REGIONÁLIS- ÉS VÁROSGAZDASÁGTAN

Átírás

1 SZENT ISTVÁN EGYETEM GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR REGIONÁLIS GAZDASÁGTANI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI INTÉZET REGIONÁLIS- ÉS VÁROSGAZDASÁGTAN (AJÁNLOTT SZAKIRODALOM MSC HALLGATÓK SZÁMÁRA) SZERKESZTETTE: DR. KÁPOSZTA JÓZSEF GÖDÖLLİ, 2010.

2 Szerzık: Dr. Káposzta József (1., 2., 5. fejezet) Dr. Nagy Henrietta (2. fejezet) Urbánné Malomsoki Mónika (6., 7. fejezet) Kollár Kitti (4. fejezet) Goda Pál (1. fejezet) Péli László (3. fejezet) A szerzık címei: kaposzta.jozsef@gtk.szie.hu nagy.henrietta@gtk.szie.hu urbanne.monika@gtk.szie.hu kollar.kitti@gtk.szie.hu goda.pal@gtk.szie.hu peli.laszlo@gtk.szie.hu Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet 2100 Gödöllı, Páter Károly u. 1. Telefon: (+36) 28/ /2060 Fax: (+36) 28/ Web: 2

3 TARTALOMJEGYZÉK 1. A GAZDASÁG TÉRBELISÉGÉNEK ÖSSZEFÜGGÉSEI TELEPHELYELMÉLETEK FEJLİDÉSE A VERSENYKÉPESSÉG FİBB ÖSSZEFÜGGÉSEI A TERÜLETFEJLESZTÉS HAZAI INTÉZMÉNYRENDSZERE ÉS A NEMZETI FEJLESZTÉSI TERVEK URBANIZÁCIÓS ÉS MIGRÁCIÓS FOLYAMATOK FİBB TRENDJEI INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA TELEPÜLÉSI ÉS TERÜLETI ÖNKORMÁNYZATOK SZERVEZETE, MŐKÖDÉSE, GAZDÁLKODÁSA

4 ELİSZÓ Napjaink egyik legégetıbb és egyben legizgalmasabb kérdése, hogy milyen lehetıségek mentén szükséges a fejlesztéseket megvalósítani Magyarországon az Európai Uniós integrációnk után. Hogyan és miként tudjuk a csatlakozás elınyeit minél jobban kihasználni és a várható nehéz helyzeteket átvészelni, hogyan tudunk teljes jogú tagként élni és megélni Európában. Az európai gazdaságba való integrálódásunk történelmi esélyt kínál a periferikus helyzetünkbıl történı kitörésre. Az integráció elınyei nem automatikusak, alapvetı alkalmazkodásra van szükség. Az európai együttmőködés és integráció eszméje már a múlt század közepe óta megfogalmazódott, tartalma és a keretei az adott kor körülményeivel összhangban változott idırıl idıre. Felmerül a kérdés, hol a helyünk Európában? Napjainkra már nyilvánvalóvá vált, hogy Közép-Európa leginkább történelmi, kulturális vagy érzelmi alapokon határozható meg, s a reális gazdasági, társadalmi és politikai feltételek akármilyen integrációja jelenleg meglehetısen hiányosak, az együttmőködés alapjai gyengék. Mégis széles körben elfogadott tény, hogy Közép-Európa nemcsak történelmi vagy földrajzi fogalom, hanem az 1990-es rendszerváltás, a demokratikus struktúrák kialakulásával új tartalmat nyert. Magyarország ebben aktív szerepet talált. Városaink egyedülálló kulturális és építészeti sajátosságokkal, erıs társadalmi integrációs erıvel és kivételes gazdasági fejlıdési esélyekkel rendelkeznek mint a tudás központjai és a gazdasági növekedés, valamint az innováció forrásai. Ugyanakkor demográfiai problémákkal, társadalmi egyenlıtlenséggel, egyes népességcsoportok társadalmi kirekesztıdésével, a megfelelı és megfizethetı lakások hiányával, valamint környezeti problémákkal küzdenek. A városok hosszú távon csak akkor tölthetik be a társadalmi fejlıdés és a gazdasági növekedés motorjaként a lisszaboni stratégiában rögzített szerepüket, ha sikerül megıriznünk a társadalmi egyensúlyt a városokon belül és a városok között, fenntartanunk kulturális sokféleségüket és kimagasló színvonalat elérnünk a várostervezés, az építés és a környezetvédelem területén. Egyre inkább szükségünk van teljes körő stratégiákra, és minden, a városfejlesztési folyamatban érintett személy és intézmény összehangolt fellépésére. Ezeknek túl kell mutatniuk az egyes városok és községek határain. A kormányzat minden helyi, regionális, nemzeti és európai szintjének saját felelıssége van városaink jövıjének alakításában. Ahhoz, hogy a többszintő kormányzat valóban hatékony legyen, fejlesztenünk kell az ágazati politikák közötti koordinációt, és ki kell alakítanunk az integrált városfejlesztési politika iránti új felelısségtudatot. Biztosítanunk kell továbbá, hogy azok, akik e politikák megvalósításával foglalkoznak valamennyi szinten, megszerezzék a városok mint fenntartható közösségek kialakításához szükséges általános és szakmákat átfogó képességet és tudást. Mindezen gondolatok összefüggéseinek továbbgondolása érdekében ajánlom az olvasók számára ezen tanulmánygyőjteményt, ami igyekszik segíteni a tudományterület legfontosabb összefüggéseinek megismerését, értelmezését. Gödöllı, november Dr. Káposzta József szerkesztı 4

5 1. A GAZDASÁG TÉRBELISÉGÉNEK ÖSSZEFÜGGÉSEI A térben létezı gazdaság törvényszerőségére vonatkozó ismeretek viszonylag lassabban halmozódtak fel, mint a gazdasági ismeretek általában. Ez részben a jelenségek összetettebb, áttételesebb voltának következménye, részben pedig annak, hogy az elosztási és az érték forrására vonatkozó kérdésekhez viszonyítva e jelenségcsoport vizsgálata egészében is viszonylag háttérbe szorult. Körülbelül a XX. század közepére, az ismeretek felhalmozódása elérte azt a szintet, ahol az egyes témák érintkezése szorosabbá vált, a jelenségek, törvényszerőségek összefüggı rendszert kezdtek alkotni, amely kiterjedt a gazdaság valamennyi jelenségére. Nagyjából ettıl az idıponttól számíthatjuk a regionális (területi) gazdaságtan megszületését. A regionális gazdaságtan tárgya Nemzetközileg egységesen értelmezett, vagy akárcsak egységesen nevezett általánosan elismert tudományról azonban ma sem beszélhetünk. A nyugati országokban legtöbbször térgazdaságtannak (space economy, économie spatiale, raumwirtschaftslehre) nevezik, de elterjedt a regionális gazdaságtan (regional economics) elnevezés is. Magyarországon napjainkban a felsıoktatás keretén belül regionális gazdaságtan megnevezéssel folyik ezen tudományág oktatása, így a továbbiakban a jegyzet is ezt a megnevezést használja. Az elnevezés problémáján kívül ezen tudományágra erıs összetettség jellemzı. Egyrészt elveket, törvényszerőségeket fogalmaz meg a nem termelıerık szférájába tartozó egységek, létesítmények (közintézmények, üdülıterületek, ellátó létesítmények, stb.) tekintetében is, másrészt kiterjed nem csupán a szők értelemben vett elhelyezés, hanem a növekedés, a mőködés idıszakának térbeli problémáira is, harmadrészt az elhelyezés kifejezés a tér viszonylagos passzivitását sugalmazza, a regionális gazdaságtan pedig éppen e felfogás ellen vette fel a harcot. A területi gazdaságtan és a regionális gazdaságtan elnevezések egyenértékő kifejezések, de részben a területi szintő gazdálkodás gazdaságtanával való összetévesztés elkerülése végett, részben a nemzetközileg egységes terminológia érdekében a regionális gazdaságtan elnevezésnek valamivel több elınye van. Mi a tárgya és hol van a helye ennek a tudományágnak, amelynek még az elnevezése is meglehetısen bizonytalan? A regionális gazdaságtan tárgya: a gazdaság általános törvényszerőség térbeni érvényesülésének, a térben létezı gazdaság mozgástörvényeinek feltárása. Itt fel kell hívnunk a figyelmet egy fontos megkülönböztetésre. Nem a gazdasági törvények térbeli vetületérıl, hanem a térbeni gazdaság törvényszerőségeirıl van szó. Ez a megfogalmazás is jelzi, hogy a tér nem egyszerően egy passzív tartály, amelyben a törvényszerőségek vetülete megjelenik, hanem az érvényesülés aktív eleme, azt befolyásoló és módosító tényezı. A tárgy megfogalmazásából is nyilvánvaló, hogy a regionális gazdaságtan a gazdaságtudományok közé tartozik. Az alkalmazott gazdaságtudományokat némi leegyszerősítéssel két fı csoportra oszthatjuk: 1. ágazati gazdaságtudomány (ipargazdaságtan, agrárgazdaságtan, kereskedelem gazdaságtan, stb.) 2. funkcionális gazdaságtudomány (pénzügytan, munkagazdaságtan, marketing stb.). 5

6 A regionális gazdaságtan inkább az utóbbiakhoz áll közelebb, bár teljes egészében ebbe a kategóriába sem sorolható be. Míg ugyanis az ágazati gazdaságtanok a gazdaság egy-egy szféráját, a funkcionális gazdaságtanok valóban egy-egy vetületét veszik vizsgálat alá, de a regionális gazdaságtan a legszorosabb kapcsolatban az alaptudománnyal, a közgazdaságtannal van, mivel a tér jelenléte átitatja a gazdaság valamennyi jelenségét. A regionális gazdaságtan, mint alkalmazott gazdaságtudomány egyben határtudomány is a gazdaságtudományok és a földrajztudományok között. Míg a regionális gazdaságtan a gazdaságtudományok oldaláról közelíti meg a térbeli dimenziót, addig a gazdasági földrajz a földrajzi környezet elemei közül a gazdasági élet alakulására ható, azzal kölcsönös összefüggésben levı jelenségeket, illetve azok törvényszerőségeit tanulmányozza. A regionális gazdaságtan és a gazdaságföldrajz kapcsolata azonban sokkal bonyolultabb, mintsem azt a határtudományi érintkezés megállapításával elintézhetnénk. Ennek okát a kialakulás körülményeiben kereshetjük. Mik a gazdaságföldrajzi és a regionális gazdaságtani térszemlélet, megközelítés leglényegesebb különbségei? (1.) A gazdaságföldrajz a földrajzi környezetnek a gazdaság társadalmi életre gyakorolt hatásait a maguk konkrét sokrétőségében, sajátos megjelenési formájában tárgyalja. Megközelítés módjában a minıségi oldal dominál. A gazdasági földrajz tárgya az egyes ásványkincsek, domborzati viszonyok, éghajlat, talaj gazdasági hatásainak feltárása. Konkrét telepítési kérdések esetén ezek a feltárások nélkülözhetetlenek. Ugyanakkor azonban ez a szemlélet nehézzé teszi a gazdasági döntés számára rendkívül fontos szintetikus, egységes értékítélet kialakítását. A térszerkezet egyes tényezıi - vízbeszerzési adottságok, nyersanyagok, hagyományok, stb., - minıségileg különbözı összeadhatatlan elemek, bármelyik védelmében vagy irányában önmagában értékes álláspontot lehet kifejteni, amelyek egymással szemben nem mérlegelhetık. A regionális gazdaságtan egységes nyelvre, a költségek, nyereségek, árak nyelvére fordítja le valamennyi tényezıt. Veszít ugyan a tényezık sokszínőségébıl, eltekint az egyes tényezık nem számszerősíthetı egyedi sajátosságaitól és ezzel bizonyos leegyszerősítést hajt végre, de a másik oldalon nyeri viszont a szintetizálás lehetıségét, a jelenségek, folyamatok nagyobb mértékő számszerősíthetıségét, és ezzel az általános érvényő törvényszerőségek pontosabb, egzaktabb módon való megfogalmazását. (2.) A gazdasági földrajz nevébıl, tárgyából és megközelítési módjából adódóan szükségszerően jobban tapad a konkrét földfelszíni jelenségekhez és objektíve nem juthat el a gazdasági-társadalmi tér olyan mértékő általánosításához, mint a regionális gazdaságtan. Annak a térnek, amellyel a regionális gazdaságtan foglalkozik, csak nagyon kevéssé, és áttételesen van köze a konkrét földfelszínhez. Ezt a teret a gazdasági élet résztvevıi, az gazdasági társaságok, a lakosság generálják az árak területi differenciálásával, a tarifák és tarifalépcsık megszabásával, a föld és a telkek forgalmi értékének alakításával, a gazdasági kapcsolatok intenzitásával, stb. A regionális gazdaságtan ahányféle jelenséget, ahányféle szempontból vizsgál, annyiféle térrel, felszínnel operál. (3.) A törvényszerőségek megfogalmazásának útja, módszere a gazdasági földrajzban és a regionális gazdaságtanban különbözı, és itt nem csupán az a különbség lényege, hogy a regionális gazdaságtan törvényei egzaktabb, függvényszerőbb formában fejezhetık ki. A különbség ott van, hogy a gazdasági földrajz törvényszerőségei döntı többségükben induktív 6

7 úton, a földfelszín jelenségeinek megfigyelése, és a megfigyelések alapján való (verbális vagy számszerő) általánosítás útján jönnek létre. A regionális gazdaságtan lévén egyik döntı feladata a közgazdaságtan általános tételeibıl a gazdaság térbeli törvényszerőségeire vonatkozó következtetések levonása. A regionális gazdaságtanban tehát jelentıs szerepet kap a deduktív módszer is. (4.) Az elıbbi pontok összességébıl következik egy további fontos szemléletbeli különbség, amely nem annyira a térrel, mint az idıvel függ össze. A gazdasági földrajz is foglalkozik idıbeli fejlıdési folyamatokkal, de ezen belül elsısorban a kezdı és a végpontra, a struktúrák eltolódására, megváltozására koncentrál. Módszerei is pl. a kartográfiai ábrázolás erre determinálják, tehát állapotok szemléltetésére, azok összehasonlítására és abból következtetések levonására. A regionális gazdaságtan érdeklıdésének centruma ezzel szemben maga a folyamat, a társadalmi újratermelés folyamán létrejövı térbeli kapcsolatok, a jövedelem, a pénz és áru területi körforgásának útja és annak törvényszerőségei. (5.) Végül, bár az utóbbi években a gazdasági földrajz is levetkızte korábbi leíró jellegét, összességében módszerei még sem teszik alkalmassá arra, hogy közvetlen alapon szolgálhasson gazdasági döntésekhez, elsısorban azért, mert nem teszi lehetıvé a döntés összes következményeinek végig győrőztetését, alternatív döntések eredményeinek összehasonlítását. A regionális gazdaságtan ebbıl a szempontból cselekvés-orientáltabbnak tekinthetı. A regionális gazdaságtan tudomány rendszertani helyével kapcsolatban még egy témára kell kitérnünk. A fejlett országokban a legutóbbi években újabb fejlıdési folyamatnak vagyunk tanúi. Kb. egy évtized óta eltőnt a regionális gazdaságtan, térgazdaságtan elnevezés és beolvadt egy szélesebb tárgykörő tudományba, az un. regionális tudományba. A névváltozás azon a reális felismerésen nyugszik, hogy a társadalmi mozgás szinte minden formája a gazdaságitól a szociológiáig, a kulturálison át egészen a politikaiig bizonyos közös, általános - statisztikailag mérhetı - törvényszerőségeket mutat. Sok tekintetben azonos módszerek alkalmazhatók a társadalmi, gazdasági élet valamennyi szférájának térszerkezeti vizsgálatában. Ennek alapján a regionális tudományt már nem tekintjük közgazdaságtudománynak, hanem a tér szerepével foglalkozó általános összefoglaló tudománynak. A térbeli mozgás, térbeli kölcsönhatás általános elméletének tekintjük, ezzel elmosva azt az alapvetı minıségi különbséget, amely a társadalmi mozgás különbözı formái - a gazdasági, politikai, társadalmi, kulturális között van, sıt elmosva a társadalmi, a biológiai és a fizikai mozgás közötti különbséget is. A regionális gazdaságtan térbeli dimenzióinak vizsgálata során olyan összefüggések elemzésére kerül sor, melyek a gazdasági folyamatok mérhetıségét, elemzésük megértését hivatottak bemutatni. A következı fejezetekben erre teszünk kísérletet. A gazdaság térbelisége Azt a tényt, hogy a gazdaság térben létezik, hosszú ideig a közgazdaságtudomány sem respektálta kellıképpen. A közgazdaságtan társadalomtudomány, amely a társadalom viszonyait, tulajdonviszonyait közvetlenül érinti. Érthetı, hogy legkiválóbb mővelıi figyelmüket a gazdaság kulcsfontosságú kérdéseire, az értéktermelés és ennek alapvetı problémáira koncentrálták. Egy probléma beható vizsgálata, az adott jelenség szempontjából másodrendő tényezıktıl való eltekintést követel meg. 7

8 Számos ilyen absztrakció között az egyik volt a gazdaság térbeliségétıl, a gazdasági egységeket elválasztó távolságoktól való eltekintés. Az absztrakció hasznosnak bizonyult és számos összefüggés, törvényszerőség feltárását tette lehetıvé. A tudományos megismerés egyik alapvetı módszertani szabálya a konkréttıl az absztraktig, majd az absztrakttól a konkrét felé haladás, az absztrakciók fokozatos feloldása, az elméleti tétel, konstrukció valósághoz való közelítése. Nos a térbeli dimenzió tekintetében ez hosszú ideig nem történt meg vagy legalábbis nem történt meg következetesen. Így a közgazdasági közfelfogásban, a gazdaság tudományos-elméleti modelljében kezdett mélyen meggyökerezni egy kép, egy gondolatmenet, amelyet legszemléletesebben egy pont gazdaságnak nevezhetünk. Bár ez a modell általában ismert, hiszen ez a gazdasági elemzések általános kiindulópontja, mégis célszerő néhány jellemzı vonását megemlíteni. Az egy pont gazdaság legfıbb jellemzıi Az egy pont gazdaság egyetlen egységes piacot feltételez, amelyen minden árunak egyetlen ára van. Ez szükségszerő, hiszen valamennyi fogyasztó is ugyanezen a piacon jelenik meg, és módja van az olcsóbb árut vásárolni, a magasabb ár tehát nem tartható. Az áruk árát a társadalmilag szükséges ráfordítások, tehát átlagos technikai felszereltség és átlagos termelékenység melletti ráfordítások határozzák meg. Léteznek ugyan bizonyos monopolizálható természeti, földrajzi adottságok, elsısorban a mezıgazdaságban és a kitermelıiparban - de általában nem ez a jellemzı. A legtöbb termelı a társadalmilag szükséges átlag ráfordítások körül termel. Az egy pont gazdaság egységes piaca az alábbiak szerint definiálható: egyrészt a piac egységes abban az értelemben, hogy bármely vásárló azonos árszínvonal mellett bármelyik eladótól azonos eséllyel vásárolhat, másrészt a gazdasági viszonyok elsısorban ezen az egységes piacon keresztül realizálódnak, tehát bármely termelı, elsısorban az azonos termék termelıivel, másodsorban a helyettesítı áruk termelıivel, és csak harmadsorban - nagyon közvetetten - az egyéb áruk termelıivel van versenyben. Mivel az egységes piacon a gazdasági feltételek mindenki számára azonosak, ugyanazon áru termelıi, vagy eladói bizonyos gazdasági intézkedésekre, folyamatokra azonosan, vagy közel azonosan reagálnak. A fenti feltételek összességének szükségszerő következménye, hogy a gazdaságban fennállnak egy bizonyos egyensúly feltételei, amely a gazdaság összes résztvevıje számára egyensúlyi helyzetet jelent. Végül a társadalmi munkamegosztás is ezen az egységes piacon megy végbe, és mivel e munkamegosztásnak egyedül a specializálódás, a termékvolumen növekedése következtében a termelési költségek csökkentésére gyakorolt hatása van kihangsúlyozva, úgy tőnik, hogy az a társadalom teljes terméknomenklatúrájára kiterjed, illetve kiszélesedése kizárólag a sorozatnagyság növelése útján elérhetı megtakarításoktól függ. Keltsük életre ezt a modellt a térben, leheljük vissza bele az elveszett térbeli dimenziót. Hogyan módosul a gazdasági mozgásról, folyamatokról alkotott képünkön? (1.) A gazdaság a térben megosztva, de egyben éppen a tér által összekötve létezik. Az egységes piac elképzelése ezért térben nem lehetséges. A térbeni megosztottság következtében, a térben változó földrajzi, gazdasági feltételek következtében minden földrajzi 8

9 pontnak önálló mozgástörvénye van, ahol a kereslet és a kínálat egyedileg és differenciáltan kerül egyensúlyba. Ugyanakkor a tér egyben összekötı kapocs is az egyes földrajzi pontok között, amelyek között többé-kevésbé szoros kölcsönhatás van, mozgásuk egymástól teljesen függetlenül nem alakulhat, mert a tér, bár akadály, de nem legyızhetetlen akadály a kereslet, a kínálat és az árak kiegyenlítıdése tekintetében. A térbeli piac törvényei tehát hasonlítanak a földfelszínt formáló erıkhöz. A felszín alatt mőködı belsı erık kiemelkedéseket, győrıdéseket, mély töréseket hoznak létre a felszínen, míg ezzel párhuzamosan a külsı erık (a napfény, a hımérséklet, a szél, a víz, a jég és az élıvilág) az egyetemes gravitációval együttmőködve csiszolják, gyalulják a kiemelkedéseket, töltögetik a bemélyedéseket. A gazdasági feltételek, adottságok mindenütt egyediek és a differenciálódás irányában hatnak, míg a tér kontinuitása az integráció, a kiegyenlítıdés irányába hat. A konkrét feltételektıl függ, hogy adott idıpontban melyik tendencia válik uralkodóvá. (2.) A földfelszínnek nincs két olyan pontja, amely teljesen azonos adottságokkal rendelkezne. Még ha el is tekintünk a természetföldrajzi adottságoktól, akkor is minden pont különbözik a fıbb piacokhoz, vagy nyersanyaglelıhelyekhez viszonyított távolság, a kooperációs adottságok, az adott ponton kiaknázható agglomerációs elınyök tekintetében. A korlátozott mennyiségben rendelkezésre álló adottságoknak, mint a gazdálkodás monopóliumának birtoklása nem csak a mezıgazdaság sajátossága. Bármely földrajzi ponton települt termelı, fogyasztó a korlátozott telephelyi adottságok meghatározott kisebb vagy nagyobb körét, mint a gazdálkodás monopóliumát birtokolja, mivel a tér egy pontját egyszerre csak egy gazdálkodó egység foglalhatja el. Ez az adottság terjedhet a kedvezı geológiai viszonyoktól és az olcsó, bı víznyerési lehetıségektıl, a kedvezı szállítási helyzeten, közmőkapcsolási lehetıségen és kedvezı fekvéső telken át, a munkások lakóhelyéhez való közeli fekvésig és a kedvezı kooperációs lehetıségig. Ezért minden termelı, illetve fogyasztó az általa birtokolt korlátozott telephelyi adottságok mennyisége és minısége alapján tartós pozitív vagy negatív extraprofithoz jut. Éppen ez az, amin keresztül az értéktörvény egyik legfontosabb funkciója a termelık differenciálása elsısorban érvényesül, az emberek, a termelık különbözı adottságai, képességei ennél lényegesen kisebb szerepet játszanak. A térbeli piacon tehát a termelık a termelékenység, munkaráfordítás tekintetében sokkal szórtabb mezınyt alkotnak, a differenciálódás irányában ható tendenciák sokkal erısebbek, mint az térbeli dimenzió nélkül csupán az egyéni teljesítıképességek alapján várható lenne. Másrészt a térbeliség egyben ezt a szórt mezınyt lehetségessé is teszi mert a távolság, a szállítási költség révén védi a termelıt a verseny, a konkurencia teljes nyomásától, így egy kis, viszonylag elszigetelt helyi piac esetén lehetıvé is teszi, hogy pl. tartósan a társadalmilag szükséges munkaráfordítás felett dolgozzon és ennek megfelelı árat realizáljon. (3.) Térbeli szemléletben a piac jellegérıl, egységességérıl alkotott fogalmainkat lényegesen felül kell vizsgálnunk. Mit jelent ez: Egyrészt megszőnik, vagy lényegesen módosul az eladók, illetve a vevık csoportjain belüli kölcsönös helyettesíthetıség. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az azonos árut termelı üzemek, azonos szakjellegő boltok között bizonyos távolságon túl megszőnik a piac egységessége, egymással semmiképpen nem konkurálnak, mint ahogy nem konkurál egy alföldi sütı, vagy tejüzem egy dunántúli hasonló profilú üzemmel. Másrészt viszont a térbeli egymásmellettiség versenyhelyzetet teremt egymástól gyökeresen eltérı szükségletet kielégítı vállalkozások között. Egy településben települt üzemek konkurálnak egymással a munkaerıért, az iparterületért, a különbözı termelı szolgáltatásokért, a szállítási lehetıségekért, sıt egymás mellett fekvı üzemek a tiszta vízért és tiszta levegıért is. Ez a verseny pedig gyakran sokkal élesebb, mint az azonos profilú 9

