ALAPÍTÓ OKIRAT Újszász Város Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. (1) bekezdésének g.) pontjában, és 38. (1) bekezdésében, valamint az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (1) bekezdésének b) pontjában, valamint a 8. (5) bekezdésében foglaltaknak megfelelően az államháztartásról szóló törvény végrehajtására vonatkozó 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 5. -ában foglaltak szerint az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. A költségvetési szerv neve: Rózsa Imre Középiskola és Kollégium 2. Székhelye: 5052 Újszász, Dózsa György út 23. 3. Létrehozásának éve: 1994. 4. Létrehozását elrendelte: Újszász Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete Létrehozásáról a 9/1994. (II.8.) határozatban rendelkezett a Képviselő-testület 5. Közvetlen jogelődjének neve, székhelye: Általános Iskola és Gimnázium, 5052 Újszász, Kossuth út 13. Gimnázium és Közlekedési Szakközépiskola, 5052 Újszász, Dózsa György út 23. 6. Az intézmény OM azonosítója: OM 036023 7. Jogszabályban meghatározott közfeladata: Köznevelés Alaptevékenysége: Általános középfokú oktatás, TEÁOR száma 8531 Alaptevékenységi szakágazat: 853200 Szakmai középfokú oktatás Alaptevékenység feladatai: Biztosítani a tanulónak a tanuláshoz, a szabad iskolaválasztáshoz való jogát. Gimnáziumi képzés keretében: -A gimnáziumnak négy évfolyama van. A négy évfolyamos gimnáziumban a nevelés és oktatás a kilencedik évfolyamon kezdődik és a tizenkettedik évfolyamon fejeződik be. - A gimnázium négy évfolyammal működő nevelési-oktatási intézmény, ahol általános műveltséget megalapozó, valamint érettségi vizsgára és felsőfokú iskolai tanulmányok megkezdésére felkészítő nevelés-oktatás folyik. - Gyermek- és ifjúságvédelemmel összefüggő pedagógiai tevékenység, a tanulási kudarcnak kitett tanulók felzárkóztatása. - Hátrányos helyzetű (HH) és halmozottan hátrányos helyzetű (HHH) tanulók integrált oktatása. - Biztosítani a tanulók egészséges testi és lelki fejlődését, a testnevelési órákon kívüli sporttevékenységben, szakosztályi munkában. Lehetőséget biztosítani turisztikai programok szervezésére. Sportversenyen való részvétel, nyári táborozás, üdültetés szervezése. - Szakkörök, előkészítők, nyelvi felkészítő tábor, diákmozgalmi körök, egyéb érdeklődési körök szervezése. 1
Szakközépiskolai képzés keretében: - A szakközépiskolának érettségire felkészítő, általános műveltséget megalapozó négy középiskolai évfolyama van. A kilencedik évfolyamtól kezdődően a kerettantervben meghatározott szakmai orientáció, a tizenegyedik évfolyamtól kezdődően elméleti és gyakorlati szakmacsoportos alapozó oktatás folyik. A középiskolai nevelés-oktatás a kilencedik évfolyamon kezdődik és a tizenkettedik évfolyamon fejeződik be. - A szakközépiskolában a tanuló a középiskolai évfolyamon felkészül az érettségi vizsgára, valamint felsőfokú iskolai továbbtanulásra, illetve munkába állásra, és előkészül a szakképzésbe való bekapcsolódásra. - Szakképzési évfolyamokon az Országos Képzési Jegyzékben meghatározottak szerint, középiskolai végzettséghez kötött szakképesítések körében felkészít szakmai vizsgára. - Szakmunkások szakközépiskolájában intenzív nappali tagozaton felkészítő tevékenységet folytat érettségi vizsgára. - Gyermek- és ifjúságvédelemmel összefüggő pedagógiai tevékenység, a tanulási kudarcnak kitett tanulók felzárkóztatása. - Hátrányos helyzetű (HH) és halmozottan hátrányos helyzetű (HHH) tanulók integrált oktatása. - Biztosítani a tanulók egészséges testi és lelki fejlődését, a testnevelési órákon kívüli sporttevékenységben, szakosztályi munkában. Lehetőséget biztosítani turisztikai programok szervezésére. Versenyen való részvétel, nyári táborozás, üdültetés szervezése. - Szakkörök, előkészítők, nyelvi felkészítő tábor, diákmozgalmi körök, egyéb érdeklődési körök szervezése révén. Kollégium keretében: - Feladata megteremteni a feltételeket az iskolai tanulmányok folytatásához azoknak, akiknek a tanuláshoz, szabad iskolaválasztáshoz való joguk érvényesítéséhez a lakóhelyükön nincs lehetőségük, illetve akinek a tanulásához megfelelő feltételeket a szülő nem tudja biztosítani. - Feladata továbbá a tanuló humánus légkörben folyó nevelése, személyiségének fejlesztése, képességeinek és érdeklődésének megfelelően tehetségének kibontakoztatása, iskolai tanulmányainak segítése. Feladata a tanuló sportolási, művelődési és önképzési lehetőségének biztosítása. - A tanuló öntevékenységének, együttműködési készségének fejlesztése, önállóságának, felelősségtudatának fejlesztése. Pályaválasztáshoz, a tanuló önálló életkezdéséhez szükséges ismeretek, képességek megszerzésének elősegítése. - Gyermek- és ifjúságvédelemmel összefüggő pedagógiai tevékenység, a tanulási kudarcnak kitett tanulók felzárkóztatása. - Hátrányos helyzetű (HH) és halmozottan hátrányos helyzetű (HHH) tanulók integrált oktatása. - Szakkörök, előkészítők, nyelvi felkészítő tábor, diákmozgalmi körök, egyéb érdeklődési körök szervezése. - Üdülői, szálláshelyszolgáltatás: a kollégium szabad kapacitásának kihasználása céljából (szünidő és hétvége ), szállásnyújtás harmadik személy részére. Engedélyezett férőhely: 80 fő. 2
