Húsvéti sonka elkészítése

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Húsvéti sonka elkészítése"

Átírás

1 Húsvéti sonka elkészítése A nyers sonkát sósságától függően óráig hideg vízben áztassuk. A vizet a sósságtól is függő gyakorisággal többnyire 3-4 óránként öntsük le és pótoljuk frissel. Áztatás után a sonkát a hazai főzőhagyományok szerint tiszta vízzel öntjük fel, s fedő alatt lassan megfőzzük puhára. T i p p : A v í z b e t e h e t ü n k h a g y m á t, fokhagymát, póréhagymát, gyökérzöldségeket, borsot, babérlevelet, chilit, s más fűszernövényeket is, de bort, ecetet is adhatunk hozzá, s a gyümölcsök, mint az alma, szintén gazdagíthatják az összetevők számát, nemkülönben a sonka ízét. Ha már sonka és ha már sós, mindenképpen kompenzálnunk kellene ezt a sós érzetet. Még mielőtt azt hinnénk, hogy teljesen átalakult a szervezetünk egy nagy fehér sókirakódásos középmagas buckává, melyet a Holt-tenger hullámai nyaldosnak gyorsan kortyoljunk hozzá a sonka színével is harmonizáló Font Kékfrankos 2014 Rozét, vagy Tóth Ferenc Siller Kadarka 2014 borait. Ha kiszáradás fronton nagyobb a baj mint ahogy gondoltuk, akkor egy Mészáros Pál Kadarka Classic is elvégezheti a tűzoltómunkát.

2 Vegyes zöldsaláta fejes saláta rukkola bébispenót újhagyma friss paradicsom uborka feta sajt olívabogyó A salátához a zöldségeket megmossuk, a salátát csíkokra vágjuk, a rukkolás, spenótot kisebbekre tépkedjük. Az uborkát, paradicsomot kisebb kockákra vágjuk, az újhagymát apróra daraboljuk. Tálba téve olívabogyóval, kockára vágott fetasajttal megszórjuk. Dresszingnek olívaolajat, pici dijoni mustárt, néhány csepp citromlevet, fehér borsot kikeverünk és ráöntjük a salátára. A salátához próbáljunk meg olyan bort választani, amely illatában és ízében is ráerősít de legalább is harmonizál a saláta zöldes, vegetáriánus jellegével. Személy szerint könnyű reduktív fehér és rozéborokat szoktam a salátákhoz választani, mint például a Twickel Olaszrizling 2014 vagy Szöllősi Mihály Rozé 2014 borai.

3 Kaszinótojás 10 tojás ízlés szerint: tejföl mustár majonéz petrezselyem fehér bors só aki szereti bazsalikom, kakukkfű, vaj, szerecsendió A tojásokat megfőzzük, kettévágjuk, sárgáját egy tálba tesszük. A sárgájához adunk pici mustárt, majonézt, petrezselymet, sót, borsot, (ízlés szerint bazsalikom, kakukkfű). Alaposan összekeverjük. A kettévágott tojásokba visszatöltjük a krémet, tartármártással vagy majonézzel hígított tejföllel leöntjük. A mártáshoz franciasalátát is keverhetünk. Jól lehűtve tálaljuk. Amennyiben tudunk próbáljunk meg tartózkodni a nagyon savhangsúlyos boroktól. Jó szolgálatot tehet a Istvándy Jenő Pincészet Parfym bora. Ha azonban nagyon bátrak és kísérletező alkatúak vagyunk, akkor durrantsunk bele az unalmas hétköznapok állóvizébe egy Cezar Brut Chardonnay pezsgővel.

4 Tárkonyos bárányleves 25 dkg bárány színhús, 40 dkg leves zöldség, 1 gerezd fokhagyma, 1 fej vöröshagyma, 1db citrom, tárkonylevél, tárkonyecet, 1 l csontleves, 1dl tejszín, 1 pohár tejföl,, liszt, 50 g vaj, só, őrölt fehér bors. Az apróra vágott bárányhúst, forrásban lévő tárkonyecetes vízben leforrázzuk, lehűtjük, lecsepegtetjük. A finomra vágott vöröshagymát vajon üvegesre pároljuk, hozzátesszük az apró kockára vágott bárányhúst, sárgarépát, gyökeret és a finomra vágott tárkonylevelet. Sóval, borssal fűszerezzük és az egészet átpároljuk, csontlével, felengedjük, készre főzzük.. Tejfölös habarást készítünk, és behabarjuk a levest. Kevés tárkonyecettel, citromlével utánaízesítjük és jól kiforraljuk. Hozzáöntjük a tejszínt, de forralni már nem szabad, és tálalásig melegen tartjuk. Még mielőtt bármilyen bort választanánk hozzá azt kell megnéznünk, hogy az előttünk gőzölgő leves inkább a savanyú (tejszín mentesebb) vagy inkább a tejszínes vonalat képviseli. Alapvetően két dolgot tehetünk. Vagy a tárkony savanyúságára erősítünk rá egy jól megválasztott karakterű borral, amely lehet akár egy Pócz József 1 Pint Fehér is nomen est omen alapon vagy éppen ellenkezőleg; a savanyú hatást tompíthatjuk egy Szőke Mátyás Bianco 2012 borral, mely a fahordós érlelésből adódó krémességnek köszönhetően lágyan közömbösíti a savanykás levesünket.

5 Vörösboros nyúlpörkölt 1 nyúl 2 dl vörösbor 3 hagyma 2 paradicsom 2 paprika 1 tk pirospaprika só, bors - ízlés szerint A nyúlhúst jól átmossuk és feldaraboljuk. A hagymákat leszeleteljük, majd kis zsíron vagy olajon elkezdjük megpirítani. Utána hozzáadjuk a pirospaprikát, felöntjük vízzel és beletesszük a nyulat. Ízlés szerint fűszerezzük sóval, borssal. Innentől számítva lassú tűzön körülbelül 60 percig főzzük, közben pótoljuk a vizet, ha elfőné. Amikor már majdnem puha a hús, beletesszük a paradicsomot, a paprikát, felöntjük a vörösborral és addig főzzük, ameddig a lé eltűnik belőle. Tálalhatjuk főtt krumplival vagy nokedlivel. Az ünnep egyik ártatlan áldozati báránya a nyúl. Mivel nyúl húst sem minden nap eszünk így a boroknál is elmehetünk a kuriózum világába és válogathatunk olyan borokat, amelyek nem köszönnek minden nap vissza a bevásárló láncok polcairól. Mivel első ránézésre is látszik, hogy nem egy argentin steak van a tányérunkon a nagyon nagy alkohol és tannintartalmú vörös borok helyett olyan könnyű, ill. közepesen nehéz vörösborokkal rukkolhatunk elő, mint Lajvér Szekszárdi Triangulum (Kékfrankos-Pinot Noir-Kadarka) Cuvée vagy Wekler János Szekszárdi Cabernet Cuvée borai.

