogatással tovább bıvíti. Ezáltal a mosogatószerek is megfelelı támogatást kapnak az addigi piacvezetıvel szemben, ismertebb márkanév alatt kerülnek a polcokra, és addigi pozícionálásuk mellé megöröklik a Cif-tıl a gyengéd, kellemes illatú, óvja a felületeket imázs attribútumokat. További elınyként a Cif tisztítószer család hiányos termékskálája kiegészül a mosogatószerekkel, és ez a további bıvítésekkel alapot teremt egy olyan márkához, amely a háztartás minden területén kínál megfelelı takarító szereket. A döntést széles körő kvalitatív és kvantitatív marketingkutatási információk elemzése, ill. a vállalat más országaiban sikeresen végrehajtott márkaegyesítési, -bıvítési eseteinek alapos tanulmányozása elızte meg A névváltás marketingtámogatása A névváltoztatást a piackutatási eredményeknek megfelelıen egy lépésben hajtották végre (a két lépésben történı váltás a fogyasztókat megkavarta volna, míg ezt a változatot jól értették). A támogatási stratégia kiterjedt kereskedelmi és fogyasztói kommunikációt tartalmazott. Ezek információtartalma és stílusa megegyezett; a kommunikáció tartalma a benzinkútnál dolgozó Sunlicht lány, és a magányos utazó Cif egymásra találásáról és házasságáról szólt, amely során csak a név változik, a lány lénye nem. Ez a reklámfilm a Cif más országokban végrehajtott migrációinál sikeresnek bizonyult, és a magyar kutatási eredmények szerint itthon is kellıen kommunikálta a váltás lényegét. A vidám zene pozitív hangulatot sugároz, a házasság, a család további hasznos imázs attribútumokat hoz a Cif márkának. A reklámfilm üzenetét, hogy két egyenrangú márka házasodik 43
5 össze, és a lényeg nem változik, a megkérdezettek hitelesnek találták. A termék régi címkéjének modernizálását, dinamikusabbá tételét szintén örömmel fogadták a válaszadók. A kommunikáció sajtókonferenciával kezdıdött, ahol az újságokat rengeteg PR anyaggal látták el. Az intenzív ATL támogatás televízióban, nyomtatott sajtóban és külterületi hirdetı felületeken folyt. Annak érdekében, hogy a fogyasztó a kommunikációval egy idıben a bolti polcokon mindenhol a Cif márkanevő mosogatószerekkel találkozzon, a Sunlicht feliratú készletek szintjét a váltás elıtt a lehetı legalacsonyabban tartották, ill. a megmaradt termékeket kicserélték az újra. A vállalat értékesítési képviselıi közt motivációs versenyt rendeztek. Figyelemfelkeltı papír állványokat készítetek, amelyeken a boltokban a Cif megújult termékportfolióját egyben láthatta a vásárló. A polcokra kiugró táblácskákat ragasztottak, a Sunlicht termékekre papír nyakkendıt tettek, amelyek a névváltást, és a termék változatlanságát hirdették. A bolti eszközöket hosztesz promócióval egészítették ki A névváltás eredménye A két márka migrációját a vállalat eredményesnek tekinti; a váltás elıtt kitőzött célokat sikerült elérni. A két márka fogyasztói bázisa más mosogatószer márkáktól tudott új vásárlókat szerezni. A Cif tovább erısödött, és a márkát más tisztítószer kategóriák felé is bıvíteni sikerült. Az imázsattribútumok egymást kiegészítve erısítik a márkát. IRODALOMJEGYZÉK KOTLER, P. KELLER, K.L.: Marketing menedzsment (Akadémia Kiadó Budapest, 2006). NÁDASI, K.: A márkázási stratégia hatása a fogyasztói márkaértékre, PhD-értekezés (Budapest, 2003). RANDALL, G.: Márkázás a gyakorlatban (Geomédia Szakkönyvek Budapest, 2000). 44
Integrált rendszerek az Európai Unió országaiban Elınyeik és hátrányaik
TÁMOP 1.3.1-07/1-2008-0002 kiemelt projekt A foglalkoztatási szolgálat fejlesztése az integrált munkaügyi és szociális rendszer részeként Stratégiai irányítás és regionális tervezés támogatása komponens