10 üzemek közötti. Felbomlik tehát a piac egységessége, a versenyhelyzetek hierarchiájára vonatkozó elképzelés és bonyolult, ágazatilag, térbelileg egymással párhuzamosan és egymással ellentétesen determinált konkurenciahelyzet alakul ki. (4.) Térbeli gazdaságban az átlag abszurd kategóriává válik, és az átlagból levezetett mozgástörvények, elvárások súlyos tévútra vezethetnek. Képzeljük el az alábbi helyzetet: országos szinten a munkaerı-kereslet és kínálat egyensúlyban van. Ez a gazdasági egyensúly azonban az ország egyik felének krónikus munkaerıhiányából, és az ország másik felének jelentıs munkaerı-feleslegébıl tevıdik össze. Ilyen helyzetben a gazdasági szintő munkaerıegyensúly feltételezésével hozott intézkedések nem oldják meg sem a munkaerıhiányos, sem a munkaerı-felesleggel rendelkezı területek problémáit, és biztos, hogy gazdasági szinten sem vezetnek kedvezı eredményre. (5.) A gazdaság térbeli feltételeit vizsgálva számos olyan tényezıt találunk, amely megakadályozza egy hagyományos értelemben vett egyensúly létrejöttét. Mindenekelıtt a területek, gazdasági ágak, iparágak közötti jövedelmezıség különbség kiegyenlítıdésének térbeli viszonylatban komoly akadályai vannak. Ha pl. egy nyersanyagforrás kimerül, vagy hatékonysága romlik, a termelı berendezések nem telepíthetık át jelentıs veszteség és tetemes pótlólagos költségek nélkül a hatékonyabb területekre. A lakosság saját ingatlantulajdona, hagyományai, családi kötelékei, egyes országokon belül nyelvi, nemzetiségi hovatartozása következtében nem követi arányosan a foglalkoztatási lehetıségek és jövedelmek területi arányváltozásait. Területi viszonylatban tehát jelentıs hatékonyságkülönbségek, egyensúlytalanságok fennmaradhatnak, sıt a különbözı területeken ellentétes irányú kumulatív folyamatok kiváltásával még növekedhetnek is. Gondoljunk arra, hogy ha pl. a szénbányászat hatékonysága valamely körzetben romlik, a környezetében mőködı szenet felhasználó üzemek hatékonysága is romlik, és ez fokozza az egész terület gazdasági hatékonyságának csökkenését. Másodszor térbeli gazdaságban a költségek és hasznok arányos megosztásának jelentıs nehézségei vannak, az eredmények nem, vagy nem egészében ott realizálódnak, ahol a ráfordítások történnek. Gondoljunk pl. arra, hogy egy városközpont rekonstrukcióval járó közmő-rekonstrukció, stb. költségeit az elsı települı irodaháznak kell viselnie, egy iparterület út- és közmő-bekapcsolási költségeit az elsı odatelepülı üzemnek kell fizetnie. A térbeli egymásmellettiség e sajátossága következtében a vállalati és gazdasági eredmény, ráfordítás egymástól jelentısen eltér. Ebbıl az következik, hogy egy kedvezı adottságú, terület feltárására egyik üzem sem vállalkozik, bár az gazdaságilag pozitív eredményt hozna, míg egy már kialakult központba, iparterületre igen, mivel más üzemek a feltárás, elıkészítés költségét már megelılegezték a vállalatok számára. Az egyensúly létrejöttének ez is jelentıs akadálya. Harmadszor térben vizsgálva az üzem gazdálkodási eredményét, jelentısen befolyásolja a környezetében mőködı többi üzem, gazdálkodási egység, és ez a ráhatás kívül esik a piac a gazdaság törvényein. Ha pl. egy üzem erısen légszennyezı hatású, a környezı üzemek fémberendezései hamarabb korrodálódnak, tönkremennek, ha egy mezıgazdasági üzem nem végez gyom- és kártevıirtást, azok könnyen átterjednek a szomszédos földekre, azok tulajdonosainak minden erıfeszítése ellenére. Másrészt viszont, ha egy üzem szennyvíztisztító berendezést szerel fel, a szomszédok víznyerési lehetısége is jobb, kedvezıbb lesz, ha egy utca házai gondozottak, karbantartottak, esztétikusak, azaz ott levı valamennyi ingatlan értékét növeli. Térbeli gazdaságban tehát számos olyan nem piaci, de gazdaságilag ható tényezı van, amely kétségessé teszi egy piaci egyensúlyi modell alkalmazását. 10

11 (6.) Térbeli dimenzióban a társadalmi munkamegosztás képe lényegesen módosul. A távolság, a szállítási költség nagymértékben determinálja a társadalmi munkamegosztást, a területközi és nemzetközi kereskedelemben részt vevı termékek körét. Így pl. a szállítási költségekre érzékeny termékeket (építıanyagok, mezıgazdasági termékek egy része) jelentıs termelési költségdifferenciák, és a koncentrált termelés, esetleges lényeges elınyei ellenére is kizárja a polarizáltabb társadalmi munkamegosztásból, míg más ágazatokat, termékeket (térben koncentrált nyersanyagok stb.) erre predesztinál. A végére jutottunk az egy pont és a térben kiterjesztett gazdaság lényeges vonásai összehasonlításának. Milyen tanulságokat vonhatunk le belıle? A térbeliség rehabilitálásával olyan új jelenségvilág tárul elénk, amely bonyolult, de kölcsönösen összefüggı, törvényszerő mozgásának, fejlıdésének eredıjeként adja a gazdaság egészének fejlıdési, átalakulási tendenciáit. Tulajdonképpen a térbeliség az igazi összekötı kapocs a makroökonómiai és mikroökonómiai elemzések között, kihagyásával csak leegyszerősített kapcsolat teremthetı. A térbeliség figyelembevétele az egyik leghathatósabb eszköz az egyoldalúság, a mechanikus szemlélet ellen. A térbeliség kényszerít arra, hogy észrevegyük, a valóságban nem léteznek steril közgazdasági jelenségek. Szükségessé teszi olyan problémák kutatását, feltárását, mint egymás mellett létezı bonyolult gazdasági képzıdmények kölcsönhatása, ennek a gazdasági kapcsolatok jellegétıl való függısége. Végül, de nem utolsó sorban a térbeli szemlélet jelentıs eszköz annak felismerésében és bizonyításában, hogy a gazdaságban objektív törvényszerőségek uralkodnak. Egyrészt, újabb törvényszerőségek feltárásával, illetve a már feltártak - térbeliséget figyelembe vevı - módosításával közelebb hozza a közgazdasági elméletet a valósághoz, bizonyítva a kettı összhangját, másrészt a gazdaság térszerkezeti, a különbözı gazdasági jelenségek térbeni keresztmetszethez való ábrázolása szemléletesen, vizuálisan, megfoghatóan bizonyítja a gazdasági törvényszerőségek létezését, különbözı gazdasági hatóerık objektív hatását. A gazdasági tér, mint költségtér A földfelszín egyes pontjainak adottságai a különbözı gazdasági tevékenységek számára eltérıek. Itt elsısorban az ökológiai, ökonómiai és humán erıforrásbeli különbségekre kell gondolnunk. Az adottságok differenciáltsága két nagy okcsoportra vezethetı vissza: Eltérıek egyrészt a természeti adottságok. Az egyes földrajzi helyek éghajlati és talajadottságai, ásványi kincsekben való gazdagsága, terepadottságai különbözık. Ezek az eltérések geológiai, morfológiai okokra vezethetık vissza és elsısorban a földrajztudomány tárgykörébe tartoznak. A differenciált adottságok másik csoportját maga a gazdasági tevékenység hozza létre. A gazdálkodó egységek egymáshoz viszonyított kölcsönös térbeli elhelyezkedésükkel jelentıs mértékben determinálják térbeli környezetük adottságait, termelési költségeit és eladási árait. Az adottságok és a költségek ilyen jellegő eltéréseinek feltárásával, törvényszerőségeinek megállapításával foglalkozik a regionális gazdaságtan. E törvényszerőségek megértéséhez elıször a legegyszerőbb eseteket kell megvizsgálnunk, majd fokozatosan újabb tényezıket bevezetnünk (1. ábra). 11

12 1.1. ábra B A D Forrás: Káposzta, O P Már egyetlen nyersanyaglelıhely, vagy üzem meghatározott költségteret hoz létre maga körül. Ha O pontban van a kérdéses nyersanyag vagy alapanyag beszerzésének költsége kétségtelenül O pontban lesz a legkevésbé költséges, minden más pontban bizonyos szállítási költség terheli. P pontban pl. ez a költség PD=OA és a DB szállítási költség összege. Az O pontból távolodva a költségek mindenirányban, mintegy tölcsérszerően emelkednek. A költségfelszín ábrázolására hagyományosan WEBER óta az azonos termelési költségekkel rendelkezı földrajzi pontokat összekötı görbéket (költséggörbék), az úgynevezett izodapan -okat használják fel. Egy egyébként teljesen azonos adottságú, mindenirányú szállítási lehetıségekkel rendelkezı síkságon a költséggörbék, izodapanok győrőszerően veszik körül a kérdéses telephelyet (2. ábra). A körök középpontjában a O pontban tételezzük fel, hogy 6 pénzegység a termelési költség. A győrők egy-egy pénzegység költségnövekedést képviselnek. Ábránkon a legbelsı győrő mentén az önköltség 7, az azt követı győrők mentén 8, 9, 10 és 11 pénzegység. Ha a termelési költségek valamilyen okból csökkennek, mondjuk 4 pénzegységre, a győrők formája változatlan marad, csupán a hozzájuk tartozó költség változik meg 5, 6, 7, 8 és 9-re. Más a helyzet, ha a szállítási költségek változnak meg. Csökkenés esetében a győrők széthúzódnak, eltávolodnak egymástól, ritkábbak lesznek, mivel az árut viszonylag hosszabb szakaszon kell szállítani ahhoz, hogy beszerzési összköltsége egy pénzegységgel megnövekedjen. Szállítási költségnövekedés esetén éppen fordított a helyzet. Az izodapanok egymáshoz közelebb kerülnek, összesőrősödnek, mivel az egységnyi szállítási költségnövekedés már rövidebb szakaszon bekövetkezett. 12

13 1.2. ábra Forrás: Káposzta, Vizsgáljunk meg egy-egy fokkal összetettebb helyzete. Tételezzük fel, hogy (A) termék termeléséhez kétféle nyersanyagra, vagy alapanyagra van szükség és a két nyersanyaglelıhely, vagy alapanyag-termelı üzem térbelileg különbözı pontokban települt. Hogyan alakul (A) termék költségfelszíne? (3. ábra) 1.3. ábra Forrás: Káposzta, X telephelyen termelt nyersanyag termelési költsége 3 pénzegység az izodapanok ennek megfelelıen a 4, 5, 6, 7, 8 és 9 beszerzési költségő pontok mentén futnak. Az Y telephelyen termelt nyersanyag termelési költsége 8 pénzegység, az izodapanok számozása ennek megfelelıen 9, 10, 11, 12, 13 és 14. Keressük meg azokat a pontokat, ahol a két nyersanyagból összeállított A termék termelési költsége azonos. Leegyszerősítve úgy is feltehetjük a kérdést, melyek azok a pontok, ahol a két nyersanyag együttes beszerzési költsége azonos mondjuk 18 pénzegység? Ennek érdekében össze kell kötnünk azokat a metszéspontokat ahol az egymást metszı izodapanok összege 18-at ad, tehát 14 és 4, 13 és 5, 12 és 6, 11 és 7, stb. Mint a fenti ábrán látható a kapott alakzat ellipszist ad. Ez azonnal érthetıvé is válik, ha visszaemlékszünk, az ellipszis meghatározására: Az ellipszis azon pontok mértani helye, amelyeknek két ponttól - az ellipszis fókuszaitól - való távolságának összege azonos. Nos nekünk éppen 13

14 erre van szükségünk azon pontokra, amelyeknek két ponttól - a két alapanyaglelı helytıl - való távolságának összege azonos. Két nyersanyagot felhasználó termék költségfelszíne tehát nem egy felfelé szélesedı szabályos kör alapú kúpot, hanem egy ellipszis alapú kúpszerő alakzatot képez. Az elıbbi esetben két, de különbözı, ugyanazon termékhez szükséges nyersanyagról beszéltünk. Térjünk át egy másik esetre. Két ugyanazon alapanyagot termelı üzem körül milyen költségfelszín alakul ki. Tételezzük fel elıször, hogy a két alapanyagtermelı üzem elıállítási költségei azonosak. Nyilvánvalóan a költségteret mindaddig az X telephely körüli izodapanok határozzák meg, amíg az X telephelyrıl való szállítás költségei alacsonyabbak, tehát ahol X telephely termékei dominálnak. Ugyanez áll az Y telephelyre is. A költségfelszín töréspontja, illetve vonala ott lesz, ahol a két telephelyrıl szállított termék költségei azonosak. Azonos termelési költségek és azonos szállítási tarifa esetén ez a vonal a két telephely között húzott felezı merıleges lesz, ábrán az egyenes (4. ábra) ábra Forrás: Káposzta, Eltérı a helyzet, ha a két telephelyen a termelési költségek nem azonosak. Ez az eset részletesebb vizsgálatot igényel. Nyilvánvaló, hogy azok a pontok, amelyeknél az alapanyag a két telephelyrıl azonos áron szerezhetı be, nem a középvonalon lesznek, mivel az alacsonyabb termelési költségő telephely nagyobb szállítási költséget is el tud viselni mint a drágábban termelı telephely. Mennyivel nagyobbat? Pontosan a két telephely termelési költségbeli különbségeinek megfelelıen nagyobbat, tehát ameddig a távolság növekedése fel nem emészti a termelési költségekben fennálló elınyt. A költségfelszínek törésvonala tehát azon pontok mentén fog haladni, amelyeknek a két telephelytıl való távolsága - és ennek megfelelıen szállítási költségek - különbsége állandó és a két telephely közötti termelési költségbeli különbséggel egyenlı (5. ábra) ábra x A x B Forrás: Káposzta,

15 Felfedezhetjük, hogy itt most az ellipszis után a másik kúpszelettel, a hiperbolával van dolgunk. A hiperbola mértani definíciója ugyanis pontosan megfelel a fent adott meghatározásnak: azoknak a pontoknak a mértani helye, amelyeknek két ponttól (a fókuszoktól) mért távolsága különbségül egy állandó értéket ad. Elızı példánkban az A telephely által meghatározott (dominált) költségfelszín lényegesen kiterjed, de a B telephely mögötti területre nem terjed ki soha. Ha ugyanis a szállítási költségek mindkét telephelyrıl azonosak, akkor A termelési költségei vagy annyival alacsonyabbak, hogy magán a B telephelyen is dominálja a piacot (költségteret), ha pedig nem, akkor B az adott elınyét mindvégig megtartja, a B pont mögötti területen (6. ábra) 1.6. ábra termelési költség A B A B Forrás: Káposzta, Tételezzük most fel, hogy nem a termelési költségek, hanem a szállítási költségek különbözıek. Ebben az esetben eltérı helyzet alakul ki ábra termelési költség Forrás: Káposzta, A O B C A telephely O pontig dominálja a piacot. O ponttól kezdve a B-bıl való szállítás olcsóbb, de csak C pontig, ahol A olcsó szállítási tarifái miatt az A-ból való szállítás ismét olcsóbb lesz. B piacterülete, egy bizonyos ponton túl bezárul mögötte és azon túl ismét A dominál. B piacterülete ellipszis alakú lesz (8. ábra). 15

16 x A x B 1.8. ábra Forrás: Káposzta, A kúpszeletek közül nem beszéltünk még a paraboláról, mint határvonalat képezı görbérıl. A parabola, mint ismeretes azon pontok mértani helye, amelyek egy ponttól (gyújtóponttól) és egy egyenestıl egyenlı távolságra vannak. Határvonalat tehát olyan esetekben képez, amikor a piacterület egy pontszerő telephely, nyersanyagforrás és egy bármely pontján egyaránt számba jövı vonalszerő beszerzési lehetıség (út, folyó tengerpart, országhatár) között oszlik meg. Ilyen eset lehet például egy rétegvíz, és egy folyó felszíni vize által öntözött terület határvonala, vagy a tengeri sólepárlás és egy mélységi sóbánya ellátási körzetének határvonala. Fogalmazzuk meg tehát a fentiek alapján az ár, illetve költségfelszínek általános törvényszerőségét! Definíció: Azonos nyersanyagok vagy termékek lelıhelyei, vagy termelıhelyei úgy szabdalják fel a költség, illetve árfelszínt hogy határvonalaik a kúpszeletek valamelyik típusát (kör, ellipszis, hiperbola, parabola, egyenes (a hiperbola speciális esete)) képviselik. E határvonalak bármely pontján a két ponttól számított szállítási költség különbözet azonos az ugyanezen pontokon fennálló - ellenkezı elıjelő - termelési költségkülönbözettel, míg a határvonalak mindkét oldalán a szállítási és a termelési költségkülönbözetek nem egyenlık. Két telephely kölcsönhatása esetén is a költségtérnek ilyen széles változatai alakulhatnak ki. A valóságos költségtér alakulására azonban nem egy, vagy két üzem, hanem az adott területen mőködı valamennyi üzem telephelye hatással van. A költségtölcsérek többszörösen átfedik egymást, a merev határvonalak, csúcsok, mélypontok elmosódnak és a gazdasági élet szereplıi legtöbbször nem az egyes telephelyek hatását, hanem az árak, a kereslet és kínálat tényleges színvonalában az egyes költség és szállítási tényezık összegezett értékét érzékelik. A fenti szemléltetés ezért csak a fıbb elméleti alapesetek bemutatását szolgálta. A valóság szituációi ennél sokkal bonyolultabbak. A következıkben megvizsgáljuk hogyan közelíthetı meg a közgazdasági elemzés oldaláról a gazdasági tér egészének struktúrája. A gazdasági tér tagolódása E téma vizsgálatát ismét egyszerősítı feltételezésekkel kell kezdenünk. Kiindulópontként LÖSCH gondolatmenetét vesszük át. LÖSCH az általános egyensúlyelmélet talajáról kezdte el vizsgálatait. E munkának nem célja a polgári közgazdaságtan általános egyensúlyelméletének és értékelésének bírálata. Jelen esetben azonban számunkra az a lényeges, hogy LÖSCH elmélete egyben egy konkrét térbeli struktúrát is eredményez, és ez a térbeli struktúra, hálózati rajz, önmagában bizonyos mértékig független azoktól az ár-, keresleti- és kínálati feltételezésektıl, amelyeket LÖSCH kiindulásként alkalmazott. LÖSCH gondolatmenete egy mindenirányú szállítási lehetıségekkel rendelkezı, egyenletes népsőrőséggel és azonos természeti adottságokkal rendelkezı síkságra vonatkozik. Korábbi levezetéseink értelmében, ha e síkságra egy üzem települ és átveszi a gazdálkodás keretében, a családi gazdaságban elıállított valamely termék termelésének funkcióját, akkor 16

17 ellátási körzete mindaddig terjed, ameddig a szállítási költség fel nem emészti a nagyüzemi elıállítás és a házilagos termelés közötti költségkülönbséget. Ezen túl már nyilvánvalóan nem fognak az üzemtıl vásárolni. Ha az adott termelési ág jövedelmezı, akkor természetszerőleg az elsı termelı nem fog egyedül maradni, hanem újabb vállalkozók is ráállnak az adott termék nagyüzemi termelésére, és a síkságot úgy befedik ellátó területeikkel, hogy azok egymással érintkezve mindenütt lehetıvé teszik az adott termék házilagos elıállítási költségén aluli, nagyüzemtıl való beszerzését. Sıt - és itt kerülnek felszínre az általános egyensúlyelmélet feltételezései - LÖSCH szerint az üzemek számának növekedése, sőrősödése itt nem áll meg, hanem az üzemek mindaddig sőrősödni fognak, amíg az adott tevékenység nyereséges lesz, míg végül az ellátási, illetve piac területeket olyan szőkre szorítják össze, hogy az eladható volumen éppen a költségeket fedezi, a profit tehát eltőnik. Ez a feltevés természetesen nem valósul meg, de a lehetıség adott erre is, hiszen ha a térbeli struktúra nem változik, akkor erre is adott a lehetıség. Mindeddig a minden irányban azonos szállítási költség mellett a piac, illetve ellátó területet kör alakúnak feltételeztük, mivel a kör az a síkbeli alakzat, amelynél az átlagos szállítási távolság (az egyes pontok középponttól való távolságának átlaga) és a terület közötti viszony a legkedvezıbb. Kör azonban - bármilyen szorosan is illesztjük azokat egymás mellé - nem fedik le az egész felszínt, három kör érintkezési pontjánál mindig egy kisebb terület kiesik, azaz ellátatlan marad. A piacterületeknek tehát sokszög alakúaknak kell lenniük, méghozzá olyan sokszögnek, amely egységes, a felszínt maradéktalanul lefedı hálót képez. Három ilyen sokszögalakzat van: a háromszög, a négyszög és a hatszög, illetve ezek többszörösei. Milyen térbeli struktúra bontakozik ki ebbıl a sokféleségbıl? E kérdéssel elérkeztünk a regionális gazdaságtan egyik legnagyobb hatású elméletével, a központi helyek elméletével való megismerkedéshez. A központi helyek elmélete A központi helyek elméletének kialakulását egységesen 1933-ra, egy német geográfus Walter CHRISTALLER könyvének megjelenési idıpontjára teszik. Az eredeti CHRISTALLER féle megfogalmazásban a központi helyek elméletének lényegét a következıkben vázoljuk, illetve vizsgáljuk. A gazdaságban számtalan tevékenység, funkció létezik. E funkciók célszerő tevékenységi körzete azonban különbözı. Bizonyos funkciókat már kis számú lakos esetében is célszerő és szükséges biztosítani, míg más funkciók ellátása csak magasabb lélekszám, nagyobb körzet esetében szervezhetı meg gazdaságosan. Ennek megfelelıen a települések funkcionális kategóriákba sorolhatók, ahol a magasabb kategóriába tartozó település bizonyos funkciók ellátását biztosítja az alacsonyabb kategóriába tartozó települések számára, miközben egyben maga is valamennyi alacsonyabb fokú funkcióval rendelkezik. A települések különbözı szintő funkcióinak tehát egyben különbözı szintő ellátási körzetek is megfelelnek, amelyek mindegyike az alacsonyabb funkciójú körzetekbıl valamely egész számú mennyiséget foglal magába. 17

