TOVÁBBKÉPZÉS. Tompa erőbehatás okozta arteria poplitea intima sérülés sikeresen operált esete
|
|
- Zsolt Vörös
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 TOVÁBBKÉPZÉS Tompa erőbehatás okozta arteria poplitea intima sérülés sikeresen operált esete DR. NAGY IMRE, DR. JAKAB ZOLTÁN, DR. MARSI LÁSZLÓ, DR. FARKAS KÁLMÁN, DR. BONYHÁDY ELEMÉR, DR. ZSIGMOND ANDRÁS Bevezetés A fokozott motorizáció egyre több súlyos munkahelyi és közlekedési baleset következtében okoz különböző súlyosságú végtagsérüléseket. A törésekhez, ficamokhoz nemritkán érsérülés is társul (8, 19, 21, 29). Ezen betegek zömét baleseti ambulanciák látják el. A törésekkel kombinált érsérülések felismerésénél a nyílt, áthatoló, az érfal teljes rétegének károsodásával járó behatások nem okoznak nagyobb diagnosztikus nehézséget. A helyi vérzés, a végtag sápadtsága, a perifériás pulzus tapinthatatlansága mind arra engednek következtetni, hogy penetráló, áthatoló érsérülés is társul a csontsérüléshez. A legtöbb gondot a tompa erőbehatások révén kialakult sérülések okozzák. Ekkor előfordulhat, hogy a fracturát olyan érsérülés kíséri, amelynek külsérelmi nyomai nem láthatók, így az elsődleges ellátás során nem kerül felismerésre. Olyan esetekben, ahol nem egyértelmű az érsérülés ténye, a sürgősséggel elvégzett angiográfiás vizsgálat fontos támpontot adhat a sérülés lokalizációjára (13, 28). Ismertek femorális exostosisok által okozott mélyvéna, illetve artériasérülések is. Tóth és mtsai. a mediális femurcondyluson lévő exostosis okozta verőérsérülésről, számolnak be, amely áianeurysma keletkezéséhez vezetett (27). Khaira és mtsai. az artéria és a mélyvéna együttes sérüléséról számolnak be femur exostosis kapcsán (11). A tört csontvégek elmozdulása nehezen felismerhető ér sérüléshez vezethet. Palkonvay Enderszegezést követően észlelt anaemizálódást, illetve hetek-hónapok múltán lágyéktáji duzzanatot. Angiográfia az art. prof. fern. sérülését igazolta, amelyet az elmozdult trochanter minor éles széle okozhatott (19). Gergely és mtsai. szerint fóleg tompa és Lőtt sérülések kapcsán fordulhat elő, hogy hosszabbrövidebb ideig nem kerül felismerésre az érsérülés. Három beteg esetét ismertetik, akiknél 4 héttel, 3 évvel, illetve 50 évvel a sérülést követően derült fény az érsérülés voltára (6). Esetismertetés N. J. 39 éves fiatalembert a jobb alsó végtag sérülése miatt szállítják kórházunk sürgősségi felvételi részlegére. Elmondása szerint munkahelyén tompa erőbehatás következtében a jobb térdhajlata sérült, rajta szakított seb keletkezett, a végtagjára állni sem tud. Felvételi státuszából: a jobb fossa popl. területén kb. 15 cm-es durva, szakított sebzés. A jobb lábszár kp. harmadában crepitatió észlelhető. Keringés- és érzészavar a végtagon nincs. A jobb lábszár elülső felszínén több bőrmegnyomatásos, illetve felületes hámsérülés látható. Jobb térd, lábszár kétirányú rtg. felvétele: a jobb lábszár kp. harmadában elmozdulás nélküli törés látható a tíbián és a fibulán. Felvételi diagnózis: Fract. cruris I. d.; Vuln. lacerum reg. popliteae 1. d. Ellátás: laborok, kötés, vénabiztosítás, AT; osztályos fel-vétel, műtéti előkészítés, műtét előtt 2 gr. Claforan. Laboreredményeiből: Hbg: 135, Htk: 40,4, Fvs: 17,5, Thr: 210, Na: 131, K: 4,6, GOT: 28, GPT: 25, Vc: 7,6, INR: 1, BUN: 5, vércsoport: B poz. A fiatalember anatoxin adása után műtőbe kerül. I. műtét: felfúrásos fedett velőűrszegezés, sebellátás, debridement, tokvarrat, izomvarrat (1. ábra). A csontegyesítést, sebellátást követően észleltük a beteg hűvös végtagját. Fizikális és Dopplervizsgálat során akut verőérelzáródás gyanúja merült fel. DSA angiográfia: az art. poplitea az ízületi rés szintjén éles széllel elzáródott. Érdemi collateralis nincs (2. ábra).
2 II. műtét: a korábbi térdhajlati behatolásból haránt arteriotómiából embolectómiát végzünk. A Fogarthy-katéter distal felől vörös thrombust távolít el, 32 cm-ig jut le. Néhány órával az embolectómia után a beteg ismét fájdalmat jelez, a műtét után észlelt perif. pulzusok tapinthatatlanok. Doppler-vizsgálat reocclusió gyanúját veti fel. III. műtét: a hasonfekvő betegen a megelőző műtéti heźgen hatolunk be, feltárjuk az art. popl.-t, a megelőző arteriotómiától distalisabban vörös thrombust távolítunk el, a katéter proximal felé 1-1,5 cm-re akadályba ütközik. 2 cm-es darabot az artériából resecálunk (3. ábra). Az így eltávolított érszakaszt felvágva intima rupturát észlelünk, az intima a lumen felé felgyűrődött. A folytonossági hiányt véna interpositummal állítjuk helyre (4. ábra). A műtét végén az art. tib. post. tapinthatóvá válik. IV. műtét: tekintettel az eltelt hosszú ischaemiás időszakokra, a lábszár valamennyi rekeszén fasciotomiát végzünk. V. műtét: a postop. 7. napon a laterális fasciotomiás sebet a combról vett félvastag bőrrel fedjük. A műtétsorozat utált két héttel elvégzett aortofem.-dsa: a jobb alsó végtagon végig szabályos kiáramlás látható, a femoropopl. átmenet, a poplitea (ahol a teljes elzáródás volt), valamint a trifurcatió és a háromeres kiáramlás normális kaliberű és jó intenzitású (5-6. ábra). Megbeszélés Csontsérülések, ficamok gyakran együttjárnak következményes érsérüléssel. Ittas, nehezen beszámítható betegeken nehéz felismerni ezeket. Somogyi szerint az a körülmény, hogy a beteg, illetve a sérült adott esetben ittas, nem csökkenti, hanem növeli a körültekintő eljárás fontosságát (26).