RészletesebbenCSATLAKOZÁSUNK AZ EURÓPAI UNIÓHOZ - A MAGYAR MEZİGAZDASÁG ÉS A JÁSZSÁG A LEHETİSÉGEI
Kis Zoltán CSATLAKOZÁSUNK AZ EURÓPAI UNIÓHOZ - A MAGYAR MEZİGAZDASÁG ÉS A JÁSZSÁG A LEHETİSÉGEI Az ezredforduló felé közeledve egyre reálisabbnak és kézzelfoghatóbbnak tőnik Magyarország csatlakozása a
RészletesebbenVersenyképességi Szerzıdés Székesfehérvár Megyei Jogú Város gazdaságélénkítési stratégiájához, és ahhoz kapcsolódó fejlesztésekhez
Versenyképességi Szerzıdés Székesfehérvár Megyei Jogú Város gazdaságélénkítési stratégiájához, és ahhoz kapcsolódó fejlesztésekhez mely létrejött egyrészrıl a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (8000
RészletesebbenMunkavédelmi helyzet a Vegyipari Ágazati Párbeszéd Bizottság területén
Mottó: Felelısségteljes élet és cselekvés a munkahelyeken (Fıcze Lajos) Munkavédelmi helyzet a Vegyipari Ágazati Párbeszéd Bizottság területén Vegyipari Ágazati Párbeszédbizottság Budapest 2009. május
RészletesebbenInnováció és kommunikáció c. kurzus keretében 3 elıadás az innovációgazdaságtanból
Az c. kurzus keretében 3 elıadás az innovációgazdaságtanból 1. Az innováció (gazdasági) természetrajza 2006. okt. 3 2. Az innováció a világban és az EU- ban 2006. okt. 10. 3. A hazai innováció és kérdıjelei
RészletesebbenA 3. országos kompetenciamérés (2004) eredményeinek értékelése, alkalmazása iskolánkban
FAZEKAS MIHÁLY FİVÁROSI GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM A 3. országos kompetenciamérés (2004) eredményeinek értékelése, alkalmazása iskolánkban 1. Elızetes megjegyzések A száz oldalas Vári Péter
Részletesebbenegységes szerkezetbe foglalt RÖVIDÍTETT TÁJÉKOZTATÓJA Alapkezelı: QUAESTOR Befektetési Alapkezelı ZRt. 1132 Budapest, Váci út 30.
A Aranytallér Vegyes Nyíltvégő Értékpapír Befektetési Alap Borostyán Kötvény Nyíltvégő Értékpapír Befektetési Alap Deviza Nyíltvégő Értékpapír Befektetési Alap Kurázsi Pénzpiaci Nyíltvégő Értékpapír Befektetési
RészletesebbenA Baross Gábor pályázat keretében létrehozott Solo elektromos hibrid autó projekt összefoglalása
A Baross Gábor pályázat keretében létrehozott Solo elektromos hibrid autó projekt összefoglalása Baross Gábor Program Nyugat-dunántúli Innovációs Fejlesztések ND_INRG_05-TAUMOBIL Az elsı magyar alternatív
RészletesebbenAz EURES hálózat 2007-2010-es tevékenységi terve a fıbb prioritások figyelembevételével
Az EURES hálózat 2007-2010-es tevékenységi terve a fıbb prioritások figyelembevételével 1. Tájékoztató és támogató szolgáltatások biztosításával tevékenyen részt vesz a Növekedési és Munkahely-teremtési
Részletesebben1.)Tevékenységünk, történetünk:
1.)Tevékenységünk, történetünk: AZ ÉV HR CSAPATA 2008 A Zalakerámia Zrt. tevékenysége fal- és padló-burkolólapok, dekorelemek gyártása, valamint kül- és belföldi forgalmazása, továbbá a saját tulajdonban
Részletesebben6. szám ÖNKORMÁNYZATI HÍREK 497.
6. szám ÖNKORMÁNYZATI HÍREK 497. ISSN 1215 4261 TARTALOMJEGYZÉK SZÁM TÁRGY OLDALSZÁM A MEGYEI KÖZGYŐLÉS RENDELETE 13/2007. (V. 31.) HBMÖK A vagyongazdálkodásról valamint a beruházások rendjérıl szóló 13/2004.
RészletesebbenIparjogvédelem tansegédlet A SZEMÉLYEK POLGÁRI JOGI VÉDELME. A személyhez és a szellemi alkotásokhoz főzıdı jogok
Iparjogvédelem tansegédlet 1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvrıl A SZEMÉLYEK POLGÁRI JOGI VÉDELME A személyhez és a szellemi alkotásokhoz főzıdı jogok A szellemi alkotásokhoz főzıdı jogok 86.
