Költségvetési szervek tevékenysége Költségvetés alrendszerek gazdálkodása, szerkezeti rendje
|
|
- Irma Németh
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Költségvetési szervek tevékenysége Költségvetés alrendszerek gazdálkodása, szerkezeti rendje 1
2 Jogszabályi háttér évi CXCV. Törvény az államháztartásról 368/2011. (XII. 31.) Korm. Rendelet az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról 4/2013. (I. 11.) Korm. Rendelet az államháztartás számviteléről 2
3 Államháztartás fogalma, rendszere I. Az állam gazdálkodási rendszerét, vagyis azt a tevékenységet, amely során az állam bevételeit beszedi, és összegyűjti az állami költségvetésbe, hogy azt felhasználja majd kiadásai teljesítésére államháztartásnak nevezzük. Az államháztartásnak öt fő feladata van: allokáció (erőforrások használata), elosztás, a gazdasági egyensúly megőrzése, önfenntartás, és e feladatok ellátásához szükséges jogi keret kialakítása. 3
4 Államháztartás fogalma, 1. Allokáció rendszere II. az állam egyik funkciója, amelynek keretében a társadalmi szükségletek kielégítésére állít elő javakat és nyújt szolgáltatásokat. Az állami beavatkozás oka: bizonyos szükségletek kielégítéséről a piac nem gondoskodik, így az államnak kell magára vállalnia. Az állam allokációs tevékenysége befolyásolja a nemzetgazdaság teljesítményét. 4
5 Államháztartás fogalma, rendszere III. 2. Az elosztás fogalma Az elosztás a tágabb értelemben vett termelés egyik mozzanata, mely egyrészt jelenti a termelés eredményének felosztását a termelésben résztvevők között, másrészt jelenti a termelés erőforrásainak adott arányú felhasználását a különböző termelési szférák között. A makrogazdasági körforgás elemzése során a termelés eredményén való osztozkodás, azaz a keletkezett jövedelmek elosztása fontos, hiszen itt tudjuk meg, hogy az egyes gazdasági szférák az összjövedelemből hogyan részesednek. 5
6 Államháztartás fogalma, rendszere IV. 3. Az egyensúly megőrzése: elősegíti a gazdasági növekedés feltételeinek a megteremtését a megfelelő szintű foglalkoztatást, csoportérdekek összehangolását 6
7 4. Jogi keret Államháztartás fogalma, rendszere V. A jog, mint jogszabály olyan magatartási szabály, norma, amelynek a keletkezése az államhoz kötődik, a társadalomban általánosan kötelezőek, és érvényesülésüket az állami szervek végső soron kényszerrel biztosítják. Ius est ars boni et aequi A jog a jó és a méltányos művészete Celsus, Ulp. D. 1, 1, 1, 1. 7
8 Államháztartás fogalma, rendszere VI. Az államháztartás működésének feltételei: a megfelelő pénzügyi egyensúly a kijelölt állami feladatvállalás teljesítése a közpénzekkel való hatékony gazdálkodás a közpénzekkel való gazdálkodás ellenőrizhetősége 8
9 Államháztartás fogalma, rendszere VII. Az államháztartási törvény január 1-je előtt négy államháztartási alrendszert sorolt fel: központi költségvetés társadalombiztosítási költségvetés elkülönített pénzügyi alapok helyi önkormányzatok január 1 után az államháztartás két alrendszerből áll: központi alrendszer (a jogi személyiséggel nem rendelkező társadalombiztosítási alapok és az elkülönített állami pénzalapok ennek részét képezik) önkormányzati alrendszer 9
10 Államháztartás fogalma, rendszere 1 VIII. Az államháztartás központi és önkormányzati alrendszerből áll. [Áht. 3. (1) bek.] Az államháztartás központi alrendszerei: az állam a központi költségvetési szervek melyeket a törvény ide sorol azon költségvetési szerveket, melyeknek alapítója a Kormány vagy a központi alrendszerbe tartozó jogi személy (2011. évi CXCV. tv. Az államháztartásról) 10
11 Államháztartás fogalma, rendszere IX. Az önkormányzati alrendszer a következő jogi személyeket foglalja magában: a) a helyi önkormányzatokat b) a helyi nemzetiségi önkormányzatokat és az országos nemzetiségi önkormányzatokat c) a jogi személyiségű társulásokat, többcélú kistérségi társulásokat d) az a)-d) pontban foglaltak által irányított helyi önkormányzati, helyi nemzetiségi önkormányzati, országos nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerveket 11
12 Alrendszerek gazdálkodása Az államháztartás alrendszereiben a gazdálkodást éves költségvetés alapján kell folytatni A költségvetés olyan pénzügyi terv, mely az érvényességi ideje alatt tartalmazza a várható kiadásokat és várható bevételeket A költségvetési év megegyezik a naptári évvel 12
