BDF Értékteremtő folyamatok menedzsmentje V1 ÉRTÉKTEREMTŐ FOLYAMATOK MENEDZSMENTJE 1 Bevezetés Bármely cél elérése csak tudatos emberi tevékenységek láncolatával, folyamatokkal lehetséges. Az emberek a célirányos tevékenységeik során eszközöket használnak fel és egymással együttműködve szervezetet alkotnak. A szervezés alapkövetelménye a célok folyamatok szervezetek hatásos és hatékony kialakítása ill. fenntartása. A különböző társadalmi gazdasági körülmények között változtak az elérendő célok, és ennek megfelelően alakultak, változtak a szervezeti folyamatok is. A gyorsan változó piac, a bonyolult vállalatközi kapcsolatok és az egyre jobban terjedő globalizáció miatt előtérbe került az üzleti folyamat fogalma, amely konkrétan egy termék vagy szolgáltatás érdekében végzett lépések sorozata. Ehhez járult Goldratt elmélete, amely szerint egy vállalat működésének fő célja, hogy minél több pénzt termeljen most és a jövőben egyaránt, minden más (pl.:vevők, minőség, idő, költségek, erőforrások) csak fontos eszköznek tekintendők az alapcél eléréséhez. Ez az OPT (Optimised Production Technology) menedzsmentfilozófia. A kibocsátás pl. a pénzbeáramlás üteme; a készlet a kibocsátás érdekében az erőforrásokba fektetett pénzmennyiség; a működési költség pedig az a pénzmennyiség, amely egy adott időintervallumban ahhoz szükséges, hogy a készleteket kibocsátássá változtassa. Mindezek következtében szükségessé vált a folyamatok értékalkotó jellegének vizsgálata, különös tekintettel a vállalat szervezeti keretein is átnyúló értéklánc figyelembe vételére. Az értékteremtő folyamat erőforrások beszerzése, kezelése és felhasználása abból a célból, hogy a fogyasztó számára értéket állítsanak elő. Az érték átadása a fogyasztónak (ellenérték fejében) egy komplex folyamatrendszer végeredménye, amelynek megfelelő szerkezete és működése a pénztermelő üzleti vállalkozás kritikus sikertényezője. Az érték létrehozása e komplex folyamatrendszer egyes fázisaiban történik meg, s ezt az alkotótevékenységet igen jól reprezentálja az értékteremtés fogalma, amely egységbe foglalja az értéklánc mentén az értékképzés - érték termelés - értéknövelés - érték alkotás - értékalakítás -,stb. fázisok eredményeit: a használati érték, azaz a termék speciális igényt kielégítő tulajdonságai, paraméterei; ( termelés és szolgáltatás) a helyzetérték, azaz,hogy a termék ott van az igényfelmerülés színhelyén; ( logisztika) az időérték, azaz,hogy a termék akkor áll rendelkezésre, amikor a fogyasztói igény felmerül. ( logisztika) Ezeket az értékösszetevőket az értékképző, értékteremtő folyamatok együttesen képesek nyújtani a vásárlóknak. A fenti folyamatok összetettek és sok részfolyamatból állnak. Számos olyan folyamat van azonban a gyakorlatban, amelyek szükségesek az adott működéshez (pl.: mozgatás, tesztelés, irányítás, tárolás, részellenőrzés, stb.), de látszólag nem járulnak hozzá az értéknöveléshez. Kérdés: mikor nem minősül egy folyamat értékteremtőnek, de erre nincs egyértelmű válasz. F:\REMEK\Titkarsag\BE\BDF 2007.doc 1 / 23 Takács György 2007
BDF Értékteremtő folyamatok menedzsmentje V1 2 Rendszerek és folyamatok (Lásd melléklet!) 3 Az értékteremtő folyamat A piacgazdaság alapvető szervezeti egysége a vállalat, az üzleti vállalkozás szervezeti kerete, mely arra szerveződött, hogy fogyasztói igényt elégítsen ki nyereség elérése mellett.. A sikeres vállalkozásnak a következő három dolgot kell - döntéseiben, működésében, fejlesztéseiben, stb. állandóan - szem előtt tartania: Gazdaságosság (a bevételek és kiadások aránya, nyereség elérése), Eredményesség ( jót csinálni ), Hatékonyság ( jól csinálni ). A hatékonyság azonban kettős irányultságú, azaz az adott üzleti tevékenység: Mennyire segíti a fogyasztók igényeinek kielégítését? Mennyivel járul hozzá a vállalat nyereségességéhez? Az értékteremtő folyamatok a vállalati képességekre támaszkodnak, a fogyasztói igények kielégítésére törekszenek azáltal, hogy megválaszolják a vállalat küldetésének (missziójának) alapkérdéseit: melyek / kik a fogyasztóik: KINEK milyen igényeiket: MIT milyen módon: HOGYAN kívánja a vállalat kielégíteni. 