6 Rozmaringos báránycomb mézes fokhagymával 1 kicsontozott báránycomb 2-3 ágacska rozmaring 4 fej fokhagyma 1 dl olaj 1 vöröshagyma 1 evőkanál kristálycukor 1 evőkanál méz õrölt bors 2 dl fehérbor A sütést megelőző napon a báránycombot lehártyázzuk, a felesleges faggyútól megtisztítjuk. Sóval, borssal és rozmaringgal bedörzsöljük, majd egy mélyebb tálba helyezzük. Teszünk mellé 4-5 gerezd aprított fokhagymát és egy megtisztított, cikkekre vágott vöröshagymát, nyakon öntjük olajjal, majd jól letakarjuk, és a hűtőben egy éjszakát állni hagyjuk. Másnap a húst tepsibe helyezzük, ráöntjük az olajos páclevet, és fokos sütőben kb. 2 és fél óra alatt megsütjük. Sütés közben a pecsenyelével és a fehérborral szorgalmasan locsolgatjuk. A maradék fokhagymát megtisztítjuk, gerezdekre szedjük. A cukrot egy kisebb serpenyőben karamellizáljuk, hozzáadjuk a mézet, a fokhagymagerezdeket, enyhén megsózzuk. Aláöntünk egy fél deci fehérbort, és lassan, gyakran megkeverve beforraljuk. A báránypecsenyét a mézes fokhagyma kíséretében, forrón tálaljuk. Mindenképpen valamelyest karakánabb fehérbort válasszunk, mint például Radics Barna Tokaji Hárslevelű Félszáraz 2012 bora.

7 Narancsos répatorta 15 dkg liszt 10 dkg barna cukor 1 púpos teáskanál sütőpor 1 kávéskanál fahéj késhegynyi gyömbér és szegfűszeg 22 dkg sárgarépa 12 dkg durvára darált dió 1,3 dl olaj 2 db tojás 1 narancs reszelt héja A mázhoz: 22 dkg natúr krémsajt 20 dkg porcukor fél narancs leve Valamint: kevés vaj, liszt a tepsi kikenéséhez A sütőt előmelegítjük. Kivajazunk, kilisztezünk egy tortaformát. A tésztához lereszeljük a répát, és összekeverjük a durvára darált dióval. Egy tálba szitáljuk a liszteket, hozzáadjuk a sütőport, a fűszereket, a reszelt narancshéjat, majd jól elkeverjük. A tojást habosra verjük, beleöntjük az olajat, a cukrot, majd a répás keveréket, és végül gyorsan összeforgatjuk a lisztes keverékkel is. A masszát a tortaformába tesszük, és megsütjük. Ha kész (tűvel ellenőrizhetjük), kivesszük a tepsiből, és a formában hagyjuk kicsit hűlni. A máz hozzávalóit elkeverjük, és ráöntjük a kihűlt tortára. Édességnek édesség, de azért még ki tudjuk nyitni a s z á n k a t, m e r t n e m r a g a d ö s s z e. E b b ő l a logikából adódóan valahol a felédes kategóriában horgonyoznék le. Radics Barni félédes Sárga muskotály 2013 borát már csak azért is ajánlanám, mert megtalálható benne a déli gyümölcsös ízvilág, azon belül is a nagyon szépen tetten érhető citrusosság jól harmonizál a répatortánkba rejtett narancshéjakkal.

Menüjavaslatok. Vacsorára

Menüjavaslatok. Vacsorára Menüjavaslatok Vacsorára Főtt tojás Főtt tojás 4 db tojás 1000 g friss spenót 300 ml 10%-os tejszín 60 g liszt 30 ml napraforgó olaj 4 gerezd fokhagyma 5 g petrezselyemzöld 2 g őrölt bors 1 l víz 1 db

Részletesebben

Boróka konyhája. Saláták. Citromfüves aromás vitaminos saláta. Kapros cukkíni saláta

Boróka konyhája. Saláták. Citromfüves aromás vitaminos saláta. Kapros cukkíni saláta Boróka konyhája Saláták... 1 Citromfüves aromás vitaminos saláta... 1 Kapros cukkíni saláta... 1 Joghurtos, zelleres, kapros káposzta saláta... 2 Bazsalikomos tofu saláta... 2 Áfonyasaláta... 3 Tárkonyos

Részletesebben

Curry Grillkolbász 210 g (tekert):

Curry Grillkolbász 210 g (tekert): Curry Grillkolbász 210 g (tekert): India csodás íz világát rejti a termék. A curry, mint fűszerkeverék alap-íz Indiában. Összetevői: gyömbér, római kömény, koriander, sáfrány, fahéj. Tájegységenként az

Részletesebben

Inkább a szárnyasok húsát kedveljük, miért ne lehetne abból is gulyást készteni? Kipróbáltuk, ízlett.

Inkább a szárnyasok húsát kedveljük, miért ne lehetne abból is gulyást készteni? Kipróbáltuk, ízlett. Az alábbi receptjeinknek megvan a saját történetük Leves Inkább a szárnyasok húsát kedveljük, miért ne lehetne abból is gulyást készteni? Kipróbáltuk, ízlett. Csirkegulyás - ½ csirkemell-filé - 1 kisfej

Részletesebben

Rakott padlizsán - Mussaka. Hozzávalók: 4 padlizsán, só, olívaolaj a sütéshez, 10 dkg barnarizs, 40 dkg paradicsom, 1 fej vöröshagyma,

Rakott padlizsán - Mussaka. Hozzávalók: 4 padlizsán, só, olívaolaj a sütéshez, 10 dkg barnarizs, 40 dkg paradicsom, 1 fej vöröshagyma, Rakott padlizsán - Mussaka 4 padlizsán, olívaolaj a sütéshez, 10 dkg barnarizs, 40 dkg paradicsom, 1 fej vöröshagyma, 3 evőkanál aprított petrezselyem, 1/2 dl olívaolaj, 3 gerezd fokhagyma, bors, 2 evőkanál

Részletesebben

Hozzávalók: 0,5kg rizs víz só pirospaprika bors éteízesítő zöldborsó

Hozzávalók: 0,5kg rizs víz só pirospaprika bors éteízesítő zöldborsó Krumplipüré 1 kg krumpli, hámozva, kockára vágva víz a krumpli megfőzéséhez ízlés szerint 3 dkg vaj 2 deci tejföl 1 egész tojás A krumplit fazékba tesszük, és leöntjük annyi vízzel, amennyi éppen ellepi.