13 Költségvetés bevételei kiadásai A bevételek és a kiadások különbsége a többlet (ha pozitív) vagy a hiány (ha negatív). 13
14 2014. évi C. törvény Magyarország évi központi költségvetéséről 1. (1) Az Országgyűlés az államháztartás központi alrendszerének (a továbbiakban: központi alrendszer) évi bevételi főösszegét ,0millió forintban, kiadási főösszegét ,1millió forintban, hiányát ,1millió forintban állapította meg. 14
15 Központi költségvetés szerkezeti rendje Fejezetek [2015. évi költségvetés 72 fejezetet tartalmaz] (minisztériumok, országos hatáskörű szervek, önálló fejezet az MTA, mint köztestület) költségvetési címek (a központi költségvetési szervek, a területileg széttagoltan működő, de azonos tevékenységet végző költségvetési szervek) költségvetési alcímek Pl évi költségvetési törvényben XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma 5. cím Egyetemek, főiskolák 15
16 Költségvetési szerv fogalma Költségvetési szerv: Az államháztartás részét képezi a törvény szerint nyilvántartásba vett jogi személy jogszabályban meghatározott és az alapító okiratban rögzített állami, önkormányzati (közfeladat) lát el közérdekből, haszonszerzési cél nélkül jogszabályban meghatározott szerv, vagy személy irányítása mellett látja el feladatát költségvetésből gazdálkodik 16
17 Költségvetési szervek alapítói Országgyűlés, Kormány, vagy a miniszter Helyi önkormányzati költségvetési szerv esetén a helyi önkormányzat, a helyi önkormányzatok jogi személyiségű társulása, s többcélú kistérségi társulás, a térségi fejlesztési tanács Helyi nemzetiségi önkormányzat költségvetési szerv esetén a helyi nemzetiségi önkormányzat, vagy a helyi nemzetiségi önkormányzatok jogi személyiségű társulása Országos nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv esetén az országos nemzetiségi önkormányzat vagy az országos nemzetiségi önkormányzatok jogi személyiségű társulása Országos nemzetiségi önkormányzat Köztestület (pl.mta) 17
18 Költségvetési működése és gazdálkodása során érvényesülni kell: Gazdaságosság: a kiadás vagy ráfordítás az elérhető legkisebb legyen az elvárható minőség mellett Hatékonyság: az előállított termékek, szolgáltatások eredményének értéke, vagy az abból származó bevétel a lehető legnagyobb mértékben haladja meg a felhasznált erőforrásokhoz kapcsolódó kiadásokat vagy ráfordításokat Eredményesség: a tervezett és tényleges tevékenység közötti különbség a lehető legkisebb mértékű legyen 18
19 Költségvetési szervek tevékenysége Alaptevékenység: a költségvetési szerv szakmai alapfeladatként meghatározott, valamint az alaptevékenysége ellátására rendelkezésre álló ideiglenesen szabad kapacitás kihasználását célzó nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység Vállalkozási tevékenység: a haszonszerzés céljából, támogatáson kívüli forrásból, nem kötelezően végzett termelő-, szolgáltató-, értékesítő tevékenység 19
20 Költségvetési szerv működési jellege szerint Gazdasági szervezettel rendelkező költségvetési szerv, amit a gazdasági vezető irányít. Gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv tervezési, gazdálkodási, ellenőrzési, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási feladatai ellátásáról a hozzá kijelölt költségvetési szerv gondoskodik a feladatok ellátásának részletes belső rendjét és módját a költségvetési szerv szervezeti és működési szabályzata állapítja meg, amit főszabályként az irányító szerv vezetője hagy jóvá. 20
21 ÉVES KÖLTSÉGVETÉS 1. A költségvetési szerepe: meghatározza az éves gazdálkodás pénzügyi kereteit 2. Tervezést megelőző főbb feladatok Tevékenység változásainak figyelemmel kísérése, pénzügyi kihatása Évközi változások nyilvántartása (szerkezeti változás) Terv és tény adatok figyelemmel kísérése Szervezeti változások a bevételekre, kiadásokra Árváltozások hatása Bevételek alakulásának értékelése 21
22 KÖLTSÉGVETÉS SZERKEZETE Az éves költségvetési előirányzatok levezetése 1. A tervévet megelőző év eredeti előirányzata 2. Szerkezeti változások 3. Szintrehozás 4. Előirányzati többlet Szerkezeti változások Mely a tárgyévben valósul meg és növeli, vagy csökkenti a kv. előirányzatát Előirányzat éves szintű törlése Előző évi egyszeri támogatás korrekciója Feladat átadás-átvétel Bevételi előirányzat változás (többletbevétel) 22