3.1 A fogyasztói igények kielégítése A fogyasztói igény olyan igény, amelyet a gazdaság szereplői nem saját szervezetükön belül végzett munkával és nem is közösségi intézmények útján kívánnak kielégíteni. Lényeges jellemzője még, hogy fizetőképes, azaz képes és hajlandó fizetni a termékért / szolgáltatásért. A fogyasztó szubjektív véleménye a termék / szolgáltatás várakozásának való megfeleléséről az un. fogyasztói érték: fogyasztó specifikus ( minőség fogalma) változó (térben és időben) folyamatos ráhatás alatt áll (a többi fogyasztó véleménye) befolyásolja a termék jelenlegi és jövőbeni keresletét ( (vásárlás előtti várakozások / utáni tapasztalat) vevői elégedettség) A fogyasztói érték dimenziói: Használati érték: a termék azon tulajdonságainak összessége, amelyek igénykielégítésre alkalmassá teszik (pl.: kés éle, markolata, rozsdamentessége, stb.). Hely érték: a termék a fogyasztó számára térben elérhető. Idő érték: a termék akkor áll rendelkezésre, amikor a fogyasztói igény jelentkezik (a fogyasztó hajlandó várni). F:\REMEK\Titkarsag\BE\BDF 2007.doc 2 / 23 Takács György 2007
BDF Értékteremtő folyamatok menedzsmentje V1 Tulajdon érték: a termék tulajdonosának rendelkezési joga (hatalma) van a termék felett. Az értékteremtő folyamatok fő komponensei: Termelés: a rendelkezésre álló erőforrások egy részének felhasználása arra a célra, hogy más erőforrásokon tartós változásokat végrehajtva új javakat hozzunk létre Szolgáltatás: erőforrás felhasználása fogyasztói igényeket kielégítő, nem termelő tevékenységre. Logisztika: az üzleti folyamatok zavartalan lebonyolításához szükséges termékek rendelkezésre állásának biztosítása. A létrehozott termék / szolgáltatás jellemzői: TERMÉK megfogható raktározható a gyártónál és felhasználónál egyedi, sorozat, tömeg széles igényekre laza kapcsolat a végfelhasználóval összetett folyamat ember - gép rendszer az igények hosszabb távú változása a termelékenység könnyebben mérhető minőségi előírások meghatározhatók megfoghatatlan SZOLGÁLTATÁS a felhasználónál nem tárolható, a szolgáltatónál készenléti állapot szükséges tartalmaz egyedi sajátosságokat helyi igényekre erős kapcsolat a klienssel egyszerű folyamat ember - ember rendszer az igények rövidebb távú változása a termelékenység nehezebben mérhető minőségi előírások nehezen meghatá- F:\REMEK\Titkarsag\BE\BDF 2007.doc 3 / 23 Takács György 2007
BDF Értékteremtő folyamatok menedzsmentje V1 a vevőnek jól definiált célja van a folyamat előre meghatározott kereskedelem közbeiktatása utólagos visszajelzés a vevőtől rozhatók a vevőnek nehezen definiálható a célja a folyamat a kiszolgálás során változhat intenzív kapcsolat a vevővel azonnali visszajelzés a vevőtől 3.2 Vállalati képességek A vállalati képességek a MIT és HOGYAN kérdéséhez kapcsolódnak, azaz a fogyasztói igénykielégítés során kielégítő-e, amit tesz = hatékonyság és kielégítő-e ahogyan teszi = gazdaságosság. A vállalati képességek közvetlenül meghatározzák, hogy mit képes ajánlani a fogyasztóknak, és milyen tevékenységi rendszeren keresztül történik az igénykielégítés. Ez szorosan összefügg a minőség fogalmával: egy termék, rendszer vagy folyamat saját jellemzői együttesének az a képessége, hogy kielégítse a vevők és más érdekelt felek követelményeit. (ISO 9001:2001) A vállalati képességek két oldalról is tekinthetők: Kimeneti oldalon: milyen termékeket tud a vállalat a fogyasztóknak ajánlani. Bemeneti oldalon: milyen tevékenységek elvégzéséhez rendelkezik a szükséges / elégséges feltételekkel. A képességeknél döntő szempont, hogy mit tud másoknál (piaci versenytársak) jobban végrehajtani. A vállalatok versenystratégiájukat meghatározó azon képességeit, melyekkel a fogyasztói megrendeléseket el tudják nyerni, lényegi képességeknek (versenyképességnek) nevezzük. 