Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Iktatószám: 27661/2013. Tárgy: Önkormányzat 2012. évi zárszámadása Melléklet: előterjesztés melléklete (8 db táblázat) 1 db határozati javaslat 1 db rendelet-tervezet Készítette: Közgazdasági Iroda Megtárgyalta: Valamennyi Szakbizottság Törvényességi véleményezésre bemutatva: 2013. március 27.
Tisztelt Közgyűlés! Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 88. (1) bekezdésben, valamint az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségeinek sajátosságairól szóló 249/2000. (XII.24.) Korm. rendelet 7. -a és 10. -a, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium Módszertani Útmutatójában foglaltak alapján a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata 2012. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló beszámolót az alábbiak szerint foglaljuk össze: A 2011. december 31-ig hatályos szabályok értelmében a helyi önkormányzat költségvetése összevontan tartalmazta az önkormányzat, az önkormányzat hivatala, a hozzá rendelt helyi nemzetiségi önkormányzatok és Társulások költségvetését is. Ez a helyzet az átláthatóságot részben rontotta. Az Országgyűlés által 2011. december 23-án elfogadott Áht. és a végrehajtására kiadott 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet (továbbiakban: Ávr.) tartalmazza az önkormányzati alrendszer gazdálkodására vonatkozó 2012. január 1-től hatályos új szabályokat. Az Országgyűlés által 2011. év végén tömegesen és nagyszámban elfogadott törvények (pl. Áht., Ávr., Ötv.) több paragrafusa és bekezdése egymásnak ellentmondott, több pontja nem, vagy nehezen volt értelmezhető. A kapkodó, előkészítetlen törvényhozás miatt a hibák egy részét egész évben javítgatták. Az Áht. és Ávr. szerinti új szabályozás egyik lényeges alapelve volt az egységes szabályok kialakítása, a kivételek számának csökkentése. Az Áht. 23. (2) bekezdésének a) és b) pontja szerint elkülönülnek egymástól a helyi önkormányzat költségvetési bevételei és költségvetési kiadásai. Elkülönültek továbbá a helyi önkormányzat által irányított költségvetési szervek (ide értve a polgármesteri hivatalt is) költségvetési bevételei és költségvetési kiadásai, valamint a nemzetiségi önkormányzatok, társulások gazdálkodásai. Szervezeti változások 2012. évben Szeged Város Önkormányzatának két költségvetési intézménye szűnt meg a 2011. december 31-én: a Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság és a Szegedi Vadaspark. A Hivatásos Tűzoltóság vagyona a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság részére rendben, a törvényi előírásoknak megfelelően került átadásra. A megszűnt Vadaspark vagyona az alapító Szeged Város Önkormányzatra szállt vissza és eszközeinek döntő hányadát - közfeladat ellátás keretében az önkormányzati tulajdonban álló Szegedi Vadaspark Nonprofit Kft üzemelteti tovább, illetve a megszűnt intézményi vagyon kisebb részéből 12.330 eft eszköz került apportálásra a Kft. számára. 100%-os önkormányzati cégként 2012. január 1-jével kezdte meg a működését a Szegedi Vadaspark Nonprofit Kft. A helyi nemzetiségi önkormányzat nevében végzett tevékenységekkel, továbbá a helyi nemzetiségi önkormányzat képviselőtestületének működésével, tagjainak díjazásával kapcsolatos költségvetési bevételeket és költségvetési kiadásokat a helyi nemzetiségi önkormányzat bevételi és kiadási előirányzatai között kell szerepeltetni. Ennek megfelelve a nemzetiségi önkormányzatokkal - az eddig is elkülönítetten vezetett nyilvántartások alapján - a vagyon elszámolása, átadása mind a 11 nemzetiségi önkormányzattal megtörtént. 2012. január 1-től a Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala önállóan működő és gazdálkodó költségvetési intézményként működik. Szeged Város 2012. évi zárómérleg vagyonába nem tartozik bele a 2011. év végi zárómérleghez képest a Dél-Alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás, a Szeged- Algyő Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás és a Szeged és Térsége Területfejlesztési Önkormányzati Társulás sem. Ezek 2
közül a Szeged és Térsége Önkormányzati Területfejlesztési Társulás 2012. június 30-i napra vonatkozóan kimondta megszűnését és beolvadását a Szegedi Kistérség Többcélú Társulásba. A 2012. évi költségvetési kiadási előirányzatokra 2012. év végig vállalt, szakmailag, pénzügyileg még nem teljesített kötelezettségek az önkormányzat 2013. évi eredeti költségvetésébe kerültek beépítésre. A 2012. évi módosított rendeletben feltüntetett bevételi és kiadási előirányzatok a zárszámadás előtti módosításban szereplő költségvetési előirányzatoktól eltérnek a zárlati munkálatok során elvégzett Kincstári egyeztetések miatt. Az önkormányzati központi gazdálkodásnál átcsoportosítás történt a Támogatás értékű bevételek és a Működési, felhalmozási támogatások között, a Működési, felhalmozási támogatások sora nőtt 1.418 eft-tal és ezzel együtt nőtt a Dologi kiadás és a Dologi jellegű kiadások sor is. A költségvetési szerveknél átcsoportosítás történt az Intézményi működési bevételek és Felhalmozási és tőkejellegű bevételek közt, valamint a kiadási oldalon a Munkaadókat terhelő adók, Dologi kiadás és a Dologi jellegű kiadások között. I. Önkormányzati (központi) gazdálkodás költségvetési bevételei 1. Költségvetési bevételek A bevételszerző lehetőségek feltárásáról, a bérleti díjak és a térítési díjak megállapításáról, a követelések behajtásáról, az egyéb sajátos bevetélek növeléséről és módosításáról az alábbi rendeletek tartalmaznak rendelkezéseket: 2011. november 24. közgyűlés 1./ A fizető parkolási rendszerről szóló 25/2010. (VI.30.) önkormányzati rendelet módosítása 2./ A víziközműből szolgáltatott ivóvíz és a víziközmű által biztosított szennyvízelvezetés legmagasabb hatósági díjának megállapításáról szóló 22/2004. (VI.15.) Kgy. rendelet módosítása 3./ Az egyes helyi közszolgáltatások ellátásáról szóló 53/2010. (VI.30.) önkormányzati rendelet módosítása 4./ A távhőszolgáltatásról, valamint a távhőszolgáltatás legmagasabb hatósági díjának megállapításáról és a díjalkalmazás feltételeiről szóló 16/2003. (IV.30.) Kgy. rendelet módosítása 5./ A helyi tömegközlekedési díjak megállapításáról szóló 50/1997. (XII.22.) Kgy. rendelet módosítása 6./ A helyi adórendeletek felülvizsgálata 7./ A szociális és gyermekvédelmi ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő intézményi térítési díjakról szóló 58/2006. (XII.14.) Kgy. rendelet módosítása 2011. december 16. közgyűlés 1./ A fizető parkolási rendszerről szóló 25/2010. (VI. 30.) önkormányzati rendelet módosítása 2./ A víziközműből szolgáltatott ivóvíz és a víziközmű által biztosított szennyvízelvezetés legmagasabb hatósági díjának megállapításáról szóló 22/2004. (VI. 15.) Kgy. rendelet módosítása 3./ Az egyes helyi közszolgáltatások ellátásáról szóló 53/2010. (VI. 30.) önkormányzati rendelet módosítása 4./ A helyi tömegközlekedési díjak megállapításáról szóló 50/1997. (XII. 22.) Kgy. rendelet módosítása 5./ A tápéi komp 2012. évi viteldíjainak meghatározása 6./ A köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 57/2010. (XII. 16.) önkormányzati rendelettel módosított 42/2000. (IX. 14.) Kgy. rendelet 2. számú mellékletében foglalt, a temetkezés legmagasabb hatóság díjainak módosítására irányuló javaslat 3
2012. február 24. közgyűlés 1./ Az Önkormányzat tulajdonában álló önkormányzati lakások bérletéről, a lakbérek mértékéről és a lakbértámogatásról szóló 45/2006. (XII.13.) Kgy. rendelet módosítása 2/ Az Önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek elidegenítéséről szóló 17/1994. (IV.26.) Kgy. rendelet módosítása 3./ A pénzbeli és természetbeni szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló 24/2011. (X.4.) önkormányzati rendelet módosítása 4./ A szociális és gyermekvédelmi ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő intézményi térítési díjakról szóló 58/2006. (XII.14.) Kgy. rendelet módosítása 5./ Egyes helyi közszolgáltatások ellátásáról szóló 53/2004. (XI.30.) Kgy. rendelet módosítása 6./ A víziközműből szolgáltatott ivóvíz és a víziközmű által biztosított szennyvízelvezetés legmagasabb hatósági díjának megállapításáról szóló 22/2004. (IV.15.) rendelet felülvizsgálata A bevételek jogcím szerinti összetételét a rendelet-tervezet 3. sz melléklete mutatja. 