23 KÖLTSÉGVETÉS SZERVEKEZE Szintrehozás Töredékévi kihatással járó előirányzat Előirányzati többlet Ellátás mennyiségi, minőségi fejlesztése Az alap-előirányzat előirányzati többlettel növelt összege a javasolt előirányzat, melynek levezetése: Előző évi eredeti előirányzat + Szerkezeti változások ± Bázis előirányzat + Szintrehozás ± Alap-előirányzat + Előirányzat többlet + Tárgyévi javasolt előirányzat + 23
24 ELEMI KÖLTSÉGVETÉS KÉSZÍTÉSÉRE KÖTELEZETTEK Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv, központi kezelésű előirányzat, fejezeti kezelésű előirányzat, elkülönített állami pénzalap, társadalombiztosítás pénzügyi alapja központi költségvetésről szóló törvényben, a helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, társulás, térségi fejlesztési tanács, valamint az általuk irányított költségvetési szerv költségvetési rendeletben, határozatban megállapított bevételei és kiadásai egységes rovatrend szerinti részletezéséről a Kormány rendeletében foglaltak szerint elemi költségvetést kell készíteni. 24
25 TERVEZÉS, OPERATÍV GAZDÁLKODÁS Tervezés folyamata önkormányzatoknál Operatív gazdálkodás speciális esetei a költségvetési szerveknél Kötelezettségvállalás, Pénzügyi ellenjegyzés Utalványozás Teljesítés igazolása Érvényesítés 25
26 T E R V E Z É S F O L Y A M A T A Gazdasági program Költségvetési koncepció Költségvetési rendelet Intézm. kv. I. Intézm. kv. II. Intézm. kv. III. Intézm. kv. IV. Főkönyvi, analitikus nyilvántartás Intézm. besz. I. Intézm. besz. II. Intézm. besz. III. Intézm. besz. IV. Zárszámadási rendelet 26
27 ELEMI KÖLTSÉGVETÉS TARTALMA elemi_ktv_2014\fedlap.xls elemi_ktv_2014\01.xls elemi_ktv_2014\02.xls elemi_ktv_2014\03.xls elemi_ktv_2014\04.xls elemi_ktv_2014\08.xls elemi_ktv_2014\09.xls elemi_ktv_2014\10.xls 27
28 V É G E 28
4. 249/2000 (XII. 24.) Korm. rendelet az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségeinek sajátosságairól
A Szervezetfejlesztési célok megvalósítása, controlling rendszer bevezetése Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatánál projekt tárgyára vonatkozó jogszabályok az alábbiak: 1. 1990. évi LXV. törvény a helyi
XI. Miniszterelnökség Kormányzati Ellenőrzési Hivatal
XI. Miniszterelnökség Kormányzati Ellenőrzési Hivatal I. A célok meghatározása, felsorolása Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 109. (1) bekezdés 17. pontjában kapott
eft bh) a fejezeti kezelésű előirányzat bevételeként elszámolható összegből,
Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2014. (III.13.) önkormányzati rendelete az önkormányzat és intézményei 2013. évi költségvetéséről 2/2013. (II.12.) Önkormányzati rendelet módosításáról
MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a évi költségvetésről szóló. 2/2013. (II. 19.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E
0 MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a 2013. évi költségvetésről szóló 2/2013. (II. 19.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E Egységes szerkezetben: a 8/2013. (III. 26.), 18/2013.
Min keresztül? ÁLLAMHÁZTARTÁS. Áht. ALAPELVEI GAZDÁLKODÓ SZERVEZETEK ÉS AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS KAPCSOLATA 2015.02.25. Államháztartáson keresztül
Min keresztül? GAZDÁLKODÓ SZERVEZETEK ÉS AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS KAPCSOLATA Államháztartáson keresztül Adók Járulékok Ktgvetési támogatások pályázatok DR SZALAI ERZSÉBET 2015.II.1. 1 DR SZALAI ERZSÉBET 2015.II.1.
Drégelypalánk Község Önkormányzat képviselő-testületének 3/2014. (IV. 14.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi zárszámadásáról
Drégelypalánk Község Önkormányzat képviselő-testületének 3/2014. (IV. 14.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi zárszámadásáról Drégelypalánk Község Önkormányzat képviselő-testülete az Alaptörvény
17/2014 (XII. 18.) Újhartyán Város Önkormányzat rendelete
17/2014 (XII. 18.) Újhartyán Város Önkormányzat rendelete az Újhartyán Város Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 4/2014. (II.06.) számú önkormányzati rendeletének módosítása 1.. A rendelet 3.