3 Nemes a perifériás pulzus tapintását emeli ki. Végtagsérülések esetén ennek elmulasztását semmivel sem menthető műhibának tartja (16). Erdélyi és mtsai. 23 végtagartéria sérültet vizsgálva megállapították, hogy egyszerű fizikális vizsgálattal 20 emberen diagnosztizálható volt az érsérülés (5). Miller és mtsa. verőeres sérülések esetén vizsgálta az időfaktor jelentőségét (14). Rozsos és mtsa. szerint a végtagereket érintő sérülések esetén még a kritikus 6-8 órán túl is érdemes megkísérelni a végtag megmentését (22). Az arteria poplitea sérüléseivel nemcsak külföldi közlemények foglalkoznak (3, 4, 10, 20, 23, 24, 25), hanem több hazai szerző is közöl adatokat. Orbán és mtsai. 16 éves anyagukban 12 perifériás érsérült kezelési eredményeiről számolnak be. Az egyetlen art. pop]. sérülést lövés okozta (17). Erdélyi és mtsai. 7 poplitea sérülésról számolnak be, valamennyi tompa, illetve túlnyújtásos mechanizmussal jött létre (5). Koncz és mtsai. 31 érsérültről számolnak be, 21 balesetből 5 arteria poplitea sérült, a 10 iatrogén sérülésból 1 érintette az arteria popliteát. Utóbbi Baker-cysta műtéti eltávolításánál keletkezett. Valamennyi esetet saphena interpositummal állították helyre (12). HaŹzánkban az első art. poplitea pótlást vena saphena magnóval Soltész végezte 1956-ban (7). Az érsérülések megoldásánál általánosan elfogadott a vénafolt vagy a vénagraft alkalmazása (9, 22, 27) is. Azok a verőérsérülések, amelyek során az ér folytonossága nem szakad meg, árnyalt analógiát mutatnak a fiatalkor subperiosteális töréseivel, az ún. zöld-gallytöréssel. Gyakran a sérülés mechanizmusának ismerete adhat támpontot az érsérülés rejtett voltára (2). Koncz felhívja a figyelmet az intima károsodás jelentőségére. A sérült érszakaszt ki kell iktatni, mert ennek elmulasztása esetén a felgyűrődött intima az ér ismételt elzáródását okozhatja (12). Bergan supracondyler femurtörést követően talált art. popl. intima sérülést (1). Az intima körkörös szakadásáról Moore számol be (15). Az áttekintett irodalom és saját esetünk alapján úgy gondoljuk, az ilyen típusú esetek gondos ellátása siker az ellátó teamnek és gyógyulás a sérült, illetve beteg embernek. Irodalom 1. Bergan, F.: Traumatic intimal rupturae of the popliteal artery with acute ischaemie of the limb in cases with supracondylar fractures of the femur. J. Cardiovasc. Surg., 4: Broyn, T., Bie, K.: Periferial arterial occlusion following traumatical intimal rupture. Acta Chir. Scand., 131: Conkle, D. M., Richie, R. E., Sawyers, J. L., Scott, W.: Surgical treatment of popliteal artery injuries. Arch. Surg., 110: Daugherty, M. E., Sachatello, Ch. R., Earnst, C. B.: Improved treatment of popliteal arterial injuries. Arch. Surg., 113: Erdélyi B., Tőzsér K., Ádám A.: Végtagartériák és melléksérüléźseik ellátása megyei kórházban. Magyar Traumat. 27: Gergely M., Halmos F., Behek S., Szabolcsi T., Lukács Á.: Időben fel nem ismert érsérülések. Magy. Seb., 53: Gunther T.: Harminc év érsebészet Győrben. (Soltész Lajos emlékelőadás.) Érbetegségek, suppl. 8. Haas, L. M., Staple, T. W.: Arterial injuries associated with fractures of the proximal tibia following blunt trauma. South. Med. J., 62: Hershey, F. B., Spenser, A. D.: Vein grafts for arterial injuries. Arch. Surg., 86:
4 10. Jaggers, R. C., Feliciano, D. V., Mattox, K. L., Graham, J. M., De Bakey, M. E.: Injury to popliteal vessels. Arch. Surg., 117: Khaira, H. S., Parnell, A., Crowson, M. C.: Femoral exostosis presenting with deep vein and arterial thrombosis. Br. J. Surg., 82(7): Koncz J., Drexler L., Glancz J., Kicsik J.: Érsérülések kezelésében szerzett tapasztalataink. Magyar Traumat., 29: Lumpkin, M. B., Logan, W. D., Comes, C. M., Howard, J. M.: Arteriography as an aid in the diagnosis and localisation of acute arterial injuries. Ann. Surg., 147: Miller, H. H., Welch, C. S.: Quantitative studies on the time factor in arterial injuries. Ann. Surg., 130: Moore, Th. C.: Acute arterial obstruction due to traumatic circumferential intimal fracture. Ann. Surg., 148: Nemes A., Soltész L.: Érsebészeti vezérfonal. Medicina, Budapest, Orbán I., Kalabay L., Regős J.: Perifériás érsérülések kezelésében szerzett tapasztalataink. Magyar Traumat., 21: Országos Érsebészeti Intézet Módszertani Levele. (Az érsérülések ellátásáról.) Budapest, Palkonyay G.: Pertrochanter femurtöréshez társuló diagnosztikus problémát okozó verőérsérülés. Magyar Traumat., 27: Perry, M. O., Thal, E. R., Shires, G. T.: Management of arterial injuries. Ann. Surg., 173: Rosenthal, J. J., Gaspar, M. R., Gjerbrun, T. C., Neuman, J.: Vascular injuries associated with fractures of the femur. Arch. Surg., 110: Rozsos I., Tódor G., Pogány P.: Verőérsérülések ellátása véna-átültetéssel. Orv. Hetil., 32: Rutherford, R. B., Kelly, G. L.: Peripherial vascular injuries. In: Zuidema, G. D., Rutherford, R. B., Balinger, W. F. (eds.): The management of trauma. 3'd ed. W. B. Saunders Co., Philadelphia, Shah, P. M., Naraynshing, V., Leather, R. P., Corson, J. D., Karmody, A. M.: Advances in the management of acute popliteal vascular blunt injuries. J. Trauma., 25: Snyder, W. H. III.: Vascular injuries near the knee: An updated series and overview of the problem. Surgery, 91: Somogyi E.: Tévedések és hibák az orvosi gyakorlatban. Medicina, Budapest, Tóth Cs., Olvasztó S., Dinya T.: Femureondylus exostosisa okozta arteria poplitea sérülés ritka esete. (Esetismertetés.) Magy. Seb., 54:
5 28. Turcotte, J. K., Towne, J. B., Bernhard, V. M.: Is arteriography necessary in the management of vascular trauma of the extremities? Surgery, 84: Wolma, F. J., Larrieu, A. J., Alsop, G. C.: Arterial injuries ot the leg associated with fractures and dislocation. Ann. J. Surg., 140: Záborszky Z., Sömjén Gy.: Érsérülések ellátásával szerzett tapasztalataink. Magyar Traumat., 15:
Súlyos térdhajlati lágyrész-defektussal és érsérüléssel szövődött lábszártörés esete
Tompa térdtájéki trauma esetén leggyakrabban a térdízület hátsó ficamához vagy túlnyújtásos traumájához társul érsérülés. A végtagi érsérülések sikeres rekonstrukcióinak a limitáló tényezői az egyidejű,
ESETISMERTETÉS. Áthatoló arteria subclavia sérülés sikeresen operált esete
1 ESETISMERTETÉS Áthatoló arteria subclavia sérülés sikeresen operált esete Írta: DR. NAGY IMRE, DR. JAKAB ZOLTÁN DR. KELENFFY GÁBOR Bevezetés Az érsérültek ellátásának minısége az évek, évtizedek alatt
Trochantertáji és femurdiaphysis szimultán törések kezelése hosszú IMHS-szeggel
Nógrád megyei Önkormányzat,,Madzsar József Kórház-Rendelôintézet Traumatológiai Osztály közleménye Trochantertáji és femurdiaphysis szimultán törések kezelése hosszú IMHS-szeggel CSONKA CSABA DR., VEKSZLER
ARTÉRIÁK BETEGSÉGEI. Acut alsó végtagi ischaemiát okozó poplitea aneurysmákról
1 ARTÉRIÁK BETEGSÉGEI Acut alsó végtagi ischaemiát okozó poplitea aneurysmákról Írta: DR. TARR MIKLÓS, DR. GUNTHER TAMÁS, DR. TAMÁS LÁSZLÓ, DR. NÉMETH JÓZSEF, DR. CZIGÁNY TAMÁS, DR. JAKAB LAJOS, DR. SZATMÁRI
Dátum, mikor történt a kontroll:
Dátum, mikor történt a kontroll: Adminisztratív adatok Az eltelt időben történt-e sérülés? Igen nem Ha igen, mi történt I. Sérült végtag vizsgálata I.1. Vaszkularis - O2 Saturatio mérése történt-e a sérült
Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2438-06 Angiológia követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai
1. feladat Munkahelyére kardiológiai és angiológiai szakasszisztens tanulók érkeznek. Az a feladatuk, hogy az arteriosclerosis témáját dolgozzák fel megadott szempontok szerint. Segítséget kérnek Öntől.
TOVÁBBKÉPZÉS. Írta: DR. ACSÁDY GYÖRGY, DR. LACZKÓ ÁGNES, DR. PINTÉR LÁSZLÓ, DR. NEMES ATTILA
1 TOVÁBBKÉPZÉS Alsó végtagi traumás arteriovenosus fistulák Írta: DR. ACSÁDY GYÖRGY, DR. LACZKÓ ÁGNES, DR. PINTÉR LÁSZLÓ, DR. NEMES ATTILA Az érsérülések legritkább szövıdménye a traumás arteriovenosus
Az exostosis cartilaginea multiplex és ritka szövõdménye
A Vas Megyei Markusovszky Kórház közleménye Az exostosis cartilaginea multiplex és ritka szövõdménye DR. KISS PÉTER, DR. NAGY ISTVÁN, DR. SZEPESI JÁNOS, DR. BÁRÁNY ZSUZSA Érkezett: 2002. július 17. ÖSSZE
ARTÉRIÁK BETEGSÉGEI. Femoro-poplitealis thrombendarteriectomiák videoangioscopos kontroll mellett
1 ARTÉRIÁK BETEGSÉGEI Femoro-poplitealis thrombendarteriectomiák videoangioscopos kontroll mellett Írta: DR. KASZA GÁBOR, DR, KOLLÁR LAJOS, DR, ROZSOS ISTVÁN Bevezetés Az orvosi gyakorlatban a technika
ARTÉRIÁK BETEGSÉGEI. Rupturált mycoticus poplitealis aneurysma endovascularis megoldása
1 ARTÉRIÁK BETEGSÉGEI Rupturált mycoticus poplitealis aneurysma endovascularis megoldása Írta: GEORGE M. SOMJEN, WENDELA SCHIMMER A "mycotikus aneurysma" kifejezést a septicus etiológiájú elváltozások
Homograftokszerepe az érsebészeti gyakorlatban- homograftokkalvégzett érműtéteinkkapcsán kapcsán szerzett tapasztalataink
Homograftokszerepe az érsebészeti gyakorlatban- homograftokkalvégzett érműtéteinkkapcsán kapcsán szerzett tapasztalataink Dr. Nagy Zsuzsa 1, Dr. SótonyiPéter, 1 Dr. Szeberin Zoltán, Molnár Anna 2, Kókai
Vérzések, shock. Varsányi Zoltán. Magyar Máltai Szeretetszolgálat Mentőszolgálat Mentőápolói ismeretek - 10. előadás 2009. december 9.
Vérzések, shock Varsányi Zoltán Magyar Máltai Szeretetszolgálat Mentőszolgálat - 10. előadás 2009. december 9. Traumatológiai ismeretek Általános ismeretek Sebek fajtái és ellátásuk Vérzéstípusok Sérülések
Versiva XC alkalmazásának gyakorlati tapasztalatai esettanulmányon keresztül. Dr. Harang Gábor TMÖ Balassa János Kórháza Sebészeti osztály Szekszárd
Versiva XC alkalmazásának gyakorlati tapasztalatai esettanulmányon keresztül Dr. Harang Gábor TMÖ Balassa János Kórháza Sebészeti osztály Szekszárd 2010.01.02. J.Gy. 85 éves nőbeteg. Korábbi anamnéziséből
Pályázat témája: Versiva XC alkalmazásának gyakorlati tapasztalatai esettanulmányon keresztül
Pályázat témája: Versiva XC alkalmazásának gyakorlati tapasztalatai esettanulmányon keresztül Címe: Kevert típusú kiterjedt lábszárfekély komplex kezelése a Versiva XC segítségével esetbemutatás Dr. Benkő
Sebgyógyulás folyamata zárt és nyílt lágyrész-sérülések vérzésformák fedett és nyílt érsérülések
Sebgyógyulás folyamata zárt és nyílt lágyrész-sérülések vérzésformák fedett és nyílt érsérülések Dr. TURCHÁNYI BÉLA Tanszékvezető egyetemi docens Traumatológiai és Kézsebészeti Tanszék 1 A sebgyógyulás
IZOMSÉRÜLÉS AZ IZOMSÉRÜLÉSEK LEGGYAKORIBB OKA A TÚLTERHELÉS, ILLETVE EBBŐL ADÓDÓAN AZ IZOMLÁZ, IZOMGÖRCS ÉS IZOMKONTRAKTÚRA RÉVÉN KIALAKULÓ IZOMSZAKAD
A SPORTOLÓK IZOMSÉRÜLÉSÉVEL SZERZETT TAPASZTALATAINK UH VIZSGÁLATTAL DR. KARDOS LÁSZLÓ, DR. BARTEK PÉTER PAMOK GYŐR, RADIOLÓGIA OSZTÁLY MRT XXVIII. KONGRESSZUS BUDAPEST, 2016.06.23-25 IZOMSÉRÜLÉS AZ IZOMSÉRÜLÉSEK
Funkcionális töréskezelés a IV-V. metacarpus diaphysis töréseinek ellátásában
A Pécsi Orvostudományi Egyetem Balesetsebészeti és Kézsebészeti Klinikájának közleménye Funkcionális töréskezelés a IV-V. metacarpus diaphysis töréseinek ellátásában DR. TÓTH FERENC, DR. NYÁRÁDY JÓZSEF,
Részesült-e fájdalomcsillapításban Igen / nem / nincs adat. Gyógyszer neve:..hatóanyag.. dózis (mg) beadásmódja..