1.1 Működési bevételek 1.1.1. Intézményi működési bevételek A közhatalmi bevételek (igazgatási szolgáltatási díj, okmányiroda saját működési bevételei, egyéb igazgatási szolgáltatási díjak, bírság bevételek) összességében 90,7 %-on, 39.562 eft-on teljesültek. Jogcímcsoporton belül az Igazgatási szolgáltatási díjak 3.071 eft-os, 74,9 %-os előirányzat teljesítésébe a gépkocsi elszállítási díjak önkormányzatunkat megillető hányada került elszámolásra, míg a Bírság bevételek 36.491 eft-os 92,4 %-os előirányzat teljesítése a közigazgatási-,szabálysértési-, közterület felügyeleti bírságok összegét foglalja magába. Az egyéb saját bevételek működési bevételek 77.797 eft összegű tervezett előirányzata 68.172 eft összegben teljesült. Az előirányzat csoporton belül az Egyéb saját bevételek teljesítése 111,8 %-kal haladta meg a tervezett előirányzatot. Az előirányzat túlteljesítést elsődlegesen a Szegedi Hőszolgáltató Kft-nek kiszámlázott 5.291 eft összegű kezességvállalási díjak, valamint a konzorciumi szerződés alapján a Szegedi Tudományegyetemnek áthárított közbeszerzési díjak 2.006 eft összege okozta. A működési célú általános forgalmi adó bevételek és visszatérülések 2.448.559 eft tervezett összege 2.269.811 eft összegben 92,7 %-ban teljesült. A Hozam és kamatbevételek jogcímen a tervezett 63.400 eft összegtől elmaradóan, 42.115 eft került jóváírásra, az önkormányzat elszámolási számláján elszámolt kamatok tervezettnél kisebb összege miatt. Az Intézményi működési bevételek együttesen a tervezett 2.633.351 eft összeggel szemben, 2.419.660 eft összegben, 91,9 %-on teljesültek. 4
1.1.2. Az önkormányzatok sajátos működési bevételei A helyi önkormányzatok sajátos működési bevételei körében az illetékbevételek 569.854 eft összegben, 89,8 %-ban teljesültek. A helyi adóbevételek összességében 9.394.725 eft összegben, 101,7 %-on teljesültek. a) Az építményadó mértéke 1200 Ft/m 2 /év-ről 1250 Ft/m 2 /év-re változott 2012. évben. Az adónem a 2012. évi 2.277.153 eft összegű bevétele 8,4 %-kal haladta meg a költségvetési előirányzatot. A bevétel növekedés egyik oka, hogy az Adóiroda fokozott ellenőrzési tevékenységet folyatott ezen adónemben. Ennek eredményeként egy ellenőrzési tételből 100 millió Ft plusz bevétel keletkezett. A költségvetési előirányzat túlteljesítésének további oka az adónemre fókuszált behajtási tevékenységek eredményes végzése. b) Az idegenforgalmi adó mértéke 2012. évben 410 Ft/fő/vendégéjszakáról 427 Ft/fő/vendégéjszakára változott. A beszámolás évében ezen adónemből a 99.700 eft összegű tényleges bevétel 17,3 %-kal haladta meg a költségvetési előirányzatban foglalt összeget. A kiemelkedően jó bevételnek több oka is van. Egyrészt rendkívül kedvező időjárás jellemezte 2012. évet, másrészt rendezvény- és eseménygazdag évet tudhatunk magunk mögött. 2012. évben több hosszú hétvége volt a munkaszüneti napokkal kapcsolatos átcsoportosítás miatt, ami jelentősen növelte az idegenforgalmi adó bevételt. c) Az iparűzési adóbevétel 7.017.880 eft összegben 0,5 %-kal kevesebb a tervezett értékhez képest. A kedvező tervteljesítési adatok ellenére a gazdasági válság hatásaként Szeged városban a gazdaság teljesítménye 3 éve folyamatosan csökken. Az adórendszer sajátosságaiból következően a gazdaság változása 2 évvel később jelentkezik az adóztatásban. A helyi adóbevételek mintegy egynegyede építményadóból, közel háromnegyede iparűzési adóból, hozzávetőlegesen 1 %-a idegenforgalmi adóból folyt be az elmúlt költségvetési év során. Az átengedett központi adók az eredetileg tervezett 4.273.258 eft összeggel szemben 4.249.515 eft összegben kerültek jóváírásra az Önkormányzat számláján. Ezen belül a Személyi jövedelemadó helyben maradó része 2.036.766 eft-os és a Jövedelemkülönbség mérséklésére 1.136.292 eft-os előirányzata 100 %-on teljesült. A gépjárműadóban 1.076.192 eft teljesült, de továbbra is érvényesül a korábbi időszak negatív tendenciája, a szektor érezhetően nem jutott túl a válságon. Az új gépjárművek eladása stagnál és a használt autók értékesítése is csak minimális növekedést mutat, melynek eredményeként mintegy 23.808 eft-tal (2,2 %-kal) elmaradt a költségvetési előirányzathoz képest a tényleges bevétel. Az elmaradás további oka, hogy a fuvarozói szektor továbbra is mély válságban van, illetőleg a beruházások befejeztével, új beruházások hiányában további megrendelések sem várhatóak. Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek előirányzata a megállapított 1.493.053 eft-os előirányzattól kis mértékben elmaradva 1.438.969 eft 96,4 %-on teljesült. Ezen belül Bírságok, pótlékok (helyi adó) 84.333 eft összegben teljesült, ami az előirányzathoz képest 15.667 eft-os elmaradást jelent. Az ellenőrzési tevékenység fokozott előtérbe helyezése ellenére sem jelentett garanciát a bevétel növekedésére, figyelemmel a romló gazdasági helyzetre, a fizetési képesség csökkenésére. 2012. II. féléve óta jelentkezik az a tendencia, hogy a tényleges gazdasági folyamatoktól függetlenül a jegybanki alapkamat folyamatosan csökken, ez negatív hatást gyakorolt a pótlék, bírság bevételekre. Közterület-használat díj címén 42.805 eft összegű közterület használati díj került beszedésre, az előirányzat teljesítés 90,6%-os. Az Ingatlanhasznosítási bevételek 594.548 eft-os összege megfelel az előirányzaton tervezettnek. A Parkolási bevétel a módosított előirányzaton tervezett 751.261 eft összeggel szemben 33.984 eft-os (4,5 %-os) elmaradással 717.277 eft-ra teljesült. A parkolási üzletág bevételeiből kerül finanszírozásra a Szegedi Közlekedési Társaság 5
közszolgáltatási tevékenysége. A parkolási üzletág bevételelmaradását más területről történő forráselvonással kellett kompenzálni. 1.1.3. Támogatások az önkormányzat költségvetési támogatása A költségvetési beszámolóban a végleges - 2011. június 30-i -adóerőképesség számítás alapján a jövedelem mérséklés összege 1.118.880 eft, így az önkormányzatnak 17.412 eft visszafizetési kötelezettsége keletkezik. Az Önkormányzat költségvetési támogatásán belül a normatív hozzájárulások támogatása 7.723.481 eft eredeti előirányzata 7.568.606 eft ra teljesült. A normatív állami hozzájárulás összességében az eredeti előirányzathoz képest 154.875 ef-tal csökkent a feladatmutatókkal összefüggő évközi lemondások hatásaként. A zárási munkálatokat követő év végi elszámolás következtében a tényleges állami hozzájárulás összege 7.611.938 eft, amely 43.332 eft-tal több az önkormányzat számlájára érkezett összeghez viszonyítva. A többlet normatív támogatást utólag 2013. évben kapja meg az önkormányzat. Központosított előirányzatokból az önkormányzat 796.259 eft-ot kapott működési célú feladatokra, ebből: könyvtári és közművelődési érdekeltségnövelő támogatásra 3.556 eft, helyi szervezési intézkedéshez kapcsolódó többletkiadások támogatására, a bérpolitikai intézkedések támogatására (bérkompenzáció) és a prémium évek programra együttesen 40.591 eft, helyi közösségi közlekedés normatív támogatására 501.317 eft, esélyegyenlőséget, felzárkóztatást segítő támogatásra 239.566 eft, nyári gyermekétkeztetésre 11.229 eft érkezett. A fel nem használt összeg 226 eft. Az egyes jövedelempótló támogatások kiegészítésre érkezett 1.026.243 eft-tal szemben ténylegesen 450 eft-tal kevesebb összeg került felhasználásra. A fel nem használt összegek visszafizetésre kerülnek (676 eft). A helyi önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó művészeti szervek támogatására összesen 740.829 eft érkezett, ebből az I-II. kategóriába besorolt színházak, bábszínházak fenntartó ösztönző részhozzájárulás 299.400 eft, a művészet-ösztönző részhozzájárulás 272.900 eft, az V. kategóriába besorolt színházak, nemzeti és etnikai kisebbség színházak pályázati támogatása 42.000 eft, az I. kategóriába besorolt zenekarok központi költségvetési támogatása 126.529 eft. Az előadóművészeti szervek támogatása teljes egészében felhasználásra került. A költségvetési szerveknél foglalkoztatottak 2012. évben 468.242 eft bérkompenzációban részesültek, valamint az egyes előadó művészeti szervezetek, könyvtárak működésének kiegészítő támogatása 18.490 eft, teljes egészében felhasználásra kerültek. Az egyes oktatási feladatokra a normatív kötött felhasználású támogatások előirányzata az évközi lemondások következtében összesen 504.535 eft-ra teljesült. A Pedagógus továbbképzés támogatás (szakvizsga) 13.219 eft, egyes pedagógus pótlékok kiegészítéshez (osztályfőnöki, gyógypedagógiai) 23.257 eft, a kedvezményes étkeztetési támogatás 360.264 eft-ra, szakmai, tanügyi, igazgatási és informatikai feladatok támogatására 28.595 eft, az ingyenes tankönyvekre 79.200 eft érkezett. A zárlati munkálatok következtében 457.013 eft került felhasználásra, a maradvány összege 47.522 eft visszafizetésre kerül. A szociális továbbképzés és szakvizsga támogatására 477 eft érkezett, a zárlati munkálatok alapján 8 eft fel nem használt összeg kerül visszafizetésre, az ingyenes és kedvezményes bölcsődei étkeztetésre 5.100 eft érkezett, így 127 eft több támogatásra jogosult az önkormányzat. A 2011. évi kötelezettségvállalással terhelt központosított előirányzatok és egyéb kötött felhasználású támogatások előirányzat maradványa 28.940 eft volt, ebből 28.898 e Ft került felhasználásra, a fel nem használt összeg 42 eft visszafizetésre kerül. A 2011. évi kötelezettséggel terhelt színházi támogatás összege 1.298 eft, amely teljes egészében felhasználásra került. 6