RészletesebbenRÖVIDÍTETT TÁJÉKOZTATÓJA
által kezelt PLATINA ALFA SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP* PLATINA BÉTA SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP* PLATINA GAMMA SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP* PLATINA DELTA SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP* PLATINA
RészletesebbenV E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/012-36/2012. Nyilvános változat! A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. U. Gy. vezetı jogtanácsos által képviselt TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt. (Budaörs) eljárás alá
RészletesebbenA Heves megyei egyéni vállalkozók 2011. évi tevékenységének alakulása
A Heves megyei egyéni vállalkozók 2011. évi tevékenységének alakulása Az elmúlt évek válsághatásai a társas vállalkozásokhoz képest súlyosabban érintették az egyéni vállalkozásokat, mivel azok az egyre
RészletesebbenV E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-038/2009/15. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az OBI Hungary Retail Kft. Budapest ellen tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt indított eljárásban meghozta az
RészletesebbenBUDAPESTI MŐSZAKI FİISKOLA
BUDAPESTI MŐSZAKI FİISKOLA Felsıoktatási Minıségi Díj pályázat 29. április TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék... 1 1. A Budapesti Mőszaki Fıiskola bemutatása... 1 2. Az intézményi önértékelés illeszkedése
RészletesebbenPÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR REGIONÁLIS POLITIKA ÉS GAZDASÁGTAN DOKTORI ISKOLA
PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR REGIONÁLIS POLITIKA ÉS GAZDASÁGTAN DOKTORI ISKOLA Iskolavezetı: Dr. Buday-Sántha Attila A TERÜLETI TURIZMUSFEJLESZTÉS LEHETİSÉGEI A SZÉKELYFÖLDÖN A doktori
Részletesebben33/2009. (X. 20.) EüM rendelet az orvostechnikai eszközök klinikai vizsgálatáról
33/2009. (X. 20.) EüM rendelet az orvostechnikai eszközök klinikai vizsgálatáról Az egészségügyrıl szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. (2) bekezdés k) pontjában foglalt felhatalmazás alapján - az egészségügyi
RészletesebbenVARGA JÁNOS BIZTONSÁGI KIHÍVÁSOK KÉPZÉSI REAKCIÓK
VARGA JÁNOS BIZTONSÁGI KIHÍVÁSOK KÉPZÉSI REAKCIÓK A változó társadalmi környezetben a rendészettel összefüggı kihívások tudományos igényő megvitatása során nem kerülhetı meg a képzés sem. A tanulmány hipotézise,
RészletesebbenKREATIVITÁS ÉS INNOVÁCIÓ LEGJOBB GYAKORLATOK
KREATIVITÁS ÉS INNOVÁCIÓ LEGJOBB GYAKORLATOK Innovációs Kompetencia Kisokos A kiadvány a Kutatás-fejlesztési Pályázati és Kutatáshasznosítási Iroda támogatásával jött létre INNONET Innovációs és Technológiai
RészletesebbenKISTELEPÜLÉSEK ÖNFENNTARTÓ, HATÉKONY ÉS ÉRTÉKTEREMTİ KÖZFOGLALKOZTATÁSA
KISTELEPÜLÉSEK ÖNFENNTARTÓ, HATÉKONY ÉS ÉRTÉKTEREMTİ KÖZFOGLALKOZTATÁSA ADITUS Tanácsadó Zrt. 1054 Budapest, Báthori u. 3. 2011. november 21. 1/362 oldal Tartalomjegyzék 1 Elızmények...8 1.1 A kutatás
RészletesebbenPEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. Székesfehérvár 8000. Munkácsy Mihály utca 10. 1 oldal, összesen: 124
1 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. Székesfehérvár 8000. Munkácsy Mihály utca 10. 1 oldal, összesen: 124 I. rész: 2 NEVELÉSI PROGRAM II. rész: HELYI TANTERV 2 oldal, összesen: 124 3 MOTTÓNK: Félig sem olyan fontos
RészletesebbenIpar. Szent Korona Értékrend
Ipar Az ipar anyagi kincseink embert szolgáló átalakítása, vagy környezetromboló szakbarbarizmus? Úgy használjuk, hogy megmaradjon, vagy úgy, hogy felégetjük a jövıt? Miért? Mit? Hogyan? Az EU belsı piaca
RészletesebbenKörnyezet és energia Operatív Program
Környezet és energia Operatív Program 5. prioritás: Hatékony energiafelhasználás Akcióterv 2009-2010 2009. január 8. I. Prioritás bemutatása 1. Prioritás tartalma Prioritás rövid tartalma (max. 500 karakter)
RészletesebbenV E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-49/2007/064. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Citibank Zrt. Budapest a Shell Hungary Zrt. Budapest a Magyar Légiközlekedési Zrt. Budapest a Magyar Telekom Nyrt.
RészletesebbenJogbiztonsági fordulat az ingatlan-nyilvántartásban: a jogvédelmi rendszer átalakítása a jóhiszemő szerzı hátrányára
1 Jogbiztonsági fordulat az ingatlan-nyilvántartásban: a jogvédelmi rendszer átalakítása a jóhiszemő szerzı hátrányára Dr. Kurucz Mihály elıadásában 2009. november 23. A XIX. század végi osztrák telekkönyvi
Részletesebbens z o l g á l t a t á s i i r o d a
s z o l g á l t a t á s i i r o d a Ügyszám: Vj-162/2006/006. A Gazdasági Versenyhivatal a Dr. Kézdi Ügyvédi Iroda (ügyintézı: dr. K. A.) által képviselt Fıvárosi Közterületi Parkolási Társulás eljárás
RészletesebbenIV. STRATÉGIA TARTALOMJEGYZÉK
IV. STRATÉGIA TARTALOMJEGYZÉK IV. STRATÉGIA...1 IV.1. Bevezetés... 2 SWOT analízis... 6 A stratégiát megalapozó trendek... 8 IV.2.) Illeszkedés... 9 IV.3. Érd hosszú távú jövıképe... 10 IV.4.) Jövıbeni
RészletesebbenA MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Fıvárosi Ítélıtábla 2.Kf.27.042/2011/5. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fıvárosi Ítélıtábla a Kajtár Takács Hegymegi-Barakonyi Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda (ügyintézı: dr. H.-B. Z. ügyvéd) által
RészletesebbenBognár Tamás* A VEVİI NÉZİPONT A BALANCED SCORECARD RENDSZERÉBEN
Bognár Tamás* A VEVİI NÉZİPONT A BALANCED SCORECARD RENDSZERÉBEN A sikeres vállalkozások vezetıi mindannyian egyetértenek abban, hogy az irányítás során folyamatosan szem elıtt kell tartani a vállalkozás
RészletesebbenNyugat-magyarországi Egyetem Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola
Nyugat-magyarországi Egyetem Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola A HAZAI KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK HELYZETE, TÚLÉLÉSI ESÉLYEI Doktori (Ph.D.) értekezés tézisei Parragh
Részletesebben157/2005. (VIII. 15.) Korm. rendelet
1. oldal 157/2005. (VIII. 15.) Korm. rendelet a távhıszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény végrehajtásáról A Kormány a távhıszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény (a továbbiakban: Tszt.)
