Ikt. sz.: ÜGYREND 2014

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Ikt. sz.: ÜGYREND 2014"

Átírás

1 Ikt. sz.: ÜGYREND 2014

2 Ü G Y R E N D A Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ gazdasági szervezetének feladatait az államháztartásról szóló, évi CXCV. törvény, valamint az államháztartási törvény végrehajtásáról működési rendjéről szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet alapján - a Szervezeti és Működési Szabályzat előírásait figyelembe véve - a következők szerint határozom meg. Jelen szabályzat rendelkezései, a Budapest Józsefvárosi Önkormányzat 447/2013 (XII. 04.) határozatában elfogadott, től hatályos Munkamegosztás és Felelősségvállalás Rendjét rögzítő Megállapodás szerint kiterjednek intézményünk, mint önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szervhez tartozó Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék, mint önállóan működő költségvetési szervre /továbbiakban JEB/ is. 1. A gazdasági szervezet fogalma, az ügyrend célja, tartalma A Korm. rendelet 9. foglaltak alapján a gazdasági szervezet: a költségvetési szerv, illetve a hozzá rendelet költségvetési szervek működtetéséért, a gazdálkodás megszervezéséért és irányításáért, a vagyon használatával, védelmével összefüggő feladatok teljesítéséért, a pénzügyi, számviteli rend betartásáért felelős szervezeti egység. A gazdasági szervezet ellátja a.) a költségvetési szerv éves költségvetésének előirányzatai tekintetében a gazdálkodással, könyvvezetéssel és az adatszolgáltatással kapcsolatos feladatokat, b.) a költségvetési szerv működtetésével, üzemeltetésével, a költségvetési szerv vagyongazdálkodása körében beruházással, a vagyon használatával, hasznosításával védelmével kapcsolatos feladatokat és c.) a költségvetési szervhez rendelt más költségvetési szerv a) és ha nem szolgáltatás-vásárlással történik annak ellátása b) pontban meghatározott feladatait. Az ügyrend célja, hogy a gazdasági szervezeten belül tevékenységi körönként meghatározza a vezetők és a beosztottak gazdálkodással összefüggő feladatait, hatáskörét, továbbá a működés rendjét az egyes folyamatok lebonyolításának módját. Az ügyrend a gazdasági szervezet által ellátandó következő feladatok végrehajtásához kapcsolódóan tartalmaz előírásokat, szabályokat: az éves költségvetés tervezése,

3 az előirányzat felhasználás, módosítás, az üzemeltetés, fenntartás, működtetés, beruházás, a vagyon használat, hasznosítás, a munkaerő-gazdálkodás, a pénzkezelés, a pénzellátás, a könyvvezetés, a zárszámadás. A gazdálkodással összefüggő egyes tevékenységek részletes előírásait külön szabályzatok rögzítik, melyek a következők: Továbbá: Számviteli politika Számlarend (számlatükör) Eszközök és források leltározási és leltárkészítési szabályzata Felesleges vagyontárgyak hasznosításának és selejtezésének szabályzata Pénz-és értékkezelési szabályzat Eszközök és források értékelési szabályzata Önköltség számítási szabályzat Operatív pénzgazdálkodással összefüggő jogkörök szabályozása /A kötelezettségvállalás, az utalványozás, az ellenjegyzés és érvényesítés rendjének szabályzata/ Beszerzési szabályzat Bélyegző használat szabályozása Kulcs kezelés szabályozása Iratkezelési szabályzat Adatvédelmi és informatikai szabályzat A szabályzatokat az Ügyrendben meghatározott módon és tartalommal kell elkészíteni.

4 A KÖLTSÉGVETÉS TERVEZÉSÉVEL ÖSSZEFÜGGŐ FELADATOK 1. Az eljárás leírása Az intézmény a költségvetését Józsefváros Önkormányzata Polgármesteri Hivatala által meghatározott időre és tartalommal készíti el. A költségvetés elkészítése során figyelembe kell venni, az államháztartásról szóló többször módosított évi XXXVIII.. törvény, az államháztartás számviteléről 4/2013. (I. 11.) Kormányrendelet, valamint az államháztartás működési rendjéről szóló többször módosított 368/2011 (XII. 30.) Kormányrendelet előírásait. Az intézmény költségvetését a gazdasági vezető készíti el, az intézményvezető irányítása mellett. A tervezés során valamennyi szervezeti egység javaslatát, igényét figyelembe kell venni. A szervezeti egységek igényeinek tartalmaznia kell a következőket: - létszám és bérigényeket, soros előrelépést, jubileumi jutalmat, képzési illetve az egyéb változásokat, - a szak,- feladatok változásait, azok költségvetésére gyakorolt hatását, - a speciális beszerzési igényeket, elvégzendő karbantartási és felújítási munkákat. A szervezeti egységek igényeinek számszerűsítése után, azokat elemezve gondoskodni kell a bevételi és kiadási előirányzatok közé történő beépítéséről. Az intézmény költségvetést úgy kell összeállítani, hogy az külön tartalmazza: A/ az eredeti előirányzatot és B/ az előirányzat módosításokat. A) Eredeti előirányzat tartalma Az eredeti előirányzat a tervévet megelőző év eredeti előirányzatának a szerkezeti változásokkal és szintrehozásokkal módosított összege. Szerkezeti változásként kell szerepeltetni a következőket: - a megszűnő feladatok előirányzatainak éves szintű törlését, - a tervévet megelőző évben a költségvetés karbantartási és céltartaléka terhére engedélyezett nem egyszeri jellegű előirányzatok összegét és az automatikus többleteket, - a feladat átadás-átvételéből illetve megszüntetéséből, az intézmény korszerűsítéséből adódó előirányzat változásokat,

5 - a bevételi előirányzat felemelése miatti előirányzat növekedést, - a kiemelt előirányzatok feladatstruktúra többletbevétel miatti módosulását. Nem tekinthető szerkezeti változásnak az intézménynél az az előirányzat-változatás, amelyet - az egyszeri jellegűnek minősített a költségvetés karbantartási és egyéb céltartaléka terhére, - egyszeri jelleggel engedélyezett az önkormányzat az előző évi előirányzat maradványa terhére. Szintrehozásként kell számításba venni a költségvetési évet megelőző évben nem teljes éven át ellátott, a költségvetésbe szerkezeti változásként beépült feladatok finanszírozási kötelezettségek egész évi kiadási és bevételi előirányzatának megfelelő összegű kiegészítését. A költségvetési évet megelőző év eredeti előirányzatának szerkezeti változásokkal és szintrehozásokkal módosított összege a költségvetés eredeti előirányzata. B) Módosított előirányzat tartalma A költségvetési évben jelentkező többletfeladatok ellátására, a mennyiségi és minőségi fejlesztésre fordítható módosított előirányzat, amely lehet - egyszeri jellegű vagy - a következő év költségvetésébe beépülő. A költségvetés felügyeleti szerv részére történő továbbításáért az intézményvezető felelős. Ezentúl a gazdasági szervezet a részletes költségvetési előirányzatokat tartalmazó alapokmányt a Nemzetgazdasági Minisztérium által adott évre kiadott tájékoztatójában meghatározott C./ Önkormányzati intézményi költségvetés megnevezésű nyomtatványgarnitúrával készíti el. A központi nyomtatványhelyettesítő elektronikus adatfeldolgozó és adathordozó rendszerek segítségével azonos formában kinyomtathatóan készített, azonos tartalmú dokumentumokkal. A költségvetés tervezése során biztosítani kell, hogy a bevételi és kiadási előirányzatok főösszege egymással megegyezzen. Az elkészített költségvetést az önkormányzat polgármesteri hivatala által megadott határidőre továbbítani kell a polgármesteri hivatal részére. A költségvetés összeállításáért felelős: intézményvezető és gazdasági vezető A költségvetés továbbításáért felelős: intézményvezető