18 A központi helyek elmélete, mint gondolati rendszer és megközelítési mód, rendkívül széles körben terjedt el. Nem nehéz felfedezni e koncepció nyomait a magyar településhálózati koncepción sem. Az alapvetı gondolatmenet itt is azonos. A településeket funkció nélküli, alap fokú, közép fokú, és felsı fokú központ kategóriákba sorolták be, amelyekhez megfelelı nagyságú ellátási körzetek tartoznak. Minden felsı fokú körzet több közép fokú, hasonlóképpen minden közép fokú körzet több alap fokú körzetet foglal magában. Az általános elv megegyezısége mellett azonban észre kell vennünk a különbségeket. A valóságos magyarországi séma sokkal lazább, szabálytalanabb, mint a CHRISTALLER modell. Mindenekelıtt vannak benne közbensı központok, különbözı kategóriájú, részleges funkciójú települések, amelyek megfelelnek a valóság sokszínőbbségének. A sorrend és nagyság törvénye A sorrend és nagyság törvénye (rank and size rule) a gazdasági tér egyik legérdekesebb szabályszerősége. E törvényszerőségre a központi helyek elméletének néhány hiányossága fordította a figyelmet. A központi helyek elmélete ugyanis feltételezi, hogy az azonos funkcionális kategóriába tartozó települések azonos népességszámúak, nagyságrendőek. A települések népességszám szerinti eloszlásában eszerint a funkcionális kategóriák határán bizonyos ugrásoknak kellene lennie. A valóságban azonban nem így van. Még ha olyan modellt, sémát is alkalmazunk, amely a funkciók és az ellátási körzetek megoszlását a lehetı legpontosabban leírja, akkor is a modellbıl kapott, a kategóriára jellemzı népességszámok legfeljebb átlagértékeknek tekinthetık, az adott kategóriába tartozó települések népességszáma e körül szóródik, megszőnnek a nagyobb ugrások, a különbözı kategóriába tartozó települések népességszámai érintkezhetnek, sıt át is fedhetik egymást, és a települések kellıen nagy száma esetén folytonos eloszlást alkotnak. A figyelem tehát afelé fordult, található-e olyan folytonos eloszlási képlet, szabályszerőség, amely viszonylag jól leírja az egyes országok, térségek településhálózatának népességszám szerinti struktúráját? Nos találtak ilyet és ezt a szabályszerőséget nevezik rank-size rule-nak, a sorrend és nagyság törvényének. A sorrend és nagyság törvény, amelyet PARETO-féle eloszlásnak is neveznek, mivel elıször Vilfredo PARETO, olasz polgári közgazdász alkalmazta a hasznosság elemzésére, az un. közömbösségi görbék megállapítására. Egyszerősített képlete a következı: R P R = M ahol: R = egy település sorszáma a népességszám szerinti sorrendben P R = az R-edik település népességszáma M = egy konstans szám azaz egy település sorszámának és népességszámának szorzata valamennyi településre nézve ugyanazt a konstans számot adja. Észrevehetjük, hogy ha R=1, akkor P R =M, tehát ez a konstans szám tulajdonképpen a legnagyobb település népességszáma. Magyarul tehát a sorrendnagyság törvény szerint a második legnagyobb város népességszáma a legnagyobbénak fele, a harmadik városé harmada, a 125-ik városé a legnagyobb városénak 18

19 1/125-öd része. Bármely település várható népességszáma megkapható úgy, hogy a legnagyobb település népességszámát elosztjuk az illetı város sorszámával: P R = P1 R A térbeli struktúrák jellegének meghatározása a cella-számlálási módszerrel A cella-számlálási vagy más néven négyzet-elemzési módszer a térbeli szerkezetek, eloszlások jellegének meghatározására szolgál. Mielıtt azonban a módszerrel megismerkednénk, elıbb néhány szót kell ejtenünk arról, mit értünk a térbeli szerkezet jellegén. Egy térbeli eloszlásnak, struktúrának számtalan tulajdonsága lehet. Lehet sőrő, vagy ritka, az elrendezıdés alkothat különbözı alakokat, pl. vonalas, négyzetes, háromszög, vagy hatszög-alakú elrendezıdést, stb. Mindezen tulajdonságon túlmenıen azonban, jellegen elsıdlegesen azt a megkülönböztetést értjük, hogy az adott struktúra, eloszlás szabályos vagy véletlen. Hogyan mérhetjük térben elhelyezkedı pontok eloszlását? Erre szolgál a cella-számlálási módszer. Lényege, hogy a folytonos térre egy rácshálózatot ráhelyezünk, és az egyes rácselemekben, cellákban megszámoljuk az elıforduló pontok, elemek számát. Majd elkészítjük annak gyakorisági táblázatát, hogy adott számú elem hány négyzetben, cellában fordult elı és a gyakorisági eloszlást összevetjük az adott esetben feltételezett és levezetett valószínőségi eloszlással. Az ábrán három eloszlást láthatunk. Ez elsı teljesen szabályos, egyenletes elhelyezkedés, a második vétetlen jellegő, a harmadik ugyancsak szabályos, de tömörült jelleggel. A pontok száma mindhárom esetben 18. Ha az ábrára egy 10x10 négyszögbıl álló rácsozatot helyezünk és megszámoljuk az egyes négyzetekben lévı pontok számát, elkészíthetjük a gyakorisági táblázatot, kiszámíthatjuk az egyes négyzetben levı pontok átlagos számát és szórását (10. ábra) x x x x x x x x x x x x x x x x X x x x x x x x x x x x x xx x x x x x x Forrás: Káposzta, ábra Jellemzı mutatószámot kapunk ha a szórást valamennyi eloszlás esetében elosztjuk az átlaggal. Az elsı eloszlás esetében a mutató értéke 0,48, a másodikban 0,99, a harmadikban 0,52. Különösen a középsı mutatószám figyelemreméltó. A mutatószám értéke majdnem 1. Ismeretes a matematikai statisztikából, hogy ez a tulajdonság egy véletlen eloszlásnak, a POISSON eloszlásnak az ismertetıjegye. Valóban a jelenség jellege is POISSON eloszlásra mutat. Ez az eloszlás jellemzı az un. folytonos véletlen eloszlásokra. 19

20 A cellaszámlálási módszert más területeken is alkalmazzák (pl. vörösvérsejtek számolására mikroszkópikus vizsgálatoknál), ott is a POISSON eloszlás a jellemzı. Érdekességként megemlítjük, hogy az égbolton a csillagok is POISSON eloszlásúak. POISSON eloszlás a jellemzı tehát minden olyan térbeli elrendezıdésnél, ahol a véletlen eloszlás valamennyi feltétele érvényesül, tehát minden cella egyaránt valószínő és minden pont elhelyezkedése teljesen független az összes többi pontok elhelyezkedésétıl. A konkrét gazdasági térben az ilyen eset azonban nagyon ritka. A térbeli szerkezet fejlıdésének valószínőségi modellje: a MARKOV-láncok Mindazoknak a modelleknek, sémáknak, amelyekkel a gazdasági tér leírása céljából eddig megismerkedtünk egy közös, súlyos hiányossága van. Egy adott, pillanatnyi helyzet leírására alkalmasak, segítségükkel nincs módunk a térbeli szerkezet fejlıdését folyamatában figyelemmel kísérni. E modellek nem adnak magyarázatot, vagy leírást az adott térbeli struktúra kialakulására. E folyamatok nyomon követéséhez ad némi segítséget a MARKOVláncok elmélete. Egy adott térbeli egységet különbözı szempontok szerint különbözı területi egységekre oszthatunk fel, vagy településeit különbözı kategóriákba csoportosíthatjuk. Egy fejlıdı, dinamikus térbeli rendszerben azonban a csoportosítások, kategóriák tartalma és terjedelme nem egyszer s mindenkorra adott, hanem közöttük átcsoportosulások mehetnek végbe. Egy település az egyik népességszám, vagy funkció szerinti kategóriából magasabba, vagy alacsonyabba léphet át, a népesség az egyik területegységrıl a másikra vándorolhat, stb. Ezeket az idıbeli átmeneteket, egyik kategóriából vagy területegységbıl a másikba való átlépést az elmúlt idıszak alapján bizonyos valószínőségekkel kifejezhetjük. Vannak un. elnyelı MARKOV-láncok is. Egy MARKOV-láncot elnyelı láncnak nevezünk, ha van legalább egy un. elnyelı állapota, amelybıl lehetetlen átmenni egy másik állapotba. Ha például, történetesen a központi körzetbe csak bevándorlás lenne, de onnan elvándorlás nem, akkor könnyen belátható, hogy elıbb vagy utóbb a folyamat olyan állapotba torkollnak (elméletileg), amelyben az ország egész népessége a központi körzetben koncentrálódna. Gazdasági jelenségek térbeni terjedése A polgári társadalom és történelem-felfogás szerint valamely új szükséglet, új eljárás, új felfedezés megjelenése nem a véletlen következménye, hanem a termelıerık, a termelés és a tudomány adott fejlettségi foka nyújt lehetıséget megjelenésére, de ugyancsak a termelés fejlıdésébıl, fejlettségébıl adódik az új eljárás, termék iránti igény is. Az azonban már véletlen jelenségnek tekinthetı, hogy a fenti objektív feltételekkel rendelkezı területek, települések közül konkréten hol jelenik meg az adott eljárás, termék, jelenség, stb. A tudomány- és technikatörténet számos példát ismer ugyan több helyen történı egyidejő felfedezésre, az esetek döntı többségében azonban az új jelenség egy földrajzi ponton jelenik meg és úgy terjed térben tovább. A legtöbb ország, terület, település számára tehát a gazdasági fejlıdés története nem annyira az eredeti felfedezések, mint inkább a gazdasági jelenségek térbeli terjedésének leírása, története. Így a térbeli terjedés elemzése, törvényszerőségeinek feltárása nemcsak a regionális gazdaságtan, hanem a gazdasági fejlıdés általános elméletének szempontjából is döntı jelentıségő. 20

21 Felmerül a kérdés, hogy tudunk-e a jelenség szemléltetése és általános jelentıségének bemutatására az általános tapasztalatokon túlmenıen olyan törvényszerőségeket találni, amelyek a térbeli terjedés lefolyását determinálják? A törvényszerőségeket a jelenségek két fı csoportja szerint vizsgáljuk meg: új ismeretek terjedése áruk, jövedelmek, kereslet és kínálat térbeli terjedése. A fenti csoportosítás azért volt szükséges, mert a kétfajta jelenség terjedésének törvényszerőségei nagymértékben különböznek. Ez lényegi tulajdonságaikból fakad. Az új ismeretek nem rendelkeznek anyagi hordozóval, így korlátlanul terjeszthetık, sokszorozhatók anélkül, hogy abból eredeti tulajdonságaik bármit is vesztenének. A terjedés feltételei így valóban szó szerint csak a terjedésre korlátozhatók, további törvényszerőségek, feltételek figyelembevétele nem szükséges. Nem véletlen ezért, hogy a legtöbb tanulmány, elemzés éppen e tárgykör körül csoportosul. Ugyanitt fel kell hívni a figyelmet arra, hogy az új eljárások terjedését is itt anyagi hordozók nélkül, tehát csak mint ismeretet, és nem az azt megtestesítı gépeket, berendezéseket értjük. Mint már korábban említettük az új eljárás, ismeret terjedése nem szigorú geometriai séma szerint történik, hanem emberek egyéni cselekvésein keresztül valósul meg, néhol jobban elırehalad, máshol kevésbé, lényegében sztochasztikus folyamat. Hogy konkrétan hol, milyen irányban fog jobban elıre haladni és hol kevésbé, ezt elıre - részletes ismeretek nélkül - aligha lehet megmondani, de arra választ adhatunk bizonyos paraméterek alapján, hogy bizonyos idı alatt átlagosan mennyire halad elıre a térbeli terjedés. Továbbá arra, hogy milyen lesz az elırehaladás eloszlása, tehát az új ismereteket, eljárásokat megvalósító területeken milyen arányban alakulnak ki elıre nyúló csápok, milyen arányban lesznek a terjedési mag közelében az új ismereteket, eljárásokat be nem fogadó területek, stb. Az új ismeretek azonban - amennyiben gazdasági jelenségekrıl van szó - a legritkább esetben járnak anyagi hordozók, az anyagi szférára gyakorolt hatások nélkül. Az új ismeretek új szükségleteket szülnek, amelyek viszont új kereslet formájában jutnak kifejezésre, a kereslet viszont már konkrét anyagi tárgyak - áruk - irányában nyilvánul meg. Ismeretes az új termékkel való telítettség jellemzı un. logisztikus görbéje. A kezdeti idık alacsony színvonalú, viszonylag stagnáló szintő ellátása után az ellátottsági szint gyors növekedésének periódusa következik, majd bizonyos telítettségi színvonal elérése után az állomány ismét viszonylag stagnál (10a/b. ábra). a) b) Ellátottsági szint Ellátottsági szint 1.10a/b. ábra Forrás: Káposzta, idıpont (év) centrumtól való távolság (km) 21

22 Ha ugyanezt a térbeli terjedés szemszögébıl vizsgáljuk és az x tengelyen nem az idıpontokat, hanem a centrumtól, a keresleti struktúra átalakulásában vezetı központtól való távolságot mérjük fel, egy fordított logisztikus görbét kapunk. Ennek a görbének az elsı, A-ig terjedı szakasza a már magas ellátottságú övezetet, az A-tól B-ig terjedı zóna a dinamikus kereslet övezetét, a B-n túli szakasz pedig az új kereslet által még nem érintett területeket reprezentálja (11a/b. ábra). Az ábrák tehát egymás megfelelıi, csak míg az a.) ábra egy térbeli pontban idıbeli folyamatként, b.) ábra egy idıbeli pontban térbeli folyamatként jelenteti meg az ellátási színvonal alakulását. Ahhoz, hogy a kereslet alakulásáról kapjunk képet, az a.), illetve b.) ábra elsı differenciáljait kell ábrázolnunk. Ezt láthatjuk a következı ábrán (11a/b. ábra). a) b) Kereslet (Y) Kereslet (Y) centrumtól való távolság (km) 1.11./a/b. ábra Forrás: Káposzta, idıpont (év) Mint látható az idıbeli és a térbeli görbe szimmetrikus képet mutat, csupán a szimmetria tengely változott meg. Végül a kereslet pillanatnyi dinamikáját az elızı ábrán látható görbe második deriváltja adja, amelyet az alábbi ábrán mutatunk be (12a/b. ábra). a) b) Kereslet növekedés ( Y) Kereslet növekedés ( Y) 1.12.a/b. ábra idıpont (év) centrumtól való távolság (km) Forrás: Káposzta, Természetesen a térbeli görbét megrajzolhatjuk több idıpontra vonatkozóan. Nyilvánvaló, hogy a térbeli terjedéssel párhuzamosan a b. ábra "sinus görbéjének" csúcspontja az x tengely mentén egyre távolabb és távolabb tolódik el. A legdinamikusabb keresletnövekedés övezete a centrumtól egyre messzebb húzódik. A b. ábra bizonyítja, hogy többé-kevésbé joggal nevezik ezt a folyamatot térbeli keresleti hullámoknak, amely a központból kiindulva sugarasan terjed tovább. 22

23 Elsısorban új tartós fogyasztási cikkek, idénycikkek kereslete hullámszerően terjed egy adott területen. Attól függıen, hogy a kínálat terjedése ezzel a jelenséggel hogyan tart lépést, úgy válthat ki területileg differenciált árhatásokat. Ha egy adott földrajzi helyen és idıpontban hirtelen megnyilvánuló és tömeges új kereslet jelentkezik, annak - ha nem fix áru termékrıl van szó - minden valószínőség szerint bizonyos árfelhajtó hatása lesz. Az új kereslet által kiváltott terjedési folyamatot tehát kezdetben a centrumban bizonyos árnövekedés jellemzi. A továbbiakban az ármozgás iránya attól függ, hogy a kínálat a kereslet továbbterjedésével hogyan tart lépést. Az esetek nagy többségében a keresleti hullámmal párhuzamos árhullám csillapodó görbe képét mutatja. A kínálat felzárkózik az új kereslethez és fokozatosan utoléri és semlegesíti a keresleti hullám által kiváltott árhullámot. Azonban nem mindig ez a helyzet. A kereslet terjedésének ugyanis megvannak a maga autonóm törvényei. Terjedése bizonyos fokig hasonlít az új ismeretek terjedéséhez, terjedését tehát az információ terjedési sebessége határozza meg. Ha tehát a kínálat nem tud lépést tartani a kereslet terjedésével, a kielégítetlen térben elırehaladó keresleti hullám árfelhajtó hatása egyre erısödik, az árhullám amplitúdója egyre nı. Míg a térbeli árhullámok amplitúdója lehet növekvı, vagy csökkenı, a jövedelmi hullám amplitúdója mindig csökkenı. Ha egy településben, területen a jövedelem valamely okból megemelkedik, annak egy részét mindenképpen helyben, helyi árukra és szolgáltatásokra fogják elkölteni. A fennmaradó rész a területen, településen kívüli termelıkkel szemben fog pótlólagos keresletként jelentkezni, azoknál fog bevételt, tehát, pótlólagos jövedelmet létrehozni. Ezek ismét pótlólagos jövedelmük egy részét helyben, egy részét azon kívül fogják elkölteni és a valahol egy pontban jelentkezı pótlólagos jövedelem - bár egyre csökkenı kihatással - így győrőzik tovább. Természetesen esetleges jövedelemcsökkenésnél negatív irányban ugyanez a folyamat játszódik le. A jövedelemhatás térbeni terjedése egyes nagyberuházások környezetében fokozott keresletet jelent szállás, élelmiszerek, stb. iránt. Így a törzslakosság jövedelme is megnövekszik. A jövedelmek elköltési igénye egyre nagyobb szolgáltatási igényekkel is fellép, egyre nagyobb mértékő munkaerı kereslet lép fel, ami a jövedelmek térbeli terjedéséhez két irányból is hozzájárul: egyrészt a növekvı munkaerıigényeket egyre nagyobb körzetbıl kell beszerezni, tehát a jövedelem is egyre nagyobb körzetben oszlik el, másrészt a gyorsan növekvı népesség élelmiszerszükségleteit egyre nagyobb körzetbıl lehet fedezni, tágul a település piaci vonzáskörzete, ami szintén a jövedelmek térbeli tovaterjedéséhez járul hozzá. A negatív irányú folyamatra viszont a visszafejlesztendı bányavidékek szolgáltattak jó példát. A széntermelés lassú fejlıdése, vagy visszafejlıdése az adott körzetekben messze a szőkebb környéken túlmenı hatással járt, és kihatott az érintett területek kapcsolódó iparágaira, mezıgazdaságára, szolgáltatásaira, sıt mivel a leépítés elsısorban az ingázó és munkásszálláson lakó dolgozókat érintette, a leépítés fokozatosan kihatott távolabbi körzetek jövedelmi helyzetére is. Itt sincs szó szabályos koncentrikus körök szerinti terjedésrıl, de a térbeli terjedési folyamat és annak bizonyos szabályszerőségei kétségtelenül kimutathatók és feltárásuk, tanulmányozásuk számos értékes információt szolgáltathat. Felhasznált irodalom 1. Káposzta József (2007): Regionális gazdaságtan. Egyetemi jegyzet. SZIE Kiadó, Gödöllı,

24 2. LENGYEL I. (2003): Verseny és területi fejlıdés: a térségek versenyképessége Magyarországon. JATEPress, Szeged. 3. LENGYEL I. (1994): A telephelyválasztás. In Rechnitzer J (szerk.): Fejezetek a regionális gazdaságtan tanulmányozásához. MTA RKK, Gyır-Pécs. 4. LENGYEL I.-RECHNITZER J. (2004): Regionális gazdaságtan. Dialog Campus Kiadó, Budapest-Pécs. 5. NEMES NAGY J. (1990): Területi egyenlıtlenségek dimenziói. Tér és társadalom, 2. sz. pp RECHNITZER J. (1990): Szempontok az innovációk térbeli terjedésének kutatásához. MTA RKK, Pécs, pp RECHNITZER J. (1993/a): Szétszakadás vagy felzárkózás. A térszerkezetet alakító innovációk. MTA RKK, Gyır-Pécs. 8. RECHNITZER J. Szerk. (1994): Fejezetek a regionális gazdaságtan tanulmányozásához. MTA RKK, Gyır-Pécs, SCHUMPETER, J. A. (1912, 1980): A gazdasági fejlıdés elmélete. Vizsgálódás a vállalkozói profitról, a tıkérıl, a hitelrıl, a kamatról és a konjunktúraciklusról. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest. 24

25 2. TELEPHELYELMÉLETEK FEJLİDÉSE A telephely elméletek elsısorban a gazdasági tevékenységek térbeli elhelyezkedésére, földrajzi helyének jellemzıire, az egyes piaci szereplık térbeli viselkedésének vizsgálatára és modellezésre koncentrálnak. (Lengyel, 2004, 90. p.) Foglalkoznak továbbá a szállítási költségek minimalizálásával, a térbeli versennyel és ezen keresztül a térbeli piacszerkezettel. A megnevezés magyar nyelven pontatlan (angolul: location theory), mivel nemcsak a telephely, azaz az üzem, a vállalat elkülönült mőködési helyének kiválasztását jelenti, hanem vizsgálja a gazdaság bármelyik mikroszervezete gazdasági tevékenységének minden olyan mozzanatát, amelyikben térbeli sajátosságok figyelhetık meg. A telephelyelmélet a gazdasági rendszer mikroszervezetei három, eltérı motívumokkal és mőködési jegyekkel rendelkezı típusának térbeli elhelyezkedésével foglalkozik: a gazdasági szervezettel (társasággal, vállalattal, vállalkozással), amely outputját pénzért értékesíti és kiadásait fıként ezekbıl a bevételekbıl fedezi a közülettel (non profit szervezet), amely tevékenységét állami (önkormányzati) költségvetés által juttatott pénzbıl (avagy magánadományból, tagdíjakból) ingyen végzi, a háztartással, amely fogyasztási célú kiadásait pénzbeli jövedelmébıl fedezi. A motiváló tényezık mindhárom esetben mások. Tudatos telephelyválasztásról akkor beszélhetünk, amikor döntésünket részletes számításokra alapozzuk, így próbáljuk meg a lehetı legjobb helyet kiválasztani, optimalizálni (Lengyel, 2004). A telephelyelmélet, mint a regionális gazdaságtan része, mind fogalmaiban, mind módszereiben eltér a mikro- és makroökonómiától, továbbá a gazdasági földrajztól is, bár mindháromra támaszkodik. A mikroökonómia az egyes piaci résztvevık szempontjából az árak és a mennyiségek piaci viszonyaival, a termékek keresleti és kínálati mechanizmusaival foglalkozik. A makroökonómia pedig a nemzetgazdaság, mint egész viselkedését elemzi (infláció, adó- és pénzpolitika, jövedelmek, munkanélküliség, stb.). A telephelyelmélet elsısorban a piaci résztvevık mikroökonómiai döntéseibıl kiindulva, de ezen döntések általánosítására törekedve vizsgálja a gazdasági tevékenységek térbeliségét. A telephelyelmélet vizsgálatainak alapegysége lehet a térben létezı egyedi mikroszervezet, vagy valamilyen szempontból összetartozó szervezetek együttese, de lehet egy település, kistérség, régió gazdasága is, azaz eltér a mikroökonómia egységeitıl. A nemzetgazdaságokon belüli kistérségi kutatásoknál, illetve a világcégek terjeszkedésének elemzésekor az egyes makrogazdasági tényezıket csak háttérfeltételnek tekinti és nem vizsgálati célnak, ellentétben a makroökonómiával. A telephelyelmélet sokáig a regionális gazdaságtan központi kérdése volt és az elsı olyan terület, amely gyorsan fejlıdve a leghamarabb mutatott fel tudományos eredményeket. Az elsı alapvetı elméleti munkákat THÜNEN, WEBER, LÖSCH, CHRISTALLER, ISARD és mások dolgozták ki. A fejlett piacgazdaságok fejlıdését, a változó térbeli jellemzıket a telephelyelméletek is megpróbálták magyarázni, ezért az egyes elméletek kialakulása nem választható el a gazdasági fejlıdés fıbb szakaszaitól. E fejezet nemcsak a hagyományos termelési tényezık és szigorúan vett közgazdasági szempontok alapján mutatja be a telephelyelméletek témaköreit, hanem kitér a természeti környezetnek, a technológiai 25

