Amit a Hőátbocsátási tényezőről tudni kell

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Amit a Hőátbocsátási tényezőről tudni kell"

Átírás

1 Amit a Hőátbocsátási tényezőről tudni kell Úton-útfélen mindenki róla beszél, már amikor épületekről van szó. A tervezéskor találkozunk vele először, majd az építkezéstől az épület lakhatási engedélyének megszerzéséig újra és újra felbukkan. Ma már az épület adás-vételekor sem tudjuk megkerülni. Olyan új fogalomról van szó, amellyel unokától nagypapáig, mindenkinek illik tisztában lennie. Milyen fizikai tulajdonságot jelöl ez az ominózus U? Azt már szinte mindenki tudja róla, hogy minél kisebb az értéke, annál jobb. Ez ugyanis az adott határolószerkezet hőtechnikai minőségének az egyik fontos tényezője. Megadja azt a hőmennyiséget, amit a határoló szerkezet 1,0 m 2 felületén keresztül, az általa elválasztott két réteg között 1 K hőmérsékletkülönbség hatására, 1 s idő alatt átbocsát. Tehát arról a hőmennyiségről beszélünk, amely az épületszerkezet egyik oldalánál lévő levegőtől a másik oldalon levő levegőbe átjut. Ezt a hőmennyiséget kell fűtéssel pótolnunk télen, mert kiszökik, nyáron pedig ettől szeretnénk megszabadulni, mert bejön. 1 / 19

2 Megnevezése: Hőátbocsátási tényező jele: U mértékegysége: W/m 2 K (watt per négyzetméter-kelvin) Az Európai Unió 2002/91 direktívája nyomán, szeptember 1-től az alábbi követelményeket írja elő a 7/2006.(V.24.) TNM rendelet ( itt olvasható ) az épületek energetikai jellemzőivel kapcsolatban: A Hőátbocsátási tényező követelményértékek Épülethatároló szerkezet U (W/m2K) Külső fal 0,45 Lapostető 2 / 19

3 0,25 Padlásfödém 0,30 Fűtött tetőteret határoló szerkezetek 0,25 Alsó zárófödém árkád felett 0,25 Alsó zárófödém fűtetlen pince felett 0,50 Homlokzati üvegezett nyílászáró (fa vagy PVC keretszerkezettel) 1,60 3 / 19

4 Homlokzati üvegezett nyílászáró (fém keretszerkezettel) 2,00 Homlokzati üvegfal 1,50 Tetőfelülvilágító 2,50 Tetősíkablak 1,70 Homlokzati üvegezetlen kapu 3,00 4 / 19

5 Homlokzati, vagy fűtött és fűtetlen terek közötti ajtó 1,80 Fűtött és fűtetlen terek közötti fal 0,50 Szomszédos fűtött épületek közötti fal 1,50 Talajjal érintkező fal 0 és -1 m között 0,45 Talajon fekvő padló a kerület mentén 1,5 m széles 0,50 5 / 19

6 Átlag halandónak ez a következő jelentéssel bír: 2006 őszétől egy emberi és állati tartózkodásra szolgáló, állandó jellegű, egész télen át fűtött új épület külső falazatát úgy kellett megtervezni és kivitelezni, hogy a hőátbocsátási tényező értéke legfeljebb U=0,45W/m 2 K lehetett. Vessük össze néhány hasonló klímaövezetben fekvő ország külső falra előírt 2008-as követelményértékét a miénkkel: A külső fal Hőátbocsátási tényező követelményértéke U ( W/m /2012 Ausztria Csehország Németország Szlovákia Szlovénia 6 / 19

7 Magyarország 0,35 0,3-0,38 0,28 0,32 0,28 0,45/030 Mint látható, 2012-től új követelményérték szerepel hazánknál. Az ok a következő: Az újabb, a 2010/31/EU irányelv szerint a tagállamok biztosítják, hogy december 31. után a hatóságok által használt vagy tulajdonukban lévő új épületek-, december 31-ig viszont valamennyi új épület közel nulla energiaigényű épület legyen. Amennyiben ez műszaki, funkcionális és gazdasági szempontból megvalósítható, ugyanez vonatkozik a meglévő épületekre is. Ennek előkészítésére, az időközi cél a 2015-ös év. 7 / 19

8 Hazánkban egy háromszintű követelményrendszer lett meghatározva, amely a követelményértékeket 2012, 2015 és 2019 évi hatályba lépéssel tartalmazza. Forrás: itt Épülethatároló szerkezetek A hőátbocsátási tényező követelményértéke U [ W/m2K ] Külső fal 8 / 19

9 0,30 0,26 0,22 2 Lapostető 0,20 0,18 0,15 3 Padlásfödém 0,20 9 / 19

10 0,18 0,15 4 Fűtött tetőteret határoló szerkezetek 0,20 0,18 0,15 5 Árkád feletti alsó zárófödém 0,20 0,18 10 / 19

11 0,15 6 Alsó zárófödém fűtetlen terek felett 0,30 0,28 0,25 7 Üvegezés 1,10 1,00 0,80 11 / 19

12 8 Speciális üvegezés 1,40 1,20 1,00 9 Fa vagy PVC keretszerkezetű homlokzati üvegezett nyílászáró 1,30 1,15 1, / 19

13 Fém keretszerkezetű homlokzati üvegezett nyílászáró 1,60 1,45 1,30 11 Homlokzati üvegfal, függönyfal 1,60 1,45 1,30 12 Üvegtető 13 / 19

14 1,60 1,45 1,30 13 Tetőfelülvilágító 2,00 1,70 1,40 14 Tetősík ablak 1,40 14 / 19

15 1,25 1,10 15 Ipari és tűzgátló ajtó és kapu (fűtött tér határolására) 3,00 2,00 2,00 16 Homlokzati, vagy fűtött és fűtetlen terek közötti ajtó 1,60 1,45 15 / 19

16 1,30 17 Homlokzati, vagy fűtött és fűtetlen terek közötti kapu 2,00 1,80 1,60 18 Fűtött és fűtetlen terek közötti fal 0,33 0,30 0,25 16 / 19

17 19 Szomszédos fűtött épületek és épületrészek közötti fal 1,60 1,60 1,60 20 Lábazati fal, talajjal érintkező fal 0 és-1 m között 0,40 0,30 0, / 19

18 Talajon fekvő padló (új épületeknél) 0,40 0,30 0,25 18 / 19

19 19 / 19

Hőhidak meghatározásának bizonytalansága. Sólyomi Péter ÉMI Nonprofit Kft.

