VÁROSI KÖZLEKEDÉS. Városi vasutak 1. 8. előadás: (dr. Bocz Péter előadása alapján) dr. Schuchmann Gábor Forrás: Daniel Schwen

Hasonló dokumentumok
A TRAM-TRAIN HELYE ÉS SZEREPE A VASÚTI KÖZLEKEDÉSBEN

A budapesti közösségi közlekedés legfontosabb jellemzői. A metróágazat szerepe a budapesti közlekedésben

CSAK NE OLYAN NAGY HÉV-VEL

Soltész Tamás. Közlekedési technika. BME Közlekedésüzemi és Közlekedésgazdasági Tanszék

MIT KÉSZÍTETTÜNK, KÉSZÍTÜNK ELŐ BUDAPESTEN?

A BKV múzeumok. közlekedéstörténeti vetélkedője

Jegyzet A vasútmodellezés és a nagyvasút szakkifejezéseinek megismeréséhez és megértéséhez. 2. rész.

Amit a Ferihegyi gyorsvasútról tudni érdemes. XVII. Városi közlekedés aktuális kérdései Budapest, szeptember 8.

Környezetbarát közlekedési fejlesztések Budapesten és környékén

A magyar vasút jelenlegi helyzete

A Normálnyomtáv Kft. főbb referencia munkái

Gondolatok a versenyképes tömegközlekedésről

Infrastruktúra tárgy Városi (települési) közlekedés

A budapesti 1-es villamos: 35 év után teljes lehet a vonal?

Budapest közlekedés koncepciója

A Szeged Hódmezővásárhely közötti tramtrain közlekedés bevezetésének műszakimenetrendi. Horn Gergely Vasúti irodavezető NIF Zrt.

Az első budapesti gyorsvasúti hálózatok tervei. A budapesti metrók építésének elkezdése K-Ny-i metróvonal

A fenntartható városi mobilitás és városfejlesztés Budapesten. Kangyerka Ádám

Az európai nagyvárosok regionális közlekedésének fejlődési irányai

FÜVES PÁLYÁK TERVEZÉSE. Juhász Zsoltné, Nagy Éva FŐMTERV ZRT április Szeged

PÁLYA NAP. Elek István: szegedi pályp fejlesztései. sei. Szeged, április 10.

MÁGNESVASÚT MÜNCHENBEN

XIX. Közlekedésfejlesztési és Beruházási Konferencia

GEOTECHNIKA III. (LGB SE005-3) FÖLDALATTI MŰTÁRGYAK, ALAGÚTÉPÍTÉS

A fővárosi közösségi közlekedés fejlesztésének eredményei 2016

A FŐVÁROSI E-MOBILITÁSI

VIII. VÁROSI VILLAMOS VASÚTI PÁLYA NAP

Városi tömegközlekedés. A városi közlekedés szerkezete Hálózattervezés Irányítás közlekedésmenedzsment

Tervek, programok, stratégi Budapesten (2008) Futurbia program Budapesti Agglomeráci Budapest KözlekedK S-Bahn Koncepció

VILLAMOS VASÚTI PÁLYÁK. Juhász Zsoltné tervező FŐMTERV ZRT április 20. MISKOLC

Elővárosi vasúti szolgáltatásfejlesztés sikere. Pákozdy Réka, MÁV-START Zrt., Személyszállítási szolgáltatásértékesítési vezető

Kötöttpályás fejlesztések a DÉLI KÖRVASÚT környezetében

A JÖVŐBE VEZETŐ VASÚT (Dr. Kazinczy László BME Út és Vasútépítési Tanszék) 6. Hídműhely Szimpózium / Budapest, május

X. Városi villamos vasúti pálya nap. Villamospálya tervezése Hódmezővásárhelyen a tram-train fejlesztés keretében

Interoperabilitás és egyéb attraktív közlekedési megoldások európai nagyvárosokban

ÉGHAJLATVÁLTOZÁSSAL KAPCSOLATOS

A BKV Zrt. közúti vasúti járműállományát érintő fejlesztések, az ezekkel kapcsolatos üzemeltetési tapasztalatok

Szolgáltatási színvonal javítás a 80-as számú vasútvonalon

Zöld Nyíl Miskolci Villamos Projekt. Szeged január 23.

Innovatív megoldások a hatékony, utas- és üzemeltetés-barát vasúti infrastruktúra tervezéséhez, a Rákos-Hatvan projekt példáján keresztül

FELJEGYZÉS. 1-es villamos Kelenföld vasútállomásig történő meghosszabbítása vizsgált keresztmetszeti elrendezések

A vasúti közlekedés jogi szabályozásának jelenlegi és tervezett rendelkezései KTE XIX. A magyar közlekedés helyzete az EU-ban, február 26.

