A BÁNSÁG TÖRTÉNETI FÖLDRAJZA ( ) HABILITÁCIÓS TÉZISEK. DR. KÓKAI SÁNDOR fıiskolai tanár

Átírás

1 A BÁNSÁG TÖRTÉNETI FÖLDRAJZA ( ) HABILITÁCIÓS TÉZISEK DR. KÓKAI SÁNDOR fıiskolai tanár Nyíregyházi Fıiskola Turizmus és Földrajztudományi Intézet Nyíregyháza-Pécs 2011

2 A Bánság történeti földrajza ( ) Dr. Kókai Sándor 1. A TÉMAVÁLASZTÁS INDOKLÁSA Az 1990-es években a magyar tudomány egészét érintı paradigmaváltás a geográfiában is markánsan éreztette hatását. A társadalomföldrajzon belül az egyik legdinamikusabb fejlıdés a kulturális földrajz és a történeti földrajz esetében érzékelhetı. E tény annak ellenére sem vonható kétségbe, hogy az új, de régi gyökerekkel rendelkezı diszciplínák kutatási területeinek és módszereinek értelmezésében sincs teljes nézetazonosság (Tóth J. 2001). A magyar geográfusok és történészek közül az utóbbi idıben már többen felismerték (pl. Tóth J. 1997, Beluszky P. 2008, Csüllög G. 2000, Gulyás L. 2009, Marjanucz L stb.), hogy a Bánság önálló régió. Különös és egyben sajátos helyzetét értelmezni és értékelni kell, nem utolsó sorban azt, hogy a vizsgálatok nem egyszerősíthetık le a történelmi Magyarország makro régióinak relációjára, különösen néhány külsı jegy megragadásával. A Bánság, mint puffer zóna közismert sajátosságokkal is rendelkezett (pl. áramlási kapu, győjtı- és elosztó csomópontokkal, kulturális ütközıtér stb.), azonban eddig kevesebb figyelem irányult a régió belsı jegyeinek mélyebb (pl. népességszám változás okai, etnikai összetétel sajátosságai, kultúrák egymás mellett élése, interkulturalizmus stb.) magyarázatára és napjainkig ható elemeinek kutatására. A Bánság az egyik olyan történeti, politikai, gazdasági és földrajzi régió, melynek XVIII-XIX. századi fejlıdési sajátosságai számos olyan földrajzi (pl. természeti, kulturföldrajzi, társadalmi stb.), településhálózati (pl. urbanizáció, településszerkezet, térszerkezeti stb.), gazdasági (pl. helye és szerepe a Kárpát-medence földrajzi munkamegosztásában, a munkamegosztás mélysége és regionális kapcsolatrendszere stb.), szociálgeográfiai (pl. gazdasági és politikai asszimiláció, belsı és külsı migráció stb.), etnikai (pl. etnikai térszerkezet területi változásai, etnikai tömbök, szigetek, csoportok és kontakt zónáik kialakulása és fejlıdése stb.), történeti (pl. politika- és gazdaságtörténeti stb.) és regionális (pl. regionalizáció és regionalizmus érvényesülése, regionális önállóság stb.) problémát vetnek fel, melyek tudományos feldolgozása nem tisztázott megnyugtató módon, komplex feltárása és szintézisbe foglalása pedig még várat magára. Mindazok ellenére, hogy a térfejlıdés meghatározó történeti folyamatainak feltárásában a történeti földrajz jelentıs eredményeket ért el. A régióban zajló térfejlıdési folyamatok földrajzi kutatása és sajátos elkülönülése és összekapcsolódása a közigazgatási struktúrával az egyik olyan dilemma, melynek megoldatlansága a folyamatos újraértékelést kényszeríti ki, mind a területi reálfolyamatokban, mind a tudományos gondolkodásban. A fenti problémák megoldatlansága szolgált kiindulópontul kutatásaim kezdetén, amelynek célja a Bánság helyének és szerepének bemutatása és értékelése a Kárpátmedence földrajzi munkamegosztásában és regionális tagoltságában. A kutatás során szembesültem azzal a ténnyel is, hogy kevés olyan tanulmány készült, amely a történelmi Magyarország egy-egy tájegységének vagy régiójának történeti földrajzi alapú, átfogó társadalmi és/vagy gazdasági elemzését, sajátosságát nyújtja, különösen szegény e tekintetben a Bánságról készült mővek jegyzéke. 1

3 2. A KUTATÁS SORÁN ALKALMAZOTT MÓDSZEREK A geográfia és ezen belül a történeti földrajz alapvetı jellegzetességébıl - szintetizáló mivoltából - fakad, hogy a társadalmi-gazdasági folyamatok idı- és térbeli vizsgálatához a segéd- és rokontudományok által feltárt kutatási eredményeket is beépíti és szintetizálja (Frisnyák S. 1990, Tóth J. 2001). E tudományok esetében azonban egy-egy szempont dominánssá válásáról és ennek megfelelıen a földrajzi, a szociológiai, a demográfiai, a civilizáció történeti, az etnikai vagy éppen a gazdaságtörténeti irányultságokról lehet csak beszélni. E munkák szemléletmódjukban, módszereikben legalább olyan mértékben kapcsolódnak a felsorolt rokontudományokhoz, mint a földrajztudományhoz. A Bánság történeti földrajza / / címő könyv mintegy másfél évtizedes, koncentrált kutatási tevékenységemnek az összefoglalása. A vizsgálati módszerek között a téma jellegének megfelelıen kitüntetett szerepet biztosítottam a történeti földrajzi kutatásban ismert és használt módszereknek (pl. kultúrgeográfiai korszakok, az emberi tevékenységi formák változásai és kapcsolatrendszerei stb.). Fontosnak éreztem a Bánság egészét feldolgozó-jelenségmagyarázó ok-okozati kapcsolatrendszereinek feltárását, a régió fejlıdéstörténetét tekintve pedig a genetikai elv alkalmazását. E több szempontú megközelítésen alapuló vizsgálatok természetszerően együtt jártak az interdiszciplinaritás felerısödésével és a korábbi kutatási eredmények kiegészítésével, revideálásával, illetve más szempontú szintézisével. Kutatásaim során a történeti földrajzi meghatározottság mellett az interdiszciplináris megközelítés vállalására, valamint a társadalomföldrajz eszköztárának és módszereinek alkalmazására is törekedtem. A rendelkezésre álló források alapján áttekintettem a magyar geográfusok eddigi eredményeit, s munkámban jelentıs tudománytörténeti elızményekre támaszkodhattam. Áttekintésemet természetesen részben a Bánság egészérıl, részben a regionális összefüggéseket és specifikumokat hangsúlyozó munkákra korlátoztam, elsısorban azokra, melyek az általam is vizsgált korszak problémakörét érintik és csak kivételes esetben elemeztem, olykor nagyon értékes, de inkább helytörténeti jellegő és jelentıségő monográfiákat. A történelmi Magyarország földrajzával foglalkozó valamennyi második világháború elıtti magyar geográfus vázlatosan érintette a Bánság sajátosságait mind természeti, mind társadalmi-gazdasági vonatkozásban Hunfalvy Jánostól (1872) Cholnoky Jenıig (1935). A XX. század elsı felében kutató geográfusaink közül Fodor Ferenc (1924, 1929) és Prinz Gyula (1938) elsısorban a természetföldrajzi adottságok alapján vizsgálták a magyar gazdaság térszerkezetét. Kemény György közgazdász 1917-ben megjelent tanulmánya a birtok- és népesedési viszonyokat, valamint a növénytermelés regionális szerkezetét mutatta be részletesebben. Valamennyien a földrajzi környezet által determinált gazdálkodás jellege alapján differenciáltak. Az egyes régiók eltérı tájegységei között fennálló földrajzi munkamegosztást és ennek megnyilvánulását, azaz az anyagi javak áramlását Kárpát-medencei relációban jelenítették meg. Az 1960-as és 70-es években a Kárpát-medencei gazdaság egészérıl szóló mővek mellett már megjelentek a gazdaság egy-egy szektorát sokoldalúan, több szempontból és különbözı módszerekkel vizsgáló kutatási eredmények (pl. Berend T. I. Ránki Gy. 1972, Gunst P. Hoffmann T. 1976, Berend T. I. Szuhay M. 1973, Katus L. 1978, Hanák P stb.). Mindezek ellenére a történelmi Magyarország utolsó fél évszázadával foglalkozó történészek és geográfusok még nem tárták fel a magyar társadalom és gazdaság, ill. az egyes társadalmi rétegek és gazdasági ágazatok regionális szerkezetét, jelentıségét. Az 1980-as évek közepétıl megszaporodtak a Bánság-kutatáshoz kapcsolódó publikációk, mind társadalmi-gazdasági, mind történeti vonatkozásban (pl. Kalapis Z. 1979, Kocsis K. 1983, Ormos M. 1983, Pál Á. 2001, 2003, Kristó Gy. 1998, Kladiva O. 1997, 2008, Blazovich L. 1986, Gulyás L. 2005, Vofkori L. 1994, Tövissi J. 1996, Pozsár V. 2

