7. rész A kommunikációs nevelésről
A tanulmány első részében elméleti síkon közelítjük meg a gyerekek kommunikációs nevelését; a második rész pedig gyakorlati példákat, játékokat tartalmaz, amelyek elősegítik a gyerekek kommunikálásának fejlődését. "Virág a virágban, kő a kőben, ég a tengerben, ember az emberben látja meg képmását, s leli meg együvé tartozását." / Tatiosz / Napjainkban a kommunikáció divatos, gyakran használt kifejezés. Tvműsorokban, újságokban számtalanszor hallhatjuk, olvashatjuk; a köznyelvben egyre többen használják, a vezető beosztottjainak, a pedagógus diákjainak, az álláshirdető leendő alkalmazottjait jól kommunikálóként keresi. Ez a szó latin eredetű, communicatio, első jelentése: közzététel, a továbbiak, gondolatok közlése, teljesítés. Montágh Imre nyelvész és beszédpedagógus szerint: kommunikációnak nevezzük a teljes közlésrendszert, verbális kommunikációnak a szóhoz kötött kifejezést, metakommunikációnak a szavakon túli, illetve azokkal párhuzamosan ható, egyéb kifejező megnyilatkozásokat a ruházkodástól a tekintetig. A sikeres kommunikáció feltétele, hogy megértsük a másik ember jelzéseit és önmagukat mások számára érthető módon tudjuk kifejezni. Az óvodáskorú gyerekek nyelvi-kommunikációs képességei igen gyorsan fejlődnek, melyben először a családnak, majd az óvodai nevelésnek van rendkívül nagy szerepe. A teljes kommunikációt és a szavakkal történő nyelvi kommunikálást környezetünktől tanuljuk meg.
A gyermekek kommunikációs nevelése tartalmazza a beszéd (verbális) szintjeit: Formai oldala: beszédképzés, hanglejtés, hangerő-, váltás, hangok összekapcsolása, tiszta érthető beszéd /artikulálás, beszédszervek ügyesítése/ -hallásészlelés /hallás differenciálás, fonémahallás pl.: "hol hallod a szóban az "m" hangot elején, közepén, végén?- édesanyám"/. Tartalmi oldal: szókincsbővítés, kifejezőképesség /mondatalkotás, párbeszéd, folyamatos, nyelvtanilag helyes, összefüggő beszéd/ megértése. A nonverbális kommunikáció kíséri a verbális /szóbeli/ jelzéseket, azaz milyen hangszínt, hangfekvést, hangmagasságot, beszéddallamot használunk, milyen hangerővel, hangsúllyal és tempóban mondjuk el mondanivalónkat. Ezek mellett lényeges a tekintet, mimika, gesztikulálás, testtartás, térközszabályozás /személyes, intim zóna, pl.: vannak kisgyerekek, akik nem szeretik, ha úgy beszélünk hozzájuk, hogy közben fejét simogatjuk, vagy kezét megfogjuk/. Fontos az ún. emblémák /öltözék/, a kronémika /a kommunikáció időviszonyai és a csend/.a metakommunikáció felöleli az egyéni tulajdonságok összességét, az egyén egyszeri, megismételhetetlen megnyilvánulásait külső-belső tulajdonságok alapján.