Hőhidak meghatározásának bizonytalansága. Sólyomi Péter ÉMI Nonprofit Kft. Hőhidak meghatározásának bizonytalansága Sólyomi Péter ÉMI Nonprofit Kft. 7./2006. (V. 24.) TNM r e n d e l e t Épülethatároló szerkezet A hőátbocsátási tényező követelményértéke U W/m 2 K Külső fal 0,45

Részletesebben

Az épületszerkezettel és az épületgépészeti rendszerrel szemben támasztott követelmények /Tervezet/

Az épületszerkezettel és az épületgépészeti rendszerrel szemben támasztott követelmények /Tervezet/ Az épületszerkezettel és az épületgépészeti rendszerrel szemben támasztott követelmények /Tervezet/ dr. Magyar Zoltán magyar.zoltan@comfortconsulting.hu Általános EU direktívák és hozzá kapcsolódó hazai

Részletesebben

TNM 3. melléklet (követelmények) fogalmazványa szeptember 14

TNM 3. melléklet (követelmények) fogalmazványa szeptember 14 A..TNM rendelete az épületenergetikai követelményekről, az épületek energiatanúsítványáról és a légkondicionáló rendszerek időszakos felülvizsgálatáról 3.sz Melléklet Követelményértékek 1 1. A határoló-és

Részletesebben

Hőhidak meghatározásának bizonytalansága. Sólyomi Péter ÉMI Nonprofit Kft.

Hőhidak meghatározásának bizonytalansága. Sólyomi Péter ÉMI Nonprofit Kft. Hőhidak meghatározásának bizonytalansága Sólyomi Péter ÉMI Nonprofit Kft. 7./2006. (V. 24.) TNM r e n d e l e t Épülethatároló szerkezet A hőátbocsátási tényező követelményértéke U W/m 2 K Külső fal 0,45

Részletesebben

AZ ÉPÜLETEK ENERGETIKAI SA

AZ ÉPÜLETEK ENERGETIKAI SA AZ ÉPÜLETEK ENERGETIKAI TANÚSÍTÁSA SA Varga Ádám ÉMI Nonprofit Kft. Budapest, 2011. április 7. 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet az épületek energetikai jellemzőinek meghatároz rozásáról KÖVETELMÉNYSZINTEK

Részletesebben

ÉPÜLETENERGETIKAI MINİSÉGTANÚSÍTÁS

ÉPÜLETENERGETIKAI MINİSÉGTANÚSÍTÁS ÉPÜLETENERGETIKAI MINİSÉGTANÚSÍTÁS HATÁLYOS új épület építése (2009.01.01.-TİL) meglévı épület (önálló rendeltetési egység, lakás) - ellenérték fejében történı tulajdonátruházása, vagy - egy évet meghaladó

Részletesebben

7/2006. (V. 24.) TNM rendelet az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról 1. 2. 3. 4.

7/2006. (V. 24.) TNM rendelet az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról 1. 2. 3. 4. 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról 2016.01.01 2017.12.31 8 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról Az épített

Részletesebben

7/2006. (V. 24.) TNM rendelet. az épületek energetikai jellemzıinek meghatározásáról

7/2006. (V. 24.) TNM rendelet. az épületek energetikai jellemzıinek meghatározásáról 1. oldal 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet az épületek energetikai jellemzıinek meghatározásáról Az épített környezet alakításáról és védelmérıl szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. -a (2) bekezdésének h)

Részletesebben

Az építőipar számokban

Az építőipar számokban Az építőipar számokban A magyar építőipar az Európai Unión belül 2014. évi termelési érték Ország Mrd Németország 293 Franciaország 164 Nagy-Britannia 157 Olaszország 135 Spanyolország 95 Hollandia 55

Részletesebben

7/2006. (V. 24.) TNM rendelet. az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról

7/2006. (V. 24.) TNM rendelet. az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról Hatályos: 2013.07.09-7/2006. (V. 24.) TNM rendelet az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. -a (2) bekezdésének

Részletesebben

HILD JÓZSEF ÉPÍT IPARI SZAKKÖZÉPISKOLA ENERGETIKAI ELLEN RZÉSE

HILD JÓZSEF ÉPÍT IPARI SZAKKÖZÉPISKOLA ENERGETIKAI ELLEN RZÉSE SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM 2010/11 HILD JÓZSEF ÉPÍT IPARI SZAKKÖZÉPISKOLA ENERGETIKAI ELLEN RZÉSE KÉSZÍTETTE: BOGNÁR-DÖRNER ÁGNES PAJOR ZSÓFIA RITA GERGELY GYULA MÁTYÁS BORSAI ÁRPÁD 2010/11 HILD JÓZSEF ÉPÍT

Részletesebben

Hőszivattyú. Zöldparázs Kft

Hőszivattyú. Zöldparázs Kft Hőszivattyú Ez az előadás 2010.szeptember 20-án hangzott el. Mivel az internetes keresők hosszú időre megőrzik a dokumentumokat, vegye figyelembe, hogy az idő múlásával egyes technikai megoldások elavulttá

Részletesebben

Hogyan építsünk e4 házat?