I. Adminisztratív adatok Név: Születési idő: TAJ szám: Nem: férfi / nő Rassz: Fehér / Fekete / Indiai / Ázsiai / Egyéb: Sérülés és a kórházba érkezésig eltelt idő (óra): Mentővel érkezett a gyermek? Igen-nem
VÉNÁK BETEGSÉGEI. Arterio-venosus mikroshuntök egyes pókvénák hátterében
1 VÉNÁK BETEGSÉGEI Arterio-venosus mikroshuntök egyes pókvénák hátterében Írta: DR. BIHARI IMRE, DR. MAGYAR ÉVA Bevezetés A pókvénák gyakran okoznak kozmetikai panaszokat a nıknek. A népesség 10-14%- ában
ARTÉRIÁK BETEGSÉGEI. Tapasztalatok és eredmények a posztoperatív álaneurizmák sebészi kezelésében
1 ARTÉRIÁK BETEGSÉGEI Tapasztalatok és eredmények a posztoperatív álaneurizmák sebészi kezelésében Írta: DR. TAMÁS LÁSZLÓ, DR. GUNTIIER TAMÁS, DR. NÉMETH JÓZSEF, DR. JAKAB LAJOS, DR. CZIGÁNY TAMÁS, DR.
ARTÉRIÁK BETEGSÉGEI. Intraoperatív carotis interna stent implantatio videoangioszkópiás kontroll mellett
1 ARTÉRIÁK BETEGSÉGEI Intraoperatív carotis interna stent implantatio videoangioszkópiás kontroll mellett Írta: DR. KOLLÁR LAJOS, DR. KASZA GÁBOR, DR. ROZSOS ISTVÁN, DR. MENYHEI GÁBOR, DR. SZABÓ MÁRIA,
HISTÓRIA. 1. ábra. Cserjési Andrásné asszisztensnő, dr. Madarász Gyula és dr. Nyiredy Géza.
1 HISTÓRIA Budai MÁV Kórház Érsebészeti osztály Írta: DR. BARTOS GÁBOR, DR. BIHARI IMRE Előző lapszámunkban egy nem teljesen korrekt leírás szerepelt erről az osztályról, ezért az alábbiakban hiteles információkat
AKUT VERÕÉRKÓRKÉPEK, SEBÉSZETI SZEMPONTOK
ANGIOLÓGIA AKUT VERÕÉRKÓRKÉPEK, SEBÉSZETI SZEMPONTOK Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság Definíció Etiológia Hirtelen (órákon belül) kialakult artériaelzáródás, amely az ellátási területen heveny
MAÉT, Szombathelyi Angiológiai Napok, június
Dr. Tamás László János, Dr. Czigány Tamás Dr. Kövesi Zsolt, Dr. Jakab Lajos, Dr. Németh József, Dr. Bartek Péter Érsebészeti és Radiológiai Osztály Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr MAÉT, Szombathelyi
KOPONYA-, ILLETVE SÚLYOS SÉRÜLTEK TRAUMÁHOZ KAPCSOLT KOAGULÓPÁTHIÁJÁNAK ÉS NEUROBIOMARKEREINEK VIZSGÁLATA. Vámos Zoltán, Ph.D.
KOPONYA-, ILLETVE SÚLYOS SÉRÜLTEK TRAUMÁHOZ KAPCSOLT KOAGULÓPÁTHIÁJÁNAK ÉS NEUROBIOMARKEREINEK VIZSGÁLATA - Experimentális OxyológiaMunkacsoport kutatási együttműködésre történő felhívása - Vámos Zoltán,
A csípőtáji törések kezelésének és rehabilitációjának értékelése a SAHFE európai projekt révén
A csípőtáji törések kezelésének és rehabilitációjának értékelése a SAHFE európai projekt révén Cserháti Péter, Farkas Péter, Harrira M. Fahed Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, Budapest Előzmények:
Percutan Achilles-ínvarrat endoszkópos kontrollal (Elõzetes közlemény)
Az Országos Sportegészségügyi Intézet Sportsebészeti Osztályánek közleménye Percutan Achilles-ínvarrat endoszkópos kontrollal (Elõzetes közlemény) DR. HALASI TAMÁS, DR. HEHL ISTVÁN, DR. BEREZNAI ISTVÁN
Aszerzők közleményükben azokat a jeleket és mérési
18 OSTEOLOGIAI KÖZLEMÉNYEK 2013/1-2 Elülső térd fájdalmak radiológiai vonatkozásai Balogh Endre dr., Palotás Anikó dr., Kovács Hedvig, Róka Timea, Kéki Imre, László Csaba, Stefán Ágnes dr. és Viharos Krisztián*
K AZUISZTIK ÁK. A Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinika közleménye. Egy térdprotézis-beültetés tanulságai*
K AZUISZTIK ÁK A Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinika közleménye Egy térdprotézis-beültetés tanulságai* DR. HOLNAPY GERGELY, DR. ILLYÉS ÁRPÁD, DR. BÖRÖCZ ISTVÁN Érkezett: 2004. június 21. ÖSSZEFOGLALÁS
Izolált lövési végtagsérülések kezelésével szerzett korai tapasztalataink Jemenben
A Józsefvárosi Egészségügyi Szolgálat Szakorvosi Rendelôintézet Ortopéd Szakrendelésének közleménye Izolált lövési végtagsérülések kezelésével szerzett korai tapasztalataink Jemenben DR. VUTSKITS ZSOLT,
Pályázat. Versiva XC elgélesedő habkötszer alkalmazásának gyakorlati tapasztalatai esettanulmányon keresztül
Pályázat Versiva XC elgélesedő habkötszer alkalmazásának gyakorlati tapasztalatai esettanulmányon keresztül Nagy Mariann Baloghné Szlábi Viktória Dr. Ménesi Rudolf Kaposi Mór Oktató Kórház Általános-,
VÉNÁK BETEGSÉGEI. Az artéria ulnaris poszttraumás álaneurysmája és annak műtéti ellátása (esetismertetés)
1 VÉNÁK BETEGSÉGEI Az artéria ulnaris poszttraumás álaneurysmája és annak műtéti ellátása (esetismertetés) Írta: DR. ARATÓ ENDRE, DR. KASZA GÁBOR, DR. SÍNAY LÁSZLÓ, DR. BENKŐ LÁSZLÓ, DR. FAZEKAS GÁBOR,
Kovács Balázs és Magyar Péter. Semmelweis Egyetem Radiológiai és Onkoterápiás Klinika november 24.
