A SZEMÉLYISÉGFEJLESZTÉS SZEREPE A DUÁLIS KÉPZÉSRE VALÓ FELKÉSZÜLÉSBEN



Hasonló dokumentumok
AZ ELMÚLT HÁROM ÉV TAPASZTALATAI A DUÁLIS KÉPZÉS KIALAKÍTÁSA SORÁN

A DUÁLIS KÉPZÉSBEN REJLŐ LEHETŐSÉGEK A KECSKEMÉTI FŐISKOLÁN Jövőorientált jelen

Duális felsőoktatási képzés a modell és tapasztalatok Dr. Ailer Piroska

Képzés hatékonyságának növelése. felnőttképzést kiegészítő tevékenység. Tematikai vázlat - 16 óra

MCPE VEZETŐ I ÉS ÜZLETI COACH KÉPZÉS

Képzési igények a MELLearN Felsőoktatási Hálózatban

8. sz. melléklet Pszicho-szociális nevelési program a foglalkoztathatóságért. - képzési program folyamata -

A kreatív tudás megalapozása kisiskolás korban

A coaching szemléletű vezetés

A duális képzés felsőoktatásban betöltött innovációs szerepe

INGYENES KÉPZÉSI LEHETŐSÉG ÖNKÉNTES MUNKÁBAN

AZ ÖNISMERET ÉS A TÁRSAS KULTÚRA FEJLESZTÉSE PEDAGÓGUSKÉPZÉSBEN KÉT VIDÉKI INTÉZMÉNYBEN

MCPE VEZETŐI ÉS ÜZLETI COACH KÉPZÉS

Tanuljunk meg tanulni: 3 kulcskompetencia a felsőoktatásban

Fővárosi Diákönkormányzati. A Diákakadémia célja. A tanulási folyamat

TALENT PLANTATION. TALENT PLANTATION Vezetői Utánpótlás Tehetségprogram

TÁMOP C-12/1/KONV Harmadik konzorciumi szintű projekttalálkozó. Hallgatói szolgáltatások Mentor alprojekt.

Képzési ajánlat a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Helyi Szervezetei és Tagozatai részére

Dr. Mészáros Attila. A felsőoktatás humánerőforrás kutatásához alkalmazható mérőrendszerek

Bihari Sándorné Pedagógiai intézményértékelési tanácsadó

Általános kompetenciák helye és szerepe a képesítésben és a tanulási tanítási folyamatban. Vámos Ágnes (ELTE)

Együtt az egészséges fiatalokért a Thanban. Balogh Tiborné Than K. Ökoiskola Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola

Szakképzés és tanárképzés

Kompetenciafejlesztés a mérnöktanárképzésben TÁMOP B.2-13/

TUDATOS VEZETÉS vezetőfejlesztő program

A választható pedagógus-továbbképzési programok ismertetője 1

I V. F E LN Ő T T O K T AT ÁS

Veresné dr. Somosi Mariann

Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal!

A mentorpedagógus képzés átdolgozása, tanulási eredmény alapú képzésfejlesztés

Sylvester mentálhigiénés, személyiségfejlesztő, Közösségi szolgálat Projekt értékelés tanév

Eső esetén B program (ugyanaz dzsekiben)

Nemzetközi perspektívából a statisztika oktatásáról

A SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK FEJLESZTÉSE AZ ERKÖLCSI NEVELÉS SZOLGÁLATÁBAN

Felső tagozatos munkaközösség 2018/2019-es tanév -munkaterv-

Helyi tanterv a Tanulásmódszertan oktatásához

Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal!

TÁMOP / Eötvös József Program Pedagógiai-szakmai szolgáltató intézet fejlesztése és Projektháló TEMATIKA

A digitális korszak kihívásai és módszerei az egyetemi oktatásban

M5004 FELADATOK. f) elegendő előny esetén meg tudja kezdeni a program előkészítését, és a feltételek megteremtését ISMERETEK

HOGYAN JELEZHETŐ ELŐRE A

GYAKORLATVEZETŐ MENTORTANÁR. szakirányú továbbképzési szak

Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal!

A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJÉNEK.

Tippek, trükkök, praktikák a digitális kompetenciafejlesztő képzések megtartásához. Bay Gábor

Portfólióvédés március 2. Bajnokné Vincze Orsolya. Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet

Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal!

Hauni Hungaria Gépgyártó Kft. Egyed Mihály HR Generalista

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS JELENTKEZÉSI LAP

ELŐADÁS CÍME. Duális Felsőoktatási képzés Kecskeméten. Kihívások és előnyök Belina Károly

Jobb vezetők, jobb világ azaz : mire jó az élethosszig tartó tanulás, ezen belül a coaching?