6 MUNKAERŐ ÉS BÉRGAZDÁLKODÁS A Magyar Államkincstár Budapesti Intézményvezetősége és az intézmény közötti létszám és bérgazdálkodásra vonatkozó folyamatos munkakapcsolatot a munkaügyi előadó biztosítja. Minden hónapban jelentik a: - távollét jelentést (betegállomány, szabadság, betegszabadság, fizetés nélküli szabadság), - fizetési előleget - változó béreket a tárgyhót követő 10-ig a Magyar Államkincstár által rendszeresített nyomtatványon. Folyamatosan jelentik és a Magyar Államkincstárhoz továbbítják: - a kinevezést, átsorolást, munkaviszony megszüntetőt, - a beteglapot, - a kereseti igazolásokat, a 3 hónapnál hosszabb időre szóló Megbízási szerződést A munkaviszony létesítésére, megszüntetésére, vagy bármilyen megváltoztatására vonatkozó okmányokat, és bérkihatású rendelkezéseket 24 órán belül kell a Magyar Államkincstárhoz kell megküldeni. A munkatársak folyamatosan végzik a hóközi bérszámfejtést, amelyet a hónap végén zárnak, elkészítik a könyvelései bizonylatot és részletezőjét, amelyet a gazdasági vezető ellenőriz. A hóközi bérfeladás ellenőrzése után a könyvelési bizonylatot, egy kísérőjegyzékkel a Magyar Államkincstárnak átadja. A Magyar Államkincstár adja a számfejtési programot (amely a könyvelési bizonylatot nyomtatja), minden hónap után elektronikus úton a törzsadatokat, és a módosító lemezt. A dolgozók személyi, családi és szolgálati adataiban bekövetkezett változásokat a Magyar Államkincstárhoz minden esetben be kell jelenteni. A gazdasági szervezet munkatársainak - az itt nem érintett kérdésekben a Magyar Államkincstár által kialakított szabályok szerint kell eljárni, - az adatközlés, változásjelentés során a Magyar Államkincstár által rendszeresített nyomtatványokat kell alkalmazni

7 A fenti nyilvántartásokat, adatszolgáltatásokat, számfejtéseket havi bontásban kell elvégezni. A létszám és bérgazdálkodásra vonatkozó naprakész nyilvántartásokat a munkaügyi előadó vezeti. A Magyar Államkincstár a beküldött havi Nem rendszeres illetmény jelentés és az ő általuk számfejtett rendszeres illetmény alapján készítik el a hivatal bérfeldolgozását. Ebből a feldolgozásból a feldolgozott illetmény ellenőrzése után a gazdasági vezető ellenőrzésével a pénzügyi ügyintéző elkészíti a havi bérfeladást. A KÖLTSÉGVETÉS VÉGREHAJTÁSÁVAL ÖSSZEFÜGGŐ FELADATOK 1. A gazdasági szervezet operatív gazdálkodási feladatai A gazdasági szervezet feladata a pénzügyi, költségvetés-gazdálkodási tevékenységek ellátása. Költségvetés készítésével kapcsolatos feladatok: a költségvetés, ill. a költségvetési módosítások összeállítása, pénzügyi tervek, költségvetési elemzések, költségvetési beszámoló készítése. Számviteli feladatok: pénzügyi tételek kontírozása, könyvelése, beszámolók, adatszolgáltatások, ill. mérleg készítése. Operatív pénzügyi feladatok: az intézmény eszközeinek és vagyonának analitikus nyilvántartása, leltározás, selejtezés lebonyolítása, pénztár üzemeltetése, a pénztár ellenőrzése. Mérleget alátámasztó pénzforgalmi analitikák vezetését is végzi, valamint kimenő számlákat készít. Ellátja a kötelezettségvállalással összefüggő ellenjegyzési tevékenységet, a vállalt kötelezettségek (szerződések) nyilvántartását is végzi. 2. A gazdálkodási jogkörök szabályozása Alapvető rendező elv a törvényi szintű szabályozás. A gazdálkodással összefüggő feladatokkal és hatáskörökkel (kötelezettségvállalás, utalványozás, valamint az ellenjegyzés, érvényesítés) a jelen érvényben lévő szabályzat szerint írásban hatalmazzák fel a munkavállalót. 3. Az operatív gazdálkodási jogkört gyakorlók (kötelezettségvállaló, utalványozó, ellenjegyző, érvényesítő) feladatai: 3.1. A kötelezettséget vállalni csak azt követően lehet, ha a kötelezettségvállalás ellenjegyzése az arra illetékes személy részéről megtörtént. A kötelezettségvállalás lehet: alkalmazási okirat megrendelés szerződés

8 együttműködési megállapodás 3.2. Az érvényesítés a számla beérkezését követő, de az elvégzett munka, a szállított anyag, árú, a teljesített szolgáltatás kifizetését, illetőleg a bevételek beszedését megelőző ellenőrző tevékenység. Az érvényesítés során felül kell vizsgálni, hogy a bizonylatok megfelelnek-e az alaki és tartalmi követelményeknek. Az érvényesítési feladattal megbízott személy e feladat keretében köteles meggyőződni arról, hogy: a teljesítés kötelezettségvállalás alapján és annak megfelelően történt-e meg, jogszabály szerint jogos-e a követelés, a számla megfelel-e az alaki követelményeknek a számla számszakilag helyes-e a befektetett eszközök, készletek bevételezése megtörtént-e, az elvégzett munka, a szolgáltatás megtörtént-e 3.3. Utalványozás az érvényesítést követő gazdasági tevékenység, ami: a kiadások teljesítésének, a bevételek beszedésének az utasításban megjelölt személyek által történő elrendelését jelenti. Az utalványozás utalványrendelettel történik. Az utalványrendelet tartalmazza: - az utalvány szót - a költségvetési évet, - a kifizetés, vagy bevétel jogcímét, - a kedvezményezett megnevezését, címét, bankszámlaszámát, - az utalványozás keltét, valamint az utalványozó, ellenjegyző, érvényesítő aláírását, - az utalványozott összeget, - a kötelezettségvállalás sorszámát. Az utalványozás csak az ellenjegyzésre jogosult személy aláírásával együtt érvényes.