7. számú melléklet. A projekt műszaki tartalmának meghatározása. 2. Állomások

BKV Zrt. Távközlés és Biztosítóberendezés. Kiss László Szakszolgálat-vezető

A Főváros előkészített projektjei a as időszakra

A Népligetbe tervezett úttörővasút megvalósítási terve

A fővárosi vízi közlekedés fejlesztése, a Dunai hajóforgalom hálózati terheléseinek meghatározása

Szeged és Hódmezővásárhely tramtrain tervezett üzeme

Összefoglaló a Havanna és Gloriett lakótelepek kötöttpályás kapcsolatának kialakítása a 42-es villamos vonal meghosszabbításával tárgyú projektről

KERÉKPÁRSZÁLLÍTÁS BUSZON, METRÓN, VILLAMOSON

Közösségi közlekedés előnyben részesítése. Metró hatása a tömegközlekedési hálózatra. Gyorsvasúti közlekedés paraméterei

Vonali menetrend. Budapest Pilisvörösvár Piliscsaba Esztergom S72 G72 Z május 20-tól december 8-ig

X. Városi Villamos Vasúti Pálya Nap Szeged, március 30.

Interoperabilitás és egyéb attraktív közlekedési megoldások európai nagyvárosokban

Személyszállítási törvény hatósági feladatai végrehajtásának tapasztalatai és a jövőbeni elképzelések

GYŐR FENNTARTHATÓ KÖZLEKEDÉSE A KÖVETKEZŐ 20 ÉVBEN: ÖTLETEK ÉS REALITÁSOK. Dr. Winkler Ágoston

Dr. Kazinczy László PhD. egyetemi docens Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Út és Vasútépítési Tanszék

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

K Ö Z L E D É S I H Á A T O. Az építész- és az építőmérnök képzés szerkezeti és tartalmi fejlesztése

TELEPÜLÉS-, TERÜLET- ÉS KÖZLEKEDÉS-FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁK

A 15-ös, 115-ös és 133-as autóbuszjáratok átalakítása

Újbuda szerepe és magatartása a fővárosi közlekedés alakításában

Fenntartható városi közlekedési rendszer kialakításának lehetősége

Jó ötletnek tűnik? Közös Dolgaink, március 19.

NYÍLT LEVÉL A HÉVEK és kiemelten a Csepeli HÉV miatt

A NIF Zrt. vasútfejlesztési projektjei a években

2016. május 25. Javaslat a Tram-Train kerékprofil geometriai kialakítására

A GYSEV és a GYSEV CARGO szerepe és tervei a közép-európai vasúti áruszállításban

A MÁV-START fejlesztési eredményei és célkitűzései, valamint a következő évek kihívásai

MÁV 80a számú vasúti fővonal. Rákos - Hatvan szakasz korszerűsítése

Tulik Károly fejlesztési és beruházási főigazgató. A MÁV FBF fontosabb fejlesztései az aktuális, ill. az előttünk álló időszakban

A Kisföldalatti fejlesztése

VASÚTI INFRASTRUKTÚRA, KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZÖK, ÜZEMI ÉS SZÁLLÍTÁSI TELJESÍTMÉNYEK ADATAI

Irinyi Terv kötöttpályás járműgyártási stratégia

ÚTFELÜLETEK FELELŐS TERVEZÉSE,

AZ INTEGRÁLT BUDAPESTI

NKM ENERGIA ZRT. FÖLDGÁZ ELŐREFIZETŐS MÉRŐ KÁRTYAFELTÖLTÉSI HELYEK A LAPKER HÁLÓZATÁBAN

Az 1-es villamos Rákóczi hídon való meghosszabbításához kapcsolódó változásokról

Szolgáltatásfejlesztési kihívások Budapest közlekedésében történeti áttekintésben. Dr. Zsigmond Gábor, PhD február 12.