A KÍSÉRLETI TANKÖNYV- FEJLESZTÉS EREDMÉNYEI

Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal!

Dr. Fodor Imréné PRKK igazgató

Társadalomismeret. Hogyan tanítsunk az új NAT szerint? Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó Zrt. Králik Tibor fejlesztő

Gondolkodás- és tanulásfejlesztés 5. évfolyam

Tájékoztató a. munkájáról. Református Tananyagfejlesztő Csoport. Pompor Zoltán. szakmai vezető

TÁMOP Munkába lépés Országos Tranzitfoglalkoztatási Egyesület projektjének eredményei

Digitális kompetenciák fejlesztése a pedagógus-továbbképzésben

Duális képzés tapasztalatok, eredmények Dr. Ailer Piroska

Könyvtárhasználati kurzusok és kompetenciák. Kristóf Ibolya, Szent István Egyetem Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár

A GYERMEK TÁRSAS KÉSZSÉGEINEK FEJLESZTÉSE

SZAKMAI GYAKORLATOK SZERVEZÉSE COMENIUS CAMPUS MELLÉKLET AZ ÚTMUTATÓHOZ T A N Í T Ó SZAK GYAKORLATVEZETŐK és HALLGATÓK RÉSZÉRE 3.

KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ KIADVÁNY

Miért jönnek és milyen kompetenciákkal távoznak a külföldi hallgatók?

Miért NE legyünk Iroman-ek? Legyen Extrém helyett ELÉG!

Prof. Dr. Varga Mihály. Gépészeti mechatronikai hálózati kutatás és képzési együttműködés projekt bemutatása, TÁMOP C

Mosolyt az arcokra! Tanoda

MENTOR(H)ÁLÓ 2.0 PROGRAM PROJEKTZÁRÓ KONFERENCIA SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM október 20. A mentorrá válás útja

Képzés megnevezése: ÚJ PREZENTÁCIÓS MÓDSZEREK A HATÉKONY KOMMUNIKÁCIÓÉRT A VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSBEN

Dr. Mészáros Attila. 51. Szitásdomb u Győr Telefonszám(ok) (36-96) Mobil: (36-30) Fax(ok)

Sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelése Együtt egy-másért!

Szakképzés, foglalkoztatás, kompetencia Kara Ákos Dr. Sólyom Andrea Dr. Stion Zsuzsa

A felsőoktatásban oktatók módszertani megújulással kapcsolatos attitűdje. Dr. Bodnár Éva Budapesti Corvinus Egyetem

2017. november Jánossy Zsolt Budapesti POK Digitális Pedagógiai Módszertani Központ

PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/

A kompetencia terület neve

Duális képzés szükségessége, dilemmák ISOFÓRUM XXII. NMK

STRESSZ KEZELÉS MESTERFOKON

Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal!

Üzleti Kommunikáció és Készségfejlesztés Tantárgyi program. Üzleti Kommunikáció és Készségfejlesztés

Takács Katalin - Elvárások két értékelési területen. Az értékelés alapját képező általános elvárások. Az értékelés konkrét intézményi elvárásai

EGY TANTÁRGYI ÉS EGY MÓDSZERTANI PEDAGÓGUS- TOVÁBBKÉPZÉS BEMUTATÁSA

Mi szükséges a versenyképes tudáshoz?

Üzleti kommunikáció TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. I. évfolyam. 2013/2014 I. félév

Tehetséggondozás felsős fokon! A Fiatal Tehetség Program bemutatása. Constantinovits Milán MCC FIT Program

A szinergikus mentorálási folyamat szerepe az eredményes karriertanácsadásban

Tanácsadási tartalmak az andragógia szakosok képzésében

A pedagógiai kultúra folyamatos fejlesztését elősegítő tanártovábbképzés megvalósítása

AZ ISKOLAI PÁLYAORIENTÁCIÓS TEVÉKENYSÉGHEZ SZÜKSÉGES KOMPETENCIÁK

A közösségi szolgálat, mint pedagógiai eszköz

Helyzetelemzés. Elengedhetetlené vált a pedagógusok szemléletváltása. gondolkodás és gyakorlat átalakítására és módosítására törekszik.