9 3.4. Az ellenjegyzés a kötelezettségvállaláshoz és az utalványozáshoz kapcsolódik. Az ellenjegyzési feladattal megbízott személy köteles meggyőződni arról, hogy: A kötelezettségvállalók és az utalványozók az arra jogosult személyek voltak-e, A jogszabályokat, a képviselő-testület rendeleteit, határozatait, valamint a belső szabályzatokat betartották-e, A pénzügyi fedezet rendelkezésre áll-e. Amennyiben az ellenjegyző szabálytalanságot állapít meg, köteles a kötelezettségvállalót, utalványozót tájékoztatni, aki korrigálhatja az intézkedéseket, vagy visszavonhatja azt. Amennyiben ez nem történik meg, az ellenjegyzésre jogosultnak az utalványt az ellenjegyzés utasításra történt záradékkal kell ellátnia, és erről a Képviselő-testületet 8 napon belül értesíteni kell. AZ ADATSZOLGÁLTATÁSHOZ, BESZÁMOLÓ KÉSZÍTÉSÉHEZ KAPCSOLÓDÓ FELADATOK 1. Költségvetési gazdálkodásról szóló adatszolgáltatás és beszámoló készítés folyamata 1.1. Az előirányzatok teljesítésének időszakos értékelése. Az elfogadott költségvetés alakulásának rendszeres értékelése, elemzése, az intézményi gazdálkodás ellenőrzése, az előirányzatok egyeztetése a gazdasági szervezet vezetőjének a feladata. A havi pénzforgalmi jelentéseket és a negyedéves mérlegbeszámolókat a vonatkozó jogszabályi előírások szerint a gazdasági szervezet vezetője készíti el. 1.2.Időszakos és év végi mérlegbeszámolók elkészítése A gazdasági vezető az intézményi adategyeztetést követően a vonatkozó jogszabályok figyelembevételével elkészíti a negyedéves és év végi mérlegbeszámolót. A mérlegbeszámoló kötelezően tartalmazza a könyvviteli mérleget, a pénzforgalmi jelentést, az eredménykimutatást, a pénzmaradvány kimutatást, az előirányzat-maradvány kimutatást és a kiegészítő mellékleteket. A mérleget leltárral kell alátámasztani. Az elkészített beszámolót az intézmény vezetője, és gazdasági vezetője írja alá, és benyújtja az Önkormányzat felé. 2. A gazdálkodás rendjét meghatározó belső szabályzatok készítésére, tartalmára vonatkozó előírások Az intézménynél a gazdálkodás viteléhez a következő szabályzatokat kell elkészíteni és folyamatosan karbantartani:

10 Számviteli politika Számlarend (számlatükör) Eszközök és források leltározási és leltárkészítési szabályzata Felesleges vagyontárgyak hasznosításának és selejtezésének szabályzata Pénz-és értékkezelési szabályzat Eszközök és források értékelési szabályzata Önköltség számítási szabályzat A kötelezettségvállalás, az utalványozás, az ellenjegyzés és érvényesítés rendjének szabályzata Belső ellenőrzési szabályzat A szabályzatokat a jogszabályi változásokat, valamint az intézmény feladatában bekövetkezett változásokat követő 90 napon belül aktualizálni kell. A szabályzatoknak tartalmaznia kell a következőket: 2.1. Számviteli politika - a költségvetési szerv bemutatása - a számviteli alapelvek érvényesülése - a költségvetés és beszámoló összeállításával kapcsolatos feladatok - a költségvetési előirányzatok évközi módosításával és előirányzat felhasználási jogkör gyakorlásával kapcsolatos feladatok - havi, negyedéves, féléves és év végi zárlati feladatok - immateriális javak, tárgyi eszközök besorolása, minősítése, értékcsökkenésének elszámolása, értékvesztés elszámolása, visszaírása - a számviteli elszámolás szempontjából mit tekintünk lényegesnek, nem lényegesnek, továbbá jelentős összegűnek, nem jelentős összegűnek A számviteli politika összeállításáért és aktualizálásáért a gazdasági vezető a felelős 2.2. Számlarend (Számlatükör) A költségvetési beszámolók tartalmi azonosságát a számlatükör biztosítja. A számlatükör a könyvviteli számlák számát, megnevezését rögzíti, valamint a számlaosztályok tartalmára vonatkozó előírást.

11 A számlakeret alapján számlarendet kell készíteni, amely a számlák további tagolásával, vagy a könyvviteli számlákhoz kapcsolódó analitikus nyilvántartások vezetésével gondoskodik arról, hogy a beszámoló adatait a valóságnak megfelelően, áttekinthető formában támassza alá. A főkönyvi számla és az analitikus nyilvántartás kapcsolatának szabályozása keretében kell rögzíteni, hogy az analitikus nyilvántartások adataiból készült összesítő bizonylatok (feladások) elkészítésének mi a formája és határideje. A számlarend tartalmazza: - a számlatükröt, - a főkönyvi könyvelés feltételeit, a gazdasági események könyvelését, a főkönyv és analitika közötti kapcsolat leírását, - az év végi zárlati tételeket, - a könyvviteli mérleg összeállítás összefüggéseit, - az alkalmazandó szakfeladatokat, - a bizonylati rendet A számlarend összeállításáért és aktualizálásáért a gazdasági vezető a felelős Eszközök és források leltározási és leltárkészítési szabályzat tartalma: - a leltározás célja és tartalma - leltározással kapcsolatos alapfogalmak - a leltározásban közreműködők feladata és felelőssége - a leltározás végrehajtásának előkészítése - a leltározás végrehajtása - a mérlegtételek értékelése - leltárkülönbözetek rendezése - leltári bizonylatok megőrzése A leltározási szabályzat elkészítéséért és aktualizálásáért a gazdasági vezető a felelős 2.4. Felesleges vagyontárgyak hasznosításának és selejtezésének szabályzat tartalma - tárgyi eszközök selejtezése, - a készletek selejtezése

12 - a selejtezéssel kapcsolatos számviteli elszámolások - a selejtezés végrehajtásának ellenőrzése A selejtezési szabályzat elkészítéséért és aktualizálásáért a gazdasági vezető a felelős Pénz- és értékkezelési szabályzat tartalma - költségvetési elszámolási számla nyitása, vezetése - bankszámla szerződésből adódó jogok és kötelezettségek - a számlák feletti rendelkezési jogosultság - a pénzkezelés lebonyolításának rendje - készpénzforgalom lebonyolítása - házipénztár - pénzkezelési munkakörök és feladatok - vezetői ellenőrzés - a pénzkezelés bizonylatai - pénz-és értékkezeléssel kapcsolatos szabályok A pénz-és értékkezelési szabályzat elkészítéséért és aktualizálásáért a gazdasági vezető a felelős Eszközök és források értékelési szabályzat tartalma: - a mérlegben szereplő eszközök értékelésének általános szabályai - az eszközök bekerülési (beszerzési, előállítása) értékének tartalma - térítésmentesen átvett eszközök, ajándékként, hagyatékként kapott eszközök, a többletként fellelt eszközök, valamint a követelések fejében átvett eszközök értékelése - az egyes eszközök értékelése - a források értékelésének szabályai Az eszközök és források értékelési szabályzatának elkészítéséért és aktualizálásáért a gazdasági vezető felelős Önköltség számítási szabályzat tartalma: - költség, önköltség fogalma - az önköltségszámítás fogalma, célja

13 - önköltség számítási szabályzat készítésére kötelezettek köre - önköltségszámítás tárgya - a kalkuláció fajtái - a kalkulációs séma, a kalkulációs költségtényezők tartalma - az önköltségszámítás módszere, a költségek felosztásának módja - az önköltségszámítás készítésének időpontjai - elő-és utókalkuláció alapját képező bizonylatok - a költségek nyilvántartása, gyűjtése, a költségszámítás bizonylatai - önköltség számítási sémák Az Önköltség számítási szabályzat elkészítéséért és aktualizálásáért a gazdasági vezető a felelős A kötelezettségvállalás, az utalványozás, az ellenjegyzés és érvényesítés rendjének szabályzat tartalma: - Általános rendelkezések - A kötelezettségvállalás szabályai - A kötelezettségvállalás ellenjegyzésének szabálya - Az érvényesítés szabálya - Az utalványozási jog gyakorlása - Az összeférhetetlenség egyes szabályai: - Szakmai teljesítés igazolása A szabályzat elkészítéséért és aktualizálásáért a gazdasági vezető felelős Belső ellenőrzés működtetése A Belső Ellenőrzési Kézikönyv tartalmazza a) a belső ellenőrzés hatáskörét, feladatait és céljait meghatározó belső ellenőrzési alapszabályt, b) belső ellenőrökre vonatkozó szakmai etikai kódexet, c) a belső ellenőrzés funkcionális függetlenségét bemutató szervezeti ábrát,