Budai fonódó villamoshálózat. A fővárosi önkormányzat rövid ismertetése a projektről

MÁV 80a számú vasúti fővonal. Rákos - Hatvan szakasz korszerűsítése

Megoldás az alagút biztonságos építésére. Második Temze alagút Tower Hill Vine Lane. Első földalatti vasút Paddington-Farrington

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS SZELES U. ÁLLOMÁS U. (GÖMÖRI PÁLYAUDVAR) ZSOLCAI KAPU EPERJESI UTCA KÖZÖTTI TERÜLET

A magyar vasút fejlődési irányai

Dél-Magyarországon vonattal

METRÓSZERELVÉNYEK FEJLESZTÉSE GYAKORLATI TAPASZTALATOK

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

Metró 4 az első forgalmi tapasztalatok

ÖSSZEFOGLALÓ. Az M2 metró és a gödöllői HÉV összekötése, valamint a rákoskeresztúri szárnyvonal megvalósíthatósági tanulmánya c.

BKK FUTÁR helyszínek. IV. Megállóhelyi kijelző és hangszóró Újpest-Városkapu M IV. Megállóhelyi kijelző és hangszóró Rákospalota-Újpest vasútállomás

A közösségi közlekedés előtt álló aktuális kormányzati célkitűzések

Igényvezérelt közlekedés a BKK hálózatán. Dr. Denke Zsolt kiemelt munkatárs Budapesti Közlekedési Központ

A kerékpáros közlekedés javítása a Kerepesi út-veres Péter út - Szabadföld út tengelyen

Kárpát-medencei Kisvasutak XX. Találkozója Február 5. Az új vasúti törvény koncepciója. Huszka Péter

Lehetséges megoldások Debrecen elővárosi közlekedésének a fejlesztésére.

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

Tartalom. a BKSZ példp. A BKSZ bemutatása. A BKSZ terméke. BEB A BKSZ feladatai A BKSZ tevékenys. kenysége. példákon bemutatva

A magyar vasúti közlekedés helyzete és lehetséges fejlesztési irányai

FŐVÁROSI ÉS AGGLOMERÁCIÓS

rendszerek új j generáci

Átírás:

VÁROSI KÖZLEKEDÉS 8. előadás: Városi vasutak 1. (dr. Bocz Péter előadása alapján) dr. Schuchmann Gábor Forrás: Daniel Schwen

ELŐZMÉNYEK Az ókori és középkori városok nagyságának határt szabott, hogy a szükségletek kielégíthetőek legyenek. A városok kicsik voltak, a közlekedés gyalogosan bonyolódott. Az első igények a XIX. sz. közepén jelentkeztek Városi közlekedés 8. előadás dr. Schuchmann Gábor

OMNIBUSZ 1819 első omnibuszvonal (lóval vontatott közforgalmú kocsi) 1832 első omnibusz Pesten (Vörösmarty tér-városliget) Forrás: hampage.hu; Antwerpen Városi közlekedés 8. előadás

LÓVASÚT 1803 Dél-London 1866 Pest (Kálvin tér Újpest) 1868 Buda (Lánchíd Zugliget) Az első, tömegszállítási igényeket is kielégítő eszköz A városfejlődés fontos tényezője Forrás: Dr. Czére Béla: Közlekedésünk tegnap és ma Városi közlekedés 8. előadás dr. Schuchmann Gábor

VILLAMOSVASÚT 1883 A világ első villamosvonalai (Brighton, Berlin, Bécs) 1887 Pest (Nyugati pu.-király utca) keskeny nyomtávú 1889 Pest (Egyetem tér-köztemető) 1435mm nyomtávú Városi közlekedés 8. előadás

METRÓ 1863 London Metropolitan railway kéregvezetés 1870 London az első mélyvezetésű metró 1890 London az első villamos üzemű metró 1896 első magyar metró = kisföldalatti (MILLFAV) Városi közlekedés 8. előadás

Kialakulás a (korai) Stadtbahn A városi v kötött k tt pályp lyás s gerinc ősének tekinthetők. k. A közúttól l elválasztott lasztott magas vagy mély m vezetésű, gőz, majd villamos üzemű pálya 1882 Berlin (jelenleg S-Bahn) 1898 Bécs (jelenleg U4, U6 és részben S-Bahn)

A villamosvasút t fejlődése Az első villamoskocsik hasonlóak ak voltak a lóvasl vasúti kocsikhoz A sebesség g kezdetben kicsi, csak később k emelkedett A hálózatok h a két k t világh gháború között egy cégbe c szerveződtek A lóvasl vasúti vonalakat folyamatosan villamosított tották

Villamosvasúti hálózatokh 1897 Miskolc 1897 Szombathely 1900 Sopron (-1923)( 1905 Nyíregyh regyháza 1906 Nagyvárad 1908 Szeged 1911 Debrecen 1913 Kassa 1913 PécsP

