Varga Község Önkormányzatának /204.(II.25.) önkormányzati rendelete Varga Község Önkormányzata 204. évi költségvetéséről Varga Község Önkormányzatának Képviselőtestülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk () bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:. A rendelet hatálya. A rendelet hatálya Varga Község Önkormányzata (a továbbiakban: önkormányzat) szerveire terjed ki. 2. Az önkormányzat a címrendet az. ú mellékletben foglaltak szerint állapítja meg. 2. A költségvetés bevételei és kiadásai 3. A képviselőtestület az önkormányzat 204. évi költségvetését 2.779 ezer forint együttes bevétellel és kiadással, ezen belül 6.74 ezer forint személyi juttatással,.70 ezer forint munkaadót terhelő járulékkal, 5.9 ezer forint dologi kiadással,.283 ezer forint szociálpolitikai juttatással, 6.953 ezer forint egyéb működési kiadással tervezi. 3. Az önkormányzat bevételei 4. A 3. -ban megállapított bevételi főösszeg forrásonkénti bontását a 2. ú melléklet tartalmazza. 5. A 4. -ban megállapított bevételek címek szerinti részletezését a 3. ú melléklet tartalmazza. 6. () A 3. -ban megállapított bevételi főösszeg forrásai közül; - az állami támogatás részletezését a 7. ú melléklet, - az önkormányzat közhatalmi bevételeinek részletezését a 8. ú melléklet, - a felhalmozási bevételek részletezését a 9. ú melléklet, - a támogatások, átvett pénzeszközök bevételeinek részletezését a 0. ú melléklet tartalmazza.
(2) A képviselőtestület 5.552 ezer forintos működési bizonytalan bevétellel tervezi 204. évi költségvetését. A működési bizonytalan bevételt 5.552 ezer forintos állami támogatásként, a helyi önkormányzatok működőképessége megőrzését szolgáló kiegészítő támogatással oldja meg (3) A képviselőtestület az önkormányzat 204. évi költségvetésének fejlesztési hiányát 0 ezer forint összegben állapítja meg. A hiány belső finanszírozását 0 ezer forintos fejlesztési célú pénzmaradvánnyal oldja meg. A működési hiányt külső finanszírozással, 0 ezer forintos fejlesztési hitelfelvétellel oldja meg. (4) Az önkormányzat a tárgyévi magánszemélyek kommunális adóbevételét teljes egészében a fejlesztési céljaira fordítja. 4. Az önkormányzat kiadásai 7. A 3. -ban megállapított kiadási főösszeg címek szerinti részletezését, valamint a címeken belül elkülönítetten a személyi juttatások, társadalombiztosítási járulék, a dologi kiadások, a pénzeszköz átadások, az egyéb támogatások, a felhalmozási kiadások, hitelek kiadásai és a tartalék előirányzatát a 3. ú melléklet tartalmazza. 8. A képviselőtestület a felhalmozási és felújítási előirányzatokat célonként az 5. ú melléklet szerint hagyja jóvá. Az önkormányzat működési és fejlesztési mérlegét a 4. ú melléket tartalmazza. 9. 0. A kiemelt kiadási előirányzatok közül a pénzeszköz átadás és egyéb támogatás célonkénti részletezését a 6. ú melléklet tartalmazza.. Képviselőtestület az Önkormányzat 207. évig terjedő gördülő költségvetésének mérlegadatait a 2. ú melléklet szerinti részletezettséggel jóváhagyja. Az áthúzódó feladatok kötelezettségeit a 4. ú melléklet tartalmazza. Az Önkormányzat költségvetési évben nyilvántartott és jóváhagyott álláshelyeinek át címenkénti részletezettséggel a 3. ú melléklet tartalmazza. 5. Az önkormányzat tartalékai 2. () A képviselőtestület fejlesztési céltartalékot képez 3.853 ezer forint összegben. (2) Az () bekezdésben szereplő céltartalék részletezését a. ú melléklet tartalmazza. 2