A kommunikáció formái óvodáskorban: köszönés, megszólítás, bemutatkozás, szándéknyilvánítás, tudakozódás, üzenetközvetítés, véleménynyilvánítás, viselkedési szokások. A kisgyermekkori társas, szociális kapcsolat jellemzői: kapcsolatfelvétel-, tartás, önismeret, társismeret, énkép /ki vagyok, milyen vagyok?/, önbizalom, beszédkedv, beszédfegyelem, probléma-, konfliktus megoldó- és együttműködési,- helyzetfelismerő képesség, tolerancia, empátia, gátlás, szorongás feloldása, érzelmi intelligencia, azonosulási képesség. Fejlődnek még más képességek is, mint figyelem, emlékezet, kreativitás, képzelet, gondolkodás, ritmus-, zeneiérzék. Ahhoz, hogy egy kisgyermek hatékonyan, folyamatosan elsajátítsa az összetett, átfogó kommunikálás képességét korának megfelelő játékok, játékos módszerek és értő felnőttek szükségesek. Ilyen módszereket összegez és alkalmaz az óvodai drámapedagógia és az óvodások körében játszott drámajátékok sora is. Fő célja az is, hogy kifejlessze a gyermeki kommunikációs képességeket: segítse mások és önmaga megértését, önkifejezését, a társakkal való együttműködést és támogassa a szocializációs folyamatban. Egy kisgyermek olyan lény, aki észlel, érez, vágyakozik, szorong, reménykedik és ezt beszéddel, testbeszéddel,- tartással, viselkedésmódjával igyekszik környezete, a világ tudtára adni. Ebben segítenek neki azok a játékok, játékos tevékenységi formák, melyeket a drámajátékok adhatnak. Típusaik szerint sokfélék: vannak a kapcsolatteremtésnek játékai, vannak az érzékszervi működés finomítását szolgálók /a látható, hallható, szagolható, ízlelhető, tapintható, térben és időben létező világ/, fellelhetőek a készségfejlesztő játékok /emlékezet, figyelem-összpontosítás, fantázia/ és a mozgáskoordinációt, testkultúrát fejlesztő játékok /zene- ritmus- nyelv, népi gyerekjátékok, beszédfejlesztés, örömforrások- ünnepek, jeles napok, hagyományok /.
Gyakorlati példák, játékok: Ha végigtekintünk a játékok nevén, láthatjuk sokoldalú az egész gyermeki személyiségfejlődést felölelő mivoltukat. Ezek a játékok üzeneteket hordoznak, feloldanak, elrendezik a szorongásokat, segítik a gyermeki szándékok, érdekek kifejeződését. Játék során a gyerekek jobban megismerik egymást, önmagukat és a felnőttek is őket. Gyakran játék közben derülhet fény olyan érzelmekre: pozitív vagy negatív töltésű problémára, amit egyébként nehéz lenne felismerni. Például vannak ún. mondatbefejezési játékok, már 5-6 éves gyerekekkel játszhatóak. Az a fontos, hogy a gyerekek zavartalanul és önként elmondhassák, amire épp gondolnak. Ilyen pl.: "Anyu vagy Apu mindig azt mondja nekem, hogy..." indítású mondatot kell egyenként befejezniük, vagy "Félek, hogy...", "Nem szeretem, amikor...","arra vágyom, hogy..." és hasonló mondatok befejezésével sok-sok mindent megtudhatunk a gyerekekről. Ezekben a játékokban a gyerekek aktívak, eljátszák élményeiket, beleélik magukat más szerepébe /"mintha"- játékok során egy szöveget pl.: mondókát úgy mondunk el, mintha éhes cicák, mérges farkasok, álmos medvék lennénk/, sokat tanulnak önmagukról, egymásról, a különféle tárgyakról, eszközökről, játékélményeket szereznek. A felnőttek modell értékű tevékenységei is megnyilvánulnak a játékok során pl.: a csoport babaszobai részében babáit uzsonnáztató kislány viselkedésében felleltük pedáns, katonás szigorral, kislányát nevelő édesanyját- "...ne hajolj annyira a tányérba... töröld meg a szád, kakaós lett... ne beszélj annyit, egyél!" Vagy két nagycsoportos fiú bábozás közben végigfújta a focimeccsen hallott "dalokat", majd aztán mint róka és a farkas báb, összeverekedtek a paraván fölött.
Jelzésértékű megfigyeléseket tehetünk, amelyek segítenek a gyerekek egyéni megismerésében, de ők maguk is felismerik társaik és saját jellemző tulajdonságait. Pl.: van egy "telefonos-játék", melynek lényege, hogy a képzeletbeli telefont felvéve "keresünk egy gyereket", elmondva rá jellemző külső, belső tulajdonságait. Már felismerik egymást és önmagukat, gyakran nagy ováció kíséri, ha kitalálják. Se szeri, se száma a sokféle játéknak, csak az a fontos, hogy fokozatosan, következetesen, értő figyelemmel és érző lélekkel játsszunk a gyerekekkel. A drámajátékkal nevelő óvodákban kialakul, olyan óvodai attitűd, amelyben a gyerekek jól érzik magukat, természetesen viselkednek, nyitottabbá válnak, és bátran kommunikálnak. Véleményem szerint szerencsések azok a gyerekek, akiket ilyen módon nevelnek!