ab) munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó:
Kozármisleny Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete a Kozármisleny Város Önkormányzat és intézményei költségvetéséről szóló 2/2014. (II.08.) önkormányzati rendelet
Az önkormányzat összesített 2013. évi költségvetése
Salomvár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2013. (IX.20.) önkormányzati rendelete Salomvár Község Önkormányzatának 2013. évi költségvetéséről szóló 2/2013. (II.18.) rendelet módosításáról Salomvár
Az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 3/2012. (II. 29.) önkormányzati rendelet 3. -a helyébe
Alsómocsolád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013 (IV. 23.) önkormányzati rendelte az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 3/2012 (II.29.) önkormányzati rendelet módosításáról Alsómocsolád
h) kölcsön 0 ezer forint i) előző évi pénzmaradvány /és vállalkozási maradvány alaptevékenység ellátására történő igénybevétele/
Kozármisleny Város Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2014. (XII.16.) önkormányzati rendelete a Kozármisleny Város Önkormányzat és intézményei költségvetéséről szóló 2/2014. (II.08.) önkormányzati
Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 26-i ülésére 8. napirend:
E L Ő T E R J E S Z T É S Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. szeptember 26-i ülésére 8. napirend: Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Szavazás módja: 2016. évi költségvetési rendelet
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2/2015. (III.3.) számú önkormányzati rendelete
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2/2015. (III.3.) számú önkormányzati rendelete a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés az Alaptörvény
Előterjesztés a Német Nemzetiségi Önkormányzat Taksony évi költségvetésének megállapítására
Előterjesztés a Német Nemzetiségi Önkormányzat Taksony 2019. évi költségvetésének megállapítására 1. oldal Tartalomjegyzék Bevezetés... 3 Német Nemzetiségi Önkormányzat Taksony... 3 Bevételek... 3 Kiadások...
I. FEJEZET Általános rendelkezések
Kozármisleny Város Önkormányzat képviselő-testületének 1/2015. (II.02.) önkormányzati rendelete az önkormányzat és intézményei 2015. évi költségvetéséről Kozármisleny Város Önkormányzat képviselő-testülete
Jánoshalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. (III.01.) önkormányzati rendelete a évi költségvetési előirányzatokról
Jánoshalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. (III.01.) önkormányzati rendelete a 2013. évi költségvetési előirányzatokról I. fejezet Általános rendelkezések Jánoshalma Város Önkormányzat
Ellenőrzések a közigazgatásban február 8. Győrffi Dezső Miskolci Egyetem
Ellenőrzések a közigazgatásban 1 Ellenőrzések a közigazgatásban 1. Államháztartási kontrollok 2. Az Állami Számvevőszék 3. Könyvvizsgálók a közszférában 4. Hatósági, felügyeleti és törvényességi ellenőrzések
Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének. 1/2013.(II.15.) önkormányzati rendelete. Önkormányzat évi költségvetéséről.
Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2013.(II.15.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről. Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének 1
Nemti Község Önkormányzat képviselő-testületének 3/2013 (II.18.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Nemti Község Önkormányzat képviselő-testületének 3/2013 (II.18.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Nemti Község Önkormányzat képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk
I. FEJEZET Általános rendelkezések
Kozármisleny Város Önkormányzat képviselő-testületének 1/2015. (II.02.) önkormányzati rendelete az önkormányzat és intézményei 2015. évi költségvetéséről (egységes szerkezetben a 20/2015.(VIII.17.) önkormányzati
3. A költségvetés bevételei és kiadásai Ft bevétellel Ft kiadással
14./2016 (IX.27.) Újhartyán Város Önkormányzat rendelete az Újhartyán Város Önkormányzat 2016. évi költségvetéséről szóló 2/2016. (II.12.) számú önkormányzati rendeletének módosítása 1.. A rendelet 3.
1/2015. (I.27.) számú rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről
TÁT VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 1/2015. (I.27.) számú rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Az önkormányzat képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 23. (1) bekezdésében
A Polgármesteri Hivatal 2012. évi költségvetése 2.sz. melléklet
A Polgármesteri Hivatal 2012. évi költségvetése 2.sz. melléklet Bevételi Jogcímek Bevételi előirányzat eft Kiadási jogcímek Kiadási előirányzat eft Létszám a; Irányító szerv költségvetéséből kapott támogatás
Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének. 1/2013. (II.15.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat évi költségvetéséről
Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2013. (II.15.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről 2 Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2013. (II.15.)
Kétvölgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014.(V.05.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi zárszámadásáról
Kétvölgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014.(V.05.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi zárszámadásáról Kétvölgy Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.
A költségvetési gazdálkodás jellemzői és területei
A költségvetési gazdálkodás jellemzői és területei Távoktatás 2012. Október 12. Az államháztartás jogi környezete Közjog = azt szabad, amire a jog felhatalmazást ad. Közvagyon menedzsmenttel kapcsolatos
(4) Az Önkormányzatnak az alábbi önállóan működő intézményei vannak: 3. A költségvetés bevételei és kiadásai
9/2017 (V.19.) Újhartyán Város Önkormányzat rendelete az Újhartyán Város Önkormányzat 2017. évi költségvetéséről szóló 2/2017. (II.15.) számú önkormányzati rendeletének módosítása 1.. A rendelet 2. (2)
I. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya kiterjed az önkormányzatra, valamint annak költségvetési szerveire.
