A magasugrás középiskolai oktatásának gyakorlatai
|
|
- Gábor Székely
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A magasugrás középiskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMDLTE2202 Koronika Judit 1
2 1. A magasugrás középiskolában oktatott technikájának leírása Az atlétika ügyességi versenyszámai közé tartozó magasugrás az egyik legváltozatosabb és legszínesebb technikai szám. Emiatt a változatosság miatt szeretik alkalmazni az iskolai testnevelésben. A végrehajtási variációk alkalmazásával a fokozatosság elvének is eleget tudnak tenni a testnevelők, mely szerint először az egyszerűbb, majd a nehezebb mozgássorokat kell tanítani. A magasugrást el lehet végezni helyből és lendületből is. A lendületből végzett magasugrásnak hat alaptechnikáját különböztetjük meg. Ezek a következők: - guggoló technika - átlépő technika - ollózó technika - guruló technika - hasmánt technika - flop technika (Koltai és Oros; 2004) Nehézségüket tekintve a flop technika nem a legegyszerűbb, de nem is a legnehezebb, mégis a technika fejlődése, a biztonságos szivacsdombok elterjedése, ami lehetővé tette ennek a technikának az elterjedését. Középiskolai testnevelésben is ez a leggyakoribb, amit oktatnak. A magasugrás oktatásának nem az a célja, hogy a technikát és a teljesítményt magas szintre fejlesszük, hanem a testnevelés általános és specifikus céljai érhetők el általa. Helyből végzett flop magasugrás Első lépésként a helyből való végrehajtást oktatjuk, ami a rávezetés részeként fogható fel. A helyből végzett flop technikánál a tanuló háttal álla a lécnek. Az ugrás előkészítése egyhe terpeszben guggolásból, karlendítéssel történik. Zavaró tényező, hogy a tanuló nem látja a lécet, ami félelmet is kelthet benne, így először léc nélkül gyakoroltassuk az egész mozdulatsort. Miután a tanuló lendületet vett guggoló helyzetből a térdek nyújtásával és a karok magasba lendítésével kissé hátra-felfelé elrugaszkodik. A levegőben csípőjét feszíti, törzsét hátrahajlítja és térdeit behajlítja. A karok a csípő mellé kerülnek, a fej vagy hátrabillen, vagy a tanuló előre hajlítja, hogy lássa a lécet. A levegőben a test frontális síkja vízszintes és 2
3 forgást végez a szélességi tengely körül. A lécet elhagyva a tanuló a csípőjét hajlítja, a térdeit kinyújtja, majd a hát teljes felületére érkezik le. (Koltai és Oros; 2004) Nekifutásból végrehajtott flop magasugrás Az íves pályájú lendületszerzés a flop technika jellemzője. A futónak az ív sugarának és a haladási sebességének megfelelően az ív belseje felé kell dőlnie, hogy így meg tudja tartani az egyensúlyi helyzetét. Ez az íves nekifutás és dőlés az előfeltétele az ugrás közben végrehajtott forgások létrehozásának. Az oldalra dőlésből egy támaszpozíció következik, amely a végrehajtáshoz nélkülözhetetlen valamint a súlypont az oldalra dőléssel mélyebb helyzetbe kerül, és így automatikusan kialakult a súlypont és a talaj közötti távolság csökkentése. ( A nekifutás hossz 5-10 futólépés, a felugrás helye cm-re van a léctől. A tanuló az utolsó lépésig fokozza a dőlést, majd a kitámasztás pillanatában a test dőlése csökken és a test felegyenesedése a felugrás alatt folytatódik. A lendítőláb a test hosszúsági tengelye körül hajlítva lendül előre-felfelé. A karlendítés lehet váltott, páros, vagy egykaros. A felugrás alatt a tanuló teste elfordul úgy, hogy végül oldalsíkja merőleges legyen a lécre. Elrugaszkodás után a tanuló fokozatosan hátast fordít a lécnek és a helyből végzett technika alapján fejezi be az ugrást, és a hátára érkezik. (Koltai és Oros; 2004) Mivel a leírt technika a megközelítőleg ideális formája a flop magasugrásnak és közel egy méteres emelkedésre lenne szükség egy lábról a helyes végrehajtáshoz, amit csak jól képzett sportolók tudnak megcsinálni, az iskolai oktatás során a mozgásfolyamatot kissé leegyszerűsítjük. A tanulóknak már felugrás során kissé hátat kell fordítaniuk a lécnek, hogy a rövid repülési idő alatt vízszintes helyzetbe tudjanak kerülni és innen hátrafelé tudjanak forogni. (Koltai és Oros; 2004) Az iskolai követelményeknek megfelelő technika eléréséhez sok előfeltételnek kell megfelelnie a tanulóknak, melyeket előkészítő, cél- és rávezető gyakorlattal tudunk begyakorolni. 2. A magasugrás legfontosabb versenyszabályai A magasugrás kialakulása a középkorig vezethető vissza, illetve egyes bennszülött törzseknél, mint a férfivé avatás rituáléja figyelték meg, így létezése több száz éves lehet. Eleinte katonai kiképzések gyakorlatanyagában szerepelt, majd a szórakoztatásban is megjelent. Sportrendezvényen először az 1800-as évek második felében tűnt fel Angliában. 3
4 Egy nemzetközi versenyen 1895-ben láthatja a nagyközönség először, majd az első olimpiai játékokon is szerepel a versenyszám. A győztes eredmény ekkor 181 cm volt. Azóta a technikák és a teljesítmények is fejlődtek, a legutolsó világrekordot 1993-ota Javier Sotomayor tartja 245 cm-rel. A magasugrás mivel hivatalos versenyszám, országos, Európa- és Világbajnokságokon és az Olimpián is szerepel, egységes szabályrendszere van. Kísérletek: - A szám főbírójának közölnie kell a versenyzőkkel a kezdőmagasságot és a magasságemeléseket. - A versenyző bármely, a versenybíró által meghatározott magasságon kezdhet, illetve folytathatja a versenyt. - A magasságtól függetlenül három egymást követő sikertelen kísérlet után az ugró kiesik a versenyből. - A versenyben egyedül maradt versenyző addig ugorhat, amíg el nem veszti a további versenyzéshez való jogát. - Amíg egy versenyző nem marad, aki már megnyerte a versenyt: a lécet miden sorozat után legalább 2 cm-rel kell emelni - Ha egy versenyző már megnyerte a versenyt a további ugrásoknál már az ő kívánsága szerint lehet emelni a lécet. Mérések: - A magasságot egész centiméterekben, merőlegesen kell mérni, a talajszinttől az ugróléc felső részének legalacsonyabb pontjáig. - A léc magasságát minden emelés után, még az ugrások megkezdése előtt ellenőrizni kell. Ugróléc: - Az ugróléc készülhet üvegszálas vagy egyéb erre alkalmas anyagból, de nem fémből. - keresztmetszete (kivéve a két végét): kör alakú, - teljes hossza: 4,00 m (± 2 cm), - legnagyobb tömege: 2 kg - átmérője (a kör keresztmetszetű részen): 30 mm (± 1 mm). - A léc három részből, a középső hengerből és az állványok tartóin való elhelyezést biztosító, mm széles, cm hosszú két végdarabból áll. - A léc maximális belógása 2 cm lehet. 4