14 d) a belső ellenőrzési tevékenységre vonatkozó belső szabályokat és eljárásokat, módszertani útmutatókat, az egyes ellenőrzési módszerek főbb lépéseit, szakaszait, e) a kockázatelemzési módszertant, f) a belső ellenőrzési tevékenység minőségét biztosító szabályokat, g) az ellenőrzési dokumentumok formai követelményeit, a dokumentumok megőrzési rendjét, h) egységes iratmintákat, i) az ellenőrzési jelentések szerkezetére, tartalmára vonatkozó előírásokat, j) az ellenőrzési megállapítások hasznosításának, az ellenőrzést követő intézkedések elrendelésének szabályait, k) az ellenőrzés során büntető-, szabálysértési, kártérítési, illetve fegyelmi eljárás megindítására okot adó cselekmény, mulasztás vagy hiányosság feltárása esetén alkalmazandó eljárást, l) belső ellenőrök folyamatos továbbképzésére vonatkozó alapelveket, m) külső szakértők bevonására vonatkozó előírásokat. A Belső ellenőrzés megszervezéséért és működtetéséért az Intézményvezető a felelős. Záró rendelkezések Jelen szabályzat jogkövetéséért, karbantartásáért az gazdasági vezető a felelős. Jelen ügyrend április 1-én lép hatályba, és visszavonásig érvényes, a korábban kiadott szabályzat hatályát veszti. Budapest, március 31.. intézményvezető

GAZDASÁGI SZERVEZET ÜGYRENDJE

GAZDASÁGI SZERVEZET ÜGYRENDJE Ügyiratszám: 639-8/2014. GAZDASÁGI SZERVEZET ÜGYRENDJE Költségvetési szervek részére Csetényi Közös Önkormányzati Hivatal GAZDASÁGI SZERVEZET Ü G Y R E N D J E A Csetényi Közös Önkormányzati Hivatal gazdasági

Részletesebben

Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Gazdasági Igazgatóság Ügyrendje

Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Gazdasági Igazgatóság Ügyrendje Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Gazdasági Igazgatóság Ügyrendje 2012. Az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (továbbiakban: CSFK) gazdasági igazgatósága

Részletesebben

POLGÁRMESTERI HIVATAL ELLÁTÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ SZERVEZET. GAZDÁLKODÁSI ÜGYREND Érvényes: 2010.01.01.-től

POLGÁRMESTERI HIVATAL ELLÁTÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ SZERVEZET. GAZDÁLKODÁSI ÜGYREND Érvényes: 2010.01.01.-től POLGÁRMESTERI HIVATAL ELLÁTÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ SZERVEZET GAZDÁLKODÁSI ÜGYREND Érvényes: 2010.01.01.-től Ü G Y R E N D A Polgármesteri Hivatal Ellátó és Szolgáltató Szervezetének feladatait az államháztartásról

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. szeptember 27-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. szeptember 27-i ülésére Tárgy: Békés Város Polgármesteri Hivatala Gazdasági Ügyrendjének elfogadása Előkészítette: Tárnok Lászlóné jegyző Váczi Julianna osztályvezető Gazdasági Osztály Véleményező Ügyrendi, Lakásügyi, Egészségügyi

Részletesebben

NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 26/2011 (II.17.) HATÁROZATA

NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 26/2011 (II.17.) HATÁROZATA KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. FEBRUÁR 17-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 26/2011 (II.17.) HATÁROZATA

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS. 1. A tervezés tekintetében

MEGÁLLAPODÁS. 1. A tervezés tekintetében MEGÁLLAPODÁS Cserkeszőlő községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal és a PS. ÁMK között a gazdálkodással kapcsolatos munkamegosztás és a felelősségvállalás rendjéről Ezen megállapodás Az államháztartás

Részletesebben

Kivonat Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 168/2012. (09.13.) Öh. sz. határozata

Részletesebben

Vépi Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzat

Vépi Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzat Vépi Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzat A Magyarország helyi Önkormányzatairól szóló 2011.évi CLXXXIX. tv. 84. valamint az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv. alapján

Részletesebben

ÜGYREND. Érvényes: 2010. január 1. Pappné Beke Judit igazgató. Összeállította: Németh Mária

ÜGYREND. Érvényes: 2010. január 1. Pappné Beke Judit igazgató. Összeállította: Németh Mária Fejér György Városi Könyvtár 1. sz. melléklet ÜGYREND Érvényes: 2010. január 1. Pappné Beke Judit igazgató Összeállította: Németh Mária Fejér György Városi Könyvtár (továbbiakban: intézmény) gazdasági

Részletesebben

7. Sz. melléklet (Mogyorósbánya SZMSZ 54. -hoz Bajót SZMSZ 53. -hoz)

7. Sz. melléklet (Mogyorósbánya SZMSZ 54. -hoz Bajót SZMSZ 53. -hoz) 7. Sz. melléklet (Mogyorósbánya SZMSZ 54. -hoz Bajót SZMSZ 53. -hoz) Bajót Község képviselő-testület../2011 (I.26.) sz. Ök. határozata Mogyorósbánya Község képviselő-testület./2011 (I.26.) sz. Ök. határozata

Részletesebben

LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT

LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT Hatályos: 2009. november 15. Jóváhagyta : Dr. Karsai Éva Jegyző Egyet értek: Petró Ferenc polgármester Ásotthalom Község Önkormányzata leltározásával összefüggő

Részletesebben

Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona. 2100 Gödöllő, Dózsa György út 65. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona. 2100 Gödöllő, Dózsa György út 65. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona 2100 Gödöllő, Dózsa György út 65. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Tartalomjegyzék I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK ÉS BEVEZETŐ SZABÁLYOK 3. oldal - A Szervezeti és Működési

Részletesebben

Megállapodás körjegyzőség alakítására és fenntartására

Megállapodás körjegyzőség alakítására és fenntartására Megállapodás körjegyzőség alakítására és fenntartására amely létrejött egyrészről Bajót Község Önkormányzatának Képviselő-testülete, másrészről Mogyorósbánya Község Önkormányzatának képviselő-testülete

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 30-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 30-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Tiszacsege Város Önkormányzata K I V O N A T Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 30-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 10/2013.(I. 30.) KT. számú HATÁROZAT: Tiszacsege

Részletesebben

Döntés a helyi nemzetiségi önkormányzattal kötött együttműködési megállapodás felülvizsgálatáról

Döntés a helyi nemzetiségi önkormányzattal kötött együttműködési megállapodás felülvizsgálatáról Az előterjesztés száma: 221/2015. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2015. december 22-én, 18 órakor megtartandó ülésére Döntés a helyi

Részletesebben

A FELCSÚTI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A FELCSÚTI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A FELCSÚTI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2013. március napjától 1 2 A Felcsúti Közös Önkormányzati Hivatal SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A Felcsúti Közös

Részletesebben

ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA SZÁMVITELI POLITIKA

ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA SZÁMVITELI POLITIKA ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA SZÁMVITELI POLITIKA (Elfogadva a Szenátus 157/2015. (XII.09.) sz. határozatával) 2015. 2 Tartalomjegyzék PREAMBULUM... 4 1. A számviteli politika jogforrásai... 4 2. A szabályzat

Részletesebben

elfogadott Intézkedési terv végrehajtása 1. Az Áht. 118. - ában foglaltaknak megfelelően a rendeletet-tervezet jelen előterjesztés mellékletét képezi.

elfogadott Intézkedési terv végrehajtása 1. Az Áht. 118. - ában foglaltaknak megfelelően a rendeletet-tervezet jelen előterjesztés mellékletét képezi. 1 / 14 Iktatószám: I.2-235/2004. Ügyintéző: Hegedűsné Tárgy: Makó Város Önkormányzatnál végzett Állami Számvevőszéki ellenőrzés jelentése alapján elfogadott Intézkedési terv végrehajtása Makó Város Önkormányzati

Részletesebben

Művészetek Háza szervezeti és működési szabályzata

Művészetek Háza szervezeti és működési szabályzata Művészetek Háza szervezeti és működési szabályzata Az intézmény tevékenységét a szervezeti és működési szabályzat mellett az érvényben lévő jogszabályok és a hatályos igazgatói utasítások határozzák meg.