A normatív állami hozzájárulások alakulását jogcímenként az előterjesztés 1. sz. melléklete tartalmazza. 1.1.4. Támogatások, támogatásértékű bevételek, kiegészítések Támogatásértékű működési bevételek 51.902 eft összegben teljesültek. Egyéb támogatásértékű bevételekre 47.849 eft érkezett a következő feladatokra: Települési nemzetiségi önkormányzatok támogatására 2.362 eft, Vadaspark átszervezésével kapcsolatos elszámolásokra 2.118 eft, az Alsó- Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóságtól árvízvédelmi feladatokra 2.500 eft, az Oktatási Minisztériumtól a Bursa Hungarica ösztöndíj elszámolása miatti utalás 1.750 eft, a Waltner Károly Otthon munkarehabilitációs foglalkoztatására igényelt állami támogatás 3.444 eft, a rendkívüli gyermekvédelem központi pénzbeli támogatására 21.588 eft, az országos közmunkaprogramból rövid időtartamú közfoglalkoztatásra 3.491 eft, valamint az alapokat terhelő fordított áfa fedezetének átvétele 10.108 eft összegben. Mozgáskorlátozottak támogatására 4.053 eft került elszámolásra. A Vadaspark, mint költségvetési intézmény átalakításának számviteli feladataival összefüggésben (átfutó elszámolások állományba vétele) 488 eft került elszámolásra. Az Egyéb átvett pénzeszközök előirányzaton került elszámolásra a Dél-alföldi Regionális Környezetvédelmi Társulástól a kémiai szúnyogirtás 600 eft összegű hozzájárulása. Előző évi kiegészítések, pénzmaradvány átvétele címén 524.018 eft jóváírás került elszámolásra. A 2011. évi zárszámadás elszámolásával összefüggésben 2.354 eft pótlólagos állami támogatás érkezett, a 2011. évi pénzmaradvány átvétele jogcímen 521.664 eft jóváírás történt. 1. 2. Önkormányzati (központi) gazdálkodás felhalmozási bevételei 1.2.1. Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Tárgyi eszközök és immateriális javak értékesítése jogcímcsoport az eredeti előirányzaton tervezett 1.691.075 eft-tal szemben 882.329 eft összegben teljesült. Ennek alapvető oka az volt, hogy a gazdasági válsággal összefüggésben az egyébként is óvatos mértékben tervezett ingatlanértékesítések nem történtek meg. A bevétel elmaradás a kiadási előirányzatokon mutatkozó megtakarítások figyelembe vételével a költségvetés évközi módosítása során kiegyenlítésre került. Az Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkebevételei között a Nem lakás céljára szolgáló helyiségek értékesítéséből elszámolt bevétel összege 32.900 eft volt. Az ISPA/Kohéziós Alap támogatásával beszerzett, majd üzemeltetésbe adott hulladékszállító-, gyűjtő eszközök és a központi hulladéktelep bérleti díjra 115.640 eft összeg érkezett. Az elektromos tömegközlekedés általános forgalmi adó visszaigénylését megalapozó önkormányzati tulajdonban lévő pályaelemek bérletidíj számláinak ellenértékét a Szegedi Közlekedési Kft. a 2012. költségvetési év során is csak részben és jelentős késedelemmel tudta teljesíteni, az előirányzat teljesítés összege 47.015 eft, 41,4 %. A Városrehabilitácós projekttel összefüggésben az Egyetem a Somogyi utca parkolóhelyek hosszútávú használati jogát váltotta meg 31.240 eft értékben. A pénzügyi befektetések bevételei a tervezett 883.828 eft összeggel szemben 942.441 eft összegben teljesültek. A teljesítés az osztalékbevétel előirányzaton jelentkezett. A Cserepes sori Piac Kft-től 4.434 eft, a Dorozsmai Nagybani Piac Kft-től 70.000 eft, az IKV Zrt-től 225.000 eft, a Ritek Zrt-től 170.000 eft, Szegedi Vízmű Zrt-től 473.007 eft osztalékbevétel érkezett. 7
A fentiek összegzéseként az Önkormányzat központi gazdálkodás felhalmozási és tőkejellegű bevételei az eredeti előirányzaton tervezett 2.805.220 eft összeget nem érték el, összességében 2.051.565 eft összegben teljesültek. 1.2.2. Felhalmozási támogatások Központosított előirányzatokból összesen 115.581 eft támogatás érkezett. Ezen belül a lakossági közműfejlesztésre 112.671 eft, a kompok, révek felújítására 2.910 eft érkezett. Támogatásértékű bevételekből összesen 5.340.036 eft bevétele származott az önkormányzatunknak. Ebből támogatásértékű felhalmozási bevétel címén az Európai Uniótól és központi költségvetési forrásból együttesen 5.281.125 eft támogatás érkezett az alábbiak szerint: Tarján, Víztorony tér rekonstrukcióra 719 eft, az Újszegedi Liget Játékok Kertjére 7.760 eft, a Vásárhelyi Pál utca komplex felújítása I. ütemére 98.810 eft, a Tisza-parti Általános Iskola és Óvoda felújítására 15.672 eft, a Városrehabilitáció projekt I. ütemére 7.567 eft, II. ütemére 867.756 eft, az Elektromos tömegközlekedés fejlesztésére 2.305.187 eft, az Agóra-TIOP projektre 1.283.764 eft, a az Acél utcai rendelő felújítására 1.899 eft, Vadaspark Zsiráfház építésére 36.275 eft, a Két Állatkert projektre 34.567 eft, Színház energetikai korszerűsítésére 84.053 eft, a Szeged-Szőreg Törökkanizsa kerékpárút építésére 8.359 eft, a TIOP IKT fejlesztés az iskolában projektre 388.289 eft, a Szeged- Szabadka Piacok közötti együttműködésre 9.574 eft, a Bálint Sándor Emlékház és Kutató Központra 3.445 eft, a Biodiverzitás és természetvédelem Szeged Temesvár programra 583 eft, a Petőfi Sándor sgt-i Bölcsőde korszerűsítésére 16.653 eft, az Elővárosi vasút előkészítésére 17.454 eft, Agrárlogisztika-Ral-System projektre 5.733 eft, a Korszerű természettudományos laboratórium létrehozására 72.807 eft, az Árvízvédelmi rendszer megvalósítására 14.199 eft támogatás érkezett. Az Egyéb központi támogatás támogatásértékű bevételek között került elszámolásra a Városrehabilitáció II. projekt BM EU önerő alap támogatása 5.475 eft összegben. A konyhai eszközök bérleti díjára 53.436 eft került elszámolásra. Felhalmozási célra átvett pénzeszközök államháztartáson kívülről előirányzaton 5.841 eft került elszámolásra, amely összeg tartalmazza a Tisza Lajos krt. 20. számú társasház hozzájárulását a Grófpalota felújításához 4.991 eft és a Dorozsmai Nagybani Piac hozzájárulását a RAL-System projekthez 850 eft értékben. 1.3. Támogatási kölcsönök visszatérülése Működési célú támogatási kölcsönök visszatérülése jogcímen 44.284 eft bevétele származott önkormányzatunknak. A Pick Kézilabda Zrt-től 14.284 eft, a Szeged Pólus Nonprofit Kft-től 30.000 eft tagi kölcsön visszatérülés került elszámolásra, azonban sajnálatos módon a Szegedi Sport és Fürdők Kft. egyáltalán nem rendezte esedékes fizetési kötelezettségeit önkormányzatunk felé. Felhalmozási célú kölcsönök visszatérülése címén összesen 62.425 eft jóváírás érkezett, a teljesítés 82,1 %-os. Lakástámogatások törlesztésére 36.464 eft, érkezett, a Szegedi Vásár és Piac Kft. 25.961 eft tagi kölcsönt fizetett vissza önkormányzatunknak. A központi gazdálkodás költségvetési bevételei a módosított 40.551.093 eft előirányzat 92,3 %-án 37.419.320 eft összegben teljesültek. 1.4. Finanszírozási bevételek Az Előző évek pénzmaradványának igénybevétele előirányzaton 32.564 eft működési célú és 50 eft felhalmozási célú igénybevétel történt. A pénzmaradvány igénybevételét az államháztartási jogszabályok változása miatti számviteli elszámolási feladatok indokolták, egyrészt az 8