Kozármisleny Város Önkormányzat képviselő-testületének 6/2012 (II.13.) Önkormányzati rendelete az önkormányzat és intézményei 2012. évi költségvetéséről (egységes szerkezetben a 22/2012. (IX.07.), a 34/2012.(XII.28.)
Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2013.(II. 15.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről
Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2013.(II. 15.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény
Mátramindszent Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 13/2013. (IX.26.) önkormányzati rendelete
Mátramindszent Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013. (IX.26.) önkormányzati rendelete a 2013. évi költségvetéséről szóló 4/2013.(III.7.) Rendelet módosításáról Mátramindszent Község Önkormányzata
1. A rendelet hatálya az Önkormányzatra, valamint annak költségvetési szerveire terjed ki. Az Önkormányzat 2012. évi költségvetése
Felcsút Községi Önkormányzat Képviselő-testületének az Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 4/2012. (II. 27.) önkormányzati rendelete (a háromnegyed éves módosításokkal egységes szerkezetben)
MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a 2014. évi költségvetésről szóló. 2/2014. (II. 18.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E
0 MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a 2014. évi költségvetésről szóló 2/2014. (II. 18.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E Egységes szerkezetben a 18/2014. (IX. 02.), 19/2014.
Alap Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 6/2013. (V. 7.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetésének végrehajtásáról
Alap Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 6/2013. (V. 7.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetésének végrehajtásáról Alap Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról
3. A költségvetés bevételei és kiadásai Ft bevétellel Ft kiadással
4./2018 (III.28.) Újhartyán Város Önkormányzat rendelete az Újhartyán Város Önkormányzat 2018. évi költségvetéséről szóló 16/2017. (XII.15.) számú önkormányzati rendeletének módosítása 1.. A rendelet 3.
E l ő t e r j e s z t é s. Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének február 3.-i ülésére.
E l ő t e r j e s z t é s Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2016. február 3.-i ülésére. Tárgy: Önkormányzat 2016. évi költségvetése Előadó: Takács Péter polgármester 2 Tisztelt Képviselőtestület!
Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2/2014.(II.15.) önkormányzati rendelete. Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről.
Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2014.(II.15.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről. Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2014.(II.15.)
A költségvetés bevételei és kiadásai
Felcsút Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2013. (III. 11.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2012.évi költségvetéséről szóló 4/2012. (II. 27.) önkormányzati rendelet módosításáról Felcsút
ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKE
ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKE Az Országos Bírósági Hivatal elnöke 6/2013. (VI. 25.) OBH utasítása a 2013. évi fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználási rendjéről szóló szabályzatról Az államháztartásról
.../2016 (X.26) számú határozat a Társulás évi költségvetését megállapító 4/2015. (II.15.) számú határozat módosításáról
Marcali Kistérségi Többcélú Társulás 8700 Marcali Rákóczi u. 11. 85/501-001 / 85/501-055 www.marcalikisterseg.hu 1. sz. előterjesztés.../2016 (X.26) számú határozat a Társulás 2016. évi költségvetését
. számú előterjesztés. a társulás 2014. évi költségvetésének elfogadása
. számú előterjesztés A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges, az előterjesztés nyilvános ülésen tárgyalható!! a Bátaszék és Környéke Önkormányzatainak Egészségügyi, Szociális és
3. A költségvetés bevételei és kiadásai. 3 954 951 000.- Ft bevétellel 3 954 951 000.- Ft kiadással
15/2015 (IX.17.) Újhartyán Város Önkormányzat rendelete az Újhartyán Város Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 3/2015. (II.19.) számú önkormányzati rendeletének módosításáról 1.. A rendelet 3.
Rábacsanak Község Önkormányzata képviselő-testületének 3 /2013.(III.8.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Rábacsanak Község Önkormányzata képviselő-testületének 3 /2013.(III.8.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Rábacsanak Község Önkormányzat képviselő-testülete az Alaptörvény
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. december 11-ei ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. december 11-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 192/2014.(XII.11.) sz. önkormányzati határozat: Fegyvernek Város Önkormányzata és a Fegyverneki Nemzetiségi
Úri Község Önkormányzat képviselő-testületének 2/2012 (II.06.)) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Úri Község Önkormányzat képviselő-testületének 2/2012 (II.06.)) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről Úri Község Önkormányzat képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1)
MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló. 5/2017. (II. 28.) sz.
MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK az Önkormányzat 207. évi költségvetéséről szóló 5/207. (II. 28.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E Egységes szerkezetben: a 3/207. (VI. 27.),
Legénd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2012. (II.27.) önk. rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Legénd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2012. (II.27.) önk. rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről Legénd Község Önkormányzat képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1)
Nagybörzsöny Község Önkormányzat 2/2013.( II.13. ) önkormányzati rendelete a évi költségvetéséről
Nagybörzsöny Község Önkormányzat 2/2013.( II.13. ) önkormányzati rendelete a 2013. évi költségvetéséről Nagybörzsöny Község Önkormányzat 2/2013.( II.13. ) önkormányzati rendelete a 2013. évi költségvetéséről
1. Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya kiterjed az önkormányzatra, valamint annak költségvetési szerveire.