1915

Elnevezések Strassenbahn német Elektrische korábban osztrák villamos (valósz színűleg osztrák k tükörfordt rfordítás)

A villamoshálózat a II. vh után A mobilitási igényeket a villamos már m r nehezen tudta kiszolgálni, lni, más m s módszerek m után n kellett kutatni. A kisforgalmú vonalakon autóbuszok váltották fel A nagyvárosokban elterjedtek a külön szintben vezetett, inkább a nagyvasúthoz hasonlóan kialakított gyorsvasutak (=metró) A metrók k térnyert rnyerése a 60-as évekre tehető,, de még m jelenleg sem állt meg

Villamoshálózatok megszűnése se Miskolc (2 vonal maradt meg) Szombathely (-1974)( Nyíregyh regyháza (-1969)( Szeged (megmaradt) Debrecen (1 vonal maradt meg a 7-ből) 7 Pécs (-1959)(

Német közlekedk zlekedéspolitika a 70-es években Németországban sok közepes k nagyságú település találhat lható,, ahol nem volt kifizetődő a metróé óépítés. Ennek megoldása a Stadtbahn-koncepci koncepció városközpontokban föld alatti szakaszok egyéb helyeken útpályától elválasztott villamos korszerű, nagy befogadóképességű járművek hurokvégállomások megszűntetése 1966 Stuttgart, Frankfurt am Main, Köln Fontos, hogy a nagyobb méretm retű városokban, ahol ez a módszer m nem adott volna elegendő kapacitást, a villamosközleked zlekedés s a 90-es évekig visszaszorult

Stadtbahn koncepció gyorsvasút t > Stadtbahn > villamos mindkét t rendszertől l vesz át t jellemzőket a közúti k vasútt ttól villamostól rövid fékút (sínfék) szintbeni keresztezések lehetősége felsővezeték rugalmas vonalvezetés (ívsugár, emelkedések) a gyorsvasútt ttól nagyobb kapacitású járművek közúti forgalomtól való függetlenség szintbeni beszállás (legalább a nagyobb forgalmú állomásokon)

Stadtbahn koncepció (Hannover)

Düsseldorf és s környk rnyéke utazási sebességei 80 70 60 50 40 30 20 10 0 átlagos utazási sebesség [km/h] Villamos Autóbusz Gyorsjáratú autóbusz Közúti gyorsvasút Metró S-Bahn (~HÉV) Regionális vasút (~MÁV személyvonat) Regionális expressz (~MÁV zónázó vonat)

Elnevezések Német: U-Strab (Underground-Strassenbahn), majd Stadtbahn (átértelmezve) Francia: pre-metro Angol: Light Rapid Transit (LRT) Jelenleg a Stadtbahn jelentése nem egyszerűen en meghatározhat rozható,, minden városban v más m jellemzőkkel rendelkezik: modern közúti vasút közúti gyorsvasút

Elővárosi vasutak Az aggomeráci ció közlekedését t a nagyvasút t oldotta meg Általában fejpályaudvarokra érkezett, a városközpont szélére Megoldási lehetőség: a fejpályaudvarok összekötése se a belvároson keresztül földrajzi adottság nagy költségigény többlet szolgáltatás pl. Berlin (Stadtbahn), München, Varsó

Berlin

München

Wien

A villamos a 90-es években A gépkocsiforgalom g olyan méreteket m öltött, tt, hogy az kiszolgálhatatlann lhatatlanná vált, állandósultak a torlódások. Egyik út: : hogy a Satadtbahn koncepció nyomán újabb, modernebb villamos üzemek jelentek meg hosszú, egyterű utastér (befogadóképesség) alacsony padló (akadálymentesség, gyors utascsere) fűtés / légkondícionálás Másik út: a vegyes üzemű közlekedés

Modern közúti k villamosok Korszerű járművek Korszerű pályák Korszerű utaskiszolgálás

Modern közúti k villamosok

Modern közúti k villamosok

Vegyes üzemű közlekedés Szuburbanizáci ciós folyamat A kötött k tt pályp lyás s gerinchálózatnak nem csak a város v közlekedését t kell megoldani, hanem a környezk rnyező agglomeráci cióét t is. Utasvonzó szolgáltat ltatást kell nyújtani kényelmes járművek nagy sebesség átszállásmentes közlekedés olcsóbb díjszabás

Vegyes üzemű közlekedés az elővárosi, hagyományos vonatok nem mennek be a városközpontba, így nem attraktívak a városban v meglévő villamos- vonalat mindkét t oldalon bekötött tték k a nagyvasúti vonalba, a vegyes üzemű szerelvények a városon v át t (villamosként) közlekednekk