6. A 204. évi költségvetés végrehajtásának szabályai 3. () A képviselőtestület a költségvetési címek közötti átcsoportosítás jogát nem ruházza át. Az egyes címeken belüli, jogszabályi felhatalmazáson alapuló átcsoportosítások jogát a polgármester gyakorolja. (2) Az () bekezdésben meghatározott átcsoportosításokról a polgármester a soron következő ülésen köteles beolni. (3) A képviselőtestület a 204. január -től a rendelet elfogadásáig terjedő időszakra szóló átmeneti gazdálkodásról szóló beolót elfogadja. 7. Vegyes, átmeneti rendelkezések 4. A jelen rendeletben nem szabályozottakra az államháztartásról szóló 20. évi CXCV. törvény és a végrehajtásáról szóló 368/20. (XII. 3.) Korm. rendelet rendelkezései az irányadók. 8. Záró rendelkezések 5. E rendelet közzétételét követő napon lép hatályba, rendelkezéseit azonban 204. január. napjától kell alkalmazni. Varga, 204. február 20. Márhoffer Tibor polgármester Dr. Kajdon Béla jegyző A rendelet kihirdetve. 204. február 25. Dr. Kajdon Béla jegyző 3
Időszak: 204.év KÖLTSÉGVETÉSI RENDELET.ú melléklet Cím Szakfeladat Kormányzati Szerv. Cím neve Szakfeladat neve a kód funkció kód Utak,hidak Utak,hidak 5220 04560 02000 2 Önkormányzati ingatlanok hasznosítása, kezelése Saját v. bérelt ing. haszn. 682002 03350 0000 3 Községgazdálkodás 84403 066020 020003 3 Egyéb városgazdálkodás 89044 066020 02002 3 Közhasznu foglalkoztatás 890442 04233 030003 3 Közvilágítás 84402 06400 020002 Településüzemeltetés 3 Szoc.kölcsön, tatarozási tám. 8426 036 05000 3 Köztisztasági tev. 84403 05030 020004 3 Temető 960302 03320 020005 3 Mozgókönyvtár 9023 082044 020008 4 Falugondnoki szolgálat falugondnoki szolgálat 889928 07055 04000 5 Bérlet, Bursa 88229 07060 050002 5 Átm.segélyek 88222 07060 050003 5 FHT és rsz.szoc.segély 882 0500 050005 5 Lakásfenntartás 8823 06020 050006 5 Időskorúak járadéka 8823 06020 05005 Önkormányzat szociálpolitikai juttatásai 5 rendszere lakásfenntart 8825 06020 05006 5 Rsz.Gyv.tám. 8827 0405 050008 5 Rendkív.Gyv.tám. 88224 0405 05008 5 temetési segély 88223 0300 050009 5 Közgyógyell. 882202 050 0500 6 Önkorm. igazg. tevékenysége 8426 030 060007 6 Polgármesteri Hivatal önkormányzatok elolás 8490 0800 060002 6 önk. feladatra nem tervezett el. 8490 900020 060003.-6. Varga összesen Varga község Önkormányzata címrendje 204
Időszak:204.év 2. ú melléklet Megjegyzés: KÖLTSÉGVETÉSI RENDELET Varga Község Önkormányzat 204.évi költségvetési jelentése E ft-ban Ssz. Megnevezés Eredeti Módosított Tény Ssz. Megnevezés Eredeti Módosított Tény Bevételek Kiadások Működési célú támogatások áh.belül 7 436 0 0 Személyi juttatások 6 74 0 0 Önkormányzatok működési támogatása 6 36 0 0 2 Munkaadót terhelő járulékok 70 0 0 2 Felhalmozási célú támogatások áh.belül 0 0 0 3 Dologi kiadások 5 9 0 0 3 Közhatalmi bevételek 450 0 0 4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 283 0 0 4 Működési bevételek 90 0 0 5 Egyéb működési célú kiadások 6 953 0 0 5 Felhalmozási bevételek 0 0 0 6 Beruházási kiadások 0 0 0 6 Működési célú átvett pénzeszközök 00 0 0 7 Felújítási kiadások 0 0 0 7 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 2 203 0 0 8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 Költségvetési bevételek Költségvetési bev.és kiad. egyenlege 20 279 0 0 Költségvetési kiadások 2 779 0 0-0 0 Költségvetési bev.és kiad. egyenlege - 500 - - 8 Finanszírozási bevételek 500 0 0 9 Finanszírozási kiadások 0 0 0 Maradvány igénybevétele 500 0 0 Bevételek összesen Finanszírozás egyenlege 2 779 0 0 Kiadások összesen 2 779 0 0 0 0 0 Finanszírozás egyenlege - - -