RészletesebbenV E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-139/2008/33 A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa a Tesco-Global Áruházak Zrt. (Budaörs) eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása
RészletesebbenV E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-071-018/2009. A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa a KiK Textil és Non-Food Korlátolt Felelısségő Társaság (Budapest) eljárás alá vont ellen fogyasztókkal szembeni tisztességtelen
RészletesebbenE L İ T E R J E S Z T É S
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 57. MELLÉKLET : 1 db TÁRGY: Javaslat pályázat kiírására a Költségvetési Elszámoló Szervezet igazgatói állására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
RészletesebbenAz NFSZ ismer tségének, a felhasználói csopor tok elégedettségének vizsgálata
Az NFSZ ismer tségének, a felhasználói csopor tok elégedettségének vizsgálata Készült: a TÁMOP 1.3.1. kódszámú kiemelt projekt 3.2. alprojektjének keretében a TÁRKI Zrt. kutatásaként Összefoglaló tanulmány
RészletesebbenÁllampolgári Tanácskozás a bevándorlók integrációjáról
Állampolgári Tanácskozás a bevándorlók integrációjáról ÖSSZEFOGLALÓ TANULMÁNY Készítették: Göncz Borbála Király Gábor Klenner Zoltán Lengyel György Melegh Attila Tóth Lilla Várnagy Réka Vépy-Schlemmer
RészletesebbenT/2691. számú. törvényjavaslat
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/2691. számú törvényjavaslat az egyrészrıl az Európai Közösségek és tagállamai, másrészrıl a Kirgiz Köztársaság közötti partnerség létrehozásáról szóló Partnerségi és Együttmőködési
RészletesebbenMagyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Mőködı Részvénytársaság
Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Mőködı Részvénytársaság A VILLAMOSENERGIA-KERESKEDELMI ENGEDÉLYESI TEVÉKENYSÉG ELLÁTÁSÁRA Budapest, 2012. január 31. TARTALOMJEGYZÉK 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 5
RészletesebbenHajdúsámson Város Önkormányzata Képviselı-testületének. 30/2004. (VIII. 19.) r e n d e l e t e. a helyi hulladékgazdálkodási tervrıl
Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselı-testületének 30/2004. (VIII. 19.) r e n d e l e t e a helyi hulladékgazdálkodási tervrıl Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselı-testülete a hulladékgazdálkodásról
RészletesebbenSZAKDOLGOZAT. Czibere Viktória
SZAKDOLGOZAT Czibere Viktória Debrecen 2009 Debreceni Egyetem Informatikai Kar Könyvtárinformatikai Tanszék A könyvtárhasználati ismeretek oktatásának sajátosságai különbözı életkori csoportokban Témavezetı:
RészletesebbenV E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/011-027/2011. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. K. A. jogi igazgató által képviselt Auchan Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Budapest) eljárás alá
RészletesebbenSárospatak, 2009. június
Javaslatok a turisztikai desztináció menedzsment (TDM) létrehozásához szükséges döntésekre és változásokra, a TDM-szervezet létrehozására kiírt pályázat feltételeinek megfelelıen Javaslattevı: Marcziné
RészletesebbenSzöveges elıterjesztése a 2012. január 01.-tıl alkalmazni kívánt díjmódosítási kérelemhez
A ELİTERJESZTÉSE a Pécs Város területén a kötelezı hulladékkezelési közszolgáltatásba bevont gazdálkodó szervezetekre, intézményekre és magánszemélyekre érvényes hulladékkezelés közszolgáltatási díjainak
RészletesebbenV E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-190 /2007/21. A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa a Jakab András (Budapest) eljárás alá vont egyéni vállalkozó ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása
Részletesebben1997. évi XI. törvény. a védjegyek és a földrajzi árujelzık oltalmáról. (kivonat) A VÉDJEGYOLTALOM TÁRGYA. A megkülönböztetésre alkalmas megjelölés
1997. évi XI. törvény a védjegyek és a földrajzi árujelzık oltalmáról (kivonat) A VÉDJEGYOLTALOM TÁRGYA A megkülönböztetésre alkalmas megjelölés 1. (1) Védjegyoltalomban részesülhet minden grafikailag
RészletesebbenA MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Fıvárosi Ítélıtábla 2. Kf. 27. 441/2010/5. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fıvárosi Ítélıtábla a dr. E. M. vezetı jogtanácsos által képviselt Telenor Magyarország Zrt. (korábbi neve: Pannon GSM Távközlési
RészletesebbenVezetıi elképzelések, vezetıi program és a motiváció ismertetése
Dr. Ács Pongrác Vezetıi elképzelések, vezetıi program és a motiváció ismertetése Vezérfonalam: SZEMÉLYES ÉRINTETTSÉG és EGYÜTTMŐKÖDÉS 14 éve életem szerves része az INTÉZET, illetve annak jogelıdje a Janus
RészletesebbenFREE DANCE ALAPFOKÚ MÜVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS SZAKISKOLA
FREE DANCE ALAPFOKÚ MÜVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS SZAKISKOLA KÖTELEZİEN FELÜLVIZSGÁLT TANÜGYI DOKUMENTUM MÓDOSÍTOTT MINİSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM 2009. augusztus 25. 1 1. A MIP rendeltetése 1. Általános rendelkezések
RészletesebbenMagyar Turizmus Zrt. Marketingterv 2010. Budapest, 2009. október 28.