Önkormányzati- és a Polgármesteri Hivatal szervezeti szétválasztása, másrészt a nemzetiségi önkormányzatok teljes szervezeti és gazdálkodási elkülönülése az Önkormányzati Hivatal szervezetétől és költségvetésétől. A működési célú értékpapírok bevételei összesen 82.763 eft, ami az államkötvények lejárat miatti értékesítéséből származott. Rövidlejáratú hitelfelvételre a pénzforgalmi elszámolások alapján 9.362.664 eft felvétel történt. Az államháztartási számviteli előírások szerint rövidlejáratú hitelnek minősül az év utolsó napján fennálló (pénzügyi tartalmát tekintve) likviditási célú hitel. Az államháztartási számviteli szabályozás miatt az önkormányzat likviditási célú hiteleit a számviteli zárlati munkák során a rövidlejáratú hitelek közé kell átsorolni, egyúttal a tárgyévi záró állományához kapcsolódó évközi hitelfelvételeket a rövidlejáratú hitelfelvételek közé kell átminősíteni. (Függetlenül attól, hogy a likviditási célú hitelállomány a költségvetési év során akár többször is visszafizetésre kerülhet.) A költségvetési beszámolóban ezért rövidlejáratú hitelfelvételként került kimutatásra; a Rulírozó I. hitel 5.489.850 eft, a Rulírozó hitel II. 950.000 eft és a Folyószámla hitel 2.922.814 eft-os év végi záró állományával azonos évközi hitelfelvétel forgalma. Felhalmozási célú hitelek felvétele jogcímen 2.264.990 eft összegű hitellehívás történt: az önkormányzat jóváhagyott fejlesztési célú hitelszerződéseire 2.084.027 eft, az iparosított technológiával épült lakóépületek felújításának önkormányzati támogatására 180.963 eft. 1.5. Alapok 1.5.1. Parkoló alap A Parkoló alap előző évi pénzmaradvány igénybe vételével tervezett bevételi előirányzata 356.978 eft összegű, a teljesítés 27.059 eft 7,6 %, ezen belül a jármű elhelyezési kötelezettség pénzbeni megváltását szolgáló befizetésként az év folyamán a tervezett 10.000 eft összeggel szemben 9.370 eft került jóváírásra. A 342.978 eft összegű pénzmaradvány nem került felhasználásra. 1.5.2. Lakásalap A Lakásalap működési célú bevételei 66.545 eft összegben teljesültek, amelyből a kamatbevételek összege (számlakamat hosszú lejáratú bankbetét kamata, egyéb kamatbevétel) 57.509 eft, a fordított áfa miatti elszámolások összege 9.036 eft volt. A Lakásalap felhalmozási célú bevételi előirányzata 265.094 eft összegben, 111,0 %-on teljesült, ami a Lakásértékesítések elszámolt bevételi összegének felel meg. Az év során 201.519 eft összegű felhalmozási célú pénzmaradvány igénybevételére került sor. A működési célú értékpapírok bevételei összesen 13.206 eft, ami a vagyonkezelési szerződés megszüntetése miatti értékpapírok értékesítéséből származott. 1.5.3. Vízügyi Építési Alap A Vízügyi Építési Alap előző évi pénzmaradvány igénybevétellel tervezett 3.635.666 eft bevétele, 51,7 %-on 1.880.255 eft összegben teljesült. Az alap működési bevételei a tervezett 1.072 eft összeggel szemben 7.707 eft-on teljesültek: a hozamés kamatbevételre 6.635 eft, valamint a fordított áfa elszámolásokhoz kapcsolódóan 1.072 eft került kimutatásra. Az alap felhalmozási célú bevételeinek összege 1.673.661 eft, a teljesítés a módosított előirányat 93,6 %-a. 9
A Vízügyi Építési Alap felhalmozási bevételeinek meghatározó bevételi forrása a hálózatbérleti keretmegállapodás alapján a Szegedi Vízmű Zrt-től a víz és csatornahálózat üzemeltetéséből befolyó hálózatbérleti díj, amelynek 2012. évi összege 1.644.589 eft ( nyílt árok nélkül és nyílt árok együttesen). A Dél-alföldi Ivóvízminőség-javító program önerő bevételeként került kimutatásra a DARFÜ által az ivóvízminőség javító program fel nem használt tervezési önerejének 29.072 eft-os összege. A Szegedi Vízmű Zrt. től víz és csatorna fejlesztési hozzájárulás címén 17.270 eft, a Szegedi Csatornamű Társulattól hálózatfejlesztésekre 2.230 eft pénzeszköz átvétel történt. A költségvetési év során 179.387 eft összegű felhalmozási célú pénzmaradvány igénybevételére került sor. 1.5.4. Környezetvédelmi Alap A Környezetvédelmi Alap előző évi pénzmaradvány igénybe vételével tervezett 265.872 eft összegű bevételei 15,8 %-on, 42.114 eft összegben teljesültek, mivel az előző évi pénzmaradvány csak részben, 22.319 eft összegben került felhasználásra. A Környezetvédelmi Alap működési bevételei 121,7 %-on 19.795 eft összegben teljesültek, ezen belül a sajátos működési bevételek teljesítése 3.944 eft, a tervezett 11.270 eft-tal szemben. Ebből környezetvédelmi bírság bevétele 1.714 eft, talajterhelési díj jogcímen 2.230 eft került jóváírásra. 2. Szegedi Önkormányzat Központi gazdálkodás kiadásai A részletes kiadási előirányzatokat, illetve azok teljesítését a rendelet-tervezet 4.-7. sz. mellékletei tartalmazzák. A központi gazdálkodás 2012. évi működési és felhalmozási célú kiadási előirányzat-maradványainak kötelezettséggel terhelt tételei a 2013. évi költségvetésbe beépítésre került. Szeged Megyei Jogú Város 2012. évi költségvetési évben teljesített kiadásainak ágazati (rendelet szerinti) megoszlása a következő: ezer Ft-ban Megnevezés Működési kiadások (4.sz. melléklet)* Felhalmozási kiadások (5.sz. melléklet) Felújítási kiadások (6.sz melléklet) Kölcsönök (7.sz. melléklet) Alapok (8.sz. melléklet) Költségv. Intézmények (10. sz. melléklet) Összesen Megoszlás % Szociális 584 724 1 432 1 520 475 2 106 631 3,9 Oktatás 877 850 22 143 13 930 998 14 830 991 27,3 Kultúra, sport 103 978 4 638 2 638 569 2 747 185 5,1 Egészségügy 41 606 100 000 197 141 803 0,3 Igazgatás 11 538 3 894 476 3 906 014 7,2 Városüzem 6 370 499 122 102 109 612 6 602 213 12,2 Fejlesztés 136 717 6 193 883 6 330 600 11,7 Egyéb 12 885 204 2 660 558 15 248 484 970 1 611 048 17 657 028 32,5 feladatok Összesen 21 000 578 9 076 543 164 808 484 970 1 611 048 21 984 518 54 322 465 100,0 * A költségvetési szerveknek folyósított17.786.895 e Ft támogatást nem tartalmazza. 2.1. Önkormányzati (központi) gazdálkodás működési kiadásai Az önkormányzat központi gazdálkodás keretében kezelt működési kiadási előirányzatok összességében a tervezett 40.841.034 eft összeget nem érték el, 38.787.473 eft összegben, 95,0 %-on teljesültek. Az önkormányzat központi gazdálkodás működési kiadásai körében a fejlesztési feladatok között szereplő városrendezési tervek- és tanulmánytervek előirányzatainak teljesítése 16.647 eft. 10
Közlekedés tervezés előirányzatról 4.054 eft kifizetés történt. A beruházások, pályázatok előkészítésén 43.249 eft a teljesítés. Az előirányzatból kerültek biztosításra a beadott pályázatok részvételi díjai, a pályázatokhoz beadandó dokumentációk, munkarészek (ingatlan forgalmi értékbecslés, költségvetés, megvalósíthatósági tanulmány, műszaki terv, szakértői anyag) elkészítésének díjai. Közmű nyilvántartás vezetésére 15.447 eft-ot, földhivatali digitális térkép használatra 3.757 eft-ot költött az önkormányzat. A helyközi járatok helyi személyszállítása előirányzaton a kifizetés összege 51.213 eft. A Tisza Volán Zrt. részére a kifizetés havonta, folyamatosan történt. A 2012. év során a működési kiadások között szereplő fejlesztési feladatokra összességében a tervezett 186.956 eft-tal szemben 136.717 eft-ot fordított az Önkormányzat. A városüzemeltetési feladatok között az önkormányzati alapítású gazdasági társaságok által ellátott közfeladatok támogatására, továbbá a szolgáltatási szerződések alapján teljesített tevékenységekre együttesen 5.017.969 eft-ot fordított az önkormányzat (A gazdasági társaságok önkormányzati finanszírozási körébe az alábbi előirányzatok tartoznak: Szegedi Közlekedési Kft támogatása, Repülőtér üzemeltetése, Környezetgazdálkodás működési támogatása, Közlekedésszervezés támogatása, Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. közvetített szolgáltatásai, Szegedi Sport és Fürdők Kft. támogatása, Szegedi Sport és Fürdők Kft. sportlétesítmény üzemeltetése, Ritek Zrt. támogatása, Ritek Zrt. szolgáltatási szerződése, SZINT Kft. támogatása, Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. támogatása, VTV Nonprofit Kft., Szeged és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft. támogatása, Szegedi Szabadtéri Játékok Nonprofit Kft. támogatása, Szegedi Pólus Nonprofit Kft. működési támogatása, Szegedi Városkép Kft rendezvényei, Szegedi Vadaspark Nonprofit Kft működési támogatása, Parkolási közszolgáltatás költségei, SZKT normatív támogatása előirányzatok, 1000 mester Nonprofit Kft támogatása) A Választókörzeti- és a Településrészi keretek előirányzatára együttesen 70.580 eft kifizetés történt. A hatályos közszolgáltatási szerződés alapján, a helyi tömegközlekedés 2011. évi elszámolási különbözeteként a Tisza Volán Zrt-nek 489.938 eft került átutalásra. A komp üzemeltetésére és felújítására 20.032 eft-ot fordított az önkormányzat. A városi közvilágításra 525.491 eft összegű kifizetés történt. Szabálytalan játszóterek felülvizsgálata, bontása előirányzatra a beszámolási időszakban 2.999 eft kifizetés történt. A Tisza-Park Kft a játszóterek felülvizsgálatát a szerződésnek megfelelően elvégezte. Az elvégzendő bontási munkákra a Szeged Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft-vel 2011. évben a szerződés létrejött, a műszaki átadás-átvétel megtörtént, a számla kifizetése áthúzódott 2012-re. 2012. novemberében újabb szerződés jött létre, melynek értelmében 8 helyszínen összesen 25 db balesetveszélyes játszóeszköz bontása kezdődött meg. Az Önkormányzat és a G&G Növényvédelmi és Kereskedelmi Kft. között maximum 1.000 eft értékben keretszerződés jött létre az önkormányzati tulajdonú területek parlagfű mentesítésére, amelyet eseti megrendelések alapján kellett volna végeznie. Az előirányzatról 2012. évben kifizetés nem történt. Farekonstrukció és növényegészségügyi felülvizsgálatra a beszámolási időszakban 10.000 eft összegű kifizetés történt. A Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft-vel létrejött szerződés keretében a koros fák műszeres vizsgálata, fakivágás, tuskófúrás, valamint 88 helyszínen összesen 110 db földlabdás iskolázott fa telepítése indult meg még 2011-ben, a kifizetés azonban áthúzódott 11