Varga 3. ú melléklet 204 cím a Bevételek Kiadások. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. 2 3 4 5 6 7 Kiem. Megnevezés Eredeti Módosított Tény Tény/ mód.eir. Működési célú támogatások áh.belül Önkormányzatok működési támogatása Költségvetési bevételek 8 Utak,hidak Felhalmozási célú támogatások áh.belül Közhatalmi bevételek Működési bevételek Felhalmozási bevételek Működési célú átvett pénzeszközök Felhalmozási célú átvett pénzeszközök Finanszírozási bevételek Maradvány igénybevétele Bevételek összesen Személyi juttatások 2 Munkaadót terhelő járulékok 3 Dologi kiadások 669 0 0 0,00% 4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 5 Egyéb működési célú kiadások 6 Beruházási kiadások 7 Felújítási kiadások 8 Egyéb felhalmozási célú kiadások Költségvetési kiadások 669 0 0 0,00% 9 Finanszírozási kiadások Kiadások összesen 669 0 0 0,00% Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege Bevételek és kiadások egyenlege -669 0 0 0,00%
Varga 3. ú melléklet 2 204 cím a 2 Bevételek Kiadások. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. 2 3 4 5 6 7 Kiem. Megnevezés Eredeti Módosított Tény Tény/ mód.eir. Működési célú támogatások áh.belül Önkormányzatok működési támogatása Költségvetési bevételek 8 Önkormányzati ingatlanok hasznosítása, kezelése Felhalmozási célú támogatások áh.belül Közhatalmi bevételek Működési bevételek Felhalmozási bevételek Működési célú átvett pénzeszközök Felhalmozási célú átvett pénzeszközök Finanszírozási bevételek Maradvány igénybevétele Bevételek összesen Személyi juttatások 2 Munkaadót terhelő járulékok 3 Dologi kiadások 4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 5 Egyéb működési célú kiadások 6 Beruházási kiadások 7 Felújítási kiadások 8 Egyéb felhalmozási célú kiadások Költségvetési kiadások 9 Finanszírozási kiadások Kiadások összesen Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege Bevételek és kiadások egyenlege
Varga 3. ú melléklet 3 204 cím a 3 Bevételek Kiadások. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. 2 3 4 5 6 7 Kiem. Megnevezés Eredeti Módosított Tény Tény/ mód.eir. Működési célú támogatások áh.belül Önkormányzatok működési támogatása Költségvetési bevételek 8 Településüzemeltetés Felhalmozási célú támogatások áh.belül Közhatalmi bevételek Működési bevételek 9 Felhalmozási bevételek Működési célú átvett pénzeszközök 0 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 9 Finanszírozási bevételek Maradvány igénybevétele Bevételek összesen 9 Személyi juttatások 2 84 2 Munkaadót terhelő járulékok 76 3 Dologi kiadások 2 4 4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 5 Egyéb működési célú kiadások 0 6 Beruházási kiadások 7 Felújítási kiadások 8 Egyéb felhalmozási célú kiadások Költségvetési kiadások 6 9 Finanszírozási kiadások Kiadások összesen 6 Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege Bevételek és kiadások egyenlege -5 92
Varga 3. ú melléklet 4 204 cím a 4 Bevételek Kiadások. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. 2 3 4 5 6 7 Kiem. Megnevezés Eredeti Módosított Tény Tény/ mód.eir. Működési célú támogatások áh.belül Önkormányzatok működési támogatása Költségvetési bevételek 8 Falugondnoki szolgálat Felhalmozási célú támogatások áh.belül Közhatalmi bevételek Működési bevételek Felhalmozási bevételek Működési célú átvett pénzeszközök Felhalmozási célú átvett pénzeszközök Finanszírozási bevételek Maradvány igénybevétele Bevételek összesen Személyi juttatások 462 0 0 0,00% 2 Munkaadót terhelő járulékok 40 3 Dologi kiadások 87 4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 5 Egyéb működési célú kiadások 6 Beruházási kiadások 7 Felújítási kiadások 8 Egyéb felhalmozási célú kiadások Költségvetési kiadások 2 732 0 0 0,00% 9 Finanszírozási kiadások Kiadások összesen 2 732 0 0 0,00% Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege Bevételek és kiadások egyenlege -2 732 0 0 0,00%