3.3 Folyamatok A folyamat olyan kölcsönös kapcsolatban vagy kölcsönhatásban álló tevékenységek sorozata, amely eredményekké alakítja a bevitelt (ISO 9000:2000). A vevő - rendszerint - készséggel fizet az értékteremtéssel járó főfolyamatért illetve annak eredményéért -, azonban ez nem érvényes az irányítási és támogató folyamatokra! A fő folyamat a vezetési és támogató folyamatok révén - az alábbi jellemzőkkel bír: értékteremtő, a folyamat elején és végén általában a külső vevő áll, közvetlen vevő irányultságú és kihatású, lényegesen hozzájárul a sikerességhez, valamint a vevők megelégedettségéhez, a vevő kész a folyamat kimenetéért fizetni. Az értékteremtő folyamatok a vállalat erőforrásainak fogyasztói értékké konvertálását valósítják meg. Az erőforrások csoportosítása: Pénzügyi erőforrások, Munkavállalók: meg kell határozni a tevékenységeket végrehajtók kompetenciáját, megfelelő képzettséggel, szakértelemmel és gyakorlattal rendelkező személyzetet kell alkalmazni, képzési terveket kell készíteni (képzettségi szükségletek, képzési hatékonyság). F:\REMEK\Titkarsag\BE\BDF 2007.doc 4 / 23 Takács György 2007
BDF Értékteremtő folyamatok menedzsmentje V1 Információk: melyek a folyamatok vezérléséhez, a megfelelő termékek / szolgáltatások előállításához szükségesek, Infrastruktúra: a megfelelő termékek / szolgáltatások előállításához szükséges infrastruktúra ( HW + SW ), Munkahelyi környezet, Beszállítók, partnerek. Az folyamatok hármas tagolásúak: Anyagi folyamatrendszer: egy irányban halad, cél a vevői igény kielégítése, végeredménye termék / szolgáltatás. Információs folyamatrendszer: kétirányú áramlás, a visszafelé a vevőtől a szállítóig illetve az anyagi folyamatok előrehaladásával párhuzamosan. Értékáramlási folyamatrendszer: a termelés egymást követő szakaszaival a létrejövő termékek egyre értékesebbé válnak. Az értékteremtő folyamatok az áramlásokon (alapanyag, félkész termék, késztermék - információk érték) keresztül valósul meg. Ahol ezen áramlásokban térben / időben / szervezeti okból szakadás / várakozás van, készletek képződnek (fizikai / gazdasági). 4 Az ÉFM szerkezete A szükséglet kielégítésnek megfelelő tevékenységek a szerint szerveződnek, hogy azok elvégzéséhez és piaci cseréjéhez milyen költségek kapcsolódnak. Az értéklánc a vállalati tevékenységek értékalkotó összekapcsolása egy vállalaton belül. Az ellátási lánc az értéklánc anyagi folyamatának megvalósulása több vállalat egymáshoz kapcsolódása révén, melynek célja a gyártás és ellátás összekapcsolása a nyersanyagoktól a végső felhasználónak készült végtermékig. Támogató tevékenységek Szállítók értéklánca A vállalat infrastruktúrája Humán erőforrás gazdálkodás Technológia fejlesztés Beszerzés Vevők értéklánca Elsődleges tevékenységek 5 A termelési és logisztikai stratégia F:\REMEK\Titkarsag\BE\BDF 2007.doc 5 / 23 Takács György 2007