Hogyan építsünk e4 házat? Hogyan építsünk e4 házat? A Wienerberger energiatudatos mintaházának kivitelezési tapasztalatai Bartók László Műszaki szaktanácsadó Wienerberger Téglaipari zrt. Állapotjelentés Előkészítés Projekt folyamatban

Részletesebben

Épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva. GINOP Energia prioritás

Épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva. GINOP Energia prioritás Épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva GINOP Energia prioritás A konstrukció célja az épületek energiahatékonyságának és energiatakarékosságának javítására irányuló

Részletesebben

REHAU SZAKMAI NAP 2016 Nyílászárók szerepe ipari létesítmények energiahatékony üzemeltetése során

REHAU SZAKMAI NAP 2016 Nyílászárók szerepe ipari létesítmények energiahatékony üzemeltetése során REHAU SZAKMAI NAP 2016 Nyílászárók szerepe ipari létesítmények energiahatékony üzemeltetése során REHAU Automotive Kft. Győr Lökhárítógyár REHAU Automotive Kft. Győr Lökhárítógyár Nyílászáró szerkezet

Részletesebben

A regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelıs. tárca nélküli miniszter 7./2006. (V. 24.) TNM. r e n d e l e t e

A regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelıs. tárca nélküli miniszter 7./2006. (V. 24.) TNM. r e n d e l e t e A regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelıs tárca nélküli miniszter 7./2006. (V. 24.) TNM r e n d e l e t e az épületek energetikai jellemzıinek meghatározásáról Az épített környezet alakításáról

Részletesebben

Büntetés Végrehajtási Központ, 1108 Budapest, Újhegyi út 9. TARTALOM

Büntetés Végrehajtási Központ, 1108 Budapest, Újhegyi út 9. TARTALOM Büntetés Végrehajtási Központ, 1108 Budapest, Újhegyi út 9. Hőszigetelési terv Nyílászáró konszignáció TARTALOM Típus JEL 01 a 01 b 02 03 a 03 b 04 a 04 b 04 c 05 a 05 b 05 c 06 a 06 b 06 c 06 d 06 e 06

Részletesebben

A belügyminiszter /2011. ( ) BM rendelete. az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról szóló 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet módosításáról

A belügyminiszter /2011. ( ) BM rendelete. az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról szóló 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet módosításáról 1 Melléklet BM/10166/2011. számú előterjesztéshez A belügyminiszter /2011. ( ) BM rendelete az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról szóló 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet módosításáról Az épített

Részletesebben

XV. évfolyam, 15. szám, 2012. Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS

XV. évfolyam, 15. szám, 2012. Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS XV. évfolyam, 5. szám, 202 Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS Élőállat és Hús Élőállat és Hús XV. évfolyam, 5. szám, 202 202. augusztus 07. Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő Dr. Stummer Ildikó

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Megrendelő: Tanúsító: Tornaterem 8747 Zalakaros Liget u. Zakócs Ferenc 8800 Nagykanizsa Vörösmarty u. 71. TÉ 20-50219 Az épület(rész) fajlagos primer energiafogyasztása:

Részletesebben

Tetőfelújítások energiatudatos megoldásokkal

Tetőfelújítások energiatudatos megoldásokkal Tetőfelújítások energiatudatos megoldásokkal Hives L. Zsolt okl.építészmérnök 2015. április 14. Tartalomjegyzék: Hőterhelés magastetőkben Alátéthéjazatok megoldásai Tetőrétegek szellőztetése Beszellőzés

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S IKTATÓSZÁM: 2626/422/2016. TÁRGY: KERTVÁROSI RENDELŐ KIALA KÍTÁSA TÁRGYÚ PÁLYÁZATTAL KAPCSOLATOS DÖNTÉSEK MEG HOZATALA (TOP6.6.115, TOP 6.5.1 15) MELLÉKLET: 2 DB E L Ő T E R J E S Z T É S PÉCS MEGYEI JOGÚ

Részletesebben

J a v a s l a t. - a Képviselı-testületnek -

J a v a s l a t. - a Képviselı-testületnek - SÁROSPATAK VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTİL 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax.: 47/311-404 Ügyfélfogadás ideje: Hétfı: 8-12 és 13-16, szerda: 8-12 és 13-17 30, péntek: 8-12 óráig J a v a s l

Részletesebben

Homlokzati tűzterjedés vizsgálati módszere

Homlokzati tűzterjedés vizsgálati módszere Homlokzati tűzterjedés vizsgálati módszere Siófok 2008. április 17. Dr. Bánky Tamás Nyílásos homlokzatok esetén a tűzterjedési gát kritériumait nem kielégítő homlokzati megoldásoknál továbbá nyílásos homlokzatokon

Részletesebben

Néprajzi Múzeum. Új hely Új épület(ek) Új elképzelések. Museum 2.0 2016.04.26

Néprajzi Múzeum. Új hely Új épület(ek) Új elképzelések. Museum 2.0 2016.04.26 Néprajzi Múzeum Új hely Új épület(ek) Új elképzelések A Néprajzi Múzeum nyitott kulturális tér, ahol összeér a múlt a mával, a tudomány a tanítással, ahol kultúrák és generációk találkoznak és beszélnek

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására Ügyiratszám: 340708/2008.III. Ügyintéző: Dr. Ráczné ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására Dr. Ráczné Dr. Kassy Erzsébet Az érintett belső szervezeti egység vezetőjének

Részletesebben

Programozás I. - 9. gyakorlat

Programozás I. - 9. gyakorlat Programozás I. - 9. gyakorlat Mutatók, dinamikus memóriakezelés Tar Péter 1 Pannon Egyetem M szaki Informatikai Kar Rendszer- és Számítástudományi Tanszék Utolsó frissítés: November 9, 2009 1 tar@dcs.vein.hu