2012. évre. Véderdő telepítésre a beszámolási időszakban 5.000 eft kifizetés történt. 2011. őszén a Szeged 02204/2 és 02062/2. hrsz-ú területen összesen 2,77 ha erdő telepítésére került sor (Kocsányos tölgy és Magyar kőris fajtákból), a kifizetés áthúzódott 2012. évre. A Gyálaréti játszótér fásítására a beszámolási időszakban 1.500 eft kifizetés történt. A Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. a munkát 2011. decemberében fejezte be, a számla kifizetése húzódott át 2012-re. Az önkormányzat a városüzemeltetési feladatokra 2012. évben összességében a tervezett 6.534.205 eft összeg 97,5 %-át, 6.370.499 eft-ot fordította. Az egészségügyi feladatok körében a foglakoztatás-egészségügyi feladatok ellátását 29.250 eft összeg szolgálta, az előirányzatról a közalkalmazottak és a polgármesteri hivatal dolgozóinak foglalkozásegészségügyi ellátása (üzemorvosi ellátása) került kifizetésre. A Fogászati ügyeleti ellátás, ügyeleti ellátás felelősségbiztosítási díja előirányzatból 10.952 eft kifizetés történt. Az önkormányzat a egészségügyi feladatokra 2012. évben összességében a tervezett 42.994 eft összeg 96,8%-át, 41.606 eft-ot fordította. Szociális feladatokon belül a segélyezésre fordítható előirányzatok eredeti előirányzataként az önkormányzatnál és a Polgármesteri Hivatalban együttesen 517.000 eft került jóváhagyásra. A 2012. év során felhasználható keret a központi támogatásból érkezett támogatás összegével 1.576.794 eft-ra növekedett, ebből 304.591 eft az önkormányzat központi gazdálkodási tevékenysége között, 1.272.203 eft a Polgármesteri Hivatal tevékenységei között került elszámolásra. Az ellátottak juttatásai előirányzatok (segély, lakbértámogatás, a közcélú foglalkoztatás) 2012. évi felhasználására vonatkozó kimutatást az előterjesztés 2. sz. melléklete tartalmazza. A Lakásépítési és lakásvásárlási támogatásra az Egészségügyi és Szociális Bizottság határozata alapján 2012. december 31-ig 4.099 eft került kifizetésre, ezáltal 8 család részesült támogatásban. Az önkormányzat a szociális feladatokra 2012. évben összességében a tervezett 656.555 eft összeg 89,1%-át, 584.724 eft-ot fordított. A Közgyűlés 265/2007. (V. 11.) Kgy. sz. határozata alapján a Szegedi Kistérség Többcélú Társulásával 2007. július 1-jétől létrejött szerződés alapján a Szegedi Kistérség által ellátott közoktatási feladatellátásra, továbbá a 690/2005. (XII. 16.) Kgy. sz. határozat 2. sz. mellékletével elfogadott szerződés szerint a pedagógiai szakszolgálat feladatainak ellátására a 2012. évi önkormányzati költségvetésben jóváhagyott 411.585 eft támogatás összegének átutalása megtörtént. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata 2012. évben a 2011. évi CLXXXVIII. törvény 8. melléklete 5. pontjában meghatározottak alapján Szakmai, tanügyigazgatási informatikai feladatok ellátására kötött felhasználású normatív állami támogatást kapott. A támogatás az önkormányzat fenntartásában működő általános iskolákban, gimnáziumokban, szakközép-iskolákban, szakiskolákban, gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelési-oktatási intézményekben meglévő informatikai berendezések korszerűsítésére, az akkreditált iskolai adminisztrációs és ügyviteli szoftverek beszerzésére és ezek működtetésével összefüggő kiadásokra volt felhasználható. A támogatás összege (1.750 forint/fő/év) az általános műveltséget megalapozó iskolai évfolyamokon nappali rendszerű oktatásban részt vevő tanulók 2011/2012. tanévi nyitó, illetve 2012/2013. tanévi nyitó (október 1-jei) közoktatási statisztikai létszáma alapján került meghatározásra. A támogatási összeg 50%-át a köznevelési és szakképzési feladatellátási kötelezettség állam általi ellátásához szükséges adatszolgáltatásra alkalmas és a további központi adatszolgáltatás KIR, OSAP, diákigazolvány-igénylés követelményeinek megfelelő akkreditált iskolai adminisztrációs és ügyviteli szoftverek bevezetésére és fenntartására kellett fordítani. A támogatás jogszerű felhasználása céljából felhasználási szerződés megkötésére került sor az intézményeinkben 2005 novemberétől bevezetett 12
Magiszter.Net Iskolaadminisztrációs rendszer (működtetője: INFOtec Informatikai és Információtechnikai Kft.) felhasználási jogának biztosítására, valamint a rendszer folyamatos üzemeltetésével összefüggő szolgáltatások nyújtására. A felhasználási szerződés a Fenntartó, mint szerződő partner, valamint a közoktatási intézmények számára lehetőséget biztosított az információs rendszerhez való hozzáféréshez. A felhasználási szerződés alapján 14.325 eft Ft felhasználási díj 2 részletben került átutalásra. A kifizetések a Köznevelési intézmények eszközfejlesztése + pályázat saját forrás előirányzat 14.375 eft összegű felhasználásai között jelentkeztek. A Pedagógiai szakmai szolgáltatás, szakértői tevékenység előirányzaton vezetési tanácsadási szolgáltatások, országos tanulmányi és tehetséggondozó versenyek szervezési költségei kerültek elszámolásra 6.192 eft összegben. Szeged Megyei Jogú Város a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati ösztöndíj címen 14.875 eft-ot utalt át a Wekerle Sándor Alapkezelő számlájára. A 2011/2012. tanév második félévében 298 fő hallgató, a 2012/2013. tanév első félévében 297 fő hallgató részesült szociális önkormányzati ösztöndíj támogatásban. Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere által a 2011/2012. tanévre, valamint a 2012/2013. tanévre kiírt pályázat alapján a Szegedi Tudományegyetem nappali tagozatán tanuló, kiemelkedő teljesítményt elért 100 fő felsőoktatási hallgató, havi 10.000,- Ft/fő összegben városi tanulmányi ösztöndíjban részesül. A Tanulmányi ösztöndíjak előirányzat teljesítés összege 10.000 eft volt. A Közgyűlés 1038/2001. (XII. 12.) Kgy. sz. határozata szerint az önkormányzat a 2002/2003. tanévtől az Arany János Tehetséggondozó Programban részt vevő tanulók részére ösztöndíjat biztosít, 2012. év első félévében 3 fő, valamint a második félévben 6 fő részesült 5.000,- Ft/fő/hó ösztöndíjban, az előirányzat teljesítés összege 195 eft volt. Az oktatási ágazat vezetőinek kiemelt munkavégzésért járó kereset kiegészítésére 12.419 eft lett elköltve. Az Oktatási támogatási keretből 1.330 eft került felhasználásra. Az Oktatási Bizottság 1889-38/2012. (IV.25.) OB sz. határozata alapján jóváhagyott pályázati kiírásra 53 támogatási igény érkezett. Az Oktatási Bizottság 1889-71/2012. (VII.11.) OB sz. határozatával 47 pályázó támogatásáról döntött. A támogatottak közül két egyesület nem rendelkezett a 2011. évi CLXXV. tv. 75. -a alapján előírt igazolással, így az elnyert támogatás összege 100-100 eft visszavonásra került. Az oktatási ágazat feladatkörébe tartozó európai uniós projektek Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése elnevezéssel kiírásra került pályázatra benyújtott TIOP 1.1.1.- 07/1-2008-0954 azonosítószámú pályázata az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága által kibocsátott Támogatói Okirat alapján 508.447 eft vissza nem térítendő támogatásra jogosult. Az IKT fejlesztés Szeged MJV fenntartásában működő nevelési-oktatási intézményekben című projekt megvalósítása 2010. december 01. napján megkezdődött, melynek keretében összesen 37 alap- és középfokú oktatási feladat-ellátási helyen nyílt lehetőség az oktatási informatikai infrastruktúra fejlesztésére. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése elnevezéssel kiírásra került pályázatra benyújtott TIOP 1.1.1.-07/1-2008-0954 azonosítószámú pályázata az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága által kibocsátott Támogatói Okirat alapján 508.446.500,- Ft vissza nem térítendő támogatásra jogosult. Az IKT fejlesztés Szeged MJV fenntartásában működő nevelési-oktatási intézményekben című projekt megvalósítása 2010. december 01. napján 13