BDF Értékteremtő folyamatok menedzsmentje V1 5.1 Tartalma A termelési / logisztikai stratégia feladata az értékteremtő rendszer struktúrájának kialakítása, szabályainak, normáinak meghatározása, valamint a cég stratégiai céljainak megfelelő befolyásolása. A termelési és logisztikai stratégia származtatása és döntési területei Külső környezet gazdaság állapota iparági sajátosságok versenyhelyzet technológia Vállalati stratégia A versenyelőny forrásai ár rugalmasság minőség megbízhatóság szolgáltatás Vállalati képességek erőforrások szaktudás termékek gépek eljárások Marketingstratégia Termelési és logisztikai stratégia Innovációs stratégia Egyéb stratégiák célpiacok költséghatékonyság termék marketing-mix versenyhatékonyság technológia Strukturális döntések gyártani vagy vásárolni folyamatválasztás létesítmény elhelyezés létesítmény berendezés technológiaválasztás Infrastrukturális döntések terméktervezési és termelési-logisztikai rendszer összehangolása információs rendszer kialakítása terméktervezési és irányítási rendszer kiválasztása szervezeti és munkaügyi feltételek kialakítása minőségügyi szabályok rögzítése teljesítménymérés 5.1.1 A cég működésére ható tényezők információs társadalom és annak vívmányai, gyorsuló technológiai fejlődés (termékélettartam rövidülése, ráncfelvarrás ), globalizáció, multinacionalitás, környezetvédelem, tudásalapú gazdaság. F:\REMEK\Titkarsag\BE\BDF 2007.doc 6 / 23 Takács György 2007
BDF Értékteremtő folyamatok menedzsmentje V1 5.1.2 Vállalaton belüli értékteremtés vevőkiszolgálás és tényezői, vevőszolgálat. 5.2 Piaci értékteremtés (lásd termékfogalom) A vállalati stratégia a versenyelőnyre épít, mely az alábbi öt tényező komplex függvénye. Versenyelőny források Minőség Megfelelő termékek kínálása termékteljesítmény konformitás esztétikai megjelenés termék - megbízhatóság javíthatóság termék - élettartam karbantarthatóság Ár Profit elérése erős árversenyben Megbízhatóság Szerződésben rögzített feltételek betartása szállítás időbeli pontossága mennyiségi megfelelés minőségi megfelelés számlázás rendje, stb. Rugalmasság Gyors reagálás a változásokra termékrugalmasság mennyiségi rugalmasság időbeli rugalmasság Szolgáltatás Kiegészítő szolgáltatások nyújtása tranzakció előtti elemek tranzakció alatti elemek tranzakció utáni elemek számlázás rendje, stb. Képesítő kritérium: amikor egy versenyelőny a piacra lépés illetve a versenyben maradás feltételévé válik (pl.: minőség, rugalmasság) Rendeléselnyerési kritérium: amivel egy cég a piacon megrendelést nyer el (marketing, PR fontossága a versenyelőnyök mellett). F:\REMEK\Titkarsag\BE\BDF 2007.doc 7 / 23 Takács György 2007
BDF Értékteremtő folyamatok menedzsmentje V1 5.2.1 Ár Lehetséges megoldások: Nagy volumen kis haszon Költségcsökkentés árcsökkentés Méretgazdaságosság Teljes költség koncepció Tanulási görbe befolyásolása, stb 5.2.2 Rugalmasság A rugalmasság a változásokra való reagálás képessége és készsége. Termék: terméktermelési terv változtatási hajlandóság, új termék bevezetése Mennyiség: összes mennyiségre / termék portfolióra illetve termékválasztékra / egyedi termékre Időbeli: gyors reagálás, határidő módosítás. 5.2.3 Minőség A minőség tulajdonságok feletti tulajdonság (entitás / totalitás), elemei (pl.): Teljesítmény Konformitás Esztétika Megbízhatóság Javíthatóság Élettartam Karbantarthatóság 5.2.4 Megbízhatóság (szállítási) Időbeli pontosság vevői igényre / visszaigazoltra / szerződésre 5.2.5 Szolgáltatások Vásárlás előtti elemek: Vevőkiszolgálási politika Szervezeti felépítés Hiánycikkek aránya Vásárlói tájékoztatók szervezése Vásárláshoz kapcsolódó elemek: Megrendelési információképesség Megrendelési ciklus idő A szállítások gyorsítása A rendszer pontossága A megrendelési kényelem F:\REMEK\Titkarsag\BE\BDF 2007.doc 8 / 23 Takács György 2007