Részletesebben

Egységes jelátalakítók

Egységes jelátalakítók 6. Laboratóriumi gyakorlat Egységes jelátalakítók 1. A gyakorlat célja Egységes feszültség és egységes áram jelformáló áramkörök tanulmányozása, átviteli karakterisztikák felvétele, terhelésfüggőségük

Részletesebben

Budapest, 2015. április A beutazó turizmus jellemzői és alakulása 2015-ben A KSH keresletfelmérésének adatai alapján

Budapest, 2015. április A beutazó turizmus jellemzői és alakulása 2015-ben A KSH keresletfelmérésének adatai alapján Budapest, 2015. április A beutazó jellemzői és alakulása 2015-ben A KSH keresletfelmérésének adatai alapján 2015-ben 20,2 millió külföldi turista látogatott Magyarországra, számuk 17,0%-kal nőtt 2014-hez

Részletesebben

Megoldás falazatra. Hogyan építhetünk közel zéró energiafogyasztású családi házakat téglából? Bartók László - műszaki szaktanácsadó

Megoldás falazatra. Hogyan építhetünk közel zéró energiafogyasztású családi házakat téglából? Bartók László - műszaki szaktanácsadó Megoldás falazatra Hogyan építhetünk közel zéró energiafogyasztású családi házakat téglából? Bartók László - műszaki szaktanácsadó TARTALOM 2020-as energetikai követelmények irányelvei A közel zéró fogalma

Részletesebben

Demográfiai helyzetkép Magyarország 2014 Spéder Zsolt

Demográfiai helyzetkép Magyarország 2014 Spéder Zsolt Demográfiai helyzetkép Magyarország 2014 Spéder Zsolt Igazgató, KSH Népességtudományi Kutatóintézet Az előadás menete Népesség = + születések halálozások +/- vándorlási egyenleg Témák: Termékenység F (párkapcsolatok)

Részletesebben

Mágneses szuszceptibilitás vizsgálata

Mágneses szuszceptibilitás vizsgálata Mágneses szuszceptibilitás vizsgálata Mérést végezte: Gál Veronika I. A mérés elmélete Az anyagok külső mágnesen tér hatására polarizálódnak. Általában az anyagok mágnesezhetőségét az M mágnesezettség

Részletesebben

KOVÁCS BÉLA, MATEMATIKA I.

KOVÁCS BÉLA, MATEMATIKA I. KOVÁCS BÉLA, MATEmATIkA I 15 XV DIFFERENCIÁLSZÁmÍTÁS 1 DERIVÁLT, deriválás Az f függvény deriváltján az (1) határértéket értjük (feltéve, hogy az létezik és véges) Az függvény deriváltjának jelölései:,,,,,

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány Tervezett állapot napelemmel 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Orvosi renelő 2081 Pilissaba Bajsy Zsilinszky út 37. Hrsz: 276 Megrenelő: Polgármesteri Hivatal,

Részletesebben

Házi dolgozat. Minta a házi dolgozat formai és tartalmi követelményeihez. Készítette: (név+osztály) Iskola: (az iskola teljes neve)

Házi dolgozat. Minta a házi dolgozat formai és tartalmi követelményeihez. Készítette: (név+osztály) Iskola: (az iskola teljes neve) Házi dolgozat Minta a házi dolgozat formai és tartalmi követelményeihez Készítette: (név+osztály) Iskola: (az iskola teljes neve) Dátum: (aktuális dátum) Tartalom Itt kezdődik a címbeli anyag érdemi kifejtése...

Részletesebben

FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS

FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS Kump Edina ÖKO-Pack Nonprofit Kft. E-mail: edina@okopack.hu Web: www.okopack.hu Dunaújváros, 2014. november 07. A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS FOGALMA A fenntartható fejlődés a fejlődés

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. április 19-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. április 19-ei ülésére Szám: 02/79-6/2007 VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

1. forduló. MEGOLDÁSOK Pontszerző Matematikaverseny 2015/2016-os tanév

1. forduló. MEGOLDÁSOK Pontszerző Matematikaverseny 2015/2016-os tanév MEGOLDÁSOK Pontszerző Matematikaverseny 2015/2016-os tanév 1. forduló 1. feladat: Jancsi és Juliska Matematikai Memory-t játszik. A játék lényege, hogy négyzet alakú kártyákra vagy műveletsorokat írnak

Részletesebben

EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2

EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2 EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT A TANÁCS Brüsszel, 2008. február 26. (OR. en) 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2 ENV 447 ENT 104 CODEC 899 JOGI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: AZ EURÓPAI PARLAMENT

Részletesebben

Leier árokburkoló elem

Leier árokburkoló elem Leier ár A szélsőséges időjárás miatt megnövekedett csapadékvíz elvezetése Magyarországon is egyre fontosabbá válik. A meglévő elavult földmedrű rendszerek felújítását, új rendszerek kiépítését csak a

Részletesebben

Lakóépületek energetikai felújításának optimalizálása

Lakóépületek energetikai felújításának optimalizálása Lakóépületek energetikai felújításának optimalizálása Baumann Mihály PTE PMMK Épületgépészeti Tanszék 7/2006 TNM rendelet 176/2008 Korm. rendelet A+

Részletesebben

Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszer. Kérjük, a kérelmet olvashatóan, nyomtatott nagy betűkkel töltse ki! I. rész: Azonosító adatok

Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszer. Kérjük, a kérelmet olvashatóan, nyomtatott nagy betűkkel töltse ki! I. rész: Azonosító adatok Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszer Állandó meghatalmazás és annak nyilvántartásba vétele iránti kérelem Benyújtandó a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv (MVH) bármely

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület Épületrész (lakás) Megrendelő Polgármesteri Hivatal 3350. Kál szent István tér 2 Teljes épület Kál Nagyközség Önkormányzata

Részletesebben

A TŰZVÉDELMI TERVEZÉS FOLYAMATA. Dr. Takács Lajos Gábor okl. építészmérnök BME Építészmérnöki Kar Épületszerkezettani Tanszék