Varga 3. ú melléklet 5 204 cím a 5 Bevételek Kiadások. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. 2 3 4 5 6 7 Kiem. Megnevezés Eredeti Módosított Tény Tény/ mód.eir. Működési célú támogatások áh.belül Önkormányzatok működési támogatása Költségvetési bevételek 8 Önkormányzat szociálpolitikai juttatásai Felhalmozási célú támogatások áh.belül Közhatalmi bevételek Működési bevételek Felhalmozási bevételek Működési célú átvett pénzeszközök Felhalmozási célú átvett pénzeszközök Finanszírozási bevételek Maradvány igénybevétele Bevételek összesen Személyi juttatások 2 Munkaadót terhelő járulékok 3 Dologi kiadások 4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 283 0 0 0,00% 5 Egyéb működési célú kiadások 6 Beruházási kiadások 7 Felújítási kiadások 8 Egyéb felhalmozási célú kiadások Költségvetési kiadások 283 0 0 0,00% 9 Finanszírozási kiadások Kiadások összesen 283 0 0 0,00% Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege Bevételek és kiadások egyenlege - 283 0 0 0,00%
Varga 3. ú melléklet 6 204 cím a 6 Bevételek Kiadások. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. 2 3 4 5 6 7 Kiem. Megnevezés Eredeti Módosított Tény Tény/ mód.eir. Működési célú támogatások áh.belül 7 436 0 0 0,00% Önkormányzatok működési támogatása 6 36 0 0 0,00% Költségvetési bevételek 8 Polgármesteri Hivatal Felhalmozási célú támogatások áh.belül Közhatalmi bevételek 45 Működési bevételek Felhalmozási bevételek Működési célú átvett pénzeszközök Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 2 203 0 0 0,00% 20 089 0 0 0,00% Finanszírozási bevételek 50 Maradvány igénybevétele 50 Bevételek összesen 2 589 0 0 0,00% Személyi juttatások 2 42 0 0 0,00% 2 Munkaadót terhelő járulékok 55 3 Dologi kiadások 7 4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 5 Egyéb működési célú kiadások 6 853 0 0 0,00% 6 Beruházási kiadások 7 Felújítási kiadások 8 Egyéb felhalmozási célú kiadások Költségvetési kiadások 0 985 0 0 0,00% 9 Finanszírozási kiadások Kiadások összesen 0 985 0 0 0,00% Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege 50 Bevételek és kiadások egyenlege 0 604 0 0 0,00%
Varga 3. ú melléklet Összesen 204 cím a.-6. Bevételek Kiadások. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. 2 3 4 5 6 7 Kiem. Varga összesen Megnevezés Eredeti Módosított Tény Tény/ mód.eir. Működési célú támogatások áh.belül 7 436 0 0 0,00% Önkormányzatok működési támogatása 6 36 0 0 0,00% Felhalmozási célú támogatások áh.belül Közhatalmi bevételek 45 Működési bevételek 9 Felhalmozási bevételek Működési célú átvett pénzeszközök 0 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 2 203 0 0 0,00% Költségvetési bevételek 8 20 279 0 0 0,00% Finanszírozási bevételek 50 Maradvány igénybevétele 50 Bevételek összesen 2 779 0 0 0,00% Személyi juttatások 6 74 0 0 0,00% 2 Munkaadót terhelő járulékok 7 3 Dologi kiadások 5 9 0 0 0,00% 4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 283 0 0 0,00% 5 Egyéb működési célú kiadások 6 953 0 0 0,00% 6 Beruházási kiadások 7 Felújítási kiadások 8 Egyéb felhalmozási célú kiadások Költségvetési kiadások 2 779 0 0 0,00% 9 Finanszírozási kiadások Kiadások összesen Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege Bevételek és kiadások egyenlege 2 779 0 0 0,00% 50