BDF Értékteremtő folyamatok menedzsmentje V1 Termékhelyettesítés Vásárlás utáni elemek: Beállítás, jótállás, javítások, alkatrészek biztosítása Termékkövetés, módosítások Vásárlói követelések, panaszok és visszatérítések 5.2.6 Stratégiai döntések Az összvállalati stratégia elemei és folyamata: vízió misszió politika stratégia taktika célok prioritások tevékenységek eredmények következmények. Az anyagi folyamatok stratégiai döntései két csoportra oszthatók(lásd fentebb): strukturális döntések infrastrukturális döntések 5.3 Make or Buy Különböző kritériumok szólnak a döntés mellett és ellen, az összesített döntési kritériumok: Üzleti célok A versenyelőny forrásai Az adott elem stratégiai jelentősége Határidőre történő teljesítés, gyorsaság, átfutási idő Biztonság, rendelkezésre állás Műszaki / technológiai megfelel(tet)és Ár, fizetési módok A gyártás tényezői: A termék várható élettartama Méretgazdaságosság Erőforrások megfelelősége Más / helyettesítő termékek A vásárlás tényezői: A szállító jellemzői, versenyképessége A szállító biztonsági jellemzői, ellenőrzési / MIR rendszere Lényeges lehetőség a Make or Buy mellett az un. Outsourcing (erőforrás kihelyezés / kiszervezés), mely nem egy termék / alkatrész, hanem egy belső vállalati tevékenység kihelyezése más gyártóhoz / szolgáltatóhoz. 5.4 Folyamatválasztás A termelési folyamatok két alaptípusa: Folyamatrendszer: a termék előállítása során egy összefüggő láncon (termelési egységeken) halad végig. F:\REMEK\Titkarsag\BE\BDF 2007.doc 9 / 23 Takács György 2007
BDF Értékteremtő folyamatok menedzsmentje V1 Műhelyrendszer: az azonos műveleteket végző termelési egységek (gépek / dolgozók) egy-egy műhelyben tevékenykednek. F:\REMEK\Titkarsag\BE\BDF 2007.doc 10 / 23 Takács György 2007
BDF Értékteremtő folyamatok menedzsmentje V1 5.4.1 Folyamattípusok jellemzői Műhelyrendszer Projekt Egyedi gyártás Sorozat-gyártás Folyamatrendszer Folyamat-ipar Termék ill. szolgáltatás jellemzők Termék jellege speciális speciális standard standard Termékválaszték sokszínű nagy kicsi kicsi Megrendelések mérete egy egy nagy nagyon nagy Gépek átállítás igénye nagy nagy kicsi semmi Innováció aránya termék termék folyamat folyamat A szervezet "terméke" képesség képesség standard termék standard termék Jellemző rendelésnyerő kritérium Jellemző képesítő kritérium képesség, rendelésteljesítési idő szállítási megbízhatóság, ár képesség, rendelésteljesítési idő szállítási megbízhatóság, ár F:\REMEK\Titkarsag\BE\BDF 2007.doc 11 / 23 Takács György 2007 ár ár szállítási megbízhatóság, minőség szállítási megbízhatóság, minőség Termelési rendszer jellemzők Technológia jellege univerzális univerzális általános célú célgép célgép Folyamat rugalmassága rugalmas rugalmas rugalmatlan rugalmatlan Átállítások száma sok sok kevés kevés Átállítások költsége változó kicsi nagy nagyon nagy Termeléskontroll fő mutatója rendelés helyzette rendelés helyze- anyagáramlás anyagáramlás Termeléskontroll bonyolultsági bonyolult bonyolult nagyon bonyolult könnyű egyszerű foka Kapacitásváltozás jellege szakaszos szakaszos nagy lépések új létesítmény Leállások hatása változó kicsi nagy óriási
BDF Értékteremtő folyamatok menedzsmentje V1 Beruházás és költség jellemzők Beruházás mértéke változó kicsi nagy nagy Méretgazdaságosság kevés nincs sok sok Közvetlen munkaerő költség nagy nagy kicsi kicsi Anyagköltség változó kicsi nagy nagy Általános költség kicsi kicsi nagy nagy Lehetőség a költségcsökkentésre kicsi kicsi nagy nagy Költsgéellenőrzés alapja szerződés minden munka kibocsátás kibocsátás Szervezeti jellemzők Beszállítói kapcsolat változó informális formális hosszú távú szerz. Szervezet jellege vállalkozói vállalkozói bürokratikus bürokratikus Szakképzettségi igény nagy nagy kicsi nagy Szakképzettség jellege technikai technikai manuális technikai F:\REMEK\Titkarsag\BE\BDF 2007.doc 12 / 23 Takács György 2007