26 fejlıdésnek, a gazdasági szervezetek kapcsolatainak, a társadalmi és kulturális háttérnek azon kérdéseire is, amelyek befolyásolják a gazdasági tevékenységek térbeliségét. A telephelyelméleteket a gazdaságtani vizsgálódások térbeli kiterjesztése hívta tehát életre. Az 1. táblázat mutatja a különbségeket az egy pont gazdaság és a térben kiterjesztett gazdaság között táblázat: Az egy pont gazdaság és a térben kiterjesztett gazdaság összevetése Közgazdasági Az "egy pont" Térben kiterjesztett kategóriák gazdaság gazdaság Piac (ár) Egységes (ugyanazon Térben osztott (differenciált ár) ár) Ráfordítás Átlagos Térben differenciált (lokális) Verseny Nem tökéletes (földrajzi Tökéletes (input- és monopólium, monopszónia és termékpiacon) monopolisztikus piac) Gazdasági reakciók Azonosak Eltérıek (helyi kultúra) Piaci informáltság Tökéletes Térben különbözı (és aszimmetrikus) Piaci magatartás Racionális Térben korlátozott racionalitás Fogyasztói preferenciák Homogének Térben inhomogének Inputok térbeli Helyettesíthetıség Korlátlan (általános elhelyezkedése korlátozza (szőkösség) érvényő) (lokális) Gazdasági egyensúly Általános egyensúly Térbeli parciális egyensúly Forrás: Lengyel-Rechnitzer Regionális gazdaságtan, 72. p. A telephelyelméletek kialakulása és fıbb jellemzıik A telephelyválasztás, a gazdasági tevékenységek térbeli helyének kiválasztása és az egységek térbeli mőködése az árutermelés meghatározott fokán bontakozhatott csak ki. Három fı feltétele volt: az árutermelı gazdaság térbeli kiterjedése (specializáció munkamegosztás tömegtermelés kereskedelem kiszélesedése) technikai oldalról a nyersanyagok és a termékek tömeges szállíthatósága, illetve a tıke térbeli mozgásának szabadsága. A múlt század utolsó harmadában a vasúthálózat kiépítése, valamint a gızhajózás térnyerése megteremtette a szállítás alapvetı technikai hátterét, míg a brit gyarmatbirodalom kiterjedtsége, Németország, valamint az Egyesült Államok politikai és gazdasági integrációja lehetıvé tette nagy térségekben a tıke szabad mozgását. Azaz gazdasági döntéssé, az elınyök és a hátrányok mérlegelésének, a kiadások és a bevételek kalkulációjának tárgyává vált: mit, mibıl, hogyan és hol állítsanak elı. A telephelyelméletek a gazdaság térbeli mőködését próbálták leírni, ezért fejlıdésük nyilvánvalóan követte az élenjáró gazdaságokban lezajlott alapvetı változásokat. A gazdasági növekedés magyarázatára igen sok elméletet dolgoztak ki, általánosan elfogadott álláspont 26

27 azonban eddig még nem alakult ki. A gazdaság térbeli kiterjedésében a technikai feltételek fontos szerepet töltenek be, ezért a gazdasági növekedés fıbb szakaszait, ezáltal a telephelyelméletek fejlıdését a technikai-technológiai forradalmakon alapuló KONDRATYEV-cikluselmélet alapján célszerő áttekinteni. A telephelyelméletek fejlıdésének 5 fıbb szakasza (1) Az elsı szakasz a múlt század elsı harmadára tehetı és Thünen nevéhez kötıdik, aki a mezıgazdasági termelés térbeli elhelyezkedésének, telephelyének és a kapcsolódó helyzeti járadéknak a magyarázatára tett kísérletet. Alapvetı gondolatokat fogalmazott meg az ipari forradalom elıtti, alatti mezıgazdaság térbeliségérıl a szállítási költségeket alapul véve. Thünen munkáját nem nevezhetjük kiforrott elméletnek, kortársai sem figyeltek fel rá, újrafelfedezésére a két világháború között került sor. (2) A második szakasz a XX. század elsı évtizedeire tehetı, amikorra az ipari forradalmak nyomán már ipari agglomerációk alakultak ki. Az ipari telephelyelméletek fıbb kidolgozói: Weber, Predöhl és Palander. A szabad versenyes kapitalizmust alapul véve az ipari üzem telepítésének helyét analitikus eszközökkel, a fıbb termelési költségeket minimalizálva próbálták meghatározni. (3) A harmadik szakasz a két világháború közé tehetı, nevesebb képviselıi Lösch és Hotelling. A kutatások az imperializmus piacproblémáira, a monopolisztikus piaci verseny térbeli törvényszerőségeinek, a gazdasági tér jellemzıinek feltárására irányultak. A telephelyválasztásnál a bevételek maximalizálását tartották alapvetınek és a termelés helyett a fogyasztás (a piac) jellemzıit vették elsısorban figyelembe. (4) A negyedik szakasz az ötvenes évektıl a hetvenes évek közepéig tartott Isard, Greenhut és Smith nevével fémjelezhetjük. Nemcsak néhány kiemelt, hanem a gazdasági tevékenység térbeliségére ható valamennyi tényezıvel megpróbáltak számolni: a termelés és a fogyasztás mellett a településsel, a széles értelemben vett infrastruktúrával is foglalkoztak (több területi termelési függvényt is kidolgoztak). A költségek minimalizálása, avagy a bevételek maximalizálása helyett az összes tényezı figyelembevételével kialakított (matematikai) modell optimalizálásával próbálták a legmegfelelıbb telepítési helyet meghatározni. (5) Az ötödik szakasz telephelyelméletei napjainkban még csak körvonalazódnak, fıbb jellemzıik az infrastruktúra térben nagyjából egyenletes kiépülése után a mikroelektronikára és az informatikára alapozott innovációk és csúcstechnológiák kerülnek elıtérbe. A telepítéseknél a magasan képzett, kreatív munkaerı, a települések szolgáltatásai (agglomerációk szuburbán térségek) és a környezet állapota felértékelıdnek, komplex, egymástól kölcsönösen függı telepítési döntések születnek. Az új irányzatokkal foglalkozó nevesebb személyek: Stöhr, Mlalecki, Scott. Az egymást követı szakaszokban jól nyomon követhetı a telephelyelméletek fejlıdése, a gazdasági ismeretek elterjedésével, magának a gazdaságnak a fejlıdésével párhuzamosan egyre több tényezı mérlegelését követıen születnek a telepítési döntések. Elıbb csak a szállítási költségek, majd az összes termelési költség minimalizálása, késıbb a piaci monopóliumoknál a bevételek maximalizálása, illetve a modern piaci versenyben a gazdasági egység optimális fizikai helyének a kiválasztása. A mérhetı (számszerősíthetı) 27

28 gazdasági tényezık köre fokozatosan kibıvült és a nem mérhetı sajátosságok is elıtérbe kerültek. Azok az alapvetı felismerések, amelyek az egyes elgondolások lényegét jelentik, általában továbbfejlesztve beépültek a következı idıszak elméleteibe is. Azaz a telephelyelméleteket mindenképpen a maguk történelmi közegében kell értékelni, az egyes megállapítások nem választhatók el az adott idıszak gazdasági és társadalmi hátterétıl. Természetesen az elméletek kidolgozói is tisztában voltak modelljeik hiányosságaival, tudták, hogy a bonyolult valóság néhány meghatározó elemének, a lényegnek a megragadásával könnyen elvonttá válhatnak okfejtéseik, de kísérletük az adott korban elırelépés volt a gazdaság térbeli mőködésének megértéséhez. A telephelyelméletek, a közgazdaságtudomány többi területéhez hasonlóan, a valóság leegyszerősített ismérvein alapuló absztrakt modellekbıl próbáltak kiindulni, ezáltal a fıbb összefüggéseket bemutatni. Ezek a modellek ritkán tükrözték vissza a konkrét telepítési döntéseket. Johann Heinrich von THÜNEN ( ) - Mezıgazdasági területhasználat Johann Heinrich Thünen ( ) a németországi Oldenburg nagyhercegségben született, birtokosi családba. Érdeklıdését már egész fiatal korától kezdve a mennyiségtan és a mezıgazdaság kötötte le. Elképzelt egy elméleti államot, mely elszigetelt, földjei azonos minıségőek, mint ahogy az azonos termékek ára is azonos, és az állam középpontjában lévı fıvároshoz is azonos minıségő utak vezetnek. Ebbıl következik, hogy ugyanazon termékekre nézve annak a termelınek kisebb a haszna, aki távolabbról szállít, tehát az ı földjének a járadéka alacsonyabb. Ebbıl az elméletbıl viszont az is következik, hogy a piactól való távolság dönti el, hogy mit lehet eredménnyel termelni. A piachoz közel értékükhöz képest nagy súlyú/térfogatú terményeket is lehet termelni, de tıle távol csak olyanokat, melyek értéküknél fogva nagyobb termelési (szállítási) költséget is elbírnak. Egy jószágot annál távolabb lehet termelni, minél kevesebb költséggel jár és minél kevesebb befektetést kíván. A város körül párhuzamos körökkel jelöli ki az egyes termények termelési helyét. Thünen munkája fıként a mezıgazdasági termelés térbeli elhelyezkedésének, az egyes növények optimális természeti helyének és a kapcsolódó helyzeti járadék kialakulásának tudományos magyarázata, vagy legalábbis kísérlete volt. A jövedelmet úgy határozta meg, mint a mezıgazdasági termék piaci eladási ára és a termelési tényezık költsége (beleértve a szállítási költséget) kialakuló különbözetet. Az elmélet fontossága abban áll, hogy Thünen több tényezık kapcsolt össze: a szállítási költséget, a távolságot (teret), a termelési költséget, és a nyereséget. Ezek alapján minden terméknek/terménynek létezik egy olyan határtávolsága, amelyen túl a termelés már nem nyereséges. Feltételezte, hogy a földrajzi viszonyok mindenütt egyenlık, minden termıhely elhelyezkedése a távolságtól és a súlytól függ. Thünen ennek megfelelıen a város körüli földeket koncentrikus körökre (Thüneni körök), övezetekre bontotta. Alapvetıen öt Thünen-féle termelési kör van. Az elsıben romlandó terményeket, kerti terményeket, tejféléket állítanak elı. A másodikban erdıgazdálkodást folytatnak, mivel a nagy súlyú fa szállítása nem érné meg nagyobb távolságról. A harmadikban a szemes terményeket termesztenek. 28

29 A negyedik kör marad az állattenyésztésnek, hisz az állatok saját lábukon szállíthatóak. Az utolsó körben vadgazdálkodást folytatnak. Késıbb Thünen továbbfejlesztette elméletét, kibıvítette olyan elemekkel, amelyeket elızıleg figyelmen kívül hagyott. Megállapította, hogy egy forgalmas út, vagy folyó a koncentrikus köröket eltorzítják, megnyújtják és ennek megfelelıen változik az elızıek optimális elhelyezése (Benko, 2002; Lengyel, 2004; Káposzta, 2004) Alfred WEBER ( ) Ipari telephelyválasztás modellje WEBER a XX. század elsı évtizedében (1909-ben) publikálta ipari telephelyelméletét a századforduló gazdasági fejleményeire alapozva. Az ipari forradalmak hatására Európa nagy részén és az Egyesült Államokban megszilárdult az árutermelı gazdaság és kiszélesedett a munkamegosztás, kiépült a vasúthálózat, egyes térségekben nagy kitermelı- (bányászat) és feldolgozóipari üzemek jöttek létre, utóbbiak elsısorban nagytömegő nyersanyagot (szenet, vasércet, stb.) dolgoztak fel. A közlekedés fejlıdése ellenére a szállítási költségek meghatározóak voltak és jelentısen meghaladták a bérköltségeket. Ekkor még sem a nyersanyag-beszerzés, sem a tıke és a munkaerı, sem a piaci elhelyezés problémáival nem kellett számolni. Korlátlan lehetıség volt a térbeli és a piaci terjeszkedésre egyaránt. Ezek alapján meghatározó környezeti feltételek voltak: az ipari forradalmak nyomán az ipari termelés fellendülése, a rohamosan kiépülı közlekedési infrastruktúra, a városok korszerősödése, a szabadversenyes kapitalizmus. A fentieket alapul véve Weber azt vizsgálta, hogy hogyan lehet analitikus eszközökkel meghatározni egy nagyipari üzem optimális földrajzi helyét a termelési költségeket (szállítás, bérköltségek) minimalizálva. Kevésbé vette figyelembe a piaci verseny hatásait. Elmélete azon alapszik, hogy egyetlen magánvállalat sincs helyhez kötve, így meg kell találnia azt a helyet, ahol a termelés a lehetı legkisebb költségekkel jár. Be kell szereznie az inputokat, és értékesítenie kell az outputokat minden vállalat egy áramlási hálózat középpontjában helyezkedik el. A következı feltevésekre támaszkodott elméletének megalkotásakor: szabad versenyes kapitalizmust feltételezett, ahol egyik üzem sem képes befolyásolni a piacot, és bármennyi terméket el tudnak adni fix áron a nyersanyagokból tetszés szerinti mennyiséget lehet beszerezni adott áron, és a termelési tényezık, a közlekedési infrastruktúra is mindenhol korlátlanul rendelkezésre állnak a munkaerıt adottnak vette egyetlen pontszerő piacot tételezett fel a tér egy megadott helyén. Egy háromszöget ábrázoló sémából indul ki, ahol minden csúcs egy termelési tényezınek felel meg: energia, nyersanyag, fogyasztópiac. Amennyiben feltételezzük, hogy a szállítási költségek arányosak a távolsággal és a szállítandó áruk súlyával, ezt a súlyt erıknek feleltethetjük meg, az adott problémát felírhatjuk matematikai egyenlettel, amelynek segítségével meghatározhatjuk az optimális elhelyezésnek megfelelı egyensúlyi pontot. Weber arra a felismerésre jutott el, hogy a fix eladási ár mellett a nyerség csak úgy növelhetı, ha az üzem csökkenti a költségeit, azaz megpróbál olyan helyre települni, ahol a termelési és a szállítási költségek együttes összege a legkisebb. 2 mutatószámot alakított ki: az anyagindexet és a telephelysúlyt. 29

30 Anyagindex: 1 tonna késztermék elıállításához mennyi beszállított nyersanyag szükséges Telephelysúly: 1 tonna késztermék elıállításához megmozgatott összes nyersanyag és a késztermék együttes súlya (1) ha valamelyik beszállított nyersanyag domináns, azaz súlya meghaladja a telephelysúly felét, akkor az üzem ennek a nyersanyagforrásnak a közelébe települ (2) ha a késztermékek súlya nagyobb a beszállított nyersanyagok súlyánál, az anyagindex nagyobb 1-nél, akkor a piachoz (a felhasználási helyhez) települ az üzem (3) egyéb esetekben az üzem egy közbensı helyre kerül (Káposzta, 2007). Weber ipari telephelyelmélete az üzemen kívüli, külsı feltételeket adottnak vette és csak a beszerzési, szállítási, valamint bérköltségre koncentrált. Weber csak a termelésre és a növekedésre koncentrált, viszont a szükségletek, a fogyasztást és a versenyt megjelenítı piacra nem. Továbbá nem vette tekintetbe a beruházási kiadások helytıl való függıségét és csak a pillanatnyi árak alapján kalkulált. Weber ipari telephelyelmélete a modern telepítési elméletek egyik kiindulópontjának tekinthetı. Munkáját hamarosan átdolgozta, amely már figyelembe vette a munkaerı torzításait, és az agglomeratív vonzerı szerepét is. Ennek megfelelıen egy vállalkozás eltávolodhat az egyensúlyi ponttól, de az így megvalósított költségmegtakarításnak nagyobbnak kell lennie annál a költségnövekedésnél, amelyet az optimális ponttól való eltávolodás következtében megnıtt szállítási költségek okoznak (Benko, 2002; Lengyel, 2004; Káposzta, 2004). August LÖSCH ( ) Térbeli verseny és egyensúly A két világháború között kiélezıdı piacproblémák, különösen az as gazdasági válságot követıen ráirányították a figyelmet a telepítési döntéseknél is a piac térbeli törvényszerőségeire. A közgazdaságtan fıbb fogalmai és gondolatai alapján a kereslet, a kereslet-rugalmasság, a monopolisztikus verseny, a területi árpolitika és egyensúlyelmélet, stb. térbelisége került elıtérbe. Weber-rel ellentétben nem a lokalizált nyersanyagforrásokkal és munkaerıvel, illetve ezek költségdifferenciáival foglalkoztak, - Thünen gondolatait részben felhasználva - hanem a vállalkozók motivációival, a gazdaság térbeli mőködésével. Lösch egyenletes népsőrőségő (mint piacot alkotó fogyasztók) és azonos természeti adottságokkal, mindenirányú szállítási lehetıségekkel rendelkezı síkságot feltételezett, részben Thünen nyomán. A munka minıségi és innovatív dimenzióitól, valamint a piacon kívüli tényezıktıl eltekintett. Az általános egyensúlyelméletek mintájára egy térbeli egyensúlyelmélet kidolgozására tett kísérletet, a tökéletes (monopol helyzetektıl és állami beavatkozásoktól mentes) térbeli versenyt alapul véve: mindegyik telephelyen a gazdasági tevékenység a termelı számára jövedelmezı, a fogyasztók számára pedig hasznos (valódi szükségletet kielégítı) terméket, szolgáltatást hoz létre, a telephelyek olyan sőrőn helyezkednek el a térben, hogy piackörzeteikkel a teljes teret kitöltik (minden kereslet ki van elégítve), bármilyen gazdasági tevékenységet bárki és bárhol végezhet, a kiugró jövedelmek odavonzzák az új bejegyzéső cégeket, ezáltal a magas profitokat letörik, a termelés és a kereskedelem térbeli kiterjedése (piackörzetei) a lehetı legkisebbek, hogy minél több vállalkozó lehessen, a piackörzetek határánál a fogyasztók közömbösek, a két szomszédos termelı közül bármelyik kínálatából választhatnak. 30

31 Meghatározó környezeti feltételek: kiépült közúthálózat, közlekedési eszközök feljavulása (autó, teherautó), elektromos energia széleskörő elérhetısége. A regionális gazdaságtani kutatások itt már a piacproblémákra, a piaci verseny térbeli összefüggéseire, a gazdasági tér jellemzıinek feltárására irányultak: a láthatatlan kéz hatására milyen gazdasági tér formálódik és hogyan. A telephelyválasztás fı szempontja a profitmaximalizálásból következik, figyelembe véve a szállítási költségeket, a versenytársak és a fogyasztók térbeli elhelyezkedését is hatszöglető kaptár-szerő elrendezıdés. Eredeti modellje három tényezıre épül: távolság, tömegtermelés és tökéletes verseny. A késıbbiekben ezt gazdasági, természeti, emberi tényezık bevonásával egészítette ki. Legfontosabb újítása a térgazdasági elmélet továbbfejlesztésében a piaci vonzásterek és gazdasági régiókba való szervezıdésüknek elemzése. Gondolatmenete szerint tökéletes térbeli piaci verseny esetén, ha a síkságra odatelepül egy üzem és az önellátó családi gazdaságok helyett elkezd valamilyen árut gyártani, akkor ellátási, piaci körzete addig terjed, amíg a termék szállítási költsége a jövedelmét fel nem emészti (és amíg olcsóbb megvenni ezt a terméket, mint otthon elıállítani). Ha ez a tevékenység jövedelmezı, akkor újabb vállalkozók kezdik el ezt a nagyüzemi termelést, és a síkságot elıbb-utóbb hézagmentesen befedik ellátó körzeteikkel. Az egyensúlyelmélet szerint a sőrősödés mindaddig tart, amíg a profit el nem tőnik. A piackörzetek eleinte körök, de késıbb egymáshoz nyomódnak és olyan sokszögek lesznek, amelyek hiánytalanul lefedik a síkságot. Ezt a feltételt néhány szabályos sokszög elégíti csak ki. A fenti absztrakció egyféle termékre vonatkozik. Mivel sokféle terméket gyártanak és fogyasztanak, amelyek mindegyike más-más terjedelmő piackörzetet hoz létre, ezért a térben többféle (példánkban hatszögő elemekbıl álló, de eltérı mérető és központú) háló alakul ki, a településeken eltérı számú telephelyek zsúfolódnak össze- Eddig elsısorban úgy tekintettek a térre, mint (költségként megállapított) távolságra, vagy esetleg, mint területnagyságra, de a városokról készített tanulmányok után világossá vált, hogy a tér mindinkább sajátos értékekkel, jellemzıkkel rendelkezı hely, és ezek a helyek egymás között nem feltétlenül cserélhetık fel (Benko, 2002; Lengyel, 2004; Káposzta, 2002). Walter ISARD (1919-) - Optimalizáláson alapuló telephelyelmélet A II. világháború után a piacgazdaságok mőködésérıl rendelkezésre álló egyre alaposabb ismeretek és az ökonometria rohamos fejlıdése kedvezett a telephelyelméletek továbbfejlesztésének. Ekkorra a regionális gazdaságtan széles körben mővelt tudomány, a közgazdaságtanok teljes jogú tagja lett. A regionális gazdaságtan egyik jeles képviselıje Isard, aki a korábbi telephelyelméletek eredményeinek szintézisével új iskolát teremtett. Isard már nemcsak egyes tényezık egyoldalú vizsgálatára, a költségek minimalizálására, avagy a bevételek maximalizálására, hanem az összes fontos tényezı figyelembevételével történı optimalizálására törekedett. Mindhárom ismertetett telephelyelméletre támaszkodott, Thünentıl a központi város körüli zónákat kombinálta Lösch hatszögő településszerkezetével és a piactérségeket a nagyvárosokba centralizálta. Továbbá Thünen és Lösch uniform síkság elképzelését gyengítette Weber telepítési javaslatával, azaz a nyersanyagforrásokat is hangsúlyosan kezelte. A térelméletek eredményeibıl kiemelte a nagyobb településekhez kötıdı funkciók fontosságát, különös tekintettel az 31