Részletesebben

1500 Kcal ás mintaétrend

1500 Kcal ás mintaétrend 1500 Kcal ás mintaétrend 1. R: 2dl tej 1,5%-os 1db zsemle margarin 10g (light: 35% zsírtartalmú, vagy még alacsonyabb) csirkemell felvágott 1 vékony szelet paradicsom, paprika, vagy más az idénynek megfelelő

Részletesebben

Gomba- és salátavariációk. a ajánlásával

Gomba- és salátavariációk. a ajánlásával Gomba- és salátavariációk a ajánlásával Garnélás gombasaláta 1000 g Bio-Fungi 500 g tisztított garnélarák 1 db közepes méretű ananász 1 csokor koriander 2-3 db citrom leve 2-3 gerezd fokhagyma olívaolaj,

Részletesebben

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Akkor jó egy recept, ha az első alkalommal már ráérzel az étel tökéletes elkészítésére. 1 Borsófőzelék főtt tojással (4 adag) 600g mirelit zöldborsó 1ek olívaolaj

Részletesebben

TÖKÖS ÉTELRECEPTEK. Igal Városért Egyesület gyűjteménye

TÖKÖS ÉTELRECEPTEK. Igal Városért Egyesület gyűjteménye TÖKÖS ÉTELRECEPTEK Igal Városért Egyesület gyűjteménye 2014 Tökös- mákos muffin: 20 dkg liszt, 22 dkg cukor, 0,5 tk sütőpor, 0,5 tk szódabikarbóna, 0,5 tk só, 0,5 tk őrölt fahéj, 2 tojás, 2 étolaj, 1 db

Részletesebben

2. A minőség mindenek felett

2. A minőség mindenek felett Minden családban nagy fejtörést okoz az ünnepi menü. A főzés és az előkészítés meghitt hangulata csak a reklámokban köszön vissza, a valóságban a háziasszonyok sokszor túlvásárolják magukat, nem hagynak

Részletesebben

Brokkolis sajtkrém. Sonkával sajttal töltött hústekercs. Erdei gyümölcslé. Elkészítése:

Brokkolis sajtkrém. Sonkával sajttal töltött hústekercs. Erdei gyümölcslé. Elkészítése: Bambi bölcsőde Brokkolis sajtkrém Hozzávalók: 25 dkg brokkoli (mirelit vagy friss) 15 dkg reszelt trappista sajt 1 dl forralt tej őrölt szerecsendió, esetleg fokhagyma Elkészítése: A brokkolit megpároljuk,

Részletesebben

páclé (bármely Alap-páclé

páclé (bármely Alap-páclé A vadak pácolása A vadak húsa sötét, mert elejtés után nem tudnak kivérezni. A vadak húsa száraz, rostos, ezért előkészítése is több munkát és különleges gondosságot igényel. Ezért e húsoknál pácolást

Részletesebben

Böjti receptek. Gombás zöldbabragu: (Elkészítési idő: 60 perc) Köles juhsajtos zöldbabbal: (Elkészítési idő: 70 perc)

Böjti receptek. Gombás zöldbabragu: (Elkészítési idő: 60 perc) Köles juhsajtos zöldbabbal: (Elkészítési idő: 70 perc) Böjti receptek Gombás zöldbabragu: (Elkészítési idő: 60 perc) 25 dkg zöldbab 1dl olaj 15 dkg gomba 1 gerezd fokhagyma 5dkg paradicsompüré 1 mokkáskanál só késhegynyi erősen csípős pirospaprika A megtisztított,

Részletesebben

Szénhidrát. Zsír. Fehérje. 104,6 Kcal Energia

Szénhidrát. Zsír. Fehérje. 104,6 Kcal Energia Gourmet_Box_dobozmatrica_100x247.indd 1 26/11/14 15:40 L KC A 521 C P E R ÉSZ 12 T T K A AL sütőtökpürér e tálalva, sü lt céklával irkemelltlve, s c i s a y n Ta kel tö zöldfűszerek ELKÉSZÍTÉSI JAVASLAT:

Részletesebben

Veganz Pink Smoothie. Elkészítés: Egy turmixgépbe tesszük a hozzávalókat, és kb. 2 percig alaposan összeturmixoljuk.

Veganz Pink Smoothie. Elkészítés: Egy turmixgépbe tesszük a hozzávalókat, és kb. 2 percig alaposan összeturmixoljuk. RECEPTEK Veganz Pink Smoothie Hozzávalók: 2 db érett biobanán 3 dl Veganz bio rizsital 2 ek. Veganz Smoothie bioalappor zöldborsófehérjével és gojibogyóval Elkészítés: Egy turmixgépbe tesszük a hozzávalókat,

Részletesebben

Karácsonyi receptek Bede Róbert mesterszakácstól

Karácsonyi receptek Bede Róbert mesterszakácstól Karácsonyi receptek Bede Róbert mesterszakácstól Idei karácsonyi ínycsiklandozó menünket Bede Róbert mesterszakács készítette el. A hozzávalókat megtaláljátok áruházunkban és aktuális gasztronómiai katalógusunkban:

Részletesebben

2015 RECEPTFÜZET 1. Írta Orosz Mihály

2015 RECEPTFÜZET 1. Írta Orosz Mihály 2015 RECEPTFÜZET 1 Írta Orosz Mihály Medvehagymás fűszervaj» 15 dkg vaj» 15-17 szál medvehagyma és bors» chili pehely» 1 gerezd fokhagyma» 2 ek. Aprított petrezselyemzöld A medvehagymát felaprítom, s hozzákeverem

Részletesebben

........ HU SÜTŐ RECEPTKÖNYV

........ HU SÜTŐ RECEPTKÖNYV ...... HU SÜTŐ RECEPTKÖNYV 2 www.electrolux.com AUTOMATIKUS PROGRAMOK Program száma Program neve 1 MARHA HÁTSZÍN 2 SERTÉS ROSTON 3 CSIRKE EGÉSZBEN 4 PIZZA 5 MUFFIN 6 QUICHE LORRAINE 7 FEHÉR KENYÉR 8 BURGONYAFELFÚJT

Részletesebben

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Akkor jó egy recept, ha az első alkalommal már ráérzel az étel tökéletes elkészítésére. 1 Chilis bab (3 adag) 1 ek olívaolaj 150g vöröshagyma 400g darált pulykacomb

Részletesebben

Merena Mónika. Kedvenc sütemény receptjeim

Merena Mónika. Kedvenc sütemény receptjeim Merena Mónika Kedvenc sütemény receptjeim Gyors meggyes joghurtos sütemény 4 tojás, 1 pohár gyümölcsjoghurt, 1 joghurtos pohár olaj, 2 joghurtos pohár kristálycukor, 3 joghurtos pohár finomliszt, 1 csomag

Részletesebben

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Akkor jó egy recept, ha az első alkalommal már ráérzel az étel tökéletes elkészítésére. 1 Csirkemell rizottó (4 adag) 400g csirkemell 125g barna rizs (1 zacskó)

Részletesebben

R e c e p t o l d a l. h u Húsvéti recept ajánló

R e c e p t o l d a l. h u Húsvéti recept ajánló Receptoldal.hu Húsvéti recept ajánló Baconnal és Cheddarral töltött tojás - 12 tojás - 1/2 csésze majonéz - 4 szelet bacon - 2 evőkanál finomra reszelt cheddar sajt - 1 evőkanál mustár - só,bors A tojásokat

Részletesebben

Győri, répcementi és sokorói receptek gyűjteménye. Káposztaleves

Győri, répcementi és sokorói receptek gyűjteménye. Káposztaleves Győri, répcementi és sokorói receptek gyűjteménye Káposztaleves 1 füstölt csülök, vagy 30 dkg főzőkolbász ½ kg savanyú káposzta 1 fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma 2 evőkanál olaj 1 evőkanál liszt pirospaprika

Részletesebben

Amur kompérágyáson, lórban sütve, frissen készített savanyúsággal Mátranovák

Amur kompérágyáson, lórban sütve, frissen készített savanyúsággal Mátranovák I70 Amur kompérágyáson, lórban sütve, frissen készített savanyúsággal Mátranovák ÍZÔRZÔK Hozzávalók: másfél kg tisztított amur 10 dkg füstölt kenyérszalonna 10 dkg fôtt császárszalonna szeletben 2 nagyobb,