Részletesebben

Leltározási és leltárkészítési szabályzat

Leltározási és leltárkészítési szabályzat Leltározási és leltárkészítési szabályzat 2014 Beosztás Név Aláírás L E L T Á R O Z Á S I É S S z a b á l y z a t Oldal: 2/34 Készítette Ellenőrizte Jóváhagyta mb. gazdasági Szenátus nevében: kancellár

Részletesebben

IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT

IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2014 1 A MAGYAR TRIATLON SZÖVETSÉG IRATKEZELÉSI SZABÁLYZATA I. Fejezet 1. Általános rendelkezések A Magyar Triatlon Szövetség (a továbbiakban: Szövetség ) elnöksége a bejövő és

Részletesebben

BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ügyiratszám: 1-4/ 2016. Sorszám: 6. ELŐTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. április 28. napján tartandó ülésére Tárgy:

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon, 1089 Budapest, Diószeghy Sámuel utca 25. 2010. 2 I. BEVEZETÉS A közoktatásról

Részletesebben

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM ESZKÖZÖK ÉS FORRÁSOK LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZATA

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM ESZKÖZÖK ÉS FORRÁSOK LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZATA A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM ESZKÖZÖK ÉS FORRÁSOK LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZATA Szeged, 2015. szeptember 28. Az SZTE Eszközök és Források Leltárkészítési és Leltározási Szabályzata 1 TARTALOM

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Ipari Szakközépiskola és Szakiskola OM azonosító: 032649 *: 2760 Nagykáta, Csonka köz 6. (: 06/29/440-254,06/30/6956801 E-mail: ipariszki@ipariszki.hu Web: www.ipariszki.hu SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Részletesebben

Pénzkezelési szabályzat

Pénzkezelési szabályzat Nemesvámos-Veszprémfajsz Községek Körjegyzősége Pénzkezelési szabályzat (B-05) Jóváhagyta Nemesvámos Község Önkormányzata Veszprémfajsz Község Önkormányzata Veszprémfajsz Község Német Nemzetiségi Önkormányzata./2012.

Részletesebben

Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás ESZKÖZÖK ÉS FORRÁSOK LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZATA

Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás ESZKÖZÖK ÉS FORRÁSOK LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZATA 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. Tel/ Fax: 06-66/441-351 Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás ESZKÖZÖK ÉS FORRÁSOK LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZATA Érvényes: 2014.

Részletesebben

Ü G Y R E N D SZÉCSÉNYI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL 1 GAZDASÁGI SZERVEZETÉNEK GAZDÁLKODÁSSAL ÖSSZEFÜGGŐ FELADATAIRA

Ü G Y R E N D SZÉCSÉNYI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL 1 GAZDASÁGI SZERVEZETÉNEK GAZDÁLKODÁSSAL ÖSSZEFÜGGŐ FELADATAIRA 8. melléklet a 12/2011.(IV.20.) önkormányzati rendelethez Ü G Y R E N D SZÉCSÉNYI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL 1 GAZDASÁGI SZERVEZETÉNEK GAZDÁLKODÁSSAL ÖSSZEFÜGGŐ FELADATAIRA 1 A megnevezést módosította

Részletesebben

SZÁMVITELI POLITIKA, SZÁMVITELI SZABÁLYZAT

SZÁMVITELI POLITIKA, SZÁMVITELI SZABÁLYZAT Ikt.sz.: 47192/2012. Ikt.k.: 2012.10.17. BUDAPEST FŐVÁROS XIII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT GAZDASÁGI ELLÁTÓ SZERVEZET 1139. Budapest, XIII., Hajdú utca 29. SZÁMVITELI POLITIKA, SZÁMVITELI SZABÁLYZAT Készült:

Részletesebben

Dunaharaszti Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2013. (II. 1.) rendelete

Dunaharaszti Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2013. (II. 1.) rendelete Dunaharaszti Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2013. (II. 1.) rendelete a Képviselő-testület Polgármesteri hivatalának Szervezeti és Működési Szabályzatáról Egységes szerkezetben! Dunaharaszti

Részletesebben

PÉNZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PÉNZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum 2016./1. Pénzkezelési Szabályzat MAGYAR MŰSZAKI ÉS KÖZLEKEDÉSI MÚZEUM PÉNZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2016. 1. Érvényes: 2016.01.18-tól Budapest A Magyar Műszaki és Közlekedési

Részletesebben

Berceli Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata. I. A Közös Önkormányzati Hivatal azonosító adatai, jogállása

Berceli Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata. I. A Közös Önkormányzati Hivatal azonosító adatai, jogállása Berceli Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata 7. számú függelék A Közös Önkormányzati Hivatal saját hatáskörében figyelembe véve a költségvetési szervek Szervezeti és Működési

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S - Társulási Tanácshoz

E L Ő T E R J E S Z T É S - Társulási Tanácshoz DOMBRÁDI SZOCIÁLIS TÁRSULÁS ELNÖKÉTŐL -------------------------------------------------------------- 4492 Dombrád, Rákóczi út 36. Tel/fax: (45) 465-001, 565-002 Száma:./2015. E L Ő T E R J E S Z T É S

Részletesebben

PÉNZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PÉNZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza Dunaújváros, Bartók tér 1. PÉNZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatályos 2014.10.01-től dr. Borsós Beáta igazgató 1 A szabályzat célja, tartalma, kapcsolódó jogszabályok A számvitelről

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. július 30-i rendkívüli ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat Közbeszerzési Szabályzatának jóváhagyása Előterjesztés tartalma:

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat

Szervezeti és Működési Szabályzat Dunakanyar Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás Munkaszervezete Szervezeti és Működési Szabályzat Jóváhagyva a 24/2009. (V. 22.) számú DTÖKT határozattal. Dr. Bóth János elnök Dunakanyar Többcélú

Részletesebben

Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskola 1145 Budapest, Columbus u. 11. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskola 1145 Budapest, Columbus u. 11. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskola 1145 Budapest, Columbus u. 11. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1 I. RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A Szervezeti és Működési

Részletesebben

KIVONAT Tiszaug Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 16-án megtartott ülés jegyzőkönyvéből

KIVONAT Tiszaug Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 16-án megtartott ülés jegyzőkönyvéből KIVONAT Tiszaug Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 16-án megtartott ülés jegyzőkönyvéből HATÁROZAT 192/2011. (XI. 16.) számú képviselő-testületi határozat / Berecz Skolasztika Szociális