5 Helyezések: - Ha két vagy több versenyző ugrotta át ugyanazt az utolsó magasságot, a helyezéseket az alábbiak szerint kell eldönteni: - (a) Az a versenyző ér el jobb helyezést, akinek az utolsó átugrott magasságon kevesebb kísérlete volt. - (b) Ha a versenyzők helyezése egyenlő, az a versenyző kerül a másik elé, aki az egész versenyben az utolsó átugrott magasságig (azt is beleértve) kevesebb sikertelen kísérletet tett. - (c) Ha a (b) Szabály alkalmazását követően sincs döntés, az érintett versenyzők azonos helyezést érnek el, hacsak nem az első helyről van szó. - (d) Amennyiben az első helyről van szó, a Szabály szerinti szétugrással kell a helyezéseket eldönteni. Ha nincsen szétugrás, beleértve azt az esetet is, amikor a versenyzők bármikor úgy döntenek, hogy nem ugranak tovább, az első helyen megmarad a holtverseny. Szétugrás: - Az érintett versenyzőknek minden magasságon végre kell hajtaniuk az ugrásokat, amíg döntés nem születik, vagy amíg minden érintett versenyző úgy dönt, hogy nem ugrik tovább. - Minden magasságon csak egy kísérletet végezhetnek a versenyzők. - Az érintett versenyzőknek az utolsó átugrott magasságot követő, versenybíró által meghatározott magasságon kell kezdeniük a szétugrást. - Ha nem születik döntés, a lécet emelni kell, ha az érintett versenyzők közül legalább kettőnek a kísérlete sikeres volt, illetve süllyeszteni, ha mindegyikük sikertelen volt: 2 cm-rel. - Az a versenyző, amelyik nem tesz kísérletet valamelyik magasságon, automatikusan elveszti az első hely megszerzésének lehetőségét. Ha ezt követően egyetlen versenyző marad versenyben, ő lesz a győztes, függetlenül attól, hogy azon a magasságon tesz-e kísérletet. Külső erők: - Ha a léc nem a versenyző miatt esett le az után hogy az tisztán megugrotta a magasságot, a kísérletet érvényesnek kell ítélni. - Bármely más esetben új kísérletet kell engedélyezni. Versenyzési szabályok: - A versenyzőknek egy lábról kell elugraniuk. 5
6 - A versenyző ugrását sikertelennek kell tekinteni, ha o az ugrás után a léc nem marad a tartókon, mert a versenyző leverte; o a lécnek az ugróhoz közelebbi síkján túl akár a két állvány között, vagy azokon kívül a versenyző testének bármely részével megérinti a talajt, beleértve a leérkező helyet is anélkül, hogy a lécet előbb átugrotta volna. Ha azonban ugrás közben a versenyző a lábával érinti a leérkező helyet, de a versenybíró véleménye szerint ebből előnye nem származott, az ugrást emiatt nem kell érvénytelennek tekinteni. Nekifutó- és elugróhely: - A nekifutó hely hossza nem lehet kevesebb, mint 15 m. - Ha a körülmények engedik, a nekifutó hely legalább 25 m legyen. - A nekifutó és az elugróhelyen a léc közepe felé megengedett lejtés az utolsó 15 m-en, 1:250 lehet. A leérkezőhelyet lehetőleg úgy kell elhelyezni, hogy a nekifutás emelkedő irányú legyen. - Az elugróhely területének vízszintesnek kell lennie. Felszerelés: - Az állványok: o Bármilyen típusú kellőképp szilárd léctartó állvány használható. o Jól rögzíthető léctartóknak kell lenni rajt. o Legalább 10 cm-rel kell magasabbnak lennie, mint az a legnagyobb magasság, amelyre a lécet felteszik. o A két állvány közötti távolság nem lehet kevesebb, mint 4,00 m, és nem lehet több mint 4,04 m. - A léctartók: o Az léctartóknak sima, négyszögletes, 4 cm széles és 6 cm hosszú lapoknak kell lenniük. Ugrás közben nem mozdulhatnak el. A lécet úgy kell a tartókra helyezni, hogy ha a versenyző megérinti, könnyen le tudjon esni akár előre, akár hátrafelé. o Nem vonhatók be gumival vagy más olyan anyaggal, amely növeli a léctartók és a léc közötti súrlódást. o Az elugróhelyhez képest azonos magasságban kell lenniük. o A léc két vége és a léctartó állványok között legalább 1 1 cm hézagnak kell lenni. 6
7 Leérkezőhely: - A leérkezőhelynek a léc függőleges síkja mögött legalább 5 3 m nagyságúnak kell lennie, de ajánlatos, hogy a leérkezőhely legalább 6 4 0,7 m legyen. - Az állványokat és a leérkezőhelyet úgy kell megtervezni, illetve elhelyezni, hogy legalább 10 cm legyen közöttük, nehogy a leérkezőhely mozgása miatt a léc leessen. ( 3. A magasugrás előkészítő gyakorlatai A magasugrás oktatásának előfeltételei 1. Koordinációs képességek: A magasugrás variációinak egymás utáni, jól kombinált gyakorlataival a testrészek jól összehangolt mozgatása, az izmok koordinált működtetése fejleszthető. Ha ez a jól összehangolt mozgás és ideg-izom kapcsolat kialakul a mozgásforma célja is hamarabb és pontosabban fog teljesülni, azaz, hogy minél magasabb lécet át tudjon ugrani a tanuló. 2. Robbanékony és gyorserő: A magasugrás mozgásanyagának sajátosságaiból adódóan a felugrás kifejezetten robbanékony erőkifejtést igényel. A magasugrás oktatásához a maximális és a gyorserő képességek egy bizonyos szintjére szükség van. Ez a szint pedig körülbelül a testsúlynál 3-4-szer nagyobb maximális erőt jelenti, ami elegendő már ahhoz, hogy jelentős mértékű magasságot tudjon elérni a tanuló felugrás közben. 3. Erő-állóképesség: Ennél a képességnél tulajdon képen az izmok gyorsrostjait kell fejleszteni. A felugrás során az izmok nagy nyújtó hatásnak vannak kitéve, amely során a leggyorsabb, de a legfáradékonyabb motoros egységekhez tartozó rostok munkájára van szükség. Tehát ahhoz, hogy a magasugrás jól végrehajtható legyen a tanulók gyorsrostjainak állóképességét kell fejleszteni. 4. Koncentráló képesség: Egyes mozgássorok, így a magasugrás mozgásanyagának elsajátításához elengedhetetlen a tanulók figyelme. Mivel a testnevelés iránt a tanulók érdeklődése igen eltérő a pedagógus feladata a figyelem felfokozása, a tananyag érdekessé tétele. A koncentráló képességet bizonyos gyakorlatok többszöri, egymás utáni végrehajtásával illetve többféle gyakorlat összekapcsolásával és ismétlésével lehet fejleszteni. (Koltai és Oros; 2004) 7
8 A flop magasugrásban résztvevő domináns izmok Kar: háromfejű karizom (m. ticeps brachii) kétfejű karizom (m. biceps brachii) Hát: mély hátizom (m. erector spinea) széles hátizom ( m. latissimus dorsi) deltaizom (m. deltoideus) lapocka alatti izom (m.subscapolaris) tövisizom (m. spinalis) Has: egyenes hasizom (m. rectus) külső ferde hasizom (m. obliquus externus) belső ferde hasizom (m. obliquus internus) Mellkas: nagy mellizom (m. pectoralis major) Alsó végtag: csípőhorpasz izom (m. psoos major) körteképű izom (m. piriformis) nagy farizom (m. gluteus maximus) nagy combközelítő izom (m. adductor magnus) négyfejű combizom (m. quadriceps) szabóizom (m. sartorius) elülső sípcsonti izom (m. tibialis arterior) lábikraizom (m. gastrocnemius) hosszú lábujjakat feszítő izom (m. flexor digitorum longus) hosszú öreg ujjfezsítő izom (m. flexor hallucius longus) (Miltényi; 2002) 8
9 A flop-technikájú magasugrás előkészítő gyakorlatai A gyakorlat száma: 1. gyakorlat A gyakorlat megnevezése: ördögtánc Forrás megjelölés: Kruber, 2000; 39. o. Alkalmazási területe: 9. osztálytól, a koncentráció és az erő-állóképesség fejlesztésére Eszközök: ugrókötél A résztvevők száma: egész osztály 6-8 fős csoportokban A gyakorlat leírása: A csoportok egy-egy kört alkotnak, mindegyik kör közepén egy tanuló áll, kezében az ugrókötél egyik végével. A kötelet a talaj közelében vezeti körbe, a körvonalon álló diákok pedig azt átugorják. Akinél elakad a kötél, az kiesik. Kritikus momentum: A felugrás helyes időzítése nagy figyelmet igényel. Változatok: A feladat nehezíthető a kötél magasabban történő pörgetésével, illetve az ugrás módjának változtatásával, pl.: bal lábon, jobb lábon, guggolásban, fordulatokkal. A gyakorlat száma: 2. gyakorlat A gyakorlat megnevezése: zónafogó Alkalmazási területe: 9. osztálytól, az ugróerő fejlesztésére Eszközök: tornaterem, röplabdapálya A résztvevők száma: egész osztály A gyakorlat leírása: Kijelölünk a teremben egy zónát, pl. a röplabda 3-asvonalak közti területet. A két fogó az egész teremben kergetheti a menekülőket, de ha a kijelölt zónába érnek egy lábon kell szökdelniük. Akit megfognak, az átveszi a fogó szerepet. Kritikus momentum: A kijelölt zónában hajtsák végre a szökdelést! 9