32 infrastruktúrára, amelynek tovagyőrőzı hatásokat tulajdonított. Alapvetı felismerése volt, hogy a telepítési tényezık köre nem állandó, hanem folytonos mozgásban vannak (Káposzta, 2007). Bevezette a tényezık helyettesíthetıségének elvét, nem emelt ki egyet sem örökérvényőnek. Pl. szerinte a munkaerıt, bizonyos mértékig helyettesíteni lehet tıkével, avagy földdel, és fordítva is, a helyettesítések ugyanolyan optimális eredményre vezethetnek. Ezzel kapcsolatban tanulmányozta a területi termelési függvényeket, alapfeltevése hogy a termelési tényezık árai döntı módon függnek a termelés térbeli helyétıl. Nemcsak a területi árak befolyásolják a termelés nagyságát, az eltérı termékvolumenekhez más-más optimális telephely is tartozhat. Isard és követıik felfogásában a regionális gazdaságtan a gazdasági tevékenységek egymással összefüggı, konzisztens térbeli rendszerré váltak. Véleményük szerint a telephelyelmélet a mikroökonómia szerves része, amely csak a vállalati döntésekkel együtt, azokkal összhangban értelmezhetı. A gazdaságban megfigyelhetı alapvetı változások mellett a vállalati (és a háztartásokkal is foglalkozó) döntéselmélet eredményei rávilágítottak arra, hogy az ökonometria jelenlegi eszközeivel nem képes napjainkban magyarázatot adni a gazdaság térbeli mőködésének fıbb törvényszerőségeire. Egyik legfontosabb megállapítása, hogy a telephelyek tekintetében nem lehet idıtlen optimumról beszélni, a telepítı tényezık összefüggı rendszert alkotnak, ahol egyetlen elem megváltozása is kihat az "ideális" telephely elhelyezkedésére. Ennek megfelelıen a gazdaság térbelisége "állandóan" változik, a vállalkozók folyamatosan keresik a jobb feltételeket kínáló helyszíneket, folyamatosan megújítva a tevékenységek térbeli elrendezıdését. A világgazdaság centrumterületein a telepítı tényezık (gazdasági, infrastrukturális feltételek, költségviszonyok) megváltozásához a vállalkozások folyamatosan alkalmazkodtak, nem voltak benne nagy szünetek, majd pedig kényszerően intenzív illeszkedési szakaszok. Bár nyilvánvalóan más intenzitású az alkalmazkodási folyamat egy alapvetı telepítı tényezıt (szállítási költség) érintı drasztikus árváltozás (olajárrobbanás) következtében, mint a termelési költséget csekély mértékben befolyásoló helyi adó bevezetése esetében. Napjaink telephelyelméleti összefüggése A telephelyelméletek fejlıdését áttekintve látható azaz ív, ahogyan az egyes szakaszokban megértek a felismerések, beépültek a közgazdaságtudomány eredményei, ha idınként megkésve is. Azonban a 70-es évek közepétıl egyre általánosabb körben fogalmazódnak meg ezen elméletekkel szemben a kritikák, amelyek fıbb elemei az alábbiak voltak: a fenti neoklasszikus elméletek a racionális gazdasági ember fogalmából indulnak ki, aki tisztában van a telepítés összes tényezıjével és képes a költséget minimalizáló vagy a profitot maximalizáló döntést hozni, a nem gazdasági motivációkat, a nem mérhetı tényezıket és gazdasági externáliákat a telepítési döntéseknél jórészt figyelmen kívül hagyják, holott döntıek lehetnek, statikus alapállásúak, azaz csak a rövid távon érvényes aktuális feltételekbıl (költségekbıl, árakból) indulnak ki, a telepítési döntések viszont általában hosszú távon hatnak, ezek a modellek sem a történelmi-politikai változásokat, sem a nagy nemzetközi cégek (monopóliumok) befolyását, sem a világpiaci verseny hatásait nem képesek megmagyarázni, a tökéletes versenyen alapuló piacgazdaság feltevése csak elméleti jelentıségő. 32

33 A legújabb vizsgálatok rámutattak arra is, hogy a tér fogalma nemcsak a távolsággal hozható kapcsolatba, hanem a korábbi elképzelésekhez képest árnyaltabban kell foglalkozni vele. Így napjainkban megfogalmazhatjuk a tér különbözı típusait: gazdasági (költség-) tér, idıtér, kognitív tér, társadalmi tér ökológiai tér. Azaz a telephelyelméletekben a térfogalom továbbgondolására van szükség, mivel a háztartások mőködését és viselkedését is modellezni kellene, ahol a különbözı térfogalmak alapján lehet csak elfogadható magyarázatot adni. Ugyanúgy a területi különbségek dimenzióit a változó gazdasági feltételekre tekintettel kell újrafogalmazni. A telephelyelméletekben alapvetı, hogy a piaci résztvevık racionális döntéseket hozzanak. A vizsgálatok viszont arra utalnak, hogy az ember bár megpróbál racionálisan dönteni, de erre sok esetben nem képes (Káposzta, 2007). Napjainkban a telepítı tényezık esetében eltolódik a hangsúly a nehezen mérhetı, nem számszerősíthetı tényezık felé, egyre inkább felértékelıdnek az információ, a személyes kapcsolatok, az infokommunikációs lehetıségek, az infrastruktúra és a humán erıforrás jellemzıi. Ezek alapján a fıbb telepítési tényezık az alábbiak szerint foglalhatók össze: tradicionális ipar esetében (közút, vasút minısége, piac közelsége), high-tech ipar esetében (munkaerı minısége, képzettsége, közút, vasút minısége), szolgáltatóipar esetében (munkaerı minısége, távközlés, közút, vasút), kutatás-fejlesztés esetében (munkaerı minısége, hasonló cégek jelenléte). Felhasznált irodalom 1. Georges Benko (2002): Regionális tudomány. Budapest-Pécs. Dialóg Campus Kiadó 2. Káposzta József (szerk.) (2004): Regionális gazdaságtan. Egyetemi jegyzet. Gödöllı. 3. Káposzta József (szerk.) (2007): Regionális gazdaságtan. Egyetemi jegyzet. Gödöllı. 4. Lengyel Imre Rechnitzer János (2004): Regionális gazdaságtan. Budapest-Pécs. Dialóg Campus Kiadó 33

34 3. A VERSENYKÉPESSÉG FİBB ÖSSZEFÜGGÉSEI A globalizáció és az európai uniós integráció elmélyülésével Magyarország egyre inkább egy nagyobb gazdasági, kulturális tér részévé válik, amelyben a régiók, térségek, települések fejlıdési esélyeit elsısorban versenyképességük határozza meg. A versenyképes régiókat prosperáló gazdaság, nagyarányú foglalkoztatás, tartós és fenntartható fejlıdés, folyamatos megújulási képesség jellemzi. A területi versenyképesség - amint azt az új Országos Területfejlesztési Koncepció (OTK) leszögezi - azonban több, mint adott térség vállalkozásainak versenyképessége. Beleértendı az is, hogy az adott térség vonzó legyen mint lakóhely, mint befektetési helyszín vagy turisztikai célpont. Mindenekelıtt alkalmas a térségi funkciók megszerzésére, megtartására. Az erıforrásvonzó- és megtartó képesség, a térségben mőködık versenyképességének együttes erısítése, valamint a hatékony területi szerkezet megteremtése egyaránt szükséges a térségi versenyképesség növekedéséhez. A régiók, térségek, települések versenyképességét pedig nemcsak vállalkozásaik, hanem polgáraik, intézményeik, civil szervezeteik sikeressége is méri. A vállalkozások versenyképességének javításához a mőködésüket meghatározó környezet - például telephely, informatikai, közlekedési elérhetıség, pénzügyi, tanácsadási szolgáltatások, megfelelı munkaerı - területileg összehangolt fejlesztése kell. Ezek az elemek nem függetlenek egymástól: a lakosság - s fıként a képzettebbek - megtartásához, újak vonzásához munkahelyek éppúgy kellenek, mint a kellemes lakókörnyezet vagy a magas színvonalú szolgáltatások, miként a fejlesztési források megszerzése is hatékony menedzsmentet feltételez, amely képes versenyképes projekteket, pályázatokat generálni és megvalósítani. A versenyképesség kulcsa a régió, a térség szereplıinek együttmőködése. Éppen ezért a területi alapon szervezıdı gazdasági célú együttmőködések - például kutatóintézetek, multinacionális vállalatok, a kkv szféra szereplıi és tanácsadó cégek összefogásának - ösztönzése is rendkívül fontos, amelyek alapjait különbözı stratégiák képzik. A következıkben ezen stratégiák bemutatására kerül sor. Magyarországon megjelenı versenyképességgel kapcsolatos stratégiák Az egyes térségek, régiók fejlıdési lehetıségei különbözık, amelyre már az elızıekben is utaltam. A fejlettebb, jelenleg is jelentıs külföldi mőködıdıkével rendelkezı térségekben, régiókban a nagy hozzáadott értéket termelı, magas technológiájú, minıségi munkaerıt foglalkoztató gazdasági tevékenységek megtelepítését érdemes ösztönözni, míg a fejletlenebb, foglalkoztatási gondokkal küzdı régiókban a nagyarányú foglalkoztatást biztosító beruházások, az ehhez kapcsolódó tıkebefektetések vonzása lehet a cél. Az aprófalvak, perifériák és egyéb öregedı korszerkezető térségek számára népességmegtartó, illetve -vonzó képességük javítása érdekében új, életképes térségi - például ökológiai, lakó-, rekreációs - funkciók kialakítása vagy azok megırzése jelenthet megoldást. A következı fejlesztések szolgálhatják hatékonyan a versenyképességet: a regionális üzleti környezet és szolgáltatások fejlesztése az elérhetıség javítása térségi hálózatok ösztönzése kkv-k regionális fejlesztése a tudástársadalom építése és az innováció területi terjesztése a regionális és helyi menedzsment szervezeti fejlıdése stratégiák ösztönzése a regionális és települési marketingkommunikáció erısítése a környezet megóvása és fejlesztése a turisztikai infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztése 34

35 A versenyképesség és innováció fıbb összefüggései Egy gazdaság fejlıdését, annak folyamatainak sikerességét meghatározó tényezıje az innováció. Az innováció az, ami valójában dinamikus környezetbe helyezi a gazdaságot és benne a vállalatokat. Az innováció fogalmát Schumpeter (1939) vezette be a közgazdaságtanba. Elmélete alapján a termelési tényezık új kombinációjában jelöli meg az innováció lényegét, és abban, hogy az ilyen típusú törekvéseknek van személyes hordozója, mégpedig maga a vállalkozó. Ez a schumpeteri felfogás csupán a termelıvállalatokra vonatkozik, de más típusú vállalatokra is kiterjeszthetı. Felfogása minden további, innovációval foglalkozó elmélet kiindulópontja lett. Schumpeter az innovációnak öt alapesetét különbözteti meg: új termék, új áru, vagy egyes javaknak új minıségben való elıállítása, új termelési értékesítési eljárás bevezetése, új elhelyezési lehetıség, új piac megnyitása, nyersanyagok vagy félkész áruk új beszerzési forrásainak megnyitása, új szervezet létrehozása, vagy megszüntetése. Schumpeter szerint az innovációs folyamat három részbıl áll: invenció: az új gondolat megszületése; innováció: az új gondolat materiális megvalósítása; diffúzió: az új termék elterjesztése, tömeges felhasználása. Az innovációs folyamatok különbözı fajtái külön-külön más folyamatokat indítanak el a tér gazdaságában. A gyémánt modell Michael Porter a Versenyképességi Bizottságának tagjaként már a 80-as évek elején foglalkozott a versenyképesség vizsgálatával ben kezdte meg 10 ország száznál több iparágára kiterjedı empirikus kutatását. Arra kereste a választ, hogy milyen hatással van egy vállalat földrajzi helye a kompetitív elınyökre, illetve milyen stratégiai meggondolások alapján választanak a cégek telephelyet maguknak. A kutatás eredményeit 1990-ben adta közre a The Competitive Advantage of Nations címő könyvében. A versenyképességet meghatározó tényezıket egy modellbe, az ún. rombusz-modellbe foglalta össze. Ebben több újszerő gondolatot is megfogalmazott, az addigi megközelítésektıl eltérı módon csoportosította az iparági versenyelınyök forrásait. A versenyelınyök jellemzésére szolgáló komparatív elınyök helyett a kompetitív elınyöket helyezte elıtérbe. A Porter-féle rombuszmodell a régióban domináns iparágak tartós versenyelınyeit meghatározó mikroökonómiai üzleti környezet jellemzıit négy alapvetı determinánsba csoportosítja. A modell nem elszigetelt, hanem egymást kölcsönösen erısítı, egymásra ható, egymással kapcsolatban levı determinánsokból áll. A régió azokban az iparágakban a legsikeresebb, a rombusz ott a legkedvezıbb, ahol mind a négy determináns hozzájárul az iparág magasrendő versenyelınyeihez. Egy vagy két determinánson alapuló versenyelıny elıfordul a természeti erıforrásoktól függı, a kevésbé igényes technológiájú, vagy alacsony szakképzettséget igénylı iparágakban is, de ezek az alacsonyrendő elınyök általában nem tartósak. 35

36 3.1. ábra: A Porter féle rombusz-modell Forrás: saját szerkesztés, Tényezıellátottság - Porter a termelési tényezıket az alábbi csoportokba sorolja: Emberi erıforrások Természeti erıforrások Tudás Tıke Infrastruktúra Az infrastruktúra típusa, minısége és költsége befolyásolja a versenyt. Porter itt említi a közlekedési hálózatot, a távközlést, a postaszolgáltatásokat, a bankrendszert és az egészségügyet. A termelési tényezık puszta megléte nem elegendı a versenyképességhez. A kompetitív elıny leginkább abból származik, hogy az adott termelési tényezıket hatékonyan és megfelelı helyen használják fel. A porteri hierarchiában annál kisebb az értéke a fennálló versenyelınynek, minél inkább a termelési tényezıkön és azoknak is csak szők körén alapul. Késıbbi, 1997-ben és azután írt munkáiban [Porter] a termelési tényezıket már a fentiektıl eltérı módon csoportosítja, megkülönböztetve két nagyobb kategóriát, az erıforrásokat és az infrastrukturális elemeket. Az erıforrások a klasszikus termelési tényezıknek felelnek meg, míg az infrastrukturális elemek az erıforrások létrehozásában és allokációjában játszanak szerepet. Porter a termelési tényezı kifejezést az erıforrások és az infrastrukturális elemek összességére használja. Keresleti viszonyok a versenyképességet növeli, ha egy ország fogyasztói kifinomult, differenciált, minıségi termékeket igényelnek. A vállalatokat ez arra kényszeríti, hogy minél magasabb minıségi követelményeknek feleljenek meg. A keresleti viszonyok leírásánál Porter marketing szemlélete kerül elıtérbe és elsısorban a kereslet minıségi jellemzıit emeli ki. Kapcsolódó és beszállító iparágak Porter szerint egy iparágban tevékenykedı vállalat egy értéklánc része. Egy nemzetközileg sikeres vállalat mögött mindig versenyképes partnerek állnak. Egy iparág versenyképességéhez a hazai bázisban jelen lévı nemzetközileg versenyképes kapcsolódó és beszállító iparágak is hozzájárulnak. 36

37 Vállalati stratégia, struktúra és verseny A hazai gazdaságpolitika és gazdasági környezet ösztönzı hatása alapvetı jelentıségő. Hosszú távú versenytényezı a speciális infrastruktúra, a vállalati K+F. A hazai verseny jellegét két tényezı határozza meg: a már az iparágban mőködı vállalatok viselkedése, valamint az új belépık jelentette kihívás. A nemzeti gyémánthoz két külsı változó is tartozik: A kormányzat szerepe: a kormányzati politikák befolyásolhatják a gyémánt minden egyes összetevıjét. A véletlen szerepe: Ide tartozik minden olyan hatás, amelyekre általában sem a kormányoknak sem a vállalatoknak nincs hatásuk (pl. háborúk, a külsı politikai környezet hirtelen megváltozása, új találmányok megjelenése stb.) 3.2. ábra: Az RCC-modell logikai összefüggései Vállalati szint Nemze tgazdasági sz int KOMPETITÍV ELİNY Régió Nemzet KOMPARATÍV ELİNY Lokalizációs elınyök Urbanizáció s elı nyök Termeléken ység növelése REGIO NÁLIS VERSENYKÉPES SÉG ÉS DINAMIKÁ JA Gazdasági hatékonyság nö velése X-HATÉKO NYSÁG Forrás: Lukovics, A modell logikája értelmében a komparatív elınyök jellemzıen nagyobb aggregációs szinten (metropolitan régió, nemzetgazdasági szint) jelentkeznek, ezzel szemben a kompetitív elınyök regionális és vállalati szinten. E szerint élesen el kell különíteni egymástól a kereskedelmet mozgató elınyöket a nemzetgazdasági és metropolitan régiók, illetve regionális és lokális szinten. Nemzetgazdasági és metropolitan szinten értelmezzük a komparatív elınyök fogalmát, viszont a javak és a termelési tényezık országon belüli mozgása révén a régiók és a lokális térségek az abszolút elınyök által mozgatott interregionális kereskedelemben vesznek részt legnagyobb mértékben. Mindez azt jelenti, hogy nincs olyan hatékony piaci automatizmus, amely minden egyes területi egységnek biztosítana valamilyen szerepet a nemzetközi munkamegosztásban. Tehát a régiók szintjén az abszolút, másképpen kompetitív elınyök a mérvadók. A versenyképességi fa A versenyképességi fa leírásában a szerzık is a regionális versenyképesség mindenki által elfogadott definíciójának hiányát említik, mint a modell megalkotásának elsıdleges motivációját. A koncepció célja az, hogy azon komplex kapcsolatok megértését javítsa, amelyek a különbözı helyek és terek versenyképességét alakítják, valamint hogy fejlesztési 37

38 politikák alapjául szolgáljon. A szerzık elképzelése szerint a fa, mint organikus egység egyben a versenyképesség fogalmának ciklikusságát is jellemzi ábra Jólét Szociális ellátás Fenntarthatóság Ennivaló Mobilitás Kultúra Lakóhely Egészség Környezet - Tevékenységek koncentrálódása - magas hozzáadott értékre specializáltság - Nemzetköziség foka - Új termékek és sz olgáltatások Foglalkoztatottság és jövedelem Profit és beruházások Adók és járulékok Iparszerkezet, termelékenység Tehetség - Tudásintenzív készség - Képzési lehetıségek - Képzı és oktató intézmények - A hely minısége - A munkaerı adaptálhatósága Forrás: de Vet et al Innováció - Cégek és K+F közötti kapcsolat - Kutatóhelyek és egyetemek - Nemzetközi K+F hálózatokba integráltság - Közvetítı intézmények Kapcsolódás - Telekommunikációs és információs hálózatok - IT/Internet - Nyitottság - Közlekedési infrastr. - Városi szolgáltatások Vállalkozókészség A versenyképességi fa a következıképpen épül fel (de Vet et al 2004): Gyökerek a talajban, a versenyképesség faktorai (inputok): a termékeny talaj tartalmazza a versenyképesség motorjaként szolgáló faktorokat (tehetség, innováció, kapcsolódás, vállalkozókészség). Ezek azok a faktorok, amelyeket a szerzık álláspontja szerint a legegyszerőbben lehet befolyásolni a versenyképesség javítása érdekében. Törzs és ágak, a versenyképesség alapjai: a törzs az ipari szerkezetet és a termelékenységet, míg az ágak outputokat jelölnek (foglalkoztatottság, profit és adók). A gyümölcs maga a versenyképesség: egy erıs fa olyan gyümölcsöket terem, mint a jólét, a fenntarthatóság és a szociális biztonság. Magyarország versenyképessége napjainkban Magyarország a komplex versenyképességi rangsorok (IMD; WEF), valamint az üzleti környezetet vizsgáló Világbank-jelentés szerint a keletközép-európai országok között jellemzıen a középmezıny hátsó felében található. A munkatermelékenység (egy foglalkoztatott által elıállított GDP) Magyarországon a visegrádi országok átlaga körül alakul, egységnyi hozzáadott érték elıállítása azonban a régió átlagánál némiképp magasabb munkabér-költséggel jár Magyarországon eleje óta a régiós valuták közül a forint reáleffektív árfolyama mutatta a legnagyobb mértékő leértékelıdést. Bár a hazai adóterhelés szint európai összehasonlításban közepesnek mondható, és egyes adókulcsok (pl. társaságiadó-kulcs) viszonylag alacsonyak, a kelet-közép-európai régón belül Magyarországon a legmagasabbak a munkabérek adó- és járulékterhei. 38

39 A 2000-es évek derekán magas jövedelmezıség jellemezte a hazai vállalkozásokat, 2008-ban azonban a globális gazdasági válságnak is köszönhetıen drasztikusan visszaesett a vállalatok adózott eredménye és saját tıke arányos nyeresége. A magyar kivitel részesedése az EU importjában 2004-ig folyamatosan emelkedett, az elmúlt években azonban ez az emelkedés lelassult, miközben néhány környezı országban folytatódott a dinamikus növekedés. (Lay, 2010) Versenyképességi rangsorok IMD: World Competitiveness Yearbook. A lausanne-i székhelyő IMD (Institute for Management Development) vezetıképzı és gazdaságkutató intézet évente publikálja World Competitiveness Yearbook címő kiadványát, amely 57 országot rangsorol versenyképességük szerint, összesen 329 kritérium alapján. A ranglista kétharmad részben hivatalos statisztikákon, egyharmad részben pedig az IMD szakértıinek felmérésein alapul. Az összesített rangsor (melynek az élén korábbi évekhez hasonlóan az USA áll) a gazdasági teljesítményt, a kormányzati hatékonyságot, a versenyszféra teljesítıképességét, valamint az infrastrukturális feltételeket külön értékelı listák eredıjeként áll elı. Hazánk a tavalyi 38. helyrıl a 45.. pozícióba csúszott vissza (Romániát nem számítva valamennyi régiós EUtagország mögé). A listában szereplı új EU-tagállamok közül csak Bulgária (1 hellyel) és Litvánia (5 hellyel) tudott javítani tavalyi osztályzatán, míg a többiek közül Lengyelország és Szlovénia pozíciója nem változott, Csehország 1, Szlovákia 3, Magyarország 7, Románia 9, Észtország 12 hellyel szorult hátrébb a listán. A négy fı komponens közül a magyar gazdasági teljesítmény érezhetıen javult, míg a kormányzati hatékonyság mérsékelten, az üzleti élet hatékonysága és az infrastruktúra állapota pedig jelentısen romlott más országokhoz viszonyítva. Az egy évvel korábbi felmérés óta képest mérséklıdött a gazdasági növekedés jelentısen romlott a vállalatok forráshoz jutási lehetısége (hitel, kockázati tıke), emelkedett a relokációs veszély, lassult a mőködıtıke-áramlás és a monetáris politika gazdaságélénkítı hatása is kedvezıtlenebbé vált. Ezzel szemben a magyarországi és a külföldre irányuló tıkebefektetések állománya növekedett; a költségvetési hiány szintje és az infláció is csökkent; a számítógép- és internethasználat bıvült; a nyelvtudás közelített a vállalati igényekhez; illetve az infrastruktúra is javult az elmúlt évhez képest. A magyar gazdaság legnagyobb versenyképességi hátrányai közül feltétlen említést érdemel az egyik legmagasabb GDP-hez mért államadósság-állomány, a 10. legalacsonyabb foglalkoztatási mutató és a tizenegyedik legalacsonyabb gazdasági növekedés az 57 ország között. A nem hatékony és munkavállalásra gyengén ösztönzı szociális háló miatt a foglalkoztatottakra jutó adóterhelés rendkívül magas. Az effektív személyi jövedelemadóteher továbbra is nálunk a legnagyobb, és a társadalombiztosítási járulékok nagysága is a legmagasabb értékek között található. Valamennyi vizsgált ország közül hazánkban a legalacsonyabb a kkv szektor hatékonysága, az egyik legkedvezıtlenebbek a hitelhez, forráshoz jutási lehetıségek, alacsony mértékő az értékpapír-piaci kapitalizáció. A legjelentısebb versenyképességi elınyök között említhetı meg például az FDI-áramlás, az külkereskedelmi nyitottság, a társasági adó és a az állami tulajdoni hányad kedvezı mértéke, és a vállalatalapítást érintı alacsony adminisztratív terhek. (Lay, 2010) 39