Kovács Balázs és Magyar Péter Semmelweis Egyetem Radiológiai és Onkoterápiás Klinika 2009. november 24. 1 Olyan helyzet, amiben fennáll az életveszély, vagy maradandó károsodás azonnali esélye 2 3 óra
Akut alsó végtagi ischaemiakorszerű [ér]sebészeti ellátása. (ESVS [ és hazai] irányelvek)
Akut alsó végtagi ischaemiakorszerű [ér]sebészeti ellátása. (ESVS [ és hazai] irányelvek) Sótonyi Péter Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság 2017 évi Kongresszusa Szombathely, 2017.06.15-17. Egy
INFORMÁCIÓK. Sebészeti Osztály Ér- és Endovascularis Sebészeti Részleg (Sebészeti Intézet)
INFORMÁCIÓK Sebészeti Osztály Ér- és Endovascularis Sebészeti Részleg (Sebészeti Intézet) E-mail: Osztályvezető : Részlegvezető : Vezető ápoló: Szakmavezető főnővér: erseb@bazmkorhaz.hu dr. Bezsilla János
palmaris lejtés: o
A. 15. tétel Prof. Dr. emer. Simonka János Aurél A RADIUS DISTALIS ÍZÜLETI VÉG TÖRÉSEK (TÍPUSOS RADIUS TÖRÉS) (FRACTURA RADII IN LOCO TYPICO) Anatómia: Radio-ulnaris szög: 25 o palmaris lejtés: 10-14 o
A lábdeformitások mûtéti kezelése a neurológiai károsodást szenvedett betegek mozgásszervi rehabilitációja során DR. DÉNES ZOLTÁN
Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet közleménye A lábdeformitások mûtéti kezelése a neurológiai károsodást szenvedett betegek mozgásszervi rehabilitációja során DR. DÉNES ZOLTÁN Érkezett: 1997. május
ARTÉRIÁK BETEGSÉGEI. Tapasztalatok és eredmények a posztoperatív álaneurizmák sebészi kezelésében
1 ARTÉRIÁK BETEGSÉGEI Tapasztalatok és eredmények a posztoperatív álaneurizmák sebészi kezelésében Írta: DR. TAMÁS LÁSZLÓ, DR. GUNTIIER TAMÁS, DR. NÉMETH JÓZSEF, DR. JAKAB LAJOS, DR. CZIGÁNY TAMÁS, DR.
Csípôízületi totál endoprotézis-beültetés lehetôségei csípôkörüli osteotomiát követôen
A Pécsi Orvostudományi Egyetem Ortopédiai Klinika közleménye Csípôízületi totál endoprotézis-beültetés lehetôségei csípôkörüli osteotomiát követôen DR. BELLYEI ÁRPÁD, DR. THAN PÉTER. DR. VERMES CSABA Érkezett:
A heterotop ossificatio mûtéti kezelésével szerzett tapasztalataink a neurorehabilitáció során
Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet közleménye A heterotop ossificatio mûtéti kezelésével szerzett tapasztalataink a neurorehabilitáció során DR. DÉNES ZOLTÁN, DR. KÁLLAY MIKLÓS Érkezett: 2002. március
(IV. évfolyam, 1. félév) 1-5 hét szerda 17-19 ó Auguszta nagyelőadó csütörtök 09-10 ó Auguszta nagyelőadó Óraszám/félév: 15
TRAUMATOLÓGIAI és KÉZSEBÉSZETI TANSZÉK Traumatológia I. (általános traumatológia) AOTRA01A7 2014/2015. (IV. évfolyam, 1. félév) 1-5 hét szerda 17-19 ó Auguszta nagyelőadó csütörtök 09-10 ó Auguszta nagyelőadó
TRIAGE KÓRHÁZI KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT
TRIAGE KÓRHÁZI KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT Dr. Szokoly Miklós Ph. D Orvos Igazgató Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ Dr. Aradi Petra Ph. D BME MOGI Budapest, 2015. október 17. A BK-ban
Súlyos lábsérülés ellátása egy eset tapasztalatai DR. KÁDAS ISTVÁN, DR. MAGYARI ZOLTÁN, DR. EGRI LÁSZLÓ, DR. MELLY ANDRÁS, DR.
Az Országos Traumatológiai Intézet közleménye Súlyos lábsérülés ellátása egy eset tapasztalatai DR. KÁDAS ISTVÁN, DR. MAGYARI ZOLTÁN, DR. EGRI LÁSZLÓ, DR. MELLY ANDRÁS, DR. KECSKEMÉTI ÁKOS Érkezett: 1996.
VÉNÁK BETEGSÉGEI. Varicectomia mélyvénás keringés hiányában. Bevezetés
1 VÉNÁK BETEGSÉGEI Varicectomia mélyvénás keringés hiányában Írta: DR. BIHARI IMRE Bevezetés A visszérsebészet egyik alaptétele, hogy mélyvénás elzáródásban nem szabad a felületes vénás rendszeren mőtétet
Pécs, 2015.04.01. Dr. Boros Szilvia PTE KK AOK Radiológia Klinika/Akác
Pécs, 2015.04.01 Dr. Boros Szilvia PTE KK AOK Radiológia Klinika/Akác A mellkasi sérüléseknek alapvetően két típusát különítjük el: - fedett ( tompa erőbehatásra keletkező, gyakrabban bekövetkező) - nyílt
Készítette: A Sebészeti Szakmai Kollégium
Az Egészségügyi Minisztérium szakmai protokollja Perifériás verőér megbetegedések Krónikus obliterativ artériás kórképek Akut obliteratív artériás kórképek Készítette: A Sebészeti Szakmai Kollégium I.