Részletesebben

Húsvéti sonkás muffin. Hozzávalók 12 főre

Húsvéti sonkás muffin. Hozzávalók 12 főre Húsvéti sonkás muffin Hozzávalók 12 főre Búza finomliszt 200g Teljes kiőrlésű liszt 100g Füstölt főtt sonka 200g Burgonya 150g Olaj 1 evőkanál Tojás 1 db Póréhagyma 60g Zöldpaprika 60g Élesztő 1 csomag

Részletesebben

Mazsolás libanyak. Márton-napi napi lúd

Mazsolás libanyak. Márton-napi napi lúd Magyaros libamáj 50 dkg libamáj 15 dkg libazsír 6 dkg liszt 2 fej vöröshagyma 4 cső zöldpaprika 3 darab paradicsom 15 dkg csípős kolbász 4 kisebb szelet szalonna (bőrös) A felaprított hagymát dinszteljük

Részletesebben

LEVESEK Zöldborsó leves Hozzávalók Gombaleves Hozzávalók Erőleves Hozzávalók Olasz zöldségleves Hozzávalók Zöldséges burgonyapüré leves Hozzávalók

LEVESEK Zöldborsó leves Hozzávalók Gombaleves Hozzávalók Erőleves Hozzávalók Olasz zöldségleves Hozzávalók Zöldséges burgonyapüré leves Hozzávalók LEVESEK Zöldborsó leves Hozzávalók: ½ sárgarépa, ¼ petrezselyemgyökér, ¼ zellergumó, 1 kisebb burgonya, 1.5 dkg zöldborsó, 1 kiskanál olaj, ¼ csokor petrezselyemzöld, 3 dl zöldséglé, só, bors. A zöldségeket,

Részletesebben

Étrend gluténmentesen, tejmentesen, cukormentesen

Étrend gluténmentesen, tejmentesen, cukormentesen Étrend gluténmentesen, tejmentesen, cukormentesen Reggeli: Sárgarépás tojáskrém kenyérrel Elkészítési leírás: A tojás(oka)t keményre főzzük, majd alaposan kihűtjük. Ezután majonézzel, ízlés szerint mustárral,

Részletesebben

Közzétette: (https://www.flagmagazin.hu)

Közzétette:  (https://www.flagmagazin.hu) 2010 december 07. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 A karácsony és az utána következő napok okot adnak a bulizásra. A jeges bólék a hangulatot

Részletesebben

Könnyu receptek Kevesebb koleszterin

Könnyu receptek Kevesebb koleszterin Könnyu receptek Kevesebb koleszterin Könnyu receptek Kevesebb koleszterin Az egészséges táplálkozás nem jelent éhezést! És azt sem jelenti, hogy le kell mondania a hagyományos ételekről és édességekről.

Részletesebben

A nyúlhús egészséges és finom! Ön kóstolta már? Próbálja ki grillezve is! TERMÉKTANÁCS

A nyúlhús egészséges és finom! Ön kóstolta már? Próbálja ki grillezve is! TERMÉKTANÁCS A nyúlhús egészséges és finom! Ön kóstolta már? Próbálja ki grillezve is! TERMÉKTANÁCS Kedves Fogyasztó! A magyar lakosság egy fôre jutó nyúlhúsfogyasztása messze elmarad a nagy konyhakultúrájú országokétól.

Részletesebben

- Zsuzsi - - Ramóna -

- Zsuzsi - - Ramóna - Fahéjas-almás zabpehely szelet répával - Zsuzsi - 1 bögre (2,5 dl) zabpehely 3 ek méz vagy xilit 1 tk őrölt fahéj 1 rúd vanília pár csepp vaníliás aroma 1 db nagyobb alma 1 db nagyobb, vagy 2 kisebb sárgarépa

Részletesebben

FONTOS TUDNIVALÓK: Ne főzd! Ne fagyaszd! Ne várj vele! Mértékkel adagold! Ne hámozd!

FONTOS TUDNIVALÓK: Ne főzd! Ne fagyaszd! Ne várj vele! Mértékkel adagold! Ne hámozd! 1/17 FONTOS TUDNIVALÓK: Ne főzd! Ne fagyaszd! Ne várj vele! Mértékkel adagold! Ne hámozd! Mosd meg! A kész ételre reszeld rá! Édességekben is kipróbálhatod! 2/17 Hozzávalók: Szarvasgombás fűszervaj 1 cs

Részletesebben

Élj egészségtudatosan, készíts egészséges ételeket

Élj egészségtudatosan, készíts egészséges ételeket Down Alapítvány TÁMOGATOTT ÜGYINTÉZÉS 1145 Budapest, Amerikai út 14. Tel.: (061) 363-63-53 e-mail: down@downalapitvany.hu Élj egészségtudatosan, készíts egészséges ételeket Tanulj meg főzni egyszerűen,

Részletesebben

Gyümölcsös ötletek Receptek lekvárkészítéshez

Gyümölcsös ötletek Receptek lekvárkészítéshez Az élet édesen teljes Gyümölcsös ötletek Receptek lekvárkészítéshez Az élet édesen teljes Gyümölcsös és ízletes? Mi sem egyszerűbb! A Koronás Befőzőcukorral készült lekvárok elkészítése gyors és egyszerű.

Részletesebben

Spenóttal és gombával sült tojás

Spenóttal és gombával sült tojás Spenóttal és gombával sült tojás 300 g gomba, szeletelve 175 g spenót, megmosva 3 evőkanál száraz sherry ½ teáskanál őrölt szerecsendió 6 evőkanál zsíros tejszín 6 nagyobb méretű tojás 1 evőkanál finomra

Részletesebben

Burgonyalepény. pizza módra - sajttal !"#$%&'#()*"+$,-)./)01

Burgonyalepény. pizza módra - sajttal !#$%&'#()*+$,-)./)01 Burgonyalepény pizza módra - sajttal burgonyalepény db 10 paradicsom konzerv kg 0,15 fehér hagyma kg 0,1 fokhagyma kg 0,04 oregano kg 0,01 sajt kg 0,2 vaj kg 0,05 olívaolaj l 0,04 márványsajt kg 0,1 só,

Részletesebben

Képes szakácskönyv erdélyi ételekből

Képes szakácskönyv erdélyi ételekből Képes szakácskönyv erdélyi ételekből Képes szakácskönyv erdélyi ételekből Készítette: Szabó Mária 2012. Tartalomjegyzék Erdélyi rakott káposzta... 4 Erdélyi borsos tokány... 6 Juhtúrós puliszka /Mamaliga/...