Részletesebben

SZERVEZETI ÉSMŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉSMŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 13. melléklet Miskolci Közintézmény-működtető Központ SZERVEZETI ÉSMŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT.. Koszticza Kornél intézményvezető 1 Miskolci Közintézmény-működtető Központ SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZA - BÁLYZAT

Részletesebben

Ikt. sz.: PÉNZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

Ikt. sz.: PÉNZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Ikt. sz.: PÉNZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2014 A Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ pénzkezelési szabályzatát a számvitelről szóló, módosított 2000. évi c. törvény (továbbiakban: Sztv.),

Részletesebben

DUNAÚJVÁROSI EGYETEM PÉNZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

DUNAÚJVÁROSI EGYETEM PÉNZKEZELÉSI SZABÁLYZAT DUNAÚJVÁROSI EGYETEM Dunaújváros 2016 3. kiadás 0. módosítás 2 (34). oldal A Dunaújvárosi Egyetem Szenátusa által 105-2015/2016.(2016.04.26.) számú határozatával egységes szerkezetben elfogadva. Hatályos:

Részletesebben

15/2011. (II. 22.) Kgy. határozat

15/2011. (II. 22.) Kgy. határozat 15/2011. (II. 22.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről szóló 5/2011. (II. 24.) önkormányzati rendelettel összefüggő intézkedések A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése

Részletesebben

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat K ö z b e s z e r z é s i S z a b á l y z a t a

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat K ö z b e s z e r z é s i S z a b á l y z a t a ../2015. (XII.17.) önko. határozat Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat K ö z b e s z e r z é s i S z a b á l y z a t a TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A Közbeszerzési Szabályzat

Részletesebben

Rendészeti és vagyonvédelmi szabályzat

Rendészeti és vagyonvédelmi szabályzat Rendészeti és vagyonvédelmi szabályzat 2015. S z a b á l y z a t Oldal: 2/12. Beosztás Név Készítette Ellenőrizte Jóváhagyta üzemeltetési kancellár Szenátus nevében: koordinátor mb. műszaki i igazgató

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT IZSÁK VÁROS GONDOZÁSI KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2016 Jóváhagyva Izsák Város Képviselő-testületének /2016.( ) számú határozatával. Izsáki Gondozási Központ a I. A (SZMSZ) célja, jogi alapja

Részletesebben

LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT

LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza Dunaújváros, Bartók tér 1. LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT Hatályos: 2014.01.01-től dr. Borsós Beáta igazgató LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Váci Család- és Gyermekjóléti Központ 2600 Vác, Deákvári fasor 2. Telefon: 06-27/306-882; 06-27/502-300; 06-27/502-301; 06-30/381-9113 E-mail: vacicsalgyejokozp@gmail.com Vác Város Önkormányzat Váci Család

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT A Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény (KESZI) - az 1/2000. (I.7.) SzCsM rendelet 5. (1) bekezdése, valamint a Gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló

Részletesebben

A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA ALAPFELADATOKON KIVÜLI TEVÉKENYSÉGEK SZABÁLYZATA

A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA ALAPFELADATOKON KIVÜLI TEVÉKENYSÉGEK SZABÁLYZATA A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA ALAPFELADATOKON KIVÜLI TEVÉKENYSÉGEK SZABÁLYZATA BUDAPEST 2001. december TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 4 1.HATÁSKÖRÖK... 5 1.1. A tudományos rektorhelyettesre átruházott hatáskörök

Részletesebben

HATÁROZAT MELLÉKLETEK

HATÁROZAT MELLÉKLETEK 2010. december 10. 13. szám Tartalomjegyzék Szám Tárgy Oldal HATÁROZAT 113/2010. (XII. 2.) Kgy. A Baranya Megyei Önkormányzat irányítása alá tartozó intézmények gazdálkodásának központosítása 4 MELLÉKLETEK

Részletesebben

Előterjesztés. Tolnai Lászlóné sk. jegyző. Határozati javaslat. A Tengelici Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata

Előterjesztés. Tolnai Lászlóné sk. jegyző. Határozati javaslat. A Tengelici Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata Előterjesztés Tárgy: A Tengelici Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása Tisztelt Képviselő-testület! Új szabályzat elfogadását több tényező indokolja. Egyik az, hogy a Polgármesteri

Részletesebben

SZÁMVITELI POLITIKA SZABÁLYZAT

SZÁMVITELI POLITIKA SZABÁLYZAT DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA Dunaújvárosi Főiskola szenátusa 17-2006./2007. sz. határozatával 2006.12.12-énelfogadta Módosítás: 27-2008/2009. sz. 2009. 03. 03-án módosította. 2006 Dunaújváros 1. kiadás 1. módosítás

Részletesebben

A.) ÁLTALÁNOS SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYOK

A.) ÁLTALÁNOS SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYOK A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara ügyintéző szervezetének szervezeti és működési szabályzata (a 2003. június 20-i, a 2006. december 21-i és a 2009. szeptember 9-i módosításokkal egységes szerkezetben)

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Tolna Megyei Önkormányzat Csilla von Boeselager Otthona Alsótengelic 7054 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT ZÁRADÉK: A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 10/2000 (V.2.) önkormányzati rendeletének 19

Részletesebben

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat K ö z b e s z e r z é s i S z a b á l y z a t a

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat K ö z b e s z e r z é s i S z a b á l y z a t a ../2010. (...) önko. határozat Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat K ö z b e s z e r z é s i S z a b á l y z a t a TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A Közbeszerzési Szabályzat

Részletesebben

A helyi nemzetiségi önkormányzattal kötött együttműködési megállapodás felülvizsgálata

A helyi nemzetiségi önkormányzattal kötött együttműködési megállapodás felülvizsgálata Az előterjesztés száma: 4/2014. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2014. január 29-én, 16:30 órakor megtartandó ülésére A helyi nemzetiségi

Részletesebben

(4) A hivatal jogi személy, a saját költségvetési előirányzata körében önálló költségvetési szerv.

(4) A hivatal jogi személy, a saját költségvetési előirányzata körében önálló költségvetési szerv. 1 ÓCSA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 13/2000./XI.8./ sz. ÖK. rendelete Ócsa Nagyközség Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának Ügyrendjéről Ócsa Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

Intézmények Gazdasági Szolgálata SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Intézmények Gazdasági Szolgálata SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Intézmények Gazdasági Szolgálata Sopron, Magyar u. 19. Tel./Fax: 99/505-410 e-mail: ugyfelszolgalat@igsz.t-online.hu Intézmények Gazdasági Szolgálata SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Készítette: Ellenőrizte:

Részletesebben

TISZAKÜRTI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

TISZAKÜRTI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA TISZAKÜRTI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. (továbbiakban: Mötv.) 84-86.. alapján Tiszakürt és Nagyrév

Részletesebben

Napköziotthonos Óvoda SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Napköziotthonos Óvoda SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Napköziotthonos Óvoda 3044 Szirák Róth Johanna út 1. Tel.: 32/485-035 email: szirakovi @citromail.hu SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Szirák, 2013. március 4. Készítette: Bajnócziné Bognár Erika Óvodavezető

Részletesebben

K I V O N A T. Az Apátistvánfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testület 2015. november 20-án 16.00 órakor megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Az Apátistvánfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testület 2015. november 20-án 16.00 órakor megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal Apátistvánfalva 72-47/2015.Apát K I V O N A T Az Apátistvánfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testület 2015. november 20-án 16.00 órakor megtartott nyílt ülésének