Rendelet szövege Sárkeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2012 (XI. 30.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetésének harmadik negyedévi módosításáról Sárkeresztúr
3. A költségvetés bevételei és kiadásai Ft bevétellel Ft kiadással
12./2017 (X.27.) Újhartyán Város Önkormányzat rendelete az Újhartyán Város Önkormányzat 2017. évi költségvetéséről szóló 2/2017. (II.15.) számú önkormányzati rendeletének módosítása 1.. A rendelet 3. (1)
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS A Balatonfőkajár Község Önkormányzat és a Balatonfőkajár Roma Nemzetiségi Önkormányzat között
1 EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS A Balatonfőkajár Község Önkormányzat és a Balatonfőkajár Roma Nemzetiségi Önkormányzat között Az Államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv., valamint a nemzetiségi jogokról
A Kar FEUVE rendszere
4. sz. melléklet a 6/2016. (I. 1) sz. Dékáni utasításhoz A Kar FEUVE rendszere Az Államháztartási törvény alapján az (átfogó) szervezeti egység vezetője felelős: a feladatai ellátásához az (átfogó) szervezeti
Budakeszi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2012 (II. 29.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Budakeszi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2012 (II. 29.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. január 29-ei ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. január 29-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 6/2015.(I.29.) sz. önkormányzati határozat: Fegyvernek Város Önkormányzata és a között létrejött Együttműködési
Rendelete. a évi költségvetéséről szóló 4/2013.(III.7.) Rendelet módosításáról
Tervezet Mátramindszent Község Önkormányzata Képviselő-testületének../2014. (IV...) önkormányzati Rendelete a 2013. évi költségvetéséről szóló 4/2013.(III.7.) Rendelet módosításáról Mátramindszent Község
MÁTRASZENTIMREI ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
MÁTRASZENTIMREI ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA I. Az Önkormányzati Hivatal alapító okiratának kelte, száma, alapítás időpontja 1./ 10./2002. ( II.13.) sz. Kt. határozatával fogadta
Javaslat. Ózd Kistérség Többcélú Társulása és irányítása alá tartozó költségvetési szerv évi költségvetési beszámolójának elfogadására
Javaslat Ózd Kistérség Többcélú Társulása és irányítása alá tartozó költségvetési szerv 2015. évi költségvetési beszámolójának elfogadására Előterjesztő:Társulási Tanács Elnöke Előkészítő: Pénzügyi és
KISKUNMAJSA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3/2004. (III.01.) Ktr. Kiskunmajsa város évi költségvetéséről
KISKUNMAJSA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3/2004. (III.01.) Ktr. Kiskunmajsa város 2004. évi költségvetéséről Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII.
Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének
Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének Hatályos:2014-03-04 -tól Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének - az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 3/2013. (II.20.) önkormányzati
H e g y e s d község Önkormányzata Képviselő-testületének. /2015.( ) önkormányzati rendelete. Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről.
H e g y e s d község Önkormányzata Képviselő-testületének /2015.( ) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről. (t e r v e z e t) H e g y e s d község Önkormányzata Képviselő-testületének
2011. évi CXCV. törvény. az államháztartásról 1
2011. évi CXCV. törvény az államháztartásról 1 Az Országgyűlés az államháztartás egyensúlyának és a közpénzekkel való áttekinthető, hatékony, ellenőrizhető gazdálkodás garanciáinak megteremtése céljából
3. A költségvetés bevételei és kiadásai Ft bevétellel Ft kiadással
14/2018 (XI.23.) Újhartyán Város Önkormányzat rendelete az Újhartyán Város Önkormányzat 2018. évi költségvetéséről szóló 16/2017. (XII.15.) számú önkormányzati rendeletének módosításáról 1.. A rendelet
Táp Községi ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
Táp Községi ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2015. (II.18.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ ÖNKORMÁNYZAT 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL Táp Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Önkormányzatának Képviselő-testülete
3. számú napirendi pont. Az államháztartásról szóló T/5069. törvényjavaslat
3. számú napirendi pont Az államháztartásról szóló T/5069. törvényjavaslat Összefoglaló Az államháztartási törvényjavaslatról T/5069. számú Benyújtó: Dr. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter A törvényjavaslat
2011. évi CXCV. törvény az államháztartásról 1
OptiJUS Opten Kft. I 2011. évi CXCV. törvény 2011. évi CXCV. törvény az államháztartásról 1 2017.01.01. óta hatályos szöveg Tartalomjegyzék I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1 1. Értelmező rendelkezések........................................