4.ú melléklet Bevételek Önkormányzat működési és fejlesztési mérlege 204-ben (ezer Ft-ban) Működési mérleg Kiadások Ssz. Megnevezés Eredeti Módosított Tény Ssz. Megnevezés Eredeti Módosított Tény 0 Működési célú támogatások (állami támogatásokkal) 7 436 0 0 0 Bérjellegű kiadások 8 424 0 0 02 Közhatalmi bevételek 300 0 0 02 Dologi kiadások, (átfutó ) 5 9 0 0 03 Egyéb működési bevételek 90 0 0 03 Ellátottak pénzbeli juttatásai (segélyekkel) 283 0 0 04 Működési célú átvett pénzeszközök 00 0 0 04 Egyéb működési célú kiadások 3 00 0 0 05 Finanszírozási bevételek (pénzmaradvánnyal) 0 0 0 05 Finanszírozási kiadások 0 0 0 06 Más célra fordítható fejl.bevétel 0 0 0 06 Működési célú tartalékok 0 0 0.hó Összesen Működési egyensúly 7 926 0 0 Összesen 7 926 0 0 OK! OK! OK! Működési egyensúly OK! OK! OK! ztési mérleg Bevételek Kiadások Ssz. Megnevezés Eredeti Módosított Tény Ssz. Megnevezés Eredeti Módosított Tény 0 Felhalmozási célú támogatások 0 0 0 0 Beruházási kiadások 0 0 0 02 Költségvetéstől kapott felhalmozási tám. 0 0 0 02 Felújítási kiadások 0 0 0 03 Magánszemélyek kommunális adója (00%) 50 0 0 03 Egyéb felhalmozási kiadások 0 0 0 04 Felhalmozási bevételek 0 0 0 04 Korábban felvett fejlesztési célú hitelek, kölcsönök törlesztései 0 0 0 05 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 2 203 0 0 05 Korábban felvett fejlesztési célú hitelek, kölcsönök kamatterhei 0 0 0 06 Pénzmaradvány felhalmozási része 500 0 0 06 Tartalékok fejlesztési célra elkülönített része 3 853 0 07 Fejlesztési célú hitelek 0 0 0 08 Más célra fordítható fejl.bevétel 0 0 0 Összesen Felhalmozási egyensúly 3 853 0 0 Összesen 3 853 0 0 OK! OK! OK! Működési egyensúly OK! OK! OK!
5.ú melléklet Önkormányzat felhalmozási kiadásai 204-ben (Ft-ban) I. Szakfeladat neve Fejlesztési (beruházási) feladatok Eredeti Módosított Tény Utak,hidak 2 ÁFA 0 0 0 Felhalmozási kiadások összesen : 0 0 0 II. Szakfeladat neve Felújítási kiadások Eredeti Módosított Tény 2 ÁFA 0 0 0 Felújítási kiadások összesen : 0 0 0
6.ú melléklet Támogatások, pénzeszköz átadások kiadásai 204-ben (Ft-ban) I.A. Működési célú támogatások Eredeti Módosított Tény Sásdnak átadás 3 000 000 0 0 2 Háztart.műk.c(é.b)támkölcs. E 00 000 0 0 Összesen 3 00 000 0 0 I.B. Felhalmozási célú támogatások Eredeti Módosított Tény Összesen 0 0 0 III. Közvetett támogatások Eredeti Módosított Tény ellátottak tér.díj, kártérítés elengedése - - 0 2 lakoss.lakásép,felúj.kölcsön elengedése - - 0 3 helyi adó, gépj.adó kedvezm.,mentesség - - 0 4 hely.eszk.haszn.bev.kedvezm.,mentesség - - 0 5 egyéb kedvezmény kölcsön elengedés - - 0 Összesen - - 0
7.ú melléklet 204. évi állami támogatások részletezése Támogatás címe Település igazg.,komm. feladatok Beítás után összeg (FT/fő) fő összeg Előirányzat ezer forint Tényleges 2 700 04 4 000 000 4 000 0 0 0 4 000 000 4 000 0 Zöldterület (ha alapú) 22 300 802 800 803 0 Településüzemeltetés Beítás után 0 0 802 800 803 0 Közvilágítás 5 437 440 0 339 840 340 0 Beítás után 0 0 339 840 340 0 Köztemető 07 74 0 00 000 00 0 Beítás után 0 0 00 000 00 0 Közutak 3 527 26 668 55 669 0 Beítás után 0 0 668 55 669 0 Közös hivatal alaplét 4 580 000 0 0 0 0 Beítás után 0 0 0 0 0 Összes beítás - -72 754-73 0 Lakott külterület (202 szint) 0 0 0 0 Pénzbeni és term.szoc.ell. 04 706 573 707 0 Beítás után Könyvtári és közművelődési feladatok Falugondnoki szolgálat Település igazg.,komm. feladatok minimum ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK ÖSSZESEN -73 0 633 89 634 0 40 04 8 560 9 0 2 500 000 2 500 000 2 500 0 000 04 600 000 600 0 600 000 0 600 000 600 0 - - 0 763 534 0 764 0 Kapott állami támogatás 0