Magyar Turizmus Zrt. Marketingterv 2010 Budapest, 2009. október 28. Tartalomjegyzék Vezetői összefoglaló. 4 1 Bevezető 14 2 Helyzetelemzés 16 2.1 Nemzetközi trendek... 16 2.2 Magyarország turizmusának
RészletesebbenJavaslat az MKIK stratégiájára a felnıttképzés területén 2010 2020
Budapest, 2010.05.05. 6/4/2010. sz. elıterjesztés az MKIK Elnöksége részére Tárgy: A kamarai rendszer felnıttképzési stratégiája Elıterjesztı: Bihall Tamás alelnök, az Oktatási és Szakképzési Kollégium
RészletesebbenKlaszterek és támogatásuk, hatásvizsgálat a NOHAC- Észak-Magyarországi Autóipari Klaszter esetében
MISKOLCI EGYETEM Gazdaságtudományi Kar Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézet Klaszterek és támogatásuk, hatásvizsgálat a NOHAC- Észak-Magyarországi Autóipari Klaszter esetében Készítette: Bodnár Emese
RészletesebbenV E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-134/2006/060. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Faludi Wolf Theiss Ügyvédi Iroda (ügyintézı ügyvéd: dr. K. L.) által képviselt E.ON Észak-Dunántúli Áramhálózati Zrt.
RészletesebbenSZENT ISTVÁN EGYETEM, Gödöllı. Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola. Doktori (PhD) értekezés
SZENT ISTVÁN EGYETEM, Gödöllı Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola Doktori (PhD) értekezés A TERMELİI ÉRTÉKESÍTİ SZERVEZETEK (TÉSZ) LEHETİSÉGEI A ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS TERMELİK KOORDINÁLÁSÁBAN
RészletesebbenZÁRÓJELENTÉS. 2009-011-6 RENDKÍVÜLI HAJÓZÁSI ESEMÉNY Szentendrei Duna 22,3 fkm. 2009. február 19. termes személyhajó Mathias Rex 01684
ZÁRÓJELENTÉS 2009-011-6 RENDKÍVÜLI HAJÓZÁSI ESEMÉNY Szentendrei Duna 22,3 fkm. 2009. február 19. termes személyhajó Mathias Rex 01684 A szakmai vizsgálat célja a víziközlekedési baleset és a rendkívüli
RészletesebbenLapszemle. 2011. 5. hét
Lapszemle 2011. 5. hét Megoldatlan panaszok Az európai fogyasztók 46 százaléka nem áll ki jogaiért a vállalkozásokkal szemben, és nem viszi tovább ügyét az alternatív vitarendezési fórumok felé sem. A
RészletesebbenElıterjesztés a Piactartásról szóló helyi rendelet-tervezetre
Aszód Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Címzetes Fıjegyzıjétıl 2170 Aszód, Szabadság tér 9. Tel.28/400-575 /Fax: 28/400-575 Email: jegyzo.aszod@invitel.hu 2043- /2009 szám Elıterjesztés a Piactartásról
RészletesebbenTisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselı Hölgyek és Urak! Tisztelt Miniszter Úr!
Ülésnap Napirend Felszólaló Az Állami Számvevőszék elnökének expozéja - A Magyar Köztársaság 2011. 2010. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslatról és a Domokos László szeptember 20.
RészletesebbenTARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 1 A RÉSZ: BEVEZETÉS... 3 B RÉSZ: A RÉSZLETES ÜZLETI JELENTÉS...