Kapolcs Roma Nemzetiségi Önkormányzat. 1/2012.(I.27.) határozatával elfogadott. Szervezeti és Működési Szabályzatának. módosítása
Kapolcs Roma Nemzetiségi Önkormányzat 1/2012.(I.27.) határozatával elfogadott Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása Kapolcs Roma Nemzetiségi Önkormányzat 1/2012.(I.27.) határozatával elfogadott
ELŐTERJESZTÉS CSANÁDPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÉSZÉRE
ELŐTERJESZTÉS CSANÁDPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÉSZÉRE Ügyiratszám:../2017. Tárgy: A Csanádpalotai Román Nemzetiségi Önkormányzat és Csanádpalota Városi Önkormányzat közötti együttműködési
Mátraverebély Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (II.05.) önkormányzati rendelete a
Mátraverebély Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (II.05.) önkormányzati rendelete a Mátraverebély Községi Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről és a költségvetés vitelének szabályairól.
MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló. 1/2015. (II. 17.) sz.
MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 1/2015. (II. 17.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E Egységes szerkezetben: 7/2015. (II. 27.),
J A V A S L A T Ózd Város Önkormányzata és az Ózdi Német Nemzetiségi Önkormányzat közötti együttműködési megállapodás módosítására
J A V A S L A T Ózd Város Önkormányzata és az Ózdi Német Nemzetiségi Önkormányzat közötti együttműködési megállapodás módosítására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Pénzügyi Osztály Ózd, 2015. május
KAPUVÁR TÉRSÉGI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATI TÁRSULÁS KAPUVÁR, FŐ TÉR 1.
KAPUVÁR TÉRSÉGI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATI TÁRSULÁS KAPUVÁR, FŐ TÉR 1.. napirendi pont KAPUVÁR TÉRSÉGI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATI TÁRSULÁS 2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK JÓVÁHAGYÁSA Tisztelt
A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 16/2012. (IX. 28.) önkormányzati rendelete
A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 16/2012. (IX. 28.) rendelete a Baranya Megyei Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 4/2012. (II. 20.) rendelet módosításáról A Baranya Megyei Önkormányzat
I. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya kiterjed az önkormányzatra, valamint annak költségvetési szerveire.
Kozármisleny Város Önkormányzat képviselő-testületének 2/2014. (II.08.) Önkormányzati rendelete az önkormányzat és intézményei 2014. évi költségvetéséről (egységes szerkezetben a 11/2014.(VI.27.) Önkormányzati
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 31-i rendes ülésére
11. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 31-i rendes ülésére Tárgy: Az intézményfenntartó társulások munkaszervezeti, az
A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 8/2012. (III. 28.) önkormányzati rendelete
A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 8/2012. (III. 28.) önkormányzati rendelete a Baranya Megyei Önkormányzat költségvetéséről szóló 4/2012. (II. 20.) önkormányzati rendelet módosításáról A Baranya
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS a Dunaföldvári Települési és a Dunaföldvári Cigány Települési Kisebbségi Önkormányzat között
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS a Dunaföldvári Települési és a Dunaföldvári Cigány Települési Kisebbségi Önkormányzat között A helyi cigány kisebbség közösségi jogainak érvényesítése érdekében a Dunaföldvári
Munkamegosztási megállapodás intézményi gazdasági feladatok ellátására
Munkamegosztási megállapodás intézményi gazdasági feladatok ellátására A megállapodás létrejött egyrészről a Sándorfalvi Közös Önkormányzati Hivatal 6762 Sándorfalva, Szabadság tér 1. (Törzsszám: 810870;
zárszámadási rendelete
Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2014. ( III.27.) számú zárszámadási rendelete az Önkormányzat 2013. évi költségvetésének végrehajtásáról Az Államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.
Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó Társulás
Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó Társulás AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 5. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó Társulás 2017. évi költségvetése E L Ő T E R J E S Z T É S
(1) Az önkormányzat költségvetési szervei az alábbiak:
Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2016. ( IV.28.) számú zárszámadási rendelete az Önkormányzat 2015. évi költségvetésének végrehajtásáról Az Államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
2011. évi CXCV. törvény az államháztartásról 1 Az Országgyűlés az államháztartás egyensúlyának és a közpénzekkel való áttekinthető, hatékony, ellenőrizhető gazdálkodás garanciáinak megteremtése céljából
Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből.