10 Megjegyzés: A játék időre megy, figyeljük, hogy lehetőleg minden gyerek kerüljön be a kijelölt zónába. Változatok: A gyakorlatot kezdhetjük először páros lábon szökdeléssel majd nehezíthetjük is, pl. guggolásból felugrással. A gyakorlat száma: 3. gyakorlat A gyakorlat megnevezése: Ugorj a színre! Forrás megjelölés: Horváth; 1999; 49. o Alkalmazási területe: 9. osztálytól, az ugróerő és az állóképesség fejlesztésére Eszközök: ugrókötél A résztvevők száma: egész osztály, 3 fős csoportokban A gyakorlat leírása: Egy ugrókötél végén egy-egy tanuló áll és fogja a kötél végét. A harmadik a kötél közepén helyezkedik el, ő az ugráló. Mindhárom játékosnak van egy neve, lehet keresztnév, szín vagy szám. A kötélhajtók az ugrálás ütemére mondják a neveket. Az ugráló folyamatosan szökdel, arra törekszik, hogy ne hibázzon. Ha a kötél elakad, az lesz az ugráló akinek a neve az elakadáskor elhangzott. Kritikus momentum: Folyamatos, hosszantartó ugrálás. Változatok: A szökdelés módját lehet változtatni, egy lábon, két lábon, guggolásban, fordulatokkal. 10
11 A gyakorlat száma: 4. gyakorlat A gyakorlat megnevezése: váltóverseny, öt különböző gyakorlattal. Alkalmazási területe: 9. osztálytól, az ugróerő és az állóképesség fejlesztésére. Eszközök: 12 db zsámoly A résztvevők száma: egész osztály két csoportra osztva. A gyakorlat leírása: A 6-6 db zsámolyt egymástól kb. 1.5 m-re, egy sorba rendezzük. A két csoport a zsámolyok oszlopával szemben feláll. Sípszóra egyesével végrehajtják a gyakorlatot, kifelé a szökdeléseket, visszafelé futás, kézráütéssel van váltás. 1. páros lábon szökdelés a zsámolyokra fel és azokról le 2. ügyesebbik lábon szökdelés zsámolyokra fel és azokról le 3. ügyesebbik lábbal szökdelés a zsámolyok felett át 4. páros lábon, 180º-os fordulattal felugrás a zsámolyokra, majd másik oldalra leugrás 5. ügyesebbik lábbal, 180º-os fordulattal felugrás a zsámolyra, majd másik oldalon leugrás Kritikus momentum: A szökdeléseket pontosan kell végrehajtani annak ellenére, hogy összességében a gyorsaság számít. Megjegyzés: Figyelmeztetni kell a tanulókat a balesetveszélyre, ha nem ugranak elég magasat elakad a lábuk a zsámolyban Változatok: Első feladatokként szlalom szökdelést is be lehet iktatni, páros, majd egy lábon is, hogy ne egyből a zsámolyokra felugrással kezdjenek a tanulók, mert az hirtelen nagy terhelés lehet. Ez a feladat előtti bemelegítés intenzitásától és a diákok képességeitől is függhet. 11
12 A gyakorlat száma: 5. gyakorlat A gyakorlat megnevezése: csípő emelés, feszítés, híd A forrás megjelölése: Koltai és Oros; 2004; 146.o Alkalmazási területe: 9. osztálytól, a lécvétel gyakorlására Eszközök: tornaterem, filcszőnyeg A résztvevők száma: az egész osztály A gyakorlat leírása: 1. Hanyatt fekvés, a térdek behajlítva, a lábak csípőhöz közelítése és a csípő feszítése. 2. Ülés felgöngyölt (20-30 cm magas) filcszőnyegen, óvatos dőlés hátra fekvőhelyzetbe, a lábak a szőnyeg egyik, a törzs a másik felé helyezkedik el, csípőfeszítés, majd csípőhajlítás és gurulóátfordulás hátra. 3. Az első feladat pozíciójából emelkedés hídba, majd hintázás előre, hátra. Kritikus momentum: Fel kell hívni a tanulók figyelmét, hogy a törzsemeléssel egy időben történjen csípőfeszítés is! A gyakorlat száma: 6. gyakorlat A gyakorlat megnevezése: limbó Alkalmazási területe: 9. osztálytól, a homorítás gyakorlására Eszközök: akár milyen rúd, vagy szalag A résztvevők száma: az egész osztály. A gyakorlat leírása: A rudat két tanuló tartja, a többi tanuló a rúddal szemben felsorakozik egy oszlopban. A tanulók sorban egymás után térd- és törzshajlítással hátrafelé áthaladnak a rúd alatt. A rudat minden körben lejjebb eresztik. Az a győztes, aki minél alacsonyabb rúd alatt, szabályos formában végre tudja hajtani a törzshajlítást. Kritikus momentum: Figyelni kell a térd és törzshajlításra, a csípőt közben előrefelé kell tolni, nem eshet be. Megjegyzés: Ezt a gyakorlatot érdemes először a 5. gyakorlat elvégzése után alkalmazni. 12
13 A gyakorlat száma: 7. gyakorlat A gyakorlat megnevezése: ugrás Alkalmazási területe: 9. osztálytól, az erő-állóképesség fejlesztésére Eszközök: zsámolyok A résztvevők száma: az egész osztály párokban A gyakorlat leírása: A tanulók felugranak a zsámolyra, majd leugranak, egyből guggolásba ereszkednek, majd innen azonnal felszökkennek, amilyen magasra csak tudnak, karlendítéssel a fej fölé. 4-5 megismétlik, majd cserélnek a társukkal. Kritikus momentum: Az egész mozgássort gyorsan, folyamatosan kell végrehajtani! Megjegyzés: Minimum 3-4 sorozatot végezzenek! A gyakorlat száma: 8. gyakorlat A gyakorlat megnevezése: tempóugrás helyből, hátrafelé, páros és egy lábbal Alkalmazási területe: 9. osztálytól, a felugrás és a fordulat gyakorlásához Eszközök: tornaterem, segítő társ A résztvevők száma: egész osztály A gyakorlat leírása: A tanulók a gyakorlatot párosával hajtják végre. Az ugró ember pár nekifutó lépésből és lendületszerzésből felugrást hajt végre fordulattal, a társ a derekánál 13
14 fogva segíti az ugrónak magasabbra ugrani. Majd ugyan ezt végrehajtják, csak nem páros lábról, hanem az ugrólábról történjen az elrugaszkodás. Kritikus momentum: A felugrás közben az ugró ember a csípőfeszítést is megkezdheti. Megjegyzés: Érdemes először helyből, nekifutás nélkül megcsinálni a gyakorlatot annak, akinek ez még túl összetettnek tűnik. A gyakorlat száma: 9. gyakorlat A gyakorlat megnevezése: hasizom erősítés Forrás megjelölés: Kruber, 2000; 64. o Alkalmazási területe: 9. osztálytól a törzsizomzat erősítésére Eszközök: medicinlabda A résztvevők száma: az egész osztály párokban A gyakorlat leírása: 1. Láblendítés magasra a bordásfalon függeszkedve, vagy a talajon hanyattfekvésben a lábak közé szorított medicinlabdával. 2. Felülés kézben a medicinlabdával és a szemben ülő társnak dobás. 3. Törzsfordítás felülés közben. Kritikus momentum: A gyakorlatok az magasugráshoz nélkülözhetetlen törzsizmokat hívatott megerősíteni, ezért a pontos végrehajtás a magasugrás eredményesebb kivitelezéséhez járul hozzá. Megjegyzés: A lábemelésekből 10-es a felülésekből 20-as sorozatokat érdemes végeztetni. Változatok: A felüléseket lehet a törzsemeléssel egyidejű lábfelhúzással is végezni, így a combközelítő izmok és az alhasi rész is erősödik. 14