4 2005 stb.). E munkák nagy része azonban csak a Bánság egy részével (Szerb- ill. Román- Bánság), vagy részkutatásokkal foglalkozott, hiányzott a komplexitásra való törekvés, számuk azonban még így is nagyon kevés. A dualizmus kori Magyarország iparát, mindazok ellenére, hogy bıséges statisztikai adatokkal rendelkezünk (pl. Szalkay G. 1847, Mérei Gy stb.), még ma is eltérı módon értékelik. Különösen az 1950-es évektıl erısödött fel az a kutatási prioritás, amely a Nyugattól való lemaradásunkat elemezte (pl. Berend T. I. Ránki Gy.1955, Gyimesi S. 1975). Csak az 1970-es évek végétıl bontakozott ki reálisabb értékelés (pl. Kövér Gy. 1979, Heckenast G stb.). A történelmi Magyarország kereskedelmi és pénzügyi helyzetét a korabeli adatok (Varga Gy. 1880, 1913; Népszámlálási adatsorok, Gazdasági statisztikák stb.) tükrében ma is másként ítélik meg a kutatók (pl. Bácskai V. 1984, 1988, Gál Z. 1997, 2008). Bácskai Vera (1984) véleménye szerint a kereskedelmi szerepkör Magyarországon más jellegő és jóval fontosabb tényezıje volt a központok (piacközpontok) kialakulásának, mint a nyugat-európai országokban. Véleménye szerint a kisebb központok piacának jellegét és jelentıségét igen sokszor nem a város és a falu egymásra utaltsága határozta meg, hanem a település vidékén nagy tételekben keresett mezıgazdasági termékek bısége, a településeknek a fıbb kereskedelmi utakhoz vagy fı kereskedelmi központokhoz, azaz a nagykereskedelemhez való kapcsolódása. A városok vonzáskörzetének (tiszta, megosztott) történeti kutatásánál a kiskereskedelmi szerepkör került Bácskai Vera vizsgálatának középpontjába, az évi adatbázis alapján. Gál Zoltán a pénzügyi szerepkört az ún. jelentıségtöbblet alapján értékelte a Tiszántúl (1997) és a történelmi Magyarország (2008) pénzügyi központjait illetıen. A magyar közlekedéshálózat jellemzıit és sajátosságait a korabeli térképek (pl. Görög D., Lipszky J., Neu ezredes stb.) és elemzések (pl. Magda P. 1819, Fényes E. 1851, Tenczer K. 1848, Márton Gy. 1914, Mokry E.1880 stb.) mellett újabb monográfiák és feldolgozások (pl. Hanzély J. 1960, Ihrig D. 1973, Korompai G. 1987, Palkó A. 1979, Frisnyák Zs. 2000, Majdán J stb.) teszik teljessé, olykor a legapróbb részletekig (pl. Lászlóffy W. 1982, Pécsi M stb.). A Kárpát-medence társadalmi sajátosságait és településhálózati jellemzıit a XIX. századi ország leírások (pl. Magda P., Fényes E., Keleti K stb.), a Bánsághoz kapcsolódó elemzések (pl. F. Griselini 1780, Borovszky S. 1909, 1911 stb.), valamint az egyes elemeket kiemelı résztanulmányok (pl. Milleker B. 1915, Milleker R. 1928, Juhász K stb.) sorozata egészíti ki. E tárgykörben elég utalnom arra a polémiára, amely az 1920-as évektıl bontakozott ki az alföldi agrárvárosok (oppidumok) szerepét és jelentıségét illetıen, eltérı városképi, gazdasági és társadalmi struktúrájukból kiindulva. A kutató egy csoportja a mezıvárosok nyugat-európai sajátosságoktól eltérı, de ettıl még urbanizált jellegét emelte ki, emiatt azonban éppen a Bánság városhálózata lógott ki, tele volt alföldietlen vonásokkal, így a kutatók vagy kizárták az Alföld területébıl (pl. Beluszky P ) vagy jobb esetben másságát említették egy-két külsı jegy alapján. Néhányan (pl. Erdei F. 1974, Tóth J. 1988, Csatári B stb.) azonban már hangsúlyozták a bánsági városhálózat kutatásának szükségességét és másságát. A történeti elızményeket áttekintve azokkal a német, szerb és román nyelven írt mővekkel is foglalkoztam, amelyek a Bánság 1718 utáni fejlıdési sajátosságait taglalják vagy érintik. A XVIII. század végétıl szórványosan megjelenı összefoglaló munkák tárgyát a kor Habsburg Birodalmának története képezte. Az elérhetı és tanulmányozható könyvek egy része általános áttekintést nyújt, elhelyezve a Bánságot a Habsburg Birodalom kereteiben, kiemelve néhány specifikumát. A Bánság kutatásával foglalkozó német nyelvő könyvek és tanulmányok több mint fele a telepítésekkel és ezen belül a helytörténethez kiválóan használható, az egyes tele- 3

5 pülésekre érkezık számáról, idejérıl és a családfık nevérıl, foglalkozásáról tájékoztatnak. A teljesség igénye nélkül kiemelem Franz Wilhelm és Jozef Kallbrunner közös munkáját (1939/40), amely július 5. és június között mintegy négyszáz oldalon keresztül sorolja az egyes településekre érkezetteket név szerint. E tekintetben említést érdemel Edgar Aldag (2006) könyvsorozata (pl. Familienbuch der Stadt Lugosch), amelyben napjainkig 61 bánsági település adatait közölte. Hasonló szellemben íródott Anton Kramer és Josef Kupi (1987) könyve (Gesichte einer deutschen Gemeinde im Banat) Új-Pécs történelmérıl. E munkák tanulmányozása során arra a meggyızıdésre jutottam, hogy alapvetıen különböznek attól a Bánság szemlélettıl és vizsgálattól, amelyet elvégezni kívántam, így zömmel a helytörténet kereteibe illeszthetık. Nem jobb a helyzet, ha a román nyelven írt könyveket és kiadványokat forgatjuk, amelyek mind tárgyukban, mind szemléletükben és módszereikben alapvetıen különböznek attól a vizsgálattól, amely eddig megszokott volt és elfogadottá vált. Adrian Bejan (1995) például régészeti leletekkel bizonyítja a daco-roman kontinuitást, miközben saját maga is kénytelen elismerni, hogy az i. sz. III-IV. századi régészeti leletek (több mint száz ilyet említ a Bánság területén) után az V-VIII. században hiány volt, alig 15 régészeti leletet azonosított. Mindezek szellemében a késıbbi korszakok régészeti leletanyagát is csoportosítja. Costin Fenesan (1997) és Doru Radosav (2002) a Temesi Bánság XVIII. századi történetét elemzi, német szerzık másodközlései alapján, nem lépve túl azok információ gazdagságán, néhány érdekes fejezettel azért találkozunk (pl. Discursul oficial al intrarelor imperiale). Nicolea Popa (2006) és Remus Cretan (2006) a Román-Bánság multikulturális és multietnikus sajátosságait elemzi, különös hangsúlyt fektetve a bánsági Román Határırvidékre és Krassó megyére, ahol a XIV.-XVI. század között tíz privilegizált, autonóm kerület létezett (district autonóm=mehadia, Almaj, Sebes, Faget, Berzava stb.) és egy nem privilegizált terület (district noprivilegiat= Fardea), melyek a szerzı szerint 1718 után is fennmaradtak, ırizve a románság önállóságát és identitását. A szerb források viszont nem gyızik eleget hangsúlyozni, hogy a Délvidékre, mint nemzet érkeztek a XVII. században. E tekintetben sem érthetek egyet a szerb történészek (pl. Mikavica 2005, Gavrilovic 2003 stb.) tanulmányaiban leírtakkal, mely szerint ben a rácok (szerbek) már nemzetként érkeztek és kaptak kiváltságokat I. Lipóttól. A bánsági vizsgálataim elsı fázisában a hagyományosnak tekinthetı kartográfiai forrásokat és a történeti statisztikai elemzések módszereit alkalmaztam, de a folyamatok egyes elemeinek a megragadásakor a térgeometriai és a matematikai statisztikai elemzés eszközeit is igénybe vettem. A historiográfiai elızmények ismertetésénél áttekintésemet csak a regionális kapcsolatok bemutatására korlátoztam. Napjaink történeti földrajzi (pl. Frisnyák S., Dobány Z., Csüllög G. stb.) és regionális földrajzi kutatói (pl. Tóth J., Baranyi B., Gulyás L., Süli- Zakar I. stb.) is, az eltérı természeti és termelési adottságokkal rendelkezı, de egységes régiók kutatására és az egyes régiók belsı munkamegosztási specifikumaira helyezik a hangsúlyt. Kutatásaim során nem csak a korabeli Bánság történelmi-földrajzi viszonyait kívántam rekonstruálni, hanem olyan analízisen alapuló szintézis megalkotására törekedtem, mely csak több idıkeresztmetszethez kapcsolódó folyamatelemzéssel tárható fel, a korábban is ismert adatok bázisán. Az elemzést a történelmi-földrajzi tér egyes elemeinek (pl. természeti környezet, ökológiai feltételek, demográfiai, etnikai, gazdasági, település-szerkezeti stb.) értékelése után objektív a korabeli állapotokat tükrözı adatsorok, térképek, ábrák, táblázatok források elemzésével végeztem. Az érdeklıdésem középpontjában nem csak az egyes társadalmi-gazdasági mutatók kerültek, hanem az egész Bánság helye és szerepe a történelmi Magyarországon és ez óhatatlanul magával hozta a kutatás kiterjesztését mind országos, mind a társadalmi- 4