A KORAI ISKOLAELHAGYÁS MÉRSÉKLÉSÉT TÁMOGATÓ PROGRAMOK

Az EKF szerepvállalása a duális képzés fejlesztésben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP

A KREDITALAPÚ MODULÁRIS RENDSZEREK, MINT A CURRICULUMFEJLESZTÉS ÚJ MINŐSÉGE

Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal!

DÉMÉTER PROGRAM AZ ABA- NOVÁK KULTURÁLIS KÖZPONTBAN

vállalkozói lét, mint jövőkép

Innopod vezető-fejlesztési modell

Átírás:

SZATMÁRINÉ DR. BALOGH MÁRIA: A SZEMÉLYISÉGFEJLESZTÉS SZEREPE A DUÁLIS KÉPZÉSRE VALÓ FELKÉSZÜLÉSBEN II. DUÁLIS FELSŐOKTATÁSI KONFERENCIA A KECSKEMÉTI DUÁLIS MODELL 3 ÉVE 2015. OKTÓBER 15. A program a TÁMOP-4.1.1.F-13/1-2013-0019. azonosítószámú, A kecskeméti duális képzési modell a kiemelt járműipari térségben, a társadalom sikerességének, a nemzetgazdaság fejlesztésének szolgálatában c. pályázat keretében kerül megrendezésre.

AMIÉRT FONTOS Vállalati: kultúra (értékek, hitek, kapcsolati minták) folyamatok technológiák szabályok Hallgatóktól elvárt : alapismeretek szakmai készségek társas és egyéb soft készségek viselkedési formák Oktatási intézmény: szakmai alapismeretek szakmai alapértékek készségek fejlesztése HOGYAN? Módszerek + Rejtett tanterv : viselkedéssel közvetített értékek, viszonyulások

KIHÍVÁSOK AZ OKTATÓK, MENTOROK ELŐTT Szakmai: Ismeretek tudatosítása, frissítése Új problémák megoldása, elmélet alkalmazása K+F-be bekapcsolódás Oktatásmódszertani: Tananyagfejlesztés Projekt munkák, prezentációk E-learning + kooperatív technikák Viselkedés mögött álló: Attitűdök Értékek tudatosítása Kapcsolati minták, bánásmód tudatosítása

A TRÉNING TERVEZÉSÉNEK ALAPJA: A duális képzésben résztvevő intézményi és vállalati oktatók személyiségalapú kompetencia felmérése (2014-2015)

ÉSZLELT KÜLÖNBSÉGEK ELEMZÉSE HIÁNY TÖBBLET Oktatók: 61 fő; Hallgatók: 187 válasz Convictus-Consult Kft. 5

ÉSZLELT KÜLÖNBSÉGEK ELEMZÉSE HIÁNY TÖBBLET Convictus-Consult Kft. 6

AMIT A HALLGATÓK ERŐSEN IGÉNYELNEK AZ OKTATÓKTÓL: BEÁLLÍTÓDÁS: pozitív beállítódás a hallgatók felé, hit a fejlődésben segítő, támogató viselkedés tanulékonyság gyakorlatorientáció KOMMUNIKÁCIÓ, KAPCSOLATKEZELÉS: érthető magyarázat, minden kommunikációs készség a duális képzést megrendelő cégek igényeinek, technológiáinak, eljárásainak ismerete mentoroktól: személyes mester-tanítvány viszony, rugalmasság, következetesség, élmények OKTATÁSI KÉSZSÉGEK: egymással összehangolt tananyag változatos, érdekes módszerek modellnyújtás FIGYELEM, ELFOGADÁS + OKTATÁSMÓDSZERTAN + SZAKMAISÁG!

ÖSSZEFOGLALVA Felsőoktatási oktatók Jelentősen idősebbek Zárt világ, kevés külső referencia keret, előny a nyitás (PhD, külföldi út) Elégedettebbek magukkal, mint a hallgatók velük, különösen a fiatalok és 20 éves belső múlt után (40 kompetenciában hiány) Vállalati oktatók 2 generációval fiatalabbak (60% 36 év alatti) Szakmai gyakorlati tapasztalatok, kultúrákról élmény szintű ismeretek Elégedetlenebbek magukkal, mint a hallgatók velük Szigorú követelmények, rugalmatlan ragaszkodás Erős elvárások a hallgatók felől Egymást és a tanított tartalmakat nem ismerik kölcsönösen! Fejlesztendők közösen: bizalom a hallgatók felé, kommunikációs, segítő és modern oktatás-módszertani készségek, együttműködés, társas készségek 8