Vegyes üzemű közlekedés 1992 Karlsruhe (belváros - Bretten) villamosvasúti pályán 750 V = sétálóutcában közlekedik nagyvasúti pályán 15 kv ~ vonatok által is használt pályán, 120 km/h seb. a kerékabroncsok kialakítása mindkét pályán való közlekedést lehetővé teszi új megállók épülhettek a nagyvasúti szakaszon az utasforgalom rövidesen r megötsz tszöröződötttt

Vegyes üzem módozataim Hagyományos közúti k gyorsvasúti üzem áttérés (átalakítás), nincs vegyes üzem vegyesüzem egyenárammal (nagyvasút teherforg.) TramTrain kétnemű (elektromos/elektromos) kétnemű (dízel/elektromos) TrainTram létező villamospályával létező villamospálya nélkül Létezhetnek a rendszer kombináci ciói i is

Vegyes üzem problémái Jogi (szervezeti) Nyomtáv Űrszelvény Peronok Nyomvezetés Meghajtás Költségek

Vegyes üzem megvalósul sulásaisai I. generáci ció Karlsruhe (TramTrain, villamos/villamos) Saarbrücken (TramTrain, villamos/villamos, új) II. generáci ció Kassel Nordhausen Chemnitz Zwickau (TrainTram, dízel)

I/1. Karlsruhe (1992) Előny nyök a városból kitelepült a pályaudvar a TramTrain átszállásmentessé tette az utazást nagymértékű utasszámnövekedés korábban felhagyott vasúti pályákra is kiterjedt Hátrányok magaspadlós kialakítás (kompromisszum) a rendszer túlnőtte magát a sétálóutca villamosvonala túlterhelt a tervezett alagút építésével a legforgalmasabb szakaszon (hatalmas költséggel), a hálózat elveszti az igazi TramTrain jellegét, a villamos a sétálóutcában megszűnik!)

Illeszkedés a peronhoz I.

Közúti gyorsvasút Karlsruhe-ban

Illeszkedés a peronhoz II.

Illeszkedés a peronhoz III.

Illeszkedés a peronhoz IV.

A két-áramnemk ramnemű jármű a városi v hálózatrh zatról l a nagyvasúti hálózat h felé halad Karlsruhe-ban

A két-áramnemk ramnemű jármű a városi v hálózatrh zatról l a nagyvasúti hálózat h felé halad Karlsruheban

A két-áramnemk ramnemű jármű a nagyvasúti pályp lyán

A két-áramnemk ramnemű jármű a nagyvasúti pálya p magas peronja mellett Karlsruhe-ban

I/2. Saarbrücken (1997) Előny nyök Nem kellett alkalmazkodni a jelenlegi villamoshálózathoz, mert nem volt Akadálymentes vonatok Rengeteg vasútvonal volt a környéken Hátrányok Az új építés miatt a városi feltáró hatás alacsony a következő ütemek lassú kivitelezése

II/1. Kassel Kiterjedt közúti k villamoshálózat Alstom RegioCitadis járművek Első lépésként egy csak dízel d teherforgalomra használt pályp lyát t villamosítottak egyenárammal, a vegyesüzem zemű vonatok számára (egy( egyáramnemű) Második lépéskl sként a nagyfeszülts ltséggel villamosított vasútvonalakra is kijártak a szerelvények (elektromos/elektromos elektromos) Harmadik lépéskl sként egy dízeld zelüzemű mellék k vonalra is kiterjesztették k a szolgáltat ltatást, de ezt már m r nem villamosított tották k (elektromos/dízel)

II/2. Nordhausen Adott volt 1000 mm nyomtávú villamoshálózat keskeny nyomközű regionális vasúthálózat Keskeny nyomtávú elektromos/dízel Combino, mindkét t hálózaton h közlekedhetk

II/3. Chemnitz kiterjedt, normál l nyomtávú villamoshálózat a vegyesüzem zemű jármű villamos üzemű a városban a villamosvonalakon halad később egy nagyvasúti mellékvonalra tér rá és Stollbergig közlekedik.