6 gazdasági fejlıdés más-más lépcsıfokán álló mikroregionális méretekben. A lokális sajátosságokon túllépve minden lehetıséget megragadtam a bánsági specifikumok kiemelésére, általában országos összehasonlításokat alkalmazva. Vizsgálataim középpontjában az önálló és egységes Bánság állt és az itt lejátszódó folyamatok elemzése, ami szemléleti és módszertani tekintetben is alapvetı változást jelentett. Nem önmagában, hanem mikro- és makro régióival, körzeteivel, településeivel ezek sajátosságaival együtt kutattam még akkor is, ha óriási eltérések mutatkoztak. Az Alfölddel való szoros kapcsolatot és kölcsönhatást kiemelten kezelve vizsgáltam és mutattam be e régiót. A szemlélet és módszer ilyen összekapcsolását még ritkán sikerült a korábbi Bánsághoz kapcsolódó tanulmányok szerzıinek megvalósítani. 3. A KUTATÁSOK FONTOSABB TUDOMÁNYOS EREDMÉNYEI A Bánság olyan történeti, politikai és gazdasági régió volt, amelynek XVIII-XIX. századi fejlıdése sajátos társadalmi-települési, etnikai, néprajzi és kulturális arculatot adott e vidéknek. Gazdasági egységét mutatja, hogy a Kárpát-medence mindhárom jellegzetes tájtípusa szoros kapcsolatrendszerbe került egymással a jól mőködı földrajzi munkamegosztás alapján, az eltérı tájtípusok termékfeleslegét is bekapcsolva a gazdaság vérkeringésébe. A Bánság önálló történeti, politikai, gazdasági és földrajzi régió, melynek XVIII- XIX. századi fejlıdése számos társadalom-földrajzi, településhálózati, gazdasági, szociálgeográfiai, etnikai, kulturális, történeti és regionális sajátosságot mutat, melyek komplex feltárására és szintézisbe foglalására tettem kísérletet. Vitatott, hogy az egyes régiók mely idıponttól értelmezhetık és milyen fejlettségi szintet értek el a történelmi Magyarországon. Elegendı utalnom az Alföld elmúlt évszázadban változó megítélésére, melynek íve az elmaradott agrárrégiótól az ország legfejlettebb régiójáig bezárólag rajzolható meg. A Bánság esetében, ha nem is ennyire szélsıséges a megítélés többnyire fejlettebb régióként jelenik meg, specifikumait és önállóságát tekintve azonban még vannak eltérı elméleti megközelítések. A kutatási eredményeim alapján megállapítottam, hogy a bécsi Udvari Kamara közvetett és közvetlen beavatkozásainak eredményeként a Bánság (Banatus Temesiensis) már a XVIII. század elejétıl karakterisztikusan elkülönült a történelmi Magyarország többi régiójától társadalmi-gazdasági fejlıdésének jellegzetes vonásai révén. Horvátország, Szlavónia és Erdély különállása mellett a Bánság az egyetlen olyan országrésznyi terület a történelmi Magyarországon, ahol az igazgatásban, a területfejlesztésben és a telepítési politikában ig a regionális elvek is érvényesültek. A társadalmi-gazdasági és a települési tér kialakításának és átalakításának jellege, intenzitása (pl. gyáripar korai megteremtése, vonalas infrastruktúra kiépítése, integrált környezet átalakítás kezdetei, európai szintő és színvonalú mezıgazdaság megteremtése stb.) két évszázadra meghatározta a régió helyét a Kárpát-medence földrajzi munkamegosztásában. A korábbi társadalmi-gazdasági folyamatok teremtették meg az alapot ahhoz, hogy a régió dinamizmusa az es polgári forradalom és Bach-rendszer kudarca után megfogalmazott kiegyezés nyomán mennyiségi és minıségi elemeit tekintve is kiteljesedett és a regionális elkülönülés egyre határozottabbá vált. A Monarchia piacait ellátó gabonatermelési szerepe, a Krassó-Szörényi iparvidék országos jelentısége, az urbanizáció társadalmi-gazdasági elemei és sajátosságai, a belsı térszerkezeti erıvonalak és kapcsolatok elhelyezkedése és sőrősége, a regionális jelentıségő és szerepkörő pénzügyi-, kereskedelmi- és szakigazgatási központjai miatt a történelmi Magyarország egyik legjelentısebb gazdasági térsége a Bánság volt 1920-ig. 5

7 A XIX. század utolsó évtizedeinek gyors ütemő fejlıdése diszharmonikus pályára terelte a formálódó bánsági gazdaságot. A régiót sőrőn behálózó vasútvonalak és a kiépítetlen közúthálózat, a gabonafélék stagnáló-növekvı vetésterülete és a legelıterület csökkenése, az élelmiszeripari vállalatok burjánzása és a hiányzó textilipar mind-mind masszív megnyilvánulásai az egyenetlen arcvonalú modernizáció gazdasági elırenyomulásának. Mindez az adott fejlıdés természetes velejárója volt, hiszen a tiszta harmónia csak az utópisták, a közgazdászok és a politikusok elképzeléseiben, vágyálmaiban szerepelnek. Mi sem mutatja ezt jobban, mint az, hogy a századforduló után a közúthálózat fejlesztésének igénye, az állatállomány mennyiségi, de fıleg minıségi gyarapodása, a folyamatos konjunktúra által befolyásolt államilag kedvezményezett textilipar fellendülése mellett a korszerő nehézipari ágak (gépipar, vegyipar) dinamikus növekedése is a gazdasági kiegyenlítıdés irányába mutatott. A folyamat megindult, ennek elemei egyaránt kitapinthatók a vármegyei és a regionális adatok alapján, még akkor is, ha tudjuk, hogy például a Bánsági-hegyvidék a régió belsı perifériáját alkotta, minden tekintetben. A régióközponthoz (Temesvár) kapcsolta azonban a kiépülı vonalas infrastruktúra minden eleme, valamint a társadalmi-gazdasági kapcsolatok szoros kölcsönhatása. Arra az alapproblémára kerestem a választ, hogy a Bánság a társadalmi-gazdasági önfejlıdésbıl születı önálló régió-e, amely saját fejlıdési ívvel, gazdasági struktúrával, belsı kohézióval, sajátos textúrával és térszerkezettel rendelkezik, vagy nem volt több egyszerő igazgatási-szervezési-statisztikai elkülönítésnél. Véleményem szerint e régióban is eljutott a termelı erık fejlıdési folyamata abba a fázisba a XX. század elejére, a munkamegosztás területi aspektusainak megfelelıen, hogy a Bánság sajátos önálló régióját alkossa a történelmi Magyarországnak. Mindez azt is jelenti, hogy a Bánságon belül a horizontális és vertikális kapcsolatok mennyisége, minısége és mélysége, illetve tagoltsági szintjei elegendınek bizonyultak specifikumokkal tőzdelve ahhoz, hogy bemutathassam a Kárpát-medence egyik legfejlettebb régióját és kultúrtáját, mind társadalmi, gazdasági és települési szinten. 1. A Bánság, mint sajátos igazgatási tér A vizsgált régió esetében területileg és idıben változó dinamizmussal érvényesült a természeti- társadalmi-gazdasági folyamatokat leképezı regionalizmus (pl. táji felépítés és tagolódás, anyagi javak térbeli áramlása stb.) és az állam kiépülı és homogenizáló hatalmi-politikai intézményrendszereinek, területi-szervezeti szintjeinek (pl. királyi vármegye, egyházmegye, dukátus stb.) megfelelı regionalizáció. A pozsareváci béke (1718) után katonai igazgatás alá helyezték e területet (1778-ig) és határırvidékként közvetlenül Bécsbıl kormányozták. Meghatározó volt a régió fejlıdését tekintve, hogy 1750-ben a Tisza-Marosi Határırvidék feloszlatása következett be, illetve 1779-tıl csak a Bánsági Határırvidék maradt (1876-ig) katonai kormányzási rendszer alatt, mely közel száz évig lassította a fejlettségbeli és mőködési különbségek kiegyenlítıdését. A Habsburgok regionalizációhoz kapcsolódó betelepítési politikájukkal, a katonaiközigazgatási szervezet átalakításával (pl ben tíz kerület kialakítása: temesi, becskereki, csanádi, verseci, lippai, lugosi, mehádiai, pancsovai, újpalánkai és karán-sebesi) folyamatosan beavatkoztak (1. ábra) a térszerkezet és a közigazgatás rekonstrukciójába. Kétségtelen tény, hogy a mindenkori Habsburg-uralkodóktól kiinduló regionális átszervezési kísérletek jól nyomon követhetıek a Temesi Bánság XVIII-XIX. századi fejlıdésében. A Bánság az egyik olyan országrésznyi terület a történelmi Magyarországon, ahol az igazgatásban, a területfejlesztésben és a telepítési politikában