Izületi és lágyrész sérülések. Wiegand Norbert PTE ÁOK Trauma Centrum
Izületi és lágyrész sérülések. Wiegand Norbert PTE ÁOK Trauma Centrum Lágyrészek: Bőr Subcutis Fascia Izom Szalag Ín Lágyrész sérülések Izolált Töréssel társult Bőr sérülések Sebek Égés Kémiai sérülés
ORSZÁGOS SPORTORVOSI KONFERENCIA LENYÓ LUX és Fizioterápia kombinációja MÁV Kórház Ortopéd - Trauma Osztályán
ORSZÁGOS SPORTORVOSI KONFERENCIA 2007.05.30. LENYÓ LUX és Fizioterápia kombinációja MÁV Kórház Ortopéd - Trauma Osztályán LENYÓ LUX és Fizikoterápia kombinációja Extrém alacsony intenzitású elektromos
HEMS oktatási anyag Szerzők
Prehospitális FAST vizsgálat (Focused Assessment with Sonography in Trauma) HEMS oktatási anyag Szerzők Dr. Sóti Ákos Jóváhagyta Verzió / dátum v1.1, 2015.4.14. Érvényes visszavonásig Vonatkozik JOGOK
Sürgősségi ellátás a Heim Pál Gyermekkórházban integrálás és fejlesztés
Heim Pál Gyermekkórház Sürgősségi ellátás a Heim Pál Gyermekkórházban integrálás és fejlesztés Dr. Bognár Zsolt Heim Pál Gyermekkórház Sürgősségi Betegellátó Osztály CIA, FBI LBJ, LSD, DDT UFO ICU, PIC..
ARTÉRIÁK BETEGSÉGEI. A kiáramlási pálya preoperatív megítélésének komplex módja és jelentıssége femoro-distalis rekonstrukciókban
1 ARTÉRIÁK BETEGSÉGEI A kiáramlási pálya preoperatív megítélésének komplex módja és jelentıssége femoro-distalis rekonstrukciókban Írta: DR. OLVASZTÓ SÁNDOR, DR. KOZLOVSZKY BERTALAN, DR. BÁNFI CSABA, DR.
Dr. Galajda Zoltán DE OEC Szívsebészeti Központ
Szívsebészet Dr. Galajda Zoltán DE OEC Szívsebészeti Központ A humán érpálya A szívburok Humán koszorúerek I Humán koszorúerek II Humán koszorúerek III Szívizom scintigraphia Szívizom kóros perfúzió A
(IV. évfolyam, 1. félév) 1-5 hét hétfő ó Auguszta nagyelőadó szerda ó Auguszta nagyelőadó Óraszám/félév: 15
TRAUMATOLÓGIAI és KÉZSEBÉSZETI TANSZÉK Traumatológia I. (általános traumatológia) AOTRA01A7 2012/2013 (IV. évfolyam, 1. félév) 1-5 hét hétfő 14-15 ó Auguszta nagyelőadó szerda 16-18 ó Auguszta nagyelőadó
A térdízületi szalagsérülések sebészetének aktuális kérdései
A térdízületi szalagsérülések sebészetének aktuális kérdései Prof. Dr Hangody László egyetemi tanár az MTA doktora Semmelweis Egyetem Traumatológiai Tanszék IKDC adatlap: KT-1000 arthrometer FEMOROTIBIALIS
CEREBROVASZKULÁRIS KÓRKÉPEK
CEREBROVASZKULÁRIS KÓRKÉPEK CEREBROVASZKULÁRIS KÓRKÉPEK Agyi elváltozások: Lágyulás Vérzés CEREBROVASZKULÁRIS KÓRKÉPEK Éreredetű okai: Fejlődési eredetű érelváltozások aneurysmák vaszkuláris malformációk
Sebészet, Traumatológia
Sebészet, Traumatológia A Traumatológia szervezése Sérülések fogalma, osztályozása Tompa és éles mechanikai sérülések Sebek fajtái, gyógyulás, ellátás Süveges Gábor Traumatológiai Klinika SEBÉSZET-CHIRURGIA-TRAUMATOLOGIA
A HAB-SCLEROTERAPIA ÉS AZ ENDOVÉNÁS TERMOKOAGULÁCIÓS MŰTÉTEK HELYE AZ ULCUS CRURIS GYÓGYÍTÁSÁBAN
A HAB-SCLEROTERAPIA ÉS AZ ENDOVÉNÁS TERMOKOAGULÁCIÓS MŰTÉTEK HELYE AZ ULCUS ROZSOS ISTVÁN, VADÁSZ GERGELY THÉTA KERINGÉS DIAGNOSZTIKAI ÉS TERÁPIÁS KÖZPONT PÉCS PTE, ÉRSEBÉSZETI KLINIKA PÉCS A HAB-SCLEROTERAPIA
ARTÉRIÁK BETEGSÉGEI. A transperitonealisan végzett aorto-iliacalis érrekonstrukciók általános sebészeti szövıdményei
1 ARTÉRIÁK BETEGSÉGEI A transperitonealisan végzett aorto-iliacalis érrekonstrukciók általános sebészeti szövıdményei Írta: DR. ARATÓ ENDRE, DR. ROZSOS ISTVÁN, DR. KASZA GÁBOR, DR. KOLLÁR LAJOS Beteganyag
VII./2. Veleszületett fejlődési rendellenességek
VII./2. Veleszületett fejlődési rendellenességek A térd veleszületett rendellenességei összességében ritka kórképek, előfordulhatnak önálló elváltozásként, de időnként komplex fejlődési rendellenességek
Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2420-06 Intervenciós radiológiai diagnosztika és terápia követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai
1. feladat Lágyéki behatolásból végzett intervenciós radiológiai beavatkozás után kötést alkalmaz a punkciós nyíláson. Mondja el az Ön mellé beosztott tanuló asszisztensnek, hogy, milyen sebfedési lehetőségek
Gerincvelősérült betegek decubitusainak plasztikai sebészeti módszerekkel történő gyógyítása - 10 éves utánkövetés -
Gerincvelősérült betegek decubitusainak plasztikai sebészeti módszerekkel történő gyógyítása - 10 éves utánkövetés - Both Béla*, JósvayJános**, Klauber András* * Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet,
Alapfokú elsősegélynyújtás. www.szegedizoltan.hu
Alapfokú elsősegélynyújtás www.szegedizoltan.hu 1997. évi CLIV. törvény 5. (3)e, Mindenkinek kötelessége - a tőle elvárható módon - segítséget nyújtani és a tudomása szerint arra illetékes egészségügyi
Endovénásbeavatkozások a bizonyítékok tükrében. Menyhei Gábor PTE KK Érsebészeti Klinika
Endovénásbeavatkozások a bizonyítékok tükrében Menyhei Gábor PTE KK Érsebészeti Klinika Vénás betegségek diagnosztikája Fizikális és Duplex vizsgálat álló és fordított Trendelenburg helyzetben Duplex scan
MI ÁLLHAT A FEJFÁJÁS HÁTTERÉBEN? Dr. HégerJúlia, Dr. BeszterczánPéter, Dr. Deák Veronika, Dr. Szörényi Péter, Dr. Tátrai Ottó, Dr.