15 A gyakorlat száma: 10. gyakorlat A gyakorlat megnevezése: kar- és combizom erősítés Forrás megjelölés: Kruber, 2000; 64. o Alkalmazási területe: 9. osztálytól a kar- és combizomzat erősítésére Eszközök: medicinlabda A résztvevők száma: az egész osztály párokban A gyakorlat leírása: A tanulók párokban egymással szemben állnak fel. A gyakorlatokat labdaátadással végzik folyamatosan: 1. guggolásból felállás, közben kétkezes mellső labdaátadás, 2. guggolásból felugrás, kétkezes mellső labdaátadással, 3. felugrás térdfelhúzással, közben kétkezes mellső labdaátadással. Kritikus momentum: A gyakorlatok az magasugráshoz nélkülözhetetlen combizomzatot hívatott megerősíteni, ezért a pontos végrehajtás a magasugrás eredményesebb kivitelezéséhez járul hozzá. Megjegyzés: A guggolásokból fejenként minimum 10 db végezendő! Változatok: A gyakorlat egymásnak hátat fordítva is elvégezhető, úgy, hogy a labdát fej fölött hátradobva adják egymásnak át a tanulók. Így már a csípőfeszítést is lehet gyakorolni. 15
16 A magasugrás cél-, és rávezető gyakorlatai A gyakorlat száma: 1. gyakorlat A gyakorlat megnevezése: körfogó Forrás megjelölés: Pázstory és Rákos; 1998; 129. o Alkalmazási területe: 9. osztálytól, az íven futás kialakítására Eszközök: tornaterem A résztvevők száma: egész osztály két részre osztva A gyakorlat leírása: A tanulók kettős kört alkotnak. A belső kör leül törökülésbe egymástól kb. 2 m távolságban, a külső körben a tanulók negyed fordulattal az ülők mögött állnak. Sípjelre a külső kör tagjai egymást kergetik úgy, hogy mindig az előttük futót igyekeznek megfogni, vagy megérinteni. Akit a mögötte futó társa megérintett a kör közepébe áll. Győztes az a három tanuló, akiket a társaik nem tudtak megfogni. A játék a két kör szerepcseréjével folytatódik. Kritikus momentum: Dőlés a körív belseje felé. Megjegyzés: A kör méretének változtatásával fokozhatjuk a dőlést A gyakorlat száma: 2. gyakorlat A gyakorlat megnevezése: körbefutás egymásnak dőlve Forrás megjelölés: Koltai és Oros; 2004; 146.o Alkalmazási területe: 9. osztálytól, a dőlés érzékelésére A résztvevők száma: egész osztály, párosával A gyakorlat leírása: két tanuló egy vonalban áll fel, ellentétes irányba néznek, vállaikkal egymásnak dőlnek, és így lassan körbe futnak egymás körül. 16
17 Kritikus momentum: A gyakorlat során a tanulóknak merniük kell megcsinálni a dőlést, csak így éreznek rá a köríven ható centrifugális erőre. Megjegyzés: Fel kell hívni a figyelmet a balesetveszélyre, ha az egyik tanuló kilép, a másik oldalra eshet. A gyakorlat száma: 3. gyakorlat A gyakorlat megnevezése: szökdelések Forrás megjelölés: Koltai és Oros; 2004; 146.o Alkalmazási területe: 9. osztálytól, a felugrás gyakorlására A résztvevők száma: egész osztály A gyakorlat leírása: Indiánszökdelés függőleges felugrással és váltott, majd páros karú lendítéssel. Kritikus momentum: Fokozottan figyelni kell, hogy magasra lendüljön a lendítő láb térde és fontos a karmunka helyes végrehajtása. Megjegyzés: Ez a gyakorlat segíthet kiválasztani az ugrólábat. Változatok: Az ugrás végrehajtása 90º és 180º elfordulással. 17
18 A gyakorlat száma: 4. gyakorlat A gyakorlat megnevezése: elrugaszkodás Forrás megjelölés: Horváth; 2006; 7. o Alkalmazási területe: 9. osztálytól az elrugaszkodás és lépésszám gyakorlásához Eszközök: tornaterem A résztvevők száma: egész osztály A gyakorlat leírása: 5-7 lépés nekifutás nagy sugarú köríven, ugrólábról elugrás lendítő láb felhúzásával, 90º-os fordulattal. Kritikus momentum: Figyelni kell a nekifutás megfelelő ívére és az utolsó kitámasztó lépés pontosságára. Megjegyzés: A gyakorlat segíthet kitapasztalni az ugráshoz szükséges lépésszámot és kiválasztani az ügyesebbik ugrólábat. A gyakorlat száma: 5. gyakorlat A gyakorlat megnevezése: gyakorlat szivacsdombra helyből Forrás megjelölés: Koltai és Oros; 2004; 146.o Alkalmazási területe: 9. osztálytól, a hátrafelé ugrás és érkezés gyakorlására Eszközök: szivacsdomb A résztvevők száma: egész osztály, 4 fős csoportokban A gyakorlat leírása: A tanulók körbeállják a szivacsdombot és páros lábról hátrafelé ráugranak a szivacsdombra. 18
19 Kritikus momentum: Figyelni kell arra, hogy ne csak hátradőlés legyen, hanem ugrás, a test érje el a vízszintes helyzetet a domb felett. Megjegyzés: Ez a gyakorlat alkalmas arra, hogy a tanulók hozzászokjanak a hátrafelé mozgáshoz és félelmüket leküzdjék. Változatok: Először léc nélkül gyakoroltassuk, majd használjuk a lécet is! A gyakorlat száma: 6. gyakorlat A gyakorlat megnevezése: szivacsdombon helyből végrehajtott flop ugrás Forrás megjelölés: Koltai és Oros; 2004; 146.o Alkalmazási területe: 9. osztálytól, a légmunka begyakorlására Eszközök: szivacsdomb A résztvevők száma: egész osztály, egyesével A gyakorlat leírása: A szivacsdombon ugrás hátra, a levegőben csípőfeszítés és térdhajlítás, majd csípőhajlítás és térdnyújtás. Kritikus momentum: Figyelni kell, hogy ne csak dőlés legyen hátrafelé, hanem az ugrás közben tényleg legyen különbség a csípőfeszítés és a hajlítás helyzete között! Megjegyzés: A feladat rendkívül jó arra, hogy a tanulók elsajátítsák a levegőben végzendő helyes mozdulatot és félelmüket is leküzdjék. Változatok: Később el lehet végezni talajról való elrugaszkodással a szivacsdombra rá, és léccel is. 19
20 A gyakorlat száma: 7. gyakorlat A gyakorlat megnevezése: helyből végrehajtott flop magasugrás Forrás megjelölés: Koltai és Oros; 2004; 146.o Alkalmazási területe: 9. osztálytól, a flop technika gyakorlásához Eszközök: szivacsdomb A résztvevők száma: egész osztály egyesével A gyakorlat leírása: A tanuló a szivacsdombra merőlegesen áll, elrugaszkodás után a lendítő láb felhúzásával és a karok lendítésével 90º-os fordulatot végez, miközben ugrás közben először csípő feszítés és térdhajlítást, majd csípőhajlítást és térdnyújtást hajt végre. Kritikus momentum: Figyelni kell minden apró részletre, mert ez már nagyon összetett feladat! Változatok: Lehet először léc nélkül, majd léccel is gyakorolni. A gyakorlat száma: 8. gyakorlat A gyakorlat megnevezése: ugrás magasított szivacsdombra Forrás megjelölés: Kruber, 2000; 54. o Alkalmazási területe: 9 osztálytól a flop technika begyakorlására Eszközök: zsámolyok, szivacsdomb, tornaszőnyegek A résztvevők száma: egész osztály, egyesével A gyakorlat leírása: A szivacsdombot zsámolyokra helyezzük és még a dombra is felhalmozunk több tornaszőnyeget, hogy magassága akkora legyen, hogy, ha a tanulók a flpo technikával ugranak szinte az ugrás csúcspontján tartsa meg őket. Az ugrást most már nekifutásból végeztessük a teljes technikával. Kritikus momentum: Figyelni kell az elrugaszkodás erősségére, hogy a tanuló a magasított domb tetejére tudjon érkezni a hát teljes felületével. Megjegyzés: Ez a gyakorlat annak a tanulónak fog segíteni a legtöbbet, aki a hanyatt esés félelme miatt nem tudja a mozdulatsort helyesen végigcsinálni. 20