megkezdődött, melynek keretében összesen 37 alap- és középfokú oktatási feladat-ellátási helyen nyílt lehetőség az oktatási informatikai infrastruktúra fejlesztésére. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata az eszközbeszerzésekre irányuló irányító hatósági engedélyeztetési, valamint a közbeszerzési eljárások lefolytatásának időtartamára tekintettel a megvalósítás határideje 2012. január 31. napjára módosult. A projekt keretében támogatásból összesen 1.253 db (904 db PC csomag, 299 db tantermi csomag, 37 db Wifi csomag, 12 db szavazó csomag, 1 db alkalmazás szerver, 25 db SNI I., 6 db SNI II., 3 db SNI III., 1 db SNI IV., és 15 db SNI V. csomag) informatikai eszköz került beszerzésre. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata finanszírozta a 305/2011. (V. 27.) Kgy. sz. határozatával 2011. augusztus 31-i hatállyal megszüntetett Petőfi Sándor Általános Iskola Hunyadi János tagintézményének informatikai eszközbeszerzését (PC csomag 7 db, tantermi csomag 5 db, Wifi csomag 1 db, szavazó csomag 1 db), valamint a 12 db szavazó csomag és az 1 db alkalmazás szerver árkülönbözetét. A közbeszerzési eljárások lefolytatásának időtartamára tekintettel a megvalósítás határideje 2012. január 31. napjára módosult. A beszámolási időszakban a TIOP 1.1.1-07 IKT fejlesztés az iskolákban előirányzaton 393.986 eft kifizetés került elszámolásra, amelyhez 388.289 eft támogatás kapcsolódott. A 260/2010. (V. 7.) Kgy. sz. határozattal a Közgyűlés döntött arról, hogy Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot nyújt be a TÁMOP-3.1.3-10/2 A természettudományos oktatás módszertanának és eszközrendszerének megújítása a közoktatásban c. pályázati kiírásra. A Közgyűlés a pályázatban vállalt természettudományos laboratórium kialakításának, működtetésének helyszínéül a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumhoz tartozó korábbi bölcsődei épület egy részét jelölte ki. Az ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. 2011. január 13-án kelt, K-2011-TÁMOP- 3.1.3-10/2-0117296/130 iktatószámú levelében forráshiányra hivatkozva tartaléklistára helyezte a benyújtott pályázatot. A Támogató Szervezet 2012. június 7-én érkezett levelében tájékoztatta a pályázót, hogy a Korszerű természettudományos laboratórium létrehozása Szeged város és a Szegedi kistérség oktatási intézményei számára című, TÁMOP-3.1.3-10/2-2010-0003 azonosító számú pályázatát támogatásra érdemesnek ítélte. A pályázat megvalósítására megítélt összeg 291.228 eft, amelyből létrehozásra kerül Szeged város, a Szegedi kistérség és a régió iskolái számára egy korszerű természettudományos műszaki felszereltséggel rendelkező tanulókísérleti központ, kidolgozásra és publikálásra kerülne számos demonstrációs kísérlet, tananyag, valamint szakmai konferenciák, illetve pedagógus továbbképzések valósulhatnak meg. Az elfogadott támogatási intenzitás 100%. A projekt megvalósítására maximum 24 hónap áll rendelkezésre, de a projekttel kapcsolatos pénzügyi elszámolást tartalmazó záró projekt előrehaladási jelentés végső benyújtási határideje 2014. július 30. A beszámolási időszakban a TÁMOP 3.1.3-10/2-2010-0003 korszerű tudományos.laboratórium előirányzaton 5.896 eft kifizetés került elszámolásra, amelyhez 72.807 eft támogatás kapcsolódott. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot nyújtott be a TÁMOP-3.1.11-12/2 kódszámú, Óvodafejlesztés című könnyített elbírálású pályázati felhívására. A TÁMOP-3.1.11-12/2-2012-0101 azonosító számú, Óvodafejlesztés Szeged Város óvodáiban című projekt kedvezményezettje Szeged MJV Önkormányzata. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában lévő óvodai intézmények pedagógiai megújulását szolgáló projekt célok: színvonalas kisgyermekkori nevelés biztosítása minden gyermek számára, az óvodai nevelés minőségbiztosításának előmozdítása valamennyi partner a családok, a szakszolgálati, a szociális és az egészségügyi hálózatok bevonásával, a jól képzett szakemberek pedagógiai megújulása és megtartása, az óvodapedagógusok szakmai felkészültségének fejlesztése. A támogatás mértéke: A projekt elszámolható összes költségének 100%-a. A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás, önrészt nem igényel. Az elnyert támogatás összege 79.988 eft. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Óvodák Igazgatósága 50 óvodájából a projekt megvalósításában 25 tagintézmény vesz részt. A beszámolási időszakban az előirányzatról kifizetés nem történt, támogatás nem érkezett. 14
Oktatási feladatokra az önkormányzat 2012. évben összességében a tervezett 1.257.028 eft összeg 69,8 %-át, 877.850 eft -ot fordította. Kulturális feladatok ellátása terén rendkívül sokszínű és sokrétű kulturális rendezvényekre (Zenei rendezvények, városi rendezvények, évfordulós rendezvények, kiadványok, nemzetközi programok, ifjúsági és sport rendezvények, egyéb rendezvények) összességében 14.045 eft-ot biztosított az Önkormányzat. A Közgyűlés határozatai alapján a nyertes szervezetekkel kötött együttműködési megállapodásokra 37.025 eft-ot fordított a város (Kulturális együttműködések, Kulturális támogatási keret, Ifjúsági támogatási keret). A Kulturális támogatási keretből finanszírozott hirdetésre 82 pályázat érkezett. A Kulturális, Egyházügyi, Közművelődési és Idegenforgalmi Bizottság a 8395-74/2012. (VI. 14.) KEKIB sz. határozatában döntött a keretösszeg felosztásról, 67 pályázót részesített támogatásban. A nyertes 8 önkormányzati intézmény számára a támogatás összege intézményi költségvetés módosításával átcsoportosításra került. A szükséges igazolások beküldését követően 55 nyertes szervezet részére az elnyert támogatási összeg kiutalásra került. Egy egyesület támogatásának kiutalása ez év január hónapban történt meg. A támogatottak közül három egyesület nem rendelkezett a 2011. évi CLXXV. tv. 75. -a alapján előírt igazolással, így az elnyert támogatás összege összesen 290 eft számukra nem került kiutalásra. Az Ifjúsági támogatási keret felosztása során az Ifjúsági és Sportbizottság a 8396-59/2012. (VII. 02.) ISB sz. határozatában 38 pályázó támogatásáról döntött. A szükséges igazolások beküldését követően 27 támogatott szervezet részére az elnyert támogatás összege kiutalásra került. A MASZK egyesület 6.500 eft támogatásban részesült programjai megvalósításához, a Jazz-napok megrendezését 8.000 eft-tal támogatta az önkormányzat. Kulturális és sport feladatokra az önkormányzat 2012. évben összességében a tervezett 122.279 eft összeg 85,0 %-át, 103.978 eft-ot fordított. Egyéb feladatokon a felhasználás a tervezett 32.041.017 eft összeggel szemben 95,7%-os teljesítésű, 30.672.099 eft összegű. A teljesítésben a legnagyobb összeg 17.786.895 eft az intézmények számára biztosított támogatás, 957.930 eft pénzmaradvány intézményi kiutalása, 8.545.851 eft rövid lejáratú hiteltörlesztés, 234.499 eft sportegyesületek és sportesemények támogatása, 2.245.268 eft áfa kiadás valamint 284.429 eft folyószámlahitel kamat és bankköltség. Az egyházak részére 40.000 eft támogatást osztott szét a Kulturális, Egyházügyi, Közművelődési és Idegenforgalmi Bizottság a pályázatok alapján. A Parkolási közszolgáltatás költségeinek áfa részeként a Központi költségvetésbe 100.084 eft befizetés történt. Per és egyéb költség kifizetésen belül legnagyobb összeg a repülőtérrel kapcsolatos peres eljárás miatt került kifizetésre. Az év végi számviteli zárlati munkákban a likviditási célú hitelek rövidlejáratú hitellé történő főkönyvi átsorolása miatt a rövidlejáratú hiteleknél 8.545.851 eft hiteltörlesztés került kimutatásra: a Rulírozó I. hitel 5.489.850 eft, a Rulírozó hitel II. 950.000 eft és a Folyószámla hitel 2.106.001 eft-os év eleji nyitó állományának tőketörlesztések árfolyam-különbözetével figyelembe vett összege. 2.2. Szegedi Önkormányzat, központi gazdálkodás felhalmozási kiadásai Az önkormányzat központi gazdálkodási körbe tartozó beruházási kiadások teljesítése a tervezett 12.046.596 eft összeggel szemben 9.076.543 eft összegű, 75,3 %. 2.2.1. Fejlesztési feladatok A Fejlesztési Iroda által kezelt beruházások a 2012. évben 6.193.883 eft összegben teljesültek. A nagyobb projektek a következők voltak: 15