A TŰZVÉDELMI TERVEZÉS FOLYAMATA. Dr. Takács Lajos Gábor okl. építészmérnök BME Építészmérnöki Kar Épületszerkezettani Tanszék A TŰZVÉDELMI TERVEZÉS FOLYAMATA Dr. Takács Lajos Gábor okl. építészmérnök BME Építészmérnöki Kar Épületszerkezettani Tanszék BME Épít Épületsze TŰZVÉDELMI TERVEZÉSI FELADATOK A tűzvédelmi tervezési tevékenység

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 22.12.2006 COM(2006) 916 végleges 2006/0300 (COD) Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE pénzügyi konglomerátumhoz tartozó hitelintézetek,

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer Mi otthonunk felújítási és új otthon építési alprogram

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer Mi otthonunk felújítási és új otthon építési alprogram Nemzeti Fejlesztési Minisztérium PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer Mi otthonunk felújítási és új otthon építési alprogram Pályázat kódszáma: ÚSZT-ZBR-MO-2011 Budapest, 2011.

Részletesebben

ÉPÜLETENERGETIKAI SZABÁLYOZÁS KORSZERŰSÍTÉSE 1

ÉPÜLETENERGETIKAI SZABÁLYOZÁS KORSZERŰSÍTÉSE 1 ÉPÜLETENERGETIKAI SZABÁLYOZÁS KORSZERŰSÍTÉSE 1 ÉPÜLETSZERKEZETEK HŐÁTBOCSÁTÁSI TÉNYEZŐK KÖVETELMÉNYÉRTÉKEI HŐÁTBOCSÁTÁSI TÉNYEZŐ W/m 2 K FAJLAGOS HŐVESZTESÉG- TÉNYEZŐ W/m 3 K ÖSSZESÍTETT ENERGETIKAI JELLEMZŐ

Részletesebben

Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Borpiaci információk. III. évfolyam / 7. szám 2005. április 28. 14-15.

Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Borpiaci információk. III. évfolyam / 7. szám 2005. április 28. 14-15. A K I Borpiaci információk III. évfolyam / 7. szám 25. április 28. 14- Bor piaci jelentés Borpiaci információk 1-4. táblázat, 1-8. ábra: Belföldi értékesítési-árak és mennyiségi adatok 2. oldal 3-7. oldal

Részletesebben

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM INFORMÁCIÓS MEMORANDUM Kőkút út 7., Hrsz.: 2939/1 3200 GYÖNGYÖS MAGYARORSZÁG INGATLAN SZ.: 008 2011. július Rev.01 Page 1 of 6 Megye Régió Heves Mátra / Gyöngyös Lakosság száma Kb. 35.000 Autópálya csatlakozás

Részletesebben

Esti 11. A területi fejlettség különbség jellemzői, az eltérő gazdasági fejlettség okainak feltárása; a regionális politika lényegének megértése.

Esti 11. A területi fejlettség különbség jellemzői, az eltérő gazdasági fejlettség okainak feltárása; a regionális politika lényegének megértése. Esti 11. Óra Tananyag Fejlesztési cél, kompetenciák Tanulói tevékenységek /Munkaformák Felhasznált eszközök 1. Év eleji ismétlés Az Európai Unió (Tk.:32-40.) Az együttműködés kialakulását és elmélyítését

Részletesebben

KORSZAKVÁLTÁS RÉSZESEI VAGYUNK AZ ÉPÜLETENERGETIKÁBAN. Vidóczi Árpád építészmérnök

KORSZAKVÁLTÁS RÉSZESEI VAGYUNK AZ ÉPÜLETENERGETIKÁBAN. Vidóczi Árpád építészmérnök KORSZAKVÁLTÁS RÉSZESEI VAGYUNK AZ ÉPÜLETENERGETIKÁBAN Vidóczi Árpád építészmérnök 4/15/2014 Szabályozás Közel nulla energiaigényű épület: az épületek energetikai jellemzőinek tanúsításáról szóló kormányrendelet

Részletesebben

Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától

Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától Hatály: 2016.I.1. 2017.XII.31. A jelek a bekezdések múltbeli és

Részletesebben

M A G Y A R K O N G R E S S Z U S I I R O D A

M A G Y A R K O N G R E S S Z U S I I R O D A Magyar Turizmus Zártkörűen Működő Részvénytársaság Magyar Kongresszusi Iroda 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. Tel.: (06-1) 488-8640 Fax: (06-1) 488-8641 E-mail: hcb@hungarytourism.hu www.hcb.hu A

Részletesebben

Útmutató a vízumkérő lap kitöltéséhez

Útmutató a vízumkérő lap kitöltéséhez Útmutató a vízumkérő lap kitöltéséhez A vízumkérő lap ( Visa application form of the People s Republic of China, Form V. 2013 ) az egyik legfontosabb dokumentum, amit a kínai vízumra való jelentkezésnél

Részletesebben

Napkollektor. Zöldparázs Kft

Napkollektor. Zöldparázs Kft Napkollektor Ez az előadás 2010.szeptember 20-án hangzott el. Mivel az internetes keresők hosszú időre megőrzik a dokumentumokat, vegye figyelembe, hogy az idő múlásával egyes technikai megoldások elavulttá

Részletesebben

www.austrotherm.hu 1

www.austrotherm.hu 1 1 Hol a minőség mostanában? Anyagok, szerkezetek, követelmények a hőszigetelésben 2 Az életnek Minőség nélkül se értéke, se célja! Robert M.Pirsig: A zen meg a motorkerékpár-ápolás művészete 3 3 Hol a

Részletesebben

3. Térvezérlésű tranzisztorok

3. Térvezérlésű tranzisztorok 1 3. Térvezérlésű tranzisztorok A térvezérlésű tranzisztorok (Field Effect Transistor = FET) működési elve alapjaiban eltér a bipoláris tranzisztoroktól. Az áramvezetés mértéke statikus feszültséggel befolyásolható.