21 A gyakorlat száma: 9. gyakorlat A gyakorlat megnevezése: magasugrás ugródeszka segítségével Forrás megjelölés: Kruber, 2000; 54. o Alkalmazási területe: 9. osztálytól, a flop technika csiszolására Eszközök: szivacsdomb, ugródeszka, léctartók és léc A résztvevők száma: egész osztály, egyesével A gyakorlat leírása: Felállítjuk az ugróhelyet az előírtak szerint, annyi különbséggel, hogy az elrugaszkodási pontra egy ugródeszkát helyezünk el. A tanulók íves nekifutásból végrehajtják a teljes flop technikájú magasugrást úgy, hogy az elrugaszkodáshoz az ugródeszkát veszik igénybe. Kritikus momentum: Itt különösen a kitámasztásra és az elrugaszkodásra kell figyelni. Megjegyzés: Ez a gyakorlat abban az esetben segít a tanulóknak, ha a technikát jól végre tudják hajtani, csak az ugróerő hiányzik. Változatok: Lehet először léc nélkül, majd gumiszalaggal, végül léccel végeztetni a gyakorlatot. 21
22 A gyakorlat száma: 10. gyakorlat A gyakorlat megnevezése: ugrópálya három ugrófeladat elvégzésével Forrás megjelölés: Koltai és Oros; 2004; 162.o Alkalmazási területe: 9. osztálytól, a flop technikájú magasugrás gyakorlására Eszközök: 2 db zsámoly, 1 db tornarúd, két pár léctartó állvány, 2 db ugróléc, 1 db szivacsdomb, 1 db tornaszőnyeg A résztvevők száma: egész osztály, egyesével A gyakorlat leírása: A pálya felállítása után a tanulók egymás után végigmennek a pályán több körön keresztül. A pályán három helyen kell feladatokat végezni: 1. Akadályon (két zsámoly között tornarúd) átugrás 90º-os elfordulással ugrólábról, lendítő láb felhúzásával és karok lendítésével. 2. Magasugró lécen átugrás átlépő technikával. 3. Flop magasugrás, érkezés a szivacsdombra. Kritikus momentum: Nem verseny, a tanulók inkább a helyes végrehajtásra koncentráljanak! Változatok: Ha mindkét lábbal akarjuk a flopot gyakoroltatni, állítsuk fel a pálya tükörképét is, bár ez mér eszköz és helyigényes gyakorlat. 22
23 Irodalomjegyzék: Horváth, Z. (1999). Játék és szabadidősport. Szombathely: Sylvester János Nyomda Koltai, J. és Oros, F. (2004). Az atlétika oktatása. Budapest: Plati-Print Bt. Kruber, D. (2000). Az atlétika oktatása tornateremben. Budapest: Dialóg Campus Kiadó Miltényi, M. (2002). A sportmozgások anatómiája I. kötet. Budapest: Plantin-Print Bt Pásztory, A. és Rákosi, E. (1998). Sportjátékok I. Iskolai és nép játékok. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó Internetes hivatkozás: A flop magasugró-technika elemzése, fajtái. [hozzáférés:] web Horváth, T. (2006). Kézikönyv Testnevelés osztály számára. Celldömölk: Apáczai Kiadó [hozzáférés:] web Polgár, T. és Béres, S. (2011). Az atlétika története, technikája, oktatása, szabályai. Budapest: Dialóg Campus Kiadó [hozzáférés:] web 23
Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet
Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A magasugrás középiskolai oktatásának gyakorlatai A flop magasugrás Atlétika SMDLTE2202 Nagy Eszter AVBK27 Testnevelő-egészségfejlesztő
A magasugrás oktatása általános iskola felső tagozatában
Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A magasugrás oktatása általános iskola felső tagozatában (Atlétika 2202) Készítette: Réti Pál Csaba FFT9X9 2014.
NYME-SEK MNSK 2011/12-es tanév, tavaszi félév
NYME-SEK MNSK 2011/12-es tanév, tavaszi félév SMANTE2202 Atlétika Magasugrás Koloszár Balázs I.évfolyam Testnevelő-egészségfejlesztő tanár Az átlépő magasugrás A magasugrás az ügyességi versenyszámokhoz
A MAGASUGRÁS OKTATÁSA
A MAGASUGRÁS OKTATÁSA általános iskola Készítette: Börzsönyi Judit testnevelőtanár msc 2011/12 Az átlépő magasugrás A magasugrás az ügyességi versenyszámokhoz tartozik, célja, hogy az ugró egy bizonyos
A magasugrás oktatásának gyakorlatai, az általános iskola felső tagozatában
Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A magasugrás oktatásának gyakorlatai, az általános iskola felső tagozatában Atlétika SMDLTE2202 Szakács Tibor HKND4Z
Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet. A magasugrás általános iskolai oktatásának gyakorlatai
Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet A magasugrás általános iskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika Csibi Nóra Rita Az átlépő magasugrás A magasugrás
A súlylökés általános iskolában való oktatása
Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A súlylökés általános iskolában való oktatása Atlétika SMDLTE2202 Zakál Simon Edina wzktdt Felépítése a dolgozatnak
Károly Roberta Testnevelő tanár Msc 2014/2015 II. félév
BERZSENYI DÁNIEL PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR Atlétika Diszkoszvetés oktatása Károly Roberta Testnevelő tanár Msc 2014/2015 II. félév A diszkoszvetés középiskolában oktatott technikája A középiskolában a tanulók
NYUGAT - magyarországi EGYETEM BERZSENYI DÁNIEL PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR
NYUGAT - magyarországi EGYETEM BERZSENYI DÁNIEL PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR Sporttudományi Intézet Az atlétika gyakorlata és módszertana (SMDLTE 2202) Oktató: Dr. Koltai Miklós Magasugrás oktatása középiskolában
A flop magasugrás oktatása a középiskolában
Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet Az atlétika gyakorlata és módszertana SMDLTE2202 Oktató: Dr. Koltai Miklós A flop magasugrás oktatása a középiskolában
Atlétika. Súlylökés oktatása általános iskolában (SMDLTE 2202) 2011. Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ
Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet Sportelméleti Intézeti Tanszék Dr. Koltai Miklós Atlétika Súlylökés oktatása általános
A távolugrás középiskolai oktatásának gyakorlatai
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A távolugrás középiskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMDLTE 2202 Készítette Marton Kristóf Testnevelő tanár
A súlylökés általános iskolai oktatásának gyakorlatai
Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A súlylökés általános iskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMANTE2202 Geröly Patricia G7AH72 A dolgozat szerkezete
A súlylökés általános iskolás oktatásának gyakorlatai
Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Sporttudományi Intézet A súlylökés általános iskolás oktatásának gyakorlatai Az atlétika gyakorlata és módszertana SMANTE 2202 Készítette: Kolontáry
Testnevelés tantárgyból felvehető modulok Érvényes: 2012. szeptembertől. I-IV. félév 1.Tanórai sport (hetente egy óra, vagy 2 hetente 1 dupla óra)
I-IV. félév 1.Tanórai sport (hetente egy óra, vagy 2 hetente 1 dupla óra) DFAN-DSE 101. 201. DFAN-DSE 102. 202. DFAN-DSE 103. 203. DFAN-DSE 104. 204. DFAN-DSE 105. 205. DFAN-DSE 106. 206. DFAN-DSE 107.
Domináns didaktikai feladat: ismeretszerzés. Célok
Tanár: Szántó Szilárd, Vári Péter Évfolyam/osztály: 1. Tantárgy: Testnevelés Témakör: Manipulatív természetes mozgásformák - labdagyakorlatok Tartalom/tananyag: Labdavezetés, labdaterelés, labda dobás
1. Metrótörténet. A feladat folytatása a következő oldalon található. Informatika emelt szint. m2_blaha.jpg, m3_nagyvaradter.jpg és m4_furopajzs.jpg.