1/67. oldal TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 1 A RÉSZ: BEVEZETÉS... 3 B RÉSZ: A RÉSZLETES... 5 I. A BÉKÉS MEGYEI VÍZMŐVEK ZRT. TEVÉKENYSÉGEINEK BEMUTATÁSA, A TEVÉKENYSÉGI TELJESÍTMÉNYEK ÖSSZEGZİ ÉRTÉKELÉSE...
RészletesebbenAz állami tulajdon sorsa. (Dr. Kovács Árpád, az Állami Számvevıszék elnöke)
Duna Charta és az Élılánc Magyarországért konferenciája: Vagyonleltár Budapest, 2008. szeptember 27. Az állami tulajdon sorsa (Dr. Kovács Árpád, az Állami Számvevıszék elnöke) Tisztelt Hallgatóim! Megköszönve
RészletesebbenAZ ÉLETSTÍLUS ÉS A PÉNZZEL KAPCSOLATOS BEÁLLÍTÓDÁS
237 AZ ÉLETSTÍLUS ÉS A PÉNZZEL KAPCSOLATOS BEÁLLÍTÓDÁS SZEREPE A HOSSZÚ TÁVÚ, BEFEKTETÉS TÍPUSÚ VÁSÁRLÁSOKBAN Németh Ildikó - Veres Zoltán - Kuba Péter 1. Bevezetés A fogyasztás új megközelítése az elmúlt
RészletesebbenSZAKISKOLAI ÖNÉRTÉKELÉSI MODELL
SZAKISKOLAI ÖNÉRTÉKELÉSI MODELL - 1/76 - I. Intézmény képzési struktúrája A kaposvári Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképzı Iskola 2004- ben ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját.
Részletesebben1 KÉTHELY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 12/2005. (VII.01.) RENDELETE. a közterület-használatról
1 KÉTHELY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 12/2005. (VII.01.) RENDELETE a közterület-használatról Kéthely Község Önkormányzatának Képviselıtestülete a helyi önkormányzatokról szóló módosított
RészletesebbenÖsszeállította: Friedrichné Irmai Tünde
Összeállította: Friedrichné Irmai Tünde 1 A kereskedelmi vállalkozások létérdeke a forgalom folyamatosságának fenntartása, növelése. Ehhez nem elegendő csupán alkalmazkodniuk a vevők igényeihez, hanem
RészletesebbenKutatási Összefoglaló Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat megyei munkaügyi központjainak és helyi kirendeltségeinek kapacitás felmérése
Kutatási Összefoglaló Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat megyei munkaügyi központjainak és helyi kirendeltségeinek kapacitás felmérése Verzió: 3.0 Készítette: Vialto Consulting Dátum: 2011. 05. 25. Tartalomjegyzék
RészletesebbenJEGYZİKÖNYV 2009. MÁRCIUS 15-ÉN MEGTARTOTT ÜNNEPI ÜLÉSÉRİL
Esztergom Város Polgármesteri Hivatala 2501 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92. 6771-2/2009. JEGYZİKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2009. MÁRCIUS 15-ÉN MEGTARTOTT ÜNNEPI ÜLÉSÉRİL
Részletesebben3/2001. (I. 31.) KöViM rendelet. a közutakon végzett munkák elkorlátozási és forgalombiztonsági követelményeirıl
A jogszabály 2010. április 2. napon hatályos állapota 3/2001. (I. 31.) KöViM rendelet a közutakon végzett munkák elkorlátozási és forgalombiztonsági követelményeirıl A közúti közlekedésrıl szóló 1988.
RészletesebbenA TELJES KÖRŐ INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS SZABÁLYZATA
A TELJES KÖRŐ INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS SZABÁLYZATA 2007 Célja: Közvetlen cél: - az intézmény adottságainak, eredményeinek felmérése, - milyen eredmények születtek az elızı értékelés óta eltelt idıszakban,
RészletesebbenHévízgyörk község esélyegyenlıségi programja
Hévízgyörk község esélyegyenlıségi programja Készítette: Andráska Zsófia 2007. június 27. I. A PROGRAM CÉLJA A 2003. évi CXXV. törvényben leírtakhoz hően az Esélyegyenlıségi Program célja a lakosságot,
Részletesebbena borászati termékek egységes bizonylatolási, nyilvántartási és elszámolási rendjérıl
27/2011. (IV. 12.) VM rendelet a borászati termékek egységes bizonylatolási, nyilvántartási és elszámolási rendjérıl A szılıtermesztésrıl és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény 57. -ának
RészletesebbenA Magyar Telekom Nyrt. Audit Bizottságának. Elızetes Jóváhagyási Szabályzata
A Magyar Telekom Nyrt. Audit Bizottságának Elızetes Jóváhagyási Szabályzata 1 A Magyar Telekom Nyrt. Audit Bizottságának Elızetes Jóváhagyási Szabályzata 1.. Alapelvek A gazdasági társaságokról szóló 2006.