40 3.4. ábra Forrás: World Economic Forum: Global Competitiveness Report. A World Economic Forum tényadatok, valamint több mint vállalati vezetı megkérdezésére épülı felmérések eredményeinek kombinációjaként készülı jelentése 133 országot rangsorol. A Global Competitiveness Index az alapvetı makrogazdasági feltételek (a mellékelt tábla 1-4. pillére), a hatékonyságnövelı tényezık (5-10. pillér), valamint az innovációs és üzleti tényezık ( pillér) alindexekbe tömöríti az egyes pillérekbe győjtött összesen 121 mutatót. A World Economic Forum (WEF) szeptember elején nyilvánosságra hozott es versenyképességi elemzése arról számol be, hogy hazánk versenyképessége javult az elmúlt egy évben, a világ legversenyképesebb gazdaságának pedig a korábbi évekkel ellentétben Svájc bizonyult. Magyarország a növekedési versenyképességi rangsorban a évi 62. helyrıl idén az 58.-ra lépett elıre. A tavalyi rangsorhoz képest megelıztük Oroszországot, Horvátországot, Lettországot, Botswanát, Mexikót, és Panamát, míg Brazília és Azerbajdzsán elénk került. Az EUtagországok közül sajnálatosan csupán Görögország, Lettország, Románia és Bulgária versenyképességét értékelte a magyarországinál is kedvezıtlenebbnek a Világgazdasági Fórum. Kedvezı fejlemény ugyanakkor, hogy az EU tagországai közül mindössze Lengyelországnak, Ciprusnak, Szlovéniának sikerült még nagyobb mértékő javulást elérnie. Magyarország megítélése az alapvetı makrogazdasági feltételek, valamint a hatékonyságnövelı tényezık kapcsán javult, míg az innovációs és üzleti tényezık tekintetében romlott. A legnagyobb kihívást továbbra is a makrogazdasági stabilitás jelenti Magyarország számára, jóllehet a korábbiakhoz képest számottevıen javult ennek a tényezınek a megítélése (elsısorban az államháztartási hiány, valamint az infláció érdemi csökkenésének köszönhetıen). Az államadósság, a pazarló költekezés, a magas 40

41 adminisztrációs teher, a kormányzat/közhivatalok döntéshozatalát jellemzı részrehajlás, valamint az átláthatóság mellett jelentıs versenyhátrányt jelent többek között az adórendszer kiterjedtsége és az adóztatás mértéke, az agrárpolitika költségessége, az alacsony szintő vevıorientáció, a nem kellıképpen egészséges, fizetıképes bankrendszer, valamint az értékpapír-piaci kapitalizáció alacsony foka. A magyar gazdaság komparatív elınyei között az alacsony kamatmarzs, a liberalizált áru- és tıkepiac, a vállalatalapítás alacsony idı- és adminisztrációs igénye, a külföldi tulajdon elterjedtsége, az FDI és a technológiatranszfer szoros kapcsolata, a felsıfokú oktatásban részesülık aránya, a természettudományok oktatási színvonala, az oktatási kiadások szintje, a viszonylag fejlett infokommunikációs infrastruktúra említhetı meg, 3.5. ábra Forrás: továbbá több innovációt érintı területen bíztató hazánk teljesítménye (pl.: a tudományos kutató intézetek színvonala, a szabadalmak száma, az egyetemi kutatóhelyekkel közös együttmőködések gyakorisága). Az üzleti környezet szempontjából leginkább problematikusnak az adórendszert érintı szabályozásokat, az adóztatás szintjét, (jóllehet az adóztatás kevésbé tőnik problematikusnak mint egy évvel ezelıtt), a pénzügyi forrásokhoz való hozzájutás lehetıségét, a kormányzati intézkedések instabilitását, valamint a nem kellıen hatékony állami bürokráciát emelték ki a WEF által megkérdezett szakemberek/érintettek. (Lay, 2010) 41

42 Világbank: Doing Business. A vállalati mőködést érintı adminisztratív terheket szintetizáló Doing Business rangsor a vállalati mőködés tíz területét külön-külön értékelı komponensek ( alrangsorok ) összesítéseként áll össze, és az egyes komponenseken belül a felmérés konkrét, számszerősíthetı mutatók alapján értékeli a szabályozás minıségét, illetve a szabályozottság szintjét. A Doing Business felmérés keretében a Világbank 183 országot/térséget értékelt az üzleti környezet minısége szempontjából, melyek közül Magyarország a 47. helyezést érte el ábra Forrás: Ez meglehetısen nagy visszalépésnek számít az elızı évi 41. pozícióhoz képest, így csaknem teljesen elvesztettük a tavalyi 9 pozíciós javulásunkból fakadó versenyelınyünket. Magyarországot megelızte Macedónia, az Egyesült Arab Emirátusok, Kolumbia, Kirgizisztán, Örményország, Bulgária és Tajvan, Chile pedig mögénk szorult. Összességében hazánk az EU-tagállamok közül a 17., továbbra is maga mögött tartva Portugáliát, Szlovéniát, Romániát, Spanyolországot, Luxemburgot, Lengyelországot, Csehországot, Olaszországot és Görögországot. A tíz komponenst (alrangsort) tekintve Magyarország pozíciója csupán a külkereskedelem terén javult, ebben a kategóriában is mindössze egy hellyel, és kizárólag a szállítási költségek gyaníthatóan árfolyamhatásokra is visszavezethetı csökkenésének köszönhetıen. Ezzel szemben az építési engedélyezési eljárások, valamint a vállalat megszőntetése kivételével a többi komponens tekintetében 2 és10 pozíció közötti romlást jegyezhetünk fel. A Világbank adatgyőjtése szerint hazánk mindössze egy területen (vállalkozásalapítás) hajtott végre nagyobb léptékő reformot az elızı felmérés óta (az egyszerősített elektronikus cégbejegyzés 42

43 bevezetése ellenére a cégalapítás terén a többi országban meghozott számos reform révén relatíve kedvezıtlenebb versenyhelyzetbe kerültünk). Összességében elmondható, hogy az egyes szabályozási területek (komponensek) közül viszonylag kedvezı a Magyarországon tevékenykedı cégek helyzete a cégalapítás, a hitelhez jutás, valamint a szerzıdésben foglaltak kikényszerítése terén, komoly nehézséget és egyben versenyhátrányt jelent ugyanakkor a magas adóterhelés, a kisebbségi befektetık védelmének alacsony foka, de az építési engedélyezési eljárások, valamint a munkaerı-piaci szabályozások könnyítése, enyhítése is jelentıs mértékben javíthatná hazánk az üzleti környezet minıségébıl fakadó versenyképességét. A Doing Business rangsor élbolyában egyébként a korábbi évek hagyományaihoz hasonlóan távol-keleti, angolszász, és skandináv országok találhatók. Az elmúlt évhez képest a legversenyképesebb országok köre nem változott, a rangsort továbbra is Szingapúr vezeti Új-Zéland és Hong Kong elıtt. Az EU-országok közül (a már említett angolszász, illetve skandináv országokon kívül) viszonylag elıkelı helyen állnak a balti államok, Németország és Hollandia, míg az uniós lista hátsó részében jellemzıen a mediterrán országok és a többi új tagállam találhatók. Mindenképpen említést érdemel, hogy az EU tagországok átlagosan közel 3 pozíciót rontottak az egy évvel korábbiakhoz képest (Szlovákia 7, Csehország 8, Görögország 9, Románia 10, Luxemburg és Spanyolország 11 ugrott hátra). (Lay, 2010) Felhasznált irodalom 1. Lay Csaba: Áttekintés Magyarország versenyképességi helyzetérıl, Nemzeti fejlesztési és Gazdasági Minisztérium, Stratégiai Fıosztály, Bakács A.: Versenyképességi koncepciók MTA Világgazdasági Kutatóintézet, Lukovics Miklós (2007): Versenyképesség vizsgálata. Doktori értekezés, Szeged,

44 4. A TERÜLETFEJLESZTÉS HAZAI INTÉZMÉNYRENDSZERE ÉS A NEMZETI FEJLESZTÉSI TERVEK Az Európai Unióhoz csatlakozás egyik fontos feltétele volt, hogy megerısödjék a területfejlesztés intézményrendszere, a regionális és a megyei területfejlesztési tanácsok elkészítsék programjaikat és felkészüljenek azok végrehajtására, kialakuljon a központi koordináció. Egyértelmővé váljon az EU támogatási alapok igénybevételéhez kapcsolódó felelısség, illetve ezek igénybevételéhez létrejöjjön a szervezeti és személyi feltételrendszer. Ezen fejezetben a területfejlesztés hazai intézményrendszere, illetve a Nemzeti Fejlesztési Terv I.- II. kerül bemutatásra. A területfejlesztés hazai intézményrendszere - az EU NUTS rendszer követelményeinek megfelelı - területi szintjeinek kialakításánál az 1996-ban elfogadott területfejlesztési törvény keretjellegébıl adódóan tág teret adott az alulról jövı kezdeményezéseknek, melynek eredményeképpen a létrejött intézmények mőködıképessége, hatékonysága - különösen regionális és kistérségi szinten - nem érte el a kívánatos szintet ábra: A NUTS II-es szintek Magyarországon Forrás: A területfejlesztés elmúlt években formálódott intézményrendszere jó alapokat adhat a területfejlesztés céljainak megvalósításához. A rendszer hatékonyságát azonban gyengíti, hogy túlzottan sokelemő, minden térségi szint beavatkozási egység is egyben, ami a feladatokat tekintve sok átfedést jelent. 44

45 Az alábbi ábra mutatja a területfejlesztés hierarchikus intézményrendszerét Magyarországon. A területfejlesztés intézményrendszere Magyarországon Közigazgatási intézmények Partnerségi intézmények 4.2. ábra Országgyőlés Kormány Minisztériumok Területi államigazgatási szervek Megyei önkormányzatok Települési önkormányzatok NUTS I. NUTS II. NUTS III. LAU I. LAU II. Országos Területfejlesztési Tanács Regionális Fejlesztési Tanácsok Térségi Fejlesztési Tanácsok Megyei Területfejlesztési Tanácsok Kistérségi Területfejlesztési Önkormányzati Társulások Forrás: A területfejlesztés szereplıi elıadás, Rechnitzer I. Országos szint A területfejlesztés központi intézményrendszere A területi célkitőzések megvalósításában különbözı mértékben bár, de valamennyi szakpolitikának megvannak a feladatai. E célok megvalósításához, a területi szempontok érvényesítéséhez országos szinten valamennyi szaktárcától megkívánt a tértudatos gondolkodás és tervezés. Alapvetı követelmény, hogy a kormányzat fejlesztéspolitikájának területi koordinációja megvalósuljon, továbbá, hogy az ország területi folyamatainak, a különbözı programok területi hatásainak nyomon követése és értékelése megtörténjen. A területfejlesztéssel kapcsolatos feladatok ellátását az alábbi szervezetek biztosítják: 1. Az Országgyőlés a területfejlesztés és a területrendezés vonatkozásában elsısorban szabályozási és beszámoltatási feladatokat lát el. Meghatározza a kiemelt térségek körét és elfogadja a területfejlesztés eszköz- és intézményrendszerének átfogó szabályait, a területfejlesztési támogatások és a decentralizáció elveit, a kedvezményezett térségek besorolásának feltételrendszerét, a területfejlesztéssel kapcsolatos önkormányzati feladatokat és ezek forrásait, és négyévente elfogadja a területi folyamatok alakulásáról és a területfejlesztési politika, valamint a területrendezési tervek érvényesülésérıl szóló jelentést. A területfejlesztési kérdésekkel a jelenleg 24 tagú Országgyőlés Önkormányzati és területfejlesztési bizottság foglalkozik. 2. A területfejlesztési törvény rendelkezésének megfelelıen jött létre az Országos Területfejlesztési Tanács (OTT), amely részt vesz a területfejlesztési politika kialakításában 45

46 és érvényesítésében döntés-elıkészítı, javaslattevı, véleményezı és koordinációs feladatkörben. Az OTT az évi XXI. törvényben megfogalmazottaknak megfelelıen jelenleg 24 szavazati jogú taggal mőködik. 3. A területfejlesztés központi intézményrendszerében (Minisztériumok) az elmúlt évtizedben több változás történt. A területfejlesztés elıször kikerült a Környezetvédelmi Minisztérium feladatkörébıl és átkerült a Földmővelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumba. A területfejlesztéssel és területrendezéssel kapcsolatos tevékenységek évben a Miniszterelnöki Hivatalba integrálódtak, majd január elsejével megalakult a Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal és a Nemzeti Fejlesztési Hivatal. A 2004-es év során a Regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelıs tárca nélküli miniszter kapott helyet az új kormányzatban. A 2010-es választásokat követıen jelentısen átalakult a területfejlesztés, mint szakterület Kormányon belüli pozíciója. Amíg korábban a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumhoz (NFGM) és a Földmővelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz (FVM) tartozott mindennemő területfejlesztési, területrendezési és vidékfejlesztési feladat, addig jelen pillanatban négy minisztérium osztozik ezeken. A évi XLII. törvény alapján a Belügyminisztérium (BM) hatáskörébe került a területrendezés, településfejlesztés és településrendezés, a településüzemeltetés és az építésügy mindennemő feladatai. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) felel a területfejlesztés stratégiai tervezéséért, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a fejlesztéspolitikáért és a fejlesztési célelıirányzatok kezeléséért, szabályozásáért és ellenırzéséért, továbbá a területfejlesztéséért, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) pedig az agrár-vidékfejlesztéséért és annak támogatási rendszeréért. Az érintett miniszterek részletes szakpolitikai feladat- és hatáskörérıl a 212/2010. (VII. 1.) Kormány rendelet rendelkezik. 4. A Kormány a hosszú- és középtávú fejlesztési és tervezési feladatok ellátására, az Európai Unió pénzügyi támogatásainak igénybevételéhez szükséges tervek, operatív programok elkészítésére, e támogatások felhasználásához szükséges intézményrendszer kialakítására létrehozta a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget (NFÜ). Összhangban a as Európai Uniós programozási idıszakban megvalósítandó operatív programok (OP) végrehajtásával. Fı feladataként közremőködik az operatív programok véglegesítésében, irányítja a programkiegészítı dokumentum kidolgozását, közremőködik az Európai Bizottsággal történı egyeztetésekben, részt vesz a költségvetési tervezésben, valamint a közremőködı szervezetek bevonásával irányítja a meghirdetett pályázatok és központi programok végrehajtását. 5. A VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft., mint kormányzati háttérintézmény jelentısen hozzájárul a területfejlesztési politika céljainak megvalósulásához. Legfontosabb feladatai a területfejlesztés és -rendezés tervezési és területi értékelési, hazai és nemzetközi kutatási feladatainak ellátása, a területfejlesztési és területrendezési feladatok ellátását támogató információs rendszer (TeIR) üzemeltetése. 6. A Regionális Fejlesztési Holding Zrt. 100%-ban tartós állami tulajdonban lévı társaság, amelynek tulajdonosi jogait a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács gyakorolja. Az intézmény leányvállalatai és országos hálózata révén közremőködik a Kormány területfejlesztési politikájának megvalósításában. A Holding országos és regionális fejlesztési társaságai közvetlen partnerei mind az önkormányzatoknak, mind a vállalkozásoknak a közötti EU-források felhasználásában. 46

47 7. Országos szinten a Kormány, illetve a tárcák területfejlesztéssel összefüggı feladatainak végrehajtása mellett az Országos Területfejlesztési Tanács (OTT) tevékenysége meghatározó, melyben az érintett tárcák mellett a területi (megyei, regionális), illetve szakmai képviselet is szerepet kap. Az OTT a regionális fejlesztési tanácsok képviselıibıl, az országos gazdasági kamarák elnökeibıl, az Országos Munkaügyi Tanács munkaadói és munkavállalói oldalának egy-egy képviselıjébıl, a területfejlesztési tevékenységben érintett minisztériumok képviselıibıl, a fıpolgármester képviselıjébıl, az Országos Mőszaki Fejlesztési Bizottság elnökébıl, az országos önkormányzati érdekszövetségek közös képviselıjébıl, valamint néhány más, csak tanácskozási joggal rendelkezı tagból áll. Az OTT elnöke a területfejlesztésért felelıs miniszter. II. Regionális szint A területfejlesztésrıl és területrendezésrıl szóló évi XXI. törvény módosításáról szóló évi XCII. törvény 6. -a a területi beosztásnak megfelelıen elrendelte a regionális fejlesztési tanácsok létrehozását. A regionális fejlesztési tanács jogi személy, mely a régió területfejlesztési koncepciójának és programjának kidolgozását, és más közös fejlesztési feladatokat lát el. Szervezeti és mőködési szabályzatát maga állapítja meg, munkaszervezetének székhelyérıl az alakuló ülésen dönt. A tanács döntéseinek elıkészítése, végrehajtásának szervezése, ellenırzése érdekében a szervezeti és mőködési szabályzatban meghatározott bizottságokat hozhat létre, melyekre azonban döntési jogkört nem ruházhat át. A regionális fejlesztési tanács mőködésének törvényességi felügyeletét a székhely szerint illetékes fıvárosi, megyei közigazgatási hivatal vezetıje látja el. III. Megyei szint A megyében a területfejlesztési feladatok összehangolására megyei területfejlesztési tanács mőködik. A megyei területfejlesztési tanács jogi személy, amelyet megalakulását követıen a mőködési területe szerint illetékességgel rendelkezı Magyar Államkincstár Területi Igazgatósága vesz nyilvántartásba, székhelye a megyeszékhely város. A megyei területfejlesztési tanácsok feladatellátásukkal kapcsolatban a miniszternek tartoznak beszámolási kötelezettséggel, gazdálkodásukat az Állami Számvevıszék ellenırzi. Mőködésének törvényességi felügyeletét a székhely szerint illetékes megyei közigazgatási hivatal vezetıje látja el. A megyei területfejlesztési tanács a megye területén összehangolja a kormányzat, a kistérségi fejlesztési tanácsok, az önkormányzatok és a gazdasági szervezetek fejlesztési elképzeléseit. A megyei területfejlesztési tanács a megyei területfejlesztési koncepció és program figyelembevételével dönt a hatáskörébe utalt pénzeszközök pályázati rendszer keretében történı felhasználásáról és a fejlesztések megvalósításáról. IV. Kistérségi szint A kistérségben a területfejlesztési feladatok összehangolására, a kistérségi területfejlesztési koncepció elfogadására, közös területfejlesztési programok kialakítására kistérségi fejlesztési tanács mőködik. A kistérségi fejlesztési tanács a kistérség területén a kistérség társadalmi, gazdasági és környezeti fejlesztése érdekében a régió fejlesztési terveivel összhangban összehangolja a helyi önkormányzatok, azok területfejlesztési társulásai és a kistérség területén mőködı gazdasági szervezetek fejlesztési elképzeléseit. A kistérségi fejlesztési tanács jogi személy, amelyet megalakulását követıen a mőködési területe szerint 47

48 illetékességgel rendelkezı Magyar Államkincstár Területi Igazgatósága vesz nyilvántartásba. A kistérségi fejlesztési tanács székhelye a kistérség külön jogszabályban megállapított székhely települése. A kistérségi fejlesztési tanácsok felett a székhely szerint illetékes megyei közigazgatási hivatal vezetıje törvényességi felügyeletet gyakorol. V. Települési szint Az önkormányzati társulások az önkormányzatok olyan együttmőködése, amely önkormányzati feladat- és hatáskörök gyakorlása érdekében írásban rögzített, jogszabályban meghatározott feltételek szerint mőködik. Az önkéntes és szabad társulás a helyi önkormányzatok alkotmányos alapjoga. A helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény (Ötv.) 1. (6) bek. c) pontja alapján a helyi önkormányzat a törvény keretei között "szabadon társulhat más helyi önkormányzattal, érdekeinek képviselete és védelme céljából területi, valamint országos érdekképviseleti szervezetbe tömörülhet, feladat- és hatáskörében együttmőködhet külföldi helyi önkormányzattal, beléphet nemzetközi önkormányzati szervezetekbe." A helyi önkormányzatok képviselı testületei: önkéntes és szabad elhatározásból, az egyenjogúságuk tiszteletben tartásával, kölcsönös elınyök és arányos teherviselés alapján, írásbeli megállapodással, önkormányzati, valamint államigazgatási feladataik hatékonyabb, célszerőbb megoldására társulást hozhatnak létre. Megállapodás köthetı határozott és határozatlan idıre, továbbá feladat megvalósítására és feltétel teljesítésére. A társulás az önkormányzatok kapcsolatainak intézményesült módja meghatározott feladatok megoldására. Társulni mind önkormányzati, mind államigazgatási feladat, hatáskör ellátására lehet. A társulási megállapodást a polgármesterek írják alá, amikor azonban államigazgatási feladat, hatáskör társulásos ellátásáról állapodnak meg, akkor a jegyzı is aláírja, miután ı a feladat, hatáskör címzettje. Az önkormányzati társulásoknak egy speciális formája a területfejlesztési önkormányzati társulás, amely a települési önkormányzatok képviselı-testületeinek megállapodásával létrejövı társulás, amelyet a települések összehangolt fejlesztése, közös területfejlesztési programok kialakítása és a fejlesztések megvalósítását szolgáló közös pénzalap létrehozása érdekében hoznak létre. Ezen fejezet második felében a Nemzeti Fejlesztési Tervekrıl lesz szó, melyben részletezésre kerül a Magyarországon megvalósult NFT. I., illetve a jelenleg is érvényben lévı NFT II. Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) A Nemzeti Fejlesztési Terv az a stratégiai dokumentum, amely hazánk Strukturális Alapokból és Kohéziós Alapból való részesedésének alapjául szolgál. A Nemzeti Fejlesztési Terv kidolgozása ugyanis feltétele annak, hogy Magyarország részesedhessen az Európai Unió azon pénzügyi támogatásaiból, melyek kimondottan a tagállamok, illetve azok egyes régiói közötti fejlettségbeli különbségek kiegyenlítésére szolgálnak. Nemzeti Fejlesztési Tervet minden olyan országnak készítenie kell, amelynek egy fıre esı GDP-je az EU-átlag 75%-a alatt van. Magyarország és a május elsején csatlakozott tagországok mindegyike ebbe a kategóriába tartozott. A Nemzeti Fejlesztési Terv az egyik legfontosabb és leghatékonyabb eszköz az ország kezében arra, hogy az ország hosszú távú stratégiáját az Unióval megismertesse és elfogadtassa. 48