1. Metrótörténet A fővárosi metróhálózat a tömegközlekedés gerincét adja. A vonalak építésének története egészen a XIX. század végéig nyúlik vissza. Feladata, hogy készítse el a négy metróvonal történetét
Nyugat-magyarországi Egyetem. Sporttudományi Intézet ATLÉTIKA
Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet ATLÉTIKA Összetett versenyek (általános iskola, alsó tagozat) SZABÓ ZSUZSANNA FC441B TESTNEVELŐ MA 2012/13
A magasugrás általános iskolai oktatásának gyakorlatai
Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A magasugrás általános iskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMDLTE2202 készítette : WCPJ7H Róka Norbert 2015
Nyugat-magyarországi Egyetem. Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar. Sporttudományi Intézet. Diszkoszvetés a középiskolában
Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet Diszkoszvetés a középiskolában Az atlétika gyakorlata és módszertana SMALTE 2202 Készítette: Becker János Testnevelő
A súlylökés általános iskolai oktatásának gyakorlatai
Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A súlylökés általános iskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMDLTE2202 Márkusné Halmosi Erika N4Q5MH 1. A súlylökés
TÁMOP 4.1.2.B.2-13/1-2013-0007 ORSZÁGOS KOORDINÁCIÓVAL A PEDAGÓGUSKÉPZÉS MEGÚJÍTÁSÁÉRT
TÁMOP 4..2.B.2-3/-203-0007 Tanár: Szántó Szilárd, Vári Péter Évfolyam/osztály:. Tantárgy: Testnevelés Témakör: Manipulatív természetes mozgásformák - labdagyakorlatok Tartalom/tananyag: Labdavezetés, labdaterelés,
4.sz.melléklet SPORT XXI VERSENYRENDSZER-2016. Pályaverseny az U13 korosztály számára
4.sz.melléklet SPORT XXI VERSENYRENDSZER-2016. Pályaverseny az U13 korosztály számára Általános szabályok A versenyszámok elosztása: Részvételi szabályozás: Pálya 1. Pálya 2. 60 m síkfutás 60m gátfutás
A GYAKORLATI VIZSGÁK, ALKALMASSÁGI VIZSGÁK KÖVETELMÉNYEI
A GYAKORLATI VIZSGÁK, ALKALMASSÁGI VIZSGÁK KÖVETELMÉNYEI FELVÉTELI GYAKORLATI VIZSGA- 2009 Mővészetközvetítési képzési terület, Vizuális kultúra képzési ág Környezetkultúra, képi ábrázolás, plasztikai
Súlylökés az általános iskolában
Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet Súlylökés az általános iskolában Készítette: Sörös János Neptunkód: iw4gmx 2014-03-18 Felosztás: Az általános iskolai
Közép- és hosszútávfutás és az állórajt általános iskola, alsó tagozatos oktatásának gyakorlatai
Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Dr. Koltai Miklós koltai.miklos@bdpk.nyme.hu Közép- és hosszútávfutás és az állórajt általános iskola, alsó tagozatos oktatásának gyakorlatai
Spiel der Türme TORNYOK JÁTÉKA
Spiel der Türme TORNYOK JÁTÉKA A történet a középkori Tornyok Városával kezdődik. A négy hataloméhes nemesi család mindegyike arra törekszik, hogy megszerezzék a befolyást a legerősebb torony vagy még
Összetett Versenyek oktatásának gyakorlatai Alsó tagozat
Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet Összetett Versenyek oktatásának gyakorlatai Alsó tagozat Atlétika SMDLTE2202 Készítette: Döbröntei Máté Szak: Testnevelő
A távolugrás technikájának oktatása az általános iskolák alsó tagozatán
Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar A távolugrás technikájának oktatása az általános iskolák alsó tagozatán 2014/2015. tanév I. félév Sólymos
Fejlesztési fókusz: Labdaügyesség fejlesztése, szem-kéz koordináció fejlesztése
TÁMOP 4..2.B.2-/-20-0007 Tanító: Szántó Szilárd, Vári Péter Évfolyam/osztály:. Tantárgy: Testnevelés Témakör: Manipulatív természetes mozgásformák - labdagyakorlatok Tartalom/tananyag: Labdavezetés, labdaterelés,
Az atlétika gyakorlata és módszertana (SMANTE2202) Súlylökés
Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet Az atlétika gyakorlata és módszertana (SMANTE2202) Súlylökés Készítette: Hellebrandt Zoltán Testnevelőtanár
Atlétika gyakorlata és módszertana. Távolugrás előkészítő és rávezető gyakorlatai általános iskola felső tagozatában
Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelési és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet Sportelméleti Intézeti Tanszék Atlétika gyakorlata és módszertana SMDLTE2202 Távolugrás előkészítő és rávezető
ATLÉTIKA (SMDLTE 2202) Gyakorlatok a gerelyhajítás középiskolai oktatásához.
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SAVARIA EGYETEMI KÖZPONT Művészeti, Nevelési- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet Sportelméleti Intézeti Tanszék ATLÉTIKA (SMDLTE 2202) Gyakorlatok a gerelyhajítás
Lécgerenda. 1. ábra. 2. ábra
Lécgerenda Egy korábbi dolgozatunkban melynek címe: Karimás csőillesztés már szóltunk arról, hogy a szeezetek számításaiban néha célszerű lehet a diszkrét mennyiségeket folyto - nosan megoszló mennyiségekkel
BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ SZÓBELI (2012. NOVEMBER 24.) 3. osztály
3. osztály Két szám összege 33. Mennyi ennek a két számnak a különbsége, ha az egyik kétszerese a másiknak? Hány olyan háromjegyű szám van, amelyben a számjegyek összege legalább 25? 4. osztály A Zimrili
Atlétika Közép- és hosszútávfutás, állórajt a középiskolában
Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Atlétika Közép- és hosszútávfutás, állórajt a középiskolában Budai Róbert Testnevelő tanár, játék és szabadidő-szervező
Brósch Zoltán (Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma) Geometria IV.
Geometria IV. 1. Szerkessz egy adott körhöz egy adott külső ponton átmenő érintőket! Jelöljük az adott kört k val, a kör középpontját O val, az adott külső pontot pedig P vel. A szerkesztéshez azt használjuk
A döntő feladatai. valós számok!
OKTV 006/007. A döntő feladatai. Legyenek az x ( a + d ) x + ad bc 0 egyenlet gyökei az x és x valós számok! Bizonyítsa be, hogy ekkor az y ( a + d + abc + bcd ) y + ( ad bc) 0 egyenlet gyökei az y x és
Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja. Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011
Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011 Miben lehet a minisztérium a borászati vállalkozások segítségére A minisztérium elsősorban
I. A gerelyhajítás oktatása középiskolában:
Atlétika Gerelyhajítás (SMALTE 2202) 2015.03.05 Tóth Zsuzsa IUOSX0 Testnevelő-földrajz tanár Msc. I. A gerelyhajítás oktatása középiskolában: Elsőként a gerelyhajítás oktatásánál az előkészítő gyakorlatokra
Torna (férfi) Cél: Előképző szakasz
Torna (férfi) Évfolyam: 1-2. Korosztály: gyermek: 6-8. év Előképző szakasz Cél: A sportág megszerettetése. Sokoldalú képzés. Előkészítő mozgások megismertetése: rendgyakorlatok, szabadgyakorlatok, szabadgyakorlat
EPER E-KATA integráció
EPER E-KATA integráció 1. Összhang a Hivatalban A hivatalban használt szoftverek összekapcsolása, integrálása révén az egyes osztályok, nyilvántartások között egyezőség jön létre. Mit is jelent az integráció?
Leier árokburkoló elem
Leier ár A szélsőséges időjárás miatt megnövekedett csapadékvíz elvezetése Magyarországon is egyre fontosabbá válik. A meglévő elavult földmedrű rendszerek felújítását, új rendszerek kiépítését csak a
Épületvillamosság laboratórium. Villámvédelemi felfogó-rendszer hatásosságának vizsgálata
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamos Energetika Tanszék Nagyfeszültségű Technika és Berendezések Csoport Épületvillamosság laboratórium Villámvédelemi felfogó-rendszer hatásosságának
Házi dolgozat. Minta a házi dolgozat formai és tartalmi követelményeihez. Készítette: (név+osztály) Iskola: (az iskola teljes neve)
Házi dolgozat Minta a házi dolgozat formai és tartalmi követelményeihez Készítette: (név+osztály) Iskola: (az iskola teljes neve) Dátum: (aktuális dátum) Tartalom Itt kezdődik a címbeli anyag érdemi kifejtése...