8.ú melléklet Önkormányzat közhatalmi bevételei 204-ben (Ft-ban) Közhatalmi bevételek Eredeti Módosított Tény I. Adóbevételek 450 000 0 0 Magánszemélyek kommun.adó T 50 000 0 0 2 Gépjárműadó T 300 000 0 0 II. Egyéb közhatalmi bevételek 0 0 0 Közhatalmi bevételek összesen 450 000 0 0
9.ú melléklet Önkormányzat felhalmozási bevételei 204-ben (Ft-ban) Felhalmozási bevételek Eredeti Módosított Tény I. Tárgyi eszközök értékesítése 0 0 0 II. Pénzügyi befektetések bevételei 0 0 0 III. Felhalmozási támogatások 0 0 0 Felhalmozási és tőke jellegű bevételek összesen Felhalmozási átvett bevételek 0 0 0 Eredeti Módosított Tény Önk.ktgv sz felhc.tám.vissza E 2 203 000 0 0 Felhalmozási átvett pénzeszközök 2 203 000 0 0
0.ú melléklet Támogatások és működési célú pénzeszközátvétel 204-ben (Ft-ban) A. Támogatások Eredeti Módosított Tény I. II. Önkormányzat költségvetési tám. 6 36 000 0 0 Települési önk műk tám E 9 057 000 0 0 2 Mükkép megö szolg kieg tám E 5 552 000 0 0 3 Központosított előirányzat mce 707 000 0 0 Támogatásértékű működési bevétel 20 000 0 0 Közös Hivataltól 20 000 0 0 Támogatások összesen 7 436 000 0 0
. ú melléklet Önkormányzat 204 évre tervezett tartalékai E Ft-ban Ssz. Megnevezés Eredeti Módosított I. Céltartalékok fejlesztési céltartalék 3 853 000 0 Összesen 3 853 000 0 II. Tartalékok Összesen 0 0
2. ú melléklet Varga Község Önkormányzat gördülő tervezése 204-207.évre E ft-ban Ssz. Megnevezés 204 205 206 207 Ssz. Megnevezés 204 205 206 207 Bevételek Kiadások Működési célú támogatások áh.belül 7 436 9 000 9 500 9 900 Személyi juttatások 6 74 7 800 8 000 8 200 Önkormányzatok működési támogatása 6 36 8 000 8 500 8 900 2 Munkaadót terhelő járulékok 70 2 00 2 200 2 400 2 Felhalmozási célú támogatások áh.belül 0 0 0 0 3 Dologi kiadások 5 9 6 800 7 000 7 00 3 Közhatalmi bevételek 450 600 800 2 000 4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 283 800 850 900 4 Működési bevételek 90 700 700 700 5 Egyéb működési célú kiadások 6 953 3 300 3 500 3 700 5 Felhalmozási bevételek 0 0 0 0 6 Beruházási kiadások 0 600 550 400 6 Működési célú átvett pénzeszközök 00 00 00 00 7 Felújítási kiadások 0 0 0 0 7 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 2 203 0 0 0 8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 Költségvetési bevételek Költségvetési bev.és kiad. egyenlege 20 279 2 400 22 00 22 700 Költségvetési kiadások 2 779 2 400 22 00 22 700-0 0 0 Költségvetési bev.és kiad. egyenlege - 500 - - - 8 Finanszírozási bevételek 500 0 0 0 9 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 Maradvány igénybevétele 500 0 0 0 Bevételek összesen Finanszírozás egyenlege 2 779 2 400 22 00 22 700 Kiadások összesen 2 779 2 400 22 00 22 700 0 0 0 0 Finanszírozás egyenlege - - - -
3. ú melléklet 204. költségvetési év álláshelyei címenként (0.0.) Cím Cím neve sz. Álláshelyek Jelleg Utak,hidak 2 Önkormányzati ingatlanok hasznosítása, kezelése 3 Településüzemeltetés 3 3 közcélú 4 Falugondnoki szolgálat falugondnok 5 Önkormányzat szociálpolitikai juttatásai 6 Polgármesteri Hivatal 5 Összesen 9 Ebből részleges 0 4. ú melléklet Áthúzódó feladatok az 204-207 intervallumban E Ft-ban Ssz Feladat 204 205 206 207 Összesen 0 0 0 0