RészletesebbenAGÓRA-PROGRAM BÉKÉSCSABA
AGÓRA-PROGRAM BÉKÉSCSABA (A békéscsabai AGÓRA intézménytípusú multifunkcinális közösségi közpnt és területi közmővelıdési tanácsadó szlgálat kialakítása) ELİZETES MEGVALÓSÍTHATÓSÁGI TANULMÁNY VEZETİI ÖSSZEFOGLALÓ
RészletesebbenSZEGHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK SZERVEZETFEJLESZTÉSE MINİSÉGIRÁNYÍTÁS AZ ÖNKORMÁNYZATOKNÁL 1. MINİSÉGÜGY AZ ÖNKORMÁNYZATOKNÁL
V I AD ORO KÖZIGAZGATÁSFEJLESZTÉSI TANÁCSADÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 8230 BALATONFÜRED, VAJDA J. U. 33. +36 (30) 555-9096 A R O P.PALYAZAT@YAHOO.COM SZEGHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK
Részletesebben1. A versenykultúra (a fogyasztói döntéshozatal kultúrájának) fejlesztése körébe tartozó tevékenységek
Jelen beszámoló a Gazdasági Versenyhivatal (GVH, hivatal) Versenykultúra Központ (GVH VKK) nevő szervezeti egységének 2008. évi tevékenységét ismerteti. A GVH VKK egyrészt a GVH versenykultúra fejlesztése
RészletesebbenFöldhivatali és építéshatósági eljárások
Földhivatali és építéshatósági eljárások EA.:Szabó Csilla A telek értékét legjobban befolyásoló tényezı: Milyen épület helyezhetı el rajta? Szabályozza: - Építési Törvény (LXXVIII - 1997) - OTEK (253/1997.
RészletesebbenJelentés az EURELECTRIC, az ESPU és az EMCEF számára. Készítették: David Tarren, Dr. Howard Potter, Dr. Sian Moore Working Lives Research Institute
Szerkezetátalakítás a villamosenergia-ipari ágazatban: Eszköztár a szociálisan felelıs szerkezetátalakításhoz, a legjobb gyakorlatra vonatkozó útmutatóval Jelentés az EURELECTRIC, az ESPU és az EMCEF számára
Részletesebben11.6.2010 A7-0109/ 001-249. MÓDOSÍTÁSOK 001-249 elıterjesztette: Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság
11.6.2010 A7-0109/ 001-249 MÓDOSÍTÁSOK 001-249 elıterjesztette: Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság Jelentés Renate Sommer A fogyasztók élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatása
RészletesebbenVállalati és lakossági lekérdezés. Szécsény Város Polgármesteri Hivatala számára
Vállalati és lakossági lekérdezés Szécsény Város Polgármesteri Hivatala számára Dátum: 2010 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 I Az adatfelvétel eredményeinek bemutatása... 3 I.1 A vállalati, illetve
RészletesebbenTájékoztató. Akadálymentesítések megvalósításának támogatása a Duna-Mecsek Alapítvány által érintett települések területén
Tájékoztató Duna-Mecsek Területfejlesztési Alapítvány mint támogatásközvetítı szervezet és az EGT & Norvég Finanszírozási Mechanizmusok által is támogatott Akadálymentesítések megvalósításának támogatása
RészletesebbenSárbogárd és Vidéke Takarékszövetkezet 7000 Sárbogárd Ady E. u. 107. Tel./Fax.: 25/518-080 Email: kozpont@sarbogard.tksz.hu
Sárbogárd és Vidéke Takarékszövetkezet 7000 Sárbogárd Ady E. u. 107. Tel./Fax.: 25/518-080 Email: kozpont@sarbogard.tksz.hu Nyilvánosságra hozatali tájékoztató 2013. december 31. A Hitelintézetek nyilvánosságra
RészletesebbenBALATONFÖLDVÁRI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS KÖZOKTATÁSI ESÉLYEGYENLİSÉGI PROGRAMJA
BALATONFÖLDVÁRI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS KÖZOKTATÁSI ESÉLYEGYENLİSÉGI PROGRAMJA 2008. Q u a l y - C o O k t a t á s i T a n á c s a d ó 1141 Budapest, Fogarasi út 111. Tel. fax: (1) 239-1460; (1) 451-0391;
RészletesebbenHATÁROZAT-TERVEZET. Mór Város Önkormányzatának /2009.(IV.29.) Kt. határozata szociális szolgálattervezési koncepciójának felülvizsgálatáról
ELİTERJESZTÉS Mór Város Önkormányzat Szociális Szolgáltatástervezési Koncepció felülvizsgálata tárgyában (Szociális és Egészségügyi Bizottság egyhangú támogatásával) A társadalomba való be- és visszailleszkedés
RészletesebbenÖnkormányzati kötvénykibocsátások Magyarországon: tapasztalatok és lehetıségek
Széchenyi István Egyetem Multidiszciplináris Társadalomtudományi Doktori Iskola Kovács Gábor Önkormányzati kötvénykibocsátások Magyarországon: tapasztalatok és lehetıségek Doktori értekezés- tervezet Konzulens:
RészletesebbenGyakornoki szabályzat
Gyakornoki szabályzat A közalkalmazottakról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 22. (9) bekezdés, valamint a közalkalmazottakról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a közoktatási intézményekben
RészletesebbenA szakképzı iskolát végzettek iránti kereslet és kínálat várható alakulása 2010