Felnőttképzés keretében: - A tanítás nem a nappali oktatás munkarendje szerint szerveződik, hanem esti vagy levelező oktatás keretében. Felnőttképzés folyhat gimnáziumi vagy szakmunkások szakközépiskolája tagozaton; - Felnőttek szakmai átképzése. Sajátos nevelési igényű gyermekek fejlesztése: A sajátos nevelési igényű tanulónak joga, hogy különleges gondozás keretében állapotának megfelelő pedagógiai ellátásban részesüljön attól kezdődően, hogy igényjogosultságát megállapították. A középiskola feladatai közé tartozik a sajátos nevelési igényű tanulók, nappali rendszerű általános műveltséget megalapozó iskolai oktatása, nevelése, integrált keretek között az alábbi sajátos nevelési igény esetén: testi fogyatékos, mozgássérült, érzékszervi fogyatékos: hallássérült, látássérült autista és egyéb pervazív fejlődési zavar, diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, iskolai képességek kevert zavara, kevert specifikus fejlődési zavar, tanulási zavar veszélyeztetett aktivitás és figyelem zavara. 8. Alaptevékenység egyéb feladatai: Éttermi, mozgó vendéglátás: óvodások és általános iskolások, valamint táborok részére értékesített ételszolgáltatás, főzőkonyha üzemeltetése.. Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése: az intézmény tulajdonában lévő, nem lakóingatlan bérbeadása alkalmanként harmadik személy részére. Szakmai továbbképzések: az iskolai képzéshez illeszkedő, a szakképzést kiegészítő tanfolyamok szervezése. 9. A költségvetési szerv vállalkozási tevékenységet nem folytat. 10. Szakfeladat száma és megnevezése Szakfeladat száma Alaptevékenység 3 Megnevezése 853111 Nappali rendszerű gimnáziumi oktatás (9-12/13 évfolyam) 853121 Nappali rendszerű szakközépiskolai oktatás (9-12/13 évfolyam) 853112 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű gimnáziumi oktatása (9-12/13 évfolyam) 853122 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai oktatása (9-12/13 évfolyam) 853114 Gimnáziumi felnőttoktatás 853124 Szakközépiskolai felnőttoktatás 853211 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon 853221 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatás a szakképzési évfolyamokon 853214 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai elméleti
felnőttoktatás 853224 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai gyakorlati felnőttoktatás 855932 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás 855934 Megváltozott munkaképességűek rehabilitációs képzése 855921 Nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanulók kollégiumi, externátusi nevelése 855922 Nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő sajátos nevelési igényű tanulók kollégiumi, externátusi nevelése 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása 559011 Kollégiumi szálláshelynyújtás közoktatásban tanulók számára (szorgalmi időben) 562913 Iskola intézményi étkeztetés 562914 Tanulók kollégiumi étkeztetése 562917 Munkahelyi étkeztetés Szabad kapacitás kihasználása érdekében végzett alaptevékenységek 552001 Üdülői szálláshely szolgáltatás 561000 Éttermi, mozgó vendéglátás 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 855935 Szakmai továbbképzések 11. A költségvetési szerv illetékessége és működési köre: Magyarország 12. Alapító szerve: Újszász Nagyközség Önkormányzata 13. Irányító szerve: Újszász Város Önkormányzat Képviselő-testülete 5052 Újszász, Szabadság tér 1. 14. Felügyeleti szerve: Újszász Város Önkormányzat Képviselő-testülete 5052 Újszász, Szabadság tér 1. 15. Fenntartó szerve: Újszász Város Önkormányzat Képviselő-testülete 5052 Újszász, Szabadság tér 1. 16. Irányító szerv vezetője: Újszász Város Önkormányzat Polgármestere 17. A költségvetési szerv gazdálkodási besorolása: o önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv 18. Vezetőjének kinevezési rendje: Az intézményt egyszemélyi felelős igazgató vezeti, akit az irányító szerv nyilvános pályázat útján a vonatkozó jogszabályokban meghatározott időtartamra bíz meg. Az igazgató felett a munkáltatói jogkört, vezetői megbízás, felmentés, vezetői megbízás visszavonása, az összeférhetetlenség megállapítása, fegyelmi eljárás megindítása, a fegyelmi 4