Amit a Hőátbocsátási tényezőről tudni kell
Amit a Hőátbocsátási tényezőről tudni kell Úton-útfélen mindenki róla beszél, már amikor épületekről van szó. A tervezéskor találkozunk vele először, majd az építkezéstől az épület lakhatási engedélyének
Vezetőtárs értékelő kérdőív
Vezetőtárs értékelő kérdőív Kérdőív megnevezése Jele, kódja Vezetőtárs értékelő kérdőív 11_Ovodavezetőtárs_Ért Önértékelés Értékelés Kérjük a megfelelőt aláhúzni! sorsz Megnevezés Adat 1. Óvodavezető neve
Díszkerítés elemek alkalmazási útmutatója
Díszkerítés elemek alkalmazási útmutatója Készítette: Lábatlani Vasbetonipari ZRt. Lábatlan, 2016-03-21 1 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 1. Tervezés, beépítés... 3 2. A termékek emelése, tárolása,
Földrajzi helymeghatározás
A mérés megnevezése, célkitűzései: Földrajzi fokhálózat jelentősége és használata a gyakorlatban Eszközszükséglet: Szükséges anyagok: narancs Szükséges eszközök: GPS készülék, földgömb, földrajz atlasz,
A robbanékony és a gyorserő fejlesztésének elmélete és módszerei
A robbanékony és a gyorserő fejlesztésének elmélete és módszerei Tihanyi József Semmelweis Egyetem, Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF) Biomechanika, Kineziológia és informatika tanszék Budapest, 2014.
Közép- és hosszútávfutás és az állórajt oktatásának gyakorlatai az általános iskola felső tagozatában. Atlétika SMDLTE 2202
Nyugat - Magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi intézet Közép- és hosszútávfutás és az állórajt oktatásának gyakorlatai az általános iskola felső tagozatában Atlétika
Útmutató a vízumkérő lap kitöltéséhez
Útmutató a vízumkérő lap kitöltéséhez A vízumkérő lap ( Visa application form of the People s Republic of China, Form V. 2013 ) az egyik legfontosabb dokumentum, amit a kínai vízumra való jelentkezésnél
A kislabdahajítás általános iskola, alsó tagozatos oktatásának gyakorlatai
Nyugat-Magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Dr. Koltai Miklós A kislabdahajítás általános iskola, alsó tagozatos oktatásának gyakorlatai Atlétika SMDLTE 2202 KÉSZÍTETTE: PŐDÖRNÉ SZILOS
Röplabda. Futásból - ugrásba történő Átmenet megvalósítása elrugaszkodással. Távol ugrás helyből l6o cm.
Röplabda 1-2. évfolyam Előkészítő csoport Cél - Előképzés, a labdás ügyesség és az ehhez szükséges koordinációs képességek fejlesztése. Előkésztő játékok alkalmazása. Tananyag Követelmény Megjegyzés I.
1. forduló. MEGOLDÁSOK Pontszerző Matematikaverseny 2015/2016-os tanév
MEGOLDÁSOK Pontszerző Matematikaverseny 2015/2016-os tanév 1. forduló 1. feladat: Jancsi és Juliska Matematikai Memory-t játszik. A játék lényege, hogy négyzet alakú kártyákra vagy műveletsorokat írnak
[MECHANIKA- HAJLÍTÁS]
2010. Eötvös Loránd Szakközép és Szakiskola Molnár István [MECHANIKA- HAJLÍTÁS] 1 A hajlításra való méretezést sok helyen lehet használni, sok mechanikai probléma modelljét vissza lehet vezetni a hajlítás
HELYI TANTERV A SZAKKÖZÉPISKOLA 0. ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA TESTNEVELÉS TANTÁRGY
HELYI TANTERV A SZAKKÖZÉPISKOLA 0. ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA TESTNEVELÉS TANTÁRGY Heti óraszám: 5 óra TANANYAG KIVÁLASZTÁS: Kerettanterv a Szakközépiskolák számára, az EMMI 51/2012. számú rendelete alapján. Készítette:
Bár a digitális technológia nagyon sokat fejlődött, van még olyan dolog, amit a digitális fényképezőgépek nem tudnak: minden körülmények között
Dr. Nyári Tibor Bár a digitális technológia nagyon sokat fejlődött, van még olyan dolog, amit a digitális fényképezőgépek nem tudnak: minden körülmények között tökéletes színeket visszaadni. A digitális
Károlyi Mihály Fővárosi Gyakorló Kéttannyelvű Közgazdasági Szakközépiskola
Károlyi Mihály Fővárosi Gyakorló Kéttannyelvű Közgazdasági Szakközépiskola Testnevelés Helyi Tanterv 9.évfolyam Kéttannyelvű osztályok részére 2008. június 25. Testnevelés és sport Részei A kerettanterveben
A gátfutás középiskolai oktatásának gyakorlatai
Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A gátfutás középiskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMDLTE2202 Für Attila G8C5WR 1. A gátfutás technikája A
VIZSGÁZÓ NEVE (nyomtatott betűkkel):
VIZSGÁZÓ NEVE (nyomtatott betűkkel):. Országos minősítésű versenybírói vizsga írásbeli rész. rész: Összesen 10 pont kérdésekre adott helyes válasz 1 pontot ér Minden kérdést 4 lehetséges válasz követ.
PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek)
PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek) PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Jelentkezői adatok Jelentkező neve: Felvételi azonosító: Születési dátum: Anyja neve:
xdsl Optika Kábelnet Mért érték (2012. II. félév): SL24: 79,12% SL72: 98,78%
Minőségi mutatók Kiskereskedelmi mutatók (Internet) Megnevezés: Új hozzáférés létesítési idő Meghatározás: A szolgáltatáshoz létesített új hozzáféréseknek, az esetek 80%ban teljesített határideje. Mérési
A légúti idegentestre a gyermek köhögéssel reagál, hogy megpróbálja azt eltávolítani. A spontán köhögés a legeredményesebb és legbiztonságosabb manőve
Csecsemő és gyermekkori légúti idegentest eltávolítása A légúti idegentestre a gyermek köhögéssel reagál, hogy megpróbálja azt eltávolítani. A spontán köhögés a legeredményesebb és legbiztonságosabb manőver.
FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS
FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS Kump Edina ÖKO-Pack Nonprofit Kft. E-mail: edina@okopack.hu Web: www.okopack.hu Dunaújváros, 2014. november 07. A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS FOGALMA A fenntartható fejlődés a fejlődés
Osztályozó vizsga kérdések. Mechanika. I.félév. 2. Az erőhatás jellege, jelölések, mértékegységek
Osztályozó vizsga kérdések Mechanika I.félév 1. Az erő fogalma, jellemzői, mértékegysége 2. Az erőhatás jellege, jelölések, mértékegységek 4 A 4. 4 3. A statika I., II. alaptörvénye 4. A statika III. IV.
A közép-és hosszútávfutás, állórajt
Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Művészeti, Nevelési-és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet A közép-és hosszútávfutás, állórajt Készítette: Süle Szilvia CIK759 1. A közép-és
ATLÉTIKA SMDLTE2202. Közép- és hosszútávfutás, állórajt
Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet ATLÉTIKA SMDLTE2202 Közép- és hosszútávfutás, állórajt Veszprém, 2014-11-23 Készítette:
Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny 2011/2012-es tanév első (iskolai) forduló haladók I. kategória
Bolyai János Matematikai Társulat Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny 011/01-es tanév első (iskolai) forduló haladók I. kategória Megoldások és javítási útmutató 1. Az ábrán látható ABC derékszögű háromszög
1. Feladatok a dinamika tárgyköréből
1. Feladatok a dinamika tárgyköréből Newton három törvénye 1.1. Feladat: Órai kidolgozásra: 1. feladat Három azonos m tömegű gyöngyszemet fonálra fűzünk, egymástól kis távolságokban a fonálhoz rögzítünk,
JÁRÁST SEGÍTŐ ESZKÖZÖK
B-4372 Gyermek könyökmankó JÁRÁST SEGÍTŐ ESZKÖZÖK Alsóvégtag sérülés, rendellenesség esetén a 2 db könyökmankó használata teljes tehermentesítést biztosít járás közben. Alumínium szerkezet, állítható magasság.
Atlétika. A diszkoszvetés SMDLTE 2202. Készítette: Veres Gábor Szak: Testnevelő tanár msc. Neptun kód: gpk61u 2012/2013. I. félév
Atlétika SMDLTE 2202 A diszkoszvetés Készítette: Veres Gábor Szak: Testnevelő tanár msc. Neptun kód: gpk61u 2012/2013. I. félév I. rész A diszkoszvetés szabályai Hivatalos dobószerek - Nemzetközi versenyeken
Játékok (domináns stratégia, alkalmazása. 2016.03.30.