MI ÁLLHAT A FEJFÁJÁS HÁTTERÉBEN? Dr. HégerJúlia, Dr. BeszterczánPéter, Dr. Deák Veronika, Dr. Szörényi Péter, Dr. Tátrai Ottó, Dr. Varga Csaba ESET 46 ÉVES FÉRFI Kórelőzmény kezelt hypertonia kivizsgálás
ARTÉRIÁK BETEGSÉGEI. Érsebészeti beavatkozások a felsı végtagok artériáinak megbetegedései miatt
1 ARTÉRIÁK BETEGSÉGEI Érsebészeti beavatkozások a felsı végtagok artériáinak megbetegedései miatt Írta: DR. LACZKO ÁGNES, DR. ACSADY GYÖRGY ES DR. NEMES ATTILA A felsı végtagok artériás eredető keringészavarai
Érsebészeti metodikai levél
Érsebészeti metodikai levél A Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság vezetőségének ajánlása 1. Az extracranialis artériák helyreállító sebészete A supraaorticus értörzsek helyreállító érsebészetében
ESETISMERETÉS. Femoropoplitealis áthidalás PTFE-grafttal - perigraft reakció huszonhat évvel a beültetés után
ESETISMERETÉS Femoropoplitealis áthidalás PTFE-grafttal - perigraft reakció huszonhat évvel a beültetés után Írta: DR. PAPP RÓBERT, DR. WÉBER GYÖRGY Bevezetés A femoropoplitealis és cruralis érszakasz
Turchányi Béla tanszékvezető egyetemi docens osztályvezető főorvos Traumatológiai és Kézsebészet
Kenézy Gyula Kórház Debrecen Osztály Tanszék Turchányi Béla tanszékvezető egyetemi docens osztályvezető főorvos Traumatológiai és Kézsebészet Flautner, Sárváry: A sebészet és traumatológia tankönyve (+
A kompressziós tûzõdrót rendszer
Az Országos Baleseti és Sürgõsségi Intézet, OMSZ Járó- és Fekvõbeteg Ellátó Egység közleménye A kompressziós tûzõdrót rendszer DR. SZOKOLY MIKLÓS, DR. LÁSZLÓ GYULA Érkezett: 2001. december 7. ÖSSZEFOGLALÁS
Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Traumatológiai és Kézsebészeti Tanszék A LÁB SÉRÜLÉSEI. Prof. Dr.
Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Traumatológiai és Kézsebészeti Tanszék A LÁB SÉRÜLÉSEI Prof. Dr. Záborszky Zoltán A lábszár distalis metaphysisének törései (Pilon-törés) Ok: magasból
Triage alfa, béta, gamma... omega. Bognár Zsolt Heim Pál Gyermekkórház Sürgősségi Betegellátó Osztály
Triage alfa, béta, gamma... omega Bognár Zsolt Heim Pál Gyermekkórház Sürgősségi Betegellátó Osztály Feladatok alfa: allokáció béta: besorolás, osztályozás gamma: kritikus állapotú beteg ellátásában
Sebészeti Műtéttani Intézet
Sebészeti Műtéttani Intézet Sebészeti Műtéttan A5. gyakorlati modul A1. MODUL - Az aszepszis és a sebész A2. MODUL - A sebészi instrumentárium A3. MODUL Műtétek A4. MODUL Műtétek, vérzések A5. MODUL Sebek
Thrombolytikus kezelés ajánlásai alsó és felső végtagi mélyvénás thrombozisban
Thrombolytikus kezelés ajánlásai alsó és felső végtagi mélyvénás thrombozisban Prof. Dr. Soltész Pál Debreceni Egyetem Belgyógyászati Intézet Angiológiai Tanszék Szombathely, 2017. Június 16. Milyen
Eredmények (technikai) jóváhagyása Eredmények klinikai validálása Eredmények interpretálása Konzultáció További vizsgálatok Leletek küldése
Posztanalitikai folyamatok az orvosi laboratóriumban, az eredményközlés felelőssége Dr. Araczki Ágnes Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar, Laboratóriumi Medicina Intézet Pre- és posztanalitika
KRITIKUS VÉGTAGISCHAEMIA, BELGYÓGYÁSZATI SZEMPONTOK
KRITIKUS VÉGTAGISCHAEMIA, BELGYÓGYÁSZATI SZEMPONTOK Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság Definíció A végtagok vérellátási zavara az ischaemia klinikai állapota. A kritikus végtagischaemia megjelölés
A rehabilitáció elhúzódása a megfelelő utókezelés elmaradása, illetve késlekedése miatt
A rehabilitáció elhúzódása a megfelelő utókezelés elmaradása, illetve késlekedése miatt aranyai Ágnes - éres Orsolya - Holitskáné S Mária - Dr Kricsfalusy Mihály Péterfy S u-i Kórház és aleseti Központ
BELGYÓGYÁSZAT. Alsó végtagi artériás occlusio kezelése systémás accelerált thrombolysissel
1 BELGYÓGYÁSZAT Alsó végtagi artériás occlusio kezelése systémás accelerált thrombolysissel Írta: DR. VERTES ANDRÁS, DR. KÁLI ANDRÁS, DR. KOLONICS ISTVÁN, DR. SITKEI ÉVA, DR. PALIK IMRE Akut myocardialis
Mélyvénás trombózis és tüdőembólia
Mélyvénás trombózis és tüdőembólia dr. Sirák András családorvos Velence Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszék Tanszékvezető: dr. Kalabay László egyetemi tanár Sirák MVT és PE 1 MVT gyakori betegség Legtöbbször
Mellkasi sürgősségi vizsgálatok
Mellkasi sürgősségi vizsgálatok Nagy Endre SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM ÁOK, RADIOLÓGIAI KLINIKA, SZEGED A SÜRGŐSSÉGI ELLÁTÁSBAN a téves diagnózis következményei végzetesek lehetnek képalkotó eljárások nélkül
A diagnosztikus pontosság és a terápiás megfelelőség: az eredményes és biztonságos ellátás alapvető dimenziói
A diagnosztikus pontosság és a terápiás megfelelőség: az eredményes és biztonságos ellátás alapvető dimenziói Dr. Kulin László, főszerkesztő Betegbiztonsag.hu Debreceni Egészségügyi, Minőségügyi Napok