49 Nemzeti Fejlesztési Terv I. ( ) Az NFT I. hosszútávú célként az életminıség javítását jelölte meg, amelynek elérését az Európai Unió átlagától elmaradó jövedelmi különbségek mérséklésével kívántak biztosítani. Ezen átfogó cél elérésének érdekében négy specifikus célt határoztak meg: a gazdasági versenyképesség javítását, amely a termelı szektorok versenyképesebbé tételét célozta a humán erıforrások jobb kihasználása, a növekvı foglalkoztatáson és az emberi erıforrások fejlesztésén keresztül jobb minıségő környezet, fejlett infrastruktúra, amelyhez az infrastruktúra fejlesztése, illetve a tisztább környezet elérését, kiegyensúlyozottabb regionális fejlıdés, amelyet a régiók potenciális természeti, gazdasági és humán kapacitásainak felhasználásával kívántak elérni. A fenti négy specifikus cél öt operatív programban töltött testet: Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (GVOP), Agrár és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP), Humánerıforrás Fejlesztés Operatív Program (HEFOP), Környezetvédelem és Infrastruktúra Fejlesztés Operatív Program (KIOP), Regionális Fejlesztés Operatív Program (ROP). A Regionális Operatív Program a régiók belsı erıforrásainak fenntartható hasznosításával segítette a területi fejlettségbeli különbségek mérséklését, míg az ágazati operatív programok az egyes tématerületek megvalósulását tekintették elsıdleges céljuknak között az Irányító Hatóság 476,21 milliárd forint összértékben 3 prioritást kezelt, melyek a következık: 1. Turisztikai potenciál erısítése a régiókban 2. Térségi infrastruktúra és települési környezet fejlesztése 3. A humán-erıforrásfejlesztés regionális dimenziójának erısítése Az NFT I. fejlesztési ciklus egyik fontos módszertani áttörése volt, hogy lehetıvé vált a programok végrehajtásának egységes mérése. Az NFT I. valamennyi programja, így a ROP is rendelkezett indikátorrendszerrel, melynek adatait egységes monitoring rendszer győjtötte össze (EMIR). A ROP programszintő indikátora teljesült, a felhasználható források legalább 75%-a a négy kevésbé fejlett régióba (ÉA, ÉM, DA, DD) jutott. A rendelkezésre álló forrásokat maradéktalanul sikerült felhasználni, a tervezett összes közkiadást, 476,21 milliárd forintot, az operatív program szintjén 4,4%-kal haladta meg az igazolt közkiadások összege. Az I. Nemzeti Fejlesztési Terv tapasztalatai A os idıszakra készített Nemzeti Fejlesztési Terv nem egy átfogó, minden szektorra kiterjedı fejlesztési terv, hanem olyan egységes stratégia volt, mely a Magyarország számára megnyíló európai uniós fejlesztési források felhasználási irányait foglalta össze. A Terv három specifikus célkitőzése: a gazdasági versenyképesség javítása, a humán erıforrások fejlesztése, valamint a jobb minıségő környezet kialakítása, ezekhez csatlakozott a kiegyensúlyozottabb regionális fejlıdés elérése. Ennek megfelelıen a os idıszakban a környezet és infrastruktúra fejlesztésre kétszer annyi támogatást kaptunk, mint a gazdaság és a humánerıforrás fejlesztésére. Összesen több mint millió euró került kifizetésre. 49

50 Az I. NFT tapasztalata, hogy az egész országra érvényes átfogó társadalmi-gazdaságikörnyezeti célok kijelölése az elsıdleges lépés, és csakis ezt követıen kezdıdhet meg a szakágazati tervezés. Kezdetben a pályázatok minısége és a pályázati kiírások összetettsége együttesen a formailag hibás pályázatok magas számához vezetett. A szaktárcák követelményrendszere meglehetısen heterogén volt, és az egyes irányító hatóságok rendszerrel szembeni elvárásai is eltértek egymástól. A kormányzat ezt felismerve komoly lépéseket tett a "pályázóbarát" pályáztatási rendszer kialakítása érdekében. A pályázási kedv kimagaslónak volt mondható projektjavaslat érkezett be a 2006 novemberéig milliárd (!!!) forint támogatási igénnyel (NFH - EMIR) és ezen pályázatok közül eddig több mint et találtak támogatásra érdemesnek a pályáztató szervezetek, az odaítélt összeg 694 milliárd forint. Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) ( ) Különbözı szakmai kritikákat figyelembe véve az új programozási idıszakra érvényes új Nemzeti Fejlesztési Tervet (NFT II.) nyújtott be Magyarország az Európai Bizottsághoz, mely az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) nevet kapta és 2013 között az EU kohéziós politikája keretében további fejlesztési forrásokra lesz jogosult Magyarország, amelyet a hazai társfinanszírozás és a magántıke is kiegészít. Az Európai Unió költségvetésének kohéziós politika fejezetébıl a as idıszakra 22,4 milliárd euró uniós forrás áll a rendelkezésünkre. Ezt kiegészíti a magyar állami hozzájárulás, amely a teljes felhasználható keret 15%-át teszi ki, így összesen 26,2 milliárd eurót fordíthatunk fejlesztésekre. Ez - a Pénzügyminisztérium által prognosztizált 265 Ft/euró árfolyammal számolva - összesen 6943 milliárd forintot jelent 2007 és 2013 között. Ezt egészíti az Európai Mezıgazdasági és Vidékfejlesztési Alap, valamint az Európai Halászati Alap közel 1200 milliárd forintnyi forrása. E források kiegészülnek még a fejlesztéseket megvalósító szervezetek (vállalkozások, önkormányzatok, nonprofit szervezetek) saját forrásnak tekinthetı ráfordításaival, így összességében e keretnél még nagyobb volumenő fejlesztések valósulhatnak meg ábra Forrás: ÚMFT részletes bemutatása (Dózsa, 2007) 50

51 A rendelkezésre álló pénzösszegek lehívásához az Európai Unió számára egy tervet kellett készíteni - ez az Új Magyarország Fejlesztési Terv -, mely részletekre lebontva tartalmazza azokat a célokat, stratégiákat, súlypontokat, prioritásokat, és konkrét intézkedési javaslatokat is, melyek mentén pályázatok nyújthatók majd be az illetékes hatóságokhoz. Az e tervben megfogalmazott célok eléréséhez hat területre összpontosulnak a fejlesztési erıfeszítések. Ezen tematikus és területi megoszlás alapján létrejött területekhez tartozó célok konkrét megvalósítása érdekében átfogó, operatív programokat hoznak létre. A hat területen belül az alábbi operatív programok kerültek megjelölésre, melyek az alábbi struktúrában helyezkednek el: 1. A gazdaság fejlesztése Gazdaságfejlesztési OP 2. A közlekedés fejlesztése Közlekedési Infrastruktúra fejlesztése OP 3. A társadalom megújulása Társadalmi Megújulás OP Társadalmi Infrastruktúra OP 4. Környezet- és energiafejlesztés Környezet- és Energiafejlesztési OP 5. Területfejlesztés Nyugat-dunántúli Regionális OP Közép-dunántúli Regionális OP Dél-dunántúli Regionális OP Észak-magyarországi Regionális OP Észak-alföldi Regionális OP Dél-alföldi Regionális OP Közép-magyarországi Regionális OP Európai Területi Együttmőködések OP-k 6. Államreform Közigazgatás Megújítása OP Elektronikus Közigazgatás OP Az 1-es, 2-es, 3-as, 4-es, és az 5-ös cél alá tartozó operatív programokra az országban való területi elhelyezkedésétıl függetlenül - túlnyomórészt - bármely jogosult pályázhat, az 5-ös, - Területfejlesztés - alá tartozó regionális operatív programokra csak azon jogosultak, akik/amelyek az adott régióban laknak/mőködnek, vagy fejlesztésük az adott régióban valósul meg. A területfejlesztéssel kapcsolatos regionális operatív programok az adott régiók szükségletei, és lehetıségei szerint különböznek. A fıbb stratégiai irányvonalak a következık: Dél-Alföld: tudásipar, agrárium, turisztika (Szegeden "Biopolisz" - egészségipari, környezetipari, agrárgazdasági biotechnológia), Dél-Dunántúl: magas környezeti minıségő modellrégió (Pécsett "az életminıség pólusa" - kulturális és környezetipar), Észak-Alföld: a térség minıségi élet-, egészség- és rekreációs központja (Debrecenben "a tudás iparosítása" - gyógyszeripar, agrárinnováció), Észak-Magyarország: iparfejlesztés, szolgáltatások, turisztika (Miskolcon "Technopolis" - nanotechnológia, vegyipar, mechatronika, megújuló, alternatív energiák), 51

52 Közép-Dunántúl: a kkv-kre alapozott, innováció-orientált gazdaság-fejlesztés (Székesfehérváron és Veszprémben logisztika, nano- és biotechnológia, mőszaki informatika. Nyugat-Dunántúl: az észak-déli pannon gazdasági tengely fejlesztése (Gyırött "Autopolis" - autóipar, gépgyártás, megújuló energiák), Közép-Magyarország: fı cél a térség versenyképességének és vonzerejének növelése (Budapestnek nincs elkülönülı, kiemelt stratégiája) Összességében elmondható, hogy az NFT II várhatóan tág lehetıségeket biztosít a helyitérségi kezdeményezéseknek, innovatív megoldásoknak és azok rendszerszerő megvalósításának. Felhasznált irodalom 1. Dózsa Cs.: ÚMFT részletes bemutatása (2007) 2. Jelentés a területfejlesztés intézményrendszerérıl, Budapest (2005) 3. Rechnitzer J: A területfejlesztés szereplıi elıadás, Gyır (2008) 4. VÁTI Nonprofit Kft., Budapest (2010)

53 5. URBANIZÁCIÓS ÉS MIGRÁCIÓS FOLYAMATOK FİBB TRENDJEI Már a történelem elıtti idıszakban is jellemzı volt, hogy valamilyen tényezık hatására népvándorlások indultak meg a kedvezıtlen adottságú területek irányából a gazdaságilag fejlettebb régiók, országok irányába. Lehetett ezen folyamat generálója természeti, de lehetett gazdasági, társadalmi indíttatású. Ezen népvándorlási folyamatok hatására kialakuló lakosságkoncentráció következtében olyan megavárosok alakultak ki világszerte, amik napjainkra a gazdaság, a politika, a kultúra központjai lettek, így további növekedési tendenciáik prognosztizálható. Mindezeket figyelembe véve megállapítható, hogy napjaink globalizált világának velejárója a migrációs folyamatok növekedése, trendjeinek bıvülése, így ezen trendek vizsgálata Európa országaiban a hosszú távú stratégiák látókörébe került. A modern urbanizációs folyamat alakulásában a gazdasági háttér a domináns tényezı. Általában a települések gyors növekedését a gazdasági tevékenységnek a tér egy bizonyos pontján való koncentrálódása váltja ki. A cégek eredményessége általában nemcsak saját tevékenységüktıl, hanem külsı tényezıktıl is függ, például a telephelyválasztásban fontos szerepet játszik a más vállalatok földrajzi közelségébıl származó elınyök kihasználására irányuló törekvés. Ezt a jelenséget vizsgálva Vernon amerikai városgazdász az agglomerálódás jelenségét egy fordított piramishoz hasonlította. Ha egy terület adottságai kedvezıek valamilyen vállalkozás számára, akkor annak megtelepedése általában elindít egy öngerjesztı folyamatot további tevékenységek egész sorát vonzva a térségbe. A gazdaság bıvülése vonzza a munkaerıt, a népességszám növekedése szükségessé, de egyben lehetıvé is teszi a szolgáltatások szélesebb körő kiépítését, ami viszont újabb gazdasági vonzerıt jelent. Sokszor ugyanis a vállalatok nem azért települnek ugyanarra a helyre, mert egymással szoros kapcsolatban állnak, hanem mert az adott település által nyújtott magasan specializált szolgáltatásokat kívánják igénybe venni. A kínált szolgáltatások választéka viszont a település méretével szorosan összefügg, a piramis tehát egyre nı. Az agglomerálódás kifejezés, halmozódást, tömörülést jelent. Kezdetben a termelési tényezık halmozódása a településen belül zajlik, késıbb azonban a település határai szőknek bizonyulnak, a vonzóhatás kisugárzik és a környezı települések is növekedésnek indulnak. Felerısödnek a településközi kapcsolatok és megkezdıdik a települések összenövési folyamata, agglomerálódó térségek, település agglomerációk kialakulása. Az agglomerálódó térség két legfontosabb jellemzıje a gazdasági tevékenységek, az ezeket végzı emberek és a mindkettınek teret adó mőszaki létesítmények területi sőrősödése, valamint a települések közötti kapcsolatok felerısödése a társadalmi gazdasági élet számos területén. A koncentrálódási folyamat elvileg addig folytatódik, amíg az ezzel járó gazdasági elınyök nagyobbak, mint a hátrányok. A koncentrálódással összefüggı méretnövekedés következtében nı a munkahelyek választéka, bıvül azoknak a szolgáltatásoknak a köre, amiket a település gazdaságosan nyújtani tud. A vállalatok számára az externális (külsı) gazdaság, a fogyasztópiac közelsége, kezdetben jelentıs költség-megtakarítást tesz lehetıvé. Egy ponton túl azonban, a túlzott mértékő koncentrálódással már hátrányok is jelentkeznek. A gyors növekedéssel párhuzamosan az elınyök elıször kezdenek csökkenni, majd a nagyvárosokban egyre dominánsabbá válnak a negatív jelenségek. Nınek a telekárak, emelkedik a munkaerı ára, a zsúfoltság miatt nıni kezdenek az egységnyi outputra jutó költségek. Nı a környezetszennyezıdés, a bőnözés, emelkednek a környezetvédelmi, 53

54 biztosítási kiadások, a térbeli növekedéssel pedig a szállítási, közlekedési költségek, romlik az életminıség. Mindez oda vezethet, hogy a növekedési folyamat elıször lelassul, majd megfordul és a város hanyatlásnak indul, ami egyes nagyvárosok esetében be is következett már a '70-es években. Egy város hanyatlásának elindítója a tradicionális nagyipar visszaesése. Ha egy üzem bezár, elhagyott területeket hagy maga után, elavult épületekkel, elavult infrastruktúrával, ipari hulladékokkal. A folyamat általában együtt jár a visszaesı foglalkozási lehetıségekkel, a romló lakáshelyzettel, a tehetısebb rétegek elköltözésével. Mindez együtt rontja a város imázsát és megnehezíti a várospolitikusok számára, hogy új beruházásokat vonzzanak a térségbe. Szerencsére vannak pozitív példák, (Amserdam Waterfront program) amelyek igazolják, hogy központi támogatással és megfelelı regenerációs programokkal a folyamat visszafordítható. Az egyes nagyvárosokban kétségtelenül elindult hanyatlási folyamat tehát nem jelenti azt, hogy az urbanizáció egyértelmően a dekoncentrálódás irányába folytatódik. Az agglomerálódás tendenciái ma erısebbek, mint korábban, azonban a gazdasági mozgató erık jelentısen megváltoztak. Míg kezdetben a tradicionális nagyipar koncentrálódásának volt meghatározó szerepe a folyamat alakításában, a 20. sz. végén az információcsere gyorsaságának, az új technológiák megtelepedésének van elsısorban agglomeratív hatása. Minden estre egyes nagyvárosok hanyatlása felhívta a figyelmet arra, hogy a korábbi elképzelésektıl eltérıen az urbanizáció nem jelenti a városlakó népesség számának, arányának töretlen és folytonos növekedését, hogy a településhálózatban a koncentrálódással ellentétes tendenciák is érvényesülnek, és hogy a folyamat bizonyos ciklikusságot mutat, ami alapján eges szakaszok többé-kevésbé jól elkülöníthetık. A témának gazdag szakirodalma van itthon is, ezek közül ki kell emelni Ernyedi György akadémikus munkáit, amelyek mind a nemzetközi tendenciákról, mind a hazai sajátosságokról széleskörő elemzést adnak. Urbanizációs trendek nemzetközi és hazai összefüggései A Nyugat-Európából a század fordulóján elindult modern urbanizációs folyamat elsı kezdeti szakaszát a népesség erıteljes városba áramlása, a nagyvárosok hihetetlenül gyors növekedése jellemzi. Ezt az idıszakot a szakirodalom az abszolút koncentráció korszakának (más néven városrobbanásnak) nevezi, ami egyszerre jelenti a népesség, a munkahelyek és az infrastruktúra térbeli koncentrálódását. A folyamat elindítója és fı mozgatórugója egyrészt a mezıgazdaság technikai színvonalának ugrásszerő emelkedése, amely lehetıvé tette a mezıgazdaságból tömegesen felszabaduló munkaerı városba áramlását, másrészt az ipar, a kereskedelem gyors fejlıdése a városban, ami biztosította e szabad munkaerı felszívását, foglalkoztatását. A folyamat a 19. század közepén terjedt át Észak-Amerikára. Magyarországon csak a múlt század végén kezdett kibontakozni, majd megtorpant és tömeges népességmozgás valójában csak a '60-as években következett be a mezıgazdaság nagyüzemi átszervezésével. E szakasz hazai sajátossága, hogy a városok gyors növekedési ütemével nem tudott lépést tartani az infrastruktúra kiépülése, így a városodás és városiasodás mértéke között nagy volt a rés. A fejlıdı országok még késıbb léptek az urbanizációs fejlıdés útjára és ma is komoly gondot jelent számukra, hogy nem alakult ki olyan városhálózat, amely képes lenne felszívni az odaáramló munkaerıt, így a migráció néhány (egy-két) nagyvárosba irányul, ott valóban robbanásszerő városnövekedést idézve elı. (Mexikó, Djakarta, Calcutta) A településhálózatra 54

55 a végletek jellemzık, egyik oldalon a nagyon kevés számú több milliós nagyváros áll a maga szélsıségeivel, bádogvárosaival, a másik oldalon a nagyon elmaradott falvak dominálnak és gyakorlatilag hiányoznak a kis- és középvárosok. Mint arról korábban már volt szó, a növekedés nem tart örökké. Részben a város terjeszkedésének fizikai korlátai miatt, részben a város és környéke közötti infrastrukturális hálózatok kiépülése következtében a város növekedése lassulni kezd, és - bár eleinte még mindig a város erıs vonzásának köszönhetıen - a város körüli győrő dinamikusan fejlıdni kezd, megindul a települések összenövési folyamata, az agglomerálódás. Az urbanizációnak ezt a második szakaszát relatív dekoncentrációnak nevezzük a termelési tényezık korábbinál kevésbé koncentrált elhelyezkedése miatt. (Ez azonban csak a város vonatkozásában jelent dekoncentrációt, a településagglomeráció továbbra is sőrősödési hely marad.) Új jelenség e cikluson belül, hogy a túlzsúfoltság következtében fellépı negatív tendenciák erısödése egyes nagyvárosokban a magasabb jövedelmőeket, középosztálybelieket a városból való kiköltözésre késztette. (A jelenséget szuburbanizációnak nevezzük.) Ettıl kezdve már nem csak a népesség falvakból városba áramlásával találkozunk, hanem megindul egy azzal ellentétes, a városokból kifelé irányuló mozgás is. E folyamatot az ipar hanyatlása indítja el. Igazi változást azonban a nemzetközi urbanizációs folyamatban az jelentette, hogy a '70-es '80-as években Amerikában és egyes fejlett európai országokban is, a népességnövekedés súlypontja a vidéki térségekre tevıdött át, vagyis a növekedés üteme gyorsabb volt a falvakban, mint a városokban. A jelenséget kiváltó okok között egyaránt volt jelen a túlzsúfolt város taszító hatása, az emberléptékő, természet közeli környezet iránti igény fokozódása, valamint a civilizált életmódot biztosító infrastruktúra széleskörő elterjedése az egész településhálózatban. A modern urbanizációs folyamatnak ezt a harmadik szakaszát dezurbanizációnak vagy kontraurbanizációnak nevezik. A városok hanyatlását természetesen nem nézték tétlenül a várospolitikusok, sorra születtek a fizikailag, társadalmilag leromlott állapotú városok, városközpontok újraélesztését (revitalizálását) célzó programok (pl. Amsterdam, londoni dokkok), amelyekkel sikerült megállítani, sıt visszafordítani a folyamatot. A szakirodalom a jelenséget reurbanizációnak nevezi. Az urbanizációs folyamat ciklikus jellegének felismerése óta megosztott a vélemény arról, hogy a tendenciák a koncentráció vagy a dekoncentráció irányába folytatódnak-e, hogy az életvitel inkább városi, vagy a vidéki irány felé halad. A kérdésre valószínőleg nincs egyértelmő válasz, a különbözı jellegő folyamatok térben és idıben egymás mellett léteznek. Ezzel gyakorlatilag eljutottunk napjainkhoz. Korunkban az urbanizációs trendek alakulását sokféle tényezı befolyásolja, amelyek közül azonban négyet ki kell emelni, mert ezek jelentıs szerepet játszottak abban, hogy a gazdaság globalizálódásának hatása, valamint a települések közötti verseny az utóbbi években felerısödött és az európai urbanizáció meghatározó elemévé vált. A négy tényezı, vagy inkább tendencia közül kettı a technológiai fejlıdéssel, kettı a politikai változásokkal kapcsolatos. Ezek a következık: A közlekedıs fejlıdése lehetıvé tette, hogy a kontinens minden pontja könnyen elérhetı; Az informatika, a telekommunikáció segítségével gyakorlatilag azonnal értesülhetünk a világ bármely pontján történı eseményekrıl; Az európai integráció létrejöttével az Európai Unión (EU-n) belül biztosított a javak, a munkaerı szabad áramlása; A közép- és kelet-európai országokban végbement politikai és gazdasági rendszerváltás eredményeként átjárhatóvá váltak a Kelet-Nyugat közötti határok. Ez 55

