Marija Čolak Mihalik DR. TOMISLAV BANDIN: A MUNKA TERMELÉKENYSÉG NÖVEKEDÉSÉNEK SZOCIÁLIS TARTALMA*

Átírás

1 Marija Čolak Mihalik DR. TOMISLAV BANDIN: A MUNKA TERMELÉKENYSÉG NÖVEKEDÉSÉNEK SZOCIÁLIS TARTALMA* A munkatermelékenység problematikájáról sokan írtak, sokat vitatkoztak már. Ez a társadalom társadalmi-gazdasági és szociális viszonyai központi témáinak egyike volt és maradt. Társadalmunk jelenlegi fejlődési szakaszának ez lényeges és tartós aktualitása. Az elméletben, de még inkább a gyakorlati életben közismert a munkatermelékenység hatásának jelentősége a társadalom fejlődésére és az életszínvonalra. Hasonlóképpen közismert, hogy a termelékenység szintje az emberektől függ. Más szóval, a munkatermelékenység az emberi élet színvonalának minőségi tényezője, de függ is tőle. Éppen ezért elismerésre méltó azoknak az embereknek a törekvése, akik műveikkel hozzájárulnak a munkatermelékenység növelését elősegítő kutatáshoz, ezáltal az anyagi és szellemi életszínvonal emeléséhez, melyek a műszaki civilizáció humánus változatának funkciójaként, a figyelem középpontjába" az embert helyezik, mint dr. Tomislav Bandin Socijalna sadržina rasta produktivnosti rada című könyve. A mű az előszó, a bevezetés és az összefoglalás mellett két részre, hét fejezetre tagolódik. A könyv első része a társadalmi változásokra és a munkatermelékenységre vonatkozik. A szerző ugyanis rámutat a termelékenység csökkenésére Jugoszláviában az utóbbi két ötéves tervidőszakban és felteszi a kérdést: vajon a termelés hatékonyságának ez a csökkenése összefüggésben van-e és milyen mértékben a társadalmi változásokkal. Hogy erre a fogas kérdésre felelhessen, a szerző bemutatja a társadalmi változások lényegét, amit a szocialista önigazgatás társultmunkarendszere hozott magával, és két alapvető törvényszerűséget emel ki: 1. a gazdasági alaphoz tartozó szubjektumok autonómiáját, illetve a társultmunka-alapszervezetek autonómiáját, és 2. az önigazgatású (nem kényszerű) integrációt, illetve az alapszervezetek társulását, a társult munka összetettebb formáiba. * A mű eredeti címe: Socijalna sadržina rasta produktivnosti rada, A Közgazdasági Kar Ügyvitelszervezesi Intézetének kiadása, Szabadka, 1980.

2 A szerző hangsúlyozza, hogy ezeknek a törvényszerűségeknek forrásai, történelmi gyökerei megtalálhatók már az önigazgatási gyakorlat csíráiban, az önigazgatású vállalatokban. Azok a társadalmi-gazdasági, szociális és erkölcsi változások, melyek a szocialista önigazgatású társult munka színre lépésével egyidőben kezdődtek, nemcsak az előző munkatermelékenység elérését igényelték, hanem tartós és folyamatos növekedését is. A transzformációs folyamatok odavezettek, hogy a technokrácia igaz, nem minden ellenállás nélkül kénytelen volt átadni helyét a munkaközösség koordinációs és szociális integrációjának. A technokratikus beállítottságú vezetők tekintélyének csökkenése új, önigazgatási és humánus tekintély, a szabadon társult munkások kollektív célja tekintélyének megalapozását igényelte. A kollektív cél tekintélyét a szerző úgy értelmezi, mint a jövedelem az alapszervezetek közös, belőle származó jövedelme materializálódott és megnyilvánuló tekintélyét. Ahhoz viszont, hogy az alapszervezetek optimális jövedelme megvalósuljon, a közös jövedelemben való részvétel útján, szükség van a munka és az eszközök társítására. Ez a tekintély a rendelkezésre álló viszonylag rövid idő alatt nem erősödhetett meg olyan mértékben, hogy a termelés hatékonysága nézőpontjából helyettesíteni tudta volna a technokratikus vezető tekintélyét, aminek egyik okát a szerző abban látja, hogy nem erősödött meg kellően a kollektív cél és az egyéni érdekek összefüggése, konkrétabban: az alapszervezet jövedelme és a dolgozók személyi jövedelmének összefüggése. A továbbiakban a szerző eltér a célok általánosan elfogadott klasszifikációjától (közös és egyéni célok) és új felosztást dolgoz ki: 1. közös célok (közös jövedelem megvalósítása a munka- és az eszköztársítással); 2. kollektív célok (jövedelem megvalósítása a társult munka alapszervezetében, a közös jövedelemben való részesedéssel); 3. egyéni célok (a dolgozók személyes fogyasztása és a munkások társadalmi életszínvonalának elemei), végül: 4. egyéni érdekek (a dolgozók személyi jövedelme). A kollektív céloknak a közös célok megvalósítása folyamatában kell realizálódniuk szögezi le a szerző és az ilyen viszony a munkatermelékenységre is hatással van. A szerző utal arra, hogy miként a közös céloknak nem szabad semlegesíteniük, megsemmisíteniük a kollektív célokat, úgy a kollektív célok sem függetleníthetik magukat, nem emelkedhetnek a közös célok fölé, hanem ezek megvalósításán keresztül kell realizálódniuk. Az e célok rendszerén belüli viszonyok a szerző véleménye szerint reálisan a jövedelemben, a jövedelem centralizációjában, individualizációjában és közösségében nyilvánulnak meg. Az egyéni célok elérésével kapcsolatban a szerző megállapítja, hogy megvalósulásuk nem merül ki az alapszervezeten belül, hanem túljut annak keretein, kiterjed az emberi élet teljes körére, ezért az egyéni céloknak és az egyéni érdekeknek nem szükséges törvényszerűen azonosaknak