Részletesebben

Sajtos csirkesaláta Hozzávalók: 50 dkg csirkemellfilé 25 dkg paradicsom 10 dkg jégsaláta 5 dkg sajt sült csirke fűszerkeverék

Sajtos csirkesaláta Hozzávalók: 50 dkg csirkemellfilé 25 dkg paradicsom 10 dkg jégsaláta 5 dkg sajt sült csirke fűszerkeverék 30-90 napos szétválasztó diéta A kúra alapvetően négy napos periódusokra osztott, aszerint, hogy milyen tápanyagot fogyaszthatunk az egyes napokon. Étkezésünket fehérje, keményítő, szénhidrát és gyümölcsnapok

Részletesebben

Péksütemény kakaóval. Szalámis kenyér. Tejleves tésztával Sült csirkecomb párolt zöldséggel Mirinda szelet. Pizza krémes meleg szendvics

Péksütemény kakaóval. Szalámis kenyér. Tejleves tésztával Sült csirkecomb párolt zöldséggel Mirinda szelet. Pizza krémes meleg szendvics Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Reggeli Nutellás kenyér tejjel Szalámis kenyér Péksütemény kakaóval Lekváros kenyér Pirítós kenyér teával Ebéd Palóc gulyás Szilvás gombóc Tejleves tésztával Sült csirkecomb

Részletesebben

2016/06/09 07:52 1/18 Recept

2016/06/09 07:52 1/18 Recept 2016/06/09 07:52 1/18 Recept < Főoldal Recept Főétel Vegyes maradék 50 dkg babcsíra 15 dkg hús (disznó, marha, csirke) 1 teáskanál (finoman) paradicsompüré hagyma fokhagyma olívaolaj teáskanál méz 2 evőkanál

Részletesebben

Törtcsokoládés muffin

Törtcsokoládés muffin Törtcsokoládés muffin 300 g fi nomliszt, 3 és fél kk sütôporral elkeverve 55 g porcukor 190 g fehércsokoládé, darabokra vágva 100 g tört grillázsos csokoládé 1 tojás, könnyedén felverve 60 g olvasztott

Részletesebben

Egyél céklát (akár) minden nap!

Egyél céklát (akár) minden nap! 1 Egyél céklát (akár) minden nap! A receptek alatt találtok egy rövid ismertetőt a cékla jótékony hatásairól: Almás céklasaláta 60 dkg cékla, 3-4 db kisebb alma, 1 vöröshagyma, 2 kanál citromlé, 1 evőkanálnyi

Részletesebben

Szakmai beszámoló Mediterrán Nyíltnap

Szakmai beszámoló Mediterrán Nyíltnap Szakmai beszámoló Mediterrán Nyíltnap 2018. november 05. Eger, Vallon u. 2. Egri Balassi Bálint Általános Iskola Tinódi Sebestyén Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskolája. Rendezvény célja: - egészséges

Részletesebben

ANTIPASTI. Hazavinni & kipróbálni. Olasz előételek házilag. marche-restaurants.com

ANTIPASTI. Hazavinni & kipróbálni. Olasz előételek házilag. marche-restaurants.com ANTIPASTI Olasz előételek házilag Hazavinni & kipróbálni marche-restaurants.com (Töltött gomba) Funghi ripieni 200 g óriás csiperke, barna vagy fehér 10 g petrezselyemzöld 1 friss tojás 25 g zsemlemorzsa

Részletesebben

Hencsey Roland mesterszakács receptjei

Hencsey Roland mesterszakács receptjei 1 2 1. alkalom Minestrone leves Könnyű ugyanakkor tartalmas olasz zöldségleves elkészítése egyszerű, de mint minden nagy odafigyelést igényel 0,15 kg császárszalonna kockára vágva 0,2 kg sárgarépa batonokra

Részletesebben

Magyarország étele 2018.

Magyarország étele 2018. Magyarország étele 2018. Belfegor: Makói hagymás velővel töltött, paprikásmártásos szűzlabda, hajdina ropogóssal 1. lépés Velőtöltelék elkészítése A makói vöröshagymát finomra vágjuk, kevés zsiradékon

Részletesebben

Svájci specialitáso. A Marché éttermek teljes listáját itt találja: marche-restaurants.com. marche-restaurants.com

Svájci specialitáso. A Marché éttermek teljes listáját itt találja: marche-restaurants.com. marche-restaurants.com Frissesség MAGYARORZÁGON A Marché éttermek teljes listáját itt találja: marche-restaurants.com C I A L C I W vájci specialitáso ALACKA ÉZAK/DÉL MOONMAGYARÓVÁR ÉZAK/DÉL BALATONLELLE ÉZAK/DÉL Legyen Ön is

Részletesebben

Menü - 1500 kcal. 3. Hét

Menü - 1500 kcal. 3. Hét Menü - 1500 kcal Tudnivalók a diétáról: Energiaérték: 1500 kcal Protein tartalom: a napi energia-bevitel 20-25%-a, ami 75-93 grammnak felel meg Zsírtartalom: a napi energia-bevitel 30%-a, ami 50 grammnak

Részletesebben

Szendvicsek, vendégvárók

Szendvicsek, vendégvárók Receptek sonkából Szendvicsek, vendégvárók Húsvéti szendvics 4 szelet szendvicskenyér 2 dkg vaj 12 dkg fôtt sonka 1 db fôtt tojás tormahab 4 zöldpetrezselyem ág 1 db piros, kaliforniai paprika Vajazzuk

Részletesebben

Diétás ételek könyve

Diétás ételek könyve Diétás ételek könyve www.leakiloval.hu Oldal 1 Kedves Olvasóm! Ezt a könyvet azért készítettem el Neked, mert a fogyókúra során a legnagyobb probléma az, hogy mit is főzz, ami nem hizlal. Ebben a könyvben

Részletesebben

Receptkönyv DEÁK 2011/2012

Receptkönyv DEÁK 2011/2012 Receptkönyv DEÁK 2011/2012 E l ő s z ó A Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola 2012. június 12-én Egészségnapot tartott. Ennek keretében minden osztály bemutatta az általa

Részletesebben

A legjobb ha felkészülsz az ünnepekre.

A legjobb ha felkészülsz az ünnepekre. AamsddmFrafa Mama minden évben készített ilyen mézeskalácsot, több száz darabot, tojásfehérjébe kevert porcukorral kicirkalmazva, mákkal, kókusszal, több színű cukorgyönggyel díszítve. (...) A lényeg viszont

Részletesebben

Tepsis zöldségtál (4 adag) 40 dkg burgonya 40 dkg laskagomba 20 dkg vöröshagyma 20 dkg zöldpaprika 40 dkg patisszon 3 ek. olaj só bors bazsalikom

Tepsis zöldségtál (4 adag) 40 dkg burgonya 40 dkg laskagomba 20 dkg vöröshagyma 20 dkg zöldpaprika 40 dkg patisszon 3 ek. olaj só bors bazsalikom Tepsis zöldségtál (4 adag) 40 dkg burgonya 40 dkg laskagomba 20 dkg vöröshagyma 20 dkg zöldpaprika 40 dkg patisszon 3 ek. olaj só bors bazsalikom A burgonyát, vöröshagymát, zöldpaprikát karikára vágjuk,

Részletesebben

Előszó. Jó főzést mindenkinek! Móni és Márió

Előszó. Jó főzést mindenkinek! Móni és Márió Előszó Éveken át jártuk a világot, gyűjtöttük az információkat, hogy egyre mélyebbre merülhessünk az egészséges táplálkozás rejtelmeibe. Magyarországra hazatérve időnként azt tapasztaltuk, hogy az egészséges