2.2.1. Közlekedési beruházások - Elektromos tömegközlekedés nagyprojekt kivitelezés Szeged elektromos tömegközlekedés fejlesztése c. nagyprojekt keretében 2.342.239 eft összegű kifizetés történt. Befejeződött a B+R kerékpártárolók kiépítése és műszaki átadás-átvétele. Az utastájékoztató rendszer kiépítése tenderben a Delta Systems Kft. került nyertesként megállapításra. A Belvárosi híd újszegedi hídfőjénél tömegközlekedést előnyben részesítő csomópont használatba vételi engedélyében a Nemzeti Közlekedési Hatóság a jelzőlámpa program módosítását írta elő. Használatba vételi engedélyezési eljárások folytak az 1-2-es és a 3-4-es vonalak, valamint az áramellátó hálózat vonatkozásában. - Vásárhelyi Pál utca komplex felújítása I. ütem A beruházás műszaki átadás-átvétele 2011. november 30-án lezárult. A projekt 2012. I. félévében műszakilag és pénzügyileg lezárult, az utolsó számlák is kifizetésre kerültek, a projekt üzembehelyezése és számviteli aktiválása megtörtént.. A beszámolási időszakban 238.271 eft kifizetés történt, 98.812 eft támogatás érkezett. - Vásárhelyi Pál u. komplex felújítása II. ütem A projekt előkészítése 2012. I. félévében befejeződött, a szerződések (kivitelezés, menedzsment, nyilvánosság, műszaki ellenőr) megkötésre kerültek. A generálkivitelező a kivitelezési munkálatokat 2012. augusztus elején kezdte meg, és szerződés szerint 2012. decemberében fejezte be. A műszaki átadás-átvételi eljárás 2012. december 17-én kezdődött meg és 2013. január 11-én zárult le. A forgalomba helyezési és használatbavételi eljárás, a számlák (kivitelezés számlái, menedzsment, nyilvánosság, műszaki ellenőr) kifizetése és a pályázatos elszámolás folyamatban van. A menedzsment-elszámolások és a könyvvizsgálat 2013. I. félévében zárul le. A támogató felé az 1. sz. kifizetési kérelem benyújtása jelenleg van folyamatban. A záró kifizetési kérelem és zárójelentés 2013 áprilisában esedékes. 2012 év végén 2 db építési részszámla vonatkozásában BM-önerő alap pályázat is benyújtásra került, a Támogató Okirat megkötése folyamatban van, további önerő-pályázat 2013- ban kerül benyújtásra. A beszámolási időszakban 146.164 eft kifizetés történt, támogatás nem érkezett. - Szeged-Szőreg-Törökkanizsa kerékpárút építése A beruházás építési kivitelezése 2012. októberében befejeződött. A beszámolási időszakban 133.119 eft kifizetés történt, 8.359 eft támogatás érkezett. 2.2.2. Kiemelt infrastrukturális beruházások - Városrehabilitáció II. projekt (Biopolisz-park) A Semmelweis utca közterületi rekonstrukciójának műszaki-átadás átvételi eljárása 2012. januárjában befejeződött. 2012. májusában az Önkormányzat a SADE-Magyarország Mélyépítő Kft.-vel a Dugonics tér kivitelezésére kötött szerződést. 2012. május 29-én a vállalkozó átvette a munkaterületet, ezt követően megkezdte a munkát. Az előre nem látott körülményekre tekintettel Vállalkozó a szerződés módosítását kezdeményezte, amelyhez mind az Önkormányzat, mind a DARFÜ/NFÜ hozzájárult. A módosítás értelmében a teljesítés határidejét 2013. január 29-ére módosították. 2012. év végére a vállalkozó elérte, majd le is számlázta a teljesítés 80 %-át. 2012. júniusában meghirdetésre kerültek a projekt részét képező úgynevezett soft-elemek teljesítésére irányuló pályázatok. A miniprojektek megvalósultak, az elszámolás és a közvetett támogatások megállapítása, folyósítása folyamatos. A beszámolási időszakban 511.944 eft kifizetés történt, 867.756 eft támogatás érkezett. (A projektelemek egy része utófinanszírozott volt.) 16
- AGÓRA-TIOP, AGÓRA-KEOP villamos energia, AGÓRA-KEOP hőigény kielégítése projektek Az Agóra létesítmény megvalósítását három támogatási forrás finanszírozta. A kivitelezés azonban egy vállalkozási szerződés keretében történt. Kivitelező a KÉSZ Zrt. A műszaki átadás-átvételi eljárás szeptember 3-án kezdődött meg és tervezetten 2012. szeptember 12-én zárult volna le. Szeptember 11- én a teljes létesítményre kiterjedően áramkimaradás történt és csak 2012. szeptember 13-án kapcsolta vissza az áramszolgáltató. A műszaki átadás-átvételi eljárást emiatt 2012. szeptember 12-én nem lehetett befejezni. A hiba okát az áramszolgáltató kivizsgálta, nyilatkozata szerint a hiba a kivitelezőnek nem róható fel. Erről az áramszolgáltató levélben informálta az önkormányzatot. A műszaki ellenőr elrendelte a próbaüzem megismétlését. Ennek sikeres befejezését követően, szeptember 28-án került sor az eljárás befejezésére. A fentiekre tekintettel az eszközök beszállítása és beüzemelése is akadályoztatva volt, de 2012. év végére leszállításra és beüzemelésre került az összes eszköz. A létesítmény használatba vételi engedélye kiadásra került, mely fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható. A projektumokra a beszámolási időszakban 1.892.395 eft kifizetés történt, 1.283.764 eft támogatás érkezett. (A projektelemek egy része utófinanszírozott volt.) - Színház energetikai korszerűsítése Az energetikai korszerűsítés kiviteli munkáira 2012. januárban került kiírásra a nyílt közbeszerzési eljárás. A kivitelezői szerződés 2012. április 26-án került aláírásra, a munkaterületet 2012. május 01-én átadtuk, a beruházás a tervezett határidőre 2012. augusztus 31-re elkészült. A beruházás a tervek szerint befejeződött. A beszámolási időszakban 442.605 eft kifizetés történt, 84.053 eft támogatás érkezett. (A projektelemek egy része utófinanszírozott volt.) - Biovárosok Biodiverzitás és természetvédelem A projekt vezető partnere Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata, projekt partner pedig a Temesvári Önkormányzat. 2012. február 29-én megtörtént a projektzárás. Elkészült a tanulmány, megszervezésre került egy konferencia és elkészült 2000 db kiadvány a projekt bemutatására. Az 1. és 2. partneri- és projektjelentés elfogadásra került. A 3. projektjelentés hiánypótlás alatt áll. 2013 év elején került beküldésre a záró projektjelentés. A beszámolási időszakban 5.174 eft kifizetés történt, 583 eft támogatás érkezett. (A projektelemek egy része utófinanszírozott volt.) - Iparosított technológiával készült lakóépületek felújítása A társasházakkal kötött megállapodások alapján a beszámolási időszakban 207.158 eft támogatás kiutalás történt. - Agrárlogisztikai rendszer RAL-SYSTEM Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében pályázati támogatást nyertünk "Közös éléstár a Temesvári és a Szegedi Regionális Agrárlogisztikai Központ infrastrukturális fejlesztése új szolgáltatásnyújtás céljából" címmel. Valamennyi szerződés megkötésre és sikeresen lezárásra került. A projekt műszaki megvalósítása a 2012. november 30-i módosított határidőre, a pénzügyi zárás 2012. december 31-re lezárult, valamennyi szállítói számla kifizetésre került. A projekt pályázatos zárása, támogató felé történő elszámolása folyamatban van, az európai uniós támogatás beérkezése 2013. nyarára várható. A beszámolási időszakban 138.857 eft kifizetés történt, 5.733 eft támogatás érkezett. - Árvízvédelmi rendszer fejlesztése A kétfordulós pályázati konstrukcióban támogatást nyert projekt Támogatási Szerződése 2011. október 13-tól hatályos. A támogatás összege 1.500.000 eft, mértéke 100%. A projektben megvalósításra kerülő projektelemek szállítói kifizetésűek lesznek, így a Támogató a szállítónak közvetlenül utalja a benyújtott és jóváhagyott számlaértékeket, ezért önkormányzatunknak a pénzügyi előfinanszírozással kapcsolatban újabb folyószámla hitelkamat költsége nem merül fel. A beszámolási időszakban 14.199 eft kifizetés történt és ugyanekkora összegű támogatás került elszámolásra. 17
2.2.3. Ágazati beruházások 2.2.3.1. Városüzemeltetési célú beruházások 122.102 eft értékben valósultak meg a következő beruházásokkal összefüggésben: - Úthálózat rekonstrukció Az év során a beruházás fedezeteként szolgáló ingatlanok vételára nem folyt be, így a munkálatokra sem lehetett szerződést kötni. - Hulladékszállító-, gyűjtő eszközök, központi hulladéktelep pótlása és felújítása Az ISPA/Kohéhiós alap támogatásával megvalósult hulladékberuházás tárgyi eszközeinek bérleti díjait önkormányzatunk azok felújítására, értéknövelő beruházására fordítja. Mindezzel összefüggésben a beszámolási időszakban a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. részére 86.729 eft összegű kifizetés történt. 2.2.3.2. Egészségügyi célú beruházásokra 100.000 eft-ot fordított az Önkormányzat 2012. évben. A Szegedi Tudományegyetemmel fennálló együttműködési megállapodás alapján, az önkormányzati feladatellátáshoz kapcsolódó fejlesztési feladatok támogatására 100.000 eft összegű pénzeszköz átadásra került sor. 2.2.4. Egyéb fejlesztési feladatokra 2.660.558 eft összegű kifizetés történt: -Terület-előkészítés, telekvásárlás előirányzat terhére 52.605 eft kifizetés történt ingatlanok vásárlás, illetve kisajátítás útján történő megszerzésére. Jelentősebb összegű kifizetések: - Tápé 02038 hrsz.