8 1920-ig a regionális igazgatási elvek is érvényesültek, dacolva és gyakran ellentétbe kerülve a magyar alkotmányjogi és közigazgatási hagyományokkal is. A Bánság különállása és különválása mindezek mellett olyan történelmi tény, amelynek gyökerei (pl. Temesi-Bánság/ /, Temesi-Bánság / /, Szerb Vajdaság és Temesi-Bánság / /, Kikindai Szabad Kerület / /, Bánsági Határırvidék / / stb.) jelentıs hatást gyakoroltak. A Bánság-szindróma e vetületének mélységét mutatja, hogy november elsején önálló Bánsági Köztársaságot hoztak létre, sıt a Szerbiához került területek között is elkülönültek és a jelenlegi Duna-Körös-Maros-Tisza eurórégió magja is a Bánság. 2. A Bánság, mint sajátos etnikai tér 1. ábra. A Bánság közigazgatása között Forrás: I. katonai felmérés alapján saját szerkesztés A Bánság egyik sajátos és meghatározó színfoltja az az etnikai tarkaság, mely a gazdasági szükségszerőség által kikényszerített benépesítés eredményeként alakult ki. Az etnikai térszerkezet alapelemei a XVIII. század végére kialakultak (1. táblázat), az etnikai szigetek, csoportok és kontaktzónák fejlıdését, a gazdasági és politikai asszimilációt, valamint a népességszám változását befolyásoló folyamatokat a XIX. század folyamán már a belsı társadalmi-gazdasági törvényszerőségek alakították (2. táblázat). A Bánság a XX. század elejére etnikai és vallási tekintetben a Kárpát-medence, sıt Európa egyik legsokszínőbb területévé vált (3-4. táblázat). Az etnikai összetétel jellemzésére álljon itt a trianoni békeszerzıdés angol háttéranyagát jelentı Seton-Watson szerkesztık által összeállított ún. Peace Handbooks 6. kötetének jellemzı mondata: a Bánságban a 28 ezer km 2 -en 845 ezer román, 474 ezer magyar, 427 ezer német és 290 ezer szerb él, és ennek következtében nyelvi-etnikai alapon egyik nemzetiség sem tarthat igényt a területre (idézi: Gulyás L o.). Az adatok tekintetében a még oly precíz angolok is tévedtek ugyan, de a bánsági nemzetiségi kavalkád lényegére rátapintottak. 7

9 1. táblázat. A Bánság etnikai megoszlása (1775) Nemzetiségek Népességszám % román ,5 szerb ,5 német, olasz, spanyol ,6 bolgár ,7 cigány ,6 örmény 363 0,1 Összesen Forrás: F. Griselini táblázat. A Bánság etnikai megoszlása (1840) Nemzetiségek Népességszám % román ,3 német ,2 szerb ,7 magyar ,5 bolgár ,1 szlovák ,0 sokácz ,0 francia ,6 zsidó ,4 montenegrói ,26 görög 800 0,04 Összesen Forrás: Das Deutschtum (280. o.) 3. táblázat. A Bánság etnikai megoszlása (1890) Nemzetiségek Népességszám % román ,43 német ,93 szerb ,29 magyar ,11 szlovák ,32 bolgár ,97 horvát ,58 cseh ,5 krassován ,2 cigány 575 0,04 olasz 128 0,01 egyéb ,55 Összesen Forrás: Népszámlálás táblázat. A Bánság etnikai megoszlása (1910) Nemzetiségek Népességszám % román ,4 német ,5 szerb ,0 magyar ,3 szlovák ,4 bolgár ,8 cseh ,55 krasován ,5 horvát ,3 ruszin ,15 egyéb ,1 Összesen: ,0 Forrás: Népszámlálás (1910) 8

10 Az 1910-re vonatkozó tényfeltárás része egy olyan folyamatelemzésnek, mely segítségével reális etnikai térstruktúra szintézise valósulhatott meg (1. térkép) és egyben lehetıséget biztosított az objektív összegzésre és a bánsági specifikumok kiemelésére: A Bánság területén egyetlen etnikai csoport sem került túlsúlyba (magyar fı = 15,3%, német fıre = 24,5%, román fı = 37,4%, szerb fı = 18,0%), melynek következtében nyelvi-etnikai alapon egyik nemzetiség sem tarthatott kizárólagos igényt a területre. A négy nagy nemzetiség a települések 65-96%-án megtalálható volt (románok 771 településen, németek 726 településen, magyarok 723 településen, szerbek 517 településen), mely regionális értelemben nagyfokú etnikai keveredésre utal. Mindazok ellenére, hogy 422 településen az egyes etnikai kisebbségek aránya nem érte el az 5%-ot. A lélektanilag is oly fontos határvonalnak tekintett 20% feletti etnikai kisebbség 169 db bánsági településen volt, melybıl 95 településen egy-egy kisebbség aránya 30% fölé emelkedett. A Bánság 801 településébıl mindössze tizenkilenc olyan település volt, ahol a többségi nemzetiség mellett még két-két kisebbség számaránya külön-külön is 20% fölé emelkedett, azaz a három meghatározó nyelvet beszélık száma közel azonos volt. (pl.: Lugos: magyar: 6875 fı = 34,7%, német: 6191 fı = 31%, román: 6227 fı = 31,4%). A bánsági magyarok csak a törökkanizsai járásban alkottak abszolút többséget (52,4%). A magyarság aránya 36 településen haladta meg a 75%-ot, 18 településen 50-75% között változott, míg 20-50% között változott 64 bánsági településen, melybıl 10 településen még relatív többségben éltek. A Bánság 801 településébıl 604 településen a magyarok aránya 20% alatt maradt. Torontál vármegyében élt a bánsági magyarok 53%-a ( fı), Temes vármegyében 33%-a (79960 fı), míg Krassó-Szörény vármegyében 14%-a (33787 fı). A Temes megyében élı magyarok 82%-a, a Krassó-Szörény megyeiek 60,7%-a, valamint a Torontál vármegyeiek 25,2%-a kisebbségben használhatta nyelvét. A bánsági németek nem kapcsolódhattak homogén etnikai tömbhöz. A Bánság 148 településén 50% felett, további 53 településen 20-50% között, míg 37 településen 10-20% közötti számarányt értek el, azaz a bánsági települések egynegyedében (201 db) 20% feletti volt a németek aránya. Torontál vármegyében a bánsági svábok 42,8%-a ( fı), Temes vármegyében szintén 42,8%-a ( fı), míg Krassó-Szörényben 14,4%-a (55883 fı) élt. A Bánság 39 járásából három járásban abszolút többséget, nyolc járásban relatív többséget alkottak, miként Temesvár (43,6%) és Versec (49,5%) törvényhatósági jogú városokban is. A bánsági szerbek 70,3%-a ( fı) Torontál vármegyében élt, ahol két járásban (antalfalvai és törökbecsei) és Nagykikindán (52,8%) abszolút többségben, két járásban (nagykikindai és párdányi) és Pancsován (41,9%) relatív többségben éltek. Temes vármegyében élt a szerbek 24,5%-a (69905 fı), ahol a fehértemplomi járásban abszolút többséget (57%), míg a kevevárai járásban relatív többséget (47,3%) alkottak. A szerbek 100 db bánsági településen éltek többségben és 20% felett kisebbségben is csak további 33 településen. Homogén román etnikai tömb alakult ki a Krassó-Szörény vármegyei románság esetében, ahol a megye lakosságának 72,1%-át ( fı) alkották, az újmoldovai járás kivételével minden járásban abszolút többségben éltek. Ezt csak itt-ott szakította meg néhány magyar (4 db), német (9 db), cseh (5 db), krasován (7 db) és szerb (5 db) homogén falu. A vármegye 362 településébıl 306-ban (84,5%) a románok éltek többségben. Temes vármegyében négy járásban abszolút, két járásban relatív többséggel rendelkeztek, mely azt eredményezte, hogy Temes vármegye településeinek több mint a fele (123 db = 51,7%) román többségő volt, de Temes megye összlakosságának csak 33,7%-a volt román. 9