Részletesebben

CB2200 MIXER FŐZŐ FUNKCIÓVAL RECEPTKÖNYV

CB2200 MIXER FŐZŐ FUNKCIÓVAL RECEPTKÖNYV CB2200 MIXER FŐZŐ FUNKCIÓVAL RECEPTKÖNYV TURMIX CB2200 FŐZŐ FUNKCIÓVAL OLDAL TARTALOM 6-17 LEVESEK 18-25 SZÓSZOK & PESZTOK 26-27 GUACAMOLE & LEKVÁR ELŐSZÓ FUNKCIÓK Kedves vásárló! Köszönjük, hogy a CB2200-as

Részletesebben

Füstölt lazacsaláta garnélarákkal

Füstölt lazacsaláta garnélarákkal A TENGER GYÜMÖLCSEI NORVÉGIÁBÓL Füstölt lazacsaláta garnélarákkal 20 dkg tisztított garnélarák 40 dkg csíkokra vágott füstölt lazac 1 citrom leve és finomra reszelt héja 8-10 friss bazsalikomlevél ízlés

Részletesebben

Kedves Olvasó! ZSIDEK LÁSZLÓ. gasztronómiai szakértô

Kedves Olvasó! ZSIDEK LÁSZLÓ. gasztronómiai szakértô Kedves Olvasó! Ugye Önnel is többször elôfordult már, hogy munka után szinte beesett a konyhába és gyorsan valami finomat kellett összedobni vacsorára a családnak?! Ehhez azonban elôször be kell vásárolni,

Részletesebben

Homoktövis sorbet krém karamellellel szolgált ropogós kecskesajttal

Homoktövis sorbet krém karamellellel szolgált ropogós kecskesajttal Homoktövis sorbet krém karamellellel szolgált ropogós kecskesajttal Hozzávalók Sorbet krém 6 dl homoktövis velő 1 dl homoktövis lekvár 0,6 dl prosorbet Karamell 6 ek. cukor 2 dl Homoktövis velő Ropogós

Részletesebben

Taste Norway! Specialitások Norvégiából házilag

Taste Norway! Specialitások Norvégiából házilag Frissesség MAGYARORSZÁGON A Marché éttermek teljes listáját itt találja: marche-restaurants.com Taste Norway! Specialitások Norvégiából házilag ALACSKA ÉSZAK/DÉL MOSONMAGYARÓVÁR ÉSZAK/DÉL BALATONLELLE

Részletesebben

A svédasztal remekei. A svédasztal története

A svédasztal remekei. A svédasztal története A svédasztal remekei A svédasztalos vendégség sokak kedvence, mert mindenféle finomság közül válogathatunk. De mi is van az igazi svédasztalon? És mi az ami igazán a svédek kedvence? Összeállításukban

Részletesebben

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Akkor jó egy recept, ha az első alkalommal már ráérzel az étel tökéletes elkészítésére. 1 Csirkemell rizottó (4 adag) 400g csirkemell 125g barna rizs (1 zacskó)

Részletesebben

1. FEJEZET RÉTEGEZZ ÉS DOBOZOLJ! LAKTATÓ SALÁTÁK

1. FEJEZET RÉTEGEZZ ÉS DOBOZOLJ! LAKTATÓ SALÁTÁK 1. FEJEZET RÉTEGEZZ ÉS DOBOZOLJ! LAKTATÓ SALÁTÁK 18 19 20 A munkahelyi ebédek világában mostanában nagyon divatosak az üvegekbe, dobozokba rétegezett saláták. Hogy ne csak csomagoláskor, hanem fogyasztáskor

Részletesebben

Nagyi Szakácskönyve. A gyermekkor ízei

Nagyi Szakácskönyve. A gyermekkor ízei Nagyi Szakácskönyve A gyermekkor ízei Nagyi Szakácskönyve Z-dsgn Ez a könyv kizárólag referencia kiadványként szolgál, és üzleti célból semmilyen formában nem terjeszthető, nem nyomtatható! Receptek:

Részletesebben

Ananászos piskóta. Almás palacsinta. * Szezonális: Húsvét * Elkészítési idő: 30 perc vagy több * Főzési idő: 15 perc. Hozzávalók:

Ananászos piskóta. Almás palacsinta. * Szezonális: Húsvét * Elkészítési idő: 30 perc vagy több * Főzési idő: 15 perc. Hozzávalók: Ananászos piskóta * Szezonális: Húsvét * Elkészítési idő: 30 perc vagy több * Főzési idő: 15 perc - 1 doboz körananász befőtt, - 4 tojás, - 4 csapott evőkanál kristálycukor, - 4 púpos evőkanál rétesliszt

Részletesebben

RECEPTVARAZS V e g e tó H cm u s é+ elek

RECEPTVARAZS V e g e tó H cm u s é+ elek RECEPTVARAZS V e g e tó H c m u s é + e le k Vkge+á H a nus e+elek Pro-Book Könyvkiadó Szöveg: Pro-Book Borító: Pro-Book 1. kiadás Pro-Book Könyvkiadó, 2008 ^ PRO,r BooK KÖNYVKIADÓ ISBN 978 963 9875 51

Részletesebben

Karácsonyi ételek gombákkal a

Karácsonyi ételek gombákkal a Karácsonyi ételek gombákkal a ajánlásával Aszalt szilvás pulykamell vörösboros gombaszószban 500 g Bio-Fungi szeletelt csiperkegomba 800-1000 g pulykamell 300 g aszalt szilva vörösbor olaj, só, bors A

Részletesebben

Sörvacsora receptek a Soproni Démontól

Sörvacsora receptek a Soproni Démontól Sörvacsora receptek a Soproni Démontól Szilvakrémleves sörös ropogóssal Hozzávalók 4 főre: Leves - 300 g aszalt szilva - 200 ml Soproni Szilva Démon - 40 g liszt - 50 g cukor - 1 ek vaj - 2 db egész fahéjrúd

Részletesebben

RECEPTEK KERTI PARTIKHOZ

RECEPTEK KERTI PARTIKHOZ RECEPTEK KERTI PARTIKHOZ 2016 GREFAU WEBÁRUHÁZ Tartalomjegyzék Bográcsban... 2 Pincepörkölt... 2 Borsópörkölt bográcsban... 3 Harcsa pörkölt... 4 Grillezve... 5 Grillezett padlizsán... 5 Grillezett gomba...

Részletesebben

Előételek. www.jogadebrecen.hu

Előételek. www.jogadebrecen.hu JÓGARECEPTEK Előételek Paprikás búzakrém Biobúza, vaj, pirospaprika, tengeri só, petrezselyem zöld, fokhagyma, fekete bors vagy borsikafű A megőrölt búzát, sós vízben puhára főzzük, majd a fűszerekkel,

Részletesebben

Előételek. Házi vegyes finomságok. Levesek

Előételek. Házi vegyes finomságok. Levesek Házi vegyes finomságok Előételek (kolbász, sajt, szalonna, paprika, paradicsom, lila hagyma) Húsleves Levesek (leveszöldség, cérnametélt vagy csigatészta) Májgaluska leves (leveszöldség, májgaluska) Csülkös

Részletesebben

MINTA MENÜ (A bevásárló listát a receptek után találod.)