-ú ingatlan megvásárlása: A tápéi Uborkás-csatornához tartozó egy szakasz magántulajdonban volt, ezért indokolt volt megvásárolni. A vételár 817 eft volt. - A Bérkert utcai buszmegálló bővítéséhez szükséges 50 m2-es területért 2.100 eft-ot fizettünk. - Az elektromos tömegközlekedés fejlesztés keretén belül szükségessé vált az Indóház téren 226+89 m2 kisajátítása, mellyel kapcsolatban az év folyamán összesen 3.413 eft költség merült fel. - A III. körút nyomvonalához szükséges 24427 hrsz-ú 479 m2-es terület kisajátításával kapcsolatban 8.622 eft költség merült fel. - A korábbi években megszerzett III. 0541/3 hrsz-ú, 21756 hrsz-ú és 35370 hrsz-ú ingatlanokon található épületek bontására 3.850 eft-ot fordítottunk. - A vegyes tulajdon megszüntetése érdekében a 12130/A/3. hrsz. alatti Hunyadi tér 3. fsz. 3. sz. lakás tulajdonjogának megszerzésével kapcsolatosan 3.718 eft költség merült fel. - A II. 14200 hrsz-ú ingatlan kisajátításával és a rajta lévő épület bontásával összefüggésben 25.158 eft-ot fizettünk ki 2012-ben. - A Főnix Kft tulajdonában lévő 25854 hrsz-ú ingatlanból 54 m2 közterületi funkciót töltött be (Pulz utca), melynek rendezése érdekében az ingatlanrész megvásárlásra, illetve a korábbi évekre vonatkozó használati díj kifizetésre került összesen 1.728 eft költséggel - A fejlesztési célú hitelek és kötvény adósságszolgálati kötelezettségeire 1.855.988 eft fordított önkormányzatunk. A Hulladékgazdálkodási beruházás felújítási kötelezettségei a Vízügyi Építési Alap, az Elektromos tömegközlekedés nagyprojekt, és a Felhalmozási kiadások visszaigényelhető általános forgalmi adójára együttesen 708.915 eft összeg került kifizetésre. - Egyéb értékesítés lebonyolítási díjára az IKV Zrt. részére 39.800 eft utalására került sor. - Az Újszegedi Református templom II. ütem építésének támogatására 3.250 eft pénzeszköz átadás történt. 18
2.3. Felújítási kiadások A felújítási kiadások a tervezett 247.745 eft összeggel szemben 164.808 eft összegben, 66,5 %-on teljesültek. - Szemünk fénye program keretében 2008. évben 10 általános iskolában valósult meg a világítótestek cseréje, illetve ahhoz kapcsolódóan az elektromos hálózatok felújítása, újraszerelvényezése, valamint a helyiségek teljes festése. A kifizetés öt év alatt részletekben történik, a 2012. évben teljesített pénzügyi kötelezettségvállalás összege 41.884 eft volt. - Lakótelepi utcabútorok felújítása, cseréje keretében a lakótelepeken szükség szerint padok felújítása, cseréje, hulladékgyűjtő edények kihelyezése, sporteszközöket felújítása történt meg, 10.000 eft összegben. - Kárász utca díszburkolat, utcabútorok, növények felújítására még 2011-ben került sor. 40 db pad, 3 db sérült virágdézsát cseréltek ki, valamint a vállalkozó helyreállított 580 m 2 megsüllyedt díszburkolatot. A számla kifizetése húzódott át 2012-re, 10.000 eft összegben. - Játszótér felújítási keret az Ifjúsági és Sport Bizottság döntéseinek megfelelően a Főldmíves utcai, az Újvidéki utca, valamint a Bartók tér, Klapka tér, Haladás utca és a Római körút játszóterének eszközei újultak meg. Az előirányzatról a beszámolási időszakban 11.028 eft kifizetés történt. - A Kiskerti útkeretből 32.500 eft került kifizetésre. A 2011. évi keret felhasználására vonatkozó bizottsági határozatban szereplő helyszíneken a munkák elkészültek, a műszaki átadás-átvételi eljárás 2011. decemberében volt. A végszámla kifizetése 2012-re áthúzódott. A 2012. évre biztosított 15.000 eft felosztását a Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság 483-143/2012.(V.31.) VFB sz. határozatával hagyta jóvá, mely alapján 17 kiskerti utca (Pisztácia-, Mazsola-, Szercsika-, Kivi-, Mandarin-, Birs-, Katica-, Pillangó-, Bodobács utca, Öreghely dűlő I. ütem, Subasa-, Matyparti út, Szívvirág-, Medveszőlő-, Kisbaktói- és a 31. sz. utca) burkolatának javítása történt meg. - A Kiskundorozsmai stációk rekonstrukciója felújítására 4.200 eft összegű pénzeszközátadás történt a Keresztelő Szent János Plébánia részére. Az Egészségügyi célú felújítások között került elszámolásra a Maros u. 22. sz. alatti orvosi rendelő gázkazán cseréjének költsége 197 eft összegben. - A Szociális intézmények felújítására 1.432 eft összegben, többek között az alábbi felújítások valósultak meg: Bölcs u. 11. sz. ingatlanon a fúrt kút szivárgás megszüntetés, Szőregi úti nevelőotthon, vízvezeték javítás, Bölcsőde utcai gyermekotthon, vízmelegítő csere, Bölcsődék Igazgatósága, szennyvízhálózat javítás. - Az oktatási ágazatban az oktatási célú feladatok keretösszegére 22.143 eft kifizetés történt, az alábbi feladatokra: Radnóti Miklós Gimnázium tűzjelző rendszer, könyvtár épületének bádogozása, armatúrák rögzítése, Sólyom u. Általános Iskola, személyemelő gép vezérlőkártya csere, lapostető javítás, Vedres Kollégium, fűtési rendszer javítás, Fodor Kollégium, hibás szennyvízszakasz csere, SZKTT Eötvös Gimnázium, csapadékvíz vezeték részleges csere, Jerney Általános Iskola, érintésvédelmi hiányok pótlása, Vörösmarty Általános Iskola, szennyvízhálózat részleges csere, Tiszaparti Általános Iskola tetőjavítás, Dózsa György Általános Iskola tető- és ereszcsatorna javítás, Nádor utcai Óvoda fűtési rendszer javítás, Déri Miksa Szakközépiskola emeleti vizesblokk felújítás, Vasvári Pál Szakközépiskola függőeresz csatorna csere, Földmíves utcai Óvoda, szennyvízvezeték 19
javítás, Ortutay Kollégium, szennyvíz szakasz csere, Weöres Sándor Ált. Iskola, tető javítás, Szerb utcai Óvoda alap megerősítése, Radnóti Miklós Gimnázium tornaterem ablak távirányítók javítása. - A kulturális ágazatban a Kulturális- és sportcélú felújítások keretösszegének 2012. évi előirányzat felhasználása 4.638 eft volt, amelyből többek között Tömörkény István Művelődési Ház, kazán szivattyú csere, galéria padlóburkulat csere, Senior Center (Eszperantó u.) vízvezeték javítás, Nemzetiségek Háza, szennyvízcsatorna felújítás, Dömötör torony csapadékvíz védelem. - Az Igazgatási kiadásokra tervezett felújítási kiadások 12.069 eft összegű előirányzat 95,6 %-a, 11.538 eft valósult meg többek között az alábbi feladatokra. A József Attila sgt. 39. sz. alatti hivatali főépület tető- és homlokzat felújítására 10.269 eft kifizetés történt. Az épület külső vakolata hullani kezdett, ezért a balesetveszély elhárítása érdekében már többször kellett a meglazult vakolatrészek leverésére vállalkozót igénybe venni. A homlokzat hőszigetelése és felújítása, valamint a bejárati toldalék épület tetejének javítása történt meg. A Pillich Kálmán utcai vendégház gázszerelésére és kazáncseréjére 1.269 eft kifizetés történt. - A Felújítási kiadások Egyéb feladatain 15.248 eft értékű felújítás valósult meg többek között az alábbi feladatokra: a Kiskundorozsma KMB iroda felújítása 12.494 eft értékben. A 2012. évi költségvetés jóváhagyásakor felmerült igénynek megfelelően a kiskundorozsmai kirendeltség és művelődési ház udvarán lévő tűzoltó szertár átalakításra került. A kialakított helyiség-csoportban került elhelyezésre a szomszédos helyiség-csoportból a Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. Területi Kirendeltsége, és itt helyükre került a rendőrség körzeti megbízottjának irodája is. 2.4. Alapok 2.4.1. A Parkoló alap A 356.978 eft összegű tervezett kiadási előirányzata nem került felhasználásra, az alapról kifizetés nem történt. 2.4.2. Lakásalap A Lakásalapnál 357.432 eft összegű teljesítés történt az alábbi feladatokra: - Lakóépületek felújításának tervezésére és kivitelezésére 78.914 eft összeg került felhasználásra. Többek között az alábbi beruházások valósultak meg vagy indultak el: - Tisza L. krt. 39. udvari homlokzat felújítása: kivitelező kiválasztására irányuló, Kbt. 251. (2) bekezdése szerinti eljárás 2011-ben eredménytelen lett, mivel a beérkezett ajánlatok meghaladták a rendelkezésre álló keretösszeget. A beruházási engedélyokirat módosítása megtörtént, a kivitelező kiválasztására irányuló 2012. évi közbeszerzési eljárás szerződéskötéssel zárult. A munkaterület átadására 2013. februárjában kerül sor. A szerződés szerinti befejezési határidő május 25. - Olajbányász tér 1. 3 db felvonó felújítása: a kivitelezés elkészült 2012. 07. 02-i műszaki átadás-átvétellel. A használatbavételi engedélyezési eljárás is sikeresen lezárult. - Victor Hugo u. 2. tetőfedésének cseréje: a műszaki átadás-étvételi eljárás 2012. május 25-én lezárult, végleges használatbavételi engedéllyel rendelkezik - Üres lakások felújítása: a program keretében 18 db lakás került felújítása - Bérlakás értékesítés költségeként az Önkormányzat és az IKV Zrt. közötti Haszonbérleti szerződés keretében a bérlakások értékesítésének lebonyolítására 12.828 eft került átutalásra. - Társasházi tulajdonrészek felújítási hozzájárulása címén a vegyes tulajdonrészű ingatlanok tulajdoni hányadára eső költség került kifizetésre 127.096 eft értékben. - A Lakásalap elkülönített bankszámláján 740 eft bankköltség merült fel, a Bérlakás vásárlási, felújítási hitel tőke- és kamat fizetésére 122.606 eft került felhasználásra. 20