11 A bánsági nemzetiségek etnikai térszerkezetére utal, hogy 447 település (55,8%) etnikailag homogénnek számított (299 román, 65 német, 36 szerb, 30 magyar, 7 krasován, 6 cseh, 3 szlovák, 1 bolgár), azaz 90% fölött volt az uralkodó nemzetiség aránya. A Bánság nagyvárosai etnikai vonatkozásban legalább három nemzetiség harmonikus együttélését és természetes asszimilációját biztosították. Az etnikailag homogén és abszolút többségő települések mintegy hetven százaléka a három domináns etnikai tömbhöz (magyar, szerb, román) kapcsolódott, mely nemzetek spontán migrációs akció rádiuszának peremén jelentıs német etnikai szigetek helyezkedtek el. A bánsági németek etnikai térszerkezeti helye egyelıre szétválasztotta és egyben mérsékelte a három nemzet (magyar, szerb, román) bármelyikének etnikai-vallási türelmetlenségének lehetıségét. A Bánság nemzetiségeit nem egyformán érintette a kisebbségi lét sem. A ruszinok 91,6%-a (2190 fı), a horvátok 87,3%-a (4274 fı), a csehek 51,5%-a (4167 fı), a szlovákok 42%-a (9258 fı), a magyarok 38,4%-a (92994 fı), a szerbek 29,1%-a (82659 fı), a románok 27,7%-a ( fı), a németek 25,2%-a (97625 fı) és a bolgárok 25,1%-a (3132 fı) élt kisebbségben. Jelentıs román-magyar etnikai kontaktzóna a Bánság területén nem alakult ki, a két nemzet között a bánsági svábok falvai helyezkedtek el, míg a szerb-román kontaktzóna Csene-Gád-Nagygáj-Versec-Fehértemplom-Ómoldova települések által jelzett vonal mentén alakult ki. Az etnikai tömbökben illetve a kontaktzónákban elhelyezkedı kisebb bánsági nemzetiségi szigetek (pl. szlovákok, bolgárok, csehek stb.), csak másodlagos szerepet játszottak, így felgyorsult természetes asszimilációjuk. 3. A Bánság, mint sajátos települési tér A társadalmi hatások és az Udvari Kamara utasításainak betartása mind a mai napig a rendezettség érzését kelti a bánsági településeken átutazva. A településhálózat egyes elemeinek nagyság szerinti tagoltságát tekintve jól kirajzolódnak az ismert sajátosságok: A régió kedvezı élet- és települési feltételeit nem csak a folyópartok és a folyóktól távolabb esı ármentes térszínek gazdag régészeti emlékei, hanem az Árpád-kori sőrő településhálózat, a sokszínő gazdálkodás és területhasználat, valamint a sőrő közlekedéshálózat és kereskedelmi kapcsolatok is bizonyítják. A török megszállás után nem éledt újjá teljes egészében a korábbi sőrő szerkezető faluhálózat, de a mezıvárosokhoz kapcsolódó tanyarendszer sem fejlıdött ki, pontosabban nem vált meghatározóvá. A települések belsı szerkezetét tekintve az évi pozsareváci békekötés után a sakktábla alaprajzú települések domináltak, itt-ott azonban újjáéledtek a korábbi településtípusok, melyek fejlıdésükben hozzásimultak az egyes morotvák, tavak és mellettük elhaladó folyók partjainak hajlásaihoz, kanyarulataihoz, utcáik a partokkal párhuzamosan alakultak. A háztelkek homlokukkal az utcára néztek, míg az udvar és a kert a víz partja felé dılt. Ez a településtípus élesen elválik attól, amely mesterségesen telepített és mérnöki tervek alapján sakktáblaszerően épült (többnyire téglalap alakúak, középpontban áll a templom és innen indul ki a két egymásra merılegesen fekvı fıutcák tengelye, melybe futnak a mellékutcák tengelyei merılegesen). A Bánság területét is differenciáltan érintette a bécsi udvar telepítési politikája, egyrészt mikro régiók (pl. Marosszög) maradtak ki ebbıl, ahol a települések életét és mindennapjait meghatározó természeti-táji környezet szerinti településtípusok alakultak ki, különösen a XVIII. században. Másrészt e rurális térség és települései is rendkívüli módon differenciálódtak, részben a természeti adottságok, részben a gazdálkodás jellege szerint (pl. az egykori dohánykertész telepek zömmel egyutcás faluként funkcionáltak stb.), jól alkalmazkodva a mindenkori társadalmi-gazdasági kihívásokhoz. 10

12 A bánsági települések nagyság szerinti kategóriáit tekintve megállapítható (5. táblázat), hogy az apró- és kisfalvak zöme Krassó-Szörény megyében található (66,3%), míg Torontál megye a közép- és nagyfalvak (75,6%) illetve az óriásfalvak (15 db) dominanciájával jellemezhetı ban e megyében két olyan községi jogállású település is volt (Nagyszentmiklós és Zsombolya), melyek népessége meghaladta a tízezer fıt. Temes vármegye a legkiegyensúlyozottabb e tekintetben, enyhe dominanciával a középfalvak javára. Nem elhanyagolható tény, hogy a Bánság 801 települése közül mindössze 33 db volt ötezer fınél népesebb (4,1%), melybıl 20 db Torontál, 8 db Temes vármegyében helyezkedett el. A települések nagyság szerinti tagoltságának torzulásait mutatja, hogy Krassó-Szörény megyében nem volt 20 ezer fınél népesebb település. Temes megyében is mindössze Fehértemplom képviselte a ezer fı közötti népességszámú településeket. Vármegye Krassó- Szörény 5. táblázat. A Bánság településeinek nagyság szerinti kategóriái (1910) Település szám 500 fı alatt fı fı fı ezer fı Karánsebes 7638 fı Orsova 5538 fı ezer fı Lugos fı R.bánya fı S.anina fı 20 ezer fı felett % ,2 40,1 31,2 12,1 0,05 0,1 - Lippa 7854 fı Kevevára 7022 fı Temesvár Temes H.bálványos F.templom fı 6836 fı fı Versec T.gyarmat fı 5259 fı Újarad 5982 fı % 100 6,2 24,9 36,0 29,3 0,2 0,05 0, Torontál * N.szentmiklós fı Zsombolya fı N.kikinda fı N.becskerek fı Pancsova fı % 100 4,2 10,8 31,5 44,1 9,1 0,1 0,15 Bánság % 100 9,7 28,0 32,6 25,5 2,75 0,75 0,7 * Torontál v.m fı közötti települései: Aracs 9162 fı, Melencze 8935 fı, Mokrin 8830 fı, Törökbecse 7640 fı, Dolova 6905 fı, Révaújfalu 6597 fı, Kumán 6136 fı, Óbesenyı 5989 fı, Petre 5833 fı, Nagycsanád 5645 fı, Újozora 5581 fı, Karlova 5503 fı, Omlód 5344 fı, Perjámos 5336 fı, Torontálvásárhely 5173 fı. Forrás: Népszámlálás (1910) alapján saját szerkesztés 11

13 4. A Bánság, mint sajátos urbanizációs tér A XIX. század második felében, amikor a társadalmi-gazdasági fejlıdésben a tıkés törvényszerőségek kerültek domináns helyzetbe, a bánsági urbanizáció szintje területenként differenciálódott és speciális területi hatások érvényesültek. Az Alföld törzsterületétıl (kb ezer km 2 ) eltérıen az 5 és 10 ezer fıs népességgel rendelkezı települések (kivétel: Homokbálványos, Aracs, Dolova, Révaújfalu, Kumán, Karlova, Omlód) nagy része, sıt a Krassó-szörényi szabadalmas bányavárosok (pl. Oravicabánya 4051 fı, Dognácska 3417 fı, Boksánbánya 3362 fı stb.) egy része és a szintén ötezer fı alatti járásszékhelyek (pl. Új Moldova 3426 fı, Facsád 3316 fı, Teregova 3535 fı, Bozovics 4240 fı, Vinga 4702 fı, Temesrékas 4314 fı, Csákova 4399 fı, Detta 4197 fı, Törökkanizsa 4938 fı, Módos 4746 fı, Alibunár 4496 fı stb.) is rendelkeztek olyan központi funkciógazdagsággal, mely alapján városnak tekintettem és bevontam a vizsgálat települések körébe. A fentiek alapján több mint hatvan településre kiterjedı elemzés eredményeként megállapíthattam, hogy között a városi népesség száma mintegy százezer fıvel gyarapodott, mindez azonban azt jelentette, hogy az évi 30%-os értékrıl 1910-re 32,5%-ra nıtt a Bánság városi lakossága az össznépességbıl. Ez az érték megfelelt az országos átlagnak, de messze elmaradt az Alföld tipikusnak mondható magterületeitıl (pl. Csongrád, Hajdú megye 91-91% stb.). A népesedési folyamatok differenciái és az urbanizáció sajátosságai azt eredményezték, hogy: Torontál vármegyében a kedvezı változások, pozitív urbanizációs folyamatok mindössze 7-10 db településen éreztették hatásukat, melyek a bánsági városi átlag (27,3%) feletti növekedést ( között) produkáltak (pl. Törökkanizsa 48,3%, Nagykikinda 39,9%, Zsombolya 36,3%, Nagybecskerek 29,5% stb.). Temes vármegyében Temesvár (31627 fı = 85,8%) és Versec (5846 fı = 27,7%) mellett mindössze Detta (1452 fı = 52,9%) és Temeskubin (2486 fı = 54,8%) esetében következett be a bánsági városi átlag feletti népességnövekedés között. Krassó-Szörény vármegyében tizenhárom olyan település volt (pl. Lugos, Karánsebes, Facsád, Bozovics, Resicabánya stb.), amelyek a bánsági városi átlag feletti népességnövekedést értek el. A városi népesség növekedésének közel 85%-át (29413 fı), azonban öt dinamikusan fejlıdı központ (Resicabánya 9870 fı = 131,6%, Lugos 7472 fı = 64,1%, Karánsebes 4126 fı =117,5%, Orsova 3983 fı =256,1%, Stájerlakanina 3962 fı = 47,4%) adta. A kis mezıvárosok egyre kevésbé tudtak megfelelni a bánsági térszerkezetben rájuk háruló feladatoknak, így érvényesülhetett a gyorsuló idı - lassuló idı kettıssége, amely a kisvárosokban a megáll az idı képzetét is keltette. A központok fejlıdését befolyásoló tényezık részletes elemzése mellett fontosnak tartottam, hogy a fenti hatvan település ténylegesen betöltötte-e azt a funkciót, amelyet központi szerepköre alapján kellett volna? Ha az évi, ill. az évi változásokat tekintjük, a válasz egyértelmő: nem. Mindössze három törvényhatósági jogú város (Temesvár, Versec, Pancsova) és hat rendezett tanácsú város (Nagybecskerek, Karánsebes, Fehértemplom, Vinga 1901-ig, 1887-tıl Lugos, Nagykikinda 1893-tól) maradt városi státuszban, a többi egykori oppidum és bányaváros a községek közé került. Vizsgálataim szerint 1910-re megfelezıdött (30 db) a tényleges központi funkcióval rendelkezı bánsági települések száma (2. térkép). A demográfiai robbanás, az urbanizáció felgyorsulása, a szakigazgatás kiépülése, a modern bank- és pénzügyi rendszer megteremtése, az oktatási-kulturális szerepkör bıvülése mindezt kikényszerítette és egyben növelte a szakadékot az egyes városokon belül és a városok között. A városi funkciók 12