MINTA MENÜ (A bevásárló listát a receptek után találod.) MINTA MENÜ (A bevásárló listát a receptek után találod.) Kolbászos tészta brokkolival Adag: 4 főre Elkészítési idő: 25 perc 40 dkg tészta (penne, masni) 1 kis fej brokkoli, kis rózsákra szedve 20 dkg száraz

Részletesebben

Csirkepaprikás tésztával

Csirkepaprikás tésztával Csirkepaprikás tésztával - 30-40 dkg csirkemell filé, - Knorr csirkepaprikás alap, - főzőtejszín, - víz, - étolaj, - 250 g Gyermelyi copfocska tészta A húst felkockázzuk, és szárazra csepegtetjük. A 2,8

Részletesebben

Kreatív karácsonyi menük konyhatündéreknek

Kreatív karácsonyi menük konyhatündéreknek A recepteket írta: Ganter Klári hivatásos konyhatündér az otthoni főzés szakértője 9+1 Karácsonyi menü azoknak, akik szeretnek időt pénzt energiát spórolni, de nem engednek a kreativitásból 1 A karácsony

Részletesebben

Közkedvelt ételek a közétkeztetés számára. Sócsökkentett megoldások

Közkedvelt ételek a közétkeztetés számára. Sócsökkentett megoldások Közkedvelt ételek a közétkeztetés számára Sócsökkentett megoldások 1 Paradicsomleves 2 Temesvári sertéstokány 3 Zöldborsó főzelék 4 Brokkolikrémleves levesgyönggyel 5 Spárgás raguleves 6 Zöldséges zellerkrémleves

Részletesebben

Csőben sült kelbimbó csirkemellel

Csőben sült kelbimbó csirkemellel Csőben sült krumpli zöldborsóval és sonkával 80 dkg krumpli 15 dkg borsó 2 fej hagyma 3 kanál vaj 2 kanál liszt 2 dl tejszín 2,5 dl húsleves /leveskockából/ 15 dkg sonka 5 dkg reszelt sajt só bors majoránna

Részletesebben

A ZÖLD ÉS PIROS DIÉTA

A ZÖLD ÉS PIROS DIÉTA A ZÖLD ÉS PIROS DIÉTA Ahogy ez a kutatás utat talált a sajtóba, Potter professzor Rákgyógyszer Kutatócsoportjához elkezdtek érkezni a kérések, hogy segítsenek rákban szenvedő embereken. Első válaszként

Részletesebben

Receptek: 1. hét. Csirkemell rizottó (4 adag) 400g csirkemell. 125g barna rizs (1 zacskó) 150g vöröshagyma. 150g csiperkegomba.

Receptek: 1. hét. Csirkemell rizottó (4 adag) 400g csirkemell. 125g barna rizs (1 zacskó) 150g vöröshagyma. 150g csiperkegomba. Csirkemell rizottó (4 adag) 400g csirkemell 125g barna rizs (1 zacskó) 150g vöröshagyma 150g csiperkegomba 150g sárgarépa 150g zöldborsó (fagyasztott) 1 ek olívaolaj 1 adag: 327 kcal, 29,1g fehérje, 6,3g

Részletesebben

Tavasz. Levesek. Tavaszi hónapok: Az évszak zöldségei és gyümölcsei:

Tavasz. Levesek. Tavaszi hónapok: Az évszak zöldségei és gyümölcsei: Tavasz Tavaszi hónapok: Március az év harmadik hónapja a Gergely-naptárban. 3 napos. Március a nevét Marsról, a háború római istenéről kapta. A 8. századi nyelvújítók a márciust olvanosnak nevezték. A

Részletesebben

SÉFKÉnt. abban, hogy a. burgonyapüré. íze. a legfontosabb... viszont a sokoldalú felhasználásra is szükség van

SÉFKÉnt. abban, hogy a. burgonyapüré. íze. a legfontosabb... viszont a sokoldalú felhasználásra is szükség van SÉFKÉnt egyetértünk abban, hogy a burgonyapüré íze a legfontosabb... viszont a sokoldalú felhasználásra is szükség van nagyszerű íz és nagyfokú hatékonyság 65 adag* *1 adag: 30 g pehely = 215 g kész burgonyapüré

Részletesebben

Borháló. A BOR - ÉTEL PÁROSÍTÁS kis KÉZIKÖNYVE

Borháló. A BOR - ÉTEL PÁROSÍTÁS kis KÉZIKÖNYVE A BOR - ÉTEL PÁROSÍTÁS kis KÉZIKÖNYVE ÉTVÁGYGERJESZTŐNEK (APERITIFNEK): Bor jellege Leginkább száraz borok, 1. Nagy és Nagy Irsai Olivér borpárlatok. Könnyű, légies 2. Frittmann Cserszegi Fűszeres fehérborok:

Részletesebben

RECEPTEK. Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban. Összetevõk. 4 db csirkemell. 4 szelet Ahidai sonka. 8 szelet sajt. 5 dkg vaj. 2 ek liszt.

RECEPTEK. Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban. Összetevõk. 4 db csirkemell. 4 szelet Ahidai sonka. 8 szelet sajt. 5 dkg vaj. 2 ek liszt. RECEPTEK Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban Összetevõk 4 db csirkemell 4 szelet Ahidai sonka 8 szelet sajt 5 dkg vaj 2 ek liszt 3 dl tej só bors 10 dkg reszelt sajt 1-1,5 dl tejszín Elkészítés A csirkemell

Részletesebben

Lekvár gyorsan, stílusosan

Lekvár gyorsan, stílusosan Lekvár gyorsan, stílusosan azenlekvarom.hu Nyereményjáték, receptek, tippek, ingyenesen letölthető alkalmazás és még sok meglepetés a legfinomabb lekvárokhoz! Az élet édesen teljes azenlekvarom.hu Nyerjen

Részletesebben

SOLIER CAFE IV.RECEPTGYŰJTEMÉNY

SOLIER CAFE IV.RECEPTGYŰJTEMÉNY SOLIER CAFE IV.RECEPTGYŰJTEMÉNY FODOR SÁNDOR CHEF MOLNÁR FERENC CUKRÁSZ CHEF SZOLJÁR CSABA ÜZLETVEZETŐ 2009. Ropogós sajtkosárka, juhsajt habbal. Juhsajt hab: kg tejszín 0,30 juhsajt 0,10 fehérbors A tejszínt

Részletesebben

Receptgyűjtemény. Receptet küldte: Kozma Ferenc

Receptgyűjtemény. Receptet küldte: Kozma Ferenc Receptgyűjtemény Hozzávalók: Egész csirkecomb Chilis Show Tűzköpő vagy egyéb Chilifarmos csípős szósz ketchup Worcestershire szósz bors cukor igény szerint fokhagyma, bazsalikom, majoránna, kakukkfű olívaolaj

Részletesebben

SÜSSÜNK-FŐZZÜNK EGÉSZSÉGESEN

SÜSSÜNK-FŐZZÜNK EGÉSZSÉGESEN SÜSSÜNK-FŐZZÜNK EGÉSZSÉGESEN Sajttorta sütés nélkül 15 dkg háztartási keksz, 4 evőkanál porcukor, 30 dkg tejszínes sajtkrém, 2 dl habtejszín, 7 dkg margarin, 2 evőkanál citromlé. Ledaráljuk a kekszet,