3 lenniük Az egyéni célok és érdekek egybehangolásának gerincét, a szerző szerint a munkatermelékenység és a termelési hatékonyság növekedése, az általános társadalmi fogyasztás, a jövedelem, valamint a jelenlegi és a jövőbeli személyi fogyasztás optimális kombinációja képezi, a tiszta jövedelem felosztása útján. Az egyéni érdekek érvényesítésének elvben a kollektív cél funkciójában kell lennie, ezért a szerző hasznosnak véli egységek szervezését az alapszervezeteken belül, mivel ezáltal követhető lenne a munkás részvétele a jövedelem növekedésében, mindezt természetesen a munkatermelékenység prizmáján át szemlélve. Ezzel kapcsolatban a szerző megállapítja, hogy a nagyobb termelékenység serkentése lényegének a kollektív célok és egyéni érdekek közötti kapcsolatnak kell lennie. A személyi jövedelem eszközeinek reális elosztása a magasabb szintű termelékenységre való törekvés lényeges serkentője. A harmadik fejezet témája a kapitalista vállalat vezetési jellegzetességei, valamint az önigazgatású vállalat fejlődési változásai és a vezetés transzformálása. Az ügyvezetés és a munka humanizálása mint termelékenységi tényező tárgyalásakor a szerző az alapszervezetből indul ki, mint a munka humanizálásának termelési és szociális keretéből, mert az alapszervezet dolgozóinak azonos társadalmi-gazdasági és szociális helyzete a termelékenység hajtóereje. A munka humanizálásának kulcsa a szerző szerint a gazdasági-szociális alap és a társult munkások társadalmi hatalmának növelése. Ez a hatalom az alapszervezetek közös célok által való összekapcsolódása útján erősödhet, melyben nagy jelentőségű az ügyviteli szervek szak- és koordinációs funkciója ez egyike a legfontosabb munkaterületeknek a munka humanizálása feltételeinek megteremtésében. A parancsnoklás helyébe tehát a társulás és a kollektív cél lép állapítja meg a szerző műve első részének végén. A második, terjedelemben kisebb részben a szerző a szervezeti struktúrának a munka termelékenységére gyakorolt hatását elemzi. Ebben a részben a munkaszervezet struktúrájára helyezi a hangsúlyt, jóllehet kiemeli, hogy a termelékenység növekedésének természetes kerete az alapszervezet. A munkaszervezet mint alapszervezetek társulása, a társult munka technológiai alapját képezi, a termelékenység prizmáján át viszont olyan szervezési formát jelent, melynek a társadalmi fogyasztás felé vannak kötelezettségei. Ezek a kötelezettségek olyan arányban elégülhetnek ki, amilyen arányban a közös késztermék mint áru termelékenysége megvalósul. A szerző elemzésének tárgya a munkaszervezetek optimális és nem optimális struktúrái. Az optimális struktúra esetében szoros az összefüggés a termelés folyamatossága és az alapszervezetek jövedelme között, ez képezi tehát