büntetés kiszabása tekintetében az irányító szerv, az egyéb munkáltatói jogokat az irányító szerv vezetője gyakorolja. 19. Az intézmény foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése: - a közalkalmazottak jogállásról szóló 1992. évi XXXIII. törvény - a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 20. Az állami feladatként ellátandó alaptevékenységet meghatározó szakmai jogszabályok: - a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv., - a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. tv., - a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. tv., - a pedagógiai szakszolgálatokról szóló 4/2010. (I.19.) OKM rendelet, - a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet. 21. Az intézmény jogállása, gazdálkodása a köznevelési törvény szerint:» Önálló jogi személyként működő o A középiskola a közoktatási törvényben foglaltak alapján önálló jogi személy. Vagyonával, költségvetésével önállóan gazdálkodik, az éves költségvetési rendeletben jóváhagyott keretek között, melyért az intézmény igazgatója felelős.» A középiskola a kiemelt költségvetési előirányzatok felett teljes jogkörrel rendelkezik: Bankszámla rend: o gazdálkodási besorolása szerint: önállóan működő és gazdálkodó, o bérgazdálkodói besorolása szerint: önálló bérgazdálkodó. Önálló bankszámlával rendelkezik. 22. Az intézmény típusa a köznevelési törvény szerint: Többcélú, összetett iskola (gimnázium, szakközépiskola, és kollégium) Feladatellátási helye: 5052 Újszász, Dózsa György út 23. Évfolyamok száma: Gimnázium 9-12. (négyosztályos) Szakközépiskola 9-12. (négyosztályos) Szakképzés 1/13 (egyéves szakképzés) 1/13-2/14 (kétéves szakképzés) Felnőtt képzés 9-12. (levelező, esti) Szakmunkások számára szervezett középiskolai képzés 11-12. (nappali) 5
Felvehető maximális tanulólétszám: - gimnázium: 120 fő - szakközépiskola: 370 fő - felnőtt képzés: 120 fő - szakmunkások számára szervezett középiskolai képzés: 60 fő - kollégium: 80 fő - érettségi utáni OKJ képzés 120 fő Szakközépiskolai (9-12. évfolyamon) ágazatok és a kapcsolódó munkakörök (150/2012. (VII.6.) korm. rendelete az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásáról Ágazat száma Ágazat megnevezése Betölthető munkakör/végezhető tevékenység (FEOR-08 alapján) XIII. Informatika 3142/9 számítógépes rendszerkarbantartó XXI. Közlekedés 5231/6 jegyvizsgáló XXVI. Kereskedelem 3622/15 kereskedelmi ügyintéző Szakmacsoportok megnevezése szakmacsoport száma szakmacsoport megnevezése 7 informatika 13 közlekedés 17 kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció Szakképesítések és szakképesítés-ráépülések szakképesítés azonosító száma szakképesítés szakmacsoport ágazati besorolás 54 481 02 gazdasági informatikus 7 XIII. 54 481 04 informatikai rendszergazda 7 XIII. 54 213 05 szoftverfejlesztő 7 XIII. 54 482 01 IT mentor 7 XIII. 54 481 05 műszaki informatikus 7 XIII. 54 841 02 közúti közlekedésüzemvitel-ellátó 13 XXI. 54 841 04 szállítmányozási ügyintéző 13 XXI. 54 841 05 vasútforgalmi szolgálattevő 13 XXI. 54 841 06 vasúti árufuvarozási ügyintéző 13 XXI. 6
54 841 07 vasúti személyszállítási ügyintéző 13 XXI. 54 345 01 logisztikai ügyintéző 17 XXVI. 23. A feladat ellátását szolgáló vagyon Székhelyen rendelkezésre álló 2 ha 4098 m 2 alapterületű ingatlan a rajta található középiskolai épületekkel, sport-, és egyéb létesítményekkel. A leltár szerint nyilvántartott tárgyi eszközök, az iskola rendelkezésére álló, nevelő-oktató feladat ellátását szolgáló eszközök. megnevezése: Újszász, Dózsa György út 23. 2220. hrsz tulajdonosa: Újszász Város Önkormányzata kezelője: Újszász Város Önkormányzata használója: Rózsa Imre Középiskola és Kollégium 24. A vagyon feletti rendelkezés joga: A vagyon feletti rendelkezési jog az irányító szervet illeti meg. Az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 7/2012. (III.07.) önkormányzati rendelet értelmében a vagyon használati jogával az intézmény mindenkori vezetője rendelkezik. Záradék: Újszász Város Önkormányzata Képviselő-testülete a./2012. (X.25.), a 84/2012. (IX.11.), és a 13/2012 (IV.10.), az 5/2011. (I.25.) és a 138/2010. (XI.23.) számú, valamint a 103/2009. (IX.15.) számú határozatával módosította, és egyben egységes szerkezetben jóváhagyta, a 43/2009.(V.27.) számú határozatával elfogadott Alapító Okiratot. Újszász, 2012. október 25. /: Molnár Péter:/ polgármester 7