Részletesebben

18/2011. (II. 22.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat Közbeszerzési Szabályzatáról

18/2011. (II. 22.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat Közbeszerzési Szabályzatáról 18/2011. (II. 22.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat Közbeszerzési Szabályzatáról A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Baranya Megyei Önkormányzat Közbeszerzési Szabályzatát a határozat

Részletesebben

ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG

ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG Levélcím: Telefon: Fax: BM-tel: BM-fax: E-mail: 1077 Budapest, Király u. 71. 441-1827 441-1794 441-1821 21-248 21-232 kozpontiiroda@opsz.hu J ó v á h a g y o m: Budapest, 2015.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 2. NAPIREND Ügyiratszám: 1/462/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. június 15-i nyilvános ülésére Tárgy: Tapolca Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatával és Tapolca Város Német Nemzetiségi

Részletesebben

FŐVÁROSI CSATORNÁZÁSI MŰVEK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

FŐVÁROSI CSATORNÁZÁSI MŰVEK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG FŐVÁROSI CSATORNÁZÁSI MŰVEK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Azonosító szám: kiadás /változat 2.0 Budapest, 2011. december 27. A szabályzat témagazdája: Dr. Prohászka László vezető jogtanácsos A 2.0.

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat

Szervezeti és Működési Szabályzat Parádi Idősek Otthona 3240. Parád Toldi u. 14. sz. Tel 36/ 544-300 fax: 36/544-127 web: www.idosekotthonaparad.hu e-mail: titkarsag@idosekotthonaparad.hu Szervezeti és Működési Szabályzat 2013. Tartalom

Részletesebben

4/2003. számú elnöki rendelkezés

4/2003. számú elnöki rendelkezés Hatályos: 2012. március 1-től 4/2003. számú elnöki rendelkezés az Országgyűlés Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzatának kiadásáról 1. Az Országgyűlés Hivatala (a továbbiakban: Hivatal) Szervezési

Részletesebben

Szentes Kistérség Többcélú Társulása Kistérségi Társulási Irodájának Szervezeti és Működési Szabályzata

Szentes Kistérség Többcélú Társulása Kistérségi Társulási Irodájának Szervezeti és Működési Szabályzata Szentes Kistérség Többcélú Társulása Kistérségi Társulási Irodájának Szervezeti és Működési Szabályzata Szentes Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról

Részletesebben

Dunaújvárosi Főiskola

Dunaújvárosi Főiskola Dunaújvárosi Főiskola Bizonylati szabályzat Dunaújvárosi Főiskola Szenátusa 4-2010/2011. (2010.11.30.) számú határozatával 2010.11.30-án elfogadta, hatályos 2010. 12. 01. napjától 2010. Dunaújváros 1.

Részletesebben

DOMBRÁDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

DOMBRÁDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA DOMBRÁDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA jóváhagyta Dombrád Város Önkormányzat Képviselő-testülete 16/2014.(II.04.) önkormányzati határozatával. jóváhagyta Újdombrád Község

Részletesebben

MÁTRATERENYEI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI

MÁTRATERENYEI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI MÁTRATERENYEI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2015. július 1. napjától 1 Mátraterenyei Közös Önkormányzati Hivatal SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A Mátraterenyei

Részletesebben

SZERVEZETI-ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZERVEZETI-ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 4. melléklet SZERVEZETI-ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Jóváhagyta: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése Népjóléti és Sport Bizottsága a./2016. (.) számú határozatával. Dr. Páva Zsolt polgármester Tartalom

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat

Szervezeti és Működési Szabályzat Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat 4. sz. melléklet Gazdasági Ellátó Szolgálat (a továbbiakban: GESZ) 1126 Budapest, Királyhágó u. 18. Szervezeti és Működési Szabályzat (Módosításokkal

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS mely létrejött egyrészt Hidegség Község Önkormányzat Képviselő-testülete, másrészt a Horvát Nemzetiségi Önkormányzat Hidegség Képviselő-testülete között az alábbiak szerint:

Részletesebben

ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA

ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA ESZKÖZÖK ÉS FORRÁSOK LELTÁROZÁSI ÉS LELTÁRKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA (Elfogadva a Szenátus 62/2012. (XI. 7.) sz. határozatával) (MS3102) 2012 1 TARTALOMJEGYZÉK Általános rész 3 I.fejezet

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Költségvetési Bizottsága 2008. szeptember 30-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Költségvetési Bizottsága 2008. szeptember 30-i ülésére ELŐTERJESZTÉS a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Költségvetési Bizottsága 2008. szeptember 30-i ülésére Szám: 156/2008. Tárgy: Baranya Megyei Önkormányzat Gazdasági Igazgatósága Szervezeti Működési

Részletesebben

Összefoglaló Jelentés a 2014. évi belső ellenőrzési tevékenységről. A. A belső ellenőrzés által végzett tevékenység bemutatása

Összefoglaló Jelentés a 2014. évi belső ellenőrzési tevékenységről. A. A belső ellenőrzés által végzett tevékenység bemutatása Gosztola Község Önkormányzata képviselő-testületének 29/2015.(V.26.) határozata a 2014. évi belső ellenőrzésről Gosztola Község Önkormányzati Képviselő-testülete a 2014. évi belső ellenőrzési tevékenységről

Részletesebben

Teljesítménytúrázók Társasága. Számviteli politika

Teljesítménytúrázók Társasága. Számviteli politika Teljesítménytúrázók Társasága Számviteli politika Készítette: Mészáros Gabriella Hatályos: 2015. február 22. Jóváhagyta: az egyesület közgyűlése A Teljesítménytúrázók Társasága számviteli politikája a

Részletesebben

Ikt. sz.: SZÁMVITELI POLITIKA

Ikt. sz.: SZÁMVITELI POLITIKA Ikt. sz.: SZÁMVITELI POLITIKA 2014 SZÁMVITELI POLITIKA A számvitelről szóló többször módosított 2000. évi C. törvényben (továbbiakban Szt.)foglaltak, illetve a végrehajtására kiadott az államháztartás

Részletesebben

TŰZVÉDELMI SZABÁLYZAT

TŰZVÉDELMI SZABÁLYZAT 1 TŰZVÉDELMI SZABÁLYZAT E L Ő S Z Ó A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény, valamint a tűzvédelmi szabályzat készítéséről szóló 30/1996. (XII.6.)

Részletesebben

J U H Á S Z L E J L A O K L E V E L E S P É N Z Ü G Y I R E V I Z O R H - 6 7 6 3 S Z A T Y M A Z, K O S S U T H U. 7 9 / B.

J U H Á S Z L E J L A O K L E V E L E S P É N Z Ü G Y I R E V I Z O R H - 6 7 6 3 S Z A T Y M A Z, K O S S U T H U. 7 9 / B. J U H Á S Z L E J L A O K L E V E L E S P É N Z Ü G Y I R E V I Z O R H - 6 7 6 3 S Z A T Y M A Z, K O S S U T H U. 7 9 / B. BELSŐ ELLENŐRZÉSI J E L E N T É S CSANYTELEK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT A MŰKÖDÉS ÉS

Részletesebben

A MISKOLCI EGYETEM LELTÁROZÁSI ÉS LELTÁRKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA

A MISKOLCI EGYETEM LELTÁROZÁSI ÉS LELTÁRKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA A MISKOLCI EGYETEM LELTÁROZÁSI ÉS LELTÁRKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA Miskolc, 2010. 6.3.5. sz. Egyetemi szabályzat MISKOLCI EGYETEM LELTÁROZÁSI ÉS LELTÁRKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA Szenátusának 339/2010.. sz. határozata.