4 mutat rá a szerző a termelés gazdasági hatékonyságát, mivel a jövedelem motiválja a munkást, a közös termékek és a közös bevétel pedig a jövedelem, mint a célok és érdekek eszközei megvalósításának feltétele. Tehát a közös késztermékek és az alapszervezeteknek a közös bevételben való részesedése útján megvalósított jövedelme a termelékenység gerince, mert a konkrét alapszervezetben megvalósított termelékenység az illető alapszervezet munkájának és ügyvitelének eredménye, de ugyanakkor a termelésileg, technológiailag és gazdaságilag hozzákapcsolódó többi alapszervezeté is, amit a szerző művében bemutat. A továbbiakban a szerző a tiszta jövedelem felosztásában alkalmazott politika hatását dolgozza fel az akkumulációra és a személyi jövedelemre fordítható eszközök elosztásának hatását a termelékenységre. A nem optimális struktúrák elemzése során a szerző arra a megállapításra jut, hogy az ilyen munkaszervezetekben termelékenység meg sem valósítható, mivel nincsenek közös termékek, a gazdasági eredményeket mechanikusan mutatják ki, így a termelékenység nem áll összhangban a munkaszervezet társadalmi-gazdasági tartalmával. A termelékenység ilyen módon való kimutatását értelmetlennek tekinti a szerző, mert ebben az esetben szó sem lehet termelékenységről a munkaszervezetben, hanem a munkaszervezet termelékenységéről, ez viszont annak a társadalmilag és gazdaságilag elfogadhatatlan tézisnek az elismerését jelentené, hogy a munkaszervezet az alapszervezetek mechanikusan kapott összege. Foglalkozik a szerző a dezorganizált és nem optimális struktúrájú munkaszervezet hatásával is a termelékenység megvalósulására, a tiszta jövedelem felosztása és az akkumuláció felhasználása módjának hatásán keresztül. A társadalmi tényezők a meglévő dezorganizált és nem optimális struktúrájú munkaszervezetek megőrzésére irányuló törekvések sorában a szerző rámutat az alapszervezetek társadalmi kötelezettségeinek félreértésére, a munkaszervezetek konstituált szerkezetének fetisizálására, és felhívja a figyelmet, hogy minden egyes munkásnak kötelessége hozzájárulni az ilyen munkaszervezeti struktúrák megváltoztatásához. A társult munkát és a szervezetei rendszerének fejlődését bemutató fejezetben a szerző hangsúlyozza, hogy az alapszervezetek még hosszú időn át a szocialista önigazgatás társultmunka-rendszerének alapjai maradnak, ezért törvényszerű, hogy alkalmazkodniuk kell a társadalmi viszonyok változásaihoz, mint a munka és az egységes önigazgatás anyagi alapja további fejlődésének függvényei. Eközben a termelési-technológiai és gazdasági sejtekből fokozatosan a termelési szervezet és az emberek közti viszonyok sejtjeivé transzformálódnak. De akkor sem válhatnak zárt keretekké, hanem mint első társadalmi körből, belőlük fejlődnek ki és kelnek életre a közös célok a munka és a teljes emberi személyiség felszabadítása. A munkaszervezetek, a szerző véleménye szerint, a kollektív célok integrációjának elsődleges egészeként, a közös célok megvalósítása útján léteznek továbbra is a társult munka rendszerében. Eközben mind keve-

5 sebb lesz a saját, külön céljuk, fejlődésük mind szorosabb összhangba kerül a társult alapszervezetek céljaival. Az összetett szervezetek pedig, mint a munkaszervezetek önkéntes társulásai és a társult munka jelentős társadalmi-gazdasági és újratermelési formái, a jövőben mindinkább átadják helyüket a nem formális integrációknak, azaz a szabad önigazgatási társulásnak véli a szerző. A mű végén a szerző kiemeli, hogy a munka az ember teljes anyagi és szellemi létének alapja. Megállapítja, hogy a termékekben materializált emberi munka a jövedelemben társadalmi-gazdasági kategóriaként nyilvánul meg; a munkás olyan arányban szabad, amilyen arányban övé a jövedelem. Az, hogy milyen arányban rendelkeznek a jövedelemmel a szabadon társult munkások, meghatározza azt is, hogyan élnek ma, még inkább: hogyan fognak élni holnap. Mert nem lehet nem élni ma", hogy jobban élhessünk holnap, és ugyanígy nem lehet holnap jobban élni, ha a mai életben nem rendelkeznek munkájuk gyümölcsével úgy, hogy az holnap megvalósítható legyen. Minden holnapot a ma határoz meg, és minden holnap olyan lesz, amilyennek tegnap megszületett és ahogyan a ma meghatározta. Tehát a munka, és a munka alapján megvalósított jövedelem a munka felszabadításának, az emberi személyiség szabadságának alapja. Dr. Tomislav Bandin könyve, jóllehet terjedelmében szerény, figyelemre méltó gondolatokat és elképzeléseket tartalmaz, jelentős hozzájárulás a munkatermelékenység növelésének kutatásához, az embert téve a figyelem középpontjába". Fontos kiemelni a célok újszerű felosztását, valamint azt is, hogy a szerzőnek sikerült bebizonyítania az összefüggést a munkaszervezetek struktúrája és a termelékenység között, hogy a termelékenység gerincét a késztermékek és az alapszervezet jövedelme képezi, ami a közös bevételben való részesedéssel valósul meg, mint az alapszervezetek dolgozóinak motívuma a közös termelés megvalósítása vonatkozásában.