CÉLJAINK A TRÉNING (FORGATÓKÖNYV, MUNKATANKÖNYV) KIFEJLESZTÉSEKOR pozitív beállítódás kialakítása, fejlesztése a hallgatók fejlődésének irányába az empátiás készségek fejlesztése a kommunikációs készségek fejlesztése, különös tekintettel a hallgató-oktató/mentor kapcsolatra a kompetencia-alapú, kimenet-orientált képzésfejlesztés megismertetése: az cél, a tartalom, módszerek, értékelés összefüggéseinek felismerése, a fejlesztésmódszertan kipróbálása A főiskolai és vállalati oktatók közötti együttműködés fejlesztése a közös részvétel/munka során. 9

FŐBB TÉMAKÖRÖK Ismerkedés A tréning célja, keretei, szabályai A kompetencia felmérés eredményei, üzenetei Eredményorientált tanulás és tanítás: A munkaköri kompetencia azonosítása A tanulás és képzés célrendszere Munkakörelemzésre épülő szisztematikus tananyagfejlesztés Az oktatók együttműködése a célok és a tartalmak egymásra épülése érdekében Tanár-diák kapcsolat: önbeteljesítő jóslat hatása, kapcsolati minőség és kommunikációs stílusok Az empátia és az értő meghallgatás A visszajelzés és az én-közlés A segítő viselkedés alkalmazása a problémamegoldás támogatásában 10

MÓDSZEREK Prezentáció az ismeretek közlésére Egyéni faladatok Filmrészletek elemzése a tanultak alapján Módszerek kipróbálása: szakmai feladatelemzés és ráépülő tananyagtervezés Szituációs gyakorlatok: érzelmi állapotok megjelenítése, értő meghallgatás, visszajelzés adása, konzultációvezetés Csoportos információgyűjtés, alkotás : kérések és felajánlások egymás felé az együttműködésért Megtörtént saját esetek megbeszélése 11

VISSZAJELZÉS A FEJLŐDÉSRŐL: FŐISKOLAI OKTATÓK Előtte: 3,5 Utána: 4-4,61 között 12

VISSZAJELZÉS A FEJLŐDÉSRŐL: VÁLLALATI OKTATÓK, MENTOROK Előtte: 2,57-3,5 közötti Utána: 3,85-4,42 között 13

TOVÁBBI JAVASLATOK Célcsoport: fiatalabb, oktatói utánpótlásra koncentrálva Szervezés: önkéntes jelentkezés - vállalás alapján, külső helyszínen Közös tananyagfejlesztések: vállalati munkakör, ill. és kompetencia-elemzések alapján szakmánként együttműködve határozni meg a KKK-kat, közösen tervezni és fejleszteni projektmunkában friss tananyagokat (cél, tartalom, módszer További tréningek: konfliktuskezelés, esetmegbeszélések, többféle választható tréning EQ és a kommunikációs, támogató és személyes készségek fejlesztésére Vállalat-főiskola további közelítése: pl. közös best practice klub Mentori tanfolyam munkahelyen, szakoktatói, ill. műszaki tanári végzettség főiskolán (a 45 év alattiaknak) 14

NÉHÁNY IDÉZET: AMIRE EMLÉKEZNI FOGNAK, AMIT A LEGHASZNOSABB- NAK TARTOTTAK Pozitív hozzáállás az egyébként negatív helyzetekhez. Fontos az empátia és a példamutatás. Fontos az empátia és a pozitív hozzáállás a diákokhoz, illetve ne vetítsük ki saját elvárásainkat a diákokra. Úgy reagáljam le egy esemény, vagy egy ember viselkedését, hogy közben nem minősítem, hanem én-ként fűzöm a mondataimat. A hallgatókkal való foglalkozás, kapcsolat tudatosságát növelnem kell. Mennyire fontos az elmélet gyakorlatba történő kipróbálása, majd tudatos begyakorlása. Sok új dolgot hallottam. Jó, hogy együtt tudunk beszélgetni. Rácsodálkoztunk pár dologra. Látom, miben kell fejlődni. A mindennapi életünket mennyire áthatják az itt elhangzottak, de nem is tudjuk, nem is tudtunk róla. A tanítás iránti lelkesedés elveszett, mert nem tudtam, hogy amit tanítok az használható-e a munkában. Ez most új motivációt ad. 15

Értem a két nap célját, látom, hogy kellene csinálni a duális képzést. KÖSZÖNÖM A FIGYELMET! SZATMÁRINÉ DR. BALOGH MÁRIA INFO@CONVICTUS.HU 06-30-9587-339 Navigare necesse est!