Részletesebben

Energia-megtakarítás és jobb komfortérzet HŐSZIGETELÉSSEL

Energia-megtakarítás és jobb komfortérzet HŐSZIGETELÉSSEL Energia-megtakarítás és jobb komfortérzet HŐSZIGETELÉSSEL Szatmári Zoltán alkalmazástechnikai mérnök-tanácsadó λ=0,038 W/mK BACHL Nikecell EPS 80H λ=0,036 W/mK kőzetgyapot min. 90Kg/m 3 λ=0,031 W/mK BACHL

Részletesebben

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki A hirdetmény kézhezvételének dátuma KÉ nyilvántartási szám

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki A hirdetmény kézhezvételének dátuma KÉ nyilvántartási szám KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

Részletesebben

Energetikai számítás példa

Energetikai számítás példa Energetikai számítás példa Course Budapest 2002' 1 Elkészültek az első vázlatok. Megállapítható a felület/térfogatarány. Ennek függvényében leolvasható a fajlagos hőveszteségtényező megengedett legnagyobb

Részletesebben

P á l y á z a t f i g y e l ő

P á l y á z a t f i g y e l ő P á l y á z a t f i g y e l ő Településeknek, közösségeknek, intézményeknek, vállalkozásoknak, személyeknek 2014/31. A civil eljárásokkal kapcsolatos hasznos tudnivalók A birosag.hu oldalon kibővítették

Részletesebben

AZ ÉPÜLETEK ENERGETIKAI SA

AZ ÉPÜLETEK ENERGETIKAI SA AZ ÉPÜLETEK ENERGETIKAI TANÚSÍTÁSA SA Varga Ádám ÉMI Nonprofit Kft. Budapest, 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet az épületek energetikai jellemzőinek meghatároz rozásáról KÖVETELMÉNYEK Az épülethatároló szerkezetek

Részletesebben

Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja. Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011

Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja. Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011 Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011 Miben lehet a minisztérium a borászati vállalkozások segítségére A minisztérium elsősorban

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2010. július 12. Élıállat és Hús hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Dr. Stummer Ildikó, Thury Eszter Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

Tények és tévhitek a lakásépítések szabályozásának változásairól. Minőség és sokoldalúság égetett kerámia építőanyagok alkalmazásával.

Tények és tévhitek a lakásépítések szabályozásának változásairól. Minőség és sokoldalúság égetett kerámia építőanyagok alkalmazásával. Tények és tévhitek a lakásépítések szabályozásának változásairól. Minőség és sokoldalúság égetett kerámia építőanyagok alkalmazásával. Kiss Benedek Műszaki szaktanácsadó Wienerberger Téglaipari zrt. Ilyen

Részletesebben

xdsl Optika Kábelnet Mért érték (2012. II. félév): SL24: 79,12% SL72: 98,78%

xdsl Optika Kábelnet Mért érték (2012. II. félév): SL24: 79,12% SL72: 98,78% Minőségi mutatók Kiskereskedelmi mutatók (Internet) Megnevezés: Új hozzáférés létesítési idő Meghatározás: A szolgáltatáshoz létesített új hozzáféréseknek, az esetek 80%ban teljesített határideje. Mérési

Részletesebben

Monetáris politika. 5. el adás. Hosszú távú modell: alkalmazások. Kuncz Izabella. Makroökonómia Tanszék Budapesti Corvinus Egyetem.

Monetáris politika. 5. el adás. Hosszú távú modell: alkalmazások. Kuncz Izabella. Makroökonómia Tanszék Budapesti Corvinus Egyetem. Hosszú távú modell: alkalmazások Makroökonómia Tanszék Budapesti Corvinus Egyetem Makroökonómia Mit tudunk eddig? Hogyan épül fel a hosszú távú modell? Hogyan hat a skális politika a gazdaságra? Hogyan

Részletesebben

Előre is köszönjük munkádat és izgatottan várjuk válaszaidat! A Helleresek

Előre is köszönjük munkádat és izgatottan várjuk válaszaidat! A Helleresek A Heller Farkas Szakkollégium 2016-os felvételi kérdőívét tartod a kezedben, amely által megteheted az első lépést a Helleres úton. Az írásbeli kérdőív kitöltése után a felvételi következő lépése egy szóbeli

Részletesebben

Tájékoztató a szerződés módosításáról_munkaruházati termékek szállítása (5. rész)

Tájékoztató a szerződés módosításáról_munkaruházati termékek szállítása (5. rész) Tájékoztató a szerződés módosításáról_munkaruházati termékek szállítása (5. rész) Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/61 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015

Részletesebben

Borpiaci információk. V. évfolyam / 11. szám 2007. június 20. 22-23. hét. Borpiaci jelentés. Hazai borpiaci tendenciák

Borpiaci információk. V. évfolyam / 11. szám 2007. június 20. 22-23. hét. Borpiaci jelentés. Hazai borpiaci tendenciák A K I Borpiaci információk V. évfolyam / 11. szám 2007. június 20. 22-23. hét Borpiaci jelentés Hazai borpiaci tendenciák 2. old. 1-2. táblázat, 1-8. ábra: Belföldön termelt fehérborok értékesített mennyisége

Részletesebben

Az aktiválódásoknak azonban itt még nincs vége, ugyanis az aktiválódások 30 évenként ismétlődnek!

Az aktiválódásoknak azonban itt még nincs vége, ugyanis az aktiválódások 30 évenként ismétlődnek! 1 Mindannyiunk életében előfordulnak jelentős évek, amikor is egy-egy esemény hatására a sorsunk új irányt vesz. Bár ezen események többségének ott és akkor kevésbé tulajdonítunk jelentőséget, csak idővel,

Részletesebben

Tájhasználati változások közösségi értékelése az ökoszisztéma szolgáltatások tükrében

Tájhasználati változások közösségi értékelése az ökoszisztéma szolgáltatások tükrében Tájhasználati változások közösségi értékelése az ökoszisztéma szolgáltatások tükrében Kalóczkai Ágnes Szent István Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet Környezeti Társadalomkutató Csoport LII.