Kivonat: Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 68/2013. (IV. 25.) határozata
T/5069. számú törvényjavaslat. az államháztartásról
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/5069. számú törvényjavaslat az államháztartásról Előadó: Dr. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Budapest, 2011. november 2011. évi... törvény az államháztartásról Az
E L Ő T E R J E S Z T É S
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT FŐJEGYZŐJE E L Ő T E R J E S Z T É S A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2014. november 27-i ülésére Tárgy: A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat 2015. évi belső
Könyvviteli szolgáltatást végzők továbbképzésének tematikája
Nemzetgazdasági Minisztérium Könyvviteli szolgáltatást végzők továbbképzésének tematikája Államháztartási szakterület 2017. A tematika összeállítói Hajdics Antónia Amália (1. Fejezet) dr. Kokas Barbara,
Önkormányzati Rendelet
Önkormányzati Rendelet Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: ALAP Módosító rendeletek száma: Rendelet címe: Rendelet tárgykódja: Tárgykód megnevezése: Kihirdetés dátuma: Hatályba lépés dátuma:
E L Ő T E R J E S Z T É S. Marcali Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 26 -i ülésére
Marcali Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője 8700. Marcali, Rákóczi u. 11. Telefon: 85/501-004. Pf.: 5. Ügyiratszám: 1.576/2015. 19. számú előterjesztés E L Ő T E R J E S Z T É S Marcali Városi Önkormányzat
I. FEJEZET. A rendelet hatálya
Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2012. (III. 2.) számú rendelete az Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről (módosításokkal egységes szerkezetben) Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának
A rendelet hatálya kiterjed Tápiószentmárton Nagyközség Onkormányzatára és költségvetési szerveire. 2. ~ Az Önkormányzat költségvetési szervei:
Tápiószentmárton Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (11.27. ) önkormányzati rendelete Tápiószentmárton Nagyközség Onkormányzata 2015. évi költségvetéséről Tápiószentmárton Nagyközség
Az államháztartás és a költségvetés. Dr. Menyhárt Szabolcs, PhD KRE-ÁJK Budapest, március 10.
Az államháztartás és a költségvetés Dr. Menyhárt Szabolcs, PhD KRE-ÁJK Budapest, 2018. március 10. Az államháztartásról Nincs az állami létnek egyetlen tere sem, amelynek kielégítése anyagi javak felhasználást
E L Ő T E R J E S Z T É S Ajka város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 2015. március 25-i ülésére
AJKA VÁROS ROMA NEMZETISÉGI Ö N K O R M Á N Y ZATA 8401 AJKA, Városháza Szabadság tér 12. (88) 521-101 fax:(88) 212-794 Ügyszám: 03/0037-5/2015. Előterjesztést készítette: Dömötör Norbert elnök Tárgy:
Tömörd Község Önkormányzat képviselő-testületének 2/2013 (II.14.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről
Tömörd Község Önkormányzat képviselő-testületének 2/2013 (II.14.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Tömörd Község Önkormányzat képviselő-testülete (továbbiakban Képviselő-testület)
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS
1. melléklet a /2014. (XII.19.) határozathoz EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről Ózd Város Önkormányzata (képviseli: Janiczak Dávid polgármester, székhely: 3600 Ózd, Városház tér 1.,
EL TERJESZTÉS. A Jászladányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2015. évi költségvetésének megtárgyalására
EL TERJESZTÉS A Jászladányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2015. évi költségvetésének megtárgyalására El terjeszt : Czibak László, Nemzetiségi Önkormányzat elnöke El készítésben részt vett: Mezei Norbert,
Csévharaszt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2014. ( II. 21.) számú rendelete az Önkormányzat évi költségvetéséről
Csévharaszt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2014. ( II. 21.) számú rendelete az Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről Csévharaszt Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény
Tarnaméra Község Önkormányzat képviselő-testületének 5/2013. (IV.25.) önkormányzati rendelete
Tarnaméra Község Önkormányzat képviselő-testületének 5/2013. (IV.25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 1/2012.(III.08.) önkormányzati rendelet módosításáról Tarnaméra
I. fejezet. A rendelet hatálya. A rendelet hatálya kiterjed az önkormányzatra, valamint költségvetési szerveire.
TAKSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2016. (II. 25.) rendelete TAKSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2016. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény
Tiszabura Községi Önkormányzat képviselő-testületének. 9/2014. (III.14.) Ök. rendelete. a 2014. évi válság költségvetéséről
Tiszabura Községi Önkormányzat képviselő-testületének 9/2014. (III.14.) Ök. rendelete a 2014. évi válság költségvetéséről Tiszabura Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2)
5/2012. (III. 22.) OBH
Az Országos Bírósági Hivatal elnöke 5/2012. (III. 22.) OBH utasítása a 2012. évi fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználási rendjéről szóló szabályzatról Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény
11. cím Polgári Nemzetbiztonsági Szolgálatok
11. cím Polgári Nemzetbiztonsági Szolgálatok A cím alcímként három országos hatáskörű szervet, a Nemzetbiztonsági Hivatalt, az Információs Hivatalt és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatot (a továbbiakban
A közigazgatási szakvizsga Általános államháztartási ismeretek c. III. modulhoz tartozó írásbeli esszé kérdések (2017. augusztus 01.
A közigazgatási szakvizsga Általános államháztartási ismeretek c. III. modulhoz tartozó írásbeli esszé kérdések (2017. augusztus 01.) Az írásbeli vizsgák részét képezik tesztfeladatok (mondat-kiegészítés,