BDF Értékteremtő folyamatok menedzsmentje V1 5.4.2 Termék folyamat mátrix Termék jellemzok / Folyamat jellemzok Alacsony volumen Egxféle termék Alacsony volumen Többféle termék Közepes volumen Néhány fo termék Nagy volumen Szabványos termék Batch (kötegelt) Projekt Egyedi Haszonáldozati költségek Rugalmasság minoség ütemezés Nem kapcsolt tételek árama Szakaszos Kapcsolt tételek árama Folyamatos anyagáram Kiadás jellegű költségek Soros Folyamatos Toke-költség technológiai változtatás vertikális integráció Rugalmasság Minoség Megbízhatóság Költség 5.4.2.1 Technológiaválasztás Hosszú távú megfontolt döntést feltételez: Elsüllyedt költség Versenytársak lépései Gazdasági szempontok elsődlegessége a műszaki szempontok mellett A gyártott termékek jellege, célpiaca (marketing információk) Szempontok: beruházási volumen, hitelek, termékminőség, munkaerőigény, átállás, karbantartás, avulás, stb. 5.4.2.2 Létesítmény elhelyezés / berendezés A döntés utolsó eleme, előtte meghatározandó: Kapacitásigény Meglevő kapacitások mérete és minősége Kapcsolódás a meglevő telephelyekhez Várható jövőbeli kereslet Gazdasági és logisztikai szempontok szerinti elemzések és számítások szükségesek. 5.4.2.3 Ellátási lánc menedzsment (lásd következő félév / PPT anyag) 5.4.2.4 Információs rendszer (lásd kapcsolódó tantárgy) F:\REMEK\Titkarsag\BE\BDF 2007.doc 13 / 23 Takács György 2007
BDF Értékteremtő folyamatok menedzsmentje V1 5.4.2.5 Szervezeti fejlődés (lásd kapcsolódó tantárgy) 5.5 A termelési és logisztikai stratégia az összvállalati stratégiában 5.5.1 A termelési stratégia szakaszai Négy fejlődési szakasza van, melyen a vállalatnak végig kell mennie. Befelé semleges: a felső vezetés dönt külső szakértők segítségével, az alacsonyan képzett termelési részleg csak napi problémák megoldására hivatott, cél a gyártási kapacitás negatív hatásainak minimalizálása. Kifelé semleges: a felső vezetés erőforrások felhasználásáról dönt, a gyártás szabványosított és egyszerű, a technológiát kívülről vásárolják, ritkán fejlesztik, a döntések alapja a méretgazdaságosság. Befelé támogató: a felső vezetés vállalati stratégia szerint dönt a termelésről, a termelési részleg saját hatáskörben dönt, a termelési funkció hosszú távú, de korlátozottan kreatív. Kifelé támogató: a felső vezetés döntései hosszú távúak és széleskörűek, a termelés proaktív, a termelés adja a versenyelőnyt és támogatja a fejlesztést, intenzív kommunikáció, horizontális szervezet 5.5.2 A részfunkciók összehangolása Logisztika Pénzügy Termelés Több készlet Kevesebb készlet Több készlet Kis sorozatok Nagy sorozatok Gyors feldolgozás Olcsó feldolgozás Gyors szállítás Olcsó szállítás Gyors szállítás Olcsó ütemezés F:\REMEK\Titkarsag\BE\BDF 2007.doc 14 / 23 Takács György 2007
BDF Értékteremtő folyamatok menedzsmentje V1 5.5.3 Igénykielégítés és stratégia Kapcsolat az összvállalati és a funkcionális stratégiáik között Termék Célpiac Technológia Marketing stratégia Termelési stratégia Értékesítési logisztika stratégiája Termelés ellátási logisztika stratégiája Beszerzési logisztika stratégiája Integrált logisztikai rendszer Kapcsolat a vállalat egyes funkcionális stratégiái között Összvállalati stratégia Marketing / értékesítési / logisztikai stratégia Termelési stratégia Beszerzési stratégia Megkülönböztető Speciális fogyasztói igények Magas ár Közvetlen kapcsolat a vevővel Kis értékesítési hálózat Rendelésre gyártás Műhelyrendszerű gyártás Működési prioritások: humán erőforrás Standardizált termékek Készletre gyártás Sorozat- vagy szalagszerű Alacsony ár gyártás Szállítói kapcsolat: közvetlen, intenzív Prioritás: minőség Szállítói folyamat: versenykapcsolat, keretszerződés Költségvezető Közvetlen kapcsolat a vevővel Működési prioritások: folyamat kiegyensúlyozása, alapanyag ellátás Prioritás: költség Többszereplős értékesítési hálózat F:\REMEK\Titkarsag\BE\BDF 2007.doc 15 / 23 Takács György 2007