Részletesebben

Jelentéskészítő TEK-IK () Válaszadók száma = 610

Jelentéskészítő TEK-IK () Válaszadók száma = 610 Jelentéskészítő TEK-IK () Válaszadók száma = 0 Általános mutatók Szak értékelése - + átl.=. Felmérés eredmények Jelmagyarázat Kérdésszöveg Válaszok relatív gyakorisága Bal pólus Skála Átl. elt. Átlag Medián

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2010. november 29. Élıállat és Hús 2010. 46. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja:

Részletesebben

KOMPLEX tervezési segédlet (A komplex feladatok és diplomatervek gyakorlati számításai és adatai) Kiadás: 2009-03-23

KOMPLEX tervezési segédlet (A komplex feladatok és diplomatervek gyakorlati számításai és adatai) Kiadás: 2009-03-23 KOMPLEX tervezési segédlet (A komplex feladatok és diplomatervek gyakorlati számításai és adatai) Kiadás: 2009-03-23 Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kar Épületenergetikai

Részletesebben

118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás

118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás BAZ MTrT TERVEZŐI VÁLASZ 118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás 1. Szakmai szempontból elhibázott döntésnek tartjuk a Tokaji Borvidék Világörökségi terület közvetlen környezetében erőmű létesítését.

Részletesebben

2011. március 9. Dr. Vincze Szilvia

2011. március 9. Dr. Vincze Szilvia . márius 9. Dr. Vinze Szilvia Tartalomjegyzék.) Elemi bázistranszformáió.) Elemi bázistranszformáió alkalmazásai.) Lineáris függőség/függetlenség meghatározása.) Kompatibilitás vizsgálata.) Mátri/vektorrendszer

Részletesebben

NOBO, DEBO ÚJ SZEREPLŐ A VASÚTI TANÚSÍTÁS TERÜLETÉN

NOBO, DEBO ÚJ SZEREPLŐ A VASÚTI TANÚSÍTÁS TERÜLETÉN NOBO, DEBO ÚJ SZEREPLŐ A VASÚTI TANÚSÍTÁS TERÜLETÉN Tombor Sándor tanúsítási igazgató KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. TARTALOM vasúti átjárhatósági követelmények célja az átjárhatósági követelmények

Részletesebben

Laborgyakorlat Windows 7 upgrade-je, felhasználói adatok költöztetése

Laborgyakorlat Windows 7 upgrade-je, felhasználói adatok költöztetése Információtechnológiai alapok Operációs rendszerek Laborgyakorlat Windows 7 upgrade-je, felhasználói adatok költöztetése Bevezetés Nyomtasd ki és oldd meg a feladatokat! A laborgyakorlaton Windows 7 operációs

Részletesebben

0 1 0 2 Z Á G A N U D

0 1 0 2 Z Á G A N U D Házi gáznyomásszabályozók aktuális kérdései DUNAGÁZ szakmai napok 2010 Készítette: Kiss Tibor 1 Témák Zárt térbe telepíthetı nyomásszabályozók Elıírások Megoldások Javaslat mőszaki megoldás típusok Lefúvató

Részletesebben

Töltse ki értelemszerűen a vevő nevét, irányítószámát, település, utca házszám mezőket, valamint a partner adószáma mezőket.

Töltse ki értelemszerűen a vevő nevét, irányítószámát, település, utca házszám mezőket, valamint a partner adószáma mezőket. 4.2.3 ÚJ SZÁLLÍTÓLEVÉL KIÁLLÍTÁSA Új szállítólevél kiállítását a vevői szállítólevelek listájából, a bal felső Új vevői szállítólevél nyomógombbal kezdeményezhetjük. Ennek hatására megjelenik a szállítólevél

Részletesebben

Korrigendum - Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona - földgáz energia beszerzése

Korrigendum - Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona - földgáz energia beszerzése Korrigendum - Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona - földgáz energia beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/56 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Helyesbítés/2015 EUHL Eljárás fajtája:

Részletesebben

Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között

Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK () 2016. május 26-28. Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között A TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM KIADVÁNYA Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza (Debrecen, Thomas

Részletesebben

Földrajzi helymeghatározás

Földrajzi helymeghatározás A mérés megnevezése, célkitűzései: Földrajzi fokhálózat jelentősége és használata a gyakorlatban Eszközszükséglet: Szükséges anyagok: narancs Szükséges eszközök: GPS készülék, földgömb, földrajz atlasz,

Részletesebben

Trendváltás a termékenység és a nıi foglalkoztatás kapcsolatában

Trendváltás a termékenység és a nıi foglalkoztatás kapcsolatában Trendváltás a termékenység és a nıi foglalkoztatás kapcsolatában Dr. Pulay Gyulának, az ÁSZ Kutató Intézete fıigazgatójának elıadása Tudomány a gyarapodó nemzetért elıadó- és vitaülés MTA 2010. XI. 8.