14 mennyisége és településen belüli városi szerepkörök súlya itt sem állt összhangban egymással, így elméleti vonzáskörzeteik is torzultak a XIX. század végére. Nem volt lényeges különbség az egykori oppidumok és a falvak között, sıt a kiegyezés után ható társadalmi-gazdasági fejlıdést befolyásoló tényezık hatására néhány falu (pl. Csene, Alibunár, Temeskubin, Teregova, Jám stb.) kedvezıbb pozícióba került a településhierarchiában és térszerkezetben. 5. A Bánság, mint sajátos térstruktúra A Bánság településhierarchiai és térszerkezeti sajátosságai, az Alföld más területeitıl eltérı jellege épp abban tükrözıdnek, hogy szabályos mezıvárosi hálózatot, szabályos vonzáskörzeteket és piackörzeteket hoztak létre, így ezek központjai nem csak saját népességük ellátására rendezkedtek be, hanem központi szerepkörrel is rendelkezetek elvileg. A XIX. század közepén három szabad királyi város (Temesvár, Versec, Pancsova), kilenc bányaváros (pl. Szászkabánya, Csiklóbánya, Berzászkabánya, Ruszkabánya stb.) és negyvennyolc mezıváros (Torontálban 22 db, Temesben 15 db, Krassó-Szörényben 11 db) alkotta a városhálózat legfontosabb elemeit (2. térkép). A központi funkciók mennyiségi és minıségi gyarapodása már ekkorra lehetıvé tette a településhierarchiai kapcsolatok és szintek feltárását és a Bánság településhierarchiai vázlatának elkészítését. 2. térkép. A Bánság térszerkezeti vázlata (1910) 13

15 A Bánság lakói számára három közel azonos fejlettségő (Temesvár, Szeged, Arad), de jellegében, társadalmában, gazdasági sajátosságaiban nagymértékben különbözı, elsırendő központ (23 központi funkció alapján) állt rendelkezésre, a tényleges választási lehetıség azonban csak kevés település lakóinak adatott meg. A másodrendő központok esetében 13 tényezı vizsgálatából (pl. 20 ezer fı feletti népesség, királyi törvényszék központja, egészségügyi /kórház/ központ stb.) adódóan három teljes értékő (Nagybecskerek, Pancsova, Versec) és két részleges (Nagykikinda, Lugos) központot tudtam meghatározni. A harmad- és negyedrendő központok esetében 10 központi funkciót (pl. járásközpont, adófelügyelıség, minimum két takarékpénztár, 10 ezer fı feletti népességszám stb.) vontam be a vizsgálatokba. Eredményeként tíz harmadrendő (pl. Fehértemplom, Karánsebes, Lippa, Nagyszentmiklós, Oravica, Zsombolya stb.) és tizennégy negyedrendő (pl. Perjámos, Vinga, Facset, Törökkanizsa, Buziásfürdı, Bogsánbánya, Resicabánya, Stájerlakanina, Új-Moldova stb.) központot tudtam kimutatni. Az 1870-es évekre elkészített településhierarchia és a hozzá kapcsolódó térszerkezeti gócpontok elhelyezkedését vizsgálva (2. térkép) megállapítható, hogy Temesvártól km sugarú körben kialakult egy belsı periféria. Itt zömmel IV. és V. rendő központok és vonzáskörzeteik helyezkedtek el, erısen kötıdve Temesvárhoz. Mintegy km sugarú félkörben találjuk a másodrendő dinamikus központokat, melyek stabil térszerkezeti kapcsolatokkal rendelkezı szubcentrumokat kapcsoltak magukhoz, melyek egy része stagnálóhanyatló népességszám és központi funkcióvesztés miatt külsı perifériává vált (pl. Facset, Új-Moldova, Perlasz stb.), mely halmozottan hátrányos helyzető (országhatár mentiség, Temesvár km-re) homogén etnikai tömbben élı nemzetiségekkel jellemezhetı. A XX. század elejére nem következett be markáns változás a településhierarchia és térszerkezet tekintetében, mind Beluszky Pál professzor (2001), mind a saját kutatási eredményeim a korábbi tendenciák hatásait tükrözik. 6. A Bánság, mint sajátos gazdasági-gazdálkodási tér A Bánság XVIII-XIX. századi gazdasági fejlıdésének egyik igen fontos szegmense a bánsági gazdasági sajátosságok alappillére a régió természetföldrajzi potenciáljának (pl. ásványkincsek, éghajlati és talajföldrajzi adottságok stb.) kiaknázása és a társadalom szolgálatába állítása. A Bánság dualizmuskori gazdasági viszonyaira messzemenı hatást gyakorolt az az agárkonjunktúra, amely az ipari forradalmak hatására bontakozott ki Európában. E folyamatokból és tendenciákból a Bánság sem maradt ki, egyre intenzívebben bekapcsolódott, kedvezı agroökológiai potenciálja kiemelten alkalmassá tette síksági és dombsági területeit a szántógazdálkodásra. Torontál és Temes kedvezı adottságú területein (76 település) már 1865-ben a szántógazdálkodás dominált (a szántók kiterjedése 75% feletti) és az 1. kat. holdra jutó jövedelem is 8-10 forint között változott. A csoportba tartozó települések 2/3-a (51 db) az ún. Haide területén helyezkedett el. Nem elhanyagolható tény, hogy a szántó 50-75% közötti arányával további 157 db településen találkozhatunk. Itt helyezkedett el a Bánság szántóinak több mint 2/3-a, a gyepterületek fele és a jövedelemviszonyokat tekintve az átlag (4,35 frt) feletti értékkel rendelkezık 95%-a. Temesben (50,4%) és Torontálban (61,1%) már 1865-ben is lényegesen magasabb a szántó kiterjedése, amint az országos átlag (40,4%). A XIX. század végére (1895) a Bánság mezıgazdasági súlya, szerepe, földhasznosítási formái, ha nem is alapjaiban, de jelentıs mértékben átstrukturálódtak. A Bánság 801 települését figyelembe véve 422 településen emelkedett 50% fölé a szántó aránya, úgy, hogy Torontál vármegyében 50% alatti szántóterülettel mindössze 12 település, Temes 14