BDF Értékteremtő folyamatok menedzsmentje V1 6 Vevőmenedzsment A vevői pozíció erősödése: a piacon nő a koncentráció, csökken a beszállítók száma a vevők kölcsönösen előnyös és bizalmon alapuló együttműködést igényelnek, a vevők és gyártók / szállítók új együttműködési formákat fejlesztenek közösen. Ugyanakkor a megbízható - keresleti információk jelentősége is nő: felesleges kapacitások kiépítése / fenntartása elkerülhető csökkenhető / minimalizálható a raktárkészlet (alapanyagok alkatrészek - késztermékek), rugalmasabb termelésütemezés a piaci késztermék igényekre, ezáltal a késztermék helyett az alapanyagok és alkatrészek tárolása, csökken az értékteremtési folyamat tőkelekötési szükséglete. 6.1 A vevő szerepe az értékteremtésben Az értékteremtési folyamat vevőközpontú menedzselése az alábbiakra terjed ki: a vevő számára értéket képviselő termék / szolgáltatás piacra vitele ( marketing, logisztika), a főfolyamat összehangolt, költségtakarékos irányítása ( termelésmenedzsment), a piacorientáció erősítése ( marketing), a munkavállalók képzése és motiválása az alapvető célok érdekében ( minőség- és humán erőforrás menedzsment). A termék komplex fogalma: KOMPLEX TERMÉK Packaging 4P Public opinion Power Politics Price Process TERMÉK 4P Product Place Promotion People Physical evidence SZOLGÁLTATÁS 3P F:\REMEK\Titkarsag\BE\BDF 2007.doc 16 / 23 Takács György 2007
BDF Értékteremtő folyamatok menedzsmentje V1 4P: TERMÉK: a marketing mix elemei 3P: SZOLGÁLTATÁS: Process: A szolgáltatási folyamat szervezettsége, hatékonysága, minősége, várakozási ideje, stb. People: Az emberi közreműködés, ügyesség, készség, udvariasság, stb. Physical evidence: A szolgáltatási folyamat feltételei, körülményei, fizikai tulajdonságok, stb. 4P: KOMPLEXITÁS: Packaging: Csomagolás, azonosítás, áruvédelem, figyelemfelkeltés, tájékoztatás Power: Óriási multinacionális vállalatok (termelő, kereskedő, szolgáltató) érdekérvényesítő ereje Public opinion: Új fogyasztói magatartás, vélemények trendje: öltözködés, életmód, sport, környezetérzékenység Politics: Az adott ország törvényeinek befolyásolása, lobbizás, önszabályzó mechanizmusok A fenti elemek szükségesek a vevői érték kialakulásához, mely akkor képződik, ha a vevőnek a tranzakcióból származó hasznosságérzete nagyobb a tulajdonlás teljes költségénél (ár, karbantartás, szerviz, üzemeltetés, partnerváltás költségei). Vevőkiszolgálás Pontos szállítás Rövid átfutási idő Rug. reagálás Alacsony készlet Kis rendelési ktg Észlelt haszon Tulajdonlás költsége Vevői érték Kis készlethiány F:\REMEK\Titkarsag\BE\BDF 2007.doc 17 / 23 Takács György 2007
BDF Értékteremtő folyamatok menedzsmentje V1 6.1.1 A vevő megtartása A vevő megtartása Vevőmegtartási szint mérése A vevő távozásának elemzése A megromlott kapcsolat elemzése Okok megszüntetése A szolgáltatási színvonal elemzése A vevő lojalitásának elemzése Lojális vevők döntéseinek elemzése Vevőszegmentálás Progresszív árengedmények / plusz szolgáltatások Növekvő profit Vevőkapcsolatok folyamatos kontrollja 6.1.2 A vevői elégedettség A vevő minőség észlelése Termék / szolgáltatás image Szóbeszéd Vevői (konkrét) igények Marketing kommunikáció ELVÁRT MINŐSÉG ÉSZLELÉS? Technikai minőség: MIT Funkcionális minőség: HOGYAN KÜLLEM TAPASZTALT MINŐSÉG F:\REMEK\Titkarsag\BE\BDF 2007.doc 18 / 23 Takács György 2007
BDF Értékteremtő folyamatok menedzsmentje V1 Vevői attitűdök A rendelkezésre álló termék / szolgáltatás Meghaladja az elvárásokat Elragadtatott vevő Lojális marad Megfelel az elvárásoknak Kielégült vevő Elcsábítható Elmarad az elvárásoktól Csalódott vevő Csalódottan távozó 6.1.3 Vevőkapcsolatok A keresletmenedzsment elsődlegesen marketingfunkció, az új felfogás viszont az ellátási láncból indul ki. A kapcsolat marketing kölcsönösen előnyös hosszú távú kapcsolatok kiépítésére törekszik a partnerekkel. Tranzakcionális marketing Kapcsolat marketing Orientáció Tranzakció, termékjellemzők Kapcsolat, vevői érték Cél Egyedi értékesítés Vevők megtartása Vevőkapcsolat Diszkrét Folyamatos Időtáv Rövid távú Hosszú távú Kiszolgálási színvonal Viszonylag kicsi Viszonylag nagy Vevői elvárások Korlátozott Magas fokú Minőség Termék / termelés minőség A teljes cég felelős a vevőnek nyújtott érték minőségéért F:\REMEK\Titkarsag\BE\BDF 2007.doc 19 / 23 Takács György 2007