Peripheriás artériás betegség. Prof. Dr. Pál Soltész Angiológiai tanszék 2013 October
Peripheriás artériás betegség Prof. Dr. Pál Soltész Angiológiai tanszék 2013 October Etiológia 1. Atherosclerosis 2. Nem-atheroscleroticus - Buerger kór - Fibromuscularis dysplasia - A. poplitea kompressziós
ARTÉRIÁK BETEGSÉGEI. Érsebészeti beavatkozások a felsı végtagok artériáinak megbetegedései miatt
1 ARTÉRIÁK BETEGSÉGEI Érsebészeti beavatkozások a felsı végtagok artériáinak megbetegedései miatt Írta: DR. LACZKO ÁGNES, DR. ACSADY GYÖRGY ES DR. NEMES ATTILA A felsı végtagok artériás eredető keringészavarai
Sürgős térd MR: traumatológiai és ortopédiai vonatkozások
Sürgős térd MR: traumatológiai és ortopédiai vonatkozások Fazekas Péter Salgótarján MRT XXVIII. Kongresszusa, Budapest, 2016 június 23-25. kamionsofőr, 2 hete gödörbe lépett, röntgen: negativ, most van
Segédeszközök szerepe geriátriai rehabilitáció során. dr Császár Tamás Zala Megyei Kórház Geriátria,Belgyógyászati Rehabilitáció és Utókezelő Osztály
Segédeszközök szerepe geriátriai rehabilitáció során dr Császár Tamás Zala Megyei Kórház Geriátria,Belgyógyászati Rehabilitáció és Utókezelő Osztály 1 Beteganyag Belgyógyászati Rehabilitáció Ágyszám: 27
ESETISMERTETÉS. Intima pótlás thrombendarteriectomia után: Enduring
1 ESETISMERTETÉS Intima pótlás thrombendarteriectomia után: Enduring Írta: DR. KOLLÁR LAJOS, DR. KASZA GÁBOR, DR. ROZSOS ISTVÁN, DR. MENYHEI GÁBOR, DR. VARGA ZSOLT, DR. GREXA ERZSÉBET A femoro-poplitealis
ESETISMERTETÉS. Leriche syndroma és zsigeri artériás kompresszió együttes kezelési stratégiája
1 ESETISMERTETÉS Leriche syndroma és zsigeri artériás kompresszió együttes kezelési stratégiája Írta: DR. LITAUSZKY KRISZTINA, DR. OLVASZTÓ SÁNDOR, DR. RÁCZ TIBOR, DR. KOSZTYU LÁSZLÓ, DR. TÓTH CSABA Bevezetés
Dr. Bencze Ágnes Semmelweis Egyetem II.sz. Belgyógyászati Klinika 2016.02.08
Belgyógyászati Tantermi előadás F.O.K. III. évfolyam, II. félév Dr. Bencze Ágnes Semmelweis Egyetem II.sz. Belgyógyászati Klinika 2016.02.08 1 Miről lesz szó? AKUT KERINGÉSI ELÉGTELENSÉG THROMBOSISOK.
ARTÉRIÁK BETEGSÉGEI. Akut carotis revaszkularizáció progresszív stroke esetén
1 ARTÉRIÁK BETEGSÉGEI Akut carotis revaszkularizáció progresszív stroke esetén Írta: DR. BARANYAI ÁRPÁD, DR. DLUSTUS BÉLA, DR. TÓTH GYULA, DR. VALLUS GÁBOR Bevezetés A carotis endarteriectomia negyven
ARTÉRIÁK BETEGSÉGEI. Mérsékelt és mély hipotermia alkalmazása akut aorta ascendens dissectio miatt végzett mőtéteknél
1 ARTÉRIÁK BETEGSÉGEI Mérsékelt és mély hipotermia alkalmazása akut aorta ascendens dissectio miatt végzett mőtéteknél Írta: DR. SIMONFALVI IMRE, DR. TOMCSÁNYI ISTVÁN, DR. NAGY ESZTER, DR. SOMOGYI ANDRÁS
Sebészi és háziorvosi team együttműködése
Sebészi és háziorvosi team együttműködése Prof. Dr. Hajnal Ferenc, Prof. Dr. Varga Albert, Dr. Nagyvári Péter, Dr. Ágoston Gergely SZTE ÁOK Családorvosi Intézet A háziorvos kompetenciája Diagn. tevékenységek,
Soltész Lajos Emlékelőadás
Soltész Lajos Emlékelőadás A minőségi érbeteg-ellátás kihívásai 2017-ben. Az Érsebészeti Regiszter szerepe Dr. Menyhei Gábor egyetemi tanár PTE Érsebészeti Klinika a Soltész Lajos Emlékérem díjazottjai
Traumatológia Szakvizsga Előkészítő és Szintentartó Tanfolyam előadástervezete május 22-től június 08-ig Helyszín: SZTE Traumatológiai Klinika
Traumatológia Szakvizsga Előkészítő és Szintentartó Tanfolyam előadástervezete 2017. május 22-től június 08-ig Helyszín: SZTE Traumatológiai Klinika Időpont Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 2017. május
ÉRSEBÉSZET SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013.
SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. HETÉNYI GÉZA KÓRHÁZ, SZOLNOK Gyakorlat Igen Nem Fő Intézmény/osztály/részleg
Csigolyatörések konzervativ és műtéti kezelése. Kasó Gábor Pécsi Tudományegyetem, Idegsebészeti Klinika
Csigolyatörések konzervativ és műtéti kezelése Kasó Gábor Pécsi Tudományegyetem, Idegsebészeti Klinika Csigolyatörések konzervativ és műtéti kezelése traumás poroticus pathologias craniocervicalis, cervicalis,
A fizika törvényei szerint bántalmazás vagy baleset
A fizika törvényei szerint bántalmazás vagy baleset Ferenczi Andrea, Czégeni Árpád Attila Gárdos László Zala Megyei Kórház Bántalmazás vagy baleset Csecsemőket és kisdedeket ért súlyos sérülések esetén
a tibia felsõ harmadában*
Az Uzsoki Utcai Kórház Orthopaed-Traumatológiai Osztály közleménye Térdízületi arthrosist követõ fáradásos törés a tibia felsõ harmadában* DR. UDVARHELYI IVÁN, DR. TÓTH FERENC, DR. KÁRPÁTI ZOLTÁN, DR.
Fókuszált ultrahangvizsgálat gyermekkorban
Fókuszált ultrahangvizsgálat gyermekkorban DrGőblGergely, SE AITK II.Gyermeksürgősségi Kongresszus Budapest 2017.09.15. POCUS = Pointof careultrasound Betegágy melletti UH-vizsgálat Fókuszált UH-vizsgálat