56 jelentıs kihívás, de lehetıség is egyes városok pl. Budapest, Prága számára, hogy visszanyerjék háború elıtti pozíciójukat Európa városhálózatában. A nyitás új helyzetet teremtett egyes a nyugati világ déli, keleti perifériáján lévı területek városai számára is. Bécs például igen jelentıs japán, amerikai befektetıket nyert a politikai változások következtében. A kelet felé irányuló kereskedelem új u.n. gate-way vagyis kapu városokat eredményezett, néhány északi város (pl. Helsinki, Szentpétervár) szerepe is felértékelıdött. A vázolt tendenciák következményeként az urbanizációs folyamatban a régi elınyök - a nyersanyag, a tıke, az alacsonyan képzett, de tömeges munkaerı, a nagy helyi piac - elvesztették korábbi jelentıségüket. Helyette a nagyobb vonzerıt azok a települések jelentik, ahol fejlett az információs technológia, a telekommunikációs rendszer. Ez utóbbi intézmények olyan területeket keresnek, ahol a munkaerı alkalmas, illetve képes az új befogadására, a lakáskörülmények, az oktatás, a kultúra magas színvonala, a környezet, a közbiztonság állapota jó életminıséget biztosít az ott élık és letelepedni szándékozók számára, a nagyobb gazdasági potenciál pedig vonzza a vállalkozásokat. A verseny kiélezıdése módosítja a centrum-periféria viszonyokat is, a települések közötti polarizáció erısödik. Ennek a folyamatnak vannak nyertesei és vesztesei. Korábban jelentıs városok elvesztik vezetı szerepüket, míg mások hirtelen fejlıdésnek indulnak. A globális versenyben egészen új ipari helyek jelennek meg egykori hagyományosan mezıgazdasági területeken, és nem csak a tradicionális gyáriparban, hanem a divatcikkgyártásban és hightech területén is (pl. Kína speciális zónái). A polarizálódás során elınyt élveznek azok a települések, amelyek a szuper gyors közlekedési útvonalak mentén, vagy a folyósok között helyezkednek el és egyben magasan kvalifikált munkaerıvel rendelkeznek a hightech vonzására. A centrum-periféria viszony alakulásában a globális városok a gazdagságot jelképezik, ezek tömörítik az üzleti világ döntı hányadát, itt összpontosulnak a globális funkciók, megtalálható a speciális szolgáltatások széles választéka (bankok, tızsdék, biztosító társaságok, médiaközpontok), jelen vannak a transznacionális vállalkozások képviselıi és ezek a városok az irányítás ellenırzés centrumai is. Mindezek a funkciók egyre kevesebb központban koncentrálódnak, egyre kiterjedtebb hatáskörrel. A fentiekben bemutatott átalakulási tendenciákat a magyar urbanizációs fejlıdéssel összevetve bizonyos eltérések tapasztalhatók. A magyar urbanizációs fejlıdés késve kezdıdött, csupán a 19. sz. utolsó harmadában, majd amikor a II. világháború után az iparosítással párhuzamosan a városba áramlás felgyorsul, az infrastruktúra fejlıdése nem tud lépést tartani a népességnövekedés ütemével a városokban, így a városodás és városiasodás között nem volt meg a kellı összhang. Alapvetı különbség az is, hogy Magyarországon nem játszódott le, illetve kimaradt a dezurbanizálódás szakasza, elsısorban a falu-város között megmaradt szakadék miatt. A falusi térségek hátránya az itthon is kiélezıdı versenyhelyzetben tovább fokozódik. Másik lényeges eltérés, hogy miközben a fejlett országokban a városgazdaság szolgáltató jellegővé vált, addig a hazai városok zömében még mindig a termelı funkció dominál, a város az iparnak nem leadója, hanem - a külföldi tıke megjelenésével - befogadója maradt. Természetesen vannak városok elsısorban Budapest, ahol a funkcionális átalakulás már jelentısen elırehaladt. A migráció fogalmi összefüggései Az ember alapvetı jogainak egyike a szabad utazás, a lakóhely szabad megválasztásának a joga, ezt így az Európai Bizottság és Együttmőködési Értekezlet évi Helsinki Konferenciáján fektették le. A történelmileg közeli múltban a migráció iránya és jellege 56

57 megváltozott, globális problémává vált. A szó maga (migráció) latin eredető, magyarul vándorlást jelent. A vándorlás helyváltoztatást, mozgást jelent, amik jelen esetben a fogalom jó szinonimái. A migráció földrajzi helyváltoztatást jelent, ugyanakkor a szociológia használja a fogalmat a népesség mozgására egy társadalmon belül, vagy a népesség mozgására több társadalom, illetve földrajzi és kulturális élettér között. A migráció tehát népcsoportok, tömegek mozgása. Két fajtáját ismerjük: a társadalmi és térbeli mobilitást. Térbeli mobilitás a népcsoport helyváltoztató mozgását értjük, azonban ezt csak akkor nevezzük migrációnak, ha az legalább a közigazgatási határ átlépésével jár. A vándorlás többféleképpen osztályozható: külsı (országhatárokat átlépı) vagy belsı vándorlás (országhatárokon belül maradt helyváltoztatás), önkéntes vagy kényszer hatására történt (gazdasági illetve politikai kényszer) egyéni vagy csoportos, legális vagy illegális, állandó vagy ideiglenes. Állandó jellegő a vándorlás, ha a vándorló állandó lakását végleges szándékkal elhagyja, és egy másik településen lévı lakást jelent be állandó tartózkodási helyként. Ideiglenes, ha az állandó lakását megtartva (vissza szándékozik térni) az új lakását ideiglenes tartózkodási helynek jelenti be, vagy ha ideiglenes lakóhelyérıl visszatér állandó lakhelyére. A vándorlás különleges esete az ingázás. Az a munkába, iskolába járás, amely településhatár átlépésével jár. Rendszeresen ismétlıdı, periodikus jelenség, általában nem nagy távolságot jelent. Két fajtája van: a lakóhelyük és a munkahelyük között naponta utazók a napi ingázók, a hetente, kéthetente vagy annál ritkábban utazók a távolsági ingázók. A vándorlás különleges esetei közé tartozik még az idegenforgalom, illetve a vendégmunkás jelenség. Legális a migráció, ha a külföldi állampolgár érvényes útokmánnyal és vízummal, illetve tartózkodási engedéllyel, megfelelı és igazolható anyagi fedezet birtokában a határátkelıhelyen a vám- és pénzügy, és határırség ellenırzése mellett lép be az országba. Illegális a migráció, ha a fentiek az országba való belépéskor nem teljesülnek. Az ilyen migráció nem kerül teljes körően statisztikai számbavételbe, így róluk csak közvetett információk nyerhetık (illegális határátlépésekre, embercsempészetre vonatkozó adatok, munkaügyi, idegenrendészeti ellenırzések adatai). A térbeli mobilitás önkéntes része szabad emberi cselekvésen alapul, azt senki erıszakkal nem korlátozza vagy befolyásolja. A kényszerő változata tipikusan a háborús, fegyveres konfliktusok katonai és polgári menekültjeinek helyváltoztatása (ezt a Népszövetség kezdeményezése nyomán elfogadott évi ún. harmadik genfi egyezmény szabályozza). Menekültnek a genfi egyezmény szerint azok tekinthetıek, akik megalapozottan félnek a fajuk, vallásuk, nemzeti hovatartozásuk, politikai meggyızıdésük vagy meghatározott társadalmi csoportokhoz való tartozásuk miatt. Migrációs Trendek fıbb összefüggései az Európai Unióban Néhány európai ország gazdasági klímájában bekövetkezett kedvezıtlen változás ellenére a nemzetközi migráció 1990-es évek közepe óta megfigyelt növekvı tendenciája napjainkban is folyik. A 2002-es évre vonatkozó, részlegesen rendelkezésre álló adatok e tendencia 57

58 kismértékő lassulását mutatatták, ami azonban nem jelent jelentıs törést a folyamatban, így napjainkban is jelentıs tényezıként kell figyelembe vennünk. A munkával kapcsolatos migráció, legyen az ideiglenes vagy állandó természető, számos európai országban észrevehetıen nıtt. Ez egyrészt az információs és kommunikációs technológia területén, másrészt pedig az egészségügyi és az oktatási szektorban dolgozó képzett munkaerı migrációjából fakadt. Számos európai országban azonban még mindig a családdal kapcsolatos migráció teszi ki a bebocsátások legnagyobb hányadát. A legutolsó, 2009-re vonatkozó adatok azt mutatják, hogy a néhány évig tartó jelentıs növekedést követıen a menedéket keresık bebocsátási arányának növekedése némileg lelassult. A bevándorlás kiemelkedı szerepet játszik néhány európai ország (különösen Olaszország és Spanyolország) népességi statisztikájában, valamint az egyébként hanyatló lélekszám ellensúlyozásában (például Németországban). A honosítások és az állampolgárság megszerzésének megkönnyítésére foganatosított intézkedések számának növekedése magyarázatot nyújt arra a tényre, hogy a bevándorlók és családtagjaik egyre nagyobb számban az ıket befogadó országban telepszenek le. Ugyanakkor a letelepedési országokban, így például Ausztráliában, Kanadában, az Egyesült Államokban és Új-Zélandon a két népszámlálás közötti idıszak összevetése rámutat arra, hogy az össznépességen belül egyre nagyobb a külföldi születésőek aránya ábra: Népmozgalmi adatok 2006-ban (%) Európai Unio Írország Svédország Németország Egyesült Királyság Franciaország Ausztria Görögország Olaszország születések száma halálozások száma vándorlási egyenleg Forrás: KSH, A legújabb trendek azt is tükrözik, hogy számos európai országban ismét nı az újabb bevándorló munkások toborzása iránti érdeklıdés. Az öregedı népesség és a folyamatos munkaerı-piaci egyenlıtlenségek részben magyarázatként szolgálnak e tendenciára. Bár a népességáramlás kezelése továbbra is fontos prioritás marad, számos európai ország tesz 58

59 lépéseket képzett és magasan képzett külföldi munkások odavonzására, valamint a külföldi diákok számára a diploma megszerzését követıen a munkaerı-piaci hozzáférés megkönnyítésére. A munkaerıpiac új igényeinek való megfelelés érdekében a munkaerıáramlással kapcsolatban új törvényeket is hoztak. Egyes országok kevésbé képzett munkaerıre is igényt tartanak, különösen a mezıgazdaságban (Spanyolország és Görögország), az építıiparban, az idısek gondozása, valamint egyéb üzleti és háztartási szolgáltatások terén (Olaszország, Portugália, Egyesült Királyság). Az összes népességáramláson belül az ideiglenes munkaerı-áramlás arányának emelkedése szemmel láthatóan bizonyítja ezeket a folyamatokat (ahol az ideiglenes migráció fogalmába a rövid távú tartózkodási engedélyek, szezonális munkák, multinacionális vállalatokon belüli ideiglenes megbízások, szakmai gyakorlatok és munkaszabadságok tartoznak). Napjainkban számos európai országban a munkaerı jelentıs részét külföldiek és bevándorlók alkotják. A letelepedési országokban (Ausztrália, Kanada, Új-Zéland és az Egyesült Államok), a külföldiek és a bevándorlók a munkaerı 15-20%-át teszik ki. A külföldiek számos európai munkaerı-piacon is jelentıs arányban képviseltetik magukat, így például Luxemburgban (a munkaerı 43,2%-a külföldi), Svájcban (21,8%), és ha kisebb mértékben, de Ausztriában (9,9%), Németországban (8,9%), Belgiumban (8,2%) és Franciaországban (6,2%) is. A foglalkoztatottság ágazati megoszlása szempontjából az építıiparban, a vendéglátásban és élelmezési ellátásban, valamint a háztartási szolgáltatásokban általánosságban túlreprezentáltak a külföldiek, azaz az ezen ágazatokban dolgozó külföldiek aránya magasabb, mint az összmunkaerın belüli arányuk. Az ágazati megoszlás azonban országonként jelentıs eltéréseket mutat. Spanyolországban a külföldiek több mint 8,5%-a a mezıgazdaságban dolgozik, Ausztriában 24,5%-uk a bányászatban, a gyártó- és energiaiparban, Portugáliában 30%-uk az építıiparban, Spanyolországban mintegy 16,5%-uk szállodákban és éttermekben, Finnországban 11%-uk az oktatásban, Norvégiában 21%-uk az egészségügyben valamint egyéb közösségi szolgáltatások területén keresi kenyerét, míg Görögországban 17%-uk foglalkozik háztartási szolgáltatásokkal. A külföldi munkavállalók munkaerı-piaci helyzetének az elmúlt évtized során történt változásairól szóló tanulmányok szerint az elızı gazdasági növekedési fázis során bekövetkezett javulás ellenére a külföldiek foglalkoztatottsága még mindig érzékeny a ciklikus megrázkódtatásokra, és a külföldi munkavállalók egyes alkategóriái továbbra is sebezhetık maradnak (pl. különösen a nık, valamint a fiatal és az idısebb munkavállalók). A foglalkoztatottsági helyzet általános javulása tehát nem elegendı a külföldiek tartós munkaerı-piaci integrációjának biztosításához. Az európai országok, egyebek mellett, mind határaikon, mind pedig területükön belül megerısítették az ellenırzést. Ez egyrészt válasz a szeptember 11-i egyesült államokbeli terrortámadásokat követıen, a terrorizmus elleni globális harc összefüggésében felmerült biztonsági kérdésekre, másrészt az embercsempész és emberek kizsákmányolásával foglalkozó hálózatok valamint az illegális migráció leküzdését is szolgálja. Számos európai országban új törvényeket is elfogadtak a külföldiek belépésével, tartózkodásával és foglalkoztatásával kapcsolatban (pl. Dánia, Németország, Portugália és Görögország). Mások intézkedéseket tettek a menedékjogi kérelmek elbírálásának meggyorsítására (Svájc), vagy új eszközöket vezettek be elfogadhatóságuk korlátozására (pl. Egyesült Királyság, Hollandia). 59

60 A bevándorlók munkaerı-piaci integrációja és az újonnan érkezıket segítı intézkedések a legtöbb európai országban a prioritások között szerepelnek, melyek során rendelkezéseket hoztak a bevándorlók nyelvtudásának és szakképzésének javítása, valamint a diszkrimináció elleni küzdelem érdekében. Több országban törvényhozási lépéseket is tettek az állampolgárság megszerzésére vonatkozó szabályok módosítására. Az országok vagy megkönnyítették a pályázati eljárást (például Luxemburgban) vagy pedig az állampolgárságért folyamodó jelöltektıl a befogadó ország nyelvének és társadalmának sokkal alaposabb ismeretét követelték meg (elsısorban Hollandiában, Ausztriában és Dániában). Az Európai Unió számos irányelve törekszik a tagállamok migrációs politikáinak harmonizálására. Ezek a döntések harmadik ország állampolgáraival szemben egy harmonizált jogi keret elfogadásához kapcsolódnak, és annál inkább fontosak, mivel az acquis communautaire (közösségi vívmányok) elvének megfelelıen ezek vonatkoznak a 2007-ig csatlakozott tizenkét új tagállamra is. Az Európai Unió külsı határainak védelme érdekében megvalósuló nemzetközi együttmőködés a vízumpolitikák harmonizációját, a határellenırzı szervek közötti információmegosztás fejlesztését, valamint a fejlıdı országok nagyobb mértékő bevonását célzó átfogó tervben testesül meg. A nemzetközi migráció regionális szempontjai felé irányuló érdeklıdés fellendülése számos európai országban tapasztalható jelenség. Ezt az érdeklıdést számos tényezı motiválja, többek között a régiók növekvı súlya a migrációs politikákban, hajlandóság annak biztosítására, hogy a hátországok is hasznot húzhassanak majd a nemzetközi migrációból, valamint a külföldiek és bevándorlók nagy városokban koncentrálódásának lehetséges hatásával összefüggésben, a munkaerı-piacba és a társadalom egészébe való integrálódásuk kapcsán felmerülı aggodalmak. Hol laknak a bevándorlók? A bevándorlók földrajzi megoszlásában jelentkezı nemzetközi különbségek felvetik azt a kérdést, hogy a bevándorlókat a fogadóországba érkezésükkor mely tényezık befolyásolják letelepedési helyüket illetı döntésükben. A rendelkezésre álló adatok által szabott korlátokon belül a következı lakhelyválasztást befolyásoló tényezıket fogalmazhatjuk meg a bevándorlók körében: 1. a régió jellegzetességeinek (pl. szolgáltatások minısége, szórakozási lehetıségek megléte) vagy gazdasági lehetıségeinek köszönhetıen a célterület vonzereje, 2. családtagok vagy azonos származású emberek jelenléte, 3. a befogadó ország és a származási ország földrajzi közelsége. A bevándorlók személyes jellemzıi (származási ország, belépés oka, koruk a migráció idején, a tartózkodás idıtartama) és a célterület jellemzıi egyaránt fontos szerepet játszanak a döntésben. Különleges hangsúlyt kap a regionális fejlesztési politikák és a migrációs politikák közötti kapcsolat. Az e témában folytatott kutatások hangsúlyozzák a helyi gazdasági fejlıdés és a nemzetközi migráció regionális vonatkozásai közötti kölcsönös összefüggést, és arra a következtetésre jutnak, hogy a migrációs politikák a regionális fejlesztési programok hatékony részévé válhatnak még akkor is, ha nem tudják megoldani a regionális egyenlıtlenségekbıl eredı problémákat. Napjainkban megfigyelhetı, hogy nagymértékben nıtt a magasan képzett munkások nemzetközi mobilitása. Bár ez a folyamat az új, információs és kommunikációs 60

61 technológiákhoz kapcsolódó szakmák esetében a legszembetőnıbb, az egészségügyi szakemberek között is egyre elterjedtebbé vált. Az egészségügyi szakemberek nemzetközi mobilitását meghatározó tényezık nagyjából egybeesnek azokkal, melyek a magasan képzett munkások mobilitását határozzák meg általában, illetve mellette és ellene szóló tényezık kombinációjából fakadnak. Meg kell említeni azonban néhány olyan, sajátosan az egészségügyben dolgozó munkavállalókra jellemzı tényezıt is, mint például a relatív bér a származási országokban és az egészségügyi szektorban egyre rosszabbodó munkafeltételek. A jelenlegi trendeket vizsgálva megállapítható, hogy ha a migrációs ráták nagyjából a jelenlegi szinteken maradnak, az OECD tagországok munkaképes korú lakosságának száma 2010 és 2020 között 1,9%-kal fog nıni, szemben a 2000 és 2010 között regisztrált 8,6%-os növekedéssel és 2007 között a népességnövekedés 59%-át a migráció adta. A bevándorlók a munkaképes korú lakosság bıvülésének mintegy egyharmadát adják, bár a gyermekek és az idısebb bevándorlók érkezése csökkenti ezt a részesedést. A természetes növekedés Európában egyedül Franciaországban volt a népességnövekedés fı mozgatórugója. Sok országban - Dél- Európában, Ausztriában és Csehországban - a népességnövekedés mintegy 90%-át a migráció adta. Összességében az Európai Unió országainak foglalkoztatottság növekedését 51%-ban a belföldi lakosok növekvı foglalkoztatottsága, 39%-ban pedig a nemzetközi migráció adta, ami természetesen jelentıs szórást mutat a különbözı országok között. Számos országban, ahol a foglalkoztatottság növekedése elsısorban a belföldi munkaerı nagyobb mobilizációja miatt következett be, viszonylag magas volt a foglalkoztatottsági ráta (75% felett). Ide sorolható például Dánia, Svájc és Svédország. Ezzel szemben azokban az országokban, ahol a foglalkoztatottság növekedése fıként külsı forrásokból származott, a foglalkoztatottsági ráta az OECD-átlag alatt volt - kivéve az Egyesült Királyságot. A belsı vándorlás trendjei Magyarországon Az 1990 elıtti években a községekbıl a városokba történı vándorlás volt a meghatározó, és kiemelkedı volt a fıvárosba való költözések magas aránya. Ennek következtében megkezdıdött a népesség-kibocsátó kisebb falvak elnéptelenedése: a vándorlási veszteség mellé a népesség természetes fogyása is járult tıl azonban a vándorlások iránya megváltozott: a vidéki városok vándorlási egyenlege negatív, a községeké pozitív lett tıl a fıváros vándormozgalmában is fordulat következett be: elsısorban Pest megyébe, az agglomerációs övezetbe történt kiköltözések eredményeként vándorlási veszteség alakult ki. (2007-ben Budapest vándorlási egyenlege ismét pozitívvá vált, és együttesen a többi városban is kismértékő vándorlási többlet jelentkezett, míg a községekben az elvándorlások száma meghaladta a bevándorlókét.) A népesség belföldi vándorlási mozgalma a teljes (állandó és az ideiglenes) vándorlást figyelembe véve a kilencvenes években jelentısen csökkent, és a régiók többségében kisebb hullámzásokkal, de közel azonos szinten maradt. Eltérı képet nyújt a költözések két típusa, az állandó és az ideiglenes vándorlások idıbeli vizsgálata. Az ideiglenes vándorlások száma a nyolcvanas évek elején jóval meghaladta az állandó költözésekét, majd számuk a nyolcvanas évek végétıl meredeken zuhant tıl az ideiglenes vándorlások száma többnyire elmaradt az állandótól. 61

62 A vándorlások irányát tekintve az 1980-as években a régiók közötti sokoldalú migráció, majd 1990 után a keletrıl nyugatra történı mobilitás volt jellemzı. Két keleti régiónkat, Észak- Magyarországot és Észak-Alföldet a vizsgált idıszakban folyamatosan jelentıs elvándorlási veszteség jellemezte, e két térségben együttesen 1980 óta mintegy 290 ezer fıs negatív egyenleg alakult ki és 1990 között Közép-Magyarország kivételével már valamennyi régió vándorlási veszteséget szenvedett, azonban 1991-tıl Nyugat-Dunántúl, 1993-tól pedig Közép-Dunántúl térségében már folyamatos vándorlási többlet alakult ki. (2007-ben Közép- Dunántúlon a vándorlási egyenleg ismét negatívvá vált.) 5.2. ábra: Ezer lakosra jutó belföldi vándorlási különbözet, 2009 Forrás: KSH, Az egyes régiók népességmegtartó erejét jól jellemzi az ezer lakosra jutó vándorlási különbözet. Észak-Magyarország és Észak-Alföld ezredforduló utáni vándormozgalma további, és fokozódó elvándorlási többletet mutat, és Dél-Dunántúl, valamint a Dél-Alföld népességmegtartó ereje is gyengült. Közép- és Nyugat-Dunántúl térsége azonban egyre inkább befogadó területté vált, a hagyományosan vándorlási többlettel rendelkezı középmagyarországi régió mellett. Általában egy adott idıszak demográfiai folyamatait tekintve a vizsgált térségek négy alaptípusba sorolhatók: 1. azok a területek tartoznak, ahol a természetes szaporodáshoz bevándorlási többlet járul, 2. azok, amelyeknél a természetes szaporodás mellett negatív vándorlási egyenleg képzıdik, 3. azok, amelyek a népesség természetes fogyását bevándorlási többlet ellensúlyozza, 4. azok, melyek térségeinél a természetes fogyás mellé elvándorlási többlet társul. Az között eltelt idıszakot együttesen vizsgálva az ország régiói közül egyik sem tartozott az elsı két csoportba, valamennyi régióban a népesség természetes fogyása következett be. A vándorlási mozgalom és a természetes népmozgalom szoros 62

63 összefüggésben áll egymással. A vándorlás általában a fiatalabb korosztályt érinti leginkább, a kibocsátó helyeken egyre kevesebb gyermek születik, ami többnyire nem tudja ellensúlyozni a helyben lévı népesség természetes fogyását; ugyanakkor a korösszetétel-változás a befogadó térségekben is hat a demográfiai folyamatokra. Közép-Magyarország, Közép- és Nyugat-Dunántúl ún. befogadó területek: ezekben a térségekben a természetes fogyás vándorlási többlettel párosult amely azonban nem tudta pótolnia a születések és halálozások negatív egyenlegébıl adódó népességhiányt. Az ország többi régiójában a természetes fogyás elvándorlási többlettel társult. Az ország két térségében, Észak-Alföldön és Észak-Magyarországon az elvándorlási többletbıl eredı népességfogyás már többszöröse a természetes fogyásból adódó hiánynak. A népességszám idıbeli vizsgálata Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld és Dél- Dunántúl romló demográfiai helyzetét mutatja. Ezekben a régiókban egyre nagyobb a természetes népességfogyásból eredı népességhiány, és egyre jelentısebb az elvándorlási többlet is ábra: Ezer lakosra jutó nemzetközi vándorlási különbözet, 2009 Forrás: KSH, Közép- és Nyugat-Dunántúlon a nyolcvanas évekre jellemzı elvándorlási többletet a kilencvenes évektıl növekvı bevándorlási nyereség követte, miközben a születések száma elmaradt a halálozásoktól. (Közép-Dunántúlon a nyolcvanas években még a születések száma meghaladta a halálozásokét.) Közép-Magyarországra a régiók közül egyedüliként a év kivételével folyamatos vándorlási nyereség volt jellemzı, amelyhez az ezredforduló óta csökkenı természetes fogyás járult, a népességfogyás üteme lelassult. Az ország népességszámának tényleges változását a nemzetközi vándorlási folyamatok is befolyásolják. Magyarországon a nemzetközi migrációs folyamatok az 1990-es évek eleje óta stabilizálódtak. Az azóta eltelt idıszakban hazánkban folyamatosan bevándorlási többlet volt 63