BDF Értékteremtő folyamatok menedzsmentje V1 7 Termelési / logisztikai rendszerek 7.1 Aggregált tervezés Funkcionális modell Tervezés Értékesítési terv Gyártás tervezés Megrendelések elintézése Alapadatok kezelése Beszerzés Mennyiségi, határidő és kapacitás tervezés Idegen és saját alkatrész szükséglet Kiszállítás Irányítás Beszállító Gyártás irányítás Késztermék raktár Anyag beérkezés Végrehajtás Gyártás Összeszerelés 7.2 Szükséglettervezés A logisztikai szükséglet tervezés célkitűzése: a készletek minimalizálása, a termékek magas szintű rendelkezésre állása. Anyagszükséglet tervezés MRP: a beszerzéseket a termelési felhasználáshoz igazítja, azaz a végtermék igényeket lefordítja a bruttó alapanyag és alkatrész igények szintjére, majd kiszámítja a nettó igényeket, figyelembe véve készleteket, majd generálja az alapanyag igények mennyiségét és ütemezését fő gyártási program MPS, anyagjegyzék BOM, készletnyilvántartás IF. Gyártási erőforrás tervezés MRP II.: integrálja a termelést az igény előjelzéssel, a fizikai gyártási folyamatok tervezésével és irányításával és az alapanyag beszerzéssel, Mi lenne, ha.... Elosztási erőforrás tervezés DRP: felosztja a termék útját a gyártástól a fogyasztóig különböző fázisokra (tárolási, szállítási módokra) annak érdekében, hogy minimalizálja az átfutási időt és a költségeket, F:\REMEK\Titkarsag\BE\BDF 2007.doc 20 / 23 Takács György 2007
BDF Értékteremtő folyamatok menedzsmentje V1 a vásárlói igényekből indul ki, visszafelé haladva számolja ki a tervet, mellyel a termékek az adott helyekre eljuttathatók. 7.2.1 JIT rendszer A termelés klasszikus szabályainak korlátai: A testre szabás követelménye rosszul illeszkedik a gazdaságos mennyiségekhez / belső optimalizáláshoz, melyek a termékek szabványosítása felé hatnak. A közép és hosszú távú előrejelzések még bizonytalanabbakká válnak. A gyakori programkorrekciók még szervezetlenebbé teszik a termelésprogramozást. A termelési kockázatok elfogadása odavezet, hogy majdnem mindenütt költséges puffer készleteket kell bevezetni, ami növeli az elavulás veszélyét. A nyomott áramlások miatt hatalmas elcsúszás adódik a ciklusidő és a technológiai idő között és a minőségi problémákra történő reagálás is legyöngül. A növekvő minőségi követelmények költséges korrekciókhoz és többletkésésekhez vezetnek. Az új fő szabály: LERÖVIDÍTENI A CIKLUSIDŐKET! További szabályok: Áttérni a gazdaságos sorozatok gyártásáról a megrendelésre történő gyártásra. Ha nem lehetséges, csökkenteni a gyártási sorozatok méretét a jobb reagáló képesség érdekében és elkerülni a készleteket. Eleve előnyt biztosítani a minőségnek a termelési folyamatok valamennyi szakaszában. Visszautasítani a meghibásodások végzetszerűségét és fokozni a megelőzésüket. A minőségbiztosítási követelmény mindenre érvényes, nemcsak a termelésre (adminisztratív funkciók, menedzsment). A JIT szűkebb értelemben készletek nélküli termelést jelent. A gyártáshoz szükséges anyagok éppen akkor érkeznek be az adott termelési fázisba, amikor azokra épp szükség van. A JIT rendszer alapvető feladata, hogy a következőket biztosítsa: nulla hiba, nulla készlet, nulla tévedés, nulla meghibásodás. Alkalmazási feltételek: Stabil termelés és nagy sorozatok esetén Csoport technológiák alkalmazása Általában nem azokra az alkatrészekre, amelyek a termék választékát adják. Általánosan a JIT egy működési filozófia, ami : a veszteség csökkentésén, az alkalmazottak bevonásán, az állandó folyamatfejlesztésen keresztül F:\REMEK\Titkarsag\BE\BDF 2007.doc 21 / 23 Takács György 2007