16 vármegyében 48 település rendelkezett, melynek eredménye, hogy Torontál 76%-a, Temes 66,1%-a, Krassó-Szörény 33,1%-a szántó területté vált, meghaladva az országos átlagot: 44,1%. Krassó-Szörény vármegye területén kiemelkedı jelentıségő az erdı ( kat. hold = 51,3%), mely a korán kibontakozó ipar alapját biztosította. A mezıgazdasági termeléshez kapcsolódó mővelési ágak és gazdálkodási formák is speciálisan érvényesültek, melyeket a továbbiakban vázlatosan összegzek: A gabonafélék vetésterülete az országos tendenciákkal ellentétesen, nem csökkent. A Bánság vetésterületének 40,5%-án ( ha) búzát, 38,4%-án ( ha) kukoricát termeltek és ez magasan meghaladta az országos átlagot (28,4%, ill. 22,2%) 1914-ben. A Bánság három megyéjében termett az ország búzatermésének 17,5%-a ( q) és az ország kukoricatermésének 19,6%-a ( q). A bánsági mezıgazdaság extenzív, monokultúrás jellegét támasztja alá, hogy a bánsági gazdaságok alig 0,08%-a (228 db) használt mőtrágyát a termeléshez. E tekintetben kiemelkedıen fontos, hogy a hektáronkénti átlagtermés differenciált képet mutatva alacsonyabb az országos átlagtól, különösen a búza esetében. Temes és Torontál 7,8 q/ha, ill. 7,6 q/ha értékei messze elmaradtak a nyugat-dunántúli megyék (pl. Sopron 13,4 q/ha, Gyır 12,8 q/ha stb.) értékeitıl. Az ıstermeléssel foglalkozók aránya (68,5%) jóval magasabb, mint az országos átlag (62,4%). A mezıgazdaságban foglalkoztatott aktív keresık aránya mintegy hat százalékkal magasabb (66,5%) mint az országos átlag (60,1%), mely a lassúbb gazdasági szerkezetváltás eredménye a népesség foglalkozási összetételében, azaz itt a mezıgazdaság biztosabb megélhetést jelentett, mint az ország más régióiban. Az állattenyésztés/tartás jelentısége másodlagos volt a Bánság mezıgazdaságában (6. táblázat), azonban az állattenyésztés regionális jelentıségét érzékelteti, hogy Magyarország lóállományának 15,7%-a, a sertés és juh állományának 10-10%-a, kecske állományának 11,1%-a és szarvasmarha állományának 7,3%-a itt volt. Különösen jelentıs a lóállomány, melynek eredménye, hogy a Bánság egyes területein (pl. párdányi-, pancsovai-, alibunári járás stb.) az 1000 fıre esı lovak száma meghaladta a 350 db-ot. Ez azt is jelenti, hogy az állati igaerı alkalmazásában megtörtént a váltás az ökrös fogatok rovására, sıt itt a gazdaságok átlagban legalább 2 db igás lóval rendelkeztek. Az állattenyésztésben domináns szerepet az extenzív gazdálkodás/tartás játszott, az intenzív állattenyésztés csak különösen kedvezı adottságú területeken kezdhetett térhódításba. Mindazok ellenére, hogy Krassó-Szörény vármegye erdısültsége országosan is kiemelkedı, az erdıgazdálkodás helyett és mellett az erdıélés változatos formái voltak dominánsak, nem egyszer rablógazdálkodással. 6. táblázat. Magyarország és a Bánság állatállománya (1869; 1895) Állatállomány Magyarország Bánság Magyarország Bánság szarvasmarha ló juh sertés kecske Forrás: F. Griselini A bánsági ipar specifikumait az alábbi tények jelzik: Az iparvállalatok száma (42572 db) és ágazati megoszlása, valamint az alkalmazottak (segédek) vállalati megoszlása alapján megállapítható, hogy a kisipar játszott domináns szerepet. 15

17 A Krassó-szörényi országos jelentıségőnek tekintett bányászati és kohászati üzemek (2. ábra) mind az aktív keresık száma, mind a vállalatok száma alapján elmaradtak az ország legfontosabb bányászati és kohászati körzetei mögött. A nyersvas és acéltermelés 18-20%-át adták 1913-ban (3. ábra). Az aktív keresık 2,3%-a (4841 fı) dolgozott e gazdasági ágban, mely az országosan itt foglalkoztatottak 6,6%-át jelentette. 2. ábra. A Bánsági-hegyvidék bányászati-kohászati 3. ábra. A vaskohászati termelés alakulása vertikuma a 19. század közepén (1898) Forrás: Kladiva O. alapján, saját szerkesztés A foglalkoztatottak zömét a stájerlakaninai szénbánya (2378 fı), a dognácskai vasércbánya (512 fı) és három vasgyár (2392 fı) alkalmazta. Tény, hogy a történelmi Magyarországon mindössze 15 üzem foglalkoztatott kétezer fınél is több munkást, melybıl kettı itt volt. Temes és Torontál vármegye ipari aktív keresıit (19760 fı, ill fı) zömmel a könnyő és élelmiszeripar foglalkoztatta. Jellemzı módon Temes megye legnagyobb ipari üzeme egy sörfızde (73 segéd), míg Torontál két legnagyobb téglagyárában 814 fıt, és a legnagyobb malomban 303 fıt foglalkoztattak. A törvényhatósági jogú városok ipara differenciált képet mutatott. Temesvár lakóinak 38,9%-a kapcsolódott (aktív keresıként vagy eltartottként) az iparhoz és 62 db olyan iparvállalata volt (7155 segéddel), amely húsz fınél többet foglalkoztatott. A legjelentısebb a temesvári dohánygyár (1593 foglalkoztatott), de a cipıgyár (821 fı) és a vasúti jármőjavító (639 fı) is a legnagyobbak közé tartozott. Versec és Pancsova ipara már nem volt ilyen dinamikus, az elıbbi legnagyobb ipari üzeme a keményítıgyár (63 fı), az utóbbié a selyemgyár (289 fı). A 20 fınél nagyobb segéderıt alkalmazó üzemek száma is mindössze 11 db, ill. 6 db. A rendezett tanácsú városok alig rendelkeztek ipari üzemmel és foglalkoztatottal, tehát domináns maradt a házi- és kézmőipar szerepe. 16

18 A magyarországi pénzintézetek évi fıkimutatásait elemezve, egyrészt megvizsgáltam a pénzintézetek számát (Torontál vármegyében 94 db, Temes vármegyében 78 db, Krassó-Szörény vármegyében 40 db), másrészt tıkeerejüket (3. térkép). A Bánság 217 pénzintézete (a történelmi Magyarországon 4800 pénzintézet mőködött 1909-ben) 120 településen (Torontál vármegyében 58, Temes 38, Krassó-Szörény 24) összpontosult, az összes vagyonuk pedig elérte a 383,8 millió koronát (Torontál 115,5 millió, Temes 70,7 millió + Temesvár 120 millió, Krassó-Szörény 77,5 millió), ami az ország összes pénzintézeti vagyonának mintegy 15%-a. A pénzügyi központok hierarhizálását tıkeerejük (vagyonuk) alapján készítettem el. Forrás: Varga Gy. (1913) alapján saját szerkesztés 3. térkép. A Bánság jelentısebb bank- és pénzügyi központjai (1909) Temesvár pénzintézeteinek (17 db) vagyona országos viszonylatban a harmadik (Budapest és Arad után), mintegy 120 millió korona, a pénz- és hitelügybıl élık számát tekintve (460 fı) pedig csak Budapest (9689 fı) elızte meg. Gál Z. (1997) jelentıségtöbblet számítása alapján is az Alföld harmadik legerısebb pénzügyi centruma volt. A másodrendő pénzügyi központok (Versec, Pancsova, Lugos, Nagybecskerek, Oravicabánya, Zsombolya) is jelentıs pénzintézeti vagyont (10-25 millió korona között), 6-8 pénzintézetet és jelentıs hinterlandot tudhattak magukénak. E hat központba koncentrálódott a bánsági pénzintézetek vagyonának 28,5%-a (109,5 millió korona). A harmadrendő pénzügyi központok általában 3-6 pénzintézettel és 5-10 millió korona közötti vagyonnal rendelkeztek (Nagykikinda, Karánsebes, Fehértemplom, Új- 17

19 Arad, Bogsánbánya, Resicabánya). E központokba a bánsági pénzintézetek vagyonának 11,2%-a (42,8 millió korona) koncentrálódott. A negyedrendő pénzügyi központok (29 db) általában 2-3 pénzintézettel és 1-5 millió korona közötti vagyonnal rendelkeztek. A járásszékhelyeken túlmenıen olyan települések is ide kerültek, mint pl. Garabos, Nagykomlós, Bogáros, Csatád, Kisısz, Temeshidegkút, Német-Csanád, Nagyısz stb. jelezve a bánsági németek e tekintetben kiemelkedı és sajátos szerepét. Az ötödrendő pénzügyi központok (78 db) már csak 1-2 pénzintézettel és 1 millió korona alatti vagyonnal rendelkeztek (pl. Mokrin, Lovrin, Mehadia, Temesság, Temesgyarmata stb.). A közlekedéshálózat gyors kiépülése és sőrő hálózata, mind a közúti, mind a vasúti és hajózási útvonalak tekintetében kedvezı helyzetbe hozta a Bánságot. A legfontosabb állami, törvényhatósági és községi utak kiépítettsége meghaladta az országos átlagot, különösen Krassó-Szörény és Temes vármegyében. A vasútsőrőség bánsági átlaga (7,2 km/100 km 2 ) magasabb az országos átlagtól, de jelentıs a területi differenciáltság. Temes és Torontál vármegyék átlagát (8,2, ill. 8,8 km/100 km 2 ) csak Sopron, Szabolcs, Fejér, Békés és Bács-Bodrog vármegyék haladták meg, míg Krassó-Szörény (3,8 km/100 km 2 ) értékei országosan is a legalacsonyabbak közé tartoztak. A vasúthálózat tekintetében elgondolkodtató, hogy a Tiszán Szegedtıl lefelé egyetlen vasúti híd sem épült, miként a Duna folyón sem, ezért kulcsfontosságú a szegedi vasúti híd birtoklása ben is, hiszen a Bánság egyik vasúti közlekedési kapuja. A vasútvonal-hálózat ugyan olyan centrális jellegő, mint a történelmi Magyarországon, de itt kiépült a Temesvárt elkerülı transzverzális vonalak egy része is. A történelmi Magyarország gızhajó járatainak hosszából (3502 km) a Bánság 413 km-rel részesedett, mely átlagosnak mondható. 7. A Bánság, mint sajátos kultúrföldrajzi tér A geográfusok többsége számos természeti tájalkotó elem hasonlósága (pl. éghajlat, domborzat, növényzet), illetve a társadalmi-gazdasági és települési tér funkcionális kapcsolatainak elemei alapján határozza meg egy-egy táj vagy régió igazi karakterét. Néhányan azonban ettıl tovább lépnek és különösen a kultúrföldrajzi kutatásokban bukkannak fel a táj lelkületére utaló megállapítások. Tényként fogadják el azt, hogy a táj arculatát nem csak az öt érzékszervünkkel észlelhetı-érzékelhetı tájalkotó elemek egyszerő összegzése adja, hanem ezeken túlmenıen más tényezık is szerepet játszanak a karakter megrajzolásában és az adott táj egyediségét annak lelkületében is felfedezni vélik. Kádár László 1941-ben megjelent könyvében, így írt errıl: sıt helyesebb volna azt mondani, hogy mind a hat érzékszervünkkel, mert van még valami ezen felül is, amit az ember inkább csak sejt, mint észlel. Van valami a tájban, ami annak mintegy a lényege, s amit leghelyesebben a táj lelkének neveznénk. Elfogadjuk vagy sem Kádár László tételét és idevágó érvelését, a kulturális régiók létét nehéz volna tagadni. Jakabffy Imre (2009) egy 1945 tavaszán elhangzott elıadásában úgy jellemezte a Bánságot és lakóit, hogy: Olyan népek, mint a szerb vagy a román itt, más népekkel keverten sokkal magasabb kultúrszínvonalra és gazdasági erıre jutott, mint az olyan területeken élı románság és szerbség, ahol tisztán, mint egyeduralkodó, független nemzet élhetett. A szerbiai szerb, a romániai román egyaránt csak tanulhatott a bánságiaktól és a bánsági magyar vagy sváb sem vallott szégyent más tájak magyarja, németje elıtt. 18