Játékok (domináns stratégia, Nash-egyensúly). A Nashegyensúly koncepciójának alkalmazása. 2016.03.30. Játékelmélet és közgazdaságtan 1914: Zermelo (sakk) 1944. Neumann-Morgenstern: Game Theory and Economic
Csecsemő- és gyermeknevelőgondozó. 55 761 01 0000 00 00 Csecsemő- és gyermeknevelőgondozó
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Szakképesítés azonosító száma, megnevezése: 33 5216 03 VILLANYSZERELŐ SZINTVIZSGA GYAKORLATI FELADAT B A szintvizsga időtartama: Elérhető pontszám: 300 perc 100 pont B/I.
BIRKÓZÁS. Tananyag Követelmény Megjegyzés -Az ókori mitológiai birkózó korokról tartott regélés. Héraklész, Milon, magyar vonatkozásban Botond monda
BIRKÓZÁS Évfolyam: 1-2. Korosztály: gyermek, 6-8 év Cél - A sportolás, nevezetesen a birkózás megszerettetése - A rendszeres, folyamatos edzések utáni igény kialakítása - A fegyelem, figyelem képességének
2011. március 9. Dr. Vincze Szilvia
. márius 9. Dr. Vinze Szilvia Tartalomjegyzék.) Elemi bázistranszformáió.) Elemi bázistranszformáió alkalmazásai.) Lineáris függőség/függetlenség meghatározása.) Kompatibilitás vizsgálata.) Mátri/vektorrendszer
Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet
Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet Beadandó dolgozat ATLÉTIKA SMDLTE 2202 Távolugrás oktatása középiskolában Készítette: Varga Áron Szak: Testnevelés
Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáró l
i: c 2015. évi... törvény Érkezett: 2015 JÚN 0 2. a Budapesten megrendezend ő Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015.
TERJESZTÉS. Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz
EL TERJESZTÉS Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz Tisztelt Képvisel -testület! A strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések
A kézbesítés rajtunk is múlik
A kézbesítés rajtunk is múlik 2014-01-07 15:03:50 Módosítva: 2014-01-07 20:50:26 Az utóbbi időben az elektronikus levelezés, a közösségi oldalak és a mobiltelefonok adta kommunikációs lehetőségek bővülésével
Forgómozgás alapjai. Forgómozgás alapjai
Forgómozgás alapjai Kiterjedt test általános mozgása Kísérlet a forgómozgásra Forgómozgás és haladó mozgás analógiája Merev test általános mozgása Gondolkodtató kérdés Összetett mozgások Egy test általános
A MŰSZAKI MECHANIKA TANTÁRGY JAVÍTÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEI 20150. AUGUSZTUS
A MŰSZAKI MECHANIKA TANTÁRGY JAVÍTÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEI 20150. AUGUSZTUS 1., Merev testek általános statikája mértékegységek a mechanikában a számító- és szerkesztő eljárások parallel alkalmazása Statikai
LOVASSY LÁSZLÓ GIMNÁZIUM
LOVASSY LÁSZLÓ GIMNÁZIUM TESTNEVELÉS TANTERV 2004. készítette: BAGI PÉTER KÉSZÜLT AZ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM 2003-AS KERETTANTERVE ALAPJÁN TESTNEVELÉS ÉS SPORT 7 12. évfolyam Célok és feladatok A testnevelés
A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján.
A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 35 582 03 Hűtő-, klíma- és hőszivattyú
Vállalkozásfinanszírozás
Vállalkozásfinanszírozás Területei Pénzügyi tervezés Beruházás finanszírozás Hitelintézeti eljárás Pénzügyi tervezés a vállalkozásnál tervezés célja: bizonytalanság kockázat csökkentése jövőbeli események,
A rövidtávfutás és a térdelőrajt oktatása a. középiskolában. Atlétika SMDLTE2202
Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A rövidtávfutás és a térdelőrajt oktatása a Atlétika SMDLTE2202 középiskolában 2013. november 5. Készítette: Novákné
NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL. Komplex szakmai vizsga Gyakorlati vizsgatevékenység
NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL Komplex szakmai vizsga Gyakorlati vizsgatevékenység Szakképesítés száma, megnevezése: 32 582 02 Építő- és anyagmozgató gép kezelője (Emelőgépkezelő (kivéve
Használati utasítás. Technogym, The Wellness Company és Multipla (figuratív) a Technogym s.p.a.
TM Használati utasítás 2 Technogym, The Wellness Company és Multipla (figuratív) a Technogym s.p.a. tulajdonában lévő védjegyek Olaszországban és más országokban. Szerzői jogok fenntartva Technogym s.p.a.,
MATEMATIKA HETI 3 ÓRA
EURÓPAI ÉRETTSÉGI 010 MATEMATIKA HETI 3 ÓRA IDŐPONT : 010. június 4. A VIZSGA IDŐTARTAMA : 3 óra (180 perc) MEGENGEDETT SEGÉDESZKÖZÖK : Európai képletgyűjtemény Nem programozható, nem grafikus kalkulátor
Jarabin Kinga LÁBNYOMOK
Jarabin Kinga LÁBNYOMOK Álmokkal indulunk Már egész kis korban, óvodásként is van arról elképzelésünk, mivel szeretnénk foglalkozni, ha egyszer felnövünk. Álmokkal indulunk az iskolapadba, az iskolapadból
TESTNEVELÉS ÉS SPORT 5 8. évfolyam
TESTNEVELÉS ÉS SPORT 5 8. évfolyam Az 5. évfolyammal kezdıdıen a tanulók a mozgástanulás magasabb szintjére lépnek. Az alapokat az 1 4. évfolyamon megvalósuló céltudatos fejlesztési folyamat biztosítja.
Vodafone ReadyPay. Használati útmutató
Vodafone ReadyPay Használati útmutató 1 - Párosítás Bluetooth-on keresztül, első beállítások 2 - Fizetés 3 - Menüpontok Párosítás Bluetooth-on keresztül, első beállítások Az első lépés Megjegyzés: A ReadyPay
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. A célok meghatározása, felsorolása A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 76. -a alapján a Nemzeti Választási Iroda folyamatosan
http://www.olcsoweboldal.hu ingyenes tanulmány GOOGLE INSIGHTS FOR SEARCH
2008. augusztus 5-én elindult a Google Insights for Search, ami betekintést nyújt a keresőt használók tömegeinek lelkivilágába, és időben-térben szemlélteti is, amit tud róluk. Az alapja a Google Trends,
Mit lehet kiolvasni a japán gyertyákból?
Mit lehet kiolvasni a japán gyertyákból? X-Trade Brokers Magyarországi Fióktelepe Szűcs Tímea Mit árulnak nekünk el a gyertyák? A Japán gyertyákra nem csak úgy tekinthetünk, mint egy téglalapra, ami megmutatja
Ha a síkot egyenes vagy görbe vonalakkal feldaraboljuk, akkor síkidomokat kapunk.
Síkidomok Ha a síkot egyenes vagy görbe vonalakkal feldaraboljuk, akkor síkidomokat kapunk. A határoló vonalak által bezárt síkrész a síkidom területe. A síkidomok határoló vonalak szerint lehetnek szabályos
észbontó ördöglakat Megoldófüzet a szétszedéshez Egyszemélyes játék 8 éves kortól
észbontó ördöglakat Megoldófüzet a szétszedéshez Egyszemélyes játék 8 éves kortól Importálja: Gém Klub Kft. 1092 Budapest, Ráday u. 30./B www.gemklub.hu 3 éven aluli gyerme keknek nem adható, mert az apró
avagy, hogyan lehetünk hatékonyabbak (nemcsak) a hivatásunkban
avagy, hogyan lehetünk hatékonyabbak (nemcsak) a hivatásunkban Rendszerek, amelyekben élünk: Család Munkahely Baráti kör Iskolai közösség stb. - meghatározott rend szerint működnek rend, törv rvények
BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY FŐVÁROSI DÖNTŐ SZÓBELI (2005. NOVEMBER 26.) 5. osztály
5. osztály Írd be az ábrán látható hat üres körbe a 10, 30, 40, 60, 70 és 90 számokat úgy, hogy a háromszög mindhárom oldala mentén a számok összege 200 legyen! 50 20 80 Egy dobozban háromféle színű: piros,