II/4. Zwickau Jellemzők új nagyvasúti dízel járművek rendelkezésre álltak felhagyott iparvágány, mint kapcsolat meglévő keskeny nyomközű villamos a nagyvasúti dízel járműveket vitték be a városba, a városon belül 3 sínessé átalakított pályán (TrainTram)

Metrók k ismérvei Zárt, elkülönített pályap Nagy utasszám elszáll llítása (>1000 fő/jf /jármű) Nagy sebesség g (70 km/h) Egyközpont zpontú irány nyítás, sűrűs követetés s (90-120 sec) Gyors utascsere, szintbeni beszáll llás Nagy teljesítm tményű motorkocsik Óránként nt és s irányonk nyonként nt 20 80 000 főf száll llítása

Metrók k ismérvei A vonalvezetés s lehet felszíni (szigorúan elkülönített pályán) felszín alatti (mélyvezetés, kéregvezetés) felszín feletti (magasvezetés)

Példák: PárizsP

Példák: London

Londoni metróhálózat

Mélyvezetés s keresztmetszete

Kéreg alatti vezetés s keresztmetszete

Gellért téri t állomás s röntgenrajzar

Budapest jelenlegi közlekedk zlekedése Gerinchálózat metró HÉV (elővárosi gyorsvasút) (villamos) Ráhordó hálózat autóbusz trolibusz egyéb

Bp. villamoshálózata

A budapesti metró története A földalatti f megnyitását t követk vetően en rengeteg terv született az újabb vonalak építésére, de a két k háború és s a köztes, k gazdaságilag gilag nehéz z időszak megakadályozta A tervekben kisebb módosm dosításokkal sokkal szerepelt a mai 2-es, és s szinte ugyanígy a mai 3-as 3 vonal 1949-ben terv, 1950-ben határozat született az építésről

A budapesti metró története Az első vonalat (Stadion Déli pu.) 1955-re kellett volna átadni, de pénzhip nzhiány ny és s előre nem láthatl tható okok miatt az átadás s 15 évet késettk Addigra a város v fejlődése miatt a végállomv llomás s kijjebb került (Örs( vezér r tere), HÉV H V kapcsolattal 1970-ben újabb terv született, a Kispesti traktorgyár és Újpest, István n tér t r közötti k M3 építéséről A megépítése sok szakaszban törtt rtént, mindkét végállomás s módosultm A III/C szakasz a rendszervált ltás s miatt nem épült meg. (Újpest( jpest-központ Káposztásmegyer)

A budapesti metró története 1972-ben merült fel az M4 ötlete (Astoria Budafok városközpont) 1981-ben kellett volna elkezdődnie dnie a tervek szerint 1996-ban vált v kvázi véglegessv glegessé a vonalvezetés (Kelenföldi ldi pu. Bosnyák k tér, t 2 szakaszban)

A budapesti metró története Vonal Szakasz Év -tól -ig M2 I. 1970 Örs Vezér r tere M2 II. 1971 Deák k F. tért M3 I. 1976 Nagyvárad tért M3 M3 M3 M3 II.A 1980 Deák k F. tért Deák k F. tért Déli pu. Deák k F. tért Kőbánya-Kispest II.B 1981 Deák k F. tért Lehel (Élmunk( lmunkás)tér III.A 1984 Lehel tért III.B 1990 Árpád d hídh M4 I. 2011 Kelenföldi ldi pu. Árpád d hídh Újpest központk Keleti pu.

A budapesti metrók k jellemzői Vonal M1 M2 M3 M4 Vonalhossz [km] 4,2 10,1 16,6 7,4 Megáll llók k száma [db] 11 11 20 10 Sebesség [km/h] 50 70 80 80 Átlagos utazási sebesség 21 32 31 Min. követk vetési időköz [s] 110 13535 150 90 Kocsik száma 3 5 6 4 Befogadóképess pesség 228 1000 1200 800 Utasfő/ir /irány/ ny/óra [fő] 6185 23790 26326 Napi utasszám [1000 fő] f 107 425 610

A budapesti metrók k jellemzői Mélyvezetésű szakaszok (alagútépítési technológia) M2: Népstadion Déli pu. M3: Nagyvárad tér Lehel tér M4: Etele tér Baross tér Kéregvasúti szakaszok (nyitott technológia) M1: teljes hosszban M2: Népstadion állomás M3: Határ út áll. Nagyvárad tér áll. M3: Lehel tér áll. Újpest központ áll. M4:---

Fejlesztések sek Metróhálózat 4-es metró hosszabbítása 5-ös metró (átjárható rendszer, HÉV-ek) Villamoshálózat (hiányz nyzó kapcsolatok) meghosszabbítások (1, 3, 42) 17-19 villamos összekötése 14-49 villamos összekötése Közúti gyorsvas ti gyorsvasút Budai hegyvidék - Rákoskeresztúr

Köszönöm m a figyelmet!