Részletesebben

SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA

SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza Dunaújváros, Bartók tér 1. FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK, SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA Hatályos: 2014. január 1-től dr. Borsós Beáta igazgató 1 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2015 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola T A R T A L O M J E G Y Z É K 1. A szervezeti és működési szabályzat általános rendelkezései... 3 2. Az

Részletesebben

343 Jelentés a FIDESZ - Magyar Polgári Párt 1994-1995. évi gazdálkodása törvényességének ellenőrzéséről

343 Jelentés a FIDESZ - Magyar Polgári Párt 1994-1995. évi gazdálkodása törvényességének ellenőrzéséről 343 Jelentés a FIDESZ - Magyar Polgári Párt 1994-1995. évi gazdálkodása törvényességének ellenőrzéséről TARTALOMJEGYZÉK I. Részletes megállapítások 1. A párt gazdálkodásáról szóló éves beszámolók ellenőrzésének

Részletesebben

Magyar Evezős Szövetség. 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3 PÉNZKEZELÉSI SZABÁLYZAT. Pénzkezelési Szabályzat 1. Magyar Evezős Szövetség

Magyar Evezős Szövetség. 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3 PÉNZKEZELÉSI SZABÁLYZAT. Pénzkezelési Szabályzat 1. Magyar Evezős Szövetség 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3 PÉNZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Pénzkezelési Szabályzat 1 TARTALOMJEGYZÉK 1 Általános pénzkezelési szabályok 2 A pénz kezelésével kapcsolatos feladatok 21 Pénztáros és helyettese

Részletesebben

CSENGELE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT ÉS CSENGELEI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL GAZDASÁGI SZERVEZETÉNEK ÜGYRENDJE Hatályos: 2015.

CSENGELE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT ÉS CSENGELEI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL GAZDASÁGI SZERVEZETÉNEK ÜGYRENDJE Hatályos: 2015. CSENGELE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT ÉS CSENGELEI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL GAZDASÁGI SZERVEZETÉNEK ÜGYRENDJE Hatályos: 2015. január 1-től 1 Csengele Községi Önkormányzat és Csengelei Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

SZEKSZÁRDI I. BÉLA GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA

SZEKSZÁRDI I. BÉLA GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA SZEKSZÁRDI I. BÉLA GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA A Szekszárdi I. Béla Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola iratkezelési szabályzata tartalmazza az intézményi adatkezelés és továbbítás rendjének

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Ikt.sz.: 2197/Sz/2014. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2014. I. ÁLTALÁNOS RÉSZ 1. A Szervezeti és Működési Szabályzat célja A Szervezeti és Működési Szabályzat (továbbiak ban: SZMSZ) célja, hogy rögzítse

Részletesebben

(1) Az e rendelet 1. -ának (2) bekezdésében meghatározott mérlegek és kimutatások tartalma:

(1) Az e rendelet 1. -ának (2) bekezdésében meghatározott mérlegek és kimutatások tartalma: Zalaapáti Község Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2009. (VI. 24.) számú rendelete az Önkormányzat költségvetési és zárszámadási rendeletei mérlegeinek és kimutatásainak tartalmáról Zalaapáti Község

Részletesebben

A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA NYELVTUDOMÁNYI INTÉZETE. Szervezeti és Működési Szabályzata. Budapest, 2010.

A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA NYELVTUDOMÁNYI INTÉZETE. Szervezeti és Működési Szabályzata. Budapest, 2010. A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA NYELVTUDOMÁNYI INTÉZETE Szervezeti és Működési Szabályzata Budapest, 2010. I. SZERVEZETI SZABÁLYZAT A. ÁLTALÁNOS RÉSZ 1. A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének

Részletesebben

Döntés a polgármesteri hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról

Döntés a polgármesteri hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról Az előterjesztés száma: 207/2015. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2015. december 22-én, 18-órakor megtartandó ülésére Döntés a polgármesteri

Részletesebben

Eötvös József Gimnázium és Kollégium. 2890 Tata, Tanoda tér 5. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Eötvös József Gimnázium és Kollégium. 2890 Tata, Tanoda tér 5. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Eötvös József Gimnázium és Kollégium 2890 Tata, Tanoda tér 5. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2013 1. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1. A szervezeti és működési szabályzat célja, jogszabályi alapja

Részletesebben

KIVONAT Tiszaug Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 30-án megtartott ülés jegyzőkönyvéből

KIVONAT Tiszaug Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 30-án megtartott ülés jegyzőkönyvéből KIVONAT Tiszaug Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 30-án megtartott ülés jegyzőkönyvéből 80/2013.(X.30.) számú képviselő-testületi határozat / Szentkirályi Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

Magyar Triatlon Szövetség Leltározási szabályzat. 1. A leltározási tevékenységgel összefüggő fogalmak meghatározása

Magyar Triatlon Szövetség Leltározási szabályzat. 1. A leltározási tevékenységgel összefüggő fogalmak meghatározása Magyar Triatlon Szövetség Leltározási szabályzat A számvitelre vonatkozó jogszabályok leltárra és a leltározásra vonatkozóan előírják, hogy a könyvek év végi zárásához a beszámoló elkészítéséhez olyan

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesterétől * 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1.,(32/312-250, Fax: 32/422-386 polgármester@salgótarján.

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesterétől * 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1.,(32/312-250, Fax: 32/422-386 polgármester@salgótarján. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesterétől * 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1.,(32/312-250, Fax: 32/422-386 polgármester@salgótarján.hu Szám: 9193/2008. Éves összefoglaló jelentés a 2007- ben végzett

Részletesebben

SZÁMVITELI POLITIKA ÉS SZÁMVITELI SZABÁLYZAT

SZÁMVITELI POLITIKA ÉS SZÁMVITELI SZABÁLYZAT BUDAPEST FŐVÁROS XIII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT INTÉZMÉNYMŰKÖDTETŐ ÉS FENNTATÓ KÖZPONT 1139 Budapest, XIII., Hajdú utca 29. SZÁMVITELI POLITIKA ÉS SZÁMVITELI SZABÁLYZAT HATÁLYBA LÉPÉSE: 2014.03.31. KÉSZÍTETTE:

Részletesebben

IRATKEZELÉSI ÉS IRATTÁROZÁSI SZABÁLYZAT

IRATKEZELÉSI ÉS IRATTÁROZÁSI SZABÁLYZAT Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat Gazdasági Ellátó Szervezet 1139. Budapest, XIII., Hajdú utca 29. IRATKEZELÉSI ÉS IRATTÁROZÁSI SZABÁLYZAT Készítette:.. Borgulya Mónika s.k. Számviteli osztályvezető

Részletesebben

Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnáziuma. A Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnáziuma

Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnáziuma. A Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnáziuma 2.SZ. MELLÉKLET A Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnáziuma ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA A Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnáziuma Szervezeti és Működési Szabályzatának melléklete

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS. a) közreműködés az Önkormányzat által megállapított költségvetési keretszámok költségvetési szervenkénti elosztásában, összesítésében,

MEGÁLLAPODÁS. a) közreműködés az Önkormányzat által megállapított költségvetési keretszámok költségvetési szervenkénti elosztásában, összesítésében, SZMSZ 4/b. számú függeléke MEGÁLLAPODÁS amely egyrészről a Ráckeve Város Önkormányzata székhely: Ráckeve, Szent István tér 4 adószám: 15393238-2-13 képviseli: Szadai József polgármester (a továbbiakban:

Részletesebben