20 Bármely kultúrtájnak, így a Bánságnak is kulturális régióként külön lelkisége, azaz sajátos tradíciója van, amely valamiként függ a tájegység földrajzi jellegzetességeitıl is. Tény, hogy a Temesi Bánság két európai kultúra határán feküdt, s itt négy nagy kultúrkör találkozott, alapvetı strukturális különbségekkel, mely alapján nemzeti, vallási és kulturális szempontból is erısen tagolódott és ez sajátos arculatot kölcsönzött ennek az etnikailag is sokszínő területnek. Jakabffy Imre (2009) úgy vélekedett, hogy: A Bánság a magyar életformának, a magyar parasztrétegnek, mint alapnak tökéletesen megfelelı táj. Más népek, elsısorban azok, amelyek ma a Bánságot is lakják és uralmat gyakorolnak felette, nem tudták kihasználni a rendelkezésükre álló lehetıséget. A természeti-gazdasági-társadalmi tér közötti kölcsönkapcsolatok értelmezésével a Bánságban is kijelölhetık azok a kultúrföldrajzi régiók és specifikumok, melyek napjainkig hatást gyakorolnak az itt élık mindennapjaira és gondolatvilágára, mindazok mellett, hogy az egyéni és közösségi térpályák átalakulása a fejlıdés hatására markáns: A Bánság a történelmi Magyarország egyik legfejlettebb kultúrtája a XIX-XX. század fordulójára, a földrajzi, néprajzi, nyelvészeti és vallási sokféleség megırzésével (7-8. táblázat). A Bánság kulturális sokszínőségét, arculatát a különbözı népek románok, németek, magyarok, szerbek, horvátok, zsidók, bolgárok, szlovákok, csehek, romák és törökök és az ortodox keresztény, római és görög katolikus, protestáns, kálvinista, zsidó és muzulmán felekezet együttélésének is köszönheti. 7. táblázat. A Bánság felekezeti megoszlása (1784/85) Megye római kat. evang. Református Ortodox ortodox Izraelita Összesen (fı) (fı) (fı) (fı) (%) (fı) (fı) Krassó , Temes , Torontál , Temesvár , Összesen , Forrás: Danyi D. Dávid Z táblázat. A Bánság felekezeti megoszlása (1869) Megye Lakosság (fı) fı % (fı) (fı) (fı) fı % fı % (fı) római kat. g. kat. evang. ref. Ortodox izraelita egyéb Krassó , , ,5 60 Szörény , ,0 45 0,0 3 Temes , , ,8 96 Torontál , , ,8 64 N.becskerek , , ,5 - Nagykikinda , , ,6 1 Pancsova , , ,1 46 Temesvár , , ,4 72 Versec , , ,7 - F. templom , , ,4 - Vinga , ,9 47 1,0 - Lugos , , ,6 17 Karánsebes , ,8 79 2,2 - Összesen , , ,2 359 Forrás: Népszámlálás 1869 A Kárpát-medence az elmúlt ezer évben a nyugati és a keleti kereszténység találkozási zónája volt (9. táblázat). Az ismert történelmi okok miatt a római (nyugati) egyház tevékenysége volt meghatározó, mégis voltak és vannak olyan térségei, ahol a bizánci eredető (ortodox) kereszténység is jelentıs befolyásra tett szert. A Bánság az egyik olyan kulturföldrajzi régió, ahol az elmúlt évszázadok építészeti stílusjegye- 19

21 it (gótika, barokk, klasszicizmus) magukon viselı római és görög katolikus templomok éppúgy e vidék részei, mint a balkáni elemeket felhasználó pravoszláv egyházi épületek (kolostorok, templomok). Nem mond ellent mindez annak a ténynek, hogy a vallási választóvonalak (4. térkép) egyben etnikai választóvonalakká is merevedtek a Bánság területén. 9. táblázat. A népesség anyanyelve összevetve a felekezettel a Bánságban (1910-ben) Anyanyelv Összesen Ortodox fı % Görög kat. Római kat. Ref. Evang. Unit. Izraelita egyéb Krassó-Szörény Összesen , Román , Magyar , Német , Szlovák , Rutén , Horvát , Szerb , egyéb , Temes Összesen , Román , Magyar , Német , Szlovák , Rutén , Horvát , Szerb egyéb , Torontál Összesen , Román , Magyar , Német , Szlovák , Rutén , Horvát , Szerb , egyéb , Forrás: Népszámlálás (1910) adatai alapján saját szerkesztés A helyi lakosság készsége a Habsburg-intézményrendszer elfogadására nagyobb volt, mint az ország más régióiban, amikor azt nem a helyi normák és hagyományok ellenében kényszerítették rájuk és készségeiket, mesterségeiket támogatták. A régió különbözı népcsoportjai (románok és németek, magyarok és zsidók, szerbek és bolgárok stb.) képesek voltak modus vivendi-t kialakítani (megalkotva a régió elsı ipari-kereskedelmi központjait és piacait, jellegzetes konyháját, a legfontosabb iskolákat, nyomdákat, a különféle színeket és stílusokat egyesítı építészetet stb.). A bánsági társadalom és gazdaság képes volt a modernitás befogadására és meghonosítására. A század modernizációja (politikai forradalmak, indusztrializáció, urbanizáció,) azonban szét is zúzta a tradicionális helyi közösségek magasintenzitású, identitásokat hordozó- csoportkötıdéseit (Czirbusz G. 1913). Nem volt a Kárpát-medencének még egy olyan tája, ahol olyan intenzív népmozgások zajlottak volna le a vizsgált kétszáz évben, mint a Bánságban. Az itt élı etnikai közösségek az elmúlt évszázadokban jelentısen gyarapították anyanemzetük kul- 20

22 túráját, hagyományait is, úgy, hogy azok egyúttal sajátosan bánságivá is váltak (Bodor A. 1914). A bánsági szerb, magyar, német vagy román kultúra és hagyomány tehát egyszerre része a térséginek, és tartozik az anyanemzet kultúrájához, kulturális örökségéhez. A svábok betelepítése különösen fontos, annak összes társadalmi-gazdasági következményével (pozitív értelembe vett térségi civilizációs szerep), ami Közép- Európához és a felvilágosodás kultúrájához kapcsolta e régiót (Czirbusz G. 1913). A felvilágosodással érkeztek a nemzeti kultúra homogenitásához és monocentrizmusához kapcsolódó tételek is, mely szerint a kulturális különbségeket megszüntetni kell, továbbélni és érvényesülni hagyni nem. 4. térkép. A Bánság lakosságának települési szintő vallási tagolódása (1869) Az oktatási rendszer nem alkalmazkodott mindig a társadalmi szükségletekhez vagy a terület demográfiai és nyelvi sokféleségéhez (Gergely A. 1988). A kisebbségek közéletének minden egyes vetületében felfedezhetık olyan mentalitások és kulturális különbségek, amelyek az évszázados együttélés folyamán alakultak ki. A Bánság arculatának jellegzetes vonásává vált a társadalmi rétegek közötti nyitottság magas foka és az új gondolkodásmódot meghatározta a területen élı közösségek alapvetı társadalmi és pszichológiai egyensúlya. A bánsági nemzetiségek keveredésére utal, hogy 447 település (55,8%) etnikailag homogénnek számított, azaz 90% fölött volt az uralkodó nemzetiség aránya. Az etnikai értelemben vett nyitottság és elıítélet-mentesség azonban vitathatatlan tény. 21