Részletesebben

PÁROLT CSIRKEMELL RIZSKEMÉNYÍTŐVEL

PÁROLT CSIRKEMELL RIZSKEMÉNYÍTŐVEL 1 Bambuszgőzölő A gőzölés egy ősi eljárás, de ma is nagyon kedvelt Kínában. Az így készült ételeknek magasabb a tápértéke, gazdagabbak természetes ízekben, könnyebben emészthetők. Zöldségfélék, hal, hús,

Részletesebben

Receptötletek. a friss és sütésre kész tésztákhoz. Egyszerű, gyorsan elkészíthető recptek! Nr. 6

Receptötletek. a friss és sütésre kész tésztákhoz. Egyszerű, gyorsan elkészíthető recptek! Nr. 6 Receptötletek a friss és sütésre kész tésztákhoz Egyszerű, gyorsan elkészíthető recptek! Nr. 6 Friss tészták Tante Fannytól A valaha legjobb, ahogy ma is szeretjük. Frissen sütjük, és sajnos, mindig rögtön

Részletesebben

mártásaiba, édességekhez (tészták, sütemények, rizsfelfújtak, gyümölcslevesek, cukorkák), likőrök ízesítésére, pálinka készítésére (pl.

mártásaiba, édességekhez (tészták, sütemények, rizsfelfújtak, gyümölcslevesek, cukorkák), likőrök ízesítésére, pálinka készítésére (pl. Fűszerek Ánizs Általános használata: főzelékek (sárgarépa, tök, cékla, vöröskáposzta), vadételek mártásaiba, édességekhez (tészták, sütemények, rizsfelfújtak, gyümölcslevesek, cukorkák), likőrök ízesítésére,

Részletesebben

Szívmelengető italok téli időszakra marche-restaurants.com

Szívmelengető italok téli időszakra marche-restaurants.com HOT DRINKS Szívmelengető italok téli időszakra marche-restaurants.com Hazavinni & kipróbálni Aromás teák Narancs-menta-tea Hozzávalók 1 teáspohárhoz: V narancs 3-4 friss mentalevél 250 ml víz 1 ek mentaszirup

Részletesebben

101 PIZZARECEPT ALAPRECEPTEK

101 PIZZARECEPT ALAPRECEPTEK 101 PIZZARECEPT ALAPRECEPTEK www.recept.zug.hu Recept Klub Pizzatészta A pizza lelke a tészta, ügyeljünk rá, hogy az alja jó ropogós legyen, a belseje viszont könnyő és puha! 10 dkg sima és 20 dkg grízes

Részletesebben

Halország! Halas receptek. Rétimajor. gyûjteménye. Lévai Ferenc és a Tv Paprika bemutatja:

Halország! Halas receptek. Rétimajor. gyûjteménye. Lévai Ferenc és a Tv Paprika bemutatja: Halország! Lévai Ferenc és a Tv Paprika bemutatja: Rétimajor Halas receptek gyûjteménye Magyaros halgombócleves A halat megtisztítjuk, törzsét feldaraboljuk, megsózzuk, megszórjuk fűszerpaprikával, és

Részletesebben

Halva. Olívabogyós tőkehalfilé sült citrommal. * Szezonális: Kiemelt napok a naptárban * Elkészítési idő: 45 perc * Főzési idő: 15 perc HOZZÁVALÓK:

Halva. Olívabogyós tőkehalfilé sült citrommal. * Szezonális: Kiemelt napok a naptárban * Elkészítési idő: 45 perc * Főzési idő: 15 perc HOZZÁVALÓK: Halva * Elkészítési idő: 45 perc * Főzési idő: 15 perc - 5 dl víz - 20 dkg cukor - 10 dkg vaj - 20 dkg búzadara - 2 evőkanál dúrvára tört földimogyoró - 1 teáskanál őrölt fahéj A vizet a cukorral az 1

Részletesebben

Étlap melléklet. Az "Étlap melléklet"-en szereplő információ tájékoztató jellegű információ! Időszak: tól

Étlap melléklet. Az Étlap melléklet-en szereplő információ tájékoztató jellegű információ! Időszak: tól Étlap: 2018.09.01.-tól 2018.10.01.-ig Alföldi leves (lisztmentes) 215,09kcal 3,21g 8,11g 29,28g 0,00g 0,50g 0,00g Összetétel: Csemege paprika, Étolaj/napraforgó, Fagy. gyökér, Fagy. sárgarépa, Fagy. vöröshagyma,

Részletesebben

TÖKÖS ÉTELRECEPTEK Együtt Igal Városért Egyesület gyűjteménye. [Ide írhat]

TÖKÖS ÉTELRECEPTEK Együtt Igal Városért Egyesület gyűjteménye. [Ide írhat] TÖKÖS ÉTELRECEPTEK Együtt Igal Városért Egyesület gyűjteménye 2017. [Ide írhat] Tökös- mákos muffin: TÖKÖS ÉTELRECEPTEK 20 dkg liszt, 22 dkg cukor, 0,5 tk sütőpor, 0,5 tk szódabikarbóna, 0,5 tk só, 0,5

Részletesebben

Kalóriaszegény mintaétrend

Kalóriaszegény mintaétrend Kalóriaszegény mintaétrend Varga Gábor dr. www.gvmd.hu 1/9 1. nap 2 dl 1,5%-os tej 94 5 dkg párizsi 106 2 db abonett 60 10 dkg zöldpaprika 20 1 db kockasajt (3,3 dkg) 75 15 dkg alma 45 3 dl Garden rostos

Részletesebben

KENÉZ HEKA ETELKA II. SAJÁT ÉTELRECEPT KÖNYVE

KENÉZ HEKA ETELKA II. SAJÁT ÉTELRECEPT KÖNYVE KENÉZ HEKA ETELKA II. SAJÁT ÉTELRECEPT KÖNYVE 1 KENÉZ HEKA ETELKA II. SAJÁT ÉTELRECEPT KÖNYVE Felelős kiadó: Kenéz Heka Etelka Nyomdai munkák: Norma Nyomdász Kft. Hódmezővásárhely ISBN: 963 460 228 2 2

Részletesebben

A B S O R I C E F E H É R J E P O R RECEPTKÖNYV S Ó S

A B S O R I C E F E H É R J E P O R RECEPTKÖNYV S Ó S ABSORICE FEHÉRJEPOR RECEPTKÖNYV S Ó S TARTALOM 1. Fehérjés pizza 2. Pulykafasírt 3. Kecskesajt szuflé 4. Quiche 5. Sós mugcake 6. Rost dús galuska 7. Sárgaborsó főzelék 8. Brokkoli krémleves 9. Krumplikrokett

Részletesebben

Étlap melléklet. Az "Étlap melléklet"-en szereplő információ tájékoztató jellegű információ! Időszak: tól

Étlap melléklet. Az Étlap melléklet-en szereplő információ tájékoztató jellegű információ! Időszak: tól Az ""-en szereplő információ tájékoztató jellegű információ! Étlap: 2019.01.01.-tól 2019.02.01.-ig Alma 34,10kcal 0,00g 0,00g 7,70g 0,00g 0,00g 0,00g Összetétel: Alma/Idared Almaleves (lisztmentes) 88,38kcal

Részletesebben