A szakképzı iskolát végzettek iránti kereslet és kínálat várható alakulása 2010 A dokumentum a Szakiskolai férıhelyek meghatározása 2010, a regionális fejlesztési és képzési bizottságok (RFKB-k) részére
RészletesebbenA SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM VAGYONKEZELÉSI SZABÁLYZATA
A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM VAGYONKEZELÉSI SZABÁLYZATA 2010. SZEGED Szegedi Tudományegyetem Vagyonkezelési Szabályzata 2 TARTALOMJEGYZÉK PREAMBULUM... 4 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 4 I.1. A szabályzat
RészletesebbenÁSVÁNYI DÖRZSÖLT VAKOLAT 2.0 és 2.5
MŐSZAKI ADATLAP 11.09-hun DEKORÁCIÓS VAKOLATOK ÁSVÁNYI DÖRZSÖLT VAKOLAT 2.0 és 2.5 1. Leírás, alkalmazás Az ÁSVÁNYI DÖRZSÖLT VAKOLAT 2.0 és 2.5 cement. mész és polimer kötıanyagok kombinációján alapuló
RészletesebbenAZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2009. december 8. 17024/1/09 REV 1 (hu)
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2009. december 8. 17024/1/09 REV 1 (hu) CO EUR-PREP 3 JAI 896 POLGEN 229 FELJEGYZÉS Küldi: az elnökség Címzett: az Általános Ügyek Tanácsa / az Európai Tanács Elızı dok.
RészletesebbenV E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-088-012/2009. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Aldi Magyarország Élelmiszer Kereskedelmi Bt. (Biatorbágy) ellen a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi
RészletesebbenA MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Fıvárosi Ítélıtábla 2. Kf.27.185/2007/6. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fıvárosi Ítélıtábla a Forever Living Products Egészségügyi Élelmezési és Kozmetikai Termékeket Forgalmazó Kft. (Budapest) felperesnek
RészletesebbenDOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS KELEMEN ZITA
DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS KELEMEN ZITA Nyugat-magyarországi Egyetem Sopron 2010 Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola
RészletesebbenBenchmarking könyvtárakban
Istók Anna: Benchmarking érdemes vajon másoktól tanulni? A Gödöllıi Városi Könyvtár és Információs Központ és az érdi Csuka Zoltán Városi könyvtár tapasztalatai egy új teljesítménymérési módszer bevezetése
RészletesebbenLapszemle. 2009. 22. hét
Lapszemle 2009. 22. hét GVH-döntés lesz a magyar árukról A Gazdasági Versenyhivatal várhatóan még az év végén meghozza határozatát az Élelmiszer Termékpálya Kódex aláírói ellen indított eljárásban - mondta
Részletesebben1995. évi CXVII. törvény. a személyi jövedelemadóról ELSİ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. I. Fejezet ALAPELVEK
Az adóbevételek biztosítása érdekében, az állampolgárok közterhekhez való hozzájárulásának alkotmányos kötelezettségébıl kiindulva az Országgyőlés a következı törvényt alkotja: ELSİ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
RészletesebbenTervezet: ABIZOTTSÁGHATÁROZATA
ConseilUE PUBLIC Brüsszel, D006234/02 Tervezet: ABIZOTTSÁGHATÁROZATA ( ) aco 2 4kibocsátásáthelyezéskockázatánakjelentısmértékbenkitettágazatokés alágazatoklistájánaka2003/87/ekeurópaiparlamentiéstanácsiirányelvszerinti
RészletesebbenKINCSKERESİ INTÉZMÉNYI MINİSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA
KINCSKERESİ ÁLTALÁNOS MŐVELİDÉSI KÖZPONT INTÉZMÉNYI MINİSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA Balatonszabadi 2011. Az intézmény címe: Balatonszabadi, Vak Bottyán u.96. Készítette: Kozmáné Kovásznai Mária igazgató Alkalmazotti
RészletesebbenV E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Ügyszám: Vj-47/2004/36. A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztık Egyesülése (Budapest) eljárás alá vonttal szemben versenykorlátozó megállapodás
RészletesebbenDR. HUBAI JÓZSEF * Magyarország természeti erıforrásainak gazdálkodása dása az Európai Unióban, 2004/2005
Elızmények DR. HUBAI JÓZSEF * Magyarország természeti erıforrásainak gazdálkodása dása az Európai Unióban, 2004/2005 Natural resources management in Hungary, a member state of the EU, in 2004/2005 Hungary
RészletesebbenII. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési és Stratégiai Terv (2007-2013) által támogatott fejlesztési irányok... 194 A horizontális politikák:...
Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 1 BEVEZETÉS... 7 A TERÜLETI ALAPON SZERVEZETT GAZDASÁG STRUKTÚRÁJA... 15 1. Bevezetés... 15 2. A területi rendszerő gazdaság irányításának alapjai... 16 3. A területi
Részletesebben