Részletesebben

A közraktározási piac 2015. évi adatai

A közraktározási piac 2015. évi adatai A közraktározási piac 2015. évi adatai Az alább közölt adatok forrása a közraktározás-felügyeleti tevékenység során végzett adatgyűjtés és adatfeldolgozás. A közraktározási piac szereplőinek csekély száma

Részletesebben

Oktatási és Közművelődési Főosztály, /00Í MA - Budapest,

Oktatási és Közművelődési Főosztály, /00Í MA - Budapest, Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormám >:at Képviselő-testület ülése Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat / / / Polgármesteri Hivatal g / ^ihf Vj >X)*\ Oktatási és Közművelődési Főosztály,

Részletesebben

Gazdasági együttműködési lehetőségek, tapasztalatok a német piacon

Gazdasági együttműködési lehetőségek, tapasztalatok a német piacon Gazdasági együttműködési lehetőségek, tapasztalatok a német piacon Dr. Czukor József Magyarország berlini nagykövete A magyar-német kapcsolatok egyes főbb állomásai Közös történelem: minden évben van valami

Részletesebben

7/2006. (V. 24.) TNM rendelet. az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról

7/2006. (V. 24.) TNM rendelet. az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról Hatályos: 2013.01.09-2013.07.08 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62.

Részletesebben

Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer Számla- és bizonylatösszesítő B betétlap. Benyújtandó a kitöltési útmutató szerint!

Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer Számla- és bizonylatösszesítő B betétlap. Benyújtandó a kitöltési útmutató szerint! Ügyfél-: Támogatási határozat iratja: 3 adatok Eszköz/szolgáltatás Megnevezés Mennyiség Mértékegység ÁFA Ügyfél-: Támogatási határozat iratja: 3 adatok Eszköz/szolgáltatás Megnevezés Mennyiség Mértékegység

Részletesebben

Hajdúböszörmény Város értékvédelmi tevékenysége és a város-rehabilitációs fejlesztés eredményei

Hajdúböszörmény Város értékvédelmi tevékenysége és a város-rehabilitációs fejlesztés eredményei Hajdúböszörmény Város értékvédelmi tevékenysége és a város-rehabilitációs fejlesztés eredményei A város legnagyobb értéke a több évszázad folyamán spontán kialakult formája, a kétbeltelkes gyűrűs - sugaras

Részletesebben

Kombinatorika. 9. előadás. Farkas István. DE ATC Gazdaságelemzési és Statisztikai Tanszék. Kombinatorika p. 1/

Kombinatorika. 9. előadás. Farkas István. DE ATC Gazdaságelemzési és Statisztikai Tanszék. Kombinatorika p. 1/ Kombinatorika 9. előadás Farkas István DE ATC Gazdaságelemzési és Statisztikai Tanszék Kombinatorika p. 1/ Permutáció Definíció. Adott n különböző elem. Az elemek egy meghatározott sorrendjét az adott

Részletesebben

Tetőtér beépítés lehetőségei

Tetőtér beépítés lehetőségei Tetőtér beépítés lehetőségei VII. TMKE Konferencia, 2016. április 21-22. Decsi György Mert jön az építész a(z) (hülye) ötleteivel... (mert jön a megrendelő a(z) (hülye) ötleteivel.) Egy nyugodt délután

Részletesebben

YTONG építési rendszer elemei

YTONG építési rendszer elemei YTONG építési rendszer elemei YTONG vasalt tetőpalló DA Szélesség: 600 és 625 Vastagság: 200, 240, 300 Hossz: 600-6000-ig YTONG teherhordó áthidaló Ptá Szélesség: 125/175 Magasság: 124 Hossz: 1150, 1300,

Részletesebben

FALON KÍVÜLI ÉS SÜLLYESZTETT KISELOSZTÓK dinbox. verzió 2.2 TERMÉKKATALÓGUS MŰSZAKI RÉSZ

FALON KÍVÜLI ÉS SÜLLYESZTETT KISELOSZTÓK dinbox. verzió 2.2 TERMÉKKATALÓGUS MŰSZAKI RÉSZ FALON KÍVÜLI ÉS SÜLLYESZTETT KISELOSZTÓK dinbox verzió 2.2 TERMÉKKATALÓGUS MŰSZAKI RÉSZ K9 Megjegyzések dinbox kiselosztók A dinbox típusú falon kívüli és süllyesztett kiselosztók a kismegszakítóknak és

Részletesebben

Az Unical HP_OWER 6...15 kw-os f t -h t leveg -víz h szivattyúinak jellemz i

Az Unical HP_OWER 6...15 kw-os f t -h t leveg -víz h szivattyúinak jellemz i Az Unical HP_OWER 6...15 kw-os ft-ht leveg-víz hszivattyúinak jellemzi Full elektronikus, tehát nem csak a kompresszor modulációs, hanem az adagoló szelep is, a ventilátor is és a szivattyú is. Küls leveg

Részletesebben

2006.8.17. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja. 13. cikk Útmutató

2006.8.17. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja. 13. cikk Útmutató 2006.8.17. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 193 E/207 13. cikk Útmutató Ezen irányelv alkalmazásának megkönnyítése érdekében a Bizottság kidolgoz egy útmutatót a 4. és 5. cikkek, valamint az 1. és

Részletesebben

Füzesabony Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése (ÁROP-1.A.2/A - 2008-0154)

Füzesabony Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése (ÁROP-1.A.2/A - 2008-0154) Füzesabony Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése (ÁROP-1.A.2/A - 2008-0154) 2010.12.08. Erdész János Témák Projekttel szembeni elvárások Projektszakaszok, elvégzett feladatok, eredménytermékek

Részletesebben

De maradjunk azért a pénz bűvkörében, pontosabban a kereskedések világában.

De maradjunk azért a pénz bűvkörében, pontosabban a kereskedések világában. Számvető könyvecske Hogy most került sorra eme kincs bemutatása, részemről nem más, mint tisztelgés a 1848-as magyar forradalom és szabadságharc emléke előtt. Szerencsére a 166 év távlata ellenére léteznek

Részletesebben

1. Az energetikai tervezés alapjai

1. Az energetikai tervezés alapjai Energetikai szemléletű tervezési módszerek - Energetikai tervezés - Zöldtető, zöldhomlokzat, kertterv, kör Bővebb infóért a témáról ingyenes HÍRLEVÉL kérhető itt: http://www.epiteszmernok-terve zo.hu/gx-design-studio

Részletesebben